Matrica
Matrica | |
A fürdő maradványai | |
Mai település | Százhalombatta-Dunafüred |
Épült | 1. század első fele |
Elhagyták | 430 körül |
Állapota | elpusztult |
Típusa | castrum |
Katonai egység | cohors milliaria Maurorum |
Építőanyaga | fa-föld, majd kő |
Hossza | 155 m |
Szélessége | 152 m |
é. sz. 47° 18′ 02″, k. h. 18° 55′ 05″47.300600°N 18.918000°EKoordináták: é. sz. 47° 18′ 02″, k. h. 18° 55′ 05″47.300600°N 18.918000°E |
Matrica (ejtsd: Mátrika) ókori római katonai tábor és mellé épült polgári település volt Pannonia provinciában, a Duna mentén.
Fekvése
[szerkesztés]Az erőd az Aquincumból délre tartó, Duna mentén haladó főútvonal mellé épült. Egy 3. századi útleírás (Itinerarium Antonini) szerint Aquincumtól 23 római mérföldre, vagyis kb. 33 kilométerre helyezkedett el. Maradványai a mai Százhalombatta Dunafüred nevű városrészétől délre kerültek elő. A lelőhely és a leírásban szereplő Matrica azonosságát egy előkerült téglabélyeg és egy oltárkő felirata erősíti meg.[1] Matrica Pannonia felosztásakor (2. század eleje) Pannonia Inferior provinciához került, a diocletianusi közigazgatási reform után (3. század vége) pedig Pannonia Valeria része volt.
Kutatása
[szerkesztés]Matrica területén Dormuth Árpád, majd Mócsy András végezték az első feltárásokat. Az 1990-es években Kovács Péter pontosította az erődről rendelkezésre álló információkat, Nováky Gyula terepbejárása pedig az erőd méreteit.[2]
Története
[szerkesztés]A tábor környéki területeken a kelta eraviszkusz törzs élt. A római hódítás az 1. század első felében érte el a Duna vonalát.
Matrica alapítása a 2. század első felére, Traianus vagy Hadrianus uralkodásának idejére tehető.[2] Az erődítések eredetileg fa-föld szerkezetűek voltak, majd miután az erőd 178 körül a szarmaták elleni háborúban elpusztult, kőből építették újjá. Az építés az itt állomásozó cohors milliaria Maurorum egység munkája volt. Ez az Afrikából, Mauretania provinciából toborzott gyalogos egység 1000 főből állt. A táborban a 3. században a 300 fős Equites promoti lovas alakulat kapott helyet, ám ennek létszáma a 4. századra 100-200 főre csökkent. A 4. században egyre gyakoribbá váló barbár betörések miatt a falu lakossága is beköltözött a tábor területére. Az 5. század elején azonban a hunok elfoglalták a tábort.[1] Az erőd viszonylag jó állapotban maradt fenn, mert a Duna áradásai elkerülték. Nagy károkat okozott viszont az 1809-es építkezés, amikor is a napóleoni háborúk során földsáncokat és bástyákat emeltek területén.[2]
Leírása
[szerkesztés]A katonai tábor
[szerkesztés]A 152×155 méter alapterületű tábor kőfalai 90-140 cm vastagok. A falak előtt kettős vizesárok húzódott. A négyszögletű katonai táboron áthaladó észak-déli irányú főutat (via principalis) kőlapokkal fedték le. A tábor közepén állt a parancsnokság épülete (principalia), a két főút itt derékszögben metszette egymást. A többi utca is szabályos elrendezést mutatott. A parancsnokság épületét keletről, egy oszlopcsarnokon keresztül lehetett megközelíteni. Udvarának délkeleti részén egy kút állt, melyet szintén kőlapokkal béleltek. Az épület körül katonás rendben álltak a műhelyek, raktárak, istállók, valamint a katonák szálláshelyei. A tábor szentélyében őrizték a császárszobrokat és a hadijelvényeket, ennek feltárása azonban csak részlegesen sikerült.[1]
Az erőd falai a Commodus uralkodása alatt elterjedt módszerrel épültek. Ezt azt jelentette, hogy kaputornyai egyharmaddal kiugrottak, saroktornyai pedig beugrottak a fal síkjához képest. A félköríves saroktorony később, Caracalla idején épülhetett. Az újabb kutatások egy északnyugati, legyező alakú saroktornyot is feltártak. A késői korban (4. század) az erőd árkát betemették, mert falait messze kiugró oldal- és saroktornyokkal erősítették, majd ezektől kijjebb újabb árkokat ástak.[2]
A tábortól 2,5 km-re délre és a táborban is előkerült egy-egy őrtorony (burgus) maradványa, utóbbit 185-ben emelték.
A falu
[szerkesztés]A katonai tábor észak, nyugat és dél felől egy polgári település (vicus militaris, „táborfalu”) vette körül. Ennek kiterjedése elérte a 400 x 900 métert. Itt a katonák családtagjai, valamint a hadsereget ellátó kézművesek, iparosok, kereskedők és az ő családtagjaik éltek. Az épületek kezdetben földbe mélyített kunyhók voltak, majd a 2. század folyamán egyre több helyen, főleg a tábor felőli részeken kőépületeket is építettek. Az ásatások során a település 23, majd 1995-ben újabb 29 épületének alapját találták meg. Közülük legérdekesebb a fürdő, melyben három meleg (caldarium), egy langyos (tepidarium) és két hideg vizű (frigidarium) medence is működött. A legtöbb ház leletei (freskók, stukkók, oszlopfők) csak rossz állapotban maradtak fenn. Miután a falu lakossága a 4. században a katonai tábor területére költözött, a korábbi lakóépületek helyén temetőt alakítottak ki.[1]
Temetők
[szerkesztés]A katonai tábor temetője a főutak mentén jött létre. A déli temetőben a DKV víztározójának építése kapcsán 213 sírt tártak fel, de még száznál is több lehet feltáratlan. A leletmentés megkezdése előtt elpusztult sírok számát ezerre tehetjük. A korábbi időszakból (1-2. század) inkább hamvasztásos, a 2. század közepétől főleg csontvázas temetkezések kerültek elő. A halottakat legtöbbször a földbe fektették, néha téglával fedték le a sírt, vagy az egészet téglával bélelték. A szarkofágos temetkezés még ritkább. A sírmellékletek között edények (pl. az értékes terra sigillata kerámia), üvegcsék, mécsesek, illatszerek találhatóak. a férfiak mellé kardot, kést, a nők mellé ruhakapcsot (fibula), karperecet, fülbevalót, gyöngyöket temettek. A sírok pénzleletei az 1. század közepétől a 4. század végéig terjedő időszakból származnak. A 4. századtól már nem temettek hamvasztással, a csontvázas sírokhoz pedig nem kapcsolódtak sírmellékletek. A gazdagabbak esetében sírkövet is állítottak, melyek szintén fontos információkat nyújtanak a lakosság összetételével, életmódjával kapcsolatban.[1]
Az északi és a nyugati temető kevésbé van feltárva. Ezekben inkább csontvázas téglasírok vannak, két sírkamra is felszínre került.
Régészeti emlékei
[szerkesztés]Matricából az eddig említetteken túl út menti mérföldkövek, oltárkövek és építési feliratok is napvilágra kerültek. Ezeket a százhalombattai Matrica Múzeum lapidáriumában helyezték el, ahol látogathatók.
Jegyzetek
[szerkesztés]Források
[szerkesztés]- Poroszlai Ildikó: A település története a kezdetektől 1959-ig, In: Szalai Gáborné, Vicze Magdolna, Mitták Ferenc (szerk.): Százhalombatta – Tanulmányok a 30 éves város történetéből 1970–2000 (Százhalombatta, 2000) ISBN 9630398303
- A Magyar Limes Szövetség honlapja
- Főszerkesztő: Visy Zsolt; felelős szerkesztő: Nagy Mihály: Magyar régészet az ezredfordulón (Teleki László Alapítvány, 2003)