Thèse de doctorat à l’Université de Sorbonne Paris-IV soutenue en 2005 intitulée « Etre capable de Dieu : le concept de l'imitation chez Bonaventure et Thomas d'Aquin » http://www.theses.fr/2005PA040043. Auteur d'une centaine d'articles et de huit livres de philosophie en hongrois dont une monographie sur le dernier Foucault. Traducteur hongrois de Michel Foucault (Le courage de la vérité), de Pierre Hadot (Exercices spirituels et philosophie antique ; Plotin ou la simplicité du regard), de Jean-Luc Marion (La croisée du visible), de Jean-Louis Chrétien (L'inoubliable et l'inespéré), de Jean-Pierre Moisset (Histoire du catholicisme), d'A-G. Hamman (Pour lire les Pères de l'Église) et de G. Marcel (Essai de philosophie concrète).
In the last part of Confessions of the Flesh, Michel Foucault offers a careful analysis of the li... more In the last part of Confessions of the Flesh, Michel Foucault offers a careful analysis of the libido theory as "the stigma of the involuntary in after-fault sex" according to Saint Augustine; the theme is closely linked to the patristic and Augustinian exegesis of the book of Genesis 1:28 ("Increase and multiply"), more specifically on the question of the possible or hypothetical existence of sexual intercourse in paradise. This article intends to study both the texts of Saint Augustine, the analysis offered by Foucault and the philosophical interpretations and subsequent theological thinking of the Bishop of Hippo and the French philosopher. Did Augustine (and Foucault reader of Saint Augustine) declare that our ancestors made love in the Garden of Eden? Is Augustinian theology of marriage and sexuality, as Foucault put it, the foundation of "the morals of the Christian West"? Moreover, can we speak of Augustinian theology or even Christianity as a "foundation", while respecting the "genealogical" method, as Foucault developed it?
This paper seeks to describe and understand the notion of “aesthetics of existence” in the last w... more This paper seeks to describe and understand the notion of “aesthetics of existence” in the last works of Michel Foucault by raising the following question: what is aesthetics? First, I will sketch the problem of the difficulty of defining aesthetics as a discipline, its domain, as well as the methodological questions concerning the historiography of aesthetics, taking the example of what is referred to as “medieval aesthetics”. Then, I will try to show in what sense “the aesthetics of existence” of Michel Foucault is an integral part of the history of aesthetics in the broad sense of the term (aesthetics understood as a theory of art as well as a philosophy of sensation and beauty), focusing on The Courage of Truth and, more specifically, on Foucault’s interpretation of the works of Samuel Beckett.
Cet article essaie de montrer en quoi le concept d’« exercice spirituel » pose problème dans l’œu... more Cet article essaie de montrer en quoi le concept d’« exercice spirituel » pose problème dans l’œuvre de Pierre Hadot. Même si le philosophe souligne que cette expression « n’est pas problématique », il semble que les exercices spirituels dans l’œuvre d’Ignace de Loyola sont bien autre chose que les exercices spirituels dont parle Hadot, surtout parce que le mot « spirituel » renvoie principalement, chez Ignace, non pas à une réalité « psychique », mais bien plutôt à une réalité « pneumatique », notamment à une vie dans l’Esprit saint. Il convient aussi d’analyser l’enjeu philosophique de cette vita spiritualis en démontrant que, entendue au sens d’une vie intimement liée à l’idée d’un « souci divin », elle apparaît dans le dernier cours que Michel Foucault a donné au Collège de France, Le courage de la vérité.
Vita spiritualis. Hadot, Foucault and the Tradition of Spiritual Exercises
This paper deals with the concept of “spiritual exercise” in the works of Pierre Hadot. While Hadot argues that the use of this concept is “not problematic”, I try to demonstrate that “spiritual exercise” as it is known in the works of Ignatius of Loyola is quite different from the spiritual exercises of Pierre Hadot, chiefly because the original meaning and practice of “spiritual exercise” was not a “psychological”, but rather a “pneumatological” exercise devoted to a life in the Holy Spirit. I try to examine the philosophical challenge inherent in the very idea of this vita spiritualis and I argue that this idea of a “spiritual life” as the “care of the divinity” appears in the late course of Foucault, The Courage of Truth.
The starting point of this study is the article of M. Senellart in which the French scholar speak... more The starting point of this study is the article of M. Senellart in which the French scholar speaks about a curious "absence" of Jesus in the late Foucault. How is it possible that the late Foucault who gives an account of the will of truth-telling from Sophocles to Saint Augustine, does not mention at all Jesus? In my paper I try to argue that though Senellart is perfectly right in stating that in his writings and courses dedicated to the problem of Christianity Foucault does not seem to be interested in the life and teaching of Jesus, we find, though, a "secret presence" of the figure of Christ in the analysis of the Cynic movement that we can read in the second half of The Courage of Truth. Actually, it seems that while Foucault analyses the Cynic philosophers, he draws, rather implicitly (by some fundamental aspects that remind us ineluctably of the Christian tradition regarding the figure of Christ), the portrait of Jesus. I also draw attention to the "Cynic hypothesis" of the American "Jesus Seminar" founded by F. Gerald Downing which, curiously enough, developed the controversial hypothesis concerning the Cynic roots of the gospels in the eighties – nearly at the same time as Foucault held his last lectures concerning the relationship and the similarity between Cynicism and Christianity at the College de France.
A görög anagnószisz szó annyit tesz: olvasás; egyúttal azonban, szó szerinti értelemben, azt is j... more A görög anagnószisz szó annyit tesz: olvasás; egyúttal azonban, szó szerinti értelemben, azt is jelenti: „felismerés”. Az olvasás felismerés: felismerése, az olvasottak nyomán és azon túl – „megdöbbentő evidenciaélményként, anélkül, hogy felötlene bennünk a tévedés lehetősége” – valaminek, amit a szívünk mélyén mindig is vártunk, sejtettünk és tudtunk, de talán nem, vagy nem így fogalmaztunk meg magunknak, „felfedezése, egy olyan élet újraélése által, amely nem a mi életünk, annak, amik vagyunk és nem vagyunk”. Az olvasás aktusa bizonyos értelemben önfelszámoló aktus tehát: azt a pillanatot célozza meg és abban a pillanatban teljesedik be, amikor a könyv, amely az előbb még életbevágó fontosságúnak tűnt, egyszerre, és éppen az olvasottak felidéző ereje miatt, fölöslegessé válik, amikor a betűk olyan képet, szellemet, eszmét, emléket idéznek fel az olvasóban, amely belsőleg lehetetlenné teszi, hogy továbbra is a lapokra meredjen. Leteszi a könyvet, vagy talán még a kezében tartja, csak felnéz belőle révetegen – egy Pompejiben talált, általában Szapphó alakjához kötött freskó gyönyörűen ábrázolja ezt az akár az olvasásra következő, akár az írást megelőző, a távolba meredő, önfeledt pillantást –, elgondolkodik, elmereng; nem így képzeli-e el az író saját műve ideális olvasóját? Írása azt a pillanatot készíti elő, amelyben a könyv kikerül az olvasó látóköréből, hogy a látás átadja a helyét a nézésnek, a szemlélésnek. Nem csoda, hogy a kereszténységben gyakran kötötték a megtérés élményét a könyvvel, az írással (a szentírással) való találkozáshoz: a nagy konvertiták új élete vagy – mint például Szent Ágoston esetében – a „könyvek könyvébe” való belelapozással, vagy pedig, mint Szent Antal példája mutatja, a felolvasott szó, az ige meghallásával mint „felismeréssel” veszi kezdetét. Az ember mindenestül felismeri önmagát egy szóban, amely nem az ő szava, és ez a felismerés egy olyan történet részévé avatja, amely mintha fogantatása óta hozzá tartozott volna.
In his major works published during his lifetime, Michel Foucault mentions very rarely the name o... more In his major works published during his lifetime, Michel Foucault mentions very rarely the name or the writings of Saint Augustine. Yet, in his late courses that he held in French or in English at the College de France and at other, mainly American universities or institutions, as well as in the (recently published) fourth volume of his History of Sexuality, we can find not only a great number of allusions to several texts of the bishop of Hippo Regius such as The City of God, On the Good of Marriage or the great commentaries on Genesis but also an exhaustive study dedicated to his theology of sexuality and marriage. This paper examines Foucault’s growing interest in the works of Saint Augustine, enumerates the most important writings of Augustine cited or commented by Foucault, and gives an account of the different aspects of his controversial but inspiring interpretation.
Rosta Kosztasz, az ELTE BTK doktori hallgatója és az Elpis folyóirat főszerkesztője fontosnak tar... more Rosta Kosztasz, az ELTE BTK doktori hallgatója és az Elpis folyóirat főszerkesztője fontosnak tartotta, hogy maga is megszólaljon a lap által kezdeményezett, Nemes László írása (Elpis 2017/2, 181-193) nyomán elindított "praxis-vitához". Pár napja publikált hozzászólásában (lásd Elpis 2019/2, 153-164), amelyben Nemes szinte minden felvetésével és értelmezésével egyetért-Sárkány Péter cikkére viszont, aki pedig az első hozzászólást írta a vitához, egyetlen szót sem pazarol (Elpis 2018/1, 149-156)-, leginkább az én álláspontomat vitatja pontról pontra. Miután elolvastam a szövegét, rájöttem, hogy, bár sem időm, sem kedvem nincs ehhez, kénytelen vagyok hozzászólni a hozzászólásához. A helyzet ugyanis az, hogy Rosta Kosztasz olyan álláspontokat tulajdonítva száll vitába velem, amelyek nem egyeznek meg azzal, amit hozzászólásomban-melyet egyébként nem önszorgalomból, hanem kifejezetten az Elpis, egészen pontosan Paár Tamás felkérésére készítettem el-megfogalmaztam (vö. Elpis 2019/1, 111-119). A következőkben mindenekelőtt ezekre hívnám fel a figyelmet, a teljesség igénye nélkül.
This paper examines two fascinating but at the same time problematic “uses” of the philosophy of ... more This paper examines two fascinating but at the same time problematic “uses” of the philosophy of the late Michel Foucault. One of them is what Paul Veyne refers to as the question of origin (the origin of history and of historical events); the other, originating in the book entitled Use of Bodies by Giorgio Agamben, is the issue of subjectivity. It seems that in his philosophical research of the eighties which he calls “the courage of truth”, Foucault was hardly interested in the philosophical doctrines that he had developed previously. I argue that Foucault’s main target – “thinking differently” – was not only a slogan that he invented for himself, it was a real profession of faith: philosophy was considered by him as an act that allowed him to unlearn his own convictions, methods, theories and truths of yesteryear.
This article examines the text edition of the last course that Michel Foucault delivered at the C... more This article examines the text edition of the last course that Michel Foucault delivered at the Collège de France before his death in 1984 (Le courage de la vérité, 2009). Based on the author's own translation of Foucault's lectures into Hungarian, it aims to show and to analyze some technical and philological difficulties, problems and/or questions regarding the French edition of the text as well as their reappearance in the English, German and Italian translation of Le courage de la vérité
Homme nouveau homme ancien : autour des figures émergentes et disparaissantes de l‘humain, ed. K. Bartha-Kovacs, R. Karul, A. Turekova, JATEPress, Szeged, 2019
In his last course that Michel Foucault delivered at the Collège
de France before his death in 19... more In his last course that Michel Foucault delivered at the Collège de France before his death in 1984, he examined at length ancient cynicism. In his course of 29 February he mentioned the book of Peter Sloterdijk published in 1983 (Kritik der zynischen Vernunft). Still in 1984 Jacques Bouveresse consecrated a whole book (Rationalité et cynisme) to examine and to criticize the essay of Sloterdijk and the new “cynic” way of continental thinking – including, among others, Michel Foucault – but there were other significant publications dealing with ancient and modern cynicism in the 1980s and 1990s (such as the studies of André Glucksmann, Michel Onfray or Marie-Odile Goulet-Cazé). It is not exaggerating to say that these years were the “cynic years” of modern philosophy: the figure of the cynic philosopher seemed to be the new man, the new figure par excellence of contemporary thought. One might ask: what exactly ancient cynicism meant to such philosophers as Sloterdijk or Foucault? How did they try to analyze and renew the cynic way of life and method of thinking? Taking as a starting point the book of Bouveresse, this paper tries to evaluate the place and the stakes of the concept of truth in the late Foucault, in particular as far as his interpretation of the cynic philosopher as the both ancient and modern figure of western philosophy is concerned.
„Viharnak kitett szavak által". Tanulmányok Bacsó Béla hatvanadik születésnapjára, szerk. Papp Zoltán, Eötvös Loránd Tudományegyetem Bölcsészettudományi Kar, 2012
A "szerző halálát" mint provokatív-felforgató tézist kidolgozó két legismertebb francia teoretiku... more A "szerző halálát" mint provokatív-felforgató tézist kidolgozó két legismertebb francia teoretikus, Roland Barthes és Michel Foucault halálukban és haláluk után is meglehetősen termékeny szerzők maradtak. Foucault-nak az 1970 és 1984 között a Collège de France-ban tartott előadásait tizenhárom kötetben kezdték el közölni a kétezres évektől ; ami Barthes-ot illeti, neki sajnálatos módon csak kevesebb előadását tudták kiadni (1977-ben lett a Collège de France tanára és éppen e nagy presztízsű intézmény közelében ütötte el 1980 márciusában egy mosodai autó, amely a halálát okozta), 2009-ben azonban-hosszas viták után-napvilágot látott a Gyásznapló, az anya halálának szentelt fájdalmas naplófeljegyzések sora, amelyek bizonyos értelemben a Barthes halála évében megjelent nagy meditáció, a Világoskamra szubjektív előtörténetét mutatták be. Különös egybeesés, hogy a Gyásznapló ugyanabban az évben, 2009-ben jelent meg, mint Az igazság bátorsága, Foucault utolsó Collège-előadásának szerkesztett változata, amelyben a betegségével küzdő Foucault, aki már tudta, hogy hamarosan meg fog halni, részletesen kitért-a halálra készülődő Szókratész alakja kapcsán-a saját halál problémájára "A szerző halálát" hirdető elmélet kidolgozásával Barthes és Foucault, kissé leegyszerűsítve, az ellen a széles körben elterjedt gyakorlat ellen emelte fel a szavát, amely a művet mint jelet a szerzői intencióból mint jelentésadó forrásból vagy eredetből igyekezett értelmezni. A szerző "halála" a szerző eltűnését, vagy legalábbis elbizonytalanodását volt hivatott kifejezni, az elbizonytalanodásban, az eltűnésben rejlő-távolról sem felhőtlen-boldogságot és szabadságot,, ahogy persze, mint Maurice Blanchot is utalt rá Foucault-könyvében, az eltűnésben rejlő megmaradást, az eltűnés eltűnését is: "A szubjektum nem tűnik el: a szubjektum túlságosan egységes vagy egységesnek gondolt elképzelése válik kérdésessé, mert ami kiváltja a szubjektumra vonatkozó érdeklődést és kutatást, az a szubjektum eltűnése (vagyis az eltűnésben rejlő új létmód), végső soron az eltűnés, amely nem semmisíti ugyan meg a szubjektumot, de új pozíciók sokaságával és feladatainak nem folytonos voltával ajándékozza meg." Ez az, amit Popovics Zoltán úgy mondott, hogy az irodalmi tér tulajdonképpen "a szerző »haldoklásának«, nem pedig halálának a helye" Ez a halál vagy haldoklás kétségkívül pozitív értelemben tűnik fel nemcsak Blanchot, de Barthes és Foucault a hatvanas-hetvenes években keletkezett, vonatkozó írásaiban is, és joggal, hiszen ki ne ismerné az eltűnésben, a látottság hatalma alól való kikerülésben rejlő felszabadító erőt és boldogságot?
In the last part of Confessions of the Flesh, Michel Foucault offers a careful analysis of the li... more In the last part of Confessions of the Flesh, Michel Foucault offers a careful analysis of the libido theory as "the stigma of the involuntary in after-fault sex" according to Saint Augustine; the theme is closely linked to the patristic and Augustinian exegesis of the book of Genesis 1:28 ("Increase and multiply"), more specifically on the question of the possible or hypothetical existence of sexual intercourse in paradise. This article intends to study both the texts of Saint Augustine, the analysis offered by Foucault and the philosophical interpretations and subsequent theological thinking of the Bishop of Hippo and the French philosopher. Did Augustine (and Foucault reader of Saint Augustine) declare that our ancestors made love in the Garden of Eden? Is Augustinian theology of marriage and sexuality, as Foucault put it, the foundation of "the morals of the Christian West"? Moreover, can we speak of Augustinian theology or even Christianity as a "foundation", while respecting the "genealogical" method, as Foucault developed it?
This paper seeks to describe and understand the notion of “aesthetics of existence” in the last w... more This paper seeks to describe and understand the notion of “aesthetics of existence” in the last works of Michel Foucault by raising the following question: what is aesthetics? First, I will sketch the problem of the difficulty of defining aesthetics as a discipline, its domain, as well as the methodological questions concerning the historiography of aesthetics, taking the example of what is referred to as “medieval aesthetics”. Then, I will try to show in what sense “the aesthetics of existence” of Michel Foucault is an integral part of the history of aesthetics in the broad sense of the term (aesthetics understood as a theory of art as well as a philosophy of sensation and beauty), focusing on The Courage of Truth and, more specifically, on Foucault’s interpretation of the works of Samuel Beckett.
Cet article essaie de montrer en quoi le concept d’« exercice spirituel » pose problème dans l’œu... more Cet article essaie de montrer en quoi le concept d’« exercice spirituel » pose problème dans l’œuvre de Pierre Hadot. Même si le philosophe souligne que cette expression « n’est pas problématique », il semble que les exercices spirituels dans l’œuvre d’Ignace de Loyola sont bien autre chose que les exercices spirituels dont parle Hadot, surtout parce que le mot « spirituel » renvoie principalement, chez Ignace, non pas à une réalité « psychique », mais bien plutôt à une réalité « pneumatique », notamment à une vie dans l’Esprit saint. Il convient aussi d’analyser l’enjeu philosophique de cette vita spiritualis en démontrant que, entendue au sens d’une vie intimement liée à l’idée d’un « souci divin », elle apparaît dans le dernier cours que Michel Foucault a donné au Collège de France, Le courage de la vérité.
Vita spiritualis. Hadot, Foucault and the Tradition of Spiritual Exercises
This paper deals with the concept of “spiritual exercise” in the works of Pierre Hadot. While Hadot argues that the use of this concept is “not problematic”, I try to demonstrate that “spiritual exercise” as it is known in the works of Ignatius of Loyola is quite different from the spiritual exercises of Pierre Hadot, chiefly because the original meaning and practice of “spiritual exercise” was not a “psychological”, but rather a “pneumatological” exercise devoted to a life in the Holy Spirit. I try to examine the philosophical challenge inherent in the very idea of this vita spiritualis and I argue that this idea of a “spiritual life” as the “care of the divinity” appears in the late course of Foucault, The Courage of Truth.
The starting point of this study is the article of M. Senellart in which the French scholar speak... more The starting point of this study is the article of M. Senellart in which the French scholar speaks about a curious "absence" of Jesus in the late Foucault. How is it possible that the late Foucault who gives an account of the will of truth-telling from Sophocles to Saint Augustine, does not mention at all Jesus? In my paper I try to argue that though Senellart is perfectly right in stating that in his writings and courses dedicated to the problem of Christianity Foucault does not seem to be interested in the life and teaching of Jesus, we find, though, a "secret presence" of the figure of Christ in the analysis of the Cynic movement that we can read in the second half of The Courage of Truth. Actually, it seems that while Foucault analyses the Cynic philosophers, he draws, rather implicitly (by some fundamental aspects that remind us ineluctably of the Christian tradition regarding the figure of Christ), the portrait of Jesus. I also draw attention to the "Cynic hypothesis" of the American "Jesus Seminar" founded by F. Gerald Downing which, curiously enough, developed the controversial hypothesis concerning the Cynic roots of the gospels in the eighties – nearly at the same time as Foucault held his last lectures concerning the relationship and the similarity between Cynicism and Christianity at the College de France.
A görög anagnószisz szó annyit tesz: olvasás; egyúttal azonban, szó szerinti értelemben, azt is j... more A görög anagnószisz szó annyit tesz: olvasás; egyúttal azonban, szó szerinti értelemben, azt is jelenti: „felismerés”. Az olvasás felismerés: felismerése, az olvasottak nyomán és azon túl – „megdöbbentő evidenciaélményként, anélkül, hogy felötlene bennünk a tévedés lehetősége” – valaminek, amit a szívünk mélyén mindig is vártunk, sejtettünk és tudtunk, de talán nem, vagy nem így fogalmaztunk meg magunknak, „felfedezése, egy olyan élet újraélése által, amely nem a mi életünk, annak, amik vagyunk és nem vagyunk”. Az olvasás aktusa bizonyos értelemben önfelszámoló aktus tehát: azt a pillanatot célozza meg és abban a pillanatban teljesedik be, amikor a könyv, amely az előbb még életbevágó fontosságúnak tűnt, egyszerre, és éppen az olvasottak felidéző ereje miatt, fölöslegessé válik, amikor a betűk olyan képet, szellemet, eszmét, emléket idéznek fel az olvasóban, amely belsőleg lehetetlenné teszi, hogy továbbra is a lapokra meredjen. Leteszi a könyvet, vagy talán még a kezében tartja, csak felnéz belőle révetegen – egy Pompejiben talált, általában Szapphó alakjához kötött freskó gyönyörűen ábrázolja ezt az akár az olvasásra következő, akár az írást megelőző, a távolba meredő, önfeledt pillantást –, elgondolkodik, elmereng; nem így képzeli-e el az író saját műve ideális olvasóját? Írása azt a pillanatot készíti elő, amelyben a könyv kikerül az olvasó látóköréből, hogy a látás átadja a helyét a nézésnek, a szemlélésnek. Nem csoda, hogy a kereszténységben gyakran kötötték a megtérés élményét a könyvvel, az írással (a szentírással) való találkozáshoz: a nagy konvertiták új élete vagy – mint például Szent Ágoston esetében – a „könyvek könyvébe” való belelapozással, vagy pedig, mint Szent Antal példája mutatja, a felolvasott szó, az ige meghallásával mint „felismeréssel” veszi kezdetét. Az ember mindenestül felismeri önmagát egy szóban, amely nem az ő szava, és ez a felismerés egy olyan történet részévé avatja, amely mintha fogantatása óta hozzá tartozott volna.
In his major works published during his lifetime, Michel Foucault mentions very rarely the name o... more In his major works published during his lifetime, Michel Foucault mentions very rarely the name or the writings of Saint Augustine. Yet, in his late courses that he held in French or in English at the College de France and at other, mainly American universities or institutions, as well as in the (recently published) fourth volume of his History of Sexuality, we can find not only a great number of allusions to several texts of the bishop of Hippo Regius such as The City of God, On the Good of Marriage or the great commentaries on Genesis but also an exhaustive study dedicated to his theology of sexuality and marriage. This paper examines Foucault’s growing interest in the works of Saint Augustine, enumerates the most important writings of Augustine cited or commented by Foucault, and gives an account of the different aspects of his controversial but inspiring interpretation.
Rosta Kosztasz, az ELTE BTK doktori hallgatója és az Elpis folyóirat főszerkesztője fontosnak tar... more Rosta Kosztasz, az ELTE BTK doktori hallgatója és az Elpis folyóirat főszerkesztője fontosnak tartotta, hogy maga is megszólaljon a lap által kezdeményezett, Nemes László írása (Elpis 2017/2, 181-193) nyomán elindított "praxis-vitához". Pár napja publikált hozzászólásában (lásd Elpis 2019/2, 153-164), amelyben Nemes szinte minden felvetésével és értelmezésével egyetért-Sárkány Péter cikkére viszont, aki pedig az első hozzászólást írta a vitához, egyetlen szót sem pazarol (Elpis 2018/1, 149-156)-, leginkább az én álláspontomat vitatja pontról pontra. Miután elolvastam a szövegét, rájöttem, hogy, bár sem időm, sem kedvem nincs ehhez, kénytelen vagyok hozzászólni a hozzászólásához. A helyzet ugyanis az, hogy Rosta Kosztasz olyan álláspontokat tulajdonítva száll vitába velem, amelyek nem egyeznek meg azzal, amit hozzászólásomban-melyet egyébként nem önszorgalomból, hanem kifejezetten az Elpis, egészen pontosan Paár Tamás felkérésére készítettem el-megfogalmaztam (vö. Elpis 2019/1, 111-119). A következőkben mindenekelőtt ezekre hívnám fel a figyelmet, a teljesség igénye nélkül.
This paper examines two fascinating but at the same time problematic “uses” of the philosophy of ... more This paper examines two fascinating but at the same time problematic “uses” of the philosophy of the late Michel Foucault. One of them is what Paul Veyne refers to as the question of origin (the origin of history and of historical events); the other, originating in the book entitled Use of Bodies by Giorgio Agamben, is the issue of subjectivity. It seems that in his philosophical research of the eighties which he calls “the courage of truth”, Foucault was hardly interested in the philosophical doctrines that he had developed previously. I argue that Foucault’s main target – “thinking differently” – was not only a slogan that he invented for himself, it was a real profession of faith: philosophy was considered by him as an act that allowed him to unlearn his own convictions, methods, theories and truths of yesteryear.
This article examines the text edition of the last course that Michel Foucault delivered at the C... more This article examines the text edition of the last course that Michel Foucault delivered at the Collège de France before his death in 1984 (Le courage de la vérité, 2009). Based on the author's own translation of Foucault's lectures into Hungarian, it aims to show and to analyze some technical and philological difficulties, problems and/or questions regarding the French edition of the text as well as their reappearance in the English, German and Italian translation of Le courage de la vérité
Homme nouveau homme ancien : autour des figures émergentes et disparaissantes de l‘humain, ed. K. Bartha-Kovacs, R. Karul, A. Turekova, JATEPress, Szeged, 2019
In his last course that Michel Foucault delivered at the Collège
de France before his death in 19... more In his last course that Michel Foucault delivered at the Collège de France before his death in 1984, he examined at length ancient cynicism. In his course of 29 February he mentioned the book of Peter Sloterdijk published in 1983 (Kritik der zynischen Vernunft). Still in 1984 Jacques Bouveresse consecrated a whole book (Rationalité et cynisme) to examine and to criticize the essay of Sloterdijk and the new “cynic” way of continental thinking – including, among others, Michel Foucault – but there were other significant publications dealing with ancient and modern cynicism in the 1980s and 1990s (such as the studies of André Glucksmann, Michel Onfray or Marie-Odile Goulet-Cazé). It is not exaggerating to say that these years were the “cynic years” of modern philosophy: the figure of the cynic philosopher seemed to be the new man, the new figure par excellence of contemporary thought. One might ask: what exactly ancient cynicism meant to such philosophers as Sloterdijk or Foucault? How did they try to analyze and renew the cynic way of life and method of thinking? Taking as a starting point the book of Bouveresse, this paper tries to evaluate the place and the stakes of the concept of truth in the late Foucault, in particular as far as his interpretation of the cynic philosopher as the both ancient and modern figure of western philosophy is concerned.
„Viharnak kitett szavak által". Tanulmányok Bacsó Béla hatvanadik születésnapjára, szerk. Papp Zoltán, Eötvös Loránd Tudományegyetem Bölcsészettudományi Kar, 2012
A "szerző halálát" mint provokatív-felforgató tézist kidolgozó két legismertebb francia teoretiku... more A "szerző halálát" mint provokatív-felforgató tézist kidolgozó két legismertebb francia teoretikus, Roland Barthes és Michel Foucault halálukban és haláluk után is meglehetősen termékeny szerzők maradtak. Foucault-nak az 1970 és 1984 között a Collège de France-ban tartott előadásait tizenhárom kötetben kezdték el közölni a kétezres évektől ; ami Barthes-ot illeti, neki sajnálatos módon csak kevesebb előadását tudták kiadni (1977-ben lett a Collège de France tanára és éppen e nagy presztízsű intézmény közelében ütötte el 1980 márciusában egy mosodai autó, amely a halálát okozta), 2009-ben azonban-hosszas viták után-napvilágot látott a Gyásznapló, az anya halálának szentelt fájdalmas naplófeljegyzések sora, amelyek bizonyos értelemben a Barthes halála évében megjelent nagy meditáció, a Világoskamra szubjektív előtörténetét mutatták be. Különös egybeesés, hogy a Gyásznapló ugyanabban az évben, 2009-ben jelent meg, mint Az igazság bátorsága, Foucault utolsó Collège-előadásának szerkesztett változata, amelyben a betegségével küzdő Foucault, aki már tudta, hogy hamarosan meg fog halni, részletesen kitért-a halálra készülődő Szókratész alakja kapcsán-a saját halál problémájára "A szerző halálát" hirdető elmélet kidolgozásával Barthes és Foucault, kissé leegyszerűsítve, az ellen a széles körben elterjedt gyakorlat ellen emelte fel a szavát, amely a művet mint jelet a szerzői intencióból mint jelentésadó forrásból vagy eredetből igyekezett értelmezni. A szerző "halála" a szerző eltűnését, vagy legalábbis elbizonytalanodását volt hivatott kifejezni, az elbizonytalanodásban, az eltűnésben rejlő-távolról sem felhőtlen-boldogságot és szabadságot,, ahogy persze, mint Maurice Blanchot is utalt rá Foucault-könyvében, az eltűnésben rejlő megmaradást, az eltűnés eltűnését is: "A szubjektum nem tűnik el: a szubjektum túlságosan egységes vagy egységesnek gondolt elképzelése válik kérdésessé, mert ami kiváltja a szubjektumra vonatkozó érdeklődést és kutatást, az a szubjektum eltűnése (vagyis az eltűnésben rejlő új létmód), végső soron az eltűnés, amely nem semmisíti ugyan meg a szubjektumot, de új pozíciók sokaságával és feladatainak nem folytonos voltával ajándékozza meg." Ez az, amit Popovics Zoltán úgy mondott, hogy az irodalmi tér tulajdonképpen "a szerző »haldoklásának«, nem pedig halálának a helye" Ez a halál vagy haldoklás kétségkívül pozitív értelemben tűnik fel nemcsak Blanchot, de Barthes és Foucault a hatvanas-hetvenes években keletkezett, vonatkozó írásaiban is, és joggal, hiszen ki ne ismerné az eltűnésben, a látottság hatalma alól való kikerülésben rejlő felszabadító erőt és boldogságot?
La transcription des derniers cours de Michel Foucault donnés au Collège de France a sans doute b... more La transcription des derniers cours de Michel Foucault donnés au Collège de France a sans doute bouleversé notre vision de sa pensée. Comment interpréter le changement de style et de contenu inhérent à ses œuvres finales ? Le présent ouvrage essaie d'attirer l'attention sur quelques aspects moins étudiés de cette « philosophie tardive », en particulier sa lecture du cynisme antique et du christianisme patristique et médiéval, notamment de saint Augustin, en mettant l'accent sur le thème de la vraie et belle vie dans l'esthétique foucaldienne de l'existence.
Cseke Ákos olyan történeteket, mítoszokat, meséket, verseket, drámákat, regényeket és naplófeljeg... more Cseke Ákos olyan történeteket, mítoszokat, meséket, verseket, drámákat, regényeket és naplófeljegyzéseket mutat be, fordít le vagy fordít újra és állít egymás mellé – Orpheusz alászállásától Lázár feltámasztásán, Szávitri és Csipkerózsika történetén, Kafka, Beckett és Boccaccio novelláin át Ottlik, Pilinszky vagy Kertész Imre egy-egy feljegyzéséig –, amelyek egytől egyig az embernek abból a megmagyarázhatatlan, hiábavaló, de talán elkerülhetetlen reményéből, tudásából, esztelen sejtéséből fakadnak, hogy a másik pusztulása nem valóság, hogy a szerelem erősebb a halálnál, hogy a szeretet képes lehet megálljt parancsolni az elmúlásnak. A mozaikszerűen felépített, egymást egyszerre ellenpontozó, kiegészítő és értelmező szövegek és a hozzájuk fűzött hosszabb-rövidebb kommentárok gyűjteménye nem egy elsajátítható vagy megszerezhető tudás felé halad, és nem igazságokat közöl, mint inkább töprengésre hív az élet és a halál dolgai kapcsán. A Nem halhatsz meg nem a gyász könyve, mert a gyász elsősorban a pszichológia szava, hanem a szerelem és a halál, azon belül is a másik halálának könyve, amely azokhoz a megátalkodott szerelmesekhez szól, akik vigasztalhatatlanok, mert elvesztették azt, akit szeretnek.
Uploads
Papers by Ákos Cseke
Vita spiritualis. Hadot, Foucault and the Tradition of Spiritual Exercises
This paper deals with the concept of “spiritual exercise” in the works of Pierre Hadot. While Hadot argues that the use of this concept is “not problematic”, I try to demonstrate that “spiritual exercise” as it is known in the works of Ignatius of Loyola is quite different from the spiritual exercises of Pierre Hadot, chiefly because the original meaning and practice of “spiritual exercise” was not a “psychological”, but rather a “pneumatological” exercise devoted to a life in the Holy Spirit. I try to examine the philosophical challenge inherent in the very idea of this vita spiritualis and I argue that this idea of a “spiritual life” as the “care of the divinity” appears in the late course of Foucault, The Courage of Truth.
https://www.revues.armand-colin.com/histoire/revue-lhistoire-religions/revue-lhistoire-religions-12021/vita-spiritualis-hadot-foucault-tradition-exercices-spirituels
de France before his death in 1984, he examined at length ancient cynicism. In his course of 29 February he mentioned the book of Peter Sloterdijk published in 1983 (Kritik der zynischen Vernunft). Still in 1984 Jacques Bouveresse consecrated a whole book (Rationalité et cynisme) to examine and to criticize the essay of Sloterdijk and the new “cynic” way of continental thinking – including, among others, Michel Foucault – but there were other significant publications dealing with ancient and modern cynicism in the 1980s and 1990s (such as the studies of André Glucksmann, Michel Onfray or Marie-Odile Goulet-Cazé). It is not exaggerating to say that these years were the “cynic years” of modern
philosophy: the figure of the cynic philosopher seemed to be the new man, the new figure par excellence of contemporary thought. One might ask: what exactly ancient cynicism meant to such philosophers as Sloterdijk or Foucault? How did they try to analyze and renew the cynic way of life and method of thinking? Taking as a starting point the book of Bouveresse, this paper tries to evaluate the place and the stakes of the concept of truth in the late Foucault, in particular as far as his interpretation of the cynic philosopher as the both
ancient and modern figure of western philosophy is concerned.
Vita spiritualis. Hadot, Foucault and the Tradition of Spiritual Exercises
This paper deals with the concept of “spiritual exercise” in the works of Pierre Hadot. While Hadot argues that the use of this concept is “not problematic”, I try to demonstrate that “spiritual exercise” as it is known in the works of Ignatius of Loyola is quite different from the spiritual exercises of Pierre Hadot, chiefly because the original meaning and practice of “spiritual exercise” was not a “psychological”, but rather a “pneumatological” exercise devoted to a life in the Holy Spirit. I try to examine the philosophical challenge inherent in the very idea of this vita spiritualis and I argue that this idea of a “spiritual life” as the “care of the divinity” appears in the late course of Foucault, The Courage of Truth.
https://www.revues.armand-colin.com/histoire/revue-lhistoire-religions/revue-lhistoire-religions-12021/vita-spiritualis-hadot-foucault-tradition-exercices-spirituels
de France before his death in 1984, he examined at length ancient cynicism. In his course of 29 February he mentioned the book of Peter Sloterdijk published in 1983 (Kritik der zynischen Vernunft). Still in 1984 Jacques Bouveresse consecrated a whole book (Rationalité et cynisme) to examine and to criticize the essay of Sloterdijk and the new “cynic” way of continental thinking – including, among others, Michel Foucault – but there were other significant publications dealing with ancient and modern cynicism in the 1980s and 1990s (such as the studies of André Glucksmann, Michel Onfray or Marie-Odile Goulet-Cazé). It is not exaggerating to say that these years were the “cynic years” of modern
philosophy: the figure of the cynic philosopher seemed to be the new man, the new figure par excellence of contemporary thought. One might ask: what exactly ancient cynicism meant to such philosophers as Sloterdijk or Foucault? How did they try to analyze and renew the cynic way of life and method of thinking? Taking as a starting point the book of Bouveresse, this paper tries to evaluate the place and the stakes of the concept of truth in the late Foucault, in particular as far as his interpretation of the cynic philosopher as the both
ancient and modern figure of western philosophy is concerned.
Le présent ouvrage essaie d'attirer l'attention sur quelques aspects moins étudiés de cette « philosophie tardive », en particulier sa lecture du cynisme antique et du christianisme patristique et médiéval, notamment de saint Augustin, en mettant l'accent sur le thème de la vraie et belle vie dans l'esthétique foucaldienne de l'existence.
A mozaikszerűen felépített, egymást egyszerre ellenpontozó, kiegészítő és értelmező szövegek és a hozzájuk fűzött hosszabb-rövidebb kommentárok gyűjteménye nem egy elsajátítható vagy megszerezhető tudás felé halad, és nem igazságokat közöl, mint inkább töprengésre hív az élet és a halál dolgai kapcsán. A Nem halhatsz meg nem a gyász könyve, mert a gyász elsősorban a pszichológia szava, hanem a szerelem és a halál, azon belül is a másik halálának könyve, amely azokhoz a megátalkodott szerelmesekhez szól, akik vigasztalhatatlanok, mert elvesztették azt, akit szeretnek.