Gepidák

A gepidák keleti-germán eredetű, a vandálokkal és a gótokkal rokon dialektust beszélő nép volt. A római források említik őket először a 3. században. A mai Románia, Magyarország és Szerbia területén hozták létre a királyságukat.

Amit tudni lehet róluk, néhány késő római kori – korai bizánci forráson kívül, azt ellenségeik: a gótok és a longobárdok krónikáiból lehet kihámozni.

Történetük

Korai országuk a gótok szomszédságában, valahol a Visztula vidékén lehetett. I. sz. 269 után jelentek meg a Kárpát-medence északkeleti szögletében királyuk, Fastida vezetésével. Országuk ekkor a Keleti-Kárpátok koszorúján belül lehetett, a Felső-Tisza és a Szamos lápos völgyeiben. Erről a szűk, terméketlen területről csak bő száz év múlva sikerült kitörniük, mikor a Tisza mindkét partján legalább a Körösökig terjesztették ki országuk határait. A hun támadások hírére dél felé húzódtak, majd kemény harcok után meghódoltak.

I. sz. 447-ben tűnnek fel ismét a krónikákban. Helyzetük nagyot változott. Királyukat, Ardarikot Attila valamennyi vazallus királynál többre becsülte, egyedül neki volt joga részt venni a birodalmi tanácsban. Hadseregük a hun birodalom legerősebb gyalogharcos osztaga, részt vesznek Attila hadjárataiban is. Attila halála után Ardarik király vezette az Attila-fiak elleni felkelést, melynek győzteseiként (Nedao-folyó, i. sz. 455.) erővel birtokba vették a hunok szállásterületeit és egész Daciát. Szövetségre léptek a Keletrómai Birodalommal. A 450-es évek végére Gepidia határai délen az Oltig és az Al-Dunáig terjedtek.

Pannoniában csak az osztrogótok távozása után terjeszkedtek. Megszállták a Dráva-Száva-köze keleti felét (nagyjából az egykori Pannonia Secunda tartományt), s uralmukat Bácskára is kiterjesztették. Ekkoriban három hatalmi központjuk volt. Gepidia királyai, Ardarik és leszármazottai a traianusi Daciában székeltek, sírjaik a mai Apahida területén kerültek elő. A Pannonia Secunda felett uralkodó alkirálynak Sirmiumban, az egykori nagy császárvárosban volt a székhelye. Valószínűleg volt egy Tisza-Körös-Maros közti udvaruk is.

Sirmium birtoklása előbb a gótokkal (Nagy Theoderiknek – i. sz. 488., i. sz. 504), később Bizánccal vezetett nyílt ellenségeskedéshez. I. Iustinianus, keletrómai császár a longobárdokat nyerte meg a gepidák ellen. Turisind gepida királynak kétszer is sikerült a fegyveres harcot 2-2 éves fegyverszünettel elodáznia (547, 549). A nagy gepida-longobárd összecsapásra i. sz. 551-ben kerül sor – Asfelden, az „Istenek földjén” vagy „Harcok mezején”, valahol Sirmiumtól nyugatra –, melyben a gepidák alulmaradtak, de ekkor Sirmiumot megtarthatták. A Duna-vidék békéje egészen I. Iustinianus haláláig (i. sz. 565.) fennmaradt. Kunimund király Gepidia fővárosát Sirmiumba helyezte át, ahol ezüst pénzt veretett, a Kárpát-medence első kora középkori pénzeit. Itt székelt a gepida ariánus egyház püspöke is.

I. Iustinianus halála után Sirmium két tűz közé került. Mind Bizánc, mind a longobárdok fenyegették. Végül, a longobárd király Alboin az avar Baján kagánnal szövetségben Asfeld mezején (i. sz. 567.) vereséget mért a gepidákra. Sirmiumot a közben felvonuló bizánci csapatok „megvédték” az avaroktól. A sirmiumi gepida csapatok keletrómai szolgálatba álltak, a gepida trónörökös (Reptila) pedig a királyi kincsekkel Konstantinápolyba menekült.

A longobárdoktól legyőzött gepidák – értesülve hazájuk pusztulásáról – a longobárdokhoz csatlakoztak, s 568 tavaszán velük együtt vonultak Itáliába. Az avaroktól legyőzött, illetve a hadba nem vonult gepidák Gepidia egész területével együtt avar uralom alá kerültek. Az avarok a lakosságot áttelepítették.

Régészeti hagyatékuk

A legtöbb gepida lelőhely a Tisza-vidéken található. A legkorábbi temetőket az 5. század utolsó harmadában nyitották, és használatuk több nemzedéken át tartott. Számos alföldi gepida települést is feltártak, ahol a földbe mélyített házak mellett csontfaragó műhelyek maradványait, illetve a fémművességre utaló maradványokat is feltárták.

A fejlett gepida fazekasság emlékét őrzik a sírba helyezett, gyorskorongon készített, pecsételt díszű edények. A csontművesség legelterjedtebb termékei az állatcsontból készített kétoldalas csontfésűk voltak, melyek némelyikét fonatmintákkal, hálómintákkal, pikkelymintákkal és pontkörös motívumokkal díszítettek.

A gepida fejedelmek fényűzését a két apahidai kincslelet gazdagsága tükrözi, melyben díszes ezüstkancsók, hagymagombos aranyfibula, tömör aranykarperecek, míves aranygyűrűk, rekeszdíszes aranyveretek és csatok voltak.

A gepidák avar kori továbbélésére – az írott források tanúbizonyságán kívül – néhány avar kori temetőben előforduló gepida jellegű leletanyag utal (így például a kölked-feketekapui temető sírjaiban talált bepecsételt kerámia, illetve a budakalászi avar temető néhány lelete).

Temetkezési szokásaik

A gepida csontvázas rítussal temetkező népcsoport volt. A gepida sírok a hun uralom előtt észak-déli vagy dél-északi, a hun uralomtól kelet-nyugati vagy nyugat-keleti tájolásúak. A női sírok gyakori mellékletei: csontfésűk, vas, bronz fibulák, karperecek, különböző anyagú gyöngyök; míg a férfi sírokból a germán fegyverzet jellegzetes darabjai: nehéz, kétélű kardok, vas-dudoros pajzsok, lándzsák kerültek elő.

A gepida embertípus

A gepida nép zöme közepes termetű, karcsú, vagy éppen zömök, robusztus testű emberekből állt. Arcvonásaik szabályosak, a nőké egyenesen finom, a vezető réteg tagjai jó felépítésű, arányos testalkatú emberek. A kezdetben uralkodó nordikus típus mellett hun és alán (helyi szarmata) keveredéssel átmeneti típusok sora alakult ki. A nordikus elemekhez esetenként gyenge mongoloid keveredés, kelet-europid típus, kisebb mértékben gracilis mediterrán és turanid elemek járultak. A gepidák szokásaként említhető, hogy a gyermekek fejét mesterségesen torzították, és egy-két esetben gyógyító célból koponyalékelést, trepanációt végeztek.

Irodalom

A gepidák története és régészeti emlékei Archiválva 2008. január 13-i dátummal a Wayback Machine-ben
Bóna István: A középkor hajnala. A gepidák és a langobardok a Kárpát-medencében. Budapest 1974.
↑ Erdély története: A gepidák királysága. In Köpeczi Béla (főszerk) – Makkai László (szerk) – Mócsy András (szerk): Erdély története (három kötetben). Szász Zoltán (szerk). Budapest: Akadémiai Kiadó. 1986. 138–159. o. ISBN 963 05 4203 X

További információk

A Wikimédia Commons tartalmaz Gepidák témájú médiaállományokat.

Gepida kerámia
Pajzsdudor (Hódmezővásárhely-Kishomok)
Fibulapár (Szentes-Kökényzug)
Bizánci kereszttel díszített ereklyetartó (Szentes-Nagyhegy)
Madárfejes csontfésű (Kiszombor)
Ékvéséssel díszített aranyozott ezüstcsat (Kistelek)
Leletek az első apahidai fejedelmi kincsből
A gepidák. Kora középkori germán királyság az Alföldön (MEK)
Kirabolt gepida temetőt tártak fel Berettyóújfalunál
Kiss P. Attila: "...ut strenui viri...". A Kárpát-medencei gepidák története; Szegedi Középkorász Műhely–Szegedi Tudományegyetem Történelemtudományi Doktori Iskola, Szeged, 2015
Átkelők a túlvilágra. Két gepida temető a Közép-Tisza mentén; szerk. F. Kovács Péter; Damjanich János Múzeum, Szolnok, 2022 (Szolnoki régészeti tanulmányok)

Ókorportál • összefoglaló, színes tartalomajánló lap