A projekt fő celkitűzese tobbretű volt: egyreszt az 1980-90-es evek fordulojan elindult irodalmi ... more A projekt fő celkitűzese tobbretű volt: egyreszt az 1980-90-es evek fordulojan elindult irodalmi kultuszkutatas felelevenitese, masreszt ujabb, fiatal kutatok bevonasa a munkaba, harmadreszt a kutatasok elmeleti alapjainak megerősitese reven az interdiszciplinaris kapcsolatok erősitese es a kultuszkutatas beillesztese az ezredfordulo irodalom- es tarsadalomtudomanyos latkepebe. A futamidő alatt szamos igen sikeresnek mondhato konferencia segitette e cel megvalosulasat, tobb disszertacio es szakdolgozat szuletett a temaban, es a kutatocsoporthoz nem tartozo tudosok szeles kore csatlakozott a munkahoz (ennek dokumentuma a kultuszkutatas keszulő bibliografiaja is). A kultuszkutatas immar nemcsak irodalom-, hanem tarsadalom-, politika-, vagy műveszettorteneti szempontbol is ervenyes megkozelitesmodnak szamit. A futamidő alatt tobb nepszerűve valt kotetet is megjelentettunk, es tovabbi harom kotet anyaga var (egyelőre forras hianyaban) kiadasra. | The aim of our project was many-sided: f...
Regional and Universal in European Modernitiy. Eds. Péter Hajdu, Yonka Naydenova. Research Centre for the Humanities, Hungary -- Institute for Literature, Bulgarian Academy of Sciences. Sofia , 2022
Margit Kaffka was a prominent figure of the legendary first generation of Hungarian literary mode... more Margit Kaffka was a prominent figure of the legendary first generation of Hungarian literary modernity in the beginning of 20th century. Her short life and oeuvre encompasses many areas from poetry through short stories and novels to journalism and pedagogical reform activity. Aspiration for detailed description based on seeing and making something visible through the most possibly meticulous observation occupies a central role both in her lyrical and narrative poetics. During this observing process narrative subject dissolves (or isn’t even come into being) and becomes one with all that this minutious--meditative contemplation creates. This ambition, which permeates Kaffka’s lyrical and narrative work, is also at the heart of the art of Virginia Woolf, one of the most important innovators of modern novel poetics. However the eye, as the central metaphor is somewhat mis- leading as channels of perception in this process don’t really differ from each other: in Kaffka’s writing praxis, one of the signs of this, highlighted by many, is the great role of synaesthetic signifiers and descriptions, but the mixing and blending of channels of perception, their inseparability, is also a much-analysed feature of Woolf’s novels. Resolution and decontextualizaton of small details is an act of deprivation of the consensual (and for the focalizator-narrator inaccessible) meaning and the search for intelligibility at the same time. This poetic starting point can be discovered at many canonic figures of international literary modernism and remains important for later artists in the middle of the 20th century as well. This approach to the question of subjectivity, not explicitly from philosophy or psychology, but rather from narrative theory, is therefore also useful as an aspect of the literary history of mo-dernity. Not least because the text-level attention to the immanent creation of the point of view allows us to juxtapose authors and works of art that are traditionally placed in distant, possibly hierarchically separated canonical contexts. In this way, we can strengthen the self-reflexive, critical character of literary history by moving away from the community’s self-affirmation (and thus from the political vulnerability of literary history).
A modern irodalomtörténet-írás kialakulása legitimációs szerepekhez köthető: célja egyrészt az ön... more A modern irodalomtörténet-írás kialakulása legitimációs szerepekhez köthető: célja egyrészt az önálló diskurzív területként elkülönülő szépirodalom genealogikus felmutatása, amely a 17-19. század vitáiban az adott kultúra rangját, fejlettségének fokát jelöli ki. Másrészt (főként a 18. század végétől) hangsúlyosan a nemzeti kultúra fokmérőjeként a nemzet nagyságának jele lesz, így az irodalommal való foglalkozás is felértékelődik: a nemzet legsajátabb lényegének ápolásává válik. Az irodalomtörténet ezért válhat a legfontosabb (és legkomolyabb presztizsharcokat kiváltó) „nemzeti tudománnyá” a 20. század fordulójára. E kitüntetett szerep biztosítja a terület számára a társadalmi rendszerek (pl. oktatás, gazdaság, politika) megelőlegzett figyelmét, ám a társadalom 20-21. századi fejlődése, az ún. figyelemgazdaság megjelenése fontos változásokat hoz e téren. Dolgozatomban e változások mibenlétét járom körül.
Dolgozatomban a tágan értelmezett (társadalmi) modernség egy alapvető struktu- rális sajátosságát... more Dolgozatomban a tágan értelmezett (társadalmi) modernség egy alapvető struktu- rális sajátosságát szeretném közelebbről megvizsgálni. A modernség fogalmával, történetével foglalkozó szakirodalom egyik régi kiindulópontja, hogy az újdon- ság, újszerűség, illetve ezzel összefüggésben az egyediség, a haladás-előremutatás a modernség egyik centrális jellemvonása. Méghozzá olyan jellemvonása, amely kapcsolatokat teremt a különböző társadalmi részrendszerek között. Az indivi- dualitás, a radikálisan egyedi stílus esztétikai csúcsértékké válása például segít a művészetnek a gazdasággal vagy a joggal közös metszeteket létrehozni: amiből kevés van, értékesebb – ha egyedi, akkor különösen az –, az egyediség pedig jogi kategóriává is válik, ami a szerzői jog kialakulásában tesz szert alapvető jelentőségre. De gondolhatunk a politikában jelentőssé váló nacionalizmusra is, amely a radikális nemzeti egyediség gondolatából indul ki, és hevesen elutasítja a nemzeti jellemvonásoknak tartott jelenség...
„A Nyugat kanonizátorának” is nevezett Schöpflin Aladár a 20. század első felének egyik legérdeke... more „A Nyugat kanonizátorának” is nevezett Schöpflin Aladár a 20. század első felének egyik legérdekesebb és legjelentősebb kritikusi egyénisége: azon ritka kritikusok egyike, aki az egyre megosztottabbá váló irodalmi életben folyamatosan képes volt és maradt a szembenálló felek pártatlan és korrekt vizsgálatára. Ítéleteinek túlnyomó többségét a szakirodalom ma is kiindulópontjai közt tartja számon, kortárs irodalomtörténet-írásra tett kísérlete pedig a korszak egyik legizgalmasabb vállalkozása, mely mind a kritikatörténet, mind a szorosabban vett irodalomtudomány-történet szempontjából is fontos tanulságokkal szolgál a mai olvasó számára is. Kritikusi pályafutásának talán legfontosabb, folyamatosan újra és újra felvetett kérdése azzal a hatalmas átalakulással volt kapcsolatos, mely megítélése szerint a 19. század végi nagy társadalmi változásokkal (kapitalizálódás, iparosodás, urbanizáció, a tömegmédia kialakulása, nagyarányú asszimiláció) összefüggésben indult el a 19. század utolsó harmadában. E kérdés az irodalomra vonatkoztatva lényegében úgy fogalmazható meg, hogy mit jelent, miben más a modern, „Nyugat utáni” irodalom az azt megelőzőkhöz képest, hogyan ragadható meg e szerteágazó változások lényege, és miért jelenthetett ez a változás olyan hatalmas törést a magyar irodalmi életben, amely messze túlmutatott a szorosabban vett irodalmi mezőn. Könyvem Schöpflin életművének ezzel az aspektusával foglalkozik: igyekszem belehelyezni a társadalmi modernizáció és modernizációkritika kontextusába, olyan kapcsolódási pontokat keresve, ahonnan mi is képesek lehetnénk az azóta is „kettészakadt”, végletesen megosztott irodalmat, irodalmi életet hozzá hasonlóan egységnek látni. Miféle irodalomszemléleti változásokról tanúskodhatnak ezek a viták? Hogyan függ össze e változásokkal az irodalom modernizálódása? Milyen kapcsolatok lehetségesek az irodalom modernizálódása és a társadalom 19-20. századi változásai között? Hogyan befolyásolták e kapcsolatok a magyar irodalom 20. századbeli alakulástörténetét? A kötet kiindulópontja az a Schöpflinnél is alapvető gondolat, amely szerint az irodalom kontextusfüggő jelenség, az irodalmi modernség problematikája, fogadtatás- és alakulástörténete pedig nem választható el a társadalmi modernség sajátos hazai sorsától és megítélésétől.
Véleményem szerint kísérletet tehetnénk Széchenyi nagy művének a korábbi szakirodalomban szokásos... more Véleményem szerint kísérletet tehetnénk Széchenyi nagy művének a korábbi szakirodalomban szokásosnál jóval tágabb kontextusú újraolvasásra is, mely egyszersmind a modernség fogalmának újraértelmezése is lenne. A modernséget életvilágként (pl. Alfred Schütz, Thomas Luckmann), társadalmi kommunikációk rendszereként (pl. Talcott Parsons, Niklas Luhmann), illetve társadalmi imaginációk összességeként (Charles Taylor) felfogva nemcsak jóval differenciáltabb képet alkothatunk arról a pozícióról, melyet Széchenyi Hitel című műve (valamint az ez követő Világ és a Stádium) elfoglalhatott de lehetőségünk nyílik a nagy politika- és gazdaságtörténeti fogalmak modernizálódásban játszott szerepének pontosítására is. Ez utóbbi feladatot természetesen jelen dolgozat nem vállalhatja, s nem is vállalja fel. Célom mindössze annak a kérdésnek a körüljárása, hogy miért játszhat a tágabb, távolról sem pusztán közgazdasági értelemben értett hitel Széchenyi szerint olyannyira központi szerepet a társadalom hatékonyabb, sikeresebb működésében, mi jelenti számára e hatékonyságot és sikert, s milyen tanulságai lehetnek mindennek a társadalmi modernségről való gondolkodás számára.
Nemrégiben egy 19. századi kérdésekről szóló irodalomtörténeti dolgozat a következő mondattal ny... more Nemrégiben egy 19. századi kérdésekről szóló irodalomtörténeti dolgozat a következő mondattal nyitotta gondolatmenetét: „a 19. századot általában a modern értelemben vett nemzeti nagyelbeszélések kiteljesedésének századaként szokták emlegetni, s ez alól nem kivétel a magyar kutatás sem.” Valóban, ámbár ez az utóbbi 10–15 év kutatásainak köszönhető elsősorban, s nem volt mindig így. Azok a szerzők, akiknek műveire az iménti mondat utalt, a nemzetnek általánosan egy inkább modernista felfogását vették/veszik alapul, amely szerint a nemzet (abban a jogi-gazdasági-kulturális-politikai formájában, ahogyan ma is ismerjük) az újkor során alakul-alakítódik ki, nevezetesen főként a 18–19. század során, s létrehozásában, retorikai megalapozásában, azaz működtetőjének, a modern nacionalizmus gondolatának/ideológiájának kidolgozásában a korabeli „értelmiség” aktív tevékenysége egyáltalán nem elhanyagolható. Olyan szövegek és álláspontok születnek, melyek a hangsúlyt a kulturális különbözőségre és annak fenntartására helyezik – n. b. újraértelmezik a ’kultúra’ fogalmát –, a kultúrát a nyelvhez (és annak műveléséhez) kötik, mint (egyszersmind) „Istentől adott” avagy „természeti” bizonyítékhoz arra nézve, hogy a nemzetek léte, fennmaradása vagy pusztulása természeti szükségszerűség, amelyet mindazonáltal erkölcsi tényezők is erősen befolyásolnak. Hiszen ha az illető nemzet tagjai nem teljesítik történelmi feladatukat (küldetésüket), azaz mostohán sorsára hagyják rájuk szoruló „anyjukat” (a termé- keny, kultúrát szülő nyelvet), e szörnyű bűnnek a nemzet halála lesz a büntetése – s nem is fukarkodnak olyan példák felhozásával, melyek szorosra húzzák a kapcsolatot erkölcs, kultúra, nemzet és sorsa között. A (nyelvi alapú) kultúra a nemzet szimbolikus teste, egyszersmind az ország szimbolikus területe lesz, melynek – elvileg – egybe kell esnie a reális testtel és reális területtel. Ez a nacionalizmusra oly jellemző kongruencia-igény mozgatja azt az asszimilációs politikát és gyakorlatot, mely olyan erőteljessé vált a 19. században magyar területen is.
A projekt fő celkitűzese tobbretű volt: egyreszt az 1980-90-es evek fordulojan elindult irodalmi ... more A projekt fő celkitűzese tobbretű volt: egyreszt az 1980-90-es evek fordulojan elindult irodalmi kultuszkutatas felelevenitese, masreszt ujabb, fiatal kutatok bevonasa a munkaba, harmadreszt a kutatasok elmeleti alapjainak megerősitese reven az interdiszciplinaris kapcsolatok erősitese es a kultuszkutatas beillesztese az ezredfordulo irodalom- es tarsadalomtudomanyos latkepebe. A futamidő alatt szamos igen sikeresnek mondhato konferencia segitette e cel megvalosulasat, tobb disszertacio es szakdolgozat szuletett a temaban, es a kutatocsoporthoz nem tartozo tudosok szeles kore csatlakozott a munkahoz (ennek dokumentuma a kultuszkutatas keszulő bibliografiaja is). A kultuszkutatas immar nemcsak irodalom-, hanem tarsadalom-, politika-, vagy műveszettorteneti szempontbol is ervenyes megkozelitesmodnak szamit. A futamidő alatt tobb nepszerűve valt kotetet is megjelentettunk, es tovabbi harom kotet anyaga var (egyelőre forras hianyaban) kiadasra. | The aim of our project was many-sided: f...
Regional and Universal in European Modernitiy. Eds. Péter Hajdu, Yonka Naydenova. Research Centre for the Humanities, Hungary -- Institute for Literature, Bulgarian Academy of Sciences. Sofia , 2022
Margit Kaffka was a prominent figure of the legendary first generation of Hungarian literary mode... more Margit Kaffka was a prominent figure of the legendary first generation of Hungarian literary modernity in the beginning of 20th century. Her short life and oeuvre encompasses many areas from poetry through short stories and novels to journalism and pedagogical reform activity. Aspiration for detailed description based on seeing and making something visible through the most possibly meticulous observation occupies a central role both in her lyrical and narrative poetics. During this observing process narrative subject dissolves (or isn’t even come into being) and becomes one with all that this minutious--meditative contemplation creates. This ambition, which permeates Kaffka’s lyrical and narrative work, is also at the heart of the art of Virginia Woolf, one of the most important innovators of modern novel poetics. However the eye, as the central metaphor is somewhat mis- leading as channels of perception in this process don’t really differ from each other: in Kaffka’s writing praxis, one of the signs of this, highlighted by many, is the great role of synaesthetic signifiers and descriptions, but the mixing and blending of channels of perception, their inseparability, is also a much-analysed feature of Woolf’s novels. Resolution and decontextualizaton of small details is an act of deprivation of the consensual (and for the focalizator-narrator inaccessible) meaning and the search for intelligibility at the same time. This poetic starting point can be discovered at many canonic figures of international literary modernism and remains important for later artists in the middle of the 20th century as well. This approach to the question of subjectivity, not explicitly from philosophy or psychology, but rather from narrative theory, is therefore also useful as an aspect of the literary history of mo-dernity. Not least because the text-level attention to the immanent creation of the point of view allows us to juxtapose authors and works of art that are traditionally placed in distant, possibly hierarchically separated canonical contexts. In this way, we can strengthen the self-reflexive, critical character of literary history by moving away from the community’s self-affirmation (and thus from the political vulnerability of literary history).
A modern irodalomtörténet-írás kialakulása legitimációs szerepekhez köthető: célja egyrészt az ön... more A modern irodalomtörténet-írás kialakulása legitimációs szerepekhez köthető: célja egyrészt az önálló diskurzív területként elkülönülő szépirodalom genealogikus felmutatása, amely a 17-19. század vitáiban az adott kultúra rangját, fejlettségének fokát jelöli ki. Másrészt (főként a 18. század végétől) hangsúlyosan a nemzeti kultúra fokmérőjeként a nemzet nagyságának jele lesz, így az irodalommal való foglalkozás is felértékelődik: a nemzet legsajátabb lényegének ápolásává válik. Az irodalomtörténet ezért válhat a legfontosabb (és legkomolyabb presztizsharcokat kiváltó) „nemzeti tudománnyá” a 20. század fordulójára. E kitüntetett szerep biztosítja a terület számára a társadalmi rendszerek (pl. oktatás, gazdaság, politika) megelőlegzett figyelmét, ám a társadalom 20-21. századi fejlődése, az ún. figyelemgazdaság megjelenése fontos változásokat hoz e téren. Dolgozatomban e változások mibenlétét járom körül.
Dolgozatomban a tágan értelmezett (társadalmi) modernség egy alapvető struktu- rális sajátosságát... more Dolgozatomban a tágan értelmezett (társadalmi) modernség egy alapvető struktu- rális sajátosságát szeretném közelebbről megvizsgálni. A modernség fogalmával, történetével foglalkozó szakirodalom egyik régi kiindulópontja, hogy az újdon- ság, újszerűség, illetve ezzel összefüggésben az egyediség, a haladás-előremutatás a modernség egyik centrális jellemvonása. Méghozzá olyan jellemvonása, amely kapcsolatokat teremt a különböző társadalmi részrendszerek között. Az indivi- dualitás, a radikálisan egyedi stílus esztétikai csúcsértékké válása például segít a művészetnek a gazdasággal vagy a joggal közös metszeteket létrehozni: amiből kevés van, értékesebb – ha egyedi, akkor különösen az –, az egyediség pedig jogi kategóriává is válik, ami a szerzői jog kialakulásában tesz szert alapvető jelentőségre. De gondolhatunk a politikában jelentőssé váló nacionalizmusra is, amely a radikális nemzeti egyediség gondolatából indul ki, és hevesen elutasítja a nemzeti jellemvonásoknak tartott jelenség...
„A Nyugat kanonizátorának” is nevezett Schöpflin Aladár a 20. század első felének egyik legérdeke... more „A Nyugat kanonizátorának” is nevezett Schöpflin Aladár a 20. század első felének egyik legérdekesebb és legjelentősebb kritikusi egyénisége: azon ritka kritikusok egyike, aki az egyre megosztottabbá váló irodalmi életben folyamatosan képes volt és maradt a szembenálló felek pártatlan és korrekt vizsgálatára. Ítéleteinek túlnyomó többségét a szakirodalom ma is kiindulópontjai közt tartja számon, kortárs irodalomtörténet-írásra tett kísérlete pedig a korszak egyik legizgalmasabb vállalkozása, mely mind a kritikatörténet, mind a szorosabban vett irodalomtudomány-történet szempontjából is fontos tanulságokkal szolgál a mai olvasó számára is. Kritikusi pályafutásának talán legfontosabb, folyamatosan újra és újra felvetett kérdése azzal a hatalmas átalakulással volt kapcsolatos, mely megítélése szerint a 19. század végi nagy társadalmi változásokkal (kapitalizálódás, iparosodás, urbanizáció, a tömegmédia kialakulása, nagyarányú asszimiláció) összefüggésben indult el a 19. század utolsó harmadában. E kérdés az irodalomra vonatkoztatva lényegében úgy fogalmazható meg, hogy mit jelent, miben más a modern, „Nyugat utáni” irodalom az azt megelőzőkhöz képest, hogyan ragadható meg e szerteágazó változások lényege, és miért jelenthetett ez a változás olyan hatalmas törést a magyar irodalmi életben, amely messze túlmutatott a szorosabban vett irodalmi mezőn. Könyvem Schöpflin életművének ezzel az aspektusával foglalkozik: igyekszem belehelyezni a társadalmi modernizáció és modernizációkritika kontextusába, olyan kapcsolódási pontokat keresve, ahonnan mi is képesek lehetnénk az azóta is „kettészakadt”, végletesen megosztott irodalmat, irodalmi életet hozzá hasonlóan egységnek látni. Miféle irodalomszemléleti változásokról tanúskodhatnak ezek a viták? Hogyan függ össze e változásokkal az irodalom modernizálódása? Milyen kapcsolatok lehetségesek az irodalom modernizálódása és a társadalom 19-20. századi változásai között? Hogyan befolyásolták e kapcsolatok a magyar irodalom 20. századbeli alakulástörténetét? A kötet kiindulópontja az a Schöpflinnél is alapvető gondolat, amely szerint az irodalom kontextusfüggő jelenség, az irodalmi modernség problematikája, fogadtatás- és alakulástörténete pedig nem választható el a társadalmi modernség sajátos hazai sorsától és megítélésétől.
Véleményem szerint kísérletet tehetnénk Széchenyi nagy művének a korábbi szakirodalomban szokásos... more Véleményem szerint kísérletet tehetnénk Széchenyi nagy művének a korábbi szakirodalomban szokásosnál jóval tágabb kontextusú újraolvasásra is, mely egyszersmind a modernség fogalmának újraértelmezése is lenne. A modernséget életvilágként (pl. Alfred Schütz, Thomas Luckmann), társadalmi kommunikációk rendszereként (pl. Talcott Parsons, Niklas Luhmann), illetve társadalmi imaginációk összességeként (Charles Taylor) felfogva nemcsak jóval differenciáltabb képet alkothatunk arról a pozícióról, melyet Széchenyi Hitel című műve (valamint az ez követő Világ és a Stádium) elfoglalhatott de lehetőségünk nyílik a nagy politika- és gazdaságtörténeti fogalmak modernizálódásban játszott szerepének pontosítására is. Ez utóbbi feladatot természetesen jelen dolgozat nem vállalhatja, s nem is vállalja fel. Célom mindössze annak a kérdésnek a körüljárása, hogy miért játszhat a tágabb, távolról sem pusztán közgazdasági értelemben értett hitel Széchenyi szerint olyannyira központi szerepet a társadalom hatékonyabb, sikeresebb működésében, mi jelenti számára e hatékonyságot és sikert, s milyen tanulságai lehetnek mindennek a társadalmi modernségről való gondolkodás számára.
Nemrégiben egy 19. századi kérdésekről szóló irodalomtörténeti dolgozat a következő mondattal ny... more Nemrégiben egy 19. századi kérdésekről szóló irodalomtörténeti dolgozat a következő mondattal nyitotta gondolatmenetét: „a 19. századot általában a modern értelemben vett nemzeti nagyelbeszélések kiteljesedésének századaként szokták emlegetni, s ez alól nem kivétel a magyar kutatás sem.” Valóban, ámbár ez az utóbbi 10–15 év kutatásainak köszönhető elsősorban, s nem volt mindig így. Azok a szerzők, akiknek műveire az iménti mondat utalt, a nemzetnek általánosan egy inkább modernista felfogását vették/veszik alapul, amely szerint a nemzet (abban a jogi-gazdasági-kulturális-politikai formájában, ahogyan ma is ismerjük) az újkor során alakul-alakítódik ki, nevezetesen főként a 18–19. század során, s létrehozásában, retorikai megalapozásában, azaz működtetőjének, a modern nacionalizmus gondolatának/ideológiájának kidolgozásában a korabeli „értelmiség” aktív tevékenysége egyáltalán nem elhanyagolható. Olyan szövegek és álláspontok születnek, melyek a hangsúlyt a kulturális különbözőségre és annak fenntartására helyezik – n. b. újraértelmezik a ’kultúra’ fogalmát –, a kultúrát a nyelvhez (és annak műveléséhez) kötik, mint (egyszersmind) „Istentől adott” avagy „természeti” bizonyítékhoz arra nézve, hogy a nemzetek léte, fennmaradása vagy pusztulása természeti szükségszerűség, amelyet mindazonáltal erkölcsi tényezők is erősen befolyásolnak. Hiszen ha az illető nemzet tagjai nem teljesítik történelmi feladatukat (küldetésüket), azaz mostohán sorsára hagyják rájuk szoruló „anyjukat” (a termé- keny, kultúrát szülő nyelvet), e szörnyű bűnnek a nemzet halála lesz a büntetése – s nem is fukarkodnak olyan példák felhozásával, melyek szorosra húzzák a kapcsolatot erkölcs, kultúra, nemzet és sorsa között. A (nyelvi alapú) kultúra a nemzet szimbolikus teste, egyszersmind az ország szimbolikus területe lesz, melynek – elvileg – egybe kell esnie a reális testtel és reális területtel. Ez a nacionalizmusra oly jellemző kongruencia-igény mozgatja azt az asszimilációs politikát és gyakorlatot, mely olyan erőteljessé vált a 19. században magyar területen is.
„A Nyugat kanonizátorának” is nevezett Schöpflin Aladár a 20. század első felének egyik legérdeke... more „A Nyugat kanonizátorának” is nevezett Schöpflin Aladár a 20. század első felének egyik legérdekesebb és legjelentősebb kritikusi egyénisége: azon ritka kritikusok egyike, aki az egyre megosztottabbá váló irodalmi életben folyamatosan képes volt és maradt a szembenálló felek pártatlan és korrekt vizsgálatára. Ítéleteinek túlnyomó többségét a szakirodalom ma is kiindulópontjai közt tartja számon, kortárs irodalomtörténet-írásra tett kísérlete pedig a korszak egyik legizgalmasabb vállalkozása, mely mind a kritikatörténet, mind a szorosabban vett irodalomtudomány-történet szempontjából is fontos tanulságokkal szolgál a mai olvasó számára is. Kritikusi pályafutásának talán legfontosabb, folyamatosan újra és újra felvetett kérdése azzal a hatalmas átalakulással volt kapcsolatos, mely megítélése szerint a 19. század végi nagy társadalmi változásokkal (kapitalizálódás, iparosodás, urbanizáció, a tömegmédia kialakulása, nagyarányú asszimiláció) összefüggésben indult el a 19. század utolsó harmadában. E kérdés az irodalomra vonatkoztatva lényegében úgy fogalmazható meg, hogy mit jelent, miben más a modern, „Nyugat utáni” irodalom az azt megelőzőkhöz képest, hogyan ragadható meg e szerteágazó változások lényege, és miért jelenthetett ez a változás olyan hatalmas törést a magyar irodalmi életben, amely messze túlmutatott a szorosabban vett irodalmi mezőn. Könyvem Schöpflin életművének ezzel az aspektusával foglalkozik: igyekszem belehelyezni a társadalmi modernizáció és modernizációkritika kontextusába, olyan kapcsolódási pontokat keresve, ahonnan mi is képesek lehetnénk az azóta is „kettészakadt”, végletesen megosztott irodalmat, irodalmi életet hozzá hasonlóan egységnek látni. Miféle irodalomszemléleti változásokról tanúskodhatnak ezek a viták? Hogyan függ össze e változásokkal az irodalom modernizálódása? Milyen kapcsolatok lehetségesek az irodalom modernizálódása és a társadalom 19-20. századi változásai között? Hogyan befolyásolták e kapcsolatok a magyar irodalom 20. századbeli alakulástörténetét? A kötet kiindulópontja az a Schöpflinnél is alapvető gondolat, amely szerint az irodalom kontextusfüggő jelenség, az irodalmi modernség problematikája, fogadtatás- és alakulástörténete pedig nem választható el a társadalmi modernség sajátos hazai sorsától és megítélésétől.
4th ENN Conference: Modelling Narratives Across Borders, 2015.04.16-19. Ghent, Belgium, Dept. Of Literary Studies, Ghent University, 2015
The central role of the body in identity narratives helps to transpose focus from (virtual) colle... more The central role of the body in identity narratives helps to transpose focus from (virtual) collectives to their fragmented, varied actual reality. To show that the question of ”how” has to be put instead of the essentialist question “what is it” and that textual research is to be performed. Corporeal narratology deals with questions just that way, so with the help of this analysing tool, we can perhaps illustrate the fragmented, process-like character of identity. Instead of classifying individual cases into a group as it deems appropriate (e.g. “national culture', 'women literature', 'religious group', etc.), in other words: instead of generalizing them, we'd focus on differences between collectives and individual realizations - we’d “pixelize” them. This accent shifting would be fundamental for transnational cultural studies. Corporeal narratology could become a fruitful post-deconstructive analytic instrument that can reckon with the ubiquity and multifacetedness of narrative and can be a plausible way to examine literary and also non-fictional narratives. Our main focus is to make visible how the narration defines and reinforces borders between groups or individuals, or how can a narrative transpose these borders. Corporeal narratology seems to be suitable to examine even the social operability of narratives while remaining in the field of „close reading” and text analysis.
Uploads
Papers by Orsolya Rakai
However the eye, as the central metaphor is somewhat mis- leading as channels of perception in this process don’t really differ from each other: in Kaffka’s writing praxis, one of the signs of this, highlighted by many, is the great role of synaesthetic signifiers and descriptions, but the mixing and blending of channels of perception, their inseparability, is also a much-analysed feature of Woolf’s novels. Resolution and decontextualizaton of small details is an act of deprivation of the consensual (and for the focalizator-narrator inaccessible) meaning and the search for intelligibility at the same time. This poetic starting point can be discovered at many canonic figures of international literary modernism and remains important for later artists in the middle of the 20th century as well.
This approach to the question of subjectivity, not explicitly from philosophy or psychology, but rather from narrative theory, is therefore also useful as an aspect of the literary history of mo-dernity. Not least because the text-level attention to the immanent creation of the point of view allows us to juxtapose authors and works of art that are traditionally placed in distant, possibly hierarchically separated canonical contexts. In this way, we can strengthen the self-reflexive, critical character of literary history by moving away from the community’s self-affirmation (and thus from the political vulnerability of literary history).
Olyan szövegek és álláspontok születnek, melyek a hangsúlyt a kulturális különbözőségre és annak fenntartására helyezik – n. b. újraértelmezik a ’kultúra’ fogalmát –, a kultúrát a nyelvhez (és annak műveléséhez) kötik, mint (egyszersmind) „Istentől adott” avagy „természeti” bizonyítékhoz arra nézve, hogy a nemzetek léte, fennmaradása vagy pusztulása természeti szükségszerűség, amelyet mindazonáltal erkölcsi tényezők is erősen befolyásolnak. Hiszen ha az illető nemzet tagjai nem teljesítik történelmi feladatukat (küldetésüket), azaz mostohán sorsára hagyják rájuk szoruló „anyjukat” (a termé- keny, kultúrát szülő nyelvet), e szörnyű bűnnek a nemzet halála lesz a büntetése – s nem is fukarkodnak olyan példák felhozásával, melyek szorosra húzzák a kapcsolatot erkölcs, kultúra, nemzet és sorsa között. A (nyelvi alapú) kultúra a nemzet szimbolikus teste, egyszersmind az ország szimbolikus területe lesz, melynek – elvileg – egybe kell esnie a reális testtel és reális területtel. Ez a nacionalizmusra oly jellemző kongruencia-igény mozgatja azt az asszimilációs politikát és gyakorlatot, mely olyan erőteljessé vált a 19. században magyar területen is.
However the eye, as the central metaphor is somewhat mis- leading as channels of perception in this process don’t really differ from each other: in Kaffka’s writing praxis, one of the signs of this, highlighted by many, is the great role of synaesthetic signifiers and descriptions, but the mixing and blending of channels of perception, their inseparability, is also a much-analysed feature of Woolf’s novels. Resolution and decontextualizaton of small details is an act of deprivation of the consensual (and for the focalizator-narrator inaccessible) meaning and the search for intelligibility at the same time. This poetic starting point can be discovered at many canonic figures of international literary modernism and remains important for later artists in the middle of the 20th century as well.
This approach to the question of subjectivity, not explicitly from philosophy or psychology, but rather from narrative theory, is therefore also useful as an aspect of the literary history of mo-dernity. Not least because the text-level attention to the immanent creation of the point of view allows us to juxtapose authors and works of art that are traditionally placed in distant, possibly hierarchically separated canonical contexts. In this way, we can strengthen the self-reflexive, critical character of literary history by moving away from the community’s self-affirmation (and thus from the political vulnerability of literary history).
Olyan szövegek és álláspontok születnek, melyek a hangsúlyt a kulturális különbözőségre és annak fenntartására helyezik – n. b. újraértelmezik a ’kultúra’ fogalmát –, a kultúrát a nyelvhez (és annak műveléséhez) kötik, mint (egyszersmind) „Istentől adott” avagy „természeti” bizonyítékhoz arra nézve, hogy a nemzetek léte, fennmaradása vagy pusztulása természeti szükségszerűség, amelyet mindazonáltal erkölcsi tényezők is erősen befolyásolnak. Hiszen ha az illető nemzet tagjai nem teljesítik történelmi feladatukat (küldetésüket), azaz mostohán sorsára hagyják rájuk szoruló „anyjukat” (a termé- keny, kultúrát szülő nyelvet), e szörnyű bűnnek a nemzet halála lesz a büntetése – s nem is fukarkodnak olyan példák felhozásával, melyek szorosra húzzák a kapcsolatot erkölcs, kultúra, nemzet és sorsa között. A (nyelvi alapú) kultúra a nemzet szimbolikus teste, egyszersmind az ország szimbolikus területe lesz, melynek – elvileg – egybe kell esnie a reális testtel és reális területtel. Ez a nacionalizmusra oly jellemző kongruencia-igény mozgatja azt az asszimilációs politikát és gyakorlatot, mely olyan erőteljessé vált a 19. században magyar területen is.
Kritikusi pályafutásának talán legfontosabb, folyamatosan újra és újra felvetett kérdése azzal a hatalmas átalakulással volt kapcsolatos, mely megítélése szerint a 19. század végi nagy társadalmi változásokkal (kapitalizálódás, iparosodás, urbanizáció, a tömegmédia kialakulása, nagyarányú asszimiláció) összefüggésben indult el a 19. század utolsó harmadában. E kérdés az irodalomra vonatkoztatva lényegében úgy fogalmazható meg, hogy mit jelent, miben más a modern, „Nyugat utáni” irodalom az azt megelőzőkhöz képest, hogyan ragadható meg e szerteágazó változások lényege, és miért jelenthetett ez a változás olyan hatalmas törést a magyar irodalmi életben, amely messze túlmutatott a szorosabban vett irodalmi mezőn. Könyvem Schöpflin életművének ezzel az aspektusával foglalkozik: igyekszem belehelyezni a társadalmi modernizáció és modernizációkritika kontextusába, olyan kapcsolódási pontokat keresve, ahonnan mi is képesek lehetnénk az azóta is „kettészakadt”, végletesen megosztott irodalmat, irodalmi életet hozzá hasonlóan egységnek látni. Miféle irodalomszemléleti változásokról tanúskodhatnak ezek a viták? Hogyan függ össze e változásokkal az irodalom modernizálódása? Milyen kapcsolatok lehetségesek az irodalom modernizálódása és a társadalom 19-20. századi változásai között? Hogyan befolyásolták e kapcsolatok a magyar irodalom 20. századbeli alakulástörténetét?
A kötet kiindulópontja az a Schöpflinnél is alapvető gondolat, amely szerint az irodalom kontextusfüggő jelenség, az irodalmi modernség problematikája, fogadtatás- és alakulástörténete pedig nem választható el a társadalmi modernség sajátos hazai sorsától és megítélésétől.
Corporeal narratology could become a fruitful post-deconstructive analytic instrument that can reckon with the ubiquity and multifacetedness of narrative and can be a plausible way to examine literary and also non-fictional narratives. Our main focus is to make visible how the narration defines and reinforces borders between groups or individuals, or how can a narrative transpose these borders. Corporeal narratology seems to be suitable to examine even the social operability of narratives while remaining in the field of „close reading” and text analysis.