I. Bajazid oszmán szultán
| I. Bajazid | |
 | |
| Oszmán szultán | |
| Uralkodási ideje | |
| 1389. június 15. – 1402. július 28. | |
| Elődje | I. Murád |
| Utódja | Isza, I. Mehmed, Szulejmán, Musza Oszmán interregnum |
| Életrajzi adatok | |
| Uralkodóház | Oszmán-ház |
| Született | 1354 Demótika, ma Didimótihon vagy Bursa |
| Elhunyt | 1403. március 8. (49 évesen) Akşehir |
| Nyughelye | Bursa |
| Édesapja | I. Murád |
| Édesanyja | Gülçiçek Hatun |
| Testvére(i) | Savcı Bey |
| Házastársa |
|
| Gyermekei |
|
 | |
| I. Bajazid aláírása | |
 A Wikimédia Commons tartalmaz I. Bajazid témájú médiaállományokat. | |
| Sablon • Wikidata • Segítség | |
I. Bajazid, elterjedt átírással Bajezid (Demótika?, 1347[1]/1354 – Akşehir, 1403. március 8.[1]), a negyedik oszmán szultán 1389-től 1402-ig. Legendásan gyors csapatmozdulatairól katonái Villámnak (Jilderim) nevezték.[1] Kiváló hadvezér volt, amíg a sorozatos sikerek elbizakodottá nem tették.
Élete
[szerkesztés]Ifjúkora
[szerkesztés]Bajazid 1347/1354 körül született, édesapja I. Murád. Fiatalon részt vett apja hadjárataiban, így a rigómezei csatában is, ahol a törökök döntő győzelmet arattak a szerbek fölött, de Murád szultán elesett.[forrás?]
Trónralépte
[szerkesztés]Édesapja halála után, 1389-ben ő lett az Oszmán Birodalom uralkodója[1] és hogy megbosszulja Murád halálát, minden szerb foglyot lemészároltatott[forrás?] – ugyanakkor öccsét is megfojtatta, tettét azzal indokolván, hogy hiszen Allahnak sincsen versenytársa.[1]
Megegyezett az ugyancsak elesett I. Lázár szerb cár fiával és utódával, Lazarevics Istvánnal – amelynek értelmében István a szultánt minden hadi vállalkozásában támogatni tartozott.[1]
Első évei
[szerkesztés]
1391-ben ostrom alá fogta Konstantinápolyt, mire V. János bizánci császár, keresztes hadjáratra buzdította fel a keresztény világot[forrás?] János utódától, II. Mánueltől hiába sürgette a főváros átadását – az nem történt meg.[1] Bosszúból Bajazid évekig ostromolta Bizáncot.[1]
1394-ben véget vetett Bulgária függetlenségének – Zsigmond király közbenjárását pedig gőgösen visszautasította.[1]
Ugyancsak 1394-ben Havasalföldet is meghódította, valamint befejezte Thesszália és Makedónia elfoglalását.[forrás?]
Bajazid ezután seregének egy részét Boszniába küldte – a hadtest Zsigmond királytól vereséget szenvedett.[1] Hasonló történt a Szerémséget pusztító török csapattal is.[1]
E hadjáratok mellett Kis-Ázsiát sem hanyagolta el: 1393 és 1398 között sorra elfoglalta a nyugat-anatóliai türkmén emírségeket. 1395-ben megépíttette a Boszporusz ázsiai partján, Konstantinápolytól nem messze az Anatóliai Erődöt (Anadolu Hiszári)[forrás?]
A nikápolyi csata
[szerkesztés]E hadjáratok ideje alatt több keresztény fejedelem, élükön Zsigmond királyunkkal szövetséget kötött a félhold ellen és 1396 tavaszán tekintélyes számú lovag vonult az Al-Duna vidékére. A seregben francia, lengyel és német vitézek sorakoztak a magyarok mellett.[1] Zsigmond a bolgár Nagy-Nikápolyt vette ostrom alá.[1] Azonban mialatt a keresztes had a várat vívta, Bajazid hatalmas serege élén megérkezett a város alá és merészen megtámadta a keresztényeket. A nikápolyi csata szeptember 28-án a keresztények teljes vereségével ért véget.[1] A francia lovagok – akiknek elhamarkodott támadása okozta a vereséget – majdnem mind odavesztek vagy foglyul estek.[1]
Bizánc második ostroma
[szerkesztés]A diadal lelkesítő hatása alatt Bajazid ismét Bizánc ostromához fogott.[1] 1398-ban a bizánci császár jelentős hadisarcot fizetett, hogy a törökök elvonuljanak[forrás?], emellett az is közrejátszott a hadjárat befejezésében, hogy a szultánnak Anatóliában új ellenfele jelent meg.[1]
Timur Lenk támadásai
[szerkesztés]
1400-ban Timur Lenk (Tamerlan), akinek érdekeit sértette Bajazid kis-ázsiai terjeszkedése, ultimátumban követelte, hogy Bajazid vonuljon ki a hűbéreseitől elfoglalt területekről. A sorsdöntő ankarai csatában 1402. július 20-án a szultán döntő vereséget szenvedett.[forrás?] Maga Bajazid is fogságba esett, akivel Timur eleinte nemes lelkűen bánt.[1] Azonban egy szökési kísérlet után szigorú őrizet alá helyezte a szultánt.[1] Az azonban csak monda, hogy vadállat módjára ketrecbe záratta volna.[1]
A hatalmának magaslatáról lezuhant szultán a következő év elején a fogságban elhunyt.[1] A 49 éves szultán március 8-án állítólag öngyilkosságot követett el.[forrás?]
Fiai megosztoztak birodalmán, így bekövetkezett a 10 esztendeig (1412-ig) tartó oszmán interregnum.
Jegyzetek
[szerkesztés]- ↑ a b c d e f g h i j k l m n o p q r s t u Bokor József (szerk.). Bajazid (I.), A Pallas nagy lexikona. Arcanum: FolioNET (1893–1897, 1998.). ISBN 963 85923 2 X
Források
[szerkesztés]- Benkő Mihály: Csata Nikápolynál. Móra, 1987.
- Magyar nagylexikon III. (Bah–Bij). Főszerk. Élesztős László, Rostás Sándor. Budapest: Akadémiai. 1994. 18. o. ISBN 963-05-6821-7
- Magyar nagylexikon XVI. (Sel–Szö). Főszerk. Bárány Lászlóné. Budapest: Magyar Nagylexikon. 2003. 695. o. ISBN 963-9257-15-X
| Elődje: I. Murád |
Utódja: oszmán interregnum |
| A birodalom születése (1281–1389) |  | |
|---|---|---|
| A birodalom megszilárdítása (1389–1520) | ||
| A birodalom fénykora (1520–1687) | I. Szulejmán · II. Szelim · III. Murád · III. Mehmed · I. Ahmed · I. Musztafa · II. Oszmán · IV. Murád · Ibrahim · IV. Mehmed | |
| A birodalom hanyatlása (1687–1924) | ||
