Pulyka (madár)
 | ||||||||||||||||||||
|---|---|---|---|---|---|---|---|---|---|---|---|---|---|---|---|---|---|---|---|---|
 Vadpulyka ábrázolása (1827-1838)
John James Audubon „Birds of America” című könyvéből. | ||||||||||||||||||||
| Természetvédelmi státusz | ||||||||||||||||||||
Nem fenyegetett      
| ||||||||||||||||||||
| Rendszertani besorolás | ||||||||||||||||||||
| ||||||||||||||||||||
| Elterjedés | ||||||||||||||||||||
 A vadpulyka eredeti elterjedése
| ||||||||||||||||||||
| Hivatkozások | ||||||||||||||||||||
 A Wikimédia Commons tartalmaz Pulyka témájú kategóriát. |
A pulyka a Meleagris nemhez tartozó nagy testű madár, rendszertanilag a madarak osztályának tyúkalakúak (Galliformes) rendjébe, a valódi tyúkfélék alrendjébe (Galli), a fácánfélék (Phasianidae) családjába és a pulykafélék alcsaládjába (Meleagridinae) tartozó nem.
Kizárólag az észak-amerikai kontinensen találtak a pulykafélék (Meleagridinae) alcsaládjából olyan megkövesedett maradványokat az oligocén korból, amelyek egyértelműsítik a pulyka amerikai származását. Ezekből az oligocén rétegződésekben 7 különböző pulykataxon megkövesedett leleteit azonosítottak. A vadpulyka feltételezhető őshazája tehát Közép- és Észak-Amerika, itt a történelmi idők előtt óriási területeken háborítatlan körülmények között szaporodott, természetes elterjedése Mexikóban a Balsas folyó völgyétől (18° sz.) északra, és az Egyesült Államok Sziklás-hegységétől keletre eső egész vidéket magába foglalta az Atlanti-óceánig, valamint egész Dél-Ontariót Kanadában.
Fajai
[szerkesztés]A Meleagris nem egyik faja az Észak-Amerikában honos vadpulyka (Meleagris gallopavo), melynek háziasított változata a házi pulyka (Meleagris gallopavo gallopavo), ez utóbbinak számos kultúrfajtája alakult ki. A különböző mai fajtaváltozatok kialakulásához hozzájárulhatott a már háziasított pulykák keveredése vadon élő állományokkal, erre akkor kerülhetett sor, amikor a spanyolok gyarmatosították Észak-Amerika keleti részét, és magukkal vittek már háziasított madarakat. Ilyen módon jött azután létre egy új pulykaállomány, amit „Amerikai Bronznak” neveztek el.
A nem másik élő faja a pávaszemes pulyka, más néven szemfoltos pulyka (Meleagris ocellata), amely Közép-Amerikában terjedt el; egyes vidékeken ezt a fajt még Yukatan pulykának vagy Honduras pulykának is nevezik.
Háziasítása és elterjedése
[szerkesztés]Háziasítása i. e. 1. évezred elején kezdődhetett, valószínűleg mexikói indián népek által. Európai megjelenésének időpontja bizonytalan.[1] Ásatásokon Európa szerte a XIV-XV. századi rétegekből is kerültek elő jól beazonosítható és datálható pulykacsontok.[2] Jelenleg, a pre-kolumbiánus európai importjának mikéntjével kapcsolatban felmerült elméletek egyikét sem támasztja alá konkrét írásos- vagy archeológiai bizonyíték.
Magyarországon XIII. századi sírokban talált gyűrűkön egyértelmű pulykaábrázolás látható és a Budai-várban egy XIV. századi rétegben is találtak pulykacsontot egy jól beazonosítható kerámiatöredék mellett.[3] Írásos bizonyítékok szerint Mátyás király a milánói hercegtől kért pulykákat és szakembert a szárnyas magyarországi betelepítéséhez,[4][5] de felmerült, hogy ez akár gyöngytyúkra (akkoriban indus- ill. török tik) is vonatkozhatott. A XVIII. század végéig az olaszból átvéve indiai tyúknak hívták. II. Lajos király említi is egyik levelében, amit a milánói herceg követének írt. A házi pulyka ma már világszerte elterjedt.
Változatai
[szerkesztés]Besorolása vitatott, sorolják a pulykaformák (Meleagridinae) külön alcsaládba, régebben külön családba, a pulykafélék (Meleagrididae) közé tartozott.
A nembe az alábbi 2 faj tartozik:
- vadpulyka (Meleagris gallopavo)
- pávaszemes pulyka (Meleagris ocellata) más néven (Agriocharis ocellata)
- Meleagris californica - kihalt
A Meleagris nem legelterjedtebb faja a vadpulyka (Meleagris gallopavo). A fajon belül hét alfajt (subspecies) különböztetnek meg, az egyes alfajok természetes elterjedési területe, valamint a tollazat színének különbözősége okán:
- Meleagris gallopavo gallopavo (Mexikói pulyka)
- Meleagris gallopavo silvestris (Kelet-amerikai pulyka)
- Meleagris gallopavo intermedia (Rio Grandei pulyka)
- Meleagris gallopavo mexicana (Gould-féle pulyka)
- Meleagris gallopavo osceola (Floridai pulyka)
- Meleagris gallopavo merriami (Merriami pulyka)
- Meleagris gallopavo onusta (Moore-féle pulyka)
Az árutermelésben fontos szerepet játszó pulykafajták
[szerkesztés]A hagyományosan árutermelésre használt fajták közül legismertebb a bronzpulyka, amely a 20. század derekáig Magyarországon is általánosan elterjedt volt, állományai tavasztól késő őszig természetes legelőkön tarthatók. Hazánkban ma már védelem alatt álló, őshonosnak minősített fajta, a rézpulykával együtt, jelenleg ezek kedvtelésből tartott fajtáknak számítanak. A bronzpulyka amerikai tenyésztésű, „javított” változata a szélesmellű bronzpulyka, melynek hátránya, hogy nehezen párosodik, csak mesterséges termékenyítéssel lehet eredményesen szaporítani.
A fehérpulyka (White Holland) ugyancsak a legrégebbi fajták közé tartozik, hasonló amerikai fajták a beltsvillei pulyka és a virginiai hópulyka. Angliai nemesítésű fehér fajta a közepes testnagyságú, széles mellű Empire White.[6] Az 1960-as évek óta az árutermelésben a hibridek vették át az egyeduralmat, bár a tenyésztő piac ma is állandó mozgásban van, amit jól jelez, hogy az elmúlt évtizedekben számos nagy hírű tenyésztő cég tűnt el, vagy számolta fel saját pulykatenyészetét, a forgalmazók száma pedig csökken, párhuzamosan a tenyésztés koncentrációjával.[7]
Megjelenésük
[szerkesztés]
Általánosságban elmondható, hogy a pulyka egy erőteljes felépítésű, nagy testtömegű madár, az egyes pulykafajták megjelenése nem sokban tér el egymástól, az előfordulási helyszínek földrajzi különbözősége miatt azonban más-más tulajdonságaik kerültek előtérbe. A háziasított pulykák esetében pedig a tenyésztők kívánalmainak megfelelően változnak. A tenyésztői munka hatása ebben az esetben a madár fenotípusát tekintve elsősorban a különböző színváltozatok megjelenésében, élőtömegük látványos megnövekedésében, a testforma, a testarányok, a húsfelrakás megváltozásában, és az erős lábszerkezet kialakulásában figyelhető meg.
A pulykák színes tollú változatai feltűnően fényes tollazattal rendelkeznek. A farok kicsit rövidebb a szárnynál és 18 tollat tartalmaz, amelyek vége kissé lekerekített. Tollazatuk dús és szinte minden darabja széles és nagy. A tojó minden esetben kisebb a kakasnál és megjelenése is szerényebb.
Testfelépítésük
[szerkesztés]A pulyka vad- és kultúrváltozatai között az a lényeges különbség, hogy a vadpulykának karcsúbb a testformája, és viszonylag magas a csüdje.
Hálaadásnapi pulyka
[szerkesztés]1621-ben a pulyka volt az Újvilágba érkező telepesek első vadászzsákmányainak egyike, és a hagyomány szerint az első hálaadásnapi vacsorára is sült pulykát készítettek. Az Egyesült Államokban a hálaadás a második legnépszerűbb ünnep a karácsony mellett, és elképzelhetetlen ma is egy hálaadásnapi vacsora sült pulyka nélkül. A hagyomány szerint ilyenkor két pulyka elnöki kegyelemben részesül, ami azt jelenti, hogy megmenekülnek a kés alól. Az első fehér házi ünnepséget 1947-ben Harry Truman elnök idején tartották, de 1963-ban történt meg először J. F. Kennedy elnök idejében, hogy az elnök megkegyelmezett egy pulykának. 2010-ben például az Apple (Alma) és Cider (Almabor) nevű pulykák kaptak kegyelmet a Fehér Ház Rózsakertjében, míg 2011-ben a Liberty (Szabadság) és a Peace (Béke) nevűek.[8] 2013-ban a „Nemzet Pulykája” címet a Popcorn (Pattogatott kukorica) nevű pulykakakas nyerte el, dublőrével szemben, akit Caramelnek hívtak.[9]
Jegyzetek
[szerkesztés]- ↑ R. Hennig (1940). „Eine rätselhafte Tier-Darstellung in Dom von Schleswig” (német nyelven). Natur und Volk - Bericht der Senckenbergischen Naturforschenden Gesellschaft 70, 100-101. o. (Hozzáférés: 2019. szeptember 19.)
- ↑ Küenzi, W. (1940). „[https://www.e-periodica.ch/digbib/view?pid=mnb-001:1940:0#135 Tierreste aus Grabungen des Historischen Museums Bern 1935-38]” (német nyelven). Mitteilungen der Naturforschenden Gesellschaft Bern, 80-81. o. (Hozzáférés: 2019. szeptember 19.)
- ↑ Bökönyi, Sándor (1958). „[http://epa.oszk.hu/02000/02007/00018/pdf/EPA2007_bp_regisegei_18_1958_455-486.pdf A BUDAI VÁRPALOTA ÁSATÁSÁNAK ÁLLATCSONTANYAGA XIII — XVII. SZÁZAD]”. Budapest Régiségei (18), 467-468. o. (Hozzáférés: 2019. szeptember 19.)
- ↑ Csánki, Dezső (1883). „Első Mátyás udvara”. Századok, Bp. 17., 649. o, Kiadó: Magyar Történelmi Társulat. (Hozzáférés: 2019. szeptember 19.)
- ↑ EHETETT MÁTYÁS KIRÁLY TÖLTÖTT PULYKÁT? (magyar nyelven). (Hozzáférés: 2019. szeptember 19.)
- ↑ Tankönyvtár:Baromfitenyésztés-1
- ↑ Tankönyvtár:Baromfitenyésztés-2
- ↑ A nap képei: Obama megkegyelmezett két pulykának
- ↑ Obama pardons, crowns Popcorn' as National Thanksgiving Turkey - videó
Források
[szerkesztés]- Sütő Zoltán: Baromfitenyésztés, 8. fejezet Szerkesztők: Bogenfürst Ferenc, Horn Péter, Sütő Zoltán, Kovácsné Gaál Katalin, Kovács Gellért, Tankönyvtár, Nyugat-Magyarországi Egyetem,
- National Geographic Society (2002). Field Guide to the Birds of North America. Washington, D.C.: National Geographic Society. ISBN 0-7922-6877-6.
- Porter, W. F. (1994). „Family Meleagrididae (Turkeys)”. In del Hoyo, J., Elliott, A. & Sargatal, J. eds. Handbook of the Birds of the World, Vol. 2. New World Vultures to Guineafowl. Barcelona: Lynx Edicions, pp. 364–375. ISBN 84-87334-15-6.
További információk
[szerkesztés]
- Pulyka.lap.hu - linkgyűjtemény
- Bokor József (szerk.). Pulyka, A Pallas nagy lexikona. Arcanum: FolioNET (1893–1897, 1998.). ISBN 963 85923 2 X. Hozzáférés ideje: 2022. május 31.
- Jboyd.net szerinti rendszerbesorolása. (Hozzáférés: 2010. október 24.)
- Integrated Taxonomic Information System besorolása szerint a pulykaformák (Meleagridinae) alcsaládjába tartoznak. (Hozzáférés: 2010. augusztus 21.)
- A taxon adatlapja az ITIS adatbázisában. Integrated Taxonomic Information System. (Hozzáférés: 2010. október 24.)
- A pulykák házőrzőnek is beválnának
- Sütő Zoltán: A pulyka kultúrtörténete, tenyésztése és tartása. Jegyzet az Állattenyésztési Kar üzemmérnök és állattenyésztő mérnök szakos hallgatói részére; Pannon Agrártudományi Egyetem Állattenyésztési Kar, Kaposvár, 1993
