Location via proxy:   [ UP ]  
[Report a bug]   [Manage cookies]                
Ugrás a tartalomhoz

Saulei csata

Ellenőrzött
A Wikipédiából, a szabad enciklopédiából
Saulei csata
Litván bélyeg (2011)
Litván bélyeg (2011)

KonfliktusSzamogit-szemigall háború (1236)
Időpont1236. szeptember 22.
HelyszínŠiauliai, Észak-Litvánia[1]
EredményKardtestvérek súlyos veresége
Szemben álló felek
Kardtestvérek rendje Szamogitia
Szemigallia
Parancsnokok
† VolquinVykintas
Szemben álló erők
3000 keresztes5-6000 fő
Veszteségek
50 elesett rendi tag
2700 halott
1200 halott
é. sz. 56° 06′ 54″, k. h. 23° 30′ 52″56.115000°N 23.514444°EKoordináták: é. sz. 56° 06′ 54″, k. h. 23° 30′ 52″56.115000°N 23.514444°E
A Wikimédia Commons tartalmaz Saulei csata témájú médiaállományokat.

A saulei csata a Kardtestvérek lovagrendjének döntő veresége a lettektől és a litvánoktól a litvániai Šiauliai mellett, amelyet régibb formában Saule, Saulen néven jegyeznek, ezért is az ütközet neve sauleni csata. A csatában a lovagok elvesztették vezetőjüket is.

A Kardtestvérek terjeszkedései

[szerkesztés]

A Kardtestvérek rendje militáns lovagrendet 1202-ben Albert von Buxthoeven rigai püspöke alapított Livóniában[2]. A Rend azonnal megkezdte a lett, kur, lív és észt területek meghódítását és erőszakos térítését. A Kardtestvérek által ellenőrzött terület északról Dán Észtországgal, keletről orosz fejedelemségekkel, délről litván törzsekkel volt határos. A rend rákényszerült a folyamatos területhódításra, de bár a mai Észtország és Lettország területén élő pogány törzseket sikerült egymással kijátszva legyőzniük, a litván törzsek szövetkeztek, az orosz területek pedig szervezetten együttműködtek. 1234-ben V. Jaroszláv novgorodi fejedelem vezetésével a novgorodiak és vlagyimiriek legyőzték őket, de a lovagok ereje még nem tört meg.

Hadjárat a litvánok és a lettek ellen

[szerkesztés]

A kardtestvérek a harcias szemigallok (zemgaleiek) részéről kemény ellenállásba ütköztek. 1236 tavaszán a lovagok betörtek a litván Szamogitiába (Žemaitia). A keresztes sereg viszont csak töredéke állt jól felszerelt, páncélos lovagokból. A harcosok zömét fegyelemhez nem szokott segédcsapatok tették ki, akik a németek helyi szövetségesei, vazallusai voltak. A segédcsapatok szerteszét fosztogattak az országban, így tényleges térítés nem történt. Miután elég zsákmányt szereztek, a lovagok Szemigallián (Zemgale) át hazafelé készültek. De Vykintas szamogit fejedelem összefogott a szemigallokkal, hogy a betörést megtorolja. A Kardtestvérek támadása is annyira gyorsan zajlott le, hogy Vykintas idejében nem tudott reagálni és a szamogit harcosok már csak akkor gyűltek össze, mikor az ellenség visszavonulóban volt.

A csata

[szerkesztés]

Vykintas, Szamogitia fejedelme lett a két törzs szövetségének vezetője, amely elindult, hogy csatába szálljon a lovagokkal. A kardtestvéreket maga Volquin nagymester vezette. A 3000 fős lovagi sereg és segédcsapatai a Mūša folyó egyik mocsaras átkelőjén próbáltak átjutni, hogy a túloldalon visszatérhessenek Livóniába. Mindennek komoly kockázata volt, mert az átkelés nehézségeiből komoly kockázatok adódhattak és a nehéz fegyverzetű lovagok nem tudtak volna koncentrált erővel harcolni. Ráadásul a folyónál várakozott Vykintas 5-6000 főnyi harcossal.

A csatát megelőző nap egy főleg holsteini lovagokból álló csapat került szembe a gázlónál a szamogitokkal. Mivel nem akartak lóról leszállva az ingoványos területen harcolni, ezért estére táborba szálltak. Másnap Vykintas teljes hadereje felsorakozott a lovagok ellen. Minthogy az süppedős talajon a nehézpáncélzatú lovagok lassabban mozogtak és fegyvereiket is korlátozottan használhatták, Vykintas a lándzsás szamogit könnyűlovasságot küldte ellenük. A szamogit támadás miatt a lovagok livóniai népekből álló segédcsapatai, akik amúgy se voltak jól felszerelve, elmenekültek a csatából. A lovagok egy része kiverekedte magát, s igyekeztek eljutni a biztonságot jelentő Rigába, útközben megjelentek a szemigall harcosok, akik rajtuk ütöttek és megölték őket.

Bár a szamogitok és szemigallok vesztesége is meghaladt az ezer főt, de a keresztesek részéről közel háromezren estek el a csatában. Ezzel a csatával a lovagok megsemmisítő vereséget szenvedtek, mert a rend tagjai közül 50-en lelték halálukat Saulénél, köztük Volquin nagymester is.[3]

A csata helyszíne nem bizonyított

[szerkesztés]

A Saulei csata helyszíne nem határozható meg pontosan. A csata lehetséges helyszínével kapcsolatban két széleskörű hipotézis létezik: az egyik szerint Litvániában Šiauliai közelében[4][5] vagy a lettországi Vecsaule közelében történt az összecsapás.[6] Litvániában, Šiauliai mellett található a terra Sauleorum. Egy régi út vezet át rajta Žemaitija felől JoniškisJelgava irányába, és a Mūša folyót keresztezi egy mocsaras területen Jaunjūniem közelében, ez a csata vélt helyszíne. Az sem bizonyított, hogy a Bauskától keletre fekvő Saule helynév ősi eredetű lenne. Ezzel szemben a vecsaulesi (Bauskától keletre) csatahelyről alkotott vélemény azon a feltételezésen alapul, hogy a keresztes lovagoknak akkoriban nem volt szükségük betörni Žemaitijába, és a Saulei csata kapcsán sem említik Žemaitját. A régészeti leletek tanúskodnak a Vecsaule melletti csatáról. Az ellentmondást ebben a hipotézisben az okozza, hogy a dokumentumok alapján Saulei földje a Zemgali déli határán volt.

A következmények

[szerkesztés]
Livónia felosztása 1260 körül. A Dán Hercegségről szól a Dán Észtország szócikk. A Livóniai Lovagrend megnevezés a Kardtestvérek rendjét jelenti, illetve 1260-ban a Német Lovagrend Livónia rendtartományát.

A vereség után a német császár és a pápa kemény megrovásban részesítette a lovagrendet, korábbi visszaélései miatt. Láthatólag nem a kereszténység terjesztésével, hanem zsákmányszerzéssel és feudális birtokok kiépítésével törődtek, ugyanis a kúrföldi eseten túl, amikor keresztényeket támadott a lovagrend, IX. Gergely pápa olyan kéréssel fordult a lovagok felé, hogy védjék meg Finnországot a novgorodiak támadásától, de alighanem a rend elhanyagolta a kérés teljesítését. Ezért a Kardtestvérek rendjét a pápa parancsára beolvasztották a Német Lovagrendbe, amelynek ezáltal egyik tartománya lett, és megőrizte autonómiáját.

A Rigai főegyházmegye[7] és három egyházmegyéje – a dorpati,[8] öseli[9] és a kurföldi[10] – a Német Lovagrend Livón tartományával alkotta a történészek által Ó-Livóniának nevezett államalakulatot (a Dán Észtországot, a képen Dán Hercegség, 1346-ban vette meg a Német Lovagrend a Dán Királyságtól).

Jegyzetek

[szerkesztés]
  1. Lásd a "A csata helyszíne nem bizonyított" szakaszt!
  2. Henrik Livónia krónikája VI:6 Ugyanakkor Theodorik testvér1, előre látva a livóniaiak árulásait, és attól tartva, hogy képtelen lesz ellenállni a pogányok sokaságának, sőt, a hívek számát megsokszorozni és a pogányok között megőrizni a kereszténységet, megalapította a Krisztus Milíciájának Fivéreit2. Ince pápa úr a templomosok uralmát, valamint ruhájukon viselhető jelvényként kardot és keresztet adott nekik. Megparancsolta nekik, hogy püspöküknek engedelmeskedjenek.
    1 Ez hibás, mivel minden más források a rend alapítójának Albert püspököt, nem pedig Theodorik dünamündei apátot tekinti. Meglehet, az ötletadó Theodorik volt, de valószínűtlen, hogy egy apát számára adjon a pápa engedélyt lovagrend alapítására.
    2 A rendet szokás Kardtestvérek rendje, Livóniai kardtestvérek néven említeni, latinul: Fratres militiæ Christi Livoniae.
  3. LVK forrás  hevenyészett magyar fordításban (zárójelben a mondat első verssorának száma):
    (01906.) Saule-ből bozótoson és a lápon át kellett visszatérni.
    (01908.) Jaj, saját maguk szerencsétlenségére, ők okoztak mindent!
    (01910.) Egy folyóhoz érve észrevették az ellenséget.
    (01912.) Hát, már alig érzett valaki örömet, pedig Rigában még mindenki olyan boldog volt.
    (01914.) A mester előre lovagolt és így szólt: „Csata vár ránk! Becsülettel kell majd megküzdenünk: mi támadunk először rájuk, aztán akadálytalanul térhetünk haza."
    (01920.) - "Nem akarunk itt harcolni" - mondták neki a lovagok. – "Ha elveszítjük lovainkat, akkor a gyalog kell haladnunk."
    (0924) - "Akarod, hogy a fejeteket is a lovakkal vigyék? Repüljenek az lelkeink, mint a toll?" A mester e szavai valóra váltak.
    (01928.) És másnap reggel gyorsan körbevette őket a pogányok csoportja, akár tetszik, akár nem, váratlan csata kezdődött a pogányokkal.
    (01932.) Nem védte őket a mocsár, levágták őket, mint a nőket.
    (01934.) Sajnálom néhány hőst, akit ott védelem nélkül megöltek.
    (01936.) Sokan kétségbeestek, és amennyire csak tudtak, szenvedve tértek haza.
    (01938.) Zemgali könyörtelenül támadta őket, szegényeket és gazdagokat egyaránt.
    (01941.) A mester rendi testvéreivel még erősen ellenállt, mígnem lovakat cseréltek.
    (01944.) Majd talpon harcba indultak és leütöttek néhány embert, míg végül vereséget szenvedtek.
    (01947.) Volquin melléjük állt [értsd: elesett] és vigasztalta testvéreit.
    (01949.) Negyvennyolc hős halt meg.
    (01951.) Addig kergették őket, amíg a fák rájuk dőltek. [Fákat döntöttek az útra, hogy le kelljen szállni a lovakról.] Istenem, fogadd be a lelküket!
    (01954.) Halálukkal becsülettel hagyták el a világot, sok keresztes hadjáratot vívtak meg. Isten ragadja meg lelküket a nyomorúságból, és irgalmazzon nekik!
    (01959.) Ezzel Volquin mester véget ért.
    (01960.) Hát elhallgatott a hangja.
    (01961.) A tizenkilenc éves mestert megverte egy bolond.
    (01963.) Szorgalmasan uralkodott, és Isten irgalmas volt hozzá, akit nem szűnik meg dicsérni.
  4. Benninghoven, Friedrich. Der orden der Schwertbrüder (német nyelven), 327–347. o. (1965. november 4.). OCLC 1547012 
  5. „Saulės mūšio (1236 m.) vietos problematika” (litván nyelven). Lietuvos TSR Mokslų akademijos darbai. Serija A (Litvánia) 1988 (4. (105.)), 64–72. o, Kiadó: Lietuvos TSR Mokslų akademija. ISSN 0131-3843. 
  6. Bielenstein, August Johann Gottfried (1826-1907). Die Grenzen des lettischen Volksstammes und der lettischen Sprache in der Gegenwart und im 13. Jahrhundert : ein Beitrag zur ethnologischen Geographie und Geschichte Russlands (német nyelven), 122. o. (1892. november 4.). Hozzáférés ideje: 2023. március 10. 
  7. A rigai egyházmegyét 1185-ben alapították, akkor Üxküll (Uxhall, Ikšķile) néven. 1202-ben nevezte át rigaira, és helyezte át székhelyét Rigába Albert, az egyházmegye harmadik püspöke. 1252-ben emelték főegyházmegyei rangra (érsekség). 1540-ben megszűnt az érsekség. (1918. szeptember 22-én jön újra létre a rigai egyházmegye.Hierarchia Catholica: Archidioecesis Rigensis (angol nyelven). (Hozzáférés: 2023. január 4.)
  8. 1211-ben Leal (Lihula) egyházmegyeként jött lére. 1224-től a neve Dorpat (Tartu) változott, a a rigai püspökség, később érsekség alá tartozott. Megszűnt 1558-ban. Diocese of Dorpat (Tartu) (angol nyelven). (Hozzáférés: 2022. november 25.)
  9. A Ösell (Oesell) [Saare-Lääne] (Saaremaa) egyházmegyét 1228-ban alapította Albert von Buxthoeven rigai püspök, az egyházmegye 1560-ig állt fent.
  10. A Kurföldi egyházmegyét 1219-ben alapították és 1655-ben szűnt meg, amikor beolvadt a Vilniusi egyházmegyébe.Hierarchia Catholica: Dioecesis Curoniensis seu Quironiensis (angol nyelven). (Hozzáférés: 2023. január 4.)

Források

[szerkesztés]