Eszter Őze

E tanulmányban a huszadik század elején megalapított két egészség­ és nevelésügyi múzeummal, a budapesti Társadalmi/Népegészségügyi Múzeummal és a bécsi Gesellschafts- und Wirtschaftsmuseummal (Társadalmi és Gazdasági Múzeummal) foglalkozom. A társadalmi múzeumok a 20. század elején igazi, modernizmusban gyökerező társadalmi és kulturális intézmények voltak. Ezen intézményeket jelenleg szinte lehetetlen elképzelni, hiszen egy­ részt a jövő változtathatóságának megkérdőjelezhetetlenségére épültek, másrészt pedig az ipari kapitalizmusnak a töretlen haladásba vetett hite adta az alapjukat. Mindeközben pedig a szociális kérdéseket helyezték a kiállítá­saik központjába. E múzeumok története egyszerre volt tere a század eleji testkultúra, betegségtudat, közegészségügy és egészségpolitika reprezen­ tációjának. Cikkemben bemutatom, hogy a népesség kollektív testére vonat­ kozó gondoskodás irányelvei hogyan kapcsolódtak össze a munkaerő kontrolljával, illetve mindez hogyan jelent meg állami intézményekben; vagyis hogyan alakult a munkásság testének konstrukciója a múzeumi terekben. Olyan kérdésekre keresem a választ, mint hogy az állami gondoskodás hogyan kapcsolódott össze a 20. század elején a fegyelmezéssel, a munka­ erő szabályozásával és a testek feletti kontrollal? Hogyan működhetett két, egymással ilyen szoros kapcsolatban álló városban két ilyen különböző társadalmi múzeum? Milyen eszmei közeget képezett e két múzeum az ipari kapitalizmus munkás testeinek, a munkásosztály képzésének és létfeltétleinek bemutatásához?

Az elmúlt időszakban a Covid-19 járványhoz kapcsolódóan az orvostörténet és a járványok kutatóin kívül a napi sajtót is elkezdte foglalkoztatni a spanyolnátha száz évvel ezelőtti lefolyása. Képek jelentek meg maszkot viselő nőkről 1918-ból, influenzás betegek kórházáról, és „minden idők legnagyobb járványának történetéről.” Vajon mit ismerhetünk meg a betegség történetiségéből, ha a 100 évvel ezelőtti eseményeket nem valami rettenetes, elgondolhatatlan ősidőként fogjuk fel, és kilépünk a „hullámzó temetők, háborús bűnbakok, hisztérikus Budapest, halott, halott, halott” kétségkívül elborzasztóan izgalmas diszkurzív keretéből? A következőkben azt mutatom be, hogy a népesség megbetegedései és egészségének felmérése hogyan kapcsolódott a kiszámíthatóság ígéretével kecsegtető, profitmaximalizálásra törekvő rendszer, az ipari kapitalizmus 20. századi történetéhez. E cikksorozat elemzései is feltették a kérdést, hogy hogyan használja ki a tőke rendszere a civilizáció „háttéreként szolgálónak” tekintett természetet, a kapitalista termelés centrumaihoz képest a perifériára szorult területek lakóit, a tőke uralmának alávetett osztályokat, és a nőket. Ahogyan a jelen járvány sem választható el ugyanettől a logikától, e rövid írásban azt vizsgálom meg, hogyan vált a termelés mechanizmusainak részévé az emberi test, mindenekelőtt pedig az emberi munkaerő. Michel Foucault biopolitika fogalmát és elméleti keretrendszerét használva a 20. századi egészség és betegség múzeumi bemutatásán keresztül foglalkozom a betegséghez kötődő reprezentáció egy-egy példájával.

Online: http://tranzitblog.hu/a-kiszamithatosag-biopolitikai-igerete/

E tanulmányban a magyar Társadalmi, majd Népegészségügyi Múzeum (1901– 1945) történetét, átalakuló helyzetét és a munkásságot a bérmunka világába integráló funkcióját elemzem, beillesztve az 1851-es világkiállítás után, a 20. század elején alapított múzeumok kultúrtörténetébe.

A tanulmányban a Társadalmi, majd Népegészségugyi Múzeum (1901-1945) történetével és az 1920-as és 1930-as években rendezett kiállításaival foglalkozom, a Michel Foucault nevéhez fűződő biopolitika és biohatalom fogalompárjából és a hozzájuk társított elemzési keretből kiindulva. Arra a kérdésre keresem a választ, hogy a 20. század elején a városi munkásság egészségügyi nevelése és fegyelmezése hogyan jelent meg a múzeumi reprezentációban.

E tanulmányban a huszadik század elején megalapított két egészség- és nevelésügyi múzeummal, a budapesti Társadalmi/Népegészségügyi Múze- ummal és a bécsi Gesellschafts- und Wirtschaftsmuseummal (Társadalmi és Gazdasági Múzeummal) foglalkozom.

Independence from the state and the market, horizontal (not hierarchical) structure, providing social services and representation; this is the minimal expectation of the cultural scene from the non-profit organisations operating ideal-typically. Yet, we can hardly name one such cultural organization in Hungary. Those that operate differently, but (for the time being) still exist typically maintain themselves by voluntary work, struggling from one fundraiser campaign to another. Differing from idealtypical operation is not only the non-profit sector’s characteristic. In the Hungarian cultural field, duties of the civil and the public sphere overlap, resulting in the creation of hybrid models combining both their characteristics. Therefore, it points forward to understand why these “hybrid models” were created, instead of persistently calling for an account of the conformity of the trichotomy of market-civil sphere-public sphere. Besides, it would be an important step if we did not try to force the NGO-model of building a civil society, mostly imported from the West, on ourselves. Instead, we should define what the role of non-profits is in the semi-peripheral region of Central-Eastern-Europe is, taking the characteristics also of our local cultural field into consideration.

Az elmúlt időszakban a közép-kelet európai régióban egyre több egészséggel, az egészséges és a beteg test kulturális reprezentációjával foglalkozó kortársművészeti eseményt, kiállítást rendeztek. Most mégsem kortárs művészeti intézményrendszernek az egészség politikuma iránti fokozott érdeklődése a témánk, hanem olyan intézmények és gyűjtemények, amelyek régóta egészségpropagandával foglalkoznak – ezeken belül is kiemelten a Szentpéterváron található múzeum. Milyen gyűjteményről van szó, hogyan változott a kiállítások retorikája, és egyáltalán: mikor és miért hoztak létre ilyesmit?

Március elején nyílik az OFF-Biennále 2017-es fő együttműködő partnerénél,  a lipcsei Galerie für Zeitgenössiche Kunst-ban a Gaudiopolis – Attempts at a Joyful Society című kiállítás, amely az OFF-Biennále Budapest második kiadásában szereplő művekből mutat be egy válogatást. Őze Eszter tanulmányban a budapesti OFF-Biennále egyik kiállítását, a Könyvbarátság projektet elemzi, illetve idézi fel.  A kiállításra a Vasas Szakszervezeti Szövetség Székházában került sor, amely  a tranzit.hu új helyszíne is, ahol hamarosan új programokkal találkozhatunk.

Jelen tanulmányban az 1851-es világkiállítás után, a 19. század második felében és a 20. század elején kialakult népegészségi és higiéniai múzeumok kultúr-történetével, ezen belül pedig a szentpétervári Higiéniai Múzeummal (Muzei Gigieny) foglalkozom. Tanulmányomban az intézmény 19. század végi és 20. század eleji kiállítási praxisát vizsgálom három korszakban: a Higiéniai Múzeum történetének bemutatásához az 1893-as, 1913-as és 1928-as kiállításokat tartottam a megfelelőnek. Az 1893-ban és 1913-ban meg-rendezett időszaki kiállítások az épülettel még nem rendelkező múzeum előtörté-netéhez kapcsolódnak, míg az 1928-as kiállítás a már 1917-ben újjáalakult, állandó hellyel rendelkező intézmény ismertetésére alkalmas. A három tárlatot nemcsak eltérő időszakokban mutatták be, de helyszínei és szervezői is mások voltak, így el-sősorban a megfogalmazott célok, a kiállított tárgyanyag rekonstrukciója, a múze-umi nyilvánossághoz kötődő ismert adatok és a vizsgált témák mentén elemezem őket. A három kiállítás vizsgálatával összehasonlítható a forradalmi és a cári higi-éniapropaganda, a világkiállításokhoz hasonlóan pavilonokban felállított, efemer higiéniai kiállítások és az intézményesült múzeumi térben létrejövő reprezentáció rendje. A különbségeken és hasonlóságokon keresztül elemezhetővé válik a kiál-lítások retorikája és technológiája, valamint a változó egészségügyi rendelkezések bemutatása is. A reprezentáció alapján azonban, minden különbség ellenére kimutatható, hogy a higiéniához kapcsolt beszédmód mindhárom esetben megfelel a odernizmus hatása alatt állóhaladás retorikájának, és a társadalomszervezés utópikus elveihez igazodik.

The motivations for the relocation of Central and Eastern European visual artists to urban centres in the interwar period often followed patterns: those with formal art training included travel as part of their curriculum, financed by various funds or grants; changes in political regimes forced others to leave their home countries for shorter or longer periods; and most enjoyed the help of personal, professional or political networks while abroad.

The social relations of modern metropolises were shaped by industrialisation, urbanisation, changing conditions of work and leisure, developing infrastructure, housing shortages and emerging platforms of the public sphere. We invite researchers who explore this interaction between artistic production, emigration and the urban space.

We welcome proposals from researchers at all stages of their careers. Proposals of around 300 words (references not included) for a 20-minute presentation and a short CV (no more than 200 words) should be sent to the organizers by 30 April, 2024.

This paper addresses the paradoxical relationship between welfare provisions and the evolutionary ideology of modernism through the history of two social museums: the Budapest based Social and Healthcare Museum and the Vienna based Gesellschafts- und Wirtschaftsmuseum (Social and Economic Museum). These museums dealt with education, healthcare, housing, leisure activities, and eugenics. Both institutions played a role in the formation of new states after the disintegration of the Austro-Hungarian Monarchy (1867–1918) and the development of industrial capitalism. However, they became part of the state institutions seeking to integrate industrial labor for completely different purposes. I will present the changes in welfare politics and ideology that have shaped the two museums in the two cities. What is the reason why the worker's body, living, and housing conditions appeared so differently in the two cities? In other words, how did the state-represented political anatomy and body culture move in such a different direction in the two related cities of the era?
To demonstrate the museums changing representational policies, I compare the exhibitions’ rhetoric in Budapest and Vienna. The formation of the industrial society, revolutions, and world war, and the transformative geopolitical situations the body was constantly changing. The paper’s central reasoning and questions touch upon the dual notions of autonomy/paternalism, education/self-regulation, and care/discipline.

This chapter examines how the working class was integrated into the
system of capitalism through the exploitation and care of its bodies.
I analyse the history, contexts and function of the Museum of Social
Health1 (1901–1945) in Budapest, Hungary, in integrating the working
class into the world of wage labour. I will address how those in power
saw and perceived the bodies of industrial wage labourers who moved
into the cities during this period and how this representation became
integrated into the exploitive logic of industrial capitalism.
I will discuss how early twentieth-century state care was connected
to discipline, labour regulation and control over bodies. What was the
ideological context of the museum in Budapest in representing the
working-class bodies of industrial capitalism? Why was the institution
of the museum considered a suitable instrument for the emancipation,
integration and caring control of the working class? I argue that the
reason for the museum’s creation can be understood primarily through
the workings of nineteenth-century cultural representation and political
integration. Cultural representation is linked to the functioning and
maintenance of the power of the day, and to this end, I analyse the position
of this institution in the relationship between power and knowledge.

A Kassák Múzeum és a Közélet Iskolája együttműködésével 2017. január 25. és április 2. között a Kassák Múzeumban megvalósult Tettek ideje – Lakhatási mozgalmak a 20. században című kiállítás a tömeges lakhatási problémák megoldására törekvő közösségi és önszerveződő kezdeményezéseket mutatta be.



A kiállítás létrejöttét a hajléktalanságot megtapasztalt kutatókkal folytatott közel egyéves munka előzte meg, így nem múzeumi szakemberek válogatását láthatta a közönség, hanem az együttműködésben kristályosodott ki a kiállítás koncepciója és a dokumentumok bemutatási módja. A csoport közösen kialakított koncepció alapján, előre meghatározott irányelvek szerint dolgozott. Közös célunk volt, hogy a társadalom peremén élők szemszögéből és velük közösen mutassuk meg a szegénység történetét. A megélhetésért folytatott praktikákra, a közös cselekvésre és az önszerveződés történeti példáira helyeztük a hangsúlyt. Írásunkban arra igyekszünk választ keresni, hogy miért láttuk fontosak a részvételen alapuló együttműködést, milyen alapelvek szerint alakítottuk ki a közös munka kereteit, és bemutatjuk az egyéves folyamat tapasztalatait.

Teljes cikk: http://nyitottmuzeum.neprajz.hu/esettanulmanyok/csatlos_et_al_tettek_ideje

The exhibition investigates the different ways of communication and how these modes are changing constantly. The three young artists all come from slightly different backgrounds (fine art, composing, and media design) but recently their projects are all related to sound, noise, listening, and the notion of silence. What connects them is the interest in sound as a trace or a sign, something that can be collected, organized, and then expanded, and amplified again. Their interest lies in the movement of sound and how it connects to the dynamics of our everyday life. From a micro to a macro scale, the exhibition itself is a poetical investigation of the process of listening, communicating, and experimenting with the borders between sound and silence. Indirectly, migration and mobility become an important aspect of the show, linking together personal, technical, and psychological aspects of the movement itself.

Péter Tornyai and Krisztián Kertész’s sound installation investigates the present heritage of Hungarian composer Béla Bartók and his collection of folk songs, Ábris Gryllus presents an experimental audiovisual piece, where he examines the patterns and rhythm of human behavior, while Lauren Tortil’s video explores the history of a parabola in France, which was used in 1962 to capture the first Trans-Atlantic television signals //

Those buildings from the early and mid 20th century, which were at their times the symbols of modern society, are today often become ruins or transformed into unrecognizable memorabilia. Through presenting several contemporary videos and documentaries focusing on different architectural memory sites, our goal is to examine the failure of utopistic beliefs in technological and social development and progress.

How did the notion of specific buildings change, while often they kept their function? How can we understand the individual’s role in society through these architectural ruins? How the society as a mechanical apparatus appear at the beginning of the 20th century and what can we do today with that utopia’s architectural ruins?

The documentarist attitude is common in the works, however, it is also important that they are research based and collaborative projects. With this curated screening series, our goal is, through the presentation of works from the CEE region and one from South America, to understand more carefully the utopistic thoughts of modernism from our present point of view. The architecture as a leitmotiv travels through the chosen films, however in each project, a building with a different function and history becomes the protagonist: from the sanatorium and the bath, through the bunker until the former research center.

SCHEDULE
(original sound with English subtitles)

4th of MAY, 19.00 – 20.30
ANTON VIDOKLE: Immortality for All: A Film Trilogy on Russian Cosmism, 2014-2017 (approx. 90 min)

Today the Russian philosophy known as Cosmism has been largely forgotten. Its utopian tenets – combining Western Enlightenment with Eastern philosophy, Russian Orthodox traditions with Marxism – inspired many key Soviet thinkers until they fell victim to Stalinist repression. In this three-part film project, artist Anton Vidokle probes Cosmism’s influence on the twentieth century and suggests its relevance to the present day. In Part One he returns to the foundations of Cosmist thought (This Is Cosmos, 2014). Part Two explores the links between cosmology and politics (The Communist Revolution Was Caused By The Sun, 2015) and Part Three restages the museum as a site of resurrection, a central Cosmist idea (Immortality and Resurrection for All!, 2017).

5th of MAY, 19.00 – 20.30
ABANDONED (RE)CREATION: Off Season, 2018 (35 min)

The documentary film of the artist duo abandoned (re)creation focuses on the abandoned Machnáč Sanatorium in a spa town in Slovakia. The film presents the constructivist building’s history, starting from the ’30s (architect. Jaromír Kreicar) which from the symbol of progression became an abandoned ruin. Through the history of the spa/sanatorium in Teplice, we can answer questions like: how can the culture of bathing illustrate the relationship between the state and the worker?

CLARA IANNI: Free Form, 2013 (7 min)
In her video, Brazilian artist Clara Ianni examines the building and construction of the capital of Brazil, which, in 1959 happened in the framework of modernization and development. In the center of the work is a strike that erupted during the construction work, and because of this almost 100 workers lost their lives. Ianni confronts different viewpoints: the interviews made by people in high positions, or with the architects – in which they try to repress the issue – and the photo documentation of the construction work.

VIOLANA MURATAJ: My Birthday Celebration, 2011 (31 min)
The Albanian artist, Violana Murataj chose a quite extraordinary site to celebrate her 25th birthday: a bunker. In Albania the average number of such buildings is even higher than in other countries, almost 800,000 bunkers can be found. They were built during the state socialist period and represent the paranoia and anxiety of the Cold War. Murataj deconstructs this image in her work, by changing the bunker into a site of celebration and hospitality.

12th of MAY 19.00 – 21.00
OLEKSIY RADYNSKI: Facade Colour: Blue, 2019 (22 min)

Florian Yuriev is an architect, artist, luthier, theorist, and poet, who designed one of Kyiv’s most emblematic building, a former research center, so-called UFO (1971). Oleksiy Radynski’s documentary follows the 90-year-old architect, who takes up an active role in the protest which is against changing the UFO building into a shopping center. Besides this, the film also reflects on the construction history of the building itself. Radynski’s film premiered in 2019 at the Oberhausen Filmfestival and after that, it is shown at the Studio Gallery.

ALEXANDRU SOLOMON: Tarzan’s Testicles, 2017 (107 min)
On the highest spots of the post-soviet Sukhumi, there is a research center. The building was constructed in 1927 to arrange experiments with monkeys, in order to – according to the legend – create a new hybrid human-machine. The documentary deals with the memory and history of the special experiments, interviewing the researchers who are working now in Abkhazia.

CURATED BY: Flóra Gadó and Eszter Őze
GRAPHIC DESIGN: Lili Thury
Studio Gallery, FKSE, Budapest

The exhibition aims to present a critical interpretation of classification by examining the possibility of personal approaches to taxonomy. Ádám Albert’s and Anna Zilahi’s exhibited works build on the 19th century’s cultural historical framework; they question the ideological constructedness of systematisation through the objects, compositional principles, and a related sound piece from the closing decades of the great geographical discoveries as well as the era of the forming of nation states.

Labor Gallery, Budapest

The perception of sound and space is entangled in our bodies, in our everyday experiences. The artistic practices engaging with this phenomena are fascinating, even more so because the way the audience’s physical presence and unique parameters (speed, duration of stay, loudness) shift the characteristics of the artworks directly. Thus the pieces are in a constant flux of change, offering an exclusive, singular experience to each visitor. The aim of this exhibition is to reveal the richness and complexity of this field and to bring it closer to the Hungarian public.