István herceg
István herceg (1332. augusztus 20.[1] – 1354. augusztus 9.) Károly Róbert és Łokietek Erzsébet legkisebb fia volt. I. Lajos fiatalabbik öccse. 1350-től Horvátország és Szlavónia hercege címét viselte, de a tényleges kormányzás Lackfi István kezében maradt.
| István herceg | |
 | |
| Horvátország hercege | |
| Uralkodási ideje | |
| 1350 – 1354 | |
| Szlavónia hercege | |
| Uralkodási ideje | |
| 1350 – 1354 | |
| Uralkodóház | Anjou-ház (Capeting) |
| Született | 1332. augusztus 20. nem ismert |
| Elhunyt | 1354. augusztus 9. (21 évesen) |
| Nyughelye | Nagyboldogasszony-bazilika |
| Édesapja | I. Károly magyar király |
| Édesanyja | Piast Erzsébet magyar királyné |
| Testvére(i) | |
| Házastársa | Bajor Margit szlavóniai hercegné |
| Gyermekei |
|
 A Wikimédia Commons tartalmaz István herceg témájú médiaállományokat. | |
| Sablon • Wikidata • Segítség | |
Élete
szerkesztésNevelője és tanítója Vilemovi Ulrik fia László a prágai egyházmegye klerikusaként került a magyar udvarba, ahol számos javadalomban részesült.[2]
Az I. Károly és Róbert nápolyi király 1333-ban kötött egyezség értelmében István hercegnek Máriát, I. Johanna nápolyi királynő húgát kellett volna elvennie.[3] Még az ő életében megkapta a szlavónia hercege (névleges) címet.[4]
1342-ben elhunyt Károly király, 1343-ban pedig Róbert nápolyi király. A nápolyi udvar belharcai következtében 1343-ban Máriát Durazzói Károlyhoz adták feleségül, hogy kikerüljék a magyar hatalmi igényeket.[5] 1345-ben Nápolyban meggyilkolták András herceget. Válaszul 1347-ben Lajos király megindította első nápolyi hadjáratát, amelynek során 1348-ban Aversában fejét vétette Durazzói Károlynak. Lajos 1349-ben ismét felvetette István és Mária házasságának kérdését Guido bíboros, pápai követ béketervezetének részeként, de ezt Johanna meghiúsította.[6] Lajos követelte a nápolyi királyság István herceg részére történő átadását, ez azonban a pápa ellenállásán végül megbukott.[3]
1347-ben a magyar udvar (curia) Visegrádról Budára költözött, s itt István herceg saját udvara (aula) is kialakult 1349-re, amikor honorbirtokként megkapta Sáros és Szepes vármegyét, az év végén pedig az Erdély hercege címet.[7]
1350-től a Horvátország–Dalmácia és Szlavónia hercege címet viselte, majd Lajos második nápolyi hadjárata idejére Magyarország régenshercege is lett, királyi jogok nélkül. Kormányzatát horvát–dalmát és szlavón bánként 1350-ben Ugali Pál volt országbírói protonotárius, az ország kormányzatában pedig Erzsébet (anya)királyné segítette.[8] Lajos hazatérte után Lackfi István lett a horvát–dalmát és szlavón bán, István hercegsége megszűnt, de ténylegesen megkapta Erdélyt. A herceg liptó és kőrösi ispánját, Gönyűi Tamást nevezte ki erdélyi vajdává. 1351-ben megvált erdélyi hercegi címétől, s ezután Szepes és Sáros föld hercege volt.[9] 1352-ben élesedett a nemzetközi helyzet, Dusán István szerb király elfoglalta Bosznia déli részét, Lajos pedig szerződést kötött Genovával Velence ellen. István ismét megkapta Horvátországot, Szlavóniát és Dalmáciát, lemondva Szepesről és Sárosról.[10] 1353 elejétől Zágrábban rendezte be udvarát, bánnak anyja bizalmasát, Hahót nembeli Alsólendvai Bánfi Miklóst nevezte ki.[11]
István herceg 1354 nyarán részt vett bátyja szerbiai hadjáratában, ahol járványnak esett áldozatul, augusztus 9-én hunyt el.[12]
Családja
szerkesztésFelesége Margit, IV. (Bajor) Lajos német-római császár leánya, akivel 1350. szeptember 19-én kötött házasságából két gyermeke született.
Ősei
szerkesztésJegyzetek
szerkesztés- ↑ Kristó Gyula: Károly Róbert családja. AETAS, XX. évf. 4. sz. (2005) 14–28. o. arch Hozzáférés: 2011. május 12.
- ↑ Spekner Enikő 404. o.
- ↑ a b Magyar életrajzi lexikon
- ↑ Spekner Enikő 404. o.
- ↑ Spekner Enikő 404. o.
- ↑ Spekner Enikő 404. o.
- ↑ Spekner Enikő 405. o.
- ↑ Spekner Enikő 406–7. o.
- ↑ Spekner Enikő 409. o.
- ↑ Spekner Enikő 410. o.
- ↑ Spekner Enikő 411. o.
- ↑ Spekner Enikő 411. o.
- ↑ Csukovits 2012 História 5. o.
Források
szerkesztés- ↑ Magyar életrajzi lexikon: https://mek.oszk.hu/00300/00355/html/ABC06707/06825.htm
- ↑ Csukovits 2012 História: Csukovits Enikő: Az Anjou-ház és országai. História, 5–6. sz. (2012) 3–8. o.
- ↑ Spekner Enikő: Spekner Enikő (2002). „Adalékok a budavári István-torony névadójának kérdéséhez”. Budapest régiségei XXXV.. (Hozzáférés: 2014. július 9.)
