A muravidéki szlovén irodalmi nyelv magyar jövevényszavai

Eötvös Loránd Tudományegyetem Bölcsészettudományi Kar DOKTORI DISSZERTÁCIÓ DUDÁS ELŐD A MURAVIDÉKI SZLOVÉN IRODALMI NYELV MAGYAR JÖVEVÉNYSZAVAI Nyelvtudományi Doktori Iskola A Doktori Iskola vezetője: Prof. Dr. Bárdosi Vilmos CSc Szláv nyelvtudományi doktori program Programvezető: Prof. Dr. Bańczerowski Janusz DSc A bizottság tagjai és tudományos fokozatuk: Elnök: Prof. Dr. Nyomárkay István MHAS Bírálók: Prof. Dr. Bańczerowski Janusz DSc Prof. Dr. Gadányi Károly DSc Tag: Dr. habil. Vig István DSc Titkár: Dr. Lesfalviné Dr. Csengődi Ágnes PhD Póttagok: Dr. habil. Pátrovics Péter PhD Dr. Embersics Erzsébet PhD Témavezető és tudományos fokozata: Dr. Lukácsné Dr. Bajzek Mária PhD Budapest, 2014 1 A MURAVIDÉKI SZLOVÉN IRODALMI NYELV MAGYAR JÖVEVÉNYSZAVAI ........ 3 1. Bevezetés............................................................................................................................ 3 1.1. Magyar jövevényszavak a szláv nyelvekben és kutatásuk eddig története................. 3 1.2. Magyar jövevényszavak a muravidéki szlovénban és kutatásuk eddigi története .... 13 1.3. A dolgozat célkitűzései ............................................................................................. 17 2. Magyar-szlovén nyelvi kapcsolatok............................................................................. 18 2.1. A magyar-szlovén nyelvi kapcsolatok történeti háttere ............................................ 19 2.2. A muravidéki szlovén irodalmi nyelv rövid története............................................... 25 2.3. A forrásművek és szerzőik ........................................................................................ 34 3. A muravidéki szlovén irodalmi nyelv magyar jövevényszavai ................................... 55 3.1. Általános kérdések .................................................................................................... 55 3.2. A magyar jövevényszavak átvételének ideje a muravidéki szlovén irodalmi nyelvben .......................................................................................................................................... 56 3.3. A magyar jövevényszavak rétegződése a muravidéki szlovén irodalmi nyelvben ... 62 3.4. A magyar jövevényszavak beilleszkedése a muravidéki szlovén nyelv rendszerébe65 3.5. A szóképzés............................................................................................................... 76 4. A muravidéki szlovén irodalmi nyelv magyar jövevényszavainak szótára ..................... 84 5. Összefoglalás/Povzetek.................................................................................................. 214 6. Szómutatók..................................................................................................................... 223 Bibliográfia......................................................................................................................... 274 Források.............................................................................................................................. 284 2 A MURAVIDÉKI SZLOVÉN IRODALMI NYELV MAGYAR JÖVEVÉNYSZAVAI 1. Bevezetés A szláv–magyar nyelvi érintkezéseket két nagy időszakra, honfoglalás előttire, illetve honfoglalás utánira oszthatjuk. A honfoglalás előtti időszakban a magyarok vándorlásuk során keleti szláv nyelvű törzsekkel kerültek kapcsolatba, amelyek az óorosznak egy déli nyelvjáráscsoportját beszélték (Rot 1989: 351). Ebben a honfoglalást megelőző korban került át a magyarba a lengyel népnév (Rot 1989: 364), család és cseléd szavaink közös óorosz szava (Kniezsa 1974: 119–120), valamint óriás szavunk (Hadrovics 1975: 67–70), továbbá a lékvágó halászat technikája is, amely hosszabb ideig tartó együttélést feltételez (Hollós 1996: 7). A honfoglalást követően a magyarok intenzív, napi kapcsolatba kerültek a szlávokkal, hiszen sok helyen közéjük telepedtek, s számos szót vettek át tőlük a földművelés, az állattartás, a mindennapi élet és a háztartás köréből (Hadrovics 1989: 12). Az ebből az időből származó szláv jövevényszavainknak nagy szerepe volt a magyar állami, jogi és keresztény terminológiánk kialakulásában is, de számos elvont fogalom is átkerült a magyarba. A nyelvi kapcsolatok egyirányúsága, s megfordulása a magyar feudális állam megszilárdulásával függ össze. A 13. századtól kezdődően a magyarból az állami, jogi, egyházi, gazdasági, katonai és társadalmi kategóriából kerültek át szavak (Hadrovics 1989: 13) a szomszédos, illetve a magyar korona alatt élő szlávok nyelvébe. Ezek után a magyart ért szláv nyelvi hatás fokozatosan csökken, ám a törökök kiűzését követő időszakban a lakatlan területekre történő betelepedések következtében ismét felerősödik, ám ez inkább csak a magyar nyelvjárásokban hagy nyomot, s korántsem olyan jelentős, mint a honfoglalást követő évszázadokban. A magyar–szláv nyelvi kapcsolatok felerősödésének következő időszaka a 19. századra tehető, amikor az új technikai megnevezések és a magyar nyelv oktatásának kötelezővé tételének következtében több új magyar szó is átkerült a szomszédos szláv nyelvekbe. 1.1. Magyar jövevényszavak a szláv nyelvekben és kutatásuk eddig története A magyar szlavisztikának kezdetektől fogva kedvelt kutatási témája volt a szláv–magyar illetve magyar–szláv nyelvi kapcsolatoknak a feldolgozása. A szlávban lévő magyar elemek kutatására elsőként Franz Miklosich (1867) mutatott rá. Miklosich külön is kiemelte a 3 magyarból szlávba visszakölcsönzött szavakat, mint pl. ako, astal (Miklosich 1867: 68). Magyar részről elsőként Melich János (1887) írt általánosan a magyar–szláv nyelvi kapcsolatokról. Meg kell említeni Kniezsa István (2000a) összefoglaló jellegű tanulmányát is, amelyben röviden a valamennyi szláv nyelvet ért magyar hatást bemutatja. A következő alpontokban vázlatosan áttekintem az egyes szláv nyelveket ért magyar hatást, illetve röviden bemutatom az eddigi kutatások történetét. 1.1.1. Magyar–bolgár nyelvi kapcsolatok A magyar-bolgár nyelvi kapcsolatok kezdetét valószínűleg a 9. századra tehetjük, bár az első jövevényszavakra csak a 14. századból van adatunk (Décsy 1959: 2–3). A bolgárt ért magyar nyelvi hatásról Décsy Gyula (1959) írt monográfiát, amelyben 66 magyar jövevényszót dolgozott fel történeti-etimológiai szótár formájában. A szótári részt megelőzően részletesen tárgyalja az átvételek korának, illetve szóföldrajzi elhelyezkedésének kérdését, valamint a magyar jövevényszavaknak a bolgárba való beilleszkedését (fonéma és morfémahelyettesítés, akcentológiai kérdések). A legrégebbi magyar jövevényszavak a 14. századból adatolhatók, pl. ур ʼúrʼ (Décsy 1959: 15), de még a 19–20. században is kerültek magyar szavak a bolgár nyelvbe, pl. долман ʼdolmányʼ, пуста ʼpusztaʼ (Décsy 1959: 16). Décsy Gyula véleménye szerint a magyar szavak a bolgárba feltehetőleg oszmán-török, román és szerb közvetítéssel kerülhettek (Décsy 1959: 16). A szavak szóföldrajzi elhelyezkedésének tárgyalásából kiderül, hogy vannak olyan magyar jövevényszavak, amelyek minden dialektusban ismertek, pl. катана ʼkatonaʼ, салаш ʼszállásʼ (Décsy 1959: 17), ám a legtöbb magyar jövevényszó csak egy-egy nyelvjárásból mutatható ki. Bolgár részről Sztojkov vizsgálta a bánáti bolgár nyelvjárásokat ért magyar hatást (Стойков 1961, 1967; idézi Рот 1973: 85). Sztojkov 1961-es cikkét Pandúr Julianna (1961) ismertette a magyar közönséggel. A bánsági bolgárba a 18. sz. második felétől kezdve kerültek magyar szavak, ugyanis ekkor csatolták a területet újból a Magyar Királysághoz (Pandúr 1961: 177). A magyar szavak Sztojkov véleménye szerint szerb vagy román közvetítéssel kerülhettek a bánsági bolgárok nyelvébe (Pandúr 1961: 174). A magyar jövevényszavak között megvannak a mindennapos élet szavai, mint pl. ашуф ʼásóʼ, шарагла ʼsaroglyaʼ; a társadalmi- és állami élet szavai, pl. йараш ʼjárásʼ, овода ʼóvodaʼ; valamint elvont fogalmak is, pl. файта ʼfajtaʼ, хазна ʼhaszonʼ (Pandúr 1961: 173–4). 1.1.2. Magyar–cseh nyelvi kapcsolatok 4 Elsőként Halász Ignác (1888) vizsgálta a nyugati szláv nyelvekbe (cseh, lengyel, szlovák) került magyar elemeket. Egy szólistát készített, amelyben a címszavak élén a magyar szavak állnak, s azt követik az egyes nyelvi ekvivalensek. A szavak részletesebb elemzésébe nem bocsátkozik. Halász Ignácot követően Kniezsa István (2000a) írt a cseh nyelv magyar jövevényszavairól. Véleménye szerint (Kniezsa 2000a: 150) a cseh nyelvben található jövevényszavak száma nem jelentős, aminek oka, hogy a történelem során sohasem voltak szorosak a kapcsolatok a két ország között. A csehbe került néhány magyar jövevényszó szinte kivétel nélkül a katonai terminológiához tartozik, pl. husár ʼhuszárʼ, tábor ʼtáborʼ, s vélhetően átvételükre a 16–17. százdban, a vallásháborúk idején került sor (Kniezsa 2000a: 150). Kniezsa Istvánt követően Décsy Gyula és Sulán Béla foglalkozott részletesen a cseh nyelv magyar jövevényszavaival. Közös gyűjtésükből, amely mintegy 150 szócikk terjedelmű, néhányat a Magyar Nyelvben publikáltak (Décsy 1955), (Sulán 1956, 1957). Az általuk gyűjtött szavak nagy része keletmorva (délkeletmorva) tájszó, s szlovák közvetítéssel került át a morvaországi nyelvjárásokba, mára azonban elavultak (Décsy 1955: 453). Néhány példa ezek közül a magyar jövevényszavak közül: balda ’balta’, fišpan ’főispán’, harc ’harc’ (Décsy 1955: 454–61), kepeň ’köpeny’ (Sulán 1956: 314), magnaš ’mágnás’, nadoršpán ’nádorispán’ (Sulán 1957: 162–3). Később Sulán Béla (1963) egy terjedelmesebb tanulmányt szentelt a kérdésnek, amelyben az eddigi kutatások összegzése mellett a nyelvi kapcsolatok kutatásának metodológiai alapelveivel is foglalkozik, illetve tárgyalja a cseh–magyar nyelvi kapcsolatok történeti hátterét. 1.1.3. Magyar–fehérorosz nyelvi kapcsolatok A magyar–fehérorosz nyelvi kapcsolatok kutatása csupán az elmúlt évtizedben kezdődött el, s ebben az időszakban Zoltán András (2003, 2006 és Золтан 2001) a témának három cikket is szentelt. Az alábbiakban elsősorban Zoltán András (2006) magyar nyelven megjelent tanulmányára támaszkodva kívánok képet nyújtani a magyar–fehérorosz nyelvi kapcsolatokról. A magyar–fehérorosz – tulajdonképpen ófehérorosz – nyelvi kapcsolatok kezdetei arra az időszakra tehetők, amikor Báthory István erdélyi fejedelem lengyel király és litván nagyfejedelem is volt (1576–86) (Zoltán 2006: 495). Az ezt megelőző idökből is adatolható néhány magyar eredetű szó az ófehérorosz nyelvemlékekben, pl. гайдук ’hajdú’, гусар/по гусарску ’huszár’, кордъ ’egyfajta kard’ (Zoltán 2003: 492). Ezek a szavak feltehetően a 5 lengyelből kerültek át az ófehéroroszba, ugyanis a lengyel nyelvemlékekben már korábban is előfordulnak (Zoltán 2003: 493). Báthory István uralkodásának idején a magyar–ófehérorosz nyelvi kapcsolatok felélénkültek, s lengyel közvetítés nélkül is eljutottak magyar szavak az ófehéroroszba. Ezt jól jelzi az is, hogy számos szó előbb bukkan fel az ófehérorosz nyelvemlékekben, mint a lengyelekben (Zoltán 2003: 493). Néhány, Báthory István idejében átvett szó, pl. антелокгъ ’egyfajta hordó’, бакгазия ’egyfajta szövet’, чуга ’szűk kaftán’ (Zoltán 2003: 493). A 17. századtól adatolható szavak, pl. контушъ/кунтушъ ’hasított ujjú kabát’, катанка ’egyfajta zubbony, kabát’, палцатъ ’pálca, bot, vessző’ (Zoltán 2006: 498– 9). A fehéroroszba került magyar jövevényszavak közül néhány nyelvjárási szinten még ma is él, pl. шэраг/шэрэнг ’sor’, дэраш ’deres (ló)’ (Zoltán 2006: 498–9). A nagyorosz és a litván felé az ófehérorosz számos magyar szót közvetített (Zoltán 2006: 496). 1.1.4. Magyar–horvát és szerb nyelvi kapcsolatok Valamennyi szláv nyelv közül a horváttal volt a magyarnak a legszorosabb kapcsolata, amelyet 800 éves közös államiságunkkal magyarázhatunk. A magyar nyelvi hatás jelentősebb mértékben a kaj-horvát dialektus területén jelentkezik. A kaj-horvátot a történelmi BelovárKőrős, Varasd és Zágráb vármegyében beszélték. A magyar nyelvi hatás elterjedéséhez a Szent László király alapította Zágrábi Püspökség (1091) is tevékenyen hozzájárult. A kajhorvát nyelvterületen magyar jövevényszavakkal szinte az élet összes területén számolhatunk. Így vannak az államszervezettel kapcsolatos kifejezések, pl. orsag ʼországʼ, varoš ʼvárosʼ; a jogi terminológiához kapcsolódó szavak, pl. birov ʼbíróʼ, fiškališ ʼfiskális, ügyvédʼ; egyházi élettel kapcsolatos szavak, pl. alduvati ʼáldozʼ, eršek/jeršek ʼérsekʼ; egyes foglalkozásokat, mesterségeket jelentő szavak, pl. inaš ʼinasʼ, sabov ʼszabóʼ; ruhadarabok nevei, pl. bunda ʼbundaʼ, kedmen ʼködmönʼ; a háztartás körébe tartozó szavak, pl. fijoka/vijoka ʼfiókʼ, vankuš/vanjkuš/vankoš ʼvánkosʼ, (vö. Nyomárkay 1989a: 306–12; Hadrovics 1985 vonatkozó szócikkeit). Egyes magyar jövevényszavak azonban a kaj-horvát területen kívül eljutottak a csahorvátba is, amelyet Isztrián, a Tengermelléken és a szigeteken beszélnek. Ezek a magyar jövevényszavak igen régiek, s már a gazdag horvát reneszánsz irodalomból is adatolhatók, pl. beteg ʼbetegségʼ, rusag ʼországʼ. Természetesen ezeknek a csa-horvátban is meglévő magyar jövevényszavaknak a száma meg sem közelíti a kaj-horvátból kimutathatókat, ám egyáltalán nem elhanyagolhatók. Nagyon kevés jövevényszó került be a boszniai nyelvjárásokba, egyik ritka kivétel például a herceg szó, amelyből aztán a Hercegovina földrajzi nevet képezték. 6 Magyar jövevényszavakban gazdagabb a szlavóniai sto-horvát, valamint a mai Vajdaság és Észak-Szerbia területén is több a magyar jövevényszó, mint Dél-Szerbiában és Montenegróban (Hadrovics 1989: 29–30). A burgenlandi horvátot is jelentős magyar hatás érte. A burgenlandi horvátot a mai ausztriai Burgenland területén, illetve Magyarország nyugati megyéiben, elsősorban Vas és Győr-Moson-Sopron megyében beszélik. A 18. század folyamán alakult ki irodalmi nyelvük, amelynek 18-19. századi állapotát Hadrovics László (1974) monográfiája mutatja be, amelyben foglalkozik a magyar jövevényszavak kérdésével is. Arra a megállapításra jut, hogy a magyar eredetű szavak régiek, s megegyeznek a kaj-horvátból is adatolhatókkal, pl. bantovati ʼbántʼ, jezero ʼezerʼ, stb. (Hadrovics 1974: 432). A burgenlandi horvátból azonban a jövevényszavaknak egy újabb rétege is kimutatható, pl. tudoš ʼtudósʼ, stb. (Hadrovics 1974: 432). A magyarországi horvát és szerb kisebbség nyelvét ért magyar hatás mind a mai napig tart, s egyre erősebb. Az ő nyelvükbe magától értetődően újabb jövevényszavak is bekerültek, amelyek a legtöbb esetben a nyelvjárási szókincsből hiányzó különféle műszaki, technikai kifejezések megnevezésére szolgálnak. Amint az ebből a vázlatszerű felsorolásból is látható a horvát nyelvet ért magyar hatás igen jelentős, s ennek megfelelően többen is figyelmet szenteltek a kérdésnek. Elsőként Munkácsi Bernátot kell megemlíteni (1882), aki szótárakból gyűjtött anyag alapján dolgozta fel a déli szláv nyelvekbe (tkp. horvát és szerb) került magyar szavakat. Röviden hangtani és szemantikai problémákat is érint, ám semmilyen közelebbi információt sem nyújt a szavak koráról, s szóföldrajzi elhelyezkedéséről sem (Hadrovics 1985: 40). Munkácsit követően Szegedy Rezső (1915) foglalkozott a kaj-horvát nyelvjárást ért magyar hatással, amelyben röviden ismerteti a kaj-horvát regionális irodalmi nyelv történetét, s Petretics Péter evangéliumos könyve alapján dolgozza fel a magyar jövevényszavakat. Figyelme kiterjed a tükörkifejezésekre és a mondattanban megnyilvánuló magyaros szerkesztési módra is. Kniezsa István (1935) egy hosszabb tanulmány elé szánt vázlatban foglakozott a kaj-horvát keresztény terminológiájával, amelyben a magyar jövevényszavakon kívül megemlíti azokat a tükörkifejezéseket is, amelyek magyar hatást tükröznek. Hadrovics László a témában elsőként a magyar jövevényszavak szóföldrajzi elterjedését érintő tanulmányával jelentkezik (1942), s a szintézis megszületéséig számos tanulmánya jelent meg a horvát (szerbhorvát) nyelv magyar jövevényszavairól és azok átvételének egyegy részletkérdéséről. Hadrovics László több évtizedes kutatásait zárta le a szerbhorvát nyelv magyar jövevényszavairól szóló monográfiájának (1985) megjelenésével, amely történeti7 etimológiai szótár formájában ismerteti a jövevényszavakat. A szótárat a magyar-horvát nyelvi kapcsolatok történeti hátterének bemutatása, a forrásművek és a téma eddigi kutatásainak ismertetése, a magyar szavak adaptációjának kérdése, a szóképzés, a tükörszavak kérdésének ismertetése vezeti be. Az igényesen, bőséges példatárral ellátott szócikkeket a kötet végén a különböző mutatók zárják. Hadrovics László mellett elsősorban Nyomárkay Istvánt kell kiemelnünk, aki több ízben is foglalkozott a magyar-horvát nyelvi kapcsolatok kérdésével összefoglaló jelleggel (Nyomárkay 1989a), de önálló tanulmányt szentelt a régi kaj-horvát szótárak magyar elemeinek is (Nyomárkay 2006). Nyomárkay István foglalkozott a burgenlandi horvátot ért magyar hatással is (Nyomárkay 1988, 1990), és önálló monográfiája jelent meg a horvát nyelvújításra gyakorolt magyar hatásról (Nyomárkay 1989b), amelyben a magyar mintára keletkezett horvát tükörszavakat dolgozta fel. A burgenlandi horvátban lévő magyar szavakat is tartalmazza Nyomárkay István (1996) burgenlandi horvát nyelvtörténeti szótára. A burgenlandi horvátot ért magyar hatással újabban Vig István (2007) foglalkozott önálló tanulmányban. Egy nyelvtörténeti és egy burgenlandi horvát–horvát–német szótárból gyűjtött össze 57 magyar jövevényszót, s dolgozta fel azokat önálló szócikkekben. 1.1.5. Magyar–lengyel nyelvi kapcsolatok A magyar és a lengyel nyelvterület a történelem során sohasem érintkezett (Kniezsa 2000a: 151), ennek ellenére számos magyar jövevényszó került át a lengyelbe, kiváltképp a katonaság és hegyvidéki pásztorkodás terminológiájából (Kniezsa 2000a: 151). A magyarlengyel nyelvi kapcsolatok intenzívebbé válása Báthory István lengyel királlyá koronázásával (1576) áll összefüggésben. A 16. századot megelőzően a cyga/czyga ʻcsigaʼ, giermek ʻgyermekʼ és orsag ʻországʼ szavak adatolhatók (Sulán 1964: 134–5). A magyar–lengyel nyelvi kapcsolatok kutatásának eddig többen is figyelmet szenteltek. Elsőként Halász Ignác (1888) már említett cikkében találhatók a lengyelbe átvett jövevényszavak. Lengyel részről elsőként L. Malinowski írt önálló tanulmányt a lengyel nyelv magyar jövevényszavairól (idézi Wołosz 1989: 219). A 20. század első felében magyar részről elsősorban Kniezsa István kutatásait kell kiemelnünk, aki a szlovák és lengyel költözködő pásztorkodást ért magyar nyelvi hatással foglalkozott (Kniezsa 1934), majd röviden a magyar-lengyel nyelvi kapcsolatok általános kérdéseit is érintette (Kniezsa 2000a). Kniezsa Istvánnak a költözködő pásztorkodásról írott cikkéből kiderül, hogy nem csak a szűkebb értelemben vett pásztorkodás szavai honosodtak meg a lengyelben, pl. ajtować/hajtować ʻhajt, terelʼ, hanem egyéb szavak is, pl. gęgławy ʻgyengeʼ, hasen ʻhaszonʼ, 8 hasnować ʻhasználʼ (Kniezsa 1934: 64). Sulán Béla (1964) a lengyel nyelv legrégebbi jövevényszavaival foglalkozott rövid tanulmány keretében, azonban halála a további kutatásokat megszakította. Lengyel részről a magyar jövevényszavakkal részletesebben A. Zaręba (1951) és R. Wołosz (1989, 1991–92) foglalkozott. A. Zaręba mintegy 120 szavas gyűjtését (idézi Wołosz 1989: 220) sikerült R. Wołosznak felülmúlnia, aki 230 szócikkben mutatja be a lengyel nyelv magyar jövevényszavait. A szócikk a lengyel szó etimológiai magyarázata mellett tartalmazza az első előfordulás évét, illetve a forrásokat is. A feldolgozott szavak között olyanok is vannak, amelyek szlovák, vagy ukrán közvetítéssel kerültek a lengyelbe (Wołosz 1989: 217). Vizsgálata nem terjedt ki a második világháború után hazánkban letelepedett lengyelek nyelvében előforduló magyar elemekre, illetve nem dolgozta fel az olyan lengyelországi földrajzi neveket sem, amelyek kétség kívül magyar etimonra vezethetők vissza, pl. Ajdukiewicz, Bereś (Wołosz 1989: 218). Néhány példa a lengyel nyelv magyar jövevényszavai köréből: baciar ʻbetyárʼ, bajusy ʻbajúszʼ, czikos ʻcsikósʼ, honwed ʻhonvédʼ, mentyk ʻmenteʼ, szałas ʻszállásʼ, tołhaj ʻtolvajʼ. A cikk folytatásában Róbert Wołosz (1991–2) kitér a lengyel nyelv magyar jövevényszavait érintő különböző kérdésekre, így pl. a szavak mai adatolhatóságára, az átvételek korának kérdésére, a magyar, mint közvetítő nyelv szerepére, illetve a magyar jövevényszavakat különféle terminológiai csoportokra is osztja. A lengyelben a magyar jövevényszavak túlnyomó része csupán dialektális szinten él, így pl. a Szepesség lengyelországi részén, a podhalei nyelvjárásban, az egykori Árva megye lengyelországi részén, a cieszyni, és a żywieci nyelvjárásban (Wołosz 1991–2: 12). A legrégebbi magyar jövevényszavak a 15. sz. végéig bekerültek a lengyel nyelvbe, amelyben nagy szerepe volt a szlovák nyelv közvetítő szerepének (Wołosz 1991–2: 13, 17). R. Wołosz monografikus tanulmánya a téma legalaposabb és legrészletesebb, egyben mindmáig utolsó feldolgozása. 1.1.6. Magyar–orosz nyelvi kapcsolatok A magyar–orosz nyelvi kapcsolatok kutatása a múlt század közepén került a magyar nyelvészek kutatásának érdeklődésébe. Erdődi József (1952, 1953) két cikkben foglalkozik az oroszt ért magyar hatással. Korábbi tanulmányában (Erdődi 1952) a huszársággal kapcsolatos kifejezések oroszba kerülésével foglalkozik. Megállapítja, hogy a huszárság ismerete a 17. században jutott el az oroszokhoz, méghozzá lengyel közvetítéssel (Erdődi 1952: 225). A huszárság terminológiájába tartozó magyar eredetű szavak az oroszban pl. доломан ’dolmány’, ташка ’táska’, чапрак/чепрак ’bőr vagy szövet nyeregtakaró’, шеренга 9 ’hadirend, sor’ (Erdődi 1952: 225–6). Erdődi József (1953) következő cikkében néhány magyar eredetű vándorszó oroszba való eljutását tárgyalja. Ezek a magyar vándorszavak ukrán közvetítésűek az oroszban, pl. хутор ’tanya, major, kozák falu’, гарцовать ’lovat hajszol, csetepatézik, lovon ügyeskedik’, левентарь ’őrségparancsnok’ (Erdődi 1953: 126– 7). A magyar–orosz nyelvi kapcsolatok monografikus feldolgozása Hollós Attila (1996) nevéhez fűződik. Hollós Attila az oroszban előforduló magyar jövevényszavak történetietimológiai szótárát állította össze, amelyet rövid bevezető tanulmány előz meg. Ebben Hollós Attila kitér az eddigi magyar kutatások eredményeire, a források, az átvételek korának és az átadó nyelv kérdésére is. Röviden a jövevényszó meghonosodásának kérdését is érinti, illetve a szócikkek felépítése is bemutatásra kerül. Hollós Attila egyetért azzal a megállapítással, miszerint közvetlen nyelvi érintkezésen alapuló magyar szóátvétel az oroszban alig van (Hollós 1996: 5). Az első közvetlen átvétel az óorosz krónikákban előforduló бан ’bán’, amely a 15. század második feléből adatolható (Hollós 1996: 7). Az orosz nyelv magyar jövevényszavainak legrégibb rétegét a valach pásztorkodás terminológiájába tartozó szavak jelentik, amelyek esetében a lengyel, vagy az óukrán lehetett a közvetítő nyelv, pl. кулеш ’kulacs’, шалаш ’szállás’ (Hollós 1996: 8). A legtöbb magyar jövevényszó a katonai terminológiához tartozik. Ezek között találunk a lengyelből fehérorosz közvetítéssel az oroszba eljutott szavakat, pl. гусар ’huszár’, шишак ’sisak’, amelyeknek átvételi idejét a 16–17. századra tehetjük (Hollós 1996: 8). A katonai terminológiába tartozó szavak között azonban olyanok is vannak, amelyek a 18. sz. közepén Dél-Magyarországról Ukrajnába települt szerb huszárok és pandúrok közvetítésével jutott el az orosz nyelvbe, pl. ментик ’mente’, серсам ’szerszám’ (Hollós 1996: 8–9). Az oroszban találunk borászattal, a magyar konyhával kapcsolatos kifejezéseket is, pl. антал ’gönci hordó’, гуляш ’marhapörkölt’, лечо ’lecsó’ (Hollós 1996: 10). Sajátos csoportot képeznek a magyar közigazgatási és mezőgazdasági kifejezések, amelyek kezdetben csak a kárpátaljai orosz regionális köznyelvben éltek, majd idővel lexikonokba, térképekre is felkerültek, pl. ирташ ’irtás’, йоббадь ’jobbágy’, солгабиро ’szolgabíró’, яраш ’járás’ (Hollós 1996: 10). Végül, de nem utolsó sorban, a felsorolásból nem maradhatnak ki a magyar kutyafajták és hangszerek nevei sem, amelyeket az orosz lexikonokba, enciklopédiákba is megtalálunk, pl. кувас ’kuvasz’, пуми ’pumi’, тарогато ’tárogató’, тилинко ’tilinkó’ (Hollós 1996: 10). Hollós Attila monográfiája az orosz nyelv magyar jövevényszavairól számos érdekes példát tartalmaz, s mindmáig a téma egyetlen alapos feldolgozása. 10 1.1.7. Magyar–ruszin (ukrán) nyelvi kapcsolatok A magyar–keleti szláv nyelvi kapcsolatok leginkább Kárpátalja területén (ukránul Закарпатська область, oroszul Закарпатская область ’Kárpáton túli terület’) virágoztak, amely a második világháborút követően vált a Szovjetunió, majd Ukrajna részévé (Bárányné Komári 2010: 182). Bárányné Komári Erzsébet (2010: 182) véleménye szerint a Kárpátalján élő keleti szlávok és magyarok közti kapcsolatok kezdetének idejét a kora középkorra tehetjük. A kárpátaljai keleti szláv nyelvjárások dialektológiai szempontból a galíciai és bukovinai ukrán nyelvjárásokkal alkotnak nyelvjárási egységet, tehát az ukrán nyelv nyelvjárásainak tekinthetők (Bárányné Komári 2010: 182). Az ukrán nyelvterület jelentős részétől való államigazgatási különállás következtében azonban Kárpátalján egy regionális irodalmi nyelv, a kárpáti ruszin alakult ki, amelynek alapját a kárpátaljai ukrán nyelvjárások képezik (Bárányné Komári 2010: 182). A kárpáti ruszin megnevezésben lévő kárpáti jelző a Szerbiában és Horvátországban beszélt bács-szerémi ruszintól való megkülönböztetést szolgálja, amelynek alapja a kárpáti ruszintól eltérően nem ukrán, hanem keletszlovák, (vö. Bárányné Komári 2010: 182). A magyar–ruszin (ukrán) nyelvi kapcsolatok vizsgálata már a 19. sz. második felében megkezdődött és az összes magyar–szláv nyelvi kapcsolat tükrében a kutatók a legtöbb figyelmet ennek szentelték. Már Franz Miklosich (1871) is megemlíti a kárpátaljai ukrán néhány magyar jövevényszavát, pl. baj ’baj’, harča ’harcsa’, oblokoš ’ablakos’, (idézi Лизанец 1976: 56). Ezt követően a hazai kutatók figyelme is a kárpátaljai ukránban lévő magyar jövevényszók felé fordult. Ezt jól jelzi Csopey László (1881) és Mazuch Ede (1896) cikke is. A témát a 20. sz. első felében Bonkáló Sándor (1910, 1915, 1921) is többször érintette, bár részletesebb elemzésbe nem bocsátkozott (Лизанец 1976: 62–5). Kniezsa István (2000a) már többször idézett tanulmányában foglalkozott a magyar–ruszin nyelvi kapcsolatokkal is, s mint írja, „a rutén nyelvre gyakorolt magyar hatás igen jelentékeny” (Kniezsa 2000a: 150). Ezt jól bizonyítja, hogy alig van olyan fogalomkör, amelyben ne találnánk magyar jövevényszavakat. Érdekességképp megemlítem, hogy a tiszai halászat szinte teljes terminológiája a magyarból való, pl. halas ’halász’, halou ’háló’, valamint számos halnév is, pl. čik ’csík’, kečege ’kecsege’, poťka ’potyka, ponty’ (Kniezsa 2000a: 150). Mindebből Kniezsa (2000a: 150) azt a következtetést vonja le, hogy a halászat feltehetően nem volt ruszin foglalkozás. A második világháborút követően elsősorban Baleczky Emil nevét kell kiemelnünk, aki több tanulmányban is foglalkozott a kárpátaljai ukránt ért magyar hatással, pl. (Балецкий 1958, 1959, 1963), míg a magyar jövevényszavakat történeti szempontból elsősorban Dezső László (1989 és Дэже 1961, 1985) vizsgálta. Petro 11 Lizanec is többször foglalkozott részletesen a kárpátaljai ukrán nyelvjárások magyar jövevényszavaival, pl. (Лизанец 1976). Ebben a monográfiában a kárpátaljai ukrán nyelvjárások magyar jövevényszavainak szóföldrajzi elterjedését térképek segítségével szemlélteti. Ez a feldolgozás mindenképpen újat jelentett a magyar–ukrán (ruszin) nyelvi kapcsolatok vizsgálatában. A témával újabban Udvari István (2006) és Bárányné Komári Erzsébet (2010) foglalkozott. A magyar jövevényszavak a kárpátaljai nyelvjárásokba vagy közvetlenül a magyarból kerültek át, esetleg román vagy szlovák közvetítéssel (Лизанец 1976: 82). Az első jövevényszavak a 12–14. századból adatolhatók, pl. хосен ’haszon’, хутар ’határ’. A 16. századtól kezdődően az írásos emlékek számos magyar jövevényszót őriztek meg. A magyar jövevényszavak igen becses forrásai az 1770-es évektől kezdődő úrbéri összeírások (Дэже 1961: 141). Az osztrák–magyar hadsereg is számos jövevényszóval gazdagította a kárpátaljai nyelvjárásokat, pl. катуна ’katona’, сазодош ’százados’ (Лизанец 1976: 82). A legtöbb magyar jövevényszó új fogalmak, növények megnevezésére szolgált, pl. кукуриця/тенґериця ’kukorica, tengeri’, доган/довган ’dohány’; valamint a feudalizmussal kapcsolatos kifejezések voltak, pl. желяр ’zsellér’, ґазда ’gazda’ (Дэже 1961: 140–1). A magyar jövevényszavak sokszor az ukrán szó szinonimájaként éltek, tehát az eredeti szót nem szorították ki (Дэже 1961: 141). Petro Lizanec gyűjtésében 2180 magyar jövevényszót dolgoz fel. 1.1.8. Magyar–szlovák nyelvi kapcsolatok A magyar–szlovák nyelvi kapcsolatok kutatása már a 20. század első felében elkezdődött. Kezdetben a kutatók figyelme kisebb problémák, részjelenségek vizsgálatára összpontosult, pl. (Melich 1926; Kniezsa 1934), majd később – elsősorban Király Péter és Gregor Ferenc munkásságának köszönhetően, (vö. Király 1964, 1965, 2009; Gregor 1989, 1993) – átfogóbb képet kaphattunk a szlovákba került magyar elemekről, amelyeknek szótári feldolgozását végül egy olasz nyelvész, Luciano Rocchi (1999, 2002, 2010) végezte el. Az alábbiakban elsősorban Gregor Ferenc kutatásaira hagyatkozva nyújtok általános áttekintést a magyar– szlovák nyelvi kapcsolatokról. A magyar–szlovák nyelvi kapcsolatok kezdetét a 12–13. sz. idejére tehetjük, amely a magyar feudális állam megszilárdulásával áll összefüggésben (Gregor 1989: 142). Ennek ellenére Király Péter (2009: 57) 10–11. századi átvételekről is beszél szülőfaluja, Málca szlovák nyelvjárásának kapcsán. A magyar–szlovák nyelvi kapcsolatok elmélyüléséhez tevékenyen hozzájárult a törökök elől a 16–17. században észak felé visszahúzódó magyar 12 lakosság, amely elsősorban a népnyelvben érezteti hatását (Gregor 1993: 3). A magyar– szlovák nyelvi kapcsolatok alakulásában a felvidéki magyar fő- és köznemességnek is nagy szerepe volt, amely elsősorban alkalmi szókölcsönzésben nyilvánult meg, pl. filbevalo ’fülbevaló’, bár maradandóbb hatással is bírt, pl. címer ’címer’, dolomán ’dolmány’, herceg ’herceg’ (Gregor 1993: 4). A szlovákban a legtöbb magyar jövevényszó a hétköznapi élet, a család, a háztartás, a ruházkodás, a földművelés és az állattenyésztés terminológiájába tartozik (Gregor 1993: 3), pl. bajúz ’bajusz’, barnavý ’barna’, čižma ’csizma’, dohán ’dohány’, joság ’jószág’, kanás ’kanász’, koči ’kocsi’ (Gregor 1993: 4), bojtár ’bojtár’, fokoš ’fokos’, guľa ’gulya’, kajla ’kajla’ (Kniezsa 1934: 63, 70). A magyar jogi és gazdasági terminológia is nyomot hagyott a szlovákban, pl. biršag ’bírság’, eškut ’esküdt’, fiškališ ’fiskális’, orság ’ország’ (Gregor 1993: 4). A 18. sz. végéig számos, katonai és hadi kifejezés került át a szlovákba, pl. čata ’csata’, hadnaď ’hadnagy’ (Gregor 1993: 4). Sokkal kevesebb a magyar jövevényszavak száma az egyházi, közlekedési, kereskedelmi, pénzügyi, társadalmi élet és a természeti jelenségek terminológiájában, pl. eršek ’érsek’, hajov ’hajó’, faršang ’farsang’, elefant ’elefánt’, hold ’hold (mértékegység)’ (Gregor 1993: 5). A szlovákban élő magyar jövevényszavak területi eloszlása nem egységes. Több a magyar jövevényszó a keletszlovákban és a középszlovák délebbi nyelvterületén, míg a nyugat-szlovákban kevesebb magyar átvétel él (Gregor 1993: 5; Kniezsa 2000a: 149–50). Gregor Ferenc (1993) mutatványfüzete mellett elkészült a szlovákban élő magyar jövevényszavak szótárszerű feldolgozása is, amely az olasz Luciano Rocchi (1999, 2002, 2010) nevéhez kötődik. Az első kötetben a szótári rész előtt a beilleszkedéssel kapcsolatos hangtani és morfológiai kérdéseket tárgyalja a szerző. A szócikkeket az etimológiai magyarázat mellett a szomszédos nyelvekre vonatkozó adatok színesítik, amennyiben az adott szó a magyarral szomszédos más nyelvben is előfordul. Az első két kötetet betűrendes szómutató zárja, míg a harmadik kötetbe kerültek az első kettőből kimaradt szavak is. A szlovák nyelv magyar jövevényszavainak számát Kniezsa (2000a: 150) hatszáz körülire teszi, míg Gregor Ferenc (1993: 5) megközelítőleg 1800 magyar jövevényszóról beszél. Rocchi szótárának tükrében inkább ez utóbbi tűnik helyes becslésnek. 1.2. Magyar jövevényszavak a muravidéki szlovénban és kutatásuk eddigi története A muravidéki szlovén irodalmi nyelv és nyelvjárás magyar jövevényszavainak kutatása korántsem olyan gazdag, mint azt például a ruszin (ukrán), vagy a horvát és szerb nyelv esetében láthattuk. Bajzek Mária véleménye szerint ez azért van így, mert „kevés szlovén 13 szakember él/élt, aki legalább olvasni tudna/tudott volna magyarul, és a magyarok között is kevés olyan van, aki legalább egy szomszédos szláv nyelvet ismer”1 (Bajzek 2009: 345). A muravidéki szlovén irodalmi nyelv magyar jövevényszavainak szisztematikus feldolgozása mindeddig nem történt meg. Az eddig megjelent tanulmányok vagy csak általánosságban érintik a témát, vagy pedig egy-egy kisebb problémakör filológiai elemzésébe bocsátkoznak. Elsőként Pável Ágoston (1976a) hívta fel a figyelmet a muravidéki szlovénban élő magyar szavakra, ám inkább irodalmi, művelődéstörténeti és történelmi szempontból közelítette meg a magyar–szlovén kapcsolatokat. Tanulmányában említést tesz a muravidéki szlovénban előforduló magyar jövevényszavakról is, amelyek száma szerinte a háromszázat is meghaladja (Pável 1976a: 219). Néhány konkrét példát is felsorol, pl. bersak2 ’bírság’, csősz ’csősz’, füzati ’fűz’, szaré ’szár’, zsiván ’zsivány’ (Pável 1976a: 219–20). Ezek a szavak a muravidéki szlovén irodalmi nyelvben nem adatolhatók. Kniezsa István (2000a) már többször idézett tanulmányában foglalkozik a muravidéki szlovént (nála hazai szlovén) ért magyar hatással is. Kniezsa (2000a: 148) véleménye szerint a muravidéki szlovén „valósággal át van itatva magyar elemekkel”. Ebből következik, hogy az állami- és egyházi szervezetre vonatkozó kifejezések nagy része a magyarból származik, pl. birság3 ’bírság’, harmica ’harmincad’, remeta ’remete’ (Kniezsa 2000a: 148). Magyar hatást találunk a hadi-, lótenyésztési- és az öltözködés terminológiájában is, pl. harcüvati ’harcol’, sisak ’sisak’, kocsüj ’kocsi’, hám ’hám’, bársun ’bársony’ (Kniezsa 2000a: 148). Kniezsa (2000a: 149) szerint „feltűnően sok” a magyar eredetű melléknév is a muravidéki szlovén nyelvben, pl. csaláren ’csalárd’, gingav ’gyenge’, santavi ’sánta’. A témáról az első terjedelmesebb tanulmány Maria Petrov-Slodnjak (1978) nevéhez fűződik. A szerző tíz, 18–19. századi forrás alapján gyűjtötte össze a magyar jövevényszavakat, amelyeket szószedetben dolgoz fel. A szószedet 116 címszót tartalmaz, a képzett szavakat a szócikkeken belül közli. A címszót a szó német és magyar ekvivalense, valamint etimológiai magyarázat és a képzett szavak felsorolása követi. A szócikkek legnagyobb hiányosságaként róható fel, hogy a szó forrását nem tünteti fel, illetve példát sem hoz. Ez azért is kellemetlen, ugyanis olyan szó is található Petrov-Slodnjak gyűjtésében, pl. harmica, amely a dolgozat forrásműveiben nem fordult elő4, s a muravidéki szlovén irodalmi nyelv történeti szótára sem ismeri. A szószedetbe nem vette fel a latin eredetű szavakat 1 »živi/je živelo malo slovenskih strokovnjakov, ki znajo/so znali madžarsko vsaj brati, in tudi med madžarskimi je malo takih, ki poznajo vsaj en sosedni slovanski jezik« (Bajzek 2009: 345) 2 A példákat Pável Ágoston helyesírása szerint idézem. 3 A példákat Kniezsa István helyesírása szerint idézem. 4 Petrov-Slodnjak valamennyi forrásműve az én forrásaim közt is szerepel. 14 (Petrov-Slodnjak 1978: 308). A szófaji gyakoriság szerinti csökkenő sorrend: főnevek, melléknevek, igék, számnevek és partikulák (Petrov-Slodnjak 1978: 308). A magyar jövevényszavakat terminológiák szerint csoportosítja is (Petrov-Slodnjak 1978: 309). A szóképzéssel, fonémahelyettesítéssel és morfológiai kérdésekkel is foglalkozik (PetrovSlodnjak 1978: 310–20). A morfológián belül tárgyalja a magyar jövevényszavaknak a grammatikai nem kategóriájába való beilleszkedését. Legfontosabb megállapítása, hogy nincsen semleges nemű szó a magyar eredetű jövevényszavak közt (Petrov-Slodnjak 1978: 218). Emellett szemantikai problémákra is kitér, és arra, hogy a magyar jövevényszavak milyen funkciót töltöttek be a muravidéki szlovénban. Összességében elmondhatjuk, hogy Maria Petrov-Slodnjak tanulmánya a téma első olyan feldolgozása, amely megpróbál kissé részletesebb áttekintést nyújtani, s az általánosságok szintjén túllépve konkrét fonológiai, morfológiai és szóalkotási kérdéseket is bemutat. A magyar–szlovén nyelvi kapcsolatok kutatása a 2000-es évektől kezdve folytatódott. Zsilák Mária (2003) cikkében az először 1985-ben megjelent Beltinci tájszótár magyar jövevényszavait dolgozta fel. A jövevényszavakat az alábbi fogalomkörök szerint csoportosítja: 1. keresztnevek, pl. Andraš ’András’, Lajči ’Lajcsi’, Pišta/Pištek ’Pista’; 2. rokonság, pl. bači ’bácsi’, nenika ’nénike’, šogor ’sógor’; 3. mesterségek, pl. kertejs ’kertész’, kočiš ’kocsis’, sakač ’szakács’; 4. eszközök, pl. balta ’balta’, ham ’hám’, lanc ’lánc’; 5. kulinária, pl. dödöli ’dödölle’, legvar ’lekvár’, pörkölt ’pörkölt’; 6. ruhák, kiegészítők, pl. cipele ’cipellő’, džündž ’gyöngy’, karperec ’karperec’; 7. növények, pl. guba ’gubacs’, jacint ’jácint’, talog ’tályoggyökér’; 8. állatok, pl. bak ’bak’, birka ’birka’, tigriš ’tigris’; 9. társadalmi rang, pl. financ ’finánc’, hajčar ’hajcsár’, katana ’katona’; 10. társadalmi élet, gazdaság, pl. banja ’bánya’, buktaš ’bukott tanuló’, dereš ’deres’; 11. egyházi terminológia, pl. apat ’apát’, ešpereš ’esperes’, papa ’pápa’; 12. elvont fogalmak, pl. baja ’baj’, saga ’szag’, šorš ’sors’ (Zsilák 2003: 335–8). A tanulmány további részében a fonéma- és morfémahelyettesítés eseteit vizsgálja, sokszor párhuzamba állítva azokat a szlovák nyelv magyar jövevényszavainak adaptációjával. Az elmúlt időszakban a muravidéki szlovén irodalmi nyelv magyar jövevényszavainak kutatása Lukácsné Bajzek Mária (2005, 2009) nevéhez kötődik. Mindkét tanulmányban Küzmics István Újszövetség-fordításában fellelhető magyar hatással foglalkozik. A bevezetésben rövid áttekintést kapunk a magyar–szláv nyelvi érintkezések történeti hátteréről, valamint kutatásáról is. A muravidéki szlovénban is vannak magyar jövevényszavak, ám természetesen a Magyarországon élő rábavidéki szlovénok nyelvjárásában több a magyar elem, mint a határ túloldalán (Bajzek Lukač 2005: 437). A magyar jövevényszavakat azonban 15 a muravidéki szlovén írók is használták a 18–19. század során írt műveikben. A muravidéki szlovén irodalom kiemelkedő alkotása Küzmics István Újszövetség-fordítása. Küzmics István az idegen szavak tudatos kerülésére törekedett, s azokat a központi-szlovén irodalmi nyelvből vett kifejezésekkel igyekezett helyettesíteni. Azonban Lukácsné Bajzek Mária vizsgálata, amely a fordítás előszavára, az egyes könyvek elé írt előszókra, Máté evangéliumára, az Apostolok cselekedeteire és János jelenéseire terjedt ki, bizonyítja, hogy Küzmics tudatos nyelvi purizmusa ellenére is számos magyar jövevényszó található a fordításban (Bajzek Lukač 2005: 438). A négy évvel későbbi tanulmány bevezető része elsősorban a magyar– szlovén és szlovén–magyar nyelvi kapcsolatok eddigi szerény mértékű kutatásainak miértjére keresi a választ. Küzmics életének rövid bemutatása után a muravidéki szlovén fordítás keletkezésének hátterébe kapunk bepillantást. Bár szlovén részről eddig is sokat foglalkoztak a fordítás keletkezésének hátterével, ám sohasem vették figyelembe azt a nem elhanyagolható szempontot, hogy Küzmics magyar környezetben működött, amely bizonyosan hatott a fordítás keletkezésére és nyelvére is (Bajzek Lukač 2005: 438–9). A továbbiakban részletes képet kapunk a 18. századi vezető magyar evangélikus személyiségekről, fordítókról és műveikről is. Küzmics számára mintául szolgálhatott az 1754-ben Laubanban Bárány György és Szabó Sartorius János fordításában megjelent Újszövetség, amely A’ mi urunk Jesus Kristusnak uj testamentoma Görög nyelvből Magyarrá fordítatott címet viseli (Bajzek Lukač 2005: 439). Ezt a 2009-es tanulmányban még részletesebben, konkrét szövegrészletekkel illusztrálja, amely nem csupán a szellemi rokonságot, hanem adott esetben a konkrét fordításbeli azonosságot is megerősíti. Ezt jól bizonyítják a magyar tükörfordítások is, pl. szamo vöra csini pravicsne i szpunyava pravdo/tsak a’ Hit igazit, és be-tölti a’ törvényt, szpadnejo v bloudnoszt/tévölgésbe esnek (Bajzek Lukač 2005: 440). A továbbiakban a tanulmány a magyar jövevényszavakkal foglalkozik. Küzmics fordításában elsősorban olyan magyar jövevényszavakat találunk, amelyek korai átvételnek tekinthetők, hiszen legtöbbjük már Jurij Dalmatin bibliafordításához készült szójegyzékben, illetve Megiser szótárában is megtalálható (Bajzek Lukač 2005: 441). A muravidéki szlovén fordítás magyar jövevényszavai között vannak a keresztény terminológiába tartozók (pl. aldov ’ajándékozás, áldozás’, bin ’bűn’, püspek ’püspök’), a társadalmi élet kifejezései (pl. jezernik ’ezredes’, mester ’mester, tanító’, muzsikas ’muzsikus’), tulajdonnevek (pl. Andras ’András’, Mátyás ’Mátyás’, Miklos ’Miklós’), fogalmakat, tárgyakat, állatokat jelölő kifejezések (pl. darda ’dárda’, kincs ’kincs’, sors ’sors’), állapotot, tulajdonságot jelölő szavak (pl. csonklavi ’csonka’, nehasznoviti ’haszontalan’), szám (jezero ’ezer’), tevékenységeket kifejező igék (haszniti ’használ’, öroküvati ’örököl’, szalasivati ’szállásol’) (Bajzek Lukač 2005: 441). 16 Bajzek Mária külön is kitér a tükörszavak és tükörfordítások kérdésére, pl. düsnavejszt ’lelkiismeret’, piszmoznanci ’írástudók’, zsitka drejvo ’életfa’ (Bajzek Lukač 2005: 442). A tanulmánynak ez a része azért is jelentős, ugyanis Bajzek Mária az első, aki a muravidéki szlovénban előforduló magyar jövevényszavak mellett a tükörszavakat is megemlíti. A tanulmány további részében szócikkekben feldolgozva 40 magyar jövevényszót – köz- és tulajdonnevet egyaránt – találunk. A címszó eredeti helyesírás szerint van megadva, a mai szlovén és magyar jelentéssel. A szócikkben hivatkozások segítségével képet kapunk a szó déli szláv nyelvterületen való elterjedtségéről is, amelyhez az adatokat Pleteršnik szótára, a szlovén irodalmi nyelv szótára (SSKJ), a szerb és horvát nyelv magyar jövevényszavainak monográfiája (Hadrovics 1985) és a burgenlandi horvát irodalmi nyelv nyelvtörténeti szótára szolgáltatja (Nyomárkay 1996). A szócikkeket példamondatok zárják, amelyek esetében mindig idézi a magyar megfelelőt is. Összességében elmondható, hogy Bajzek Mária két tanulmánya gondos és alapos áttekintést nyújt Küzmics István Újszövetség-fordítását ért magyar szellemi és nyelvi hatásáról is. Szlovén részről csupán Vilko Novak (1975/76) írt a muravidéki szlovénban található magyar jövevényszavakról. Kniezsa és Kiss Lajos tanulmányait értékelve arra a megállapításra jut, hogy a muravidéki szlovénben csak olyan magyar jövevényszavak fordulnak elő, amelyek nem képezik a hétköznapi szókincs részét és hivatalosan voltak a muravidékiekre erőltetve (Novak 1975/76: 105). 1.3. A dolgozat célkitűzései A magyar–szláv nyelvi kapcsolatok kutatásáról nyújtott rövid áttekintés megmutatta, hogy a magyar–szlovén nyelvi kapcsolatok feldolgozásának a kutatók eddig kevesebb figyelmet szenteltek. Dolgozatom alapvető célja tehát, hogy a magyar–szlovén nyelvi kapcsolatok egyik leggyümölcsözőbb területét – a muravidéki szlovén irodalmi nyelvet – bemutassam és lehetőségeimhez mérten fel is dolgozzam. Kutatásomat csupán a magyar jövevényszavakra terjesztem ki, a magyar mintára alakult tükörszavak és tükörkifejezések bemutatásától ezúttal eltekintek. A magyar jövevényszavak feldolgozását megelőzően rövid áttekintést nyújtok a magyar– szlovén nyelvi kapcsolatok kialakulását és elmélyülését meghatározó és befolyásoló tényezőkről (közös államiság, magyar nyelvterületen folytatott tanulmányok, magyar nyelvterületen való működés, magyar–szlovén vegyes lakosságú muravidéki területek), illetve kitérek a muravidéki szlovén irodalmi nyelv történetének ismertetésére is. A magyar–szlovén 17 nyelvi kapcsolatok egyik érdekes területe a muravidéki szlovén helyesírás is, amely számos, a magyarból átvett grafémát tartalmaz. A muravidéki szlovén irodalmi nyelv magyar jövevényszavainak gyűjtéséhez szolgáló forrásművek száma ötven. A forrásművek kiválasztásakor arra ügyeltem, hogy a muravidéki szlovén irodalom kezdeteitől (18. sz.) egészen az első világháború kitöréséig legyenek képviseltetve a muravidéki szlovén irodalmi nyelven nyomtatásban megjelent művek. Mivel a muravidéki szlovén irodalmi nyelven megjelent művek döntő többsége vallásos témájú (énekeskönyv, bibliafordítás, katekizmus, bibliai történetek), ezért figyelembe kellett vennem azt is, hogy a forrásművek között lehetőség szerint minél különfélébb tematikájú könyvek szerepeljenek. A vallásos témájú könyvek mellett sok a tankönyv (ábécéskönyv, magyar nyelvtan, írás- és olvasókönyv) is. Ezek mellett van egy-egy a Magyar Királyság, a muravidéki szlovénok történetét bemutató mű, továbbá népművelő könyv, sőt egy műfordítás is. A muravidéki publicisztikából csupán az első újság első teljes évfolyamát vettem fel a források közé. Röviden bemutatom az összes forrásművet és szerzőik életéről, munkásságáról is szólok. A muravidéki szlovén irodalmi nyelv magyar jövevényszavaival kapcsolatban számos olyan kérdés merül fel, amelyet eddig a kutatók nem válaszoltak meg, vagy pedig csak érintőlegesen foglalkoztak vele. Így külön fejezetben foglalkozom a magyar jövevényszavak korának kérdésével és a különféle fogalomkörök szerinti csoportosítással is. A magyar jövevényszavak korának eldöntése azért is nehéz, hiszen a legkorábbi írott források is csak a 16. századból állnak rendelkezésünkre, így ennek a kérdésnek a megválaszolásakor a magyar történeti fonológiát és szemantikát hívom segítségül. Külön fejezetet szentelek a jövevényszavaknak beilleszkedésének a muravidéki (fonéma- és szlovén irodalmi morfémahelyettesítés), nyelv valamint rendszerébe a történő jövevényszavak produktivitását bemutató szóképzés kérdésének is. A dolgozat negyedik fejezetében a muravidéki szlovén irodalmi nyelv valamennyi magyar jövevényszavának történeti-etimológiai szócikkekben való feldolgozása következik. A szócikkek kialakításánál a kellő számú és hosszúságú példamondat szerepeltetésére is ügyeltem. A címszóból képzett szavakat a szócikken belül alszócikkekben dolgozom fel. 2. Magyar-szlovén nyelvi kapcsolatok 18 2.1. A magyar-szlovén nyelvi kapcsolatok történeti háttere 2.1.1. A Muravidék története a kezdetektől 1918-ig A magyar-szlovén nyelvi kapcsolatok színtere a történelmi Magyarország délnyugati csücskében, az egykori Vas és Zala vármegyék területén található Muravidék5, amely Szlovénia legkeletibb részén található. Északon az osztrák-szlovén, keleten a magyar-szlovén, délen a horvát-szlovén államhatár, míg nyugaton a Mura által közbezárt területet nevezzük Muravidéknek (szlovénul Prekmurje). Ez a terület a Trianoni békeszerződést követően az újonnan alakult Szerb–Horvát–Szlovén Királysághoz került. Az ország neve később Jugoszláv Királyságra, majd Jugoszláviára változott; a független Szlovén Köztársaság 1991ben alakult meg. Azonban a Muravidék részét képezi a Rábavidék (szlovénul Porabje) is, amely a békeszerződés értelmében Magyarország része maradt, s ma is idetartozik. A Rábavidék falvait többségében szlovénok lakják, s mind nyelvi, mind pedig művelődéstörténeti szempontból elvitathatatlan a rokonságuk a mai államhatár szlovén oldalán fekvő muravidéki területtel. Ennek értelmében tehát a Muravidék északkeleti határát a Rába folyó jelenti. Ez az alig 1000 km2 nagyságú terület, a szlovén és magyar történetírás szerint, a 9. században még ritkán lakott, s több részén teljesen lakatlan volt (Zelko 1996: 95). A Muravidéken ebben az időben pannon szlávok (szlovének) éltek. Azt, hogy a területen a szlávok előbb telepedtek meg, mint a magyarok, Muraszombat6 (< ősszl. *sǫbota) és Lendva (< ősszl. *lędo) magyar nevében megőrzött szláv nazális igazolja. A 9. században a mai Zalavár környéke Pribinának a frankoktól kapott hűbéri területe volt, amelyet a szláv forrásokban Blatьnъ gradъ néven említenek. A szlovén történetírás a Blatenski Kostel, ritkábban Blatograd elnevezést használja. 850-ben Szent Adorján tiszteletére templomot szenteltek itt (H. Tóth 1981: 115). A Muravidéken élő szlovének kapcsolatát a Zalavár környéki pannon szlávokkal jól mutatja, hogy a Muravidéken is elterjedt volt Szent Adorján tisztelete, amelyet jól példáz a Muravidéken található Adrijanci 5 Ezt a területet az első világháborút követő területrendezés óta nevezik így, korábban magyarul Tótság és Vendvidék néven illették. Szlovénul Slovenska krajina és Slovenska okroglina néven volt ismeretes. Ehhez kapcsolódik a muravidéki szlovénok elnevezése is. A 19. század 60-as éveitől kibontakozó magyarosító politika igyekezett bebizonyítani, hogy nincs közük a Mura jobb partján élő szlovénekhez, s a vend elnevezést kezdték alkalmazni, nyelvüket pedig önálló vend nyelvként emlegették. Ezt a minden alapot nélkülöző teóriát Angyal Endre döntötte meg. A vend-problematikáról részletes tájékoztatást nyújt A vend kérdés: Válogatás eszmék és téveszmék bőséges tárházából. Szerk., vál. és az előszót írta Lukács István. Budapest, Kossics Alapítvány, 1996. című kiadvány. 6 A muravidéki helynevek írásánál azt az elvet követem, hogy ahol magyar lakosság él, vagy élt, annak a településnek a nevét magyarul írom, pl. Dobronak, Hodos, Kapornak, Lendva. Ellenkező esetben azonban a ma használatos hivatalos szlovén nevén említem a települést, tehát pl. Bogojina, Cankova, Puconci, Selo. Ez alól a logika alól egyedül Muraszombat képez kivételt, amelynek magyar nevét használom, mivel annak magyar neve közismert. 19 és Odranci helynév is (Zelko 1996: 95). Pribina halálát követően fia Kocelj vette át az uralmat. Mindezt azért fontos hangsúlyoznunk, mert mint majd azt a muravidéki szlovén irodalmi nyelv történetének tárgyalásánál látni fogjuk, ez a pannóniai nyelvi örökség fontos szerepet játszott a muravidéki szlovén nyelv fejlődésében. Azt a tényt sem hagyhatjuk figyelmen kívül, hogy a Zalavár környéki pannon szlávokat Kniezsa István (1952) a szlovének elődeinek tartotta. Az egész térség további történetének alakulásában nagy szerepet játszott a magyarok 9. század végi megjelenése. Marko Jesenšek (2010: 37) szavaival élve ekkor került felosztásra az egykor egységes pannon térség a horvátok, magyarok és szlovének közt. A Muravidék azonban majd csak a 11. sz. végén, feltehetőleg 1090 k. (Zelko 1996: 97) került a magyar állam- és egyházigazgatás kötelékébe. Ez egyébként egybeesik Szlavónia elfoglalásával (Zelko 1996: 97), valamint a magyar gyepünek a Kerka–Mura–Dráva folyók vízgyűjtő területére való kiterjesztésével (Zelko 1972: 5). A Muravidék azonban sem állam-, sem pedig egyházigazgatási szempontból sem volt egységes. Északi része Vas vármegye része lett, s a 988-ban alapított Győri püspökség fennhatósága alá tartozott, míg a Muravidék déli része Zala vármegyéhez került, s az 1094-ben alapított Zágrábi püspökséghez tartozott. Ez a megosztottság majd csak 1777-ben, a Szombathelyi püspökség megalapításával ér véget, amikor a Muravidék legalább egyházi szempontból egyesülhet. A 11. sz. végétől kezdve megjelennek a szerzetesrendek is: 1093-ban Kančevciben a bencések, akik később Szentgotthárdon is megtelepszenek (1184–1219), majd a ciszterciták követik őket, akik egészen a mohácsi vészig lakják szentgotthárdi kolostorukat (Orožen 1996: 362). A 13. századtól kezdődően telepedtek meg a Szent János rend lovagjai Gradon, Seloban és Muraszombatban (Zelko 1996: 98). A Muravidék megosztottságát jól jellemzi, hogy gazdasági szempontból is nagy különbség volt az északi és a déli területek közt. Ennek elsősorban földrajzi okai vannak. A Muravidék északi része, amelyet Goričkónak nevezünk, dombos, völgyekkel szabdalt erdős vidék, amely a földművelés számára sokkal kedvezőtlenebb, mint a Muraszombattól délre húzódó nagy síkság, a Ravensko, valamint a legdélebbi rész, az ún. Dólinsko. Ez is tevékenyen hozzájárult ahhoz, hogy a Muravidéknek csak a déli területein fejlődött ki a feudális nagybirtokok rendszere. Eredendően a Bánffy nemzetség birtokai voltak itt, amelyet 1381-ben két részre osztottak (Zelko 1972: 7). Ez a kettőség meg is maradt. 1644-ben a Bánffy család férfi ágon kihalt, s a család egykori birtoka néhány évtizedig „kézről-kézre” járt a különböző nemesi családok között (Zelko 1972: 20). A 17. században a Lendva–Dobronak–Kobilje vonalban húzódó terület a mai Magyarország területén található néhány hetési faluval együtt az Esterházy család birtokába került egészen 20 az első világháború utánig (Zelko 1972: 20). A Muravidék északi részén a Batthyány, Nádasdy és Széchy családnak voltak birtokai. Gazdasági szempontból fontos központ volt Muraszombat, amely mezővárosi ranggal bírt, valamint Lendva is. Mindkettő vásártartási joggal rendelkezett, így a kereskedelem fontos színtereivé váltak. Nem elhanyagolandó a Murán (Norčič 2000: 48–50, idézi Jesenšek 2010: 102), és Kerkán álló malmok szerepe sem. A polgárosodás és iparosodás a területen nem volt jelentős, ám a 19. század végén elsősorban Lendva (akkoriban Alsólendva) komoly fejlődésnek indult, amelyben az 1890. október 12-én átadott Ukk–Zalaegerszeg–Lendva–Csáktornya vasútvonal (Chikán 2002: 66) fontos szerepet játszott. A Muravidék északi részének jobb közlekedési elérhetőségét az 1907-ben átadott Zalalövő–Hodos–Muraszombat vasútvonal biztosította. 2.1.2. A reformáció a Muravidéken A Muravidék és a muravidéki szlovénség szempontjából nagyon fontos volt a reformáció terjedése. A reformáció terjesztésében a földesurak játszottak szerepet, ugyanis a jobbágyság földesurának vallását követte. A reformáció tanai elsősorban a Muravidék északi, goričkói területén terjedtek el. A reformált muravidéki szlovénok az evangélikus felekezethez tartoztak. A 17. század során kibontakozott erős ellenreformációt – iskolákat, templomokat vettek el a protestánsoktól, vö. (Bajkó–Komlósi–Kosáry–Köpeczi–Mészáros–Orosz 1988: 81) – az 1681-es soproni országgyűlés igyekezett enyhíteni. Ennek keretében döntöttek a református felekezetek vallásgyakorlásáról és iskoláikról is. Az országgyűlés ún. artikuláris helyeket jelölt ki minden vármegyében, ahol a reformált hitűek vallásukat szabadon gyakorolhatják és iskolát alapíthatnak (Novak 1997: 21). Az evangélikus muravidéki szlovénok számára Nemescsót (muravidéki szlovén neve Čoba) jelölték ki (Novak 1997: 21). Nemescsó Vas megyében, Kőszegtől 6 km-re, vagyis a Muravidéktől távol fekszik. Azonban nem ez volt az egyetlen hely, ahol a muravidéki szlovénok vallásukat gyakorolhatták. Anton Trstenjak (1905: 54) említi, hogy a Somogy megyei, most Zala megyéhez tartozó, Surdon is éltek evangélikus szlovénok. 1719-ben 14 muravidéki szlovén család telepedett át Vas vármegyéből az akkori Somogy vármegye délnyugati szegletébe. Ivan Čaplovič nyomán Trstenjak (1905: 61) az alábbi, szlovénok által lakott településeket említi: Berény (ma Iharosberény), Bükkösd (ma Somogybükkösd), Liszó, Mihályd (ma Miháld), Pat, Porrog, Sánd, Surd, Szentkirály (ma Porrogszentkirály), Szentpál (ma Porrogszentpál), Szentpéter (ma Pogányszentpéter) és Vése. Ezek mellett meg kell még említeni a Nagyatádtól mintegy 8 km-re található Tarany községet is, ahol egy kis „szlovén sziget” alakult ki, s maradt fenn egészen a 20. század közepéig. Az evangélikus hitű muravidéki szlovénok számára is nagy 21 jelentőséggel bírt az 1781-ben II. József által kiadott Türelmi rendelet, amely a szabad vallásgyakorlásról szólt. Sorra alakultak a muravidéki evangélikus egyházközségek: 1783-ban Hodoson, Križevcin és Puconcin, 1792-ben pedig Bodoncin (Trstenjak 1905: 77). 2.1.3. A muravidéki oktatás A Muravidék történetének rövid áttekintése nem lenne teljes, ha a nyelvi kapcsolatok szempontjából fontos érintkezési pontoknak tekinthető oktatási intézményekről nem esne szó. Az alapfokú oktatás a Ratio educationis (1777) megjelenése előtt a kisiskolákban folyt. A kisiskola alapvető feladata a katekizmus, a bibliai történetek és egyházi énekek, továbbá ehhez kapcsolódva az olvasás megtanítása volt (Bajkó–Komlósi–Kosáry–Köpeczi–Mészáros– Orosz 1988: 111). A kisikola tanítási nyelve mindenhol a helyi lakosok anyanyelve volt (Bajkó–Komlósi–Kosáry–Köpeczi–Mészáros–Orosz 1988: 111). Az anyanyelvi kisiskolák megszervezése a 17. sz. elején az evangélikusokhoz köthető (Bajkó–Komlósi–Kosáry– Köpeczi–Mészáros–Orosz 1988: 70), míg a katolikusok számára az anyanyelven történő oktatás majd csak a 18. századtól kezdve válik fontossá (Bajkó–Komlósi–Kosáry–Köpeczi– Mészáros–Orosz 1988: 84). Érdemes megjegyezni, hogy a nyugati országrészben sűrűbb volt az iskolahálózat, hiszen a 18. sz. végén Vas vármegye 623 településére 406, míg Zala vármegye 568 településére 401 iskola jutott (Bajkó–Komlósi–Kosáry–Köpeczi–Mészáros– Orosz 1988: 174). Az oktatás szerkezetében a Mária Terézia által 1777-ben kiadott Ratio educationis hozott változást. A Ratio iskolarendszerének alapját az anyanyelvű „nemzeti” népiskolák alsófokú hálózata képezte (Bajkó–Komlósi–Kosáry–Köpeczi–Mészáros–Orosz 1988: 150). Ez Marko Jesenšek (2013: 219) szerint a Muravidéken csak a 19. században alakult ki. A közoktatásra nagy hatást gyakorolt az 1844. évi II. törvénycikk, amely az oktatásra vonatkozóan következőképp rendelkezett: „9. § Ő Felsége méltóztatott kegyelmesen rendeléseket tenni már az iránt is, hogy az ország határain belőli iskolákban közoktatási nyelv a magyar legyen.” (http://www.1000ev.hu/index.php?a=3&param=5255, utolsó letöltés 2014.03.16.). A helytartótanács 1845-ben adta ki a népiskolákra vonatkozó rendeletét, amelynek leglényegesebb intézkedése, hogy a 6–12 év közötti gyermekekre az alsó két osztály tankötelezettségét vezeti be, s ezentúl tanítónak és segédtanítónak csak az nevezhető ki, aki tanítóképzőt végzett (Bereczki–Komlósi–Nagy 1984: 112). Az 1848–49-es szabadságharc leverését követően a bécsi udvar vette át a közoktatás szervezését, s a népnevelést ismét egyházi fennhatóság alá helyezte (Bereczki–Komlósi–Nagy 1984: 157). A bécsi udvar erejének hanyatlása következtében 22 a közoktatás ügye a magyar helytartótanácshoz került, amely hanyatló népiskolai rendszert örökölt meg (Bereczki– Komlósi–Nagy 1984: 157). A 19. század második felében az egész magyarországi, így természetesen a muravidéki oktatásra is, nagy hatással volt Eötvös József oktatáspolitikája.7 Legnagyobb érdeme az 1868ban a király által szentesített népoktatási törvény kidolgozása volt, amely alapjaiban változtatta meg a magyar közoktatást. A törvény legnagyobb újdonsága a hatéves tankötelezettség bevezetése volt. A törvény értelmében a közoktatás alapját a felekezeti iskolák képezik (Berecz–Komlósi–Nagy 1984: 161). Számunkra különösen fontos a törvénynek az a rendelkezése, amely a népiskolákban oktatási nyelvként a tanulók anyanyelvét jelöli meg: „58. § Minden növendék anyanyelven nyerje az oktatást, amennyiben ez a nyelv a községben divatozó nyelvek egyike. Vegyes ajkú községben ez okból oly tanító alkalmazandó, aki a községben divatozó nyelveken tanítani képes.”, idézi (Berecz–Komlósi– Nagy 1984: 162). Ez az 1879. évi – a magyar nyelv tanításáról a népoktatási intézetekben – XVIII. törvénycikk alapján megváltozott, ugyanis a magyar nyelv kötelező tanításáról rendelkezik. A Muravidéken a 19. században igen fontos szerepet játszottak a katolikus iskolák, amelyek amellett, hogy a hit elmélyítéséről és nyelvi nevelésről gondoskodtak egyfajta nemzeti tudatot erősítő intézményként is működtek, mivel a muravidéki szlovének között a Mura túlpartján élő szlovénekkel való közösség érzetét erősítették (Jesenšek 2013: 219). Fontos megemlíteni, hogy a muravidéki értelmiségi réteg (lelkészek, papok, tanárok) elsősorban magyar nyelvterületen (pl. Kőszeg, Szombathely), vagy pedig többnyelvű környezetben (Pozsony, Sopron) – illetve főleg a déli részről – horvát nyelvterületen (Varasd, Zágráb) végezték közép- és felsőfokú tanulmányaikat. 2.1.4. A magyarok a Muravidéken Természetesen a Muravidék történetének bemutatásakor nem szabad figyelmen kívül hagyni a magyarok Muravidéken való jelenlétét sem. Ez azért is különösen fontos, hiszen a vegyesen lakott területeken a nyelvi kapcsolatok intenzíven, úgymond mindennapi szinten érvényesülnek. A Muravidéket egykor, s ma is két területen lakják jelentősebb részben magyarok. Az egyik az ún. goričkói magyarság a mai szlovén-magyar államhatár mentén Hodos, Kapornak, Domonkosfa, Szerdahely, Jánosháza, Gerőháza, Berkeháza, Pártosfalva, Kisfalu, Csekefa, Szentlászló településeken élt, illetve él ma is (vö. Bokor 2009: 13). Ezek a 7 Eötvös József (1813–1871) az első felelős magyar kormány (1848) vallás- és közoktatásügyi minisztere volt. Az 1867-es kiegyezés után vállalt ismét vezető szerepet a politikában, s lett az Andrássy Gyula miniszterelnökségevel megalakult kormány vallás- és közoktatásügyi minisztere, amely tisztséget 1871-es haláláig töltötte be. 23 falvak néprajzi szempontból az Őrség részének tekinthetők. A magyarság nagyobb számban Lendván, illetve környékén élt, él manapság is: Alsólakos, Bánuta, Csente, Dobronak, Felsőlakos, Göntérháza, Gyertyános, Hídvég, Hosszúfalu, Hosszúfaluhegy, Kámaháza, Kapca, Kót, Lendva, Lendvahegy, Petesháza, Pince, Pincemajor, Radamos, Zsitkóc (vö. Bokor 2009: 13). Ezeknek a települések néprajzi hovatartozása nem egészen egyértelmű, ugyanis Hetéshez tartoznak az északabbra fekvők, mint pl. Dobronak, míg a Lendva környékén elhelyezkedő települések alkotják a Lendvavidéket, (vö. Halász 1999: 21–4). Emellett magyar szórványlakosság több muravidéki településen is van, illetőleg volt, pl. Beltincin, Muraszombatban, Šalovcin, stb., ám nagyobb számban csak a fentebb felsorolt településeken éltek. Nyelvi szempontból sem teljesen egységes a két magyarok által lakott terület. Bár mindkét magyarok által lakott tömb a nyugat-dunántúli nyelvjárási régióba tartozik (Bokor 2009: 32), ám hogy azon belül mely nyelvjáráshoz, az nem egyértelmű. Ez elsősorban azzal magyarázható, hogy a muravidéki magyar nyelvjárások több nyelvjárási jellegzetességet olvasztottak magukba, s sokkal magasabb fokú az archaikusságuk is, mint a magyarországi nyelvjárásoknak, hiszen a magyar köznyelv hatása itt jóval kisebb, mint az anyaországban. Bokor József (2009: 14) a muravidéki kétnyelvűséget vizsgálva arra a megállapításra jutott, hogy a „kétnyelvűség itt csak spontán, természetes módon alakulgatott és sokáig nem is volt általános vagy tömeges, sőt a 20. sz. 20-as éveinek a közepéig a magyar nyelv játszotta benne a domináns szerepet” (Bokor 2009: 14). Ennek okát Bokor József szerint abban kereshetjük, hogy a muravidéki lakosság viszonylag zárt etnikai és nyelvi közösségeket alkotott hosszú századokon át (Bokor 2009: 14). Ennek tükrében persze felvetődik a kérdés, hogy beszélhetünk-e egyáltalán nyelvi kapcsolatokról? A kérdésre határozott igennel felelhetünk, amelyet az következő fejezetekben bemutatásra kerülő nyelvi anyag erősít meg. 2.1.5. Összegzés A Muravidéken többségében szlovénok, míg két kisebb tömbben magyarok éltek évszázadokon át, s élnek ma is egymás szomszédságában. A magyar-szlovén nyelvi kapcsolatokat elősegítette a magyar államigazgatási rendszerhez való tartozás, a magyar kultúrával való közvetlen kapcsolat, a muravidéki fiatalok magyar nyelvterületen folytatott tanulmányai (Kőszeg, Sopron, Szombathely), illetve az, hogy a magyar egyfajta presztízzsel bírt, mivel a soknemzetiségű történelmi Magyarországon ez bírt a legtöbb beszélővel, illetve 1844-től államnyelvnek is számított. A népesség nemzetiségek szerinti megoszlását 11. századra vonatkozóan ld. Kniezsa István térképmellékletét (Kniezsa 2000c), a 15. századra ld. 24 (Walter 2002: 127). A 18. században a Magyar Királyság nemzetiségi összetétele a következőképp alakult: magyar 44,8 %, román 13,7 %, német 11,6 %, szlovák 10,2 %, horvát 9,1 %, szerb 6,5 %, ruszin 3,4 % (Száray 2003: 40). Az 1850. évi népszámlálás adatai szerinti nemzetiségi összetétel: magyar 36,5 %, román 17 %, szlovák 13,2 %, német 10,3 %, horvát 8,9 %, szerb 7,4 %, ruszin 3,4 %, zsidó 1,9 %, cigány 0,6 %, egyéb 0,4 %, szlovén 0,3 %, (Száray 2003: 132). Az 1910-es népszámlálási adatok szerint Magyarország nemzetiségi összetételének százalékos eloszlása (Horvátország nélkül) a következő volt: magyar 54,5 %, román 16,1 %, szlovák 10,9 %, német 10,4 %, szerb 3 %, ruszin 2,5 %, egyéb 1,7 % horvát 1,1 % (Száray 2003: 267). Mindezek a tényezők járultak hozzá a több évszázadon át gyümölcsöző magyar-szlovén nyelvi kapcsolatok kialakulásához és elmélyüléséhez, amely szókölcsönzésben és tükörszavak formájában nyilvánult meg. 2.2. A muravidéki szlovén irodalmi nyelv rövid története A muravidéki szlovén irodalmi nyelv történetének bemutatását megelőzően mindenképpen szólni kell a szlovén nyelv kettős fejlődéséről. A nyelvtörténeti kutatásokban az 1980-as években kezdett el meggyökeresedni az a felfogás, hogy a szlovén nyelv fejlődésének vizsgálatakor két, egymástól eltérő utat bejáró, s majd csak a 19. század közepén, az egységes szlovén irodalmi nyelvi norma kialakulásakor találkozó nyelvi alapról, alpesi és pannon szlovénról beszélhetünk. Az alpesi szlovénból a 16. század közepén fejlődött ki a központi szlovén irodalmi nyelv, míg a pannon szlovén nyelvi hagyomány a keletszlovén irodalmi nyelvi norma, azaz a muravidéki és a keletstájer irodalmi nyelv bölcsőjének tekinthető, vö. (Jesenšek 2010: 11). Ez a felfogás Martina Orožentől (1986) ered, s mára már, többek között Marko Jesenšek kutatásainak köszönhetően (Jesenšek 2005, 2010, 2013), bizonyított tény. 2.2.1. A muravidéki szlovén nyelv korai története8 A muravidéki szlovén irodalmi nyelv történetének kezdete szorosan kapcsolódik a Nagymorva Birodalomhoz, Kocelj államához, illetve Cirill és Metód Pannóniai térítéséhez (Jesenšek 2010: 24). A szlávok Pannóniában a 6. században jelentek meg, amelyről Prokopios, bizánci író tájékoztat (Kniezsa 2000: 24 Az elkövetkezendő századokban Pannónia a bajorok fennhatósága alá tartozott. Fontos fordulópontot a 9. század hozott. 840 8 A muravidéki szlovén irodalmi nyelv történetének korszakolásánál Marko Jesenšek (2005), magyarul (2010), felosztását követem. 25 körül az első morva fejedelem, Mojmir családjával együtt elűzte Pribinát Nyitráról, aki meg sem állt Pannóniáig, egészen pontosan a Zala folyóig, ahol az ottani szlávokat egy kis állammá szervezte (H. Tóth 1981: 111). Mivel azonban Pribina a frankokhoz hűnek bizonyult, ezért Német Lajos 847-ben neki adományozta Pannóniát (H. Tóth 1981: 112). Pribinát halála után a fia Kocelj követte. Alsó-Pannónia határait a következőképpen húzhatjuk meg: nyugaton a mai Maribortól nyugatra Karantániáig, északon a Mura mentén és a Rába vízgyűjtő területén fekvő Dudlebov grófságig (Orožen 2010: 373) terjedt. Ehhez a területhez tartozott a mai Szlovénia keleti része, tehát Prlekija, Slovenske gorice és a Muravidék (Prekmurje), keleten pedig a Balatonig húzódó sávban éltek szlávok (Orožen 2010: 379). A térség életében a legjelentősebb esemény 866-ban Cirill és Metód Kocelj udvarába való érkezése volt. Kocelj 50 tanítványt adott a Szláv Apostoloknak, hogy a glagolita írásra és olvasásra tanítsák őket. Innen Cirill és Metód útja a római pápához vezetett, ahol a szláv nyelvű liturgia engedélyezését szerették volna megkapni. II. Adorján pápa az engedélyt megadta és megalapította a Pannóniai érsekséget, amelynek érsekévé Metódot nevezte ki. Marko Jesenšek (2005: 28–9) véleménye szerint a Pannóniai érsekség megalapítása kulcsfontosságú volt a muravidéki szlovén irodalmi nyelv fejlődése szempontjából. 869-ben Cirill Rómában meghalt, így Metódnak már testvére nélkül kellett folytatnia a megkezdett munkát. 874 után azonban Kocelj halálát követően a pannóniai szláv vallásos életnek vége szakadt. Kocelj szláv hercegsége pedig eltűnt a történelem viharaiban. Ilyen előzmények után, amint arról már a 2.1.1 fejezetben szó esett, került a Muravidék a 11. sz. végén magyar fennhatóság alá. Az elkövetkezendő évszázadokban, egészen a 18. századig, a muravidéki szlovén nagymértékben függött a kaj-horváttól (Jesenšek 2010: 32). Ennek okát elsősorban abban kell keresnünk, hogy a Muravidék déli része az 1091-ben alapított Zágrábi Püspökség fennhatósága alá tartozott, s a papok kaj-horvát nyelvterületen, elsősorban Zágrábban és Varasdon folytatták tanulmányaikat. A muravidéki templomokban a latin és magyar nyelvű szövegek mellett kaj-horvát nyelvűeket használtak (Jesenšek 1991/92: 177), a papok pedig kaj-horvátul miséztek (Jesenšek 2010: 33). A kaj-horvát használatát a liturgiában könnyebbé tette, hogy a szintén a pannon szláv nyelvi örökségből alakult kajhorvát nyelvileg közel állt a muravidéki szlovénhez, bár mindig is megkülönböztették a muravidéki szlovéntól. A kaj-horvátot ugyanis slovenski jezik-nek (’szlovén nyelv’) nevezték, míg a muravidéki szlovént stari slovenski jezik-nek (’régi szlovén nyelv’) hívták. Marko Jesenšek (2010: 33) azt vizsgálva, hogy a Muravidéken miért nem a központi szlovén irodalmi nyelvet használták, arra a következtetésre jutott, hogy amellett, hogy a kaj-horvát nyelvileg közelebb állt a muravidéki szlovénhez mint a központi szlovén, döntőnek bizonyult 26 az is, hogy a muravidéki szlovén az anyanemzettől elszakadva a kaj-horváttal együtt a magyar térség részét képezte (Jesenšek 2010: 33). Ezek után természetesen felvetődik a kérdés, hogy a kaj-horvát ilyen fokú térnyerése mellett, hogyan őrződött meg a muravidéki szlovén? A muravidéki szlovén az egyházban az imák és énekek népnyelveként maradhatott fenn (Jesenšek 2010: 37). 2.2.2. Úton az irodalmi nyelv felé – kéziratos énekeskönyvek A kéziratos énekeskönyvek a muravidéki szlovén irodalmi nyelv történetében kiemelt figyelmet érdemelnek, ugyanis egyfajta híd szerepét töltik be a kaj-horvát liturgikus nyelv, valamint a 18. századi első muravidéki szlovén nyelvű nyomtatott könyvek között. Az énekeskönyvek túlnyomó része a 17–18. században keletkezett, s számuk a nyolcvanat is meghaladja. A legkorábbinak a régebbi Martyánczi énekeskönyv (Martjanska pesmarica, starejša) egyes részei tekinthetők, amelyek a 16. században keletkeztek. A Martyánczi énekeskönyv kiemelt fontosságú a muravidéki szlovén irodalmi nyelv történetében, amelyről részletesebben a forrásművek bemutatásakor lesz szó. A Martyánczi énekeskönyv mellett az 1632-ből való Markiševci énekeskönyv a legjelentősebb. Vilko Novak (1973/74: 213) véleménye szerint a muravidéki kéziratos énekeskönyvek hagyományának kialakulására elsősorban a magyar énekeskönyvek hatottak, ám közvetlen nyelvi hatással a kaj-horvát felől számolhatunk, ahol szintén kialakult egy a muravidéki szlovénhez hasonló énekeskönyvtradíció (Novak 1973/74: 214). Tartalmukat tekintve az egyházi naptári év eseményeihez kötődő énekeket tartalmaznak, amelyeket mind a katolikusok, mind pedig a protestánsok is használtak. Érdekes kérdést vet fel ezeknek az énekeskönyveknek a nyelvi hovatartozása. Horvát részről mai napig tartja magát az először Franjo Fancev által megfogalmazott vélemény, miszerint: „Alapjaiban a nyelv, amelyen az énekeket írták, muraközi-drávamenti kaj-horvát dialektus. A másolók később sok mindent megváltoztattak, vagy inkább elrontottak, ugyanis a mintául szolgáló szövegek nem mindig voltak számukra eléggé érthetőek.9”, idézi (Novak 1973/74: 215). Ezzel szemben Vilko Novak (1973/74: 216) értelmezése szerint arról van szó, hogy a kaj-horvát területeken keletkezett énekeket a muravidéki szlovén másolók saját nyelvjárásukhoz igazították, s így keletkeztek a Fancev által emlegetett „hibák”. Így egy „kevert” irodalmi nyelv keletkezett, amely aztán, érdemes Novak gondolatait szó szerint idézni: „[a vegyes irodalmi nyelv] időről-időre és íróról-íróra változott, egyre jobban 9 Jezik kojim su pjesme pisane u osnovi svojoj jest hrvatska kajkavština međimorsko-podravska. Prepisivači kasnije koješta su izmijenili, ili bolje upravo pokvarili jer im predlošci nijesu uvijek bili dovoljno razumljivi. 27 közeledett a beszélt nyelvhez, mígnem Küzmics István Újszövetségében teljesen eltűntek a kajhorvát jellegzetességek10” (Novak 1973/74: 216). Novak véleménye szerint tehát fontos szerepet töltöttek be az énekeskönyvek az irodalmi nyelv felé vezető úton. 2.2.3. Az első nyomtatott muravidéki szlovén könyvektől az irodalmi nyelvi normáig A muravidéki szlovén nyelv fejlődésében a fordulatot, csakúgy, mint a központi szlovén területeken, a reformáció hozta el. Ennek magyarázata, hogy a reformáció egyik alapelve az volt, hogy az alapvető vallásos tanokat a hívek számára érthető hazai nyelven kell közvetíteni (Jesenšek 2010: 40). Ennek kielégítésére pedig anyanyelvű könyvekre volt szükség. 1715-ben Halléban jelent meg az első muravidéki szlovén nyelvű nyomtatott könyv, Temlin Ferenc Mali katechismus című könyve. Ezt követte 1725-ben az első ábécéskönyv az Abecedarium szlowenszko, majd 1747-ben Szever Mihály (Mihal Sever) Réd zvelicsánsztva című munkája. Ezeknek az első nyomtatásban megjelenő könyveknek közös jellegzetessége, hogy még érződik a liturgiában használt kaj-horvát nyelv hatása. Az első nyomtatott könyvekben kimutatható kaj-horvát hatásról részletesen ld. (Novak 1972). A 18. században a muravidéki szlovén irodalmi nyelv fejlődésének szempontjából fontos szellemi műhelynek tekinthető a Bél Mátyás vezette pozsonyi evangélikus líceum, ahol számos kiváló muravidéki evangélikus lelkész, pl. Küzmics István, Bakos Mihály, Barla Mihály, folytatták tanulmányaikat. Ján Čaplovič szerint a pozsonyi tanulás lehetősége azért is lehetett vonzó a muravidéki fiatalok számára, mert ott muravidéki szlovénul is hallgathattak prédikációkat (idézi Jesenšek 2000/01: 298). A líceumnak azonban legnagyobb hatása, elsősorban Küzmics Istvánra, az általa, illetve Bél Mátyás által képviselt szlovák nyelvi koncepció volt, amely a későbbiekben hathatott Küzmics irodalmi nyelvi törekvéseire is. A szlovák evangélikus egyház nyelve a 17. századtól kezdve a Králicei Biblia cseh nyelve az ún. oficiálna vagy biblická čeština volt, de létezett szlovakizált cseh nyelv, s annak normalizált és nem normalizált variánsa is (Hargašová 2012: 76). Ezt az állapotot megszüntetendő normalizálta Pavl Doležal 1746-ban kiadott szlovák-cseh nyelvtanában (Grammatica Slavicobohemica) az ún. bibliai nyelvet (Jesenšek 2000/01: 298). Nyelvi normát kellett teremteni a nyomtatásban megjelenő művek számára. A szlovák és szlovén irodalmi nyelv történeti fejlődésében további hasonlóság az egyes területekhez kötődő nyelvváltozatok megléte is. Míg a szlovén irodalmi nyelv ebben az időben a központi szlovén, illetve a keleti szlovén 10 „[mešan slovstveni jezik] pa se je od časa do časa in od človeka do človeka menjaval, se vse bolj približeval živemu govoru, dokler ni po prvih tiskih Štefana Küzmiča v Novem zakonu skoro povsem opustil kajkavskih posebnosti 28 nyelvváltozatban élt, hasonlóképpen egységes szlovák irodalmi nyelv sem volt. Szlovák részen három nagy nyelvváltozat a keletszlovák, a középszlovák és a nyugatszlovák létezett. Láthatjuk tehát a közös vonást mindkét nyelv esetében, s a pozsonyi líceum elsősorban az irodalmi nyelvi normára való törekvés miatt vált jelentőssé a muravidéki irodalmi nyelvnek a történetében. Ilyen pozsonyi előzmények után tűnik fel a muravidéki szlovénok között Küzmics István (Števan Küzmič) evangélikus lelkész, aki ifjú korától kezdve tesz a muravidéki szlovén nyelv fejlődéséért. 1752-ben kis katekizmust, míg 1753-ban ábécéskönyvet írt, amelyek azonban sajnos nem maradtak fenn, még a pontos címűket sem ismerjük, vö. (Škafar 1978: 16). 1754ben jelent meg a Vöre krsztsánszke krátki návuk című könyve. Legjelentősebb műve talán az Újszövetség muravidéki szlovén nyelvű fordítása, a Nouvi zákon, amely 1771-ben jelent meg. Ez a fordítás azért tekinthető kiemelt jelentőségűnek, mert Marko Jesenšek (2010: 43) szavaival élve „meghaladja a nyelvjárási igényeket és a nyelv általános kommunikációs funkcióját.” Küzmics István Újszövetség fordításában egy olyan nyelvjárások feletti irodalmi nyelvi normát teremtett, amely hang- és alaktanában meghaladta a három muravidéki nyelvjárás, tehát a völgyvidéki (dólinsko), síkvidéki (ravensko) és dombvidéki (goričko) beszélt nyelvi sajátosságokat, de figyelembe vette a korábban nyomtatásban megjelent muravidéki szlovén nyelvű könyvek nyelvi mintáit is (Jesenšek 2010: 25). Küzmics Nouvi zákon-jának legfőbb jelentősége pedig abban rejlik, hogy megjelenése után normatív mintául szolgált mindazoknak, akik muravidéki szlovén nyelven kívántak írni (Jesenšek 2010: 26). Küzmics fordításának jóvoltából tehát megszületett a muravidéki szlovén irodalmi nyelvi norma. 2.2.4 Az első katolikus könyvektől a 19. század közepéig A muravidéki evangélikusok tevékenységének intenzitása a könyvkiadás terén a 18. század második felében sem csökkent, ám a muravidéki szlovén irodalmi nyelv fejlődése érdekes fordulatot vett. Ez a fordulat összefüggésben áll a Szombathelyi püspökség 1777-es alapításával, amelynek következtében a történelem során először szűnt meg a Muravidék megosztottsága, még ha csak egyházi értelemben is. A Szombathelyi püspökség megalapításával együtt járt az is, hogy megszűnt az a majd 600 éves szoros kapcsolat, amely a Muravidék déli részeit a kaj-horvát területtel fűzte össze. Ezzel természetesen együtt járt a kaj-horvát nyelvi hatás csökkenése is. Mindemellett pedig az első szombathelyi püspök, Szily János, a muravidéki vallásos és tankönyvek kiadásának lelkes mecénása lett (Just 2009: 20). 29 Az ő anyagi és szellemi támogatásának köszönhető, hogy megindul a muravidéki katolikus könyvkiadás. A 18. század második felének az Újszövetséget lefordító és ezzel irodalmi nyelvi normát teremtő Küzmics István mellett kétségkívül legfontosabb alakja a csupán névrokon Küzmics Miklós (Mikloš Küzmič) volt. 1780-ban három alapvető könyve jelent meg: egy katekizmus Krátka summa velikoga katekizmusa címen, egy ábécéskönyv, a Szlovenszki szilabikár, valamint egy evangéliumi történeteket tartalmazó könyvecske, a Szvéti Evangyeliomi. Küzmics Miklós számára az elkövetkezendő esztendők is könyvek írásával, fordításával teltek. 1783-ban adta ki a később legtöbb utánnyomást megélt imakönyvét a Kniga molitvenát, de igen fontos az 1790-es ABC kniʼsica na národni soul haszek, amely Révai magyar tankönyvének fordítása (erről részletesen ld. Nyomárkay 2002: 20–4). Ezt a kis tankönyvet azért is emeljük ki, hiszen ez tekinthető a muravidéki szlovén lexikográfia kezdetének (Lukácsné Bajzek 2004: 44). A kötet végén található muravidéki szlovén–magyar szótárka 215 szót tartalmaz. Küzmics Miklós munkássága folytán tehát a katolikusok között is megindul a muravidéki szlovén irodalmi nyelven történő könyvkiadás, s méltó folytatója az evangélikusok által megkezdett és Küzmics István Újszövetség fordításában kiteljesedő nyelvi normának. Eközben természetesen az evangélikusok is adtak ki könyveket. Bakos Mihály (Mihal Bakoš), Szijjártó István (Števan Sijarto), Barla Mihály (Mihal Barla) nevét említhetjük, mint a 18. század végi, 19. sz. elejei legfontosabb evangélikus írókat. Tevékenységüket jól mutatja, hogy megjelenik, igaz némiképpen átdolgozva, Küzmics István Újszövetség fordításának második kiadása is (Škafar 1978: 24), amelyet 1848-ban Terplán Sándor (Aleksander Terplan) helyesírásában11 is megreformált harmadik kiadása követ. A 19. század 20-as éveitől indul Lülik István (Števan Lülik), Kardos János (Janoš Kardoš), illetve a már említett Terplán Sándor munkássága. Lülik nevéhez fűződik a muravidéki szótárírás egy érdekes műve, amely a kétnyelvű Ta velke ABC ali Solszka-Vcsenyá v-zgovárjanyi vu Plemenitom Vas Vármegyövi sztojécsim Szlovenom na vörazsirjávanye vogrszkoga jezika ábécéskönyvben jelent meg (Kozar Mukič 1998: 86). A nyelvtan szótári része 956 szócikket tartalmaz, amelynek különlegessége szerkezetében rejlik, mivel azok kérdés-feleletként vannak megadva (Ulčnik 2009: 98). Katolikus részről Kossics József (Jožef Košič) a Küzmics Miklós-i hagyomány méltó folytatója. Kossics katolikus papként élete jelentős részét a Muravidék legészakabbi részén, a 11 A muravidéki szlovén helyesírás történetéről a forrásművek bemutatásakor részletesen lesz szó. 30 ma is Magyarországhoz tartozó Rábavidéken töltötte. Talán nem túlzás azt állítani, hogy a legsokoldalúbb írót tisztelhetjük a személyében. Fordított magyar nyelvtant, Krátki Návuk Vogrszkoga Jezika za Zacsetníke (1833), írt népművelő könyvet, Zobriszani Szloven i Szlovenka med Műrov in Rábov (1845), megírta a Magyar Királyság történetét a Zgodbe Vogerszkoga Králesztva (1848) című műben, illetve feldolgozta a muravidéki szlovénok történetét is, amely csak 1914-ben jelent meg folyóiratcikként Sztarine śeleznih ino szalajskih Szlovenov címen. Kossics szótárírói munkássága is figyelmet érdemel. 1833-as magyar nyelvtanának végén egy 1500 szót tartalmazó magyar-muravidéki szlovén szótárat találunk (Lukácsné Bajzek 2004: 44). Küzmics István Nouvi zákon-jának megjelenésétől kezdve alig 80 év alatt a muravidéki szlovén irodalmi nyelv, elsősorban Küzmics Miklós és Kossics József munkásságának köszönhetően, elérte fejlődése csúcspontját. A 19. század evangélikus és katolikus íróinak köszönhetően különféle művészi szövegtípus és stiláris eljárás honosodott meg, amely a muravidéki művelt köznyelv kiteljesedéséhez vezetett (Jesenšek 2010: 43). Ennek köszönhetően adott volt az összes feltétel a muravidéki szlovén irodalmi nyelv összes funkcionális szintjének kibontakozására, beleértve a szépirodalmit is (Orožen 1996: 369). 2.2.5. A 19. század közepétől Agusztich Prijáteléig Ez a rövid, alig több mint 25 évet felölelő periódus igen komoly változásokat hozott a muravidéki szlovén irodalmi nyelv fejlődésében. Ezeket a változásokat legtöbbször külsö körülmények idézték elő. A muravidéki szlovén irodalmi nyelv azok után, hogy elérte fejlődésének csúcsát, már csak két területen, nevezetesen a szépirodalom és a publicisztika területén nem volt jelen. Előbbihez azért odasorolhatjuk Kardos János különböző magyar szépirodalmi fordításait, amelyek közül Vörösmarty Szózatának, illetve Arany Toldijának muravidéki szlovén adaptációja mindeképpen kiemelkedik. Ennek ellenére muravidéki szlovén nyelven íródott eredeti szépirodalmi mű nem volt. A publicisztika kialakulásával és fejlődésével a következő fejezetben foglalkozunk. Adott volt tehát a muravidéki szlovén irodalmi nyelv, amely a 19. század fordulóján komoly válaszút elé érkezett. A központi szlovén nyelvterületen kialakult az egységes szlovén irodalmi nyelv, amely az addigi irodalmi nyelvi normákat, a központit, a keletstájert és a karintiait egyesítette. A muravidéki szlovén irodalmi nyelv azonban egyenlőre nem volt része ennek az új, egységes szlovén irodalmi nyelvnek. A muravidéki szlovén irodalmi nyelv történetében először került komoly nehézségbe, amely az evangélikus és katolikus vezető értelmiség közötti véleménykülönbségben gyökerezett. A katolikus értelmiség körében a 31 szlovén nemzeti eszme gondolatai, az anyanemzettel való összetartozás, az egységes szlovén irodalmi nyelvhez való csatlakozás volt az egyetlen út, amelyen a jövőben járni kívántak. Központi alakja Borovnyák József (Jožef Borovnjak) volt. A katolikus papok az új szlovén nyelvben az összes szlovént egy közös politikai és nemzeti államba egyesítő feltételt láttak (Jesenšek 2013: 112). Ezzel szemben a protestánsok kitartottak a muravidéki szlovén irodalmi nyelvi norma mellett. Az evangélikusok vezető személyisége Kardos János lelkész volt. Szlovén részről igen elítélő módon nyilatkoznak az evangélikusok nyelvi koncepciójáról. Marko Jesenšek szerint ugyanis a „régi nyelven”, ti. muravidéki szlovén irodalmi nyelven való könyvkiadás hibás és a szlovénségnek ártó döntés volt (Jesenšek 2013: 104). Ezzel a megállapításával lehet vitatkozni, ám a probléma abban gyökerezik, hogy a magyar politika a 19. század második felében saját politikai céljaira használta fel a muravidéki evangélikus írók irodalmi nyelvükhöz való ragaszkodását. Mukics Ferenc véleménye szerint, idézi (Jesenšek 2013: 105), az 1848–49-es forradalom és szabadságharc leverése után az evangélikusok elkülönülése az egységes szlovén irodalmi nyelvtől, kiváló táptalajnak bizonyult a Mura és Rába közötti szlovének elmagyarosításához és a vend eszme terjesztéséhez, terjedéséhez. Ennek ellenére maga Marko Jesenšek (2013: 105) is meg van arról győződve, hogy Kardos János nem támogatta a vend elméletet, hiszen anyanyelvén írva mindig magyarországi szlovénekről és magyarországi szlovén nyelvről beszél. Az evangélikus értelmiség döntésének hátterében feltehetően saját egyházi szuverenitásuk féltése állott (Jesenšek 2013: 105), amelyet Magyarországon belül látott biztosítottnak. Erre kezdetben minden oka meg is volt, hiszen sorra jelentek meg evangélikus könyvek, elsősorban tankönyvek, mégpedig Kardos János jóvoltából. Azt, hogy később a magyar politikai szemlélet gyökeres változást hozott a nemzetiségek megítélésében és ez a muravidéki szlovénhez való viszonyban is lecsapódott, nem lehet Kardos számlájára írni. A nyelvi megosztottság azonban komoly következményekkel járt. Meggyengült az a több évtized alatt elért nyelvi rendszer színvonala, amely a 19. század közepéig kialakult, s megtorpant az a felfelé ívelő fejlődés is, amelyet evangélikus és katolikus írók közösen valósítottak meg. Marko Jesenšek (2008: 104) szerint ekkor már formálisan nem létezett a muravidéki szlovén irodalmi nyelv. 2.2.6. A muravidéki publicisztikától az első világháború végéig A 19. sz. második felének történéseit erősen befolyásolta a muravidéki szlovén értelmiségi kör két táborra, katolikusra és evangélikusra való szakadása. Természetesen a megváltozott nyelvi körülmények sem segítették, hogy hasonlóan gazdag könyvkiadás 32 bontakozzon ki mint a 18–19. sz. fordulóján és az 1800-as évek első felében. Ennek ellenére igen jelentős esemény történt: megszületett a muravidéki szlovén nyelvű publicisztika. A muravidéki publicisztika kezdetei az 1870-es évekre tehetők. 1875. szeptember 15-én jelent meg az első muravidéki szlovén újság a Prijatel első száma Budapesten. Főszerkesztője és voltaképpen egyedüli állandó írója Agusztich Imre (Imre Agustič) volt. Agusztich lapja 1875 és 1879 között jelent meg (Ulčnik 2009: 67), megszűnéséhez Agusztich halála vezetett. 1884-től 1919-ig jelent meg a Muraszombat és vidéke című hetilap (Škafar 1978: 56) a Vendvidéki Magyar Közművelődési Egyesület hivatalos orgánumaként. Bár címe magyar, s a kiadó nevéből is sejthetjük annak irányultságát, mindenképpen említésre érdemes, hiszen muravidéki szlovén nyelvű cikkeket, fordításokat is közölt. 1899–1925 között jelent meg a Dober pajdás Szentgotthárdon, amelynek főszerkesztője Pusztai József (Jožef Pustai) volt (Škafar 1978: 67). A muravidéki szlovén publicisztika fénykorának idejét 1904 és 1919 közé tehetjük, amely a vezető katolikus értelmiségieknek Ivanóczy Ferencnek (Franc Ivanocy), id. és ifj. Klekl Józsefnek (Jožef Klekl st., Jožef Klekl ml.) köszönhető. 1904-től egészen 1944-ig jelent meg minden évben a Nájszvetejsega szrcza Jezusovoga veliki kalendár za lüdsztvo, amelynek főszerkesztője Ivanóczy volt (Jesenšek 2008: 104). Ettől az évtől kezdve jelent meg 1941-ig a Marijin list is (Jesenšek 2008: 104) id. Klekl József szerkesztésében. 1913-ban pedig megjelent a korszak harmadik fontos sajtóorgánuma, a Novine, amelynek főszerkesztője szintén id. Klekl József volt. A hetilap 1941-ig jelent meg (Škafar 1978: 82). Ha ezeknek a hetilapoknak, kalendáriumoknak a nyelvezetét vizsgáljuk, szembeötlő a különbség a 18–19. századi könyvekhez képest. Marko Jesenšek (2013: 255) véleménye szerint már nyelvjárási körülmények között folytatják a korábbi irodalmi nyelvi hagyományt. Az egyértelműen látszik, hogy sok a völgyvidéki (dólinsko) nyelvjárási sajátosság, amely a régebbi könyvekből hiányzik. Ez elsősorban annak a következménye, hogy a publicisztikát a 20. században művelő muravidéki szlovénok völgyvidéki nyelvjárást beszélő területről származtak, míg a régi írok legnagyobb része a sík-, vagy dombvidéki (ravensko, goričko) területhez köthető, s természetesen az irodalmi nyelvi norma is ennek alapján alakult ki. Azonban a nyelvjárási elemek mellett még egy fontos tényezővel kell számolnunk, mégpedig a szlovén irodalmi nyelv hatásával, amely elsősorban az id. Klekl által szerkesztett folyóiratokban és könyvekben figyelhető meg. A muravidéki szlovén irodalmi nyelv jelentőségének csökkenése az első világháborút követően következett be, aminek hátterében a Muravidéknek az újonnan alakult Szerb– Horvát–Szlovén Királysághoz való csatlakozása áll. Bár a publicisztikában még mindig 33 voltak próbálkozások, elsősorban az evangélikusok részéről, azonban kijelenthetjük, hogy az első világháborút követően presztízse a szlovén irodalmi nyelvvel szemben egyre jobban csökkent. Egy 200 éves hagyománynak szakadt vége, amely sok kiváló írót, fordítót vonultatott fel, és amely a mostoha és nehéz körülmények között olyan értéket teremtett, amelyet mindenképpen őrizni s becsülni kell. 2.3. A forrásművek és szerzőik Ebben az alfejezetben a magyar jövevényszavak gyűjtésének forrásául szolgáló könyvek, folyóiratok bemutatása, illetve szerzőik, fordítóik életének rövid ismertetése következik. A magyar jövevényszavak gyűjtésének forrásául szolgáló művek a muravidéki szlovén irodalmi nyelv történeti fejlődésének egész korszakát felölelik. A források közé bekerült a kéziratban maradt Martyánczi-énekeskönyv is, mivel ez a legrégebbi fennmaradt muravidéki szlovén nyelvű nyelvemlék. A forrásművek kiválasztása során igyekeztem a tematikus változatosságot is szem előtt tartani, bár amint az a történeti bevezetőből látható volt, elsősorban vallásos jellegű művek keletkeztek. Igyekeztem arra is ügyelni, hogy lehetőleg mindig az első kiadást vegyem alapul, hiszen az utánnyomások nem egy esetben különféle módosításokkal jelentek meg. Ahol nem az első kiadást jelölöm meg forrásként, ott ennek magyarázata az, hogy az első kiadás hozzáférhetetlen, vagy esetleg a könyvtári állományból törölték. A forrásművek legtöbbjét a muraszombati könyvtárban leltem meg, de igen gazdag muravidéki szlovén anyaggal bír a budapesti Országos Széchényi Könyvtár és a ljubljanai nemzeti és egyetemi könyvtár is. Mielőtt azonban a konkrét forrásművek tárgyalására térnék, szólni kell a muravidéki szlovén helyesírás fejlődéséről is, amelyre a magyar nyelv helyesírása szintén hatással volt. 2.3.1. A muravidéki szlovén helyesírás rövid történeti áttekintése Bár az utóbbi időszakban felerősödött az érdeklődés a muravidéki szlovén irodalmi nyelv iránt, s bátran állíthatjuk, hogy számos kiváló kutatója volt, illetve van, pl. Vilko, Novak, Martina Orožen, Marko Jesenšek. A muravidéki szlovén helyesírás kutatásának eddig igen kevés figyelmet szenteltek. Legtöbbször annyival zárták le a helyesírással kapcsolatos kérdéséket, hogy az magyar hatást tükröz. Mindezt jól mutatja a szlovén szakirodalomban előforduló megnevezése is, ugyanis nem muravidéki helyesírásnak nevezik, hanem madžarski črkopis (Novak 1976: 13; Ulčnik 2009: 141), madžarska grafija (Orožen 1996: 356) és ogrica (Jesenšek 2005: 32) néven emlegetik. A muravidéki szlovén helyesírással kapcsolatban a 34 legmesszebb Vilko Novak (1976: 13) jut, amikor azt írja: „a muravidéki szlovén helyesírás [...] 1913-ig – néhány kivételtől eltekintve – a muravidéki szlovén nyelvjárás hangjaihoz igazított mindenkori magyar helyesírás volt12”. Az alábbiakban részletesebben is áttekintem a muravidéki szlovén helyesírást érintő legfontosabb kérdéseket, különös hangsúlyt fektetve a benne tetten érhető magyar hatásra, illetve kitérve az egyes írók graféma használatára is. A muravidéki szlovén helyesírás dinamikus, de nem egységes fejlődési utat járt be az első nyomtatott könyvektől a Muravidéknek az első világháborút követő Szerb–Horvát–Szlovén Királysághoz történő csatlakozásáig. Emellett figyelembe kell vennünk azt a tényt is, hogy az egyes fonémák jelölésé akár írónként is más és más lehetett (Novak 1976: 13), bár tegyük hozzá, hogy normatív törekvések is megfigyelhetők az egyes grafémák használatának történetében. 2.3.1.1. Általános kérdések A középkorban térségünkben a helyesírás fejlődését az egyház határozta meg, amely az írásbeliségről gondoskodott (Hadrovics 1951: 165). A helyesírások fejlődésére a latin /s/ kiejtése is hatással volt (Hadrovics 1951: 165). Mivel a muravidéki szlovénba a latin szavak a magyaron keresztül jutottak el, így a latin /s/ helyén a magyarnak megfelelően [ʃ]-t, vagy [ʒ]-t ejtettek, pl. šorš ’sors’, paradižom ’paradicsom’, stb. A latin /s/-nek ilyen féle ejtését északitáliai, illetve német hatással magyarázták (Balázs 1989: 121; Kniezsa 1952: 69). Már a helyesírások kezdete óta komoly problémát jelentett a latinból hiányzó grafémák helyettesítése (Korompay 2005: 281). Ezt a nehézséget betűkombinációkkal, vagy diakritikus jelek használatával küszöbölték ki. A muravidéki szlovén helyesírást ért magyar hatást már említettük, viszont nem hagyhatjuk figyelmen kívül a kaj-horvát e téren kifejtett hatását sem, hiszen kaj-horvát nyelvű könyvek is használatban voltak a Muravidéken. 2.3.1.2. A magánhangzók jelölése Vilko Novak (1976: 14) véleménye szerint a muravidéki szlovén írók elsősorban a magánhangzók jelölésére használtak magyar grafémákat. Ennek köszönhetően megtalálható valamennyi ékezetes betű, amelyet a magyarban a hosszú magánhangzók jelölésére használunk, tehát: á, é, í, ó és ú. Ezek a betűk már az 1715-ös első nyomtatott könyvben is szerepelnek, s használatuk egészen az első világháborút követő időkig megmarad. Ezeket a betűket a magyarban a 15. század óta használják (Korompay 2005: 295) és szellemi 12 prekmurski črkopis [...] do 1913 – z izjemami – madžarski črkopis vsakokratnega časa, prilagojen glasovom prekmurskega narečja 35 rokonságát a Husz János által megreformált cseh helyesírásban kell keresnünk (Kniezsa 1959: 35). A magánhangzók jelölése közül az /ø/, /ø:/ és /y/, /y:/ jelölése jelentette a legnagyobb problémát a muravidéki írók számára. A jelölésükre használt grafémák igen tarka képet mutatnak, s a német mellett, nem mentesek a magyar hatástól sem. Magyar mintára használták az ö, ü, , ǘ grafémákat, azonban egységes használatról egészen 1833-ig nem beszélhetünk. Ebben az évben jelent meg Szalay Imre magyar nyelvtanának muravidéki szlovén fordítása Kossics Józseftől. Fordításában Kossics az 1832-ben megjelent első magyar akadémiai helyesírási szabályzatot követi, amikor annak előírása szerint az ő és ű betűket használja az /ø:/ és /y:/ fonémák jelölésére. Kossics graféma-használata az őt követő valamennyi muravidéki szlovén író számára követendő normává vált. 2.3.1.3. A diftongusok jelölése A muravidéki szlovén helyesírásban önálló eredménynek tekinthetjük a három muravidéki szlovén diftongus (aj, ej, ou) jelölésére használt grafémák használatát. Az első három nyomtatásban megjelent könyvben jelölésükre az alábbi grafémákat használták: ai, ái, aj; ei; ou. Küzmics István könyveiben ettől némiképp eltért, ő ugyanis az áj, ej/ei, ou grafémákat használta, s ebben írótársai is követték. Ezáltal a diftongusok jelölése egészen 1820-ig változatlan maradt. Barla Mihály azonban 1820-as imakönyvében a â, ê és ô betűket használja a három diftongus jelölésére. Barla jelölési módja az összes későbbi író számára követendő normává vált, csupán két katolikus író Kossics József és Borovnyák József tartottak ki az evangélikus Küzmics István diftongus-jelölési módja mellett. 2.3.1.4. A mássalhangzók jelölése A mássalhangzók jelölésére alkalmazott grafémák sokszínűsége nem maradt mentes a magyar hatástól. Közülük is a sziszegő és susogóhangok, illetve a /ɟ/, /ʎ/, /ɲ/ és /c/ fonémák jelölésének módja állította a legnehezebb feladat elé az egyes írókat. A /ʦ/ fonéma jelölésére szolgáló betűk közül a cz és tz tükröz magyar hatást. A muravidéki írók körében előbbi graféma volt általános használatban, amely a magyar helyesírás történetében a 14. században bukkan fel először és egészen 1922-ig annak részét képezi (Kniezsa 1959: 7). A tz graféma csak két régi protestáns könyvben (ABC 1725; SM 1747) található meg, s Heltai Gáspár protestáns helyesírásából származik (Kniezsa 1959: 18). A /ʧ/ fonémát a muravidéki szlovén helyesírás történetében a cs, ch, ts és cſ grafémákkal jelölték. A cs graféma, amely a magyar katolikus helyesírásból származik (Kniezsa 1959: 29), már az első muravidéki szlovén nyomtatott könyvben felbukkan, ám tudatos alkalmazását 36 Küzmics Miklós nevéhez köthetjük. A ch szintén magyar eredetű, a magyarban már a 11. századtól kezdve megtalálható (Kniezsa 1959: 6), majd később a katolikus könyvek helyesírásba kerül be. A muravidéki szlovénban csupán az első három könyvben (TF 1715; ABC 1725; SM 1747) található meg. A ts betű a 18. századi magyar protestáns helyesírásban volt használatban. A muravidéki helyesírásban is elsősorban 18. századi könyvekben bukkan fel, illetve egy-két 19. századi írónál. Az /s/ fonéma jelölésére is több grafémát használtak: sz, ſz, ſſ és z. Ezek közül azonban csupán az ſz betűcsoportról állíthatjuk teljes bizonyossággal, hogy a magyarból való, hiszen Heltai Gáspár 1560-as évekbeli protestáns helyesírásából származik (Kniezsa 1959: 18). A z és sz betűk esetében nem zárható ki, hogy közvetlenül a németből kerültek a muravidéki helyesírásba, ugyanis a magyarban is német eredetűek. A ſſ graféma a magyar helyesírás történetében sohasem volt használatban. Az /ʃ/ fonéma jelölése is nagy tarkaságot mutat: s, ss, ſ, ʃʃ. Ezek közül a grafémák közül egyedül az s használata tükröz magyar hatást. A magyarban a helyesírás kezdetei óta megtalálható és használata a latin /s/ kiejtésével hozható kapcsolatba (Kniezsa 1959: 39). A muravidéki szlovénban a 19. század közepén vált az /ʃ/ fonéma jelölésére használt egyedüli lehetséges grafémává. A /ʒ/ fonéma jelölése állította a legnagyobb kihívás elé a muravidéki szlovén írókat, amelyet a sok graféma használata is alátámaszt: s, ſ, ’z,’s, zs, z’s. A /ʒ/ fonémának s betűvel való jelölése magyar hatást tükröz. A magyar helyesírás történetében először az 1549-ben Krakkóban megjelent Ortographia Ungarica című könyvben bukkan fel (Kniezsa 1959: 17). A muravidéki szlovénban a 18. század első felében használták. Az ’s graféma a magyar protestáns helyesírásból származik (Kniezsa 1959: 23). Küzmics Miklós használta először, de Kossics Józsefnél is megtalálható. A ’z betű is magyar eredetű, Káldi György vette át a magyar katolikus helyesírásba a csehből (Kniezsa 1959: 20). A muravidéki szlovén helyesírásban először Küzmics István használta, majd a 19. sz. közepén Kardos János műveiben tűnik fel. A zs szintén magyar eredetű, s a magyarban 1655-ben bukkan fel először. A z betű párjaként alkották a cz ~ cs, s ~ sz analógiájára (Kniezsa 1959: 34). A muravidéki szlovénban igen későn bukkan fel, Küzmics Miklós 1783-as imakönyvének tizenkettedik kiadásában (1864). A 20. század elejétől kezdve megjelenő könyvek kizárólag a zs betűt használják a /ʒ/ jelölésére. A /ɟ/, /ʎ/, /ɲ/ és /c/ fonémákat a magyarban is használatos gy, ly, ny, ty grafémákkal jelölték, bár a /ɟ/-t ritkán dj betűvel, míg a /c/-t tj betűvel is írták. A magyarból származó 37 betűk a magyar helyesírásban a 13. századtól kezdve vannak használatban (Kniezsa 1959: 34). 2.3.1.5. A forrásművek graféma-használata A magyar jövevényszavak gyűjtésének alapjául szolgáló valamennyi forrásmű grafémahasználatát mutatom be táblázatba gyűjtve. A táblázat a részletesebben tárgyalt magán- és mássalhangzók, illetve a diftongusok jelölési módjára tér ki. A forrásművek időrendi sorrendben szerepelnek. Csillaggal jelöltem azokat a grafémákat, amelyek nem magyar hatást tükröznek. Amennyiben egy betű helyén csak egy vízszintes vonal áll, akkor az a graféma az adott forrásműben nem található meg. A táblázatot Vilko Novak (1988: 14–7) táblázatával is egybevetettem. Forrás /ø/ /øː/ /y/ /yː/ ai ei ou /c/ /č/ /s/ TF 1715 ö ö ü ü ai* ej* ou* cz cſ* z aj* cs ſz ch sz ABC ö ő ü ű ai* ei* ou* cz cs sz 1725 tz ch ſz ái* ei* ou* cz cs sz SM     1747 tz ts ſz ch z cſ* KŠ áj* ej* ou* cz cs sz     ei* 1754 ts ſz ǘ  cſ* KŠ 1771 áj* ej* ou* cz cs sz KM     ö ü ǘ 1780 cſ* ſz  KM 1781 KM 1783 KM 1790 KM 1796 KM 1804 BKM áj* ej* ou* cz cs sz     1789 ö ö ü ü cſ* ſz SŠ 1796 ö ö ü ü áj* ej* ou* cz 38 cs sz cſ* ſz /š/ ſ* ſſ* s s ſ* s ſ* ſſ* /ž/ ſ* s /ɟ/ gy /ʎ/ /ɲ/ ly ny /tj/ ty s ſ* s ſ* - ly ny ty gy ly ny ty tj* s ſ* ſſ* s ſ* ’z gy ly ny ty tj* s ſ* ſſ* ’s ’ſ* gy ly dj* ny ty tj* gy ly ny ty tj* gy ly ny ty tj* s ’z ſ* ſſ* s ’s ss* ʼſ* ſ* SIZ ö 1807 BRM ö 1820 BRM 1823 LŠ 1820 ö ö ü ǘ áj* ej* ou cz cs  ü ǘ â* ê* ô* cz cs sz ſz sz  ü ǘ â* ê* ô* cz ö  ü ǘ - ê* ô* cz ö ő ü ű áj* ej* ou* c cz cs ts cs ts cs sz ſz sz ſz sz CJ 1829 KOJ 1833 KOJ 1845 KOJ 1848 KAJ 1837 KAJ 1840 TŠ 1847 TŠ 1848 KAJ 1870 KAJ 1871a KAJ 1871b BJ 1870 BJ 1880 AIN 1876 AIP 1876 AI 1878 IF 1896 KP 1897 PJ 1898 LUT 1900 PJ 1900 ö - ü ű ǘ â* ê* ô* cz cs ö ő ü ű â* ê* ô* cz ö ő ü ű â* ê* ô* ö ő ü ű â* ê* ô* ö ő ü ű â* ê* ô* ö - ü - - ej* - ö ő ü ê* ö ö - ö ö ſſ* s ’s ss* s ’z gy ly ny ty gy ly ny tj* ’s gy - ny ’z gy - ny ty tj* ty s ’s ss* gy ly ny ty sz s ’z dj* - ny tj* sz s - ny tj* sz s ’z zs ʼz - c cs ts cs gy - ny - c cz c cs ts cs sz s ʼz gy - ny - sz s ʼz gy - ny - s* sz š* s š* s ž* zs ž* ’z - â* č* cs č* cs sz - c cz c lj* ny tj* nj* dj* lj* ny ty nj* tj* ü ü ű ű aj* ej* ou* cz aj* ej* ô* cz cs cs sz sz s s zs zs gy gy ny lj* ny ty ő ü ü ű aj* ej* ou* c aj* ej* ou* c cs cs sz sz s s zs zs dj* lj* ny gy ny ty tj* ö - ü - aj* ej* - c cs sz s zs dj* - IF 1904 ö - ü - aj* ej* ou* c cs sz s zs - - ty tj* tj* SJ 1907 ö - ü - c cs sz s zs ŽJ 1908 ö - ü - aj* ej* ê* aj* ej* ou ny nj* dj* lj* nj* - cz cs sz s ’s - - ô* 39 s ſ* s ny ny ty ts cs cs ts č* sz sz s s - aj* ej* ou* cz aj* ej* ou* cz ei* ej* c s* š* z’s* zs zs ny ’s ly ny ty zs ž* dj* lj* nj* tj* - - č* s* š* ž* PJ 1909 ŽJ 1910 ö ö - ü ü ű ű KLJ 1910 KLJ 1913 ö - ü ö - ü - - c - lj* nj* tj* 2.3.2. A Martyánczi-énekeskönyv A Martyánczi-énekeskönyv hatszáz oldalt számláló kéziratos énekeskönyv, amely az egyházi év eseményeihez kötődő énekeket tartalmaz. Jelenleg a Maribori Egyetemi Könyvtárban őrzik. Nevét megtalálásának helyéről, a Muraszombattól pár kilométerre fekvő Martjanci településről kapta, amely 1592 és 1672 között a muravidéki evangélikusok fontos központja volt (Novak 1997: 21). Az énekeskönyvet először a Martjánci plébánián őrizték, amelyet a kéziratban található bejegyzés is megerősít: Per me Nicolao / Legén (Anno Do,,) / 1710 Die 15 Apr. / in Martyánczi (MP: 224). A Martyánczi-énekeskönyv öt részből áll, amelyek közül az első három rész tartalmilag egységesebbnek tekinthető, mint a negyedik illetve ötödik rész. Az első rész adventi és karácsonyi énekeket tartalmaz, a második rész böjti és húsvéti énekeket, míg a harmadik rész pünkösdieket. Az énekeskönyv negyedik részében a különféle vallásos témájú énekek mellett a magyar nyelvű Cantio de Rakoczio fordítását, valamint egy hosszabb, Mária Magdalénáról szóló éneket találunk. Az ötödik rész is különféle vallásos énekeket tartalmaz, emellett ebben a részben található a Cantio de Matrimonio című ének, valamint a kézirat talán legérdekesebb darabja a ...vu Csákovom Turni... című ének, amely 24 oldalon keresztül dolgozza fel a szigetvári hős Zrínyi Miklós tragikus sorsát. Az öt rész nem csak tartalmában, hanem korában is különbözik. Vilko Novak (1997: 21) véleménye szerint az énekeskönyv legrégebbi darabjai kiváltképp az ötödik és a negyedik rész énekei, amelyek a 16. században keletkeztek, míg az első három rész keletkezési idejét a 17. századra teszi. A Martyánczi-énekeskönyvvel kapcsolatban nem mehetünk el annak nyelvi hovatartozása mellett sem, ugyanis mind horvát, mind pedig szlovén részről másképpen tekintettek, s tekintenek erre a kérdésre. A horvát kutatók – Franjo Fancev és Olga Šojat – nevét kell megemlíteni, a Martyánczi-énekeskönyvet (a horvát szakirodalom Prekomurska pjesmarica néven emlegeti) a gazdag 17–18. századi kaj-horvát nyelvű énekeskönyvi hagyomány darabjának tekintik. Ezzel szemben a szlovén Vilko Novak a Martyánczi-énekeskönyvet (a szlovén szakirodalomba Martjanska pesmarica néven vonult be) egyértelműen muravidéki 40 szlovén nyelvűnek véli. Ennek ellenére a Martyánczi-énekeskönyv jelentőségét a következőképpen határozza meg: „A Martyánczi-énekeskönyv keletkezését és jelentőségét – a szlovén irodalomhoz és kultúrához való tartozását – nemzetközi keretben kell látnunk és értelmeznünk, hiszen vallási szempontból a szomszéd magyar és horvát nemzettel volt kapcsolatban és függőségben – részben kapcsolatban állt a 16. századi központi-szlovén protestantizmussal is13” (Novak 1997: 14). Vilko Novak szerint tehát a Martyáncziénekeskönyv keletkezésénél döntő szerepet játszott úgy a horvát, mint a magyar énekeskönyvi hagyomány. Az énekeskönyv nyelvét tekintve kevertnek mondható [kaj-horvát és muravidéki szlovén] (Novak 1973/74: 216), így természetesen a muravidéki szlovén nyelvű hagyomány részét képezi, s ezért is lehet a magyar jövevényszavak kutatásának egyik első forrása is. 2.3.3. Temlin Ferenc Születésének és halálozásának dátuma ismeretlen, mindössze annyit tudunk, hogy a tišinai plébániához tartozó Krajnán született. Egyetemi tanulmányait a német nyelvterületen található Halléban kezdte meg 1714-ben, majd egy évvel később Wittenbergben folytatta (Novak 1976: 41). Az ő katekizmusa (TF 1715), az első muravidéki szlovén nyelven megjelent nyomtatott könyv, amelyet Halléban adtak ki. Temlin katekizmusa tulajdonképpen az 1709-ben szintén Halléban kiadott Győri Katechismus fordítása, ám nem puszta szó szerinti fordításról beszélhetünk, ugyanis számos helyen hagyott ki, vagy éppen bővítette a mondanivalóját a magyar változathoz képest (Novak 1976: 42). Novak (1976: 42) véleménye szerint Temlin nyelvi megoldásai mind a hangtan, alaktan és szókincs tekintetében sokkal tisztább sík- és dombvidéki (ravensko-goričko) állapotokat tükröznek, mint a később alkotó Szever Mihályé. Temlin katekizmusának szókincsében a muravidéki szlovénban élő magyar, pl. banta, gingav, kivanüvati, rendelüvati, varas; és német jövevényszavak, pl. farar, glih, grünt mellett kajhorvát elemek is megtalálhatók, pl. koteri, lepraj, otec, pak (vö. Novak 1976: 42). Nagyon fontos Vilko Novaknak az a megállapítása, hogy Temlin nem merített a központi szlovén nyelven író és a Bibliát teljes egészében lefordító Jurij Dalmatintól (Novak 1976: 42). Temlin Ferenc munkásságának legfőbb érdeme, hogy ő volt az első, aki a muravidéki szlovén nyelvjárást irodalmi jelentőségűvé és irodalmi keretek közé emelte (Novak 1976: 43). 2.3.4. Abecedarium szlowenszko 13 „Nastanek in značaj – končno tudi pripadnost slovenskemu slovstvu in slovenski kulturi – MP I [a Martyáncziénekeskönyv] moramo gledati in dognati v njenem mednarodnem okviru, verskem v povezavi in odvisnosti sosednjih narodov: madžarskega in hrvaškega. Delno tudi z osrednjim slovenskim protestantizmom 16. stoletja” 41 A mindössze kilenc oldalas ábécéskönyv 1725-ben jelent meg, ám sem szerzője, sem pedig a kiadás helye nem ismert. Tartalmát tekintve ábécéből, betűzési gyakorlatokból, és olvasmányokból áll. Az olvasmányok között találjuk a tízparancsolatot, a Miatyánkot, imádságokat, az 5., 6. és 23. zsoltár fordítását. Novak megállapítása szerint az ábésékönyv nyelvezete Temlin katekizmusának jellegzetességeit követi (Novak 1976: 44). Jelentősége abban áll, hogy ez az első muravidéki szlovén nyelven írt ábécéskönyv, illetve egyben a második nyomtatott muravidéki szlovén nyelven írt könyv. 2.3.5. Szever Mihály Vaneča nevű településen született, ám születési dátuma nem ismert. Mint a német és szlovén (tót) egyházközség kántora és tanítója a Vas megyei Nemescsón működött 1750-ben bekövetkezett haláláig (Novak 1976: 45). Egyetlen fennmaradt könyve (SM 1747) a harmadik fennmaradt muravidéki szlovén nyelvű könyv. Tartalmát tekintve a hit fő tanításait tartalmazza kérdések és válaszok formájában, de találunk benne imádságokat, különféle fordított énekeket és zsoltárfordításokat is. Szever könyvét németből fordította, és átvett énekeket a Martyánczi-énekeskönyvből is (Novak 1976: 46). Szeverrel kapcsolatban külön ki kell emelnünk annak a jelentőségét, hogy mivel számos bibliai részletet fordított, ezért nem létező kaj-horvát fordítás híján a központi szlovén nyelven megjelent művekre (Primož Trubarra és Jurij Dalamatinra) támaszkodott (Novak 1976: 47). Szever Mihály azonban Küzmics Istvánra is hatott azzal, hogy muravidéki szlovén nyelvű könyvek kiadására inspirálta őt (Novak 1976: 47). 2.3.6. Küzmics István 1723-ban született a bodonci egyházközséghez tartozó Strukovcin. Alsó iskoláit az akkor fontos evangélikus központnak számító Sv. Benedikten kezdte meg (Fliszár 1925: 58), majd Kančovcin és Radgonán folytatta (Novak 1976: 47). 1733-ban került az evangélikus főiskolára Sopronba; 1739-től Győrben tanult, 1744-ben pedig a híres pozsonyi líceum diákja lett (Fliszár 1925: 58). 1751 és 1755 között a nemescsói iskola tanítójaként működött, majd 1755. június 6-án a Somogy megyei Surdra került lelkésznek (Fliszár 1925: 58). Hivatását egészen 1779. december 22-én bekövetkezett haláláig töltötte be (Novak 1976: 49). Küzmics István munkásságának kezdetei nemescsói tanítóskodásának idejéig nyúlnak vissza. Írt egy katekizmust, amelyet Fliszár János (1925: 59) Szlovenszki máli katekizmus címen említ, valamint egy ábécés- és olvasókönyvet, amelyet Fliszár János (1925: 59) Abecészke knige címen ismer. Sajnos mindkét könyv elveszett. Tudomásunk van arról is, 42 hogy magyar nyelvű aritmetikát, illetve egy Colloquia című hitvallásról szóló könyvet is írt (Novak 1976: 47–8). Szintén nemescsói tartózkodásának ideje alatt készült el első olyan könyve, amely az utókor számára is fennmaradt, ez a Vöre krsztsánszki krátki návuk (KŠ 1754). Ez a negyedik muravidéki szlovén nyelvű könyv, amely fennmaradt, s szintén Halléban adták ki. A könyv bibliai részleteket, katekizmust, német protestáns énekek fordítását tartalmazza 274 oldalon, amelyet Küzmics István előszava vezet be. A könyv keletkezésével kapcsolatban fontos megjegyeznünk, hogy mind az elveszettekét, mind pedig ennek a kiadását is támogatta Samuel Viljem Serpillus pozsonyi lelkipásztor (Novak 1976: 49). Surdon eltöltött éveinek alkotása pedig az Újszövetség muravidéki szlovén nyelvű fordítása, a Nouvi zákon (KŠ 1771), amely 1771-ben jelent meg Halléban. Küzmics István fordításának a muravidéki szlovén irodalmi nyelv további fejlődésére gyakorolt jelentőségét már a muravidéki szlovén irodalmi nyelv történetét bemutató fejezetben hangsúlyoztam, ezért itt attól eltekintek. A fordítás a címlapon található megjegyzés szerint ógörögből készült, s ezt tekintik a mai napig elfogadottnák, ám további kutatást igényelne a Bajzek Mária (2005: 438– 9) által felvetett esetleges magyar minták megvizsgálása is. A fordítást megelőzi még egy előszó is, amelyet Torkos József korábbi soproni lelkész jegyez, ám a szlávokról és a szlovénokról szóló részeket feltételezhetően Küzmics István munkájának tudhatjuk be (vö. Novak 1976: 50). Az Újszövetség fordítása után még mutatók, ószövetségi történetek, és különféle imádságok vannak a könyvbe kötve. Vilko Novak (1976: 50) véleménye szerint Küzmics Miklósnak Szily János szombathelyi püspökhöz címzett levelei alapján nagyon is kézenfekvőnek tűnik, hogy Küzmics István az Ószövetséget is lefordította. Küzmics István Újszövetség fordítása az első kiadás után még négy utánnyomást élt meg (Pozsony 1817, Kőszeg 1848, Bécs 1883, Belgrád 1928). Küzmics István jelentőségét a muravidéki evangélikusok körében, és egyáltalán a muravidéki szlovén nyelv és kultúra területén nagyon jól érzékeltetik Fliszár János szavai: „Ahogyan dr. Luther Márton irodalmi tevékenységével a német irodalmi nyelv megteremtőjévé vált – és mint ilyet, az egész német nemzet vallási hovatartozástól függetlenül legnagyobb fiának tart – úgy a mi kis szlovén nemzetünk számára Küzmics István tett a legtöbbet azért, hogy szlovén nyelvünk irodalmi alapját lefektesse.14” (Fliszár 1925: 59). 2.3.7. Küzmics Miklós 14 Kak je dr. Luther Márton z szvojim literaturszkim delom nasztavitel pôsztao nemskoga literaturszkoga jezika i kak taksega vesz nemski národ, brez rázlocska vadlüványa, za szvojega nâveksega sziná dr'zí, tak je za nas máli szlovenszki národ Küzmics Stevan delao nâvecs za tô, ka je nasemi szlovenszkomi jeziki literaturszki grünt polo'zeni. 43 1737-ben született a goričkói Doljna Slavečán, tanulmányait a győri papneveldében végezte, majd három hónapig Gradon volt káplán. 1763. októberétől a kančovci Sv. Benedikten volt plébános (Novak 1976: 56), majd a Szombathelyi püspökség megalapítása után (1777) a Muravidék diakónusa lett, s ezt a funkciót egészen 1804-ben bekövetkezett haláláig töltötte be. Küzmics Miklós művei névrokonával, az Újszövetséget fordító Küzmics Istvántól eltérően nem vesztek el. Jelentőségét tovább növeli az a tény, hogy a muravidéki katolikus szlovén nyelvű könyvkiadás az ő munkásságának köszönhetően bontakozott ki. Természetesen ehhez egy olyan mecénásras is szükség volt, akiben az első szombathelyi püspök Szily János személyében lelt. Küzmics Miklós első három könyve 1780-ban jelent meg. A Szvéti evangyeliomi (KM 1804) az evangéliumi történeteket dolgozza fel. Fordítása a Vulgata alapján készült (Novak 1976: 56). A másik ebben az évben megjelent könyv a Krátka summa velikoga katekizmusa, míg a harmadik a Szlovenszki szilabikár (KM 1780) című ábécéskönyv, amely imádságokat, közmondásokat és vallásos énekeket is tartalmaz. Mindhárom könyv tartalmazza Szily János püspök latin nyelven írt rendeletét, amelyből többek közt azt is megtudhatjuk, hogy kik segítették Küzmics Miklós munkáját. Név szerint Murai Ferencet, Hüll Jánost, Raffay Baltazár Györgyöt és Gaber Mihályt említi, akik tanácsokkal illetve kéziratos anyagokkal segítették munkáját (Smej 2002: 49). A püspök rendeletében arra is felhívja a tanítók figyelmét, hogy ezt a három Küzmics Miklós által készített, fordított könyvet használják, ne pedig különféle kéziratokat (Smej 2002: 49). Egy évvel később jelent meg a magyarból fordított Pomoucs beté'snih i mirajoucsih (KM 1781), amely betegeknek és haldoklóknak szóló vigasztaló énekeket és imádságokat tartalmaz. Érdekességként említem meg, hogy ez Küzmics Miklós egyetlen könyve, amelyet nem adtak ki többször (Novak 1976: 58). 1783-ban adta ki a legtöbb utánnyomást megélt muravidéki szlovén nyelvű könyvet a Kniga molitvenát (KM 1783). Számos éneket vett át ebbe az imakönyvbe a régi kéziratos énekeskönyekből is, ám azok erős kaj-horvát hatás alatt keletkezett szövegeit a kialakult muravidéki szlovén irodalmi nyelvhez igazította (Novak 1976: 58). 1790-ben jelent meg az ABC kni'zica (KM 1790) című könyve, amely Révai József magyar ábécéskönyvének fordítása. Jelentőségét tovább nőveli, hogy magyar-muravidéki szlovén szószedetet is tartalmaz, ezért joggal tekinthető a muravidéki szlovén lexikográfia első eredményének is. 1796-ban jelent meg a Sztároga i nouvoga testamentoma szvéte historie kratka summa (KM 1796), amely az ó- és újszövetség történéseinek rövid összefoglalását tartalmazza. Ez volt Küzmics Miklós utolsó kiadott könyve, ám könyvei új 44 kiadásai még az első világháborút követően is megtalálhatók voltak a templomokban és magánszemélyeknél egyaránt. 2.3.8. Bakos Mihály 1742-ben született Šalovciban, tanulmányait Sopronban és Pozsonyban folytatta (Novak 1976: 61). 1780-ban Küzmics István halálát követően lett a surdi evangélikusok lelkipásztora, ahol 1584-ig működött (Fliszár 1925: 70). Ezt követően a goričkói Križevcibe került át, ahol mindössze néhány évet töltött, majd visszatért Surdra, ahol egészen 1803-ban bekövetkezett haláláig volt a gyülekezet lelkipásztora (Fliszár 1925: 70). Nevéhez mindössze egyetlen könyv, a Nouvi Gráduvál (BKM 1789) köthető, amely 1789-ben jelent meg Sopronban. Ez volt a muravidéki evangélikus szlovének első énekeskönyve (Fliszár 1925: 70). Bakos énekeskönyvének forrásául szolgált többek között a Martyánczi-énekeskönyv (mintegy 50 éneket vett át belőle), a Markiševci-énekeskönyv (22 megegyező ének), Küzmics Istvánnak kéziratban maradt és elveszett énekeskönyve, amelyet sírfelirata Stari Gráduvál néven emleget, valamint Berke Ferencnek 1769 és 1784 körül Nemescsón írt kéziratos énekeskönyve is (Novak 1976: 62). Valószínűleg Bakos Mihály gondoskodott az 1786-ban kiadott Szlovenszki abecedár és az 1796-os Györszki Kátekizmus kiadásáról is (Novak 1976: 63). Az 1789-ben kiadott énekeskönyvének jelentőségét úgy fogalmazhatnánk meg, hogy a kéziratos énekeskönyvek erős kaj-horvát hatás alatt álló nyelvét sikerült a muravidéki szlovén nyelvhez igazítania, s ezzel véget vetett annak a több évszázadon keresztül tartó hatásnak, amit a kaj-horvát gyakorolt az egyházi énekekre (Novak 1976: 62). 2.3.9. Szijjártó István 1765-ben született Večeslavciban. 1776-tól Nemescsón, később Sopronban tanult (Novak 1976: 64). 1783-tól az újonnan alakult Puconci gyülekezet tanítója lett, ahonnan 1796-ban Domanjševcibe került, ahol levitaként működött egészen 1833. szeptember 10-én bekövetkezett haláláig (Fliszár 1925: 70). 1796-ban Szombathelyen jelent meg Mrtvecsne peszmi (SŠ 1796) című műve, amely halottsirató énekeket tartalmaz. Forrásai között a régi kéziratos énekeskönyvek mellet Szever Mihály, Küzmics István és Bakos Mihály könyveit is megtaláljuk (Novak 1976: 65). Szijártó énekeskönyvének jelentőségét mi sem mutatja jobban, hogy a későbbi evangélikus írók (Barla Mihály, Kardos János) is szívesen merítettek belőle (Novak 1976: 65). Egy évvel később Sopronban jelent meg a Molítvi na sztári szlovenszki jezik obrnyene (Fliszár 1925: 70) című műve. 45 2.3.10. Sztarisinsztvo, i zvacsinsztvo 1807-ben jelent meg Sopronban, szerzője mindmáig ismeretlen. Ugyan Fliszár János (1925: 97) beszámol arról, hogy Kardos János is írt ilyen jellegű könyvet ám ebben az esetben nem jöhet szóba, mint lehetséges szerző, hiszen 1801-ben született. Vilko Novak (1976: 66) véleménye szerint a szerzőnek olyan muravidéki írónak, tanítónak kellett lennie, aki kéziratos énekeskönyv összeállításában vett részt, s aki nyelvileg és vallási szempontból is elég képzett volt. A könyv három részből áll. Az első rész egy lánykérést dolgoz fel, a második részben az esküvőre hívogató személy tűnik fel a meghívóval, míg a harmadik rész a vőfélyek lakodalom közbeni beszélgetéseit tartalmazza (vö. Novak 1976: 66). A könyv sok hasonlóságot mutat, vagy éppen meg is egyezik a különféle magyar, muraközi horvát, vagy éppen prlekijai hasonló tematikájú könyvekben található szövegekkel (Novak 1976: 66). A könyv jelentősége, hogy ez az első muravidéki szlovén nyelvű könyv, amely olyan világi tematikájú énekeket, dalokat tartalmaz, amelyek a muravidéki népszokások részévé váltak (Novak 1976: 68). 2.3.11. Barla Mihály 1778-ban született Muraszombatban. A soproni evangélikus líceum hallgatója volt, ahol magyarul írt verseket (Novak 1976: 69), illetve a Magyar Társaság titkári tisztét is betöltötte (Fliszár 1925: 82). 1803 és 1807 között a jénai egyetem hallgatója, majd a Baranya megyei Szentlőrinc gimnáziumának igazgatója lett (Fliszár 1925: 82). 1810-től egészen haláláig (1824. február 4.) az akkor Zala megyéhez tartozó – ma Veszprém megye – Kővágóörs lelkésze volt (Fliszár 1925: 82). Első könyve 1820-ban jelent meg Diktomszke, versuske i molitvene kni'zicze (BRM 1820) címen, amely Kiss János magyar nyelvű könyvének fordítása (Fliszár 1925: 82). Iskolai célokra szánt versbe szedett bibiai történeteket és imádságokat tartalmaz. Második, s egyben utolsó a Krszcsanszke nôve peszmene knige (BRM 1823), amely Fliszár János (1925: 82) szerint már 1821-ben elkészült, végül csak 1823-ban adták ki Sopronban. Tematikáját tekintve Bakos Mihály 1789-es énekeskönyvét követi, ám Barla szinte az összes éneket kicserélte (Novak 1976: 69). A legtöbb éneket magyarból fordította, s alakította át; fő forrása az Új Énekes könyv (Pozsony, 1805, 1817) és a Keresztyén énekes könyv... (Győr, 1811) volt (Novak 1976: 69). Barla Mihály jelentősége elsősorban a muravidéki szlovén helyesírás megreformálásában keresendő, amelyről a helyesírást bemutató fejezetben már esett szó. Emellett pedig új irányt adott az evangélikus énekeskönyveknek is (Novak 1976: 70). 46 2.3.12. Lülik István Születési ideje és helye ismeretlen. Életéről mindössze annyit tudunk, hogy az akkori Moson megyei – ma Győr-Moson-Sorpon megye – Rajkán volt tanító, ahonnan Puconciba került, s egészen 1847. március 30-án bekövetkezett haláláig ott dolgozott (Novak 1976: 72). Egyetlen kiadott könyve a Nôvi abeczedár (LŠ 1820) 1820-ban Sopronban jelent meg, s címlapjának tanúsága szerint német eredetiből való fordítás. A kutatók számára az egyetlen elérhető példányt a budapesti Országos Széchényi Könyvtár őrzi. Ennél is fontosabb azonban kéziratban maradt, valószínűleg 1833-ban keletkezett, Te vélke ABC című tankönyv, amely 278 oldalt számlál és a szombathelyi levéltár őrzi. A könyvben szó van a nyelvről, az írásról, a természetismeretről, történelemről, a Vas- Zala- és Somogy megyei szlovénokról, számtani ismeretekről és a végén egy muravidéki szlovén-magyar szótárat is találunk (Novak 1976: 72). 2.3.13. Czipott György 1794. április 1-jén született Črnelavciban. Tanulmányait Sopronban végezte, majd Körmendre került káplánnak (Fliszár 1925: 83). Innen Légrádra vezetett az útja, majd végül Hodos lelkipásztora lett (Fliszár 1925: 83). Itt írta egyetlen könyvét, a Dühovni Áldovi ali molitvene knige (CJ 1829) címűt, amely 1829-ben jelent meg Szombathelyen. Fliszár János (1925: 83) Czipott imakönyvét a következőképp jellemzi: „Általánosan ismertek és kedveltek a mi evangélikus házainknál ezek a szép, lágy szlovén nyelven írt imádságok15”. Igen fiatalon, súlyos betegség után 1834. november 9-én halt meg (Fliszár 1925: 83). 2.3.14. Kardos János 1801. február 13-án született Noršinciban. Tanulmányait a soproni gimnáziumban folytatta (Fliszár 1925: 96). Teológiai tanulmányait német területeken végezte (Novak 1976: 71). 1830-tól 1835-ig a Zala megyei Szepetneken szolgált, majd ezután Hodos lelkésze lett, ahol 1875 augusztus 12-én halt meg. Kardos János munkásságának jelenlegi egyfajta negatív megítéléséről már szóltam a muravidéki szlovén irodalmi nyelv történetének áttekintése kapcsán, ám úgy gondolom érdmes idézni azt is, hogy korábban hogyan értékelték őt illetve munkásságát. Az persze nem meglepő, hogy Fliszár János a legnagyobb elismeréssel szól Kardosról, pl. „Szlovén nyelvünk 15 Obcsno poznáne i lüblene szo pri nasi evangelicsanszki hi'zaj té po lêpoj, gladkoj szlovenscsini szpíszane molítvi. 47 és irodalmunk legnagyobb írója és költője, aki ezt a nyelvet művészi szintre emelte.16” (Fliszár 1925: 95), illetve „Nyelvújítóként Küzmics munkáját követte, nyelvünket olyan szintre emelte, hogy az a tudomány és a szépirodalom művelésére is alkalmas legyen. Ő az volt számunkra, ami a magyar nyelvnek Kazinczy Ferenc volt.17” (Fliszár 1925: 97). Viszont annál inkább meglepő, hogy a mindig igen kritikus Vilko Novak is nagy elismeréssel adózik Kardos munkásságának: „Kardos is fordító volt, de olyan termékeny, tartalmilag sokszínű és nyelvileg alkotó, hogy a 19. század első felétől nem csak a legfőbb evangélikus író, hanem Küzmics István után a leghatásosabb volt.18” (Novak 1976: 71). Igazat kell adnunk abban Vilko Novaknak, hogy Kardos valóban igen sokoldalú és a muravidéki szlovén irodalmi nyelv történetében a legtermékenyebb író. Kardos János munkássága igen szerteágazó. Vallásos tematikájú énekeskönyvek, tankönyvfordítások, és a 19. százdai magyar irodalom legbecsesebb műveinek – elég ha csak Vörösmarty Szózatára, vagy Arany Toldijára gondolunk – tolmácsolója muravidéki szlovén nyelven. Kezdetben több vallásos tartalmú könyv fordításával jelentkezik: Dr. Luther Mártona máli kátekizmus (1837), Krátki návuk krsztsánsztva (KAJ 1837), Mála historia bibliszka (KAJ 1840). Vilko Novak (1976: 71) véleménye szerint azonban legfontosabb művének két 1848-ban kiadott énekeskönyve a Krsztsánszke cérkvene peszmi és az ehhez kapcsolódó Mrtvecse peszmi számít. Novak hagsúlyozza, hogy nem egyszerűen Barla Mihály énekeskönyvének újrakiadásáról van szó, ugyanis az énekeket legtöbbször újra fordítja, s ezen kívül sok neologizmusa, valamint etimologikus helyesírása mindenképpen újdonságnak számít (Novak 1976: 71). Az 1870-es évektől kezdve az oktatási minisztérium hivatalos tankönyvfordítója lett, s számos író- és olvasókönyvet fordított le muravidéki szlovén nyelvre. Ezek közül a magyar jövevényszavak forrásaként hármat (KAJ 1870; 1871a; 1871b) vettem figyelembe. Kardos János opuszának kiadása halála után is folytatódott. A Toldi fordítása 1921-ben jelent meg Budapesten (Novak 1976: 72), a Toldia Sztaroszt i Szmrt-öt a Düsevni liszt folyóirat közölte folytatásokban az 1925. év 2. lapszámtól kezdve. Kardos az Ószövetség egyes részeit (Mózes 5 könyvét és Józsué könyvét) is lefordította Moses i Josua címen, amely előbb a Düsevni liszt mellékleteként, majd önálló könyv formájában is megjelent (Novak 1976: 72). 16 Nâvéksi nasz piszátel i pesznik vendszlovenszkoga jezika i literetúra sztvoritel, kí je té jezik napopolno küncsnoszt osznôvo. 17 On je obprvim, kak jezicsár nas jezik po tisztoj pôti, stero je Küzmics zacsno, na teliko osznôvo, ka sze v-nyem vszáka znanoszt, küncsna literatúra lehko právi. On je nam tô bio, ka je vogrszkomi jezíki Kazincy Ferenc bio. 18 Tudi Kardoševo delo je bilo prevajalsko, toda tako obsežno, vsebinsko mnogostransko in jezikovno ustvarjalno, da ne bil le glavni evangeličanski pisatelj že od konca 1. polovice 19. stoletja, marveč najveljavnejši za Števanom Küzmičem. 48 2.3.15. Kossics József Kossics József 1788. október 9-én született Bogojinán, ahol édesapja tanítóként működött (Lukács 2005: 93). Algimnáziumba Kőszegen járt, majd a felsőbb osztályokat, éppúgy mint líceumi és papi tanulmányait, Szombathelyen végezte, ahol 1811-ben szentelték pappá (Lukács 2005: 93). Ezt követően előbb Beltinciben volt káplán, azonban ezután nem tudjuk, hol szolgált (Novak 1976: 74). 1816 és 1829 között a rábavidéki Alsószölnök plébánosa, majd 1830-tól egészen 1867. december 26-án bekövetkezett haláláig a szomszédos Felsőszölnök papja volt (Lukács 2005: 93). Kossics munkásságának értékelését mindenképpen azzal kell kezdenünk, hogy elsőként magyar nyelvű dolgozatokkal jelentkezett (A Magyar országi Vendus Tótokról; Vannak-e Magyar országban Vandalusok), amelyek a Kedveskedő és a Tudományos Gyűjtemény hasábjain jelentek meg.19 Első önálló kötete Szalay Imre A magyar nyelvtudomány rövid foglalatja című magyar nyelvtanának muravidéki szlovén fordítása volt, amely 1833-ban jelent meg Grazban Krátki Návuk Vogrszkoga Jezika za Zacsetníke (KOJ 1833) címen. Megjelenése több szempontból is jelentős, elsősorban azonban a muravidéki szlovén nyelvű grammatikai terminológia megteremtése miatt, amellyel részletesen Lukácsné Bajzek Mária foglalkozott (Bajzek Lukač 1994). A nyelvtan végén található magyar-muravidéki szlovén szótár is kiemelt figyelmet érdemel. Következő műve a Zobriszani Szloven i Szlovenka med Műrov in Rábov (KOJ 1845), amely Körmenden jelent meg 1845-ben. A kis népművelő jellegű könyvecske a helyes viselkedés és higiénia alapvető követelményeire hívja fel a figyelmet. Kossics sokat merített – olykor egész fejezeteket – az 1842-ben megjelent Anton Martin Slomšek püspök által írt Blaže ino Nežica v nedelski šoli című munkából, ám rögtön hozzátehetjük, hogy Kossics adaptációja a hazai viszonyokra kiválóan sikerült (Novak 1976: 76). Slomšek könyvét kiegészítette még egy-egy fejezettel a reformáció történetéről és Luther Márton életéről, valamint különféle énekekkel is, ezért joggal állíthatjuk, hogy nem csak egyszerű fordításról van szó. Kossics Józsefnek a történelem iránt mutatott érdeklődését igen jól példázza az 1848-ban Szombathelyen megjelent Zgodbe Vogrszkoga Králesztva (KOJ 1848) című történelmi műve, amely az akkori Magyar Királyság terültének történelmét mutatja be a magyar honfoglalás előtti időktől kezdve egészen V. Ferdinánd uralkodásáig. Utalások, illetve pár mondat erejéig olykor kitér a magyarországi szlovénség helyzetére is, ám nem ez áll történetírásának középpontjában. Ennek a műnek az írása is szorosan köthető egy a Mura túloldalán megjelent könyvhöz, nevezetesen Anton Krempl Dogodivšine štajerske 19 Kossicsnak a Tudományos Gyűjteményhez való viszonyát, s pályájára gyakorolt hatását részletesen Lukács István (1994; 2005) vizsgálta. 49 zemle című munkájához, amely 1845-ben jelent meg Grazban és a stájerországi szlovének történetét dolgozza fel. Vilko Novak szerint (1976: 76) sok esetben Krempl könyve volt Kossics fő forrása a magyarok korai történetéről szóló fejezetekhez. Szlovén szempontból azonban ennél is fontosabb a muravidéki szlovénok történetét bemutató kéziratban maradt mű, amely a Sztarine śeleznih ino szalajskih Szlovenov címet viseli. Vilko Novak (1994: 42) véleménye szerint Kossics szerzőségéhez semmi kétség sem fér, s valószínűleg a 19. század harmadik vagy negyedik évtizedében írta. A kéziratot Ivanóczy Ferenc találta meg, s adta át Josip Grudennek, aki egy bevezető tanulmánnyal kísérve publikálta a Časopis za zgodovino in narodopisje című folyóiratban 1914-ben.20 Ennek a műnek igazi értéke a hatalmas mennyiségű történelmi adat, amelyet Kossics összegyűjtött. Forrásai között Krempl említett könyve mellett számos kéziratot, s népi adatot is találunk (Novak 1976: 76). Kossics József pap lévén természetesen vallásos témában is publikált, pl. a Kri'sna pout na XIV. stácie ali posztojaliscsa razdeljena (1843) című művet, valamint valószínűleg Küzmics Miklós imakönyvét is átdolgozta az újrakiadás előtt (Novak 1976: 78). S végül, de nem utolsósorban meg kell említenünk költői próbálkozásait is, amelyet ránk maradt verse a Szlovenszka peszem na dén odpiranya prvoga vogrszkoga gledáliscsa vu Pesti 21-a mésnyeka 1837 is megerősít.21 Kossics József rövid pályaképét zárva elmondhatjuk, hogy egy igen művelt, sokoldalú, s talán nem túlzás azt állítani, hogy a muravidéki szlovén irodalmi nyelvet műveiben a legjobban művelő személy volt, akinek sikerült a Küzmics Miklós által a 18. század utolsó harmadában elindult muravidéki katolikus szlovén irodalmat tovább fejlesztenie, s még magasabb szintre emelnie. 2.3.16. Terplán Sándor 1816. május 1-jén született Ivanovciban. Elemi iskoláit Domanjševciben és Szentgyörgyvölgyön végezte, Sopronban járt gimnáziumba és főiskolára, majd egy évig Bécsben tanult teológiát (Novak 1976: 73). 1838. augusztusától 1841. novemberéig Puconcin káplán Berke Ferenc lelkész mellet (Fliszár 1925: 107), akinek halála után elhagyta Puconcit és a felvidéki Koltán telepedett le. 1842-ben tért vissza Puconciba, ahol ismét káplánként szolgált, majd 1844. november 17-től rendes lelkész egészen haláláig, 1858. március 25-éig. Fliszár János (1925: 107) kiemeli, hogy milyen sokat tett a puconci templom felújításáért és a parókia földbirtokainak növeléséért is. 20 A forrásművek között ezért ez a mű a publikálás szerinti évszámmal, tehát KOJ 1914-ként szerepel. A vers eredetije és Lukács István magyar fordítása a Szlovén irodalmi antológia I. Szerk. Bajzek Mária– Lukács István–Mladen Pavičić, Budapest, Szláv Filológiai Tanszék 2007. című kötet 118–125. oldalán jelent meg. 21 50 Terplán Sándor munkásságát nem csak önálló kötetek kiadása jelzi, hanem Küzmics István Nouvi zákonjának átdolgozása is, amely 1848-ban jelent meg Kőszegen, s az ezt követő további két kiadás is a Terplán átdolgozását veszi alapul. Terplán kétségkívül legfontosabb műve a zsoltárok muravidéki szlovénra való fordítása, amely 1848-ban Kőszegen jelent meg a Nouvi zákon harmadik kiadásával egybekötve Knige 'zoltarszke (TŠ 1848) címen. Bakos Mihálynak is jelent meg énekeskönyvében pár zsoltárfordítása, ám Terplánéval összvetve megállapítható, hogy Terplán a fordítás során sokkal inkább az eredetit követi mint Bakos (Novak 1976: 73). Egy évvel korábban 1847-ben jelent meg az ó- és újszövetségi történéseket feldolgozó Dvakrat 52 Bibliszke Historie (TŠ 1847) című könyve, amely vagy német, vagy pedig magyar eredeti fordítása. 1845-ben egy gyerekeknek szóló kis katekizmust és egy 1848ban kiadott Krsztsanszke ABC című ábécéskönyvet is írt (Fliszár 1925: 107). 2.3.17. Borovnyák József 1826. február 9-én született Ivanovciban. Gimnáziumba Kőszegre és Szombathelyre járt, papi tanulmányait is ez utóbbi helyen végezte (Novak 1976: 79). 1851-től kezdve számos helyen szolgált: Apátistvánfalván, Turniščén, Lendván, Črensovciban, Muraszombatban, Sv. Jurijon, mígnem 1858. júniusában Cankovára került, s ott is halt meg 1909. október 11-én (Novak 1976: 79). Borovnyák munkássága korántsem volt olyan gazdag, mint mondjuk Kossics Józsefé, bár az általánosságban is elmondható, hogy a 19. század második felében, mind az evangélikusok, mind pedig a katolikusok is elsősorban a korábban megjelent könyvek újrakiadását végezték. A forrásművek közé a Dühovna Hrána (BJ 1870) és a Mali katekizem (BJ 1880) címűt vettem fel. Mindkettőt Borovnyák maga állította össze (Novak 1976: 79–80). Borovnyák József az általa kiadott és átdolgozott könyvekben igyekezett a muravidéki szlovént a szlovén irodalmi nyelvhez közelíteni. A muravidéki katolikus értelmiség vezetőjeként számos vallásos mű és tankönyv fordításában támogatta a fordítókat, pl. Bagary Józsefet, Murkovics Józsefet, Szlamar Istvánt, de ő maga is fordított magyarból énekeket, sőt politikai témájú cikkeket is (Novak 1976: 80). Végül érdemes megjegyezni azt is, hogy a cankovai születésű Pável Ágostonra is nagy hatással volt. Borovnyák József és az általa fémjelzett kör irányultsága köti össze Kossics József életművét a 19. század végén és a 20. század elején kibontakozó katolikus írókkal. 2.3.18. Agusztich Imre 51 1837. szeptember 29-én vagy 30-án született Murski Petrovciban. 1848 és 1854 között a szombathelyi gimnázium tanulója volt, majd 1856-ig Gróf Szápary Antal alkalmazásában állt, ahol gazdasági beosztottként működött (Ulčnik 2009: 14). Ezt követően Gróf Batthyány Lajos özevgyének alkalmazásában állt, előbb a bácskai, majd később alsószölnöki birtokukon szolgált (Ulčnik 2009: 14). 1863-ban Pestre ment, s az Országgyűlésnél helyezkedett el gyorsíróként. 1879. július 17-én halt meg Budapesten. Agusztich Imre munkássága csúcspontjának mindenképpen Prijátel című lapja tekinthető, amelynek 1876. évi évfolyamát (AIP 1876) a forrásművek közé is felvettem. Lapszerkesztői és aktív publikációs tevékenysége mellett, azonban tankönyvek fordítására is jutott ideje. A szombathelyi püspök felkérésére magyar nyelvtant írt, amely 1876-ban jelent meg Budapesten Návuk vogrszkoga jezika. Za zacsetnike címen (AIN 1876). Agusztich fordítása elsősorban a nyelvtani terminológia miatt érdekes. Részben ugyan átvette Kossics nyelvtanának kifejezéseit, azonban a központi szlovénból is merített, mert Janežič nyelvtanának egyes kifejezéseit is megtaláljuk nála (Jesenšek 1998: 130–1, idézi Ulčnik 2009: 29). Agusztich másik tankönyve egy természetrajz könyv, amely két évvel a nyelvtan után, 1878-ban jelent meg Prirodopis s kepami za národne šole (AI 1878) címmel. Ez a tankönyv azért állította komoly kihívás elé íróját, mert a muravidéki szlovénból hiányzott a megfelelő természettudományos terminológia. Agusztich bátran nyúlt a szlovén irodalmi nyelvhez, s vett át kifejezéseket Fran Erjavec ötkötetes Domače in tuje živali v podobah című könyvéből (Ulčnik 2009: 30). Agusztich emelett különböző magyar lapoknak is állandó munkatársa volt, pl. Életképek, Szegedi Híradó, Vasárnapi Újság (bővebben Ulčnik 2009: 16–8), s irodalmi tevékenységet is kifejtett, elsősorban saját lapjának hasábain (részletesen Ulčnik 2009: 18– 25). Agusztich Imre munkásságáról, s a muravidéki publicisztika kezdeteiről Natalija Ulčnik (2009) monográfiája nyújt részletes tájékoztatót. 2.3.19. Ivanóczy Ferenc 1857. augusztus 25-én született Ivanovciban. Gimnáziumi tanulmányait Kőszegen és Szombathelyen folytatta, a szemináriumot Budapesten végezte; 1882-ben szentelték fel, majd Muraszombatban volt káplán (Novak 1976: 87). Ezután Budapestre került, dogmatikát tanított, 1885-ben doktorált a budapesti teológiai karon, ám a magyar liberális és nemzeti érzésű papságban érzett csalódása miatt 1889-ben hazatért a Muravidékre, s Tišina plébánosa lett. 1893-tól a muravidéki katolikus iskolák felügyelője, majd 1907-től tiszteletbeli kanonok (Novak 1976: 87). 1913. augusztus 29-én halt meg. 52 Ivanóczy Ferenc elévülhetetlen érdeme a muravidéki szlovén nyelvű katolikus publicisztika megindítása, amelyet az 1904-ben útjára indított Kalendar srca Jezušovoga jelentett, bár az első évfolyam más címen jelent meg, vö. (IF 1904). A kalendárium első három évfolyamát Ivanóczy maga szerkesztette, majd ezt a feladatot ifj. Klekl József vette át (Novak 1976: 89). A kalendárium népszerűségét mi sem jelzi jobban, hogy 40 évfolyamot élt meg. A forrásművek között Ivanóczytól még egy 1896-ban megjelnt kis brossúra található lelkiismeretünk vizsgálatáról (IF 1896). 2.3.20. id. Klekl József 1874. október 13-án született Krajnán. A papi hivatásra készülő muravidéki fiatalok szokásos útját járta be: az algimnáziumot Kőszegen, a felső osztályokat és a szemináriumot Szombathelyen végezte. 1897-ben szentelték fel, majd előbb Tišinán Ivanóczy Ferenc káplánja volt, innen aztán Črensovciba került, majd Sv. Sebeščánba (Novak 1976: 93). 1910ben nyugdíjazták, s Črensovciban telepedett le (Novak 1976: 93). 1941-ben Muraszombatba költözött, itt a megszálló német csapatok elfogták, majd a magyar hatóságok internálták, s csak 1945.ben térhetett vissza Muraszombatba, ahol 1948, május 30-án halt meg. Id. Klekl József a muravidéki szlovén katolikus értelmiség legbefolyásosabb alakjának számított Ivanóczy Ferenc mellett. Klekl szoros összeköttetésben állt a Mura túloldalán élő papsággal, a szlovén irodalmi nyelv használatát, s a Muravidék anyanemzethez való csatlakozását szorgalmazta. Imakönyve a Hodite k oltarskomi svestvi (KLJ 1910) Egerben jelent meg 1910-ben. Ez az imakönyv jól tükrözi Klekl József számos nyelvi „újítását”, s helyesírásában is a szlovénok által használt gajicát vezeti be. A forrásművek között még egy a Szűzanya rabságáról szóló kis könyv fordítása szerepel 1913-ból (KLJ 1913). Klekl a kezdetektől fogva munkatársa volt a katolikus kiadású kalendáriumnak, majd 1914-ben maga is lapot indított Marijin list címen. Újságában is igyekezett mindent elkövetni annak érdekében, hogy nyelvi megoldásiban minél jobban közelítsen a szlovén irodalmi nyelvhez. 2.3.21. Pusztai József 1864. január 26-án született Beltinciben (http://ezb.ijs.si/fedora/get/sbl:2355/VIEW/, letöltve: 2014. január 09.) Ekkor még Pozderecz Józsefnek hívták, később magyarosította a nevét Pusztaira. Varasdon tanult a tanítóképzőben, majd Ižakovciban, ezt követően pedig 35 évig Martjáncin tanított (http://ezb.ijs.si/fedora/get/sbl:2355/VIEW/, letöltve: 2014. január 09.). 1934. február 13-án halt meg Beltinciben (http://ezb.ijs.si/fedora/get/sbl:2355/VIEW/, letöltve: 2014. január 09.). 53 Pusztai Jószef munkásságának legfontosabb műve az 1893-ban Budapesten megjelent Krscsánszko katholicsánszke cerkvene peszmi, amely azonban csupán ezt az egy kiadást élte meg. A forrásművek sorában egy Páduai Szent Antal életét bemutató könyv fordítása (PJ 1898), egy önálló művének számító kis imakönyv (PJ 1900) és egy német álmoskönyv (PJ 1909) fordítása szerepel. Emellett Pusztai József katolikus létére szerkesztője volt az evangélikusok kalendáriumának, amely Dober pajdás címen jelent meg, és az első világháborút követően rövid ideig az 1913-ban indult Novinét is szerkesztette. 2.3.22. Szakovics József 1874. február 2-án született a Bodonci melletti Vadarcin. Elemi iskolába Bodoncin járt, az algimnáziumi tanulmányait Kőszegen, a felső gimnáziumi osztályokat Szombathelyen végezte, majd a gimnázium végeztével a papneveldébe került (Kuzmič 2006: 8–9). 1899-ben szentelték pappá, majd számos helyen szolgálta a híveket, pl. Pápócon, Zalaegerszegen, Rohoncon, Črensovciban, Tišinán, Beltincin, Cankován, Alsószölnökön, Turniščén (Kuzmič 2006: 10). Utolsó állomáshelye Alsószölnök volt, ahol 1928-tól 1930. szeptember 22-én bekövetkezett haláláig tevékenykedett plébánosként (Kuzmič 2006: 28). Munkássága igen mély nyomokat hagyott a muravidéki katolikus szlovén irodalomban. Először Küzmics Miklós 1783-as imakönyvét dolgozta át (1904), majd a Szvéti Evangyeliomit (1906), a forrásművek közt is szereplő katolikus katekizmust fordította le (SJ 1907), amely az iskolák első és második osztályában tankönyvül szolgált, de Borovnyák József könyveinek átdolgozása is az ő nevéhez köthető (Kuzmič 2006: 12–3). Miután az első világháborút lezáró békeszerződés értelmében a Muravidék a Szerb–Horvát–Szlovén Királysághoz került Szakovicsot beválasztották abba a bizottságba, amely a muravidéki oktatás irányelveit határozta volna meg. Szakovics ragaszkodott a magyar törvények által megengedett szabadsághoz, amely a felekezeti iskolákat megillette (Kuzmič 2006: 17). Többek közt azt szorgalmazta, hogy a muravidéki iskolákban a muravidéki szlovén legyen az oktatás nyelve, így elképzelései szerint a szlovén irodalmi nyelv csak külön oktatott tantárgy lett volna (Kuzmič 2006: 17). Elképzelései nem találtak termékeny táptalajra a ljubljanai hatóságoknál, így a muravidéki szlovén iskolákban az oktatás nyelve a szlovén irodalmi nyelv lett. Szakovics József legnagyobb érdeme, hogy a minél tisztább muravidéki szlovén nyelv használatára törekedett, s igyekezte azt a lehető legtisztább állapotában fenntartani. Ennek egyik jellemző példája a Molite bratje! című imakönyv második muravidéki szlovén nyelven megjelenő kiadásának átdolgozása, amelyről bővebben Jožef Smej (2006) tanulmánya tájékoztat. 54 2.3.23. Zsupánek János 1861. január 6-án született Šalovciban (http://nl.ijs.si:8080/fedora/get/sbl:5010/VIEW/, letöltve: 2014. január 09.). Iskoláit Šalovciban és Dolenciben végezte. Segédkántor és orgonista volt. 1951. március 11-én halt meg Šalovciban. Munkássága szoros összefonódik édesapjának, Zsupánek Mihálynak a kéziratos énekesköny öszzeállításával, amelyet a fiú, János is folytatott (http://nl.ijs.si:8080/fedora/get/sbl:5010/VIEW/, letöltve: 2014. január 09.). Zsupánek Jánosnak a forrásművek között két énekeskönyve szerepel, az 1908-ban megjelent Válen bojdi Jézus Krisztus! (ŽJ 1908) és az 1910-es évi Mrtvecsne peszmi (ŽJ 1910). Utóbbinak az a jelentősége, hogy ez az egyetlen katolikus halottsírató énekeskönyv. Forrásait tekintve a régi kéziratokra, saját családi kéziratos énekeskönyvekre és magyar énekeskönyvekre támaszkodott (http://nl.ijs.si:8080/fedora/get/sbl:5010/VIEW/, letöltve: 2014. január 09.). Érdekességképpen említem meg, hogy fia Vilmos is folytatta az apai illetve nagyapai hagyományt, így közel 100 esztendőn át állt a Zsupánek család a muravidéki szlovén nyelv szolgálatában. 3. A muravidéki szlovén irodalmi nyelv magyar jövevényszavai 3.1. Általános kérdések A muravidéki szlovén irodalmi nyelv magyar jövevényszavainak elemzése előtt a magyar szavak átvételének néhány általános kérdését kell tisztázni. A jövevényszavak átvételét mindig valamilyen szükséglet hozza létre, pl. új eszközök, módszerek, fogalmak, amelyek az átvevő nyelv kifejezéskészletéből hiányoznak, így az üres helyeket az átvevő nyelv kifejezéskészletében a jövevényszavak töltik ki (Nyomárkay 2007: 106). Olykor az is előfordulhat, hogy akkor is jövevényszó átvételére kerül sor, ha az adott eszköz, fogalom megnevezésére szolgáló kifejezés él az átvevő nyelvben. Ezeket az átvételeket a szakirodalom „luxus jövevényszavaknak” nevezi (Nyomárkay 2007: 106). Az ilyen „luxus jövevényszavak” általában igen intenzív és sok területre kiterjedő idegen nyelvi hatás eredményeképp jelennek meg az átvevő nyelv rendszerében (Nyomárkay 2007: 106). A magyar és a muravidéki szlovén esetében mind genetikailag, mind pedig tipológiailag különböző nyelvekről van szó. A magyar a finnugor nyelvcsaládba tartozik és agglutináló nyelv, míg a muravidéki szlovén 55 az indoeurópai nyelvcsaládba és flektáló nyelv. A jövevényszavak átvételének esetében elsősorban a tipológiai különbözőségeket kell áthidalni. A jövevényszó az átvevő nyelv rendszerébe kerülve annak fonológiai-, morfológiai- és szintaktikai rendszerébe illeszkedik be. A muravidéki szlovén irodalmi nyelv esetére vetítve ez azt jelenti, hogy az átvett magyar főnevek ugyanúgy valamelyik nyelvtani nem kategóriájába kell tartozniuk, mint a szláv eredetűeknek. Emellett a muravidéki szlovén irodalmi nyelv magyar jövevényszavai a szóképzésben is részt vettek, s gazdagították a muravidéki szlovén irodalmi nyelv szókincsét. A magyar jövevényszavaknak a szóképzésben betöltött funkciója azért is kiemelten fontos, ugyanis egy jövevényszó produktivitása azt mutatja, hogy az megszűnt idegen elemnek lenni az átvevő nyelv rendszerében (Hadrovics 1989: 31). Az elkövetkezendő fejezetekben az átvételek korának kérdése, a muravidéki szlovén irodalmi nyelv magyar jövevényszavainak rétegződése, a fonéma- és morfémahelyettesítés, valamint a magyar jövevényszavaknak a szóképzés terén betöltött szerepét mutatom be. 3.2. A magyar jövevényszavak átvételének ideje a muravidéki szlovén irodalmi nyelvben 3.2.1. A jövevényszavak korának meghatározása A Muravidéken a 11. század végi, a magyar gyepühöz való csatolását követően nyílt lehetőség a magyar–muravidéki szlovén nyelvi kapcsolatok kibontakozására, amelyek aztán több mint 800 éven át tartottak. Feltételezhetően az első magyar jövevényszavak is ekkor, azaz a 11. sz. végén kerülhettek át a muravidéki szlovénba. A magyar jövevényszavak korának megállapítása komoly nehézséget okoz, hiszen az első nyomtatott könyv csak 1715ben jelent meg. Előtte a gazdag kéziratos énekeskönyv-hagyomány őrizte a magyar jövevényszavakat. A legrégibb ilyen énekeskönyv, amint az már említésre került, a Martyánczi-énekeskönyv, annak is negyedik és ötödik része. Mindkettő a 16. századból való (Novak 1997: 21). Tehát ha csupán az írásos forrásokra támaszkodva kíséreljük meg a magyar jövevényszavak legrégebbi rétegét kimutatni, akkor azt mondhatjuk, hogy a Martyáncziénekeskönyv negyedik és ötödik részében található átvételek alkotják a muravidéki szlovén irodalmi nyelv magyar jövevényszavainak ezt a rétegét. Az énekeskönyv negyedik részében összesen 44 magyar jövevényszót találunk, amelyek a következők: alduvati ’áldoz’, apoštol ’apostol’, batriviti ’bátorít, vigasztal’, batrivno ’bátran’, batrivitel ’bátorító, vigasztaló’, beteg ’betegség’, betežen ’beteg’, cifrani ’díszes, cifra’, časar ’császár’, dičiti ’dicsér’, dika ’dicséret’, djemant ’gyémánt’, djöndj ’gyöngy’, filejr ’fillér’, gingavost ’gyengeség’, hasniti 56 ’használ’, hasnovit ’hasznos’, herceg ’herceg’, jalnost ’álnokság’, jašpiš ’jáspis’, jezero ’ezer’, kejp ’kép’, kinč ’kincs’, lampaš ’lámpás’, lanc ’lánc’, mentuvati ’ment’, mešter ’mester’, meštrija ’mesterség’, nemeški ’nemes’, oroslanj ’oroszlán’, oroslanski ’oroszlán’, orsag ’ország’, paradižom ’paradicsom’, pelda ’példa’, piac ’piac’, purgatoriom ’purgatórium’, šarcuvati se ’sarcol’, šmaragduš ’smaragd’, tanač ’tanács’, templom ’templom’, trombita ’trombita’, vadlüvati ’vall’, vadluvanje ’megvallás, vallomás’, zbantuvati ’megbánt’. Az ötödik rész 20 magyar jövevényszót tartalmaz, mégpedig az alábbiakat: bašta ’bástya’, batriviti ’bátorít, vigasztal’, batriven ’bátor’, dičiti ’dicsér’, evangelišta ’evangelista’, gingavi ’gyenge’, harc ’harc’, harcovati se ’harcol’, herceg ’herceg’, horvački ’horvát’, jezero ’ezer’, kinč ’kincs’, lendjelski ’lengyel’, orsag ’ország’, orsački ’országos’, paradižom ’paradicsom’, šanc ’sánc’, tanač ’tanács’, templom ’templom’, vajda ’vajda’. Az énekeskönyv két részében található nem megegyező magyar jövevényszavak száma 55. Ez azt jelenti, hogy az írott források alapján ez az 55 szó alkotja a muravidéki szlovén irodalmi nyelv magyar jövevényszavainak legrégibb rétegét. A legrégebbi magyar átvételek idejének felderítésére az írott források mellett a történeti fonológia és szemantika nyújthat segítséget. Abból az alapfeltevésből kell kiindulni, hogy a magyar jövevényszó nem feltétlenül a mai magyar standardban élő alakjában fordul elő jövevényszóként a muravidéki szlovén irodalmi nyelvben. A különbözőségek elsősorban hangtaniak, s részben szemantikaiak lehetnek. Ahhoz, hogy egy-egy magyar jövevényszóról bizonyítani tudjuk, hogy akár több száz évvel korábbi átvételről van szó, mint az első adatolás mutatja, a magyar nyelv történeti hangtanát kell segítségül hívnunk. Ezért érdemes figyelembe venni a magyar nyelvben az ómagyar kor során (896–1526) lezajlott változásokat, amelyek a muravidéki szlovén nyelv magyar jövevényszavaiban nyomot hagytak. 3.2.2. Fonológiai és hangtani kérdések A mszln. džündž ’gyöngy’ szó a kora ómagyar kori állapotot tükrözi. A kora ómagyar korban, pontosabban a 10. sz. előtt, a magyarban nem volt /ɟ/, ezért az ótörök jövevényszavak, mint amilyen a gyöngy is (< ótörök * ǰinǰü) /ʤ/-vel22 helyettesítődtek a magyarban (E. Abaffy 2005: 304). Az ótörök jövevényszavaknak köszönhetően erősödött meg a szó elején a /ʤ/ fonemikus helyzete, pl. ótörök *ǰimiš > ómagyar *dźsimilcs > magy. gyümölcs; ótörök *ǰarta ˃ ómagyar dźsarta ˃ magyar gyertya (vö. E. Abaffy 2005: 304). Ebbe a sorba a magyar 22 A Magyar nyelvtörténet, szerk. Kiss Jenő, Pusztai Ferenc, Osiris Kiadó, Budapest, 2005. című egyetemi tankönyv ebben az esetben a dźs transzkripciót használja. 57 gyöngy szó is beleillik. Ami a /ʤ/ ˃ /ɟ/ változást illeti, megállapítható, hogy az már az ómagyar kor során – talán már a 13. századtól – megkezdődik, s a korszak végére a /ʤ/ teljesen eltűnik a magyar nyelvterület túlnyomó részének fonémarendszeréből, amely alól csupán két peremterület, a felsőőri és a csángó képez kivételt (E. Abaffy 2005: 304). Mindez tehát azt jelenti, hogy a mszln. džündž szó az ómagyar kori szókezdő /ʤ/ fonémát őrizte meg. Ahhoz azonban, hogy a jövevényszó átvételének pontosabb idejét meghatározhassuk, szólnunk kell egy másik fontos hangtani tendenciáról, a nyíltabbá válásról is. A nyíltabbá válás a veláris // kivételével minden egyes magánhangzót érintett (E. Abaffy 2005: 327). Ennek a tendenciának a folyamán a felső nyelvállású magánhangzók középső nyelvállásúakká, a középsők pedig alsó nyelvállásúakká váltak (E. Abaffy 2005: 327). A nyíltabbá válás során az /i/ > /e/, /o/ > /ɔ/, /u/ > /o/, /y/ > /ø/ változás zajlott le (E. Abaffy 2005: 327–30; Hadrovics 1985: 48; Petrov-Slodnjak 1978: 314), Ezek közül is legrégebbi az /i/ > /e/ változás, amelynek kezdetei talán a 10. századra tehetők, s a 14. századra egy-két kései adat kivételével be is fejeződik (E. Abaffy 2005: 327). Bárczi Géza (1958a: 39) azonban a tendencia kezdetét a honfoglalás előtti időre teszi. Területi kiindulópontját a Megyer törzs nyelvében kereshetjük, amely az ország középső területén telepedett le (Bárczi 1958a: 40). Az /o/ > /ɔ/ nyíltabbá válás következtében a magyarban új fonéma, a labiális /ɔ/ jelent meg, amely addig a magyar fonémarendszerből hiányzott. Kezdetei a 11. századra tehetők, ám kibontakozásának ideje a 13–14. századra esett (E. Abaffy 2005: 329). A /o/ > /ɔ/ változás a magyar nyelv szláv jövevényszavaiban is megfigyelhető, pl. ősszl. *oblokъ > magy. ablak, ősszl. *obrokъ > magy. abrak, ősszl. *bobъ > magy. bab, ősszl. *potokъ > magy. patak, ld. (Kniezsa 1974) vonatkozó szócikkeit. Az /u/ > /o/ nyíltabbá válás a 11–14. században zajlott le (E. Abaffy 2005: 329). Feltűnő azonban, hogy az -um, -us végű szavakat még a 16. században is u-val írták, amely feltehetően a hasonló végű latin szavak analógiás hatásával magyarázható (E. Abaffy 2005: 329). A nyíltabbá válások közül a legfiatalabb az /y/ > /ø/ változás, amelynek során a magyar fonémarendszer új elemmel, az /ø/ fonémával gazdagodott (E. Abaffy 2005: 330). Ez a tendencia a 13. században kezdődik és valószínűleg a 15. századig tart (E. Abaffy 2005: 330), míg Bárczi (1958a: 46) véleménye szerint már a 11. századból is van rá adatunk. A nyíltabbá válás mellett említeni kell a labializációt is, amelynek során az illabiális magánhangzók labiálisakká váltak. A labializáció egyik legfontosabb eredménye a veláris // fonéma eltűnése, illetve két új fonéma, a labiális /ɔ/ és /ø/ megjelenése volt (E. Abaffy 2005: 323). Ez a két fonéma azonban, ahogy azt már láthattuk, nyíltabbá válás eredményeként is létrejöhetett. Az /i/ > /y/ labializációról kell részletesebben szólni, ugyanis az nyomott hagyott 58 a muravidéki szlovén irodalmi nyelv magyar jövevényszavaiban is. A tendencia kezdetei a 10. századra tehetők és feltehetően a Dráva torkolatvidékén bontakozott ki, ám nem zárható ki az sem, hogy már az ősmagyar kor végén egy-egy törzs nyelvjárásában hatott az /i/ > /y/ labializáció (E. Abaffy 2005: 324). Emellett részben az /e/ > /ø/ labializáció is kimutatható a muravidéki szlovén irodalmi nyelv magyar jövevényszavaiban. Ennek a változásnak a kora igen nehezen állapítható meg, ám annyi bizonyos, hogy a 13. századtól kezdve már hatott (E. Abaffy 2005: 326). A nyíltabbá válás és a labializáció mellett egy harmadik fontos tendenciáról, a magánhangzó-harmóniáról is szólnunk kell, ugyanis ennek eredménye is visszaköszön a muravidéki szlovén irodalmi nyelv egyes magyar jövevényszavaiban. A magánhangzóharmónia valószínűleg már a magyar alapnyelvet is jellemezte (E. Abaffy 2005: 126). A magánhangzó-harmónia lényege, hogy a szavakban vagy csak palatális, vagy csak veláris magánhangzók lehettek, ám később megjelentek a vegyes hangrendű szavak is (E. Abaffy 2005: 126). 3.2.3. Az ómagyar kori fonológiai és hangtani tendenciák a muravidéki szlovén irodalmi nyelv magyar jövevényszavaiban A 3.2.2. alpontban bemutatott magyar hangtörténeti jelenségek tehát néhány magyar jövevényszó korának megállapításánál segítségünkre lehetnek. Ebből a szempontból a muravidéki szlovén legrégebbi magyar jövevényszavai közé tartozik a džündž szó, amely egyrészt az ómagyar kori szókezdő /ʤ/ fonémát őrizte meg, másrészt pedig még a nyíltabbá válás előtti /y/-t. Mivel az /y/ > /ø/ nyíltabbá válási tendencia feltételezhetően a 15. századig tartott, ezért joggal állíthatjuk, hogy a džündž még a 15. sz. előtt bekerült a muravidéki szlovén nyelv rendszerébe. Érdekességképp jegyzem meg, hogy a legrégibb muravidéki szlovén nyelvemlékben, a Martyánczi-énekeskönyvben a szó már djöndj alakváltozatban adatolható, amely újabb átvétel a magyarból, hiszen a már kialakult magy. /ɟ/ fonémát és a nyíltabbá válással létrejött /ø/ fonémát tükrözi. Szintén igen régi átvételnek kell lennie a fotif/fotiv jövevényszónak is, amely még a magy. /o/ > /ɔ/ nyíltabbá válás előtti /o/ fonémával került át a muravidéki szlovén nyelvbe, a horvátra vonatkozóan hasonlóképpen (Hadrovics 1985: 219). Bár ennek a nyíltabbá válásnak a kezdetei a 11. századra tehetők, kibontakozására a 13–14. sz. során került sor (E. Abaffy 2005: 329). Ennek tükrében tehát a fotif/fotiv szó legkésőbb a 14. századig átkerült a muravidéki szlovén nyelvbe. Megemlíthetjük, hogy ugyanez a ’fattyú’ jelentésű szó később 59 fačuk alakváltozatban került át a muravidéki szlovénba. A fotif/fotiv elsődlegességét az írott források is alátámasztják, ugyanis ez 1790-ből adatolható először, míg a fačuk csak 1845-ből. A magy. /i/ > /e/ nyíltabbá válás utáni állapotot őrzi a mszln. tenta ’tinta’. Átvételének idejét a 10–14. sz. közé tehetjük (E. Abaffy 2005: 324), tehát ez a szó is a legrégebbi magyar jövevényszavak közé tartozik. Később a tinta alakváltozat is felbukkan, az első adat rá 1833ból, míg a tenta alakváltozat 1780 óta adatolható. Az /i/ > /e/ nyíltabbá válás előtti állapotot őrizte meg a djingavi/gingavi/ginglavi ’gyenge’ jövevényszó is. A TESz (1: 1126) szerint a gs változatok tekinthetők elsődlegesnek. Vannak olyan magyar jövevényszavak a muravidéki szlovén irodalmi nyelvben, amelyek az /i/ > /y/ labializáció előtti állapotot, tehát az /i/ fonémát őrzik, pl. bin (első adat csupán 1790-ből), mertik (az egyetlen adat 1790-ből), pišpek (csak Kossics József használja). Ennek a labializációnak a kezdetei a 10. századra tehetők, bár természetesen nem egyszerre zajlott le az egész magyar nyelvterületen. Mindenesetre első adatainknál régebbi szavakról van szó. Ezt támasztja alá a magyarban való előfordulásuk is. A bin szó megtalálható az 1508. előtt keletkezett Guary kódexben (idézi Hadrovics 1992: 169), míg a pispek alakváltozat a 14–15. század óta adatolható (vö. TESz 3: 321). A mertik és pišpek szónak azonban van, már a labializáció eredményeképp keletkezett /y/ fonémás változata is a muravidéki szlovén irodalmi nyelv magyar jövevényszavai között, mégpedig a mertük és a püšpek. A mertük ugyan a magyarban nem adatolható (mertök alakváltozat 1512 óta adatolható, vö. NySz 2: 775), ám a muravidéki szlovénban 1715 óta van rá adatunk. A püšpek 1754 óta adatolható, a magyarban is élt ilyen alakváltozatban, pl. Heltai Gáspárnál is olvashatjuk (idézi Hadrovics 1992: 203). Ebből a magy. püspek alakváltozatból lett aztán a mai sztenderdben is élő püspök. Ennek keletkezésénél az /e/ > /ø/ labializációval számolhatunk, amely kezdetének pontos idejét megállapítani nem tudjuk, ám bizonyos, hogy már a 13. századtól kezdve hatott (E. Abaffy 2005: 326). A muravidéki szlovénban igen későn, 1876-ban bukkan fel először, ám továbbra is a püšpek alakváltozat az uralkodó. Mindez természetesen felveti annak a kérdését is, hogy nem kétszeres átvételről van-e szó a pišpek/püšpek és püšpök esetében? Feltehetően a püšpök újabb átvétel a magyarból. Szólni kell a magyarba került latin jövevényszavak -um végződésének alakulásáról is, amely a muravidéki szlovén nyelv magyar jövevényszavaiban is megfigyelhető. A magyarban ezek elsődlegesen -om morfémával szerepelnek, ami Hadrovics László (1985: 58) véleménye szerint bizonyíték lehet a magyart ért ófrancia hatásra is, amely a magyar helyesírásban is nyomot hagyott. Tehát a muravidéki szlovénban megtalálható evandjeliom/evangeliom, fundamentom, kalendariom, purgatoriom, sakramentom/šakramentom, teštamentom az 60 elsődleges magyar kiejtést tükrözik, azaz régebbinek tekinthetők, mint az -um végződésűek, pl. evangelium, fundamentum, kalendarium, purgatorium, šakramentum. Ha a muravidéki szlovénban való előfordulásukat vizsgáljuk, akkor megállapíthatjuk, hogy a muravidéki írók az -om és -um végződésű magyar jövevényszavakat vegyesen használták, ám a 19. századtól kezdve jellemző az -um végződésűek térnyerése. Például a fundamentum csak Kossics József műveitől kezdve terjedt el, előtte következetesen a fundamentom szerepelt, míg a kalendarium szóra az első adatunk 1900-ból származik, korábban ugyanis a kalendariom szó használata kizárólagos volt. Az -um végződésű alakok megjelenése összefüggsében állhat a 19. sz. első felében kialakuló magyar sztenderrel is, amelyben ezeknek a latin eredetű szavaknak az -um végződésű alakváltozata lett normatív az -om végződésűvel szemben. Összességében elmondhatjuk, hogy az -om végződésűek szintén a muravidéki szlovén irodalmi nyelv legrégebbi magyar jövevényszavainak rétegébe tartoznak. Szintén a legrégebbi magyar jövevényszavak közé tartozik a varaš főnév is, amely 1015 óta adatolható a magyarban, míg a mai sztenderdben is élő város szóra 1198 óta van adatunk (TESz 3: 1093). A muravidéki szlovénban a varaš szó 1725 óta adatolható, míg a varoš alakváltozat először 1845-ben bukkan fel. Használata csupán alkalomszerűnek tekinthető, ugyanis a későbbi könyvekben is a varaš alakváltozat használata volt általános. A korábbiakban szó volt a magánhangzó-harmóniáról, amelynek néhány szép példáját megtaláljuk a muravidéki szlovénban is. Ilyen, a tendencia nyomait magán viselő szó a magyarban szerb vagy horvát eredetű čata, amely később átkerült a muravidéki szlovénba, illetve az ófelnémet eredetű magyar szavak, a beteg, illetve a herceg, amelyek szintén a muravidéki szlovén irodalmi nyelv szókincsének részét képezik. A čata a muravidéki szlovénban mindössze egyetlen adattal szerepel 1848-ból, míg a beteg és herceg szavak már a Martyánczi-énekeskönyvben is megtalálhatók. 3.2.4. A történeti szemantika, mint a jövevényszavak korának forrása A muravidéki szlovén irodalmi nyelv magyar jövevényszavai korának megállapításában azonban a már bemutatott hangtani tendenciák mellett a történeti szemantika is segítségünkre lehet. Az alábbiakban néhány, a régi magyar nyelv mára már kihalt jellegzetességeit őrző magyar jövevényszót mutatok be. A muravidéki szlovénban élő jal és beteg szavaknak alapja a magy. ál illetve beteg, amelyek jelentéstörténeti fejlődését Hadrovics László (1992: 215–6) részletesen tárgyalja, bár magát az alapötletet már korábban is felvetette (Hadrovics 1975: 12). Elméletének lényege, hogy az idegen eredetű szavak honosító képzővel illeszkednek be a magyar nyelv 61 rendszerébe, tehát ebben a konkrét esetben álság és betegség szavakról beszélhetünk. Az átadó nyelvben – ótörök és középfelnémet – az átvett szó szófaja mindkét esetben főnév. A magyarba kerülve viszont megkapták a -ság/-ség honosító képzőt, így eredeti szófajukat megőrizték, majd a honosító képző elvonásával melléknév, tehát ál, beteg keletkezett. A magyarral határos kaj-horvát és muravidéki szlovén viszont mindkét esetben megőrizte az eredeti magyar szófajt, tehát mind a jal ’álnokság’, mind pedig a beteg ’betegség’ főnév. Mivel azonban mind az ál, mind pedig a beteg első adatolása óta (14. század) a magyarban melléknév (vö. TESz 1: 122, 290), ezért azt mondhatjuk, hogy a muravidéki szlovénba legkésőbb a 14. századig kellett átkerülniük, hogy az eredeti főnévi jelentést megőrizhessék. A muravidéki szlovén deački/diački ’latin’ melléknév szintén régi magyar jelentést őriz. A magyarban szláv eredetű diák főnév jelentéstörténeti fejlődését szintén Hadrovics László (1992: 202), már fentebb idézett, történeti jelentéstanában tárgyalja. A jelentés a következőképp alakulhatott ki: ’szerpap’ → ’írnok’ → ’főiskolán tanuló ifjú’ és ’tanult ember, irodalmár’ (Hadrovics 1992: 202). A ’latin’ jelentés kialakulásában, amely egyébként a 15. század óta adatolható (TESz 1: 628), az is közrejátszhatott, hogy a magyarban a magasabb műveltség nyelve a latin volt, így a deák azt a személyt jelenthette, aki (jól) tud latinul (Hadrovics 1992: 202). Ez a jelentés átkerült a muravidéki szlovénba is, ahol a deák a melléknevekre jellemző honosító -čki képzőt kapott, s így lett belőle deački ’latin’. 3.2.5. Összegzés A történeti fonológia és szemantika segítségével képet kaphatunk a muravidéki szlovén nyelv magyar jövevényszavainak legrégebbi rétegéről, amelybe a következő szavak tartoznak: beteg ’betegség’, bin ’bűn’, čata ’csata’, deački ’latin’, džündž ’gyöngy’, fotif/fotiv ’fattyú’, djingavi/gingavi/ginglavi ’gyenge’, herceg ’herceg’, jal ’álnokság’, mertik ’mérték’, pišpek ’püspök’, tenta ’tinta’, varaš ’város’. Ezek a szavak mind a 15. századig bekerültek a muravidéki szlovén nyelvbe, tehát akár több száz évvel korábban, mint ahogy az első írott emlékünk, a kéziratos Martyánczi-énekeskönyv legrégebbi részei keletkeztek. 3.3. A magyar jövevényszavak rétegződése a muravidéki szlovén irodalmi nyelvben A muravidéki szlovén irodalmi nyelv magyar jövevényszavainak kutatása ezen esetben csupán a köznevekre korlátozódott, a tulajdonneveket nem érintette. A forrásművek alapján feltárt magyar jövevényszavak száma az alakváltozatokkal és származékszavakkal együtt meghaladja a hatszázat. Szófaj szerinti megoszlásuk tekintetében a legtöbb magyar 62 jövevényszó főnév, pl. aldomaš ’áldomás’, beteg ’betegség’, darda ’dárda’, katana ’katona’, pelda ’példa’, šereg ’csapat, hadsereg’, stb. A magyar jövevényszavak között sok az ige is, pl. bantüvati ’bánt, szomorít’, dičiti ’dícsér’, enegedüvati ’enged, engedelmeskedik’, kivanüvati ’kíván’, öröküvati ’örököl’, vadlüvati ’vall’, stb. Az igékénél is kevesebb a melléknevek száma, pl. butasti ’buta’, čonkavi ’csonka’, hamišen ’hamis’, lendjelski ’lengyel’, nemeški ’nemes’, tolvajski ’tolvaj’, stb. Az egyéb szófajok pedig igen ritkának számítanak, pl. a jezero ’ezer’ számnév, vagy ejnje ’ejnye’ indulatszó. A magyar jövevényszavakat különböző fogalomkörök szerinti csoportokba sorolhatjuk23: - anyagi, tárgyi kultúra: alabaštrom, ametistuš, balžam/balžom, banka, barda, baršom/baršon/baršonj/baržon, berilluš, bibor, bot, bronz, bunda, cedula, cifra, cimejr/cimer, cipele, citara, čiriz, čipka, dereš, džündž/džünž/djöndj, djemant/gemmant, djolč, flaška, glombiš/golombiš, gomba, hajouv/hajov, hami, hiacintuš, hintouv, jašpiš, kabat, kalamariš, kalendariom/kalendarium, kamfor, kanapej, kantar, kefa, kejp/kep, klariš, kočia, korona/korouna, koruš/kouruš, lakat, lampaš, lanc, medalia, mirha, orgona, palca, palinka, pantlik/pantlika/plantlika, parta, pipasar, rud, šajka, šanc, šator, šmaragduš, šorš, šoršjedj, špondja, šuba, tanjejr/tanjer, tenta/tinta, topaziuš, trombita, tronuš/trounuš, vankiš/vankušec, začko; - fogalmak: apriliš, arenda, argumentum, artikuluš, augustuš, baja, barbaruš, beteg, bin, čardaš, časar, čonkla, djülejš, ebed, fačuk, fajta, farao, fela, fotif/fotiv, fundamentom/fundamentum, funduš, gavalejr, hasek, herceg, himnus, hištoria, jal, jubileum, juliuš, juniuš, kinč, marciuš, majuš, mertik/mertük, moduš/moudoš, mužika, oriaš, örok, paragrafuš, patronuš, pelda, peštiš, piksiš, pompa, regula, saga, šereg, šorš, štiluš, štrofa, talvaj/tolovaj/tolvaj/tovaj, tanač, tempreamentom, terminuš, tituluš, urbarium, užora, vajda, virtuš; - egyház, vallási élet: adomaš/aldomaš, alduvati/aldüvati, apat, apatur, apoštol, barat, cistercita, diakonuš, dičiti, evandjeliom/evangeliom/evandjeliom/evandjelium, eršek, ešpereš, evandjelišta/evangelišta, hošanna/hožanna, jeretnik, kalvaria, kardinališ, katekizmuš, Meššiaš, monoštor, noviciuš, nunciuš, papa, paradičom/paradižom, patriarka, pišpek/püšpek/püšpök, plebanoš/plebanuš, predikavati/predikuvati/prediküvati, prepošt, profejta/profeta, primaš, 23 purgatoriom/purgatorium/purgatourium, rabbi, A különböző fogalomkörök megnevezésekor részben Maria Petrov-Slodnjak (1978: 309) felosztását követem. 63 sakramentom/šakramentom/sakramentum, šatan, šinagouga/žinagoga, templom, teologuš, teštamentom, vadliti/vadluvati/vadlüvati/vadlüvavati, žoltar; - foglalkozások: bereš, birouv/birov, bojtar, cehmešter, čikoš, deak/diak, fiškališ, főbirov, gazda, guljaš, hajduk, inaš, kanas, kertejs/kertes, komediaš, maguš, matroz, mešter, oproda, prokator, sabo/sabou, sakač, süč, sürsabo; - tevékenységek: bajati, bantüvati, batoriti/batrivati/batriviti, čujskati se, čouvati, danajkati, engeduvati/engedüvati, kebzüvati, kivanüvati, kodivati/koudivati, mentuvati/mentüvati, odkapčiti, prikapčiti, proteštalivati, rendeluvati/rendelüvati, šilabizalivati, turbekati, verostüvati/veröstüvati/verustüvati/virostüvati/vörostuvati/vörostüvati/vörustuvati/vör ustüvati, vesnoti, zbantati/zbantivati/zbantuvati/zbantüvati; - hadi- és katonai terminológia: čata, darda, dezertör, generališ, hadnadj, hajduk, harc, honved, husar, katana, kruc, pajiž/pajž, šarcati se/šarcuvati se, šereg, šišak, tabor; - állatok: bak, birka, bundaš, cica, čiga, čigabiga, elefant, oroslan/oroslanj, parduc, pudli, somar, šarkan, šaš, šaška, tigriš; - helyet jelölő szavak: bašta, bauta, bereg/berek, cejh, cintor, hatar, kanališ, koruš/kouruš, lugaš, piac, salaš, trnac, var, varaš/varoš/varuš; - tulajdonságok: barnasti/brnasti, butasti, čalaren, djingavi/gingavi/ginglavi, hamičen, hamišen, hirešen, hitvani, nemeški, sikešni/sükešni, šantavi, valon; - államigazgatás és igazságszolgáltatás: notarijuš/notariuš/notarjuš/notaroš/notaruš, föispan, hatar, orsag, pandur, követ, ministerium, porkolab, vama, varmedja/varmedjeva/varmedjija/varmedjöva; - növények: cedruš, dohan, egriš, jacint, kolomper, krumpli, kukorica, liliom, pipiter, viola; - mennyiséget jelölő szavak: akouv, falat, talejr/tallejr, talentom; - ételek, italok: paštetom, reteš, šör, tej; - nemzetiség: Horvat, lendjelski, totski, vandaluš; - indulatszó: ejnje, nossa, uccu; - testrészek: bajusi, čonta; - család: apa; - szám: jezero. 64 filejr/filer/filler, korona/korouna, A 18 fogalomkör összesen 311 szót tartalmaz. Ez a 311 szó megegyezik a szótári rész címszavaival. A fogalomkörök szerinti csoportosításkor a képzett szavakat nem vettem figyelembe. A magyar jövevényszavak fogalomkörönkénti számszerű megoszlása – csökkenő sorrendben – következőképpen néz ki: 1. anyagi, tárgyi kultúra (69), 2. fogalmak (59), 3. egyház, vallási élet (41), 4. foglalkozások (24), 5. tevékenységek (20), 6. hadi- és katonai terminológia (16), 7. állatok (15), 8. helyet jelölő fogalmak (14), 9. tulajdonságok (12), 10. államigazgatás és igazságszolgáltatás (10), 11. növények (10), 12. mértékegységek, mennyiségfogalmak (6), 13. ételek, italok (4), 14. nemzetiség (4), 15. indulatszó (3), 16. testrészek (2), 17. család (1), 18. szám (1). Amint az a szavak számából is látszik, a legtöbb magyar jövevényszó az anyagi és tárgyi kultúra fogalomkörébe tartozik. Valamivel kevesebb a fogalmakat jelölő magyar jövevényszó, de az egyház és vallási élet fogalomkorébe tartozó magyar jövevényszavak száma is magasnak mondható. Ez utóbbi azonban összefüggésben állhat azzal, hogy a muravidéki szlovén irodalmi nyelven megjelent könyvek nagyobb része és a gazdag kéziratos énekeskönyv-hagyomány is vallásos tematikájú. Meglepőnek tűnhet azonban az államigazgatással és igazságszolgáltatással kapcsolatos szavak csekély száma. A közös államiság ellenére ugyanis úgy tűnik, hogy az ehhez kapcsolódó szavak tekintetében a magyar nyelv nem hagyott számottevő nyomot. 3.4. A magyar jövevényszavak beilleszkedése a muravidéki szlovén nyelv rendszerébe 3.4.1. A beilleszkedés elméleti kérdései A nyelvi kapcsolatok elméletének kiterjedt szakirodalma alakult ki az elmúlt évtizedek során, ám a jövevényszavak beilleszkedése szempontjából talán a legjobban áttekinthető rendszert a horvát Rudolf Filipović (1986) alkotta meg. Az alábbiakban Filipović (1986) nyomán mutatom be a jövevényszavak beilleszkedésével kapcsolatos legfontosabb általános elméleti kérdéseket. A jövevényszavak beilleszkedése során helyettesítésről (szubsztitúcióról) a fonémák és morfémák szintjén beszélhetünk (Filipović 1986: 68). A fonémák szintjén történő helyettesítést Filipović (1986: 68) transzfonemizációnak nevezi, míg a morfémák szintjén lezajló helyettesítést transzmorfemizációnak hívja. Transzfonemizáció alatt az átadó nyelv fonémáinak az átvevő nyelv fonémáival való helyettesítését értjük (Filipović 1986: 69). A transzfonemizációnak három típusa van: 65 1. teljes transzfonemizáció – az átadó nyelv fonémái helyettesítődnek az átvevő nyelv megfelelő fonémáival, amelyek teljes mértékben megfelelnek a modell fonémáinak; 2. részleges vagy kompromisszumos transzfonemizáció – az átadó nyelv fonémái az átvevő nyelv azon fonémáival helyettesítődnek, amelyek csak részben felelnek meg a modell fonémáinak – ez csupán a magánhangzók nyíltsági fokában lévő különbségekre vonatkozik; 3. szabad transzfonemizáció – az átadó nyelv azon fonémáiról van szó, amelyek még csak részleges ekvivalenssel sem rendelkeznek az átvevő nyelvben, ezért szabadon helyettesítődnek (Filipović 1986: 72). Figyelemreméltó Filipović (1986: 77) megállapítása, miszerint a transzfonemizáció semmilyen strukturális változással sem jár az átvevő nyelvben. Az átvevő nyelv fonémarendszerének üres helyei sohasem fonémaátvétellel töltődnek ki, hanem a fonémarendszeren belül lezajló változás hatására egy új fejlődési időszakot jelent az átvevő nyelv történetében, amely a kölcsönzés hatására fellépő specifikus feltételek és meghatározott kényszer hatására megy végbe (Filipović 1986: 79). Új fonéma a nyelven belül már létező allofónból jöhet létre (Filipović 1986: 81). A nyelvtudomány – Rudolf Filipović szavaival élve – olyan empirikus következtetésre jut, miszerint az egymással kapcsolatban lévő nyelvek a morfémák szintjén nincsenek egymásra hatással (Filipović 1986: 116). Az idegen morfológiai hatás összefügg az adott átvevő nyelv tipológiai hovatartozásával, valamint történeti fejlődésével is (Filipović 1986: 116). A transzmorfemizáció – mint az adaptáció általános elve – azon a feltevésen alapszik, hogy a szó szabad és kötött morfémából állhat, hogy a kötött morféma zérómorféma, tehát maga a szabad morféma alkothat szót és hogy a komplex morféma (szabad morféma + szuffixum) is alkothat szót (Haugen 1969: 389), idézi (Filipović 1986: 119). A transzmorfemizáció esetében – éppúgy mint a transzfonemizációnál – három típusról beszélhetünk: 1. Zéró transzfonemizáció – a modell az átvevő nyelv rendszerébe szabad morfémaként kerül, kötött morféma nélkül, s nincs szükség a kiindulási alak morfológiai adaptációjára (Filipović 1986: 119). Az átvevő nyelv morfológiai rendszere az ilyen jövevényszavakat változtatás nélkül veszi át. 2. Kompromisszumos transzmorfemizáció – a jövevényszó megtartja az átadó nyelv szuffixumát (kötött morfémáját), amely valójában adaptálódik, de nincs összhangban az átvevő nyelv morfológiai rendszerével (Filipović 1986: 121). 66 3. Teljes transzmorfemizáció – az átadó nyelv azon kötött morfémájának adaptációját jelenti, amelyik nem illeszkedik az átvevő nyelv rendszerébe. Ebben az esetben ez az idegen kötött morféma az átvevő nyelv rendszerébe illeszkedő kötött morfémával helyettesítődik (Filipović 1986: 123). Hozzátehetjük, hogy ez az a morféma, amelyet Hadrovics László (1975: 12) honosító képzőnek nevez. 3.4.2. Fonémahelyettesítés Amint az a 3.4.1. fejezet rövid elméleti bevezetőjéből is kiderült, fonémahelyettesítésre abban az esetben kerül sor az átvevő nyelv részéről, ha az adott fonéma az átvevő nyelv rendszeréből hiányzik, vagy pedig ugyan része az átvevő nyelv fonémarendszerének, ám a jövevényszóban lévő pozicióban nem fordul elő (vö. Bárczi 1958: 46). A muravidéki szlovén és a magyar nyelv fonémarendszere között magas az egyezések száma, így fonémahelyettesítésről csak néhány esetben beszélhetünk. 3.4.2.1. A magánhangzók 1. Amellett, hogy sok a megegyező fonéma, Maria Petrov-Slodnjak (1978: 312–3) véleménye szerint a muravidéki szlovén /ø/ magyar hatásra alakult ki. Ezzel azonban nem érthetünk egyet, hiszen fonémaátvételre sohasem kerül sor. A muravidéki szlovén /ø/ eredetéről a szakirodalom úgy vélekedik, hogy az /e/ labializációjával jött létre (Pável 1909: 69; Ramovš 1935: 187; 1936: 144). Emellett Pável (1909: 70–1) szerint az alábbi esetekben keletkezik /ø/: - ősszl. *ū > /y/ > /ø/, pl. börkle ’a kemencében az edények mozgatására szolgáló fogó’, Törk ’török’, vöra ’óra’; - ősszl. *ī > /y/ > /ø/, pl. šörši ’szélesebb’. Így természetesen a magyar /ø/ esetében nem került sor fonémahelyettesítésre (vö. Pável 1909: 71), pl. djöndj, követ, šör, viszont a magyar jövevényszavak között egy esetben /ø/ → /o/ fonémahelyettesítést találunk a szó belsejében: magy. örök → mszln. örok. Fonémahelyettesítésre kerül sor a szóvégi magy. /ø:/ esetében is, a muravidéki szlovénban ugyanis /e/ áll a helyén: cipele. Ebben az esetben azért került sor fonémahelyettesítésre, mert a muravidéki szlovénban nincsen szóvégi / ø:/. 2. A muravidéki szlovénban van /y/ is, amely vagy az /i/ labializációjával jött létre, vagy pedig az ősszl. *ū helyén alakult (Pável 1909: 59–60, 65; Ramovš 1935: 186–7; 1936: 144). 67 Pável Ágoston (1909: 66–8) azonban e mellett még az alábbi eseteket sorolja fel, amikor /y/ keletkezik: - az -ova képzős igéknél /o/ > /y/ változással; - néhány hímnemű főnév e. sz. birt. esetében az -a végződés helyett -ü van24, pl. ledü, medü, sinü; - ősszl. ъ > /u/ > /y/, pl. vüzen ’húsvét’, vüš ’tetű’, zvün ’kívül’. Tehát a magyar /y/ fonémát sem kellett helyettesíteni (vö. Pável 1909: 64), pl. džündž, djülejš, püšpek. 3. A magy. /e:/ fonémát a muravidéki szlovénban /ej/ diftongussal helyettesítik, amely az ősszl. hosszú *ě-ból fejlődött (Pável 1909: 37; Ramovš 1935: 184; Ramovš 1936: 143), bár Pável (1909: 40) hozzáteszi, hogy analógia hatására egyéb esetben is keletkezhet /ej/ diftongus, pl. ranej ’korábban’, poznej ’később’, kesnej ’ua.’. Pável Ágoston (1909: 40) analógiás hatással magyarázza a filejr/filejra ’fillér’, golejr/golejra ’gallér’, palejr/palejra ’pallér’, tanjejr/stanjejra ’tányér’ szavak /ej/ diftongusát is, azonban ezekben az esetekben a magy. /e:/ fonéma muravidéki szlovén /ej/ diftongussal való helyettesítéséről is lehet szó, tehát magy. /e:/ → mszln. /ej/: cejh, cimejr, djülejš, filejr, gavalejr, kanapej, kejp, kertejs, profejta, talejr/tallejr, tanjejr. Azonban azt is hozzá kell tennünk, hogy a cimejr, filejr, kejp, profejta mellett van cimer, filer/filler, kep, kertes és profeta is. Az alakváltozatok közötti esetleges időrendi sorrend felállítása nehézségekbe ütközik, bár az /e/-s változatok a példák tükrében inkább a későbbi – 19. sz. második fele, 20. sz. eleje – írók nyelvhasználatára jellemző. Ebben az esetben azonban felvetődik annak a kérdése, hogy nem tudatosan használták-e a muravidéki szlovén irodalmi nyelv /ej/ diftongusa helyett a szlovén irodalmi /e/-t? Nem zárhatjuk ki, hogy ez is hatással volt a későbbi /e/-s alakváltozatok megjelenésére. 4. A magy. /o:/ fonémát a szó belsejében /ou/ diftongussal helyettesítik, amely az ősszl. *ǫ és *o hangból fejlődött a muravidéki szlovénban (Pável 1909: 73, 76; Ramovš 1935: 185–6; Ramovš 1936: 143), így tehát magy. /o:/ → mszln. /ou/: korouna, kouruš, moudoš, šinagouga, trounuš; ám egyes esetekben /o/ áll: korona, koruš, tronuš. A szó végén a magy. /o:/ fonémát általában /ov/-val helyettesítik, amely aztán /ouv/-vá diftongizálódhat: birov, főbirov, hajov, vagy akouv, birouv, hajouv, hintouv; ám egyetlen példában /o/ illetve /ou/ áll: sabo/sabou. A jövevényszavak /ou/ diftongussal való beilleszkedéséhez (ld. Pável 1909: 79). 5. A magy. /ɔ/ fonéma helyettesítéséről csapán annyit jelenthetünk ki, hogy egy esetben /o/ fonémával helyettesítik: somar. Ez a labiális magyar /ɔ/ fonéma azért okoz nehézséget, 24 Pável Ágoston nem említi, hogy ezeknek a főneveknek egyes számú birt. esetében az ószláv -ŭ- tövű főnevek végződése őrződött meg (vö. Baleczky–Hollós 1978: 105–7). 68 ugyanis a mai muravidéki szlovén nyelvjárás dombvidéki (goričkói) és síkvidéki (ravenskói) dialektusaiban a magyar labiális [ɔ] hangnak megfelelő hangot ejtenek (Ramovš 1935: 186). Ebből természetesen nem következtethetünk arra, hogy ez a régiségben is így volt. Az mindenesetre bizonyos, hogy a helyesírásban a magyar jövevényszavak esetében a magyar /ɔ/ lejegyzésére az a betűt használják. Pável Ágoston (1909: 8) szerint a cankovai dialektusban a magyar jövevényszavak esetében, pl. saga ’szag’, vadlüvati ’vall’, falat ’falat’, čalejr ’csalárd’, baga ’bagó’, a magy. /ɔ/ megmarad. 3.4.2.2. A mássalhangzók A magyar és a muravidéki szlovén mássalhangzórendszer szinte teljes mértékben megegyezik, ezért közülük csupán a magy. /ɲ/ és /c/ esetében kerül sor fonémahelyettesítésre. 1. A magy. /ɲ/ fonémát a szóvégen /n/ fonémával helyettesítik, míg a szó belsejében megmarad, tehát baršon, dohan, hitvan, šarkan. Azonban meg kell jegyezni, hogy ebben az esetben akár magyar hatással is számolhatunk, ugyanis a magyarban is előfordulnak ezeknek a szavaknak depalatalizált alakváltozatai. A magyarban az /n/ ˃ /ɲ/ palatalizáció az ómagyar korban kezdődött az /l/ > /ʎ/ palatalizációval párhuzamosan, bár nem volt olyan erőteljes mint ez utóbbi (E. Abaffy 2005: 307). A 15–16. századból azonban még a depalatalizált barson, hitvan alakváltozatok is adatolhatók, (vö. Hadrovics 1992: 144, 249). A muravidéki szlovénban a depalatalizált alakváltozatok megjelenését segíthette, hogy a szóvégen általában /ɲ/ > /n/ változás zajlott le (Pável 1909: 115; Ramovš 1935: 188). Ebben az esetben tehát akár a magy. /ɲ/ → mszln. /n/ fonémahelyettesítésről, vagy pedig belső muravidéki szlovén tendenciáról is szó lehet. 2. A muravidéki szlovén nyelvterület északi részén, tehát a dombvidéki (goričkói) dialektusban van /c/ fonéma, amely megvan a sík- (ravenskói) és dombvidéki dialektushatáron fekvő Cankova mássalhangzó-rendszerében is (vö. Pável 1909: 124–6). Pável Ágoston (1909: 124) szerint a muravidéki /c/ a zöngétlen mássalhangzó + /j/ kapcsolatból keletkezett (a zöngés mássalhangzó + /j/ kapcsolatból alakuló /ɟ/ fonémával külön is foglalkozom). Későbbi néprajzi jellegű tanulmányában Pável Ágoston (1976: 88) a /c/ fonémáról szólva megjegyzi, hogy a Rábavidéken a /k/ > /c/ változás sokkal gyakoribb mint a muravidéki szlovén nyelvterület más részén. Néhány példa Pável Ágoston (1976: 88) gyűjtéséből Rábatótfaluból/Slovenska vas, pl. tjöbeo ’kebel’, ftjüp ’össze’, tjünja ’konyha’. A mintegy 80 évvel ezelőtt példák sorát kiegészíthetjük egy maival is: tjüga ’pestis’ (Šalovci, Rábatótfalu/Slovenska vas) (SLA 1: 210). Ezt a /k/ > /c/ változást Marc L. Greenberg (1993: 472) a völgyvidéki nyelvjárás területén fekvő Polana településren is feljegyezte, pl. tjüpiti 69 ’vesz’, tjöra ’tyúk’. A muravidéki szlovén irodalmi nyelv magyar jövevényszavaiban a magy. /c/-t az átvevő nyelvben /t/ fonémával, pl. bašta, vagy pedig /ʧ/-vel helyettesítik, ami a /c/ fonéma intervokális helyzetével magyarázható, pl. fačuk. 3. Szeretnék külön szólni a mszln. /ɟ/ fonémáról is, amely esetében ugyan nem kerül sor fonémahelyettesítésre (Pável 1909: 124), mégis érdemes rá pár mondat erejéig kitérni, már csak azért is, hiszen egyes, a /ɟ/ fonémával kapcsolatos jelenségek rokonságot mutatnak a szomszédos dunántúli magyar nyelvjárásokra jellemző változásokkal is. A muravidéki szlovénban megtalálható /ɟ/ fonéma, már a 19. század második felében is foglalkoztatta a nyelvészeket, hiszen Stanislav Škrabec és Vatroslav Oblak is értekeztek, vitatkoztak ennek a fonémának a fejlődéstörténetéről. A 20. század elején a jeles magyar szlavista Asbóth Oszkár külön monográfiát szentelt a mszln. /j/ > /ɟ/ változásnak (Asbóth 1908), s vizsgálatát a szomszédos dunántúli magyar nyelvjárásokra is kiterjesztette. Egy évvel később Asbóth tanítványa, Pável Ágoston is részletesen tárgyalja a /ɟ/ fonéma történetét a szülőfaluja, Cankova, muravidéki szlovén nyelvjárásának hangtanáról írott monográfiájában (Pável 1909: 117–24). Asbóth és Pável szerint /ɟ/ fonéma keletkezik: - szókezdő /j/ > /ɟ/, pl. djajce ’tojás’, djama ’gödör, verem’, djarek ’árok’ (Asbóth 1908: 15–29; Pável 1909: 117–9) - szó belsejében, hangsúly előtti /j/ > /ɟ/, pl. badjusi ’bajusz’, pidjanec ’részeg ember’, podjas ’derék’ (Pável 1909: 119) - szó belsejében mássalhangzó + /j/ > /ɟ/, pl. erdjavi ’barna’, divdji ’vad’, mourdje ’tenger’ (Asbóth 1908: 29–38; Pável 1909: 121–4) - magyar jövevényszavakban megmarad a magy. /ɟ/ (Pável 1909: 124), pl. djemant ’gyémánt’, djingavi ’gyenge’, djolč ’gyolcs’, djöndj ’gyöngy’, djülejš ’gyűlés’. A magyar jövevényszavak esetében tehát a /ɟ/ fonéma megmarad, helyettesítésére nem kerül sor, hiszen a muravidéki szlovén fonémarendszerben is megtalálható. A magyar jövevényszavak közül is megkülönböztetett figyelmet érdemel a djöndj, ugyanis a szakirodalom nem ismer olyan esetet, amikor a /ɟ/ a szó végén fordulna elő. Ezzel tehát a fonéma disztribúciója módosul a szlovénban. Az pedig, hogy ebben az esetben nem került sor fonémahelyettesítésre, a muravidéki szlovén szerzők kétnyelvűségi interferenciájával magyarázható. 3.4.2.3. Az idegen eredetű szavak magyar fonémahelyettesítésének megőrzése A muravidéki szlovén irodalmi nyelvbe számos olyan magyar szó is átkerült, amely a magyarban is idegen eredetű (latin, német, 70 olasz, szláv, török), ám magyar jövevényszavakként kell őket számon tartani, hiszen a magyarban bekövetkezett változásokat (fonológiai, morfológiai) őrzik. A továbbiakban a fonémahelyettesítés eseteit vesszük számba. A latin eredetű szavak /s/ fonémája a magyarban általában /ʃ/ lesz, ám intervokális helyzetben /ʒ/ alakul belőle. Ezt a helyettesítést a muravidéki szlovén magyar jövevényszavai is híven tükrözik, pl. šinagouga ’zsinagóga’, šorš ’sors’, illetve hožanna ’hozsanna’, mužika ’muzsika’, paradižom ’paradicsom’, užora ’uzsora’, de balžam/balžom ’balzsam’ is. A német eredetű szavak esetében intervokális helyzetben a magyarban /o/ > /ɔ/, vagy /o/ ˃ /a/ fonémahelyettesítés ment végbe, s ezt a muravidéki szlovén is megtartja, pl. bak (< baj.osztr. bock), parta (< baj.-osztr. porte, kfn. borte). A német eredetű szavak szókezdő /b/ fonémáját a magyar /p/-vel helyettesíti, amelyet a muravidéki szlovén magyar jövevényszavai is megőriztek, pl. pantlik/pantlika/plantlik ’pántlika’ (< baj.-osztr. bandl, bantl), parta ’párta’ (< kfn. borte), porkolab ’porkoláb’ (< kfn. purcrāv(e), burcgrâve). A magyarban bármely pozícióban bármely idegen nyelvi /s/ > /ʦ/ helyettesítés végbemehet. Erre korpuszunkból egyetlen példánk van, mégpedig a parduc ’párduc’. Számos olyan szót is találunk a muravidéki szlovén irodalmi nyelv magyar jövevényszavai közt, amelyek a magyarban szláv eredetűek, ám a magyarban lezajlott változások megtartásával kerülnek vissza a muravidéki szlovénba. Az alábbi tendenciákat figyelhetjük meg: 1. /o/ > /ɔ/ helyettesítés szó elején és szó belsejében, amelyet a muravidéki szlovén is megőrzött, pl. magy. akó > mszln. akouv ’akó’, magy. apát > mszln. apat ’apát’, magy. apátúr > mszln. apatur ’apát’, magy. baj > mszln. baja ’baj’, magy. gazda > mszln. gazda ’gazda’, magy. vajda > mszln. vajda ’vajda’; 2. egy esetben a szláv /e/ > magy. /ɔ/, pl. magy. csata > mszln. čata ’csata’; 3. szó elejei mássalhangzó torlódás feloldása, pl. magy. barát > mszln. barat ’szerzetes’, magy. bereg/berek > mszln. bereg/berek ’berek’, magy. horvát > mszln. Horvat ’horvát férfi’; 4. szláv nazális magánhangzó /ę/ megőrzése, pl. magy. lengyel > mszln. lendjelski ’lengyel’; 5. szó belsejében az /i/ kiesésének megtartása, pl. magy. pálca > mszln. palca; 6. szemantikai kölcsönzés, pl. akouv, baja, barat, bereg/berek, pandur; 7. nem déli szláv eredetű szó kölcsönzése, pl. magy. pálinka > mszln. palinka. A fent bemutatott jelenségek ezeknek a muravidéki szlovén szavaknak a magyar eredete mellett tanúskodnak. 71 3.4.3. Morfémahelyettesítés A morfémahelyettesítés szorosan összefügg az átvevő nyelv tipológiai hovatartozásával. Az agglutináló magyar nyelvből származó jövevényszavaknak a muravidéki szlovén irodalmi nyelv flektáló rendszeréhez kell igazodniuk. Ebben az esetben a lényeg az, hogy a jövevényszó a deklinációs rendszerbe illeszkedjen, vagyis ragozható legyen. Az alábbiakban a Rudolf Filipović (1986: 123) által teljes transzmorfemizációnak nevezett folyamattal, és a Hadrovics László (1975: 12) által honosító képzőknek nevezett esetekkel foglalkozom. 3.4.3.1. Honosító képzők 3.4.3.1.1. A főnevek A főnevek beilleszkedésével kapcsolatban a legfontosabb kritérium, hogy a muravidéki szlovén nyelv grammatikai nem kategóriájába a jövevényszó besorolható legyen, s így az esetrendszerben ragozhatóvá váljon. A főnevek esetében három honosító képző vált általánossá: 1. -a, pl. baja ’baj’, barda ’bárd’, bauta ’bolt’, čonta ’csont’, fela ’féle’, gomba ’gomb’, kefa ’kefe’, kočia ’kocsi’, oproda ’apród’, saga ’szag’, vama ’vám’, varmedja/varmedjeva/varmedjija/varmedjöva ’vármegye’; 2. -i, pl. bajusi ’bajusz’, hami ’hám’; 3. -ek, pl. hasek ’haszon’. Amint láthatjuk ezek közül az -a honosító képző a leggyakoribb a muravidéki szlovén irodalmi nyelv magyar jövevényszavai között. Az -i honosító képző magyarázata a bajusi esetében az, hogy a déli szláv nyelvekben a ’bajusz’ jelentésű főnevet általában többes számban használják. Érdekes azonban a mszln. bajusi esetében, hogy nőnemű szó, így az egykori -ǐ-tövű deklináció szerint ragozzuk. 3.4.3.1.2. A melléknevek A melléknevek esetében is több honosító képzőt különböztetünk meg, amelyek a magyar mellékneveknek a muravidéki szlovén nyelv rendszerébe való beilleszkedését szolgálják. Ezek a következők: 1. -asti, pl. barnasti/brnasti ’barna’, butasti ’buta’; 2. -avi, pl. djingavi/gingavi/ginglavi ’gyenge’, šantavi ’sánta’; 3. -en, pl. čalaren ’csalárd’, hamičen/hamišen ’hamis’, hirešen ’híres’; 4. -ski/-ški, pl. lendjelski ’lengyel’, nemeški ’nemes’. 72 A melléknevek esetében igen kevés átvételre került sor, inkább a már átvett szavakból képzett melléknevek száma tekinthető nagynak, semmint a közvetlen jövevényszavak rétege. 3.4.3.1.3. Az igék A muravidéki szlovénba átkerült magyar igék kivétel nélkül mind kapnak honosító képzőt, mégpedig az alábbiak valamelyikét: 1. -ati, pl. koronati ’koronáz’, šantati ’sántít’, šarcati se ’sarcol’, turbekati ’turbékol’, zbantati ’megbánt’; 2. -avati, pl. predikavati ’prédikál’; 3. -iti, pl. batoriti ’bátorít, vigasztal’, dičiti ’dicsér, dicsőít’, koroniti ’koronáz’, tanačiti ’tanácsol’, vadliti ’vall’; 4. -ivati, pl. batrivati ’bátorít, vigasztal’, citaralivati ’citeráz’, šilabizalivati ’silabizál’, tanačivati ’tanácsol’, zbantivati ’megbánt’; 5. -iviti, pl. batriviti ’bátorít, vigasztal’; 6. -ovati, pl. harcovati se ’harcol’; 7. -uvati/-üvati, pl. alduvati/aldüvati ’áldoz’, bantüvati ’bánt’, engedüvati ’enged’, kebzüvati ’vigyáz’, kivanüvati ’kíván’, koronüvati ’koronáz’, mentuvati/mentüvati ’ment’, predikuvati/prediküvati ’prédikál’, prikapčüvati ’hozzákapcsol’, rendeluvati/rendelüvati ’rendel’, šarcuvati se ’sarcol’, tanačüvati ’tanácsol’, ’vall’, vadluvati/vadlüvati verostüvati/veröstüvati/verustüvati/virostüvati/vörostuvati/vörostüvati/vörustuvati/vör ustüvati ’virraszt’, zbantuvati/zbantüvati ’megbánt’. A bemutatott honosító képzők közül az -uvati/-üvati volt a leggyakoribb, míg az -avati, iviti és -ovati képzők csupán egy-egy igénél fordulnak elő. A muravidéki szlovénba került magyar igék túlnyomó része aspektusát tekintve folyamatos. A befejezett igéket legtöbbször prefixumokkal képezik a folyamtos igékből. Erről részletesebben a szóalkotást bemutató fejezetben esik majd szó. 3.4.3.1.4. A jezero számnév A muravidéki szlovén irodalmi nyelv magyar jövevényszavai között csupán egyetlen számnév, az ’ezer’ jelentésű jezero élt. Ez a magy. ezer átvétele, amely a muravidéki szlovén nyelv rendszerébe kerülve egyrészt j- protetikus hangot, másrészt pedig egy -o honosító képzőt kapott. Ennek a honosító képzőnek a megjelenését talán a ’tó’ jelentésű, több déli 73 szláv nyelvben is megtalálható jezero főnév analógiás hatásával magyarázhatjuk (vö. Hadrovics 1974: 458; 1985: 284), bár a muravidéki szlovénban a szó ’tó’ jelentésben nem él. 3.4.3.2. Protetikus jA muravidéki szlovén irodalmi nyelv j- és v- protetikus hangot ismert, amelyek közül a ja következő magyar jövevényszavakhoz járult az átvétel után: jal ’álnokság’, jeretnik ’eretnek’, jezero ’ezer’. Ezek a szavak igen népes szócsaládot alakítottak ki az átvételt követően, ezért a j- protézissel ellátott szavak száma megnövekedett. 3.4.3.3. A latin eredetű szavak fonéma- és morfémahelyettesítése A muravidéki szlovén irodalmi nyelvbe számos, a magyarban latin eredetű szó került, amelyek nem csak a magyarban bekövetkező fonémahelyettesítést őrzik, hanem a magyarban sorra került morfémahelyettesítést is megtartják. A latin jövevényszavak fonémahelyettesítésének tárgyalásakor abból az alapelvből kell kiindulnunk, hogy a lat. /s/ fonéma helyén a magyarban /ʃ/ áll. Tehát minden latin /s/ fonémából a magyarban és így a muravidéki szlovénban is /ʃ/ lesz. 3.4.3.3.1. Fonémahelyettesítés a szó belsejében A szó belsejében fonémahelyettesítésre a következő esetekben kerül sor: 1. lat. /-sk-/ → magy. és mszln. /-ʃk-/, pl. fiškališ ’fiskális’, flaška ’flaska’; 2. lat. /-sp-/ → magy. és mszln. /-ʃp-/, pl. jašpiš ’jáspis’; 3. lat. /-st-/ → magy. és mszln. /-ʃt-/, pl. alabaštrom ’alabástrom’, apoštol ’apostol’, evandjelišta/evangelišta ’evangélista’, hištoria ’história’, monoštor ’monostor’. 3.4.3.3.2. Fonémahelyettesítés a szó végén A szó végén fonémahelyettesítésre az alábbi esetekben kerül sor: 1. lat. /-as/ → magy. és mszln. /-aʃ/, pl. lampaš ’lámpás’, Meššiaš ’Messiás’; 2. lat. /-is/ → magy. és mszln. /-iʃ/, pl. apriliš ’április’, fiškališ ’fiskális’, generališ ’generális’, jašpiš ’jáspis’, kalamariš ’kalamáris’, kanališ ’kanális’, kardinališ ’kardinális’, klariš ’kláris’, piksiš ’pikszis’, tigriš ’tigris’; 3. lat. /-us/ → magy. és mszln. /-uʃ/, pl. ametistuš ’ametusztus’, artikuluš ’artikulus’, augustuš ’augusztus’, barbaruš ’barbár’, berilluš ’berill’, cedruš ’cédrus’, diakonuš ’diakónus’, funduš ’alap’, hiacintuš ’hiacintus’, juniuš ’június’, juliuš ’július’, katekizmuš ’katekizmus’, koruš/kouruš ’kórus’, majuš ’május’, marciuš ’március’, 74 moduš ’mód’, notarijuš/notariuš/notarjuš/notaroš/notaruš ’nótárius’, nunciuš ’nuncius’, noviciuš ’novícius’, paragrafuš ’paragrafus’, patronuš ’patrónus’, plebanoš/plebanuš ’plébános’, šmaragduš ’smaragd’, teologuš ’teológus’, tituluš ’titulus’, topaziuš ’topáz’, tronuš/trounuš ’trón’, vandaluš ’szláv’, virtuš ’virtus’. 3.4.3.3.3. Morfémahelyettesítés Morfémahelyettesítésre az alábbi esetben kerül sor: 1. lat. -um ˃ magy. és evandjeliom/evandjelium fundamentom/fundamentum mszln. argumentum ’argumentum’, evangeliom/evangelium ’evangélium’, -om/-um, ’evangélium’, pl. ’fundamentum’, jubileum ’jubileum’, kalendariom/kalendarium ’kalendárium’, liliom ’liliom’, ministerium ’minisztérium’, purgatoriom/purgatorium ’purgatórium’, sakramentom/sakramentum ’szakramentum’, šakramentom ’sakramentum’, talentom ’tálentum’, temperamentum ’temperamentum’, templom ’templom’, teštamentom ’testamentum’, urbarium ’urbárium’. 3.4.4. Összegzés A fonémahelyettesítést során mind a magán- mind pedig a mássalhangzókkal is foglalkoztunk. A fonémahelyettesítés elsősorban a magánhangzókat érintette. A szó belsejében magy. /ø/ → mszln. /o/, magy. /e:/ → mszln. /ej/, magy. /o:/ → mszln. /ou/ és magy. /ɔ/ → mszln. /o/ fonémahelyettesítésre került sor. A szó végén magy. /ø:/ → mszln. /e/ és magy. /o:/ → mszln. /ov/ > /ouv/ fonémahelyettesítés jegyezhető fel. A mássalhnagzók esetében fonémahelyettesítésre szintén szó beslsejében és szó végén került sor. Fonémahelyettesítés a szó belsejében: magy. /c/ → mszln. /t/, intervokális helyzetben /ʧ/. Fonémahelyettesítés a szó végén: magy. /ɲ/ → mszln. /n/. Ezek alapján kijelenthetjük, hogy fonémahelyettesítésre a szó elején sem a magán- sem pedig a mássalhangzók esetében sem került sor. A morfémahelyettesítés tárgyalásakor szófajonként mutattuk be az egyes honosító képzőket, majd a protetikus j- és a latin eredetű szavak fonéma- és morfémahelyettesítésével foglalkoztunk. Mind a fonéma-, mind pedig a morfémahelyettesítés bemutatásakor a korpuszban megtalálható valamennyi példát feltüntettük, így képet kaphatunk arról, hogy a helyettesítések esetében mennyire volt gyakori egy-egy jelenség előfordulása. 75 3.5. A szóképzés A jövevényszavak szóképzésben való aktivitása azért különösen fontos, mert azt igazolja, hogy az adott jövevényszó megszűnt az átevő nyelvben idegennek lenni (Hadrovics 1989: 31), tehát beilleszkedett az átvevő nyelv rendszerébe, s mint ilyen, teljes mértékben adoptálódott elem, a szóképzésben is részt vesz. Az elkövetkezendő fejezetben a szóképzés két alapvető módját, a prefixációt és a szuffixációt mutatom be, mégpedig az egyes szófajokat külön-külön tárgyalva. 3.5.1. A prefixáció A prefixáció olyan szóalkotási eljárás, amelynek során az alapszóhoz prefixumot illesztünk, s így új szót kapunk. A prefixáció nem jár szófajváltással, s a muravidéki szlovén irodalmi nyelv magyar jövevényszavainak esetében a szuffixációhoz képest ritkább szóképzési eljárásnak bizonyult. 3.5.1.1. Főnév A főnév prefixációja – korpuszunk szerint – a muravidéki szlovén irodalmi nyelv magyar jövevényszavainak körében ritka szóalkotási eljárásnak bizonyult. A főnevekhez kapcsolt prefixumok: 1. pod-, pl. podešpereš ’alesperes’; 2. ne-, pl. nehasnovitost ’haszontalanság’, nemertüčlivost ’mértéktelenség’. A pod- prefixum a magyar al- igekötőnek felel meg, míg a ne- prefixum fosztóképzői jelentéssel bír. 3.5.1.2. Melléknév A melléknevek képzésénél sem volt gyakori a prefixáció, amelynek során kizárólag a neprefixumot használták. Ez a főnevekhez esetében hasonlóan, fosztóképző funkcióval bír, pl. nehasnoviten ’haszontalan’, nehasnoviti ’haszontalan’, nemertüčlivi ’mértéktelen’. 3.5.1.3. Igék Az igék esetében a prefixáció valmelyest gyakoribb eljárásnak tekinthető, mint a főnevek és melléknevek esetében láthattuk. Az igék prefixációjára a befejezett aspektusú igék alkotása miatt került sor. A folyamatos aspektusú igékből befejezettet képző prefixumok a következők: 1. na-, pl. nakinčiti se ’feldíszítődik’; 76 2. o-, pl. obatoriti/obatriti/obatrivati/obatriviti ’felbátorít’, obetežati ’megbetegszik’, odičiti ’megdicsőít’, okinčati ’feldíszít’, okoronati ’megkoronáz’, okoronüvati ’megkoronáz’; 3. od-, pl. odkapčiti ’elválaszt’; 4. po-, pl. poaldüvati ’feláldoz’, pobatriviti se ’felbátorodik’, pohasniti ’kihasznál’; 5. pri-, pl. prikapčiti ’hozzákapcsol, hozzácsatol’, prikapčiti se ’hozzákapcsolódik’; 6. u-, pl. utaboriti se ’letáborozik’; 7. z-, pl. zrendelüvati ’elrendel’, zbantati/zbantivati/zbantuvati/zbantüvati ’megbánt’. Mint az a felsorolásból is látható az igékhez járuló leggyakoribb prefixum az o- és a po-, míg a na-, od-, pri- és z- prefixum csak egy igénél vagy annak több alakváltozatában fordul elő. 3.5.2. A szuffixáció A szuffixáció a prefixáció mellett a másik szóalkotási mód, amely a muravidéki szlovén irodalmi nyelv magyar jövevényszavait érintette, s amelynek segítségével egy-egy magyar jövevényszó egészen gazdag szócsaládot alakított ki. A szuffixációt szófajonként mutatom be, éppúgy, mint a prefixációt, azzal a különbséggel, hogy ebben az esetben az egyes szófajokat további alpontokra bontom. Ennek a csoportosításnak az alapja az lesz, hogy milyen szófajú szó keletkezik az egyes szuffixumok segítségével. 3.5.2.1. Főnevek A muravidéki szlovén irodalmi nyelv magyar jövevényszavai közül főnévből, melléknévből, igéből és számnévből képeztek főneveket. 3.5.2.1.1. Főnévből képzett új főnév A muravidéki szlovén irodalmi nyelv magyar jövevényszavainak legnagyobb része főnév, amelyekből különböző szuffixumok segítségével további főneveket alkottak. A korpuszban előforduló főnévből főnevet képező szuffixumok a következők: 1. -ar (< ősszl. *-arъ < ófn. -ari < lat. -arius), (vö. Bajec 1950: 25), pl. cipelar ’cipész’; 2. -ec (< ősszl. *-ьcь), (vö. Bajec 1950: 106) pl. falačec ’falatka’, jalec ’álnok, csaló’, papinec ’pápista’, vankušec ’vánkos’; 3. -ek (< ősszl. *-ьkъ, *-ъkъ), (vö. Bajec 1950: 90), pl. falaček ’falatka’, varašek ’városka’; 77 4. -ica (< ősszl. *-ika), (vö. Bajec 1950: 100), pl. betežarnica ’betegeskedő nő’, čontica ’csontocska’, djülejšnica ’gyülekezőhely, gyűlésterem’, gazdarica ’gazdasszony’, hercegovica ’hercegnő’, kefica ’kefécske’, partica ’pártácska’, sakačica ’szakácsnő’, somarica ’szamár (kanca)’, tanačnica ’tanácsterem’; 5. -iček, pl. falačiček ’falatka’; 6. -ija (< ófn. -ie < újlatin -ia), (vö. Bajec 1950: 18), pl. birovija ’bíróság’, čalaria/čalarija ’csalás, ravaszság’, eršekia/eršekija ’érsekség’, gazdija ’gazdaság’, ’hercegség’, hercegia ’hercegség’, hercegovija katanija ’katonáskodás’, meštria/meštrija ’mesterség’, pišpekija/püšpekija/püšpökija ’püspökség’; 7. -ina (< ősszl. *-ina), (vö. Bajec 1950: 48), pl. öročina/öröčina ’örökség’ 8. -inja (< ősszl. *-yńa/-yńi), (vö. Bajec 1950: 46), a szuffixum feltehetőleg germán eredetű (Bajec 1950: 47), pl. papinkinja ’pápista (nő)’; 9. -ka (< ősszl. *-ьka, *-ъka), (vö. Bajec 1950: 93), pl. kinčničarka ’kincstárosnő’; 10. -nik, pl. betežnik ’beteg (férfi)’, jalnik ’álnok, csaló (férfi)’, kinčnik ’kincstáros’, öročnik/öröčnik ’örökös’, tanačnik ’tanácsos’, tentavnik/tentnik ’tintatartó’; 11. -stvo (< ősszl. *-ьstvo), (vö. Bajec 1950: 64), pl. apoštolstvo ’apostolság’, hadnadjstvo ’parancsnokság’, jeretinstvo ’eretnekség’, koudištvo ’koldusság’, papinstvo ’pápistaság’, pišpekstvo ’püspökösség’, tolvajstvo ’tolvajlás’. A bemutatott főnévből főnevet képző szuffixumokat funkciójuk szerint is csoportosíthatjuk: 1. konkrétból elvont fogalmat képező szuffixumok: -ija (čalaria/čalarija, katanija, meštria/meštrija), -stvo (apoštolstvo, hadnadjstvo, jeretinstvo, koudištvo, papinstvo, pišpekstvo, tolvajstvo); 2. hímnemű, élőlényt képező szuffixumok: -ar (cipelar), -ec (jalec, papinec), -nik (betežnik, jalnik, kinčnik, tanačnik); 3. nőnemű, élőlényt képező szuffixumok: -ica (betežarnica, gazdarica, hercegovica, sakačica, somarica), -inja (papinkinja), -ka (kinčničarka); 4. kicsinyítő képzők: -ec (falačec, vankušec), -ek (falaček, varašek), -ica (čontica, kefica, partica), -iček (falačiček); 5. helyet képző szuffixumok: (djülejšnica, -ica tanačnica), -ija eršekia/eršekija, gazdija, hercegovija, pišpekija/püšpekija/püšpökija); 6. elvont főnévből elvont főnevet képező szuffixum: -ina (öročina/öröčina); 7. anyagnévből használati tárgyat képező szuffixum: -nik (tentavnik/tentnik). 78 (birovija, 3.5.2.1.2. Melléknévből képzett főnév A melléknevekből általában elvont értelmű főneveket, vagy pedig élő egyedeket jelölő főneveket képeztek. A főnevek képzésére használt szuffixumok az alábbiak voltak: 1. -ec, pl. gingavec ’gyenge (férfi)’; 2. -ica, pl. kinčnica ’ékszerdoboz’; 3. -ija, pl. hamičia/hamičija ’hamisság’; 4. -(n)jak (< ősszl. *-jakъ), (vö. Bajec 1950: 80), pl. hamičnjak ’hamis, csaló ember’, nemešnjak ’nemes’; 5. -ost (< ősszl. *-ostь), (vö. Bajec 1950: 70), pl. batrivnost/batrivost ’bátorság’, betežlivost ’betegeskedés’, betežnost ’betegség’, čalarnost ’csalás, ravaszság’, odičenost ’megdicsőülés’, gingavost/ginglavost ’gyengeség’, hasnovitost ’hasznosság’, jalnost ’álnokság’, mertüčlivost ’mértékletesség’. A példák száma jól mutatja, hogy a melléknevekből leggyakrabban elvont főneveket alkottak az -ost szuffixum segítségével. A többi szuffixum használata szinte csak egy-egy szóra korlátozódik. 3.5.2.1.3. Igéből képzett főnév Az igékből leggyakrabban főneveket képeztek: 1. szenvedő melléknévi igenév + -je, pl. alduvanje/aldüvanje ’áldozás’, bantüvanje ’bántás’, batrivanje ’bátorítás, vigasztalás’, cifranje ’cifrálkodás’, dičenje ’dicsőítés’, odičenje ’megdicsőülés’, engedüvanje ’elbocsátás, elengedés’, kebzüvanje ’vigyázás, figyelés’, okinčanje ’feldíszítés’, koronüvanje ’koronázás’, okoronanje ’megkoronázás’, mentüvanje ’mentés’, öroküvanje/öröküvanje ’öröklés’, rendelüvanje ’rendelés’, zrendelüvanje ’elrendelés’, tanačivanje ’tanácsolás’, vadlivanje/vadluvanje/vadlüvanje verostüvanje/verustüvanje/vörustüvanje ’virrasztás’, ’megvallás’, zbantivanje/zbantüvanje ’megbántás’; 2. szenvedő melléknévi igenév + -stvo, pl. vadlüvanstvo ’megvallás, vallomás’; 3. szenvedő melléknévi igenév + -ost, pl. vadlüvnost ’megvallás, vallomás’; 4. igető + -telj > -tel > -teo, pl. batritel/batrivitel/batriviteo ’bátorító, vigasztaló’; 5. igető + -ec, pl. vadlüvec ’beismerő, megvalló’. A fenti példák alapján kijelenthetjük, hogy leggyakrabban a szenvedő melléknévi igenévből képeztek főneveket, amely párhuzamba állítható a szlovén nyelv szóalkotási tendenciáival is. A szenvedő melléknévi igenév + -je szuffixum segítségével ún. nomina 79 actionis-t képeztek, amely igei cselekvést fejez ki (Bajec 1950: 126). A szenvedő melléknévi igenév + -ost és -stvo szuffixummal elvont jelentésű főnevet képeztek. Az igetőhöz járuló -ec és -tel/-teo szuffixummal ún. nomina agentis keletkezett, amely a cselekvőt jelöli (Bajec 1950: 126–7). 3.5.2.1.4. Számnévből képzett főnév Az egész korpuszban csupán egyetlen számnév, a jezero ’ezer’ szerepel, amelyből a -nik szuffixum segítségével a jezernik ’ezredes’ szót képezték. 3.5.2.2. Melléknevek A mellékneveket legygakrabban főnévből, vagy igéből képezték, egyetlen esetben azonban melléknévből képzett melléknevet is találunk. 3.5.2.2.1. Főnévből képzett melléknév A főnevekből szuffixációval mellékneveket is képeztek. A melléknévképzésben résztvevő szuffixumok a következők: 1. -an (< ősszl. *-anъ), pl. cifran ’cifra’; 2. -ast(i), az ősszl. *-as és *-at kereszteződéséből jött létre, s már az óegyházi szlávban is élt -astъ alakban (Bajec 1952: 54), pl. betežasti ’beteges’, cifrasti ’cifra’, partasti ’pártás’; 3. -av + -en, pl. džündžaven ’gyöngyös’; 4. -av(i) (< ősszl. *-avъ), (vö. Bajec 1952: 13), pl. čonkavi/čonklavi ’csonka’, tintavi ’tintás’; 5. -en (< ősszl. *-ьnъ), pl. akoven ’akós’, aldoven ’áldozati’, betežen ’beteg’, čonten ’csontos’, hajdučni ’hajdú-’, jalen ’álnok, csaló’, kinčni ’kincses’, mertüčen ’mértékletes’, modušen ’módos’, öročni ’örökös’, pelden ’példás’, tanačen ’tanácsos’; 6. -ev + -en, pl. džündževni ’gyöngyös’; 7. -iv(i) (< ősszl. *-ivъ), (vö. Bajec 1952: 13), pl. jalnivi ’álnok, csaló’; 8. -liv(i) (< ősszl. *-ьľivъ), (vö. Bajec 1952: 18), a muravidéki szlovénben a palatális -ľ depalatalizálódik, így a helyén -l áll, pl. betežliv ’beteges’, mertüčliv ’mértékletes’; 9. -ov (< ősszl. *-ovъ), (vö. Bajec 1952: 13), pl. apoštolov ’apostoli’, balžamov ’balzsamos’, betežnikov ’beteg’, dohanov ’dohányos, dohány’, faraov ’fáraói’, Meššiašov ’Messiási’, püšpekov/püšpökov ’püspöki’, šatanov ’sátáni’; 10. -ovit(i), pl. hasnovit ’hasznos’; 80 11. -čki/-ski/-ški (< ősszl. *-ьskъ < indoeur. *-ǐsko), (vö. Bajec 1952: 62), pl. apoštolski ’apostoli’, ’bársonyos’, baršomski/baršonski deački/diački ’latin’, evandjeliomski/evangeliomski ’evangéliumi’, horvački ’horvát’, husarski ’huszár-’, juniuški ’júniusi’, katanski ’katonai’, kodiški/koudiški ’koldus-’, majuški ’májusi’, mešterski ’mesteri’, orjaški ’óriás’, oroslanski/oroslanjski ’oroszlán-’, orsački ’országos’, papinski ’pápista, katolikus’, paradižomski ’paradicsomi’, püšpekijski/püšpekski/püšpeski ’püspöki’, profetinski ’prófétai’, purgatoriumski ’purgatóriumi’, somarski ’szamár-’, ’városi’, varaški/varoški taborski ’tábori’, tolvajski ’tolvaj-’, varmedjeski/varmedjevski/varmedjijski/varmedjövski ’vármegyei’, žoltarski ’zsoltáros’. A példák számából kitűnik, hogy a leggyakoribb főnévből melléknevet képző szuffixum a -čki/-ski/-ški, míg az -av, -iv(i) és -ovit(i) szuffixum segítségével mindössze egy-egy melléknév keletkezett. Két esetben összetett szuffixumot is találunk, érdekes, hogy mindkettő ’gyöngyös’ jelentésű melléknevet képzett. 3.5.2.2.2. Melléknévből képzett melléknév A melléknévből egyetlen példa esetében új melléknevet képeztek, bár ebben az esetben a szuffixum akár összetett képzőként is értelmezhető: hasen + -ovit + -en → hasnoviten ’hasznos’. 3.5.2.2.3. Igéből képzett melléknév Az igék folyamatos alakjából mellékneveket képeztek, mégpedig az alábbi szuffixumok segítségével: 1. -an(i), pl. ’feláldozott’, alduvan/aldüvan koronan/koronüvani ’koronázott’, obatrivani mentüvan ’felbátorodott’, ’megmentett’, rendelüvan ’elrendelt’, zrendelüvani ’elrendelt’; 2. -en, pl. batrivni ’bátor’, dičen ’dicsőített’, odičeni ’megdicsőült’, preodičeni ’dicsőséges’; 3. -ski, pl. vadlüvanski ’megvalló, elismerő, beismerő’. A melléknevek leggyakoribb képzője a példák tükrében az -an(i) volt. 3.5.2.3. Igék A muravidéki szlovén irodalmi nyelv magyar jövevényszavai közül a főnevekből képeztek igéket. 81 3.5.2.3.1. Főnévből képzett ige Mielőtt a főnévből igét képező szuffixumok áttekintésébe kezdenénk, meg kell jegyeznünk, hogy néhány példa esetében nem dönthető el teljesen világosan, hogy már a muravidéki szlovénban alakult-e így a szó, vagy pedig a magyar ige átvételével van-e dolgunk, amely aztán a muravidéki szlovénba kerülve honosító képzőt kapott. Főnévből igét a következő szuffixumok segítségével képeztek: 1. -ati, pl. balžamerati ’balzsamoz’, kefati ’kefél’; 2. -iti, pl. hasniti ’használ’, jaliti se ’színlel, tetteti magát’, kinčiti ’díszít’; 3. -ivati, pl. čirizivati ’csirizzel ragaszt’, peldivati ’példáz’, salašivati ’szállásol’; 4. -oti, pl. hasnoti ’használ’; 5. -üvati, pl. betegüvati ’betegeskedik’, öroküvati/öröküvati ’örököl’, peldüvati ’példáz’, profetüvati ’prófétál’. Amint az a példák számából is kitűnik, a főnévből képzett igék száma meg sem közelíti a főnévből alkotott főnevek, vagy melléknevek számát. A leggyakoribb, főnévből igék képzésére használt szuffixum az -üvati volt, míg az -oti képzőt csupán egyetlen szóban fedezhetjük fel. 3.5.2.4. Igenevek A muravidéki szlovén irodalmi nyelv jellegzetes elemének tekinthető a particípiumok rendszere. A muravidéki szlovén irodalmi nyelvben használt -č és -ši/-vši végződésű határozói és melléknévi igenevek használatának hagyománya egészen az indoeurópai alapnyelvig nyúlik vissza, ahonnan azt később az ősszláv és az ószláv örökölte. Az ószlávban -č végződésű alakokat a jelen idejű igealakból, míg a -ši végződésűeket a főnévi igeneves alakból képezték (Babič 2008: 202, 207). Az ószlávban kétféle particípium, a participium praesens activi és a participium praeteriti activi élt. A participium praesens activi egyidejűséget, míg a praeteriti activi előidejűséget fejez ki (Babič 2008: 201). Az ószlávból ismert particípiumok rendszere az egyes szláv nyelvekben különféleképpen alakult. A muravidéki szlovén irodalmi nyelvben használt particípiumokat az ószlávban megfigyelhető használattal egybevetve Marko Jesenšek (1998b: 258–289; 2010: 185–208) vizsgálta. Marko Jesenšek (1998b: 265–6) véleménye szerint a muravidéki szlovén irodalmi nyelvben a particípiumok használata sok hasonlóságot mutat az ószláv szövegekben megfigyelhető jellegzetességekkel. A legnagyobb különbség a biti segédige melletti particípium- 82 használatban érhető tetten, ugyanis ezt Küzmics István Újszövetség fordításában nem találjuk meg. A muravidéki szlovén irodalmi nyelv magyar eredetű igéiből képzett igenevek a következők voltak: 1. -č, pl. aldüvajouči ’áldozó’, dičeči ’dicsőítvén’, kebzüjouči/kebtüvajouči ’vigyázó’, koldüvajouči/koudivajouči ’kolduló’, ’példázva’, vadlüvajoči/vadlüvajouči öroküvajouči ’öröklő’, peldüvajouči ’megvalló’, verostüvajouči/verustüvajouči/vörustüvajouči ’virrasztó’; 2. -vši, pl. pohasnivši ’felhasználván’, zrendelüvavši ’elrendelvén’. A fenti példák száma jól mutatja, hogy a -č szuffixumos igenevek gyakoribbak voltak a magyar eredetű igékből képzett particípiumok körében, mint a -vši szuffixummal képzettek. A -vši szuffixumos particípiumot mindkét esetben befejezett aspektusú igéből képezték, míg a -č szuffixumosokat inkább folyamatos igékből, s csak ritkán befejezettekből. 3.5.2.5. A számnév A muravidéki szlovén irodalmi nyelvben a jezero ’ezer’ számnévből a jezerni ’ezredik’ sorszámnevet képezték. 3.5.3. Összegzés Az előző fejezetekben a muravidéki szlovén irodalmi nyelv magyar jövevényszavainak a szóképzés területén kifejtett hatását mutattam be. Külön foglalkoztam a prefixációnak és a szuffixációnak, mint két alap szóképzési-módnak a kérdésével. Mindkét szóképzési módot szófajonként külön mutattam be, s a bemutatott jelenségeket a korpuszban megtalálható példákkal illusztráltam. A jövevényszavaknak a szóképzés területén kifejtett hatása azt jelzi, hogy az adott szó mennyire vált az átvevő nyelv rendszerének részévé. Ennek alapján kijelenthetjük, hogy számos olyan magyar jövevényszó élt a muravidéki szlovén irodalmi nyelvben, amely annak teljes értékű részévé vált, hiszen a szóképzésben betöltött aktív szerepének köszönhetően akár igen gazdag szócsaládot is alkothatott. Ilyenek például a beteg, kinč, pelda, tanač, vadlüvati, stb. szavak. A példák jól mutatják azt is, hogy a szuffixáció sokkal gyakoribb szóalkotási eljárásnak számított, mint a prefixáció. Az összegyűjtött anyag tükrében megállapítható, hogy körülbelül azonos számú közvetlen jövevényszó, és már a muravidéki szlovén irodalmi nyelvben keletkezett képzett szó élt a muravidéki szlovén irodalmi nyelvben. 83 4. A muravidéki szlovén irodalmi nyelv magyar jövevényszavainak szótára A szócikk felépítése A szótár a muravidéki szlovén irodalmi nyelv magyar jövevényszavait tartalmazza. A szócikk részei az alábbiak: 1. címszó – a mai szlovén irodalmi nyelv helyesírása szerint, pl. fiškališ, kivételt képez az ei és ou diftongus, pl. kejp, koudivati, valamint azok a kettős mássalhangzók, pl. Meššiaš, amelyeket, mint a muravidéki szlovén nyelv jellegzetességeit megtartottam; 2. grammatikai adatok – a főneveket egyes szám alany esetben, pl. birka, jezernik, (kivételt képeznek a csak többes számú főnevek (plurale tantum), pl. bajusi); a mellékneveket és melléknévi igeneveket egyes szám hímnem alany esetben, pl. hirešen, aldüvajouči, az igéket főnévi igeneves alakjukban közlöm, pl. batriti. A főnevek után feltüntetem az egyes szám birtokos esetét (plurale tantumoknál a többes szám birtokos esetét), a melléknevek és melléknévi igenevek esetében a nőnemű és semlegesnemű alakot, az igéknél pedig az egyes szám jelen idejű első személyű alakot; 3. szófajt jelölő stílusjelzők, pl. adv., adj., a főneveknél a nem: masc., fem., n., az igéknél az aspektust jelöltem: impf., perf; 4. az irodalmi szlovén és magyar jelentés, amelyeket a ▪ jel választ el egymástól; 5. a jelentések megadása után a szó adatoltságára vonatkozó szótári hivatkozások találhatók: szláv és szlovén etimológiai szótárak (Miklosich 1886; ESSJ; SES), Pleteršnik szlovén-német szótárának (Plet. 1, 2), a szlovén irodalmi nyelv szótárának (SSKJ), muravidéki szlovén nyelvjárási (Novak 1996; Mukič 2005; Bajzek Lukač 2009) és a muravidéki nyelvtörténeti szótárak (Novak 1988; Novak 2006) adatai; 6. a magyar jövevényszó etimológiájának bemutatásában elsősorban a TESz és EWUng adataira támaszkodtam, amelyeket bizonyos esetekben kiegészítettem Hadrovics László (Hadrovics 1965, 1975, 1985) és Kniezsa István (Kniezsa 1974) kutatásainak eredményeivel; 7. a muravidéki szlovén szó magyar eredetét igazoló tények bemutatása; 8. a szócikkeket nyelvtörténeti anyag zárja, amelynek összeállításakor az alábbiakat vettem figyelembe: - minden esetben közlöm a szó első és utolsó előfordulási helyét, s amennyiben ez lehetséges még egy harmadik példát is közlök. A szócikkenkénti három példa kiválasztásakor igyekeztem ügyelni arra, hogy ha van 18. és 20. századi előfordulás, 84 akkor egy 19. századit közlök harmadikként. Ahol a szóra az első adat a Martyánczi énekeskönyvből való, akkor azt, ha van, a 18. századi előfordulás követi; - a szemléltető anyag példáit mindig eredeti helyesírásukban közlöm. 9. Azokat a szavakat, amelyek már a muravidéki szlovénban alakultak a ► jellel elválasztva alszócikkben dolgozom fel. Az alszócikk felépítése megegyezik a főszócikk felépítésével. 10. A többjelentésű szavak jelentéseit arab számokkal elválasztva 1., 2. dolgozom fel. Rövidítések jegyzéke adj. melléknév adv. határozószó aln. alnémet alt. altaji ang. angol av. avesztai (zend) az. azerbajdzsáni baj.-osztr. bajor-osztrák bask. baskír blg. bolgár cs. cseh csag. csagatáj csuv. csuvas e. lat. egyházi latin fem. nőnem fr. francia gör. újgörög h. baj.-osztr. hazai bajor-osztrák h. lat. hazai latin hn. helynév hr. horvát impf. imperfektum indoeur. indoeurópai interj. indulatszó ir. ném. irodalmi német 85 ir. oszm. irodalmi oszmán jak. jakut Kāšγ. Brockelmann, C.: Mitteltürkischer Wortschatz nach Mahmūd al-Kāšγarīs Dīvān luγāt at-turk. k. lat. középkori latin k. körül kalm. kalmük kfn. középfelnémet kaln. középalnémet kipcs. mameluk kipcsak ld. lásd lat. latin lat.-ol. latin-olasz le. lengyel magy. magyar masc. hímnem mszln. muravidéki szlovén n. semleges nem num. számnév ném. német nyj. nyelvjárási ol. olasz or. orosz or. egyh. szl. orosz egyházi szláv oszm. oszmán óalfr. óalfrancia óegyh. szl. óegyházi szláv ófr. ófrancia ószh. ószerb-óhorvát ószlk. ószlovák ószln. ószlovén ősszl. ősszláv part. particípium perf. perfektum 86 sp. spanyol szl. szláv szlk. szlovák szln. szlovén szn. személynév szr. szerb szr.-hr. szerb és horvát tat. tatár türkm. türkmén úfn. újfelnémet ujg. sárga ujgur ukr. ukrán votj. votják zürj. zürjén A adomaš/aldomaš -a masc. ʻnapitnina, blagoslovʼ ▪ ’áldomás’ (Miklosich 1867: 2, aldov alatt; Miklosich 1886: 2; Plet. 1: 3; ESSJ 1: 3; Petrov-Slodnjak 1978: 301; Novak 1996: 17; BSJ: 14; Novak 2006: 1; Bajzek Lukač 2009: 54). A szó a magyar áldomás átvétele, amely az áld ’áldoz’ ige származéka (TESz 1: 131; EWUng 1: 24). Mint jogi terminus több szomszédos nyelvbe is átkerült (TESz 1: 131). ♦ „Gda Sztarissína sznehom szproszi, ádomás etak naj gori nakloni:”; „Eto ſzo nakráczi nasse recsí, Boug dáj vnogo táksi ádomásov piti, kaj bi mí ſziní ʼsenili, cserí k-móʼsi dávali, Jüncze ino goricze odávali, a ti hüdi nam pa Boug dáj piti.”; „Mámo eti edno veliko zálogo, stera je zaloʼsena do toga veſzéloga Jürjevoga dnéva, ino je oblüblena po prednyem hodécsem csloveki, da kíkoli dvá pinta ádomássa ſzmej ſzpiti, od tiſztoga bomo naprej csakali to zálogo.” SIZ 1807: 5, 6, 17–8; „Aldomas Goszpodna Jesusſa, prebivai / vſzegdar med vami bis.” MP: 154; „11. Áldomás bozsi boid zvami, ki boteme szprevájáli” ŽJ 1910: 57. akouv -a masc. ʻstara merska enota okrog 56 litrovʼ ▪ ’akó’ (Miklosich 1867: 1; Miklosich 1886: 2; Plet. 1: 3; SSKJ 1: 20; ESSJ 1: 3; Novak 1996: 17; Novak 2006: 2). A magyar akó átvétele. A magy. szó szláv eredetű, s feltehetőleg egy ószlk. okovъ vagy okovь ’akó, vasalt faedény’ alakból keletkezett (TESz 1: 118; EWUng 1: 18; Kniezsa 1974: 61). A magyarban a szóra az első adat 1226 k. (TESz 1: 118). A m. /o:/ → mszln. /ov/ fonémahelyettesítés 87 szabályos, emellett a magánhangzóra (kölönösen -o-ra végződő szavaknál adaptációs szuffixum is). A muravidéki szlovénban az ősszl. *o, *ǫ diftongizálódott és ou lett (Ramovš 1936: 143)., pl. dobrouta, mouč, nouč, rouka, stb. A rábavidéki szlovénban ma ako ’akó’ alakban él (Mukič 2005: 3). ♦ „Akó ; Akouv” KOJ 1833: 149; „Zácsimbar, ʼzeleznár vágata zstondêrom, logov, vágov, laketnár z laktom, krühsnar z-keblom, vincsar z-akôvom mêri;” KAJ 1870a: 136; „V-drʼzêlaj ausztrie jeszte 2293 naprávnic pive, v-steri sze 21.687,650 akôvov pive naprávi i od toga sze 24.851,540 rainskih dácsa potrosnya plácsa.” AIP 1876: 5/8 ► akoven -na -no adj. ʻkar je 56 litrov velikoʼ ▪ ’akós’. Az akouv ’akó’ főnévből -en képzővel képzett melléknév. ♦ „Akóvni lagvicsek prázen, szája i krejganye.”; „Akóvni lagvicsek z vínom napunyeni, radoszt.”; „Akóvni lagvicsek pun, bogásztvo.” PJ 1909: 3, 4, 4. alabaštrom -a masc. ʻalabasterʼ ▪ ’alabástrom’ (Novak 2006: 2). A magyar alabástrom átvétele. A magyarban 1416 u./1466 óta adatolható, s a lat. alabastrum, alabaster ’kenőcstartó edény’ szóból származik (TESz 1: 124; EWUng 1: 21). A mszln. szó magyar eredetéről a latin /-st-/ helyén megőrzött magy. /-ʃt-/, valamint az -om szóvég tanúskodik. ♦ „Priſztoupila je knyemi edna ʼzena, ſtera je alabaſtrom drágoga mazala mejla; i v je je veljála na glávo nyegovo; gda bi pri ſztoli ſzedo.” KŠ 1771: 87; „I ovo edna ʼsena, stera je bíla vu várasi grejsnicza, kakje zvejdla, ka je doli ſzeo vu hiʼsi Farizæusovoj, prineſzla je alabastrom maſztí,” KM 1804: 111. aldov -a masc. ʻžrtevʼ ▪ ’áldozat’ (Miklosich 1867: 2; Miklosich 1886: 2; Plet 1.: 3; ESSJ 1: 3; Novak 1996: 17; Mukič 2005: 4; Novak 2006: 2; Bajzek Lukač 2009: 56). A szót a horvát és szlovén szakirodalom (ERHSJ 1: 26; Novak 1996: 17) a magy. áldó szó átvételének tartja, amelyben a szabályos /o:/ → /ov/ fonémahelyettesítés zajlott le, s lett egy egész szócsalád alapszava. Hadrovics László (1985: 115) mutatott rá arra, hogy ez nem lehetséges, ugyanis a szó nem élt a magyarban ilyen jelentésben, s önállóan nem is, hanem csak szókapcsolatokból, mint pl. áldókút, bélesáldó adatolható. Véleménye szerint az aldovati, alduvati alakok tekinthetők alapszónak, s ezekből keletkezett elvonással az aldov (Hadrovics 1985: 115). A szó már a Martyánczi énekeskönyvben is megvan, s a felhasznált források közül harmincból is kimutatható, tehát korán jelentkezik, s egészen 1913-ig van rá adat. ♦ „Vu pocsétki Szveita gda / je on za vaz aldov, Otecz mene / odlocsil, paki zvami on ſze je / zmiril, i Nebeszko Krallesz,, / tvo, onda vam napravil.” MP: 73; „Dai da naſſega Goſzpodna Jesussa Kristussa tvoiega lblénoga ſzina neduſne ſzmerti Aldov, bode zadovolnoſzt za nyegove grehe.” SM 1747: 61; „Srce Jezusa, áldov za grehšnike.” KLJ 1913: 160 ► aldoven -na -no adj. 88 ʻžrtvovanʼ ▪ ’áldozati’. Az aldov főnévből -en képzővel képzett melléknév. ♦ „Áldovni ali darilni pejnezi, vkánis sze.” PJ 1909: 4, (hapax legomenon). alduvati/aldüvati -ujem/-üjem impf. ‘darovati, žrtvovati’ ▪ ’áldoz’ (Petrov-Slodnjak 1978: 301; Novak 1996: 17; Mukič 2005: 4; Novak 2006: 2; Bajzek Lukač 2009: 56). A magy. áld igéből -uvati/-üvati képzővel képzett ige. A magyar áld igére adatok 1372 u./1448 k. óta; álalapszava valószínűleg ősi örökség a finnugor korból (TESz 1: 130; EWUng 1: 24). ♦ „I gda Goſzpon Bogh ſzebe / alduva, za naſſe pregreisene, O,, / cza ſzvojega veliko ſzerdo, on to / hitro vtisi.”; „Ino od preklésztva nasz men,, / tuvala; dai nam na to pomocs ſzve,, / toga Duha mocs, da Te aldujemo, / i zvisavamo.”; „Ar Ti / leprai ſzam aldues, zmosno mo,, / je delo; Tebi preporocsam, mo,, / je Teilo j Dusſo, csini tako Ti zme,, / nom, kak je volllya Tvoja.” MP: 169, 184, 260; „Ti ſztári ſzo ga z-Ez. 1,10. Oz. 4,7. pod gyncseſzkim kejpom, ka ſze od Zakariás popa, kí je pouleg drgoga i zgynczi áldvao, zacsne, kázali.” KŠ 1771: 159; „Áldüjte áldove pravicze, i vüpajte sze vu Goszpodni.” TŠ 1848: 4; „csrne szüknye bo noszile, dopolovicze leta, potom govorile bodo naj, pocsiva pokojno boug v-szamogoucs i ga áldüj, dáj me veszélo sztáti.” ŽJ 1910: 50. ► aldüvajouči -a -e part. ʻdarujoč, žrtvujočʼ ▪ ’áldozó’ (Novak 2006: 2). Az aldüvati igéből képzett participium. ♦ „Ár je tou on vcsíno ednouk ſzám ſzebè áldvajoucsi.” KŠ 1771: 683; „Ne odvrni od nász tvojega ſzv. lícza, vu naſſi potrejbcſinaj, nego tvoje milosztivne ocsí vrzi na nász Goszpodne, i pszlüjhni milosztivno Áldüvajoucsega Redovníka molitve, kí ſze za tvoje vörne tebi moli,” KM 1783: 108; „Na onom meszti je Dávid oltár zozídao Goszpodni, áldüvajôcsi áldov záhválnoszti i te vdárecz je presztano.” TŠ 1847: 87. ► alduvati se/aldüvati se -ujem/-üjem se impf. ʻžrtvovati seʼ ▪ ’feláldozza magát’. ♦ „Jesus Christus prava zor,, / ja, ki szi z Nebész doli / sztopil, za nasz ſzi sze / ti alduval.” MP: 96 (hapax legomenon); „ta lübéznoszt Tvoja, Dáva Právo vüpanye, Kí ſzi ſze za náſz áldüvao,” BRM 1823: 48; „Szpevaj, da je Jezus zmágao / Gda za nasz sze aldüvao.” BJ 1868: 219. ► alduvan/aldüvan -a -o adj. ʻžrtvovanʼ ▪ ’feláldozott’ (Novak 2006: 3). Az alduvati igéből -en képzővel alkotott melléknév. ♦ „Za nász szi álduván, ino szi kri,, / san :/:”; „Za greisna Adama, i / Eve nӳe vgresenӳa, ospotan / szi popluvan szi, i potom alduván.” MP 184, 198; „Od bolvanom áldvane hráne, VIII, 1–13.” KŠ 1771: 489; „Tebi bojdi, Oh szvéti Bôg! Moj ʼzitek áldüvani: teda naj szi vdári gdakoli ta szlednya vöra, ona me ne posztrási;” CJ 1829: 84; „Telko trosta ne sze dálo / Od nikoga scse meni / Kak na krizsi aldüváno / Bozsje szrce po tebi.” IF 1904: 32. ► alduvanje/aldüvanje a n. ‘darovanje, žrtvovanje’ ▪ ’áldozás’ (Petrov-Slodnjak 1978: 301; Mukič 2005: 4; Novak 2006: 2). Az alduvati igéből -anje képzővel alkotott főnév. ♦ „Dai Jesus da Tvoje / moke, za 89 naſſe greihe velike, / pred oczem Bogom bodejo, / alduvane vekivecsno. Amen.”; „Vzemimo mi za dobro, Chri,, / ſtuſſev leipi dar, pred ſzvoim / oczem Bogom, prietno álduvanӳe.”; „Vzél szi znász ocsino ſzer,, / doſzt, dobil szi nam miloszt, zteim / Tvoim Alduvanӳem, i zkervnim / preleanӳem.” MP: 174, 214, 218; „Po vnougi lejtaj ſzam pa priſao álmoſtva csiniti národi mojemi i áldvanya.” KŠ 1771: 417; „Daj, naj v-Tvojem obecsanyi Mámo ſztálno vüpanye, I v-Kriſztusa áldüvanyi Vdáblamo zvelicsanye.” BRM 1823: 166; „Áldüvanye. Tebi zrocsímo oh Bóg!” PJ 1900: 46. ► poaldüvati -üjem perf. ‘podariti’ ▪ ’feláldoz’ (Novak 2006: 443). Az aldüvati ige po- prefixumos befejezett aspektusú párja. ♦ „2. Jezus na ſzvêt pridôcs Je grátao nassa ſzvetloſzt; Vcsí grêh oſztaviti; Szpeláva na poboʼznoſzt: Na te vernoſzti pôt Nam je példo prídao, I ſzamoga ſzebé Za náſz poáldüvao.” BRM 1823: 147 (hapax legomenon). ametistuš -a masc. ʻametistʼ ▪ ’ametiszt’ (Novak 2006: 3). A magy. ametiszt régi ametisztus alakjának átvétele. A magyarban a szó 1516 óta adatolható, s a meglévő alakváltozatok részben a németből, illetve latinból magyarázhatók, vö. k. lat. amatistus ’ametiszt’ (TESz 1: 148; EWUng 1: 33–4). A mszln. szó magyar eredetére vall a latin /-us/ végződés magyaros /uʃ/ ejtésű alakjának megtartása. ♦ „Te péti ſardonix, te séſzti ſardius, te ſzédmi krizolitus, te ouſzmi berillus, te devéti topázius, te deſzéti krizopraſius, te edenájſzeti hiaczinthus, te dvanájſzeti amethiſztus.” KŠ 1771: 806 (hapax legomenon). apa -e masc. ʻočeʼ ▪ ’apa’ (Plet. 1: 5; ESSJ 1: 5; Novak 2006: 4). A magy. apa átvétele, amely a magyarban köznévként először 1395 k. adatolható; ap- alapszavunk ősi finnugor örökség, vagy pedig gyermeknyelvi szó (TESz 1: 161–2; EWUng 1: 40). ♦ „Veszéli je Apa, íʼ mí sze veszélmo!” SIZ 1807: 35; „1. óra, vöra, apa, apa.” KAJ 1871a: 66; „Dani. Ali, apa, pri szôszedovi jeszte sztári Szabô i mládi Szabô, kakda je pa tô. Ocsa. Tô je tak, szinek,” KAJ 1871b: 87. apat -a masc. ʻopatʼ ▪ ’apát’ (Plet. 1: 5). A magyar apát átvétele. A magyarban 1416 u./1466 óta adatolható (TESz 1: 164; EWUng 1: 41), s a római rítusú szláv opatъ átvétele, vö. hr. opat, szln. opat, szlk. opat, cs. opat, le. opat ’mind apát’ (Kniezsa 1974: 63). ♦ „Stevanovci (od Sz. Stevana Apat) itv.” KOJ 1845: 72 (hapax legomenon). apatur -a masc. ʻopatʼ ▪ ’apát’ (Petrov-Slodnjak 1978: 301; Novak 2006: 4). A magy. apátúr átvétele. A magyarban 1510 óta adatolható (Kniezsa 1974: 63), s az apát és úr szavak összevonásából keletkezett összetett szó. ♦ „Za volo otouka je doſzta trpo ſz. Bernard Apátur: 90 ſz. Agoſton Doctor je tak betegvao, da je niti leʼsati, niti hoditi, ni ſzedeti, ni ſztáti nej mogao.” KM 1780: 105; „Molítev ſz. Bernárda Apátura od Iména Jezuſſovoga.” KM 1783: 37; „Na dén Sz. Benedeka Apátura.” KM 1804: 96. apoštol -a masc. ʻapostolʼ ▪ ’apostol’ (Novak 1996: 18; Mukič 2005: 6; Novak 2006: 4; Bajzek Lukač 2009: 58). A magy. apostol átvétele (Novak 1996: 18). A m. szó először 1372 u./1448 k. adatolható és az egyházi latin apostolus ’apostol’ átvétele (TESz 1: 166; EWUng 1: 42). Korábban a magyar szakirodalom egy része szláv közvetítésűnek tartotta, ám ezt a felvetést a latin /-us/ végződés hiányának ellenére Kniezsa (1974: 589) elveti. A mszln. szó magyar eredetéről a lat. /-st-/ → magy. /-ʃt-/ helyettesítés tanúskodik. ♦ „Jesus na Vuzmene godi, szvo,, / im Jagne jeſzti veli, naſz odrei,, / siti ráta; Glih pri toi iſztoi Vecsérje, / ſzvoi Teſtamentom naredi, / noge miva Apoſtolom, lubezén / terditi vucsi, nim nih / ſzlaboszt oznanuje, do koncza predgo / ſztroſtom.” MP: 159–160; „Poulek szvedocsánsztva Sz. Pávla Apostola sze niscse nemore Bougi dopászti, tal niti zvelicsati prezi vöre Riml. XI. 6.” KOJ 1845: 74; „To, pa kaj je on včio, naj verjemo in to, kaj je zdržati zapovedao se najde v tistoj materi cerkvi, štero je on nastavo i za štere glavara je svetoga Petra apoštola postavo.” KLJ 1910: 5. ► apoštolov -a -o adj. ʻapostolovʼ ▪ ’apostoli’. Az apoštol ’apostol’ szóból -ov képzővel alkotott melléknév. ♦ „naj bole te ſzvéteſnye; liki: kolede, Vüzen, Riſzále i Apoſtolov szvétke.” KŠ 1754: 26; „Dneſz je Apostolov szrdcza Szvétoga Düha miloscsa Z-ſzvojov môdroſztjov zmo’zno napunila, Rázlocsne jezike nyim podelíla, Nyé veſzelíla.” BRM 1823: 88; „O, da bi meo, da bi jezerokrat meo vseh angelov čistost, vseh apoštolov lübezen, vseh mantrnikov vrednosti, vseh spoznovalcov svetost, vseh devic čistost i nedužnost!” KLJ 1910: 74. ► apoštolski -a -o adj. ʻapostolskiʼ ▪ ’apostoli’ (Novak 1996: 18; Mukič 2005: 6; Novak 2006: 4; Bajzek Lukač 2009: 58). Az apoštol ’apostol’ főnévből -ski képzővel alkotott melléknév. ♦ „Vad-li-vá-nye A-po-ſtol-ſzko.” ABC 1725: 9; „Vsze ono, ka vervati moremo, na krátczi nájdemo vu Jasz verjem, ali Apostolszke vere vadlüványi.” KAJ 1897: 56; „Apoštolsko verevadlüvanje:” KLJ 1910: 5. ► apoštolstvo -a n. ʻapostolstvoʼ ▪ ’apostolság’ (Novak 2006: 4). Az apoštol főnévből -stvo képzővel alkotott főnév. ♦ „Naj vzeme ſors ſzl’zbe ete i Apoſtolſztva; od ſteroga je odſztoupo Júdas odidoucsi na meſzto laſztivno.” KŠ 1771: 343; „Gda bi Kriſztus czejlo noucs molo na brejgi, z-vucsenikov szvojim je dvanájſzet odébrao, i na Apoſtolſztvo je nyé podigno.” KM 1796: 101. apriliš -a masc. ʻaprilʼ ▪ ’április’ (Mukič 2005: 6; Bajzek Lukač 2009: 58). A magy. április átvétele. A magyarban 1416 u./1466 óta adatolható és a lat. Aprilis ’április’ szóból származik 91 (TESz 1: 166; EWUng 1: 42). A mszln. szó magyar eredetéről a lat. /-is/ → magy. /-iʃ/ helyettesítés megtartása vall. ♦ „Szvéti Bonaventúra je tüdi tam bio, kak szo 1263. leta áprilisa 13-ga szvétoga Antona grob gorofnoli.” PJ 1898: 20; „Április má 30 dnévov.” PJ 1900: 7. arenda -e fem. ʻnajem, najemninaʼ ▪ ’árenda’ (Miklosich 1867: 3; Novak 1996: 18; BSJ: 25; Mukič 2005: 6; Novak 2006: 5). A felsőszölnöki nyelvjárásban aranda alakban ismert (Bajzek Lukač 2009: 58). A magy. árenda átvétele. A magyarban 1526 óta adatolható és latin eredetű, vö. h. lat. arenda, arrenda ’haszonbér’, k. lat. arenda ’bérbe adott földbirtok’ (TESz 1: 174; EWUng 1: 46). ♦ „Protivno: je nájsao domá vesz réd i praviczo prevrʼseno; - narédo je vecs dugouv kak je v-leti dnouv, z-sterih sze je tak naméno rejsiti, da je dácso prezdigno; zpozádnyejsega brúncza dáo pejneze zlejati; rúdnike, harmice, maute ino králevszka imánya várendo záloʼsi szaraczenusom i ʼsidovom, kí szo krsztsenike vöszcéczali, mantrali, nyih deczo szpoküpili, ino v-pogansztvi gorszkrmili.” KOJ 1848: 34; „Goszpod, pregovorila je z zsalosztnim glászom pomágajte mi: jaz nikak nemorem mojemi hisnomi goszpodi árende plácsati.” IF 1904: 113; „Vsi pôvi naše düše so pred Bogom, hišnim očom menše vrednosti za zadoblenje njegovoga prijátelstva i milošče, kak bi bilo pred ednim kralom edno črvivo jaboko siromaškoga kmeta, arendaša njihove posvetlosti, ki bi žnjim svojo arendo šteo plačati.” KLJ 1913: 19. ► arendaš -a masc. ʻnajemnikʼ ▪ ’árendás’ (Novak 1996: 18; Mukič 2005: 6). A felsőszölnöki nyelvjárásban arandaš alakban ismert (Bajzek Lukač 2009: 58). A magy. árendás átvétele. A magyarban a szó 1673 óta adatolható (NySz 1: 118), amely az árenda főnév -ás képzős származéka. ♦ „Nikák je 24 korón djáo notri v Bouffier goszpodicsine sparavec z tóv prosnyóv, ka naj vu prázno sztojécsi, na dvóje stok hrám arendása dobi.” PJ 1898: 12; „Árendás, brezszkrbna prisesztnoszt.” PJ 1909: 4; „Vsi pôvi naše düše so pred Bogom, hišnim očom menše vrednosti za zadoblenje njegovoga prijátelstva i milošče, kak bi bilo pred ednim kralom edno črvivo jaboko siromaškoga kmeta, arendaša njihove posvetlosti, ki bi žnjim svojo arendo šteo plačati.” KLJ 1913: 19. argumentum -a masc. ʻargumentʼ ▪ ’argumentum, érv’. A magy. argumentum átvétele. A magyarban 1604 óta adatolható és latin eredetű, vö. lat. argumentum ’érv, indok’ (TESz 1: 174; EWUng 1: 47). A mszln. szó magyar eredete a lat. /-um/ szóvég megtartása igazolja. ♦ „II. Argumentum, vkom káʼze a.) Ka je nyegov návuk od Kriſztuſa.”; „II. Argumentum, gde a) vcsí pod hválo zdávanyem za Bo’zo miloſcso Evangyelicsánſzki návuk.”; „II. je argumentum, gde opomína na vre, prouti tim krívim, boj.” KŠ 1771: 556, 701, 757. 92 artikuluš -a masc. ʻčlenʼ ▪ ’artikulus’ (BSJ: 27; Novak 2006: 5). A magy. artikulus átvétele, amely a lat. artikulus szóból származik. A magyar eredet a szóvégi lat. /-us/ → magy. /-uʃ/ végződés megtartásával magyarázható. ♦ „Drügi tauje Vöra kerſchánſzka touje tou Trie Articulusje.” TF 1715: 11; „Vu ti po Lutheri szprávleni i po Melnánktoni znouvics preglédnyeni i vöpoprávleni smalkaldiski ártikulusaj szo evangelicsánci pápo na veke odpovedali.” LUT 1900: 30; „Ártikulus, necsákano vödávanye.” PJ 1909: 4. augustuš -a masc. ʻavgustʼ ▪ ’augusztus’ (Novak 1996: 18; Bajzek Lukač 2009: 59). A rábavidéki szlovénban augustoš alakban is él (Mukič 2005: 7). A magy. augusztus átvétele. A magyarban latin eredetű, vö. lat. Augustus, s 1416 u./1466 óta adatolható (TESz 1: 198; EWUng 1: 59–60). A mszln. szó magyar eredetét a lat. /-us/ → magy. /-uʃ/ helyettesítés megtartása igazolja. ♦ „Augusztus má 31 dnévov.” PJ 1900: 12; „Augusztusa 14-ga szi je vu Marseille-i (na Francoskom) na ládjo szeo z szvojimi továrisi ino szept-ra 14-ga, za eden meszec dní je szrecsno vu Schanghai priseo,” IF 1904: 52. B baja -e fem. ʻnapaka, bolezenʼ ▪ ’baj’ (Novak 1996: 19; Mukič 2005: 9; Bajzek Lukač 2009: 60). A magy. baj átvétele, amely 1260–70/1331 óta adatolható (TESz 1: 218; EWUng 1: 69), a hr. boj ’harc, ütközet’ szóból származik, s mint jogi terminus került át a magyarba (Hadrovics 1965: 13–5). A szó ’baj, betegség’ jelentései magyar fejlemények (TESz 1: 218). A mszln. szó -a honosító képzőt kapott, s azon magyar jövevényszavak sorát gazdagítja, amely a magyarban szláv eredetű, ám megváltozott alakban és jelentéssel került vissza. A honosító képző hozzáadását jelen esetben akár az esetlegesen fellépő homonímia kiküszöbölése is eredményezhette. ♦ „Nemremo meti té nevóle ino baje, v steri ne bi pomócs lehko csakali od szvétoga Antona.” PJ 1898: 15–6 (hapax legomenon). bajusi -i fem. ʻbrkiʼ ▪ ’bajusz’ (Novak 1996: 19; Novak 2006: 7). A rábavidéki szlovénban badjüsi, bagüsi alakban ismert (Mukič 2005: 9; Bajzek Lukač 2009: 60). A magy. bajusz átvétele, amely 1522 óta adatolható és ismeretlen eredetű (TESz 1: 220; EWUng 1: 70). A mszln. szó többes számú alakjának magyarázata, hogy a szláv nyelvekben a bajusz jelentésű szavak plurale tantumok. ♦ „Bajsz; bajuszi, musztácsi.” KOJ 1833: 151; „Na gobci má duge ščetinjaste bajusi.” AI 1878: 20; „Bajuszi cserne, verna lübézen.” PJ 1909: 10. 93 bak -a masc. ʻkozelʼ ▪ ’bak’ (Plet 1: 10; Petrov-Slodnjak 1978: 301; Novak 1996: 19; BSJ: 34; Mukič 2005: 9; Novak 2006: 7; Bajzek Lukač 2009: 61). A magy. bak átvétele. A magyarban 1329 óta adatolható először és baj.-osztr. eredetű, vö. baj.-osztr. bock ’bak’ (EWUng 1: 221). A mszln. szó magyar eredete a kfn. /o/ → magy. /a/ fonémahelyettesítés megtartásával magyarázható, a szlovénban ugyanis megmaradt volna az eredeti /o/ (StriedterTemps 1963: 7). ♦ „Medtejmtoga je pa Rebeka z-csrejde dála prineſzti dvá prebrána baka, i oniva meſzou je meſzto divjácsine ſzkühala, z-kouʼsiczami je pa Jákobi roké, i ſinyek obvíla.” KM 1796: 20; „bak je voj ovcsene csrêde.” KAJ 1871a: 24; „Bak, kastigo dobis.” PJ 1909: 10. ► bakov -a -o adj. ʻkozlovʼ ▪ ’bak-’. A mszln. bak szó -ov képzős származéka. ♦ „Nei naſz je zbáko,, / vom kervjom, odkupil ni zTel,, / csicsovom, nego ſzvojom ſzve,, / tom kervjom, naſſe greihe ode,, / pral je.” MP: 184; „Bakov rogôvje szo zaobrnyeni, repôvje velki.” KAJ 1870a: 100. balžam/balžom -a masc. ʻbalzamʼ ▪ ’balzsam’ (Plet. 1: 11; Novak 2006: 7; Bajzek Lukač 2009: 62). A magy. balzsam átvétele. A magy. szó először 1372 u/1448 k. adatolható és a lat. balsamum ’balzsamcserje, balzsam’, ném. Balsam ’ua.’ szavakkal hozható összefüggésbe (TESz 1: 234; EWUng 1: 76). A mszln. szó magyar eredete a lat. /s/ → magy. /ʒ/ fonémahelyettesítés megőrzésével bizonyítható. ♦ „Jesus od ſzuncza ſzvetleisi, / od Balsama jeszi dragsi, / od ſzlatkocse meda ſzlaisi, / od vszeih ſztvarih lubezneisi.” MP: 92; „Naj me bíje te pravicsen szmileno, naj me kára, li okía balʼzama naj nevtají glávi mojoj;” TŠ 1848; „Balzsam meti, pohvális sze.” PJ 1909: 5; „Jezus od ſzuncza ſzvetlejſi, / Ino od balsoma dragſi, / Od ſzlatkoga méda ſzlájſi, / Od vsze ſztvári lüblenejſi.” KM 1783: 251 (hapax legomenon). ► balžamerati -am impf. ʻbalzamiratiʼ ▪ ’balzsamoz’. A m. balzsamoz igéből származik, vagy a balžam jövevényszó -erati képzős származéka. ♦ „Mrtveca balzsamérati viditi, szkrb mej na szvoje zdrávje.” PJ 1909: 80 (hapax legomenon). ► balžamov -a -o adj. ʻbalzamovʼ ▪ ’balzsamos’. A balžam jövevényszóból -ov képzővel alkotott melléknév. ♦ „Balzsamov dís ozdrávlenye i blájzsensztvo.” PJ 1909: 5 (hapax legomenon). banka -e fem. ʻbankovecʼ ▪ ’bankó’ (Novak 2006: 8). A magy. bankó szó átvétele. A magyarban 1785 óta adatolható és egykori bankócédula szavunk előtagjának önállósodása jelentéstapadással (TESz 1: 240; EWUng 1: 78), amely ebben a formájában 1803 óta adatolható (Hadrovics 1985: 129). ♦ „noʼznar, ʼzlicar po ednom, z-párom ali v-tucati odáva: küpüvec pa vu zláti, szrebri, kufri ali bankaj placsűje.” KAJ 1870a; „Banke, zgübicsek.” PJ 1909: 5. 94 bantüvati -üjem impf. ʻmotiti, žalitiʼ ▪ ’bánt’ (Petrov-Slodnjak 1978: 301; Novak 1996: 20; Mukič 2005: 11; Novak 2006: 8; Bajzek Lukač 2009: 62). A szó a szlovén nyelvterületen még bantovati (Miklošič 1886: 7; Plet. 1: 12; ESSJ 1: 11) és bantuvati (Plet. 1: 12; ESSJ 1: 11) alakváltozatban ismert. A magy. bánt igéből származik, amely -üvati honosító képzőt kapott. A magy. bánt ige a bán igéből alakult -t műveltető képzővel és 1372 u./1448 k. adatolható először (TESz 1: 240; EWUng 1: 78–9). ♦ „Csi pa tí bantűjes drűge, / Li tí szi vrêden kastige.” KAJ 1871b: 84; „Mela szta vsze, beteg je nyidva nej bantüvao, szta (kak dobriv angelje).” KAJ 1897: 7. ► bantüvanje -a n. ʻmotenje, žalitevʼ ▪ ’bántás’ (Petrov-Slodnjak 1978: 301; Novak 2006: 8). A bantüvati igéből -anje képzővel képzett főnév. ♦ „Ne dáj mi [...] ve zobsztom tá zaprávlati; ali pa z bántüvanyem, ogrizávanyem, zaplávanyem i odöjrávanyem ti bliʼze moji oszkrúnyávati. ” CJ 1829: 48; „Szrbszko vladarsztvo je zasztöpniki za eto bantüvanye dalô zadovolsztvo, ár szo nistere glávne zburkase notri polôviti; ali sto zná jeli szo tô ti právi, pa kak bodo kastigani?” AIP 1876/5: 3; „Zdrüženi s vsemi, ki tebe lübijo, te prosimo ponizno, naj odpüstiš vse nevernosti i nezahválnosti, vse mláčnosti i nemirnosti, vse nedostojnosti i bantüvanja, s šterimi tebé lüdje posebno vu najsvetejšem Oltárskom Sakramenti žalijo.” KLJ 1913: 175. ► banta -e fem. ʻmotnja, žalitevʼ ▪ ’bántás’ (Petrov-Slodnjak 1978: 301; Novak 2006: 8). A szó a kaj-horvátban is megvan és Hadrovics László véleménye szerint elvonás a bantuvati/bantovati igéből (Hadrovics 1985: 130). Feltehetőleg a mszln. szó is így keletkezett (Petrov-Slodnjak 1978: 301), hasonlóképpen, mint ahogy az alduvati/aldüvati igéből az aldov főnév, vagy a dičiti igéből a dika főnév. ♦ „Ali akoſze dobro mujemo, ter naſſe zaſzpáne ocſi zbriſemo, tak gli preczi vnouge bánte, vnouga pomenſánya vuſzebi nahájamo, natoliko kai na náz czila ſzvétoga Pavla ſtrditanye gda on vu ednom ſzvojem liſzti [...] etak právi;” TF 1715: 7; „Te neverni doſzta bánte ma, steri ſze pa vu Goſzpodni vupa, onoga dobrouta okouli vzeme.” SM 1747: 96. barat -a masc. ʻmenih, redovnikʼ ▪ ’szerzetes, barát’ (Petrov-Slodnjak 1978: 301; Novak 1996: 20; BSJ: 36; Mukič 2005: 11; Novak 2006: 8; Bajzek Lukač 2009: 62). A magy. barát átvétele. A magyarban 1156/1347 óta adatolható (TESz 1: 246; EWUng 1: 81) és szláv eredetű, vö. ősszl. bratъ, óegyh. szl. bratъ/bratrъ, szr.-hr. brat mind ’fiútestvér, barát, szerzetes’, szln. brat ’fiútestvér’ és a többi szláv nyelvben is. Kniezsa véleménye szerint a magyar szó szerzetes jelentésben a horvátból származik (Kniezsa 1974: 80), ezt a TESz is elfogadja, ám hangalaki kritériumok alapján a szlovákot feltételezik a szó forrásának (TESz 1: 95 246). A mszln. szó magyar eredete mellett a szó elejei mássalhangzó torlódás feloldásának megőrzése szól. ♦ „Tüdi je Sz. Meso doliszpravo: - barátom i apaticzom je zvelicsanye dolipovedao, csi v-hiʼsni zákon nesztoupijo, i t, v” KOJ 1845: 62; „Da je rad v-knige steo, i vCérkvi z-barátni molo „kniʼsni Koloman“ je imenüvan.” KOJ 1848: 24; „Zdaj szo pregnáni z országa vszi barátje i vsze nüne!” IF 1904: 73. ► barački -a -o adj. ʻmeniški, redovniškiʼ ▪ ’szerzetesi’ (Petrov-Slodnjak 1978: 301, barat alatt; Novak 2006: 8). A barat főnévből -čki képzővel alkotott melléknév. ♦ „Ki Luthera vu Wormáciumszko szpráviscse pred szébe zapovej, kama je Luther vu baracskoj hali z-poutnim lisztom (paszus) zazarvani tüdi prisao, gde szo ga níki Czaszari napri nagnyeni Hercegi ino vitézi poszrcsili, dá sze naj nikaj neboji.” KOJ 1845: 60 (hapax legomenon). barbaruš -a masc. ʻbarbarʼ ▪ ’barbár’ (Novak 2006: 8). A régi magy. barbarus átvétele. A magyarban 1575 óta adatolható és a lat. barbarus ’külföldi, idegen; szellemileg, erkölcsileg durva, műveletlen’ szóból származik (TESz 1: 247; EWUng 1: 81–2). A mszln. szó megőrizte a lat. /-us/ → magy. /-uʃ/ végződést. ♦ „I Grkom i barbaruſom i moudrim i neſzpametnim ſzam jaſz duʼzník.”; „11. Csi záto neznam moucsi gláſza: bodem tomi gucsécsemi barbarus, i te gucsécsi pred menom je barbarus.” KŠ 1771: 448, 518. barda -e fem. ʻbradlja, tesarska sekiraʼ ▪ ’bárd, fejsze’ (Plet. 1: 12; BSJ: 37; Novak 2006: 8). A magy. bárd átvétele. A magyarban 1214 óta adatolható, s feltehetőleg ófrancia, vagy közép-, esetleg alnémet jövevény, vö. ófr. barde ’bárd; erdőirtó vagy ácsszerszám’, óalfr. barda ’bárd, fejsze’, kaln. barde ’széles fejsze’, úfn. Barte ’bárd’ (TESz 1: 248; EWUng 1: 82). Mivel a szó csak a magyar nyelvterülettel határos területről ismert (vö. Plet. 1: 12), ezért joggal feltételezhetjük, hogy a muravidéki szlovénba a magyarból került át -a honosító képzővel, vö. magy. csont > mszln. čonta. ♦ „I razbíjávajo navküpe nyega nápravo z szekerami i z bárdami.“ TŠ 1848: 59 (hapax legomenon). barnasti/brnasti -a -o adj. ʻrjavʼ ▪ ’barna’ (Miklosich 1867: 5; Novak 1996: 23; Mukič 2005: 11; Novak 2006: 23; Bajzek Lukač 2009: 63). A magy. barna átvétele. A magy. szó 1349 óta adatolható és német eredetű, vö. szász bron, kfn. brūn/brun mind ’barna’ (TESz 1: 253; EWUng 1: 84). A magy. szó -asti melléknévképzővel illeszkedett be a muravidéki szlovén nyelv rendszerébe, vö. magy. cifra > mszln. cifrasti. A mszln. szó magyar eredetét az is alátámasztja, hogy egyfajta lovak színét jelölték ezzel a melléknévvel, s a magyarban a barna melléknév elsősorban az állatok sötét szőr- illetve testszínét jelölte (TESz 1: 253). ♦ „Szo na 96 priliko pepeonáte, brüncsnate, barnászte, modre, pa vnoge drüge, stere popiszati nemre, stere bi nam szamo málar mogocsi bio raztolmacsiti.” IF 1904: 127 (hapax legomenon); „Nyega lícojna je: brnászta, kak visnya (?).”; „Tak jeszo bêle, csrne, szíve, píszane mácske, kakti zbêlo=csrnimi, i z-bêlo=ʼzútimi krpami, pártaszte z-brnászto=csrnkasztimi pártami (trôje lícojne mácsek je rêtki).”; „Nyega trűp je priglíhni k-trűpi najvéksega meszárszkoga lovinára, ali od toga je kúsi; brnászto szívo bundo i, kak omelo kosaraszti rép má.” KAJ 1870a: 60, 100–01, 170. baršom/baršon/baršonj/baržon -a masc. ʻžametʼ ▪ ’bársony’ (Petrov-Slodnjak 1978: 301; Novak 2006: 8). A magy. bársony szóból származik. A magy. szó 1395 k. adatolható először és egy török barčïn/barčun ’selyem, brokát’ átvétele (TESz 1: 254–5; EWUng 1: 85). A mszln. szó /-m/ végződése a régi magyar alakokból nem magyarázható. A magyarban ebben az alakban a 15. századból és a 16. sz. első negyedéből adatolható (vö. NySz 1: 184) és a kajhorvátban is élt ilyen alakban (Hadrovics 1985: 135). A baršon alakváltozatban depalatalizálódott a szóvégi magy. /ɲ/, ugyanis a muravidéki szlovénban nem volt palatális /ɲ/, tehát pl. mszln. kniga ’könyv’, de irodalmi szlovén knjiga ’ua.’. A depalatalizáció kérdéséhez vö. magy. hitvány > mszln. hitvan, magy. legény > mszln. legen. A baršonj alakváltozat a magyar bársony átvétele, míg a baržon /ʒ/-je a régi magyar adatokból nem mutatható ki. ♦ „Ti ſzo ga vbársom oblekli, / i zternya korono ſzpleli, na glavo szo / mu djali, pred nim ſzo poklecsuvali, je,, / dno terſz mu vroke dali, i vobráz ſzo / mu pluvali.” MP: 162–3, valamint 196; „Bár-son” ABC 1725: 5; „Csi szprotolêtje príde / Z-zelénim bársonom, / I ôszvetni glász zíde / Po szvêti zbüdjenom;” KAJ 1870a: 180; „Bárson, prestimanye i imánye.” PJ 1909: 9; „I oblekli ſzo ga vu bárſony i okouli gláve ſzo nyemi djáli ſzpleteno trnavo korouno.” KŠ 1771: 152 (hapax legomenon); „Eti ſze bogatecz pecsé, / Eti ſze i bárʼson ʼsgé, / Vu eto prepaszt ſetűje / Grejsnik z-ſzvoje hüdoube.” KM 1783: 296 (hapax legomenon). ► baršomski/baršonski -a -o adj. ʻžametenʼ ▪ ’bársonyos’. A baršom/baršon főnév -ski képzős származéka. ♦ „Tebe je tafut barsomſzki, to ſzű,, / ho ſzeno vankusecz, csigli / ſzi velik králly zmosni, jai / kak ſzi zdai ſziromaski.” MP: 112 (hapax legomenon); „To pápovo bulo oudpüsztka (pápov líszt) je pred szebom na ednom zsamatnom (bársonszkom) vánkisi noszo okouli.” LUT 1900: 11; „Bársonszki kaput, zaprávlaszti bodes.” PJ 1909: 9. bašta -e fem. ʻtrdnjavaʼ ▪ ’bástya’ (Miklosich 1867: 5; Miklosich 1886: 8; ESSJ 1: 13; BSJ: 38; Novak 2006: 8). A magy. bástya átvétele. A magyarban 1475/1508 óta adatolható és az észak-itáliai bastia ’bástya’ szóból származik (EWUng 1: 85; Hadrovics 1965: 82–4). A 97 mszln. szó /t/-je depalatalizáció eredménye. ♦ „Ino mi poszla nikoliko Janicsarov, / ki mi lekmeszto Basto podkopasse, / puksenoga Praha tam vnogo vusgasſe, / ino mi tako Basto razmetasſe.” MP: 336; „naſzlejdnye je veſz Izrael gori ſzkrícsao, i taki ſzo ſze varaske báſte okolivrat doli porǘsile, i tak vküp poudrle, da je vſzáki z-onoga meſzta geto je ſztáo, lejhko prejk ſztoupo, i pozajéti je Jeriko váras.” KM 1796: 43. batoriti/batrivati/batriviti -im/-am/-im impf. ʻopogumljati, tolažitiʼ ▪ ’bátorít, vigasztal’ (Plet. 1: 14; ESSJ 1: 13; Petrov-Slodnjak 1978: 301; Novak 2006: 9). A magy. bátorít ige átvétele. A magy. szó 1416 u./1450 k. adatolható először és az ótörök eredetű, vö. türk Baγatur szn. ’a hős’, oszm. batir ’bátor, hős’ (TESz 1: 258; EWUng 1: 86). ♦ „V-zmoʼsne tvoje roké düsse porácsamó, tiszi je dáo vnassa teila dobro známo, natoj zemli vʼsitki ti bosszám nász bráno, |: naszkrádnyem vrejmeni:| bátori nám szrczá.” ŽJ 1910: 71 (hapax legomenon); „geto je nazoucſi bíla i nyihova Mati, ſtera je nyé bátrivala;” KM 1796: 83, valamint 89; „Tebe bom dicsil vu Nebi, / zvisſaval bom te vblasensztvi, / Jesus batrivi nasz vsitki, / pripelai nasz volo k oczi.” MP: 93; „Ino kaibiſze mi ſztoga návcſili, kágdaſze mámo mi od naſſih greihov preſztraſiti, ino nyé za velike ino nezgovorne pokládati, i napokonczi kaibiſzi mi vu kriſztuſſi Jeſuſſi veſzlili ino bátrivili, ino kaibiſze tak po tákovoi vöri zvelicſáli.” TF 1715: 41; „(Vucsitel po rédi poglédne, povê ali opíta falingo, batrívi podʼziga, pohváli, i csesztô ponôvi rovatanye.)” KAJ 1870a: 26. ► batriviti se -im se impf. ʻopogumljati se, tolažiti seʼ ▪ ’felbátorodik’ (Novak 2006: 9). ♦ „Ali jaz ſze ſztem batrivim, Jesussa ne odpuſztim.” SM 1747: 77; „Ár je pri Nyem ʼzítka rêcs; ʼZ-nyov ſze vſzigdár bátrivím, Ona me hráni vſzegavêcs;” BRM 1823: 310. ► obatoriti/obatriti/obatrivati/obatriviti -im/-am perf. ‘opogumitiʼ ▪ ’felbátorít’ (Plet. 1: 722; Novak 2006: 355). A batoriti/batrivati/bstriviti ige oprefixumos befejezett aspektusú párja, az obatriti pedig a nem adatolható batriti ige oprefixumos befejezett aspektusú párja. ♦ „11. Zsivoucsi cslek zsalosztno tve szrczé, obátori zetim tve dreszélje, vszeim nevolám zmérom prouti sztáti, k-preminejnyi vszak dén gotov bojdi.” ŽJ 1910: 18 (hapax legomenon); „Zvelicsiteo z-onoga krvávoga znója, i telovne bojaznoſzti, ſtero ſzi pred tvojov mokov za moje grejhe, i meni na példo dobro-volno pretrpo; obátri zdaj moje ſzlabo, i plasno ſzrczé, naj i jaſz ete ſzkrádnye moke, i ſzmrt za moje grejhe mirovno morem pretrpeti.” KM 1781: 98; „Obátri me tva moka, Tvoj znoj prekrvávi, Gda de me ſzmrt davila, Ino me vſztráj ſzprávi.” BKM 1789: 65; „Prvle, neg bi sze bítje zacsnilo, eden szvétoga ʼsitka Redovník nazoucsnoj vojszki Sz. Meso szlűʼsi; po tom jo na junácsko vojüvanye obátri, i pobiszti;” KOJ 1848: 91; „ – obátrivalo me je vüpanye, da pomenke moje pobougsati, bode drügim prilika szvoje vrejdnoszti i nájeme povéksati;” KOJ 1833: V–VI; 98 „Gda szo niki szkrbni roditelje dejte szvoje k-skolniki pripelali: on je tiszto z-negrbanim cselom pogledno, z-rokouv poglado, obátrivao, k-szebi privábo tak, da je tákse dejte domá komaj csakalo vrejmen za v-souloidejnye.” KOJ 1845: 7; „Mária sze je presztráhsila, ali angel je nyo obatrivao govorécsi:” KAJ 1897: 22; „obéſzeli i obatrivi ovoga ſzluga (ſzlsbeniczo) tvojega, ki ſze zdai med ſitkom i ſzmertiom vertj (boji) ovakmo govorécs:” SM 1747: 63; „3. Jezus! Ne oſztavi me Vu ſzlêdnyem vrêmeni, Tí ſzam obátrivi me, I daj pokoj meni; BRM 1823: 45. ► pobatriviti se -im se perf. ‘opogumiti se’ ▪ ’felbátorodik’ (Novak 2006: 443). A batriviti se ige po- prefixumos befejezett aspektusú párja. ♦ „2. Táksi, csi bi ſze veſz ſzvêt trôſzio, I ſtrêle bi ga ſztrasile, I csi bi nyemi grom ſzmrt gláſzio, I moke bi ga trápile, Sze dönok nebi preſztrasio, Z-Bôgom bi ſze pobátrivio.” BRM 1823: 289 (hapax legomenon). ► batritel/batrivitel/batriviteo -a/-a/-la masc. ʻtolažnikʼ ▪ ’bátorító, vigasztaló’ (PetrovSlodnjak 1978:301; Novak 2006: 8, 9). Batritelj alakban is ismert (Plet. 1: 14; PetrovSlodnjak 1978: 301). A szó etimológiáját ld. a batoriti szócikk alatt. A mszln. szó egy batriti ’bátorít, vigasztal’ ige -telj képzős származéka. Maria Petrov-Slodnjak véleménye szerint csak a -v- nélküli alakok magyarázhatók közvetlenül a magy. bátorít igéből (Petrov-Slodnjak 1978: 301). A muravidéki szlovénban az eredeti *ľ depalatalizálódott, vö. mszln. lüdi, de irodalmi szlovén ljudi. A batriviteo alakváltozat a muravidéki szlovén nyelvjárásra jellemző veláris -ł > -o változást tükrözi (Ramovš 1936: 144). ♦ „Ocso brez koncza dobroga – jedinoga szi / na tvojga – i Düha Bátritela – nász vszejh / Poszvetitela.” KOJ 1845: 136; „vsza cirkva te vadlüje – povszem szvejti glasüje – Ocso brez konca dobrega – jedinga szina tvojega. – I duha batritela – nasz vszeh proszvetitela.” BJ 1870: 155; „12. Oh veliki Boug! poſzlühni, Kaj tvoj / ſzin tebè proſzi :/: Oh Iezus! tebi ſze molim, / Oſztani, i tí zmenom. R. Bátrivitel, Düh / ſzvéti!” MP: 270; „O batrivitel ſzvéti Dh Goſzpodin Bog!” SM 1747: 56; „Tí szi v-etoj mojoj nevoli moj náj véksi Bátrivitel i jedína vüpaznoszt.” CJ 1829: 205; „v-miloscſi me obdrʼſi, bátriviteo düjh ſzvéti!” KM 1783: 229; „17. Bozso miloscso csákajte, ka vass batriviteo bode, szmrti sze nikaj neboitte.” ŽJ 1910. ► batrivanje -a n. ʻopogumljanje, tolaženjeʼ ▪ ’bátorítás, vigasztalás’. A mszln. szó a batrivati ige -anje képzős származéka. ♦ „kaj vsze moje pripetje vu Tvoji rokaj pocsiva, je za ména trôst i bátrivanye.” CJ 1829: 197; „Zdrava bodi oh Kralica, K tebi kricso tvoja deca ; Zdrava Mati mo vüpanye, Zsitka szlatko batrivanye.” PJ 1900: 297. ► obatrivani -a -o adj. ‘opogumljenʼ ▪ ’felbátorodott’ (Novak 2006: 355, obatrivati alatt). Az obatrivati igéből -an képzővel alkotott melléknév. ♦ „Etak obátrivani Luther escse vecs sztárih krsztsánszkih návukov doliszprávla, kakti: szpouved vu vűha; purgatorium; Szvéczov postüvanye; szedmére szakramentome; rimszkoga Pápe prejdnoszt i t, v,” KOJ 1845: 59 (hapax legomenon). ► batriv -a -o adj. ʻpogumenʼ ▪ ’bátor’ 99 (ESSJ 1: 13; Novak 2006: 8). A batriviti igéből elvonással keletkezett, vö. aldov, banta, dika. ♦ „ʼZe ſzo bátrivni grátali, Evangyeliom gláſzili; Kriſztusa rêcs ſzo predgali, I csüda csiníli.” BRM 1823: 94 (hapax legomenon). ► batrivni -a -o adj. ʻpogumenʼ ▪ ’bátor’ (Plet. 1: 14; ESSJ 1: 13; Novak 1996: 20; BSJ: 38; Mukič 2005: 11; Novak 2006: 9; Bajzek Lukač 2009: 63). A batriviti igéből -en képzővel alkotott melléknév. ♦ „Malo ih pogine Szigetskih Ju,, / nakov na pervom Harczi kroto ba,, / trivni beſſe a Czár Szoliman kroto / ſaloszten beſſe, kai na jednom Hár,, /czi niſtar nedobiſſe.” MP: 330; „Po násztaji etom szo gobavczi tak bátrivni vcsinyeni, da szo sze vu negvüsnoj szrecsi szvojoj nóro zviszili,” KAJ 1840: 80; „Razumliv i batriven odgovor” IF 1904: 113. ♦ „v-miloscſi me obdrʼſi, bátriviteo düjh ſzvéti!” KM 1783: 229; „17. Bozso miloscso csákajte, ka vass batriviteo bode, szmrti sze nikaj neboitte.” ŽJ 1910. ► batrivno adv. ʻpogumnoʼ ▪ ’bátran’ (Novak 2006: 9). ♦ „Goſzpodna Xtus,, / ſa, batrivno csakaimo, od kotero,, / ga vſza dobra csuli bomo.” MP: 99; „lüdsztvo je pod nyegovim kralüvanyem vʼzívalo bláʼzensztvo mirovnoga i pokojécsega vrêmena, ka je Izrael bátrivno prebívao pod trszom szvojim, i pod figovim drêvom szvojim, dokecs je on ʼzívo” TŠ 1847: 87–8; „Na zapoved krvolocsnih szodcov je nájobprvim ocsa prigno glavo pod oszter nozs gilotina ino je batrivno preporocsoszvojo dűso szvojemi Bogi, to znajocsi, ka dobi od njega obilno placsilo.” IF 1904: 46. ► batrivnost/batrivost -i fem. ʻpogumnostʼ ▪ ’bátorság’ (Plet. 1: 14; ESSJ 1: 13; Petrov-Slodnjak 1978: 301; Novak 1996: 20; Mukič 2005: 11; Novak 2006: 9; Bajzek Lukač 2009: 63). ♦ „ſto je dáo zdrávje, i bátrivnoſzt k-naſſemi deli?” KM 1790: 32; „2. Za nyega szlobodscsino i bátrivnoszt;” KAJ 1840: 38; „21. Etak trgas te vitéze, od te bátrivnoszti, i szti moudrid olti szlácsis nyih csednomodrijo, ti vszákoga razodejvaj prenemilosztivno.” ŽJ 1910: 35; „Náto dáj mi, naj me mirovna mojega tejla bátrivoſzt ne obvzeme: nego da veruſztüjem.” KŠ 1754: 227 (hapax legomenon). bauta -e fem. ʻtrgovinaʼ ▪ ’bolt’ (Mukič 2005: 14). A magy. bolt átvétele. A magyarban ebben a jelentésben 1481 óta él s valószínűleg olasz eredetű, vö. ol. volta ’ív, bolthajtás’(TESz 1: 335, bolt2 alatt; EWUng 1: 122). A szó déli szláv közvetítése sem zárható ki, sőt nagyon is kézenfekvőnek látszik (Hadrovics 1965: 92–5). ♦ „Szkóz idejo szamo po bauti, po bonti, ednáko v ono málo kámro, stera je odznotra baute (bonte).” PJ 1898: 5; „1890. leta márciusa 12-ga za rána je Bouffier goszpodicsina nej mogla odprejti dveri szvoje baute, lakat sze je pokvárila.” IF 1904: 103. bereg/berek -a masc. ʻmočvirjeʼ ▪ ’berek’ (Plet. 1: 20; SSKJ 1: 119; ESSJ 1: 17, l. berek alatt; Novak 1996: 20). A magy. berek illetve bereg alakváltozatának átvétele. A magyarban 100 1214/1550 óta adatolható (TESz 1: 283; NySz 1: 213) és nyelvjárási szinten ma is él (vö. ÚMTSz 1: 444). A TESz (1: 283) véleménye szerint a szónak sem finnugor sem pedig szláv eredetű magyarázata sem kielégítő. Az EWUng. (1: 98) a finnugor származtatás mellett foglal állást. Hadrovics László (1965: 15–7; 1975: 64) azonban a történeti jelentéstan segítségével igazolta, hogy a szl. brěgъ főnévnek a ’folyópart’ jelentése mellet volt ’vízparti liget’ jelentése is, s a magyarban is ez az irányú jelentésfejlődés ment végbe. A mszln. szó magyar eredetéről a szláv szókezdő mássalhangzó torlódás feloldásának megtartása vall. A rábavidéki szlovénban ’gát’ (Mukič 2005: 15), míg Felsőszölnökön ’duzzasztott víz’ jelentésben él (Bajzek Lukač 2009: 65). ♦ „Bereg; bereg, goscsaria.” KOJ 1833: 152 (hapax legomenon); „Na dolínaj po deʼzdʼzi ali povôdni leʼzécse vodé sze drage, mocsvarje zovéjo, csi sztojécsa voda vöneposzehne, mlake i bereci nasztánejo.” KAJ 1870a: 172 (hapax legomenon). bereš -a masc. ʻhlapec na veleposestvuʼ ▪ ’béres’ (Bajzek Lukač 2009: 65). A szó beroš alakban is él (Novak 1996: 20; Bajzek Lukač 2009: 65), s a magy. béres átvétele. A magy. szó 1138/1329 óta adatolható (TESz 1: 280), s a bér főnév -s képzős származéka. Alapja a bér bizonytalan eredetű, talán ótörök jövevényszó, melynek igei előzményei több török nyelvből is kimutatható, vö. türk bėr-, oszm. ver-, csuv. par- ’ad’ (TESz 1: 280; EWUng 1: 97, bér alatt). ♦ „Pri dômi jeszte i szlűʼzecska drʼzina, kakti: dojka, hlápci (kocsis, béres, govedár), hlapice itv.” KAJ 1870a: 125 (hapax legomenon). berilluš -a masc. ʻberilijʼ ▪ ’berill’. A régi magy. berillus átvétele. A magy. szó 1395 k. adatolható először, s a lat. berillus, berilus szóból származik (EWUng 1: 99). A mszln. szó magyar eredete mellett a lat. /-us/ → magy. /-uʃ/ helyettesítés megtartása szól. ♦ „Te péti ſardonix, te séſzti ſardius, te ſzédmi krizolitus, te ouſzmi berillus, te devéti topázius, te deſzéti krizopraſius, te edenájſzeti hiaczinthus, te dvanájſzeti amethiſztus.” KŠ 1771: 806 (hapax legomenon). beteg -a masc. ʻbolezenʼ ▪ ’betegség’ (Miklosich 1867: 6; Miklošič 1886: 11; Plet. 1: 22; SSKJ 1: 125; Petrov-Slodnjak 1978: 301; Novak 1988: 26; Novak 1996: 20; SES: 37; Mukič 2005: 15; Novak 2006: 11; Bajzek Lukač 2009: 65). A magy. beteg átvétele. A magy. szó először 1372 u./1448 k. adatolható (TESz 1: 290; EWUng 1: 101). A magyar szakirodalomban még mindig nem elfogadott Hadrovics László származtatása, miszerint a magy. beteg a kfn. wetac, wetage ’testi fájdalom, szenvedés, betegség’ szóból származik (Hadrovics 1974: 443; Petrov-Slodnjak 1978: 301). A mszln. szó a magyar szónak eredeti 101 főnévi jelentését őrizte meg, míg a magyarban korán megjelenő betegség tette lehetővé a melléknévi jelentés elvonását (Hadrovics 1992: 216). ♦ „Vesz Adam je betesen bil, / nyegov beteg je na me szel, on / dug szem jasz leipo platil, koga / on zgreihi zaszlusil.” MP: 176; „Bio je pa tam eden rimszki Sztotnik, kí je méo szlugo, steri nyemi je bio drági, i steri je v szmrtnom betégi leʼzao.” TŠ 1847: 135; „Vnedelo i svétek brezi velikoga istinskoga zroka (takši je beteg, duga, težávna pot, slab obleč itd.) sv. mešo opüstiti je smrten greh.” KLJ 1910: 104. ► betegüvati -üjem impf. ʻbolehatiʼ ▪ ’betegeskedik’ (Novak 1988: 26; Novak 1996: 20; Novak 2006: 11). A beteg főnévből -üvati képzővel alkotott ige. ♦ „Za volo otouka je doſzta trpo ſz. Bernard Apátur: ſz. Ágoſton Doctor je tak betegvao, da je niti leʼsati, niti hoditi, ni ſzedeti, ni ſztáti nej mogao.” KM 1780: 105; „Czomparnicze, csalajrje szo szami sziromaski lüdjé, ̶ nemorejo nikaj z-bajilom szebi pejnez, ni blága priczomprati; ̶ szamé tudi betegüvajo.” KOJ 1845: 107; „Jasz pa, gda bi oni betegüvali, szem oblékao ʼzakel: dűso mojo szem mantrao z posztom, i molítev moja sze nesztanom ponávlala.” TŠ 1848: 27. ► betežarnica -e fem. ʻbolnicaʼ ▪ ’kórház’. ♦ „Betezsárnica, dúgi zsítek.” PJ 1909: 10, valamint 12. ► betežasti -a -o adj. ʻbolehenʼ ▪ ’beteges’ (Plet. 1: 23; Novak 1996: 20; Mukič 2005: 15; Bajzek Lukač 2009: 65). A beteg főnév -asti képzős származéka. ♦ „Lutheri sze je gousztokrát i k-predganyi ponüdíla prílika, da je on na szilno prosnyou toga varaskoga tanácsanamesztüvanye toga betezsasztoga dühovnika vu varaskoj cérkvi na szébe vzéo.” LUT 1900: 10; „Betezsaszta mati naj nenadája, poszebno szi pa naj zselodec niti z jesztvinov ali z pitvinov ne kvári.” IF 1904: 89; „Zavecsa nóga, betezsaszti bos.” PJ 1909: 182. ► betežen žna -žno adj. ʻbolanʼ ▪ ’beteg’ (Miklošič 1886: 11; Plet. 1: 23; SSKJ 1: 125; Petrov-Slodnjak 1978: 301; Novak 1988: 26; Novak 1996: 20; SES: 37; Mukič 2005: 15; Novak 2006: 11; Bajzek Lukač 2009: 65). A beteg főnév -en melléknévképzős származéka. ♦ „Séden ino lacsen betesen / i gol ſzem bil,” MP: 72; „Goszpoudi, grejsnik, kmiloscse ſzodczi, betésni ktomi pravicsnomi vrácsi;” KŠ 1754: 234; „Gledaj one, roke, štere so teliko betéžnih zvračile, teliko nevolnih ednoga z tov, drügoga z onov dobroutov podarile so na križ pribite.” KLJ 1913: 216. ► betežliv -a -o adj. ʻbolanʼ ▪ ’beteges’. A beteg főnév -ljiv melléknévképzős származéka. A muravidéki szlovénban a palatális -l depalatalizálódik. Pleteršnik betežljiv alakban közli (Plet. 1: 23). ♦ „Píj ino jej tí mertücslívo; / Têlo ti nede beteʼzlívo.” LŠ 1820: 28 (hapax legomenon). ► betežlivost -i fem. ʻbolehnostʼ ▪ ’betegeskedés’ (Novak 1988: 27; Novak 2006: 11). A betežliv melléknév -ost főnévképzős származéka. ♦ „6. Nega ni beteʼzlívoſzti, Szlaboſzti, ni boleznoſzti ; Nega tam túʼzne ſztaroſzti.” BRM 1823: 244 (hapax legomenon). ► betežnik -a masc. ʻbolnikʼ ▪ ’beteg’ (Plet. 1: 23; SSKJ 1: 125; PetrovSlodnjak 1978: 301; Novak 1988: 27; Novak 1996: 20; Mukič 2005: 15; Novak 2006: 11; 102 Bajzek Lukač 2009: 65). A beteg főnév -nik képzős származéka. ♦ „ki ſzi nám zapovedal za betésnike moliti, i ti ſzi náſz obecsal miloſztivno poſzlhnoti.” SM 1747: 62; „Csi za plácso vrácsenya med beteʼznikom i vracsitelom nebi bilo od obadvá sztrána povoljena plácsa, te sze plácsa od visesznoszti obszôdi.” AIP 1876/4: 2; „Jaz tüdi srečam Jezuša, kak Marija, pa sréčeva se na poti idoč k betežniki, kda mimo cérkve hitim, kda v njegovo hižo stopim,” KLJ 1910: 206. ► betežnikov -a -o adj. ʻbolnikovʼ ▪ ’beteg-’. A betežnik főnév -ov melléknévképzős származéka. ♦ „BETEʼZNIKOV RÁNE PESZMI.” BRM 1823: 464; „Betezsnikov gvant naj drűgi nenoszijo; niti nyegve poszteline naj nenücajo.” IF 1904: 91. ► betežnost -i fem. ʻbolezenʼ ▪ ’betegség’ (Plet. 1: 23; SSKJ 1: 125; Novak 1988: 27; Novak 2006: 11). A beteg főnévből -ost képzővel alkotott főnév. ♦ „Csi szlüʼzbeníka betéʼznoszt vértov bín zrokűje, tega duʼzen vrácsiti dati i vsze sztroske nosziti, csi sze pa drʼzincse szvojim bínom v-betéʼznoszti szprávi, more vérti vsze zavrnôti, ka bi nyemi sztoga kvár prihájo.” AIP 1876/1: 3. ► obetežati -am perf. ‘zboletiʼ ▪ ’megbetegszik’ (Plet. 1: 726; Mukič 2005: 291; Novak 2006: 360). A nem adatolható betežati ige o- prefixumos befejezett aspektusú párja. ♦ „Csi ſto obeteʼsá med vami, naj zové ſzluge Matére Czérkvi, i naj molijo nad nyim namazajoucsi ga z-oliom vu iméni Goſzpodna, i vre molítev zdrʼsí toga betéʼsnoga, i pomore ga Goſzpoud, i csi bode vu grejhi, odpiſztíjo ſze nyemi:” KM 1781: 11– 2; „Csi stero drʼzincse obeteʼzá zvön szvojega i vértovoga bina, od vrácsênye nyagovoga sze more vért szkrbeti na eden mêszec, i csi v-betégi vsze dobi ovak, ka nyemi potrêbno, na eto vrêmen lón ne dobi.” AIP 1876/1: 3; „O keliko so dnes nesrečni bili, jaz pa blagoslovljen, keliki obetežali, keliko z toga sveta na račun šli, jaz sem pa živ i zdrav na duže pri Oltarskom svestvi ostao, naj si žnjim vekše milošče i vekšo diko nebesko prislüžim.” KLJ 1910: 228. bibor ʻškrlatʼ ▪ ’bíbor’ (Petrov-Slodnjak 1978: 301; Novak 2006: 12). A magy. bíbor átvétele. A magy. szó 1395 k. adatolható először és bizonytalan eredetű (TESz 1: 295; EWUng 1: 103). A TESz feltevése szerint (1: 295) talán származékszó: a búb szóból alakult -r kicsinyítő képzővel, *bubor, s a szóban elhasonulás történhetett, így lett bíbor. ♦ „Bi-bor” ABC 1725: 5; „bi-bor” KM 1790: 6. bin -a masc. ʻgrehʼ ▪ ’bűn’ (Petrov-Slodnjak 1978: 301; Novak 2006: 12). A magy. bűn régi bin alakjából származik. A magy. szó 1195 k. adatolható először és ismeretlen eredetű (TESz 1: 402; EWUng 1: 153). A mszln. szó igen réginek tekinthető, hiszen az ómagyar kori labializáció előtti alakot őrzi. Az /i/ > /y/ labializáció a 10. században indult és a 13. századig volt erőteljes (E. Abaffy 2003: 324). ♦ „Gda ga je eden-krát na bíni zgrábila mati, povejdala je 103 ocsi, i privolila ſzta obá k-tomi, naj ſze to lagoje dejte za tom mocsnó pokaſtiga.” KM 1790: 52; „Ali oni ogrizávcze nedúʼznoga národa etoga poszlűhnovsi, nyega, zvön bina, ze-vszêm, ka pamet cslovecsa groznoga zmiszliti more,” KAJ 1840: 52; „Csi stero drʼzincse obeteʼzá zvön szvojega i vértovoga bina, od vrácsênye nyagovoga sze more vért szkrbeti na eden mêszec, i csi v-betégi vsze dobi ovak, ka nyemi potrêbno, na eto vrêmen lón ne dobi.” AIP 1876/1: 3. birka -e fem. ʻovcaʼ ▪ ’birka’ (Plet. 1: 27; ESSJ 1: 22; Novak 1996: 21; BSJ: 46; Mukič 2005: 17; Novak 2006: 12; Bajzek Lukač 2009: 67). A magy. birka átvétele. A magyarban 1461 óta adatolható (TESz 1: 304; EWUng 1: 108) és hozzánk Morvaországból egy juhfajtával együtt terjedt el (Kniezsa 1974: 93), vö. morva birka, burka, bira, mind ’birka’; szlk. birka, bira, mindkettő ’birka’ (Kniezsa 1974: 92). A szó a déli szláv nyelvekbe, így a muravidéki szlovénba is, a magyarból került, vö. (Kniezsa 1974: 93; TESz 1: 305). ♦ „Steri szpôl ôvc má vékso vuno, jeli vogarszke ovcé ali birke?” KAJ 1870a: 100; „Radi ga dávlo jüncom, kravam, szvinjam, birkam, kozam ; poszebno dobro mleko szprávi.” IF 1904: 121; „Birke, gléj ovcé.” PJ 1909: 9. birouv/birov -a masc. ʻsodnikʼ ▪ ’bíró’ (Petrov-Slodnjak 1978: 301; Novak 2006: 12; Bajzek Lukač 2009: 67). Manapság a mszln. nyelvjárásokban birauv (Mukič 2005: 17) és birouf (Novak 1996: 21) alakokban is él. A magy. bíró átvétele. A magy. szó 1306/1359 óta adatolható és származékszó: a bír ige -ó képzős melléknévi igeneve, amely főnevesült (TESz 1: 305; EWUng 1: 108). A mszln. szóban a szóvégi magy. /-o:/ → mszln. /-ov/ fonémahelyettesítés szabályos, amely diftongizálódhatott is. ♦ „Jáncsi sze je nej povüpao kszvojemi goszpodáni, - kí ga je za vologveranya szvojega kvára plemenitnomi G. Birouvi obtouʼso.” KOJ 1845: 50; „ʼZena notariusi glász poszlala od zgodnyênya i taki szo sze pandurje i birôv vöpopascsili.” AIP 1876/2: 8; „Cigán: Zlati moj Birov ve bi sze ga jaz pobolso, szamo da ga zadoszta csasza zato ne dobim.” IF 1904: 129. ► birovija -e fem. ʻsodiščeʼ ▪ ’bíróság’ (Novak 1996: 21; BSJ: 46; Mukič 2005: 17; Novak 2006: 12; Bajzek Lukač 2009: 67). A birov/birouv főnévből -ija képzővel alkotott főnév. Ezzel a képzővel több foglalkozást jelentő főnévből képeztek másik főnevet, amely a munkavégzés, foglalkozás helyét jelöli, vö. eršek → eršekija, gazda → gazdija, herceg → hercegija, püšpek → püšpekija, stb. ♦ „d) Dotek poprek za odrédbe testamentomov ino za regisztreranje gibajocse sztvári, csi je od birovije, ali szirotnice poszlani;” IF 1904: 116; „Gláva csi te boli, z birovijov bos sze szprejcsao.” PJ 1909: 37. 104 bojtar -a masc. ʻpastirjev pomočnik pri črediʼ ▪ ’bojtár’ (Plet. 1: 42; Novak 2006: 18). A magy. bojtár átvétele. A magyarban 1660 óta adatolható, s valószínűleg bujt ~ bojt ’felingerel, felbujt’ ige -ár képzős származéka (TESz 1: 326). Az EWUng (1: 118) azonban felveti a bajor-osztrák származás lehetőségét is, vö. baj.-osztr. wachter, w ’őrző, csősz’. ♦ „padló, pod. borju, tele. bojtár, bojtár.” KAJ 1871b: 66; „bojtár je pojbár ovcsára.” KAJ 1871a: 24. bot -a masc. ʻpalicaʼ ▪ ’bot’ (Miklosich 1867: 7; Plet. 1: 47; Mukič 2005: 21; Novak 2006: 20). A magy. bot átvétele. A magy. szó 1372 u./1448 k. adatolható először (TESz 1: 353). A magyar szakirodalom vagy ótörök jövevényszónak tartja, vö. *but ~ *bud ’bot’, vagy pedig szláv eredetűnek, vö. szr-hr. bat, szlk. bat, le. bat, or. бат (Kniezsa 1974: 801–2; TESz 1: 353–4; EWUng 1: 131). ♦ „Zjákim kricsem Judas i Sidovje / poidejo na Gdna, szpszosztyom zveli,, / kimi botmi, i zosztrim orosjem.” MP: 181; „I szpodobnim tálom, koudis szvoj bot csíszti, / Navadila szta sze, nyé naszledüvati.” SIZ 1807: 46; „Geto je jáko trplívi, escse i deca sze rada ʼz-nyim sáli: z-botmi ga podbádajo, z-szprevedíe szi na nyega szêdajo bêszijo i mlátijo ga.” KAJ 1870a: 98; „Grcsaszti bot, vödávanye.” PJ 1909: 37. bronz -a masc. ʻbronʼ ▪ ’bronz’ (Novak 2006: 24). A magy. bronz átvétele. A magyarban 1808 óta adatolható, s feltehetőleg a németből került át, vö. ném. Bronze (TESz 1: 371; EWUng 1: 139). ♦ „Esi se sliši, bronz (broncz), tompak (tompak), pakovina (pakfon).” AI 1878: 56 (hapax legomenon). bunda -e fem. 1. ʻbundaʼ ▪ ’bunda’ (Miklosich 1867: 8; Plet. 1: 71; SSKJ 1: 225; Novak 1996: 24; Mukič 2005: 27; Novak 2006: 25; Bajzek Lukač 2009: 78). A magy. bunda átvétele, amely és a kfn. bunt ’fekete posztó’ szóból származik (Hadrovics 1985: 157). Etimológiai szótáraink 1723 óta adatolják és bizonytalan eredetűként tartják számon (TESz 1: 389; EWUng 1: 147). ♦ „Imenűjte ʼze eti vu sôli bodôcsa vsza ona dugoványa, stera bom jasz z-pálicov ali z.rokôv kázao: sztêna, dveri, obloci, [...], bunde, jope, dolame, itv.” NF 1870: 44; „bunda je topla odêvka.” KAJ 1871a: 24. 2. ʻkožuhʼ ▪ ’bunda’. ♦ „Nyega trűp je priglíhni k-trűpi najvéksega meszárszkoga lovinára, ali od toga je kúsi; brnászto szívo bundo i, kak omelo kosaraszti rép má.” NF 1870: 100–01; „opôdné notripriʼzenémo ovcé v-ovcsárnico, podojímo je, potom nyim pa dolivzememo bundo.” KAJ 1871a: 54; „Leszicsa bunda, nepráve prijátele bos meo.” PJ 1909: 70. 105 bundaš -a masc. ʻpastirski pesʼ ▪ ’pásztorkutya’. A gyakori magyar Bundás kutyanév átvétele. Valószínűleg a Bundás nevet elsősorban a hosszúszőrű magyar pásztorkutyafajták, a komondor, a puli és a pumi kaphatták, s így történhetett meg a jelentésátvitel a kutya nevéről a kutya fajtájára. ♦ „Na csuvanye ôvc drʼzani pszi sze ovcsárszki pszi (bundaske) zovéjo.” KAJ 1870a: 86 (hapax legomenon). butasti -a -o adj. ʻneumenʼ ▪ ’buta’ (Plet. 1: 73; SSKJ 1: 229; Mukič 2005: 27; Novak 2006: 25; Bajzek Lukač 2009: 78). A magy. buta szóból származik. A magyarban 1577 óta adatolható és ismeretlen eredetű (TESz 1: 395; EWUng 1: 150). A magy. szó az átvételkor asti morfémával illeszkedett be a muravidéki szlovén nyelv rendszerébe. ♦ „Buta ; butaszti -a -o.” KOJ 1833: 153 (hapax legomenon). C cedruš -a masc. ʻcedraʼ ▪ ’cédrus’ (Novak 2006: 27). A magy. cédrus átvétele, amely a lat. cedrus ’gyalogfenyő, cédrus, cédrusolaj’ szóból származik, s 1395 k. adatolható először (TESz 1: 414; EWUng 1: 159). A mszln. szó magyar eredete a lat. /-us/ → magy. /-uʃ/ helyettesítés megtartásával magyarázható. ♦ „Glász Goszpodna zlámle czedrovje: dolizlámle Goszpôd czedruse Libanona.” TŠ 1848: 22 (hapax legomenon). cedula -e fem. ʻlistekʼ ▪ ’cédula’ (Novak 2006: 27). A szó a magy. cédula átvétele. A magy. szó 1517 óta adatolható és latin eredetű, vö. k. lat. cedula ’papírlapocska’, h. lat. cedula ’ua.’ (TESz 1: 414; EWUng 1: 159). ♦ „Tzédula ; czedula.” KOJ 1833: 178 (hapax legomenon). cejh -a masc. ʻcehʼ ▪ ’céh’ (Novak 2006: 27). Függetlenül attól, hogy a szó az irodalmi szlovénban is ismert ceh alakban, én a mszln. szót ennek ellenére magyar eredetűnek tartom, ugyanis a magy. /e:/ → mszln. /ej/ fonémahelyettesítés eredményét tükrözi. Az irodalmi szlovén szó kfn. eredetű (ESSJ 1: 59). A magyarban a szó 1466 óta adatolható és a hazai baj.osztr. zech átvétele (TESz 1: 416; EWUng 1: 160). ♦ „Tzéh ; Czéjh, dr ǘsba.” KOJ 1833: 178 (hapax legomenon). ► cehmešter -tra masc. ʻcerkovnikʼ ▪ ’templomszolga’ (Novak 2006: 27). A beltinci nyelvjárásban cemešter alakban él (Novak 1996: 25), míg Apátistvánfalváról cejmeštar alakváltozatban adatolható (Mukič 2005: 30), Felsőszölnökön pedig čemeštar alakváltozatban él (Bajzek Lukač 2009: 90). A magy. céhmester átvétele. ♦ „Zdáj czéhmester, 106 kak oroszlán zhrjüvajoucsi, vu iméni boʼsem náglo naprej od pécsi na sztrassilo vöszkocsi, hlápecz Dühovnikov tüdi sze v-hiʼso notriszüne, –” KOJ 1845: 99 (hapax legomenon). cica -e fem. ʻmucaʼ ▪ ’cica’ (Plet. 1: 82; BSJ: 76). A magy. cica átvétele. A magyarban 1668 óta adatolható és a cic macskahívogató szó -a kicsinyítő képzős származéka (TESz 1: 426; EWUng 1: 165–6). ♦ „Táli i obrázka mácsek. Viste, eto je edna cica.” KAJ 1870a: 90; „cica po hrámi miavcse, reca pa po dvôri sekca.”; „Ka je tô za delo cica?” KAJ 1871b: 35, 71. cifra -e fem. ʻokrasekʼ ▪ ’dísz’ (Plet. 1: 82; ESSJ 1: 63; SES: 72; Novak 2006: 28). A magy. cifra átvétele. A magy. szó 1518 k. adatolható először, s a latinból származik, vö. h. lat. ziphra, ziffra ’jel, számjegy’, cifra ’titkos jegy’; k. lat. cifra, ziphra, zifera ’nulla, számjegy, titkos írásjel’ (TESz 1: 428; EWUng 1: 166–7). ♦ „I lepsa csisztôcsa, kak czifre halicze.” BRM 1820: 60 (hapax legomenon). ► cifran -a -o adj. ʻlep, okra