Location via proxy:   [ UP ]  
[Report a bug]   [Manage cookies]                
Ugrás a tartalomhoz

Max Frisch

Ellenőrzött
A Wikipédiából, a szabad enciklopédiából
Max Frisch
1974 körül
1974 körül
Élete
Született1911. május 15.
 Svájc, Zürich,
Elhunyt1991. április 4. (79 évesen)
Zürich,
NemzetiségSvájc svájci
SzüleiFranz Bruno Frisch
Karolina Bettina Wildermuth
Házastársa
  • Gertrud Frisch-von Meyenburg (1942. július 30. – 1959)
  • Marianne Frisch (1968–1979)
GyermekeiUrsula Priess
Pályafutása
Jellemző műfaj(ok)építész és író
Alkotói évei1927–1991
Kitüntetései
  • Francia Köztársaság Művészeti és Irodalmi Rendjének parancsnoka (1984)
  • Büchner-díj (1958)
  • Conrad Ferdinand Meyer Prize (1938)
  • Wilhelm Raabe-díj (1954)
  • Schiller Memorial Prize (1965)
  • Nagy Schiller-díj (1973)
  • A német könyvszakma békedíja (Hartmut von Hentig, 1976)
  • Neustadt Nemzetközi Irodalmi Díj (1986)
  • Heinrich Heine-díj (Düsseldorf) (1989)
  • Charles Veillon prize in the German language (1958)
  • Jeruzsálem-díj (1965)
  • Common Wealth Award of Distinguished Service (1985)
  • a Birminghami Egyetem díszdoktora
  • a Berlini Műszaki Egyetem díszdoktora
Hatottak ráBertolt Brecht, Thornton Wilder
A Wikimédia Commons tartalmaz Max Frisch témájú médiaállományokat.

Max Frisch (Zürich, 1911. május 15. – Zürich, 1991. április 4.) svájci építész, író. A legkiemelkedőbb svájci írók közé tartozik, munkássága része a német irodalomnak. Életének közel nyolcvan éve alatt a drámák és a regények mellett az építőművészetben is tudott alkotni. Kiemelkedő drámái az És a holtak újra énekelnek, a Biedermann és a gyújtogatók, jelentős regénye a Stiller, a Homo Faber és a Ganteibein legyen a nevem.

Fiatalkora és tanulmányai

[szerkesztés]

1911. május 15-én született Franz Bruno Frisch és Karolina Bettina (Wildermuth) Frisch fiaként. Apja neves építészmérnök-építőművész volt. A családja őt is építésznek szánta, de már gimnazista korától megmutatkozott az irodalom és főleg a drámairodalom iránti elkötelezettsége és tehetsége. Tizenhat évesen megírta első drámáját, amelyet egy levéllel elküldött Jürg Reinhartnak, a legnevesebb rendezőnek. Reinhart válaszban méltatta a fiú tehetségét, és szép jövendőt ígért neki, de segítségképpen elmagyarázta, hogy tehetséget mutató kísérlete miért nem alkalmas még színházi előadásra.[1][2]

A fiú tanult a szakszerű magyarázatból, és tovább kísérletezett. Eközben elvégezte a műszaki egyetemet, és építészmérnöki diplomával egyelőre az apai utat folytatta hamarosan egy pályázaton első díjat is nyert.[3]

Irodalmi pályafutása

[szerkesztés]

1938-ban egy prózai művével elnyerte az egyik legnagyobb irodalmi díjat, a Conrad Ferdinand Meyer-díjat. Ettől kezdve az irodalmat tartotta fő hivatásának. A második világháború alatt Frisch egy ideig a határőrségnél teljesített katonai szolgálatot. Humanista érzelmeivel, és demokrata meggyőződésből eleve gyűlölte a fasizmust, melynek fajelméletét hevesen kritizálta. A háborúba kényszerített német kisembereket ugyanolyan áldozatoknak tudta, mint ellenfeleiket, valamint egyértelműen a nyugati hatalmak mellett állt, habár a kapitalizmus ugyanolyan távol állt tőle, mint a bolsevizmus.[3]

Meg volt győződve arról, hogy a tragédiákba sodort magánembereknek minden politikai rendszer idegen, azonban az életben maradottak számára is közös a gyász. Ezt fogalmazta meg És a holtak újra énekelnek című drámájában. Ezt a művét műfajilag requiemnek nevezte. Dramaturgiai jellege szerint a mű a középkori moralitás-játékokhoz hasonlatos. Személyei jelképes alakok, fogalommá vált halottak, vétlenül és értelmetlenül elpusztított katonák: Tom, Hans és Iván – egy amerikai, egy német és egy orosz fiú. Körülöttük a halottak kórusa.

Már ennél a művénél látszik, hogy stilisztikailag és a szerkesztés szempontjából Brecht, és Wilder drámái voltak a legnagyobb hatással rá. Frisch Brechttől az elidegenítő módszert, Wildertől pedig a narrátor szerepeltetését használta fel. Az Andorra 1945-ben jelenik meg, majd 1947-ben már csehül, majd hamarosan szinte minden európai és Amerikában honos nyelven. Magyarországon 1958-ban mutatták be. Még ez évben elkészül következő, még ennél is sikeresebb tragikomikus játéka, a Biedermann és a gyújtogatók, ami szintén egy szimbolikus színpadi mű, ezúttal a gyáva kispolgárról. Biedermann a moralitásokból ismert Jedermann, a testet öltött általános emberi paródiája. Biedermann úgy fél az emberiséget fenyegető gyújtogatóktól, hogy igyekszik kedvesnek lenni hozzájuk, még házába is befogadja őket, remélve, hogy majd az általános tűzvészben ő megmenekülhet. A komor cselekmény szinte bohózatos feldolgozása ókori és középkori színpadi lehetőségeket nyújt a szerepekhez. A cselekményt a „Tűzoltók kórusa” kíséri.[4] 1958-ban Büchner-díjjal tüntették ki.

E két színjátékkal lett világhírű. Mivel az irodalmi világban elvárták a folytatást, egyre jelentékenyebb, izgalmasabb, mindig jelképes színpadi műveket alkotott. Ezek közül a legjelentősebb az Andorra című, ami szintén egy moralitás-játék. Alakjai, színhelyei elvonatkoztatottak, főszereplői a „Férfi” és a „Nő”, a többi szerep testet öltött fogalom. Témája a fajgyűlölet irtóztató és mindenkire káros embertelensége. Az évszázad egyik legkitűnőbb humanista színpadi műve.[3]

Regényei

[szerkesztés]
Max Frisch, Stiller (1954) könyvborító

Már a világ egész irodalmi élete tudomásul vette, hogy Frisch a kor nagyon jelentékeny drámaírója, amikor egymás után több regénnyel jelezte, hogy a szépprózának is mestere. Ezekben, főleg a már korán például az 1954-ben írt Stillerben, de a későbbiekben is az egzisztencialista filozófia fő problémája, a személyiség kettős arculata a központi témája. Bár ezek elvont, filozófiai témák, de mivel a cselekményük konkrét olvasmányként érdekesek, igazi olvasmányos történetek.

Max Frisch egyszerre volt kitűnő író és jelentékeny építész. 1945-től híres, majd később világhírű, akinek népszerűsége, elismertsége 1991. április 4-én bekövetkezett haláláig töretlen maradt.

Drámái

[szerkesztés]
  • Utazás Pekingbe (Bin oder Die Reise nach Peking)
  • Amikor a háború végetért (Als der Krieg zu Ende war)
  • És a holtak újra énekelnek (Nun singen sie wieder)
  • Biedermann és a gyújtogatók (Biedermann und die Brandstifter)
  • Ha egyszer Hotz úr dühbe gurul (Die große Wut des Philipp Hotz)
  • Biográfia. Egy játék (Biografie. Ein Spiel)
  • Andorra

Magyarul

[szerkesztés]
  • És a holtak újra énekelnek. Requiem. Színdarab; ford., utószó Ungvári Tamás; Európa, Bp., 1958 (Modern könyvtár)
  • Biedermann és a gyújtogatók. Tandráma, tanulság nélkül; ford., utószó Ungvári Tamás, kardalok ford. Görgey Gábor; Európa, Bp., 1960 (Modern könyvtár)
  • Andorra. Dráma; ford. Sz. Szántó Judit; Színháztudományi Intézet, Bp., 1961 (Világszínház)
  • Életrajz. Játék; Színháztudományi Intézet, Bp., 1968
  • Stiller. Regény; ford., utószó Szabó Ede; Európa, Bp., 1970
  • Homo Faber; ford. Petra-Szabó Gizella; Európa, Bp., 1971 (Európa zsebkönyvek)
  • Drámák; ford. Bányay Geyza et al., utószó Földényi F. László; Európa, Bp., 1978
  • Az ember a holocénban jelenik meg; ford. Györffy Miklós; Európa, Bp., 1982
  • Max Frisch–Friedrich Dürrenmattː Levélváltás; tan. Peter Rüedi, ford. Tandori Dezső; Glória, Bp., 1999 (Hírességek levelei)

Jegyzetek

[szerkesztés]
  1. Max Frisch (angol nyelven). kirjasto.sci.fi. [2009. július 6-i dátummal az eredetiből archiválva]. (Hozzáférés: 2011. május 15.)
  2. Max Frisch (német nyelven). suhrkamp.de. (Hozzáférés: 2011. május 15.)
  3. a b c Hegedüs Géza: Világirodalmi arcképcsarnok. MAX FRISCH (1911-1991). Magyar Elektronikus Könyvtár. (Hozzáférés: 2011. május 15.)
  4. Max Frisch. literatura.hu. (Hozzáférés: 2011. május 15.)

További információk

[szerkesztés]
  • Max Frisch életrajz. ekultura.hu. (Hozzáférés: 2011. május 15.)
  • Max Frisch (angol nyelven). gradesaver.com. (Hozzáférés: 2011. május 15.)
  • Max Frisch "Andorra" dokumentumfilm (német nyelven). youtube.com. (Hozzáférés: 2011. május 15.)
  • Pabis Eszter: Svájc mint elbeszélés. A nemzeti és narratív identitás kérdései Max Frisch műveiben; Kossuth Egyetemi, Debrecen, 2013 (Orbis litterarum)