Download the full version of the textbook now at textbookfull.

com

Concurrency by Tutorials Second Edition

Multithreading in Swift with GCD and
Operations Tutorial Team

https://textbookfull.com/product/concurrency-by-
tutorials-second-edition-multithreading-in-swift-
with-gcd-and-operations-tutorial-team/

Explore and download more textbook at https://textbookfull.com

 Recommended digital products (PDF, EPUB, MOBI) that
you can download immediately if you are interested.

Design Patterns by Tutorials Third Edition Learning Design

Patterns in Swift Raywenderlich Tutorial Team

https://textbookfull.com/product/design-patterns-by-tutorials-third-
edition-learning-design-patterns-in-swift-raywenderlich-tutorial-team/

textbookfull.com

iOS 11 by Tutorials Learning the new iOS APIs with Swift 4

1st Edition The Raywenderlich Tutorial Team

https://textbookfull.com/product/ios-11-by-tutorials-learning-the-new-
ios-apis-with-swift-4-1st-edition-the-raywenderlich-tutorial-team/

textbookfull.com

RxSwift Reactive Programming with Swift Third Edition

Raywenderlich Tutorial Team

https://textbookfull.com/product/rxswift-reactive-programming-with-
swift-third-edition-raywenderlich-tutorial-team/

textbookfull.com

Growing Friendships During the Coronavirus Pandemic A Kids

Guide to Staying Close to Friends While Being Apart eBook
for ages 6 to 9 Eileen Kennedy-Moore
https://textbookfull.com/product/growing-friendships-during-the-
coronavirus-pandemic-a-kids-guide-to-staying-close-to-friends-while-
being-apart-ebook-for-ages-6-to-9-eileen-kennedy-moore/
textbookfull.com
Ethnic Dignity and the Ulster-Scots Movement in Northern
Ireland: Supremacy in Peril Peter Gardner

https://textbookfull.com/product/ethnic-dignity-and-the-ulster-scots-
movement-in-northern-ireland-supremacy-in-peril-peter-gardner/

textbookfull.com

Cyclodextrins Properties and Industrial Applications 1st

Edition Amiri

https://textbookfull.com/product/cyclodextrins-properties-and-
industrial-applications-1st-edition-amiri/

textbookfull.com

Robot Proof Higher Education in the Age of Artificial

Intelligence Joseph E. Aoun

https://textbookfull.com/product/robot-proof-higher-education-in-the-
age-of-artificial-intelligence-joseph-e-aoun/

textbookfull.com

Myth in Indo-European Antiquity (Publications of the UCSB

Institute of Religious Studies) First Edition Larson

https://textbookfull.com/product/myth-in-indo-european-antiquity-
publications-of-the-ucsb-institute-of-religious-studies-first-edition-
larson/
textbookfull.com

Storm Dragons 02.0 - Trapped by the Dragon 1st Edition

Riley Storm

https://textbookfull.com/product/storm-dragons-02-0-trapped-by-the-
dragon-1st-edition-riley-storm/

textbookfull.com
Fundamentals of Toxicologic Pathology 3rd Edition Matthew
A. Wallig Et Al.

https://textbookfull.com/product/fundamentals-of-toxicologic-
pathology-3rd-edition-matthew-a-wallig-et-al/

textbookfull.com
Concurrency by Tutorials

Concurrency by Tutorials
By Scott Grosch

Copyright ©2019 Razeware LLC.

Notice of Rights
All rights reserved. No part of this book or corresponding materials (such as text,
images, or source code) may be reproduced or distributed by any means without prior
written permission of the copyright owner.

Notice of Liability
This book and all corresponding materials (such as source code) are provided on an
“as is” basis, without warranty of any kind, express of implied, including but not
limited to the warranties of merchantability, fitness for a particular purpose, and
noninfringement. In no event shall the authors or copyright holders be liable for any
claim, damages or other liability, whether in action of contract, tort or otherwise,
arising from, out of or in connection with the software or the use of other dealing in
the software.

Trademarks
All trademarks and registered trademarks appearing in this book are the property of
their own respective owners.

raywenderlich.com 2
Concurrency by Tutorials

Table of Contents: Overview

About the Cover ......................................................................................... 8
Acknowledgements ............................................................................... 12
What You Need ........................................................................................ 13
Book License ............................................................................................. 14
Book Source Code & Forums ............................................................. 15
Section I: Getting Started with Concurrency ............ 17
Chapter 1: Introduction ........................................................... 18
Chapter 2: GCD & Operations .............................................. 21
Section II: Grand Central Dispatch ............................... 27
Chapter 3: Queues & Threads ............................................... 28
Chapter 4: Groups & Semaphores ....................................... 40
Chapter 5: Concurrency Problems ...................................... 49
Section III: Operations ...................................................... 57
Chapter 6: Operations .............................................................. 58
Chapter 7: Operation Queues ............................................... 69
Chapter 8: Asynchronous Operations ............................... 76
Chapter 9: Operation Dependencies.................................. 87
Chapter 10: Canceling Operations ...................................... 97
Section IV: Real-Life Concurrency ............................. 103
Chapter 11: Core Data .......................................................... 104
Chapter 12: Thread Sanitizer .............................................. 110

raywenderlich.com 3
Concurrency by Tutorials

Conclusion .............................................................................................. 115

raywenderlich.com 4
Concurrency by Tutorials

Table of Contents: Extended

About the Cover . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . 8
About the Author . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . 10
About the Editors . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . 10
About the Artist. . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . 11
Acknowledgements . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . 12
What You Need . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . 13
Book License . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . 14
Book Source Code & Forums . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . 15
Section I: Getting Started with Concurrency . . . . . . . 17
Chapter 1: Introduction. . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . 18
What is concurrency? . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . 18
Why use concurrency? . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . 19
How to use concurrency . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . 19
Where to go from here?. . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . 20
Chapter 2: GCD & Operations . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . 21
Grand Central Dispatch. . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . 22
Operations . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . 24
Which should you use? . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . 25
Where to go from here?. . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . 26

Section II: Grand Central Dispatch . . . . . . . . . . . . . . . . . 27

Chapter 3: Queues & Threads . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . 28
Threads . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . 29
Dispatch queues . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . 29
Image loading example. . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . 34
DispatchWorkItem . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . 38

raywenderlich.com 5
Concurrency by Tutorials

Where to go from here?. . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . 39

Chapter 4: Groups & Semaphores . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . 40
DispatchGroup . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . 41
Semaphores . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . 46
Where to go from here?. . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . 48
Chapter 5: Concurrency Problems . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . 49
Race conditions . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . 50
Deadlock . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . 53
Priority inversion . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . 54
Where to go from here?. . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . 56

Section III: Operations . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . 57

Chapter 6: Operations . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . 58
Reusability . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . 59
Operation states . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . 59
BlockOperation . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . 60
Subclassing operation . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . 63
Chapter 7: Operation Queues . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . 69
OperationQueue management . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . 70
Fix the previous project . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . 71
Where to go from here?. . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . 75
Chapter 8: Asynchronous Operations . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . 76
Asynchronous operations . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . 77
Networked TiltShift . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . 81
Where to go from here?. . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . 86
Chapter 9: Operation Dependencies . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . 87
Modular design . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . 88
Specifying dependencies. . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . 88
Watch out for deadlock . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . 89
Passing data between operations . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . 91

raywenderlich.com 6
Concurrency by Tutorials

Updating the table view controller . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . 93

Where to go from here?. . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . 96
Chapter 10: Canceling Operations . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . 97
The magic of cancel . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . 98
Cancel and cancelAllOperations . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . 99
Updating AsyncOperation . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . 99
Canceling a running operation . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . 100
Where to go from here? . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . 102

Section IV: Real-Life Concurrency . . . . . . . . . . . . . . . . 103

Chapter 11: Core Data . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . 104
NSManagedObjectContext is not thread safe . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . 105
Importing data . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . 105
NSAsynchronousFetchRequest . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . 106
Sharing an NSManagedObject . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . 107
Where to go from here? . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . 109
Chapter 12: Thread Sanitizer. . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . 110
Why the sanitizer? . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . 111
Getting started . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . 111
Enabling sanitization . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . 111
It’s not code analysis . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . 113
Xcode keeps getting smarter . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . 113
Where to go from here? . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . 114
Conclusion . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . 115

raywenderlich.com 7
A About the Cover

Our usual experience when looking at an animal is to see the creature and know,
clearly, how its body is assigned and what each of its parts does — two legs for
walking, two ears for hearing, a mouth for eating, gills for breathing, one brain for
thinking.

In looking at a starfish, however, things get a little trickier.

Everything about the starfish is in multitudes that aren't always obvious to our eye:
five–50 arms, a mouth with five jaws, a eyespot on each arm with 80–100 ocelli, a
decentralized respiratory and central nervous system, a three-ringed circulatory
system, a common “mouth” used both in consuming and excreting, and tubed “feet”
that assist with sensing, moving and breathing.

These marine invertebrates, including the Royal Starfish (Astropecten articulatus)

that is found on the cover of this book, operate in the spirit of concurrency, having
adapted so that the parts of their bodies have multiple functions — feet that help it
move, feel, see and breathe, for example — for a simple but optimal life.

Because of their adaptability and optimization of function, seastars are considered

ecologically important as they, like the operations in this book, help their
environment to be cleaner and more efficient.

If you find yourself on the east coast of the continental Americas, especially the
Caribbean, keep an eye out for a relatively small, impossibly purple seastar with
brilliant orange edges.

Learn more about the Royal Starfish, here: https://en.wikipedia.org/wiki/

Astropecten_articulatus.

raywenderlich.com 8
Concurrency by Tutorials About the Cover

Dedications
"This book is dedicated to my wife and daughter, as well as to
my parents who always made sure a good education was a
priority."

— Scott Grosch

raywenderlich.com 9
Concurrency by Tutorials About the Cover

About the Author

Scott Grosch is the author of this book. He has been involved with
iOS app development since the first release of the public SDK from
Apple. He mostly works with a small set of clients on a couple large
apps. During the day, Scott is a Solutions Architect at a Fortune 500
company in the Pacific Northwest. At night, he's still working on
figuring out how to be a good parent to a toddler with his wife.

About the Editors

Marin Bencevic is the tech editor of this book. He is a Swift and
Unity developer who likes to work on cool iOS apps and games,
nerd out about programming, learn new things and then blog
about it. Mostly, though, he just causes SourceKit crashes. He also
has a chubby cat.

Shai Mishali is the Final Pass Editor of this book. He's the iOS
Tech Lead for Gett, the global on-demand mobility company; as
well as an international speaker, and a highly active open-source
contributor and maintainer on several high-profile projects -
namely, the RxSwift Community and RxSwift projects. As an avid
enthusiast of hackathons, Shai took 1st place at BattleHack Tel-
Aviv 2014, BattleHack World Finals San Jose 2014, and Ford's
Developer Challenge Tel-Aviv 2015. You can find him on GitHub
and Twitter @freak4pc.

Manda Frederick is the editor of this book. She has been involved
in publishing for over 10 years through various creative,
educational, medical and technical print and digital publications,
and is thrilled to bring her experience to the raywenderlich.com
family as Managing Editor. In her free time, you can find her at the
climbing gym, backpacking in the backcountry, hanging with her
dog, working on poems, playing guitar and exploring breweries.

raywenderlich.com 10
Visit https://textbookfull.com
now to explore a rich
collection of eBooks, textbook
and enjoy exciting offers!
Concurrency by Tutorials About the Cover

About the Artist

Vicki Wenderlich is the designer and artist of the cover of this
book. She is Ray’s wife and business partner. She is a digital artist
who creates illustrations, game art and a lot of other art or design
work for the tutorials and books on raywenderlich.com. When she’s
not making art, she loves hiking, a good glass of wine and
attempting to create the perfect cheese plate.

raywenderlich.com 11
A Acknowledgements

We'd like to thank:

Luke Freeman for coordinating and/or creating many of the images that you see in
this book.

Amy Sawatzky for her editorial assistance to the author.

raywenderlich.com 12
W What You Need

To follow along with this book, you’ll need the following:

• A Mac running macOS Mojave (10.14) or later. Earlier versions might work, but
they're untested.

• Xcode 11 or later. Xcode is the main development tool for iOS. While earlier
versions of Xcode should work, the examples in this book have been specifically
tested on Xcode 11 and iOS 13. You can download the latest version of Xcode from
Apple’s developer site here: apple.co/2asi58y

• An intermediate level knowledge of Swift. This book teaches concurrency when

building iOS applications using Swift. You could use the knowledge acquired in
this book for your Objective-C codebase, but this book won’t include any
Objective-C examples. You could also use this knowledge for your macOS, tvOS
and watchOS apps, but like Objective-C, this book won’t include any examples for
these platforms.

If you want to try things out on a physical iOS device, you’ll need a developer
account with Apple, which you can obtain for free. However, all the sample projects
in this book will work just fine in the iOS Simulator bundled with Xcode, so the paid
developer account is completely optional.

raywenderlich.com 13
L Book License

By purchasing Concurrency by Tutorials, you have the following license:

• You are allowed to use and/or modify the source code in Concurrency by Tutorials in
as many apps as you want, with no attribution required.

• You are allowed to use and/or modify all art, images and designs that are included
in Concurrency by Tutorials in as many apps as you want, but must include this
attribution line somewhere inside your app: “Artwork/images/designs: from
Concurrency by Tutorials, available at www.raywenderlich.com”.

• The source code included in Concurrency by Tutorials is for your personal use only.
You are NOT allowed to distribute or sell the source code in Concurrency by
Tutorials without prior authorization.

• This book is for your personal use only. You are NOT allowed to sell this book
without prior authorization, or distribute it to friends, coworkers or students; they
would need to purchase their own copies.

All materials provided with this book are provided on an “as is” basis, without
warranty of any kind, express or implied, including but not limited to the warranties
of merchantability, fitness for a particular purpose and noninfringement. In no event
shall the authors or copyright holders be liable for any claim, damages or other
liability, whether in an action or contract, tort or otherwise, arising from, out of or in
connection with the software or the use or other dealings in the software.

All trademarks and registered trademarks appearing in this guide are the properties
of their respective owners.

raywenderlich.com 14
B Book Source Code &
Forums

If you bought the digital edition

The digital edition of this book comes with the source code for the starter and
completed projects for each chapter. These resources are included with the digital
edition you downloaded from store.raywenderlich.com.

The digital edition of this book also comes with free access to any future updates we
may make to the book!

The best way to get update notifications is to sign up for our monthly newsletter.
This includes a list of the tutorials that came out on raywenderlich.com that month,
any important news like book updates or new books, and a list of our favorite iOS
development links for that month. You can sign up here:

• www.raywenderlich.com/newsletter

If you bought the print version

You can get the source code for the print edition of the book here:

https://store.raywenderlich.com/products/concurrency-by-tutorials-source-code

Forums
We’ve also set up an official forum for the book at forums.raywenderlich.com. This is
a great place to ask questions about the book or to submit any errors you may find.

raywenderlich.com 15
Concurrency by Tutorials Book Source Code & Forums

Digital book editions

We have a digital edition of this book available in both ePUB and PDF, which can be
handy if you want a soft copy to take with you, or you want to quickly search for a
specific term within the book.

Buying the digital edition version of the book also has a few extra benefits: free
updates each time we update the book, access to older versions of the book, and you
can download the digital editions from anywhere, at anytime.

Visit our book store page here:

• https://store.raywenderlich.com/products/concurrency-by-tutorials.

And if you purchased the print version of this book, you’re eligible to upgrade to the
digital editions at a significant discount! Simply email support@razeware.com with
your receipt for the physical copy and we’ll get you set up with the discounted digital
edition version of the book.

raywenderlich.com 16
Section I: Getting Started with
Concurrency

In this part of the book, you’re going to learn about the basics of Concurrency. You're
going to learn what it is, what kind of problems it solves, and why would you even
use it?

Further, you will learn the basic pieces of which Concurrency comprises in iOS
development: Grand Central Dispatch and Operations.

This section will provide you with the foundational knowledge regarding
Concurrency, so be sure to read through! The upcoming sections will dive much
deeper into each of these concepts individually.

Chapter 1: Introduction: Get a quick overview of what concurrency is and why you
might want to use it.

Chapter 2: GCD vs. Operations: GCD vs.Operations: Concurrency can be handled

by either Grand Central Dispatch (GCD) or Operations. Learn about the differences
between the two and why you might choose one over the other.

raywenderlich.com 17
1 Chapter 1: Introduction

Performance. Responsiveness. They’re not sexy tasks. When done properly, nobody is
going to thank you. When done incorrectly, app retention is going to suffer and you’ll
be dinged during your next yearly performance review.

There are a multitude of ways in which an app can be optimized for speed,
performance and overall responsiveness. This book will focus on the topic of
concurrency.

What is concurrency?
Wikipedia defines concurrency as "the decomposability property of a program,
algorithm, or problem into order-independent or partially-ordered components or
units." What this means is looking at the logic of your app to determine which pieces
can run at the same time, and possibly in a random order, yet still result in a correct
implementation of your data flow.

Moderns devices almost always have more than a single CPU, and Apple’s iPhones
have been dual core since 2011. Having more than one core means they are capable
of running more than a single task at the same time. By splitting your app into
logical "chunks" of code you enable the iOS device to run multiple parts of your
program at the same time, thus improving overall performance.

raywenderlich.com 18
Concurrency by Tutorials Chapter 1: Introduction

Why use concurrency?

It’s critical to ensure that your app runs as smoothly as possible and that the end
user is not ever forced to wait for something to happen. A second is a minuscule
amount of time for most everything not related to a computer. However, if a human
has to wait a second to see a response after taking an action on a device like an
iPhone, it feels like an eternity. "It’s too slow" is one of the main contributors to your
app being uninstalled.

Scrolling through a table of images is one of the more common situations wherein
the end user will be impacted by the lack of concurrency. If you need to download an
image from the network, or perform some type of image processing before displaying
it, the scrolling will stutter and you’ll be forced to display multiple "busy" indicators
instead of the expected image.

A beneficial side effect to using concurrency is that it helps you to spend a bit more
time thinking about your app’s overall architecture. Instead of just writing massive
methods to "get the job done" you’ll find yourself naturally writing smaller, more
manageable methods that can run concurrently.

How to use concurrency

That’s the focus of this book! At a high level you need to structure your app so that
some tasks can run at the same time. Multiple tasks that modify the same resource
(i.e., variable) can’t run at the same time, unless you make them thread safe.

Tasks which access different resources, or read-only shared resources, can all be
accessed via different threads to allow for much faster processing.

This book will focus on the two main ways that iOS provides you with the ability to
run code concurrently. The first section on Grand Central Dispatch will cover the
common scenarios where you will find yourself being able to implement concurrency.
You’ll learn how to run tasks in the background, how to group tasks together and
how to handle restricting the number of tasks that can run at once. By the end of the
first section you’ll also have a strong grasp of the dangers of concurrency and how to
avoid them.

In the second section you’ll focus on the Operation class. Built on top of Grand
Central Dispatch, operations allow for the handling of more complex scenarios such
as reusable code to be run on a background thread, having one thread depend on
another, and even canceling an operation before it’s started or completed.

raywenderlich.com 19
Concurrency by Tutorials Chapter 1: Introduction

Most modern programming languages provide for some form of concurrency and
Swift is of course no exception. Different languages use widely different mechanisms
for handling concurrency. C# and Typescript, for example use an async/await pattern,
whereas Swift uses closures to handle what runs on another thread. Swift 5 originally
had plans to implement the more common async/await pattern but it was removed
from the specification until the next release.

Where to go from here?

Well to the next page of course! Hopefully as you work through the following
chapters you’ll gain an appreciation for what concurrency can do for your app and
why your end users will appreciate the extra effort you put into making the app
perform as fast as possible. Knowing when to use Grand Central Dispatch as opposed
to an Operation subclass early in the app lifecycle will save you hours of rework
down the road.

raywenderlich.com 20
Visit https://textbookfull.com
now to explore a rich
collection of eBooks, textbook
and enjoy exciting offers!
2 Chapter 2: GCD &
Operations

There are two APIs that you'll use when making your app concurrent: Grand Central
Dispatch, commonly referred to as GCD, and Operations. These are neither
competing technologies nor something that you have to exclusively pick between. In
fact, Operations are built on top of GCD!

raywenderlich.com 21
Concurrency by Tutorials Chapter 2: GCD & Operations

Grand Central Dispatch

GCD is Apple’s implementation of C’s libdispatch library. Its purpose is to queue up
tasks — either a method or a closure — that can be run in parallel, depending on
availability of resources; it then executes the tasks on an available processor core.

Note: Apple’s documentation sometimes refers to a block in lieu of closure,

since that was the name used in Objective-C. You can consider them
interchangeable in the context of concurrency.

While GCD uses threads in its implementation, you, as the developer, do not need to
worry about managing them yourself. GCD’s tasks are so lightweight to enqueue that
Apple, in its 2009 technical brief on GCD, stated that only 15 instructions are
required for implementation, whereas creating traditional threads could require
several hundred instructions.

All of the tasks that GCD manages for you are placed into GCD-managed first-in,
first-out (FIFO) queues. Each task that you submit to a queue is then executed
against a pool of threads fully managed by the system.

Note: There is no guarantee as to which thread your task will execute against.

Synchronous and asynchronous tasks

Work placed into the queue may either run synchronously or asynchronously.
When running a task synchronously, your app will wait and block the current run
loop until execution finishes before moving on to the next task. Alternatively, a task
that is run asynchronously will start, but return execution to your app immediately.
This way, the app is free to run other tasks while the first one is executing.

Note: It’s important to keep in mind that, while the queues are FIFO based,
that does not ensure that tasks will finish in the order you submit them. The
FIFO procedure applies to when the task starts, not when it finishes.

raywenderlich.com 22
Concurrency by Tutorials Chapter 2: GCD & Operations

In general, you'll want to take any long-running non-UI task that you can find and
make it run asynchronously in the background. GCD makes this very simple via
closures with a few lines of code, like so:

// Class level variable

let queue = DispatchQueue(label: "com.raywenderlich.worker")

// Somewhere in your function

queue.async {
// Call slow non-UI methods here

DispatchQueue.main.async {
// Update the UI here
}
}

You'll learn all about DispatchQueue in Chapter 3, "Queues & Threads." In general,
you create a queue, submit a task to it to run asynchronously on a background
thread, and, when it’s complete, you delegate the code back to the main thread to
update the UI.

Serial and concurrent queues

The queue to which your task is submitted also has a characteristic of being either
serial or concurrent. Serial queues only have a single thread associated with them
and thus only allow a single task to be executed at any given time. A concurrent
queue, on the other hand, is able to utilize as many threads as the system has
resources for. Threads will be created and released as necessary on a concurrent
queue.

Note: While you can tell iOS that you'd like to use a concurrent queue,
remember that there is no guarantee that more than one task will run at a
time. If your iOS device is completely bogged down and your app is competing
for resources, it may only be capable of running a single task.

Asynchronous doesn’t mean concurrent

While the difference seems subtle at first, just because your tasks are asynchronous
doesn’t mean they will run concurrently. You’re actually able to submit asynchronous
tasks to either a serial queue or a concurrent queue. Being synchronous or
asynchronous simply identifies whether or not the queue on which you’re running
the task must wait for the task to complete before it can spawn the next task.

raywenderlich.com 23
Concurrency by Tutorials Chapter 2: GCD & Operations

On the other hand, categorizing something as serial versus concurrent identifies

whether the queue has a single thread or multiple threads available to it. If you think
about it, submitting three asynchronous tasks to a serial queue means that each task
has to completely finish before the next task is able to start as there is only one
thread available.

In other words, a task being synchronous or not speaks to the source of the task.
Being serial or concurrent speaks to the destination of the task.

Operations
GCD is great for common tasks that need to be run a single time in the background.
When you find yourself building functionality that should be reusable — such as
image editing operations — you will likely want to encapsulate that functionality
into a class. By subclassing Operation, you can accomplish that goal!

Operation subclassing
Operations are fully-functional classes that can be submitted to an
OperationQueue, just like you'd submit a closure of work to a DispatchQueue for
GCD. Because they’re classes and can contain variables, you gain the ability to know
what state the operation is in at any given point.

Operations can exist in any of the following states:

• isReady
• isExecuting
• isCancelled
• isFinished
Unlike GCD, an operation is run synchronously by default, and getting it to run
asynchronously requires more work. While you can directly execute an operation
yourself, that’s almost never going to be a good idea due to its synchronous nature.
You'll want to get it off of the main thread by submitting it to an OperationQueue so
that your UI performance isn’t impacted.

Bonus features
But wait, there’s more! Operations provide greater control over your tasks as you can
now handle such common needs as cancelling the task, reporting the state of the

raywenderlich.com 24
Concurrency by Tutorials Chapter 2: GCD & Operations

task, wrapping asynchronous tasks into an operation and specifying dependences

between various tasks. Chapter 6, "Operations," will provide a more in-depth
discussion of using operations in your app.

BlockOperation
Sometimes, you find yourself working on an app that heavily uses operations, but
find that you have a need for a simpler, GCD-like, closure. If you don’t want to also
create a DispatchQueue, then you can instead utilize the BlockOperation class.

BlockOperation subclasses Operation for you and manages the concurrent

execution of one or more closures on the default global queue. However, being an
actual Operation subclass lets you take advantage of all the other features of an
operation.

Note: Block operations run concurrently. If you need them to run serially,
you'll need to setup a dispatch queue instead.

Which should you use?

There’s no clear-cut directive as to whether you should use GCD or Operations in
your app. GCD tends to be simpler to work with for simple tasks you just need to
execute and forget. Operations provide much more functionality when you need to
keep track of a job or maintain the ability to cancel it.

If you’re just working with methods or chunks of code that need to be executed, GCD
is a fitting choice. If you’re working with objects that need to encapsulate data and
functionality then you’re more likely to utilize Operations. Some developers even go
to the extreme of saying that you should always use Operations because it’s built on
top of GCD, and Apple’s guidance says to always use the highest level of abstraction
provided.

At the end of the day, you should use whichever technology makes the most sense at
the time and provides for the greatest long-term sustainability of your project, or
specific use-case.

In the next chapter, you'll take a deep dive into how Grand Central Dispatch works,
learn about the difference between threads and queues, and identify some of the
complexities that can occur when implementing concurrency in your app.

raywenderlich.com 25
Random documents with unrelated
content Scribd suggests to you:
 S gyöngyét szedé vad jövevény,
Hitére is láncot tevén.

(Ford. Lőrinczi Lehr Zsigmond.)

Irlandszerte Emmet Róbertre ismertek Hafedben, aki vérit ontja «Boldog honért
– szabad hitért» s «szabadságszózat bűszere» – s arájára, az angolokhoz szító
családban élő, vőlegényét holtáig gyászoló Sarah Curran-re Hindában, aki «Géber
ha vérzik, mindegyikben – kesergve holt ifját siratja». – S a legköltőibb ilyen
elbeszélésben is a Paradicsomból kitiltott péri jóvátételül egy hazáért hullott
vércseppet viszen, csak azután az anya sóhaját gyermekeért s végül – ami aztán
megnyitja előtte a menny kapuját – egy gonosztevő bűnbánó könnyét.

Erős szabadság- és hazaszeretet lüktet politikai szatiráiban is, az

Elfogott levelekben s a szent szövetségnek való mesékben, melyeket
Thomas Brown álnév alatt Byronnak ajánlva adott ki. Ezeket a
verseket ma nem lehet kommentár nélkül olvasni, de ötletei
talpraesettek s humora metsző. Művészi szempontból hasonlíthatlan
zeneiség ad értéket Moore költeményeinek. Nem hiába lelte
gyönyörűségét a clavicine hangjában s az énekben: csodálatos zenei
érzéke volt. Az ir melódiákat egyenest régi ir énekek dallamára írta,
szent énekei a Händel, Mozart, Haydn, Beethoven compositióiban
áradó áhítatnak adtak szavakat; verseket írt minden nép jellemző és
hangulatos dallamaira. Így támadt a National Airs kötete, 1815-ben.
Ezzel a zenei élvezettel szemben dalai egyetlen megjegyzésre adnak
okot: éppen mert éneklésre vannak szánva, az első stróphák
rendesen mintha gondosabban volnának kisimítva a többieknél,
amelyeket úgy sem szokás énekelni.
Moorenak az irodalomtörténetben, mely nevét egy másik
fejezetben mint Sheridan munkáinak s Byron naplójának kiadóját és
Sheridan életrajzíróját jegyezte föl, két értékjelzője van. Egyik
csodálatos zeneisége, a másik, hogy helyet szerzett az angol
irodalomban az irek érzéseinek, eszükjárásának és dallamaiknak,
mint Burns a skótokénak.
Percy Bysshe Shelley egészen más volt. Ő nem tudott élni
szabadság nélkül s mindent feláldozott érte. 1792 augusztus 4-én
született. Atyja baronet volt. Az egyetemen nehezen tűrte azt a
szokást, hogy a kisebb diák tartozik szót fogadni a nagyobbaknak. A
francia encyclopaedistákat forgatta, amiért pajtásai «atheista
Shelleynek» nevezték. Tizennyolc éves korában kiadott egy kis
röpiratot Az atheismus szükségességéről. E miatt kizárták az
egyetemről, apja is kitagadta. Hugai segítették megtakarított
pénzecskéjükkel, melyet egy barátnőjük révén juttattak kezéhez, akit
Shelley 19 éves korában Skóciába szöktett. Ebben a magányban
válik valósággal a természet és szabadság rajongójává. Ezért
szerette és fordította Petőfi (A szökevények). Huszonegy éves
korában ifjúi áradozással írja meg első nagy költeményét, a
Tündérkirálynőről (Queen Mab), erről a bölcselkedő nemtőről, aki
egy szárnyrakelt lélek előtt az ősi tiszta emberi lélekért lelkesül s az
egészséges testért, melyeket a kultura ront meg, az önzés és
zsarnokság, s melyeknek épsége és tisztasága csak a természet ölén
jöhet meg újra. Két évvel kesőbb (1815), tisztább és érettebb költői
erővel, megrajzolja önmagát, aki álmában megpillantotta a tiszta
szépség tüneményét s kit egy démon, Alastor, a tévelygés szelleme,
egyre megújúló remények közt végig hajszol az életen, míg végre a
halál csendesíti le meddő vágyát. Ő maga mégsem tesz le
elérhetetlen eszményeiről. Laon és Cythna légies viziójában (későbbi
címe: Revolt of the Islam, 1817) azt álmodja végig, mint változtatja
át az államot egy szerelmes testvérpár a pozitiv vallás- és
zsarnokuralom romjain vér nélkül az emberszeretet társadalmává,
melyben a nő egyenjogú a férfival, végezetül abban is, hogy
fegyvertelen községük megdőltével együtt halnak a máglyán.
Már ezek az epikai munkák megvilágítják egyéniségét.
Természet- és szabadságimádó. Ez a két érzés testvér volt benne: a
természetet azért szerette, mert természettől mindent szabadnak
látott s azért a szabadságot tartotta természetes állapotnak. A
szabadságnak Byronnál is tüzesebb rajongója volt. Byron a politikai
szabadságért égett, Shelley imádta a szabadságot mindenben. Fiatal
házas korában elment Dublinbe, hogy küzdjön a katholikusok
emancipatiójáért s 1817-ben röpiratot adott ki a parlamenti reform s
a választói jog kiterjesztése dolgában, melyben megelőzte az 1867-
iki újításokat. Vallása elvetette a bibliát, melyet bilincsnek érzett az
észen s melynek istenét, amiért a rosszat megtűri a világban,
zsarnoknak és ellenségnek érezte. Lelkesült a szabad szerelemért s
első felesége halála után házasság nélkül vitte magával Svájcba Mary
Godwint, a regényíró William Godwin leányát; csak élete végén
esküdött véle meg, «mert a világ nőnek nem bocsátja meg az ilyet».
Egyik nagyobb költeménye, Rosalinda és Helén, két házasság rajza:
Rosalinda boldogtalan az urával, a másik boldogan él szabad
szerelemben szerelmesével. Julian és Maddalo – tulajdonképpen
Shelley és Byron – párbeszédében az akarat szabadságát
bizonygatja.
A költészetnek minden ágában fölgyújtja a szabadság tüzét. A
drámában is. Drámával köszönti Maurokordatót (Hellas, 1821), mikor
kibontja a görög szabadság lobogóját. Fölszabadult Prometheusa
(Prometheus unbound) a szabadság hőse. Goethe Prometheusa a
bálványoktól elfordult szabad és munkás emberi szellem; Byronnál
az emberiség lenyügzött és dacos ereje; Shelleynél a jóltevő emberi
lélek, akit a Természet s az emberi szellem segélyével az örök
igazság végre is fölszabadít Jupiter zsarnoksága alól. Itt is, mint
Mabban és Laonban: a szabadság az emberszeretet és jóság szülője,
mert visszavezetvén az embert a természethez, feltámasztja
őseredeti jó tulajdonságait. Kisebb költeményeiben is a szabadság
lantosa; hevében kegyetlen szatirát zúdít a feleségével
perpatvarkodó IV. Györgyre, a Dagadtlábú zsarnokban, s az ördögi
Castlereaghre. Szabadságszerelme s természetimádása miatt nem
volt maradása Angliában. Gyermekeit is elvették tőle, nehogy
istentelen forradalmárokat neveljen belőlük. Természetimádását
atheismusnak vették, pedig Laon előszavában azt vallja, hogy
munkáját nem a legfőbb lény, hanem a róla való alacsony fogalom
ellen írta. A mindenség élő organizmus volt az ő szemében, amellyel
lelke közös életbe olvadt. Az ő szemében minden élt s ez a
személyesítés nála nem puszta költői fogás. Úgy látta az anyaföldet,
mint aki elaszott kezét melengeti a parázs hamván, mely valaha a
legtüzesebb szellem volt: Napoleon. A felhő nála azért borítja hóval a
bérceket, hogy a fehér párnákon töltse az éjszakát, a vihar
karjaiban. Szóba állott a fákkal és a széllel:
 Bár volnék kobzod, mint a rengeteg!
Mit bánnám, hullna rólam a levél:
Csak keltene hatalmas zengzeted
Szívembe dalt, mely őszies, de mély,
Mely bús, de édes! Légy a szellemem,
Vad szellem! Oh légy én, zord nyugoti szél.

(Ford. Radó Antal.)

Shelley a természetnek a velejét, lelkét vette ki s Peter Bell ellen

írt szatirájában kikél Wordsworth ellen, aki eunuchja volt és nem
merte övét feloldani. Byront is Shelley vezette be a szentek-
szentébe. Byront eleinte a képek színvarázsa ejtette meg; mikor a
genfi tó partján Shelley közelében él, egyszerre megjelennek
Manfrédben az alpok szellemei.
Byron hát a szabadság és természet szeretete dolgában egyaránt
érezte Shelley hatását; de ő mindegyikben reálisabb. Tájképei földi
tájak rajzai, a szabadságnak pedig hőse is volt, nemcsak hirdetője.
Shelley érzéseinek örökös suggestiója alatt élt, mint egy fanatikus, a
földdel és az élettel nem törődött. Mondanivalóját legszívesebben
légies alakokra bízta, az eszményi szépség nemtőjére, aki felhőn
repülve bejárja a világot s álmukban megjelenve, tanítja az
embereket. (Az Atlas tündére, színmű, 1820, Mab, Alastor).
Lágysága azért nem volt lagymatagság. Laonban a pestis leírása (VI.
ének) s Beatrice Cenci tragédiája, aki meggyilkolja szörnyeteg atyját,
az erőteljességnek felséges példái. Beszéde is olyan volt: aetheri
finomságú; verseiben a szavak lágy csengéssel olvadnak tündéri
harmóniába. Maga is szinte csak eszméinek és érzéseinek
megtestesülése volt. Szűkvállú, nyulánk alakja, finom ajka és
beszédes szeme, halavány arca, melyről jóság sugárzott, mintha
nem is e földről való lett volna. Gyermekkori barátai úgy emlékeztek
rá, mint a kin már akkor is feltünt a «természetfölötti értelem».
Mulready azt találta, hogy nem lehet őt lefesteni: «Nagyon is szép».
Legszebb költeményeit kint írta a szabadban. Nagyon szeretett
lovagolni s még ennél is jobban, hanyatt feküdve egy csolnakban,
nézni az eget és gondolkodni a szabadságról. A tenger volt a
szenvedélye, nemcsak a viharos, szilaj, byroni tenger, amely
városokat nyelt be s melyen egy emberélet csak egy buborékot vet,
hanem a szeliden szunnyadó óceán, amelynek ezer fodrán isteni
színjátékban csillog a nap sugara.
Halálát is ez a szenvedély okozta. 1822 július 8-án Livornóból
Speziába indult bárkán; vihar támadt s a csolnak népe odaveszett. A
tenger tizennégy napig tartotta magánál szerelmesét. A törvény azt
rendelte védekezésül a pestis ellen, hogy ami hullát a tenger partra
vet, el kell égetni. Byron hatalmas máglyát emeltetett, melyet, mint
a görögök szokták, behintettek sóval és tömjénnel, megöntöztek
borral és olajjal. A halott barátja, Trelawney, a hamvban éppen
találta a szívet, a Cor cordiumot, amint felesége Shelleyt sírkövén
nevezte, mely Rómában a protestáns temetőben áll, Cestius piramisa
mellett, ahová vágyott, s hol együtt fekszik kis fiával. Az égő máglya
mellett ott állott Byron, legjobb barátja, aki osztozott eszméiben és
érzéseiben s halála után ő nála is nagyobb erővel képviselte azokat.
A XIX. század első felében Noel Gordon George Byron az angol
irodalom központja. Minden szál hozzá vezet: Wordsworth előfutárja,
Southey irígye, Moore barátja, Shelley mestere, ő maga a korszak
kifejezője. Lelkesedése a szabadságért, pesszimizmusa, kétségei és
melancholiája «a század testének tulajdon alakja és lenyomata».
Műveinek érdekességét fokozza egyénisége, egyéniségéét művei;
személye nem kevésbbé érdekes hőseinél. Minden vonása olyan
határozott, hogy az ellentmondók sem folynak össze; Walter Scott
nem sokat tartott Childe Harold írójának sem szívéről, sem
erkölcséről, de csodálattal beszélt Kainról. Goethe ugyanakkor
«incommensurable» tehetségnek nevezte s Don Juanról azt mondta,
nem lelni benne egy gombostűfejnyi helyet, hol ne volna szellem és
lelemény. Beyle-Stendhal, hetekig élvén környezetében, azt hagyta
ránk, hogy néha épp oly magasztos tudott lenni, mint másszor
kellemetlen s nagy indulatai mellett kicsirázott a világfi kicsinyes
hiúsága. Minden olvasója tudja, hogy a ragyogó szerelmi képeket
sötét érzékiséggel szokta aláfesteni s tekintete a sugárzó csillagokról
gyakorta fordul az ágylepel gyűrődéseire; elkeseredésének palástja
sokszor a személyeskedő gúny tőrét rejtegeti, büszkesége alatt néha
oktalan dac lappang; ámbár magának tiszteletet követel, ő maga
mindennel packázik; nem ritkán oly teljesen meg akarja hódítani a
természetességet, hogy átcsap a mesgyén.
Életében és természetében sok ellentét találkozott. Családja atyai
ágon Hódító Vilmos vitézeig, Radulph du Burunig, anyain a
Stuartokig ért vissza, de történetét sok szégyen tarkázta. Atyja
kicsapongó volt, anyja oly indulatos, hogy veszekedés közben
bénaságát is szemére lökte fiának, aki erre kés után kapott, aztán
mindegyikük a gyógyszerészhez futott, hogy ha a másik méregért
jönne, ne adjanak neki. Szép volt, arca minta egy Apollo-fejhez, de
bicegett, mert lába megsérült születésekor (1788 január 22).
Tehetsége szegénységök miatt skót falusi iskolákban tespedt, mig tíz
éves korában a lordsággal reá nem szállott Newstead Abbey birtoka.
Nem élhetett erős érzések nélkül. Iskolai barátságai is szenvedélyek
voltak. Nyolc éves korától kezdve folyvást szerelmes volt. Mire a
cambridgei egyetemet mint baccalaureus odahagyta (1808), már túl
volt az első nagy szerelmi csalódáson. Még egy évvel előbb kilépett
első verskötetével, Hours of Idleness, s mikor ezt az Edinburgh
Review megtámadta, azt írva róla, hogy a címlapon bejelentett
kiskorúság meg is érzik a költeményeken, megvívta első írói harcát,
egy sújtó irodalmi szatirával (English Bards and Scotch Reviewers).
Nem lelte helyét az életben. 1809 júliusában a szél már búcsúját
vitte hazája felé. Sevilla, Cadix, Gibraltáron át a Balkán-félszigetre
vette útját. Bejárta Albániát és Törökországot, Delphit, Chaironeát,
Thébét s karácsony estéjén Athén elomlott fellegvára rajzolódott ki
az égre hajójuk előtt. Ez útnak költői leírása Childe Harold
zarándokútjának (Ch. Harolds Pilgrimage) első két éneke. Amint ez
megjelent (1812), Byron egy reggel arra ébredt, hogy híres ember.
Kiváncsian olvasták keleti történeteit, a tiltott szeretkezéseket és
kockáztatott szökéseket, izgalomtól reszketve találgatták, mennyiben
takar a költői mez átélt kalandot. Hogy a Gyaúrban (The Giaour) volt
kedvese utóléri s tengerbe veszti a megszökött török leányt; hogy az
Abydosi arában a szökevények üldözői elejtik a félkeresztény
Szelimet s Zuleika szörnyet hal rémületében; hogy Korinthos
ostromában (The Siege of Corinth) elesik a fiatal velencei Alp, aki a
várvédő Minotti leányáért vívja a bástyát, azt csak a mese
elkerülhetetlen kikerekítésének nézték, máskülönben magát a költőt
tették meg e szerelmek és kalandok hősének. Mikor a Kalóz (The
Corsair) megjelent, az a hír keringett, hogy Byron maga is
kalózkodott a Levantén. Ő rá ismertek Larában, a szótlan főúrban,
kinek multját homály fedi; azt képzelték, Lara az új életet élő
Konrád, a kalóz, s az apródruhában körülte forgolódó nő Gulnare,
Konrádnak török kézből szabadítója. Meséket suttogtak arról, mennyi
vér tapad kezéhez s nem egy nő érezte, ami Anglia első szépségének
ajkáról nyilt bálban lebbent el: Ez a halvány arc a sorsom.
A mendemondák nem csillapoltak el akkor sem, midőn Byron
1815-ben feleségül vette Milbanke baronet leányát, Annabellát.
Mikor alig egy esztendő multán az asszony a kis Adával hazament
atyja házába, azt suttogták, hogy Byront féltestvéréhez, Augusztához
köti bűnös szenvedélye. Byron bűnbánó költeményeket küldött
felesége után, de az asszony, mint valami «morális Klytaemnestra»,
aki megöli férje jó hírét, szótlanul tűrte, hogy a «primum mobile», a
rágalom, kiüldözze urát Angliából (1816 ápr. 25). Azután is
megbotránkozva tárgyalták, hogy a genfi tó partján, a Villa
Diodatiban, Shelley kedvesének a hugával szerelmeskedik s
szenvedélyüknek már gyümölcse is van. Most Velencében él,
közönséges szeretők karjai közt; most Ravennába megy Gamba
Theresa grófnővel, akit elválaszt férjétől, Guicciolitól. Most Shelley és
Leigh Hunt társaságában lapot indít, a The Liberalt,
elbizakodottságában, mint Voltaire, idegen földről kívánván
kormányozni hazája szellemi életét. Alakjaiért elítélték őt s munkáit
személyeért. Hiába volt szebb Childe Harold 3. és 4. éneke az
előbbieknél, a magasztalás most hallgatott. Mikor olasztárgyú
munkái szállingóztak haza, Beppo (1817) vidám farsangi tréfája,
melyben az elveszett férj mint renegát állít be felesegéhez, Marino
Faliero (1820) s a két Foscari (The two Foscari) történetéből vett
színművei, akkor az kapott szárnyra, hogy comtessa Gamba kedvéért
ime egészen olasszá lett, az ő jövőjükért lelkesül (Prophecy of
Dante) s a Gamba grófokkal együtt a carbonárikkal cimborál.
Régebben alakjainak szerelmeit, most bűneit olvasták reá. Ő lakolt
Don Juan (1818) ledérségeért, őt ítélték el Ugo vérfertőző
szerelméért mostohaanyjával, Parisinával; Kainját (1821) úgy
olvasták, mintha Abel halála is az ő bűne volna; őt látták
Sardanapalusában, az elpuhult kéjencben. Ez az egy hasonlat talált:
ő is felövezte kardját, szembenézett a halállal s hősi elszánással tette
jóvá életének tévedéseit. 1824-ben elment küzdeni a görög
szabadságért. Élete regényének utolsó lapjáról ragyogó kép sugárzik
felénk: egy szép fiatal lovas, aki a korán leáldozó tavaszi nap
sugárözönében a tengerparton vágtat szilaj paripán, Missolounghi
falai alatt, amelyekre ő vontatott ágyúkat, ősi birtokának árán.
Körülte ötven suliota sürög, akik királyuknak nézik; fején arany sisak,
családi jelmondatával: Crede Byron. Április 20-án elmaradt a lovas.
Előtte való estve megölte Byront a mocsárláz, 37-ik évében, Rafael,
Burns és Mozart korában.
Regényes életét regényben írták meg sokan (Disraeli: Venetia,
Lady Lamb: Glenarvon); legérdekesebb életrajzát leveleiben és
naplóiban Moore adta ki; írói értékét Macaulay és Swinburne
tanulmányai állapították meg. Egész irodalom szól róla; legfurcsább
hajtása Guiccioli grófné ezer oldalas könyve, mely külön
fejezetekben írta meg erényeit s hangjának, ajkának szépségét;
Medwin kapitány följegyezte beszélgetéseit. Egyéniségét, mely
fajsúlyára nézve lángész, megnyilatkozási módjára költő, egészen
kifejezte munkáiban. Kortársai annyiban túloztak, midőn őt magát
keresték hőseiben, hogy nem tetteik és sorsuk az övé, hanem lelkük.
Meg-megcsillan képe sok helyütt: Harold, amint hazája a tengerbe
merül háta mögött, Lara, megmérgezett életével idegenek között,
Manfréd a havasok között bolyongva, őt juttatják eszünkbe; de mint
darabjában, a Transformed Deformedben (Átidomított idomtalan),
melyben egy anya kicsúfolja fiát sántaságáért, tüstént megjelenik a
démon, aki a bénát átformálja Achillessé, nála is mindenütt elvégzi
az varázslatát. Egy szál mégis valamennyiöket hozzája fűzi: a
szertelenség élvezetben és kétségbeesésben egyaránt; minden
érzésük szenvedéllyé dagad. Ezen át önti mindegyikbe önnön
lelkének tüzét s ezzel teszi őket élőkké. Hőseinek érzése mindig az
övé, azért válik drámáinak párbeszéde csupa kettészaggatott
monológgá.
Ehhez járul még realitása a részletekben. A genfi tó partján írta
meg a Chilloni fogoly (The Prisoner of Chillon) történetét, aki ott
sorvad börtönében a svájci protestantizmus ügyéért; Tassóra (The
Lament of Tasso) és Parisinára Ferrarában gondolt, a helyszinén. Ez
objectiv pontosságot ő subjectivségének köszöni: ott jött meg
hangulata, hol a környezet elébe idézte hősét. Leveleiben meg van a
vázlata minden leírásának. Látta a pyrrhi táncot, San Fiorenzo
öblében kicsi híjján átélt egy hajótörést, Ismail ostromát törökországi
útjának benyomásaiból nagyítja fel. Ez az érzése mondatta vele
egyszer: «Szeretném tudni, mit érez, aki valakit agyonütött».
Minden leírása hiteles s rendesen magát sem feledi ki a képből.
Amint Manfréd lefesti a Colosseum düledező boltíveit, egy pillér
tövében mintha ott állna sötét palástban Byron is. Máskor beleszólal,
mint Athén alkonyának leírásába a Kalózban (Kacziány G. ford.):

Csúcsíves oszlopok fehér sorára

Csillogva hull a hold fehér sugára, –
Odébb mecsetre ciprus árnya hull,
Víg kéjlak néz ki érctető alúl. –
A szent magányban bús sötéten állva
A Theseus-templom mögötti pálma.

Oly lágyan mormol az Aegei-tenger,

Csitítva önkeblét, mit vésze vert fel. –
Egy-egy szigetke rajt itt-ott a folt,
– S a nyájas tenger arra is mosolyg. –
Im, mást dalolva, csak rád tévedek,
S ki lenne az, ki látva tengered,
Ne rólad zengne, – bármi is regéje,
Kinek oly bűvös báj tapad nevére.
Van-é, ki látva egy alkonyt feletted,
Csodás Athén, éltében elfeledhet!?
Ah én se, – tér s idő nekem se korlát,
Varázs köt, oh Cycladok gyöngye, hozzád!
 E hódolat dalomnak méltó része,
Tied volt egykoron kalózom réve,
Bár voln’ az újra s a szabadság véle.

Ha nem szól is bele az elbeszélésbe, mindig érezzük közellétét.

Minden az ő pillanatnyi kedvét követi; a hősök sorsa, a stanzák
hangja, az egésznek fejlődése mintha szeszélyétől függne. Cél és
terv nélkül fogott Childe Haroldba és Don Juanba is, legnagyobb
munkáiba. Szerette a szabályosságot, még a hármas egység elvét is,
nagyra tartotta Popeot, de írás közben szenvedélye ragadta.
Rendkívüli izgalmak között, csodálatos gyorsasággal dolgozott. Azt
beszélte, hogy Larát vetkőzései közben írta, mikor dorbézolásaiból
hazavetődött. A Kalóz készen volt tíz nap alatt, az Abydosi ara
negyednapra. Nem csoda, hogy e korbeli műveiben az előadás
hézagos, a jellemrajz el van nagyolva, az egész nem mindenütt
egyformán csiszolt és kerekített; de mindez éppen így teszett.
Javítgatást, pepecselést nem ismert. «Olyan vagyok, mint a tigris; ha
elhibázom szökésemet, elkullogok a sűrűbe, de ha jól ütött ki,
mindent tönkre tesz».
Minden pillanatnyi hangulata tükröződik versén; pedig ő végletek
közt hánykolódik. Zokogva virrasztott anyja ravatalánál, de
koporsóját csak a kastély kapujáig kísérte, azután vítőreit kérte s
tornászni akart. Munkáiban is szomszédosak ily végletek. Elmélázunk
s a következő strófában frivol megjegyzéssel fricskáz meg, a
lelkesedést életunalom lohasztja le, ellágyulásának sarkában van a
gúny.
Érzéseinek a szerelem a központja, gondolatainak a halál; a
végletek. Munkáiban megvan a szerelemnek minden formája. Julia
kalandja loppal járó tolvajkodás, Alpé a gáton átrontó szenvedély,
Konrádé a megmentett élet ajándéka, Larában a lelkek feleződése,
Hajdéban a szívet megtöltő boldogság, melynek egy csillagsugár is
csábítója.
Nagy írók rendesen nem serdülő gyermekeknek írnak, de e
szerelmeket mindenki megbotránkozással olvasta s «könnyebben jut
át a teve a tű fokán, mint Don Juan egy jó házba». Byron egymaga
tartotta erkölcsösnek ezt a költeményét, azzal szándékozván jóvá
tenni Juan paráznaságait, hogyha eljutott volna a 24. énekig – csak
16 van meg – elvinné az ördög, mint ősét a kőszobor-vendég. Első
munkáiban tisztább volt s igyekezett legyőzni gyöngeségeit –
önmagában is s hogy bénaságát legyőzze, átúszta a Hellespontost
Cestos és Abydos között – később, merő dacból, oly bűnöket
szenvelgett, melyek nem voltak meg benne.
Drámái a magánynak és nem a színpadra valók; – egyetlen egy
színszerű darabja van, Werner; – tiltakozott is előadásuk ellen. Az
élet és halál, erény és bűn e darabok problémái. Manfréd alig
sekélyebb Faustnál. Manfréd nem az ember, mint Faust, hanem egy
férfi, amilyet csak az egyén költője rajzolhatott. Multjában
testvérszerelem foltjával, Manfréd, mint számkivetésében Byron,
egyedül bolyong a berni Alpokon, maga vádlója és bírája magának,
nem tudva eligazodni az erény és bűn útvesztőjében, élete
megoldását a haláltól várja, melyet e szavakkal köszönt: «Meghalni
nem nehéz». – Kain az emberiség örök tragédiája, hogy az életbe
szólítnak kedvünk ellenére, szenvedünk mások vétkeért s elvesztjük
életünket kérdezetlenül; szűk jelen és bizonytalan jövő millió
kétséggel ostromol, a természet rendje s az erkölcs szabályai nem
vágnak össze; a jónak az élet alapjának kellene lennie, nem
céljának. E kétségbeesés pecsételi meg Kain sorsát s a mystérium a
biblia adatai szerint, philosophiai megoldás nélkül zárul. Byron nem
is akart egyebet, csak hogy bizonyos érzelmek és kételyek
megrezdüljenek bennünk s annyira fel tud izgatni, hogy józan
megoldás nem is csillapíthat le többé. Egyszerre elhallgat, hősei
eltűnnek, csak hatásuk és emlékük rezeg bennünk tovább.
A végső következtetések, az érzések utolsó dobbanásai
nagyobbak, hogysem szó kifejezhetné. Azért az utolsó szóval
rendesen adósunk is marad. Oly hatalmas szeretne lenni, hogy az
író-művészet eszközei cserben hagyják. Mintha mindent nagyobbá
akart volna tenni, embert, szenvedélyt, magát a természetet. Az írás
itt megtagadja a szolgálatot s ő türelmetlenül kiált föl: «Actions,
actions and not writing!»
A Westminster nem fogadta őt nagy írói közé s Anglia
legnagyobb romantikusa, mint legnagyobb klasszikusa is, magában
alszik Hucknall Torkard templomában, nem messze Newstead
Abbeytől; de az irodalomban nagyobb hatása volt, mint sokaknak,
akik ott pihennek a nagyság templomában. Ő mutatta fel az
egyéniséget korlátlan szabadságában s ő házasította össze a
költészetet az élettel. A kor mozgató eszméje, a szabadság, a
politikai szabadság vágyának gyakorlati formájában szólalt meg nála.
A nyomor és szocializmus költői tőle tanulták a szókimondás
bátorságát. Minden irodalmon érzik hatása. Lamartine egy utolsó
éneket fűzött Childe Haroldhoz; Victor Hugo, Musset, Delavigne,
Heine és Leopardi költői arcképén egy-egy vonás ő rá ütött. Puskin
Anyeginje, Lermontov Korunk hőse ő rá mutatnak vissza.
Visszhangra talált Spanyolországban és Dániában is. Így okunk van
hinni, hogyha beteljesül is Macaulay jövendölése s az utókor
szigorúan megrostálja műveit, beteljesül a jóslat másik fele is: hogy
munkáinak nagy része csak az angol nyelvvel veszhet el.

3. A társadalmi problemák költői.

A katholikusok emancipatiója s a parlamenti reform meghozta az

ország politikai nyugalmát. A figyelem most belső reformok felé, az
osztályok ellentétére fordult. 1833-ban eltörölték a gyarmatokban a
rabszolgaságot, szabályozták a szegényügyet és adótörvényt,
Cobden összekovácsolta az Anti-Corn-Leaguet, a gabonavám
eltörlése érdekében, mely a szegény népet kiszolgáltatta a belföldi
termelők önkényének. Mindez érzések és eszmék hullámot vetnek az
irodalomban. Ezek a költők a bátorságot, hogy ez égető témákhoz
nyúljanak, hangjuk merészségével együtt Byrontól tanulták. Egyikük,
Bryan Waller Procter (1790–1874), a kitűnő jogtudós, ki Barry
Cornwall nevet vett föl az irodalomban, Harrowban iskolatársa is
volt. Szomorújátéka Pico della Mirandoláról s English songs (1832) c.
kötete nincsenek érték híjján. Nyelvének bája s rokonszenve a
szegények iránt a maga idejében sok olvasót szereztek neki. A
szegényházról, egy halálraítélt utolsó éjjeléről és hajnaláról szóló
költeményeit, a fegyencek telepére induló rab búcsúját mindenki
ismerte akkor.
Sokkal forradalmibb Ebenezer Elliott (1781–1849). Maga is
egyszerű kovács, sorsosaival átélte az olcsó munka és drága kenyér
kétségbeejtő nyomorát. A koldusok költőjének nevezték s az is akart
lenni. Az ő elkeseredett hangjukon szólaltatta meg kétségbeesésüket
ritka erővel. Cornlaw Rhymes (1831) című kötetének egyes versei
élnek és gyujtanak ma is, majd nyolcvan esztendő multán.
Thomas Hood (1799–1845) is a szegény emberek költője, kivált a
nem lázadozó, elcsüggedt szegénységé. Sírjára ez van vésve: «Ő
dallá az Ing-dal-t» (Song of the new shirt) s ez akkor is fenn fogja
tartani nevét, ha humoros költeményei feledésbe merültek. Egy
varróleány dala ez, minden strófa a kimerültség jajkiáltása:

Oh férfiak, ha húgotok, –
Oh, anyátok, nőtök ha van;
Nem vászon, emberélet az,
Amit viseltek gondtalan.
Ölts – ölts – ölts!
Szenny, éh, rongy közt tovább!
Kettős szállal egyszerre varrsz
Inget – s halott-ruhát!…

De mit nekem a halál is!

Sápadt, – vigyorgó foga van,
Nem félem rém-alakját,
Csak olyan, mint magam,
Csak olyan, mint magam,
Ki annyit, annyit koplalok.
Oh ég! oly drága a kenyér…
De hús s vér, az olcsó dolog!

Oh egy órára csak!

Csak egy kis szünetet!
Nem szerelemre, nem reményre,
 Csak míg könnyezhetek!
Ha sírhatnék: szívem könnyűlne;
De hogy’ ejtsek könyűt,
Maradjon rejtve, hisz minden cseppje
Késleltetné a tűt.

(Szász Károly ford.)

Ilyen tragikai képek mellett erős volt humoristának is. Mark

Twainre emlékeztető humorral figurázta ki az utazó angolt (Up the
Rhine), írt humoros költői elbeszéléséket s éveken át kiadta Comical
Annualját.
Ezeknek a költőknek verseiből az élet vihara harsog. A csöndes
mélázás és szelid elmélkedés, amivel Wordsworthék megnyitották a
századot, hangját veszti s még a nőírók is Byron és Shelley
költészetéhez szítanak. Sarah Nortont (1807–1877), Sheridan
unokáját, egyenesen «a női Byron»-nak nevezték; egy pár képe,
szerencsétlen házassága s a bolygó zsidóról írt mondája (The
Undying One) voltak ez elnevezés alapja. A londoni életből vett
szatirikus rajzának (Rout of the Dandies), regényeinek s a nők jogait
vitató röpiratainak abban az időben elég olvasójuk volt.
Adelaide Procter (1825–1864), Barry Cornwall leánya, Letizia
Landon (1802–1838) a társadalmi problémákhoz szítanak. Dúsabbak
náluk Felicia Hemans, leánynevén: Browne (1793–1835) és Elisabeth
Barrett (1809–61), a Browning Róbert felesége. Mindkettőjükön
Shelley és Byron hatása érzik. Hemans vallásos, érzelmes
költeményei, románcai és balladái, Herder hatása alatt írt Cidje és
népdalai költői kifejezéseik, tiszta hangjuk és kerek formájuk által fel
is tűntek. Elisabeth Browning viszont gondolatokban gazdagabb s
tanultabb. Megtanult latinul és görögül s 24 éves korára lefordította
Aischlyos Leláncolt Prometheusát. Rendesen nagy dolgokba fogott.
Byron Kainjával szemben keresztény szellemű drámát írt (Drama of
Exil, 1844); hangot adott a szegény gyermekek jajszavának, kiket a
gazdag Anglia bányákban, műhelyekben fiatalon keserves munkára
fog. Urával Firenzében élve, lelkes költeményeket írt az olasz egység
mellett. Az angolok Shakespeare-leányának nevezték, de ezt csak a
chauvinismus mondhatta róla. Nagyobb munkái compositió híjján
szerte hullanak, alakjai nem elevenek, meséje szegényes és elnyűtt.
A Lady Geraldines Courtshipnak az a tanulsága, hogy a gazdag
asszony nem alázza le magát azzal, ha szegény emberhez megy
feleségül. Legnagyobb, ma is olvasott munkája: Aurora Leigh (1856)
verses regénye, sokban saját élettörténetének felhasználásával, egy
költőnőnek a társadalmi balitéletekkel való küzdelmeit beszéli el, míg
végre egy reformátor karjai közt boldogságot talál. Terjedelemre
majdnem az Odysseával vetekszik ez a munka (12,000 vers);
hősnője pompásan van rajzolva s a női léleknek sok olyan titkát tárja
fel, mit csak nő ismerhet.
Sehol sincs annyi nőíró, mint Angliában, sehol másutt nem tartják
őket annyira egyenjogúaknak az írókkal. Abban a korban szólaltak
meg, mikor elhallgattak a szabadságvágy sóhaja és a nyomor
jajkiáltásai, a megrázó érzelmek és hangok. A reformok kiölték a régi
hősöket s az új társadalom koldusait. Polgári társadalom élt és
dolgozott a régi helyén. Most szóhoz juthattak a csöndes érzelmek
és gondolatok. A költészet kétfelé vált: a józan, mindennapi világot
élethíven tükrözték a nagy regényírók munkái; ettől a világtól tündéri
képekkel pihentetett ki s a szórakozás végével zökkenés nélkül tett
vissza a földre Tennyson költészete.

II. A REGÉNY.

1. A történelmi regény. Walter Scott.

Classcius regényeket írtak Angliában előbb is, de a regényírás

classicus korszaka a XIX. század. Virágzik a regénynek minden
fajtája. A kalandos regény ebben a században megtalálja a maga
tiszta angol formáját a tengerészregényben, melyet Cooper egy-két
kísérlete után Frederick Marryat (1792–1848) alapított meg. Maga is
tengerésztiszt volt, harcolt a franciák, törökök, Észak-Amerika ellen,
őrizte Napoleont Szent-Ilona szigetén s ő hozta halála hírét
Európába. Életének epizódjait s környezetének alakjait írta le
regényeiben, melyek közül Frank Mildmay a hajóslegény, A
kisérteties hajó – a bolygó hollandi hajója – s Peter Simple ma is
kapós olvasmányok, míg a gyermekek kevésbbé érdekes és geniális,
de valószínűbb és részletezőbb új Robinsont kaptak tőle Masterman
Ready történetében, mely magyarra a német átdolgozás után Rüstig
Zsigmond címmel van lefordítva. A fő sudár mellett a kalandos
regény kétfelé ágazik el.
Egyes írók a borzalmasig feszítik képzelődésüket, mint Matthew
Gregory Lewis (1775–1818), aki drámát írt a Vár kisértetéről s
elbeszéléseit is Rémtörténetek (Tales of Terror) és Csodás históriák
(Tales of Wonder) cím alatt gyűjtötte össze. Híres regénye A
szerzetes (The Monk), egy barát története, aki elcsábítja tulajdon
húgát, azután anyjokkal együtt megöli őt; a börtönben eladja lelkét
az ördögnek, ha az kimenti, de mint minden ilyen szerződő, ő is
pórul jár. Mások, így Clara Reeve (1764–1823) abban keresik az
érdekességet, hogy hőseiket erőteljesebb korokba viszik vissza. A
kalandregények e fajából tisztul le a történeti regény.
A mult iránti érdeklődést és a történeti érzéket olyan kitünő
tudósok ébresztették már fel, mint Edward Gibbon (1737–94), aki
bámulatos részlet-ismerettel dúsgazdag nyelven idézte vissza a
római birodalom hanyatlásának történetét; David Hume (1711–76),
aki Montesquieu és Voltaire lélektani módján írta meg Anglia
történetét Caesartól az 1688-iki forradalomig, nem a dynastiák,
hanem a nép történetét, s William Robertson (1721–93), aki Skócia
történetét írta meg Stuart Mária és VI. Jakab alatt. Meg volt hát a
fogékonyság a mult idők érdekessége s a képzelet színessége iránt;
e kettő ritka költői erővel párosult egy új tehetség, Walter Scott
műveiben, aki regényeibe beleolvasztotta a régi családi regények
kedvességét is.
Walter Scott 1771 aug. 15-én született Edinburghban, hol atyja
kisebbfajta ügyvéd volt. A vézna, sántikáló gyermek sokat időzött
nagyatyja falusi birtokán s ott tanulta meg népi mesemondóktól a
skót történetet. Ügyvéd korában az volt legnagyobb gyönyörűsége,
hogy bejárja a skót történet regés helyeit. Bolyongásai közben
vették magukat lelkébe e helyek képei s így gyűjtött össze három
kötetnyit a skót határszél népköltészetéből (Minstrelsy of the Scottish
Border, 1802). A maga költészetében is a népies egyszerű hangot
vette például s a hősies erőt: Bürger és Goethe balladáit s Götz von
Berlichingent fordította. Költészetének varázsa is onnan fakad, hogy
nem adatokat halmoz össze, hanem a költőibb hagyomány révén
támasztja fel a multat, nem a társadalmi állapot hű rajzával, hanem
a nép érzésének s az emberi szív költészetének erejénél fogva.
A skót mondák és skót hősök támadtak fel költői elbeszéléseiben. A tó
asszonyában (Lady of the Lake) pl. együtt van a romanticismus egész kincstára, a
szarvast űző király, V. Jakab, egy hős leánya, aki megvendégeli az eltévedt királyt,
a gyűrű, melyet a vendég ad s mellyel a leány később atyjának, a hős Douglasnak,
életét váltja meg. Épp így a hagyományból vette regényeinek tárgyait, mikor
verses elbeszéléseinek sorát, melyekből máskép ki nem fogyott volna,
megszakította Byron költői sikere. 1814-ben jelent meg első regénye: Wawerley,
vagy hatvan évvel ezelőtt, melynek képzeleti alakjai és eseményei a cullodeni csata
köré kristályosulnak. A skót jellem tiszta rajza s a félszázad előtti világ embereinek
és eseményeinek hallomásból eltanult színes részletei megkedveltették az új
műfajt: a valódi történeti regényt. Egy esztendő mulva megjelent a második: Guy
Mannering, egy csempészek elrabolta gyermek története, aki sok szenvedés után
végre birtokához jut. Ettől fogva minden esztendőben megjelent egy-egy ilyen
«Wawerley-regény» néha több is, Scott haláláig összesen huszonkilenc. Az író
képzelete mind távolabb eső korokat és égtájakat jár be, lankadatlanul.
Manneringet a saját gyermekkorába helyezi, Rob Roy, a gavallér haramiavezér
(Macgregor Campbell), egy emberöltővel az ő születése előtt pusztítgatta a herceg
birtokát, aki rosszúl bánt vele; a Lammermoori menyasszony a tizenhatodik
században emelt kezet hitestársára, akihez hozzákényszerítették; Kenilworthnak
Leicester a hőse, aki Erzsébet királyné kezére vágyik; Nigel I. Jakab udvarába
vezet; Peveril és Woodstock a restauráció korába; Ivanhoeban Oroszlánszívű
Richard és Robin Hood alakjai csillannak ki a mondák ködéből (XII. sz.)

A regényeknek ilyen futtában jelzett tárgyai is mutatják,

mennyire romantikusak azok. De a mesés cselekménybe rendszerint
életet vitt az emberek természethű leírása. Teljesen ismerte a skót
természetet, sokat köszönt a szájhagyománynak s a krónikáknak,
amelyeket gondosan áttanult, kivált ha idegenbe ment, mint mikor
Quentin Durwardját átkísérte XI. Lajos udvarába. Az alakokat élőkké
tudta tenni önnön megfigyeléseivel, minden ismerőse belekerült
munkáiba. E réven sokszor sikerült kikerülnie a typusokat. Igaz, hogy
embereit inkább külső tulajdonságaikban ismerjük meg, lelküknek
rejtett bensejébe nem igen van bejárásunk. De hiszen az elmult
korszakok reconstruálásához őt magát is ezek a külsőségek
segítették el, csorba fegyverek, behorpadt sisakok, amilyeneket
halommal kapott tisztelőitől; csoda-e, ha képzelete nem tudott
szabadulni azoktól a tárgyaktól, amelyektől erejét kölcsönözte?
Ezekkel a leírásokkal adott realitást romantikus történeteinek és
mesés hőseinek; az emlékezetes helyek festői leírásainak köszönte
nagyrészt honfitársainak csodálatát; szívesen olvasták azokat
akkortájban a külföldön is; nálunk Jósika különösen e vonásokat
tanulta el Scottól.
Nem csodálhatni, ha ilyen roppant termékenység mellett nincs
minden gyümölcs teljesen kifejlődve és megérve. Regényei és
költeményei mellett öt színdarabot is írt, később történelmi
meséskönyvet unokáinak; azonfelül kiadta Dryden munkáit 19,
Swiftéit 18 kötetben, mindkettőt életrajzzal; amellett alapítója volt a
Quarterly Reviewnak s munkatársa az edinburghi Annual
Registernek. Rendkívüli előmenetelt is köszönt munkái
népszerűségének; sheriff lett, azután a kamara titkárja, barátja volt
az uralkodó hercegnek, aki 1820-ban baronetté ütötte. Még nagyobb
volt munkáinak anyagi sikere: összes munkáival többet szerzett
három millió koronánál. E pénz legnagyobb részén földbirtokot
vásárolt a Tweed mentén, melynek partján pompás kastélyt
építtetett. Olyan lovagi pompában élt itt, Abbotsfordban, mint hősei;
mint a skót vendégszeretet képviselője fogadta a hozzá betévedőket,
néha tizenhat társaságot is egy napon, amint veje, Lockhardt,
megírta életrajzában. Ez az élet rengeteg pénzbe került; Scott
részese lett kiadója üzletének; az nem értette a dolgát s csődbe
jutottak. Tisztelői segíteni kívántak rajta, de ő maga akarta kifizetni
minden tartozását a keze munkájával. Öregen, özvegyen, robotba
írta meg Napoleon óriás arányú életrajzát, egy gyönge munkát, mely
mégis 400,000 korona körül jövedelmezett neki, oly kelendők voltak
könyvei. Vagy másfél milliót le is törlesztett, de a túlfeszített munka
megölte 1832 szeptember 21-én.
E csodálatos munkásság értéke nincs arányban népszerűségével.
Mestere volt a könnyű írásnak, hevenyészett munkái jobbak, mint
sok jónevű író verejtékes görnyedezésének gyümölcse, de ő tőle
jobb is telt volna. A történelmi regény terén az úttörés dicsősége az
övé. Érdeme az is, hogy a maga korában jó és szórakoztató
olvasmánnyal látta el a maga közönségét, még jobban rákapatta
őket az olvasásra s megkívántatta velük a magvasabb és kritikaibb
regényeket.
Költészetének népszerűsége az utánzók egész raját csődítette
mögéje. Verseit és regényeit egyaránt utánozta William Edmonstone
Aytoun (1813–65), aki az ő mintájára a skót népköltészet virágait is
gyűjtötte. Harrison Ainsworth (1805–82) London környékének, John
Banim (1798–1842) ir hazájának történetét öltöztette regényekbe,
utánozva Scott modorát, de meg sem közelítve tehetségét. A század
végén is az ő nyomait kereste George Macdonald (sz. 1824) legjobb
művében: St. George and St. Michael, mely a puritánok küzdelmeibe
nyúlik vissza.

2. A társadalmi regény. Bulwer és Disraeli.

A színes történelmi regények mellett a közönség nem vette le

szemét a mindennapi józan életről sem. Az írók portrait-kat festenek
a valóság után. Robert Bage (1728–1801) megrajzolja az Embert,
amilyen; Frances Burney, a későbbi d’Arblay asszony (1752–1840),
egy fiatal leánynak a világba lépését írja le Evelinában. Nem kopnak
ki a régi érzelmes történetek. Henry Mackenzie (1745–1831) leírja az
Érzelmes embert, akinek szíve megszakad szerelmében. Visszajárnak
a régi regényekbeli bűnök és erények. William Godwin (1756–1836)
munkáiban a társadalom s az igazságszolgáltatás is szinte csak arra
való, hogy egy-egy ember meghatóbb sorsot érjen, mint Caleb
Williams, a főúr Falkland titkára, akit volt ura, mert egy gyilkos
tettének tudója, rágalmakkal üldöz, hogy szavának ne legyen hitele,
ha vallana. Mikor mégis vall s később féltében meghazudtolja magát,
Falklandban feltámad a lelkiismeret s beismeri bűnét.
Most is a magasabb társaság vétkei az irodalmi csemegék.
Mulgrave (1787–1863), Blessington grófnő (1789–1849) az előkelő
világ gyarlóságaival mulattatják közönségüket. Az igazi szenzációs,
idegrázó regényt s a törvényszéki történeteket azonban Bulwer írta
először komoly tehetséggel.
Edward Bulwer (1803–73) maga is az előkelőbb körökhöz
tartozott. Tábornoknak a fia volt s unokája a híres nyelvtudós
Warburton Lyttonnak. Cambridgeben tanult, kétszer is időzött
Franciaországban, szerepet vitt a parlamentben, miniszter lett és
Lord Lytton. Nem nagy tehetség, de rendkívül ügyes s a maga
korában nagyon olvasott író volt. Még Scott életében, 1827-ben,
jelent meg első regénye, Falkland, levelekben elmondott története
egy férjes asszony szerelmének, aki belehal a felfedeztetés
izgalmaiba. A következő évben Pelhammal ostromolta meg a
közönség közönyét, egy fashionable regény kettős szerelmi
történetével. Egyáltalán Bulwer végigpróbált mindenfajta regényt.
Pelham félig-meddig erkölcsi regény. Paul Clifford és Eugene Aram
törvényszéki regények, de a bűnösök soha sincsenek nála jobb érzés
híjján; Dévereux, Harold történelmiek, Walter Scott modorában;
Pompéji utolsó napjai és Rienziben, melyet Wagner alapul használt
operájához, idegen földre is lépett. Megpróbálkozott a phantastikus
regénnyel (The Coming Race) s a mult századi nagy humoristák
utánzásával is, a The Caxtonsban. Utánozta Byront és Werthert a
Falklandban, Wilhelm Meistert a Godolphinban és Ernest
Maltraversben. Egymásután minden formához hozzáhajlította
símulékony ügyességét s azt érte el vele, hogy ma egyéniségének
képe maga a zűrzavar és határozatlanság. Nem is csak regényeket
írt, hanem költeményeket, szatirákat s hét színművet is, Richelieuről,
La Valliéreről, Walpoleról; egyszer, A pénzzel (Money) nagy sikert is
aratott. Belefogott egy történelmi tanulmányba is, Pausaniasról. Sok
ennyi egy embertől, de neki minden nem kis mértékben sikerült.
Szerencsés keze volt: a materialismust és a mesmerismust egyaránt
érdekessé tudta tenni regényeiben ügyes előadásával, csak úgy, mint
ahogy a parlamentben sikerült híres és érdekes szónokká válnia
nálánál sokkal értékesebb tehetségek között, noha a szóbeli előadás
mindig nehezére volt.
Tehetségének az időn nincs követelni valója, a maga kora
búsásan kifizette őt. Egy időben feledtette Scottot is, legkivált
ügyességével a helyzetek rajzában, a szenzációk rendezésében.
Mindez egy időben javára billentette a mérleget, ma épp
ellenkezőleg. Meséje sokszor közönséges; egy oktalan gyilkosság,
egy nagy örökség, a családjától messzire vetődött apa, aki
ismeretlenül is vonzódik a leányához, úgyszólván ráérez: mindez ma
nem szórakoztatna bennünket annyira, mint szórakoztatta Aram, az
Éj és virradat meg Maltravers olvasóit. Tagadhatatlan, hogy sokszor
typusokba vész, hogy nőalakjait szemlátomást gyengébben jellemzi;
kétségtelenül megérzik könyvein az elsietés, de írói tehetségét, mely
érdeket tud kelteni, szellemességét, mely kibukkan minden sorából s
elmés ítéleteit, amint Pelhamben a modern irodalomra nézvést,
Devereuxben Addison és Popera vonatkozólag beleszövődnek a
párbeszédbe, ma is élvezzük.
Nagyjában ugyanezek a vonások jellemzik D’Israeli Benjamint
(1804–81). Ő is egyszerre volt író és politikus. Az irodalmat mint arra
alkalmas eszközt becsülte, hogy nevét és programmját ismertté
tegye. Ő rá ismerni első regényének, Vivian Greynek (1825–27)
hősében, ő az író-apa fia, aki káprázatos politikai pályafutásról
álmodozik s az a polgár miniszterelnök, akit itt leír, az ő képzeleti
előképe. A politika és irodalom közt tétovázó Contarini Fleming is ő,
nem ok nélkül nevezte ezt a regényét «lélektani önéletrajz»-nak.
Munkái – amennyiben nem actuális politikai szatirák, mint Popanilla
kapitány kalandja, melyben Bentham utilitarismusát figurázta ki –
egyrészt a zsidó faj fensőségét vitatják, másrészt társadalmi és
politikai terveket hirdetnek. Azzal, hogy a zsidóságot mint értékes,
életrevaló fajt tüntette fel, valószínűleg a maga útjából akarta
félrehengeríteni zsidó származásának hátrányait, melyeket hogy
kikerüljön, már atyja kikeresztelkedett (1817). Ő adta a büszkét a
maga spanyol-zsidó eredetére s nagy kedvvel fürkészte ki kortársai
közül a zsidó eredetűeket. David Alroy regényében e XII. századbeli
zsidó fejedelem nagy zsidó-világbirodalom alapításán gondolkodik,
de belebukik, mert levetkezi faji vonásait; míg a The Rise of
Iskanderben Skander bégnek abban van az ereje, hogy nemzete
jellemének a megtestesülése. Maga is elment a Szentföldre, ahová
egyik hősét, Tancredet is elzarándokoltatja. Mikor azonban
harminckét évi pihenő után megint regényt ír: az új vallást kereső
Lothair visszatér az anglikán egyház kebelébe. Politikai és társadalmi
probléma egy van munkáiban: a nemességnek össze kell házasodnia
a munkás polgársággal, a gyárosokkal, ezt hirdeti Coningsby (or the
new Generation) és Sybil (or the two Nations). Utolsó regénye is a
politikai életet festette: Endymion. Puszta regénymesét keveset írt: a
Byront és Shelleyt szerepeltető Venezia, A fiatal herceg (the Young
Douke) és Henriette Temple szerelmi történetei ilyenek. Az utóbbinak
lélektani rajzaiban aratta talán legnagyobb íróművészi diadalát.
Minden regénye a gyors észjárású, nagyműveltségű ember munkája,
aki akkor is leköti érdeklődésünket, mikor hősei nem. Bizonyára nem
írt olyan munkát, mely hű képe volna egész tehetségének; sebtében
írt, három-négy hét alatt készen volt egy regénnyel. Különben
elfoglalta előbb a vágy politikai szerep után, később e szerep maga.
Három ízben volt miniszter, később miniszterelnök; ő tette meg
Viktória királynőt az Indiák császárnőjének, amiért hála fejében ő
lord Beaconsfield lett. Ez a név él a történelemben, talán akkor is,
midőn az irodalom Disraelije halványulni fog.
A három főúri angol írónak – akik úgy állnak az angol
regényirodalomban a XIX. század kezdetén, mint nálunk a három
báró – nevét hamar elhomályosította a mult század két legnagyobb
angol szépírója: Dickens és Thackeray.

3. Az erkölcsös regény. Dickens és Thackeray.

 Az angolok uralkodóik szerint osztják korszakokra irodalmuk
történetét. Viktoria királynő trónralépésének évében jelent meg egy
könyv a Pickwick-clubról, 1836, s Dickens így a királynővel egyszerre
kezdte meg uralkodását. A könyv a kiadó megrendelésére már kész
képekhez készült, mulattató olvasmányúl, a rajzoló öngyilkossága
után azonban az író a maga kedve szerint folytatta történetét,
komoly magvat rejtett a humoros rajzokba: Pickwick urat, amért
lakásadónéját ájultában karjaiba fogta fel, házassági igéret be nem
váltása címén pénzbüntetésre ítélik s mikor fizetni nem tud, az
adósok börtönébe kerül. Ezzel az író nevetségessé teszi a törvényt,
mely feljogosítja a nőt, hogy minden félreértett szót vagy tettet
kötelező házassági igéretnek vegyen s mely az adósokat börtönre
veti, hol a lehetősége is megszünik annak, hogy pénzt
szerezhessenek. A könyv így elevenébe vágott az angol életnek,
sikere óriási volt. Hamarosan kitudták, hogy a címlapon álló Boz csak
álnév, mely valami Dickens Károlyt takar, aki 1812 február 7-én
született Landportban (megh. 1870 jún. 9) egy kis vámhivatalnok
házában, hetedik gyermeknek; hogy tíz éves korában apjával maga
is két évig lakta az adósok börtönét; volt inas egy cipőkenőcsöt áruló
boltban, írnok ügyvédi irodában, parlamenti tudósítója egy pár
hirlapnak s most, könyve sikerére, elvette a hírlapíró George Hogarth
leányát s az irodalomnak készül élni.
Ez élet közben nemcsak megismerte legaljáig az életet, hanem
meg is szerette a nélkülözőket. Barátja és életrajzírója, Forster,
beszéli, hogy mindig szívesen kószált London utcáin s be-bevetődött
lebujokba és szegényházakba. Író jobban még nem szerette az
embert, nem látott több jót és erényt a nyomorultakban s nem
fakasztott azok sorsán több könnyet, mint ő. Feltárta életük minden
szenvedését.
Oliver Twistnek (1837), e kis lelencnek élete során szívünkbe hasít a
szegényházakbeli kegyetlen bánásmódnak s a hányt-vetett gyermekek
szenvedéseinek rajzával. Nicholas Nickleby (1839) eleven tanúja a magániskolák
embertelenségeinek s élő példája annak, hogy a becsület és munka boldoguláshoz
vezetnek. Nyomozza az emberi léleknek azokat a tulajdonságait s a társadalomnak
azokat a törvényeit, amelyek nyomorúságot hoznak az emberre. Az Ódon
ritkaságok tárában (the Old Curiosity shop) egy jó nagyapát rajzol, aki, hogy
unokája tőkéjét gyarapítsa, játékos lett s végül mindenét elveszti, a
nyomorúságban aztán a leány is elhervad. A fiatal Martin Chuzzlewit
becsületességével és munkásságával meghódítja gazdag nagyatyját, akit egy álnok
rokon elidegenített tőle; a képmutató végre is felsül. Dombey és fia a ridegség és
szertelenség büntetését rajzolja az apában, aki elveszti fiát s elhanyagolja leányát,
mert nem lehet fenntartója nevének; nagy későre mégis ebben találja
boldogságát. A társadalom kinövései közül a halálbüntetés ellen szól Barnaby
Rudge, aki gyámoltalanságában ártatlanul összeesküvésbe sodródik s kicsi híján
vérpadra jut. Bleak-house a törvénykezés lassúságát vádolja sok szerencsétlenség
okozójául: egy örökségi pör addig húzódik, hogy mire eldől, a költségek
felemésztik az egész örökséget; a perlő férj belehal bánatába. Mint Pickwick, az
angol börtönök ellen kél ki a Kis Dorrit is.

Ezek az actualitások a maguk idejében bizonyára csak fokozták e

regények érdekességét; de ma csak avítanák azokat, ha Dickens
könyvei irányregények volnának s gyakorlati célzatuk nem csupán a
mesék szövődésének egy-egy pontján jutna szóhoz, melyen a
cselekmény átvezet. Igazi céljuk e regényeknek az, hogy
megmutassák, mennyi nyomorúság van e világon az emberek között
s mennyi jóság és szépség lakik a szegények és lealázottak körében.
Senki sem festett a jóságról és erényről sugárzóbb képeket, mint
Dickens, senki olyan napsugártisztaságú nőalakokat, mint ő az
Ágnesek, Nellyk, Florentinek képében. Dombey rideg palotája mellett
ott van az öreg Gill Salamon kis boltja, a becsületesség és nyájasság
derűs tanyája. Abban a regényében, mely legjobban a szívéhez nőtt,
hiszen nagyrészt a saját életrajza, David Copperfieldben, a
Peggottyék szerencsétlen házatája a becsületnek és derékségnek
valóságos példája. Hát Caleb Plummer, a játékgyáros Tackleton
szolgája, aki vak leányának jóságból úgy festi le kis lakásukat,
mintha valami tündérpalota volna s Tackleton a világ legderekabb
embere (A tűzhely tücskében, 1861). Későbbi nagy munkáinak, a
Nehéz Időknek (1854) s A mi közös barátunknak nincs is más
tárgya, mint a jóság dicsérete.
Rettentő gonoszakat tud rajzolni, de csak hogy a sok szenvedés
után annál nagyobb legyen felettük a jóság győzelme. Munkáiból az
a kettős tanulság árad: Ime, milyen hiábavaló volt a mi
gonoszságunk, milyen keserves most a bűnhődésünk s mily jóleső
megtérésünk; másrészt: Nézzétek, mennyi jó érzés, mennyi
boldogság tanyázik az irgalmasok és tisztaéletűek szívében. Hát
legyetek jók, fogjátok pártúl a szerencsétleneket, segítsetek a
szegényeken; nem győztök eléggé jók lenni, annyi a nyomorúság a
világon.
Mindez Dickensnél nem unalmas erkölcstan, hanem eleven élet.
Csodálatosan értette a módját, mint kelljen valamit élővé tenni.
Kitünően tudott leírni várost, házat, embereket egyaránt. Elég ereje
volt, mozgásban mutatni mindent s ezzel az élet hatását keltette.
Másik nagy ereje az, hogy nem csupán képeket láttat olvasóival,
hanem közvetlenül bírja velök közölni érzelmeit, felháborodását,
ellágyulását, mosolyát, mert mindezt igazán és erősen érzi. Annyira
beleélte magát regényeibe, hogy részleteiket úgy tudta előadni,
mintha egy egész színtársulat játszotta volna el; nem hiába készült
fiatalon komikai színésznek. A közönség csak úgy tódult
felolvasásaira, Amerikában és Anglia vidéki városaiban egyaránt. Írás
közben is páratlanul közel van az olvasóhoz, mintha nem írna,
hanem beszélgetne vele; szinte a hangját is halljuk. Elbeszélésének
olyan varázsa van, melyen minden gáncs megtörik. Különben is csak
aprólékosságokra vonatkoznak ezek. Ámbár sokat és sokfélét írt –
regényei mellett néhány bohózatot és vígjátékot s megírta Anglia
történetét gyermekek számára, azonfelül több lapot indított és
szerkesztett – összes munkáiban nincs egyetlen valószínűtlenség
vagy lélektani következetlenség. Rámondhatják, hogy kikerülte a
nagy szenvedélyeket, hogy házasságaival be lehetne népesíteni
egész Angliát, hogy tulajdonképpen csak London egy osztályát írta
le; hogy forma dolgában regényeinek terjedelmességén itt-ott
megérzik, hogy folyóiratoknak s némely részeiken az is, hogy a
közönség szélesebb köreinek készültek; – de ezzel könnyű
szembeállítani azt: hogy regény-világa alighanem a legnépesebb és
legelevenebb az egész világirodalomban, hogy a regénynek új
területet foglalt, a nyomorúltak világát, ezzel gyarapította az
olvasóközönséget és demokratizálta az irodalmat, végül, hogy
gazdag írói scálájával, érzelmességével, rajzával, humorával nemcsak
szórakoztatta, hanem jobbakká is tette közönségét. Hiteles tény,
hogy egy karácsony sem látott annyi jótettet Angliában, mint az
1843-iki, mikor a Karácsonyi ének megjelent, ez a próza-költemény,
melyben egy vén zsugorit ellágyítnak gyermekkorának emlékei. És
bizonyára nem ez egy munkája járt ilyen hatással. Mindez
együttvéve jellegzetesen angol, sőt londoni létére világszerte a
legnépszerűbb írók egyikévé tette. Népszerűségén az sem ütött
csorbát, hogy mindjárt pályája elején komoly vetélytársa támadt
William Makepeace Thackeray (1811–63) személyében, aki azonban
sokban éppen ellentétes tehetség.
A legnagyobb különbséget kettejök közt egy kiváló író így
határozza meg: «Dickens abból indult ki, hogy az életben minden
jobb, mint amilyennek látszik; Thackeray pedig, hogy rosszabb».
Első regénye, mely 1841-ben jelent meg, Tithmarsh Sámuel
története volt, egy fiatal emberé, aki be akar fonni egy bankárt, a
bankár meg őt s végre mindakét csaló rajta veszt. Thackeray egész
életén át ezt írta: a világcsalás komédiáját, melynek hazugság a
kezdete és felsülés a vége. A képmutatásnak és hazugságnak egész
képtárát rajzolta meg a nagyképű, urizáló inastól, Yellowplushtől
Gahagan őrnagyig, az indiai Münchhausenig. Közbül esik a Snobok
könyve, csupa olyan emberekről, akik többnek akarnak látszani, mint
amik. Ilyen keserű értékelemzés a tárgyuk nagy regényeinek is.
Pendennisnek minden fejezete azt mondja: Lássátok, ilyen
lagymatag az ifjúság híres lelkesedése, ennyire rest a jóra, ennyi
elbizakodás és alacsonyság van e gyönyörű évek alján. Nem is csak
az ifjúság, az egész élet ilyen, a nemes urak, a kereskedők, a
nagyapák, férjek, unokák: az egész világ; ezt mondja a Hiúság
vására (Vanity Fair).
Emberei is ehhez képest gyarlóbbak Dickens alakjainál. A valóság
jegyét egy-egy gyarlóságban ütötte rájok. Nem hiába készült
torzrajzolónak: pompás szeme van a ferdeségek meglátására. Sokkal
valóságosabbnak érzi az olyan hűséges férfit, akinek motolla-karja és
nagy lába van, mint ha valami szemrevaló kapitány dolmányában
mutatkoznék be.
 Természetes, hogy ilyen író népszerűség dolgában nem érhette
utól Dickenst; eleinte kiadóra is nehezen bírt szert tenni. A közönség
csakhamar ritka egyértelműséggel állította e mellé Thackerayt, de
azért megmaradt a Dickens könyvei mellett. Dickens mindent
cselekménnyel mond el, összes munkáiban sincs egyetlen axióma,
mely az olvasót megakasztaná, Thackeray lépten-nyomon megáll
értekezni; míg ő magyaráz, már Dickens könnyre vagy mosolyra
fakasztott. Dickenst lehet úgy olvasni, mint egy meséskönyvet,
benne mindenki azt találja meg, amit keres: mesét, embert vagy
életfölfogást; Thackeraytől mindenkinek tanulnia kell s míg meg nem
értettük, nem ereszt tovább. Az is, amiben a kritika Thackerayt
fölébe emelte Dickensnek, csak ennek táborát növelte. A
jellemzésben Dickens főkép azzal teszi reálisakká alakjait, hogy
külsejöket és környezetöket, lakásukat és utcájokat írja le. Thackeray
belül kerül; beavat gondolataikba és érzéseikbe, külsőségekre nem
veszteget szót. Thackeray módja a mélyebb, de a Dickensé csupa
szín és élet. Dickens áldott jó lelkeket és megátalkodott
gonosztevőket rajzol, Thackeray egy tőbe ojt erényt és gyarlóságot.
Ez a művészibb, de Dickens mozgalmasabb és tetszetősebb.
Thackeray művészete egészben többoldalú, hiszen ő verseket és
essayket is írt s három nagy regénye alapszín dolgában olyan elütő,
mintha nem is egy ember írta volna: az egyik merő szatira, a
másikba belerezdül az elégia tört hangja; Esmond élete lehelletfinom
festés valami templom-ablakon, a legtisztább erények alakjaival;
egyenként azonban Dickens regényei színesebbek és
változatosabbak. Legnagyobb különbség mégis világfelfogásuk
között van. Alig volt író, aki úgy gyönyörködött volna e szép
világban, mint Dickens s aligha van olvasó, akinek szívét néha-néha
meg ne sebezte volna Thackeray keserű sarcasmusa. Tehát Dickenst
olvasták.
Ez azonban nem azt jelenti, mintha Thackeraynek is nem lett
volna bő közönsége. A Pall-Mall sarkán minden reggel álldogált egy
pár vidéki, hogy megláthassa kedves íróját, reggeli sétája közben.
Mikor felolvasásokat tartott a négy Györgyről meg az angol
humoristákról, csak úgy özönlött azokra Anglia és Amerika legjobb
közönsége. Népszerűsége és olvasottsága csak nőtt halála óta,
könyvei nem avulnak el, mert mindegyik egy darab élet.
Nem válogatta ki az életnek irodalmiakká avatott problémáit,
hanem egészében nézte s úgy találta, hogy csupa csalódás és csalás
és kimondta azt. Ha kiderült mindennek a valódi értéke, vége a
hiúság vásárának és – a regénynek is. Az embereket sem
szemelgette ki, csak kimarkolt az életből egy sereg embert, jót-
rosszat vegyest. Mindnyája egyformán érdekli. A Hiúság vásárának
címlapjára oda is írta: regény hős nélkül. Minden meséje a világ
rosszaságára tanít; ahány alakja, annyi intelem, de ez a lecke
általánosságban marad. «Csak a szerető szív teszi elviselhetővé az
életet; erényetek fölemel, magatokat is, másokat is» – mondják a
jók; a többiek pedig így szólanak: «A képmutatás hiábavaló, a
csalárdság kiderűl, az álnokság megbosszulja magát. A nem igaz élet
örökös rettegés s a vége megaláztatás, szégyen és elhagyatottság».
– Ebben találkozik Dickenssel, ami természetes, mert
mindkettejöknek erős volt az erkölcsi érzésök, mindaketten angolok
voltak s ott minden házban megvan a biblia, hogy aszerint ítéljék
meg az erényt és a vétket. A tanulságot, melyet az életből és
emberekből kiolvasott, csodálatos realitással testesítette meg. Ennek
egyik nyitja az, hogy csupa mindennapi, gyarló embereket rajzolt,
amilyenek körülöttünk élnek. Másik eszköze: hogy önmaga előtt is
realizálta alakjait. Fieldsnek megmutatta a házat, melybe képzelete
az Osborne-családot telepítette s nem messze onnan a Sedleyékét.
Azonfelül sokat segített ebben sarcasmusa. Amint korholni kezdi
alakjait, egészen különválik tőlük, úgy hogy az az érzésünk támad,
mintha egy moralista zsémbelne előttünk ez s ez urakra és
asszonyságokra, akik ezt meg ezt valósággal elkövették.
Ő maga kevés örömet lelt munkáiban. Sohasem feledte azt az
ábrándját, hogy fiatalon festőnek készült s az volt a leghőbb vágya,
hogy Seymour halála után ő legyen a Pickwick-Papers illusztrátora;
de vázlatai nem tetszettek Dickensnek s ‚mister Pickwick
szerencsésen megmenekült’. Akkortájban vette el feleségét, aki két
évvel azután holtig tartó elmebetegségbe esett. Egyéb csapások is
érték; vagyona valami lapvállalatban odaveszett s tolla munkájával
kellett eltartania családját. Pedig nehezen és lassan dolgozott.
Amellett sokat szenvedett szívgörcsökben. Mindez hozzájárult ahhoz,
hogy olyan sötétnek lássa a világot.
Munkái az életnek csak egy tanulságát foglalják szavakba s
regényeiben Anglia egy osztályának képét rajzolta meg s az emberi
lélek számos indulatának és hajlamának nem adott szavakat. De
Balzac és Dickens is sokkal több emberben csak egy-egy város
bizonyos osztályát tudták leírni, szintén csak némely érzést bírtak
megmagyarázni s maga Shakespeare nem hirdette ki az életnek egy
tanulságát sem. Az ember megtette a legnagyobbat, ami tőle telt, ha
egy szívdobbanást megértett és egy embert megmagyarázott s ezt
az érdemét Dickensnek és Thackeraynek még senki sem vonta
kétségbe.

4. Újabb regényírók és írónők.

A nagy regényírók óta nem támadt velök vetekedő tehetség, de

azért egy pár kitünő íróval találkozunk a század vége felé is.
Különösen Charles Kingsley (1819–75) munkáit olvasták széles
körökben, már tárgyuk és irányzatuk miatt is. Atyja példájára papnak
készült s 1842-ben Eversley lelkésze lett, ott is halt meg, ámbár
közben Viktoria királynő káplánjává, a cambridgei egyetemen az
újabbkori történelem tanárává, a Westminster dékánjává nevezték
ki. Munkáiban is vallásos érzését és emberszeretetét fejezte ki. A
munkásosztályon kívánt segíteni, egyrészt vallásosságuk
fejlesztésével, másrészt életmódjuk könnyítése révén. Yeast című
regénye a mezei munkások életével, Alton Locke egy szabólegény
történetében a városiakéval foglalkozik. Ez a tárgya utolsó
regényének is (Két évvel ezelőtt), épp úgy egyházi beszédeinek.
Legolvasottabb regénye: Hypatia, az V. századbeli virágzó
Alexandriában játszik, melynek falai közt találkozik minden faj,
gondolkodás és vallás: Hypatia az új-platonikus bölcsészet híve, a
haldokló pogányság világfelfogásának megszemélyesítője, mellette
ott van Róma præfectusa, egy gót fejedelem s egy bölcs zsidó, a
vakbuzgó Cyrill és egy felvilágosultabb püspök s egy sereg fanatikus
barát, akik meggyilkolják Hypatiát. Kingsley párhuzamba állítja a régi
középkort a mi napjainkkal s a közökön átcsillogtatja az igazi
kereszténységet, melytől azt reméli, hogy végül minden felekezetet,
fajt és gondolkodást magához vonz. A jó keresztények példái mellett
megmutatta a jó hazafiakét is: Hereward regényében az
angolszászok és normannok küzdelmeit beszéli, a Nyugatra el!
(Westward Ho!) címűben hazájának a világuralomért vívott harcait,
Drake, Raleigh dicsőségét s a nagy armada pusztulását. Pompás
erővel rajzolta a hatalmas jeleneteket s az erőteljes embereket. Fel
tudta támasztani a korszakok lelkét. Munkáiba csak hosszas
előtanulmányok után fogott, melyeket magvas értekezésekben össze
is foglalt. Mégsem vált soha tudálékossá; attól megmentette erős
költői érzéke, mely sok költeményt is sugalmazott neki. Ugyanez a
vallásos érzés iratta Wiseman kardinálissal (1802–65) a
katakombákban játszó Fabiolát, mely sikerét nagyrészt
formásságának köszöni. Anthony Trollope (1815–82), Thackeray
életrajzának írója s modorának utánzója, három évtizeden át 80
regénnyel árasztotta el az olvasó asztalokat.
Angol regények címlapján csaknem épp oly gyakran akadunk női
nevekre, mint férfiakéra. Ezek a regények természetesen annál
erkölcsösebbek. Mary Edgeworth (1767–1849) népies tárgyú,
erkölcsös elbeszélései (Moral Tales, Popular Tales) ma is olvasottak,
főként a fiatalság körében; ő ismertette meg ir hazája népét
komolyan az angolokkal, kik az ireket addig csak bohózatokban
szerepeltették. Jane Austen (1775 1817) is erkölcsös írónő s szintén a
vidéki élet festője. Puszta címei: Büszkeség és előítélet, Érzelem és
érzelmesség, elárulják, milyen mozgató rúgókat és bonyodalmakat
várhatunk ez élesszemű, gondos leíró, szenvedélytelen asszony
munkáitól, melyek egyhangú nyugalmába csak erős szatirai érzéke
visz életet; ennek és erkölcsi tisztaságának köszönheti, hogy
Macaulay nagy szeretettel olvasta regényeit. Több szenvedély lobog
a Currer Bell név alá rejtőző Charlotte Brontë (1816–55) alakjaiban.
Ő nem riadt vissza az emberi lélek viharainak szemléltetésétől s