From July to October 1944 app. 280 women, men and children were interned as forced laborers in th... more From July to October 1944 app. 280 women, men and children were interned as forced laborers in the cmp of Gerasdorf. The paper describes their fate in Gerasdorf, their relations to the local population and their fate after they were taken from there.
Studies of modern antisemitism have focussed primarily on Germany, as both the country where the ... more Studies of modern antisemitism have focussed primarily on Germany, as both the country where the phenomenon is seen to have originated and where it reached its genocidal culmination in the Holocaust. This has obscured to a certain extent the multiplicity of forms antisemitism took in spaces considered ‘peripheral’ to the European ‘centre’. This volume, the outcome of the Simon Wiesenthal Conference 2015, seeks to nuance such narratives by bringing to the discussion views from the peripheries. The chapters cover a broad methodological, geographical and temporal scope, showing how a plurality of modern antisemitisms became prominent in Europe’s ‘peripheries’ – East and South, as well as in Europe’s colonies – reflecting both transfers and imports of concepts developed in the European ‘centre’ and specificities related to distinct developmental paths. They engage the entanglements of modern antisemitism, racism, and colonialism, to explore the ideological bonds and the transmission of these political ideas and practices. The volume thus zooms in on the multi-vector conceptual transfers that operated between the centre and the peripheries, as well as on the impact of transnational contacts and social networks on antisemitic tropes and discourses. The unifying context is that of globalisation and of a modernisation the global feature of which was its unevenness. It was this unevenness, and the resulting co-existence, incomplete overlap, and constant tension between different developmental horizons that in turn accounted for the variety of forms antisemitism took across space and time.
Kovács Éva, Kasznár Veronika Katalin és Orbán Jolán (szerk.) Baráth Katalin, Baumann Tímea, Becze... more Kovács Éva, Kasznár Veronika Katalin és Orbán Jolán (szerk.) Baráth Katalin, Baumann Tímea, Becze Szabolcs, Berkovits Balázs, Biczó Gábor, Bogdán Mária, Bokor Zsuzsa, Boros János, Csanádi-Bognár Szilvia, Éber Márk Áron, Erős Ferenc, Farkas Noémi Tünde, Fekete Ilona, Fenyvesi Kristóf, Gagyi Ágnes, Gagyi József, Hornyik Sándor, Horváth Péter, Horváth Petra, Kasznár Veronika Katalin, Kövér György, Kukla Krisztián, Minorics Tünde, Molnár Péter, P. Müller Péter, Papp Ábris, Pócsik Andrea, Wessely Anna (szerzők)
The special urban nature of the Holocaust experiences of Jewish forced laborers deported from Hun... more The special urban nature of the Holocaust experiences of Jewish forced laborers deported from Hungary to Vienna in the summer of 1944 (work in industrial areas and in bomb-damaged houses across the city, use of public transportation, visiting hospitals, etc.) combined with their images and knowledge of Viennese culture and history figure prominently in the survivors' testimonies. It is also very interesting how the project of The Vienna Wiesenthal Institute for Holocaust Studies (Vienna, Austria) entitled "Ungarische Zwangsarbeit in Wien" (http:// ungar ische-zwang sarbe it-in-wien. at/) that is built mainly on these oral history sources influences the recent images of Vienna. The overlap and (accidental, intentional and/or historical and cultural) juxtapositions between Vienna as the imperial "Kaiserstadt" and the locus of the Holocaust experiences of Jewish forced laborers deported from Hungary act as an especially potent way to create and emphasize complex Viennese narrative identities. Keywords Hungarian Jewish slave labour • Labour camps • Vienna • Urban history • Virtual Jewish space • Critical topography • War industry • Children in the Holocaust This paper is a thoroughly revised and expanded version of our earlier publication (Frojimovics-Kovács 2018).
Forum Qualitative Sozialforschung / Forum: Qualitative Social Research , 2022
Listening is the art of those who practice oral history. But do we hear what we are told? And can... more Listening is the art of those who practice oral history. But do we hear what we are told? And can we adequately (re)present the voices of those we have interviewed? In this article, we critically examine this implicit political claim of oral history with the help of empirical case studies. Using interview collections on Dutch (post)colonial history and on the history of Hungarian Roma, we show how the social phenomenon under investigation already became visible in the research situation itself, namely that life narratives of marginalized people were always dependent on the knowledge production by the majority. We explore the dynamics between interviewers and interviewees in order to clarify which framing allows us to (not) hear voices. We thus analyze the epistemic silence and the ontological "deafness" of a society. As a summary, alternative methodological approaches are pointed out and a plea is made that participatory research must also be epistemic research. Our central concern is not to mark/label the "other" but the "own" and its ontological exclusion mechanisms more clearly and to put it on the agenda as an important future field of research.
Österreichische Zeitschrift für Geschichtswissenschaften, 1999
Starting from the analysis of a small political demonstration in a Hungarian village in 1989 the ... more Starting from the analysis of a small political demonstration in a Hungarian village in 1989 the author develops a pattern for the interpretation of public political action in Hungary in the years immediately before and after the collapse of the Communist regime. She describes how the first public demonstrations organised by the opposition groups established a ritual for political protest by usurpating the monuments and the actual sites of the Hungarian Revolution of 1848 and the Hungarian Uprising of 1956. Making use of the selfexplanatory symbolism of theses places, it became virtually unnecessary to announce the meeting places and routes of demonstrations since everybody knew the procedure by heart. The same kind of analysis is applied to one of Budapest's main squares, Hösök tere (Heroes' Square), and to the newly created park for old socialist and communist monuments in Nagyteteny, outside Budapest. The author argues that, by reverting to place- and street-names dating from the 19th century and by exhibiting their socialist past in a museum, Hungarians have found a way to historycise the era of Communist rule in Hungary and to divert attention from their active involvement and participation in it, especially during the later decades of the Kadar regime.
The problem of the observer has long been a key concern of social theories. However, in mainstrea... more The problem of the observer has long been a key concern of social theories. However, in mainstream sociology, it was not until three decades ago that the relationship between image and text, seeing and gaze, appeared on the horizon of the discipline. Studying the visual representation of Roma in Modernity, one sees how Central European societies create their own sexualised and feminised Blackness through ‘savage’ groups and individuals. The central thesis of the article is that, across Europe, the panoptic regime of Modernity operates with the optical unconscious in two ways. On the one hand, by re-visualising social differences that became invisible after the collapse of feudal society; on the other, by bringing the oppressed into sight and rendering the oppressors invisible. However, there is a significant difference between the Western and Eastern European representations of ‘savages’: in the process of nation-building, the ‘Gypsy’ became an ambiguous part of the national imaginary in Eastern European countries. The paper argues that ideas and visual representations of Roma commuted between Central and Western Europe resulted in tensions between the colonial and emancipatory gazes.
The twentieth century became known as the era of genocides.
However, historians do not yet agree ... more The twentieth century became known as the era of genocides. However, historians do not yet agree on the use of the category of genocide for all mass killings in the twentieth century and still are debating their place in European civilization. My article focuses on the European lieux de mémoire of the genocides within the associative framework of the fundamental question about the material evidence of crime. This framework helps highlight the limits of universalization in European memory politics. In understanding them as a dynamically developing social phenomenon, this article analyses it in two dimensions: the emergence of the memory of the Holocaust as an archetype of genocide, and the crimes of Communism as a rival memory framework in Eastern Europe. In closing, I will return to the incessant search for the material evidence of genocide. This article challenges the general concept of the European lieux de mémoire of the genocide from this point of view as well.
In our article we will present two Eastern European examples of how sociological
research on ever... more In our article we will present two Eastern European examples of how sociological research on everyday life in the 1970s has been influenced by political and cultural circumstances and particular scientific traditions. From the early 1970s, sociology flourished in some countries of the Eastern Bloc, institutes were refounded, and research projects were heavily subsidised. Research into daily life – the so-called “socialist lifestyle” – was one of the main foci of sociological inquiry. Recently, similar data collections from two such projects were discovered in the archives of academies of sciences in Hungary (HAS) and Poland (PAS). In both cases, we can see that the researchers stand decisively on the side of “high” culture, while taking a normative view of “low” cultural consumption. Even though there was no direct cooperation or interdependence between Hungarian and Polish “lifestyle” researchers, we can observe similar structures of thinking about socialist society. Western influence, mostly implicitly, is also visible.
From July to October 1944 app. 280 women, men and children were interned as forced laborers in th... more From July to October 1944 app. 280 women, men and children were interned as forced laborers in the cmp of Gerasdorf. The paper describes their fate in Gerasdorf, their relations to the local population and their fate after they were taken from there.
Studies of modern antisemitism have focussed primarily on Germany, as both the country where the ... more Studies of modern antisemitism have focussed primarily on Germany, as both the country where the phenomenon is seen to have originated and where it reached its genocidal culmination in the Holocaust. This has obscured to a certain extent the multiplicity of forms antisemitism took in spaces considered ‘peripheral’ to the European ‘centre’. This volume, the outcome of the Simon Wiesenthal Conference 2015, seeks to nuance such narratives by bringing to the discussion views from the peripheries. The chapters cover a broad methodological, geographical and temporal scope, showing how a plurality of modern antisemitisms became prominent in Europe’s ‘peripheries’ – East and South, as well as in Europe’s colonies – reflecting both transfers and imports of concepts developed in the European ‘centre’ and specificities related to distinct developmental paths. They engage the entanglements of modern antisemitism, racism, and colonialism, to explore the ideological bonds and the transmission of these political ideas and practices. The volume thus zooms in on the multi-vector conceptual transfers that operated between the centre and the peripheries, as well as on the impact of transnational contacts and social networks on antisemitic tropes and discourses. The unifying context is that of globalisation and of a modernisation the global feature of which was its unevenness. It was this unevenness, and the resulting co-existence, incomplete overlap, and constant tension between different developmental horizons that in turn accounted for the variety of forms antisemitism took across space and time.
Kovács Éva, Kasznár Veronika Katalin és Orbán Jolán (szerk.) Baráth Katalin, Baumann Tímea, Becze... more Kovács Éva, Kasznár Veronika Katalin és Orbán Jolán (szerk.) Baráth Katalin, Baumann Tímea, Becze Szabolcs, Berkovits Balázs, Biczó Gábor, Bogdán Mária, Bokor Zsuzsa, Boros János, Csanádi-Bognár Szilvia, Éber Márk Áron, Erős Ferenc, Farkas Noémi Tünde, Fekete Ilona, Fenyvesi Kristóf, Gagyi Ágnes, Gagyi József, Hornyik Sándor, Horváth Péter, Horváth Petra, Kasznár Veronika Katalin, Kövér György, Kukla Krisztián, Minorics Tünde, Molnár Péter, P. Müller Péter, Papp Ábris, Pócsik Andrea, Wessely Anna (szerzők)
The special urban nature of the Holocaust experiences of Jewish forced laborers deported from Hun... more The special urban nature of the Holocaust experiences of Jewish forced laborers deported from Hungary to Vienna in the summer of 1944 (work in industrial areas and in bomb-damaged houses across the city, use of public transportation, visiting hospitals, etc.) combined with their images and knowledge of Viennese culture and history figure prominently in the survivors' testimonies. It is also very interesting how the project of The Vienna Wiesenthal Institute for Holocaust Studies (Vienna, Austria) entitled "Ungarische Zwangsarbeit in Wien" (http:// ungar ische-zwang sarbe it-in-wien. at/) that is built mainly on these oral history sources influences the recent images of Vienna. The overlap and (accidental, intentional and/or historical and cultural) juxtapositions between Vienna as the imperial "Kaiserstadt" and the locus of the Holocaust experiences of Jewish forced laborers deported from Hungary act as an especially potent way to create and emphasize complex Viennese narrative identities. Keywords Hungarian Jewish slave labour • Labour camps • Vienna • Urban history • Virtual Jewish space • Critical topography • War industry • Children in the Holocaust This paper is a thoroughly revised and expanded version of our earlier publication (Frojimovics-Kovács 2018).
Forum Qualitative Sozialforschung / Forum: Qualitative Social Research , 2022
Listening is the art of those who practice oral history. But do we hear what we are told? And can... more Listening is the art of those who practice oral history. But do we hear what we are told? And can we adequately (re)present the voices of those we have interviewed? In this article, we critically examine this implicit political claim of oral history with the help of empirical case studies. Using interview collections on Dutch (post)colonial history and on the history of Hungarian Roma, we show how the social phenomenon under investigation already became visible in the research situation itself, namely that life narratives of marginalized people were always dependent on the knowledge production by the majority. We explore the dynamics between interviewers and interviewees in order to clarify which framing allows us to (not) hear voices. We thus analyze the epistemic silence and the ontological "deafness" of a society. As a summary, alternative methodological approaches are pointed out and a plea is made that participatory research must also be epistemic research. Our central concern is not to mark/label the "other" but the "own" and its ontological exclusion mechanisms more clearly and to put it on the agenda as an important future field of research.
Österreichische Zeitschrift für Geschichtswissenschaften, 1999
Starting from the analysis of a small political demonstration in a Hungarian village in 1989 the ... more Starting from the analysis of a small political demonstration in a Hungarian village in 1989 the author develops a pattern for the interpretation of public political action in Hungary in the years immediately before and after the collapse of the Communist regime. She describes how the first public demonstrations organised by the opposition groups established a ritual for political protest by usurpating the monuments and the actual sites of the Hungarian Revolution of 1848 and the Hungarian Uprising of 1956. Making use of the selfexplanatory symbolism of theses places, it became virtually unnecessary to announce the meeting places and routes of demonstrations since everybody knew the procedure by heart. The same kind of analysis is applied to one of Budapest's main squares, Hösök tere (Heroes' Square), and to the newly created park for old socialist and communist monuments in Nagyteteny, outside Budapest. The author argues that, by reverting to place- and street-names dating from the 19th century and by exhibiting their socialist past in a museum, Hungarians have found a way to historycise the era of Communist rule in Hungary and to divert attention from their active involvement and participation in it, especially during the later decades of the Kadar regime.
The problem of the observer has long been a key concern of social theories. However, in mainstrea... more The problem of the observer has long been a key concern of social theories. However, in mainstream sociology, it was not until three decades ago that the relationship between image and text, seeing and gaze, appeared on the horizon of the discipline. Studying the visual representation of Roma in Modernity, one sees how Central European societies create their own sexualised and feminised Blackness through ‘savage’ groups and individuals. The central thesis of the article is that, across Europe, the panoptic regime of Modernity operates with the optical unconscious in two ways. On the one hand, by re-visualising social differences that became invisible after the collapse of feudal society; on the other, by bringing the oppressed into sight and rendering the oppressors invisible. However, there is a significant difference between the Western and Eastern European representations of ‘savages’: in the process of nation-building, the ‘Gypsy’ became an ambiguous part of the national imaginary in Eastern European countries. The paper argues that ideas and visual representations of Roma commuted between Central and Western Europe resulted in tensions between the colonial and emancipatory gazes.
The twentieth century became known as the era of genocides.
However, historians do not yet agree ... more The twentieth century became known as the era of genocides. However, historians do not yet agree on the use of the category of genocide for all mass killings in the twentieth century and still are debating their place in European civilization. My article focuses on the European lieux de mémoire of the genocides within the associative framework of the fundamental question about the material evidence of crime. This framework helps highlight the limits of universalization in European memory politics. In understanding them as a dynamically developing social phenomenon, this article analyses it in two dimensions: the emergence of the memory of the Holocaust as an archetype of genocide, and the crimes of Communism as a rival memory framework in Eastern Europe. In closing, I will return to the incessant search for the material evidence of genocide. This article challenges the general concept of the European lieux de mémoire of the genocide from this point of view as well.
In our article we will present two Eastern European examples of how sociological
research on ever... more In our article we will present two Eastern European examples of how sociological research on everyday life in the 1970s has been influenced by political and cultural circumstances and particular scientific traditions. From the early 1970s, sociology flourished in some countries of the Eastern Bloc, institutes were refounded, and research projects were heavily subsidised. Research into daily life – the so-called “socialist lifestyle” – was one of the main foci of sociological inquiry. Recently, similar data collections from two such projects were discovered in the archives of academies of sciences in Hungary (HAS) and Poland (PAS). In both cases, we can see that the researchers stand decisively on the side of “high” culture, while taking a normative view of “low” cultural consumption. Even though there was no direct cooperation or interdependence between Hungarian and Polish “lifestyle” researchers, we can observe similar structures of thinking about socialist society. Western influence, mostly implicitly, is also visible.
The analysis of survivors’ testimonies was unable to enter history-writing for many d... more The analysis of survivors’ testimonies was unable to enter history-writing for many decades after the Shoah. If nevertheless it was, the testimonies served only as illustrations of the personal experience of victims in the Grand Narrative of historians. However, in the past 20 years, parallel to the opening of digital oral history archives, these testimonies became regular sources of mainstream historical research. Moreover, the memory culture of the Shoah has fundamentally changed in the Western world after 1989. From the perspective of my paper, the most relevant changes were a widespread appearance of the concept (cultural, social, historical) of trauma in public history, and the digital turn in testimony collections. It is a commonplace in psychological and sociological research on Holocaust testimonies and other ego documents that in the case of large digital collections specific analytical methods need to be used. However, Holocaust historians dealing with these sources have hardly applied such methods. My paper proposes specific sociological techniques of using personal accounts in history-writing (such as the intuitive analysis of testimonies by accumulating and testing data; qualitative approaches and quantifying the data of big qualitative collections). It also discusses the historical usage of large testimony collections with the help of current case studies of the Holocaust in Hungary.
From the perspective of the past two (almost three) years, it seems that the significant annivers... more From the perspective of the past two (almost three) years, it seems that the significant anniversary of 2014 went down in the annals of history as a remarkable fiasco of Hungarian memory politics. Controversial Monument, Divided Hungarians, Angered Jewish Community – these newspaper headlines are still fresh in our minds. Over the course of the year, the Hungarian Holocaust Memorial Year turned to become somewhat infamous, and scandal followed upon scandal not only in domestic media but also in foreign newspapers. However, everything had started off well in the beginning. This essay will first briefly introduce the broader context of this fiasco, discussing the main differences between Eastern and Western European memory politics before and after 1989. It will then distinguish some milestones of the Hungarian ambiguity and delay in coping with the European tendencies in Holocaust remembrance. After that, it will turn to its central subject, analysing the main events of the Hungarian Holocaust Memorial Year 2014. Toward the end, the essay will map the different initiatives between the coordinates of memory politics and show some unintended consequences of the unsuccessful governmental intentions.
A 70-es évekre esett a magyar szociológia újjászületése: megalakult a Szociológiai Intézet és más... more A 70-es évekre esett a magyar szociológia újjászületése: megalakult a Szociológiai Intézet és más műhelyekben is megindult a szociológiai gondolkodás. Addig elképzelhetetlen volumenű szociológiai felmérések indultak. Ezek közül mindmáig kiemelkedő hatású az életmód-kutatás és a Kemény-István féle szegénység-kutatás több hulláma és irányzata, de hasonló jelentőségűek voltak az ún. zsidó identitás-kutatások, a szubkultúra-vizsgálatok, vagy éppen a később kibontakozó iskola-kutatások, stb. is - és a példák tovább sorolhatók. A 20. Század Hangja Archívum is Kutatóműhely 2009 tavaszán jött létre azzal a céllal, hogy a rendszerváltás előtti, kvalitatív módszereket alkalmazó magyar szociológiai kutatások hagyatékát lajstromba vegye és újra kutathatóvá tegye, mégpedig digitális archívumként. Az elmúlt hét évben közel három tucat nagyobb volumenű gyűjteményt kaptunk, találtunk és dolgoztunk fel. Ezzel párhuzamosan folyamatosan készítünk interjúkat azokkal a társadalomutatókkal, akik vizsgálataikhoz a legkülönfélébb interjús és vizuális módszereket alkalmazták. Minden gyűjtemény és minden adományozó története eredeti. Mégis, a hét év során a gyűjtés, rendezés, feldolgozás során néhány olyan sajátosságra is figyelmesek lettünk, amely túlmutat az egyedi gyűjteményen és a kutató személyén. Az egyik legérdekesebb megfigyelésünk az volt, hogy a nagy volumenű, általában vegyes módszertant alkalmazó kutatásokból általában vagy csak a kvantitatív eredmények kerültek napvilágra, vagy csupán egy-egy esettanulmány született az interjúkból, terepnaplókból és egyéb dokumentációkból, azok szisztematikus feldolgozása a kutatás alatt és után nem történt meg. Soha nem idézett, talán a kutatók által sem tüzetesen megvizsgált kutatási dokumentációk birtokába jutottunk. Amelyek ráadásul sokszor nem is kerültek teljes terjedelmükben, vagy éppen rendszerezve hozzánk. Tanulmányunkban néhány példán keresztül azt mutatjuk be, hogyan, s vajon miért lehetett olyan hánytatott a sorsuk ezeknek a gyűjteményeknek az elmúlt évtizedekben. Milyen tudományos értékkel rendelkeznek ezek a sokszor töredezett és rendezetlen (rendezhetetlen) források és miképp lehet ezeket mai kutatói kérdések számára hozzáférhetővé tenni.
Bendasor Benda Gyula munkatársainak és diákjainak visszaemlékezései Benda Gyula történetírói látá... more Bendasor Benda Gyula munkatársainak és diákjainak visszaemlékezései Benda Gyula történetírói látásmódjának, értelmiségi arcélének és tanári ethoszának megidézésében egykori munka- és pályatársai, illetve mindenekelőtt diákjai segítségét kértük. Három körkérdésünkre nyolc kollégától kaptunk válaszokat. Benda Gyula – másokkal együtt – élénk figyelemmel követte a nemzetközi társadalomtörténetírás legújabb irányzatait és módszereit.
The covers and caricatures of the Hungarian newspapers during the period of the accession revived... more The covers and caricatures of the Hungarian newspapers during the period of the accession revived the old visual narratives on Europe very superficially and confusedly. One of the reasons could be a global feature of increasing the number of self-references in mass communication. But, a more important reason is the skeptical attitude of the Hungarian public towards the EU, which robbed them of the visual creativity. Another common characteristic of imagining Europe is ambiguity: all pictures show the emotions of insecurity and dissatisfaction with regard to whether or not Hungarians are “fi t for Europe”. As a result of this, the accession has a mirror-effect: in the pictures the European Union is not to be seen, one finds self-portraits instead that stress Hungary’s alterity.
In the mid-summer of 2012, a sort of Historikerstreit broke out in Hungary. The main topics of th... more In the mid-summer of 2012, a sort of Historikerstreit broke out in Hungary. The main topics of the controversy were the language of and the attitude to the history of the Holocaust. In what follows I will argue that the Hungarian Historikerstreit is closely related to both the renaissance of the Horthy era (1920–1944) in current Hungarian politics and the ambivalent attitude towards the Holocaust in public memory. Since 2010, Hungary has celebrated ‘Trianon commemoration day’, remembering on the peace treaty of Trianon after the First World War. In today’s Hungary, Trianon seems to be a permanent trauma of the nation not only in the public memory but also in history writing. In spite of the fact that many respected scholars argue that currently the construction of the trauma of Trianon has a hegemonic position in Hungarian social memory and that the Holocaust cannot compete with it, I will show that the Trianon trauma is a construction of the current politics of history, which overshadows the tragic experiences of the First World War. Moreover, Trianon and the Holocaust are strongly interconnected historical events, which cannot be understood separately.
A rohonci mészárlás és a soá " globális emlékezete " 1998-ban a dél-burgenlandi kisvárosba, Rohon... more A rohonci mészárlás és a soá " globális emlékezete " 1998-ban a dél-burgenlandi kisvárosba, Rohoncra (Rechnitz) készültem éppen, hogy oral history interjúkat készítsek egy nemzetközi kutatáshoz a két világháború közötti korszakról. Amikor osztrák történész kollegáimnak beszámoltam tervemrõl, nyomatékkal gyelmeztettek arra, hogy idõs beszélgetõpartnereim elõtt ne említsem a tömegsírokat, ha nem akarom, hogy kudarcba fulladjon vállalkozásom. Megnyugtattam õket, hogy kutatásom nem a háborúról szól, és távol áll tõlem, hogy bárkit is provokálni akarjak (kivált egy akkor számomra még csak részben ismert skandalummal). S noha a kutatás 2001-ben lezárult, elsõ rohonci látogatásom óta úton-útfélen e botrányba botlok. E véletlenül talált történet segítségével sikerült megértenem a soá " globális emlékezetének " egy lényegi mozzanatát, mely már a berlini betontömbök (Denkmal für die ermordeten Juden Europas), az egykori koncentrációs táborok kiállításai, a Páva utcai – amúgy roppant hatásos – áttetszõ plasztikpadok , a budapesti, lembergi, krakkói, prágai stb. " zsidó " városi idegenvezetések és múzeumok kapcsán motoszkált bennem. Jelesül, hogy van egy globális (amerikanizált, majd Európára adaptált és újrakanonizált), általános beszédmód a soáról, amely masszívan anyagiasul a legkülönfélébb konkrét helyeken, miközben e konkrét helyek konkrét zsidósága és a reá való emlékezés kiszorul onnan. Miért tûnik el a helyi zsidóság emlékezete? Mivel e véletlenül talált történet épp Ausztriában játszódik, felidézem az 1945 utáni osztrák történelempolitika néhány – a magyar olvasó számára talán kevéssé ismert – mozzanatát, mielõtt Rohoncra kirándulnánk. Az osztrák történelempolitika és a zsidóüldözés A felszabadulás után Ausztria is nehéz helyzetben találta magát: olyan elbeszélést kellett teremtenie a zsidóüldözésrõl, melyet az egész társadalom elvisel. A nap mint nap nyilvánosságra kerülõ helyi borzalmak elsötétítették az ország térképét, majd' minden településen történt valami szörnyûség az elõzõ hét évben. A leleplezõ nyilvánosság fényében, az ausztriai zsidóság elüldözésében és az európai zsidóság kiirtásában betöltött szerepe okán az osztrák társadalom korábbi önképe – ha lehet ilyet mondani – radikálisan eltorzult. A zsidók és nem zsidók közötti együttélés felmondásának és az ausztriai zsidóság kirekesztésének ténye árnyékot vetett a atal demokráciára. Tragikus, de nem meglepõ, hogy az osztrák társadalom meglehetõsen rezerváltan, ha nem ellenségesen vette tudomásul, hogy néhányan a zsidók közül – legalábbis így hitték – 1945 után hazatértek. Az 1938 elõtti osztrák kollektív identitás, melyben osztrák zsidó és nem zsidó jól-rosszul, de osztozott, egy idõre a múlté lett: mindkét " félnek " saját tapasztalataival dacolva kellett helyreállítania megbomlott nemzeti kötõdéseit, már amennyiben ragaszkodott ehhez. Mindkét " fél " egyfajta absztrakt elbeszélést keresett " történelmi gyökerekrõl " , " kulturális hovatartozásról " stb., hogy ne kelljen feladnia korábbi lokális, kulturális és politikai kötõdéseit. Az osztrák önazonosság törésvonalai, rövidesen kirajzolódtak a társadalmi emlékezeten is. Ez az absztrakció volt az elsõ " ellebegés " a hely nyomasztó anyagiságától. A zsidóüldözés emlékezete már a kezdetektõl kettészakadt. A visszatérõ zsidók számára a megelõzõ évek teljesen más emlékezeti tájat rajzoltak ki, mint a nem zsidók számára. Az elõbbiek szemében a falvak, kisvárosok, kerületek, az erdõk, mezõk, hegyek mind átélt vagy hallomásból ismert rémségeket rejtettek, míg az utóbbiak e rémségekrõl igyekeztek nem tudomást venni.
REPRESENTATION OF THE »HUNGARIAN DESTINY«: NEOHISTORICISM IN
POLITICS AND PEOPLE'S CULTURE
The au... more REPRESENTATION OF THE »HUNGARIAN DESTINY«: NEOHISTORICISM IN POLITICS AND PEOPLE'S CULTURE The author describes the so-called neohistoricism in Hungary during the government of Viktor Orbán (1998-2002), encouraged by the government’s own political needs and based on awakening the famous past, used for contemporary (current) political purposes. Just like all populist parties, Fidesz as the ruling party in Hungary resorts to every trick of nationalism, and in its actions it pays no heed to any ideological consistency. For its propaganda purposes this party has abused every historical event and historical character, from the thousand-year anniversary of the establishment of the Christian Hungarian state and King Stephen I to Admiral Horthy as well as a shaman from Tuva (located in the geographic centre of Asia), who carried out a ritual of honouring the ancestors Prispevki za novejšo zgodovino LIV - 2/2014 213 and a cleansing ceremony in front of the Stephen’s crown and its guard in the Hungarian Parliament on the national holiday of the Hungarian revolution (15 March). Neohistoricism has a strong nationalist implication, for example, it keeps mentioning the »unjust peace« from the Treaty of Trianon and rekindling the dreams about the »Greater Hungary«.
Research was conducted at two Jewish schools founded in Budapest in 1989, using the method of nar... more Research was conducted at two Jewish schools founded in Budapest in 1989, using the method of narrative biographical interviews and hermeneutic case analysis. Many children of mixed marriages or non-Jewish families attend these schools. Using the case analysis of a family in which the father is from a Jewish survivor family and the mother has an anti-Semitic background, the mixed marriage pattern ‘‘interchanged identities’’ is examined. The couple tried to rid themselves of their families’ pasts, the husband by refusing his Jewishness and the wife by defying her anti-Semitic father and her identification with him. The unconscious mechanisms, shame, and guilty feelings lying behind their efforts are discussed.
Margittai Linda (szerk.): Ellenállni a gonosznak. Tanulmányok a 70 éves Karsai László tiszteletére. (szerk.: Margittai Linda) SZTE Jelenkortörténeti Tanszék, Szeged, 2022
Ladislav Cabada, Christopher Walsch (Hg).; Imaginäre Räume in Zentraleuropa - Kulturelle Transformationen, politische Repräsentationen und trans/nationale Identitätsentwürfe. Herne: Gabriele Schäfer Verlag, 151-174., 2019
Ladislav Cabada, Christopher Walsch (Hg.): Imaginäre Räume in Zentraleuropa - Kulturelle Transformationen, politische Repräsentation und trans/nationale Identitätsentwürfe. Herne: Gabriele Schäfer Verlag, 297-316, 2019
Joachim von Puttkamer, Włodzimierz Borodziej, Stanislav Holubec (eds.): From Revolution to Uncertainty The Year 1990 in Central and Eastern Europe , 2019
Was 1989 a memorable year in Hungary? Currently, the year of the regime change does not play a fo... more Was 1989 a memorable year in Hungary? Currently, the year of the regime change does not play a formative role in memory politics. However, it was once annus mirabilis for many Hungarians. On the contrary, it is now retrospectively referred to as annus miserabilis: the defeat of young Hungarian democracy by global capitalism. This essay describes the divergence between the memory of the fall of communism as an exhilarating event and its depressing aftermath as an irreversible development in the Hungarian memory landscape.
Memory and Genocide - On What Remains and the Possibility of Representation. Edited by Fazil Moradi, Ralph Buchenhorst, Maria Six-Hohenbalken, Routledge, 2017
Werner Dreier, Angelika Laumer, Moritz Wein (eds.) Interactions: Explorations of good practice in educational work with video testimonies of victims of National Socialism, 76-89, 2018
Werner Dreier, Angelika Laumer, Moritz Wein (eds.) Interactions: Explorations of good practice in educational work with video testimonies of victims of National Socialism, 2018
Alexander von Plato, Almut Leh, and Christoph Thonfeld (eds.): Hitler’s Slaves. Life Stories of Forced Labourers in Nazi-Occupied Europe, 124-137., 2010
Alexander von Plato, Almut Leh, Christoph Thonfeld (Hg.): Hitlers Sklaven. Lebensgeschichtliche Analysen zur Zwangsarbeit im internationalen Vergleich. 113-125., 2008
Jenseits des Exotischen - Ausstellung aus Bildern, Fotografien und Skulpturen von
Márta Bada, Tib... more Jenseits des Exotischen - Ausstellung aus Bildern, Fotografien und Skulpturen von Márta Bada, Tibor Balogh, Áron Gauder, Judit M. Horváth, Henrik Kállai, András Kállai, István Gábor Molnár, Gyula Nyári, Jolán Oláh, Mara Oláh, Teréz Orsós und Zsolt Vári
Collegium Hungaricum Wien, Galerie UngArt 18. September – 17. Oktober 2008
Élet és Irodalom, LVI. évfolyam, 9. szám, 2012. március 2. , Mar 12, 2012
GONDOLKODÁSI IDŐ (LVI. évfolyam, 13. szám, 2012. március 30.)
Felcsuti Péter, Molnár György ... more GONDOLKODÁSI IDŐ (LVI. évfolyam, 13. szám, 2012. március 30.)
Felcsuti Péter, Molnár György és Ujlaky András írására (Cigányok, többség, hidak, Népszabadság, 2012. jan. 5.) két hónap elteltével és csupán érintőlegesen utaltam (Csend, ÉS, 2012/9., márc. 2.), mert úgy éreztem, beleillik a romákról szóló új beszédmódba, mely cikkem valódi tárgya volt. „Csendes” publicisztikámra személyeskedő és kioktató válasz érkezett (Tisztelt Szerkesztőség!, ÉS, 2012/10., márc. 9.), de ugorjunk, a téma ezerszer fontosabb.
Cikkemben azon töprengtem, hova vezet a „monnyuk ki”. Miért van az, hogy a romák által okozott szenvedések elismerése a kedélyeket nem csillapítja, és a közbeszédet sem árnyalja. Kérdéseim nem voltak számonkérőek. Nem kevertem össze – mint a szerzők – a „felelősségkeresést” a bajokat újratermelő okok feltárásával, de nem eszményítettem a szokásos szociológiai, illetve ember- és polgárjogi beszédmódokat sem. Azt viszont tudni szerettem volna, hogy a filantrópia – és tágabban az NGO-k – programjai igazolják-e a „valljuk meg a cigányok bűneit” krédót. Vajon a Felcsuti Péterék által szorgalmazott „problémamegoldás” beválik-e saját – egyébként általam igen nagyra becsült – munkájuk során? Szemernyit is elfogadottabbakká váltak/válnak-e programjaik a „kimondástól” a többségi társadalom körében? Mit szólnak mindehhez a támogatottak? Tódulnak-e a gazdagok segíteni? Magukba szállnak-e már a gárdisták? S ha ma még nem is, miért hiszik a szerzők, hogy holnap már igen?
Mi lenne, ha adnánk még magunknak némi gondolkodási időt?
A 20. századi magyar veszteségek napjaink közéleti vitáinak tárgyát képezik, és meghatározó szere... more A 20. századi magyar veszteségek napjaink közéleti vitáinak tárgyát képezik, és meghatározó szerepet játszanak az emlékezetpolitikában, az identitáspolitikai küzdelmekben.
Sokat írtunk róla mi is: a vészkorszak emlékezete nem tudatosodott kellőképpen a magyar társadalomban, nem érzékelhető a társadalmi együttérzés.
Felmerül a kérdés: vajon Trianon a megfelelő helyen van-e a magyar emlékezetben: a jobboldalon, a baloldalon és a zsidó emlékezetben?
Ha nem, miért nem? Kell-e, s ha igen, milyen irányban kellene elmozdulnia a társadalmi emlékezetnek ezen a téren? Összefügg-e, s ha igen, Ön szerint hogyan függ össze Trianon és a vészkorszak emlékezete?
Emlékezetközösség – a Szombat körkérdése
A Szombat az alábbi körkérdést küldte a kulturális, t... more Emlékezetközösség – a Szombat körkérdése
A Szombat az alábbi körkérdést küldte a kulturális, tudományos és a közélet néhány vezető személyiségének lapunk kiemelt témája kapcsán:
Van-e, vagy nincs Magyarországon emlékezetközösség?
Hogyan közelíthetők egymáshoz a 20. századi traumáit hordozó közösségek, melyek más-más élményekre emlékeznek, és a másik fájdalmáról talán nincs elég mély tudásuk, vagy nem vesznek róla elég mélyen tudomást.
Véleményünk szerint a magyar társadalmi emlékezet, és a magyarországi zsidó emlékezet eltérően őrzi a 20. századi Magyarország élménycsomópontjait, miközben sokan tartozhatnak a két halmaz közös részhalmazához.
Felvetnénk néhány példát, és kérnénk, írásában ezekre is reflektáljon, de kíváncsian várunk más példákat is.
“Magyar emlékezet” / “Zsidó emlékezet”
1919 vörösterror / fehérterror
1920 Trianon / numerus clausus
1940 Erdély visszacsatolása /1938-41 zsidótörvények
1944-45 orosz megszállás / gettósítás, deportálás, nyilasterror
1956 forradalom /elsősorban vidéken antiszemita atrocitások
Kérjük, tekintse e levelünket a felkérés mellett vitaanyagnak, s ha nem ért egyet felvetéseinkkel, ezt is jelezze írásában.
Kíváncsiak vagyunk, hogy amennyiben Ön is érzékeli a felvetett élménykülönbségeket, természetesnek tartja-e, hogy a társadalmi csoportok emlékezete akár jelentősen eltérjen, vagy szükségesnek tartja, hogy változzon a helyzet, s ha igen, milyen eszközökkel lehet Ön szerint javítani a viszonyokon, és elérni a kívánatos állapotot.
Over the last hundred and fifty years, Hungarian memory politics has oscillated between the poles... more Over the last hundred and fifty years, Hungarian memory politics has oscillated between the poles of martyrdom and victimhood, between cultivation of revolutionary traditions and the rituals of national mourning. As part of the nation-building process, national historiography and the politics of history everywhere often provide well-developed narrations to justify current commemoration practices. Is Hungary unique in this respect? Did it lose its European orientation, as the great Hungarian poet Endre Ady asked in 1913? Through an analysis of current debates about the major events of twentieth-century Hungarian history and its representations in social memory, my talk will describe this pendulum effect of Hungarian memory politics. It will also explore the transformation of the “culture of defeat” into the culture of victimhood from the First World War to the post-Communist period in a European comparative perspective.
Takács Judit és P.Tóth Tamás (szerk): Kisebbség, többség, többszörösség. Kisebbségi–többségi viszonyok a magyar társadalomban Neményi Mária tiszteletére 70. születésnapja alkalmával, 2016
Amikor először fordultam Marihoz azzal, hogy szeretnénk megkapni a régi interjúit az alakuló 20. ... more Amikor először fordultam Marihoz azzal, hogy szeretnénk megkapni a régi interjúit az alakuló 20. Szászad Hangja Archívumba, szája sarkában a tőle megszokott hetyke mosollyal valami olyasmit mondott, hogy azokat ő bizony nem adja, mert magának készítette őket. Kíváncsi tekintetemre így folytatta: azok az interjúk másnak nem érdekesek, nem tud velük semmit kezdeni, hisz egy olyan, nagyon egyedi és megismételhetetlen helyzetben keletkeztek, amelyet ő idézett elő azzal, hogy beszélgetett olyan emberekkel, akiknek az élete és döntései a kutatása számára fontosak voltak. Tudományosabban szólva azzal érvelt, hogy az interjúk a kutatás performatív-teremtő részét alkották, az eredményeket aztán az írás diskurzív terében rögzítette. Olvassuk el a könyveit, ott vannak az interjúi.
Ramadan van. Hogy van ramadan, azt nem a Karikás Frigyes úti általános iskola osztályfőnöki, vagy... more Ramadan van. Hogy van ramadan, azt nem a Karikás Frigyes úti általános iskola osztályfőnöki, vagy a Komarov gimnázium világnézeti óráján hallottam, és nem is a Marx Károly Közgazdasági Egyetem filozófia szemináriumán. Első személyes élményem róla a kilencvenes évek derekáról való, amikor már gyakran jártam kocsival Bécs és Budapest között és átkozódtam, hogy miért kell órákat várni az útlevél-kezelésre a határon. Ramadan: német és osztrák rendszámú kocsikban ülő családok, akik akadályozzák a nyugodt határátkelést. Mikor " bejön " a ramadan, ők kimennek, mikor " kimegy " ők bejönnek (hova is? Európába), s ezt épp a mi kis – az egész dologban teljességgel ártatlan – hegyeshalmi határátkelőnkön teszik. A ramadant mégis vonzóvá tette az a téves következtetésem, hogy bizonyára nagyon fennkölt ünnep lehet, amelyre ugyan pontosan, ám áhítattal kell odaérni, hiszen bejövetele előtt a " törökök " kifejezetten nyugodtan vártak a sorukra, s csak mikor kiment (és ők jöttek visszafelé), akkor kezdődtek a spontán sávszélesítő, cselező, dudálással és anyázással kísért mutatványok az előbbre jutásért a határ magyar felén. Csak később jöttem rá, hogy minden hétvégén mégsem lehet ramadan, így e villongásoknak sem lehet köze az ünnephez, inkább arról lehet szó, hogy Hegyeshalom az utolsó lehetőség azon kulturális értékek megmutatására, melytől – többek között – férfi egy vendégmunkás (mert, nem kell mondanom, kizárólag férfiak ültek a volánnál), a határt átlépve Tschuschnak kuss. Most is ramadan van. Hogy épp ramadan van, azt természetesen nem a Kronen Zeitung ramadani mellékletéből tudom – ilyen ugyanis nincs. Még csak nem is gyermekeim tanulták az iskolában, az iskolákban, ahol osztálytársaik 10-30%-a muszlim (nem csupán " török " , de a délszláv háború óta " bosnyák " muzulmán is). És még nem is a katolikus napközi lelkes nevelőjétől, Georgtól, aki pedig tényleg sokat tesz a csoportjába járó nem keresztény gyerekek vallási kultúrájának népszerűsítéséért, mert ott meg az elmúlt héten az alább jelzett okok miatt éppen nem jártam. Ezzel nem állítom azt, hogy Georgon kívül itt mélyen el lennének hallgatva a " törökök " , de ő tényleg kivétel. Nem csak azért, mert minden gyerekről – akik nevét egyébként igyekszik tökéletesen ejteni, és nem kereszteli át Huit Hansnak és Haront Arminnak – tudja, honnan származik, valamennyire ismeri népe történetét és vallása alapjait, hanem azért is, mert mindezt nem az " egy az isten " paradigmájában képzeli el (ami a vallási tolerancia maximuma errefelé), így a buddhista, hinduista stb. ünnepek is terítékre kerülnek, ha van rá kereslet, azaz napközis nebuló. A bécsi mainstream pedagógia ellenben " töröközik ". Az ezt megalapozó Nagy Elbeszélés az itteni " törökvész " , azaz az a néhány hónapos (!) török megszállás (jó, ebből volt kettő is), melynek fényében a mi 150 éves " török uralmunk " számára új historiográfiai távlatok nyílhatnának, ha történészeink jobban kamatoztatnák az osztrák történetírás eredményeit. Mivel mi épp a 18. kerületben lakunk, ahol anno a védelmi vonal húzódott, a Töröksánc nevű parkban cseperedtek fel a gyerekeink, és töredelmesen bevallom, a pécsi dzsámi és a minaret árnyékában felnövő anyukaként nekem ez, mint lehetséges antagonizmus igazán nem is tűnt fel. Mindaddig, amíg az elemi 4. osztályába lépvén (ezt 8 év különbséggel kétszer saffoltuk ugyanazon iskolában) helytörténettel nem kezdtek foglalkozni a gyerekek. Ennek a környezetismeret oktatásba amúgy örvendetesen beépített félévnek, melynek következtében már magam is jóval alaposabban ismerem a bécsi Währinget és Pötzleindsdorfot – ha annak csak xenofób, katolikus arcát is –, mint bármelyik korábbi pécsi vagy budapesti kerületemet, kiemelkedő korpuszát a " törökvész " adta. Ne gondoljunk persze a hódító oszmán birodalom,
Azt mondja a polgármester (a továbbiakban hangulatfestési okokból: pógi), hogy márpedig ő rendkív... more Azt mondja a polgármester (a továbbiakban hangulatfestési okokból: pógi), hogy márpedig ő rendkívüli segélyt nem ad senkinek, mert nem hajlandó mínuszba taszajtani az önkormányzatot.
1944 augusztusában a lengyel ellenállás tagjai az auschwitzi táborba csempésznek egy fényképezőgé... more 1944 augusztusában a lengyel ellenállás tagjai az auschwitzi táborba csempésznek egy fényképezőgépet. A gép Alexhez, a zsidóként elhurcolt görög Sonderkommandóshoz kerül. Alexnek az V. krematóriumból készített felvételei közül négy maradt fenn (vagy csak négyet készített, nem tudhatni).
Az anamorfózissal Holbein festményén találkoztam először. Az 1533-ban készült Követek két férfit ... more Az anamorfózissal Holbein festményén találkoztam először. Az 1533-ban készült Követek két férfit ábrázol, előttük középen egy elfordított, amorf, de azért nagyjából kör alakú lemezen azonosíthatatlan foltok láthatók, melyekből vagy egy sajátos tükör segítségével, vagy ilyen készség híján csupán egy bizonyos, ám meglehetősen szokatlan nézőpontból ismerjük fel, mit is ábrázolnak (mellesleg egy koponyát).
Már rég kiment a Rosh Hasana is és még mindig itt vagyok – az orvos szerint Mikulásig, de az is l... more Már rég kiment a Rosh Hasana is és még mindig itt vagyok – az orvos szerint Mikulásig, de az is lehet, hogy Vízkeresztig ez így is marad.
This paper focuses on Hungary, where the most unmerciful and the fastest destruction took place i... more This paper focuses on Hungary, where the most unmerciful and the fastest destruction took place in the course of the European Holocaust. Even though it was indeed 'the most unmerciful‛ and ‚the fastest‛, Holocaust research still fails to take a prominent role in Hungarian historiography. The archival collections do not constitute an inherent part of the Hungarian national historical heritage. That is to say that the experiences of both the Holocaust and the Roma Genocide have not yet become part of collective knowledge; nor have they been able to shape collective identities. This paper seeks to explore this ignorance through an analysis of existing digital oral history collections on the Holocaust in Hungary. The collections will appear in the order of their creation and will be discussed on the basis of questions such as who supported the collection and for what reason, how much research was done or what results they produced; we will also address whether the collections were e...
Tanulmányunkban a „pusztát” mint társadalmi teret vizsgáltuk. Arra kerestük a választ, hogy a ren... more Tanulmányunkban a „pusztát” mint társadalmi teret vizsgáltuk. Arra kerestük a választ, hogy a rendszerváltást követően milyen társadalmi viszonyok, mozgások, gazdasági tevékenységek jellemzik ezeket a világokat, milyen okok vezettek a puszták mai állapotához, és mi magyarázza az eltérő társadalmi viszonyokkal, élethelyzetekkel, egyéni stratégiákkal jellemezhető „pusztai létet”. A magyar szociológia, társadalomföldrajz és szociográfia hagyományait is követve arra voltunk kíváncsiak, hogy milyen társadalomtörténeti múltja van a mai pusztáknak, vagyis azoknak a tereknek, amelyek közigazgatásilag egy-egy faluhoz tartoznak, nagyobbak, mint egy tanya, de nem önállóak, népességük pedig különféle adottságok folytán nagyon eltérő lehet egymástól. Tanulmányunk egy hároméves, terepmunkára épülő kutatás részeredménye, amelyben négy, az ország különböző földrajzi térségében, különböző országokkal határos vidékein elhelyezkedő községet vizsgáltunk a peremhelyzetek különféle metszeteiben. A terepm...
In the early summer and autumn of 1944, more than 55,000 Hungarian Jews had been deported to Aust... more In the early summer and autumn of 1944, more than 55,000 Hungarian Jews had been deported to Austria as forced laborers. 17,500 of them arrived in Strasshof from various Hungarian ghettos in the summer of 1944. There, a real “slave market” was opened to meet the demands of Austrian entrepreneurs who urgently needed manpower in their factories and farms. The deported families—mainly mothers, children and grandparents—had to work in Vienna and in Lower Austria on farms, in trade, and in particular in the “war industry” (for example, in construction companies, bread factories, or oil refineries) as forced laborers. The working and living conditions of the forced laborers varied widely depending on the camp in which they were housed, the branch of industry in which they had to work, and the conduct of the local military administration in the camps and the various workplaces. In this essay, we highlight two fundamental aspects of the topic which are connected to two different methodologi...
Projektunkben negy kozossegtanulmany alapjan azt vizsgaltuk, hogy a rendszervaltast kovető gazdas... more Projektunkben negy kozossegtanulmany alapjan azt vizsgaltuk, hogy a rendszervaltast kovető gazdasagi szerkezetvaltas, a kialakulo kapitalizmus regi/uj gazdasagi szereplői, az elmult evekben az Europai Uniohoz valo csatlakozashoz merten eltűnő vagy megmerevedő hatarai hogyan formaltak a megelhetesi lehetősegeit. Azt tapasztaltuk, hogy a helyi tarsadalmak ugyan elterő egyuttműkodesi formakat es csoportkozi viszonyokat alakitanak ki, ezek azonban modellezhető egyuttelesi mintazatokat adnak ki. A kutatas soran esettanulmanyokban foglaltuk ossze a negy telepulesen - Old, Mocsa, Bedő es Tiszakerecseny - haztartasi szinten megfigyelt hetkoznapi megelhetesi formakat, majd ezek mechanizmusait tartuk fel es helyeztuk kulonboző modellekbe. A feldolgozas masodik lepeseben ot mozzanatot hangsulyoztunk: 1. migracios logikak es demografiai szerkezet 2. ruralis kisvilagok 3. informalis es formalis megelhetesi technikak es kenyszerek 4. az etnicitas mint kizaras/erőforras 5. kozossegek es szomszedsagok szerveződesenek logikai. Vegul melyfurasok segitsegevel olyan jelensegeket elemeztunk finomabb modszerekkel, mint a telepulesen beluli harc es terhasznalat, az intezmenyi kizarasi eljarasok, a telepuleshatarok folotti uralom formai, valamint a mindennapi orszaghatar-hasznalat sajatossagai a negy telepulesen es kornyeken. Kutatasi eredmenyeinket konyv formajaban szandekozunk kozreadni. | In our research we intended to explore how the economic structural change following the regime change and the old/new economic actors of the emerging capitalism reshaped the economic possibilities of the populations living in border regions. We also looked at the impacts of the “vanishing” and the “hardening” country borders after the EU-accessions. We used the method of community studies and fieldwork. We found that local societies establish different forms of cooperation and intra-group relations. Nevertheless, these forms could be seen as models of different cohabitation patterns. In our research we summarized the various everyday living forms of households and explored their mechanisms in the four communities (Old, Mocsa, Bedő, Tiszakerecseny) and then we placed them into different models. In the next step of our analysis we focused on the following five aspects: 1. migration and demographic structures 2. small, rural communities 3. formal and informal survival techniques and constraints 4. ethnicity as exclusion or resource 5. the logic of the formation of communities and neighbourhoods. Finally, using a more in-depth analysis, we investigated phenomena such as symbolic community fights and the use of geographical spaces, institutional exclusion practices, the forms of dominance over the community goods and the characteristics of the everyday usage of country borders in the four villages and in their vicinities. Our research results will be published in a book.
International Handbook of Multigenerational Legacies of Trauma, 1998
Jewish identity in the diaspora has always had its problematic sides, particularly in the last 10... more Jewish identity in the diaspora has always had its problematic sides, particularly in the last 100 years. As a consequence of factors such as secularization, the erosion or dissolution of traditional communities, and rapid assimilation processes, Jewish identity became more problematic, and its borders and definitions more vague, doubtful, or flexible. Definitions of “being a Jew” were relativized; they became various points on a scale that may range from belonging to a ritual community, to a distinct ethnic, religious and/or linguistic group, through belonging to more or less well-defined subcultures and/or traditions, to the point where no Jewish identity exists at all.
Uploads
books by Eva Kovacs
edited volumes by Eva Kovacs
The chapters cover a broad methodological, geographical and temporal scope, showing how a plurality of modern antisemitisms became prominent in Europe’s ‘peripheries’ – East and South, as well as in Europe’s colonies – reflecting both transfers and imports of concepts developed in the European ‘centre’ and specificities related to distinct developmental paths. They engage the entanglements of modern antisemitism, racism, and colonialism, to explore the ideological bonds and the transmission of these political ideas and practices. The volume thus zooms in on the multi-vector conceptual transfers that operated between the centre and the peripheries, as well as on the impact of transnational contacts and social networks on antisemitic tropes and discourses.
The unifying context is that of globalisation and of a modernisation the global feature of which was its unevenness. It was this unevenness, and the resulting co-existence, incomplete overlap, and constant tension between different developmental horizons that in turn accounted for the variety of forms antisemitism took across space and time.
articles by Eva Kovacs
On the one hand, by re-visualising social differences that became invisible after the collapse of feudal society; on the other, by bringing the oppressed into sight and rendering the oppressors invisible. However, there is a significant difference between the Western and Eastern European representations of ‘savages’: in the process of nation-building, the ‘Gypsy’ became an ambiguous part of the national imaginary in Eastern European countries.
The paper argues that ideas and visual representations of Roma commuted between Central and Western Europe resulted in tensions between the colonial and emancipatory gazes.
However, historians do not yet agree on the use of the category
of genocide for all mass killings in the twentieth century and still
are debating their place in European civilization. My article
focuses on the European lieux de mémoire of the genocides within
the associative framework of the fundamental question about the
material evidence of crime. This framework helps highlight the
limits of universalization in European memory politics. In
understanding them as a dynamically developing social
phenomenon, this article analyses it in two dimensions: the
emergence of the memory of the Holocaust as an archetype of
genocide, and the crimes of Communism as a rival memory
framework in Eastern Europe. In closing, I will return to the
incessant search for the material evidence of genocide. This article
challenges the general concept of the European lieux de mémoire
of the genocide from this point of view as well.
research on everyday life in the 1970s has been influenced by political
and cultural circumstances and particular scientific traditions. From
the early 1970s, sociology flourished in some countries of the Eastern Bloc,
institutes were refounded, and research projects were heavily subsidised.
Research into daily life – the so-called “socialist lifestyle” – was one of the
main foci of sociological inquiry.
Recently, similar data collections from two such projects were discovered
in the archives of academies of sciences in Hungary (HAS) and Poland
(PAS). In both cases, we can see that the researchers stand decisively
on the side of “high” culture, while taking a normative view of “low”
cultural consumption. Even though there was no direct cooperation or
interdependence between Hungarian and Polish “lifestyle” researchers, we
can observe similar structures of thinking about socialist society. Western
influence, mostly implicitly, is also visible.
The chapters cover a broad methodological, geographical and temporal scope, showing how a plurality of modern antisemitisms became prominent in Europe’s ‘peripheries’ – East and South, as well as in Europe’s colonies – reflecting both transfers and imports of concepts developed in the European ‘centre’ and specificities related to distinct developmental paths. They engage the entanglements of modern antisemitism, racism, and colonialism, to explore the ideological bonds and the transmission of these political ideas and practices. The volume thus zooms in on the multi-vector conceptual transfers that operated between the centre and the peripheries, as well as on the impact of transnational contacts and social networks on antisemitic tropes and discourses.
The unifying context is that of globalisation and of a modernisation the global feature of which was its unevenness. It was this unevenness, and the resulting co-existence, incomplete overlap, and constant tension between different developmental horizons that in turn accounted for the variety of forms antisemitism took across space and time.
On the one hand, by re-visualising social differences that became invisible after the collapse of feudal society; on the other, by bringing the oppressed into sight and rendering the oppressors invisible. However, there is a significant difference between the Western and Eastern European representations of ‘savages’: in the process of nation-building, the ‘Gypsy’ became an ambiguous part of the national imaginary in Eastern European countries.
The paper argues that ideas and visual representations of Roma commuted between Central and Western Europe resulted in tensions between the colonial and emancipatory gazes.
However, historians do not yet agree on the use of the category
of genocide for all mass killings in the twentieth century and still
are debating their place in European civilization. My article
focuses on the European lieux de mémoire of the genocides within
the associative framework of the fundamental question about the
material evidence of crime. This framework helps highlight the
limits of universalization in European memory politics. In
understanding them as a dynamically developing social
phenomenon, this article analyses it in two dimensions: the
emergence of the memory of the Holocaust as an archetype of
genocide, and the crimes of Communism as a rival memory
framework in Eastern Europe. In closing, I will return to the
incessant search for the material evidence of genocide. This article
challenges the general concept of the European lieux de mémoire
of the genocide from this point of view as well.
research on everyday life in the 1970s has been influenced by political
and cultural circumstances and particular scientific traditions. From
the early 1970s, sociology flourished in some countries of the Eastern Bloc,
institutes were refounded, and research projects were heavily subsidised.
Research into daily life – the so-called “socialist lifestyle” – was one of the
main foci of sociological inquiry.
Recently, similar data collections from two such projects were discovered
in the archives of academies of sciences in Hungary (HAS) and Poland
(PAS). In both cases, we can see that the researchers stand decisively
on the side of “high” culture, while taking a normative view of “low”
cultural consumption. Even though there was no direct cooperation or
interdependence between Hungarian and Polish “lifestyle” researchers, we
can observe similar structures of thinking about socialist society. Western
influence, mostly implicitly, is also visible.
A 20. Század Hangja Archívum is Kutatóműhely 2009 tavaszán jött létre azzal a céllal, hogy a rendszerváltás előtti, kvalitatív módszereket alkalmazó magyar szociológiai kutatások hagyatékát lajstromba vegye és újra kutathatóvá tegye, mégpedig digitális archívumként. Az elmúlt hét évben közel három tucat nagyobb volumenű gyűjteményt kaptunk, találtunk és dolgoztunk fel. Ezzel párhuzamosan folyamatosan készítünk interjúkat azokkal a társadalomutatókkal, akik vizsgálataikhoz a legkülönfélébb interjús és vizuális módszereket alkalmazták.
Minden gyűjtemény és minden adományozó története eredeti. Mégis, a hét év során a gyűjtés, rendezés, feldolgozás során néhány olyan sajátosságra is figyelmesek lettünk, amely túlmutat az egyedi gyűjteményen és a kutató személyén. Az egyik legérdekesebb megfigyelésünk az volt, hogy a nagy volumenű, általában vegyes módszertant alkalmazó kutatásokból általában vagy csak a kvantitatív eredmények kerültek napvilágra, vagy csupán egy-egy esettanulmány született az interjúkból, terepnaplókból és egyéb dokumentációkból, azok szisztematikus feldolgozása a kutatás alatt és után nem történt meg. Soha nem idézett, talán a kutatók által sem tüzetesen megvizsgált kutatási dokumentációk birtokába jutottunk. Amelyek ráadásul sokszor nem is kerültek teljes terjedelmükben, vagy éppen rendszerezve hozzánk.
Tanulmányunkban néhány példán keresztül azt mutatjuk be, hogyan, s vajon miért lehetett olyan hánytatott a sorsuk ezeknek a gyűjteményeknek az elmúlt évtizedekben. Milyen tudományos értékkel rendelkeznek ezek a sokszor töredezett és rendezetlen (rendezhetetlen) források és miképp lehet ezeket mai kutatói kérdések számára hozzáférhetővé tenni.
remembering on the peace treaty of Trianon after the First World War. In today’s Hungary, Trianon seems to be a permanent trauma of the nation not only in the public memory but also in history writing. In spite of the fact that many respected scholars argue that currently the construction of the trauma of Trianon has a hegemonic position in Hungarian social memory and that the Holocaust cannot compete with it, I will show that the Trianon trauma is a construction of the current politics of history, which overshadows the tragic experiences of the First World War. Moreover,
Trianon and the Holocaust are strongly interconnected historical events, which cannot be understood separately.
POLITICS AND PEOPLE'S CULTURE
The author describes the so-called neohistoricism in Hungary during the government of Viktor
Orbán (1998-2002), encouraged by the government’s own political needs and based on awakening
the famous past, used for contemporary (current) political purposes. Just like all populist parties,
Fidesz as the ruling party in Hungary resorts to every trick of nationalism, and in its actions it
pays no heed to any ideological consistency. For its propaganda purposes this party has abused every
historical event and historical character, from the thousand-year anniversary of the establishment
of the Christian Hungarian state and King Stephen I to Admiral Horthy as well as a shaman from
Tuva (located in the geographic centre of Asia), who carried out a ritual of honouring the ancestors
Prispevki za novejšo zgodovino LIV - 2/2014 213
and a cleansing ceremony in front of the Stephen’s crown and its guard in the Hungarian Parliament
on the national holiday of the Hungarian revolution (15 March). Neohistoricism has a
strong nationalist implication, for example, it keeps mentioning the »unjust peace« from the Treaty
of Trianon and rekindling the dreams about the »Greater Hungary«.
Márta Bada, Tibor Balogh, Áron Gauder, Judit M. Horváth, Henrik Kállai, András Kállai, István Gábor Molnár, Gyula Nyári, Jolán Oláh, Mara Oláh, Teréz Orsós und Zsolt Vári
Collegium Hungaricum Wien, Galerie UngArt
18. September – 17. Oktober 2008
Felcsuti Péter, Molnár György és Ujlaky András írására (Cigányok, többség, hidak, Népszabadság, 2012. jan. 5.) két hónap elteltével és csupán érintőlegesen utaltam (Csend, ÉS, 2012/9., márc. 2.), mert úgy éreztem, beleillik a romákról szóló új beszédmódba, mely cikkem valódi tárgya volt. „Csendes” publicisztikámra személyeskedő és kioktató válasz érkezett (Tisztelt Szerkesztőség!, ÉS, 2012/10., márc. 9.), de ugorjunk, a téma ezerszer fontosabb.
Cikkemben azon töprengtem, hova vezet a „monnyuk ki”. Miért van az, hogy a romák által okozott szenvedések elismerése a kedélyeket nem csillapítja, és a közbeszédet sem árnyalja. Kérdéseim nem voltak számonkérőek. Nem kevertem össze – mint a szerzők – a „felelősségkeresést” a bajokat újratermelő okok feltárásával, de nem eszményítettem a szokásos szociológiai, illetve ember- és polgárjogi beszédmódokat sem. Azt viszont tudni szerettem volna, hogy a filantrópia – és tágabban az NGO-k – programjai igazolják-e a „valljuk meg a cigányok bűneit” krédót. Vajon a Felcsuti Péterék által szorgalmazott „problémamegoldás” beválik-e saját – egyébként általam igen nagyra becsült – munkájuk során? Szemernyit is elfogadottabbakká váltak/válnak-e programjaik a „kimondástól” a többségi társadalom körében? Mit szólnak mindehhez a támogatottak? Tódulnak-e a gazdagok segíteni? Magukba szállnak-e már a gárdisták? S ha ma még nem is, miért hiszik a szerzők, hogy holnap már igen?
Mi lenne, ha adnánk még magunknak némi gondolkodási időt?
Sokat írtunk róla mi is: a vészkorszak emlékezete nem tudatosodott kellőképpen a magyar társadalomban, nem érzékelhető a társadalmi együttérzés.
Felmerül a kérdés: vajon Trianon a megfelelő helyen van-e a magyar emlékezetben: a jobboldalon, a baloldalon és a zsidó emlékezetben?
Ha nem, miért nem? Kell-e, s ha igen, milyen irányban kellene elmozdulnia a társadalmi emlékezetnek ezen a téren? Összefügg-e, s ha igen, Ön szerint hogyan függ össze Trianon és a vészkorszak emlékezete?
A Szombat az alábbi körkérdést küldte a kulturális, tudományos és a közélet néhány vezető személyiségének lapunk kiemelt témája kapcsán:
Van-e, vagy nincs Magyarországon emlékezetközösség?
Hogyan közelíthetők egymáshoz a 20. századi traumáit hordozó közösségek, melyek más-más élményekre emlékeznek, és a másik fájdalmáról talán nincs elég mély tudásuk, vagy nem vesznek róla elég mélyen tudomást.
Véleményünk szerint a magyar társadalmi emlékezet, és a magyarországi zsidó emlékezet eltérően őrzi a 20. századi Magyarország élménycsomópontjait, miközben sokan tartozhatnak a két halmaz közös részhalmazához.
Felvetnénk néhány példát, és kérnénk, írásában ezekre is reflektáljon, de kíváncsian várunk más példákat is.
“Magyar emlékezet” / “Zsidó emlékezet”
1919 vörösterror / fehérterror
1920 Trianon / numerus clausus
1940 Erdély visszacsatolása /1938-41 zsidótörvények
1944-45 orosz megszállás / gettósítás, deportálás, nyilasterror
1956 forradalom /elsősorban vidéken antiszemita atrocitások
Kérjük, tekintse e levelünket a felkérés mellett vitaanyagnak, s ha nem ért egyet felvetéseinkkel, ezt is jelezze írásában.
Kíváncsiak vagyunk, hogy amennyiben Ön is érzékeli a felvetett élménykülönbségeket, természetesnek tartja-e, hogy a társadalmi csoportok emlékezete akár jelentősen eltérjen, vagy szükségesnek tartja, hogy változzon a helyzet, s ha igen, milyen eszközökkel lehet Ön szerint javítani a viszonyokon, és elérni a kívánatos állapotot.