Full download ebooks at https://ebookmeta.

com

Case Studies in Adult Intensive Care Medicine

1st Edition Daniele Bryden

For dowload this book click link below

https://ebookmeta.com/product/case-studies-in-adult-
intensive-care-medicine-1st-edition-daniele-bryden/

OR CLICK BUTTON

DOWLOAD NOW
More products digital (pdf, epub, mobi) instant
download maybe you interests ...

Annual Update in Intensive Care and Emergency Medicine

2021 1st Edition Jean-Louis Vincent

https://ebookmeta.com/product/annual-update-in-intensive-care-
and-emergency-medicine-2021-1st-edition-jean-louis-vincent/

Annual Update in Intensive Care and Emergency Medicine

2022 Jean-Louis Vincent (Editor)

https://ebookmeta.com/product/annual-update-in-intensive-care-
and-emergency-medicine-2022-jean-louis-vincent-editor/

Best 2022 Clinical Cases in Intensive Care Medicine:

From the ESICM NEXT Committee Clinical Case Contest 1st
Edition David Pérez-Torres

https://ebookmeta.com/product/best-2022-clinical-cases-in-
intensive-care-medicine-from-the-esicm-next-committee-clinical-
case-contest-1st-edition-david-perez-torres/

Sleep Medicine: A Comprehensive Guide for Transitioning

Pediatric to Adult Care Amir Sharafkhaneh (Editor)

https://ebookmeta.com/product/sleep-medicine-a-comprehensive-
guide-for-transitioning-pediatric-to-adult-care-amir-
sharafkhaneh-editor/
Transfusion Medicine Case Studies and Clinical
Management Aleksandar Mijovic

https://ebookmeta.com/product/transfusion-medicine-case-studies-
and-clinical-management-aleksandar-mijovic/

Case Studies in Emergency Medicine Learn Evaluate Adopt

Right Now Colin G. Kaide (Editor)

https://ebookmeta.com/product/case-studies-in-emergency-medicine-
learn-evaluate-adopt-right-now-colin-g-kaide-editor/

Self Assessment in Adult Multiprofessional Critical

Care 9th Edition Aimee M. Abide

https://ebookmeta.com/product/self-assessment-in-adult-
multiprofessional-critical-care-9th-edition-aimee-m-abide/

Inside Health Care Neonatal Intensive Care Who Decides

Who Pays Who Can Afford It 1st Edition Oommen Mathew

https://ebookmeta.com/product/inside-health-care-neonatal-
intensive-care-who-decides-who-pays-who-can-afford-it-1st-
edition-oommen-mathew/

Pharmacology for Anaesthesia and Intensive Care 5th

Edition Tom Peck Benjamin Harris

https://ebookmeta.com/product/pharmacology-for-anaesthesia-and-
intensive-care-5th-edition-tom-peck-benjamin-harris/
 Case Studies in Adult Intensive
Care Medicine

Downloaded from https:/www.cambridge.org/core. Boston University Theology Library, on 21 May 2017 at 16:06:14, subject to the Cambridge
Core terms of use, available at https:/www.cambridge.org/core/terms. https://doi.org/10.1017/9781139683661
Downloaded from https:/www.cambridge.org/core. Boston University Theology Library, on 21 May 2017 at 16:06:14, subject to the Cambridge
Core terms of use, available at https:/www.cambridge.org/core/terms. https://doi.org/10.1017/9781139683661
 Case Studies in Adult
Intensive Care Medicine
Edited by
Daniele Bryden
Honorary Senior Lecturer, University of Sheffield; Regional Advisor for Intensive Care Medicine in South Yorkshire,
Sheffield Teaching Hospitals NHS Foundation Trust, Sheffield, UK.

Andrew Temple
Honorary Senior Lecturer, University of Sheffield; Former Training Programme Director for Intensive
Care Medicine in South Yorkshire, Sheffield Teaching Hospitals NHS Foundation Trust, Sheffield, UK.

Downloaded from https:/www.cambridge.org/core. Boston University Theology Library, on 21 May 2017 at 16:06:14, subject to the Cambridge
Core terms of use, available at https:/www.cambridge.org/core/terms. https://doi.org/10.1017/9781139683661
 University Printing House, Cambridge CB2 8BS, United Kingdom
Cambridge University Press is part of the University of Cambridge.
It furthers the University’s mission by disseminating knowledge in
the pursuit of education, learning and research at the highest
international levels of excellence.

www.cambridge.org
Information on this title: www.cambridge.org/9781107423374
© Cambridge University Press 2017
This publication is in copyright. Subject to statutory exception and
to the provisions of relevant collective licensing agreements, no
reproduction of any part may take place without the written
permission of Cambridge University Press.
First published 2017
Printed in the United Kingdom by TJ International Ltd.
Padstow Cornwall.
A catalogue record for this publication is available from the British
Library
Library of Congress Cataloging-in-Publication Data
Names: Bryden, Daniele, editor. | Temple, Andrew (Training
programme director for intensive care medicine), editor.
Title: Case studies in adult intensive care medicine / edited by
Daniele Bryden, Andrew Temple.
Description: Cambridge, United Kingdom ; New York : Cambridge
University Press, 2017. | Includes bibliographical references and index.
Identifiers: LCCN 2016040383 | ISBN 9781107423374 (Pbk. : alk. paper)
Subjects: | MESH: Critical Care–methods | Adult | Case Reports
Classification: LCC RC86.8 | NLM WX 218 | DDC 616.02/8–dc23
LC record available at https://lccn.loc.gov/2016040383

ISBN 978-1-107-42337-4 Paperback

Cambridge University Press has no responsibility for the persistence
or accuracy of URLs for external or third-party internet websites
referred to in this publication, and does not guarantee that any
content on such websites is, or will remain, accurate or appropriate.
..................................................................
Every effort has been made in preparing this book to provide
accurate and up-to-date information which is in accord with
accepted standards and practice at the time of publication. Although
case histories are drawn from actual cases, every effort has been made
to disguise the identities of the individuals involved. Nevertheless,
the authors, editors and publishers can make no warranties that the
information contained herein is totally free from error, not least
because clinical standards are constantly changing through research
and regulation. The authors, editors and publishers therefore
disclaim all liability for direct or consequential damages resulting
from the use of material contained in this book. Readers are strongly
advised to pay careful attention to information provided by the
manufacturer of any drugs or equipment that they plan to use.
Downloaded from https:/www.cambridge.org/core. Boston University Theology Library, on 21 May 2017 at 16:06:14, subject to the Cambridge
Core terms of use, available at https:/www.cambridge.org/core/terms. https://doi.org/10.1017/9781139683661
 Contents
List of Contributors vii
Preface xi
Levels of Evidence xii
List of Abbreviations xiii

1 Cardiac Arrest: Post Resuscitation 12 Surgical Management of

Management 1 Pancreatitis 91
Richard Porter and Andrew Temple Qaiser Jalal and Ahmed Al-Mukhtar
2 Initial Management of the 13 Intra-abdominal Hypertension and
Polytrauma Patient 9 Abdominal Compartment
Nicola Pawley and Paul Whiting Syndrome 98
Helen Ellis and Stephen Webber
3 Management of Major Burns on the
Intensive Care Unit 17 14 Management of the Ventilated
Tushar Mahambrey, Emma England Asthmatic Patient 107
and Will Loh Jochen Seidel
4 Management of Sepsis 25 15 Pneumonia 115
Chris Thorpe Gerry Lynch
5 Rhabdomyolysis 33 16 Interstitial Lung Disease 124
Ingi Elsayed and Ajay H Raithatha Zhe Hui Hui and Omar Pirzada
6 Management of Acute Liver 17 Chronic Pulmonary Hypertension:
Failure 40 What Does Critical Care Have
Elizabeth Wilson and Philip Docherty to Offer? 131
Bevan Vickery and Andrew Klein
7 Status Epilepticus 48
Graeme Nimmo 18 Acute Lung Injury 141
Gary H Mills
8 Acute Ischaemic Stroke 57
Samir Matloob and Martin Smith 19 The Role of Noninvasive Ventilation
Following Extubation of Intensive
9 Subarachnoid Haemorrhage 65 Care Patients 147
Alex Trotman and Peter Andrews Alastair J Glossop
10 Management of Traumatic Brain 20 Valvular Heart Disease and
Injury 74 Endocarditis: Critical Care
Matthew Wiles Management 152
11 Variceal Haemorrhage 84 Jonathan H. Rosser and Nick
Gregor McNeill Morgan-Hughes

v
Downloaded from https:/www.cambridge.org/core. Boston University Theology Library, on 21 May 2017 at 16:05:46, subject to the Cambridge
Core terms of use, available at https:/www.cambridge.org/core/terms. https://doi.org/10.1017/9781139683661
 vi Contents

21 Cardiac Failure Management and 35 Ventilator Associated

Mechanical Assist Devices 158 Pneumonia 265
Miguel Garcia and Julian Barker Alastair Jame Morgan
22 Management of Common 36 Neuromonitoring 275
Overdoses: A Severe Case of Martin Smith
Amitriptyline Overdose 166
37 Monitoring Cardiac Output 284
Ascanio Tridente
Tim Meekings
23 Necrotising Soft Tissue Infections
in the Intensive Care Unit Setting 172 38 The Surgical Patient on
Critical Care 291
Jane Cunningham and Dave Partridge
John Jameson
24 Fungal Infections 179
39 Delirium in the Intensive
Rachel Wadsworth and Dave Partridge
Care Unit 296
25 The Acutely Jaundiced Patient: Richard Bourne
Autoimmune Hepatitis 185
40 Death and Organ Donation 303
Lin Lee Wong and Dermot Gleeson
Steven Lobaz and James Wigfull
26 Massive Haemorrhage 194
41 Managing the Acutely Ill Child Prior
Sarah Linford and Thearina de Beer
to Transfer 309
27 Glucose Emergencies 201 David Rowney
James Keegan and Gordon Craig
42 Who to Admit to Critical Care? 316
28 Endocrine Emergencies 210 Daniele Bryden
Aylwin J. Chick
43 Clearing the Cervical Spine in the
29 Acid Base Abnormalities 218 Unconscious Patient in the Intensive
Alastair Glossop Care Unit 322
Michael Athanassacopoulos and Neil
30 Nutrition and Refeeding
Chiverton
Syndrome 225
Sarah Irving 44 Alcohol Related Liver Disease
(Whom to Admit to Critical Care,
31 Pre-eclampsia and Eclampsia in When to Refer to a Specialist
Critical Care 232 Centre) 329
Martin J Feat James Beck and Phil Jackson
32 Airway Management 239 45 Hyperpyrexia 335
Timothy Wenham and Aditya Krishan Sarah Irving
Kapoor
33 Bronchoscopy and
Tracheostomy 247 Index 343
Steve Cantellow and Victoria Banks
34 Central Venous Catheter The color plates appear between pages
Infections 256 206 and 207.
Andrew Leeson and Stephen Webber

Downloaded from https:/www.cambridge.org/core. Boston University Theology Library, on 21 May 2017 at 16:05:46, subject to the Cambridge
Core terms of use, available at https:/www.cambridge.org/core/terms. https://doi.org/10.1017/9781139683661
 Contributors

Ahmed Al-Mukhtar Daniele Bryden

Consultant in Hepatobiliary Surgery, Consultant in Intensive Care Medicine/
Sheffield Teaching Hospitals NHS Anaesthesia, Sheffield Teaching Hospitals
Foundation Trust NHS Foundation Trust
Peter Andrews Steven Cantellow
Professor, Department of Anaesthesia Consultant in ICM/Anaesthesia,
and Critical Care, University of Nottingham University Hospitals NHS
Edinburgh and Western General Hospital, Foundation Trust
Edinburgh
Aylwin J Chick
Michael Athanassacopoulos Consultant Physician in Acute Medicine,
Consultant Spinal Surgeon, Sheffield Northumbria Healthcare NHS Foundation
Teaching Hospitals NHS Foundation Trust
Trust
Neil Chiverton
Vicky Banks Consultant Spinal Surgeon, Sheffield
Consultant in ICM/Anaesthesia, Teaching Hospitals NHS Foundation Trust
Nottingham University Hospitals NHS
Foundation Trust Gordon Craig
Consultant in Intensive Care Medicine and
Julian Barker Anaesthesia, Portsmouth Hospitals NHS
Consultant in Cardiothoracic Critical Foundation Trust
Care and Cardiothoracic Anaesthesia,
University Hospital of South Manchester, Jane Cunningham
Manchester Trainee in Microbiology, South Yorkshire
Microbiology rotation
James Beck
Consultant in Anaesthesia and Intensive Philip Docherty
Care Medicine, Leeds Teaching Hospitals Intensive Care Medicine Specialist
NHS Trust Registrar, Edinburgh Royal Infirmary,
Edinburgh
Thearina de Beer
Consultant in ICM/Anaesthesia, Helen Ellis
Nottingham University Hospitals NHS Consultant in Intensive Care Medicine/
Foundation Trust Anaesthesia, Sheffield Teaching Hospitals
NHS Foundation Trust
Richard Bourne
Consultant Pharmacist, Critical Care, Ingi Elsayed
Sheffield Teaching Hospitals NHS Consultant in ICM/Renal Medicine, Royal
Foundation Trust Stoke University Hospital

vii
Downloaded from https:/www.cambridge.org/core. Boston University Theology Library, on 21 May 2017 at 16:06:04, subject to the Cambridge
Core terms of use, available at https:/www.cambridge.org/core/terms. https://doi.org/10.1017/9781139683661
 viii Contributors

Emma England Aditya Krishan Kapoor

Intensive Care Clinical Fellow, St Helens Trainee in Intensive Care Medicine
and Knowsley Teaching Hospitals NHS and Anaesthesia, South Yorkshire
Trust rotation
Martin J Feat James Keegan
Consultant in Anaesthesia, Sheffield Trainee in Anaesthesia/ICM, Wessex
Teaching Hospitals NHS Foundation Regional Rotation
Trust
Andrew Klein
Miguel Garcia Consultant in Cardiothoracic Anaesthesia
Clinical Fellow, Cardiothoracic Critical and Intensive Care, Papworth Hospital
Care, University Hospital of South NHS Foundation Trust
Manchester, Manchester
Andrew Leeson
Dermot Gleeson Consultant in Anaesthesia and Intensive
Professor o Hepatology and Consultant in Care Medicine, Barnsley Hospital NHS
Hepatology, Sheffield Teaching Hospitals Foundation Trust
NHS Foundation Trust
Sarah Linford
Alastair J Glossop Advanced Trainee in Anaesthetics and
Consultant in Intensive Care Medicine/ ICM, East Midlands Rotation
Anaesthesia, Sheffield Teaching Hospitals
NHS Foundation Trust Steven Lobaz
Consultant in Anaesthesia and Intensive
Zhe Hui Hui Care Medicine, Barnsley Hospital NHS
NIHR Doctoral Research Fellow Foundation Trust
Department of Design, Trials and
Statistics, ScHARR, The University of Ne-Hooi Will Loh
Sheffield Consultant in Anaesthesia and Intensive
Care, National University Hospital,
Sarah Irving Singapore
Consultant in Intensive Care Medicine/
Anaesthesia, Sheffield Teaching Hospitals Gerry Lynch
NHS Foundation Trust Consultant in Intensive Care Medicine/
Anaesthesia, Rotherham NHS Foundation
Phil Jackson Trust
Consultant in Anaesthesia and Intensive
Care Medicine, Leeds Teaching Hospitals Tushar Mahambrey
NHS Trust Consultant Intensivist, St Helens and
Knowsley Teaching Hospitals NHS Trust
Qaiser Jalal
Fellow in Hepatobiliary Surgery, Samir Matloob
Sheffield Teaching Hospitals NHS Trainee in Neurosurgery, North Thames
Foundation Trust (London) Rotation

John Jameson Gregor McNeill

Consultant Colorectal Surgeon, University Consultant in Critical Care and Acute
Hospitals of Leicester NHS Trust Medicine, Royal Infirmary, Edinburgh

Downloaded from https:/www.cambridge.org/core. Boston University Theology Library, on 21 May 2017 at 16:06:04, subject to the Cambridge
Core terms of use, available at https:/www.cambridge.org/core/terms. https://doi.org/10.1017/9781139683661
 Contributors ix

Tim Meekings Ajay H Raithatha

Consultant in Anaesthesia/Intensive Care Consultant in Intensive Care Medicine/
Medicine, Chesterfield Royal Hospital NHS Anaesthesia, Sheffield Teaching Hospitals
Foundation Trust NHS Foundation Trust
Gary H Mills Jonathan H Rosser
Professor of Intensive Care Medicine, Consultant in Cardiac Anaesthesia/
University of Sheffield, Consultant in Intensive Care Medicine, Sheffield
Intensive Care Medicine/Anaesthesia, Teaching Hospitals NHS Foundation
Sheffield Teaching Hospitals NHS Trust
Foundation Trust
David Rowney
Alastair James Morgan Lead Retrieval Consultant, Royal Hospital
Consultant in Intensive Care Medicine/ for Sick Children, Edinburgh
Anaesthesia, Sheffield Teaching Hospitals
NHS Foundation Trust Jochen Seidel
Consultant in Intensive Care Medicine/
Nick Morgan-Hughes Anaesthesia, Doncaster and Bassetlaw NHS
Consultant in Cardiac Anaesthesia/ Foundation Trust
Intensive Care Medicine, Sheffield
Teaching Hospitals NHS Foundation Martin Smith
Trust Professor, University College London,
Consultant in Neuroanaesthesia and
Graeme Nimmo Neurocritical Care, National Hospital for
Consultant Physician in Intensive Care Neurology and Neurosurgery, University
Medicine and Clinical Education, Western College London Hospitals
General Hospital, Edinburgh
Andrew Temple
Dave Partridge Consultant in Intensive Care Medicine/
Consultant in Medical Microbiology, Anaesthesia, Sheffield Teaching Hospitals
Sheffield Teaching Hospitals NHS NHS Foundation Trust
Foundation Trust
Chris Thorpe
Nicola Pawley Consultant in Anaesthesia/Intensive Care,
Consultant in Anaesthesia/Intensive Care Ysbyty Gwynedd Hospital, Bangor
Medicine, Chesterfield Royal Hospital NHS
Foundation Trust Ascanio Tridente
Consultant Intensivist and Physician,
Omar Pirzada St Helens and Knowsley Teaching
Consultant in Respiratory Medicine, Hospitals
Sheffield Teaching Hospitals NHS
Foundation Trust Alex Trotman
Postgraduate Office, The Chancellor’s
Richard Porter Building, 49 Little France Crescent,
Consultant in Intensive Care Medicine, National Hospital for Neurology and
University Hospitals of Leicester NHS Neurosurgery, University College London
Trust Hospitals, Edinburgh

Downloaded from https:/www.cambridge.org/core. Boston University Theology Library, on 21 May 2017 at 16:06:04, subject to the Cambridge
Core terms of use, available at https:/www.cambridge.org/core/terms. https://doi.org/10.1017/9781139683661
 x Contributors

Bevan Vickery Teaching Hospitals NHS Foundation

Consultant, Department of Adult Trust
Anaesthesia, Auckland City Hospital,
Auckland, New Zealand James Wigfull
Consultant in Intensive Care Medicine/
Rachel Wadsworth Anaesthesia, Sheffield Teaching
Consultant in Intensive Care Medicine/ Hospitals NHS Foundation Trust
Anaesthesia, Sheffield Teaching Hospitals
NHS Foundation Trust Matthew Wiles
Consultant in Neuroanaesthesia
Stephen Webber and Neurocritical Care, Sheffield
Consultant in Intensive Care Medicine/ Teaching Hospitals NHS Foundation
Anaesthesia, Sheffield Teaching Hospitals Trust
NHS Foundation Trust
Elizabeth Wilson
Timothy Wenham Consultant in Critical Care Medicine and
Consultant in Anaesthesia and Intensive Anaesthesia, Royal Infirmary,
Care Medicine, Barnsley Hospital NHS Edinburgh
Foundation Trust
Lin Lee Wong
Paul Whiting Specialty Registrar in Gastroenterology and
Consultant in Intensive Care Hepatology, Royal Hallamshire Hospital,
Medicine/ Anaesthesia, Sheffield Sheffield

Downloaded from https:/www.cambridge.org/core. Boston University Theology Library, on 21 May 2017 at 16:06:04, subject to the Cambridge
Core terms of use, available at https:/www.cambridge.org/core/terms. https://doi.org/10.1017/9781139683661
 Preface
Case-based discussion is an integral part of critical care teaching and training.
Although the specialty is a relatively young branch of medicine, in addition to its own
specific knowledge base, it requires a detailed background knowledge of surgery, medicine
and trauma across all age ranges.
In creating this book, we have approached knowledgeable and enthusiastic trainers in
their subject fields to discuss an interesting or illustrative case. The aim was to create a
number of discrete small chapters that could be used as the basis for individual general
reading, group tutorials or as a starting point for further exploration around a topic area.
This is not intended to be a definitive text but contains a mixture of core knowledge and
detailed background information so that there is material of interest to everyone looking
after critically ill patients.
The cases chosen have all been mapped to the UK Faculty of Intensive Care Medicine
FFICM exam and the European Society of Intensive Care Medicine EDIC exam so we hope
it will provide alternative reading for those studying for those exams.
We have enjoyed reading and editing the cases and have learnt from the expertise of the
authors. We hope you will too.

xi
Downloaded from https:/www.cambridge.org/core. Boston University Theology Library, on 21 May 2017 at 16:06:04, subject to the Cambridge
Core terms of use, available at https:/www.cambridge.org/core/terms. https://doi.org/10.1017/9781139683661
 Levels of Evidence
(adapted from the Centre for Evidence Based Medicine, Oxford )

1a Systematic reviews (with homogeneity) of randomised controlled trials

1b Individual randomised controlled trials (with narrow confidence intervals)
1c ‘All or none’ randomised controlled trials (i.e., when all patients died before the
treatment became available, but some now survive on it; or when some patients died
before the treatment became available, but none now die on it)
2a Systematic reviews (with homogeneity) of cohort studies
2b Individual cohort study or low quality randomised controlled trials (e.g., <80%
follow-up)
2c “Outcomes” Research
3a Systematic review (with homogeneity) of case-control studies
3b Individual case-control study
4 Case-series (and poor quality cohort and case-control studies)
5 Expert opinion without explicit critical appraisal, or based on physiology, bench
research or “first principles”

xii
Downloaded from https:/www.cambridge.org/core. Boston University Theology Library, on 21 May 2017 at 16:05:59, subject to the Cambridge
Core terms of use, available at https:/www.cambridge.org/core/terms. https://doi.org/10.1017/9781139683661
 Abbreviations Referred to in Case Discussions
AAA abdominal aortic aneurysm
AAGBI Association of Anaesthetists of Great Britain and Ireland
ABGs arterial blood gas(es)
ABI acute brain injury
ACE angiotensin converting enzyme
ACS abdominal compartment syndrome
ACTH adrenocorticotrophic hormone
ADH antidiuretic hormone
AF atrial fibrillation
AGNB aerobic gram negative bacilli
AIH autoimmune hepatitis
AIP acute interstitial pneumonitis
AIS acute ischaemic stroke abbreviated injury scale
AKI acute kidney injury
ALD alcoholic liver disease
ALT alanine transaminase
ANP advanced nurse practitioner
APACHE acute physiology and chronic health evaluation
APP abdominal perfusion pressure
APPT activated partial thromboplastin time
APRV airway pressure release ventilation
ARDS adult respiratory distress syndrome
ARF acute respiratory failure
aSAH aneurysmal subarachnoid haemorrhage
ASB assisted spontaneous breathing
ASPEN American Society for Parenteral and Enteral Nutrition
AST aspartate aminotransferase
ATC acute traumatic coagulopathy
ATN acute tubular nephropathy
ATP adenosine triphosphate
ATS American Thoracic Society
AU absorbance units
BAL bronchoalveolar lavage
BIPAP biphasic positive airway pressure
BIS bispectral index
BMI body mass index
BP blood pressure
bpm beats per minute
BSI blood stream infection
BTF brain trauma foundation
BTS British Thoracic Society
BURP backwards, upwards and rightwards pressure on the thyroid cartilage
CA cerebral autoregulation
CAM-ICU Confusion Assessment Method for the Intensive Care Unit
CAP community acquired pneumonia
CBF cerebral blood flow
CBG capillary blood gases
CBV cerebral blood volume
CFA crytpogenic fibrosing alveolitis
CFAM cerebral function analysing monitor
CFU colony forming units
xiii
Downloaded from https:/www.cambridge.org/core. Boston University Theology Library, on 21 May 2017 at 16:06:01, subject to the Cambridge
Core terms of use, available at https:/www.cambridge.org/core/terms. https://doi.org/10.1017/9781139683661
 xiv Abbreviations

CHO carbohydrate
CI cardiac index
CK creatine kinase
CLA-BSI central line associated blood stream infection
CMRO2 cerebral metabolic rate for oxygen
COMT catchyl-0-methyltransferase
COP cryptogenic organising pneumonia
COPD chronic obstructive pulmonary disease
CPAP continuous positive airway pressure
CPC cerebral performance category
CPIS Clinical Pulmonary Infection Score
CPK creatine phosphokinase
CPM central pontine myelinloysis
CPP cerebral perfusion pressure
CPS Child Pugh Score
CR-BSI catheter related blood stream infection
CRP C-reactive protein
CRT capillary refill time
CRRT continuous renal replacement therapy
CSW cerebral salt wasting syndrome
CT computed tomography
CTA CT angiography
CTEPH chronic thromboembolic pulmonary hypertension
CTPA CT pulmonary angiogram
CVC central venous catheter
CVST cerebral venous and sinus thrombosis
CVVH continuous venovenous haemofiltration
CVVHD continuous venovenous haemodiafiltration
DAS Difficult Airway Society
DBD donation after brainstem death
DC direct current
DCCV direct current cardioversion
DCD donation after circulatory death
DCI delayed ischaemic deficit/ delayed cerebral ischaemia
DGH district general hospital
DHI dynamic hyperinflation
DIC disseminated intravascular coagulation
DKA diabetic ketoacidosis
DSA digital subtraction angiography
DVT deep venous thrombosis
EBIC European Brain Injury Consortium
E-CPR extra-corporeal support during cardiopulmonary resuscitation
ED emergency department
EEG electroencephalogram
ERCP endoscopic retrograde cholangio pancreatography
ESPEN European Society for Clinical Nutrition and Metabolism
ESBL extended spectrum beta lactamases
EWS early warning score
FBC full blood count
FEV1 forced expiratory volume in 1 second
FiO2 fraction of inspired oxygen
FRC functional residual capacity
FV flow velocity
GAS group A streptococcus
GCS Glasgow Coma Scale
GDC Guglielmi detachable coil

Downloaded from https:/www.cambridge.org/core. Boston University Theology Library, on 21 May 2017 at 16:06:01, subject to the Cambridge
Core terms of use, available at https:/www.cambridge.org/core/terms. https://doi.org/10.1017/9781139683661
Another random document with
no related content on Scribd:
 A mondottakat összefoglalva, az az ellenvetésünk lehet azokra a
kísérletekre, melyek észszerűen akarták magyarázni a társadalmi
tényeket, hogy vagy teljesen mellőzték a társadalmi alárendeltség
gondolatát, vagy pedig hamis kibúvókkal akarták fenntartani. Az
általunk kifejtett szabályok ellenben lehetővé teszik olyan
szociológiának megalkotását, mely a alárendeltség gondolatában
minden közös élet lényeges feltételét látja, mindent az észre és
igazságra alapítván.
 HATODIK FEJEZET.

A bizonyító eljárás szabályai.

Csak egy módunk van annak megállapítására, hogy egy jelenség

oka-e a másiknak: össze kell hasonlítani a kölcsönös meglevő vagy
hiányzó eseteket és kutatni kell, hogy vajjon a körülmények
különböző kombinációiban mutatkozó eltérések bizonyítják-e az
egymástól való függést. A módszer a tulajdonképpeni kísérlet, ha a
megfigyelő tetszése szerint mesterségesen létrehozhatók. Ha
ellenben a tények eredménye nem a mi rendelkezésünk szerint való,
s csak úgy tudjuk őket megközelíteni, ha önként jöttek létre, az
alkalmazott módszer indirekt kísérlet vagy összehasonlító módszer.
Láttuk, hogy a szociológiai magyarázat kizárólag az oksági
viszony megállapításában áll, vagyis arról van szó, hogy a jelenséget
összekapcsoljuk okával, vagy ellenkezőleg az okot célszerű
hatásaival. Mivel azonban másrészről a társadalmi jelenségekre a
kísérleti eljárás nyilvánvalóan nem alkalmazható, úgy látszik, a
szociológiának csak az összehasonlító módszer felel meg. Igaz, hogy
Comte ezt nem sokra méltatta. Úgy találta, hogy ki kell egészíteni
azzal, amit ő történeti módszernek nevez, de ennek a szociológiai
törvényekről való sajátságos felfogása az oka. Szerinte ezeknek főleg
nem a határozott oksági viszonyokat, hanem az emberi fejlődés
általános irányát kell kifejezniök. Összehasonlítás segítségével nem
fedhetők fel, mert, hogy összehasonlíthassuk a szociális jelenségnek
különböző népeknél található különböző formáit, el kell különítenünk
az időbeli feltételektől, melyekhez tartozik. Mert ha az emberi
fejlődést darabban kezdjük tárgyalni, lehetetlenség lesz a további
folyamatot megtalálni. Ennek elérése végett nem az analizis, hanem
a tágkörű szintézis a helyes eljárás. Az emberiség egymásután
következő fázisait bizonyos módon egymás mellé kell hozni, úgy
hogy bizonyos módon felfoghassuk «minden fizikai, értelmi, erkölcsi
és politikai szervezetnek szakadatlan fejlődését.71) Ez az alapja
annak a módszernek, melyet Comte történelminek nevez, mely tehát
elszalajt minden talajt, ha elvetjük a Comte-féle szociológia
alapgondolatát.
Igaz, hogy Mill még az indirekt kísérletet is alkalmazhatatlannak
tartja a szociológiában. De érvelése elveszti majd minden tekintélyét,
ha meggondoljuk, hogy ugyanezt alkalmazza a biológiai
jelenségekre, sőt még a legösszetettebb fizikai és kémiai tényekre
is.72) Ma már nem kell bizonyítani, hogy a vegytan és a biológia nem
lehet más, mint kísérleti tudomány. Semmi okunk sincs annak
elfogadására, hogy a szociológiára vonatkozó kritikája jobban meg
van alapozva, mert a szociológiai tudományok az előbb említettektől
csak nagy összetettségük folytán különböznek. Ezzel a különbséggel
együtt járhat, hogy a szociológiában a kísérleti eljárás sokkal több
nehézségbe ütközik, mint egyéb tudományokban; de nem láthatjuk
be, hogy miért lesz ez teljességgel lehetetlen.
Millnek ez az elmélete ezenkívül olyan követelményen alapszik,
mely kétségkívül az ő logikájának alapvető elveivel kapcsolatos, de
ellentétben van a tudománynak összes elveivel. Azt állítja ugyanis,
hogy ugyanaz a következmény épen nem következik mindig
ugyanabból az előzményből, hanem hol egyik, hol másik okból ered.
Az oki kapcsolatnak ilyen módon való felfogása megfosztja azt
minden rendeltetésszerűségtől és a tudományos analizisre körülbelül
lehetetlenné teszi. Mert az ok és okozati láncolatba olyan
komplikációt csúsztat be, hogy az értelem nem tud rajta eligazodni.
Ha valamely hatás különböző okokból eredhet, az adott körülmények
sokaságában az előidéző ok felismerésére szükséges volna, hogy a
tapasztalat alá legyen vetve az elkülönítési feltételeknek, amelyek,
főleg a szociológiában, kivihetetlennek.
 De ez a több okról szóló axioma tagadása az okság elvének.
Kétségtelen, hogy ha Millel együtt elhisszük, hogy az ok és okozat
teljesen különneműek és köztük semminemű logikai viszony nincs,
semmi ellenmondás nincs abban az állításban, hogy az okozat
követhet majd egy, majd más okot. Ha pusztán kronológikus az a
viszony, mely A-t C-vel egyesíti, nincs kizárva, egy ebbe a nembe
tartozó másik viszony sem, mely pl. C-t B-vel kapcsolja össze. De ha
ellenkezőleg az oksági viszony valahogyan érthető is, nem lehet az
egész eddig a meghatározatlan pontig. Ha pedig olyan viszony, mely
a dolgok természetén alapszik, akkor csak ugyanazon ok csak
ugyanazon hatás között létezhetik, mert csak egy és ugyanazon
lényeg kifejezője lehet. Az oksági viszony érthetőségét csak
filozófusok vonták valaha kétségbe. A tudósnál ez nem is kérdés.
Már maga a tudományos módszer feltételezi. Hogyan lehetne
másképen magyarázni a dedukciónak a kísérleti eljárásban való oly
fontos szerepét és az ok és okozat arányosságának alapelvét? Ami
pedig az idézett eseteket illeti, ahol állítólag több okot lehet
megfigyelni, hogy ezekt bebizonyíthassuk, úgy meg kell előbb
állapítani, hogy ez a többség nem csupán látszólagos, vagy pedig a
hatás külső egysége nem fed több valódi többséget. Hányszor
megtörtént már a tudományban, hogy okozati egységre lehetett
visszavezetni azt, aminek sokfélesége először elvitázhatatlannak
látszott. Stuart Mill maga hoz fel egy példát, hivatkozva arra, hogy a
modern elméletek szerint a reszelés, ütés és kémiai hatás folytán
előállott hőhatás egy és ugyanazon okból származik. Megfordítva,
mikor okozatról van szó, a tudós gyakran megkülönbözteti azt, amit
a tömeg összezavar. A láz szó a hozzá nem értők szerint egy és
ugyanazon betegségtünetet jelenti. A tudomány szerint nagyszámú
specifikusan különböző láz van és a több ok több okozattal van
kapcsolatban. Hogy e sok betegségfaj között mégis van valami
közös, az a magyarázata, hogy ezek az okok is egybe tartoznak
bizonyos tulajdonságokkal.
Ezt az elvet annál inkább ki kell vetni a szociológiából, mert még
sok szociológus kerül hatása alá, még akkor is, ha az összehasonlító
módszer alkalmazása ellen sem tesznek ellenvetést. Általában azt
mondják, hogy a bűn hasonló módon a legkülönbözőbb okokból áll
elő, éppúgy, mint az öngyilkosság, a büntetés stb. Ha ebben az
értelemben alkalmazzuk a kísérleti eljárást, nagyszámú fontos tényt
gyüjthetünk össze, de sohasem jutunk el pontos törvényekhez és
határozott oksági kapcsolatokhoz. Legfeljebb elhamarkodva, hibásan
meghatározott álkövetkeztetést vezethetünk le a zavaros és
meghatározhatatlan előzmények csoportjából. Ha tehát az
összehasonlító módszert mégis tudományosan akarjuk alkalmazni,
vagyis az oksági elvre akarunk támaszkodni, úgy amint ez magából a
tudományból következik, a tervbevett összehasonlításokhoz a
következő tételt vegyük alapul: Ugyanannak az okozatnak mindig
ugyanaz az ok felel meg. Tehát, hogy visszatérjünk a fentebbi
példákra, ha az öngyilkosság több mint egy októl függ, az az oka,
hogy többféle öngyilkosság van. Ugyanígy van a bűnnél is. Ha
ellenben a büntetést is különböző okokból vélték levezethetőnek, ez
azért van, mert nem vették észre a közös elemet, mely mindezekben
az előzményekben megvan s melynek segítségével hozzák létre a
közös okozatot.73)

II.

Ha az összehasonlító módszernek különböző eljárásai

alkalmaztatnak is a szociológiában, nincs meg egyformán
valamennyinek a bizonyító ereje.
Az úgynevezett maradékok módszere, amennyiben az főleg a
kísérleti eljárásnak egyik formája, semmi haszonnal nem jár a
társadalmi jelenségek tanulmányozásában. Nem számítva, hogy ez
csak eléggé előrehaladott tudományoknál használható, mivelhogy
feltételezi nagyszámú fontos törvény ismeretét, a társadalmi
jelenségek sokkal összetettebbek, semhogy adott esetben pontosan
le tudnánk vonni minden okból a hatást egészen egy vagy
visszamaradó okig.
 Ugyanez az ok teszi nehezen alkalmazhatóvá a megegyezés és a
különbségek módszerét. Ez ugyanis feltételezi, hogy az
összehasonlított esetek vagy egyetlen ponton egyeznek meg, vagy
egyetlen ponton különböznek. Persze nincs olyan tudomány, amely
valaha olyan tapasztalatokra tett volna szert, amelyeknél
megcáfolhatatlanul meg lehetne állapítani az egyetlen szigorúan vett
megegyezési vagy különbségi karaktert. Sohasem lehetünk afelől
biztosak, hogy nem hagytunk-e figyelmen kívül valami előzményt,
amely ugyanakkor és oly módon mint az egyetlen ismert előzmény
hasonló megegyezést vagy különbséget mutat a következménnyel.
Ámbár a járulékos elemeknek teljes kiküszöbölése csak eszményi és
megvalósíthatatlan cél, a fizikai, kémiai, de főleg biológiai
tudományok elég közel járnak ahhoz, hogy a bizonyítást sok esetben
gyakorlatilag kielégítőnek tekinthessük. De ez a szociológiában a
jelenségek nagy összetettsége miatt nincsen meg s ehhez az is
hozzájárul, hogy minden mesterséges kisérlet lehetetlenség.
Minthogy nem tudnánk még csak megközelítőleg teljes jegyzéket
sem készíteni azokról a tényekről, melyek egy társadalomban
egyidejűleg léteznek vagy a történet folyamán egymást követték,
soha sem lehetünk biztosak afelől, még csak megközelítőleg sem,
hogy két nép minden viszonyban, egyet kivéve, megegyezik-e vagy
különbözik. Sokkal több eshetőség van arra, hogy egy jelenséget
elvétünk, minthogy egyet sem hagyunk figyelmen kívül. Ezért az
ilyen bizonyító eljárás csak egybevetésekre ad alkalmat, és ennek
magában semmiféle tudományos értéke nincs.
Egészen máskép van a párhuzamos változások módszerénél.
Ennek kivitelére nem szükséges, hogy minden eltérő változás amit
összehasonlítánk, szigorúan elkülöníttessék. Az értékek egyszerű
parallelizmusa, amit a két jelenség végez, elég bizonyíték arra, hogy
van köztük kapcsolat, feltéve, hogy elégszámú változó esetben meg
volt állapítva. E módszer kiváltsága annak tulajdonítható, hogy az
oksági viszonyt nem kívülről közelíti meg mint az előbbiek, hanem
belülről. Nem két tényt tár elénk egyszerűen, melyek külsőleg
egymást követik vagy egymást kizárják,74) oly módon, hogy misem
bizonyítja közvetve belső kapcsolatukat; azt mutatja inkább, hogy a
tények, legalább ami quantitásukat illeti, belsőleg kapcsolódnak
egymáshoz. Ez a belső kapcsolat egymagában elég annak
bebizonyítására, hogy egymáshoz nem idegenek. A jelenség
fejlődésének módja annak lényegét fejezi ki. Ha két fejlődés
párhuzamos, a bennük kifejeződött lényegben is meg kell lenni a
párhuzamosságnak. Az állandó párhuzamosság már magában
törvény, bármilyen is az állapota az összehasonlításon kívül maradt
jelenségnek. Hogy ezt a törvényt gyengítsük, nem elég rámutatni
arra, hogy a hasonlósági és különbségi módszer néhány bizonyos
alkalmazásánál nem állja meg a helyét; ez azzal volna egyenlő, hogy
elismerjük egy olyan bizonyítási nemnek tekintélyét, mely a
szociológiában tulajdonképpen nem érvényesülhet.
Amikor két jelenség szabályosan változik, egyik úgy mint a másik,
ezt a viszonyt fenn kell akkorra tartanunk, amikor bizonyos
esetekben a jelenségek egyike a másik nélkül mutatkozik. Mert vagy
az okot akadályozza meg az okozat létrehozásában egy ellentétes ok
hatása, vagy az jelentkezik ugyan, de nem olyan formában, mint
ahogy előbb megfigyeltük. Kétségkívül helyénvaló a tényeket újból
megvizsgálni, de nem kell cserben hagyni a szabályosan végzett
bizonyítás eredményeit.
Igaz, hogy ezzel az eljárással megállapított törvények nem
jelentkeznek mindig egyszerre az oksági viszony formájában.
Párhuzamosság nemcsak úgy áll elő, hogy egyik jelenség oka a
másiknak, hanem úgy is, hogy mindkettő egy oknak hatása vagy
még inkább úgy, hogy van közöttük egy harmadik közbeeső, de
észre nem vett jelenség, amely okozata az elsőnek és oka a
másodiknak. E módszer eredményeinek tehát magyarázatra van
szükségük. De melyik az a kísérleti módszer, amelyik lehetővé teszi,
hogy gépiesen megtartsunk egy oksági viszonyt, anélkül, hogy a
megállapított tényeket ne kellene az értelemnek kidolgoznia? Fontos
csak az, hogy a kidolgozás módszeresen legyen végezve és ezen a
módon járhatunk el: Először is a dedukció segítségével azt kutatjuk,
hogy a két eset közül az egyik hogyan hozza létre a másikat; azután
igyekszünk ennek a dedukciónak eredményét tapasztalatok, vagyis
új összehasonlítások segítségével igazolni. Ha a dedukció lehetséges,
ez az igazolás sikerült, a bizonyítást bevégzettnek tekintjük. Ha
ellenben a két tény közt semmiféle közvetlen kapcsolatot nem
veszünk észre, ha különösen e kapcsolatnak feltevése ellentmond a
már beigazolt törvényekkel, egy harmadik jelenséget keresünk,
amelytől e másik kettő éppúgy függhet vagy pedig közvetítő lehet
közöttük. Például a legbiztosabb módon megállapíthatjuk, hogy az
öngyilkosságra való tendencia oktatás tendenciájával váltakozik. De
lehetetlenség megérteni, hogy a tanítás, hogy vihet öngyilkosságra;
az ilyen magyarázat ellentmondásban van a lélektan törvényeivel. A
tanítás főleg az elemi ismeretekre szorítkozik, csak a legfelszínesebb
régióit érinti az öntudatnak, ellenben az önfenntartás ösztöne
alapcéljaink egyike. Tehát ezt nem zavarhatja egy annyira távoleső s
egy olyan gyönge kihatású jelenség. Az a kérdés merül fel tehát,
hogy vajjon egyik és másik tény nem egy és ugyanazon állapotnak
következményei-e? Ez a közös ok pedig a vallásos hagyomány
gyengülése, mely éppúgy erősíti a tudás szükségletét, mint az
öngyilkosságra való hajlamot.
De van még egy másik ok is, mely különösen a párhuzamos
változások módszerét teszi a szociológiai kutatások eszközévé. Mert
egyéb módszereket, bármily kedvezőek is a körülmények, csak úgy
alkalmazhatunk eredménnyel, ha nagyon jelentékeny az
összehasonlított tények száma. Ha van két társadalom, melyek csak
egy ponton hasonlítanak vagy csak egy ponton különböznek,
megállapíthatjuk, hogy a két tény vagy együtt jár, vagy teljesen
kizárja egymást. De hogy ez a megállapítás tudományos értékű
legyen, szükséges, hogy az esetek nagy számára támaszkodjék.
Biztosaknak kellene afelől lennünk, hogy az összes tények
figyelembe voltak véve. Nemcsak hogy teljes leltár nem lehetséges,
de még az így felhalmozott tényeket sem lehet, éppen sokaságuk
miatt kielégítő pontossággal megállapítani. Nemcsak annak a bajnak
vagyunk kitéve, hogy a lényegeseket elvétjük, s amelyek a már
ismerteknek ellentmondanak, de még az sem bizonyos, hogy ez
utóbbiakat jól ismerjük. Valóban a szociológusok érvelését gyakran
az rontotta le, hogy előnyt adva a megegyezési vagy különbségi
módszernek, főleg az előbbinek, inkább egymásra halmozták a
bizonyítékokat, ahelyett, hogy bírálták és válogatták volna. Így aztán
folyton megesik, hogy egy kalap alá veszik az utazók zavaros és
felületes megfigyeléseit és a történelem pontos dátumait. Nemcsak
ezeknek a bizonyítékoknak láttára mondhatjuk el, hogy
meggyengítésükre egyetlen tény elég, de maguk a tények sem
mindig megbízhatók, melyeken alapulnak.
A párhuzamos változások módszere nem kötelez bennünket sem
ezekre a hiányos előszámlálásokra, sem ezekre a felületes
megfigyelésekre. Néhány tény elég arra, hogy eredményekre
juthassunk. Ahogy bebizonyítottuk bizonyos adott számú esetben,
hogy két tény együtt változik, biztosak lehetünk arról, hogy
törvényre akadtunk. Az adatokat, melyeknek nem kell nagy számmal
lenniök, ki lehet válogatni, sőt az alkalmazásukkal foglalkozó
szociológus kutatás tárgyává teheti őket. Indukciói számára legfőbb
tárgyul tehát a társadalmakat veheti és kell vennie, amelyeknek
hiedelmei, hagyományai, joga leírt és hiteles emlékekben öltenek
testet. Természetesen ne vesse meg az etnografia tapasztalatait
(nincs tény, amit a tudósnak szabad volna megvetni), de adja meg
nekik az őket megillető helyet. Ne rájuk helyezze kutatásainak
súlypontját, hanem úgy alkalmazza, mint a történelem kiegészítését,
vagy legalább is azon legyen, hogy ezt ez utóbbiakkal támogassa. Ily
módon nemcsak több megkülönböztetéssel sáncolja körül
özszehasonlításait, hanem nagyobb kritikával is hajtja végre; mert
éppen azáltal, hogy a tényeknek csak szűkre szabott rendjéhez
alkalmazkodik, azokat nagyobb gonddal ellenőrizheti. Természetesen
nem a történészek munkáját kell újra csinálnia, csak nem fogadhat
el passziv módon és minden kézből értesítést, amire neki van
szüksége.
Nem kell azt hinni, hogy a szociológia azért, mert talán csak az
egyetlen experimentális eljárásnak veheti hasznát, alantasabb helyet
foglal el, mint a többi tudományok. Ezt a hátrányt a változatok
gazdagsága kárpótolja, ami a szociológusnak önként kínálkozik s
amire a természet más területén sehol sem találunk példát. Az
egyéni élet folyamán a szervezetben végbemenő változások nem
ilyen számosak és nagyon korlátozottak. Azok, amelyeket
mesterségesen elő lehet idézni az élet megsemmisítése nélkül,
nagyon szűk határok közé vannak szorítva. Igaz, hogy sok fontos
változás jött létre a zoológiai fejlődés folyamán, de ezek is csak
nagyon ritka és homályos nyomokat hagytak hátra és létrejövetelük
feltételeit még nehezebb feltalálni. A társadalmi élet ellenben az
átalakulásoknak megszakítatlan folyamata s ezek párhuzamosak a
társas élet feltételei közt végbemenő egyéb változásokkal. Nemcsak
azok állnak rendelkezésünkre, melyek az új korra vonatkoznak,
hanem nagy számmal jutottak ránk olyanok is, melyeken az eltűnt
népek estek keresztül. Ámbár vannak hézagok, az emberiség
történelme sokkal világosabb és teljesebb az állatfajok történeténél.
Van továbbá nagy sereg társadalmi jelenség, mely minden
társadalmi területen előfordul, de vidékek, foglalkozás, vallás szerint
más-más formát ölt. Ilyenek pl. a bűn, öngyilkosság, szülés,
házasság, takarékosság stb. E külön miliők különféleségeiből a
tények nemeinek minden új soránál új változatok erednek, melyeket
a történelmi fejlődés felmutat. Ha tehát a szociológus nem tudja
egyforma eredménnyel alkalmazni a kísérleti kutatáshoz tartozó
összes eljárásokat, igen eredményes lehet egyetlen módszer, amit a
többiek kizárásával használhat, mert ennek alkalmazásával
összehasonlíthatatlan segélyforrásai vannak.
De ez csak akkor hozza meg a vele járó eredményeket, ha
szigorúan keresztülviszi. Mert azzal semmit sem bizonyítunk, ha,
mint gyakran történni szokott, megelégszünk azzal, hogy több-
kevesebb példával feltüntetjük, hogy a tények néhány esetben úgy
változnak, mint a feltevés követeli. Az ilyen elvétve előforduló és
töredékes megegyezésből nem lehet általános következtetést vonni.
Egy eszme megvilágítása még nem bebizonyítása. Nem az izolált
változatokat kell összevetni, hanem a változatok szabályosan
felállított sorait, melyeknek tagjai a legnagyobb folytonossági
fokozatban kapcsolódnak egymáshoz, mely még hozzá elég nagy
kiterjedésű. Mert valamely jelenség változásaiból csak úgy lehet
törvényt levonni, ha az adott körülmények közt való fejlődés
mikéntjét világosan kifejezik. Ezért szükséges, hogy a változások
közt meglegyen ugyanaz a folyamat, ami a természetes fejlődés
különböző mozzanatai között és ezenkívül hogy ez a fejlődés, amit
feltüntetnek, elég hosszú legyen arra, hogy iránya ne legyen
kétséges.

III.

De az a mód, mely szerint e soroknak képződniök kell, esetek

szerint változik. Magukban foglalhatnak olyan tényeket, melyek csak
egyetlen társadalomból – vagy több ugyanazon fajhoz tartozó
társadalomból – vagy több-több különböző társadalmi fajból vannak
véve.
Az első eljárás elég lehet akkor, ha szigorúan véve nagy
általánosságú tényekről van szó, melyhez elég terjedelmes és
változatos statisztikai adatunk van. Ha például azt a görbe vonalat,
mely az öngyilkosságok menetét egy elég terjedelmes időszakban
kifejezi, egybevetjük azokkal a változatokkal, melyeket ugyanez a
jelenség tartományok, osztályok, a falusi vagy városi lakosság,
nemek, kor, polgári állapot stb. szerint nyujt, sikerül igazi
törvényeket felállítanunk, anélkül, hogy a kutatást az illető ország
határain túl terjesztenénk; ámbár mindig előnyös ezeket az
eredményeket ugyanahhoz a fajhoz tartozó más népeken végzett
megfigyelésekkel megerősíteni. De az ilyen szűk körre vont
összehasonlítással csak akkor elégedhetünk meg, ha az egész
társadalomra kiterjedt mozgalmaknak csak egyikét tanulmányozzuk,
melyek hozzá egyik pontról a másikra változnak. Ha ellenben
intézményről, jogi, erkölcsi szabályról, organizált szokásról van szó,
mely az ország egész területén egyforma és egyformán funkcionál,
amely csak időben változik, nem lehet a kutatást csak egy népre
szorítani. Ebben az esetben ugyanis a párhuzamos görbékből csak
egy pár lesz a bizonyítás anyaga, az, amely a megfigyelt jelenségnek
és a vélt okoknak történelmi menetét fejezi ki, de csakis ebben az
egy társadalomban. Kétségtelen, hogy ez a párhuzamosság, ha
állandó, már magában megfigyelendő tény, de egymagában még
nem bizonyíték.
Ha számon veszünk több ugyanazon fajhoz tartozó népet, már
tágabb terünk van az összehasonlításra. Először is egybevetjük
egyiknek a történetét a másikéval és utána nézünk, hogy külön-
külön mindegyiknél kifejlődött-e az idők folyamán ugyanaz a jelenség
ugyanazon körülmények folytán. Azután összehasonlítást tehetünk e
különböző fejlődések között. Így például meghatározhatjuk azt a
formát, amelyet a kutatott tény a különböző társadalmakban akkor
vesz fel, amikor fejlődésének tetőpontjához jutott. Ez a forma nem
lesz mindenütt hasonló, mert mindegyik egy típushoz tartozik ugyan,
de külön-külön individualitás; esetek szerint többé-kevésbbé valami
bélyeget hord magán. Így a változatoknak új sorát kapjuk, amit
egybevethetünk azzal, amit a gondolt feltétel ugyanabban az
időpontban és minden országban feltüntet. Így pl. a patriarchális
család fejlődését Róma, Athén, Spárta történelmében nyomon
követve, ezeket az államokat annak a fejlődésnek maximuma szerint
csoportosítjuk, amit a családi típus mindegyiknél elért, azután látni
fogjuk, vajjon a társadalmi miliőt illetőleg e mód szerint
csoportosulnak-e, mert az első tapasztalat szerint látszólag ettől függ
a családi tipus kialakulása.
De ez a módszer még magában nem lehet elég. Csak azokra a
jelenségekre alkalmazható, melyek az illető összehasonlított népnek
élete folyamán keletkeztek. A társadalom nem maga teremtette
szervezetének minden egyes részét; részben teljesen készen kapta
már a megelőzőktől. Ami ilyen módon rá átszármazott, nem
történetének folyamán végbemenő fejlődésnek eredménye, s ennek
következtében nem lehet megmagyarázni, ha ki nem lépünk annak a
fajnak határaiból, melynek része. Csak azokat a járulékokat lehet
ilyen módon tárgyalni, amelyek hozzájárultak ehhez az eredeti
alaphoz és átalakították. De minél feljebb haladunk a társadalmi
lépcsőn, a szerzett jellemvonások annál csekélyebb jelentőségűek
lesznek az átvett tulajdonságokkal szemben minden egyes népnél.
Ez különben minden haladás feltétele. Így azok az új elemek,
melyeket történetünk kezdete óta bevittünk a magánjogba, a
tulajdonjogba, az erkölcsbe, aránylag kevésszámúak és csekély
jelentőségűek azokhoz képest, melyeket a mult hagyott ránk. Az így
létrejött új dolgokat nem tudjuk tehát megérteni, ha nem
tanulmányoztuk először azokat az alapvető jelenségeket, melyekben
gyökereznek, ezek pedig csak a legszélesebb alapra vetett
összehasonlítással tanulmányozhatók. Hogy megérthessük a mai
családnak, házasságnak és tulajdonnak állapotát, meg kell
ismernünk annak eredetét, az egyszerű elemeket, melyekből ez
intézmények össze vannak téve, s e tekintetben a nagy európai
társadalmak összehasonlító történelme nem adhat elég
felvilágosítást. Jóval tovább kell mennünk.
Tehát, hogy valamely meghatározott fajhoz tartozó társadalmi
intézményről számot adhassunk, összehasonlítjuk különböző formáit
nemcsak ehhez a fajhoz tartozó népeknél, hanem az összes régebbi
fajokhoz tartozóknál is. Szó van pl. a családi élet szervezetéről.
Először megállapítjuk a valaha létezett legfejletlenebb típust, azután
nyomról-nyomra követjük fokról-fokra való komplikálódásának
módját. Ez a módszer, amelyet genetikusnak is nevezhetnénk,
egyszerre adná a jelenség analizisét és szintézisét. Mert egyrészről
disszociált állapotban mutatná meg nekünk az alkotó elemeket,
csupán azért, hogy elibünk állítaná, mi módon jöttek lassankint
egymásután létre, s egyúttal az összehasonlítás nagy terjedelme
révén jobban meg lehetne állapítani alakulásuk és társulásuk
feltételeit. Tehát bármilyen összetételű társadalmi tényt csak úgy
lehet megmagyarázni, ha integrális fejlődését minden társadalmi
fajon keresztül követjük. Az összehasonlító szociológia nem külön
ága a szociológiának; ez maga a szociológia annál inkább, minél
jobban levetkőzi pusztán leíró jellegét és a tényekkel is számot akar
vetni.
A tágkörű összehasonlítások folyamán gyakran felmerül egy
tévedés, mely meghamisítja az eredményeket. A társadalmi
események fejlődési irányának megítélése végett nem ritkán
összehasonlítják azt, ami egy fajnak hanyatlási korában megy végbe
azzal, ami a rákövetkezőnek fejlődése kezdetén keletkezik. Ennek az
eljárásnak révén hittek annak az állításnak lehetőségében, hogy a
vallásos hiedelmek és az összes hagyományok gyengülése csak múló
tünet a népek életében, mivel csak a népek életének utolsó
periódusában jelentkezik és eltűnik, mihelyt új fejlődés veszi
kezdetét. De ezzel a módszerrel ki vagyunk annak téve, hogy a
haladás szabályos és szükséges menetének vesszük azt, ami egy
egészen más oknak okozata. Valóságban az az állapot, melyben
valamely új társadalom van, nem folytatása annak az állapotnak,
melybe fejlődésüknek végén azok a társadalmak jutottak, melyeknek
helyére jött. Ez ugyanis részben a társadalom új voltának
következménye, ami meggátolja, hogy az előbbi népek tapasztalatai
rögtön asszimilálódjanak és hasznossá váljanak. Így azok a
tehetségek és készségek, amelyeket a gyermek szüleitől kapott,
élete folyamán csak később jutnak működésbe. Tehát, hogy az
említett példára visszatérjünk, a hagyományokra való visszatérést,
amit minden történelem kezdetén megfigyelhetünk, nem arra lehet
visszavinni, hogy ennek a jelenségnek visszafejlődése csak átmeneti
lehet, hanem azokra a külön feltételekre, melyekben minden
kezdődő társadalmat találunk.
Az összehasonlítás csak akkor bizonyít, ha minden zavarólag ható
kortényezőt kiküszöbölünk; hogy ezt elérjük, elég az összehasonlított
társadalmakat fejlődésüknek ugyanabban a korszakában
megfigyelni. Így azután, hogy megtudhassuk, hogy milyen irányú a
társadalmi fejlődés, összehasonlítjuk minden fajnak kezdetleges
állapotát azzal, amivé a következő fajnak kezdetleges állapotában
lesz; így azután annak alapján, hogy egyik fokozat a másikig több,
kevesebb vagy ugyanolyan fokú intenzitást mutat, megtudjuk
mondani, hogy a jelenség halad-e, vagy visszafejlődik, vagy
ugyanabban az állapotban megmarad.
 BEFEJEZÉS.

Ennek a módszernek megkülönböztető sajátságait az alábbiakban

foglaljuk össze.
Először is független mindennemű filozófiától. Mivel a szociológia a
nagy filozófiai tanokból származott, megőrizte azt a sajátságát, hogy
valamelyik rendszerre támaszkodik és vele ily módon kapcsolatban
van. Így történt, hogy egymásután pozitivista, evolucionista, majd
spiritualista lett, pedig meg kellett volna elégednie azzal, hogy
egyszerűen csak szociológia legyen. Módszerünket tétovázás nélkül
naturalisztikusnak neveznénk, ha ez a szó csak annyit jelentene,
hogy a társadalmi tényeket természetszerűen
megmagyarázhatóknak tekinti; de ebben az esetben a jelző eléggé
felesleges, mert csak azt jelenti, hogy a szociológus tudományos
munkát végez és nem misztikumokat gyárt. De ezt a kitételt
visszautasítjuk, ha a társadalmi dolgok lényegéről szóló tan értelmét
adják neki, ha például azt akarják vele mondani, hogy ezeket vissza
lehet vezetni egyéb kozmikus erőkre. A szociológiának semmi helye
nincs a metafizikusokat pártokra osztó nagy hipotésisek között. Ez
éppúgy nincs szabadságában, mint a determinizmus védelme. Csak
annak elismerését követeli, hogy az okság elve alkalmazható a
társadalmi jelenségekre. Ezt az elvet nem mint racionális
szükségességet, hanem csak mint tapasztalati követelményt, mint a
szabályszerű indukció eredményét állította fel. Mivel pedig az oksági
törvény a természet egyéb terrénumain is beigazolódott, úgy hogy
uralma lassanként a fizikából és kémiából az élettanba, majd innen a
lélektanba is átterjedt, jogunk van elfogadni, hogy éppen úgy igaz a
társadalomban is. Hozzátehetjük, hogy ma már ennek a
követelménynek alapján végzett kutatások kezdenek állandósulni. De
az a kérdés nincs érintve, hogy az oksági kapcsolat természete kizár-
e minden véletlent.
Magának a filozófiának különben főérdeke a szociológia
felszabadulása. Mert ha a szociológus nem vetkőzi le magáról
kellőképpen a filozófust, a dolgokat csak legáltalánosabb oldalukról
tekinti, ott ahol legjobban hasonlítanak az univerzum egyéb
dolgaihoz. Ha pedig az így felfogott szociológia érdekes tényekkel
illusztrálhatná is valamelyik filozófiát, új szempontokkal nem
gazdagíthatná, mert abban a tárgyban, melyet tanulmányoz, semmi
új nincsen. De ha más szakok alapvető tényei valóban meglelhetők a
szociológiában, ezek külön formákat öltenek, melyek azt a
természetet, melynek legfőbb kifejezői, jobban megérthetővé teszik.
Csakhogy ki kell jutniok az általánosságokból és részletes tényekké
kell lenniök, hogy ebből a nézőpontból tekinthessük őket. Így a
szociológia a legeredetibb anyagot fogja a filozófiai elmélkedés
számára nyujtani, abban a mértékben, amint specializálódik. Már az
előzményekből sejthető, hogy az ilyen fogalmak, mint faj. szerv,
funkció, egészség, betegség, ok, cél, mennyire új megvilágításba
kerülnek. Vajjon nem az-e a szociológia rendeltetése, hogy teljes
képét adja egy gondolatnak, az asszociáció gondolatának, mely
alapja lehet valamely pszichológiának, sőt egy egész filozófiának?
Módszerünk a gyakorlati tanokkal szemben ugyanazt a
függetlenséget ajánlja és teszi lehetővé. Az így értelmezett
szociológia nem lesz sem individualista, sem kommunista, sem
szocialista e szóknak közönséges értelmében. Ezeket a teoriákat
elvben nem ismeri el, s nem tulajdonít nekik tudományos értéket,
mert közvetlenül céljuk a tények reformálása, nem kifejezése. Ha
mégis érdeklődik irántuk, ez csak abban a mértékben történik,
ameddig társadalmi tényeket lát bennük, amelyek segítségére
lehetnek a szociális valóság megértésében, minthogy a társadalom
szükségleteit fejezi ki. A gyakorlati kérdésekkel szemben még sincs
mindig érdeknélküliségre kötelezve. Ellenkezőleg, észrevehető volt az
az állandó törekvésünk, hogy a módszernek olyan irányt adjunk,
mely gyakorlati célt is szolgálhat. Szükségképpen kutatásainak
céljánál találkozik e kérdésekkel. Hogy ezek a kérdések éppen most
merülnek fel és épp ezért a tények és nem hangulat alapján
oldódnak k meg, már ebből látható, hogy a szociológus
szempontjából egészen más határok közé kell, hogy állíttassanak,
mint a tömeg szempontjából, és hogy az egyebekben csak részleges
megoldások, amiket nyújthat, nem egyeznek meg eggyel sem
pontosan azok közül, amelyeknél a pártok megállapodhatnak. A
szociológia szerepe ebből a szempontból éppen az, hogy
felszabadítson bennünket minden párttól, nemcsak úgy, hogy tant
állítson a tannal szemben, hanem hogy e kérdésekkel külön
álláspontot állítson szembe, amelyet csak a tudomány adhat meg a
dolgokkal való közvetlen érintkezése folytán. És valóban csak a
tudomány taníthat meg bennünket arra, hogy a történelmi
intézményeket fetisizmus nélkül tisztelettel tárgyaljuk, éreztetvén
velünk egyszersmind szükséges és múlékony voltukat, ellenálló
erejüket és rendkívüli változékonyságukat.
Másodszor a mi módszerünk tárgyilagos. Teljesen az a gondolat
uralkodik rajta, hogy a társadalmi tények dolgok és mint dolgokat
kell őket tárgyalnunk. Kétségtelen, hogy ezt az elvet egy kissé más
formában találjuk meg Comte és Spencer tanai között. De ezek a
nagy gondolkodók inkább elméleti formulát adtak róla, anélkül, hogy
azt megvalósították volna. Pedig hogy az elv holt betű ne maradjon,
nem elég hirdetni. Az egész tan alapjává kellene tenni, amit a kutató
akkor tesz magáévá, amikor kutatásait megkezdi, s amely őt egész
útján lépésről-lépésre követi. Ennek a tannak felállítása volt
törekvésünk célja. Kimutattuk, hogyan kell a szociológusnak a
hagyományos előítéleteket kiküszöbölni, hogy magukat a tényeket
állítsa helyükre; hogyan kell a tényeket legobjektivebb sajátságaik
alapján megragadni; mi módon kell bennük magukban keresni a
módját annak, hogy egészségesekre és kórosokra oszthassuk őket;
végre mi módon legyen ez az elv úgy a magyarázatoknál, mint a
magyarázatok felülbírálásánál irányadó. Mert ha birtokában vagyunk
annak az érzelemnek, hogy dolgokkal állunk szemben, nem
gondolunk többé arra, hogy hasznossági szempontok vagy bármiféle
más meggondolás szerint magyarázzuk őket. Nagyon jól megértjük
azt a távolságot, ami az ilyen okok és az ilyen okozatok között van. A
dolog erő, amit csak egy másik erő hozhat létre. Kutatjuk tehát
azokat az energiákat, melyek létre tudják őket hozni, hogy számot
vessünk a társadalmi tényekkel. Nemcsak a magyarázatok mások,
hanem máskép történik a bizonyítás is, vagy még inkább csak most
van arra szükség, hogy bizonyítsunk. Ha a szociológiai jelenségeket
csak objektiválódott eszmék rendszerének tekintjük, logikus rendben
való átgondolásuk magyarázatukat jelenti, sőt ez a magyarázat már
maga a bizonyítás; legfeljebb csak példákkal való támogatásnak van
helye. Ellenkező esetben csak módszeres tapasztalatok tudják a
dolgokról a titkot lerántani.
De ha a társadalmi tényeket dolgoknak tekintjük, de mindig
társadalmi dolgoknak. Ez a harmadik jellemvonása módszerünknek,
mely kizárólag szociológiaivá teszi. Gyakran úgy látszott, hogy ezek a
jelenségek rendkívüli összetettségüknél fogva a tudomány számára
vagy megközelíthetetlenek, vagy csak úgy vehetők tudományos
vizsgálat alá, ha visszavezettetnek az elemi, t. i. a pszichikai vagy
organikus feltételekre, vagyis kivetkőztetnek eredeti természetükből.
Mi ellenkezőleg, annak a megállapítását vállaltuk magunkra, hogy
lehetséges a tényeket tudományosan tárgyalni, anélkül, hogy
specifikus jellemvonásuktól megfosztanók őket. Sőt tiltakoztunk az
ellen, hogy e jelenségek sui generis anyagiatlanságát, mely őket
jellemzi, a lélektani jelenségek mégis már komplex
anyagiatlanságára visszavezessék. Még nagyobb okból tartózkodunk
attól, hogy a szociológiát, az olasz iskola példájára az organizált
anyag általános tulajdonságaiba olvasszuk.75) Kimutattuk, hogy a
társadalmi tényt csak egy másik társadalmi ténnyel lehet
megmagyarázni, s ugyanakkor a belső társadalmi miliőt jelölvén a
kollektiv fejlődés főmozgatójának, bebizonyítottuk a magyarázat e
módjának lehetőségét. A szociológia nem függeléke egyetlen más
tudománynak sem; magában különálló és autonom tudomány és a
társadalmi valóság specialitása iránt való érzék annyira szükséges a
szociológusnál, hogy csak külön szociológiai képzettség készítheti őt
elő a társadalmi tények megértésére.
 Azt hisszük, hogy ez a haladás a legfontosabb azok között, amit a
szociológiának még meg kell tennie. Természetesen, amikor egy
tudomány keletkezőben van, hogy ezt megalkossuk, kénytelenek
vagyunk az egyedüli mintaképekre, a már kialakult tudományokra
hivatkozni. Itt van a kész tapasztalatok kincse, amit esztelenség
volna hasznunkra nem fordítani. Különben egy tudományt csak akkor
lehet végérvényesen megállapodottnak tekinteni, ha odáig jutott,
hogy független egyéniségre tett szert. Mert létjogosultsága csak
akkor van, ha olyan tények szolgálnak neki anyagul melyekkel más
tudományok nem foglalkoznak Az pedig lehetetlenség, hogy
ugyanazok a fogalmak hasonló módon megegyezzenek különböző
természetű dolgokkal.
Így gondoljuk mi a szociológiai módszer elveit.
Azt lehetne talán gondolni, hogy ez a szabályrendszer
hasznavehetetlenül van összeállítva, ha összehasonlítjuk az eddig
általában követett eljárásokkal. Mindez az elővigyázati apparátus
fárasztónak látszhatik egy olyan tudománynál, mely eddig azoktól,
kik ráadták magukat, alig követelt mást, mint általános és filozófiai
készültséget. Valóban bizonyos, hogy az ilyen módszernek, ha
átviszik a gyakorlatba, aligha lesz az az eredménye, hogy a
társadalmi dolgok érdekességét népszerűsítse. Ha a megelőző
bevezetés feltételeként azt követeljük az emberektől, hogy
mondjanak le azokról a fogalmakról, melyeket eddig szoktak volt a
dolgoknak egyik rendjére alkalmazni és ezeket újból gondolják át,
nem számíthatunk arra, hogy sok követőt nyerünk meg magunknak.
De nem is erre a célra törekszünk. Ellenkezőleg azt hisszük, hogy
már eljött az ideje annak, hogy a szociológia lemondjon a világi
sikerről, s felvegye, hogy úgy mondjuk, a többi tudományok
exoterikus jellegét. Így méltóságban és tekintélyben nyeri el azt,
amit népszerűségben elvesztett. Mert addig, míg a pártok tusájába
ártja magát, míg megelégszik azzal, hogy nagyobb logikával
dolgozza ki a közönséges eszméket, mint a tömeg, s így semmi
külön igénnyel nem áll elő, nincs joga fennen hangoztatni, hogy az
előítéleteket és szenvedélyeket elhallgattatja. Bizonyára messze van
még az az idő, hogy ez a szerepe eredményes legyen; de már most
rajta kell lennünk, hogy olyan helyzetbe hozzuk, hogy ennek a
feladatnak egykor megfelelhessen.
 Lábjegyzetek.
1) A logika rendszere VI. k. VII–XII. f.
2) Comte, V. 2. ed. 294–355. p.
3) Ezzel még nem akarjuk azt mondani, hogy minden kényszer
szabályszerű. A továbbiakban majd visszatérünk erre a kérdésre.
4) Az öngyilkosságot nem minden korban követik el, és
gyakorisága nem minden korban egyenlő.
5) Látjuk, hogy a társadalmi ténynek ez a meghatározása
mennyire eltér attól, amelyen Tarde elmés rendszere alapszik.
Mindenekelőtt ki kell jelentenünk, hogy kutatásaink semmiképen
sem igazolják az utánzásnak azt a túlnyomó befolyását, mit ennek
Tarde a kollektiv tények eredetében tulajdonít. Azonkívül az előbbi
meghatározásból, mely nem elmélet, hanem csak egyszerű
összefoglalása annak, amit a megfigyelés közvetlenül nyujt, az is
következik, hogy az utánzás nemcsak hogy nem fejezi ki mindig,
de nem is foglalja magában sohasem azt, ami a társadalmi
tényben lényeges és jellemző. Kétségtelen, hogy minden
társadalmi tény utánzás, s mint már megjegyeztük, megvan
benne a törekvés, hogy általános legyen, de ez azért van, mert
társadalmi, más szóval: kötelező. A terjedésre való képesség nem
oka, hanem következménye társadalmi karakterének. Ha a
társadalmi tények ezt a hatást egyedül létesítenék, az utánzásnak
csak az a haszna volna, hogy ha nem is fejthetnénk ki őket,
legalább is meg tudnák határozni. De az egyéni állapot, ha
utánzás is, nem szűnik meg egyéninek lenni. Azonkívül azt a
kérdést is felvethetjük, hogy az utánzás szó alkalmas-e arra, hogy
egy kényszerítő befolyással bíró folyamatot jelöljünk vele. Ezzel a
kifejezéssel összezavarunk nagyon különböző jelenségeket,
amelyeket el kellene különíteni.
6) Ezt a közeli rokonságot az élet és a struktura, a szervezet és a
funkció között a szociológiában könnyen meg lehet állapítani,
mert a két szélső határ között a közvetlenül megfigyelhető
közbeeső tagoknak egész sora van, s ez megmutatja a
kapcsolatot közöttük. A biológiának nincs meg ez a segédeszköze.
De hihető, hogy ezek közül az elsőnek indukciói alkalmazhatók a
másikra és hogy a szervezetben éppúgy, mint a társadalomban a
tények e két fajában csak fokozati különbség van.
7) Novum organum, I, 26.
8) Novum organum, I, 17.
9) U. o. I, 36.
10) Sociol. (francia ford.) III, 331, 332.
11) U. o. III, 332.
12) Ez a felfogás különben vitás. (L. Division du travail social, II,
2, 4. §.)
13) «Kooperáció tehát nem lehet társadalom nélkül és ez a
társadalom létének célja.» (A szociol. alapelvei, III, 332.)
14) A logika rendszere III. f.
15) Ez az eljárás a nemzetgazdasági írók terminológiájából
következik. Folyton az eszmékről, a takarékosság, a haszon, a
járadék, a költség eszméjéről van szó (L. Gide, Principes
d’économie politique, III. k. I. f. 1. §; II. f. 1. §; III. f. 1. §.).
16) Igaz, hogy a társadalmi tények összetettsége ezt a tudományt
nagyon nehézzé teszi. De a szociológia kárpótlásul, épen azért,
mert a legifjabb, hasznot húzhat minden alsóbbrendű tudomány
eredményéből és iskoláikban tanul. Az elért eredményeknek ez a
hasznosítása csak siettetni fogja fejlődését.
17) Darmesteter, Les prophètes d’Israël, 9. l.
18) A gyakorlatban mindig a közismert fogalomból és szóból
indulnak ki. Azt kutatják, hogy azok közt a dolgok közt, amit ez a
szó homályosan megjelöl, nincs-e olyan, melynek közös külső
tulajdonságai vannak. Ha ilyenek akadnak és ha a rokon tények
csoportja által formált fogalom egybevág a közönséges
fogalommal, ha nem is teljesen (ami ritka), de legalább is
nagyrészben, akkor az elsőt ugyanazzal a szóval jelölhetjük,
amivel a másodikat és a tudományban megtarthatjuk a
közönséges beszédben használt kifejezést. De ha nagy a
különbség és ha a közönséges fogalom különböző nagyszámú
fogalmat kever össze, új és külön kifejezéseket kell alkotni.
19) A meghatározás hiánya néha már arra az állításra vezetett,
hogy a demokrácia éppúgy megtalálható a történelmi fejlődés
kezdetén, mint végén. Az igazság az, hogy a kezdetleges és a mai
demokrácia egymástól nagyon különbözik.
20) L. Lubbock, Les orignes de la civilisation, VIII. f. – Még
általánosabb az a nem kevésbbé hamis állítás, hogy a régi
vallások vagy erkölcsnélküliek, vagy erkölcstelenek. Az igazság az,
hogy megvan nekik a saját erkölcsük.
21) Ha pl. okunk van feltételezni, hogy a jog bizonyos adott
esetben a társadalmi viszonyoknak nem valódi állapotát fejezi ki
és így ez az eljárás nem helyes.
22) L. Division du travail social, I. k.
23) V. ö. a Bevezetés a család szociológiájába c. értekezésünket,
Annales de la Faculté des lettres de Bordeaux, 1889. évf.
24) Itt el lehet különítenünk a betegséget a monstrozitástól. Ez
csak a térben való kivétel. Csak a faj átlagában fordul elő. De ahol
előfordul, az egyének egész életén keresztül tart. Látható, hogy a
tények e két rendje csak fokozatban különbözik és lényegében
ugyanazon természetű. A határok közöttük nagyon
határozatlanok, mert a betegség nem lehet állandó, a
monstrozitás pedig nem alakulhat át. Akkor sem lehet őket
teljesen elválasztani, amikor már meghatároztuk. A különbség
köztük nem lehet kategórikusabb, mint a morfológia és a
fiziológia között, mert végeredményben a beteg fiziológiailag
abnormális és a korcsszülött anatómiailag abnormális.
25) Például a vadember az egészséges civilizált ember elfinomult
emésztőszerveivel és fejlett idegrendszerével a saját
környezetében beteg lenne.
26) Fejtegetésünknek ezt a részét megrövidítjük; mert itt a
társadalmi tényekre vonatkozólag csak azt ismételhetjük, amit
már más helyen az erkölcsi tényeknek normális és abnormálisra
való megkülönböztetésénél mondottunk. (L. Division du travail
social, 33–39. l.).
27) Igaz, hogy Garofalo megpróbálta a betegest az abnormistól
megkülönböztetni (Criminologia 109–110. l.). De a két bizonyíték,
amelyre e megkülönböztetést alapítja, a következő: 1. A betegség
szó mindig olyan állapotot jelent, amely a szervezet egész vagy
részleges lerombolására törekszik; ha rombolás nincs, van
gyógyulás, soha sincs állandóság, mint legtöbb anomáliánál. De
láttuk, hogy a rendellenes is az esetek átlagában az életet
fenyegető veszedelem. Igaz, hogy nem mindig van így; de a
betegséget magában foglaló veszély az esetek legnagyobb
részénél fellép. Ami pedig a beteget megkülönböztető állandóság
hiányát illeti, itt nem vették figyelembe a krónikus betegségeket
és elkülönítették a rendellenest a pathológikustól. A
korcsképződmények állandók. 2. A rendes és rendellenes fajok
szerint változnak – mondják –, míg a különbség a fiziológikus és
pathológikus között az egész genus homo-ra érvényes.
Kimutattuk az ellenkezőjét: hogy ami betegség a vadnál, nem az
a civilizáltnál. Az egészség fizikai feltételei környezetek szerint
változnak.
28) Igaz, hogy fel lehetne vetni azt a kérdést, hogy egy jelenség
nem azért hasznos-e, mert szükségképen az általános
életfeltételekből ered. Ezt a filozófiai kérdést nem tárgyalhatjuk,
de az alábbiakban érinteni fogjuk.
29) Erre nézve l. azt a megjegyzést, melyet a Revue
philosophiqueban a szocializmus meghatározásáról tettünk közé
(1893, novemberi szám).
30) A segmentaire társadalmak, nevezetesen a territoriális alapon
levő segmentaire társadalmak azok, amelyeknél a tulajdonképeni
tagozódás megfelel a területi beosztásnak. (L. Division du travail
social 189–210. l.)
31) Bizonyos esetekben kissé eltérőleg járhatunk el és
megállapíthatjuk, hogy vajjon egy ténynél, amelynek normális
jellege kétséges, igazolt-e ez a kétség, vagy nem, és közben
kimutatjuk, hogy közvetlenül hozzákapcsolódik a megfigyelt
társadalmi típusnak belső fejlődéséhez, sőt még az egyetemes
társadalmi fejlődéshez is, vagy ellenkezőleg, egyiknek is másiknak
is ellentmond. Ilyen módon be tudtuk bizonyítani, hogy a vallásos
hiedelmeknek, vagy általánosabban szólva, a kollektiv
érzelmeknek kollektiv tartalommal való együttes hanyatlása, csak
normális. Kimutattuk, hogy ez a hanyatlás mindinkább növekszik
abban a mértékben, amint a társadalmak a mai típushoz
közelednek és másrészről amint ez a típus mindinkább fejlődik
(Division du travail social 73–182. l.). Alapjában ez a módszer
csak egyes esete az előbbinek. Mert ha ennek a jelenségnek
normális volta ilyen módon megállapítható, akkor azonnal világos,
hogy kapcsolatban van kollektiv életünk legáltalánosabb
feltételeivel. Ha a vallásos tudat visszafejlődése annál erősebb,
minél határozottabb a mi társadalmunk alkata, önként következik,
hogy ez nem véletlen, hanem a mi társadalmi környezetünk
alkatából következik és minthogy ez utóbbinak egyes
jellemvonásai ma bizonyára fejlettebbek, mint egykor, csupán
csak normális, hogy a tőle függő jelenségek is intenzivebbek. Ez a
módszer az előbbitől csak abban különbözik, hogy azok a
feltételek, amelyek a jelenség általánosságát megfejtik és
igazolják, következtetések és nem közvetlen megfigyelések.
Tudjuk, hogy ez a társadalmi környezet természetéből származik,
anélkül, hogy tudnánk, hogy hogyan és mi módon.
32) Azt az ellenvetést lehetne tenni, hogy a normális típus
megalkotása nem az elérhető legfőbb cél s hogy ezt figyelmen
kívül hagyhassuk, a tudományt is figyelmen kívül kell hagynunk.
Ezt a kérdést itt ex professo nem tárgyalhatván, csak a
következőket jegyezzük meg: 1. ez csak elméleti, mert a
valóságban a normális típus, az egészséges állapot oly nehezen
valósítható meg és érhető el, hogy a képzeletnek nem kell azon
fáradni, hogy valami jobbat keressen; 2. hogy ezek javítások,
objektive előnyösebbek ugyan, de subjektive nem
kívánatosabbak. S mivelhogy semmiféle szemmel nem látható,
vagy jelenlegi célnak nem felelnek meg, semmiben sem járulnak
hozzá a boldogsághoz, és ha valamely célnak megfelelnek, ez
azért van, mert a normális típus megvalósíthatatlan; 3. végre,
hogy a normális típuson javíthassunk, meg kell ismernünk.
Mindenesetre csak akkor hagyhatjuk figyelmen kívül a tudományt,
ha erre támaszkodunk.
33) Hogy a bűn normális szociológiai jelenség, abból nem
következik, hogy a bűnöző biológiai vagy lélektani szempontból
normálisan alkotott egyén. Ez a két kérdés függetler egymástól.
Ezt az össze nem függést jobban meg fogjuk érteni, ha később
kimutatjuk a különbséget a lélektani és szociológiai tények között.
34) Rágalom, becsületsértés, meggyalázás, csalás stb.
35) Mi magunk is elkövettük ezt a tévedést, hogy bűnösről
beszélünk, nem alkalmazván saját szabályunkat (Division du
travail social. 395–396. l.).
36) Abból, hogy a bűn normális szociológiai jelenség, nem
következik, hogy az ember ne irtózzék tőle. A fájdalom éppen
ilyen kevéssé kívánatos; az egyes ember éppúgy gyűlöli a bűnt,
mint a társadalom, mégis a normális pszichológiából ered.
Nemcsak szükségképen az élőlény alkatában gyökerezik, hanem
fontos szerepe is van az életben, s ebben nem gátolható.
Gondolatunk félremagyarázása volna azt úgy venni, mint a
bűnnek védelmét. Nem is gondolnánk arra, hogy az ilyen
magyarázat ellen tiltakozzunk, ha nem tudnánk, hogy milyen
különös vádaknak, félreértéseknek teszi ki magát az ember, ha az
erkölcsi tények tárgyilagos vizsgálatára vállalkozik és ha erről nem
a mindennapi nyelven beszél.
37) L. Garofalo, Criminologia, 229. l.
38) Ebben a fejezetben kifejtett elméletből néha azt lehetne
következtetni, hogy a kriminalítás emelkedése a XIX. sz. folyamán
szerintünk normális jelenség. Semmi sincs távolabb ettől a
gondolattól. Több tény, melyeket már az öngyilkosság
tárgyalásakor (L. Suicide 420 és köv. l.) is felhoztunk, arra a
felfogásra tesz hajlandókká bennünket, hogy ez a növekedés
kóros tünet. Mindenkor lehetséges, hogy a kriminalitás bizonyos
formáinak bizonyos növekedése normális, mert a civilizáció
minden állapotának megvan a maga kriminalitása. De erre nézve
csak hipotézisek állíthatók fel.
39) Így nevezem, mert így fordul elő gyakran a történetíróknál, s
nem azt akarom ezzel mondani, hogy mindegyiknél megtalálható.
40) Cours de philos pos., IV, 263.
41) Sociologie, II, 135.
42) «Nem tudjuk mindig pontosan megmondani, mi alkotja az
egyszerű társadalmat» (u. o. 135, 136.).
43) Sociologie, 136.
44) Division du travail social, 189. l.
45) Mindenesetre valószínű, hogy a társadalmak alkotó részei
között nem lehet igen nagy a különbség; különben semmi erkölcsi
közösség nem lehetne közöttük.
46) Ez a római császárság esete, melyre nincs analog eset a
történelemben.
47) Mikor e munka első kiadásának ez a fejezete íródott, semmit
sem említettünk arról a módszerről, mely a társadalmakat
művelődésük állapota szerint osztályozza. Akkor valóban nem is
volt még hivatásos szociológustól származó ilyenféle osztályozás,
hacsak tán a már kétségkívül elavult Comte-félét nem tekintjük.
Azóta már megjelent több ilyen irányú értekezés, nevezetesen
Vierkandt-é (Die Kulturtypen der Menschheit, Archiv f.
Anthropologie, 1898), Sutherland-é (The Origin and Growth of
the Moral Instinct) és Steinmetz-é (Classification des types
sociaux, Année sociologique, III. 43–147. l.). Mindazonáltal nem
akarjuk megvitatásukkal tölteni az időt, mert nem egyeztethetők
össze az ebben a fejezetben kifejtett problémával. Ők nem a
társadalmi fajokat osztályozzák, hanem – ami meglehetős
különbség – a történelmi alakulatokat. Franciaország kezdete óta
a civilizációnak legkülönbözőbb formáin ment át. Kezdődött mint
agrárország, majd átment a kisiparba és kiskereskedelembe,
azután a kézműiparba, végre a nagyiparba. Lehetetlenség
elfogadni, hogy ugyanaz a kollektiv egyéniség saját faját
háromszor vagy négyszer változtatni tudja. A fajt a legállandóbb
jellemvonásoknak kell meghatározniok. A gazdaság és technika
állapota sokkal kevésbbé állandó és sokkal inkább összetett
jelenségek, semhogy az osztályozás alapjául szolgálhatnának. Sőt
nagyon lehetséges, hogy ugyanaz az ipari, tudományos és
művészeti civilizáció azokban a társadalmakban fordul elő,
melyeknek összetétele nagyon különböző. Japán átveheti a mi
művészetünket, iparunkat, sőt politikai szervezetünket is, de azért
más társadalmi fajhoz tartozik, mint Franciaország és
Németország. Hozzátesszük még, hogy ezek a kísérletek ámbár
hivatásos szociológusoktól származnak, csak bizonytalan, vitás és
hasznavehetetlen eredményeket nyujtanak.
48) Cours de philos. pos., IV, 262.
49) Sociologie, III, 336.
50) Division du travail, II. könyv. III. és IV. f.
51) Nem szándékunk itt általános filozófiai kérdéseket fejtegetni,
melyeknek itt nincs helyük. Mégis megjegyezzük, hogy, ha
alaposabban utána nézünk, az oknak és okozatnak ez a
reciprocitása módot nyujthatna a tudományos mechanizmusnak a
finalizmussal való összeegyeztetésére, amely a létet, de főleg az
élet fenntartását foglalja magában.
52) Division du travail social, II. k. II. f., főleg a 105. és köv. l.
53) Division du travail social, 52, 53.
54) Division du travail social, 301. és köv.
55) Cours de philos. pos., IV, 333.
56) U. o., 345.
57) U. o., 346.
58) Cours de philos. pos., 346.
59) Principles of Sociology I, 14, 15.
60) U. o., I, 583.
61) U. o., 582.
62) A társadalom a tagok hasznáért van, de a tagok nem a
társadalom hasznáért vannak… A politikai szervezet jogai semmik
magukban véve. Azért létesültek, hogy az azt alkotó egyének
jogait képviseljék. (U. o., II, 20.)
63) Most már látjuk, hogy milyen értelemben lehet és kell az
egyéni öntudattól különböző kollektiv öntudatról beszélni. E
különbség igazolására nem szükséges feltételezni az elsőt. Ez
külön dolog és külön szóval kell jelölni, mert azok a körülmények,
melyek alkotják, specifikusan eltérnek azoktól, melyek az egyes
öntudatot alkotják. Specifikus karakterük onnan származik, hogy
nem ugyanazokból az elemekből jöttek létre. Az egyik rész a
külön vett organicopsychikus tény természetéből ered, a másik
ebbe a nembe tartozó több lénynek egyesüléséből. Az eredőknél
nem maradhat el a különbség, mert az összetevők különböznek
ezen a ponton. A társadalmi tényről szóló meghatározásunk
különben csak más módon jelölte meg ezt a határvonalat.
64) Annál inkább, mert a társadalmi élet előtt is megvan. L.
Espinas, Sociétés animales, 474.
65) Division du travail social, II. k., I. f.
66) A lelki jelenségeknek csak akkor lehetnek társadalmi
következményeik, amikor a társadalmi jelenségekkel bensőleg
egyesültek annyira, hogy egyiknek a hatása a másikéval
szükségképen összeolvad. Ez bizonyos socio-psychikus tény
esete. Így a hivatalnok szociális szerv, de egyúttal egyén is. Ebből
következik, hogy ő a társadalmi hatalmat, mellyel rendelkezik,
abban az értelemben használja, amelyet az ő egyéni természete
határoz meg, s ily módon befolyást gyakorolhat a társadalom
szervezetére. Így van ez az államférfiaknál és még nagyobb
általánosságban a kiváló embereknél. Ezek még ha nem töltenek
is be társadalmi funkciót, a kollektiv érzelmekből, melyeknek ők
tárgyai, tekintélyt merítenek, amely szintén társadalmi erő és ezt
bizonyos mértékben saját eszméik szolgálatára fordíthatják. De,
mint látjuk, ezek nyilvánvalóan csak egyéni esetlegességek és
nem érinthetik a társadalom konstitutiv vonásait, melyek egyedüli
tárgyai a tudománynak. A fentebb említett elv megszorítása tehát
nem nagyjelentőségű a szociológusra nézve.
67) Nem volt igazunk, mikor a munka megosztásáról szóló
munkánkban az anyagi sűrűséget, mint a dynamikai sűrűség
biztos kifejezőjét tüntettük fel. Az előbbinek a másodikkal való
helyettesítése mindenesetre teljesen jogosult mindarra nézve, ami
ennek gazdasági hatását foglalja magában, pl. a
munkamegosztás mint pusztán gazdasági tény.
68) Comtenak e kérdésben való álláspontja elég kétértelmű
eklekticizmus.
69) Ez az oka, miért nem normális minden kényszer. Mert ez a
megjelölés csak arra vonatkozik, ami a társadalmi felsőbbségnek
megfelel, más szóval értelmi és erkölcsi. De egyik egyén
gyakorolja a másikra azért, mert erősebb, mert gazdagabb, főleg
ha ez a gazdagság nem foglalja magában társadalmi értéket,
akkor rendellenes és csak erőszakkal tartható fenn.
70) Elméletünk még nagyobb ellentétben van Hobbes-éval, mint a
természetjogi elmélettel. Mert az utóbbi tan hívei szerint a
kollektiv élet csak annyiban természetes, amennyiben az egyéni
természetből levezethető. Szigorúan a társadalmi szervezetnek
csak legáltalánosabb formáit lehet ebből az eredetből
származtatni. Ami a részleteket illeti, ezek olyannyira távol vannak
a lélektani tulajdonságok szélső általánosságától, hogy nem lehet
kapcsolatot találni. Ez tehát ez előtt az iskola előtt ép olyan
mesterségesnek látszik, mint ellenfelei előtt. Szerintünk ellenben
minden természetes, még a legsajátságosabb berendezkedések
is, mert a társadalom természetén alapulnak.
71) Cours de philos. pos. IV. 328.
72) A logika rendszere, II, 478.
73) Division du travail social 87. l.
74) A különbségi módszer esetében az ok hiánya kizárja az okozat
lehetőségét.
75) Tehát nagyon helytelenül nyilvánították a mi módszerünket
materialisztikusnak.