kézművesség

Gyermekként, édesanyám szorgos tanítása mellett ismerkedtem meg a hímzéssel és sajátítottam el a különböző öltések variálásával azt, miképp születhetnek „kisebb színes csodák” kezeim munkájával. Városunknak nincs, csak rá jellemző hímző díszítőművészete, így mint annyian, mi is a helyi kis rövidáru üzletből vásároltunk. Annak idején kalocsai, matyó, úri, elvétve palóc és fehér hímzés elkészítéséhez, előre kidrukkolt kézimunka alapanyagokat lehetett kapni, és a kivarrásukhoz színes és fehér, pamut- illetve selyemfonalakat.
Az évek múlásával, érdeklődésem a népművészetünk ezen ága iránt nem halványult, egyre erősebbé vált. Mélyebbre és egyre mélyebbre ástam magam a témában, kerestem a számomra újakat, a történelmi Magyarország tájegységeihez tartozó színesnél színesebb, változatos öltés, minta, motívum, anyag, fonal, stb. hímzéseket kutatva. És, mint a kisgyermek, mikor az új felfedezései, tapasztalatai lévén nyílnak meg előtte a „Világunk kapui”, kerek szemekkel csodálkoztam én is, hogy milyen sokrétű, változatos a hímző kultúránk. Így találtam rá akkor, évekkel ezelőtt a kunhímzésre, a „szomszédunk” kincsére…
Szülővárosom, Törökszentmiklós és a Nagykunság, ami hazája e különleges díszítőművészetnek, 20 km távolságra van egymástól. Úgy látszik, ez a kis távolság is mérföldeket jelentett abban, hogy a szőrös hímvarrás kun fajtát nálunk nem ismerték. Kutatásaim kezdetén kiderült, hogy tényleg kevesen tudnak róla és még kevesebben „művelik”, még a kunhímzés „hazájában” is. Továbbá világossá vált, hogy azon emberek, akiket valamilyen kapcsolat köt hozzá, többségük ismerete, a karcagi Népművészeti Háziipari Szövetkezet működésével van összefüggésben, azokból az évekből valók.
Néprajzosként és kertészmérnökként, érdeklődési köröm az etnobotanika és a díszítőművészet felé fordult.
Több mint 10 éve a Nagykunság kunok lakta településeit járom a kunhímzés jelenét kutatom. Az idők alatt szívügyemmé vált a hímző asszonyok, szakkörök tevékenységének figyelése. Munkájuk adattárazása, rögzítése. És mindennemű segítségnyújtás feléjük. 
A kunhímzés múltja viszonylag rövid időre tekint vissza, ezért a kutatók folyamatos problémája a kevés számú megmaradt tárgyi bizonyíték, az azoknál még kevesebb hozzájuk fűződő adat felkutatása, elemzése. A 18. század elejéről fennmaradt, Múzeumjainkban gondosan őrzött, a 19. században fénykorát élő díszítőművészetünk újbóli felkarolása, a hozzá kapcsolódó személyek, történetek felszínre emelése, azokból és a fellelt adatokból a jelenlegi kun művészet megmentése és valami módon való konzerválása a cél! A változó, felgyorsuló, emberi-, családi-, közösségi kapcsolatokat mindinkább nélkülöző világunkban a ez számomra szép és nemes feladat.
Ennek, a közel 10 éves kutatómunkának az eredményeként született meg a kézirat és egy hozzá tartozó mintagyűjtemény.
A kötet egy hiánypótló, ahol az érdeklődő olvasó megismerheti a kunhímzés kialakulását, jellemzőit, múltját, jelenét és a fennmaradásáért tett erőfeszítéseket, megőrzésének tervezett lépéseit, amire a 21. századi nagykunsági kun ember a saját identitásának egyik alappilléreként tekint.
A köztudatba kunhímzésként bekerült díszítőművészet története a 18. században kezdődött, melynek feltártsága a rá irányuló kutatói figyelem és muzeológiai gyakorlat a 19. századtól szegeződött rá. A 20. század elején bekövetkezett népszerűsödése egyrészt erre vezethető vissza. A másik ok, a Nagykunságon élők reakciója az országos irányvonalakra. A kunhímzés 21. századi feltámasztása próbál törekedni a hitelességre, alkalmazhatóságra úgy, hogy közben elősegíti, erősíti a regionális/etnikai identitás tágabb környezetbe való beillaszkedését. Sajnos, akadnak vadhajtások, de többen vannak, akik azok, akik a nem kívánt sarjakat tőből lemetszik, megóvva a nemes rész. A hímzés tanítása, gyermek és felnőtt korúak közt egyaránt, a közösségi ízlés formálója lehet és kézműves jellege révén az egyéni kreativitás fejlesztője.
A könyvben egy részletes, a múzeumainkban őrzött eredeti párnacsup (párnavég) katalógus mutatja be a kunhímzés sajátosságait. A múzeumi darabok elemzését követően a jelen hímzők mintatervezéséhez, felhasználásához is segítséget nyújt. Rajzolt ábrái rámutatnak a motívumok, motívumelemek sokféleségére, a 18-19. századi múzeumi darabok és a háziipar által újra gondolt, 20. századi minták egyezőségére és különbözőségeire. Hatalmas adattárként használható a felgyűjtött motívum és mintakincstár.
Nagyon fontos a kunhímzés korszakain belül elválasztani a régi és az új stílusú hímzéséket. A „régi stílusú” hímzések, a múzeumjaink gondos megőrzésében lévő EREDETI darabok. Az „új stílusú” hímzések a 20. században működő Karcagi Háziipari Szövetkezet tervezői által, sok esetben rosszul, újratervezett kun motívumok.
A könyv elsődleges célja, hogy megismertesse az olvasóját, a régi stílusú mintakinccsel, és újra felfedezve azt, szorgalmazza annak használatát és tovább-éltetését a jelenkor kézműveseinél és népművészeinél alkotásaikban.
A múzeumi darabok elemzését követően a jelen hímzők mintatervezéséhez, felhasználásához is segítséget nyújt. Majd élesen elválasztva a régitől az újat, elemzi a Szövetkezet tervezői által létrehozott, már a köztudatban kunhímzésként jelenlévő motívumokat és mintákat. Párhuzamot vagy ellentétpárokat mutat be: Megenged vagy Tilt.
A könyvben külön fejezetben mutatjuk be azokat a településeket, melyeknek működő közösségei (hímzőkörök, szakkörök, egyesületek) és egyéni hímzők éltetik hagyományát.
A kötet utolsó fejezete hatalmas adattárként használható a felgyűjtött motívum és mintakincstár: eredeti párnacsup minták, szövetkezet által tervezett minták, fotók, dokumentumok.
Rabul ejtett a kunhímzés letisztult textúrája, formavilága, színhasználata. Szeretem a bennük használt földszíneit. Nem harsogó mégis magával ragadó. Az egyszerűségében is nagyszerű motívumvilágát. Minden egyes másodperc, amit ezzel a kutatási témával töltethettem, boldoggá tette lelkemet. Hálás vagyok a sorsnak, hogy azt a sok remek embert, megismerhettem általa!
Nekik ajánlom. Nekik, akik ezzel lélegeznek, büszkék a múltjukra és jövőjük részeként tekintenek rá.

Ennek a tanulmánynak az a célja, hogy egy kurátor szemszögéből mutassa be egy rendhagyó – nem a múzeumi szférában és megközelítéssel megvalósított –, kortárs kézműves tárgyakat bemutató és értelmező kiállítás munkálatait, koncepcióját és módszertani kérdésfelvetéseit. Egyrészt dokumentatív jelleggel, némileg belátást engedve egy összetett munkafolyamat kulisszatitkaiba, másrészt az alkotók belső nézőpontjából emléket állítva egy nagyszabású, 2500 m2-en 500 alkotótól mintegy 3500 tárgyat felvonultató kiállításnak. A jelenkori, részben népművészeti ihletésű revival kézműves tevékenység és az általa létrehozott tárgyaknak az „átmeneti” státusza, fogalmi tisztázatlansága is fontos koncepcionális kérdéseket vet föl. Egy (néprajzkutató-művészettörténész-történész képzettséggel rendelkező) kurátor dilemmáinak, a kiállítás műfaji eszközeinek segítségével formált kérdésfelvetéseinek, válaszainak és motivációinak az önreflexív feltárása is szakmai tanulságokkal szolgálhat.
A szerző a Műcsarnokban rendezett Kéz/Mű/Remek (Folk/Craft/Art) Nemzeti Szalon 2018 Népművészet (2018. 04. 21. – 2018. 08. 20.) kiállítás kurátori csapatának tagja volt, mint a „szakmai és művészeti koncepcióért felelős kurátor”.  A kiállítást négy hónap alatt mintegy 30 ezer látogató látta. A kiállításról a Szellemi Kulturális Örökség Igazgatósága és a Konkam Stúdió által készített film 2019-ben Shanghaiban, az AVICOM audio-vizuális fesztiválján II. díjat nyert, lásd: http://youtu.be/ifTdonZnPOA. Virtuális séta a kiállításon: http://mucsarnok.hu//panoramafoto/kezmuremek/, a kiállítás honlapja: https://nepmuveszet.nemzeti-szalon.hu/kiallitas/index.php.