Cinnabarit
A cinnabarit (más néven cinóber) vörös színű ásvány. Kémiailag higany-szulfid, trigonális kristályrendszerben kristályosodik. Fenn-nőtt szépen fejlett kristályokban is előfordul. Prizmás, dipiramisos és romboéderes kristályai ritkábban ikresedve is megjelennek. Durva kristályos halmazokban, tömeges kristálycsoportokban, hintett szemcsékben vagy ércesedésben földes tömegekben fordul elő. A szulfidok ásványegyüttesének tagja, rokonságot mutat a tetraedrittel.
| Cinnabar | |
 | |
| Cinnabarit kristály dolomiton* | |
| Általános adatok | |
| Névváltozatok | cinóber |
| Kémiai név | higany-szulfid |
| Képlet | HgS |
| Azonosítás | |
| Szín | vörös (cinóbervörös), esetenként szürke futtatással |
| Porszín | skarlátvörös |
| Fény | gyémánt vagy félig fémes fényű |
| Átlátszóság | vékony lemezekben átlátszó, tömeges megjelenésben opak |
| Keménység | 2,0-2,5 |
| Hasadás | tökéletesen hasad a lapok mentén |
| Törés | rideg ásvány, kagylósan egyenetlenül törik |
| Sűrűség | 8,1 g/cm3 g/cm³ |
 A Wikimédia Commons tartalmaz Cinnabar témájú médiaállományokat. | |
Hasonló ásványok: realgár (arzén-szulfid), eritrin (kobalt-arzenát), hematit (vas-oxid), kuprit (réz-oxid).
Kísérő ásványok: pirit, kalkopirit, hematit, szfalerit, markazit, sziderit, barit, dolomit, kalcit, opál, galenit.
Kémiai és fizikai tulajdonságai
szerkesztés- Képlete: HgS.
- Szimmetriája: a trigonális kristályrendszerben kristályai több szimmetriaelemet tartalmaznak.
- Sűrűsége: 8,1 g/cm3.
- Keménysége: 2,0-2,5 lágy ásvány (a Mohs-féle keménységi skála szerint).
- Hasadása: tökéletesen hasad a lapok mentén.
- Törése: rideg ásvány, kagylósan egyenetlenül törik.
- Színe: vörös (cinóbervörös), esetenként szürke futtatással.
- Fénye: gyémánt vagy félig fémes fényű.
- Átlátszósága: vékony lemezekben átlátszó, tömeges megjelenésben opak.
- Pora: skarlátvörös.
- Elméleti higanytartalma: Hg= 86,2%.
Keletkezése
szerkesztésVulkanikus csatornákban 560 °C-nál magasabb hőmérsékleten forró folyadékokból kiváló hidrotermás ércásvány, metaszomatikus képződései is ismertek.
Áthalmozott másodlagos telepeket is alkot.
Felhasználása
szerkesztésElső felhasználása 4500 évvel ezelőttről ismert, Kínában és az ókori Egyiptomban. Főleg festékanyagként (cinóber) kedvelték színtartóssága miatt. Freskók festésében pigmentjeinek fontos szerepe volt. Kínában a gyógyászati alkalmazása is több évezredre tekint vissza. Az ókorban szépítőszernek, kozmetikumnak is használták. Oxidációjával (pörköléssel) könnyen kinyerhető volt a magas higanytartalom, ezt az eljárást már Dioszkoridész is leírta.[1]
A tükörgyártásban fontos alapanyag volt. Az alkimisták fontos kiindulóanyagnak tartották és használták. A gyógyászatban a szifilisz egyetlen gyógyszerének tartották.
Mivel a higany már kis mennyiségben is mérgező, előállítása ezért visszaszorult.
Előfordulásai
szerkesztés
Spanyolországban Almadenban. Olaszország területén Monte Amiata bányáiban. Szlovénia területén Idrijában. Szlovákia területén Besztercebányán. Németországban Moschellenburgban. Oroszország területén az Urál-hegységben több helyen. Algéria területén is vannak jelentősebb előfordulások. Kína és Japán területén több helyen bányászták. Az Amerikai Egyesült Államok területén Arizona, Texas szövetségi államokban vannak jelentősebb előfordulások.
Magyarországon
szerkesztésA Velencei-hegységben a tetraedrit mállástermékeként por alakban fordul elő. Pátka közelében a Kőrakás-hegy és a szűzvári-malom teléreiben kisebb foltokban találták meg. Rudabánya Andrássy II. nevű bányarészében terméshigany-cseppecskék mellett földes megjelenésű cinnabarit is előfordult. Gyöngyösoroszi bányáiban több telérben találtak cinnabaritot. Gyöngyössolymos közelében Asztagkő-hegy antimonos ércesedésű teléreiban találtak cinnabaritot. A közigazgatásilag Sátoraljaújhely városhoz tartozó Rudabányácskán középkori aranybányászat nyomait találták meg, ahol kvarcittal hidrotermásan cinnabarit kiválást is találtak. Földtani különlegességnek számít, hogy Budapesten a békásmegyeri kőfejtőben kalcitos erek kitöltőanyagaként higanyban, így cinnabaritban feldúsult szegélyek találhatók.
Jegyzetek
szerkesztés- ↑ R. J. Forbes. Short History of the Art of Distillation. White Mule Press, 17. o. [Reprint kiadás, eredetije: E. J. Brill, Leiden, 1948.] (2009)
Források
szerkesztés- Bognár László: Ásványhatározó, Gondolat Kiadó, 1987.
- Koch Sándor: Magyarország ásványai, Akadémiai Kiadó, 1985.
- Simon and Schuster's: Rock and minerals, Milano. 1978.
- Walter Schumann: Minerals of the World, New York. 1998.
- http://webmineral.com
