Rím

A rím az irodalomban egy stilisztikai eszköz, alapja a különböző ritmikai szakaszok vagy sorok végének (vagy akár a sorok közbeni szavak) hangjainak egyezése, „összecsengése”. A rím figyelemfelkeltő erejével segít az adott mű mondandójának hangsúlyozásában, s az emberi fül számára kellemes hatást kelt. A rím – ha fajtáját nem határozzuk meg eltérően – a sorvégi hangok egyezését jelenti.

A szó eredete

A magyar „rím” szó valószínűleg az ó-francia rime kifejezésből származik, mely a görög ρυθμος-ból, a „ritmus” szavunk eredetéül is szolgáló kifejezésből ered.

Szerkezete

A rímelés ritmusát az határozza meg, hogy a hívórím (a rím első fele) a rímvárás feszültségét kelti az olvasóban, melyet a hívórímre felelő a válaszrím old fel. A hívórímnek és a válaszrímnek megfelelően közel kell lennie egymáshoz, hogy a rím érvényesülhessen. Sorvégek összecsengése esetén a rímben részt nem vevő sorokat vaksoroknak nevezzük.

Rímfajták

A rím fajtája is a verselemzés fontos mozzanata lehet, mivel a rímes és rímtelen sorok aránya, a rímek elhelyezkedése, jellege a kifejezést nagyban szolgáló, fontos költői eszköz. (A rímtelen vers feszes, rapszodikus hangulatú, míg a páros rímek kiegyensúlyozott folyása harmóniát, nyugalmat tükrözhet.)

Példáinkban az egymásra rímelő szópárokat vastagon szedve emeltük ki.

Elhelyezkedés szerint

Végrím

A sorvégek csengenek össze. A leggyakoribb rímfajta, ha rímről beszélünk, legtöbbször végrímet értünk alatta.

Kezdőrím (élrím)

A sorkezdetek összecsengésén alapul. A magyar verselésben ismeretlen.

Belső rím

Egy verssoron belül két szó rímel egymással, legtöbbször a sor közepe és vége.

Kékek az alkonyi dombok, elülnek a szürke galambok,

hallgat az esteli táj, ballag a kései nyáj.

(Babits Mihály: Új leoninusok)

Betűrím (alliteráció)

Több, egymást követő szó kezdőbetűje azonos.

S nyögte Mátyás bús hadát Bécsnek büszke vára.

(Kölcsey Ferenc: Himnusz)

Az alliteráció tágabb értelemben szókezdő hangok, szűkebb értelemben a szókezdő mássalhangzók feltűnő gyakoriságú ismétlődése. Például:

"Keservesen kínzatol

Vas szegekkel veretel"

(Ómagyar Mária-siralom)

Költői szövegekben a hangfestés stíluseszköze: például az esti hangulatot érzékelteti:

"A vadak, farkasok űlnek szenderedve,

Barlangjában belől bömböl a mord medve."

(Csokonai Vitéz Mihály: Az estve)

A versritmus elemévé vált a Kalevalában, a klasszikus tamil, ó- és középír, a török és az ógermán versekben. Például:

"Magányát mégis megúnta, szűzességét nem szenvedte:

mind magában maradnia, szűzleányként száradnia

fenn a fehér felhők felett, magányos magos mennyekben."

(Kalevala)

Az alliteráció túlzott, öncélú alkalmazása keresetté, modorossá teheti a verset:

"…magányosság vitéze,

magam ellen vitéz

barangoló borongó

ki bamba bún borong,

borzongó bús borongó

baráttalan bolond"

(Babits Mihály: Egy szomorú vers)

A memorizálást segítő szerepe miatt a népköltészetben, szállóigékben, mágikus szövegekben is gyakori. Például:

"Búzavirág-szödni, koszorúba kötni,

Koszorúba kötni, magamot mulatni"

(Júlia szép leány)

"…Mert a halottnak is hármat harangoznak…"

(Kőmíves Kelemenné)

Fogalma: Szavak kezdő mássalhangzóinak összecsengése a versben.

Rímképlet szerint

A versek szabályos rímszerkezetének jelölésére a rímképletet használjuk, ami az ábécé kisbetűiből áll.

A rímképletben az adott mű elemzett részének összecsengő ritmikai szakaszait azonos betűkkel jelöljük, így kirajzolódik a versvégek összecsengéseinek kapcsolata.

Keresztrím

Ki szívben jó, ki lélekben nemes volt,	a
Ki életszomját el nem égeté,	b
Kit gőg, mohó vágy el nem varázsolt,	a
Földön honát csak olyan lelheté.	b

(Vörösmarty Mihály: A merengőhöz)

Páros rím

Én még őszinte ember voltam,	a
ordítottam, toporzékoltam:	a
Hagyja a dagadt ruhát másra!	b
Engem vigyen föl a padlásra!	b

(József Attila: Mama)

Félrím

Bírom végre Juliskámat,	x
Mindörökre bírom őt,	a
az enyémnek vallhatom már,	x
Isten és világ előtt.	a

(Petőfi Sándor: Bírom végre Juliskámat)

Bokorrím

Mint aki a sinek közé esett…,	a
a végtelent, a távoli életet,	a
búcsúztatom, mert messze mese lett,	a
mint aki a sinek közé esett:	a

(Kosztolányi Dezső: Mint aki a sinek közé esett)

Bokorrímről (vagy halmazrímről) akkor beszélünk, ha kettőnél több (mondjuk n) sor azonos módon rímel, a következő n sor ettől eltérően, de szintén egymással azonos módon, és így tovább. Más meghatározások szerint, versszakokra osztott versekben fordul elő, ha egy versszakon belül minden sor vége összecseng.

A középkorban gyakrabban alkalmazták, mint manapság, elterjedtnek számított a ma talán gyakoribb páros rímmel, illetve különféle más rímképletekkel szemben. Tommaso da Celano (1190 k.-1255) ferences barát apokaliptikus himnuszában:

A latin eredeti	Babits Mihály fordítása
Dies irae, dies illa	Ama nap, a harag napja,
solvet saeclum in favilla,	e világot lángba dobja:
teste David cum Sibylla.	Dávid és Szibilla mondja.
Quantus tremor est futurus	Mily írtózat fog az lenni,
quando judex est venturus,	ha a Bíró el fog jönni
cunta stricte discussurus!	mindent híven számbavenni.

(1-2. vsz.)

Előfordul Balassinál, Zrínyinél, Kosztolányinál:

Költő,

minden hatalmat egybeöltő,

kit bámul reszkető, üvöltő

fönségébe sok emberöltő: -

a végtelenbe tündökölt ő.

(Kosztolányi Dezső: Csacsi rímek)

Igen tiszta formában található Vajda János: Nádas tavon c. versében:

Fönn az égen ragyogó nap;

Csillanó tükrén a tónak,

Mint az árnyék, leng a csónak.

Mint az árnyék, olyan halkan,

Észrevétlen, mozdulatlan,

Andalító hangulatban.

(részlet)

Ölelkező rím

Hajdanában, amikor még,	a
Igy beszélt a magyar ember:	b
Ha per, úgymond hadd legyen per,	b
(Ami nem volt éppen oly rég).	a

(Arany János: A fülemüle)

Ráütő rím

Hunyad alatt, egy kis házban,	a
Élt az özvegy, talpig gyászban;	a
Mint gyümölcs a fát, lehajtja	b
Nehéz gondja, gondolatja:	b
Neveletlen négy magzatja.	b

(Arany János: Both bajnok özvegye)

Visszatérő rím

"Királyasszony, néném,	a
Az egekre kérném:	a
Azt a rózsát, piros rózsát	x
Haj, beh szeretném én!"	a

(Arany János: Zách Klára)

A hangzók egyezése szerint

Tiszta rím

A tiszta rím hívó- és válaszrímének minden hangzója teljesen azonos. A Vörösmarty előtti költészetre jellemző. Egyik fajtája az önrím, melyben egész szavak azonosságáról van szó:

Nagy szép dárda Szondinak kezébe vala,

Sebösölve térdön állván ő vív vala,

Romlott toron alatt általlőtték vala,

Az fejét az hegyről alávetötték vala.

(Tinódi Lantos Sebestyén: Budai Ali basa históriája)

Másik, gyakrabban előforduló válfaja a rag-, ill. képzőrím, ahol a toldalékok egyeznek meg:

Summáját írom Egör várának,

Megszállásának, viadaljának,

Szégyönvallását császár hadának,

Nagy vigaságát Ferdinánd királnak.

(Tinódi Lantos Sebestyén: Egri históriának summája)

Asszonánc

A tiszta rímmel ellentétben az asszonánc jellemzője, hogy a rímelő szótagok magánhangzóinak egyezése mellett mássalhangzóik kisebb-nagyobb mértékben eltérnek egymástól. (Nagyon ritkán előfordul, hogy a magánhangzók sem teljesen azonosak, de közeli rokonságban kell, hogy álljanak egymással.) A mássalhangzók különbözőségének mértéke nagyon széles skálán változhat. Ennek illusztrálására két szélsőséges példa:

Holmi rossz rímnél becsesb zománc

A versen a szép csengő asszonánc.

(Arany János: Vojtina levelei öccséhez)

Arany szellemes önhivatkozó versében a z és sz, ill. m és n hangzók közeli rokonsága miatt a két rímelő szótag szinte tiszta rímet alkot.

Hogyha néha lepotyogok,

A lábamat meghorzsolom.

(Dolák-Saly Róbert: Volt-nincs róka)

Dolák-Saly Igazságos Izom Tiborról szóló sorozatában alkalmazott rímekben a mássalhangzók ilyen nagy mértékű eltérése groteszk hatást kelt.

Az asszonánc elnevezés a latin assonare = összehangzani szóból ered. A magyar asszonánc leggyakrabban két szótagra terjed ki. Irodalmunkban Vörösmarty alkalmazza először, Petőfi megújítja, Arany János elméletének megalapozója.

• A tiszta asszonáncban a magánhangzók csengenek egybe, s a mássalhangzók merőben eltérőek, például:

"Nem is, nem is azt a forgószelet nézi,

Mely a hamvas utat véges-végig méri"

(Arany János: Toldi)

• A mássalhangzós asszonáncban (pararím) fordítva, például:

"Az erdő hallgatag

nyugosznak a vadak

lankadt állal hevernek

ágyán a hűs avarnak,

mit a szelek levernek

majd újra felkavarnak."

(Babits Mihály: Paysages intimes, 3. Alkony)

• Groteszk asszonánc az ún. kancsal rím, melyben a mássalhangzók azonosak, de a magánhangzók eltérőek, például fél hat – félhet.

"…méztől dagadva megreped a szőlő

s a boldogságtól elnémul a szóló."

(Kosztolányi Dezső: Szeptemberi áhítat)

Ritmika szerint

Hímrím

Más néven: éles rím. A rímelő szavak lejtése jambikus:

virág – világ
 U –     U -

Nőrím

A nőrím vagy tompa rím a hímrím ellentéte: a rímpár ritmusa trocheus.

 élet – éget
 – U    – U

Különleges rímfajták

Kancsal rím

A mássalhangzók csengenek össze, és a magánhangzók térnek el egymástól.

Egy hívő s egy eretnek

Feles földön aratnak.

(Weöres Sándor: Kancsal rím)

Kecskerím

A hívó- és válaszrím azonos hangzású, attól eltekintve, hogy bizonyos mássalhangzóik (legtöbbször két szó kezdőbetűje) fel vannak cserélve. (Ritkábban a magánhangzók cseréjére kerül sor.)

Engem kétszer csapott kupán,

S ő egy pofont kapott csupán.

(Karinthy Frigyes)

Több mássalhangzó sorrendje is felcserélhető:

Nem gól ez, csak kapufa,

Nem jár érte fakupa.

(Fehér Klára)

További példák:

Megkérdé a kaján halász:

„Miért van az ön haján kalász?”

Ne ülj le a kőre, Pandúr,

Megkarmol egy pőre kandúr!

Futtában vert port a tapír,

fején volt egy tortapapír.

Késő őszi, sanda reggel

láttam egy nőt randa sállal…

(Timár György) – Megjegyzés: A kecskerímhez az utolsó szót alkalmas módon cserélni kell. ;-)

Két flekk szólt a Porsche show-ról

Viszont nincs egy sor se Poe-ról.

A padláson egy pipás császkál,

nyilván ez a csipás Pascal!

Kínrím (mozaikrím)

A tiszta rím egy speciális fajtája: a rímelő szótagok azonos hangzásúak, de a szóhatárok különböznek:

Hegyezem a fülem, ül-e

a lomb alatt fülemüle?

(Kosztolányi Dezső)

Jött egy vendég, értesültem

Most már tudom: érte sültem

(Zelk Zoltán: A sült csirke dala a tálon)

NB. Nem kecskerímet, hanem kínrímet figyelhetünk meg a következő jól ismert idézetben:

Olyanok a kecskerímek,

mint mikor a kecske rí: mek.

(Kosztolányi Dezső)

További példák:

Szól a bátyám tekintéllyel,

„Mit keressz ám te kint éjjel?”

Ott szemben a teátrummal

Megittam egy teát rummal.

De mire a tea kész lett,

Eltörött a teakészlet.

Amott jön a fiákeres,

kit éppen a fia keres.

Amíg én ezt komponáltam,

a Tiszán egy kompon álltam.

Kicsiny bajszát leperzselé

a felforralt eperzselé.

Az lenne az igazi export,

dollárért adni a kekszport!

Nékem olyan ÁFÉSZ kell,

amelyre a fecskemadár ráfészkel.

Eresz alatt ácsorgott,

S valami ragacsos rácsorgott.

Az ősz inte,

Hogy ő szinte

Őszinte.

Sorrím

Ha a kínrím egy-egy egész verssoron át tart, sorrímnek (másképp csacsipacsinak) nevezzük. Weöres Sándort idézzük; verse a magyar nyelv lehetőségeinek határait feszegeti:

Aj, e nő-kebelű Lidi óta

A Jenőke belül idióta.

(Weöres Sándor: Végrím)

Egy kis pesti vendéglőbe

Egy kispesti vendég lő be.

Ha tágul a Kata latticel-lába

Hatágú lakat alatti cellába’.

Megjegyzés: A „laticel” szót a ma érvényes helyesírás szerint egy t-vel írják.

Forrás: Kalmár László matematikus. Jelentése: egy fegyházigazgató parancsa a Kata nevű fegyenc őrizetének megszigorítására, arra az esetre, ha nevezettnek üreges gumiból készült művégtagja duzzadni kezd. ([1])

Visszhangrím

Az ekhós rímben a visszhang a versszakok utolsó néhány szótagját megismételve teszi nyilvánvalóvá a kérdésben benne rejlő választ:

Szép Julia-Annám leszen-é jó hozzám, s megkegyelmez-é nekem?

Hogy régen szolgálom, leszen-é jutalmom, s kell-e jót reménlenem?

ECHO: Nem.

(Balassi Bálint)

Egy kos szerette, ha szembe magasztalják,

ezért a visszhanggal nyalatta a talpát.

– Ki az, aki mindig okos?

– Kos!

– De sohasem tudálékos?

– Kos…

– Öltözéke választékos?

– Kos…

– A gyapja százszázalékos?

– Kos…

– Kurtán felelsz. Ez szándékos?

– Kuss!

(Romhányi József: Egy kos párbeszéde a visszhanggal)

- Melyik az a zöldséges, amelyik minden vacakot a zacskóba belemér?

- Bab Elemér.

(Ismeretlen szerző)

Csonka rím

A rím érdekében vagy a hívó- vagy a válaszrím utolsó (néhány) szótagja hiányzik.

És hazamentem és nem volt vacsor

S szóltam a szívemnek: Te beteg fasor

Min régi, mázas emlékek csorognak,

Emlékei kihamvadt vacsoroknak.

(Karinthy Frigyes: Szilveszter estén a kávéházban)

Egy varjú nótát írt a dalosversenyre.

Rezgett faháncs-bogáncs, amikor elzengte:

– Elszáll a nyár, kár!

Lucskos ősz vár már.

Ha túl nagy a sár,

felszállok a fár.

Nem okozott bajt a sor végén az űr,

ezt a dalt hozta ki győztesnek a zsűr.

(Romhányi József: Varjúnóta)

Források

• Bárdos László – Szabó B. István – Vasy Géza: Irodalmi fogalmak kisszótára; Korona Kiadó, Budapest (ISBN 9638153970)
• Csorba Piroska: A vers; Szeptember Kiadó (ISBN 9630419033)
• A Pallas nagy lexikona
• Sík Sándor: Az olvasás művészete