Jacopo Tintoretto
| Jacopo Tintoretto | |
 | |
| Fiatalkori önarcképe | |
| Született | Jacopo Robusti 1519[1][2][3] Velence[1][4] |
| Elhunyt | 1594. május 31. (74-75 évesen)[5][6][7][8][9] Velence[1][4] |
| Állampolgársága | velencei |
| Házastársa | Faustina de Vescovi |
| Gyermekei |
|
| Foglalkozása |
|
| Sírhelye | Madonna dell'Orto |
 | |
| Jacopo Tintoretto aláírása | |
 A Wikimédia Commons tartalmaz Jacopo Tintoretto témájú médiaállományokat. | |
| Sablon • Wikidata • Segítség | |
Jacopo Tintoretto (Velence, 1518. szeptember 29. – Velence, 1594. május 31.) olasz festő, akinek eredeti neve Jacopo Robusti, melyet kelmefestő (olaszul tintore) foglalkozású apjártól kapta az intoretto ennek a kicsinyítő változata. A velencei reneszánsz festészet egyik kiemelkedő képviselője, a híres velencei aranykor festőtriászból[10] leginkább ő az, aki az érett reneszánszból a manierizmusba váltott és mintegy a barokk előfutára lett.
Életpályája
[szerkesztés]Jacopo Tintoretto[11] (valódi neve Jacopo Robusti) 1518. szeptember 29-én született Velencében. Apja kelmefestő volt, innen ragadt rá a Tintoretto név (tintore olaszul kelmefestő).
Bonifazio Veronese, Paris Bordone és Andrea Meldola (Andrea Schiavone)) műhelyében tanult. Michelangelo szobrainak helyi másolatait is sokat tanulmányozta,[12] és ezáltal alapos anatómiai ismeretekre tett szert. Hamar felismerte Tiziano Vecellio nagy tehetségét, és arra törekedett, hogy az ő műhelyében tanulhasson. Később valóban dolgozott rövid ideig a nagy mester mellett is, akit szorgalmasan másolt. Különösen Tiziano igen színes koloritja lelkesítette (a bel colorire, azaz „szép színezés”), ami az ő festményeire is mindvégig jellemző maradt, még pályája végén is, amikor a fényekkel operált képein.
Eleinte nehezen kapott munkát, korai festményeit nagyon olcsón kellett eladnia, még a vászon és a festék ára sem mindig térült meg. A Madonna dell’Orto[13] priorjának 100 dukátért festette be a kórus hatalmas falait. A kapott összeg a festő anyagköltségeire sem volt elég. A hiányzó pénzt felesége, a nemesi Vescovi családból származó Faustina pótolta, aki önállóan kezelte saját hozományát, s annak jövedelméből ellátta családját, míg Tintoretto be nem futott mint festő. Szinte kegyként kapott lehetőséget a fiatal Tintoretto arra, hogy Tiziano és Paolo Veronese mellett a Bibliotheca Marcianában fessen. Néhány ablak közti falfelületet díszíthetett.
A továbbiakban is elsősorban Velencétől kapott megbízásokat. Legnagyobb lehetősége a Scuola di San Rocco épületének és templomának kifestése volt. 1564–1587 között dolgozott ezen épületegyüttes freskókkal való díszítésén. Mintegy 60 hatalmas freskót festett, egyházi és bibliai témájú ciklusokat, ami a velencei reneszánsz aranykorának egyik csúcsteljesítménye.
Az 1560-as évek közepétől már annyi megbízást kapott, hogy másokat is foglalkoztatnia kellett műhelyében. Felnövekvő gyermekei, leánya Marietta, és fia, Domenico is a műhelyben festettek. Sok portrét rendeltek tőle, és a velencei polgárok társas életének megfestése is tetszett a közönségnek.
1580-tól a Dózsepalota részére festett nagyméretű képeket. Az 1590-es évek elején festette legnagyobb méretű képét, a Paradicsomot. Utolsó műveit a San Giorgio Maggiore templom számára készítette. 1594-ben pestisjárvány ragadta el.
Művészete
[szerkesztés]Nagy képzelőerővel és dinamikus természettel megáldott ember volt, hatalmas, mozgalmas, drámai festészet volt a célja, a kompozíció megalkotása és az alakok elrendezése erős oldala volt, ebben nemcsak Michelangelo művészetének ismerete, hanem a reliefszobrász Jacopo Sansovino működésének figyelemmel kísérése is segítette.
Már pályája kezdetén érdekelték a színek mellett a fényhatások, az ábrázolandó jelenetet egy színpadszerűségen helyezte el és próbálta ki a világítási körülményeket. Sok szénrajzot készített vázlatképpen. Korai korszakának legérettebb alkotásait a Szent Márk-ciklus első képei és számos portré, akt foglalja magában. E korszak legérettebb képe a velencei Accademián található Szent Márk csodája (1548). Fény-árnyék kontrasztjai, bravúros rövidülésábrázolása és belső izgalma a manierizmushoz közelinek tünteti fel. Portréin az alakábrázolás mellett a jellemábrázolás kerül előtérbe.
Az 1550-es–1560-as években tovább erősödnek Tintoretto alkotásaiban a manierista vonások, a merész átvágásos kompozíció, a színek erősségének fokozása, a chiaroscuro (világos-sötét) kontraszt. Ennek kimagasló példája a Zsuzsanna és a vének[14] és a velencei Scuola Grande di San Marco részére festett Szent Márk holttestének elszállítása és Szent Márk megment egy szaracént,[15] valamint Szent Márk holttestének megtalálása.[16]
A stílusváltás, az érett reneszánszból a manierizmus és a barokk felé, legjelentősebb példája az Utolsó vacsora, amelyet a San Giorgio Maggoire számára festett. A festmény leírása:„Az óriási terem mennyezete alatt angyalok alakjaiból sűrűsödő fényes felhők kavarognak, a Krisztust körülvevő aurából és az apostolok glóriájából vakító fény árad, s nyugtalanul lobognak a mennyezetről belógó lámpák lángjai. A fantasztikus fényhatás és a merész kompozíció Tintoretto egyik legnagyobb művévé avatja ezt a képet.”[17]
1590 körül festette vászonra 22 méter hosszú, 7 méter magas képét, a Paradicsomot a Palazzo Ducalénak. Több száz alakos, bámulatos kompozíció, távol áll minden hagyománytól, az akadémikus beállítottságú műértők merő excentrikusságnak tartották, de egész Velence megcsodálta, s csodálja azóta is a világ.
Ismertebb művei (válogatás)
[szerkesztés]- Szent Orsolya szűzekkel, oltárkép, San Lazzaro de’ Mendicanti, Velence
- Szent Márk csodája, 1548, Accademia, Velence (Szent Márk-ciklus)
- Szent Márk megszabadítja a rabszolgát, Accademia, Velence (Szent Márk-ciklus) (érett reneszánsz)
- Bacchus és Ariadné, National Gallery, London (érett reneszánsz)
- Szent András és Szent Jeromos, 1552, ma Accademia, Velence
- Szent Lajos és Szent György a hercegnővel, 1552, ma Accademia, Velence
- Zsuzsanna és a vének (Bécsi Szépművészeti Múzeum, Bécs) (manierista stílusú, a térkonstrukciós elemek teszik vibrálóvá)
- József és Putifárné, 1550-es évek közepe (Prado, Madrid)
- Venus és Vulcanus (Alte Pinakothek, München)
- Törökök és keresztények harca /avagy Heléna elrablása (Prado, Madrid)
- A Scuola di San Rocco díszítése egyházi és bibliai témájú ciklusokkal (mintegy 60 festmény), 1564–1587, Velence (stílusa átszellemültté válik, s fényekkel operálóvá, manierista jellegű)
- Mannaszüret, 1577, Scuola di San Rocco, Velence
- Mózes vizet fakaszt a sziklából, 1577, Scuola di San Rocco, Velence
- Utolsó vacsora (San Giorgo Maggiore, Velence) (manierista jellegű)
- Paradicsom, 1590 körül (17×22 méter, talán a korabeli világ legnagyobb méretű festménye)
- Dózsepalota,[18] Velence (manierista jellegű)
Művei Szépművészeti Múzeum (Budapest) (válogatás)
[szerkesztés]- Emmausi vacsora, 1542–1543, vászon, 156×212 cm
- Férfiképmás (1548 körül) (vászon fára húzva, 44×39,2 cm)
- Női képmás (feltehetően Tintoretto leánya, Marietta[19]) (Vászon, 38×33 cm)
- Pietro Loredano doge képmása, (1567 körül) (vászon, 127×100 cm)
- Férfiképmás (vászon, 80,5×64 cm)
- Agostino Nani,[20] a velencei prokurátor képmása (vászon, 120×101 cm) (A kép Tintoretto műhelyében készült, de lehet, hogy nem a mester, hanem a fia, Domenico munkája.)
- Herkules kitaszítja a faunt Omphale ágyából (kései mű)
Jegyzetek
[szerkesztés]- ↑ a b c RKDartists (holland nyelven), 2019. március 15. (Hozzáférés: 2019. május 1.)
- ↑ 1929
- ↑ 2024. április 29., https://www.museabrugge.be/collection/work/id/0000_GRO5570_III
- ↑ a b The Fine Art Archive
- ↑ Integrált katalógustár (német nyelven). (Hozzáférés: 2014. április 9.)
- ↑ BnF-források (francia nyelven). (Hozzáférés: 2015. október 10.)
- ↑ RKDartists (holland nyelven). (Hozzáférés: 2017. október 9.)
- ↑ Benezit Dictionary of Artists (angol nyelven). Oxford University Press, 2006. (Hozzáférés: 2017. október 9.)
- ↑ SNAC (angol nyelven). (Hozzáférés: 2017. október 9.)
- ↑ A triász: Tiziano, Paolo Veronese és Tintoretto
- ↑ Tintoretto magyarul „Festőcskét” jelent.
- ↑ Kortársa, Giorgio Vasari (1511-1574), Cosimo de’ Medici udvari építésze) feljegyezte, hogy Tintoretto később a műhelyének falára azt írta: „Michelangelo rajza és Tiziano színei.”
- ↑ Ma itt áll Tintoretto síremléke.
- ↑ (Bécs, Kunthistorisches Museum)
- ↑ (Mindkettő Velence, Accademia)
- ↑ (Milánó, Brera)
- ↑ Az érett reneszánsz i. m. 124. o.
- ↑ Olaszul: Palazzo Ducalé
- ↑ Szül. Marietta Robusti, Marco Augusto aranyműves felesége, fiatalon, harminc egynéhány évesen 1590 körül halt meg.
- ↑ A velencei köztársaság követe volt a pápai udvarban III. Gyula pápa, IV. Piusz pápa és XIII. Gergely pápa idején
Források
[szerkesztés]- Művészeti lexikon. 4. köt. Budapest : Akadémiai Kiadó, 1968. Tintoretto lásd 551–554. o.
- Az érett reneszánsz (Historia del Arte, tomo 6.) Budapest : Corvina, 1986. Tintoretto 122–129. o. ISBN 963-13-2250-5
