Rudolf Carnap

Rudolf Carnap (1891 – 1970)

Német- amerikai filozófus. Az ún. logikai empirizmus irányzatának szellemi vezére. Fő eredményeket a tudományfilozófia, episztemológia, nyelvfilozófia, matematika, logika, a logika filozófiája, a matematika filozófiája és számítástudomány területén ért el.

Forrással ellátott idézetei

• Más szavakkal, minden matematika formalizálható, de a matematika nem meríthető ki egy rendszerrel, egyre gazdagabb nyelvek végtelen sorozatát igényli.

-- A Gödel tételek következményeiről a "Logical Syntax of Language"-ban.

• „Az absztrakt nyelvi formák elfogadását vagy elutasítását, csakúgy, mint bármely más nyelvi forma elfogadását vagy elutasítását a tudomány bármely ágában, azok eszközként való hatékonysága alapján döntik végül is el, ami az elért eredmények és a szükséges ráfordítások mennyiségének és komplexitásának aránya.”

-- "Meaning and Necessity"

A Metafizika Kiküszöbölése a Nyelv Logikai Elemzésén Keresztül

• Ha valami elvileg túl lenne a lehetséges tapasztalaton, akkor nem lehetne sem elmondani, sem elgondolni, s kérdéseket sem lehetne feltenni vele kapcsolatban.

• Mivel a metafizika sem analitikus állításokat nem akar tenni, sem pedig a tapasztalati tudomány területére nem akar kerülni, ezért vagy olyan szavakat kényszerül felhasználni, amelyeknek nem adja meg az alkalmazási kritériumát és amelyek ezért jelentésnélküliek, vagy pedig a jelentéssel bíró szavakat oly módon kényszerül összeállítani, hogy sem analitikus (illetõleg kontradiktorikus), sem empirikus állítást nem kap. Mindkét esetben szükségszerűen látszatállítások adódnak.

• De mi marad meg egyáltalán a filozófiának, ha minden olyan állítás, amely közöl valamit, empirikus természetű és a ténytudományokhoz tartozik? Nem állítások, nem elmélet, nem is rendszer, hanem csak egy módszer marad, nevezetesen a logikai elemzés módszere.

• A metafizikai (látszat-) állítások nem írják le sem a fennálló (ebben az esetben igaz állítások lennének), sem a fenn nem álló (ebben az esetben legalábbis hamis állítások lennének) tényeket: nem a tényállások bemutatására szolgálnak, hanem az életérzés kifejezésére.

• A metafizikusok zeneileg tehetségtelen muzsikusok. Ehelyett erõsen vonzódnak a teoretikus közegben végzett munkához, a fogalmak és gondolatok összekapcsolásához. De ezt a hajlandóságukat nem a tudomány területén váltják tettekre, másrészt pedig kifejezési igényüket nem a művészetben elégítik ki, összekeverik a két dolgot, és olyan produkcióval állnak elõ, amely semmi a megismerés, és elégtelen az életérzés vonatkozásában.

Az Elmélet, Mint Részlegesen Interpretált Formális Rendszer

• A fizika fejlõdése az elmúlt századokban, de különösen az elmúlt néhány évtizedben, egyre inkább az elméletek szerkesztésének, ellenõrzésének és alkalmazásának ama módszeréhez vezetett el, amelyet formalizálásnak nevezünk, azaz egy interpretációval kiegészített kalkulus szerkesztésének. A formalizálás terjedését tudásunk növekedése és a tárgy sajátos szerkezete sugallta, és tette egyszersmind gyakorlatilag lehetõvé. Következésképpen egyre kevésbé kellett a tudomány absztrakt terminusainak és a segítségükkel megfogalmazott axiómáknak és tételeknek valamiféle "szemléletes" megértésére törekedni. A tudósok sokáig nem ismerték fel, hogy a tudomány felhagyhat, és fel is kell, hogy hagyjon az ilyesféle megértés keresésével.

• Fontos megértenünk, hogy egy modell felfedezésének csak esztétikai, didaktikai, vagy, legjobb esetben, heurisztikus értéke van, de egyáltalán nem lényeges a szóban forgó elmélet sikeres alkalmazásához. Ahogyan a fizika fejlõdése elvezetett az általános relativitáselmélethez, majd a kvantummechanikához, beleértve a hullámfüggvényt, a "szemléletesség" igénye egyre kevésbé és kevésbé volt kielégíthetõ. Sokan, köztük fizikusok is, sajnálkoznak és csalódottak emiatt. Egyesek, különösen a filozófusok, egészen odáig mennek, hogy azt állítják: ezek a modern elméletek, mivel nem tehetõk szemléletessé, egyáltalán nem is a természetrõl szóló elméletek, hanem "pusztán formalisztikus konstrukciók", "puszta kalkulusok". Ez a fizikai elméletek feladatának alapvetõ félreértése.

• A modern fizikus tudja, hogyan használja a kalkulusban szereplõ szimbólumot olyan elõrejelzések levezetésére, amelyeket megfigyeléseinkkel ellenõrizhetünk. (...). Így a fizikus, bár állításai nem fordíthatók le a hétköznapi tapasztalat nyelvére, igenis érti a Y szimbólumot és a kvantummechanika törvényeit. Birtokában van annak a fajta megértésnek, amely egyedül fontos megismerés és a természettudomány szempontjából.

Ellenőrizhetőség és Jelentés

• Nyilvánvalóan értenünk kell egy mondatot, azaz ismernünk kell jelentését, mielõtt megpróbálhatnánk megállapítani igazságát vagy hamisságát. (...) Ha tudnánk, hogy mi volna akkor, ha az adott mondatot igaznak találnánk, akkor tudnánk azt is, hogy mi a mondat értelme. És ha két mondat esetében azonosak a feltételek, amelyek mellett igaznak kellene tartanunk õket, akkor azonos az értelmük is. Ennélfogva egy mondat jelentése bizonyos értelemben azonos azzal a móddal, ahogyan igazságát vagy hamisságát meghatározzuk; és egy mondatnak csak akkor van jelentése, ha ilyen meghatározás lehetséges.

• Ha verifikáción az igazság végleges és egyértelmű megállapítását értjük, akkor egy univerzális mondat, pl. egy úgynevezett fizikai vagy biológiai törvény, sohasem verifikálható. Ezt a tényt sokszor észrevették már. Ha fel is tételezzük, hogy a törvény minden egyes esete verifikálható, az esetek -- amelyekre a törvény vonatkozik, pl. a tér-idõ-pontok -- száma akkor is végtelen, és ezért megfigyeléseink, amelyek mindig véges számúak, sohasem meríthetik ki a törvény alá tartozó eseteket. Nem tudjuk verifikálni a törvényt, de tudjuk ellenõrizni egyes eseteinek -- vagyis a törvénybõl és más, már megalapozott mondatokból levezetett partikuláris mondatoknak -- az ellenõrzésén keresztül. Ha az ellenõrzõ kísérletek folytatólagos sorozatában egyetlen negatív esetet sem találunk, akkor a pozitív esetek szaporodásával lépésrõl lépésre növekedni fog a törvénybe vetett bizalmunk. Ezért verifikáció helyett itt inkább a törvény fokozatosan növekedõ konfirmációjáról beszélhetünk.