Location via proxy:   [ UP ]  
[Report a bug]   [Manage cookies]                
Ugrás a tartalomhoz

Lira da braccio

Ellenőrzött
A Wikipédiából, a szabad enciklopédiából
Lira da braccio
Lira da braccio, Bartolomeo Montagna festménye, 1500 körül
Lira da braccio, Bartolomeo Montagna festménye, 1500 körül

Más nyelveken
olasz: lira, lira da braccio
Besorolás
kordofonlant
vonós
Sachs–Hornbostel-féle osztályozás321.322-71
Menzúra320–410 mm
Hangolásdd´–gg´–d´–a´–e"[1]
Rokon hangszerekfidula, brácsa, lira da gamba
A Wikimédia Commons tartalmaz Lira da braccio témájú médiaállományokat.

A lira da braccio a reneszánsz korának fontos, jellegzetes vonós hangszere. A 15. század végén, a 16. században itáliai udvari költők, zenészek, humanista műkedvelők használták lírai és narratív költeményeik improvizatív zenei kíséretére. Neve ellenére hangszertanilag nem tartozik a lírák, azaz a járomlantok közé, hanem a középkori fidula utódja.[2]

A Bizánci Birodalomban, miután az ógörög líra már feledésbe merült, a líra, vagyis „lüra” (λύρα) hangszernevet vonós hangszerekre alkalmazták. Ez az elnevezés később Itáliában is megjelent a lira da braccio és a lira da gamba nevében. A reneszánsz pszeudo-archeológiája ráadásul e hangszereket valóban az antik líra utódjának gondolta: a kor képzőművészeti alkotásain Apollón, Orpheusz, Homérosz, Dávid király kezében is lira da braccio látható. Ezt a tévhitet végül Vincenzo Galilei, a csillagász Galilei apja cáfolta meg 1581-ben a Dialogo della musica antica et della moderna című művében.[3]

A lira da bracciót a 16. századi irodalomban sokszor csak lira, sőt viola néven említik, de előfordul a lira di sette corde vagy a lira moderna elnevezés is.[4]

Leírása

[szerkesztés]

A lira da bracciónak széles, általában bundozatlan fogólapja, szív vagy levél formájú, a fiduláéhoz hasonló kulcsszekrénye van elölről kezelhető hangolókulcsokkal. A húrláb csak enyhén ívelt, hogy megkönnyítse a többszólamú játékot. A teste kávás felépítésű, formája kezdetben enyhén karcsúsított ovális, később a dereka a csípővel szögben csatlakozik, majd a későbbi hegedű formájához közelít.[5] Testformájának jellemző sajátossága, hogy a húrtartó gombjánál a körvonala kissé szögben bevágódik. Testének méretei a mai hegedűétől a brácsa nagyságáig terjednek, testhosszúságuk 38 és 59 cm közé esik. Menzúrája ennek megfelelően 320–410 mm.[6]

Az ógörög lírának megfelelően hét bélhúrja van, ebből kettő a fogólap mellett futó burdonhúr. A húrok hangolása, elnevezése: dd' – bassi, oktávban kettőzött burdonhúr, gg' – bordoni, a fogólap fölötti húrok legmélyebbike oktávkettőzve, d' – tenore, a' – sottanella, e" – canto.[1]

Egy fennmaradt hangszert, az Andrea da Verona által 1511-ben készített, a bécsi Kunsthistorisches Museumban őrzött hangszert kávás módon építették, de még nem a később megszokottá vált módon, nedvesen, meleg vason hajlították meg a káva alkatrészeit, hanem egy darabban, fűrésszel kanyarították ki egy vastag deszkából. A korpusz belsejében sem gerenda, sem lélekfa nincs.[7]

Használata

[szerkesztés]

Nevének megfelelően a lira da bracciót da braccio tartással, tehát a későbbi hegedűhöz hasonló helyzetben szólaltatták meg. A képi ábrázolásokon a zenész a bal vállához szorítja a hangszert, de legtöbbször a kulcsszekrénye kisebb-nagyobb szögben lefelé dől. A hangszer alsó húrjait akkordjátékra használták, ennek megfelelően vonója nagyon hosszú, a vonó szőre a lehető legtávolabb van a pálcájától. A fogólapon hármas- és négyesfogásokat alkalmaztak, sőt egyes képeken úgy látszik, a bal kéz hüvelykujjára húzott fémgyűrű segítségével a fogólap melletti húrokat is megrövidíthették. A felső két-három húron dallamot, passzázsokat játszottak. A hangszeren kísért énekszólam hangterjedelme a líráé alatt, basszusban volt.

Lira da braccióra írott zeneművek – a hangszer improvizatív használatából következően – nem maradtak fenn, de korabeli jelentőségét, megbecsültségét mutatja, hogy az itáliai reneszánsz olyan hírességei is játszottak rajta, mint például Marsilio Ficino, Raffaello Sanzio vagy Leonardo da Vinci.[4]

Jegyzetek

[szerkesztés]
  1. a b Giovanni Maria Lanfranco: Scintille de Musica, 1533
  2. A hangszerek Sachs–Hornbostel-féle osztályozásába a 321.322-71 számon illeszthető be: vonóval megszólaltatott doboz-nyaklant.
  3. John Henry van der Meer: Hangszerek 50. o.
  4. a b New Grove Dictionary
  5. Brockhaus Riemann
  6. Jones, i. m. 1. o.
  7. Rault, i. m. 7. o.

Források

[szerkesztés]

További információk

[szerkesztés]
  • zene Zeneportál • összefoglaló, színes tartalomajánló lap