Location via proxy:   [ UP ]  
[Report a bug]   [Manage cookies]                

Magyarország nemzetiségei

Ez a közzétett változat, ellenőrizve: 2023. november 3. 7 változtatás vár ellenőrzésre.

A 2011. évi magyarországi népszámlálás adatai szerint 644 524 fő, vagyis a lakosság 6,5%-a vallotta magát valamelyik hivatalosan elismert nemzetiséghez tartozónak. Becslések szerint azonban a nemzetiségek (nemzeti és etnikai kisebbségek) tagjainak valódi létszáma ennél jóval magasabb: az ország 10 milliós népességének hozzávetőlegesen 8-10%-át teszi ki, igaz ennek is nagy része elsődlegesen a magyar nyelvet használó cigány.

A magyar Szent Korona országainak ethnográphiai térképe az 1880-ik évi népszámlálás adatai alapján. Budapest 1886

Magyarországon 13, törvényben elismert, nemzetiség él, ezek között 2012. január 1-je előtt 12 nemzeti kisebbség, illetve egy etnikai kisebbség (a cigányság) volt, ezután a nemzetiségek jogairól szóló 2011. évi CLXXIX. törvény hatályba lépése miatt megszűnik a nemzeti, illetve az etnikai kisebbség fogalma, helyükbe egységesen a nemzetiség kifejezés lép. A népszámlálások, a kisebbségjogi intézmények csak ezen kisebbségek adatait, társadalmi mozgásait mérik és kisebbségi önkormányzatot csak ezek az etnikumok alakíthatnak, mivel ezek azok a népcsoportok, amelyek minimum egy évszázados itt-tartózkodást tudtak igazolni (történelmi kisebbségek).

Saját döntésük folytán nem tartozik a törvényben elismert nemzetiségek közé a zsidóság. Más, jelentősebb nemzeti kisebbségek is léteznek Magyarországon, amelyek nem teljesítik a nemzetiséggé nyilvánítás feltételeit, például az itt élő oroszok, arabok, kínaiak, kurdok, valamint egyes afrikai közösségek.

A Magyarországon élő és dolgozó külföldi származású lakosok száma a 2011-es 140 ezerről 2023-ra 226 ezerre növekedett. A legnagyobb arányban, 5,8 százalékban a fővárosban telepedtek le.[1][2]

Történetük

szerkesztés

Magyarország fennállása során mindig is különböző nemzetiségek otthona volt. Az első nagyarányú betelepítések a tatár és a török pusztítások miatt történtek, a mezőgazdasági munkaerő fenntarthatósága végett, a 13. és a 18. században. Trianon után arányuk részben megváltozott, az ország nemzetállammá, homogénebb etnikumúvá vált. Ezt fokozták a második világháború utáni lakosságcserék és kitelepítések. A megmaradt nemzeti kisebbségek jelentős része pedig beolvadt a Kádár-korszak idején, ez különösen a németek és a szlovákok esetében volt jelentős.

Létszámuk

szerkesztés

Az egyes nemzetiségek és etnikumok létszáma a 2011-es népszámlálás adatai szerint (saját bevallásuk alapján):

Nemzetiségiek és etnikumok számának alakulása (1949–2011):

Év Német Szlovák Szerb Horvát Szlovén Román Cigány
1949 22 455 25 988 5 185 20 123 4 473 14 713 n.a.
1960 50 765 30 690 4 583 33 014 n.a. 10 502 n.a.
1970 35 594 21 176 12 235 14 609 4 205 8 640 325 000
1980 31 231 16 054 n.a. 20 030 7 139 n.a. 380 000
1980 (Tanácsi minősítés) 65 969 34 601 n.a. 27 650 n.a. 8 416 n.a.
1990 30 824 10 459 2 905 13 570 1 930 10 740 142 683
2001 62 233 17 692 3 816 15 620 3 040 7 995 190 046
2011 200 000 35 208 10 038 26 774 2 820 35 641 315 583

Hangsúlyozni kell, hogy az önmeghatározáson alapuló adatok nem a tényleges arányokat vagy az asszimiláció valóságos hullámzását tükrözik, hanem az adott nemzetiségnek a politikától függő önértékelését az aktuális társadalmi miliőben.

Az ukrán, lengyel, görög, bolgár, ruszin és örmény nemzetiség a fenti táblázatban nem szerepel, mivel ezeket csak 1991-ben ismerték el hivatalosan, így a korábbi népszámlálásokon még nem kérdeztek rájuk.

A 2011-es népszámlálás szerint a különböző vallási csoportok aránya így oszlott meg az egyes nemzetiségek esetében:[4]

Nemzetiség Katolikus   Református  Ortodox   Egyéb keresztény   Muszlim   Buddhista   Zsidó   Felekezeten kívüli Ateista   Nem válaszolt
bolgár 26% 7% 16% 3% 21% 4% 21%
cigány 45% 6% 8% 23% 1% 16%
görög 17% 2% 19% 2% 24% 7% 25%
horvát 59% 4% 1% 2% 12% 5% 15%
lengyel 56% 4% 3% 13% 4% 17%
német 56% 6% 7% 13% 3% 15%
örmény 43% 9% 1% 9% 1% 13% 4% 16%
románok 34% 29% 6% 7% 9% 1% 14%
ruszinok 50% 5% 2% 4% 2% 13% 4% 18%
szerbek 28% 5% 29% 2% 13% 4% 16%
szlovákok 53% 4% 21%[5] 9% 3% 11%
szlovének 42% 4% 1% 7% 2% 13% 7% 18%
ukránok 29% 11% 8% 2% 12% 2% 16%
arabok 7% 1% 2% 3% 44% 1% 14% 3% 24%
kínaiak 3% 2% 2% 6% 36% 5% 44%
oroszok 16% 4% 16% 3% 1% 25% 8% 23%
vietnámiak 3% 1% 2% 12% 43% 3% 35%

Elismert nemzetiségek

szerkesztés

Magyarországon korábban egy hivatalosan elismert etnikai kisebbség létezett, a cigányság. A 2011-es nemzetiségi törvény szerint azonban a cigányság Magyarországon elismert nemzetiség, és nemzetiségi jogokkal bír. 2011. évi CLXXIX. törvény a nemzetiségek jogairól Tulajdonképpen a „cigányság” fogalom több népcsoportot is maga mögött takar, amelyek a magyar nemzeti kultúrához egyféleképpen vagy legalábbis hasonlóan viszonyulnak. A szociológia meghatározása szerint „cigány” az, akit környezete (leginkább a „nem cigányok”) annak tartanak.

A cigányságot számos különböző csoport alkotja, amelyeknek kultúrája jelentősen eltér egymástól. A magyarországi cigányság azoktól az önmagukat romáknak nevező és roma nyelven beszélő népcsoportoktól származik, amelyek a középkorban érkeztek a balkáni országokba és Magyarországra. A cigányság egy része ma is romának vallja magát, például a magyar cigányok (romungrók) és az oláhcigányok hagyományos közösségeihez tartozók. Emellett kialakulóban van a modern roma nemzet fogalma is.

A magyarországi cigányok legnagyobb része magyar anyanyelvű. A roma nyelv (cigány nyelv) ismerete ma csak a cigányság kisebb részére jellemző, elsősorban az aprófalvas felépítésű dél-dunántúli megyékben, valamint Szabolcs-Szatmár-Bereg és Nógrád vármegyében. (A cigányság kb. 5%-a vallja anyanyelvének és mintegy 20-25%-uk, elsősorban az oláhcigányok beszélik.)


Lásd még:

A legnagyobb létszámban élő nemzeti kisebbség a németeké. A mai Magyarország területének hagyományos német népcsoportjait összefoglaló néven „sváboknak” is nevezik (lásd: dunai svábok). Ez azonban nem mindig van összefüggésben az egyes közösségek valódi származásával, amelyek nemcsak sváb, hanem jelentős részben bajor, osztrák, valamint pfalzi, hesseni, németalföldi és elzászi eredetűek. A különböző származású németajkú csoportok, különösen a városlakók többnyire keveredtek egymással és a történelmi Magyarország nem sváb németségével is (erdélyi szászok és cipszerek /Szepesség/), illetve a 19. századtól a többségük asszimilálódott, magyarrá vált.

A németek ma legnagyobb számban Baranya vármegyében (a megye szinte valamennyi körzetében, de főként a keleti felén) élnek. Itt találhatók szinte teljesen németek által lakott falvak is (Óbánya, Ófalu). Ezt követi Tolna vármegye német ajkú lakossága, amely a Mecsek északi lejtőin és a Sió-parti falvakban található meg nagy számban. A harmadik legtöbb német Bács-Kiskun vármegyében koncentrálódva, a Kalocsától délre eső vidék településein él (Hajós, Érsekhalma).

A Magyarországi Németek Általános Művelődési Központja, az egyik legfontosabb és legelismertebb oktatási intézményük Baján található. Hivatásos színházuk Deutsche Bühne Ungarn/Magyarországi Német Színház Szekszárdon működik.

Még jelentős Budapest környékének német lakossága. Itt említendő meg Budaörs, Solymár, Pilisvörösvár és Csolnok jelentősebb számú német nemzetiségű lakosa is. Budapesten Soroksáron (XXIII. ker.) élnek nagy számban svábok, a szomszédos Pesterzsébeten (XX.) működik a Német Nemzetiségi Gimnázium (Deutsches Nationalitätengymnasium), de a Tamási Áron Gimnáziumban Budán is van nemzetiségi oktatás.

Pár nemzetiségi községet tudhat magáénak továbbá Komárom-Esztergom, Veszprém, Fejér, Somogy, Vas és Békés vármegye is.

Szlovákok

szerkesztés

A németeket számban követő nemzetiség, a szlovákság, alapvetően három nagyobb területen él. A békési területek szlováksága mellett megemlítendő a Pilis néhány szlovák falva (Pilisszántó, Piliscsév, Kesztölc), illetve a Nógrád vármegyében elszórtan élő szlovákság.

Nem sokkal marad el a horvát nemzetiség sem a szlovákoktól. Az ő lakhelyük leginkább a Horvátországgal szomszédos határmenti övezetek, de találhatók horvát falvak az Alpokalja egyes részein, Mosonmagyaróvár és Sopron mellett is, ők a gradistyei horvátok. Fontos kulturális intézményük a Pécsi Horvát Színház.

A románok 35 000 főnyi nemzetisége a román határ mellett, főként Gyula környékén él, illetve Budapesten is él egy néhány ezer fős román kisebbség. Többségi településük Méhkerék és Bedő.

A ruszinokkal azonos etnikum önmagát ukránnak valló része. Részben az Ukrajnával határos területek lakói, de nagyobb részük az országban szétszórtan él, főként a fővárosban. Az ukránokat Magyarországon csak 1991-ben ismerték el hivatalosan nemzetiségként.

A ruszinokat Magyarországon csak 1991-ben ismerték el hivatalosan nemzetiségként. Létszámuk ma az önmagukat ukránnak vallókkal együtt kb. 4000 fő. Főleg Borsod-Abaúj-Zemplén vármegyében élnek.

A szerbek a Duna-menti településeken, leginkább Budapesten, valamint Szentendre, Szeged, Pécs és Ráckeve környékén honosak. Az egyetlen magyarországi szerb többségű település Lórév.

Az alábbi településeken alakult 2006-ban szerb kisebbségi önkormányzat: Lippó, Mohács, Pécs, Villány, Baja, Hercegszántó, Battonya, Deszk, Magyarcsanád, Szeged, Újszentiván, Dunaújváros, Rácalmás, Székesfehérvár, Budakalász, Csobánka, Érd, Göd, Lórév, Pomáz, Ráckeve, Százhalombatta, Szentendre, Szigetcsép, Tököl, Medina

Szlovének

szerkesztés

A magyarországi szlovének a Vendvidéknek nevezett Szentgotthárd környéki területen élnek. Jellegzetes ízes nyelvjárásuk nagymértékben őrzi az archaikus szláv elemeket. Magyar elnevezésük a vend. Történelmük sok ponton összeköthető a magyarokéval. A magyarországi és muravidéki szlovénnek a vend nyelvnek nevezett szlovén dialektust beszélik. A vend egy sztenderdizáció révén önállósult a szlovéntól, de beszélői megőrizték szlovén identitásukat. A vend egyes politikai jellegtől átitatott tudománytalan állítások szerint nem szláv nyelv, ami természetesen nem igaz, viszont a vend vagy szlovén irodalmi nyelv használatának kérdése ma is komoly problémákat vett fel.

A szlovének az első világháborút követően megkísérelték az önállóság megszerzését is (Szlovenszka krajina, Mura Köztársaság).

A lengyeleket Magyarországon csak 1991-ben ismerték el hivatalosan nemzetiségként.

Görögök

szerkesztés

A görögöket Magyarországon csak 1991-ben ismerték el hivatalosan nemzetiségként. 1950-ben (Fejér megyében) egy falut Beloiannisz néven építettek Iváncsa akkori szántóföldjein, a görög polgárháborúban vesztes kommunista görög menekültek számára.

A bolgárokat Magyarországon csak 1991-ben ismerték el hivatalosan nemzetiségként. A magyarországi bolgárok legnagyobb része Budapesten, Miskolcon, Pécsen, valamint e városok környékén él. Kulturális intézményük a Bolgár Kulturális és Tájékoztató Központ, Budapest, és a Malko Teatro.

Örmények

szerkesztés

Az örményeket Magyarországon csak 1991-ben ismerték el hivatalosan nemzetiségként. Nagy részük a fővárosban, kisebb részük pedig az ország egyéb térségeiben szórványosan él.

El nem ismert nemzetiségek

szerkesztés

Magyarországon számos törvényben el nem ismert nemzetiséghez tartozó ember is él, némelyik el nem ismert nemzetiség lélekszáma lényegesen meghaladhatja a kisebb elismert nemzetiségekét.

Egy részük évszázadok óta képviseli magát hazánkban, de nem akartak vagy nem tudtak megfelelni a törvényi elismerés követelményeinek. Így a magyarországi zsidó szervezetek (mindenekelőtt a Mazsihisz) ellenezték a törvényi elismerésre irányuló kezdeményezést; más népcsoportok pedig nem különíthetők el etnikailag egyértelműen (bunyevácok, hunok stb.), megint mások már oly régen érkeztek, hogy mára teljesen asszimilálódtak (olaszok).

Más részük az utóbbi évtizedekben érkezett jelentős létszámban Magyarországra. A szocializmus idején sokan érkeztek (illetve érkeznek ma is) államközi szerződés keretében tanulni Vietnamból, Jemenből, Szíriából, Mongóliából. A Magyarországot megszállva tartó szovjet haderők révén oroszajkú kisebbség is megtelepedett. A rendszerváltás után legszembetűnőbb a kínai bevándorlás volt, de a perzsák, arabok, törökök létszáma is megugrott.

A legnépesebb törvényben el nem ismert nemzetiség a zsidóság, létszáma 50 000–200 000 főre tehető. 2005 októberében a Társaság a Magyarországi Zsidó Kisebbségért érvényes népi kezdeményezést nyújtott be az Országgyűléshez a zsidó nemzetiség elismerését kérve. A szervezetnek azonban nem sikerült összegyűjtenie az ehhez szükséges legalább ezer aláírást. Habár a törvényi elismerést politikai okokból elutasította, a legutóbbi népszámláláson – szemben a korábbi gyakorlattal – a Mazsihisz a zsidóság mind vallásként, mind nemzetiségként való megvallására buzdított.[6]

Magyarországra a rendszerváltás idején érkezett jelentősebb számú kínai bevándorló, mivel 1992-ig Magyarországra – egyedüli európai országként – vízum nélkül utazhattak be a Kínai Népköztársaság állampolgárai. A kínai kolónia legnagyobb létszáma becslések szerint 50 000 fő volt, ami 1992 után fokozatosan 20 000 körülire csökkent.[7]

Magyarországra a ma arab bevándorlóként azonosított emberek először a szocializmus idején érkeztek, ők államközi szerződés keretében tanulni érkeztek a keleti blokk által támogatott arab népességű országokból (főleg Szíria, Jemen, Líbia, Jordánia, Palesztin Autonómia), többségük orvos vagy mérnök. A rendszerváltás után érkezettek között több a vállalkozó (jellemző a vendéglátás, pénzváltás, mobiltelefon-kereskedés). A Magyarországon élő arabok létszáma 6000 főre tehető, több mint felük Szíriából vagy Egyiptomból származik, de valamennyi arab népességű állam képviselve van.[8][9]

Bunyevácok

szerkesztés

A bunyevác egy délszláv népcsoport, melyek tagjait ma Magyarországon a horvátokhoz sorolják. Több kísérlet is volt a népcsoport törvényes nemzetiségként való elismertetésére, azonban ezt a magyar országgyűlés nem támogatta, a magyarországi horvátok pedig amiatt ellenzik, hogy megosztaná a horvát öntudatú kisebbséget (úgy, ahogy az Szerbiában állami segédlettel történik). Az önálló bunyevác nemzeti kisebbség egyik fő szószólója Obádovics Gyula matematikus.

A magyarországi jászok egy része úgyszintén külön nemzetiségnek vallja magát. Az Oszétiából származó népcsoport tagjai közt többször is felmerült a jász autonómia, valamint az iráni nyelvcsaládba tartozó jász nyelv feltámasztása. [10] Érdekesség, hogy a kipcsak-török eredetű kunok körében jóval kevésbé népszerű az „önállósodási” gondolat.

Történelmi kisebbségek

szerkesztés

Bizonyos nemzetiségek mára gyakorlatilag tökéletesen asszimilálódtak a magyarságba, ilyenek a keletről érkezett besenyők, böszörmények, kunok és jászok, vagy a nyugatról betelepített olaszok és franciák (vallonok, sokszor ezeket is olaszoknak nevezték).

Jelenleg nincs megtelepedve számottevő olasz kisebbség Magyarországon, de korábban fontos szerepe volt az olasz betelepülőknek. IV. Béla a tatárjárás utáni újranépesítés részeként hívott olasz telepeseket, akiknek szerepe volt a tokaji szőlészet fejlesztésében, erről árulkodik Olaszliszka, Bodrogolaszi, Tállya neve. (Más települések megnevezése megtévesztő: Olasz, Olaszfalu esetén a francia (vallon) telepeseket nevezték tévesen olasznak.) Később Mátyás király idejében érkeztek ismét nagyobb számban olaszok. Ezek a telepesek azonban már régen asszimilálódtak.

Az 1993-as nemzetiségi törvény

szerkesztés

1993-ban a magyar országgyűlés elfogadta a Nemzetiségi törvényt (Nemzeti és Etnikai Kisebbségek jogairól szóló törvény). A törvény szerint a Magyarországon honos nemzeti és etnikai kisebbségek helyi és országos kisebbségi önkormányzatokat hozhatnak létre. A kisebbségi önkormányzatok választása az önkormányzati választások során történik.

A helyi kisebbségi önkormányzatok feladata a kisebbség ünnepeinek meghatározása, helyi kisebbségi média, közoktatás, hagyományápolás fenntartása, pályázatok, ösztöndíjak kiírása.

Az országos kisebbségi önkormányzat határozza meg a kisebbség országos ünnepeit. Feladata lehet továbbá színház, múzeum, könyvtár, művészeti és tudományos intézet, kiadó, közép- vagy felsőfokú oktatási intézmény, jogsegélyszolgálat üzemeltetése. A legfontosabb joga a kisebbséget érintő valamennyi jogszabály véleményezése, és az, hogy a kisebbség építészeti emlékeivel vagy a nemzetiségi oktatás törzsanyagával kapcsolatos törvényeket elfogadhatja, vagy visszaküldheti a parlamentnek.

Az önkormányzati rendszer leginkább a nagyvárosokban elszórtan élő nemzetiségieknek kedvez, mert megalapításához 10 000 lakos alatt 50 fő, felette 100 fő érvényes szavazata szükséges, amely a nem ritkán több, mint 100 000 fős választókörzetekben könnyebben összejön. Így tudható be, hogy több Magyarországon kis számban élő kisebbség (lengyel, örmény és ruszin) is aránylag sok önkormányzatot tudhat magáénak.

Emellett a hagyományosan nagy lélekszámú nemzetiségek (cigány, német, szlovák) sok kisebbségi önkormányzatot birtokolnak. A szlovének viszont, mivel a nemzetiség egy térségre koncentrálódik, arányaiban kevés önkormányzatot irányíthatnak.

A kisebbségi önkormányzatok százalékos megoszlása (nemzetiségek szerint)
A nemzetiségek sorrendje a lakosságszám alapján
Cigány 55%
Német 20%
Szlovák 6%
Horvát 6%
Szerb 3%
Lengyel 2%
Örmény 2%
Román 2%
Bolgár 1%
Görög 1%
Szlovén 0,8%
Ruszin 0,8%
Ukrán 0,4%


Kisebbségi választások

szerkesztés

2006 őszén az önkormányzati választásokon a kisebbségi szervezetek jelöltjeire összesen 580 997 szavazatot adtak le az állampolgárok. A mellékelt táblázat azt mutatja, hogy kisebbségek szerint hogyan oszlik meg a több mint félmilliós szavazat. A diagramon a legalább 9000 szavazatot kapott kisebbségek szerepelnek.

A kisebbségi önkormányzatok jelöltjeire leadott szavazatok száma (nemzetiségek szerint)
Az OVB adatai alapján
Cigány 246 728
Német 130 301
Szlovák 124 329
Horvát 29 731
Szerb 4 840
Lengyel 9 690
Örmény 6 477
Román 9 427
Görög 5 422
Bolgár 3 342
Szlovén 2 624
Ruszin 6 364
Ukrán 1 722


Próbálkozások újabb nemzetiségek elismertetésére

szerkesztés

2005-ben 2381, magát magyarországi hunnak valló személy aláírásával nyújtottak be kezdeményezést az Országos Választási Bizottsághoz a hun kisebbség hivatalos elismertetése érdekében. A Magyar Tudományos Akadémia szakvéleménye szerint azonban nem feleltek meg a törvényi előírásoknak, az Országgyűlés emberi jogi, kisebbségi és vallásügyi bizottsága pedig még az érintettek képviselőinek meghallgatása után sem tartotta általános parlamenti vitára alkalmasnak az előterjesztést.[11]

2005 októberében a Társaság a Magyarországi Zsidó Kisebbségért érvényes népi kezdeményezést nyújtott be az Országgyűléshez a zsidó nemzetiség elismerését kérve. 2006. július 3-ig azonban a szervezetnek nem sikerült összegyűjtenie az ehhez szükséges legalább ezer aláírást.[12]

2006. december 18-án több mint ezer aláírás gyűlt össze a bunyevácok külön nemzetiségként való elismerésére. Ennek ellenére az Országgyűlés nem szavazta meg a bunyevác kisebbség elismerését. A bunyevácokat jelenleg a horvátok egyik népcsoportjának tekintik, habár az Osztrák–Magyar Monarchiában külön nemzetiségként tartották őket számon.

2008 óta a jászok körében is egyre gyakrabban fogalmazódik meg az igény arra, hogy önálló nemzetiségi státuszt kapjanak. Nemzettudatukat az oszét rokonnépet ért támadások felerősítették. A 2004-es beszláni terrortámadás, illetve a 2008-as dél-oszétiai háború a jász autonomisták szerint mind-mind tovább erősítették az oszétok, és a tőlük távolra szakadt jász testvérnép összetartozását.[13]

  1. Hornyák József - Kiderült, honnan jönnek a külföldiek Magyarországra (Portfolio.hu, 2023.06.12.)
  2. Tenczer Gábor - Multikulti Budapest: két kerületben már majdnem minden negyedik lakó külföldi (Telex.hu, 2023.10.15.)
  3. 2011-es eredmények. [2019. július 17-i dátummal az eredetiből archiválva]. (Hozzáférés: 2013. november 30.)
  4. 2011. ÉVI NÉPSZÁMLÁLÁS 3. Országos adatok pp. 160. (Hozzáférés: 2022. június 28.)
  5. Nagyrészt evangélikusok
  6. Népszabadság Online – 'Én is magyar zsidó vagyok!' 2011. szeptember 19.
  7. CRI online – A kínai közösség Magyarországon. 2011. április 21.
  8. DUNA TV – Arabok Magyarországon. 2008. április 17.
  9. Sokszínű Magyarország Archiválva 2013. július 12-i dátummal a Wayback Machine-ben – Arab
  10. [1]
  11. Hunnak lenni egy életérzés – Index-cikk, 2005. április 12.
  12. Dési Tamás: Nemzetiségiek vagy „titokzsidók”? Archiválva 2011. március 16-i dátummal a Wayback Machine-ben – Szombat, 2006. szeptember.
  13. Archivált másolat. [2019. május 28-i dátummal az eredetiből archiválva]. (Hozzáférés: 2019. május 28.)
  • Magyarország társadalmi-gazdasági földrajza, ELTE Budapest, 1994
  • KSH Népszámlálás 2001 kiadvány
  • Fehér István: Az utolsó percben, Kossuth, 1993, 66. oldal
  • Föglein Gizella: Nemzetiség vagy kisebbség?, Ister, 2000
  • Tóth Károly Antal: Kisebbségek jogi helyzete, 1985
  • Kormányzati Portál – Kisebbségi Önkormányzatok
  • Fischer Holger: A magyarországi német kisebbség 20. századi társadalmi-gazdasági átalakulásának térbeli aspektusai és a nemzetiségi statisztika, KSH, 1992

Külső hivatkozások

szerkesztés