Fehér Bence
Fehér Bence | |
Született | 1968. december 22. (56 éves) Budapest |
Állampolgársága | magyar |
Házastársa | elvált |
Gyermekei | egy gyermek |
Foglalkozása |
|
Tisztsége | A Magyarságkutató Intézet Klasszika-filológiai Kutatóközpontjának igazgatója |
Iskolái |
|
Kitüntetései | a Magyar Érdemrend tisztikeresztje (2021) |
Sablon • Wikidata • Segítség |
Fehér Bence (Budapest, 1968. december 22. –) ókortörténész, klasszika-filológus, magyar és neolatin író, hosszú ideig a Károli Gáspár Református Egyetem tanára volt, 2019-ig pedig a Studia Epigraphica Pannonica című folyóirat főszerkesztőjeként tevékenykedett. 2019-től a Magyarságkutató Intézet Nyelvtervezési Kutatóközpontjának tudományos tanácsadója, 2020-tól Klasszika-filológiai Kutatóközpontjának igazgatója.[1]
Életút
[szerkesztés]Tanulmányok: 1988–1993 ELTE Bölcsészettudományi Kar, latin-régészet szak, 1989–1994 ELTE BTK arab szak, 1997–2000 ELTE BTK nyelvtudomány (arabisztika) doktori iskola. PhD fokozatot szerez[2] 2002-ben A korai iszlám fémművesség anyagai, forrásai és technikái c. disszertációjával,[3] habilitál 2006-ban a Debreceni Egyetemen nyelvészetből Pannonia latin nyelvtörténete[4] c. értekezésével, 2014-ben az MTA doktora lesz[2] ókortörténetből, Aquincum instrumentum domesticum-feliratai c. értekezésével.[5]
Középiskolai tanár: 1992–93 Budapesti Református Gimnázium, 1993–1998 Bárdos Lajos Általános Iskola és Gimnázium; 1994–2002 óraadó a Károli Gáspár Református Egyetem Bölcsészettudományi Karán, 1998–2002 a Pázmány Péter Katolikus Egyetem Bölcsészettudományi Karán nyelvtanár, 1999-től tanársegéd, 2002–2018 a Károli Gáspár Református Egyetem BTK Ókortörténeti Tanszékének oktatója (2002 adjunktus, 2007 docens, 2015 egyetemi tanár).
2018–2019 a Magyar Nyelvstratégiai Intézet külső munkatársaként a Kárpát-medencei rovásírásos emlékek gyűjteményes közlését készíti elő. 2019-től a Magyarságkutató Intézet Nyelvtervezési Kutatóközpontjának tudományos tanácsadója, 2020-tól Klasszika-filológiai Kutatóközpontjának igazgatója.
2009–2016 az Orpheus Noster, a KRE BTK történeti és filológiai folyóirata főszerkesztője. 2012–2019 a Studia Epigraphica Pannonica szerkesztője. 2021: az Ephemeris Hungarologica főszerkesztője.[6]
Munkássága
[szerkesztés]Elsősorban ókortörténeti kutatási témákkal foglalkozik római epigráfia és paleográfia, ősi európai írások története (szkíta, etruszk, avar írásos emlékek, a rovásírás eredete); Pannonia római kori régészete és története, latin nyelvészet és nyelvtörténet területén. A pannóniai római feliratos anyag szójegyzékét (1991–94) és latin nyelvészeti értékelését önálló kutatással készítette.
Résztvevője volt a következő ókortörténeti kutatási programoknak:
- Late Latin Data Base program 1991–92
- Fontes Pannoniae Antiquae program 2002–2005
- a Berlin-Brandenburgische Akademie der Wissenschaften CIL III2 Pannonien munkacsoportjának tagja 2004-től.
2002-ben Hajdú Péterrel közösen latin nyelvi tankönyvsorozatot készít a nyolc- és hatosztályos gimnáziumok számára. Aktív nyelvművelő tevékenységet folytat, a Bárczi Géza Kiejtési Alapítvány kuratóriumának tagja,[7] elsősorban a 15 magánhangzós magyar kiejtés megőrzése foglalkoztatja.
Szépirodalmi munkásság: műfordítások ógörög és latin nyelvből magyarra, magyarról latinra (Az ember tragédiájának teljes latin nyelvű fordítása); önálló regények és verseskötetek, az utóbbiak magyar és részben latin nyelven. 2011 óta a Magyar Írószövetség tagja.
Díjai
[szerkesztés]- MTA Bolyai János Kutatási Ösztöndíj, 2003–2006
- Lénárd Sándor-díj, Magyar Ókortudományi Társaság (2007)[8]
- Érdemes Tankönyvszerző, TANOSZ (2008)
- A Magyar Érdemrend tisztikeresztje (2021)
Művei
[szerkesztés]Tudományos monográfiák és forrásgyűjtemények
[szerkesztés]- Lexicon Epigraphicum Pannonicum.[9] Budapest: Enciklopédia Kiadó, 1997
- Források a korai iszlám kardművesség történetéhez.[10] Piliscsaba: Pázmány Péter Katolikus Egyetem BTK, 2000
- Pannonia latin nyelvtörténete.[11] Budapest: Károli Egyetemi Kiadó, 2007
- Tituli Aquincenses III. Tituli instrumentorum domesticorum.[12] Budapest: Pytheas Kiadó, 2011
- A Kárpát-medencei rovásírások gyűjteménye I.[13] Budapest: Magyarságkutató Intézet, 2020
Társszerzőként
[szerkesztés]- Fehér Bence, Kovács Péter: Fontes Pannoniae Antiquae I. Korai földrajzi írók – a római hódítás kora.[14] Budapest: Károli Egyetemi Kiadó, 2003. = Fehér Bence, Kovács Péter: Fontes Pannoniae Antiquae I. Early Geographers – The Period of the Roman Conquest (to 54 AD).[15] Budapest: Károli Egyetemi Kiadó, 2005
- Fehér Bence, Kovács Péter: Fontes Pannoniae Antiquae II. Pannonia története Kr. u. 54-166 közt.[16] Budapest: Károli Egyetemi Kiadó, 2004. = Fehér Bence, Kovács Péter: Fontes Pannoniae Antiquae II. The History of Pannonia between 54 and 166 AD.[17] Budapest: Károli Egyetemi Kiadó, 2005
- Fehér Bence, Kovács Péter: Palaeographia Aquincensis. Aquincum görög és latin feliratainak paleográfiája.[18] Budapest: Pytheas Kiadó, 2018
- Alföldy Géza, Kovács Péter, Szabó Ádám, Fehér Bence: Tituli Aquincenses IV. Pars septentrionalis agri Aquincensis.[19] Budapest: Pytheas Kiadó, 2020
Fontosabb tanulmányok
[szerkesztés]- Diana’s Cave Sanctuary in Csákvár[20] (County Fejér). Acta Archaeologica Academiae Scientiarum Hungaricae 61: pp. 185–210. (2010)
- The cities of the Iazygians.[21] Acta Classica Universitatis Scientiarum Debreceniensis 47: pp. 171–184. (2011)
- Characteristics of Handwriting in the Inscriptions of Aquincum.[22] In: Werner Eck, Fehér Bence, Kovács Péter (szerk.) Studia epigraphica in memoriam Géza Alföldy . Bonn: Rudolf Habelt Verlag , 2013. pp. 91–116.
- Musa Latina in the 20th century: an antique or a modern goddess? In: Sárközy Péter (szerk.) L’eredità classica nella cultura italiana e ungherese del Novecento dalle Avanguardie al Postmoderno.[23] 379 p. Róma: Sapienza Università Editrice, 2015. pp. 276–285.
- Cohort Dislocations in Pannonia in the 130s – Consequences of the Bar Kokhba Revolt?[24] Acta Musei Napocensis 54/I, 2017, 177-188.
- Legősibb nyelvemlékeink? Bajelhárító alakok és rovásfeliratok avarkori tűtartókon.[25] In: Berta Péter, Vizi László Tamás (szerk.) A Magyarságkutató Intézet évkönyve 2019. Budapest: Magyarságkutató Intézet (2020). 111-141.
Fontosabb műfordításkötetek
[szerkesztés]- Carmina Ungarica Selecta.[26] Orpheusz Kiadó, Budapest 1999 (Ady Endre, Arany János válogatott versei, Babits Mihály: Jónás könyve latinul)
- Priapea – Priapusi versek. Római erotikus költemények.[27] Kirké Kiadó, Budapest 2000
- Héródianos: Római történet.[28] Osiris, Budapest 2005 (III–VI. könyv fordítása)
- Madách Imre: Tragoedia Hominis.[29] Madách Irodalmi Társaság, Budapest-Balassagyarmat, 2006
- Kálvin János: A pásztori levelek és a Filemonhoz írt levél magyarázata.[30] Budapest: Magyarországi Református Egyház Kálvin János Kiadója, 2012; Szabó András, Fehér Bence, Bogárdi Szabó István fordítása
- Lykophrón Alexandrája Tzetzés magyarázataival.[31] Máriabesnyő-Gödöllő: Attraktor, 2017
- Paulus Orosius: Világtörténet hét könyvben a pogányok ellen.[32] Máriabesnyő-Gödöllő: Attraktor, 2019
- Menandrosz protector töredékei.[33] Budapest: Magyarságkutató Intézet, 2019
Szépirodalmi művek
[szerkesztés]- Főnixmadár.[34] Budapest: Orpheusz Kiadó, 2000. Versek
- Nevelők és neveletlenek.[35] Budapest: Kirké Kiadó, 2000. Tényregény
- Téli napforduló.[36] Budapest: Kirké Kiadó, 2002. Versek
- Circe.[37] Budapest: Orpheusz Kiadó, 2006. Regény
- Mégis.[38] Budapest: Orpheusz Kiadó, 2008. Versek
- Szeptember.[39] Budapest: Kairosz Kiadó, 2008. Regény
- Bölcsnek, bolondnak dolga.[40] Budapest: Hét Krajcár Kiadó, 2018. Versek és elbeszélések
- Trója. Budapest: Holnap Kiadó, 2019. (I. kötet),[41] 2020. (II. kötet),[42] 2021. (III. kötet).[43] Regény
Jegyzetek
[szerkesztés]- ↑ Intézet, Magyarságkutató: Fehér Bence (magyar nyelven). mki.gov.hu. [2021. június 6-i dátummal az eredetiből archiválva]. (Hozzáférés: 2021. június 6.)
- ↑ a b Köztestületi tagok - Fehér Bence (magyar nyelven). mta.hu. (Hozzáférés: 2021. június 6.)
- ↑ Magyar Tudományos Művek Tára. m2.mtmt.hu. (Hozzáférés: 2021. június 6.)
- ↑ Magyar Tudományos Művek Tára. m2.mtmt.hu. (Hozzáférés: 2021. június 6.)
- ↑ Akadémiai védések valamennyi tudományterületről. www.kfki.hu. (Hozzáférés: 2021. június 6.)
- ↑ Intézet, Magyarságkutató: Ephemeris Hungarologica (magyar nyelven). mki.gov.hu. [2021. június 6-i dátummal az eredetiből archiválva]. (Hozzáférés: 2021. június 6.)
- ↑ Bárczi Géza Kiejtési Alapítvány | Bárczi Géza Kiejtési Alapítvány - Nyelvművelés (magyar nyelven). (Hozzáférés: 2021. június 6.)
- ↑ Díjazottak – Ókortudományi Társaság (magyar nyelven). (Hozzáférés: 2021. június 6.)
- ↑ Fehér Bence: Lexicon epigraphicum Pannonicum continens omnia verba Latine scripta inscriptionum Pannonicarum publici iuris factarum. 1997. ISBN 963-8477-25-3 Hozzáférés: 2021. június 6.
- ↑ Fehér Bence. Kindī, Yaqūb Ibn Isḥāq: Források a korai iszlám kardművesség történetéhez : Abū Isḥāq Al-Kindī: A kardok és fajtáik. 2000. ISBN 963-9296-13-9 Hozzáférés: 2021. június 6.
- ↑ Fehér, Bence: Pannonia latin nyelvtörténete. 2007. ISBN 963-8392-92-4 Hozzáférés: 2021. június 6.
- ↑ Phoibos Verlag | Tituli Aquincenses III: Tituli Instrumenti domestici | purchase online (angol nyelven). https://phoibos.at/. [2021. június 6-i dátummal az eredetiből archiválva]. (Hozzáférés: 2021. június 6.)
- ↑ A Kárpát-medencei rovásírásos emlékek gyűjteménye I. – Korai emlékek (1599 előtt) és kései feliratos emlékek [archivált változat], A Magyarságkutató Intézet Kiadványai 12.. Magyarságkutató Intézet (2020). ISBN 978-615-6117-10-6. Hozzáférés ideje: 2021. június 6. [archiválás ideje: 2021. június 3.]
- ↑ Az ókori Pannonia történetének forrásai. 1, Korai földrajzi szerzők. Péter Kovács–Bence Fehér. 2003. ISBN 963-8392-61-4 Hozzáférés: 2021. június 6.
- ↑ The sources of Pannonian antiquity = Fontes pannoniae antiquae. Bence Fehér. 2005–. ISBN 963-8392-72-X Hozzáférés: 2021. június 6.
- ↑ Pannonia története Kr. u. 54-től a markomann háború kitöréséig (166). Péter Kovács–Benedictus Fehér. 2003. ISBN 963-8392-63-0 Hozzáférés: 2021. június 6.
- ↑ The sources of Pannonian antiquity = Fontes Pannoniae antiquae. Benedictus Fehér–Péter Kovács. 2005–. ISBN 963-8392-72-X Hozzáférés: 2021. június 6.
- ↑ Fehér, Benedictus, 1968- author: Palaeographia Aquincensis : Aquincum görög és latin feliratainak paleográfiája. ISBN 978-615-5741-11-1 Hozzáférés: 2021. június 6.
- ↑ Tituli Aquincenses. Péter Kovács–Ádám. Szabó–Benedictus Fehér. 2009–2020. ISBN 978-963-9746-75-6 Hozzáférés: 2021. június 6.
- ↑ Fehér, B. (2010. június 1.). „Diana’s cave sanctuary in Csákvár (county Fejér)”. Acta Archaeologica Academiae Scientiarum Hungaricae 61 (1), 185–206. o. DOI:10.1556/aarch.61.2010.1.6. ISSN 0001-5210.
- ↑ Fehér, Bence (2011. december 28.). „The cities of the Iazygians” (angol nyelven). Acta Classica Universitatis Scientiarum Debreceniensis 47, 173–186–173–186. o. ISSN 2732-3390.
- ↑ Alföldy, Géza, honouree. Eck, Werner. Fehér, Benedictus. Kovács, Péter, 1969-: Studia epigraphica in memoriam Géza Alföldy. ISBN 978-3-7749-3866-3 Hozzáférés: 2021. június 6.
- ↑ Sárközy Péter 1945- szerk: L'eredità classica nella cultura italiana e ungherese del Novecento dalle Avanguardie al Postmoderno. 2015. ISBN 978-88-98533-47-3 Hozzáférés: 2021. június 6.
- ↑ Bence, Fehér. „Cohort dislocations in Pannonia in the 130s – consequences of the Bar Kokhba revolt?” (angol nyelven).
- ↑ A Magyarságkutató Intézet évkönyve 2019 [archivált változat], A Magyarságkutató Intézet Kiadványai 11.. Magyarságkutató Intézet (2020). Hozzáférés ideje: 2021. június 6. [archiválás ideje: 2021. június 3.]
- ↑ Fehér Bence: Carmina ungarica selecta. 1999. ISBN 963-9101-59-1 Hozzáférés: 2021. június 6.
- ↑ Fehér Bence. Catullus, Caius Valerius. Tibullus, Albius. Propertius, Sextus. Petronius Arbiter, Titus: Priapea : erotica Romana = [Priapusi versek : római erotikus költemények]. 2000. ISBN 963-00-5272-5 Hozzáférés: 2021. június 6.
- ↑ Herodianos: A Római Birodalom története Marcus Aurelius halálától. Fehér Bence–Kovács Péter. 2005. ISBN 963-389-669-X Hozzáférés: 2021. június 6.
- ↑ Madách, Imre: Tragoedia hominis. 2006. ISBN 963-9386-43-X Hozzáférés: 2021. június 6.
- ↑ Calvin, Jean: A Pásztori levelek és a Filemonhoz írt levél magyarázata. 2012. ISBN 978-963-558-206-8 Hozzáférés: 2021. június 6.
- ↑ Lykophrón chalkisi Kr. e. sz. vége: Alexandra Tzetzés magyarázataival. Johannes Tzetzes–Fehér Bence–Monobit Ny. 2017. ISBN 978-615-5601-46-0 Hozzáférés: 2021. június 6.
- ↑ Paulus< Orosius: Világtörténelem hét könyvben a pogányok ellen. Fehér Bence. 2019. ISBN 978-615-5601-82-8 Hozzáférés: 2021. június 6.
- ↑ Menandrosz protector töredékei [archivált változat], A Magyarságkutató Intézet Kiadványai 4.. Magyarságkutató Intézet. ISBN 978-615-6117-01-4. Hozzáférés ideje: 2021. június 6. [archiválás ideje: 2021. január 28.]
- ↑ Bence Fehér: Főnixmadár/ Fehér Bence. 2000. ISBN 963-9101-76-1 Hozzáférés: 2021. június 6.
- ↑ Fehér, Benedictus: Nëvelők [sic] és nëveletlenëk [sic] : tényregény. 2000. ISBN 963-00-5273-3 Hozzáférés: 2021. június 6.
- ↑ Könyv, lemez | Bárczi Géza Kiejtési Alapítvány - Nyelvművelés (magyar nyelven). (Hozzáférés: 2021. június 6.)
- ↑ Fehér Bence: Circe. 2006. ISBN 963-9377-92-9 Hozzáférés: 2021. június 6.
- ↑ Benedictus Fehér: Mégis. 2008. ISBN 978-963-9764-16-3 Hozzáférés: 2021. június 6.
- ↑ Bence Fehér: Szeptembër : [egy számítástechnikus titkos naplója]. [2008]. ISBN 978-963-662-168-1 Hozzáférés: 2021. június 6. tiltott karakter az év paraméterben,
- ↑ Bence Fehér: Bölcsnek, bolondnak dolga. 2018. ISBN 978-615-5683-11-4 Hozzáférés: 2021. június 6.
- ↑ Trója 1. (Fehér Bence). Hozzáférés: 2021. június 6.
- ↑ Trója II. (Fehér Bence). Hozzáférés: 2021. június 6.
- ↑ Trója III. (Fehér Bence). Hozzáférés: 2021. június 6.