Kalap

Fedora kalap

A kalap egy fejfedőfajta, amelyet az időjárás ellen, társadalmi, vallási okokból, illetve divatkellékként is viselnek. A történelem során a kalap sokszor a viselője társadalmi helyzetét is jelezte.

Kialakítása

A kalap jellemzője, hogy a fejet borító hengeres, csonka kúp, vagy félgömbszerű ún. korona részén kívül karimája is van, ez különbözteti meg a többi fejfedőtől. A karima hivatott megvédeni viselőjét a naptól, illetve ez vezeti el az esőt is. Szélessége feladatától és funkciójától függően nagyon változatos; míg a közép-amerikai sombrero karimája akár viselője vállán is túlér, egyes női kalapoknak csak keskeny esetleg visszahajtott peremük van, minden gyakorlati funkció nélkül.

Anyaga

Viszonylag bonyolult formája miatt egy darabból, csak bőrből, vagy nemezből sajtolva készítik. Létezik növényi rostokból fonott változat, Európában legismertebb ezek közül a szalmakalap. Az iparosodás után a technológia fejlődésével nagyon sok egyéb anyagot is felhasználtak: szövet, parafa, műanyag hab stb.

Viselet

Híradás elmaradt köszönésmód-reformról (Hasznos Mulatságok 1839. dec. 18.)

A nyugati kultúrában a férfiak leveszik a kalapjukat, ha keresztény templomba lépnek be, a nők azonban nem. A női kalapokat hagyományosan szalagok, tűk tartották meg a fejen, amelyeknek eltávolítása és újra felhelyezése körülményes lett volna, ezért a nők a fejükön hagyják a kalapot.

• A férfiak kalaplevétele a tiszteletadás jele is lehet, például temetéseken.
• A kalap megemelése a köszönés egyik formája.
• A katonák a tenyerüket a kalapjukhoz emelik tisztelgéskor.
• Zsinagógába tilos fedetlen fejjel belépni férfiak és nők számára egyaránt!

Nevezetes kalaptípusok

18. és 19. századi kalapok

• Sombrero
• Cilinder
• Keménykalap
• Florentin kalap
• Borsalino
• Fedora
• Panamakalap
• Girardi-kalap
• Szalmakalap

Története

A fej befedésének szokása már az ókorban is dívott. A görögök többnyire fedetlen fővel jártak; utazások alkalmával, a háborúban és a vadászaton előkelőik a széles karimájú petaszoszt viselték, amely amikor nem használták, zsinegre kötve hátukon csüngött. Kerek és hegyes kalapok jöttek divatba a rómaiaknál, akik azt a szabadság jelvényévé tették úgy, hogy a rabszolgák felszabadulásukkor kalapot kaptak. Általánosabban Nero halála után terjedt el a kalap viseletének szokása. A Német-római Birodalomban csak a X. században kezdtek kalapot viselni; a XII. és XIII. században már többféle formájú kalap is volt; Franciaországban csak a XIV. század utolsó negyedében jött divatba. Németországban, Hollandiában és Svájcban a XVI. században s még később is magas, hegyes alakú kalapokat viseltek; de a mai cilindernek alakját is megtalálhatni a XVI. században és később. Franciaországban XIV. Lajos alatt keletkeztek az ún. háromszögletű kalapok, melyek majd egy teljes századig voltak divatban. Mint általában a ruházat, úgy a kalap alakja és színe is gyakran volt politikai pártok szimbóluma. Szentelt kalapokat a pápa olyan fejedelmeknek és hadvezéreknek küldött, akik a római egyház körül érdemeket szereztek.

A leghíresebb kalapos mesterek

• Philip Treacy – Londonban élő és alkotó, ír származású kalapos mester (milliner). 1966. május 26-án született Ahascragh-ban. 1985-től kezdte meg divattal kapcsolatos tanulmányait.
• Stephen Jones – Új romantikus mozgalom tagja. Kalapjait viselték; a Spandau Ballet, Duran Duran, Isabella Blow és Jean Paul Gaultier, Boy George. Jean Paul Gaultier segítségével indult be karrierje. Diána walesi hercegné az egyik legfontosabb megrendelője volt. Ő volt az egyetlen kalapos, aki a párizsi székhelyű haute couture munkájában részt vett. A legfontosabb divatházaknak, mint Galliano, Vivienne Westwood, Balenciaga, Claude Montana, Marc Jacobs, Dior, Jeremy Scott, Moschino volt beszállítója. Kalapjait a popzene olyan alakjai viselték, mint Grace Jones, Diana Ross, George Michael, New Order, Céline Dion, Kylie Minogue, Björk, Christina Aguilera, Mick Jagger, Marilyn Manson.
• Piers Atkinson – Édesanyja színházi kalaposként dolgozott. Operatőrként végzett az 1990-es évek közepén. 1999-ben kezdett együtt dolgozni a divattervező ikon Zandra Rhodesszal. 50 darab Pret-á-porter darabot hozott létre minden évszakban. Legemblematikusabb darabja a Hiper cseresznyefejdísz, amelyet először a Japán Vogue-ban láthattunk, amikor egy Prada-bemutatóról tudósított, ahol Anna Dello Russo divatikon viselte ezt a kalapot.

Készítési eljárások a 19. századig

Kalapokat szőrökből nemezítéssel, szalmából fonással, szövetekből szabás és varrás segítségével szokás készíteni. Legelterjedtebb a nemezkalapgyártás, amelyhez minden nemezíthető szőrt lehet alkalmazni. Minél vékonyabb a szőr, annál finomabb a nemez. A szőrök nemezedő tulajdonsága a velőanyagrétegtől függ. Velőanyagot tartalmazó szőr nem nemezíthető, míg velőmentes vagy szakaszosan velős jól nemezíthető. Ebből kifolyólag a felszőrök rendszerint nem nemezednek, a pehelyszőrök közül is csak némelyek. Jól nemezíthető a gyapjú, a teve pehelyszőre és a hód pehelyszőre, minthogy velőmentesek; kevésbé jól a macska-pehelyszőr, mert szakaszosan velős; a nyúl és házinyúl pehelyszőre pedig, mert egészen velős, természetes állapotban nem nemezedik, ha azonban kénesős csávával kezelik, a velőréteg szakaszossá válik, s ekkor jól nemezedik. A nemezkalapok legnagyobb része nyúlszőrből készül, az olcsóbb s durvább fajták azonban gyapjúból, finomabb fajták pedig hód- vagy teveszőrből. A nyúlszőr-kalapok készítését a 19. század közepén még kisiparilag, azonban 1900 körülre már gyárilag űzték, mégpedig a következő módon: a nyúlirhán levő szőrt kefe segítségével kénesős csávával telítették, s kiszáradás után a szőrt az irháról lenyírták. Minthogy a nyúl bundája felszőrből és pehelyszőrből áll, a kalap gyártásához pedig csak pehelyszőr használható, ezért a lenyírás után a felszőrt a pehelyszőrtől különválasztották, úgy, hogy a szőrt erős légáramba szórták, mely a könnyű pehelyszőrt messzebbre viszi el, mint a nehéz felszőrt. A fajtázott pehelyszőrt ezután farkas néven ismert géppel lazították és erős légárammal a süvegképző gép felé fúvatták. A süvegképző gép likacsos lemezből készült rézkúpból áll, amely lassú forgást végez és légszívóval van összekapcsolva. A levegő a rézkúp likacsos lemezén áthatol, a pehelyszőr pedig rendszertelen helyzetben annak felületén marad. Ha a kúp elegendő vastag szőrréteggel lett borítva, vizet permeteznek, s gőzt eresztenek reá, eközben kissé megveregetik a szőrkúpot, minek folytán a szálak annyira nemezednek, hogy a szőrkúp levehető és kezelhető. A szőrkúpok most már nagyobb fokban nemezítendők. Ezen műveletet leginkább kézművesen végzik a következő módon: a nemezítéshez szükséges nyálkás folyadékot, pl. borseprőt 1,3 méter átmérőjű rézüstben melegítik, amely rézüstnek fával burkolt széles karimája van. A szőrkúpot az üstben levő meleg folyadékba mártják, s ezután az üst karimáján gyúrják, ismételve bemártják, s más részét gyúrják. Ezen kezelés folytán a szőrkúp erős nemezzé vált; az ilyen nemezkúpok már kereskedelmi cikket képeztek. A nemezkúpok alakítását ugyancsak a nemesítő üst mellett végezték. A kúpot az üstben levő meleg folyadékba mártották és meleg-nedves állapotban faformára húzták és kézzel, fával vagy kefével egyengették, míg a nemez a faformához simult s kalapalakot öltött, a kalapot azután karimája tövénél fonallal a formához kötötték, szárították, esetleg festették. Az ily módon nyert nemezkalapok még érdes felületűek, lágyak s nem tetszetős alakúak, amiért is a következő módon csinozták: elsősorban gyors forgásban levő faformára helyezték, s erős kefével és üvegpapirossal csiszolták; ezután a keménység fokozása céljából fonákjáról sellakoldattal avagy cerazinnal bevonták, s csekély mértékben gőzölték, hogy a telítő anyag a nemez belsejébe szivároghasson.

A telített kalapokat nyirkos helyen kellett tartani, mielőtt a végleges formázás alá, a faformán való vasalás avagy sajtolás alá kerültek volna. A sajtolást olyan különleges hidraulikus sajtón végezték, amelynek odorja fémből állt, s melegítették, alakverője pedig kaucsukzacskóból állt, melynek feneke fémgömbsüveg. Ezen sajtóba, illetőleg a meleg odorba helyezték a formálandó kalapot, s reá helyezték a gömbsüveget, úgy, hogy a kaucsukzacskó a kalapüregbe mélyedjen, s ezután a gömbsüveget csavarokkal lekötötték az odort támasztó állványhoz. A gömbsüveg és kaucsukzacskó által képezett űrbe szivattyúval vagy akkumulátorral vizet nyomtak, aminek folytán a kaucsukzacskó tágult mindaddig, míg az odor falaihoz nyomult, s így a kalapot az odorhoz, illetőleg a formához nyomta. Ezen sajtolás után már csak a bélés bevarrása, s a szalag felvarrása maradt hátra. A hód- s más finomabb szőrnemből készült kalapok teljesen azonos módon készültek, mint a nyúlszőrkalapok. A hódnemezkalapokat sok esetben kártokkal is kefélték (bogácsolták), miáltal bolyhos-bársonyos felületűvé váltak.

Fenti eljárástól lényegesen különbözik a cilinder (köcsög) kalapok gyártása. Ennél ugyanis a kalap alakjának megfelelő vázat sellakkal telített papirosból vagy vászonból készítették, s felületét még sellakkencével bevonták. Az így elkészített váz bevonására selyemből szőtt bársonyszerű (plüss) szövetet használtak, amelynek ritka, de hosszú bolyha van. E szövetből kiszabás és összevarrás segítségével elkészítették a kalapváz áthuzatát, melynek fonákját sellakkencével bevonták, s kiszáradás után a vázra húzták. Ezt követőleg a bolyhokat egy irányba kefélték, s bevasalták, aminek folytán nemcsak a bolyhok lapultak le, hanem a váz és áthuzat között levő sellakkence is megolvadt, és összeragasztotta a vázat az áthuzattal. Az így elkészült köcsögöt még béléssel és szalaggal látták el.

A gyapjúnemezkalapok gyártása az eddig ismertetett eljárásoktól némileg eltért. A gyapjút ugyanis először a posztógyártásnál szokásos módon mosták és kártolták, ezt követően kúpokat készítettek belőle, amiért is a kártoló gépről jövő laza szálréteget két csonkakúpból álló formára gombolyították. A kettős kúpból álló forma lassú forgáson kívül lengő mozgást is végez. A felgombolyodott anyagot a két csonkakúp alaplapja mentén széttépték, ami által két gyapjúkúp állt elő. E gyapjúkúpok kezdetleges nemezítését úgy végezték, mint a nyúlszőrét, teljes nemezzé való átalakításához pedig a forgattyús kallót használták. A gyapjúnemez formázását, s a kalap csinozását a nyúlszőrkalapoknál ismertetett eljárás szerint végezték.

Források

• Bokor József (szerk.). Kalap, A Pallas nagy lexikona. Arcanum: FolioNET (1893–1897, 1998.). ISBN 963 85923 2 X 

További információk

• Ráth-Végh István: Anekdoták, furcsaságok, Budapest, 1958, 168–171. o.
• A "tavalyi" női kalapdivat, Tandem Grafikai Stúdió, Budapest, 2009, (Anno)