Magánjog
A magánjog a jogrendszer azon jogterülete, amely a magánérdekű életviszonyokat szabályozza,[1] olyan gyűjtőfogalom, amely a mellérendelt jogalanyok jogviszonyait foglalja magába,[2] azaz a magánjog az autonóm egyéni cselekvés és a civiltársadalmi önmozgás, önszerveződés jogterülete.[3]
Története
[szerkesztés]A magánjog gyökerei a római jogba nyúlnak vissza, ahol a magánjog a római polgárok joga (ius civile) volt, ezek személyi és vagyoni viszonyait szabályozta.[4] A jogrendszeren belül már Ulpianus is megkülönböztette a közérdekű életviszonyokat szabályozó közjogot, a magánérdekű életviszonyokat szabályozó magánjogtól.[1] Ez a megkülönböztetés a feudalizmusban azután okafogyottá vált, mert a közérdekű és magánérdekű életviszonyok nem váltak el így egymástól. A polgárosodás eredményeképpen azután a közjog és magánjog újra szétvált egymástól, majd a szocialista jogtudomány újra tagadta ezen szétválasztás létjogosultságát.[5]
A modern jogtudomány a közjog és a magánjog jogterületén túlmenően megkülönböztet egy komplex jogterületet is, amelyre a közjogi és magánjogi szabályozás együttes alkalmazása jellemző.[4]
Jellemzői
[szerkesztés]- A magánjog funkciója a személyeket megillető alanyi jogok biztosítása.[6]
- A magánjogi életviszonyok mellérendeltségi viszonyok.[6]
- A magánjogban a felek egyenjogúsága jellemző.[3]
- A magánjogban akaratautonómia érvényesül.[3]
- A magánjogban az érdekellentét, illetve az érdekkiegyenlítés a jellemző.[3]
- A magánjogban főszabályszerűen a közvetett kényszer érvényesül.[3]
- A magánjogi viszonyokban az eshetőlegesség az általános.[3]
- Alaki szempontból a magánjogi jogszabályok attributív, jogosító jogszabályok.[3]
Részterületei
[szerkesztés]Hivatkozások
[szerkesztés]- Bíró György, Lenkovics Barnabás: Általános tanok, Novotni Alapítvány a Magánjog Fejlesztéséért, 2010, Miskolc