Zsuzsanna Toronyi

Ma 2024. január 28-a, 5784. svát hónap 18-a van, a Nevek-Memento kiállítás megnyitója. Magyarországon is sokan ismerik azt a szinte szólássá vált rabbinikus bölcsességet, mely Izrael alapító történeti elbeszéléséhez, az évente felidézett egyiptomi kivonuláshoz kapcsolódik: e szerint őseink azért váltattak meg az egyiptomi szolgaságból és válhattak néppé, mert a rabszolgaságban sem változtatták meg a nevüket, a nyelvüket és a ruházatukat. Idézi ezt a mondást önéletrajzában egyik kiállított levelünk írójának apja, Meir Ávrahám is, akit már felnőttként azért rótt meg az apja, mert az üzleti életben a Munk Adolf nevet használta: "Áldott emlékű bölcseink mondották, három dolog érdemében váltattak meg őseink Egyiptomból. És ezek egyike volt, hogy nem változtatták meg nevüket." 1 Nem változtatták meg a nevüket, mely hagyományosan a személynévből és az apai névből áll, a ben / fia összekapcsolásával. Ezek az ősi, bibliai nevek, meg persze azok is, melyek a hosszú történelem során, a különböző diaszpórákban kerültek be a zsidó nevek közé: Hirs, Szender, Lipa, Blume, Golde. A jobb korszakokban roppant flexibilis zsidó hagyomány ezeket a neveket is összekapcsolta az ősi nevekkel-ennek példája kiállításunkban a csévi körülmetélő, móhel jegyzőkönyve, aki a biztonság kedvéért listába szedte az azonosságokat. 2

Az 1920-as évek egyik legnagyobb médiafigyelmet kiváltó budapesti esküvőjére ma már szinte senki sem emlékezne, ha nem maradt volna fenn róla egy privát filmfelvétel, egy szakadozott kópia, amely 2,5 percben rögzítette az eseményt. A tanulmány a film azonosításáról (kik, mikor, hol?) és társadalomtörténeti tanulságairól szól.

A kiállított tárgyak rekonstruálása alapján feltérképezhetjük, mit tartott bemutatkozásra méltónak a zsidó közösség, és hogyan értelmezték ugyanezt a kiállítást a szervező szakemberek. Tárgyleírásaik és tévedéseik alapján képet kapunk arról is, hogy mit és hogyan tudtak a zsidó vallásról

A budapesti Zsidó Múzeum igazgatóját, Grünvald Fülöpöt 1963-ban szakmainak álcázott koncepciós eljárásban távolították el a múzeumból. E dolgozatban ezt a folyamatot, s az ezt követő gyűjteményi újraleltározás következményeit mutatom be, valamint arra keresem a választ, hogy a Kádár-korszak időszakában hogyan lett a múzeum a szakmaiság látszatát keltve a közösségi emlékezet fenntartójából az emlékezet semlegesítésének vagy akár eltörlésének eszköze, az Állami Egyházügyi Hivatal által sugallt énképet helyezve a zsidó közösség kirakatába.

The barely one-thousand-square meter garden next to the Dohány Street synagogue, enclosed by a row of arcades, is a symbolic place in the history of the Hungarian Jewry. The site became a public space in 1896 when the house two down from the synagogue (where Theodor Herzl was born) was demolished during the re-planning of the city. The development of the plot only started after World War I, when the Heroes’ synagogue, intended as a memorial to Jewish soldiers, and the park were built. At the end of World War II, the buildings and the garden became part of the Budapest ghetto. When the ghetto was liberated, the dead bodies of thousands of Jews were found in the streets. 2283 of these were buried in the garden, and are still there. The article examines the story of the cemetery-garden, and its uses as a memorial place.

A Történeti Ötvösmû kiállítás (1884 február-május) judaikái A kiállított tárgyak rekonstruálása alapján feltérképezhetjük, mit tartott bemutatkozásra méltónak a zsidó közösség, és hogyan értelmezték ugyanezt a kiállítást a szervező szakemberek. Tárgyleírásaik és tévedéseik alapján képet kapunk arról is, hogy mit és hogyan tudtak a zsidó vallásról. 1 884–ben, a tiszaeszlári vérvádper után, abban az évben, amikor aradi látogatásán a király az izraelita küldöttséget nem az egyházak között, hanem a nem bevett feleke-zetnek járó protokollsorrendnek megfelelõen a helyi tûzoltóság után fogadta, (1) Magyarországon elõször láthatott a szélesebb közönség zsidó kegytárgyakat zsinagógán kívül, múzeumi környezetben. Ezt megelõzõen csak egyszer, az 1879-es párizsi világki-állításon volt látható egy zsidó mûgyûjtemény, így a magyar vállalkozás úttörõ és kor-szakos jelentõségû nem csak korai idõpontja miatt, hanem azért is, mert a kiállításra ösz-szeállított tárgy-együttesrõl van szó. Ez volt az elsõ lehetõség, hogy egy zsidó közösség a tárgyain keresztül megmutathassa magát, vallásának jelképeit, s azok mûvészi értékét. Az 1872-ben alapított Iparmûvészeti Múzeum 1884-ben rendezte meg a Magyar Tör-téneti Ötvösmû kiállítást. 380 kiállító 7728 tárgyát állították ki tematikus csoportokban a Magyar Nemzeti Múzeum Képtárának termeiben. A zsidó kegytárgyak a második terem-ben, az egyházi és a szláv tárgyak között kaptak helyet. Európában ezt megelõzõen csak egyszer állítottak ki judaika gyûjteményt, az 1878-as párizsi világkiállításon, ahol a Strauss-gyûjtemény nyolcvankét tárgyát mutatták be. (Cohen, 1992) A gyûjtemény leíró katalógusát Georges Stenne (Schorstein Dávid) készítette el (Stenne, 1878), s egyben ez a zsidó mûvészet elsõ ilyen jellegû leírása. (Sigal, 1999) A budapesti kiállításon viszonylag késõn merült fel a judaikák szerepeltetése. A tervek szerint 1884. februárjától látogatható kiállítást végül csak májusban nyitották meg, s az utolsó hónapokban érkeztek meg a zsidó kegytárgyak (2), a legnagyobb kiállító nagyka-nizsai hitközségé csak április elején! A kiállított tárgyak zöme zsinagógai kegytárgy, melyek elsõsorban a Tóra díszítését szolgálják. Bemutattak 14 tóravértet, 8 rimonpárt, és egy pár nélküli rimont, 3 tórakoro-nát, 3 különféle neveken megnevezett kelyhet, 2 tóramutatót, és egy-egy tóraszekrényt, fûszertartót, és eljegyzési gyûrût is. A nem elsõsorban zsinagógában használatos tárgyakat (fûszertartó, hanukkia, gyûrû) magánszemélyek adták, illetve közgyûjteményben voltak, míg a zsinagógai tárgyakat legnagyobb számban a nagykanizsai hitközség és az óbudai chevra kadisa. Szerepel még a listában egy " fûszertartó oltárdísz " (Lajstrom 37. tétel) is, amely minden bizonnyal tévedésbõl szerepel az " izraelita egyházi szerek " között. (3) A tárgylista nem ad teljes képet arról, hogy milyen kegytárgyak élveztek elsõbbséget a kiállítást összeállítók, vagy a kiállítási tárgyakat összeadók szemében, hiszen – ötvösmû-vészeti kiállításról lévén szó – csak a nemesfémekbõl készült tárgyak szerepelhettek, így a zsidó vallás legfontosabb tárgya, lényege, az " Írás " , nem jelenhetett meg. Ugyanakkor a tórával – azaz az Írással – kapcsolatos tárgyak abszolút dominanciája látszik. Ez adódha-tott abból, hogy elsõsorban ezek voltak mûvészi kivitelben a kiállításra kölcsönzõ zsidó közösségek birtokában, de inkább abból, hogy a zsidó közösség megpróbálta a közönség " zsidóképét " a közös – azaz a zsidó–keresztény kultúrkör közös kincse, a Biblia felé irá

A Magyar Zsidó Múzeum és Levéltár a Magyarországi Zsidó Hitközségek Szövetségéhez tartozik felekezeti szaklevéltárként. Levéltári állománya az 1970-es években létrehozott Magyar Zsidó Levéltár és a korábbi Zsidó Múzeum' 1994-es egyesítésével alakult ki, a levéltári gyűjtemény ekkor költözött a Dohány utcai zsinagóga épületébe. A két korábbi gyűjtemény egyesítése azóta is tart, de továbbra sem hagyható figyelmen kívül, hogy a két gyűjtemény szinte mindenben különbözik egymástól, s a gyűjteménybe kerülés mi­ kéntje meghatározó az iratok értékelése szempontjából. Jelen tanulmányban a két eredeti gyűjtemény kialakulásának és iratanyagának rövid ismertetése után a két dokumen-tum-gyüttes együttes kezelésének és felhasználásának tapasztalatait kívánom összefog­ lalni. A zsidó múlt alapvető forrásai A magyar zsidó múlt dokumentálásának igénye az 1896-os Ezredéves Kiállításon való sikeres szereplés után — ahol a frissen recipiált zsidó felekezet az egyházak között állít­ hatta ki történeti emlékeit 2 — merült fel először, majd 1909-ben vezetett el a Magyar Zsidó Múzeum megalapításának gondolatáig. Külön levéltár alapítási igény nem volt, aminek több oka lehet. Elvileg a zsidó közösségben is többféle " maradandó történeti értékkel bíró" irat ke­ letkezett, melyeket az ezek vezetésével és őrzésével megbízott személyek kezeltek. 3 Ezek elsősorban a zsidó anyakönyvezés előzményének tekinthető mohelkönyvek, me­ lyekben a körülmetélések adatait, a hevrakönyvok, melyekben a hevra kadisák (temetke­ zési szentegylet) tagnévsorát, az adományok nyilvántartását, a temetések adatait rögzítet­ ték, és a különféle pinkaszok (jegyzőkönyvek), melyekben a közösség életét dokumen­ tálták. Őrizték ezek mellett elsősorban az egyes közösségek jogi helyzetét, vagy az adó­ fizetést igazoló-bizonyító iratokat. Ugyanakkor a közösség nagyfokú — önkéntes és ki­ űzések következtében alakuló — mobilitása nem kedvezett az iratok megőrzésének, jól­ lehet a zsidó vallásjog, a halakha rendelkezik a szent szövegek részleteit tartalmazó ira­ tok kezeléséről. A 19-20. század fordulójától kezdve Európa-szerte emeltek zsidó mú­ zeumokat az elvesző félben lévő tradicionális zsidó kultúra emlékeinek összegyűjtése és megmentése érdekében, s ezekben olyan történelmi dokumentumokat is gyűjtöttek, ame

Slobodné kráľovské mestá mali právo zamedziť vstupu židov do cechov, a preto boli židovskí remeselníci v tomto období zriedkavosťou. V 18. a 19. storočí existovali v Uhorsku len dve mestá, v ktorých židia mohli pracovať ako zlatníci, v Óbude a bratislavskom Podhradí. V týchto komunitách židov-skí majstri vyrábali rituálne predmety, čo nebolo v strednej Európe bežné, lebo tieto predmety pre synagógy a domácnosti zhotovovali kresťanskí remeselníci. Príslušníci rodiny Beckerovcov z Podhradia boli vynikajúci remeselní-ci. Okrem strieborných predmetov na každodenné použitie vyrábali aj predmety na skrášlenie zvitku Tóry. Najstarším typom ozdôb na Tóru sú nástavce (rimonim), ktoré zdobia drevené navíjacie tyče Tóry, a ich tvar granátového jablka odkazuje na staroveký symbol bohatstva a plodnosti, dokonca na samotnú Tóru. Existuje minimálne 14 párov nástavcov na Tóru, ktoré vytvoril Fredericus Becker st. (pôsobil približne v rokoch 1800 – 1826). Z nich tri sú v zbierke Židovského komunitného múzea v Bratislave. Pre vrchnú časť Beckerových rimonim je charakteristický výrazne perforovaný okrúhly tvar. Perforáciou vytvorený fl orálny motív je doplnený pásom arkád. Driek nástavcov býva rytmicky pásovite členený v strednej časti s profi lovanými prstencami. Rimonim sú vytvorené v obľúbenom štýle biedermeier, ktorý spájal židov-skú komunitu so súdobým prostredím. Odkazuje na spoločenské postave-nie, ktoré si židia želali dosiahnuť. [ZT] Free royal cities had the right to bar Jews from membership of the guilds, meaning that Jewish craftsmanship was very rare. There were only two towns in the Hungarian Kingdom in the 18th and 19th centuries where Jews were allowed to work as silversmiths: Óbuda (Alt-Ofen) and Bratislava (Pressburg-Schlossberg). In those communities Jewish masters created Judaica as well, which was unusual in Central Europe, where even Jewish ceremonial objects were normally crafted by Gentiles. The members of the Becker dynasty from Bratislava were outstanding craftsmen. Along with ordinary silver objects they also produced objects to beautify the Torah scroll. Torah fi nials (rimmonim) decorate the staves of the Torah scroll, and refer to the ancient symbol of wealth and fertility and even the Torah itself: the pomegranate. There are at least 14 pairs of Torah fi nials created by Fridericus Becker, Sr. (active cca 1800-1826), three of which are now in the collection of the Jew-ish Community Museum in Bratislava. His fi nials are round-shaped items, evoking the pomegranate fruit. The shafts are cylindrical, with indicated nodes, and the tops are pierced and decorated with arcades, palmettes and fl oral motifs. The fashionable Biedermeier style of the rimmonim links the Jewish community to the contemporary visual environment, and refers to the social status aspired to by local Jews. [ZT] Rimonim (nástavce na Tóru) Fredericus Becker st., Bratislava, 1816, striebro výška: 22,5 cm, priemer: 8 cm ŽM-D 1465 I-36 a ŽM-D 1466 I-37 Rimmonim (Torah fi nials) Fredericus Becker, Sr., Bratislava, 1816, silver Height: 22.5 cm, diameter: 8 cm ŽM-D 1465 I-36 and ŽM-D 1466 I-37

DIGITAL JUDAICA
Digital applications in the new permanent exhibition of the Hungarian Jewish Museum and Archives

The new permanent exhibitions of the Jewish Museum are to include interactive installations developed by the means of digital humanities in order to support a better understanding of the contents presented. The study summarizes the issues that arise in connection with the integration of the works of art and the digital devices in the exhibition so that the latter promote the presentation of the methodology of traditional Jewish learning. With the help of devices in the exhibition halls we evoke the Yeshiva, the Jewish educational institution. Commentaries unlock background information to give a better insight into the content.

From tablet to table, from scroll to scroll-writes Amos and Fania Oz in their wonderful essay 1 on Jewish textual traditions. The pun relates the Tablets of the Ten Commandments with tablets, and the scrolls that comprise the Five Books of Moses with the scrolling on computer surfaces. The meeting of these notions is not just a word-play, it points out very important developments hallmarking a new era in the access of cultural heritage. The heritage of Judaism (texts, objects, audio and video files) is made digitally available with multiple intentions and methodologies, in various points of the world. Talmud and hyperlinks The Jewish world's quick reception of internet technology and digitization was probably made easier by the fact that the methodology of browsing and acquiring information on the internet is similar to the practice of traditional Jewish text learning. Similarly to a typical corpus on internet, the Talmud is a multidimensional text, not to be read in a linear manner. Hyperlinks connect the textual bodies and contents so that the reader can freely follow them according to his or her individual interest and knowledge. 2 In the Talmud, this is traditionally solved by a special multi-column layout that engulfs the main text. In digital humanities this is made possible by linked open data, which is capable of connecting content preserved in different heritage institutions and interpret them together. It also offers an explanatory practice to the presented objects that follows a similar method of studying the Talmud. Perhaps it is due to the strong textual tradition of Judaism that while digitization and online publishing of Hebrew texts were among the first ones, the world of tangible Judaica (Jewish objects) preserved in museums has only experienced a digital breakthrough in recent years. We are facing the same delay here that had already been seen in connection with the collection and the scholarly analysis of Jewish tangible heritage. It only commenced at the end of the 19th century, well after the research of our textual legacy. Along with the collections developed the infrastructure of academic studies focused on interpreting them. This happened after the first Jewish Museums were opened