Ágnes Fülemile

Parallel with the emergence of modern national identity and culture, from the late 18th to the early 20th century an emphasized consciousness underlined the attempt to create a ‘national’ dress. In the court cultures of Europe, a shift in the style of representation from ‘international’ to ‘regional/ethnic’ and ‘national’ served the aim of updating the monarch's role. Royals reaffirmed their sense of belonging to their own ‒ or adopted ‒ nations through the conscious introduction of national elements into the dress code of the court. Royal courts also played a leading role in the myth-making process surrounding the so-called national style. The connection between power, prestige, and the dynamics of costume as a fashion statement is obvious in this process.
Keywords: national image, national dress, dress revival, court dress, dress code, dynastic image, dynastic propaganda, nationalism, multiethnic empire

You can download this open access article from here: https://akjournals.com/view/journals/022/66/2/article-p439.xml

A tanulmány a 16-17. századi sokszorosított grafikai viseletábrázolások műfaji elemzését adja, elhelyezi a viseletképeket a korabeli grafikai műhelyek gyakorlatában, rámutat a műfaji érintkezésekre, átjárásokra. Vizsgálja az ábrázolások hitelességének kérdését, a tipizálás tendenciáját, a kosztümkönyvek, sorozatok, albumok szerkesztési elveit, valamint katalógusát adja a magyar vonatkozású viseletábrázolásoknak.

Ennek a tanulmánynak az a célja, hogy egy kurátor szemszögéből mutassa be egy rendhagyó – nem a múzeumi szférában és megközelítéssel megvalósított –, kortárs kézműves tárgyakat bemutató és értelmező kiállítás munkálatait, koncepcióját és módszertani kérdésfelvetéseit. Egyrészt dokumentatív jelleggel, némileg belátást engedve egy összetett munkafolyamat kulisszatitkaiba, másrészt az alkotók belső nézőpontjából emléket állítva egy nagyszabású, 2500 m2-en 500 alkotótól mintegy 3500 tárgyat felvonultató kiállításnak. A jelenkori, részben népművészeti ihletésű revival kézműves tevékenység és az általa létrehozott tárgyaknak az „átmeneti” státusza, fogalmi tisztázatlansága is fontos koncepcionális kérdéseket vet föl. Egy (néprajzkutató-művészettörténész-történész képzettséggel rendelkező) kurátor dilemmáinak, a kiállítás műfaji eszközeinek segítségével formált kérdésfelvetéseinek, válaszainak és motivációinak az önreflexív feltárása is szakmai tanulságokkal szolgálhat.
A szerző a Műcsarnokban rendezett Kéz/Mű/Remek (Folk/Craft/Art) Nemzeti Szalon 2018 Népművészet (2018. 04. 21. – 2018. 08. 20.) kiállítás kurátori csapatának tagja volt, mint a „szakmai és művészeti koncepcióért felelős kurátor”.  A kiállítást négy hónap alatt mintegy 30 ezer látogató látta. A kiállításról a Szellemi Kulturális Örökség Igazgatósága és a Konkam Stúdió által készített film 2019-ben Shanghaiban, az AVICOM audio-vizuális fesztiválján II. díjat nyert, lásd: http://youtu.be/ifTdonZnPOA. Virtuális séta a kiállításon: http://mucsarnok.hu//panoramafoto/kezmuremek/, a kiállítás honlapja: https://nepmuveszet.nemzeti-szalon.hu/kiallitas/index.php.

You can download the Open-Access article from here: https://akjournals.com/view/journals/022/65/1/article-p107.xml
The article, based on extensive ethnographic fieldwork, studies the process of the disintegration of the traditional system of peasant costume in the 20th century in Hungary in the backdrop of its socio-historic context. There is a focused attention on the period during socialism from the late 1940s to the end of the Kádár era, also called Gulyás communism. In the examined period, the wearing and abandonment of folk costume in local peasant communities was primarily characteristic of women and an important part of women’s competence and decision-making. There was an age group that experienced the dichotomy of peasant heritage and the realities of socialist modernisation as a challenge in their own lifetime – which they considered a great watershed. The author interviewed both the last stewards of tradition who continued wearing costume for the rest of their lives and those who pioneered and implemented changes and abandoned peasant costume in favor of urban dress. The liminal period of change, the character and logic of the processes and motivations behind decision-making were still accessible in memory, and current dressing practices and the folklorism phenomena of the “afterlife” of costume could still be studied in real life. The study shows that costume was the focus point of women’s aspirations, attention, and life organization, and how the life paths of strong female personalities were articulated around clothing. It also reveals that there was a high level of self-awareness and strong emotional attachment in individual relationships to clothing in the rural context, similar to – or perhaps even exceeding – the fashion-conscious, individualized urban context. Examining the role of fashion, modernization, and individual decisions and attitudes in traditional clothing systems is an approach that bridges the mostly distinct study of folk costume and the problematics of dress and fashion history research.

Keywords: abandonment of folk costume, system of traditional clothing, urban dress,
peasant culture, peasant identity, liminality, fashion, the role of personality, dress and identity, communist era, collectivization, Kádár era, socialist modernization, socialist consumption, afterlife of tradition, practices of remembrance

A témával a szerző az 1980-as években foglalkozott, témavezetője 1988-ban bekövetkezett haláláig Fél Edit volt. A paraszti női viselet változásait azokban a falvakban vizsgálta, ahol a paraszti viseletről egy városiasabb öltözködésre való áttérés, tehát a kivetkőzés a két világháború között vagy még később, a szocializmus évtizedeiben zajlott le. Ezen falvak egy részében a gyűjtés idején az idősebb női generáció egy része még viseletben járt. A munka konkrét adatgyűjtésre, 26 magyarországi községben végzett terepmunkára épül. A vizsgált falvak jó része a közvélemény által is "híresnek" tartott, jellegzetes paraszti népviselettel rendelkezett. A kutatás a paraszti kultúra felbomlásának és funkcióváltozásának folyamatait vizsgálta az öltözködés példáján. Társadalomtörténeti kontextusában próbálta megragadni az általánosnak tűnő modellszerű tendenciákat. Többek között két csoport, a hagyományos öltözködéséhez életük végéig ragaszkodó utolsó és a városias öltözködést tudatosan választó első generáció társadalmi hátterét, motivációit, a hagyományhoz való viszonyát, a "kivetkőzés", "átöltözés" stratégiáját, retorikáját és jelentéseit, a megtartott viselet rendszerének  változásait és az emlékállítás módozatait igyekezett feltárni.

Jelen tanulmány a csodás antropomorf szörnyalakok antik és középkori irodalmi és képzőművészeti előfordulásait összegzi. Részben az eredeti szöveges források újraolvasásával (és nagy mennyiségű, itt a terjedelmi korlátok miatt be sem mutatható képanyag végiggondolásával) igyekszik közelebb jutni az ábrázolások mögötti gondolati rendszer megértéséhez. A téma kutatásához alapvetően a 15-17. századi grafikai műfajok és nyomtatott könyvtípusok, valamint a képzőművészeti orientalizmus iránti érdeklődésem terelt. Elsősorban az foglalkoztat, hogy a nyugat-európai művészeti központokon kívül eső európai „perifériák” és Európán kívüli kontinensek népeiről milyen ábrázolási sémák alakultak ki, lényegében attól az időszaktól kezdve, amikortól már vannak fennmaradt alkotások. Az etnikus sztereotípiák képi megfelelőinek, végsősoron az etnicitásról való gondolkodásnak a „vizualizálását”, képi logikáját, „profán” ikonográfiáját vizsgálom a középkor és a kora-újkor idején. A „másokról” való „vizuális gondolkodás” komplex egészének része az is – nevezhetjük a folyamat kezdetének is –, hogy milyen képet alakítottak ki nemcsak a valóságos, de a fiktív „ők” - ről is. A gyökere a jelenségnek a „monstrum hominisről” alkotott képzetek vizsgálata. Kérdés, hogy ezek kialakulásában milyen része volt egy egykori etnográfia tapasztalás félreértésének és kérdés az is, hogy a már kialakult képi sémákban való gondolkodás mennyire engedte a továbbiakban az újabb etnográfiai tapasztalatok befogadását és feldolgozását. Továbbá elemzést igényel az is, hogy a középkorban oly népszerű képzetek milyen környezetben és értelmezéssel bukkannak föl a 15. század végének és 16. század első felének korai nyomtatott könyvein és térképlapjain, a későközépkor és koraújkor egy olyan érintkező és összegző korszakában, amikor a hagyományos középkori tudás megkérdőjeleződik, teológiai kontextusát veszti, viszont a középkor toposzai még sokáig szívósan élnek, és csak lassan adják át a helyüket egy kvázi-tudományos, majd természettudományos világlátásnak.

This paper attempts to highlight an important branch of popular graphics, the so-called costume picture, which was one of the most powerful means of creating long-lived visual ethnic stereotypes in early modern and modern European popular culture. The representational practices of costume plates influenced several graphic genres and they were often used to convey certain meanings about geo- graphic territory and ethnic, racial, national, religious, regional, and social groups in a direct, obvious, readable way in the context of a popular culture familiar with the language of visual stereotypes spread by popular prints. The established genre of costume picture directly or with modulations influenced caricature as well. The area of connection between these genres is also a topic of this study. Furthermore, the paper is aimed at introducing the ways in which the concept of ethnicity (race and nationhood) was perceived and shaped through the representation of figures of various peoples in ethnic dress in sixteenth- through nineteenth-century European graphics.

Hungary was the featured main guest of the annual Smithsonian Folklife Festival in Washington DC on the National Mall in 2013 (June 26 –July 7) The program titled Hungarian Heritage –Roots to Revival brought 200 musicians, dancers, craftsmen, cooks and experts from all over the Hungarian speaking areas of the Carpathian basin and North-America to DC. The album describes and commemorates the festival program.

The paper gives a brief overview of what happened to the complex phenomenon of Hungarian folk art heritage within its sociohistorical context in the last 100-150 years. It outlines the evolution and main stylistic periods of folk art including the modernization, acculturation, and folklorization processes and recent folklorism and revival phenomena. The text is bi-lingual (Hungarian and English). The English text start from page 62 (19th page of the PDF.)

It appeared in the catalogue of a big exhibition on contemporary Hungarian folk handicrafts in the Műcsarnok Exhibition Hall in Budapest titled Hand/Craft/Art Folk Art National Salon 2018. (The author was the academic and artistic curator of the exhibition.)  Webpage of the exhibition with texts of the thematic halls see:
https://nepmuveszet.nemzeti-szalon.hu/english/index.php

Tanulmányomban az Egyesült Államokban jelentős karriert befutott magyar származású divattervező és textilművész, Kárász Mariska (1898–1960) egy 1927 táján, New Yorkban készített munkáját mutatom be. Kitérek a konkrét tárgy elem- zésére és recepciójára. Felvázolom az életpálya főbb vonalait, elsősorban az alkotó munkásságának első két évtizedét és érintem nővérének, Kárász Ilonkának (1896-
1981) is a párhuzamos művészpályáját. A tárgy értelmezésének részeként felvá- zolom a tágabb kontextust, azt a komplex környezetet, amelyben a Kárász nővé- rek tanultak és alkottak. Kárász Mariska munkája jellegzetesen reprezentálja az
1920-as évek második felének amerikai modernizmusát. Ezért egyrészt érdemes végiggondolni, hogy mely kvalitásai alapján nevezhető sikeres amerikai divat- tárgynak az elemzett kétrészes selyemkosztüm. Másrészt további szempont annak megértése, hogy hogyan vált a magyar ’cifraszűr’ újraértelmezése emblematikus törekvésévé az idegenbe szakadt alkotónak.

The article gives an interdisciplinary overview of the rise of interest in the Orient and the changing interpretation of oriental figures in 16th–19th  century Western European arts and popular culture. The iconography of the image of Turks is highlighted. The paper presents a broad outline of the emergence of one the most powerful iconic topoi of orientalism: the figure of oriental women, the so-called ’odalisque’, as represented in the european “visual environment” in the 16–19th  centuries. Interplay between narrative and visual stereotypes is to be interpreted alongside the changing concept of orient through visual conventions.
At the end of the paper, an actual ethnographic example is disscussed. Ethnographers who do fieldwork in the countryside of Transylvania encounter visual representations of oriental female figures on various media, such as prints, paintings, carpets in the homes of rural people. Kitschy harem scenes with reclining, dancing or bathing female figures are still surprisingly popular. in country fairs, machine-woven, fake-silk carpets with oriental themes can be bought new or used as well as framed pictures at junk or “antique” dealers. There is a surprising steadiness in the popularity of representations with oriental motifs. The author examines the origin of this long-standing popular interest and the obsession of people with the exoticism of oriental images.

A nyugat-európaiak által a törökségről alkotott kép művészet-, és kultúrtörténeti elemzésén keresztül igyekszünk bemutatni a vizuális sztereotípiák és az általuk előhívható gondolati tartalmak megalkotásának folyamatát. Vázlatosan áttekintjük egy nagy múltú, a későközépkortól és koraújkortól formálódó népszerű ábrázolási típus, a keleti nő, azon belül is az un. odaliszk alakok ikonográfiájának történetét az európai képzőművészetben és populáris kultúrában.
A dolgozat végén egy konkrét néprajzi példa bemutatásán keresztül világítunk rá egy későparaszti közegben is otthonra találó orientális tárgytípus eredetére és szerepére. Erdélyben terepmunkát végző néprajzkutatóként nem egyszer akadhatunk falusi otthonok ünneplő „tiszta” szobájában orientális témájú ábrázolásokra faliszőnyegen, meglepő módon, olyan vidékeken is, amelyek a legutóbbi időkig őrizték kultúrájuk számos hagyományos vonását. Feltehetjük a kérdést, hogy vajon hol gyökerezik és mi az oka, ennek a kitartó érdeklődésnek, s vajon mi az, ami miatt a közelmúltig hagyományos kultúrával rendelkező egykori paraszti közösségek mai generációit is megérinti a téma kuriozitása.

Parallel to the emergence of modern national identity and culture, there also existed an emphasized consciousness in the attempt to create ‘national’ dress from the second part of the18th to the beginning of the 20th century. In the court cultures of Europe a shift in the style of representation from ‘international’ to ‘regional/ethnic’ and ‘national’ served the aim of updating the monarch’s role. Royalties reaffirmed their sense of belonging to their own or adopted nations through the conscious introduction of national elements into the dress code of the court. Furthermore royal courts played a leading role in the myth making process surrounding what was called national style. The connection between power, prestige and the dynamics of spreading costume statements as fashion is obvious in this process.

Kalotaszeg is a famous historic and ethnographic region in Transylvania (Romania) consisting of approximately 35–40 village communities. The region has raised considerable scholarly interest since its early discovery at the end of the 19th century. A constantly reoccurring focus of studies has been to outline the structure of the region. Although it was not our primary concern, when we started our social anthropology fi eldwork at the beginning of the 1990s we soon encountered the problematic issue of how to delineate the external and internal boundaries around and within this multi-ethnic and multi-religious region and how to grasp in-group and out-group relations with a special regard to the context of socio-historical structure of the population in the area. We wanted to understand what kinds of diachronic and synchronic factors stood behind the formation of various networks of human connection interpreted as regional structures.

The paper aims to look at those community-organizing phenomena that provided al- ternatives to officially supported, mandatory youth activities and played a vital role in the everyday life of young people in socialist Hungary in the 1970s and 80s. The urban folk dance and music revival, the so-called táncház (dance house) movement, is highlighted. The authors argue that the dance house as a subculture with its con- cept of “authenticity” was able to create common identity with the intrinsic notion of oppositional stance. Parallels are drawn between sports, rock music, literature and the dance house. The process of disintegration and folkloristic discovery of tra- ditional peasant culture in Hungary and in Transylvania, communist peasant policy, and the connections between cities and villages are discussed alongside the phenomena of revival and issues of identity.

Keywords:  communist peasant policy, socialism, disintegration, folklorism, folk music and dance revival, urban youth movement, authenticity, Transylvania, solidarity, rock music