Tettes vagy áldozat? Hunyadi László halála

Pálosfalvi Tamás TETTES VAGY ÁLDOZAT? HUNYADI LÁSZLÓ HALÁLA 1. 1457. március 16-án Budán vérpadon fejezte be életét Hunyadi László, a néhai János kormányzó idõsebb fia.* E tény talán még a történelem iránt alig vagy egyáltalán nem érdeklõdõ emberek többsége számára sem számít újdonságnak, mint ahogy az a közkeletû vélekedés sem, hogy a kivégzés tulajdonképpen válasz volt a magyar történelem nem túl nagyszámú politikai leszámolásainak egyikére, Cillei Ulrik gróf megölésére. A gróf néhány hónappal korábban Nándorfehérvár várában vesztette életét, máig, és valószínûleg örökre ismeretlen körülmények között, de bizonyosan Hunyadi László és társai fegyverei által. „Meghalt a cselszövõ, nem dúl a rút viszály”, énekli a kar Erkel Ferenc közismert operájában, és e sor elég pontosan megragadja nemcsak Cillei Ulrik, de az egész Cillei család megítélését a magyar, sõt, az osztrák történelmi köztudatban is.1 A folytatás ugyanakkor, miszerint „országunk élni fog, mert László nagy király”, már korántsem tükrözi nemhogy a szélesebb közvélemény, de a szakma közkeletû vélekedését sem. Nemigen akad ugyanis történész, aki V. László tényleges uralkodásának2 alig öt esztendejét „sikertörténetnek” ábrázolná, hogy a király és népe(i) egymásra találásáról ne is beszéljünk. Azt általában minden szerzõ elismeri, hogy az uralkodását megkezdõ László igen nagy kihívást jelentõ örökséget vett át, de kevesen vannak, akik belelátják a fiatal uralkodóba azon tulajdonságokat, amelyek birtokában, hosszabb élet esetén, képes lett volna megfelelni a vele szemben támasztott elvárásoknak.3 Érdemes * A tanulmány elkészítését az OTKA K. 100749. számú pályázata támogatta. A tanulmányban hivatkozott milánói források feltárása és digitalizálása az OTKA 81430. számú, Domokos György által vezetett kutatása keretében történt. Ehelyütt is köszönöm Domokos Györgynek és Armando Nuzzonak, a Pázmány Péter Katolikus Egyetem Olasz Nyelv és Irodalom Tanszéke oktatóinak lekötelezõ és önzetlen segítségüket. Ugyancsak hálával tartozom kollégáimnak, Horváth Richárdnak, Neumann Tibornak és Tringli Istvánnak, rendkívül hasznos észrevételeikért és javaslataikért. 1 Johannes Grabmayer: Das Opfer war der Täter. Das Attentat von Belgrad 1456 – über Sterben und Tod Ulrichs II. von Cilli. Mitteilungen des Instituts für österreichische Geschichtsforschung 111. (2003) 3–4, 286–287. 2 Mint ismeretes, V. Lászlót csecsemõként koronázták Magyarország királyává 1440-ben, de uralkodását csak az után kezdhette meg, hogy egy cseh–magyar–osztrák rendi mozgalom 1452-ben kiszabadította gyámja, III. Frigyes kvázi-fogságából. 3 Jellemzõ ebben a tekintetben Hóman Bálint megjegyzése: „Egyénisége általában nem sok jóval biztatott.” Mi több, Hóman felismerni vélte a királyban, minden bizonnyal éppen Hunyadi László lefejeztetésének okán, a Luxemburgokra szerinte általában jellemzõ kegyetlenséget. Hóman Bálint és Szekfû Gyula: Magyar Történet. II. kötet. Budapest, 1936. 462. V. László negatív megítélése a nép- 384 PÁLOSFALVI TAMÁS megjegyezni ugyanakkor, hogy az V. László uralkodói alkalmatlanságára vonatkozó elképzelések ugyanazon torzító forrásokból táplálkoznak, amelyek a Cillei család minden tagjának elemi gonoszságát és elvtelenségét is beleégették az utókor róluk formált képébe.4 Hogy e kép, több más máig virulens történeti toposszal együtt, revízióra szorul, nem vitás, de a probléma bõvebb tárgyalására ehelyütt nincs hely. Fontos ugyanakkor szem elõtt tartani, mert a minket most közelebbrõl érdeklõ kérdést, Hunyadi László kivégzésének megítélését döntõ mértékben meghatározta és meghatározza a mai napig a magyar történetírásban. A mostanáig visszhangzó alaphangot, mint sok más esetben is, gróf Teleki József adta meg nagy mûvének második kötetében. Az õ értelmezésében Hunyadi László kivégzése mögött is azon erõk álltak, akik Hunyadi János üstökösszerû felemelkedése óta a család romlására törtek: a „Hunyadi-ház ellenségei”, egy változó összetételû csoport, melynek állandó eleme, egyben vezetõje, 1456 novemberéig Cillei Ulrik, majd „hihetõleg” Garai László nádor. 1457 elején e csoport aktuális tagjai egyenesen formális szövetségre léptek egymással annak érdekében, hogy a Hunyadiakat eltüntessék az útból.5 Teleki kései, és tegyük hozzá, a Hunyadiak iránt leplezetlenül elfogult történetírók, mindenekelõtt Thuróczy János6 alapján ismerteti, hogyan hangolták a királyt Hunyadi László ellen: még a török elleni hadjáratot is csak színleg tervezték, hogy Hunyadi László gyanakvását ezzel is elaltassák. Az összeesküvõk beszélték rá László királyt, hogy Mátyást mindenképpen hozassa túsznak Budára, miközben Garai nádor Hunyadi Lászlót arról gyõzködte, milyen hasznos közbenjáró lehetne Mátyás a király mellett, amikor õ maga (ti. Hunyadi László) éppen nincs az udvarban. Fontos megjegyezni ugyanakkor, hogy Telekinél a király szerepe teljesen passzív: csak sodródik az eseményekkel, és nem kitervelõje, csupán bábszerû végrehajtója a tervnek.7 Nem sokat tett hozzá e képhez néhány évtizeddel késõbb a kor másik alapos ismerõje, Fraknói Vilmos. V. László nála is a „Hunyadiak ellenségeinek” befolyása alá került, akik egykor nehezen viselték Hunyadi János hatalmát, és most elhatározták, hogy e hatalmat fiainak semmiképpen nem engedik át. Ezért szerûsítõ irodalomba is utat talált: a király „rettegésre hajlamos, gyenge és befolyásolható […]” volt, „császárok családjából való, önálló elhatározásra képtelen, semmi érdemet szerezni nem tudó”. Dümmerth Dezsõ: A két Hunyadi. Panoráma, 1985. 130. 4 Gondolok itt a Hunyadiak iránt elfogult krónikások mellett az egyébként V. Lászlóval alapvetõen nem ellenséges Piccolomini munkáira. Az õ hozzáállásának változására l. Marton József: Magyarország képe és megítélése Enea Silvio Piccolomini életmûvében. Irodalomtörténeti Közlemények 110. (2006) 468. és 45. sz. jegyz. 5 „A Hunyadi-ház ellenségei […] elõbbeni mesterkedéseiket megint elkezdették, még pedig annyival nagyobb tûzzel, minél inkább kezdé magát a testben és lélekben deli ifiú Hunyadi László a király kegyelmében megfészkelni. A büszke Újlaki Miklós hajdani bajtársa fénye által megsértve, a Cilleiek által megvert Bánfi Pál már most fõajtónálló, Buzlai László fõpohárnok, Csernin Henrik fõlovászmester, Józsa véglesi kapitány, Holczner Konrád osztrák tárnok, és Pukander Farkas szoros szövetségre lépnek, és a gyûlölt Hunyadi-ház kiirtását elvégzik.” Gr. Teleki József: Hunyadiak kora Magyarországon. I–V., X–XII. Pest 1852–1857. II. 491. A „Cilleiek által megvert” Bánfi egyébként nem Pál volt, hanem a testvére, István. 6 Johannes de Thurocz: Chronica Hungarorum. I. köt. Textus. Ediderunt Elisabeth Galántai et Julius Kristó. Bp. 1985. 277. és köv. 7 Teleki J.: Hunyadiak kora i. m. 491. és köv. TETTES VAGY ÁLDOZAT? HUNYADI LÁSZLÓ HALÁLA 385 elhitették a királlyal, hogy Cillei megölése elõre kitervelt merénylet volt, és Hunyadi László a király trónjára tört. A király Fraknóinál is csupán követi az eseményeket: „mindent elhitt, és mindenre ráállott”. Az összeesküvés résztvevõi ugyanazok, mint Teleki Józsefnél, ami nem is meglepõ, hiszen mindkét történész ugyanannak az 1457. március 21-i királyi oklevélnek a neveit sorolja föl.8 Érdekes módon sem Teleki, sem Fraknói nem akadt fenn azon, mit keres a „Hunyadiak ellenségei” között például a bécsi polgár Konrad Hölzler, V. László osztrák hubmeister-e,9 vagy egy másik osztrák, Wolfgang von Ruckendorf kamarás,10 akiknek semmi okuk nem lehetett engesztelhetetlenül gyûlölni a néhai kormányzót és családját, és pusztán ezért nevüket adni Hunyadi László kivégzéséhez. De nem akadtak fenn Újlaki Miklós személyén sem, aki pedig még néhány hónappal korábban is Hunyadi János szövetségese volt, és korábbi pályafutása alapján bajosan lehetne bármilyen párthoz sorolni. Teleki és Fraknói gondolatmenetét foglalta össze röviden Hóman Bálint is, akit érdemes szó szerint idézni: „Ha része is volt az események elõidézésében (ti. V. Lászlónak), kétségtelen, hogy mindezek értelmi szerzõi Garai László és barátai voltak. A király csak eszköz volt kezükben s Hunyadi László kivégzésével voltaképp a régi Garai-Cillei liga és a Hunyadiak vezetése alatt álló nemzeti párt küzdelmének utolsó fázisa jutott befejezéshez”.11 Elõdeivel ellentétben Hóman klasszikus, máig széles körben használt nevén nevezte a Hunyadiak eltüntetésén munkálkodó csoportot, amelyik, tekintve, hogy a Hunyadi-párt volt a „nemzeti”, csak idegen érdekeket szolgálhatott. A „Garai-Cillei liga” a Zsigmond elleni lázadások leverése óta uralta a magyar politikát, és bár az 1430-as években „bomladozóban volt”, Albert halála után új formában éledt újjá az ifjabb generáció, Cillei Ulrik és Garai László vezetése alatt. Velük, „az idegenekkel erõsen szaturált ’udvari’ arisztokráciával” szemben formálódott a „katona-fõurak ’nemzeti’ fõnemessége”, mások mellett a „színmagyar” Tallóci fivérek és persze Hunyadi János vezetése alatt.12 Hogy pontosan kik voltak 8 Fraknói Vilmos: A Hunyadiak és a Jagellók kora (1440–1526) (A magyar nemzet története. Negyedik kötet). Bp. 1896. 162. 9 Rá l. Wien. Geschichte einer Stadt. Von den Anfängen bis zur Ersten Türkenbelagerung. Böhlau/Wien 2001. Hrsg. Peter Csendes/Ferdinand Oppl. 156. (A vonatkozó rész Peter Csendes munkája). 10 Telekinél, mint láttuk „Pukander” (Hunyadiak kora i. m. 491.), Fraknóinál „Rukkendár” (Hunyadiak és a Jagellók kora i. m. 162.). Vö. J. F. Böhmer: Regesta Imperii XII. Albrecht II. 1438–1439. Bearb. von Günther Hödl. Wien 1975. No. 47. Regesten Kaiser Friedrichs III. (1440– 1493). Nach Archiven und Bibliotheken geordnet. H. 12: Die Urkunden und Briefe aus den Archiven und Bibliotheken des Österreichischen Staatsarchivs in Wien, Abt. Haus-, Hof- und Staatsarchiv: Allgemeine Urkundenreihe, Familienurkunden und Abschriftensammlungen (1440–1446), bearb. von Thomas Willich. Wien 1999. No. 99. (http://www.regesta-imperii.de/regesten/suche/result/nr/ 1442–05–09_1_0_13_12_0_99_99.html. Letöltés: 2015. jan. 07.) Wolfgang von Ruckendorf Ulrich von Eyczing párthíve, az V. László kiszabadításáért szervezõdõ osztrák rendi mozgalom egyik állandó tagja. Személyére és rokonaira (akik között megtaláljuk a késõbbi fõúri Roggendorf család õsét) l. Karl Gutkas: Der Mailberger Bund von 1451. Studien zum Verhältnis von Landesfürst und Ständen um die Mitte des 15. Jahrhunderts. In Mitteilungen des Instituts für Österreichische Geschichtsforschung 74. (1966) 62., 66., 72., 88., és különösen 366. és 45. jegyzet. 11 Hóman B. – Szekfû Gy.: Magyar Történet i. m. 462. 12 Uo. 359., 413. 386 PÁLOSFALVI TAMÁS Garai barátai, és honnan tudjuk, hogy azok voltak, nem derül ki; ezen a kérdésen Hóman a rá jellemzõ elegáns nagyvonalúsággal siklott át.13 Hogy a korabeli magyar politikáról alkotott kép milyen keveset változott a Magyar Történet köteteinek megjelenése óta, jól mutatja Fügedi Erik 1986-ban publikált könyvének következõ passzusa: „Cillei halála után Garai vette át a párt vezetését, s hogy széthullásról nem lehetett szó, azt a legmeggyõzõbben a következõ tavaszon végrehajtott bosszú, Hunyadi László kivégzése bizonyítja”.14 A párt, amelynek irányítása kényszerû módon Garai kezébe került, lényegét tekintve azonos az 1401-ben, „sõt részben korábban” alakult Garai-Cillei ligával,15 de az, hogy milyen célok tartották egyben tagjait több mint fél évszázadon keresztül, mire a Hunyadiak iránti gyûlöletük világos célt rajzolt a horizontra, ugyanúgy nem derül ki Fügedi szövegébõl, mint ahogy Hómanéból sem. Tegyük hozzá, Fügedinél (egyébként nyilván Hóman nyomán) a Garai-Cillei liga oszlopai közé tartoznak a Kórógyiak is, jóllehet Kórógyi János azon kevés báró egyike volt, akik személyesen vettek részt Hunyadi oldalán Nándorfehérvár védelmében. A lényeg mindazonáltal az, hogy Hunyadi László halála itt is, mint korábban, egy ellenséges párt bosszúja, a király asszisztenciája mellett. Tulajdonképpen hasonló álláspontot foglalt el Kubinyi András is, aki mindenféle liga említése nélkül ugyan, de mégis elfogadta, hogy Hunyadi László egy Garai nádor által koordinált fõúri bosszúnak esett áldozatul.16 Jóformán az egyetlen történész, aki megpróbált szembemenni a ligák uralta politikai narratívával, Engel Pál volt, bár radikálisan õ sem szakított a hagyományos terminológiával. Engel már a hatvanas években cáfolta Hóman sosem létezett rokoni kapcsolatokra épített politikai szövetségeit, de továbbra is használt olyan kifejezéseket, mint „megátalkodott Garai-párti” (ti. alsólendvai Bánfi Pál), vagy „Hunyadi-párti” (ti. Rozgonyi Sebestyén), ami egyrészt feltételezi, hogy léteztek ilyen pártok, másrészt azt is, hogy a nevezett személyek huzamosan kötõdtek azokhoz.17 Õ mindazonáltal szakított a „monolit pártok” évtizedes harcával, és megpróbált értelmes célokat rendelni a változó pártalakulásokhoz. Az 1453 szeptemberében mások mellett Garai László és Újlaki Miklós részvételével kötött liga alapvetõ céljának például már „a királyi udvar magyarországi befolyásának helyreállítását” tekintette, amely persze szükségszerûen Hunyadi János ellen is irányult; a fordulat, bár árnyalatnyinak tûnik, nagyon fontos, hiszen a korábbi szerzõkkel ellentétben a szövetkezés pozitív oldalára 13 Hóman „nagyvonalúságára” l. Engel Pál: A magyar világi nagybirtok megoszlása a 15. században. I–II. In: uõ: Honor, vár, ispánság. Válogatott tanulmányok. Válogatta, szerkesztette, a jegyzeteket gondozta Csukovits Enikõ. Bp. 2003. 20–22. 14 Fügedi Erik: Ispánok, bárók, kiskirályok. A középkori magyar arisztokrácia fejlõdése. Bp. 1986. 365–366. 15 Uo. 364. 16 Kubinyi András: Mátyás király. Bp. 2001. 22. („Végül az urak — a királlyal egyetértve, aki féltette hatalmát az új fõkapitánytól — csapdát állítottak a Hunyadi testvéreknek.”) és 23. („Garaiék látszólag jól szervezték meg a Hunyadiak elleni akciót”) 17 Engel P.: Világi nagybirtok i. m. 22. Érdemes ebbõl a szempontból megjegyezni, hogy Ország Mihály udvarmester, akit Engel a néhai kormányzó odaadó hívének titulál, éppenséggel a király kíséretében érkezett Nándorfehérvárra, mint arról alább még szó lesz. TETTES VAGY ÁLDOZAT? HUNYADI LÁSZLÓ HALÁLA 387 helyezte a hangsúlyt, és többé nem a Hunyadiak önmagában értelmetlen eltüntetésére.18 Ami Hunyadi László kivégzését illeti, Engel itt is finomított az örökölt képen. Bár õ sem szakított a bosszú motívumával, annak kitervelését és végrehajtását már nem valamiféle Hunyadi-ellenes pártnak, hanem egy pártokon felül álló csoportosulásnak tulajdonította, amely végsõ soron az egész politikai elit képviseletében járt el. Szerinte Cillei megölése „mindenkit elidegenített tõle (ti. Hunyadi Lászlótól), kivéve legelszántabb híveit, és a néhai hadvezérnek nemcsak ellenfelei, mint Garai, hanem a barátai, mint Újlaki, sõt odaadó hívei is, mint Ország, mind egyetértettek abban, hogy a fiát meg kell fékezni. Az álnokságra álnoksággal feleltek, és a kiválóan színlelõ királlyal sikerült is az ellenfelüket biztonságba ringattatniuk.”19 A jelen tanulmány célja, hogy az elérhetõ források alapján, az örökölt sémáktól lehetõleg függetlenül vizsgálja meg azon eseményeket, amelyek Hunyadi László kivégzésében csúcsosodtak ki. A források, sajnos, nem kápráztatnak el bõségükkel, jóllehet magáról a kivégzésrõl meglehetõsen sok és sokféle feljegyzés maradt fenn. A remélt függetlenség jegyében megpróbáltam szakítani azzal a megközelítéssel, amely minden szereplõt valamiféle pártalakulás keretei közé kíván szorítani, és különösen óvakodtam attól, hogy bármelyik politikai tényezõt, legyen az személy, liga vagy éppenséggel a királyi udvar, eleve valamilyen hagyományos cimkével (pl. nemzeti vs udvari/idegen) lássak el, mert meggyõzõdésem, hogy ez a gyakorlat minden pragmatikusabb megközelítés legfõbb akadálya. Az események fonalát célszerûnek látszott 1455/1456 fordulóján felvenni, alkalmasint némi kitérõvel a korábbi állapotokra, amennyiben azok ismerete szükségesnek tûnt a késõbbi fordulatok megértése érdekében. 2. 1456. januárjában, mintegy két évvel és három hónappal azután, hogy utoljára elhagyta, V. László ismét a Magyar Királyságba készült. Dacára annak, hogy idõközben cseh királlyá is megkoronázták,20 valamint morva és sziléziai alattvalóitól is hûségesküt vett ki, az ifjú uralkodó helyzete nem sokkal volt kedvezõbb, mint amikor kiszabadult gyámja, III. Frigyes császár fogságából. Utóbbihoz fûzõdõ viszonya kifejezetten ellenségesnek volt mondható, aminek hátterében két dolog húzódott meg. Egyrészt Frigyes olyan várakat tartott elfoglalva Magyarországon és Ausztriában is, amelyek jog szerint Lászlót illették mint magyar királyt és osztrák herceget, a császár mégis csak súlyos váltságdíj ellenében lett volna hajlandó visszaadni azokat. Eljárása, különösen annak fényében, hogy az ifjú László kiadására is fegyverrel kellett kényszeríteni, táplálta a gyanút, hogy a Habsburg család rangidõs tagjaként célja nem más, mint az osztrák hercegség feletti hatalom megszerzése. Másrészt Frigyest dühítette Cillei Ulrik korlátlan befolyása a király udvarában, mivel a „stájer” grófban vetély18 19 20 Engel Pál: Szent István birodalma. Bp. 2001. 248. Uo. 1453. október 28-án. 388 PÁLOSFALVI TAMÁS társat látott, akinek hatalmi, „államalapítói” ambícióit, önmagára nézve fenyegetõnek ítélvén azokat, igyekezett, akár fegyverrel is, elgáncsolni.21 Nem volt jobb a király helyzete a vallási meghasonlástól is sújtott Csehországban és csatolt tartományaiban sem. 1453 májusában, még koronázása elõtt, azt a Podjebrád Györgyöt nevezte ki Csehország kormányzójának, akit korábban a cseh rendek választottak meg ugyane tisztségre. Míg a rendi választás két évre szólt, László kinevezése hat esztendõre, vagyis az uralkodó lemondott a hatalom gyakorlásáról, aminek világos jele, hogy Podjebrád nevezhette ki az országos méltóságokat, és rendelkezhetett a királyi jövedelmekkel.22 A helyzet látszólag éppen a fordítottja volt tehát a magyarországinak, ahol V. László de facto uralkodásának megkezdésével párhuzamosan megszûnt az addigi kormányzó, Hunyadi János tisztsége. Valójában azonban a különbség látszólagos, hiszen amint Csehországban Podjebrád kormányzói címmel,23 úgy Hunyadi Magyarországon mint fõkapitány és a királyi jövedelmek kezelõje kormányzott tovább a király képviseletében. A királyi hatalom két aspektusa gyakorlatilag elvált egymástól: míg László mindkét országban háborítatlanul élt a királyi kegynyilvánítás jogával, Podjebrád és Hunyadi, a királyi jövedelmek birtokában, a király nevében, de tõle függetlenül felügyelték azt, amit kormányzatnak szokás nevezni, fõképpen a kül- és katonai politikát.24 21 Franz Palacký: Geschichte von Böhmen. Vierter Band: Das Zeitalter Georgs von Podìbrad. Prag 1857. 387–88. Max Vancsa: Geschichte Nieder- und Oberösterreichs. II. Stuttgart-Gotha 1927. 318. Peter Štih: The Counts of Cilli, the Issue of their Princely Authority and the Land of Cilli. In: Idem: The Middle Ages between the Eastern Alps and the Northern Adriatic. Select Papers on Slovene Historiography and Medieval History. Leiden-Boston 2010. 361. és köv. a Cilleiek birodalmi grófi rangemelésérõl és a nyomában a Habsburgokkal kialakult, háborúig fajuló ellentétrõl. 22 Frederick G. Heymann: George of Bohemia. King of Heretics. Princeton 1965. 89. Az oklevél: Archiv Èeský èili staré písemné památky Èeské i Moravské, sebrané z archivù domácích i cizích. Red. Josef Kalousek. Díl XV, 212–213. 23 Ivan Hlaváèek: Bemerkungen zur Problematik der Zentralmacht und –verwaltung und deren Ausübung im bömischen Staat der hussitischen Zeit. In: Das spätmittelalterliche Königtum in europäischen Vergleich. Herausgegeben von Reinhard Schneider. Sigmaringen 1987. 493.: „Die vier Jahre von Ladislaus’ eher fiktiver Regierung (1454–1458 (!) sind dann eher als Vorgeschichte der Regierung Georgs von Podiebrad zu betrachten, der ab 1452 Landesgubernator war und alle Gewalt in seinen Händen konzentrierte.” 24 A megkülönböztetésre („matters of grace/matters of state”, l. John Watts: Henry VI and the Politics of Kingship. Cambridge 1996. 127–135. Természetesen, amint VI. Henrik nevében Angliában, úgy V. László nevében is szép számmal keltek kormányzati jellegû oklevelek, de hogy ezek mennyiben tükrözték a király akaratát, ugyanolyan kérdéses. A téma mindenképpen további vizsgálatot igényel. Hunyadi „kormányzatának” frappáns, példákkal alátámasztott jellemzését l. Mályusz Elemér: A magyar rendi állam Hunyadi korában. Bp. 1958. 146–147. A helyzet kísértetiesen hasonló volt Csehországban is, azzal az eltéréssel, hogy ott Podjebrád mint kormányzó az uralkodó személyes jelenléte mellett élt teljhatalmával. 1454 augusztusában például V. László Prágából mozgósítást rendelt Frigyes szász herceg ellen, de az Eger városának küldött parancs kancelláriai jegyzete („Ad mandatum domini regis domino Georgio gubernatore referente”) sejteti, hogy a cseh kormányzó állt az akció mögött. Így gondolta ezt maga Frigyes herceg is, aki a császárnak írott levelében utal rá, hogy a háború nem V. László akaratából indult („Kriege unde inczüge […] gescheen nicht dorch des irluchten fürsten herren Laslaw konigis […] czuschobe unde verhengnisse”). Adolph Bachmann: Urkunden und Aktenstücke zur österreichischen Geschichte in Zeitalter Kaiser Friedrichs III. und König Georgs von Böhmen (1440–1471). Wien 1879. 149., 151., 155. 1456. március: František Palacký: Urkundliche Beiträge zur Geschichte Böhmens und seiner Nachbarländer im Zeitalter Georgs von Podiebrad. FRA 2/20. 1860. 98. Vö. Heymann, F. G.: George of Bohemia 124–125., 131. TETTES VAGY ÁLDOZAT? HUNYADI LÁSZLÓ HALÁLA 389 A király helyzetében rejlõ, feloldhatatlannak tûnõ paradoxon abban állt, hogy sem Magyarországon, sem a cseh korona országaiban, sem Ausztriában nem tudott olyan hatalmi bázist kiépíteni, ahonnan a siker reményében próbálkozhatott volna helyzetének megszilárdításával a többi országában. Az osztrák hercegség eleve nem biztosított annyi erõforrást, hogy azokra támaszkodva erõbõl próbálja megtörni akár Podjebrád, akár Hunyadi befolyását,25 és ez magyarázza, hogy kénytelen volt Cillei Ulrik védõszárnyai alá húzódni, aki, bár nem önzetlenül, de képes volt elõteremteni a király számára nélkülözhetetlen anyagi és katonai erõt.26 A gróf támogatása ugyanakkor nehezítette is a király helyzetét, mert a rendek Ausztriában is, Magyarországon is összezártak a hatalmi ambícióit kevéssé leplezõ, a király feletti befolyást monopolizálni kívánó Cilleivel szemben.27 Cilleiéhez némileg hasonló szerepet játszott Magyarországon Jan Jiskra, aki ugyancsak fõkapitányi címmel felruházva V. László születése óta védte a király pozícióit Északkelet-Magyarországon. Ugyan az uralkodó hosszútávú érdekei azt kívánták volna, hogy végre felszámolják Jiskra királyi jövedelmek saját kezelésén alapuló, és ugyancsak önálló politikát lehetõvé tevõ tartományát,28 V. Lászlónak Hunyadival szemben szüksége volt a morva kapitány támogatására, és ennek megfelelõen beletörõdött a fennálló helyzetbe. Ezzel viszont tovább is nehezítette a saját dolgát, hiszen csekély joggal követelhette Hunyaditól azt, amit Jiskra kezén meghagyott. Mindez nem jelenti azt, hogy az uralkodó ne tett volna kísérletet mozgásterének tágítására. 1454 kora tavaszán, mint azt Mályusz Elemér meggyõzõen bizonyította, Vitéz János magyar titkos kancellár elõterjesztésére próbálta rászorítani Hunyadi Jánost a királyi jövedelmek átadására.29 A javaslatok lényegi része azt célozta, hogy a befolyó jövedelmekbõl eszközlendõ kifizetések a király tudtával, helyesebben a nála lévõ pecséten, vagyis a Vitéz kezelésében lévõ titkospecséten keresztül történjenek, és a király minden jelentõsebb ügyrõl értesüljön.30 Az elõterjesztés egyértelmûen arra az országgyûlésre reflektált, ame25 Gutkas, K.: Mailberger Bund i. m. 70. 1456-ban Cillei finanszírozta a király magyarországi útját, l. alább a 75. jegyzetet. 27 Erre jó példa egyrészt Cillei eltávolítása a király környzetébõl 1453 szeptemberében a korneuburgi osztrák gyûlésen (vö. Vancsa, M: Geschichte Österreichs i. m. 319–320.), másrészt az V. László tervezett Magyarországra jövetelét megelõzõ, 1455. júniusi gyõri tárgyalások, amelyek minden jel szerint éppen azért nem vezettek eredményre, mert a király nevében Cillei Ulrik vezette azokat. Vö. Bachmann, A.: Urkunden und Aktenstücke i. m. 177., ill. a magyar rendek szövetséglevele: Pettkó Béla: Kapisztrán János levelezése a magyarokkal. Történelmi Tár 2. sorozat 2. (1901) 178– 180., továbbá Magyar Nemzeti Levéltár Országos Levéltára, Diplomatikai Levéltár (a továbbiakban DL) 48280. 28 Vö. Mályusz E.: Magyar rendi állam i. m. 9. 29 Uo. 52–54. 30 Ernest Birk: Beiträge zur Geschichte der Königin Elisabeth von Ungern und ihres Sohnes König Ladislaus. 1440–1457. Quellen und Forschungen zur Vaterländischen Geschichte, Literatur und Kunst. Wien 1849. 245.: „Vult autem maiestas sua ut indiscrete et inutiliter non dissipentur proventus sui nec distribuantur quibuscumque preter voluntatem suam sed si qui sallariandi ex necessitate sunt decernatur eis sallarium quod de jure debet, cuius quantitas significetur maiestati sue ut quemadmodum dignum viderit approbet per literas suas sub sigillo secum presente emanandas. Nam per alia sigilla sua in absencia sua de proventibus suis aut aliis maioribus rebus que potestatem suam concernunt nichil vult disponi nec disposita rata habere, vult enim ut ponderabilia negocia referantur ad maiestatem suam.” 26 390 PÁLOSFALVI TAMÁS lyet az év elején Hunyadi János tartott a király nevében, határozatait pedig a király nevében, a személyes jelenlét pecsétje alatt küldte meg a megyéknek.31 Jóllehet a királyi elõterjesztés abban az idõszakban született, amikor Cillei Ulriknak nem állt módjában befolyást gyakorolni az uralkodóra, s így bajosan lehetett volna arra hivatkozni, hogy a király képében a gróf akarja Hunyadi kezébõl kiragadni a királyi jövedelmeket, a fõkapitánynak aligha okozott gondot a királyi propozíciók visszautasításának elérése. Az elkövetkezõ másfél év folyamán V. László a jelek szerint nem tett újabb kísérletet arra, hogy a magyarországi helyzeten alapjaiban változtasson, bár apró jelek azért utalnak arra, hogy nem törõdött bele teljesen a királyi jövedelmek tõle független igazgatásába.32 Csehországi, majd rövid sziléziai és morvaországi tartózkodása idején Podjebrád György „gondoskodását” élvezte,33 1455 tavaszán pedig, miután visszatért Bécsbe, rövidesen ismét Cillei Ulrik védõszárnyai alá húzódott. Nagyon mást nem is tehetett, ezzel viszont a kezdeményezés ismét Cillei kezébe került. Úgy tûnik ugyanakkor, hogy a gróf, okulván másfél évvel korábbi bukásából, óvakodott attól, hogy a király fölötti befolyásával megint túl sok ellenséget szerezzen magának. Ellenkezõleg: megpróbált közvetíteni egyfelõl V. László és a császár,34 másfelõl ugyancsak a király és Hunyadi között, és beavatkozása a magyar ügyekbe meg sem közelítette azt a szintet, amelyet 1453 januárja és szeptembere között elért.35 Szó sincs persze arról, hogy ebben valamiféle önzetlenség vezette volna, sokkal inkább arról, hogy nem akart egyszerre túl sokat kockáztatni. Mindenesetre annak a magyar történetírásban meggyökeresedett nézetnek, amely szerint feltett szándéka lett volna Hunyadi magyarországi befolyásának erõszakos felszámolása, sõt a fõkapitány megölése, nincs nyoma a kortárs forrásokban.36 31 Mályusz E.: Magyar rendi állam i. m. 147. Errõl tanúskodik egyebek mellett az 1455 márciusában a budai várnagyoknak küldött parancsa. Utóbbiak, egyébként Hunyadi familiárisai, pozsonyi polgárok javait foglalták le harmincadfizetés címén (pro quingentis florenis auri, quos vos de tricesimis nostris habere velletis), holott a király úgy rendelkezett, hogy a harmincadokat csak az udvar költségeire lehet fordítani (proventus huiusmodi tricesimarum nostrarum anni presentis ad nulla aliqua negocia nisi dumtaxat curie nostre reservaverimus), a várnagyok ellátásáról pedig más forrásból kíván gondoskodni (aliunde enim ad sustentandum vos providere poterimus). Magyar Nemzeti Levéltár Országos Levéltára, Diplomatikai Fényképgyûjtemény (a továbbiakban DF) 240326. 33 A sziléziai utazásra l. Palacký, F.: Geschichte von Böhmen i. m. 376–379.; Heymann, F. G.: George of Bohemia i. m. 122–123. 34 Bachmann, A.: Urkunden und Aktenstücke i. m. 170. (Cillei a királyi delegáció vezetõje Badenben) 35 Erre abból következtetek, hogy 1455 második felében és 1456 folyamán a királyi oklevelek kancelláriai jegyzetei nem tanúskodnak Cillei olyanfajta, szinte korlátlan befolyásáról, amilyen 1453 szeptembere elõtt jól kimutatható. Vö. Pálosfalvi Tamás: Vitovec János. Egy zsoldoskarrier a 15. századi Magyarországon. Századok 135. (2001) 432. és 10. jegyzet. A gróf döntéshozatalban játszott növekvõ szerepét mutató relációs jegyzetek csak 1456 szeptemberétõl, vagyis Hunyadi halála után kezdenek ismét gyarapodni (DL 15102.; Urkundenbuch zur Geschichte der Deutschen in Siebenbürgen. Bearbeitet von Franz Zimmermann, Carl Werner, Georg Müller, Gustav Gündisch. I–VII. Hermannstadt– Köln–Wien–Bucureºti 1892–1991. (A továbbiakban: UGDS) V. 545.; DF 254661.). Annyiban persze csalóka az összehasonlítás, hogy 1455 és 1456 folyamán már nem volt olyan „tülekedés” a királyi oklevelekért, mint 1453-ban, amikor V. László elõször érkezett Magyarországra. 36 Én legalábbis nem adok hitelt Aeneas Sylvius, Fraknói szerint is (Hunyadiak és a Jagellók kora i. m. 145. o. 3. jegyzet) „sok részlettel kiszinezve” elõadott történetének (vö. Eneáše Sylvia 32 TETTES VAGY ÁLDOZAT? HUNYADI LÁSZLÓ HALÁLA 391 A király tervezett magyarországi utazásának célja egyértelmûen a királyi jövedelmek visszaszerzése volt.37 V. László még indulása elõtt, Bécsbõl országgyûlést hirdetett január elejére Pestre, ezt azonban késõbb kénytelen volt elhalasztani „bizonyos közbejövõ akadályok miatt” (intercedentibus quibusdam impedimentis).38 Az akadályokat kétségtelenül III. Frigyes támasztotta, akivel továbbra sem jött létre megegyezés, és László ilyen körülmények között érthetõen vonakodott elhagyni Ausztriát.39 A király eredeti terve az volt, hogy Pozsonyon és Gyõrön keresztül Esztergomba megy, hogy ott tisztába jöhessen „a bárók szándékával”.40 Bárók alatt itt Hunyadit és közvetlen környezetét kell értenünk, hiszen a király feltett célja, a királyi jövedelmek saját kézbe vétele, az õ együttmûködése nélkül nem volt lehetséges. V. László január 24-én vagy röviddel elõtte ért Pozsonyba,41 Cillei Ulrik kíséretében,42 egy héttel késõbb már Kronika èeská [Aeneae Sylvii Chronicon Bohemiae]. Fontes Rerum Bohemicarum tom. VII. ed. Josef Emler, Praha s.a. 231–233.), mely ellentmond az események logikájának és részben az egykorú forrásoknak is. Aeneas-nál Cillei Ulrik célja kezdettõl Hunyadi eltüntetése, ami nem is meglepõ, hiszen a helyére tör (locum eius optabat): õ beszéli tele a király fejét azzal, hogy Hunyadi Magyarország valódi uralkodója, minden hatalom az övé, és most már a korona után is törekszik, ha kell, a törökök segítségével. Amint a király Magyarországra megy, Hunyadi erõvel vagy méreggel elpusztítja õt. Hogy a bûnt megelõzzék, és értelmi szerzõje ellen fordíthassák (praeveniendum facinus et in autorem vertendum scelus), a gróf javasolja Lászlónak, hogy csalják Hunyadit Bécsbe azzal, hogy a király csak ezzel a feltétellel megy Magyarországra, majd ott fogják el vagy öljék meg. Ezután leírja, hogyan akarta Cillei a vonakodó Hunyadit elõbb Köpcsényben megölni, majd miután ez a terv kudarcba fulladt, újabb tervet kieszelve furfangos módon ismét Bécsbe csalni. Árulkodó jel, hogy Aeneas elbeszélésébõl nyomtalanul eltûnik az a személy, akirõl tudjuk, hogy Cilleivel együtt tárgyalt Hunyadival, nevezetesen Podjebrád György cseh kormányzó. Nyilván nem azért, mert Aeneas nem emlékezett rá, hanem azért, mert már nem illett a koncepciójába. Mi több, kortárs információ szerint a tárgyalásokat a császár, az „osztrákok” és a magyarok között éppen Podjebrád kezdeményezte (Zcwischen unserm gnedigsten herrn dem keyser, den Osterrichern und den Hungern hat sich der Girsick teydinge undirfangen – Bachman, A.: Urkunden und Aktenstücke i. m. 167.), majd Cilleivel együtt indult Hunyadi elé, hogy õt is Bécsbe hívják. Erre azonban ismeretlen okból nem került sor, hanem Hunyadi visszatért Magyarországra, a gróf és a kormányzó pedig Bécsbe. Fraknói ezt a tárgyalást azonosítja a köpcsényi találkozóval, és március végére helyezi, éppen a szász herceg követének idézett beszámolója alapján. Csakhogy magának Cilleinek egy Köpcsényben kelt levelébõl tudjuk, hogy Hunyadi még április 27-én sem ért a városba (der Hunyad Januss mit uns noch nicht zusambkomen ist, sunder allererst hewt zw Altemburg sein wirdet – DF 289343.), így a gróf március végén ott aligha tudta volna megölni a fõkapitányt, hacsak föl nem tételezzük, hogy április végén Hunyadi másodszor is késznek mutatkozott belesétálni ugyanabba a csapdába. A humanista történetíró véleményének átalakulását itt nincs lehetõségünk elemezni, de fontos hangsúlyozni, hogy mint minden egyéb, amit Aeneas Ulrik gróf utód és emlékezet nélküli halála (1456. november) után írt, a Historia Bohemica is csak nagyfokú óvatossággal használható fel azon események értelmezése során, amelyekben a Cillei család is érintett volt. Elekes Lajos az itt elbeszélt eseményeket, hitelességüket nem megkérdõjelezve, 1453-ra teszi, mégpedig Bonfinit követve, majd önmagát cáfova hozzáfûzi, hogy Hunyadi ekkor éppeséggel az ország keleti részein tartózkodott. Elekes Lajos: Hunyadi. Bp. 1952. 414–416. o., és 415. o. 20. jegyzet. 37 Palacký, F.: Urkundliche Beiträge i. m. 95.: „em wollen lossen fulgen alle seine rente, die eynem konige von rechts wegen folgen sollen” etc. 38 DL 55587., DL 55588. 39 L. DF 242531. 40 „ibi vult de […] intencione baronum experiri” – DF 213553. 41 DF 263844. 42 Pettkó B.: Kapisztrán levelezése i. m. 189. 392 PÁLOSFALVI TAMÁS Gyõrben volt,43 február elején pedig megérkezett Budára.44 A hírek szerint mintegy háromezer fõs sereg kísérte.45 A királlyal együtt érkezett Barius Miklós választott pécsi püspök és Hangácsi Albert pécsi prépost, és minden bizonnyal Garai László nádor is.46 Ugyancsak az uralkodói kíséret tagja volt a három Frangepán testvér, Márton, Zsigmond és Duim, valamint egyik unokaöccsük.47 Februárban és március elején Budán találjuk Szécsi Dénes esztergomi érseket,48 Ország Mihály ajtónállómestert,49 a kalocsai érseket,50 az egri és a boszniai püspököt,51 Pálóci László országbíró pedig egyenesen elébe sietett a királynak.52 Természetesen Cillei is a király mellett maradt.53 Az udvar terveivel Hunyadi is tisztában volt, ennek ellenére valamikor március elején megjelent Budán.54 Úgy látszik, némi vonakodás után, mert Újlaki Miklóst és Cudar Simont kellett érte küldeni,55 és mivel még február végén, az országgyûlés kitûzött napján sem volt nyoma, a király környezetében tartózkodó bárók úgy döntöttek, hogy akár eljön, akár nem, döntést fognak hozni a király ügyeiben.56 A döntést az is sürgette, hogy közelgett március 3-a, az a nap, amelyen össze kellett volna gyûlniük a magyar, cseh és osztrák országnagyoknak Trencsénben.57 A gyûlésnek alighanem a tervezett oszmánellenes hadjárattal kellett volna foglalkoznia, de végül, szinte biztosan Hunyadi távolmaradása miatt, nem került rá sor. Bizonyos jelek ugyanakkor arra utalnak, hogy Budán határozatot hoztak az elfoglalt királyi birtokok visszavételérõl,58 és talán éppen ez a momentum bírta rá Hunyadit, hogy mégis megjelenjen a fõvárosban.59 43 DL 107774. L. feljebb a 38. jegyzetben idézett országgyûlési meghívókat. 45 DF 213555. 46 DL 107774: adomány Gyõrben Barius Miklós és Hangácsi Albert javára, a nádor pecsétjét is rányomják. Vö. alább a 48. jegyzetet is. 47 L. alább a 61. jegyzetet. 48 Melchioris Goldasti Heiminsfeldii Commentarii de regni Bohemiae incorporatarumque provinciarum juribus ac privilegiis. Tom. I. Francofurti 1719. Appendix documentorum no. LXXXI (163–164. o.): „assistentibus nobis reverendissimo archiepiscopo Strigoniensi, comite palatino” etc.; DF 227217. 49 DF 240350. 50 DL 71989. 51 Eperjes szabad királyi város levéltára 1245–1526. írta és összeállította Iványi Béla. Szeged 1931. 171.; DL 84933. 52 DF 213555. 53 DL 71989., DF 255750. 54 1456. január 19-én Temesváron tartózkodik, és, igen jellemzõ módon, a király személyében (in persona domini nostri regis) intézkedik egy vám ügyében. DL 93264. Február 7-én és 8-án Lippán van. Pettkó B.: Kapisztrán levelezése i. m. 191–192. 55 „auch hert man nicht ab der gubernator kumen wil ader nicht, wenn der Niclas weida und Schuder Simon noch ymb geczogen sind” – DF 242535. Vö. DF 213566. 56 „so wirt man yo unsers herren genad sachen vornehmen und handeln” – DF 213566. 57 Palacký, F.: Urkundliche Beiträge i. m. 96–97. (1456. feb. 24): „[…] eyn gemeyner herrentag nu uff Mittefasten von Hungern, Behemen und Deutzschen zu Trentschin sulle gehalden werden” 58 DL 15035: A király olyan birtokokat adományoz, amelyek Szilágyi Mihály kezén vannak occupative. 59 DL 55590 (Szeged, 1456. márc. 13.): „dominus comes Bystriciensis unacum dominis prelatis et baronibus Budam erga regem ascendet”, amibõl természetesen nem következik, hogy ezen a napon indult volna. 44 TETTES VAGY ÁLDOZAT? HUNYADI LÁSZLÓ HALÁLA 393 Megérkezése után a volt kormányzó ünnepélyesen átadta a budai vár kulcsait (le chiave dele forteze) a királynak, amelyeket László továbbadott Cilleinek, aki lengyel, cseh és német zsoldosokkal akarta biztosítani a várat. Hunyadi ezen felháborodva azonnal elhagyta a fõvárost, és Várad irányában távozott. Úgy tûnik azonban, nemcsak õ érezte sértve magát, hanem az országgyûlésre összesereglett többi báró és nemes is. Egy másik beszámolóból ugyanis arról értesülünk, hogy Hunyadit követve az összes báró és elõkelõ nemes (tuti i signori e principal cavi de Ungaria) is elhagyta Budát, majd, ha hihetünk informátorunknak, igen éles hangon vonták kérdõre a királyt. Szemére vetették, hogy az országot õk védelmezték meg a törököktõl, õk szabadították ki a királyt a császár kezeibõl, és nélküle az országot rendben kormányozták (senza re tuto era ben governato). Ezek után mégis megadták neki a kellõ tiszteletet és engedelmességet, cserében viszont a király megígérte, hogy „nem rendeli a németeket a magyarok fölébe” (non far Todeschi superiori de Ungari).60 Mindezt elõadván érdeklõdtek, szándékában áll-e Lászlónak betartania ígéretét, vagy sem.61 A király eljárása jól mutatja, hogy saját források hiányában mennyire ki volt szolgáltatva Cilleinek. Egyébként nehezen volna megmagyarázható, miért nem Garai Lászlóra bízta Buda várát, aki nádorként egyébként is jogosult lett volna annak kormányzására, és minden bizonnyal Hunyadi számára is elfogadható lett volna. Garai mellõzése és az arra adott válasz ugyanakkor önmagában is világos bizonyítéka annak, mennyire indokolatlan továbbra is egy „CilleiGarai liga” tevékenységét keresni az események hátterében. Annál is inkább, mert V. László a magyar urak váratlanul egységes fellépését fenyegetésként értelmezte, és Cilleivel, valamint kíséretével együtt eltávozott Budáról. Hunyadi és a magyar urak azonban utánuk mentek, és a jelek szerint egy kisebb csetepatéra is sor került. A királyt a magyarok visszakísérték Budára, Cillei viszont elmenekült, és az a hír járta, hogy Hunyadi sereget küldött a gróf menedékéül szolgáló (meg nem nevezett) vár ostromára. E híradásnak nem kell feltétlenül hitelt adnunk, tekintve, hogy Cillei március végén már ismét a fõvárosban volt, az viszont bizonyos, hogy Hunyadi ekkor nem tért vissza Budára. Ott maradt ellenben idõsebb fia, László, azzal az utasítással, hogy értesítse apját, amikor ismét alkalmasnak látja majd az idõt, hogy Budára jöjjön.62 60 Vö. az 1455. júniusi gyõri határozattal: „nullus forensis debeat tenere et habere officia vel honores, prelaturas videlicet vel baronias in regno” – DL 48280. 61 A „németekkel” szembeni általános ellenérzést a kortárs lengyel történetíró, Jan Dlugosz is hangsúlyozza: szerinte Hunyadi László az apjától reászállott királyi várakat „resignare aperta rebellione renuebat, faventibus eius proposito maiore parte Hungariae baronum et verentibus ne Almanis gubernanda committantur.” Idézi Janez Mlinar: Podoba Celjskih grofov v narativnih virih. Ljubljana 2005. 295. 62 Az eseményekre vonatkozóan két olasz nyelvû jelentés szolgál információval. Mindkettõ Fiumében (illetve az egyik egy velencei gályán) íródott, az egyik március 14-én, a másik április 10-én (Archivio di Stato di Milano [a továbbiakban ASMi], Sforzesco 650, Ungheria 1456. 03. 17 (!) r., és 1456. 04. 10. r.). Mindkettõ megemlíti, hogy a király Cilleinek adta át a vár kulcsait, az április 10-i emellett arról is beszámol, hogy a „zenggi grófok közül” V. László és Cillei kíséretében volt Frangepán Márton, Zsigmond, Duim és Miklós egy meg nem nevezett fia, mi több, õk a király oldalán vettek részt az összecsapásban, és utóbbi háromnak halálhíre is elterjedt. (A három Frangepán korábban Cillei Ulrik szolgálatában vett részt Albrecht Achilles brandenburgi õrgróf oldalán ennek Nürnberg elleni háborújában. L. Robert Kureliæ: Prvi markgrofov rat i Frankopani. Modruški zbornik 3. (2009) 394 PÁLOSFALVI TAMÁS Hunyadi László budai tartózkodását egy másik forrásunk is megerõsíti.63 Hunyadi János visszatért a seregéhez, amely Várad alatt (sotto Varadino) táborozott, „Budától nyolc magyar mérföldre, vagyis negyven olasz mérföldre”. Mivel Várad lényegesen távolabb feküdt Budától hetven kilométernél, világos, hogy Hunyadi serege, illetve annak egy része, lassan követte urát Buda felé. Arról, ami ezután történt, egy szemtanú beszámolója tájékoztat. Valamikor március utolsó napjaiban a volt kormányzó tízezer (valójában nyilván ennél jóval kevesebb) lovas élén érkezett a Pest melletti síkságra, ahol hadrendbe állította seregét. Mindezt úgy, hogy a király és a mellette tartózkodó urak a budai vár erkélyeirõl (stavano a i balchoni) pontosan követhették a mozdulatait. Ezután egy kisebb csapat élén, fehér zászlóval, titokban átkelt a Dunán, egy udvari familiáris azonban észrevette, és kiabálva értesítette a királyt: „szentséges felség, itt van János!” (Sacra maiesta, echo Janus). László erre lesietett Hunyadihoz, aki térdre ereszkedett az uralkodó elõtt, mire õ felemelte, és nagy örömmel (con grande alegreza) együtt mentek vissza a várba. Ezután Hunyadit a király kinevezte kormányzónak és fõkapitánynak (governador et grand capitanio), és megbízta, hogy az egész ország nevében követségbe menjen a császárhoz, a pápai legátus kíséretében.64 Az újabb találkozás felett érzett nagy öröm ne tévesszen meg bennünket: egyértelmû ugyanis, hogy Hunyadi gondosan megtervezett erõdemonstrációt tartott, amelynek jelentésével a budai vár erkélyein õt és csapatait figyelõ személyek mindegyike pontosan tisztában volt. Ennek fényében érdemes értékelni azt a ligát, amelyet március 31-én Hunyadi (idõsebb fiával, Lászlóval együtt) „a király akaratából” kötött Cillei Ulrikkal, mégpedig úgy, hogy egyszerûen lemásolták a fél évvel korábban ugyancsak Budán kiállított szövetséglevelet, és kibõvítették a király jóváhagyását és a magyar országnagyok jelenlétét rögzítõ 53–64.) A mi szempontunkból legfontosabb a március 14-i levél állítása, mely szerint Hunyadi ismét elhagyta Budát, aminek, tekintetbe véve a Buda és Fiume közötti távolságot, valamikor március elején kellett történnie. Ebbõl következik, hogy a másik jelentés is erre az idõszakra vonatkozik, jóllehet csaknem egy hónappal késõbb vetették papírra. Az események ilyetén idõrendjét megerõsíti az 1457. március 21-i királyi oklevél is, amelyben azt olvassuk, hogy miután a királynak sikerült „kicsikarnia” Hunyadi kezeibõl az egy szem budai várat (post multos labores et difficultates castrum nostrum Budense de manibus suis extorsimus), a volt kormányzó csak azután volt hajlandõ megjelenni elõtte Budán, hogy kierõszakolt tõle egy salvus conductus-t. Megjegyzem, sem az olasz jelentésekbõl, sem a királyi oklevélbõl nem következik szükségszerûen, hogy március elején személyesen is találkozott V. László és Hunyadi; utóbbi akár valahol Buda közelében lévõ táborából is elküldhette a királynak jelképesen a vár kulcsait. 63 „Der gubernator ist noch nicht eynkomen, sunder seyn son ist ettlich tag zu Offen als heymlich in den festen gewest und noch ist” – DF 213555. 64 ASMi, Sforzesco 650, Ungheria 1456. 04. 02. 1456. március 31-én valószínûsíthetõen Budán van három Hunyadi familiáris, Szeri Pósafi István, Macedóniai János és Geszti János (DL 93270: „dicitur nobis in personis”, a panaszban, érdekes módon, csak Pósafi szerepel); Pósafi volt, Geszti leendõ nándorfehérvári várnagy, ami alátámasztja, hogy Hunyadi jelentõs fegyveres erõ élén érkezett. Magam nem látom igazolva, hogy Pósafi már 1456 õsze elõtt is Újlaki Miklós szolgálatában állt volna (erre l. Szaszkó Elek: A Szeri Pósafi család. Egy alföldi elõkelõ család története a 14–15. században. Kiadatlan doktori értekezés, PPKE Bölcsészet-és Társadalomtudományi Kar, 2013, 95–96. Ezt sem a kunok ispánsága, sem a gyõri gyûlésen (1455. június) való részvétele nem bizonyítja; utóbbi egyébként sem „a László-párti elõkelõk” találkozója volt, hiszen maga Hunyadi is részt vett rajta. TETTES VAGY ÁLDOZAT? HUNYADI LÁSZLÓ HALÁLA 395 záradékkal.65 Tekintve a szerzõdõ felek pillanatnyi katonai helyzetét, a liga célja aligha Hunyadi megnyugtatása volt.66 Sokkal inkább a fenyegetõ helyzet feloldására tett kísérletet kell látnunk benne, amely mögött minden bizonnyal Carvajal legátus állt. Szintén ezt a célt szolgálhatták a Hunyadi felé tett, aligha spontán királyi elhatározásból eredõ gesztusok, az erdélyi Léta vár (helyesebben a benne lévõ királyi jog) adományozása, illetve a besztercei grófság megerõsítése.67 A kényszerû megegyezést az is sürgette, hogy III. Frigyes március folyamán újrakezdte a háborúskodást az osztrák és magyar határ mentén, amibõl a király némi alappal arra következtetett, hogy a császár, kihasználva V. László és Cillei távollétét, Ausztria és további magyar területek elfoglalására készül. László mozgósította tehát nemcsak osztrák,68 de morva híveit is,69 ahhoz pedig, hogy õket fizetni tudja, kénytelen volt kölcsönökhöz folyamodni, egyebek mellett Hunyaditól is, és cserében legalább átmenetileg belenyugodni a magyarországi status quo-ba. A császár mozgolódásai, amelyek nyilvánvalóan fenyegették a tervezett oszmánellenes hadjáratot, indokolták Hunyadi és Carvajal tervezett küldetését. Hunyadi egyébként is domináns pozíciója tovább erõsödött április második hetében. Április 7-én az addig tervezett támadó hadjárat tervét elsodorták az oszmán készülõdésrõl érkezõ információk, és Budán immár arról döntöttek, hogy azonnal sereget kell küldeni az ország védelmére.70 A fordulat egyértelmûen Hunyadi kezére játszott, hiszen hadserege már készen állt, a sürgetõ veszély pedig szükségszerûen végleg levette a napirendrõl a királyi jövedelmek visszavételének programját.71 Ennek ékes bizonyítéka, hogy április hetedikén a király azon húszezer forintnyi összeg fejében, amelyet Hunyadi addig kölcsönadott neki, elzálogosította a volt kormányzónak Temesvár várát a temesi ispánság honorjával együtt.72 Az ügylet annyiban nem hozott érdemi változást, hogy Temesvár addig is Hunyadi kezén volt, annyiban viszont igen, hogy ezentúl csak az oklevélben foglalt összeg ellenében lehetett kiváltani tõle, vagy örököseitõl. A királyi oklevél, hosszú idõ után ismét, fõkapitánynak nevezte Hunyadit, ami megerõsíti az imént idézett levél szavait. Jóllehet Hunyadi a továbbiakban sem 65 Joseph Chmel: Materialen zur österreichischen Geschichte. Aus Archiven und Bibliotheken. Zweiter Band. Wien 1838. 105 (DF 258144). Vö. uo. 82–83. (DF 287215), az 1455. augusztusi liga. 66 Vö. Elekes L.: Hunyadi i. m. 441. 67 Teleki J.: Hunyadiak kora i. m. X. 495–497., 506–509. 68 Lambach, Stiftsarchiv – Urkunden (992–1600) 1456 IV 05. (http://www.mom-ca.uni-koeln.de/ mom/AT-StiAL/LambachOSB/1456_IV_05/charter?q. Letöltés: 2014. máj. 2.); Johann Wilhelm von Wurmbrand: Collectanea genealogico-historica ex archivio inclytorum Austriae inferioris statuum etc., Viennae 1705. [idézi Teleki J.: Hunyadiak kora i. m. II. 418. és 2. jegyzet]. 69 Palacky, F.: Urkundliche Beiträge i. m. 101–102. 70 Fraknói Vilmos: Carvajal János bíbornok magyarországi követségei. 1448–1461. Bp. 1889. 28. 71 Teleki J.: Hunyadiak kora i. m. X. 499–501. Vö. Joseph Chmel: Urkunden, Briefe und Actenstücke zur Geschichte der Habsburgischen Fürsten K. Ladislaus Posth., Erzherzog Albrecht VI und Herzog Siegmund von Österreich. Aus den Jahren 1443–1473. FRA II/2. Wien 1850. 19–20. 72 Teleki J.: Hunyadiak kora i. m. X. 497–498. Ezzel gyökeres ellentétben áll a sziléziai helyzet, ahol a királyi jövedelmek visszaszerzése továbbra is cél maradt. Eduard Maria Lichnowsky: Geschichte des Hauses Habsburg. Sechster Theil: von Herzog Friedrichs Wahl zum römischen König bis zu König Ladislaus Tode. Wien 1842. CXCII. 2105. sz. 396 PÁLOSFALVI TAMÁS használta a fõkapitány címet, intézkedései elárulják, hogy a gyakorlatban zavartalanul élt tovább a királyi hatalommal.73 A magyar történetírás visszatérõ vádja, hogy V. László 1456 kora nyarán cserbenhagyta Hunyadi Jánost, amikor, éppen a készülõ nagy oszmán támadás elõestéjén, visszatért Bécsbe.74 Ezzel kapcsolatban, a fentebb mondottak fényében, talán nem lesz fölösleges rögzíteni néhány tényt. Elõször is, a király joggal érezte fenyegetve ausztriai helyzetét, és nehéz volna hibáztatni azért, mert igyekezett megõrizni hatalmát az egyetlen olyan országában, ahol erre reális esélye nyílt. Másodszor, a László kíséretében Magyarországra érkezõ csapatokat Cillei Ulrik fizette,75 és mivel a helyzet változása okán a királynak nem állott módjában azokat a saját zsoldjába venni, a döntés értelemszerûen a gróf kezében volt. Márpedig õ a jelek szerint ugyancsak fontosnak ítélte, hogy a Hunyadival elkerülhetetlennek látszó döntõ mérkõzés elõtt konszolidálja László helyzetét és a saját befolyását Ausztriában. Harmadszor, amint azt 1439-tõl egészen Mohácsig számos példa bizonyítja, a magyar nemesi haderõ mozgósítása reménytelen volt a nyár vége elõtt,76 így más, mint a királyi jövedelmeket kezelõ fõkapitány, Hunyadi János, nem is lett volna képes rövid határidõvel bevethetõ sereget kiállítani. Negyedszer, az 1456. februári és márciusi események, mint láttuk, végzetesen aláásták nemcsak a király és Hunyadi, hanem a király és a teljes magyar politikai elit közötti bizalmi viszonyt is. Lehet persze Lászlót azért hibáztatni, mert Cillei zsoldosaival akarta megszállni Budát, de akkor fel kell tennünk a kérdést, mi egyebet tehetett volna? Az õt illetõ jövedelmekbõl Hunyadi János tartott fenn sokezer fõs sereget, azt pedig naivitás lett volna elvárni Cilleitõl, hogy csak a pénzt adja, de a hatalomból nem kér részesedést. A helyzetnek, véleményem szerint, nem volt békés megoldása, de az oszmán támadás, valamint László és Cillei távozása, egyelõre elodázta a konfliktust. Egészen Nándorfehérvár ostromának végéig, helyesebben Hunyadi haláláig, amely viszont alapvetõen új helyzetet eredményezett. Az új helyzettel kapcsolatos, ugyancsak sokat ismételgetett közhely, hogy a király, helyesebben õt egyszerû bábként használva Cillei, egyáltalán nem is szándékozott folytatni a török elleni háborút a nándorfehérvári diadal után, hanem az összegyûlt seregre támaszkodva „erõhatalommal kívánta a Hunyadipártot megsemmisíteni, s a kezei közt lévõ várak kiadására szorítani”.77 Annyi bizonyos, hogy a királyi mozgósítás kiterjedtségéhez nem férhet kétség, mint 73 Így gondolták ezt a szegediek is, akik nem a királyhoz, hanem Hunyadi Jánoshoz fordultak a városuk hetipiacát látogató kereskedõk vámmentességének megerõsítése érdekében. DF 210910. 74 L. Elekes L.: Hunyadi i. m. 441., aki szerint a „cserbenhagyás” egyenesen a Hunyadi megölésére szõtt hatalmas összeesküvés egyik eleme lett volna. Vö. Fraknói Vilmos: Hunyadi Mátyás király 1440–1490. Bp. 1890. 34. Sokkal reálisabb megközelítés Teke Zsuzsa: Hunyadi János és kora. Budapest, 1980. 207., ill. Kubinyi András: A nándorfehérvári diadal. Kérdések és következmények. In: uõ: Nándorfehérvártól Mohácsig. A Mátyás- és a Jagelló-kor hadtörténete. Bp. 2007. 27. 75 Teleki J.: Hunyadiak kora i. m. X. 522. és köv. 76 A mohácsi mozgósítás nehézségeire l. Kubinyi András: A mohácsi csata és elõzményei. In: uõ: Nándorfehérvártól Mohácsig i. m. 185–189. 77 Teleki J.: Hunyadiak kora i. m. II. 454. Vö. még Elekes L.: Hunyadi i. m. 441., Kubinyi: A nándorfehérvári diadal i. m. 27: „Valószínûleg nem a török háború volt az igazi céljuk (ti. a királyé és Cilleié), hanem a Hunyadi család hatalmának megtörése.” TETTES VAGY ÁLDOZAT? HUNYADI LÁSZLÓ HALÁLA 397 ahogy ahhoz sem, hogy az augusztusi gyülekezés, mint láttuk, a lehetõ legkorábbi volt, különösen arra tekintettel, hogy csapatok érkeztek nemcsak Ausztriából78 és a cseh korona országaiból, hanem a Birodalomból is.79 V. László az oszmánok elleni hadjárat egyértelmûen megfogalmazott céljával indult 1456. augusztus második felében Bécsbõl Magyarországra,80 és bár az oklevelek ilyen értelmû tudósításainak nem kell feltétlenül hitelt adnunk, minden további megfontolás nélküli elutasításuk sem indokolt. A király szeptember közepén érkezett Budára,81 és bõ héttel késõbb indult is tovább a Duna mentén délre. Október 7-én már Újlakon volt, ahol találkozott a halálra készülõ Kapisztrán Jánossal.82 Innen Futakra ment tovább, amely a tervezett hadjárat gyülekezõhelyének volt kijelölve. Futakon igen jelentõs haderõ szervezõdött, mégpedig nemcsak „ágrólszakadt” keresztesek. Cillei mellett megjelent Ottó bajor és Bernhard von Bernburg anhalti herceg („den von Pernburg”), Cseh-, illetve Morvaországból Heinrich von Rosenberg, az egyik Sternberg és Wilhelm von Liechtenstein, továbbá valamelyik görzi gróf („ain junger graf von Gortz”), minden bizonnyal Ludwig.83 De eljött a táborba a szerb despota, az öreg Brankovics György is 1500 emberrel, és elküldte csapatait a bosnyák király is.84 Magyar részrõl ott volt a nádor, Garai László,85 Guti Ország Mihály udvarmester,86 Rozgonyi Rénold,87 János váradi és Miklós pécsi püspök, valamint Várdai István prépost, mindhárman kancellárok,88 Bátori András (a Várnánál elesett István országbíró fia),89 továbbá számos köznemes.90 Különösen érdekes utóbbiak között a Szakolyi testvérek feltûnése, akik közül Miklós és 78 Krems, Stadtarchiv – Urkunden Krems (1108–1844) StaAKr – 0339. (http://www.mom-ca. uni-koeln.de/mom/AT-StAKrems/Krems/StaAKr-0339/charter?q=Ladislaus. Letöltés: 2014. máj. 2.); Lambach, Stiftsarchiv – Urkunden (992–1600) 1456. VI. 17. (http://www.mom-ca.uni-koeln.de/mom/ AT-StiAL/LambachOSB/1456_VI_17/charter?q=Ladislaus. Letöltés: 2014. máj. 2.). Az ausztriai mozgósítás kijelölt idõpontja július 25. 79 L. alább a 83. jegyzetet. 80„serenissimus dominus noster rex ad festum Bartholomei proximum in civitate Posoniensi constituetur cum magna copia hominum armatorum, et inde recta via descendet unacum illis versus castrum Nandoralbense contra Turcos pro defensione regni sui” – A zichi és vásonkeõi gróf Zichy család idõsb ágának okmánytára I–XII. Szerk. Nagy Iván, Nagy Imre, Véghelyi Dezsõ, Kammerer Ernõ, Lukcsics Pál. Bp. 1871–1931. (A továbbiakban: Zichy) XII. 246–248.; „in proximo domino auxiliante cum magna copia gencium armatorum versus ipsam Budam et tandem ab eo loco contra perfidum Turcum fidei Christiane et illius regni nostri crudelem hostem sumus profecturi” – DF 240363. 81 DF 274024. 82 DL 93271. Vö. Bölcskey Ödön: Capistranói Szent János élete és kora. I–III. Székesfehérvár 1923–1924. II. 376–377. 83 Birk, E.: Beiträge i. m. 251., Heinrich von Rosenberg: Lichnowsky, E. M.: Geschichte des Hauses Habsburg i. m. VI. CXCIV. 2128. sz., CXCV. 2131. sz., CXCVI. 2147. sz., ill. Rosenbergsche Chronik. Hg. von Matthäus Klimesch. Prag, 1897, 77. Wilhelm von Liechtensteinre l. Gutkas, K.: Mailberger Bung i. m. 363–364. Vö. még Mlinar, J.: Podoba Celjskih grofov i. m. 261. 84 Zichy XII. 249–250. 85 UGDS V. 545. 86 Pl. DF 240366. 87 Birk, E.: Beiträge i. m. 252. 88 Anzeiger für Kunde der Deutschen Vorzeit. Neue Folge. Zehnter Band. 1863 (No. 8) 289.; DF 260072.; Zichy XII. 249–250. 89 Uo. 90 DF 260072., DL 29285., DF 254661. 398 PÁLOSFALVI TAMÁS Péter Hunyadi régi familiárisai voltak,91 valamint Szeri Pósafi Istváné, aki korábban ugyancsak a kormányzó embere volt, és száz lovassal érkezett.92 A király Jiskrát is magához rendelte,93 ahogy Komorovszki Pétert is, aki csak az embereit küldte el.94 Világos ugyanakkor, hogy sokan vonakodtak eljönni,95 és a király érkezését egyáltalán nem fogadta általános lelkesedés.96 Ugyancsak Futakon történt volna, hogy a király az ország fõkapitányának nevezte ki Cillei Ulrikot. Pontosabban, amint a Cillei krónika, az eseményrõl beszámoló egyetlen forrás fogalmaz, a grófot a király és az országgyûlés együtt választotta fõkapitánnyá.97 Mindez november 7-én zajlott, az után, hogy Hunyadi László is csatlakozott a király táborához. Az országgyûlés résztvevõi, köztük Hunyadi László, ezután hûséget esküdtek a királynak és külön Cilleinek mint fõkapitánynak, majd a két gróf, László és Ulrik, külön szövetséget is kötött, amely a királyt kivéve mindenki ellen irányult.98 A szövetséget olyan módon is megerõsítették, hogy Hunyadi Cilleit apjává, illetve utóbbi az elõbbit fiává fogadta, majd együtt esküt tettek az Evangéliumra, és megáldoztak.99 Az információt a magyar történetírás kezdettõl hitelesnek tekintette és tekinti ma is,100 és ennek megfelelõen ugyancsak beépült a történelmi köztudatba. Hûségeskürõl a nürnbergi keresztesek november 4-i levelében is szó esik, de csak a királlyal kapcsolatban;101 ugyancsak itt olvasunk arról, hogy Hunyadi László (nagybátyja, Szilágyi Mihály nevében is) ígéretet tett a királyi várak átadására. Cillei említésének hiánya azért figyelemre méltó, mert a király ezen a napon indult Nándorfehérvárra,102 következésképpen november 7-én Futakon 91 Zichy IX. 529–530., 592. Szakolyi Miklós és Péter Hunyadi familiárisai: Engel Pál: Magyarország világi archontológiája 1301–1457. I–II. Bp. 1996. II. 219. 92 DL 93271. Vö. Engel P.: Archontológia i. m. II. 198. „Szolgálati helyzetére” l. a 64. jegyzetet. 93 Ez a király 1456. november 14-i levelébõl derül ki: „Licet pridem tibi nostris in litteris intimaverimus, ut cum tuis gentibus contra Thurcos Christi fidei inimicos ad has partes nostras inferiores (pro) regni nostri defensione ad nostram venire deberes maiestatem” – Stephanus Kaprinai: Hungaria diplomatica temporibus Mathiae de Hunyad regis Hungariae Pars I. Vindobonae MDCCLXVII. 110–112. 94 Uo. 123. = DL 44812. 95„der kunig wart der lanthern, sy kumen aber noch lancksam czw im” – Anczeiger i. m. 287. 96„eß sint vil Ungern und ander lewt, dye den Turcken alß mer hetten czu eim hern alß den kunig” – uo. 288. 97 „graff Ulrich von Cilli wardt von dem könig und von dem landtherrn allen zu einen obersten haubtmann in Ungern erwelt und gesezt.” – Franz Krones: Die Freien von Saneck und ihre Chronik als Grafen von Cilli. Graz 1883. 120. 98 Uo. 99 Egy résztvevõ, Andreas Crabat von Lapitz beszámolója szerint: „zum Puttak schwurden sie die bruederschaft zusammen auf das heylige evangeli und theileten das heylige sacrament und empfingen das darnach.” Idézi: Grabmayer, J.: Das Opfer war der Täter (az 1. jegyzetben i. m.) 303. o. 98. jegyzet. 100 Teleki J.: Hunyadiak kora II. 461. 6. j., hivatkozással Pray és Kaprinai munkáira. Engel Pál: Szent István birodalma. Bp. 2001. 248. Tringli István: Az újkor hajnala. Magyarország története 1440–1541. Bp. 2003. 41. 101 „Eß kumen auch etlich lanthern von Ungern und swern dem konig und sprechen sy wollent im gehorsam sein” – Anzeiger i. m. 289. 102 „sciatis pro novitatibus quod serenissimus noster rex hodie recessit ad castrum Nandoralbense” – Zichy XII. 249–250. TETTES VAGY ÁLDOZAT? HUNYADI LÁSZLÓ HALÁLA 399 az õ közremûködésével már semmilyen kinevezésre vagy szövetségre nem kerülhetett sor. Arról, hogy Cillei és Hunyadi egymást kölcsönösen apává és fiúvá fogadta, V. László március 21-i oklevele is szól,103 ezt tehát nincs okunk kétségbe vonni. Azt viszont annál inkább, hogy a magyar országgyûlés, amelyen Hunyadi László is csapatai élén jelent meg, megválasztotta volna Cilleit az ország fõkapitányának. Annak fényében, hogy jó fél évvel korábban a magyar bárók és nemesek testületileg hagyták faképnél a királyt, amikor Cilleinek adta át Buda kulcsait, legalábbis meglepõnek kellene tekintenünk, hogy most hajlandóak voltak nemcsak fõkapitánnyá választani, hanem még hûséget is esküdtek neki, „német” (jóllehet egyszersmind magyar báró) létére. A kérdést, források hiányában, nem áll módunkban megnyugtatóan eldönteni,104 de a magam részérõl hajlok arra, hogy a fõkapitányi kinevezést, a grófnak tett hûségesküvel együtt, a Cillei-krónika szerzõjének tulajdonítsam, aki ilyen módon próbálta legitimálni a gróf befolyását a fiatal királyra, és súlyosbítani Hunyadi tettét.105 Egészen bizonyos ezzel szemben, hogy Hunyadi László lovászmesteri címe mellé felvette a fõkapitányit is, amivel kinyílvánította, hogy apja politikai örökösének tekinti magát.106 Mivel erre még azelõtt került sor, hogy a királlyal találkozott volna Futakon, a dolog aligha V. László hozzájárulásával történt. A kérdés mármost az, hogy vajon a futaki megállapodást, amelynek értelmében, mint láttuk, Hunyadi László ígéretet tett a királyi várak átadására, továbbá rokoni kötelékkel is megerõsített szerzõdésre lépett Cillei Ulrikkal, eleve rosszhiszemûen kötötte az idõsebb Hunyadi fiú, és tudatosan készült ellenfelének eltüntetésére, vagy Cillei valóban egy elõre nem tervezett, a kirobbanó indulatok miatt elfajuló összecsapásnak esett áldozatul Nándorfehérváron, 1456. november 9-én. A kérdésre alább még visszatérünk, annyit ugyanakkor érdemes leszögezni, hogy Cillei halála,107 bármilyen körülmények között történt is, alapvetõen megváltoztatta az események menetét. 103 Teleki J.: Hunyadiak kora i. m. X. 549. Ugyanitt a király Cilleit mint „ügyeinek intézõjét” (directore rerum nostrarum) nevezi, amit bajosan lehetne fõkapitányként értelmezni. 104 Figyelemre méltó ugyanakkor, hogy sem Aeneas Silvius, sem Thuróczy, sem Bonfini nem utal Cillei fõkapitányi kinevezésére, holott egyébként mindannyian hangsúlyozzák a gróf mérhetetlen ambícióit. 105 Erre utal, hogy a folytatásban már a királynak és a grófnak nem akarja átadni Hunyadi a várat. Krones, F.: Die Freien i. m. 121. Mindezzel természetesen nem azt állítom, hogy Cilleinek nem is voltak fõkapitányi ambíciói; csupán azt, hogy a Cillei-krónika elbeszélése ehelyütt nem áll összhangban az események logikájával. 106 Az oklevélben, amely „inter octavas festi beati Michaelis archangeli” kelt, a címbõl csak ennyi olvasható: generalis […]gno Hungarie, de ez aligha oldható fel másként, mint magyarországi fõkapitány – DL 28263. 107 A gyilkosság forrásait gondosan összeszedte Johannes Grabmayer (Das Opfer war der Täter i. m.), de õ sem tud elszakadni a Garai/Cillei liga vs Hunyadiak narratívától (vö. pl. 294.: „Die Basis für die in Ungarn durch Jahrzehnte hindurch die Politik mitbestimmende Cilli-GaraiHofliga ist geschaffen”; 297.: „um die Cilli-Garai-Liga zu entmachten” történik III. Ulászló meghívása 1440-ben.) Grabmayer egyébként hitelt ad annak a magyar krónikairodalomban felbukkanó híresztelésnek, amely szerint a Hunyadiak kezébe került volna Cillei egy apósának, Brankovics Györgynek írott levele, amelyben alig burkoltan a két Hunyadi fiú halálára utalt (uo. 306–307.) Vö. Teleki J.: Hunyadiak kora i. m. II. 472–473. 400 PÁLOSFALVI TAMÁS Mindenekelõtt kútba esett a tervezett oszmánellenes hadjárat terve. Október második hetében, röviddel a király megérkezése után még egyértelmûnek látszott, hogy V. László a sereg élén az õsz folyamán megindul a török ellen,108 és egy hónappal késõbb is csak annyi változott, hogy felmerült: a sereg mégis Erdélyben telel, és csak tavasszal indítják az offenzívát.109 Cillei megölése után fel sem merülhetett a gondolat, hogy a király és Hunyadi László együtt folytassák a hadjáratot, különösen azután, hogy Hunyadi csapatai gyakorlatilag letartóztatták az uralkodó kíséretében lévõ udvari embereket.110 A királyi sereg egy része, nyilván Cillei embereinek buzdítására, bosszúból meg akarta ostromolni a nándorfehérvári várat, és bár a városban, illetve azon kívül táborozó kereszteseket a várban lévõ magyar bárók igyekeztek megnyugtatni, hamarosan nyilvánvalóvá vált, hogy hazabocsátásuk elkerülhetetlen. Erre végül hat nappal azután került sor, hogy a király megérkezett Nándorfehérvárra: Hunyadi László biztosította a kereszteseket, hogy biztonságban átkelhetnek a Száván Zimony felé, ahonnan aztán Carvajal pápai legátus vezetésével indultak a Duna mentén hazafelé.111 Ugyancsak hazaküldte a király a vele, illetve Cilleivel érkezett zsoldosokat.112 A Cillei megölését követõ eseményekrõl gyakorlatilag semmit nem tudunk, azon kívül, hogy a nándorfehérvári várat öt napon keresztül senki nem hagyta el, Rozgonyi Rénold (der Rynholt) kivételével, akit a király küldött ki.113 V. László, legalábbis a Cillei-krónika tudósítása szerint, kénytelen volt elfogadni Hunyadi László magyarázkodását, de csak azért, mert félt, hogy õ is Cillei sorsára jut.114 Mást nem is igen tehetett, tekintve, hogy kísérete a Hunyadi-párt fogságában volt, ahogy õ maga is. Rozgonyi Rénold példája115 mutatja, hogy királyhû magyar bárók is voltak az uralkodó környezetében, amint ezt Szomszédvári Henningrõl tudjuk is,116 de a Hunyadi-párt fegyvereseitõl körülvéve õk sem tehettek semmit. A király szándékairól november 10-én Boroszlónak írott levele tájékoztat, amelybõl az derül ki, hogy László rövidesen el kívánta hagyni Nándorfehérvárt. Felhívta ugyanakkor a címzettek figyelmét, hogy semmiképpen ne adjanak hitelt holmi kósza híreknek, mert õ a méltóságát sértetlenül megõrizte.117 A 108 DF 242544 (okt. 9.): „er verstee nicht anders den unsers genedigs herren chunigs genad werd sich selbs in aigener person mit all den sein geben in den zug”. 109 Anzeiger i. m. 289. 110 „Item do fyngen die Hungaern alle herren die bey dem konig waren” – Birk, E.: Beiträge i. m. 251. Teleki József szerint (Hunyadiak kora i. m. II. 477. 3. j.) ilyesmit nem lehet feltételezni Hunyadi Lászlóról. 111 Birk, E.: Beiträge i. m. 252. 112 „omnes stipendiarios nostros sed et cruciferos qui hic nobiscum erant constituti remisimus a nobis” – Kaprinai, S.: Hungaria diplomatica i. m. 110–112. 113 Az 1457. március 21-i oklevél szerint (Teleki J.: Hunyadiak kora i. m. X. 551.). Ugyanezt állítja egy szemtanú beszámolója is: „das wert uncz an den sechsten tag und kayn hungrischer herr kam auss dem Sloss” – Birk, E.: Beiträge i. m. 252. 114 Krones, F.: Die Freien i. m. 125–126. 115 Rozgonyi állítólag elsõként ment be a várba familiárisaival: „am ersten trat zu dem schloss der Rainoldt von Rozgon mit seiner diener” – Mlinar, J.: Podoba Celjskih grofov i. m. 261. 116 DF 231373. 117 „certi sitis nos sospitem dignitatem et maiestatem […] retinere” – Palacký, F.: Urkundliche Beiträge i. m. 104. TETTES VAGY ÁLDOZAT? HUNYADI LÁSZLÓ HALÁLA 401 levelet talán éppen Rozgonyi Rénold juttatta ki a várból, és elég világosan tükrözi a király helyzetét övezõ bizonytalanságot. Ennek fényében érdekes kérdés, hogy kit kell látnunk a november 14-én meghirdetett országgyûlés összehívása mögött. Az országgyûlésrõl elsõ ízben a király Jiskrához írott levelébõl értesülünk. Eszerint korábban arra utasította a morva kapitányt, hogy a csapataival együtt csatlakozzon hozzá a törökellenes hadjáratra. Most azonban, tekintettel a tél közeledtére, elbocsátotta seregét, és elvégezvén dolgait „e részeken” (in hiis partibus), Szegedre készül, ahol a fõpapokkal, bárókkal és nemesi követekkel fog tárgyalni a törökök, valamint a felsõ részeket pusztító rablók ügyében. Ezért most azt parancsolja Jiskrának, hogy inkább ne folytassa útját, hanem maradjon a felsõ részeken, és akadályozza meg a latrokat újabb erõsségek építésében. Majd, némileg váratlanul, hozzáfûzi, hogy amennyiben mégis úgy gondolná, familiárisaival együtt eljöhet Szegedre, akarata szerint tárgyalni (tractaturus iuxta tuam voluntatem).118 Hat nappal késõbb, immár Kevérõl, a király hasonló értelemben tudósította Ragusát: a hadjáratot a tél közeledte miatt felfüggesztették, de január elején Szegeden országgyûlésen fognak tanácskozni a folytatásról.119 A szegedi országgyûlés megtartásáról, mint azt már Teleki József is megállapította,120 nem tudunk,121 és legalábbis különösnek kell tartanunk, miért akart volna a király Szegeden gyûlést tartani mindössze két hónappal azután, hogy a seregét kényszerûen elbocsátotta.122 A levél tartalma sokkal inkább azt sugallja, hogy a célja éppen Jiskra távoltartása volt, aki Cillei halála után a fiatal király legfontosabb, azonnal mozgósítható katonai erõvel rendelkezõ támogatója lett. Hunyadi Lászlónak tehát mindenképpen érdekében állt, hogy Jiskrát távol tartsa a királytól, de olyan módon, hogy ne ébresszen benne gyanút V. László helyzetét illetõen. Talán éppen ezt a célt szolgálta a levél végéhez csatolt, királyi mandátumban némileg szokatlanul csengõ kiegészítés is. A Ragusának küldött levél egyszersmind annak jele, hogy általában is igyekeztek fenntartani a látszatot, hogy semmi rendkívüli nem történt, és az ország továbbra is készen áll az oszmánok elleni fellépésre. Ennek külpolitikailag is óriási jelentõsége volt, különösen a balkáni szövetségesek irányában, akik, mint láttuk, a király 118 Kaprinai, S.: Hungaria diplomatica i. m. 110–112. Thallóczy Lajos – Áldásy Antal: A Magyarország és Szerbia közti összeköttetések oklevéltára 1198–1526. Bp. 1907. 472–473.: „Nec tamen propositum nostrum omisimus, sed ecce habituri sumus circa festa epiphaniarum domini congregacionem generalem prelatorum et baronum nostrorum nobiliumque regni nostri in civitate nostra Zegediensi ut ibi de hac re plenius pertractemus.” 120 Teleki J.: Hunyadiak kora i. m. II. 486–487. 121 A király november 28-án Temesváron tartózkodott (DL 68647), december 6. és 9. között Csanádon (DL 105501., Kaprinai, S.: Hungaria diplomatica i. m. 123.), és bár december 13-án valóban megfordult Szegeden (DL 27482.), három nappal késõbb már Kecskeméten volt, december 18-án pedig Budán, és ott is maradt több hónapon keresztül. 122 Az ország déli részein tartott országgyûlések általában egyben mozgósítások is voltak. Néhány példa Mátyás uralkodásának elsõ éveibõl: Pálosfalvi Tamás: Vitovec János. Egy zsoldoskarrier a 15. századi Magyarországon. Századok 135. (2001) 449–450., 459–460. Vö. C. Tóth Norbert: Az 1501. évi tolnai országgyûlés. Adatok a királyi adminisztráció mûködéséhez. Századok 143. (2009) 1457. 119 402 PÁLOSFALVI TAMÁS futaki táborában is képviseltették magukat. Mindenképpen megfontolandó lehetõség tehát, hogy a két (fennmaradt) levél megszövegezése nem a király, hanem Hunyadi László környezetében történt, vagy legalábbis a kezdeményezés onnan jött. Annál is inkább, mert az a kevés, amit a következõ hetek eseményeirõl tudunk, azt mutatja, hogy az uralkodó ténylegesen Hunyadi László foglya volt, amint azt V. László 1457. március 21-i oklevele is állítja.123 A besztercei gróf a királyt és kíséretét Kevén keresztül Temesvárra vezette, és idõközben megerõsíttette V. Lászlóval fõkapitányi címét.124 November 28-án, immár Temesváron, a király a Hunyadi fivérek, valamint édesanyjuk, Szilágyi Erzsébet kérésére jóváhagyását adta elõbbiek bevallásához, amellyel Kecskemét mezõvárost 5000 forint értékben egy régi Hunyadi familiárisnak, Lábatlani Jánosnak és a fivéreinek kezére írták. Az oklevél ugyan utal a fõpapok és bárók tanácsára, amint a két nappal késõbb, ugyancsak a Hunyadi fiúk kérésére ezúttal nagybátyjuk, Szilágyi Mihály javára tett adomány királyi megerõsítése is, de egyik esetben sincs okunk arra gondolni, hogy a király valóban a tanács állásfoglalását megfontolva, érdemi mérlegelés után döntött volna.125 Az elsõ olyan oklevelek, amelyek a király cselekvési szabadságának visszanyerésérõl árulkodnak, november utolsó napján keltek, minden bizonnyal azután, hogy az uralkodó eskü alatt és írásban biztosította a Hunyadi fiúkat: nem éri õket bántalom a Nándorfehérváron történtek miatt.126 Bár az eseményrõl Teleki József a késõbbi történetírók nyomán meglehetõsen részletesen és színesen ír,127 valójában az egyetlen kortárs forrás, amely szemtanútól származik, éppen a király 1457. március 21-i oklevele, amelyben világosan arról beszél, hogy a büntetlenséget fogolyként, akarata ellenére ígérte meg.128 A királyi oklevél szavaiban nincs okunk kételkedni, hiszen V. Lászlónak aligha állt módjában megtagadni Hunyadi László követelését, utóbbinak pedig addig kellett gondoskodnia biztonságáról, amíg a királyt a hatalmában tartotta. Valószínû egyébként, hogy maga Hunyadi sem tudta pontosan, mihez kezdjen az uralkodóval. Bár nem kell feltétlenül készpénznek venni a Cilleikrónika szerzõjének állítását, amely szerint meg akarta volna mérgezni,129 hogy mások sem bíztak a király visszatérésében, az egyértelmû. 1456. december 16-án a cseh rendek, Podjebrád György kormányzó vezetésével, a következõ év 123 Teleki J.: Hunyadiak kora i. m. X. 551 (az eredeti: DL 24766): „Postremo nos et colaterales nostros ad manus suas recipiens tenuit ad libitum suum quasi captivos et ad castrum Themeswar nos tandem deductos a nobis invitis promissiones juratas eciam et literales obligaciones super eo quod de cetero sibi et prefato Mathie fratri suo huiusmodi eorum maleficia non imputaremus ipse et idem Mathias frater suus exegerunt.” Ugyanezt állítja egy másik kortárs beszámoló is, Jobst von Einsiedel levele: „der konig […] ist ganncz in der Ungern gewalt, der gubernator der regiret im” – Mlinar, J.: Podoba Celjskih grofov i. m. 272, a szerzõre uo. 114–115. 124 Uo. X. 533. és köv. Teleki a kelethelyet (Covinio) félreolvasva (Corona) azt Brassóval azonosította. 125 DL 68647., DL 15114. 126 Kaprinai, S.: Hungaria diplomatica i. m. 112–114.; DL 86386. 127 Teleki J.: Hunyadiak kora i. m. II. 481–485. 128 „nobis invitis” – l. a 123. jegyzetet. 129 Krones, F.: Die Freien i. m. 136. TETTES VAGY ÁLDOZAT? HUNYADI LÁSZLÓ HALÁLA 403 január 20-ra a morvaországi Znojmóba hívták az osztrák rendek képviselõit, hogy ott a király és országai ügyeirõl tanácskozzanak. A meghívókat a „cseh királyság pecsétje alatt” (unter des wirdigen konigreich und der cron czu Pehmen insigel) bocsátották ki, világosan jelezve, hogy a szándék nem a királytól ered.130 Hogy valóban ez volt a helyzet, kiderül egy 1457. januári jelentésbõl, amely arról tudósít, hogy a szabadságát visszanyert uralkodó kifejezetten helytelenítette a tervezett tanácskozást.131 Nehéz elhárítani a feltételezést, hogy Znojmóban éppen arról kívántak eszmét cserélni, mi történjék, ha V. Lászlóval „valami váratlan” történik Hunyadi László társaságában. Tegyük hozzá, amint a bõ esztendõvel késõbbi események mutatják, Podjebrádot legalábbis nem érte volna felkészületlenül egy ilyen „váratlan” fordulat. 1456 végén azonban semmi váratlan nem történt, és Hunyadi László, valószínûleg jobb ötlet híján, kénytelen volt beletörõdni, hogy a király visszatérjen Budára. V. László, mint láttuk, a legrövidebb úton, Csanád, Szeged, majd Kecskemét érintésével tért vissza a fõvárosba, ahová december 18-án érkezett meg. Vele tartott Hunyadi László is, aki nyilván belátta, hogy befolyását csak akkor tudja megõrizni, ha az uralkodó mellett marad. Ezt annál inkább megtehette, mert anyja és nagybátyja, fõképpen az utóbbi, Szilágyi Mihály, képes volt biztosítani a Hunyadi birtokok védelmét. László gróf azonban hamarosan választás elé került, nem sokkal Budára érkezésük után ugyanis a király ismét utazni készült. Tervezett utazásának hátterében a Cillei-örökség állt, amely Ulrik gróf halálával uratlanná vált. A Habsburgok és Cilleiek között 1443-ban kötött szerzõdés egyik pontja értelmében a Cillei család kihalása esetén óriási birtokaik közösen illették a Habsburgok minden ágát,132 és mivel III. Frigyes, kihasználva V. László szorult helyzetét, azonnal lépett az ügyben,133 indokolt volt, hogy utóbbi is haladéktalanul a tettek mezejére lépjen. Elõször követeket küldött Cillibe, hamarosan pedig maga is indulni készült oda.134 Hunyadi László nem kívánt az uralkodóval tartani, inkább úgy döntött, hogy seregével együtt visszatér Nándorfehérvárra.135 A „hivatalos” indoklás szerint azért, mert attól félt, hogy amint befagy a Duna, a törökök ismét betörnek az országba. „Sokak véleménye” viszont az volt, hogy nem akarta csapatait a király rendelkezésére bocsájtani a Cillei-örökségért indítandó hadjáratban, illetve az ismét aktivizáló130 Krems, Stadtarchiv – Urkunden Krems (1108–1844) StaAKr – 0343.(http://www.mom-ca. uni-koeln.de/mom/AT-StAKrems/Krems/StaAKr-0343/charter?q=Ladislaus. Letöltés: 2014. máj. 2.) 131 „Auch haben die von Behem ein lannt tag aus geschriben und haben darczu erfordert die von Österreich gen Znaym XIIII tag nach trium regum. Der tag ist nicht mit unsers h. k. g. willen, darumb schafft sein gnad den tag ab” – Birk, E.: Beiträge i. m. 232. Vö. Vancsa, M.: Geschichte Österreichs i. m. 325. 132 Stich, P.: The Counts of Cilli i. m. 372. V. László nem a nagyanyja, Cillei Borbála révén támasztott igényt az örökségre, mint Teleki József állítja (Hunyadiak kora i. m. II. 481.) 133 Az eseményekre l. Pálosfalvi T.: Vitovec János i. m. 442. 134 „Ein lannt tag ist auch czu Czilig, dar auff hat meines h. k. g. gesant den pharrer von Ofen, auch den behemischen kuchenmayster und sein gnad wirt sich pald hin nachffuegen” – Birk, E.: Beiträge i. m. 232.; „wenn dieselb potschaft widerkumpt, so wirt sich unsers herren gnade in aygen person gen Windischen landen füegen dieselben zu verfohen” – DF 213630. 135 „Man sagt Waydaffy Lasla sol hin ab gen Kryeschweyssenburg er wil unsers h. k. g. nicht belayten in windische lant” – Birk, E.: Beiträge i. m. 232–233. 404 PÁLOSFALVI TAMÁS dó cseh kompániák ellen, amelyek a nádor egyik várát vették ostrom alá.136 Utóbbiakra még visszatérünk. Még ezt megelõzõen, december legvégén, ismét elõkerült a királyi jövedelmek ügye. Ebbõl a szempontból a királynak kifejezetten kapóra jött Cillei halála, hiszen ettõl kezdve nem lehetett a gróf korlátlan befolyását ürügyként fölhasználni a jövedelmek visszatartására. Úgy tûnik, maga V. László is erre hivatkozva kérte ismét azok átadását, mire az országnagyok bemutattak neki egy számadást,137 amely szerint a királyi jövedelmek (nucz und rennt) évente 171 ezer forintra rúgnak, leszámítva a Jiskra kezelésében lévõ 50 ezer forintot, valamint a királyi várakhoz tartozó jövedelmeket, amelyek a Hunyadiak kezében voltak. A király erre, némi joggal, azt vetette ellen, hogy e jövedelmek éppen csak elégségesek az udvar fenntartására, de az ország védelmére biztosan nem. Tegyük hozzá, a 171 ezer forint is csak papíron állt rendelkezésre, mert a jól informáltnak tûnõ levélíró a számadásról szólva hozzáfûzte: „nem tudom, hol van a pénz”.138 A király ezért arra kérte az urakat, hogy só ellenében adjanak neki kölcsön.139 Úgy tûnik, hogy az uralkodó azonnal lépéseket tett a jövedelmek tényleges kézbevételére, mégpedig semmilyen partikuláris érdekre nem lévén tekintettel. Legalábbis ennek jeleként értékelem, hogy amikor Jiskra királyi engedélyre hivatkozva újra akarta indítani a pénzverést a kassai kamarában, de ezt a kassaiak megakadályozták, az uralkodó kifejezetten köszönetet mondott nekik ezért, egyben tudatta velük hogy a jövõben minden, a kamarával és a pénzveréssel kapcsolatos utasítást egyenesen nekik fog küldeni.140 A parancs mögött alighanem a pénzverõkamarák királyi kézbe vételének terve állt, legalábbis erre utal a már hivatkozott levél információja, mely szerint a kamaraispán készenlétben várja a pénzveréssel kapcsolatos „titkos” akciót.141 Ugyancsak kiutalásokat tett a király a pozsonyi harmincadok terhére.142 Közben sorra érkeztek az urak az országgyûlésre, amelyrõl január 8-án még az volt a hír, hogy elmarad.143 Nem tudjuk, hogy ezt a gyûlést mikor hirdette meg a király, és milyen kapcsolatban állt az említett szegedi gyûléssel. A legvalószínûbb, hogy december végén, már Budáról. A cél ugyanaz lehetett, mint esztendõvel korábban, vagyis országgyûlésen rendezni a királyi jövedelmek 136 ASMi, Sforzesco 650, Ungheria, 1456. 01. 26.: „ma pur e opinio de molti, che piu presto lo habi mandate per che le non i siano dimandate de la Maesta de questo re per lo acquisto de le terre che fo del conte del Cil, over per el socorso del castel asediato.” 137 „Die lantherren haben seinen gnaden auff sein anpringen ettleiche register czaygt von der rent wegen” – Birk, E.: Beiträge i. m. 233. 138 Uo.: „ich ways nicht wo das gelt ist” 139 Uo. 253. Vö. Teleki J.: Hunyadiak kora i. m. II. 489–490. 140 Tóth-Szabó Pál: A cseh-huszita mozgalmak és uralom története Magyarországon. Bp. 1917. 412. 141 „Item von wegen der müncze wellet wissen, daz die ain vorgank haben wirt, und der camergraff berayt sich darczu, daz man sy auf den nagsten sunobend ausruffen wirt und auswerffen, und das ist ayne gehayme” – DF 213630. 142 DF 240370., DF 240371. 143 „Aus dem lannt tag czu Ofen wirt nichtz, es kumbt nyemant her von herren” – Birk, E.: Beiträge i. m. 233. TETTES VAGY ÁLDOZAT? HUNYADI LÁSZLÓ HALÁLA 405 helyzetét, immár Cillei nélkül. Annyi bizonyos, hogy január végén Budán találjuk a fõpapok közül Szécsi Dénes esztergomi és Várdai István választott kalocsai érseket, János váradi és Miklós pécsi püspököket és István dömösi prépost alkancellárt, a bárók közül Garai László nádort, Pálóci László országbírót, aki nagyon elismerõ szavakkal szólt az ifjú királyról,144 Perényi János tárnokmestert, Rozgonyi János erdélyi vajdát, Rozgonyi Györgyöt és Sebestyént, Ország Mihály és Bánfi Pál ajtónállómestereket, Csáki Ferenc bihari ispánt, Bátmonostori Töttös Lászlót és a hamarosan kincstartóvá emelkedõ volt Cillei-familiárist, Turóci Benedeket.145 A megjelent köznemesekrõl és alacsonyabb rangú egyháziakról, mondhatni szokás szerint, csak szórványos adataink vannak.146 A király egyelõre, minden jel szerint, Budán kívánt maradni,147 vagyis átmenetileg lemondott a tervezett stájerországi utazásról. Magyarországi helyzetének végleges rendezése nem tûrt halasztást, és erre most lehetõség is kínálkozott. A Cillei örökség és a magyarországi jövedelmek rendezetlen helyzete önmagában is elegendõ indok lett volna arra, aminek január folyamán elterjedt a híre: a király békét akar kötni az oszmánokkal. Carvajal legátus mindent elkövetett ennek megakadályozására, de kénytelen volt belátni, hogy sem a király, sem a magyar bárók nem hajlandóak egyedül folytatni az oszmánellenes harcot, még keresztesekkel sem.148 A legátus végül döntõ lépésre szánta el magát, és január 28-án, a királyi tanács ülésén ismertette álláspontját az uralkodóval. Egy nemrégiben kapott pápai levélre149 hivatkozva elõadta, hogy õszentségének „leghõbb vágya” (ardentissimo desiderio), hogy Konstantinápolyt még az õ életében visszafoglalják a keresztények, ezért ismét útnak indítja hajóhadát, amelyhez csatlakozik a portugál és aragón király tengeri hadereje is, és újabb jelentõs összeget küld Magyarországra a legátusának. Utóbbi aligha bízott különösebben az újabb ígéretek meggyõzõ erejében, ezért aztán, a pápa utasításának megfelelõen, kiközösítéssel fenyegette mindazokat, akik az oszmánokkal kötendõ béke ügyében tevékenykednének, és azokat is, akik tanácsukkal a királyt ilyen irányban befolyásolnák (tuti quelli che darano consiglio ala sua maiesta circa dicta caxione). László király ezután, tanácsát elbocsátván, hosszan beszélgetett kettesben a legátussal, majd immáron ismét a tanács jelenlétében vála144 „Insuper scientes dominum nostrum regem bene sanum et letum esse, et per dei gratiam iam in virum (Iványinál viris, a javításért Neumann Tibor barátom sasszemének és persze latintudásának jár a köszönet) crevit corpore et intellectu, ita quod dum ipsum videbitis leti esse poteritis et gaudere tam de persona quam eciam de racione et sensu sue serenitatis et scimus, quod placebunt vobis et omnibus regnicolis mores et tota intencio eiusdem, quia ad omne bonum est inclinatus et hec pro speciali vestra recreacione vobis scribimus.” – Iványi Béla: Bártfa szabad királyi város levéltára. 1319–1526. Bp. 1910. 146. (930. sz.) 145 DF 236319. (Szécsi Dénes, Pálóci László, Várdai István, Vitéz János, Barius Miklós, Botos István, Garai László, Perényi János, Csáki Ferenc és Töttös László bírótársak); DL 13425. (Rozgonyi György és Sebestyén); DL 15128. (Rozgonyi János); DL 15130. (Ország Mihály, Turóci Benedek); DL 88316. (Bánfi Pál). 146 DF 263654., DL 45988., DL 44818., DF 222679–680., DL 90018., DF 270324., DF 274025., DL 29816. A szlavón követek személyére l. DF 268080. és DF 218846. 147 DF 240371.; Birk, E.: Beiträge i. m. 253. 148 ASMi, Sforzesco 650, Ungheria, 1456. 01. 26. r. 149 Vö. Fraknói V.: Carvajal János i. m. 38. 406 PÁLOSFALVI TAMÁS szolt neki: igaz ugyan, hogy az oszmánok követet küldtek hozzá, de semmiben nem állapodtak meg.150 Egy nappal késõbb, január 29-én érkezett meg Budára az új szerb despota, Brankovics Lázár követe. A hírek, amelyeket hozott, tovább nehezítették a király dolgát. Megerõsítvén ugyanis az öreg despota, Brankovics György halálának hírét, a követ arról tájékoztatott, hogy utóda, Lázár, azonnal megállapodott az oszmánokkal, akik negyvenezer dukát adó fizetése ellenében átadták neki mindama területeket, amelyeket egykor apja birtokolt, Novobrdo kivételével. Más megállapodásról nem tudtak Budán, de az a hír járta, hogy ha a szultán maga nem is készülne Nándorfehérvár ellen, Lázár despota rá fogja bírni a támadásra, akár a saját pénzén is, annyira gyûlöli ezt az országot (ti. Magyarországot) Cillei gróf megölése és a nándorfehérvári várnagy (Szilágyi Mihály) miatt, aki hatvanezer dukátot csikart ki az apjától, és naponta zaklatja az alattvalóit, és sokkal jobban örülne, ha a magyarok helyett az oszmánok kezében lenne Nándorfehérvár.151 Nem tudni, mekkora volt e híresztelések igazságtartalma, de az kétségtelen, hogy Szerbia ellenében igen nehezen lehetett volna folytatni az oszmánellenes hadjáratot, a legátus fenyegetései ellenére is. Érdekes módon ugyanakkor Carvajal ismert megnyilvánulásaiban egyetlen szót sem ejtett a király helyzetének szükséges rendezésérõl. Feltûnõ, hogy a Budán tartózkodó bárók sorából hiányzik Újlaki Miklós és Hunyadi László. Míg elõbbirõl nem tudunk semmit, utóbbi hiányzása, meglehet, puszta érzékcsalódás, mert január 25-én a velencei követ még Budán beszélt vele,152 február 15-én pedig már ismét a fõvárosban látjuk viszont;153 a közbeesõ mintegy húsz napba kis jóindulattal éppenséggel belefér a január elején említett nándorfehérvári utazás. Február közepén azonban már nem viseli a fõkapitányi címet, amelyet, mint láttuk, önhatalmúlag vett fel még az elõzõ esztendõben. Leváltása, függetlenül attól, hogy távollétében vagy jelenlétében történt-e, mindenképpen beleillik a királyi politika fentebb jelzett menetébe. Ha Jiskra érdekeire nem voltak tekintettel az udvarban, nehéz elképzelni, hogy Hunyadi Lászlót továbbra is meg kívánták volna hagyni az apjától örökölt pozícióban. Magam az ebbõl szükségszerûen következõ, kibékíthetetlen ellentétbõl eredeztetem az elkövetkezõ tragikus fejleményeket. Egy héttel késõbb, február 23-án, Hunyadi László Esztergomban járt, ahol, és ennek lesz még jelentõsége, Rozgonyi Sebestyénnel találkozott.154 Február 28-án V. László újabb országgyûlést hirdetett Szent György napjára Pestre, egyrészt a felsõ részeket pusztító rablók, másrészt az ismét készülõ oszmán támadás ügyében.155 A rablók ezúttal biztosan nem az elõzõ évek elhíresült ka150 ASMi, Sforzesco 650, Ungheria, 1457. 01. 29. r. Vö. Fraknói V.: Carvajal János i. m. 37–38., aki azonban az oszmán békeajánlat visszautasítását Hunyadi László kivégzése utánra teszi. 151 Thomasi jelentésének ezen része ki van adva: Thallóczy – Áldásy: Magyarország és Szerbia i. m. 224. 152 Thomasi január 26-i idézett jelentése (l. feljebb a 148. jegyzetet): „Del Turcho segondo heri me disse dito conte Ladislao etc.” 153 DF 272095. 154 DL 15144. 155 DF 270326., kiadása: Csánki Dezsõ: Oklevelek a Hunyadiak korából: Kassa város levéltárából, 1. közlemény. Magyar Történelmi Tár 2. sorozat, 1902. 282. TETTES VAGY ÁLDOZAT? HUNYADI LÁSZLÓ HALÁLA 407 pitányai közül kerültek ki, így csak találgatni tudjuk, kik lehettek azok, akik már nem elégedtek meg a Felsõ Részek sanyargatásával, hanem „arra törekszenek, hogy egész országunkban erõsségeket emeljenek (id conantur, ut per totum regnum nostrum castella erigant).156 Thomasi követ január végi jelentésében arról írt, hogy néhány „hadakozáshoz szokott (usati nel mestrier del soldo) csehországi nemes tört be ötezer lovas és gyalogos élén az országba, és ostrom alá vették a nádor várát egy magyar mérföldre Pozsonytól, „az ország egyik kulcsát”, vagyis Dévényt.157 Késõbbi adatból tudjuk, hogy ott valóban erõsséget is emeltek.158 Egy ilyen támadás ekkor elsõsorban III. Frigyesnek állt érdekében, hiszen ilyen módon távol tarthatta V. Lászlót a Cillei örökségtõl, és igen valószínû, hogy a Dévény elleni akció mögött valóban a császár állt.159 Láttuk ugyanakkor, hogy az elõzõ esztendõben Hunyadi László zsoldosok toborzásával bízta meg minden bizonnyal a nagybátyját, és e zsoldosok alighanem éppen a Felsõ Részekrõl kerültek ki, amint erre késõbbi idõbõl is van példánk. Aligha véletlen tehát, hogy március 9-én éppen Hunyadi László ment Esztergomba, hogy a „csehekkel” tárgyaljon,160 immár másodszor, ha, ami valószínû, korábban is ugyanezen okból járt a városban. Nem elképzelhetetlen, hogy a Szilágyi Mihály által felfogadott kompániák ugyancsak okoztak zavarokat, talán nem is Hunyadi jóváhagyásával, akinek komoly gondot okozott a saját embereinek kordában tartása is. Ennek jeleként március elején több levélben volt kénytelen felszólítani várnagyait, illetve a Hunyadi birtokokon lévõ vámszedõit, hogy hagyjanak fel a királyi városok kereskedõinek zaklatásával, mert ha így folytatják, „egyetlen kereskedõ sem fog Magyarországon kereskedni” (nullus mercator ad hoc regnum Hungarie intrabit mercaturus).161 Az is meglehet azonban, hogy a csehekkel folytatandó tárgyalás puszta ürügy volt, és Hunyadi László egészen más okból járt kétszer is Esztergomban. Mindazok a lépések, amelyeket a király Budára érkezése után tett, nyílt fenyegetést jelentettek a Hunyadiak hatalmi állására nézve. A pénzverés újjászervezésének szükségszerû következménye volt, hogy elõbb-utóbb felmerül, vagy már fel is merült, a besztercei grófok hatalma alá tartozó bányák és kamarák átadásának ügye, például a nagybányai kamaráé, amely önmagában 6000 156 Tóth-Szabó Pál szerint (Cseh-huszita mozgalmak i. m. 253.) Axamit állt az események mögött, de neki sincsenek közvetlen bizonyítékai. 157 ASMi, Sforzesco 650, Ungheria, 1456. 01. 26.: „et gia sono (ti. a csehek) a campo contra uno castello del gran conte, che e apresso a Posonio a uno miglio hungaro, e dicesse esser una de le chiave de questo regno.” 158 DL 44827. 159 Hans Kuchaim levelébõl megtudjuk, hogy az a zsoldoskapitány vezette az akciót, akit a kortársak Mladvanko, Ledvenko, Vanko és egyéb neveken ismertek, és akkor már hosszú ideje tevékenykedett az osztrák-morva-magyar határvidéken. A rá vonatkozó adatok összegyûjtve: Biografie Èeské Historie. Sestavil Dr Èenìk Zibrt. Díl tøeti. Svazek 1. V Praze 1904. 68. Vö. még Vancsa, M.: Geschichte Österreichs i. m. 321. 160 Thomasi jelentése március 10-rõl: Fraknói Vilmos: Két hét olaszországi könyv- és levéltárakban (1878. májusban). Magyar Könyvszemle 3. (1878) 3. sz. 122. E jelentés szövegét egyelõre nem sikerült fellelni a milánói levéltárban. Március 15: ASMi, Sforzesco 650, Ungheria, 1457. 03. XX. 1r: „Ritornato quel medemo giorno da Strigonio el conte Ladislao da Huniad senza altra conclusione cum quelli Boemi” 161 DF 213644. (= Iványi B.: Bártfa i. m. 944. sz.), DF 213641. (= Iványi B.: Bártfa i. m. 942. sz.). 408 PÁLOSFALVI TAMÁS forintot jövedelmezett évente.162 A királyi fõkapitányi cím elvesztésével megszûnt a jogcím is, amelyen a királyi jövedelmek kezelése a néhai Hunyadi János idejében nyugodott. Láttuk, hogy Futakon Hunyadi László és Szilágyi Mihály is esküt tett a királyi várak átadására, és ezen Cillei megölése mit sem változtatott. Csak a Nándorfehérvártól Szörényig húzódó Duna-szakaszt biztosító tizenhat végvár védelmének költsége 33 ezer aranyforintra rúgott, és ezt teljes mértékben sóból fedezték,163 márpedig a sóbányák egytõl-egyig a Hunyadiak által ellenõrzött országrészben feküdtek. A legkevesebb tehát, amit állíthatunk, hogy 1457 február-március fordulóján a Budán tartózkodó Hunyadi László igen kényelmetlen helyzetben érezhette magát. Akárcsak az egymást kölcsönösen kizáró kihívásoknak megfelelni kénytelen V. László király. A minden bizonnyal növekvõ feszültség légkörében is váratlan meglepetésként hatott, amikor március 14-én híre ment a Hunyadi testvérek letartóztatásának. Két esztergomi kanonoknak a káptalanuk ügyében éppen jelenése lett volna a király és az országnagyok elõtt, de ebben megakadályozta õket „a szerencsétlen ügy, tudniillik az, hogy tegnap prandium ideje táján a király elfogta a néhai János kormányzó budai várban tartózkodó fiait, Lászlót és Mátyást, valamint Kanizsai Lászlót és Rozgonyi Sebestyént (propter casum malum, qui heri accidit in eo, quod Ladislaus et Mathias filii quondam domini Johannis gubernatoris, item Ladislaus de Kanisa ac Sebastianus de Rozgon in castro Budensi constituti per dominum regem heri circa horam prandii capti fuerunt).164 Nem jártak jobban a kassaiak követei sem, akik ugyancsak a királyi tanács elé voltak hivatalosak, de a hidakat felhúzva, a kapukat bezárva találták (da waren dy prücken aufgeczogen und thor geslossen), mint kiderült, a Hunyadi fiúk és társaik fogságra vetése miatt, ami a hírek szerint azért következett be, mert a király „maga akar uralkodni, és azon dolog miatt is, ami Nándorfehérváron történt” (maynet selbs zu hirschen und auch umb die sache die sich zu Kricheschweissenpurg hat ergangen).165 3. Amint a kassai követek, úgy a Hunyadi László elítélésével és kivégzésével részletesebben foglalkozó szerzõk is arra a következtetésre jutottak, hogy a néhai kormányzó fiát tulajdonképpen a néhány hónappal korábbi nándorfehérvári eseményekért, Cillei Ulrik megöléséért tartóztatták le és ítélték halálra. Nincs ebben semmi meglepõ, ha figyelembe vesszük, hogy az eljárást, legalábbis kezdetben, maga a király is a Cillei gyilkossággal hozta összefüggésbe.166 A királyt cselekvésre ösztönzendõ, illetve késõbb, hogy õt a Hunyadi fiúknak büntetlen162 János M. Bak: Monarchie im Wellental: Materielle Grundlagen des ungarischen Königtums im fünfzehnten Jahrhundert. In: Das spätmittelalterliche Königtum (a 23. jegyzetben i. m.) 381. A kérdésre alább még visszatérünk. 163 Uo. 383. 164 DF 238242. 165 Iványi B.: Bártfa i. m. 945. sz. 166 Palacký, F.: Geschichte von Böhmen i. m. 405–406. A László által a Rosenbergeknek írt cseh nyelvû levél német fordítása. Az eredeti: DF 289345. TETTES VAGY ÁLDOZAT? HUNYADI LÁSZLÓ HALÁLA 409 séget ígérõ esküjének megszegése miatt mentsék,167 a király hívei terjeszteni kezdték a hírt, hogy Hunyadi László és cinkosai ismét V. László életére törtek, a maguk számára akarván megkaparintani a magyar királyság trónját. Így került be az 1457. március 21-i oklevélbe a király ellen szõtt összeesküvés vádja (scelus […] in sanguine nostro et nostrorum), amelynek viszont semmi valóságalapja nem volt.168 Egyszerû bosszúról volt tehát szó, amelyet a Hunyadi ház ellenségei terveltek ki, megnyervén tervüknek a tehetetlen és gyenge királyt, aki kész volt elhinni, hogy a Hunyadi fiúk valóban a trónjára törnek, s így nevét adta a magyar középkor egyik leggyalázatosabb tettéhez.169 A „hamis vád” koncepciójának megszilárdulásával párhuzamosan tûntek el, illetve „értékelõdtek át” azon kortárs források, amelyek e koncepcióval nem voltak összeegyeztethetõek. Az állítólagos összeesküvés résztvevõinek büntetlenséget ígérõ királyi oklevéllel nem volt sok probléma, hiszen minden nehézség nélkül feltehetõ, hogy azt maguk az „összeesküvõk” adták a király elébe, aki legfeljebb jóváhagyását adta a dologhoz.170 Hasonló a helyzet azzal a levéllel, amelyben Jan Jiskra tudósította Boroszló városát az eseményekrõl, és amelyben, ha némileg homályosan is, de félreérthetetlenül a király ellen tervezett 167 Érdekes módon senki nem akadt fenn azon a fentebb már említett tényen, hogy az esküt V. László, saját szavai szerint, amelyek az eskü kizárólagos forrásai, gyakorlatilag fogolyként (quasi captivos), tehát akaratán kívül tette. 168 Teleki J.: Hunyadiak kora i. m. 551. 169 „Hazai és némelly idegen íróink szerint egyedül Cillei Ulrik megölésével vádoltatott […] az idegenek egy része, különösen a németek, õt a király szabadsága, sõt élete után törekedéssel is vádolják. Erre ugyan határozatlan mendemondájoknál egyéb bizonyítékuk nincs. De igen valószínû, sõt talán kételkednünk sem lehet, hogy a Hunyadi-család igen számos ellenségei ezeket készakarva is terjesztették kivált a király személye körül, így kívánván elméjében az idõsb Hunyadi iránt azon gyanút, mintha ez élete és koronája után törekednék, a meggyõzõdésig érlelni.” – Teleki J.: Hunyadiak kora i. m. II. 513–516. „A királyt, ki hozzá volt szoktatva ahhoz, hogy a Hunyadiakban ellenségeit és vetélytársait lássa, könnyen meggyõzhették arról, hogy Cillei megöletése elõre tervezett gonosz merénylet volt, melynek rugóját az a szándék képezte, hogy a királyt legmegbízhatóbb és leghatalmasabb támaszától megfosszák, s így az õ megrontására czélzó terveik végrehajtását megkönnyítsék. Elhitették vele, hogy a Hunyadiak az õ koronájára áhítoznak, életére törnek, és hogy mindkettõt csak úgy mentheti meg, ha a Hunyadi testvéreket és barátaikat ártalmatlanokká teszi” – Fraknói V.: Hunyadiak és Jagellók kora i. m. 162. „A Hunyady-ház ellenségei elhitették a királlyal, hogy Hunyady László összeesküvést szõ és merényletet tervez ellene. Rábírták, hogy az ifjú grófnak, öccsének és barátainak – köztök Vitéz János váradi püspöknek – elfogatását rendelje el.” – Fraknói V.: Carvajal János i. m. 38–39. „Hunyadi Lászlót és barátait a királyi felség ellen tervezett gyilkos merénylet bûnében marasztalták el […] hamis vád [kiemelés tõlem, PT] következtében.” – Hóman B.-Szekfû Gy.: Magyar Történet i.m. 461. „In March 1457 Ladislaus Hunyadi was brought to count as the author and prime mover of the great Belgrade conspiracy.” – The Land between. A History of Slovenia. Edited by Oto Luthar. Frankfurt am Main 2008. 175.; ”am volgenden Tag werden in einem förmlichen Prozeß alle Verschwörer von Belgrad zum Tode verurteilt” – Grabmayer, J.: Das Opfer i. m. 309. Talán az egyetlen történész, aki komolyabban fontolóra vette a merénylet lehetõségét, Kubinyi András volt (Mátyás király i. m. 23.), de végül õ is arra a következtetésre jutott, hogy „az mégis inkább valószínûtlen.” 170 Vö. pl. Teleki J.: Hunyadiak kora i. m. II. 518: „Elég gyávák voltak (ti. az összeesküvõk) a véráldozat súlyát magokról el-, és a gyenge, egyedül általok ösztönzött királyra hárítandók, ezt több unszolásuk után martius 21-én egy oklevél kiadására bírni.” Megjegyzem, efféle „koncepciós” jellegû oklevélre van példa a korszakból, jelesül 1453-ból. L. Pálosfalvi T.: Vitovec János i. m. 429–433. 410 PÁLOSFALVI TAMÁS merényletrõl ír.171 Elvégre a morva kapitány V. László születése óta a király legfõbb támasza volt, és ha valakitõl, tõle éppen elvárható volt, hogy a Hunyadi-ellenes összeesküvõk szája íze szerint dezinformálja a közvéleményt. Ugyancsak a hivatalos propaganda részének tekinthetõ a király saját levele, amelyben a királyi városokat hívta meg a pesti országgyûlésre, és amely úgyszintén a személyére leselkedõ veszedelmrõl szól.172 Nem áll másként a helyzet azon oklevelekkel sem, amelyekben a király késõbb jutalmazta híveit, és indoklásképpen hivatkozott a személye ellen szõtt tervekre.173 Van azonban néhány olyan forrás is, amely az események gyökeresen más olvasatát támasztja alá, és, különösen együtt, nem feltétlenül lehet valamiféle „anti-Hunyadiánus” propaganda termékének tekinteni õket. Köztük a három legfontosabb régóta ismert a kutatók elõtt, de gróf Teleki József óta, és minden bizonnyal az õ tekintélyének hatására, nem, vagy csak „szelektíven” szokás bevonni õket az események értelmezésébe.174 Ez annál is inkább sajnálatos, mert, mint látni fogjuk, szerzõik minden jel szerint az események szemtanúitól szerezték információikat. Az egyik, Bécsben fennmaradt kortárs beszámoló (a továbbiakban: névtelen beszámoló) szerint azok, akik részesek voltak Cillei megölésében, illetve tudtak róla (an des von Cili tod schulld und wissen gehabt) szövetségre léptek egymással, és oklevelet állítottak ki, amelyre mindenki ráfüggesztette a pecsétjét. Újlaki Miklós azonban nem akart Budára utazni, ehelyett megkérte Hunyadi Lászlót, küldené el neki az oklevelet, hogy azt megpecsételhesse. Amint ez megtörtént, levélben tájékoztatta a királyt az ellene tervezett merényletrõl: eszerint lovasjátékot (ain gerenn mit lauffen pferden) szerveztek a király részvételével, amelyen hirtelen megjelent volna Hunyadi László serege, valamint egy másik csapat Újlaki vezetésével, hogy V. Lászlót elfogják. A királyt ezután hajón elküldték volna a törökök császárának, a kíséretében lévõ németeket és cseheket lemészárolják,175 és Hunyadi László lesz a király (darnach der gubernator hofft selbs konig zewern). Újlaki figyelmeztetésének köszönhetõen V. László erõs fegyveres kísérettel jelent meg a versenyen, mivel magához rendelte a Neszmélyben (zum Lanngdorff) állomásozó katonaságot. Így nem is tudtak ártani neki, és a verseny vé171 Palacký, F.: Urkundliche Beiträge i. m. 108–109.: „Lieben herren, hette unsers h. gnade alleyne gesewmet eyne stunde, so wer seyn g. brocht in dem todt. Ungehorte sache ist es, dy sy an unsern g. h. zutun vorgenomen hatten, des ewer diener Nickil wol von uns underrichtet ist, auch mit seynem selbist ougen gesehen.” 172 „quedam in perniciem capitis nostri regii attemptata fuerit” – Iványi B.: Bártfa i. m. 947. sz. 173 DL 65907 (regesztáját l. Borsa Iván: A Balassa család levéltára 1193–1526. Bp. 1990. 338. sz.): Hunyadi László „eciam capiti nostro et vite nostre proprie periculum inferre satageret”; Mátyás „unasecum in necem nostram molliebatur”. 174 Jó példa erre Fraknói Vilmos, aki mind az alább idézendõ velencei követjelentéseket, mind a többi vonatkozó forrást pontosan ismerte, de fontos részeiket egyszerûen figyelmen kívül hagyta. L. pl. Fraknói V.: Hunyadi Mátyás király i. m. 41., 43. 175 Ez a motívum a zittaui városi írnok évkönyveiben is felbukkan: szerinte az összeesküvõk „voluerunt tradere dominum regem, sathagentes Teutunicos et Bohemos interficere” – Jahrbücher der Zittauischen Stadtschreibers Johannes von Guben. Scriptores rerum Lusaticarum I. Görlitz 1839. 77. Az adatért Tringli István barátomnak tartozom köszönettel. TETTES VAGY ÁLDOZAT? HUNYADI LÁSZLÓ HALÁLA 411 geztével a két Hunyadi fiú, a nádor, Jiskra és több más magyar úr kíséretében lovagolt vissza a várba. A király Hunyadi László társaságában ment a lakosztályába, ahol elárulta, hogy tudomást szerzett a tervrõl, és a szabadulni igyekvõ Hunyadi fiút Garai nádor tartóztatta le e szavakkal: fogoly leszel gazfickó, nem menekülsz (du poszwicht du wirft gefangen sein dich hilfft nichts dafur). László király ezután cseh nyelven utasította Jiskrát, hogy a másik szobában tartózkodó Hunyadi Mátyást is tartóztassa le. Ekkor bezárták a vár és a város kapuit is, de a Hunyadiak városban tartózkodó embereinek sikerült az egyik kaput betörniük, amelyen át többen is elmenekültek, így végül a két Hunyadi fiúval együtt tizenhat urat sikerült elfogni. Ezt követõen a király 500 lovassal magához rendelte Újlaki Miklóst és (Rozgonyi) Rénoldot, megparancsolva, hogy a szövetséglevelet is hozzák magukkal. Újlakiék még aznap éjjel megjelentek Budán, ahol a vajda, bevallván, hogy tudott a Cillei ellen tervezett merényletrõl, és tanáccsal részes is volt benne (ich hab layder rat und wissen gehabt an eures vettern von Cili tod), kegyelmet kért és kapott, majd a király parancsára átadta az összeesküvõk oklevelét, amelyen 25 pecsét függött. Hunyadi Lászlót, miután a bizonyítékkal szembesítették, bár elárulta, hol van a kincse, és kérte, hogy a bûneit egy karthauzi kolostorban vezekelhesse le, lefejezték, öccsének, Mátyásnak a sorsa még nem bizonyos.176 Teleki József az alábbi érveléssel vonta kétségbe a tudósítás hitelét: „Hogy Újlaki Miklós tudója, vagy épen részese lett volna Cillei meggyilkolásának, hogy õ a Hunyadiak összeesküvésében, ha ezt elfogadhatnók is, belé bonyolódott volna: annyira ellenkezik minden írók állításával, az események menetelével, hogy azt valónak tekintenünk egyátaljában nem lehet, mi már magában is nagyon megrázza a névtelen szerzõ hitelességét. E mellett több más apróbb körülmények is fordulnak elõ ezen elõadásban, melyek azt gyanússá teszik, igy p. o. hogy a büszke Újlaki térdhajtásig tudta volna magát megalázni, hogy a váradi püspök azért adatott át az esztergomi érseknek, hogy õt éhséggel ölje meg stb. A pártosság lelke által zavart idõszakok történetírójának, hol az egykorú felekezetes irókból tiszta adatokat nem meríthet, szabad sõt kötelessége elhatározásában a körülmények öszveségére és a szerepelõ személyek jellemére is tekintettel lenni.”177 Nos, az „apróbb körülmények” röviden elintézhetõek. Abban, hogy Újlaki térdre ereszkedik királya elõtt, önmagában nincs semmi meglepõ, adott helyzetben pedig éppenséggel kegyelmet kér, ami bõségesen indokolja a gesztust (ami, mint feljebb láttuk, esztendõvel korábban Hunyadinak sem esett nehezére). Amiben kételkedni lehet, az maga az összeesküvésben való részvétele, erre pedig rövidesen visszatérünk. Ami Vitézt illeti, elég nyilvánvaló, hogy félreolvasással van dolgunk: a szövegben az áll, hogy a váradi püspököt (Vitéz Jánost) az 176 Birk, E.: Beiträge i. m. 253–254. Teleki J.: Hunyadiak kora i. m. 515. Hasonló értelemben nyilatkozik Fraknói Vilmos is: „Az egykorú ’Hofmär von Ungern’ ezen eseményekrõl sok részletet tartalmaz; de ezek kevés kivétellel a belsõ valószínûséget nélkülözik, és kósza hírek forrásából merítvék.” Hunyadi Mátyás király i. m. 42. o. jegyzet. 177 412 PÁLOSFALVI TAMÁS esztergomi érsekre bízták, de nyilván nem azért, hogy kiéheztesse (verhungern), hanem, hogy vigye magával (verbringen), ami valójában meg is történt, hiszen Vitéz végül Esztergomban nyerte vissza szabadságát. Egyébként is elképzelhetetlen, hogy Carvajal legátus, miután kiközösítéssel fenyegetve a királyt elérte a váradi püspök Szécsi Dénes õrizete alá helyezését, beletörõdött volna, hogy ott aztán halálra éheztessék a fõpapot, arról nem is beszélve, hogy maga az érsek nyilván nem lett volna hajlandó ilyesmire. Fogósabb kérdés tehát, vajon Újlaki valóban részese lehetett-e a Cillei ellen tervezett merényletnek. Fontos megjegyezni, hogy a vajda saját szavai szerint is csupán tanáccsal járult hozzá az összeesküvéshez, vagyis tettleg nem vett részt benne. Nos, érdemes elõrebocsátani, hogy ha volt nyertese Cillei Ulrik halálának, az éppen Újlaki Miklós volt. Cillei halálával a gróf hatalmas Varasd és Körös megyei birtokai is uratlanná váltak, márpedig ezek örököse 1445 októbere óta éppen Miklós vajda volt.178 Ez önmagában is elegendõ ok lehetett arra, hogy Újlaki ne próbálja meg lebeszélni Hunyadi Lászlót és társait a tervükrõl, feltéve persze, hogy volt ilyen terv. Ugyan ennek bizonyítása gyakorlatilag lehetetlen, de arra, hogy a dolog „benne volt a levegõben”, mutatnak jelek. A gyilkosságról néhány nappal késõbb beszámoló Konrad Hölzler, aki részese volt a Futakon zajló tárgyalásoknak, így írt: „õt (ti. Cilleit) több ízben is figyelmeztették, hogy azok ilyesmit terveznek ellene, és ezt akarják vele tenni, és a magyar urak többsége azt tanácsolta neki, hogy ne menjen Nándorfehérvárra”.179 Egy másik forrás, a szemtanú Michael Beheim szerint Rozgonyi Rénold egyenesen elébe ment a Zimonyban táborozó királynak, és figyelmeztette õt és Cilleit, hogy ne keljenek át a Száván, és semmiképpen ne menjenek be a várba.180 Figyelemre méltó, hogy Újlakinak nincs nyoma a futaki táborban, és a magam részérõl elképzelhetõnek tartom, hogy Hunyadi László valóban tájékoztatta apja régi harcostársát a Cilleit fenyegetõ „balesetrõl”. A vajda, aki, mint a késõbbi események mutatják, maga is szívesen lépett volna Cillei helyére a király oldalán, egy szóbeli „legyen”-nel semmit nem kockáztatott, hiszen az akció elmaradása vagy sikertelensége esetén azt könnyûszerrel letagadhatta. Van ugyanakkor a beszámolóban néhány olyan „apróbb körülmény”, amelyek más forrásokban is feltûnnek, és, véleményem szerint, meggyõzõen bizonyítják a névtelen beszámoló hitelességét. A legfontosabb ezek közül az a híradás, amely szerint a Hunyadi fiúk elfogása után a király magához rendelte Újlaki Miklóst és Rozgonyi Rénoldot ötszáz lovassal és az összeesküvõk szövetséglevelével, akik [ti. Újlaki és Rozgonyi] „ugyanazon éjjel megjöttek a hadinéppel és a levéllel” (sy komen an derselben nacht mit den volck und brief). Nos, ugyanezt az információt olvashatjuk a velencei követ március 15-i tudósításában: 178 Haus, Hof- und Staatsarchiv, Wien, Archiv Erdõdy, D 11079., és Karton 67. Utóbbi oklevél fényképmásolatainak átengedéséért Péterfi Bence kollégámnak tartozom köszönettel. 179 „Her ist dess manchmal wol gewarnet, das sie sulchs kegen jm vorgenommen vnd im willen zu thun haben, vnd von den hungerischen herren am mehrenteil widerraten, sich gen Weissenburg nicht zu fugen” – Palacky, F.: Urkundliche Beiträge i. m. 104–105. 180 Zehn Gedichte Michael Beheim’s zur Geschichte Oesterreichs und Ungerns. Mit Erläuterungen von Th. G. v. Karajan. Quellen und Forschungen zur Vaterländischen Geschichte, Literatur und Kunst. Wien 1849. 58. o., 550. és köv. sorok. TETTES VAGY ÁLDOZAT? HUNYADI LÁSZLÓ HALÁLA 413 „ma, az éjszaka hatodik órájában megérkezett ide a királyság két bárója, Újlaki Miklós vajda és Rénold, kevés kísérettel, de azt mondják, hogy a seregük innen egy mérföldre van”.181 Azt bízvást kizárhatjuk, hogy a névtelen beszámoló az olasz tudósítása alapján dolgozott volna, mint ahogy a fordítottja is elképzelhetetlen, hiszen akkor Thomasi nyilván említést tett volna az összeesküvésrõl. Sokkal inkább arról lehet szó, hogy egymástól függetlenül értesültek az információról, míg azonban a velencei követ csak arról tudott, ami a budai váron kívül is ismertté vált, a névtelen beszámoló szerzõje olyan valakitõl nyerte értesüléseit, aki szemtanúként volt jelen; én legalábbis ennek tulajdonítom, hogy alkalmasint egyenes beszédben idézi az események résztvevõit, így Garai nádort, Újlakit, vagy éppenséggel a királyt. Ha pedig ezen feltételezésünk megáll, az felbecsülhetetlen értékkel ruházza föl a Teleki által éppen hiteltelensége okán elutasított szöveget. Ugyancsak független informátornak tekinthetõ a pozsonyi Hans Kuchaim, akinek levelét, amelyben városának beszámolt a „márciusi sajnálatos eseményekrõl”, korábban is bevonták a történtek értelmezésébe, jóllehet a késõbbi krónikás elbeszélésekkel szemben ez is csak korlátozott jelentõséget kapott.182 A levél minket ehelyütt közelebbrõl érdeklõ részében Kuchaim elmeséli, hogy a letartóztatott Kanizsai Lászlót és Rozgonyi Sebestyént felkereste a börtönben Garai nádor és Újlaki vajda, és csúnyán lehordták õket, „miért akarták magukat a királyi vérben bemocskolni” (warumb sy sich haben welen in künickleychen pluet soligen183), mire a két fogoly kegyelemért könyörgött, és felajánlotta, hogy kész a törökök ellen vonulni, vagy bárhová, ahová a király parancsolja. Újlaki erre közölte, hogy gondját fogja viselni Rozgonyi nõvérének, Garai pedig biztosította Kanizsait, hogy nem szakítja meg vele a barátságot, és megnézik, mit tehetnek az ügyükben. A nádor és a vajda közbenjárását magyarázza, hogy Garai Kanizsainak nagybátyja, Újlaki Rozgonyinak sógora volt.184 Érdekes, hogy míg a levélíró Újlaki szavait egyes szám elsõ személyben idézi (ich muess dein swester an sehen), addig Garai szövegét harmadikban (er wol auch an sehen gegen Kanischa Lasla die frewntschaff), amibõl talán nem túl nagy merészség arra következtetni, hogy az informátor maga Újlaki lehetett, hiszen március 22-éig, a levél dátumáig, a két fogoly báró aligha mesélhette el, mi történt a börtönben. Ezt támasztja alá az is, hogy Kuchaim olyan információknak is birtokában volt, amelyek csak a királyi tanács ülésérõl szivároghattak ki. Így például beszámolt arról a frissiben hozott határozatról, amelynek értelmében hûtlenség bûnébe esik minden- 181 ASMi, Sforzesco 650, Ungheria, 1457. 03. XX. 1. r.: „Questa nocte a hore VI intro in questa terra […] Nicolao da Voilach vaivoda et Arnoldo baroni de questo regno cum poche ampero gente, ma le suo gente se dice esser apresso qui a uno miglio”. 182 DF 240376. Kiadása: Birk, E.: Beiträge i. m. 258. Fraknói például (Mátyás király i. m. 43.) csak a ferences pap Hunyadi-barát prédikációját említi, mást nem. 183 A kiadásban setigen áll soligen helyett, az eredeti alapján javítottam. Köszönöm Skorka Renátának a levél értelmezéséhez nyújtott önzetlen segítségét. 184 Engel Pál: Magyar középkori adattár. Középkori magyar genealógia. CD-Rom, Bp. 2001. Básztély nem, 2. tábla: Rozgonyi (Miklós ága); Osli nem, 5. tábla: Kanizsai. 414 PÁLOSFALVI TAMÁS ki, aki Szilágyi Mihály zsoldjába áll;185 a határozatról jóval késõbb, és némileg eltérõ formában, a velencei követ is említést tesz,186 és okleveles adatok is igazolják.187 Kérdés mármost, hogyan értelmezzük a fentebb idézett mondatot. Ha, mint azt gondolni szokás, a letartóztatás oka valóban Cillei megölése lett volna, a mondat csak a grófra vonatkozhatna, akit, tegyük hozzá, kis jóakarattal tekinthetünk királyi vérbõl származónak.188 Kérdés ugyanakkor, mennyire életszerû, hogy a nádor és a vajda a nándorfehérvári gyilkosság után négy hónappal érezte szükségét annak, hogy felelõsségre vonja Kanizsait és Rozgonyit, holott az eltelt idõben bõségesen lett volna alkalmuk tisztázni a dolgot; mert azt az abszurd feltételezést, hogy egészen addig nem szereztek tudomást a merényletben való résztvételükrõl, bátran kizárhatjuk. Különösen annak fényében, hogy, mint fentebb láttuk, igen erõs a valószínûsége annak, hogy Újlaki legalábbis tudott a Cillei ellen tervezett merényletrõl, sõt annak haszonélvezõje is volt, s így nem lehetett különösebb alapja Rozgonyit lehordani. A válasz tehát csak az lehet, hogy semennyire, és a királyi vér említése valójában V. Lászlóra vonatkozott. Ezt alátámasztja egyébként a március 21-i királyi oklevél már idézett fogalmazása is (scelus conceptum in sanguine nostro), hacsak nem feltételezzük, hogy az utóbbi oklevél egyik kedvezményezettje, Újlaki Miklós, propagandisztikus célból szándékosan félretájékoztatta a pozsonyi követet. Két további fontos körülmény is kizárja, hogy a letartóztatásokat közvetlenül a Cillei-gyilkossággal magyarázzuk. Ebben az esetben ugyanis joggal várnánk el, hogy a vádlottakat akár több helyszínen is, de egyszerre fogják el, megakadályozandó a szökésüket. Elvégre azt, hogy kik vettek részt tettleg a nándorfehérvári merényletben, pontosan lehetett tudni.189 Ezzel szemben 1457 márciusában legalább két, de inkább több hullámban zajlottak a letartóztatások, mégpedig, figyelemre méltó módon, azután, hogy megérkezett Budára Újlaki Miklós és Rozgonyi Rénold. Ez pedig alátámasztja a névtelen beszámoló azon értesülését, hogy létezett egy szövetséglevél, amelyet a két báró hozott magával az éjszaka folyamán, és a továbbiakban az alapján történt az „összeesküvõk” levadászása. Többségüket már másnap letartóztatták, de a lõcsei Georg Henckelt például csak késõbb vitték Budára, és volt, akit még március 19-én is kerestek.190 A másik körülmény, amelyre már Kubinyi András is felfigyelt,191 185 „man wirt rueffen wer an seiner sold reyt der sol dem lannt untrew sein” ASMi, Sforzesco 650, Ungheria, 1457. 04. 07. 1. r: „fu mandato commandamento che tuti quelli che erano stati servitori de predicti do conti fra el termine de 20 zorni se dovesseno apprexentar al signor re prefato sub pena rebellionis” 187 L. Várdai Aladár királyi kamarás levelét (Zichy XII. 250–251.): „serenissimus noster rex vobis scripsit precipiendo ut si qui essent in comitatu Zathmariensi qui nomine Michaelis Zylagi stipendium distribuerent in dedecus maiestatis regie, quod possessiones talium ocupetis (!) capitaque eorum detineatis” 188 Így beszél róla a király is az 1457. márciusi oklevélben: „princeps sanguinis nostri utputa cum quondam genitrice nostra in secundo gradu consanguineitatis […] existerat”. 189 Mások mellett Garai László és Rozgonyi Rénold is Nándorfehérváron tartózkodott a gyilkosság idején. 190 Iványi B.: Bártfa i. m. 945.: „ander voste ane, dy man noch suchet” 191 Kubinyi A.: Mátyás király i. m. 23. 186 TETTES VAGY ÁLDOZAT? HUNYADI LÁSZLÓ HALÁLA 415 éppen Újlaki és Rozgonyi késõbbi érkezése. Logikusan elvárható lenne ugyanis, hogy amennyiben a király valóban bosszúra készül, elõször maga köré gyûjti leginkább megbízható híveit és a csapataikat, különösen annak fényében, hogy a Hunyadiak is erõs fegyveres kísérettel rendelkeztek. Anélkül, hogy bizonyítottnak tekintenénk a létezését, szögezzük le, hogy efféle szövetséglevélre van példánk, idõben nem is távolról. Egész pontosan arról az oklevélrõl van szó, amelyet Szilágyi Mihály, Garai László nádor és Újlaki Miklós kötött 1458 júliusában, kísértetiesen hasonló körülmények között. Ehhez a szövetséghez, Szilágyi kivételével, azok a bárók csatlakoztak, akik részesek voltak Hunyadi László kivégzésében, és attól féltek, hogy Mátyás király a néhány hónappal korábban nevében tett ígéret ellenére mégis bosszút áll rajtuk.192 Mivel csak az említett három személy nevében kiállított dokumentum maradt ránk, nem tudjuk, miképpen történt a többiek csatlakozása: esetleg csak szóban, vagy õk külön oklevelet pecsételtek meg. Mivel azonban a két eset körülményei szinte teljesen azonosak, nagyon valószínû, hogy az 1457-ben megfogalmazott szövetséglevél tartalma, ha valóban létezett, hasonló lehetett: esküvel megerõsített, egyházi és világi szankciókkal körülbástyázott kölcsönös segítségnyújtási ígéret mindenki ellen, aki a résztvevõk bármelyikét fenyegetné. Azt nyilván nem foglalták írásba, hogy el kívánják tenni a királyt láb alól, és ha egyáltalán megfogalmaztak ilyen célt — láttuk, hogy a névtelen beszámoló szerint Újlaki errõl tájékoztatta a királyt —, akkor azt nyilván csak szóban tették. A harmadik olyan elbeszélés, amelyik alátámasztani látszik az összeesküvés-teóriát, a költõ Michael Beheim tollából származik. Õ ugyanakkor távolról sem tekinthetõ „függetlennek”: már korábban is megfordult V. László prágai udvarában, ahogy Cilleiében is, és személyesen részt vett az 1456 õszi keresztes hadjáratban, ráadásul Nándorfehérváron ki is rabolták.193 Miután röviden elmeséli, miképpen hurcolta magával a királyt Hunyadi László Temesvárra, majd hogyan érkeztek együtt Budára, azzal folytatja, hogy Hunyadi, nem lévén megelégedve a korábbi gyilkossággal (ti. Cilleiével), immár jogos urának (vagyis a királynak) életére és trónjára tört. Ezért csapatokat gyûjtött Budára, mégpedig titokban, éjszaka. A király hívei azonban, errõl értesülvén, figyelmeztették Lászlót, mire utóbbi elfogatta a Hunyadi testvéreket. Különösen érdekes azoknak névsora, akiket Beheim a király pártján lévõknek tekint, mert olyan személyeket is megnevez, akiket más források nem: a kalocsai érsek, Garai nádor, a három Rozgonyi fivér, Pálóci országbíró, Ország Mihály, Szomszédvári Henning és Véglesi Jodok mellett Frangepán Duimot194 és Szécsi Miklóst,195 az uralkodó udvarának osztrák-német és cseh tagjaival együtt. Mindenképpen jól informáltnak tûnik tehát, legalábbis ami a kritikus pillanatban a király környezetében tartózkodó személyeket illeti.196 192 Az eseményekre l. Pálosfalvi Tamás: Szegedtõl Újvárig. Az 1458–1459. esztendõk krónikájához. Századok 147. (2013) 360–361. 193 Életére röviden l. Mlinar, J.: Podoba Celjskih grofov i. m. 104–105. 194 1456-ban borsodi ispán és diósgyõri várnagy. Engel P.: Archontológia i. m. II. 77. 195 „Herczog Niclaus” aligha lehet más, mint felsõlendvai Szécsi Miklós. 196 Karajan, Th. G. von: Zehn Gedichte i. m. 62–64 (960–1059. sorok). Arról, hogy a cseh és osztrák urak, akik a királlyal együtt estek fogságba Nándorfehérváron, az uralkodó mellett marad- 416 PÁLOSFALVI TAMÁS 4. Sokat segítene a nyomozásban, ha a letartóztatott személyekrõl bõségesebb ismereteink volnának, de sajnos még a névsorukat is csak töredékesen ismerjük. Kanizsai Lászlóról és Rozgonyi Sebestyénrõl már esett szó. Elõbbit származása (ne feledjük, hogy anyai ágon Cilleinek is rokona volt) éppenséggel nem arra predesztinálta, hogy elszánt Hunyadi-pártiként tûzön-vízen át kitartson a néhai kormányzó fiai mellett, de róla legalább több forrás is állítja, hogy résztvett a Cillei-gyilkosságban.197 Rozgonyi és a Hunyadiak kapcsolatáról lényegesen többet tudunk: õ 1448-ban oszmán fogságba esett, és távolléte alatt jószágainak jó része idegen kézre került, ezért hazatérése után kénytelen volt Hunyadi János védõszárnyai alá húzódni.198 Egyértelmûen a Hunyadiak hívei közé tartozott (Györgyi) Bódó Gáspár, akinek az apja, Gergely, elõbb alvajdaként, majd éveken át budai várnagyként szolgálta Hunyadi Jánost.199 Ugyanez mondható el Geszti Mihályról,200 aki az egyik nándorfehérvári várnagy, Geszti János testvére volt, és 1459-ben Mátyás kamaramestere lett.201 Érdekesebb két másik fogoly esete. A körmöcbányai Modrar Pál még Jiskra szolgálatában tûnt fel, kölcsönökkel segítette a zsoldoskapitányt, és tõle vette bérbe 1453-ban a kassai pénzverdét.202 Késõbb azonban átállt a Hunyadiakhoz, és 1454-ben már a volt kormányzóval harcolt a felsõ részeken.203 1455-ben zólyomi ispánként találkozunk vele.204 A fia, András, 1455-ben mint Hunyadi László specialis familiaris-a tûnik fel.205 A már ugyancsak említett Georg Henckel lõcsei polgárt V. László 1453ban az egész ország területén megbízta a pénzverés ellenõrzésével (officium probacionis).206 1454 õszén õt (és Miklós küküllõi fõesperest) bízta meg a király a szászok Márton-napi cenzusának behajtásával,207 amellyel a jelek szerint Hunyadi János rendelkezett.208 Két pénzügyekben járatos szakemberrel van tehát tak a folytatásban is, Jobst von Einsiedel már idézett levele is tájékoztat: „die pehemischen hern sein nach pey in, auch eins teils der osterrischen rethe” – Mlinar, J.: Podoba Celjskih grofov i. m. 272. 197 Pl. a már említett Konrad Hölzler levele. Palacký, F.: Urkundliche Beiträge i. m. 104. 198 Vö. Nógrády Árpád: Csepreg ostroma és Sárvár bevétele 1454-ben. Vasi Szemle LXIV. (2010: 6. sz.) 686–687. 199 Engel P.: Archontológia i. m. II. 38. 200 Én legalábbis vele azonosítom a Beheim által mint „Ieste Mihell” említett személyt. 201 L. Kubinyi András: Ernuszt János pécsi püspök rejtélyes halála és hagyatékának sorsa. (A magyar igazságszolgáltatás nehézségei a középkor végén). Századok 135. (2001) 329. 202 Tóth-Szabó P.: Cseh-huszita mozgalmak i. m. 217., 230. 203 Uo. 261., 288.; DL 70244. 204 DL 84932. Engel Pál szerint (Archontológia i. m. I. 245.) Jiskra alispánja, de ez, tekintve, hogy a fia ekkor már Hunyadi László familiárisa, kevéssé valószínû. Ellene szól egyébként az oklevélben szereplõ magnificus címe is. 205 Teleki J.: Hunyadiak kora i. m. X. 436. 206 DL 44668. 207 UGDS V. 2936., 2937. 208 Uo. 2943. Érdemes megjegyezni, hogy 1455-ben már nem Henckel, hanem Johannes Lemmel, egykori Jiskra-familiáris, udvari lovag intézte a Márton-napi cenzus behajtását, de Hunyadi János mint besztercei gróf ugyanúgy tett kiutalásokat a terhére. Vö. uo. V. 2979., 2992.; Engel P.: Archontológia i. m. II. 144. TETTES VAGY ÁLDOZAT? HUNYADI LÁSZLÓ HALÁLA 417 dolgunk, és legalábbis Henckelrõl nehéz elképzelni, hogy akár tettel, akár tanáccsal részt vett volna Cillei megölésében. De akkor miért fogták el? Idézzük itt ismét Hans Kuchaim levelét, aki ezt írja Szentmiklósi Pongrác elfogása kapcsán: „az a hír járta az udvarban, hogy Modrar Pál sok aranyat adott át neki megõrzésre, de nem így történt, és Pongrácot ismét szabadon engedték” (man het gen hoff gesagt, wie der Pawl Modrer im hyet vil gulden czu halden geben, aber es ist nichcz, man hat den Pangreczen wider legig gelasen). Késõbb pedig ugyanõ arról tájékoztat, hogy Modrartól 14 ezer aranyat követeltek a szabadonbocsátása fejében. A névtelen beszámoló szerint pedig, miután Újlakiék megérkeztek az oklevéllel, és azt felmutatták Hunyadinak, õ „felfedte a kincsét, és saját kezûleg leírta, hogy az mennyi, és hol van” (darnach hat der gubernator bekennt seine schacz und geschriben mit seiner hanndt wievil des ist und wo er sey). Tegyük hozzá e két információhoz, hogy — legalábbis az 1457. márciusi oklevél tanúsága szerint — Hunyadi László csak azzal a feltétellel volt hajlandó megjelenni a király futaki táborában, ha utóbbi elszámolás nélkül nyugtát ad neki mindazon királyi jövedelmekrõl, amelyeket Hunyadi János mint a jövedelmek kezelõje, majd halála után fiai, László és Mátyás a maguk számára behajtottak (de huiusmodi proventibus nostro sive regni nomine perceptis aliisque sue potestati usurpatis non data racione absolutos redderemus et expeditos). Hol van a pénz? kérdezte idézett levelében Kuchaim, és kérdezhetjük vele mi is. Nos, azt tudjuk, hogy Hunyadi János a szebeni pénzverdében a király nevében, de a saját hasznára veretett pénzt.209 Azt is tudjuk, hogy a nagybányai kamara a Hunyadiak kezében volt, és 1455-tõl itt is folytatódott a pénzverés.210 Körmöcbánya ugyan Jiskra befolyási övezetében feküdt, és az ottani pénzverõt formálisan is megkapta a királytól 1455-ben,211 de a helyi illetõségû pénzügyi szakember, Modrar Pál, 1454 óta Hunyadi emberének számított, ahogyan minden bizonnyal Georg Henckel is. A három említett kamarában, Körmöcbányán, Nagybányán és Szebenben, továbbá Budán évente pénzzé vert arany mennyiségét Paulinyi Oszkár nagyjából 1500 kg-ra becsülte a 15. század utolsó negyedében, és ennél sokkal kevesebb nem lehetett a század közepén sem.212 Ha ebbõl leszámítjuk Körmöcbánya termelését, nagyjából egynegyedének véve azt, akkor is mintegy évi 300 ezer forintnak megfelelõ aranyat kapunk.213 Ez persze nem jelenti azt, hogy ennyi aranyforintot ténylegesen vertek, de ne felejtsük el, hogy az arany egy részét nemesfémként is fölhalmozhatták, tekintve, hogy a 209 Gyöngyössy Márton: Pénzverés és pénzügyigazgatás (1387–1526). In: Gazdaság és gazdálkodás a középkori Magyarországon: gazdaságtörténet, anyagi kultúra, régészet. Szerk.: Kubinyi András, Laszlovszky József, Szabó Péter. Bp. 2008. 191. Draskóczy István: V. László budai aranyforintjának mesterjegyérõl. Az Érem LXX. (2014) 1. sz. 10–14., további irodalommal. 210 Bak, J.: Materiale Grundlagen i. m. 381., 383.; Draskóczy, I.: V. László budai i. m. 12. 211 Tóth-Szabó P.: Cseh-huszita mozgalmak i. m. 274. 212 Paulinyi Oszkár: Magyarország aranytermelése a XV. század végén és a XVI. század derekán. Bp. 1936. 48., 50. Megjegyzendõ ugyanakkor, hogy Paulinyi, éppen az 1453. évi Eizinger-féle jövedelemjegyzék alapján, a nagybányai kamara felvirágzását a 15. század végére teszi: uo. 49–50. 213 Maguk a kamarai jövedelmek természetesen ennél sokkal kisebbek voltak, l. Bak, J.: Materiale Grundlagen i. m. 356–57., 381. 418 PÁLOSFALVI TAMÁS legjelentõsebb arany- (és ezüst)bányák (Nagybánya, Aranyosbánya, Világosvár tartozékain Körösbánya, stb.) éppen a Hunyadiak legfontosabb befolyási övezetében, Erdélyben és a szomszédos megyékben, sõt részben a birtokaikon voltak,214 de a volt kormányzó Nándorfehérvár környékén is szerzett bányákat.215 Számos adat bizonyítja, hogy a nemesérc kitermelés e helyeken a zavaros idõkben is folytatódott, és Hunyadi János kitüntetett figyelmét élvezte.216 Érdemes emlékeztetni e tekintetben a burgundi lovag, Bertrandon de la Brocquière tudósítására, aki a novobrdoi nemesfémbányák évi nagyjából 200 ezer dukátra rúgó jövedelmével magyarázta, hogy Brankovics György szerb despota képes volt kitartani az oszmánokkal szemben.217 Aligha véletlen ezek után, hogy májusban a király Jiskrát mozgósította, hogy segítsen Drágfi Miklósnak elfoglalni a nagybányai bányákat,218 mint ahogy az sem, hogy 1458 júniusában Szilágyi Erzsébet erõteljesen tiltakozott a nagybányai bányák elidegenítése ellen.219 Ugyancsak a Hunyadiak befolyási övezetében feküdtek a legfontosabb sóbányák (Erdély, Máramaros), és Hunyadit uralta az ország legnagyobb sókamarájának otthont adó Szeged is.220 Az 1453-ra datált királyi jövedelemjegyzék éppen Hunyadi János tevékenységének tudta be, hogy a sóból származó jövedelem, amely Ozorai Pipo halála után jelentõsen visszaeesett, évi százezer forintra emelkedett.221 Nem tudjuk persze, pontosan mennyi jutott ebbõl a kormányzó, majd fõkapitány és a királyi jövedelmek kezelõjének birtokába, ráadásul e jövedelmi forrást közvetlen kiadások is terhelték, mint a már említett aldunai végvárrendszer védelmének költségei. Mindenesetre, ha csupán évi kétszázezer forint bevétellel számolunk (idevonva a bányászat, a pénzverés és a só mellett a királyi birtokok jövedelmét és egyéb, Hunyadi által kezelt bevételeket is, például a harmincadok legalább egy részét, amelybõl, mint láttuk, például budai várnagyait fizette222), akkor is tekintélyes summát kapunk, amelyet Hunyadi biztosan nem költött el az utolsó fillérig. Leszámítva az 1454 õszén Szerbiába vezetett villámhadjáratot és Nándorfehérvár védelmét, jelentõsebb katonai kiadásokat csak a belsõ ellenségek, fõként a Felsõ Részeken garázdálkodó zsoldosvezérek elleni hadjáratok indokoltak. Ezeket pedig, úgy tûnik, az erre a célra kivetett rendkívüli adóból finanszírozta Hunyadi. Az legalábbis bizonyos, 214 Az erdélyi aranybányák jelentõségére összefoglalóan l. Elekes, L.: Hunyadi i. m. 309–311., teljes egészében Wenzel Gusztáv: Magyarország bányászatának kritikai története. Bp. 1880. alapján. 215 Teleki J.: Hunyadiak kora i. m. X. 413–416. 216 Wenzel G.: Magyarország bányászatának i. m. 400–402., 424–425., 432–433. 217 Uo. 140. o. 1. j. 218 „Item Gyskra quolibet die debet recedere contra illos de Thokay, Ladislaum filium Blasii et Paulum Bakos qui cum Axamit et gentibus Talafux et Komoroczky faciunt fortalicium in opido Zathmar contra homines regis Nicolaum filium Drag et alios ad illas partes deputatos, et juvare debet Nicolaum cum ceteris sibi adiunctis ut possidere possint (?) montana in Rivulodominarum” – DL 48282. 219 DL 37638: „castri cum opido Rivulodominarum ac urburarum montanarum, proventuum et reddituum auri et argenti”. Vö. Elekes L.: Hunyadi i. m. 309–310. 220 Draskóczy István: A tizenötödik század története. Bp. 2000. 63. Engel P.: Archontológia i. m. I. 154., 423–424. 221 Bak, J.: Materielle Grundlagen i. m. 380. Ugyancsak idézi Elekes Lajos (Hunyadi i. m. 331). Ugyanitt összegyûjtve a sóval kapcsolatos adatok (328–331.) 222 L. följebb a 32. jegyzetet. TETTES VAGY ÁLDOZAT? HUNYADI LÁSZLÓ HALÁLA 419 hogy 1453-ban, 1454-ben és 1455-ben is Hunyadi János, mint a királyi jövedelmek kezelõje, illetve idõsebb fia, László intézte a rendkívüli adó behajtását, és így nyilván õk rendelkeztek annak felhasználásáról is.223 Mindezt tekintetbe véve pedig aligha okozott gondot kifizetni azt a 25 ezer forintot, amelyet egy kortárs értesülés szerint a király udvartartásának költségeire utaltak ki évente.224 Az a kérdés, hogy a Hunyadiak pontosan milyen királyi jövedelmeket hajthattak be 1453 óta, és mekkora értékben, további alapos vizsgálatokat igényel. Azt ugyanakkor, hogy 1456-57-ben nem szenvedtek pénzhiányban, több információ is bizonyítja. Láttuk, hogy Hunyadi János tekintélyes sereg élén jelent meg Pesten 1456 márciusában. Ugyanazon év õszén Hunyadi László négy részletben évi negyven forint zsoldot ígért lovasonként, valamint teljes kártalanítást a szolgálatában elszenvedett károkért.225 1457 márciusában a király Bártfát tudósította arról, hogy Szilágyi egy emberét a környékükre küldte „jelentõs összeggel” katonákat toborozni.226 1457 augusztusában ugyancsak Szilágyi Mihály háromszáz zsoldost fogadott fel negyed évre lovasonként tizenkét forintért, szintén kártalanítás ígéretével, hozzátéve, hogy amennyiben a saját familiárisai többet kapnának, akkor az övékéhez igazítják a zsoldosok fizetését is.227 Egészen bizonyos, hogy több ilyen zsoldosszerzõdés született, mert több forrásból is tudjuk, hogy már 1457 tavaszán tömegesen álltak katonák Szilágyi szolgálatába.228 Ez pedig megmagyarázza, miképpen történhetett, hogy Szilágyi akkora sereggel jelent meg 1458 januárjában Pesten, Mátyás királlyá választására készülve. Szerencsés módon még azt is gyaníthatjuk, hol õrizték a Hunyadiak az elõzõ évek folyamán felhalmozott pénzt. Hunyadi László kivégzése után ugyanis Szilágyi Nándorfehérvárról Temesvárra sietett, és elvette nõvérétõl az ottani várat, „mert ott volt a nevezett grófok vagyonának jó része” (per che bona parte de laver dei ditti conti li se atrovavano). Tettét a félelem motiválta, hogy Szilágyi Erzsébet az anyai szeretettõl vezérelve valamiképpen megegyezésre jut a királlyal.229 Ezek után aligha véletlen, hogy ugyancsak röviddel a kivégzés után Újlaki sereg élén délre sietett, nyilván azzal a szándékkal, hogy Hunyadi László útmutatása nyomán lefoglalja a Temesváron õrzött pénzt.230 Nem járt sikerrel, és ez Szilágyi Mihály gyors cselekvésének volt köszönhetõ. 223 Az adatokat összegyûjtötte Mályusz E.: Magyar rendi állam i. m. 73–75. Bak, J.: Materielle Grundlagen i. m. 363. 225 DL 28263. 226 Iványi B.: Bártfa i. m. 955.: „Intelleximus Michaelem Zylaghy de Horokzeg istuc ad proxima loca civitatis vestre hominem suum simulcum notabili pecuniarum sumpma misisse eo animo, ut contra nos ea pecunia gentes armate conduci debeant.” 227 DF 213671 (= Iványi B.: Bártfa i. m. 972. sz.) 228 DL 48282: „gentes ad Michaelem mirabiliter vadunt”; ASMi, Sforzesco 650, Ungheria, 1457. 04. 07. 1r: „da ogni canto sollicita a condur gente”; Zichy XII. 250–251: „si qui essent in comitatu Zathmariensi qui nomine Michaelis Zylagi stipendium distribuerent in dedecus maiestatis regie” 229 ASMi, Sforzesco 650, Ungheria, 1457. 04. 07. 1r: „questo dicesse lui haver fatto dubitando che lamor materno non inducesse la dicta dona a composition.” 230 Thomasi szerint (ASMi ASMi, Sforzesco 650, Ungheria, 1457. 03. XX. 1r.) Jiskra és Újlaki rögtön a Hunyadiak és társaik elfogása után elindult csapatokat gyûjteni (se divulga i predicti Lisca e Nicolo vaivoda esser partiti per far vegnir gente). 1457. április 9-én V. László egyebek mellett azzal az indoklással adományozta Újlakinak a németújvári uradalomban lévõ királyi jogot, 224 420 PÁLOSFALVI TAMÁS Mielõtt továbbmennénk, érdemes bevonni a vizsgálódásba a nürnbergi évkönyvek tudósítását, amelyik fõbb vonalaiban hasonló a névtelen jelentéshez. A forrás értékét növeli, hogy nürnbergi keresztesek jelentõs számban vettek részt a nándorfehérvári hadjáratban, és a márciusi események idején többen közülük még Budán tartózkodtak. Eszerint a Reminiscere vasárnapot követõ hétfõn (március 14-én) Hunyadi László, akinek kíséretében lovasok és gyalogosok is voltak Budán és Pesten,231 öccsével, Mátyással együtt ebédre (zu mittag zu tisch) ment a budai várba. A királyt azonban figyelmeztették, hogy Hunyadi merényletet tervez ellene, ezért õ magához hívta a nádort és Jiskrát, és más udvari embereit. Elmondta nekik, milyen hírt kapott, mire azok megszállták a várat, Garai nádor pedig felszólította a városi polgárokat, hogy fogjanak fegyvert. A két Hunyadi fiú elfogásában itt is Garai és Jiskra játssza a fõszerepet, rajtuk kívül még tizenegy másik embert fogtak el, „magyarokat és németeket” vegyesen. A Hunyadi familiárisoknak sikerült betörniük egy kaput, ebben a verzióban nem azért, hogy meneküljenek, hanem urukat kiszabadítandó, de a király emberei ezt megakadályozták. Hunyadi László, belátván az ellenállás hiábavalóságát, kérte, hogy õt magát zárják kolostorba, öccsét pedig engedjék el, cserében átadják minden vagyonukat a királynak (so wolten sie darauf paid all ir hab dem künig übergeben). A király végül a rákövetkezõ szerdán (március 16-án) ötvennégy úrral, köztük a nádorral és (Rozgonyi) Rénolddal meg a fivéreivel együtt törvényt ült, Hunyadi Lászlót halálra ítélték, majd kivégezték. A lefejezésnél a hóhér háromszor próbálkozott sikertelenül, de negyedszer is lesújtott, mivel, mint mondják, „megparancsolták a hóhérnak, hogy ugyanúgy kell történnie vele (ti. Hunyadival), ahogyan õ tett a Cilleivel” (es sei dem hoher befolhen worden, damit das an im geschehen schüll, als er dem von Zil getan hab).232 A számos közös mozzanat mellett van egy olyan eleme a nürnbergi évkönyveknek, amelyik a névtelen beszámolóban nem szerepel, más források azonban megerõsítik. Eszerint az elfogottak között nem János váradi püspök volt az egyetlen fõpap, hanem osztozott sorsában a kalocsai érsek, Várdai István is. Ezt az információt hallotta Thomasi követ is, március 15-i levelében ugyanis õ is úgy tudta még, hogy a kalocsai érsek (l’arcivescovo de Colocia) is a foglyok között van. Következõ tudósításában azonban már cáfolta a hírt (qualle [ti. az érsek] benche fusse fame esser stato retenuto, tamen non fu vero), ami azt jelenti, hogy a nürnbergi évkönyvek egy korábbi (április 7. elõtti) „hírállapotot” õriztek meg.233 Várdai ugyanakkor egy további forrásban is feltûnik, igen érdekes konstellációban. Hans Kuchaim számol be arról, hogy a király János püspök megüresedõ püspökségére, Váradra akarta áthelyeztetni Várdait, az õ érsekségét pedig „Albert doktornak”, vagyis Hangácsi Albert (már) egri préposthogy amikor László kivégeztetése után rokona: Horogszegi Szilágyi Mihály az alvidéken rémhíreket terjesztett (rumores excitere) és fegyverkezni kezdett, az õ (a király) kérésére haddal indult ellene (Borsa I.: Balassa család i. m. 338.) A hadjáratra eszerint valamikor március második felében került sor, és Szilágyi erre reagálva, helyesebben ezt megelõzendõ vette el nõvérétõl Temesvárt. 231 Thomasinál: „fra da cavallo et da pe” (az elõzõ jegyzetben idézett jelentésben). 232 Die Chroniken der fränkischen Städte. Nürnberg. Vierter Band. Leipzig 1872. 223–224. 233 ASMi, Sforzesco 650, Ungheria, 1457. 03. XX. 1r., 1457. 04. 07. 1r. TETTES VAGY ÁLDOZAT? HUNYADI LÁSZLÓ HALÁLA 421 nak szánta.234 Nos, bár a váradi püspökség az egyik leggazdagabb stallumnak számított, a kalocsai érsekséghez képest, amelyre Várdait csak nemrég választották meg, mindenképpen visszalépésnek volt tekinthetõ, különösen annak fényében, hogy a jelek szerint Hangácsi a fõkancellárságot is megkapta.235 János váradi püspök és Várdai érsek érintettsége, és különösen az engesztelhetetlenség, amelyet a király kezdetben a püspökkel szemben több forrásunk szerint is tanúsított,236 olyan kérdéseket vetnek fel, amelyekre nagyon nehéz választ találni. Mindketten évek óta V. László legközvetlenebb munkatársai közé tartoztak, és a királyi hatalom helyreállításán munkálkodtak, olyannyira, hogy János püspök e cél érdekében a nyílt konfliktust is vállalta egykori patrónusával, Hunyadi Jánossal.237 Mind Vitéz, mind Várdai a király kíséretében érkezett 1456 nyár végén Magyarországra, és Várdai neve, még mint egri prépost és alkancellár, a király számos oklevelén feltûnik egészen a futaki táborig.238 A két egyházi, Garai nádorral együtt, november 5-én indult Nándorfehérvárra,239 és az uralkodó kíséretében maradtak azután is, hogy V. László, immár a Hunyadiak foglyaként, hosszú kerülõvel megindult vissza Budára.240 Mi több, mindketten jelentõs adományokat kaptak a királytól, Várdai még Nándorfehérváron (meglehetõsen gyanús körülmények között), Vitéz János december végén, immár Budán.241 Az sem igaz, hogy Vitézt leváltották volna a titkos kancellárságról, hiszen még februárban is ezzel a tisztséggel szerepel.242 Érdekes módon Várdaival kapcsolatban több a „gyanús” momentum. Az imént már volt szó a bálványosi adományt körüllengõ bizonytalanságról. Ehhez most hozzátehetjük, hogy a pápai megerõsítésért fizetendõ összeg elõteremtésére az újonnan kinevezett kalocsai érsek kénytelen volt kölcsönt is fölvenni, mégpedig egyenesen Szilágyi Mihálytól, minden bizonnyal még valamikor 1456 végén.243 234 „Der erczbischoff von Kalaschan bestet noch wol, er wirt das bisthum czu Waradein haben, und Albrecht doctor sol bischoff zu Kalaschen werden.” 235 DL 44834: „dominus Albertus Hangacz supremus cancellarius”. Hangácsira l. Fraknói Vilmos: Mátyás király magyar diplomatái. Századok 32. (1898) 481–489. 236 A velencei követ szerint (ASMi, Sforzesco 650, Ungheria, 1457. 03. XX. 1r.) a király halálra vagy legalább örökös börtönre (ad perpetuas carceres) ítélte volna a püspököt, ha Carvajal legátus közbe nem lép, kiközösítéssel fenyegetve V. Lászlót (dicendo che la sua serenita era excommunicata), de Vitéz házát és egyéb javait királyi parancsra így is feldúlták (La casa et beni del preditto Varadino, che se atrovono in questa terra el de sequente de commandamento regio fono saccomanato). Halálos ítéletrõl beszél egy másik olasz nyelvû jelentés is, amely a püspök nevét nem tudja, de nyilvánvalóan Vitéz Jánosról van benne szó. Kr(opf) L(ajos): Egykorú tudósítás Hunyadi László haláláról. Századok 35. (1901) 180–181. 237 Vö. Mályusz E.: Magyar rendi állam i. m. 146–151. 238 Vö. pl. DL 100653., DL 72493., DF 213507., DF 274024., DF 236878., DL 105595., UGDS V. 545., DL 15106., DF 240367. 239 Zichy XII. 249–250. 240 Vitéz esetében ez csupán szerfelett valószínû, Várdai esetében adatokkal is alátámasztható. Vö. pl. DL 68647., DL 15114., Házi Jenõ: Sopron szabad királyi város története. I. rész, 4. kötet. Oklevelek és levelek 1453-tól 1459-ig. Sopron 1925. 145. (176. sz.). 241 A bálványosi uradalom adományára és az azt körülvevõ gyanús körüményekre l. Hegyi Géza: Bálványosvár és a nagypolitika (1456–1463). A Várdai és a losonci Dezsõfi család küzdeleme a bálványosi uradalomért. Erdélyi Múzeum 67. (2005: 3–4. sz.) 115–116. Vitéz: DL 88513. 242 UGDS V. 557–558. (3061. sz.). Vö. ezzel szemben Hegyi G.: Bálványosvár i. m. 118. 243 Zichy IX. 542. Idézi: Hegyi G.: Bálványosvár i. m. 116. 422 PÁLOSFALVI TAMÁS Ami viszont Vitéz Jánost illeti, az egyetlen elem, ami gyanúra adhat okot, a király nándorfehérvári bevonulását megelõzõ tárgyalásokban kereshetõ. Õ kulcsszerepet játszott a megállapodás tetõ alá hozatalában,244 amelynek fõ pontjait, mint láttuk, a királyi várak átadása, valmint a Cillei és Hunyadi László közötti apa-fiú viszony létesítése képezték. Vitézt a királlyal és a Hunyadiakkal egyaránt fenntartott jó kapcsolatai kiválóan alkalmassá tették a feladatra, amely persze nem volt mentes bizonyos kockázatoktól. Így például feltehetõ lenne, hogy V. László 1457 márciusában éppen azért fogatta el a püspököt is, mert közvetítését a futaki megállapodásban rosszhiszemûnek ítélte, és úgy vélte, legalább közvetetten szerepet játszott Ulrik gróf halálában. Nincs okunk feltételezni, hogy Vitéz különösebben kedvelte volna a grófot, politikai elveinek ismeretében bedig bízvást kizárható, hogy helyeselte volna Cilleinek a királyra gyakorolt kizárólagos befolyását. „Rosszhiszemûsége” így életszerûnek tûnhet, mégis bátran kizárható.245 Aeneas Sylvius Piccolomini hagyományozta az utókorra azt az értesülést, mely szerint a király 1457 májusában, midõn kiengedte esztergomi õrizetébõl Vitéz Jánost, azt állította volna, hogy márciusban csupán külsõ nyomásnak engedelmeskedett, most viszont, amikor visszaadja a fõpapnak szabadságát, saját akaratából jár el.246 Bár a késõbbi pápa, mint arról már szó esett, szívesen színezte elbeszélését bizonytalan hitelességû részletekkel, ehelyütt információját más források is alátámasztják. Egyrészt a saját, V. Lászlónak, valamint magának Vitéznek írt kortárs levelei, amelyekben ugyancsak azt állítja, hogy Vitéz elfogatása „néhány hatalmas fõúr ösztönzésére” történt.247 Másfelõl egy 1457. május 9-én Budáról írott levélbõl arról értesülünk, hogy az éppen az udvarban tartózkodó Brankovics Katalin, Cillei özvegye, egyrészt követelte a férje megölésében vétkes személyek megbüntetését, másrészt viszont egyike volt azoknak, akik közbenjártak a váradi püspök érdekében; az özvegy éppenséggel igen kitartóan (valde diligenter). Könnyen belátható, hogy ezen információk alapján kizárható Vitéz részessége a Cillei-gyilkosságban, és ezt még világosabban mutatja a levélíró következõ megjegyzése: „én azt gondolom, senki nem tehet semmit, hacsak azok nem, akik befeketítették õt, és akiknek tanácsára elfogták, hogy õk mossák tisztára és szabadítsák ki”.248 Az igen jól informáltnak tûnõ le244 „Auch der haubtman, der Krigischen Weissenburck inen hot, wil den kunig nicht einlossen. Doch man teydinckt ser dar cwissen, besunder der pischoff von Wardein” – Anzeiger i. m. 289. 245 Bonfini arról ír, hogy a Cillei-gyilkosság elõtt Hunyadi László kikérte a dologról Vitéz János véleményét, aki amolyan dodonai választ adott volna, egyházi ember lévén expressis verbis nem helyeselve a készülõ akciót, de finoman sejtetve azon véleményét is, hogy az nincs kifejezetten ellenére. Antonio Bonfini: A magyar történelem tizedei. Ford. Kulcsár Péter. Bp. 1995. 683. Úgy vélem, nincs okunk hitelt adni az itáliai krónikás késõi adatának, különösen annak fényében, hogy papírra vetése idején János püspök már sok éve sírjában pihent. 246 Chronicon Bohemiae (a 36. jegyzetben i. m.) 244.: „Cum essem Budae, feci, quod voluere barones […], quod te cepi, illorum fuit, quod te supplicio culpaque libero, meum est.” 247 Fraknói Vilmos: Magyarország egyházi és politikai összeköttetései a római szent-székkel. A konstanzi zsinattól a mohácsi vészig. Bp. 1902. 104–105. 248 DL 48282: „sed meo videre nullus poterit facere alter nisi illi qui macularunt eum et quorum consilio captus, ut per illos mundetur et liberetur”. TETTES VAGY ÁLDOZAT? HUNYADI LÁSZLÓ HALÁLA 423 vélíró, János királyi jegyzõ szerint tehát valakik megpróbálták a váradi püspököt olyasmibe keverni, amiben nem volt része, és ez nem Cillei Ulrik megölése volt. Hasonló történhetett a király másik közeli munkatársával, Várdai Istvánnal, csak neki hamarosan, napokon belül sikerült valamennyire tisztáznia magát. A befeketítõ nyilván nem lehetett a már halott Hunyadi László, hiszen tõle bajosan várhatták volna a tisztára mosást, hanem mások, akiket János jegyzõ ismert, de a nevüket mégsem merte vagy akarta leírni. Vajon miért? Idézzük itt Jan Jiskra már hivatkozott március 17-i levelének egy méltatlanul figyelmen kívül hagyott passzusát. Eszerint a király Hunyadi László lefejezése után a jószágait szétosztogatta azoknak, akik azokat kérték. „De bármennyi ilyen jószágot is kínáltak nekünk, mi azokból semmit sem akartunk elvenni”.249 Ne akadjunk most fenn a morva kapitány ehelyütt felcsillanó, némiképp váratlan önzetlenségén, a mi szempontunkból ugyanis fontosabb, hogy voltak mások, akik éltek a lehetõséggel. Például Újlaki Miklós, aki éppen ekkor szerezte meg a németújvári uradalmat,250 amelyet 1455 õszén Hunyadi Lászlóval együtt foglalt el,251 valamint feltehetõen a Hunyadiak szlavóniai birtokait is. Ezzel párhuzamosan pedig õ vette fel a királyi fõkapitány címet, melyet korábban Hunyadi János, majd László viselt, és megkapta a szlavón bánságot is.252 Érdemes ehelyütt felhívni a figyelmet arra, hogy 1456 augusztusában Kapisztrán János éppen Újlaki Miklóst ajánlotta a pápa figyelmébe, mint az elhunyt hadvezér utódát, nem pedig annak fiát, Lászlót.253 Társai közé sorolhatjuk az ugyancsak feltûnõen agilis Rozgonyi Rénoldot és testvéreit.254 Mivel a Hunyadi jószágok többsége, azok, amelyek az ország keleti felében és Erdélyben feküdtek, csak papíron váltak uratlanná, hiszen azokat erõvel kellett volna kicsikarni a Szilágyi testvérek kezeibõl, nyilván az osztozkodás is csak „papíron” történt. Figyelemre méltó, hogy 1458-ban Újlaki Szávaszentdemeterre is igényt tartott,255 ami arra utal, hogy nemcsak a Hunyadiak családi birtokainak egyes elemeihez formált jogot, hanem királyi fõkapitányként a Hunyadi János, majd László által igazgatott királyi várakra is. Ambíciója nem volt újkeletû, hiszen az 1445-ben a Cilleiekkel kötött örökösödési szerzõdésbe is belefoglalta a két erdélyi vajdai várat, Dévát és Görgényt, valamint Szeged várát a város felével egyetemben.256 249 Palacký, F.: Urkundliche Beiträge i. m. 108: „Was dieselben (ti. a Hunyadiak) güter gehabt haben, an allerley habe, hat die kon. Mt awszgeteylet den jenen, die is begert sint, mildiglichen gegeben. Adir wiewol sulche güter uns angeboten sein gewest, so haben wir keins wolt nehmen.” 250 Borsa I.: Balassa levéltár i. m. 338. 251 DF 267764., ill. Joseph Chmel: Materialen zur österreichische Geschichte. Aus Archiven und Bibliotheken. Zweiter Band. Wien 1838. 89–90. 252 L. a 250. jegyzetben idézett oklevelet. 253 Georgius Fejér: Genus, incunabula et virtus Joannis Corvini de Hunyad. Bp. 1844. 227.: „Substituit tamen nobis non imparem sibi (ti. Hunyadihoz) virum, Nicolaum de Uylak, sub cuius dominatu valido et potenti ipse idem Johannes illustris in magnificencia suam militiam inchoavit.” 254 Legalábbis ezt sejteti, hogy minden valószínûség szerint õk is csatlakoztak az 1458. júliusi szövetséghez. Erre l. Pálosfalvi T.: Szegedtõl Újvárig i. m. 361. Feltûnõ, hogy Thomasi követ és Michael Beheim is csak Rénoldot említi név szerint. 255 Uo. 256 L. a 178. jegyzetben idézett okleveleket. 424 PÁLOSFALVI TAMÁS Ismervén Vitéz Jánosnak (és a kevésbé exponált helyzetben lévõ Várdai Istvánnak) a királyi politika alakításában 1453-tól folyamatosan játszott szerepét, nem nehéz belátni, hogy õ biztosan másképpen képzelte volna a királyi birtokok és jövedelmek visszavételét. Ezzel alighanem Újlaki Miklós is tisztában lehetett, aki számára 1457 márciusában jött el a nagy kiugrás lehetõsége. Újlaki birtokainál és tisztségeinél fogva a királyság egyik legnagyobb hatalmú bárója volt, és önképét, valamint ambícióit kiválóan mutatja az epizód, amikor III. Frigyessel találkozván, még a lováról sem volt hajlandó leszállni.257 1457 márciusáig mégis kénytelen volt megelégedni a másod-, illetve harmadhegedûs szerepével, Cillei Ulrik és Hunyadi János, majd László mögött. Újlaki dörzsölt és óvatos politikus volt, de 1457 kora tavaszán megérezhette a helyzet kínálta páratlan lehetõséget. Cillei örökös nélkül meghalt, a szorongatott helyzetben lévõ Hunyadi László pedig kénytelen-kelletlen kiszolgáltatta magát neki. Eljött az alkalom, végleg kitörni a nagy Hunyadi János árnyékából.258 Miklós úr elég pontosan tisztában lehetett Vitéz János politikai eszméivel, így azzal is, hogy a Hunyadiak hatalmát nem õrá akarja átruházni. Ismerve Vitéz János és a Hunyadiak évtizedes kapcsolatát, aligha okozott nehézséget felkelteni a király szívében a gyanút, hogy a püspök összejátszik néhai mentorának fiával. A gyanú nyomában támadó dühöt az engesztelhetetlenségig fokozhatta az egyébként is labilis idegállapotban lévõ259 király szívében a tudat, hogy legközvetlenebb munkatársa árulta el. Ez legalábbis megmagyarázná, hogy néhály napig még a kiközösítés kockázatát is vállalta, miközben Vitéz, nyilván ártatlansága tudatában, egész nap misézett.260 Két ismert fogolyról nem szóltunk még. Eustach Frodnacher állítólag Hunyadi alatt katonáskodott,261 õ és Spiranèiæ (Horvát) Pál, legalábbis Kubinyi András szerint, a Hunyadiak zsoldosvezérei lettek volna.262 Erre semmi bizonyíték nincs,263 sõt, Eustach Frodnacher a kassai követek jelentése szerint a ki257 Teleki J.: Hunyadiak kora i. m. I. 482. (Aeneas Sylvius alapján). Vö. Thuróczy megjegyzését (Chronica [a 6. jegyzetben i. m.] 278.): „esset enim (ti. Újlaki) homo honoris cupidus et ambitione non modica estuans”. 259 Hans Kuchaim írja többször idézett január 8-i levelében (Birk, E.: Beiträge i. m. 233.), hogy a király egy ízben széttépett és földre dobott egy levelet, majd rátaposott, a küldöncöt pedig meg akarta ütni. Teleki József (Hunyadiak kora i. m. II. 517. 1. jegyzet) úgy értelmezi az epizódot, hogy az egri püspök tépte szét a királyi oklevelet, és õ akarta megverni a király küldöncét, és ebben is az V. Lászlóval szembeni általános elégedetlenség jelét látja. A kiadott szöveg (eredetije sajnos elveszett vagy lappang) kétségtelenül így is olvasható, csak éppen nehezen értelmezhetõ lenne. Kuchaim ekkor Budán tartózkodott, onnan származó hírekrõl tudósít, és nem világos, miképpen juthatott volna tudomására, mit csinált az egri püspök a király levelével Egerben, és ennek mi jelentõsége lett volna a pozsonyiak szempontjából. Sokkal valószínûbb ennél fogva, hogy V. László Hédervári püspök (válasz)levelét tépte össze; az ügy alighanem összefüggésben állt a fentebb említett Hangácsi Albert egri prépostságával, ha, ami valószínû, a levélben említett „probstey” az egrire értendõ. 260 „Der bischoff von Waradein list all tag mess” – Kuchaim id. jelentésébõl (Birk., E.: Beiträge i. m. 258.) 261 Teleki J.: Hunyadiak kora i. m. II. 508., és 3–4. jegyzet. 262 Kubinyi A.: Mátyás király i. m. 22. 263 A hipotézis alapja minden bizonnyal Thuróczy megjegyzése, mely szerint a két fogoly „milites armorum directione insignes” lett volna (Chronica i. m. 278.), illetve Bonfini ezt továbbfejlesztõ verziója (A magyar történelem tizedei i. m. 686.: „Ezeket [ti. a két Horváth Pált és Frod258 TETTES VAGY ÁLDOZAT? HUNYADI LÁSZLÓ HALÁLA 425 rály belsõ kamarása (des kunigs ynnerster kämerer) volt.264 A felsõ-ausztriai illetõségû Frodnacher 1451-ben III. Frigyes kamarása volt,265 majd azon kevés osztrák nemes közé tartozott, akik elkísérték Frigyest a római császárkoronázásra.266 Logikus tehát, hogy V. László nagykorúsítása után az õ szolgálatába állt. Ezt támasztja alá, hogy egészen nyilvánvalóan rokoni kapcsolat fûzte ahhoz a Fronacher (sic) nevû udvarhölgyhöz, aki 1440 februárjában jelen volt V. László születésénél.267 Ha viszont valóban így állt a helyzet, semmi okunk feltételezni, hogy bármi köze lett volna 1457 márciusa elõtt a Hunyadiakhoz; azt pedig bátran kizárhatjuk, hogy Eustach Frodnacher Hunyadi katonája lett volna. Sajnos azt sem tudjuk, mi volt a kapcsolat Eustach és azon Wolfgang Frodnacher között, aki Cillei Ulrik familiárisaként egy évszázadra meggyökereztette családját Szlavóniában.268 A kapcsolat, ha volt egyáltalán közöttük, nem lehetett túlságosan közeli, tekintettel arra, hogy Wolfgang Frodnachert éppen 1457. május 10-én erõsítette meg V. László a Cilleitõl kapott, Körös megyei Bednya kastély és uradalma birtokában, akkor tehát, amikor Eustach még feltehetõen börtönben ült.269 Figyelemre méltó ugyanakkor, hogy 1454-ben Eustach Frodnacher Frigyes másik kamarása, Leopold Hölzler társaságában járt Nürnbergben, aki nem volt más, mint a már többször emlegetett, V. Lászlóhoz kitartóan hûséges Konrad Hölzler egyik fia.270 Érdemes felidézni ezzel kapcsolatban, mit írt Hans Kuchaim sokat idézett levelében Eustach Frodnacher-rel kapcsolatban: „Itt volt a Weytmulner,271 a királyi felség kamarása, és igen fáradozott a Frodnacher ügyében, és közbenjárt az érdekében a magyar uraknál, és sokat beszélt a királyi felség ellen, aztán visszatért a szállására, akkor utána küldtek, és el akarták fogni”, de mivel idejében figyelmeztették, lovon sikerült kereket oldania.272 Egy másik forrásból tudjuk, hogy (Beneš)273 von Weitmühlt Podjebrád György csehországi kormányzó küldte a királyhoz, és hogy valóban igen nachert] Corvinus nevelte katonának, hadi tisztségben, rangban gyarapította õket, és sohasem távoztak László meg Mátyás mellõl.”) 264 Iványi B.: Bártfa i. m. 945. sz. 265 Karl Uhlirz: Quellen zur Geschichte der Stadt Wien. Band II/2. Wien 1900. No. 3429. 266 Gutkas, K.: Mailberger Bund i. m. 80., 379. Vö. még Joseph Chmel: Regesten des Römischen Kaisers Friedrich III. 1452–1493. Wien 1839. No. 3030. 267 A korona elrablása. Kottaner Jánosné emlékirata 1439/1440. Fordította és közzéteszi Mollay Károly. Bp. 1979. 9., 30. 268 A családra legújabban l. Vedran Klau¤er: Plemiæka obitelj Frodnacher – ogranak Bednjanski (de Bednya). Aktivnosti èlanova ogranka u Hrvatsko-Ugarskom Kraljevstvu u drugoj polovici 15. i poèetkom 16. stoljeæa. Godišjak Njemaèke Zajednice/DG Jahrbuch 2012. Osijek 2012. 31–43. 269 DF 233110. 270 Regesta Imperii Online, URI: http://www.regesta-imperii.de/id/1454–01–00_1_0_13_19_0_ 425_423 (letöltés ideje: 2014. július 18.). 271 Weitmühler/von Weitmühl/z Veitmile. A családra l. Josef Pilnáèek: Staromoravštý rodové. Ve Vídni, 1930. 267–268. A könyv ismeretéért Péterfi Bencének tartozom köszönettel. A család késõbb a Jagellók Magyarországán is jelentõs szerepet játszott, l. Horváth Richárd: Sopron megye tisztségviselõi a késõi középkorban. Soproni Szemle 68. (2014) 83. o., 47. jegyzet. 272 „der Weytmulner meines h. k. g. kamerer ist hie gewesen und hat sich hoch gemuet von des Frodnacher wegen und hat sich fast ein gelegt gegen den ungrischen herren umb seinen willen, er hat auch vil geret gegen unsers h. k. g., darnach ist er an sein herwerig gangen, also hat man im nach gesant, und hat in welen czu handen nemen.” 273 Palacký, F.: Urkundliche beiträge i. m. 415. 426 PÁLOSFALVI TAMÁS sietett, jól mutatja, hogy március 24-én már Németbródban volt, „sebesen lovagolva”.274 Vagy a király, vagy a magyar urak annyira dühbe jöttek attól, hogy a király cseh kamarása felszólalt a másik, osztrák kamarás érdekében, hogy õt is kézre akarták keríteni. Vajon miért? Az utolsó ismert „összeesküvõ”, Horvát Pál elõélete sajnos egyáltalán nem ismert. Azt sem tudjuk, mi alapján azonosítják azzal a Spiranèiæ Horvát Pállal, aki Mátyás trónra lépése után éveken keresztül horvát bánként szolgált.275 A dolog nem elképzelhetetlen, de ettõl még tény: azt, hogy 1457 elõtt is kapcsolatban állt volna a Hunyadiakkal, nem mutatja semmi. Éppen ellenkezõleg, 1459 utáni szerepe az, amely alapján a forrásokban mint „Horvát Pál” (Beheimnél Paulus der Crabet276) szereplõ összeesküvõvel azonosítani szokás. 1456 novemberében Cillei kíséretében jelen volt Nándorfehérvárott egy horvát gróf, Korbáviai Gergely, pontosabban egyedül õ volt jelen, és igyekezett is ura védelmére kelni.277 Elképzelhetõnek tartom, hogy az 1457. márciusban letartóztatott Horvát Pál az õ embere lehetett, annál is inkább, mert a Hunyadiaknak Horvátországgal nem sok kapcsolatuk volt azután, hogy a Cilleiek elfoglalták Szlavóniát. Mindenesetre akár helyes az azonosítás, akár nem, sem Horvát Pálnak, sem Frodnachernek nincs nyoma a nándorfehérvári eseményekben; ha ott voltak is, sokkal nagyobb a valószínûsége annak, hogy a király, illetve Cillei kíséretéhez tartoztak, mint annak, hogy Hunyadi László tettestársai lettek volna. Azt ugyanis, hogy résztvettek Cillei megölésében, egyedül abból szokás következtetni, hogy 1457 márciusában Hunyadi Lászlóval együtt kerültek a király fogságába. 5. A névtelen beszámoló szerint a Hunyadi László kivégzését követõ hétfõn, vagyis március 21-én Eustach Frodnachert, Modrar Pált, Kanizsai Lászlót és Rozgonyi Sebestyént is lefejezték. Az állítás látszólag kapitális tévedés, ami aláássa az egész forrás hitelét, de nem ez a helyzet. Tudjuk, hogy a budai vár kapui több napon át zárva maradtak, a várban a királlyal és tanácsával,278 és onnan csak bizonyíthatatlan híresztelések szivárogtak ki. E híresztelésekbõl is kiderül azonban, hogy komoly viták folytak V. László és a bárók között a követendõ politikáról. A velencei követ szerint, mint láttuk, egy darabig a váradi püspököt is halál, de legalábbis örökös fogságra vetés fenyegette,279 a pozsonyi követ je274 Uo. 109.: „Hute (márc. 24.), als wir kegin Deutschem Brode alher kommen sein, ist der Weitmoller, den der gubernator an unsern gnedigsten h. könig in botschafft geschicket hat, gar eilende reithende auch alher kegin Brode komen.” 275 Fügedi Erik: A 15. századi magyar arisztokrácia mobilitása. Bp. 1970. 135. Az azonosításra l. Kubinyi A.: Mátyás király i. m. 22. 276 Zehn Gedichte (a 180. jegyzetben i. m.) 64. o. 1055. sor. 277 Birk, E.: Beiträge i. m. 251. 278 Kuchaim (Birk, E.: Beiträge i. m. 258.): „unsers h. k. g. kümbt nicht aus dem gsloss, seyt sich die sach begeben hat, und die lantherren sein tag und nacht im rat czu hoff pey den grossen grafen”; Thomasi (ASMi, Sforzesco 650, Ungheria, 1457. 03. XX. 1r.): „Lisca Boemo […] continue sta apresso la serenita de questo re et molto de raro enseno de castello”. 279 Vö. a 236. jegyzetben idézett levéllel (Egykorú tudósítás): „Ancora ad uno vescovo e stato cavato la corona de la testa e in presone per fare morire”. TETTES VAGY ÁLDOZAT? HUNYADI LÁSZLÓ HALÁLA 427 lentésébõl pedig kiderül, hogy az uralkodó elõször valóban nem akart megkegyelmezni Kanizsainak és Rozgonyinak, és csak további csapatok érkezésére várt, hogy keményebben léphessen fel.280 Egyáltalán nem elképzelhetetlen tehát, hogy sok más rémhírrel egyetemben az említett négy ember kivégzésének is híre jött a várból. Ez egyszersmind a névtelen jelentés dátumának pontosabb meghatározását is lehetõvé teszi, hiszen a velencei követ április 7-i levelében már tudósított arról, hogy Carvajal pápai legátus közbelépett Vitéz érdekében, és a többi fogoly is neki köszönhette, hogy elmaradt a keményebb megtorlás.281 Ugyanitt azt is megtudjuk, hogy a legátus levelére két napig nem válaszolt a király, vállalva a kiközösítés kockázatát is, ami megint csak annak a jele, hogy sokkal keményebb fellépést fontolgatott, mint amire végül sor került.282 Több fontosnak tûnõ körülmény is azt látszik bizonyítani, hogy a király sem 1457 márciusában, sem azt megelõzõen nem készült leszámolásra a Hunyadiakkal. Elõször is, láttuk, hogy az év elején még mindennél fontosabbnak ítélte a Cillei-örökség rendezését, és éppen a Hunyadiakkal szemben kialakult patthelyzet miatt nem merte rászánni magát arra, hogy személyesen a néhai Cillei grófok tartományába utazzon. Másodszor, március második felében Podjebrád György a morvaországi Auspitz-be (ma Hustopeèe), a magyar határ közelébe utazott, ahogyan V. László osztrák tanácsosai közül is többen. Innen a király utasításának megfelelõen tovább kellett volna menniük Holicsba, „a kitûzött napra” (uff den gelegeten tag), ahová az uralkodó maga is képviselõket szándékozott küldeni budai udvarából. Mivel azonban V. Lászlótól nem érkeztek követek, éppen Hunyadi László és társai letartóztatása miatt, a kitûzött nap pedig elmúlt, visszafordultak, amikor megérkezett a már többször említett Weitmühler a Budán történtek hírével.283 A cseh kormányzót és az osztrák tanácsosokat a király nyilvánvalóan még március 14. elõtt rendelte a morva-magyar határra, de hogy a „kitûzött napon” mirõl kívántak tárgyalni, csak találgathatjuk. Elég valószínû, hogy a dolog kapcsolatban volt azzal a gyûléssel, amelyet, mint láttuk, a cseh kormányzó a király távollétében és tudta nélkül szervezett Znojmóba még az év elejére. Tekintve, hogy V. László egy darabig biztosan Budán kívánt maradni, nyilván arról akart egyeztetni, mi történjen távollétében Csehországban és Ausztriában. Másfelõl látszólag a legkomolyabb érv amellett, hogy a király pártján lévõ urak elõre készültek a Hunyadiakkal való leszámolásra, Hunyadi Mátyás Budára hívása március elején. Ennek okai valóban nem világosak. Azt a Thuróczyra visszamenõ híresztelést, miszerint Hunyadi János meghagyta volna fiainak, hogy együtt soha ne tartózkodjanak az udvarban, nyugodtan elvethetjük, mert egészen nyilvánvaló, hogy éppen a márciusi tragikus események ihlették.284 Tegyük hozzá, félnivalója, a Nándorfehérváron történtek fényében, inkább a ki280 Kuchaim szerint (Birk, E.: Beiträge i. m. 258.): „unsers h. k. g. ist gar streng und hert, kümbt seiner gnaden volk, er wirt trostleicher reden”. 281 Fraknói V.: Carvajal János i. m. 40. 282 ASMi, Sforzesco 650, Ungheria, 1457. 03. XX. 1r.: „Deche tolto rispetto la sua serenita in capo de do giorni fece risponder, nei qual giorni tamen per capellam suo non li fu celebrato messa.” 283 Palacký, F.: Urkundliche Beiträge i. m. 109–110. 284 Teleki J.: Hunyadiak kora i. m. II. 503–504.; Kubinyi A.: Mátyás király i. m. 22. 428 PÁLOSFALVI TAMÁS rálynak lehetett, hiszen Hunyadi László volt az, aki Futakon tett esküjét megszegte. Bár logikusnak tûnik a feltételezés, hogy a Hunyadiak ellenségei együtt akartak lecsapni a két testvérre, ugyanilyen joggal feltételezhetjük azt is, hogy Mátyás Budára hívása a király megnyugtatását szolgálta. Feltéve, de nem elfogadva, hogy Hunyadi László volt az, aki készült valamire a király ellen, és ki akarta csalni a budai várból, a legbiztosabb módon éppen így tehette. Másfelõl az a közkeletû állítás sem tûnik igaznak, hogy Hunyadi László a budai incidens idején Garai László nádor veje lett volna.285 A már sokat idézett névtelen beszámoló mellett286 ugyan Thuróczy,287 és a nyomában Bonfini, is kétségtelenül ezt állítja,288 azonban minden bizonnyal tévedéssel van dolgunk. A Hunyadi-fiúk tervezett házasságairól ugyan többször is szó esik a forrásokban, de Garai Anna neve egyszer sem bukkan fel 1458 elõtt. Ellentétben Cillei Erzsébettel, akit legutoljára éppen Hunyadi László feleségéül szántak.289 Így elesik az a feltételezés is, hogy a nádor esetleg a közeli rokoni kapcsolatot kihasználva hívatta volna a benne megbízó Hunyadi Lászlóval öccsét Budára.290 285 Vö. Kubinyi A.: Mátyás király i. m. 22. [Garai nádor] „spricht zu dem gubernator (ti. Hunyadi László) der sein aiden gewesen ist”. 287 Chronica i. m. 277. Egész pontosan elõbb arról beszél, hogy Hunyadi László Garai lányát feleségül venni szándékozott (in consortem ducere disposuerat), majd késõbb a nádort már az apósának nevezi (Ladislao de Gara palatino socero ipsius). 288 A magyar történelem tizedei i. m. 683.: „László nemrégiben jegyezte el a Garaiak igen nemes családjából származó nádorispán leányát…” 289 1448-ban Cillei Erzsébetet, Ulrik gróf és Brankovics Katalin leányát, Hunyadi Lászlóval jegyezték el (in sponsam et legittimam conthoralem […] desponsarunt et matrimonialiter copularunt). Thallóczy Lajos és Áldásy Antal: A Magyarország és Szerbia közti összeköttetések oklevéltára 1198–1526. Bp. 1907. 149–150. Három évvel késõbb immár Hunyadi Mátyás és Cillei Erzsébet tervezett házasságában állapodott meg Hunyadi János és Brankovics György (egregio Mathie […] dare assumpsisset et disposuisset in consortem) (Teleki J.: Hunyadiak kora i. m. X. 307.), de az 1453. december 6-ra kitûzött esküvõ nem jött létre (Fraknói V.: Hunyadi Mátyás király i. m. 26–27.). 1455. augusztus 1-én viszont Cillei Erzsébet és egy meg nem nevezett Hunyadi fiú házasságáról értesülünk (Chmel, J.: Materialen i. m. 83.), mivel azonban az oklevél egyértelmûen már megkötött házasságra utal (federe matrimoniali […] in forma sancte matris ecclesie facta ([!]), a szóban forgó fiú elvileg csak László lehet, akit, mint láttuk, valóban eljegyeztek Erzsébettel. A kérdést látszólag véglegesen eldönti Hunyadi László és Cillei Erzsébet 1455 májusában a pápai kúriához benyújtott kérelme, amelyben házasságuk engedélyezését kérték annak ellenére, hogy Erzsébetet egy évvel korábban Hunyadi Mátyással jegyezték el. A forrást kiadta Erdélyi Gabriella: „Married the sister of his late wife”: The negotiation of kin-marriages in Renaissance Hungary. In: Specimina Nova Pars Sectio Mediaevalis VI. Redegunt Márta Font – G. Kiss. Pécs 2011. 109. o. 1. j. Hogy mi indokolta 1455 tavaszán, a gyõri tárgyalásokkal egyidõben, a Mátyás és László közötti cserét, további kutatásokat igényel; alább még visszatérünk a kérdésre egy lehetséges hipotézis erejéig. A házassági tervekre összefoglalóan l. Réthelyi Orsolya: Hunyadi Mátyás házasságai és házassági kísérletei. In: Hunyadi Mátyás a király. Hagyomány és megújulás a királyi udvarban 1458–1490. Kiállítási katalógus. Szerk. Farbaky Péter, Spekner Enikõ, Szende Katalin, Végh András. Bp. 2008. 247. Hunyadi László és Garai Anna „eljegyzésére” l. Teleki J.: Hunyadiak kora i. m. II. 382–383., és õt követve Elekes L.: Hunyadi i. m. 435. Igen valószínû, hogy a névtelen beszámoló írója Cillei Erzsébetet keverte Garai Annával, ami kevéssé meglepõ, hiszen Garai László Cillei elsõfokú unokatestvére volt, Erzsébet pedig ilyenképpen az unokahúga. Igen jellemzõ egyébként, hogy ugyanazt a velencei forrást (1453) Fraknói (Hunyadi Mátyás király i. m. 26.) Mátyás és Cillei Erzsébet, Radu Lupescu ezzel szemben (Hunyadi Mátyás: az õsöktõl a hatalom küszöbéig. In: Hunyadi Mátyás a király i. m. 47.) Hunyadi László és Garai Anna tervezett házasságára vonatkoztatja. 290 Vö. Thuróczy (Chronica i. m. 277–278.) nyomán Kubinyi A.: Mátyás király i. m. 22: „A fiatal Hunyadi […] a jelek szerint bízott leendõ apósában”. 286 TETTES VAGY ÁLDOZAT? HUNYADI LÁSZLÓ HALÁLA 429 Míg Hunyadi Mátyás Budára érkezésének értelmezése eszerint nem mentes a nehézségektõl (és a kérdésre alább még visszatérünk), egy másik megfontolás kétségkívül gyengíti a királyellenes merénylet elméletét. Ebben az esetben ugyanis nem volna világos, miért engedte Hunyadi László, hogy V. László visszatérjen Budára. 1456. november 8-tól az uralkodó több héten át a fõkapitány foglya volt, és ha valamikor, ebben az idõszakban viszonylag zavartalanul megszabadulhatott volna tõle, amint erre egyébként kétségtelenül számítottak is.291 A fõvárosban ugyanakkor már nem akadályozhatta meg, hogy a király hívei, mint Jiskra, katonák élén siessenek V. László segítségére, és ha kell, akár fizikailag is elszigeteljék õt. Ha tehát akart valamit tenni az uralkodó ellen, ekkor már olyan „cselhez” kellett volna folyamodnia, amilyet, mint láttuk, a névtelen beszámoló is tulajdonít neki. Más a helyzet persze, ha, mint az valószínûnek tûnik, Hunyadi László 1456 novemberében még egyáltalán nem tudta, mihez kezdjen pontosan, és így kész tervvel sem rendelkezett. Nem így 1457. március elején, miután visszatért feltételezett nándorfehérvári kiruccanásáról. A király és Hunyadi László közötti konfliktus tétjét akkor a legkönnyebb megérteni, ha szemügyre vesszük, minek az átadását várták el pontosan a Hunyadi fiúktól. Utóbbiak (helyesebben ekkor már csak a Mátyás nevében eljáró Szilágyi Erzsébet és Mihály) álláspontját a már többször idézett május 9-i levélbõl ismerjük: eszerint készek lettek volna átadni a királyi várakat, de ragaszkodtak a királyi adományként, zálogban, továbbá örökségként birtokolt jószágok megtartásához.292 A megegyezés útjában álló legfõbb nehézséget, minden jel szerint, éppen a zálog címén a család kezén lévõ birtokok jelentették. A szóban forgó uradalmak ugyanis azok voltak, amelyeket Hunyadi János még 1444-ben szerzett meg Brankovics György despotától, majd 1450-ben zálog címén biztosított magának. Munkács várán és Debrecen mezõvároson kívül a zálogos jószágok legértékesebb eleme kétségkívül Nagybánya volt a bányáival. E birtokok megszerzése igen kétséges körülmények között történt, és súlyosan megterhelte a Hunyadiak és a Brankovicsok közötti kapcsolatot.293 Az eleve feszült viszonyt tovább élezte az az incidens, amelynek során Szilágyi Mihály, bosszúból fivére, László ismeretlen körülmények között bekövetkezett haláláért, 1455 decemberében elfogta az agg Brankovics György despotát, és két további vár, Érsomlyó és Becse átadására kényszerítette.294 A szerb despotáktól megszerzett várakról nem is esett szó abban a megegyezés-tervezetben, amely valamikor június elejét, a király Bécsbe érkezését követõen született.295 Azok a várak, amelyek átadásában ekkor megegyeztek, 291 Krones, F.: Die Freien i. m. 136. DL 48282: „volunt castra regalia reddere, sed donata per regem et impignoraticia bona et proprias hereditates sibi petunt dimitti”. 293 Engel Pál: A szegedi eskü és a váradi béke. Adalék az 1444. év eseménytörténetéhez. In: uõ.: Honor, vár, ispánság. Válogatott tanulmányok. Szerk. Csukovits Enikõ. Bp. 2003. 207–208, 212. 294 Konstantin Jireèek: Geschichte der Serben. Zweiter Band (1371–1537). Gotha 1918. 204. 295 1457. május 26-án Kassán még nem tudtak megegyezésrõl („nach kayne entschichtung zwisschen seynen gnad und der frawen gubernatorynn ist geschen” – Iványi B.: Bártfa i. m. 963. = DF 213663), Thomasi június 13-i jelentése viszont már beszámol róla: Fraknói V.: Hunyadi Mátyás király i. m. 46. o. 1. jegyzet. 292 430 PÁLOSFALVI TAMÁS három csoportba sorolhatók. Az elsõbe tartoztak az erdélyi királyi várak: Déva, Görgény, Királykõ és Hátszeg, továbbá Beszterce, amelyet pedig Hunyadi János épített, miután V. Lászlótól megkapta a kerület grófi címét.296 A második csoport tartalmazta a szörényi bánsághoz tartozó és aldunai végvárakat (Miháld, Nándorfehérvár, Szentlászló, Pét, Drankó, Keve, Orsova, Görény). Végül a harmadik csoportot azok a trencséni várak alkották, amelyeket még 1454-ben váltott ki Hunyadi János Cillei Ulriktól. Cserében a Hunyadi-Szilágyi atyafiság megtarthatta volna Hunyadot, az Arad megyei Lippát és Solymost, továbbá Diódot, amelyekre V. László adománylevelet ígért.297 A Hunyadiak hatalma ugyanakkor, bár a várak birtoklásán alapult, területi jelleget is öltött, amelynek gyökerei az 1440-es évekre nyúltak vissza. A Hunyadi-territórium pontos kiterjedését egy 1457. szeptemberi fegyverszünet révén ismerjük, amelyet V. László kapitányai, Jiskra és Perényi János kötöttek Szilágyi Mihállyal. Eszerint ekkor a Hunyadi család élén álló Szilágyi Mihálynak és Erzsébetnek engedelmeskedtek Szabolcs, Bereg, Szatmár, Ugocsa, Bihar, Külsõ- és Közép-Szolnok, Csanád, Temes, Arad, Krassó, Zaránd, Békés és Csongrád megyék.298 E megyék ispánságát vagy maga Hunyadi viselte már 1441 óta, mint Temesét és a hozzá kapcsolt megyékét (Arad, Csanád stb), vagy, mint Bereg esetében, a megye várának uraként gyakorolta az (al)ispán kinevezésének jogát.299 Mivel ezekben a megyékben feküdt a Hunyadi birtokok legnagyobb része, innen került ki a család familiárisainak többsége, akik révén szilárdan ellenõrzésük alatt tarthatták a helyi nemességet. Erdélyrõl a szövegben nem esett szó, nyilván azért, mert a tartomány királyi várainak, valamint a besztercei grófság birtokában fel sem merült, hogy bárki másnak szava lehetett volna a Meszesen túl, jóllehet Hunyadi János 1453 után nem vette vissza a vajdai címet.300 Igen valószínûnek látszik, hogy 1456-1457 telén a király nemcsak a valóban királyi várak átadását követelte a Hunyadi fiúktól, hanem a zálogos jószágokét is. Emlékezzünk rá, hogy április végén Jiskra Tokaj ellen vonult, a király más hívei pedig Nagybánya elfoglalására, márpedig mindkettõ eredetileg a Brankovics birtokok részeként került Hunyadi János kezére. Márciusban Újlaki az ugyancsak zálog címén a volt kormányzó birtokába került Temesvár ellen vonult, miután megkapta fõkapitányi kinevezését. Temesvárral együtt V. László nyilván magának igényelte a hozzá kapcsolt megyéket és várakat is. Tekintve, hogy a szerb despotára, Brankovics György 1456. december végi halála után a fiára, Lázárra, kulcsszerep várt az oszmánellenes hadjárat tervezett folytatásában, érthetõ, ha a Brankovicsok és Hunyadiak között immár több mint egy évtizede parázsló ellentétet V. László az elõbbiek javára akarta rendezni. Abban pedig nincs semmi meglepõ, hogy miután Hunyadi László megvált a temesi is296 Engel P.: Archontológia i. m. 279. A királyi jövedelmekbõl, persze, és nyilván ez magyarázza, hogy a királyi várak közé számították. 297 DF 213675, kiadása: Fejér, G.: Genus i. m. 231. 298 Történelmi Tár 2. sorozat, 1911. 314–316. 299 Engel P.: Archontológia i. m. I., az egyes megyéknél. Beregre: Neumann Tibor: Bereg megye hatóságának oklevelei (1299–1526). Nyíregyháza 2006. 17. 300 Uo. I. 15. TETTES VAGY ÁLDOZAT? HUNYADI LÁSZLÓ HALÁLA 431 páni címétõl, a király elvárta, hogy a hozzá tartozó várak és megyék is visszakerüljenek az õ kezébe. Másfelõl az is érthetõ, hogy a Hunyadiak vonakodtak engedelmeskedni. Amennyiben mindazt átadják, amit V. László, a maga szempontjából jogosan, magának követelt, a család egy csapásra elveszítette volna azt a vezetõ szerepet, amelyet Hunyadi János kormányzóként, majd fõkapitányként kivívott magának. Ha feltesszük is, hogy Beszterce visszaadását eredetileg nem igényelte a király, három erdélyi (Beszterce, Hunyad, Diód) és két Arad megyei (Solymos és Lippa) vár és maradék öröklött jószágaik birtokában a Hunyadiak ugyan továbbra is a Magyar Királyság arisztokráciájának élvonalába tartoztak volna, de ez, könnyû belátni, nem ugyanaz volt, mint a király nevében és helyette gyakorlatilag az országot kormányozni. Ha viszont az ellenállás mellett döntöttek, két út nyílt elõttük: vállalni a polgárháború kockázatát a királlyal és híveivel, és ezzel veszélybe sodorni az oszmánellenes harcot, vagy megszabadulni az uralkodótól, és a helyére lépni. A tét, ennyit leszögezhetünk, volt akkora, hogy az utóbbit válasszák. Érdekes, de nem meglepõ módon, amiképpen a történészek nem látták bele az ifjú V. Lászlóba azon tulajdonságokat, amelyek alkalmassá tették volna az uralkodásra, azonképpen vélték fölfedezni Hunyadi Lászlóban az apja nyomdokaiba lépni képes, méltó örökös alakját.301 Több jel is mutatja azonban, hogy 1456 utolsó hónapjaiban és 1457 elején nem az idõsebbik Hunyadi fiú játszotta a kezdeményezõ szerepet, hanem nagybátyja, Szilágyi Mihály. Õ volt az, aki azután sem akarta beengedni V. Lászlót Nándorfehérvárra, hogy Hunyadi László már megjelent a király futaki táborában.302 Az 1455. decemberi incidens fényében minden bizonnyal ugyancsak õt kell látnunk abban a személyben, aki Cillei levágott fejét el akarta küldeni a despotának, amiben a józanságukat a vérfürdõben is megõrzõ magyar urak megakadályozták.303 Ezzel egyértelmûen összefügg, hogy Brankovics Lázár despota is õt, nem pedig Hunyadi Lászlót tekintette legfõbb ellenségének 1457 elején.304 Láttuk azt is, hogy Budára érkezése után Hunyadi László hajlandó volt megválni fõkapitányi (és temesi ispáni) címétõl, miközben Szilágyi 1457 márciusában azon az áron is kész volt elvenni Temesvárt a tulajdon nõvérétõl, hogy ezzel a másik Hunyadi fiú, Mátyás életét kockáztatta. 1457 áprilisában pedig Becse várát, amelyet minden bizonnyal Brankovics György szabadon engedésével (1456 tavasza) párhuzamosan kénytelen volt visszaadni neki, ismét elfoglalta, õrségét pedig felkoncolta, majd Lázár despota seregét ütközetben is megverte.305 Intranzigens magatartása teljes összhangban áll azzal, amit a késõbbiekben, Mátyás uralkodásának elsõ éveiben látunk majd,306 így joggal feltételezhetjük, hogy Hunyadi László tulajdonképpen 301 Teleki J.: Hunyadiak kora i. m. II. 512.: (a) „nándor-fejérvári hõs nagy reményû és jobb sorsra érdemes fiának […] fegyverekben nagy gyakorlottsága […] fényes tulajdonai”; Fraknói V.: Hunyadi Mátyás király i. m. 43: „A kereszténység dicsõült hõsének nagy reményekre jogosító fia”. 302 „Auch der haubtman, der Krigischen Weissenburck inen hot, wil den kunig nicht einlossen” – Anzeiger i. m. 289. Vö. Fraknói V.: Hunyadiak és Jagellók kora i. m. 160. 303 Palacký, F.: Urkundliche Beiträge i. m. 105. 304 L. feljebb a 151. jegyzetet. 305 Fraknói V.: Hunyadi Mátyás király i. m. 45. (Thomasi jelentése alapján); vö. Jireèek, K.: Geschichte der Serben i. m. 209. 306 Vö. Pálosfalvi T.: Szegedtõl Újvárig i. m. passim. 432 PÁLOSFALVI TAMÁS alárendelte magát mindenre elszánt nagybátyja akaratának. Ez egyben azt is megmagyarázná, hogy Kapisztrán, amint arról már szó esett, miért nem az idõsebb Hunyadi testvért tekintette apja katonai-politikai örökösének. Szilágyi befolyása és engesztelhetetlensége éppen azt a célt veszélyeztette volna, amelyet a kereszteshadjárat eszméje szolgált.307 Mielõtt továbbmennénk, foglaljuk össze röviden, mit sikerült kideríteni idáig. Fennmaradt több olyan forrás, amelyek a Hunyadi-párt összeesküvésérõl adnak hírt, és ezek információit számos ponton más kortárs értesülések is megerõsítik. Az állítólag a Cillei-gyilkosság miatt letartóztatott „Hunyadi-hívek” közül egyrõl (Vitéz János) biztosan tudjuk, hogy más okból került fogságba, egy másikról (Eustach Frodnacher) pedig alappal gondoljuk, hogy semmi kapcsolata nem volt korábban a Hunyadiakkal. Ez eleve kizárja, hogy a király (és bárói) eljárását kizárólag a bosszú vágyával magyarázzuk. Ráadásul V. Lászlót éppen a kritikus idõben több olyan ügy (Frigyes ausztriai ambíciói, Cillei-örökség) foglalkoztatta, amelyek nem indokolták újabb „frontok” nyitását. Az ügyben továbbá érintett volt két pénzügyi szakember (Modrar Pál és Georg Henckel), akiknek 1457 elõtt biztosan közük volt a királyi jövedelmek kezeléséhez. A Hunyadiak jelentõs vagyont õriztek Temesváron, és ennek a vagyonnak a megszerzésére Hunyadi László kivégzése után azonnal kísérletet tett az új fõkapitány, Újlaki Miklós. Mindeme információk önmagukban is indokolják, hogy az eddig uralkodó álláspontot („a Garai-Cillei liga hívei a nádor vezetésével, a félrevezetett, akaratgyenge király asszisztenciája mellet, jó elõre kifundált bosszút állnak a mit sem sejtõ Hunyadi fiúkon”) elvessük, és más irányban keressük a megoldást. Mi történhetett hát 1457 februárjában és márciusában? Nézzünk egy lehetséges rekonstrukciót, amely természetesen nem lép fel a véglegesség igényével, de semmivel nem valószínûtlenebb, mint a legalább másfél évszázada uralkodó értelmezési kísérlet. Hunyadi László január végén az oszmánok elleni készülõdés ürügyén visszatért Nándorfehérvárra, amiben nyilván szerepet játszott Brankovics György szerb despota idõközben bekövetkezett halála is. Tájékoztatta nagybátyját a király által megfogalmazott követelésekrõl, majd Szilágyi nyomására úgy döntött, hogy megpróbálja V. Lászlót, valamint utóbbi legközelebbi élõ rokonát, Garai László nádort,308 félreállítani, és magát (?) királlyá koronáztatni. Ehhez a katonai ereje megvolt, de nyilván szerette volna a lehetõ legszélesebb politikai támogatást biztosítani hozzá. E célból használta föl a Cillei-gyilkosságot. Azokat, akik tettleg is résztvettek a merényletben, nem lehetett nehéz meggyõzni arról, hogy csak a Hunyadiak tudják biztosítani büntetlenségüket. Ebbõl a szempontból különösen érdekes, hogy, mint már szó esett róla, az idõsebb Hunyadi fiú nem sokkal a márciusi tragikus események elõtt biztosan találkozott az egyik késõbbi letartóztatottal, Rozgonyi Sebestyénnel Esztergomban. Hunyadi László ugyanakkor, mint Újlaki (és esetleg 307 A hadjárat folytatásának tervére és ebben fõképpen a pápai legátus szerepére l. Fraknói V.: Carvajal János i. m. 37–44. 308 Hogy õt is félre akarták állítani, kizárólag az 1457. március 21-i oklevélbõl tudjuk: „cuius (sc. Garaié) non minus quam nostre necis causa in promptu agebatur”. TETTES VAGY ÁLDOZAT? HUNYADI LÁSZLÓ HALÁLA 433 Rozgonyi Rénold) esete mutatja, olyanokat is megpróbált magához láncolni, akik csak tudtak a készülõ gyilkosságról, de nem vettek benne részt. Tegyük hozzá, Újlaki, az ország második leggazdagabb fõura, Hunyadi János korábbi harcostársa nélkül a tervezett akció nehezen lett volna keresztülvihetõ, így megkörnyékezése szükségszerûnek mondható. Az is nyilvánvaló, hogy csatlakozásáért cserében ígértek neki valamit, de hogy pontosan mit, csak találgatni tudnánk. A Cillei gyilkosság érintettjeit egy szövetséglevél megpecsételtetésével próbálták meg összefogni, amelyben, mint arról már szó esett, aligha szerepelt bármiféle utalás a királlyal kapcsolatos tervekre. Ezekrõl szóban tájékoztatták azokat, akiket kellett, ezzel önmagában kevés kockázatot vállalva. A Szentmiklósi Pongrácnak állítólag átadott pénz arra utalhat, hogy a csatlakozókat anyagilag is igyekeztek érdekeltté tenni, akár pénzzel, akár más ígérettel, mint például Rozgonyi Sebestyén esetében, akinek esztergomi találkozásuk idején Éleskõ megszerzését ígérte Hunyadi László, vagy megfelelõ ellentételezést, jelesül négyezer aranyat. Újlaki azonban ráérzett a helyzetben lévõ lehetõségre, és csatlakozás helyett a királyhoz fordult. Ennél többet is tett azonban, és ez kétségtelenül kitûnõ helyzetfelismerésrõl árulkodik. Belekeverte az összeesküvésbe János váradi püspököt, és talán Várdai István kalocsai érseket, valamint minden bizonnyal a király kamarását, Eustach Frodnachert. Az õ szerepük alighanem az lehetett, hogy vélt árulásuk a végsõkig elbizonytalanítsa, és adott esetben kétségbeesett tettekre sarkallja a királyt,309 ráadásul a két fõpap, fõképpen Vitéz, csak útban lett volna Újlaki számára, aki maga sem a király hatalmát akarta növelni, hanem elfoglalni Hunyadi, illetve Cillei helyét. Ne feledjük: velünk ellentétben Miklós vajda nem tudhatta, hogy V. László uralkodása csupán 1457 novemberéig tart; joggal gondolhatta tehát, hogy határozott fellépésével hosszú távon biztosíthatja maga számára a király melletti vezetõ szerepet – valahogy úgy, ahogyan azt Cillei Hermann vagy Garai Miklós tette Zsigmond uralkodásának elsõ éveiben. Ha igaz a feltételezésünk, és a szövetséglevél olyan forma volt, mint az 1458. júliusi, azt bajosan lehetett a király ellen tervezett merénylet bizonyítékának tekinteni, márpedig Újlakinak mindenképpen el kellett hitetnie a királlyal, hogy az életére törtek. A Frodnachert tisztázni kívánó cseh kamarás budai feltûnése eszerint megzavarta Újlaki szépen alakuló tervét, és ezért akarták elfogni. Tegyük hozzá, Újlakinak volt oka neheztelni Hunyadi Lászlóra, de nem elsõsorban a németújvári uradalom okán, mint Kubinyi András vélte.310 Láttuk, hogy Cillei halála után õ számított a hatalmas szlavóniai Cillei birtokok örökösének. Igen komoly, mondhatni reménytelenül erõs vetélytársa akadt ugyanakkor a néhai grófok zsoldoskapitánya, Vitovec János személyében.311 Ezért nyilván kellemetlenül érintette, hogy Hunyadi László nem volt hajlandó a király rendelkezésére bocsátani seregét a Cillei territórium elfoglalása érde309 Érdemes itt emlékeztetni, hogy, mint feljebb láttuk, Frodnacher korábban III. Frigyes embere volt. 310 Kubinyi A.: Mátyás király i. m. 22–23. 311 Pálosfalvi T.: Vitovec János i. m. 440–442. 434 PÁLOSFALVI TAMÁS kében. Abban viszont joggal reménykedhetett, hogy egy jól sikerült akció (Temesvár elfoglalása) nyomán V. László hajlandó lesz de facto is ráruházni a Cillei-örökséget, annál is inkább, mert a hatalmában megerõsödõ királynak módjában áll majd Vitovecet egyebütt, mondjuk a Birodalom területén fekvõ Cillei hûbérekkel kárpótolni. Ugyanezt a Hunyadiaktól aligha várhatta, még ha nem is sejtette elõre, mi fog történni 1458 februárja után. Nem tudjuk azonban, pontosan hogyan akarta kivitelezni Hunyadi László a tervezett akciót. A névtelen beszámoló azon hírének, mely szerint a királyt át akarták adni a szultánnak, nyilván nem kell hitelt adnunk. Valószínû, hogy ebben már Szilágyi Mihálynak az unokaöccse kivégzése utáni magatartása tükrözõdik, aki azzal fenyegetõzött, hogy török segítséggel áll bosszút Hunyadi László haláláért, és valóban követet menesztett a szultánhoz.312 Láttuk, Jiskra szerint, ha a király egyetlen órára egyedül maradt volna, meghal, s a sárosi kapitány „hallatlan” (ungehorte) dolognak nevezte azt, ami V. László ellen készült. Jiskra állítását persze nem kell feltétlenül elfogadnunk, de a király megölése, akár „véletlen baleset” vagy mérgezés formájában, akár úgy, hogy elviszik Temesvárra, és késõbb végeznek vele, ha még egyáltalán szükséges, amilyen abszurdnak tûnik, annyira elképzelhetõ volt a valóságban. Ne felejtsük el, hogy V. László 1457. novemberi halála sem keltett nagyobb politikai vihart Ausztrián kívül, ahol nem lelkesedtek különösebben III. Frigyesért. Talán elegendõ arra emlékeztetni, hogy V. László koronázását, bár az minden feltételnek megfelelt, egyszer már érvénytelenítették a magyar rendek, mégpedig alig másfél hónappal azután, hogy arra sor került 1440 májusában.313 Tekintve, hogy 1453-ban nem történt újabb koronázás, az elsõ ceremónia „rendellenességeit” (például a Szentkorona ellopását, illetve a koronázás utólagos érvénytelenítését) fel lehetett volna használni hivatkozási alapnak. A király halála, illetve foglyul ejtése után Szilágyi ugyanúgy felvonulhatott volna Pestre a serege élén, hogy Hunyadi Lászlót (?) királlyá kiáltassa ki, ahogy azt egy esztendõvel késõbb tette Mátyás érdekében, és szükség szerint egy koronázást is megejthettek volna azzal az alkalmi koronával, amelyet 1440 óta Visegrádon õriztek.314 Mivel a nádor, a király rokona, Buda várának birtokában ezt megakadályozhatta volna, õt is el kellett fogni. Amint aztán III. Frigyes visszaadja a Szentkoronát, megtörténhetett volna a szabályos koronázás Fehérváron. Abban ugyanis, hogy a császárnak kedvére lett volna egy ilyesféle fordulat, nemigen lehet kételkedni. László halálával egy csapásra (helyesebben kardcsapás nélkül) megoldódott volna az osztrák hercegség miatti konfliktus, lévén, hogy a király személyében kihalt volna a Habsburgok alberti ága, így Ausztriát a másik ág, Frigyes és fivérei örökölték volna, amint egy évvel késõbb meg is örökölték. Ugyancsak megoldódott volna a Cillei-örökség ügye, amelyben úgyszintén V. László volt a császár legveszélyesebb ellenfele; ez világosan kiderült, amikor 312 ASMi, Sforzesco 650, Ungheria, 1457. 04. 07. 1.r: „fra el termene de XX zorni el se ponera el capel turcho in capo per poter vindicare el sangue suo et perseguitar la prefata maesta […] et ulterius ha mandata ambassata al turcho”. 313 Mályusz E.: Magyar rendi állam i. m. 31. 314 Erre l. Pálosfalvi T.: Szegedtõl Újvárig i. m. 354. és 38. j. TETTES VAGY ÁLDOZAT? HUNYADI LÁSZLÓ HALÁLA 435 Hunyadi László kivégzése után Vitovec János szlavón bán visszapártolt a magyar királyhoz.315 Semmi oka nem lett volna tehát megtagadni a Szentkorona visszaadását, esetleg váltságdíj ellenében, amelynek kifizetésére bizonnyal rendelkezésre állt volna a pénz. Ha nem éppen erre a célra tették félre. A másik érintettet, Podjebrád György csehországi kormányzót ugyancsak nehéz lenne ellenérdekeltnek minõsíteni. Ezt jól mutatja, hogy a Hunyadi László halálát követõ idõszakban õt magát is azzal vádolták, hogy részese volt a Hunyadiak szervezkedésének, mi több, a Hunyadiak lefoglalt iratai között állítólag megtalálták erõsen kompromittáló tartalmú leveleit.316 A kormányzó ugyan tisztázta magát a király elõtt, de aztán, V. László váratlan halála után, ismét felmerült — ezúttal kezdeményezõ — szerepe a király megölésében.317 Ahogy Magyarországon, úgy Csehországban is csupán a fennálló helyzet „legalizálását” és véglegesítését jelentette volna a hatalom nélküli király és a hatalmat gyakorló kormányzó helycseréje. Más okból, de ugyancsak érdekeltnek volt mondható egy ilyen fordulatban a Szentszék, élén az oszmánellenes harc elszánt hívével, III. Calixtus pápával, Magyarországon pedig legátusával, Juan de Carvajal bíborossal. Az 1456 õszére tervezett nagy hadjárat kudarca világossá tette, hogy V. László, ha önhibáján kívül is, de képtelen az erõk egyesítésére. A pápát elkeserítették a magyarországi belharcok, jóllehet az országba helyezte „a hitetlenek elleni küzdelem legnagyobb reményét”.318 A nándorfehérvári diadal keltette lelkesedést haladéktalanul ki kellett használni, erre pedig a Hunyadiak irányításával, a belõle szükségszerûen következõ konfliktusokkal együtt is, jobb, hovatovább az egyetlen esély kínálkozott. Ezért valószínûtlen, hogy egy sikeres merénylet esetén Hunyadi Lászlónak és társainak komolyabb egyházi szankciókkal kellett volna számolniuk. A dolog gyenge pontja azonban a jelek szerint éppen Hunyadi László volt. Ha, amint bizonyítani próbáltam, az események szálait a Hunyadiak részérõl valójában Szilágyi Mihály mozgatta, egyáltalán nem bizonyos, hogy az idõsebb Hunyadi fiú a kellõ határozottsággal látott a dolog végrehajtásához. Ez megmagyarázná, miért roppant össze, mikor kiderült, hogy Újlaki, apja régi szövetségese és barátja, nemcsak a csapatait tartotta vissza, hanem még be is árulta a királynál. Kétségbeesésében megpróbálta megvásárolni a szabadulását, elárulva, hol õrzik a Hunyadi család vagyonát, egyben megnevezve azokat, akik az elmúlt években a királyi jövedelmeket kezelték, mások mellett nyilván Modrar Pált és Georg Henckelt. Õket tehát minden bizonnyal nem a szövetséglevél, hanem már Hunyadi László tájékoztatása alapján fogták el. Ilyetén viselkedése természetesen nem áll összhangban a történelmi köztudatban élõ képével, de e kép, láttuk, voltaképpen egyáltalán nem a kortárs forrásokból táplálkozik, hanem 315 Pálosfalvi T.: Vitovec János i. m. 443–444. Palacky, F.: Urkundliche Beiträge i. m. 113. 317 Vö. Györkös Attila: V. László francia házassági terve: diplomáciai fordulat 1457-ben? In: Francia-magyar kapcsolatok a középkorban. Szerk. Györkös Attila és Kiss Gergely. Debrecen 2013. 285–286. 318 „in quo (sc. regno) cum maxima spes nostra expugnandi inimicos fidei collocata sit”. Augustinus Theiner: Vetera monumenta historica Hungariam sacram illustrantia. I–II. Romae 1859–1860. II. 287. 316 436 PÁLOSFALVI TAMÁS az apa, Hunyadi János kétségtelenül domináns alakjából. Következésképpen nincs is rá okunk, hogy minden további nélkül elfogadjuk. Ebbõl kiindulva érdemes talán még egy lépéssel továbbmenni a hipotézisek kétségtelenül ingoványos, de csábító útján. A névtelen beszámoló egy eddig nem idézett passzusa szerint Hunyadi László lefejezése elõtt bevádolta öccsét, Mátyást (hat er beschuldigt seinen prueder). Feltéve, de nem feltétlenül elfogadva, hogy az információ hiteles,319 felmerül a kérdés: mi oka lehetett volna az idõsebb Hunyadi fiúnak arra, hogy a halál kapujában öccse helyzetét nehezítse? Nos, a kérdésre a legkézenfekvõbb válasz az, hogy nem is Hunyadi Lászlót, hanem Mátyást akarták V. László helyett a magyar trónra ültetni. Egy ilyen megoldást indokolt volna elõször is a két Hunyadi fiú közötti jelentõs kor-, és feltehetõen neveltetésbeli különbség.320 Míg László már serdült ifjú volt, amikor apja kormányzóvá választatván a magyar politikai elit élére emelkedett, az ekkor csupán hároméves Mátyás már kezdettõl abban a tudatban nevelkedett, hogy családja, hatalmát tekintve, a királyság legelsõ rokonsága. További érvként vehetõ figyelembe, hogy Mátyás nem vett részt a Cillei gyilkosságban, feltehetõen ott sem volt Nándorfehérváron, ellentétben bátyjával, aki viszont minden bizonnyal saját kezûleg mûködött közre a gróf likvidálásában. Harmadszor, a még kiskorú Mátyás megválasztása Szilágyi Mihály számára is megfelelõbbnek tûnhetett, hiszen késõbbi magatartása világosan mutatja, hogy királlyá választott unokaöccse mellett, illetve helyette, nagyon szívesen alakította volna a királyság politikáját. Egy ilyen feltevés választ adna arra az egyébként, mint láttuk, nehezen megválaszolható kérdésre is, miért is érkezett Budára Mátyás 1457 márciusának elején. Újabb magyarázatot szolgáltatna továbbá a király Vitéz Jánossal szemben tanúsított engesztelhetetlenségére; akár közvetlenül vett részt a püspök Mátyás nevelésében, akár csak felügyelte azt, nyilvánvaló, hogy sokkal közelebb állt a kisebbik Hunyadi fiúhoz, mint bátyjához, így V. Lászlóban is könnyebb volt elültetni a gyanút, hogy részes az ellene tervezett merényletben. Végül pedig még inkább érthetõvé tenné Hunyadi László határozottnak éppen nem nevezhetõ fellépését és gyors megtörését: elvégre õ volt az, aki, minden bizonnyal Szilágyi befolyására, Cillei likvidálásával elvégezte a piszkos munkát, a munka gyümölcsének learatása viszont, talán megint csak a nagybácsi nyomására, már öccsére várt volna. Egyéb választás híján belement a dologba, de túlzott lelkesedést és elszántságot aligha lehetett volna várni tõle. Õ egyedül fizetett az életével, és ez akár azt is megmagyarázná, miért vallott az utolsó pillanatban Mátyásra. Mindez persze kétségtelenül nem több egyelõre, mint bizonyíthatatlan hipotézis. Egy, már említett körülmény ugyanakkor a valószínûség bizonyos látszatával ruházza föl. Láttuk, hogy valamikor 1455 tavaszán Hunyadi János abban állapodott meg Cillei Ulrikkal, hogy a gróf lányát mégsem az egy évvel korábban vele eljegyzett Mátyás, hanem bátyja, László veszi feleségül. Egy ilyen változtatáshoz bizonyosan ki kellett kérni Ulrik gróf jóváhagyását (nyilván két 319 Az információt használja Radu Lupescu is (Hunyadi Mátyás, a 289. jegyzetben i. m. 48.), de az õ értelmezésében a Cillei-gyilkosság terhének áthárításáról lett volna szó. 320 Kubinyi A.: Mátyás király i. m. 19–20. TETTES VAGY ÁLDOZAT? HUNYADI LÁSZLÓ HALÁLA 437 Hunyadi-ellenes merénylet közötti rövid pihenõben), és nem kevésbé bizonyos, hogy a döntés nem Hunyadi János pillanatnyi szeszélye volt. Valami oka volt annak, hogy az öreg Hunyadi a „csere” mellett döntött. A Birodalomban fekvõ Cillei-birtokok megszerzésére és fõleg megtartására a Hunyadiaknak aligha nyílt volna reális esélyük a Cillei grófkisasszony kezével. Erzsébet révén azonban jogcímet szerezhettek volna egyfelõl a boszniai királyságra, amely egy 1427ben kötött örökösödési szerzõdés révén illette a Cilleieket,321 továbbá Szerbiára, hiszen Erzsébet Brankovics György despota unokája volt. Nos, egy sikeres oszmánellenes hadjárat nyomán, amelyben Hunyadi János korábbi kudarcai ellenére szilárdan hitt,322 kézenfekvõ megoldás lett volna e balkáni ütközõállamokat magyar fennhatóság alatt egyesíteni, egy olyanfajta vazallus-királyság formájában, amilyet 1459 elején a bosnyák király javára is fontolóra vettek.323 Ennek élére került volna, legalábbis az én értelmezésemben, Hunyadi László, aki megörökölhette volna a Cilleiek hatalmas szlavóniai birtokait is. Ha viszont Hunyadi János idõsebb fiának efféle szerepet gondolt, az ifjabb Mátyást csak egyetlen dologra szánhatta – a magyar királyságra. Hogy Hunyadinak esze ágában sem volt megválni a hatalomtól, 1455-1456 folyamán, mint láttuk, teljesen nyilvánvalóvá tette. Hosszú távon tehát számára is csak egyetlen megoldás maradt volna: de jure is a király helyére lépni, nem személyesen, hanem a fia által. Az események ennélfogva valószínûleg akkor is V. László számára kedvezõtlenül alakultak volna, ha Hunyadi nem hal meg 1456 augusztusában, azzal a lényeges különbséggel, hogy a hatalma csúcsán álló János gróf gördülékenyebben bonyolíthatta volna le a hatalomváltást, mint a néhai hadvezérre politikai tehetségével és nemzetközi tekintélyével nem, csupán hatalomvágyával és kétségtelen kitartásával emlékeztetõ Szilágyi Mihály. Visszalépve most már a többé-kevésbé bizonyítható állítások talajára, a többi fordulat, amit nagy valószínûséggel sikerült kideríteni, egészen más megvilágításba helyezi mind a királyi ítélet körülményeit, mind az 1457. március 21-i királyi oklevél sajátosságait. Utóbbi szavai szerint V. László „más, hasonló dolgokban mesterkedõk elrettentésére” (cunctis aliis similia machinantibus in terrorem) rendelte el Hunyadi László lefejezését, és valóban, a kivégzésnek aligha lehetett más célja, mint tárgyalóasztalhoz kényszeríteni Szilágyi Mihályt. Amint azonban kiderült, hogy Szilágyit sem unokaöccsének halála, sem tulajdon nõvérének anyai fájdalma nem tántorítja el a hatalomhoz való görcsös ragaszkodástól, márpedig villámgyors temesvári akciója ezt mutatta, a további kivégzések értelmetlenek lettek volna. Mátyás többet ért élve, túszként, a többi fogolynak pedig nem volt komoly politikai értéke.324 Mindehhez járult, hogy a 321 Georgius Fejér: Codex diplomaticus Hungariae ecclesiasticus ac civilis. I–XI. Budae 1829– 1844. X/6. 900–901. 322 Ezt eléggé mutatja az 1454-es, egyébként teljesen irreális tervezet. L. Decreta regni Hungariae. Gesetze und Verordnungen Ungarns 1301–1457. Collectionem manuscriptam Francisci Döry additamentus auxerunt, commentariis notisque illustraverunt Georgius Bónis, Vera Bácskai. Bp. 1976. 378–383. 323 Pálosfalvi T.: Szegedtõl Újvárig i. m. 364–367. 324 Aligha véletlen, hogy Mátyás és Modrar Pál kivételével (akiket a király magával vitt Bécsbe) a többi fogoly éppen akkor oldott kereket (a május 24-rõl 25-re virradó éjszaka), amikor V. Lász- 438 PÁLOSFALVI TAMÁS letartóztatásokat követõ napokban egyre több kétség merült fel, ha nem is az összeesküvés tényét illetõen, de az abban résztvevõk személyére vonatkozóan. Ami az elsõ pillanatban egyértelmûnek tûnt, Várdai, Vitéz, Frodnacher és talán mások példája nyomán reménytelenül összekuszálódott, és nem lehet csodálkozni azon, hogy az ifjú király teljesen tanácstalanná vált. Újlakiról rövidesen kiderült, hogy maga is kizárólag a saját hatalmának gyarapításával törõdik, amint a többiekrõl is, akik csak a lehetõséget várták, hogy a Hunyadiak vagyonából szakíthassanak; csodálkozhatunk-e ezek után, hogy a király egyetlen emberben bízott, abban a Jiskrában, aki, mint láttuk, egyedül maradt távol a reménybeli koncon való osztozkodástól?325 Mindeme bizonytalanságok az 1457. március 21-i oklevélben is tükrözõdnek. Ez, mint közismert, nem formális ítélet, hanem azoknak és utódaiknak ígért királyi védelmet, akik V. Lászlónak segítségére voltak a Hunyadi fiúk elfogásában és elítélésében. Kiállítására Hunyadi László kivégzése után öt nappal került sor, de még azelõtt, hogy ismetté vált volna Újlaki temesvári hadjáratának kudarca. Közben megtörtént az osztozkodás a Hunyadi birtokokon, hiszen errõl Jiskra már március 17-én tudósított. Minden bizonnyal ez magyarázza, hogy a királyi oklevél Hunyadi János egész pályafutását, I. Ulászló Magyarországra érkezésétõl kezdve, a törvénytelenség látszatával ruházta fel, és az illegitimitást egy lélegzettel kiterjesztette fiaira, Lászlóra és Mátyásra is. A múlt „monolitikus” értelmezésébõl következett, hogy az oklevélben vegyesen követték egymást olyan dolgok, amelyeket a király szempontjából tényszerûen a Hunyadiak szemére lehetett vetni, mint a királyi birtokok és jövedelmek visszatartása vagy a Cillei-gyilkosság és az azt követõ események, és olyan abszurd vádak, mint hogy a néhai kormányzó oszmán szövetségben dúlta volna a szerb despota birtokait. A cél nyilvánvalóan a Hunyadiak kollektív megbélyegzése és birtokszerzeményeik törvényességének megkérdõjelezése volt, egyben reflektálva az összeesküvõk V. László legitimitását megkérdõjelezõ álláspontjára is. Az oklevél érvelése egy kétségtelenül tervezett, bár végre nem hajtott királybuktató „államcsíny” által kiváltott királypárti „államcsínyt” volt hivatva legitimálni, amelynek, ehhez kétség sem férhet, maga az uralkodó lett volna legkevésbé haszonélvezõje. Célját el is érte volna, ha Újlakinak sikerül megkaparintania a Hunyadiak kincstárát, és ezzel megroppantania a családot. Nem így történt, és ezzel az oltalomlevél hamarosan létjogosultságát vesztette, hiszen Újlakinak és társainak a Hunyadi birtokokon osztozni, a királynak pedig védelmet nyújtani nem állt többé módjában. Az 1457. március 21-i királyi oklevél furcsasága azonban nem csupán formai sajátosságaiban és érvelésében nyilvánul meg. V. László saját (?) szavai szerint azoknak ígért védelmet, akiknek segítségével úrrá lett az ellene szervezett merényleten. A felsorolt személyek: Garai László nádor, Újlaki Miklós erdélyi ló végleg eltávozott Budáról; minden jel szerint egyszerûen hagyták megszökni õket. L. Thomas Ebendorfer: Cronica Austrie. Ed. Alphons Lhotsky. Berlin 1967. 437., és vö. DL 44834. (május 29-én a király már Esztergomban). 325 Thomasi írja április 7-i jelentésében, hogy „Lisca boemo […] continue sta appresso la serenita de questo re.” TETTES VAGY ÁLDOZAT? HUNYADI LÁSZLÓ HALÁLA 439 vajda, Bánfi Pál ajtónállómester, Buzlai László pohárnokmester, (Szomszédvári) Henning lovászmester, Konrad Hölzler osztrák hubmeister, Wolfgang von Ruckendorf kamarás és Jodok véglesi kapitány. Nos, az eddig elmondottak fényében nyilván a figyelmes olvasónak is feltûnik, hogy a névsor meglehetõsen hiányos. Nem találjuk benne például Jiskrát, sem Rozgonyi Rénoldot, sem Pálóci László országbírót, holott más forrásokból mindhármukról tudjuk, hogy aktívan közremûködtek a Hunyadi-fivérek elfogásában és az azt követõ eseményekben. Hozzájuk adhatjuk még a másik két Rozgonyi fivért, Jánost és Osvátot, akiket maga V. László említett név szerint március 15-i levelében. Õk ugyanúgy tarthattak a Hunyadi-párt esetleges bosszújától, mint azok, akik a március 21-i oklevélben szerepelnek, valamiért mégsem kerültek bele – minden bizonnyal azért, mert nem is akartak. A kérdés mármost az, hogy miért nem? A kérdésre lehetetlen teljes bizonyossággal felelni, de egy hipotézis azért megkockáztatható. Március 15. és 21. között egyetlen olyan dolog történt, amit némi joggal sejthetünk a királypárti urak névsorának „átalakulása” mögött: Hunyadi László kivégzése március 16-án. Láttuk, hogy a királyi tanács kemény viták színtere volt napokon keresztül, minden bizonnyal már a besztercei gróf kivégzése elõtt is. Én a magam részérõl a március 21-i oklevél „hiányzóiban” látom azokat, akik ugyan készséggel közremûködtek a Hunyadi-párti államcsíny kivédésében, de nem járultak hozzá Hunyadi László kivégzéséhez. Akár személyes okokból, akár egyszerû politikai megfontolásból tettek így, a továbbiakban nem volt szükségük a király által kilátásba helyezett különös védelemre. Ellentétben a többiekkel, akiknek ellentétes motivációit szintén csak sejthetjük. Közülük csupán hárman: Garai, Újlaki és Bánfi számítottak nehézsúlyú politikusnak, Buzlai gyakorlatilag Újlaki embere volt, a többiek pedig idegenek, illetve (még) gyökértelen jövevények, mint a Zsigmond utolsó esztendejében feltûnõ két külföldi lovag, Czernin Henning és Kussow-i Jodok. Ha igaz a március 21-i oklevél állítása, miszerint az összeesküvõk Garai nádort is félre akarták állítani, a magyar bárók között Újlaki és Bánfi marad egyedül, akik politikai haszonszerzés céljával hajlandók voltak elmenni a végsõkig. Ez pedig csak tovább erõsíti mindazt, amit Újlaki feltételezett szerepérõl fentebb elmondtunk. Tettes vagy áldozat? – tettük fel a kérdést a tanulmány címében Hunyadi Lászlóval kapcsolatban, és az eddig elmondottak fényében talán nem lesz meglepõ a válasz: is-is. Tettes, amennyiben ha nem is kifundálója, de kényszerû végrehajtója volt egy V. László hatalomtól való megfosztására szervezett, sikertelen összeesküvésnek. Áldozat, amennyiben a szálakat nem õ, hanem egyik oldalon nagybátyja, Szilágyi Mihály, a másik oldalon pedig apja egykori harcostársa, Újlaki Miklós mozgatta. Ha tetszik, belekényszerítették egy olyan helyzetbe, amelynek megoldása meghaladta erejét és politikai ítélõképességét. Tulajdonképpen ugyanezt mondhatjuk el V. Lászlóról is, aki „hivatalból” birkózott megoldhatatlan problémákkal. Hogy õ elég pontosan tisztában volt a helyzet kilátástalanságával, alighanem éppen korai halála mutatja. És ugyanezen helyzet áldozata lett bõ esztendõvel késõbb a maga módján Garai László is. Õ nem mint a teljesen hipotetikus „Cillei-Garai liga” feje, hanem mint az ország nádora, hivatalából adó- 440 PÁLOSFALVI TAMÁS dóan képviselte a törvényesen megkoronázott uralkodó érdekeit, pontosan úgy, ahogyan tette azt tizennégy évvel késõbb hivatali utóda, Ország Mihály, ha hihetünk az errõl beszámoló kortárs tudósításnak és azon érvelésnek, amellyel Ország megtagadta a csatlakozást az 1471. évi összeesküvéshez.326 Míg azonban utóbbi esetben senki fejében nem merült fel, hogy Országot valamiféle „udvari liga” élére helyezze a nemzet vélelmezett érdekeit képviselõ ellenzéki párttal szemben — hogyan is tehetnénk fel ilyesmit az „utolsó nemzeti király”, Mátyás esetében — Garait (és, tegyük hozzá, általában a korszak egész magyar politikai életét) illetõen a mai napig tovább élnek azon toposzok, amelyek még a 19. századi magyar nemzeti ébredés korában váltak a történeti köztudat részeivé. Ideje volna túllépni rajtuk. KRONOLÓGIA 1456. február eleje: V. László Bécsbõl Budára érkezik (kis seregét Cillei Ulrik fizeti) március eleje: Hunyadi János átadja a budai vár kulcsait V. Lászlónak, aki továbbadja azokat Cilleinek. Hunyadi, a magyar urak és nemesek elhagyják Budát. Szóváltás a királlyal, V. László elhagyja a fõvárost, de a magyar urak visszakísérik március vége: Hunyadi János sereg élén Budára érkezik; Hunyadi-Cillei szerzõdés április 7.: Megérkezik a készülõ oszmán támadás híre június eleje: V. László visszatér Bécsbe július: Nándorfehérvár ostroma augusztus 11.: Hunyadi János halála szeptember vége: V. László elindul Budáról Futakra október: futaki országgyûlés október vége – november eleje: Hunyadi László megjelenik a király táborában, apjává fogadja Cilleit november 4.: V. László elindul Nándorfehérvárra november 9.: Cillei meggyilkolása november 14.: országgyûlés összehívása Szegedre (nem tartják meg) november második fele: V. László Hunyadi László fogságában – kényszerbõl büntetlenséget ígér Cillei gyilkosainak december 18.: V. László Hunyadi László kíséretében visszatér Budára december vége: V. László ismét követeli a királyi jövedelmek átadását, kísérlet a királyi pénzverõkamarák átvételére 1457.január eleje: V. László Stájerországba készül január vége: országgyûlés Budán, oszmán követ és Brankovics Lázár szerb despota képviselõje a királynál január vége – február elsõ hete: Hunyadi László Nándorfehérváron (?) február 23.: Hunyadi László Esztergomban (találkozik Rozgonyi Sebestyénnel) február 28.: V. László országgyûlést hirdet április 24-re 326 Az epizódra l. Kubinyi A.: Mátyás király i. m. 57. TETTES VAGY ÁLDOZAT? HUNYADI LÁSZLÓ HALÁLA 441 március 9.: Hunyadi László ismét Esztergomban március 14.: A Hunyadi fivérek és társaik letartóztatása március 14/15. éjjel: Budára érkezik Újlaki Miklós és Rozgonyi Rénold március 15.: újabb letartóztatások március 16.: Hunyadi László lefejezése március 16. után: Hunyadi birtokok szétosztogatása; királyi tanácsi határozat a Szilágyi Mihály szolgálatába állók hûtlenségérõl; Újlaki Miklós, királyi fõkapitány és szlavón bán, sereg élén Temesvár ellen vonul; Szilágyi Mihály elveszi nõvérétõl, Erzsébettõl a várat, nehogy a királypártiak kezére kerüljön. március 22. elõtt: Garai László nádor és Újlaki Miklós látogatása a börtönben ülõ Kanizsai Lászlónál és Rozgonyi Sebestyénnél; Vitéz Jánost Szécsi Dénes érsek õrizetére bízzák május: Brankovics Katalin (Cillei özvegye) Budán közbenjár Vitéz János érdekében május 24/25.: Kanizsai, Rozgonyi és társaik szökése; V. László Bécsbe indul, magával viszi Hunyadi Mátyást és Modrar Pált. CULPRIT OR VICTIM? THE DEATH OF LADISLAUS HUNYADI by Tamás Pálosfalvi (Summary) On 16 March 1457 Ladislaus Hunyadi, elder son of the late governor John Hunyadi, was executed at Buda after a summary trial by king Ladislaus V and the royal council. This event has traditionally been interpreted in Hungarian historiography as a revenge taken by the king, upon the instigation of a baronial party supposedly led by palatine Ladislaus Garai, for the death of count Ulrich of Cilli at the hands of Ladislaus Hunyadi some four months earlier in the castle of Belgrade. The present study examines the way which led to the tragical events of March 1457, by reassessing the political situation in Hungary in 1456-1457, and examining the conflicting interests which made any compromise between the king and the Hunyadi family a practical impossibility. By drawing on sources which have so far remained unknown to or rejected as untrustworthy by the research, the author comes to the conclusion that in March 1457 Ladislaus Hunyadi indeed organised a plot in order to depose Ladislaus V, but the real mover in the background was his uncle, Michael Szilágyi. The plot was revealed to the king by Nicholas Újlaki, voevode of Transylvania, who wanted to take the place at the side of the young ruler previously occupied by Ulrich of Cilli. In order to prompt the king to act with determination, Újlaki implicated John, bishop of Várad, and other persons in the close entourage of Ladislaus V in the conspiration. Ladislaus Hunyadi was then executed in order to force Michael Szilágyi to negotiate. After a failed campaign of Újlaki against the castle of Temesvár, where the Hunyadi family kept the money they had amassed from the royal revenues in the course of the previous years, the voevode’s plan collapsed, and the country again sank into civil war after the king had left for Vienna in the late spring of May 1457.