Migráció a 21. században Migráció a 21. században Szerkesztette: Tarrósy István – Glied Viktor – Vörös Zoltán Pécs, 2016 A kötet megjelenését támogatta a Pallas Athéné Geopolitikai Alapítvány Migráció a 21. században Szerkesztette: Tarrósy István – Glied Viktor – Vörös Zoltán Szakmai lektor: Póczik Szilveszter Második kiadás. A 2014-ben megjelent Migrációs tendenciák napjainkban című, az Európai Integrációs Alap/Belügyminiszérium által finanszírozott EIA/2013/3.7.5. azonosítószámú „Migrációs tendenciák napjainkban” nevű projekt keretében készült kötet bővített, javított kiadása. Jelen kötetben foglalt nézetek a szerzők és szerkesztők nézetei, azok semmiképpen sem tekinthetők az Európai Bizottság vagy a Belügyminisztérium hivatalos állásfoglalásának; sem az Európai Bizottság, sem a Belügyminisztérium nem tehető felelőssé azokért, illetve a kötetben foglaltakért. Borító, design, tördelés: IDResearch Kft. Nyomda: Molnár Nyomda, Pécs Kiadó: IDResearch Kft. / Publikon Kiadó ISBN: 978-615-5457-65-4 Minden jog fenntartva! © Szerzők, 2016 © IDResearch Kft./Publikon Kiadó, 2016 A kötet szerzői jogi védelem alatt áll, a kiadványt vagy egyes részeit felhasználni, másolni, sokszorosítani, továbbadni kizárólag a kiadó engedélyével lehet. www.publikon.hu Tartalom I. Bevezetés Elméleti megfontolások a nemzetközi migrációs tendenciák megértéséhez Tarrósy István 9 II. A nemzetközi migráció vizsgálatának kitüntetett aspektusai A nemzetközi migráció demográfiai és geográfiai aspektusai L. Rédei Mária 29 A nemzetközi migráció jogi aspektusai, különös tekintettel a legális migráció szabályozására az Európai Unióban Mohay Ágoston 45 Globalizáció és migráció az emberi jogok szemszögéből Szabó Gábor 67 A nemzetközi migráció gender aspektusai. Nemi szerepek változása, a migráció feminizációja Bagi Judit 87 Nemzetközi migráció, biztonságpolitika, biztonság Póczik Szilveszter 103 III. A nemzetközi migráció jelensége és tendenciái az egyes földrajzi térségekben Indiai migrációs folyamatok és az indiai diaszpóra 141 Szalai Éva Emese Migrációs trendek Kínában és Délkelet-Ázsiában Vörös Zoltán 165 Latin-amerikai migrációs körkép Soltész Béla 187 Észak-Amerika a nemzetközi migrációban Pólyi Csaba 203 Afrikai migrációs folyamatok Tarrósy István 231 6 | tartalom Migrációs kihívások az Európai Unióban Glied Viktor – Keserű Dávid 259 Ázsia és Európa szorításában – migráció a Balkánon Kitanics Máté – Pap Norbert 295 Az európai iszlám és a muszlim bevándorlás kérdése Kelet-Közép-Európában Pap Norbert – Kitanics Máté 311 A posztszovjet térség migrációs mintái Faludi Julianna 329 Migrációs helyzetkép Magyarországon Kováts András 349 IV. Összefoglalás Összefoglalás Glied Viktor 369 Név- és tárgymutató A szerzőkről 373 379 Első fejezet Bevezetés Elméleti megfontolások a nemzetközi migrációs tendenciák megértéséhez Tarrósy István Absztrakt A bevezető fejezet interdiszciplináris megközelítésben áttekinti a történeti távlatban sokszor egymásnak feszülő elméleti elképzeléseket, és egyfajta szintézisét kínálja a legfontosabb migráció- és integrációelméleteknek. Szándéka, hogy a Grevi megfogalmazásában „interpolárisnak” minősíthető transznacionális globalizmus különböző aktorai és a közöttük lévő interakciók keretében elmélkedjen. A bevezető kitüntetetten fontosnak tartja a multikulturalizmus ideológiáival való szembenézést, különösen, hogy pozitívumai ellenére az amerikai, francia és német modellek érvényessége az elmúlt években megkérdőjeleződött. A szöveg utolsó része jelen könyv célkitűzéseit, szerkezeti felépítését, módszertanát és eszközrendszerét foglalja össze. Abstract This introductory chapter presents an interdisciplinary overview of the often competing theoretical approaches in a historical context, offering a synthesis of the major migration and integration models. It intends to lead its arguments within the framework of the actors and interactions of the transnational globalism that can be characterized as � interpolar’, drawing upon the works of Grevi. The chapter deems it significant to face that the ideologies of multiculturalism, in particular, as despite their positive aspects, the validity of the American, French and German models has been challenged in recent years. The last paragraphs of the introduction tell the reader about the aims and objectives, as well as the structure, methodology and educative tools of the book. Kulcsszavak: népességnövekedés, regionális egyenlőtlenségek, biztonság, migráció és fejlődés, transznacionális kapcsolatok, migrációs hálózatok, multikulturális modellek, poszt-multikulturális társadalom Keywords: demography boom, regional inequalities, security, migration and development, transnational linkages, migration networks, multicultural models, post-multicultural society 10 | tarrósy istván Bevezető gondolatok Az emberiség történetének kezdettől fogva elmaradhatatlan része a vándorlás, a történelem lényegében vándorlások és vándorok története. Az emberek vándorlása, vagyis a migráció egyik jellegzetessége az, hogy az őshonos és bevándorló embercsoportok egymással kapcsolatba lépve kommunikációt folytatnak, s ennek eredményeként a vándorok a helyi közösségekbe befogadást nyernek. A vándorlás olykor konfliktusokkal jár és történelmi és elméleti nézőpontokból vizsgálható kultúrfilozófiai, politikatudományi, szociológiai, antropológiai, (nemzet)gazdasági és (nemzet)biztonsági kérdések sorát veti fel. Ezek megválaszolására különböző magyarázatok születtek, amelyek, bár sok esetben csak részigazságokkal szolgálnak, lehetőséget kínálnak a folyamatok, szereplők és kapcsolataik makró- és mikro-szinten rendszerszerű értelmezéséhez. Könyvünk bevezető fejezete hasznos elméleti megfontolásokat tekint át azzal a szándékkal, hogy a kötetben bemutatott jelenségek, folyamatok, trendek és tendenciák könnyebben megértését elősegítse. Itt nem célunk, hogy a nemzetközi migráció elméleteinek átfogó összefoglalóját nyújtsuk, táblázatok, ábrák, és infoboxok segítségével mégis kísérletet teszünk egyfajta rendszerezésre, ahogy az 1. számú táblázatból és a 3. számú infoboxból is kitűnik. Főként arra szeretnénk rávilágítani, mennyire fontos az interdiszciplináris megközelítés, ha a migráció egyes aspektusait, főként regionális társadalomföldrajzi jellemzőit és nemzetközi vonatkozásait elemezzük. Népességrobbanás, regionális egyenlőtlenségek, biztonság A 20. század második felében bekövetkezett példátlan népességrobbanás következtében a nemzetközi migráció jelentős globális kihívássá vált, a Föld egésze számára tette fel a kérdést: „mi lesz a váratlanul megduplázódott embertömeg jövője?” (Szabó A., 2006: 43). Ha „földünket egy intelligens idegen lény látogatta volna meg 1900-ban, majd száz évvel később újra, a leglátványosabb változást minden bizonnyal az emberek és a városok növekvő számában, illetve a bolygó egyéb életjelenségeiben látta volna” (McNeill, 2002: 35). A történeti távlatból folytatott vizsgálódás ijesztő számokat mutat (ld. 1. és 2. ábrák): 1825-ben körülbelül 1 milliárd ember élt a Földön, 1900-ban 1,63 milliárd, 1925 körül a szám elérte a 2 milliárdot, azaz egy évszázad leforgása alatt a lakosság megkettőződött. Az ezt követő „fél évszázadban (1925-től 1976-ig) ismét megduplázódott, és így lett 4 milliárd. Ez a szám 1990-ben elérte az 5,3 milliárdot” (Kennedy, 2002: 31), 2000-ig pedig 6 milliárdra nőtt. Az ENSZ népesedési adatai szerint (UN Population Division) ma, 2014-ben, több mint 7,2 milliárdan élünk a bolygón. Már az is súlyos kérdéseket vetne fel, ha a Földön élő emberi közösségek világszerte ugyanolyan mértékben gyarapodnának, és hasonló ütemben élnék fel a sok esetben véges erőforrásokat. Ehelyett azonban regionális egyenlőtlenségeket látunk, „a különböző népek igen eltérő demográfiai sajátosságokat mutatnak, egyesek gyorsan elméleti megfontolások a nemzetközi migrációs tendenciák megértéséhez | 11 1 A migráció fogalma A migráció latin eredetű szó, melynek jelentése „vándorlás”, „helyváltoztatás”, „elvándorlás”, „elköltözés”; a lakosság tömeges lakóhelyváltoztatása egy országon belül vagy áttelepülése egyik országból a másikba (Bakos, 1994: 497). A vándorlás egyéni vagy csoportos akarat eredménye, amelyet az általános társadalmi, gazdasági, politikai folyamatok, az egyéni szándék és a mindennapok történései együtt, egyszerre határoznak meg (Rédei, 2007: 13). A migráció az emberi történelem folyamán mindenkor jelen lévő népmozgalom, amelynek során kisebb vagy nagyobbszámú népesség földrajzi tekintetben elmozdul, átmenetileg vagy véglegesen szálláshelyet, települési területet változtat. A fogalom egyfelől a meghatározott területről való kivándorlás, másfelől egy másik területre való bevándorlás teljes esemény- és hatástörténetét, valamint mechanizmusait öleli fel. Elemeinek, részeinek tekinthetjük: a vándorlás (utazás) közbeni jellemző eseménysorokat, • az új területen történő letelepülést, • a rendszerszerint számszerűleg fölényben lévő honos népességgel kialakuló egyéni és csoportos kapcsolatokat, • a bevándorlók belső kapcsolatrendszerének szerveződését (például a kisebbségképződést), • a honos népességnek a jövevényekhez való viszonyát, • saját belső viszonyaiban a migráció eredményeként létrejövő változást, • a bevándorláshoz rövid és hosszú távú alkalmazkodást, • az igazgatási és rendészeti feladatok ellátását, • bevándorlás-politika kialakítását (Póczik, 2008: 78-79). szaporodnak, mások lélekszáma stagnál, ismét másoké pedig kifejezetten csökken” (Kennedy, 2002: 30). Sokak szerint a gazdaságilag és technológiailag fejlett világ maga teremtette a globális egyenlőtlenségeket, melyek „demográfiai kísérőjelensége” fenyegető kihívás a Föld egészére nézve (Póczik, 2008: 35). A népességnövekedés kétségkívül a globalizáció korának nevezhető 20. század egyik meghatározó jelensége, amely tömeges népességmozgásokat, modern népvándorlásokat (Wetzel, 2011: 9) és ezzel járó éles konfliktushelyzetek eredményezett. A számos elméleti megközelítés közül leginkább a világrendszer-elmélet törekszik a globális egyenlőtlenségek magyarázatára. Az 1970-es években Immanuel Wallerstein munkássága nyomán kibontakozó elemzésmód, amelyben „a nemzetállam helyett egy új keret, a »világrendszer« vált kiindulóponttá” (Wallerstein, 2010: 12 | tarrósy istván 44), felforgatta a korábban bevett gondolati sémákat: A világrendszer két típusa a világbirodalom és a világgazdaság. Míg a birodalomra a központosított politikai irányítás jellemző, addig a világgazdaságban különböző hatalmi központok „versengenek egymással, s a javakat a piaci mechanizmuson keresztül osztják el” (Egedy, 2011: 23). A kapitalista piac által teremtett globális világgazdaság szerkezete, a centrum és a periféria kettőssége a tőkék, áruk és szolgáltatások áramlása mellett a munkaerő nemzetközi vándorlását is befolyásolja. A nemzetközi térben zajló globális folyamatok közül a társadalmi változások egyik legizgalmasabb együttesét a „köztes” régiók, az úgynevezett félperiféria feltörekvő gazdaságokként jellemezett szereplői mutatják fel. Ezek dinamizmusa nagy eséllyel alakíthatja át a rendszer egészét is (Tarrósy, 2011), az átalakulás pedig értelemszerűen a nemzetközi migrációra is hatással bírhat. A ki-, illetve bevándorlása során a vándorok számukra a korábbinál kedvezőbb lehetőségeket kínáló helyekre igyekeznek. Az urbanizációs robbanás a világgazdasági periféria és félperiféria országaiban még ma is zajlik, a népesség vidékről a városokba özönlik, másrészt a gazdaságilag, technológiailag kevésbé fejlett országokból elsősorban a fejlettebbek, a „Globális Dél” országai felől a fejlett „Észak” országai felé törekszik. A ma és a közeljövő migrációs mozgásaiban a félperiféria feltörekvő országai is egyre vonzóbbak, a „Globális Dél” hatalmi centrumai (félperiféria-centrumok) is egyre erősödő szívóhatást gyakorolnak a migránsokra. Délkelet-Ázsiában Malajzia, DélKorea és Tajvan is egyre népszerűbb „déli” célországok, akárcsak Latin-Amerikában Brazília, Argentína és Venezuela, vagy Afrika szubszaharai térségeiben Nigéria, Elefántcsontpart és Etiópia. Az erőforrások és az ezekhez való hozzáférés egyenletesebb elosztásának sürgető igénye közvetlenül magyarázza a növekvő migrációt. „Ha bőven áll rendelkezésre ennivaló és föld, [...] maga a probléma is kisebb; ha az erőforrásokat korlátozottnak vélik [...] a nagyobb migráció természetesen felveti a bevándorlókról történő gondoskodás kérdését. Ráadásul a nagyarányú bevándorlás számos félelmet ébreszt” (Kennedy, 2002: 47). A nemzetközi migráció értelmezésének egyik kitüntetetten fontos elmélete, a konfliktuselmélet fókuszában a relatíve növekvő populáció létszáma és a relatíve szűkülő, de „legalábbis igazságtalanul elosztott erőforrások közötti ellentmondás” (Szabó A., 2006: 43) áll. Célja a „konfliktusok pozitív társadalmi funkciójának, szabályozhatóságának és súlyának felismerése” (Póczik, 2008: 77). Az elmélet a különböző szereplők, a migráció esetében alapvetően a befogadó (többségi) társadalom és a bevándorlók (etnokulturális kisebbség) között létrejövő, illetve fennálló konfliktusokat a társadalmi változás előmozdítójának gondolja, és szabályozásuk vizsgálatán keresztül az adott társadalmi berendezkedés hatalmi szabályrendszerét igyekszik értelmezni (Uo.). A nemzetközi migráció egyik kiemelkedően fontos vetülete a biztonság. A migráció biztonsági vonatkozásait a kutatások „jellemzően a befogadó, illetve a migrációs nyomásnak kitett államok szempontjából értékelik …, [azonban] hasonlóan fontos a bevándorló vagy éppen mozgásban lévő személy biztonsága is, melyről jóval kevesebb elméleti megfontolások a nemzetközi migrációs tendenciák megértéséhez | 13 szó esik” (Hautzinger et al., 2014: 23). Pedig a földrajzi helyváltoztatást motiváló okok egyik legfontosabbika a „biztonság”, a vándorok létbiztonsága, valamint gazdasági, kulturális, politikai stb. értelemben vett biztonsága. Ezért a nemzetközi migráció vizsgálatában a biztonság mozzanatára különös figyelmet kell fordítanunk, a humán biztonság összetett fogalmának a migráció és fejlődés elméleti kontextusában is központi jelentősége van. Ábra 1: A világ népességének változása 1750 és 2100 között Forrás: Saját szerkesztés a www.geohive.com és az UN Population Division 2013-as adatai alapján Ábra 2: A világ népességének változása 1950 és 2100 között Forrás: Saját szerkesztés az UN Population Division 2013-as adatai alapján 14 | tarrósy istván 2 Humán biztonság és fejlődés egy interpoláris világban Giovanni Grevi 2009-ben használta először az „interpoláris” jelzőt a 21. századi globalizmus jellemzésére. Helytálló kifejezése az interdependenciák (kölcsönös függőségek) korában értelmezhető multipolaritást (többpólusú rendszert) takarja (Tarrósy, 2013a: 275). Az interpoláris korszak szélesen értelmezett biztonság-koncepcióval kalkulál – ez az ENSZ és szakosodott szervezetei, köztük legelsőként Fejlesztési Programja, az UNDP (United Nations Development Program) által alkalmazott humán (emberi) biztonság fogalma. E megközelítés szerint a hangsúlyt az egyének biztonságára, nem pedig az államok és nemzetek biztonságára kell helyezni. A világszervezet nyomatékosan hangsúlyozza, hogy „a környezeti instabilitás, a szegénység, az éhínség és elnyomás nem pusztán kritikus biztonsági kérdések, hanem egyszerre forrásai és következményei is a konfliktusoknak. A [humán biztonság fogalmában testet öltő új] felismerés újrahangsúlyozza az államok felelősségét és kötelezettségét, hogy biztosítsák állampolgáraik biztonságát” (Botz, 2007, idézi Tarrósy, 2013b: 9). A Nobel-díjas Amartya Sen által is használt fogalom az emberek mindennapjaiban jelentkező új globalizációs kihívások összetettségét hivatott leírni, ezért is foglal egybe olyan elemeket, mint a túlélés, az emberi élet méltósága, az egészség, a béke, a tolerancia, az egyenlőség, a szolidaritás, és általában „az élet minősége”. A valódi fejlődés értelme az emberek helyzetének javítása – vallják sokan. Az új paradigma szerint a fejlődés szorosan kapcsolódik a biztonsághoz, de olyan módon, ahogyan azt maguk érintett (mikro) közösségek relevánsnak látják saját jelenük és jövőjük szempontjából. Ezt az elvet egyre több gazdaságilag és technológiailag fejlett állam tartja fokozottan szem előtt, és kezeli prioritásként az ún. saját tulajdonú fejlődés célját. Migráció és fejlődés Hein de Haas (2012) szerint a migráció és a fejlődés közötti viszonyrendszer fogalmi kerete képes a munkaerő-vándorlás gazdasági dimenzióinak és a fejlődés szerteágazó kérdéseinek összetett voltát leírni. A „migráció és fejlődés nexusának” megértéséhez az út – ahogy de Haas érti – az egyes optimista és pesszimista megközelítések elemzésén keresztül vezet. De Haas szerint a neoklasszikus fejlődési és modernizációs elméletek optimizmust sugalltak, általánosan elfogadott tételük szerint a „nagymértékű emigráció hozzájárulhat ahhoz, hogy mindenki a legjobban járjon: gyors növekedés a bevándorlás célországában [...] és gyors növekedés a származási országban” (Kindleberger 1965, idézi De Haas, 2012: 58). A pesszimista megközelítések sorában elméleti megfontolások a nemzetközi migrációs tendenciák megértéséhez | 15 a Myrdal (1957) által kidolgozott kumulatív okok elmélete szerint a „kapitalista fejlődésre elkerülhetetlenül jellemző a különböző területek közötti elmélyülő jóléti egyenlőtlenség. [...] erős állami beavatkozás/politikai döntés nélkül a kapitalista rendszer a területi egyenlőtlenségeket növeli” (Uo.: 59). Nemzeti szinten vizsgálódva ez az elmélet rokon vonásokat mutat a centrum-periféria modellel és a neomarxista fejlődéselmélettel, de megjelenik a fenntartható fejlődés gazdasági vonatkozású fogalmi rendszereiben is. Az 1980-as és 1990-es évekre a migrációkutatók – összhangban a társadalomtudományokban bekövetkezett paradigmaváltással – pluralista, de még inkább polikauzális értelmezési keretek megalkotására törekedetek és a „cselekvőt és a struktúrát középpontba állító megközelítések összehangolás[át]” (Uo.: 65) tűzték célul. E pluralista nézetek közül a munkamigráció új gazdaságtana (New Economics of Labour Migration – NELM) a neoklasszikus migrációelmélet bírálatából kiindulva a családokra fokuszált. A NELM, miközben integrálja a migránsok transznacionalizmusát elemző szociológia és antropológiai tudást és a megélhetési szempontokat figyelembe vevő gazdasági szemléletet, a migráció és a fejlődés kölcsönhatásainak megértésére törekszik. „Ez az új megközelítés lehetővé teszi a migrációval kapcsolatos döntéshozást befolyásoló tényezők szélesebb körének integrálását az egyéni hasznosság-maximalizáláson túl is” (Uo.: 66). A NELM szerint a nemzetközi migráció nem lassul vagy áll le, ha az addig világszintű bérkülönbségek kiegyenlítődnek, hiszen számos egyéb feltétel, mint például a biztonság, a karrier, a fogyasztási javak bősége vagy szűkössége, vagy akár az egyént védő „társadalombiztosítási háló” (munkanélküli, beteg- és nyugdíjbiztosítások, egyéb szociális ellátás), illetve ezek különbségei is motivációt jelentenek (Póczik, 2008: 70). A NELM, hasonlóan az antropológusok és szociológusok által használt módszerekhez, egyebek között kvalitatív interjúkkal és háztartásokra vonatkozó felmérésekkel vizsgálja a nemzetközi migrációt. A transznacionális mozgások 21. század világában sokféle szereplő kölcsönfüggő hatásokat eredményező kapcsolatrendszerét figyelhetjük meg. Az államok, de a nem-állami szereplők is, civil szervezetek, nemzetközi intézményi aktorok, multinacionális formációk, és más transznacionális entitások egyre több különféle típusú relációba bonyolódnak egymással. A (világ)gazdaság globalizációjával valamennyi aktor a transznacionális kapcsolatok hálózatába integrálódik. Messner (2002) szerint a gazdasági globalizáció legalább három alapvető eredménnyel jár: 1. a globális és a lokális szintek közötti kölcsönfüggőség erősödik, a lokális szereplők, intézmények és helyspecifikus elképzelések egyre nagyobb jelentőséget nyernek; 2. a transznacionális gazdasági terek és közösségek kitágulnak, előretörnek; 3. végül a nem állami szervezetek (NGO) pozíciószerzése révén a piacgazdaság „civil arcát” előtérbe helyező politikai diskurzus megélénkül. A migráció kapcsán megfigyelhető transznacionalizálódás az ún. kettős lojalitásra irányítja a figyelmet. A „transznacionális fordulat” egyik feltétele, hogy a „fejlett technika lehetővé teszi a migránsok számára a szárma- 16 | tarrósy istván zási közösségeikkel való kapcsolattartást (mobil)telefonon, faxon, (műholdas) televízión és az interneten keresztül, valamint pénz hazautalását globális hivatalos és nem hivatalos bankrendszerek segítségével” (De Haas, 2012: 70). A nemzetközi migránsok életében kimutatható „transznacionális megélhetési stratégia” részét képezik az említett hazautalások, a rendszeres hazalátogatások, a transznacionális üzleti és civil tevékenységek, a kibocsátó vagy kiinduló országokban eszközölt befektetések, politikai szerepvállalások, melyek révén a migráns hosszú távon képes fenntartani személyes és családi kötelékeit. Akkor is, ha a migráns választott célországában az integráció mellett dönt, fennmarad transznacionális elkötelezettsége. Ez „kétségbe vonja azt a feltételezést, hogy a migránsok távozása automatikusan veszteséget jelent agy- vagy izomelszívás formájában” (Uo.: 71). Maguk a transznacionális közösségek vagy diaszpórák, éppen transznacionális elkötelezettségeik és kettőskötésű szerepvállalásaik miatt egyre fontosabb társadalmi aktorai globális világunknak. Globális, egyre több hatalmi centrum összjátékában szerveződő világunk szereplőit megannyi hálózat kapcsolja össze. A migrációs hálózatok elmélete szerint a nemzetközi migránsok „beilleszkedés[e] az új környezetbe ott valósul meg sikeresen, ahol korábbi családi, baráti tapasztalatok, kapcsolatok ezt elősegítik. A [kibocsátó] területek nyomása és a már [korábban] letelepültek által lakott régiók között donori kapcsolat formálódik, ami hozzájárul a későbbi migrációs döntés irányának kiválasztásához is. A kutatók jelentős része éppen ebből kiindulva a családalapú egyesítés jellegű mozgásokat kíséri fokozott figyelemmel” (Rédei, 2007: 66). E hálózati elmélet a migránsok és közösségeik kollektív erejére és a társadalmi integráció mozzanatára irányítja a figyelmet. „A migráció a modern gazdaságok és a globalizálódó világ természetes jelensége” (Hárs, 2010: 16). Olyan jelenség, amely „megtörténik – függetlenül attól, hogy az ember akarja vagy sem” (Milborn, 2008: 8). Az elmúlt évtized politikai diskurzusa, elsősorban Európában arról szólt, hogy a bevándorlók milyen hasznos szerepet vállalhatnak a befogadó országok gazdaságában, különösen a legutóbbi globális pénzügyi és gazdasági válságban meggyengült nemzetgazdaságokban. A liberális álláspontjáról ismert Corrina Milborn szerint a migráció „Európa hasznára is van. Logikus lenne tehát, hogy Európa törődjön a bevándorlással, segítse azt, s hogy mindent megtegyen a letelepedők lehetőség szerint minél jobb integrációja érdekében” (Uo.). A klasszikus elméletek, ezek recepciója, illetve kritikája makro-megközelítésben hasznos viszonyítási keretet kínálnak. A gazdasági ésszerűségből és haszonszámításból kiindulva a vándorlások push és pull vagyis taszító és vonzó tényezőkkel magyarázhatók. Ezek között azonban nem csupán gazdasági vagy demográfiai okokat látunk, hanem nemegyszer helyi konfliktusok és klímakatasztrófák motiválta öszszetett döntéseket is. A fontosabb elméleteket összevetve láthattuk, hogy a push-pull modell önmagában nem képes az összetett mozzanatokat megfelelően magyarázni, mikro-szintű vizsgálatok viszont lényegi elemekre világítanak rá a migrációs folya- elméleti megfontolások a nemzetközi migrációs tendenciák megértéséhez | 17 matok és tendenciák megértésében. A paradigmaváltás olyan felismeréseket hozott, mint a kapcsolati hálók jelentősége, a migráció feminizálódásának jelentősége, az állami szerepvállalás keretei és eszközei, vagy az integráció társadalmi komplexitása. Már az 1980-as évektől nyilvánvaló, hogy „a kapcsolathálók hatása már a potenciális migránsok kiválogatódásában is érvényesül. A rendelkezésükre álló információk és az általuk elérhető erőforrások befolyásolják a migrációs döntést, hosszú távon pedig a kapcsolathálók tartják működésben a [kibocsátó] és fogadó ország közötti migrációt” (Hautzinger et al., 2014: 30). A globalizált térben az információáramlás felgyorsult, a külföldi tapasztalatszerzés, de még inkább a jobb élet iránti vágy és annak megvalósítása a kapcsolathálókkal átszőtt globális térben könnyebben, gyorsabban mehet végbe. „Az elhatározás – hogy vállaljuk a kockázato[ka]t, egy idegen környezet feltérképezését – fiatal korban könnyebben megvalósul, hiszen [szabadabban] vághatunk neki a nagyvilágnak” (Rédei, 2009: 10-11). A szellemi erőforrásoknak az egyes nemzetgazdaságok számára is oly fontos növelését célozza a tanulási célú mobilitás. Ez a poszt-multikulturális társadalomban egy toleráns(abb), „önálló, fogékony és alkalmazói, kozmopolita magatartás” kialakulását segíti a „leendő munkavállalóban”. Etulajdonságok aztán „számottevő mértékben járulnak hozzá [többek között] a nemzetközi üzletmenet gyors és hatékony terjedéséhez” (Uo.: 11). 3 Elméletek egymásnak feszülése – elméletek születése és hanyatlása A 20. századi migrációkutatást kettős megosztottság jellemezte: hosszú ideig szinte teljesen különváltak azok, akik azt vizsgálták, miért (milyen okok/motivációk miatt) és hogyan megy végbe a vándorlás, azoktól, akik azt tanulmányozták, hogyan reagálnak a (be)fogadó társadalmak a beérkező migránsok jelenlétére, illetve a vándorok hogyan képesek integrálódni e társadalmakba. A kutatók előző csoportja a fejlődéstanulmányok, közgazdaságtan, politikai gazdaságtan és földrajz oldaláról közelítették meg a kérdést; az eltérő szemszöget képviselők viszont szociológiai, kulturális antropológiai, politikatudományi, jogi és oktatáskutatással összefüggő tudást vonultattak fel a kutatott terület feltérképezéséhez. Többek között tudományterületi sajátosságok miatt mély felfogásbeli, módszertani és politikai szakadék húzódott a két „tábor” között. Az eltérő elméleti megfontolások közül a legellentmondásosabb relációt a neoklasszikus és a történeti-strukturális/intézményi elméletek jelentették. A neoklasszikus közgazdasági elmélet szerint – makro megközelítésben – a vándorlás fő mozgatója az egyes országok közötti bérszínvonal- és életszínvonal-különbség. Politikai döntésekkel mind a kibocsátó, mind a befogadó 18 | tarrósy istván államok vezetése képesek befolyásolni/szabályozni a vándorlást. Ugyanezen elmélet mikro megközelítése szerint az igazán nagy hangsúly „a migrációban érvényesülő jövedelmi előkalkulációkra” (Póczik, 2008: 67) helyeződik. A vándorok pontosan ismerik saját országaik, illetve a választott célország(ok) jövedelmi helyzetét, és döntéseik túlnyomórészt gazdasági alapokon nyugszanak. A neoklasszikus elmélet szerint a bérszínvonal-különbség globális kiegyenlítődése a migráció leállását, megszűnését eredményezi (egyensúlyi hipotézis). A duális vagy szegmentált munkaerő-piac elmélete a nemzetközi migrációt össztársadalmi kontextusban vizsgálja. Az elmélet szerint „a modern ipari államok gazdasága eleve meghatározott szintű bevándorlásra rendezkedett be. Bizonyos szektorokban a bevándorlók munkájára erős és folyamatos kereslet van. A fejlett országok jellemzően kettős (duális) munkaerő-piaccal rendelkeznek” (Hautzinger et al., 2014: 29). „Az elmélet primernek tekinti a fejlett ipari államok hazai munkaerő számára nyitott, viszonylag magas jövedelmet kínáló legális munkaerő-piacát, míg szekundernek ezen országok szintén legális, de alacsony státusú feladatokat, alacsony társadalmi presztízst, rossz munkakörülményeket, alacsony béreket kínáló instabil munkapiacát” (Póczik, 2008: 70-71). A bevándorlók a másodlagos munkaerő-piacon elégítik ki a munkaadói keresletet, az esetek többségében átmeneti szerepek felvállalásával. A történeti-institucionalista elmélet a tőkét termelő olcsó munkaerő mobilizációjában látta a migráció lényegét. A marxista politikai gazdaságtanban gyökerező elemzés különösen az 1960-as évek Latin-Amerikájára is oly jellemző függőségi elméletre alapozott és azt hangsúlyozta, hogy az európai gyarmatosítás örökségeként a nemzetközi migráció örökös körforgássá teszi a függőségi viszonyokat, magát a gazdasági értelemben vett „alulfejlettséget” (visszamaradottságot), melynek eredményeként a gazdagok még gazdagabbak lesznek. Később, az 1970-es és 1980-as évek összetettebb világrendszer-elmélete hódított teret. Az Immanuel Wallerstein által kidolgozott teória lényege, hogy „nem az egyes államok nemzetközi politikai manőverei magyarázzák a nemzetközi kapcsolatok logikáját, hanem a nemzetközi színtér alapvető struktúrája határozza meg az államok – és nem csak az államok – mozgásterét. [...] a nemzetközi kapcsolatok dinamikáját” a globális kapitalizmus keretei alakítják (Szabó, 2010: 53-54). A multinacionális cégek behatolása és terjeszkedése a gazdaságilag kevésbé fejlett térségekben felgyorsította a vidéki területeken végbement változásokat, és szegénységet, munkanélküliséget, valamint gyors ütemű urbanizációt, illetve az informális gazdaságok terebélyesedését eredményezte. elméleti megfontolások a nemzetközi migrációs tendenciák megértéséhez | 19 A társadalmi integráció kérdését tekintve a fejlett országokba irányuló 1945 utáni nemzetközi migráció kapcsán az első modell a kizárást/kirekesztést tette meg központi magyarázó elemnek. Ez az iskola azt vallotta, hogy a viszonylagosan homogén nemzeti idenitással rendelkező társadalmak nem tudják befogadni az eltérő kultúrájú csoportokat. Az exklúzió elmélete szerint a migránsokat a fogadó állam csupán vendégmunkásként engedi be, de a családjaikkal történő állandó letelepedést nem tartja kívánatosnak. Ekkoriban Németországban, Svájcban és Ausztriában is e modellben gondolkodtak a bevándorlókat illetően. Ellentétes elméletet képviselt az asszimiláció modellje, mely szerint a befogadó államok úgy tudnak megbirkózni a kulturális különbségekkel, hogy elvárják: a migráns adja fel anyanyelvét, vallását, szokásait és a jellemző nemzeti kultúra szerint olvadjon be a befogadó államba. Cserébe állandó letelepedést és állampolgárságot szerezhet. Az olyan „telepes államok”, nagybefogadó államok tapasztalatain kifejlődött modell volt ez, mint az Amerikai Egyesült Államok, Ausztrália és Kanada, amelyek a migrációt a nemzetépítés kulcselemének tartották. Az 1970-es évekig több európai befogadó állam is e modellt támogatta. Mindkét elmélet azonban osztotta az az álláspontot, miszerint a különbségek, a különböző identitások kontrollálhatóak, azaz hosszú távon a migráció nem gyakorol jelentős(ebb) hatást a létező nemzeti kultúrára. Az 1960-as évektől viszont szélesebb értelemben megindult az ebbe vetett hit eróziója, ugyanis világossá vált, hogy a bevándorlók maradnak és kulturálisan nem olvadnak be a többségi társadalomba – részben diszkriminatív gyakorlatok, illetve rasszista megnyilvánulások miatt, melyek munkaerőpiaci és lakóhelyhez kötött szegregációban nyilvánult meg. Etnokulturális közösségi formációk és a tiltakozás kulturális formáinak szembetűnő megjelenése ráébresztették a többségi társadalmakat, hogy a migráció eredményeként újfajta és tartós kulturális diverzitással szemben kell kialakítaniuk stratégiákat. Mindez a multikulturális társadalom koncepciójának megalkotásához vezetett – elsőként Kanadában, Ausztráliában, valamint néhány európai államban. 20 | tarrósy istván Táblázat 1: Migráció- és integrációelméletek áttekintése A vándorlást magyarázó MIGRÁCIÓELMÉLETEK Neoklasszikus közgazdasági elmélet Mikro-szintű: • egyéni motiváció • jövedelmi előkalkuláció • gazdasági tőke • humán tőke A társadalmi befogadást magyarázó INTEGRÁCIÓELMÉLETEK Kizáró/kirekesztő modell (exklúzió) • vendégmunkások rendszere • időszakos adaptáció • a különbség (különböző identitások) kontrollálhatósága Történeti-strukturális/intézményi elmélet • gyarmatosítás, függőségi elmélet • világrendszer-elmélet • kapitalista piac • állandósult egyenlőtlenségek Multikulturalizmus • kulturális sokféleség • kooperatív egymás mellett élés • kultúrák egyenértékűsége • anti-rasszizmus Makro-szintű: • egyensúlyi hipotézis • bérszínvonal-különbség szabályozása (politika) Asszimiláció-modell (inklúzió) • beolvadás a nemzeti kultúrába, letelepedés • cserébe állampolgárság • strukturális, kulturális, azonosulási, biológiai asszimiláció Integráció/neoasszimiláció • a diverzitás mállasztja a társadalmi kohéziót és tőkét • párhuzamos „életek”, nem integrálódó migránsok (főként muszlimok) és biztonsági kockázatok • visszafordíthatatlan globális változások, Migráció és fejlődés elmélete de „központi nemzeti értékek” kinyilvá• hazautalások nítása • agycirkuláció • elmozdulás holisztikus(abb) értelmezések • diaszpórák felé Forrás: Saját szerkesztés Castles (2007), Póczik (2008), Rédei (2007) és Cseresnyés (2005) alapján Átmenet-elméletek • mobilitás és fejlődés, illetve gazdasági integráció összekapcsolása • „migrációs emelkedő” (migration hump) • migrációs események térbeli tipológiája A multikulturális modell válsága? Poszt-multikulturális társadalom és fokozódó migráció Az 1970-es évektől észak-amerikai, majd európai példák alapján egyfajta normatív modellé vált a multikulturális társadalom elgondolása, különösen a liberális jóléti demokráciákban. Ez a modell nem csak támogatta, hanem preferálta is a különbözőséget, a közelebbről meg nem határozott másságot. Elvárássá tette a különböző identitású társadalmi csoportok elfogadását, főként az etnikai és népcsoporti különbségek tiszteletét, de a kulturális, szexuális és generációs csoportidentitások védelmét is. Egy idő után azonban, ahogy Marcin Król (2013) írja, a multikulturalizmust elméleti megfontolások a nemzetközi migrációs tendenciák megértéséhez | 21 kezdte aláásni egy mindent elfogadó, a kritikától tartózkodó kulturális megközelítés, mely szerint „a skandináv novellák, az iráni filmek, az indiai zene, a távol-keleti gyógyászat egyformán jók”, hiszen az értékelésnek nem lehet mércéje valamiféle normativitás, a többségi társadalom értékvilága, különösen nem az (európai) közízlés. A multikulturalitás eszméjével és gyakorlatának ellentmondásos következményeivel helyezkedett szembe és válik újra egyre népszerűbbé az intellektuálisan kissé esetlen „nemzeti gondolat” és vele a monokulturális modell visszakövetelése. Bár ez újabb offenzívára késztette a multikulturalizmus híveit, több európai ország migráns közösségeiben végzett felmérések és egyes muszlim országok politikai vezetőnek hivatalos nyilatkozatai is rámutattak, hogy a kibocsátó országok és az ezekből kitelepült közösségek esetében is erősödik az ellenséges magatartás más kultúrákkal és civilizációkkal, nem utolsó sorban a befogadó országok kultúráival szemben. A multikulturalizmus ideológiájának „pozitívumai ellenére (részben következtében) a modern társadalmak kereteit feszegető ellentmondások, a kultúrák nemzetközi összecsapásának fenyegetése és a belső kulturális konfliktusok megkérdőjelezték a multikulturalizmus – amerikai, francia és német modelljeinek – érvényességét” (Póczik, 2008:107). A kulturális különálláshoz fűződő jogok helyett a polgári erényeket, kötelességeket és a befogadó állam iránti lojalitást követelő poszt-multikulturalizmus azokban a társadalmakban hódít teret, amelyek gyakran kemény küzdelmek árán igyekeztek valamilyen formában, akár közpolitikai megoldásokkal (pl. helyi választójog stb.) kezelni a kulturális sokféleséget. Ennek ellenére azt tapasztalták, hogy egyes bevándorló csoportok, bár szorgalmasan végzik a helyi társadalom számára fontos munkákat, nem szándékoznak a befogadó ország kulturális, politikai életében részt venni. Bár ugyanazokra a jóléti juttatásokra (oktatás, egészségügyi ellátás stb.) jogosultak, mint a többségi társadalom tagjai, társadalmi integrációjuk mégsem válik teljessé, elvetik a befogadó társadalom törvényeinek tiszteletét, sokszor azokkal ellentétes normákat követnek. Ahogyan holland, német és francia példák mutatják, feszültségek, konfliktusok állandósulnak körülöttük, ezért könnye(bbe)n radikalizálódnak, akárcsak a többségi társadalom ama csoportjai, amelyek nem akarják elfogadni a bevándorlók integrációjának hiátusait. De hogyan is lehetne elvárni, hogy – sok esetben nyíltan nyugatellenes közhangulatú – származási országokból érkező bevándorlók hirtelen „nyugativá” váljanak? Tófalvi (2012) így fogalmaz: „A 2001. szeptember 11-i terrortámadás új fejezetet nyitott a nyugati világ más kultúrákra vonatkozó látásmódjában. Az azt követő madridi és londoni merényletek, sőt, az elmúlt időszak eseményei, például a zsinagógák elleni támadások Franciaországszerte, csak tovább súlyosbították a kisebbségek és a többségi társadalmak viszonyát. A különféle kisebbségeket egyre inkább teljes mértékben elzárkózó, rendíthetetlen, idegen kultúrával rendelkező csoportokként kezdték szemlélni, amelyek nemcsak elutasítják az asszimilációt és/vagy integrációt, hanem még a befogadó országok 22 | tarrósy istván fizikai épségét is veszélyeztetik. [...] Mindezek kapcsán azonban felmerül néhány kérdés, amely túlmutat a konkrét eseményeken: egyrészt elgondolkodtató, hogy a multikulturalizmus lassan szinte divattá váló erőteljes kritizálása nem tekinthető-e inkább a korábban azt népszerűsítő brüsszeli elittel és a liberális-baloldali politikai formációkkal szembeni ellentmondásos megítélés következményének. Másrészt úgy tűnik, az eszmét ezek a csoportok is egyre kevésbé tartják összeegyeztethetőnek az európaiság gondolatával. Azzal az európaiságéval, amelyet az európai politikai színtér legtöbb szereplője a multikulturalizmus feláldozásával kíván megmenteni.” Az előrejelzések még a poszt-multikulturális világban is a nemzetközi migráció fokozódásával számolnak. A hosszútávon továbbra is erősödő városiasodás e jelenség központi mozzanata marad, a kommunikáció és a közlekedés általában gyorsabb és olcsóbb lesz, így egyre többen próbálnak szerencsét a városokban, gyarapítva a rurális területeket elhagyó migránsok számát, akik a helyi városokból később más országok urbánus központjainak előnyei hívogatnak tovább. Az elkövetkező évtizedekben a földrajzi és igazgatási határok, köztük az országhatárok átlépése, valamint a biztonság kérdése minden bizonnyal továbbra is a politikai napirend prioritásai között szerepel majd. Ahogyan Walter Russell Mead (2011) fogalmaz: „A migráció a jövőnket alakító tényező marad. [...] A 21. század kiváltképpen a vándorlások évszada lesz – úgy országok között, mint országokon belül.” A Migráció a 21. században című kötet célkitűzése és felépítése Különösen az e könyv megjelenése idején is zajló migrációs válság, de általában a nemzetközi migrációs tendenciák vizsgálata megkívánja az interdiszciplináris módszertant. A jelen bevezető fejezet első részében áttekintett elméletek mindegyike, illetve ezek kritikája is hozzájárul ennek cizellálásához. A kötetünkben szereplő tematikus fejezetek mindegyikének célja, hogy az egyes részkérdések részletes kidolgozásával a kritikai gondolkodást fejlessze, támogassa. A fejezeteket két nagyobb blokkba csoportosítottuk: míg az első blokkba foglalt dolgozatok a nemzetközi migráció alapvető aspektusait tárgyalják, addig a második szekció a társadalomföldrajz és a nemzetközi kapcsolatok szemszögeiből a transznacionális színtér egyes térségeit, és az ezekben érvényesülő migrációs tendenciákat tárja az Olvasó elé. Elsődleges szándékunk, hogy a könyvvel olyan friss és izgalmas, egyúttal kézikönyvjellegű munkát bocsássunk az Olvasó rendelkezésére, amely a hazai migráció- és integrációkutatás meghatározó darabjává válhat, és a kutatási eredmények átadását és elsajátítását a felsőoktatási stúdiumok során is elősegíti. A kötet a migrációs válság értelmezésében is megbízható segítséget képes nyújtani az érdeklődők számára. Az Európai Integrációs Alap (EIA) által 2014-ben támogatott IDResearch-projekt („Migrációs tendenciák napjainkban”) nyomán e második, átdolgozott és kibővített szakkönyvet a magyar felsőoktatásban könnyen használható, számos tudományterületen és képzési programban alkalmazható munkának szánjuk. elméleti megfontolások a nemzetközi migrációs tendenciák megértéséhez | 23 Maga a projekt eredeti célkitűzése, miszerint igyekszik hozzájárulni a felsőoktatási intézmények és kutatóközpontok, valamint értelemszerűen ezek szakember-munkatársai közötti kiterjedtebb együttműködéshez, szakmai tapasztalatcseréhez, jövőbeni közös programok kifejlesztéséhez, talán még relevánsabb, mint két évvel ezelőtt. Kötetünk a társadalomföldrajz és a nemzetközi kapcsolatok, valamint az interdiszciplináris módszertan jelzett tengelyei mentén építkezik. Következetes szerkezetű fejezetei horizontális megközelítésben egyfelől – főként esettanulmányok formájában – szociológiai és antropológiai, másfelől jogi és szakpolitikai dimenziókkal is foglalkoznak. A fejezetek bevált nemzetközi példákat követve egységesen, az oktatást és tanulást megkönnyítő szerkezetben dolgozzák fel a választott témákat. Minden fejezet rövid összefoglalóval, absztrakttal kezdődik, amely alatt a szerző feltünteti a fejezet 5-10 legfontosabb fogalmát, kulcsszavát. A fejezet fő szövegét infoboxok egészítik ki és színesítik, például egy-egy lényeges fogalom, jelenség, tendencia, eset rövid bemutatásával. Az összegzés részt követően külön „Kérdések” box található, amelyben a szerző 5-8 alapvető kérdést fogalmaz meg az adott fejezet témához. Ezt követően minden fejezet tartalmaz egy „Ajánlott linkek az interneten” box-ot, melyben a szerző hasznos internetes oldalakat, honlapot, adatbázist ajánl az olvasók figyelmébe. A felhasznált irodalmat „További ajánlott irodalom” egészíti ki. A tanulmánykötet végére a könnyebb kezelhetőség érdekében Index-et (név- és tárgymutatót) állítottunk össze. A kötet legvégén szerzőinket magyar és angol nyelven is bemutatjuk. 1. Milyen összefüggés említhető a 20. század példátlan mértékű népességrobbanása és a nemzetközi migráció globális kihívássá válása között? 3. Mire koncentrál a munkamigráció új gazdaságtana? 2. 4. 5. A neoklasszikus közgazdasági elmélet szerint mi a vándorlás fő mozgatórugója – makro és mikro megközelítésben? Hogyan értelmezi a világrendszer-elmélet a regionális egyenlőtlenségeket? Mit takar a humán biztonság fogalma? 6. Mit fog össze a migráció és fejlődés nexusa? 8. Mi a jelentősége a kapcsolathálóknak a globalizált térben? 7. 9. Mi az a „kettős lojalitás”, ami a transznacionalizálódással került a nemzetközi migráció egyik fókuszpontjába? Milyen jellemzői vannak a poszt-multikulturális társadalomnak? 24 | tarrósy istván Ajánlott linkek az interneten http://cgge.aag.org/Migration1e/ConceptualFramework_Jan10/ConceptualFramework_Jan10.html http://cadmus.eui.eu/handle/1814/14049 http://www.migrationpolicycentre.eu http://heindehaas.blogspot.hu http://weblog.iom.int http://www.sussex.ac.uk/migration/ http://www.cairn-int.info/journal-population-2013-1-page-141.htm http://www.etd.ceu.hu/2007/olejarova_eva.pdf http://www.ksh.hu/statszemle_archive/2009/2009_07-08/2009_07-08_682.pdf http://www.matud.iif.hu/08sze/07.html http://www.bmbah.hu http://unstats.un.org/unsd/demographic/sconcerns/migration/migr2.htm http://unstats.un.org/unsd/demographic/products/dyb/dybcens.htm Felhasznált irodalom Bakos, Ferenc (1994): Idegen szavak és kifejezések kéziszótára. Akadémiai Kiadó, Budapest. Castles, Stephen (2007): Migration and Social Transformation. Inaugural Lecture for the Migration Studies Unit (MSU) at LSE. 15 November 2007, London. Elérés: http://www.lse. ac.uk/government/research/resgroups/MSU/documents/eventsRelated/castles151107presentation.pdf (Letöltve: 2014. 08.04.) Cseresnyés, Ferenc (2005): Migráció az ezredfordulón. Dialóg Campus Kiadó, Budapest–Pécs. De Haas, Hein (2012): Migráció és fejlődés elméleti megközelítésben. In. Tarrósy, István – Glied, Viktor – Keserű, Dávid (eds.): Új népvándorlás. Migráció a 21. században Afrika és Európa között. 2. kiadás. Publikon Kiadó, Pécs. pp. 53–84. Egedy, Gergely (2011): Bevezetés a nemzetközi kapcsolatok elméletébe. 2., átdolgozott kiadás. HVG-ORAC, Budapest. Grevi, Giovanni (2009): The Interpolar World: a New Scenario. Occasional Papers, No. 79. European Union Institute for Security Studies. Elérés: www.iss.europa.eu (Letöltve: 2012. 11.20.) Hárs, Ágnes (2010): Migráció és munkaerőpiac Magyarországon. Tények, okok, lehetőségek. In. Hárs, Ágnes – Tóth, Judit (eds.): Változó migráció – változó környezet. MTA Etnikainemzeti Kisebbségkutató Intézet, Budapest. pp. 15–53. Hautzinger, Zoltán – Hegedüs, Judit – Klenner, Zoltán (2014): A migráció elmélete. Nemzeti Közszolgálati Egyetem, Budapest. Kennedy, Paul (1997): A XXI. század küszöbén. Napvilág Kiadó, Budapest. Kennedy, Paul (2002): Global Challenges at the Beginning of the Twenty-First Century. In. Kennedy, Paul – Dirk Messner – Franz Nuscheler (eds.): Global Trends and Global Governance. Pluto Press, London – Sterling, VA. pp. 2–21. Król, Marcin (2013): End of the multiculturalism dream. Dziennik Gazeta Prawna. 26 July 2013. Elérés: http://www.voxeurop.eu/en/content/article/4002671-end-multiculturalismdream (Letöltve: 2014. 08.04.) L. Rédei, Mária (2009): A tanulmányi célú mozgás. REG-INFO Kft., Budapest. McNeill, William H. (2002): Népesedés és urbanizáció. In. Howard, Michael – Wm. Roger Louis (eds.): Oxford világtörténet a 20. században. Napvilág Kiadó, Budapest. pp. 25–38. elméleti megfontolások a nemzetközi migrációs tendenciák megértéséhez | 25 Mead, Walter Russell (2011): Migration Will Shape Our Future. The American Interest, September 2, 2011. Elérés: http://www.the-american-interest.com/blog/2011/09/02/ migration-will-shape-our-future/ (Letöltve: 2014.07.22.) Messner, Dirk (2002): World Society – Structures and Trends. In. Kennedy, Paul – Dirk Messner – Franz Nuscheler (eds.): Global Trends and Global Governance. Pluto Press, London – Sterling, VA. pp. 22–64. Milborn, Corinna (2008): Európa: az ostromlott erőd. A bevándorlás fekete könyve. Alexandra, Pécs. Póczik, Szilveszter (2008): A nemzetközi migráció tendenciái a 20. és 21. században elméleti és történelmi nézőpontből. In. Póczik, Szilveszter – Dunavölgyi, Szilveszter (eds.): Nemzetközi migráció – nemzetközi kockázatok. HVG-ORAC, Budapest. pp. 31–119. Rédei, Mária (2007): Mozgásban a világ. A nemzetközi migráció földrajza. ELTE Eötvös Kiadó, Budapest. Szabó, A. Ferenc (2006): A nemzetközi migráció és korunk biztonságpolitikai kihívásai. Zrínyi Kiadó, Budapest. Tarrósy, István (2011): A globális nemzetközi rendszer „új fizikája”. Le Monde Diplomatique, Vol. 3., No. 7. pp. 1–15. Tarrósy, István (2013a): Afrikai perspektívák egy új világrendben. In. Grünhut, Zoltán – Vörös, Zoltán (eds.): Az átalakuló világrend küszöbén. Geologica Könyvek I. Publikon Kiadó, Pécs. pp. 274–298. Tarrósy, István (2013b): Japán Afrika-politikája a TICAD V után. Kül-Világ, Vol. 10., No. 2. pp. 1-16. Tófalvi, Zselyke (2012): A multikulturalizmus vége? HVG, 2012. szeptember 9. Elérés: http:// hvg.hu/velemeny/20120909_a_multikulturalizmus_vege (Letöltve: 2014. 08.04.) United Nations Population Division (2013): World Population Prospects: The 2012 Revision. June 2013, New York. Interneten elérhető adatbázis: http://esa.un.org/unpd/wpp/index. htm (Letöltve: 2014. 07.10.) Wallerstein, Immanuel (2010): Bevezetés a világrendszer-elméletbe. L’Harmattan Kiadó – Eszmélet Alapítvány, Budapest. Wetzel Tamás (2011): A bevándorlás kérdése Magyarországon. Publikon Kiadó, Pécs. További ajánlott irodalom Budnik, Katarzyna B. (2011): Temporary Migration in Theories of International Mobility of Labour. National Bank of Poland Working Papers, No. 89. Elérés: http://www.nbp.pl/ publikacje/materialy_i_studia/89_en.pdf Faist, Thomas (2000): The Volume and Dynamics of International Migration and Transnational Social Spaces. Published to Oxford Scholarship Online: October 2011, DOI: 10.1093/acprof: oso/9780198293910.001.0001 Hagen-Zanker, Jessica (2008): Why do people migrate? A review of the theoretical literature, Working Paper MGSoG/2008/WP002, Maastricht. Elérés: http://mpra.ub.uni-muenchen. de/28197/1/MPRA_paper_28197.pdf Lee, Everett S. (1966): A Theory of Migration. Demography, Vol. 3., No. 1. pp. 47-57. Elérés: http://www.cedir.fr/cedir2/wp-content/uploads/2012/07/LEE-A-theory-of-migration.pdf Massey, Douglas S. et al (1993): Theories of International Migration: A Review and Appraisal.Population and Development Review, Vol. 19., No. 3. pp. 431-466. Elérés: https://cis.uchicago.edu/outreach/ summerinstitute/2011/documents/sti2011-parks-theories_of_international_migration.pdf Öberg, Sture (1995): Theories on Interregional Migration: An Overview, IIASA Working Paper, WP-95-47. Elérés: http://webarchive.iiasa.ac.at/Admin/PUB/Documents/WP-95-047.pdf Második fejezet A nemzetközi migráció vizsgálatának kitüntetett aspektusai A nemzetközi migráció demográfiai és geográfiai aspektusai L. Rédei Mária Absztrakt A határokat átlépő népességmozgások hatással vannak mind a célország, mind a kibocsátó ország lakosságára, életkori összetételére. A kibocsátó országok veszteséget szenvednek el a munkaképes korúak számának csökkenésével, ami gátolja a fejlesztések bővítését, miközben a fogadó országok képzett és képzetlen munkaerőhöz jutnak. Ha egy adott célterület iránt növekszik az érdeklődés, akkor a befogadó félnek sajátos szempontok alapján a válogatásra is nagyobb lehetősége van. A mindkét oldali hatások miatt szükséges a kibocsátó és a befogadó területek párbeszéde a szabad munkaerőáramlás tereiben és a távolabbi területekkel egyaránt. Az átlagos élettartam növekedése és a migrációs hajlandóság együttesen többirányú vándorlást vált, ami mögött eltérő motivációk és szándékok rejlenek. A vándorlás ma mindenkit érinthet, a szociális vonzatok szerepe megnőtt és komplikálttá vált. A migráció földrajzi bővülése, sokszínűsége és változatos mögöttesei intenzív egyeztetést igényelnek e folyamat végponti és köztes szereplőitől. A kérdések ott vetődnek fel legélesebben, ahol azokat az érintettek az adott települések mindennapjaiban megélik. Abstract The migration process modifies the spatial distribution of the population and the composition of both the baseline and the place of arrival by building relationships between the sending and receiving regions. Globalization has increased the geographic scope of those affected by the migration, population, geographical distance between the sending and the host areas. The linguistic, cultural and socialization differences and regional factors combined have increased the challenge for policy strategy. The assimilation and integration of specific geographic location is established, so the new tasks regional players have to face. The development of information and communication technology, rapid and multi-directional switch on the actors have influence 30 | l. rédei mária on the subsidiarity of migration. The lesson can be drawn that the process cannot be stopped permanently, and the arrivals mean surplus within the host society. In the center of migration research we find how migration can advance development goals. Kulcsszavak: földrajzi determinizmus, élettartam, feminizálódás, migrációs döntés, képzettek, centrum–periféria, kényszer migráció, szubszidiaritás Keywords: geographical determinism, feminization, migration decision, skilled migrants, centerperiphery, forced migration, subsidiarity Bevezetés A népesség mozgása az emberiséggel egyidős folyamat. A Föld benépesítése, a népek vándorlása az emberiség történelme során olykor spontán, máskor célzottan, de szakadatlanul zajlott. A népesség áramlása azonnali és később mutatkozó hatásokkal jár mind a kibocsátó térség lakosságára, mind a befogadó térségre vonatkozóan. Az érkezők növelik a helyiek lakosságszámát és módosítják a már ott élők életkori, kulturális jellemzőit. Az érkezéskor bekövetkezett változások a későbbiekben is hatnak, demográfiai eseményeket indítanak be (születések száma nő, fiatalító hatás) és többletmunkaerőt jelentettek, miközben kulturálisan gazdagítják az országot. A belépők szembesülnek az új környezettel, próbára teszik alkalmazkodó képességüket, ami esetenként feszültségeket okoz a helyben élő lakossággal való együttélésben. Gyakran elfogadják a helyben élők szokásait és törekednek hozzájuk hasonlóan viselkedni, más esetekben szeretnék megtartani korábbi kultúrájukat, vallásukat. Ezért elszigetelődnek, életvitelük jellemzői környezetükben, például a lakókörnyezetben, annak mennyiségi és minőségi jellegeiben is tükröződik. A rurális térségekből érkezettek számára a célterületek városias jellege, a nagy népsűrűség, az új élethelyzet gyakran idegenül hat, és erősebb alkalmazkodást követel meg. Azzal, hogy a kibocsátók és befogadók földrajzi, szocializációs értelemben eltérnek, beilleszkedési kihívás keletkezik. A máshonnan érkező kultúrák és a helyi kultúra együttélésének kialakulása hosszú, esetleg csak történelmi időtávlatban végbemenő integrációs, asszimilációs folyamat. Miközben általában a befogadók oldalán az előnyök vannak többségben, a kibocsátó országok embervesztesége nemcsak a népesség reprodukcióját kockáztatja, de a gazdasági fejlődést is hátráltathatja. A kibocsátó országok lakossága – hiszen, jellemzően fiatal emberek távoznak –, korstruktúrája megbillenhet, esetleg gazdasági potenciálja is gyengül, megnehezül az általános technikai fejlődés és a speciális fejlesztések befogadása. Családtagok távol kerülhetnek egymástól, ami a generációs lánc megszakadását jelentheti. Egyes államok a hazai foglalkoztatási problémákat a munkaerő a nemzetközi migráció demográfiai és geográfiai aspektusai | 31 exportjával próbálják megoldani, más országra helyezve a foglalkoztatás súlyát, és így mentesülve a munkanélküliség szociális terheitől, de – valljuk be – ez kétélű fegyver. A 20. század első felében az emigránsok kapcsolattartása szülőföldjükkel a földrajzi távolság és az infokommunikációs fejlettség alacsony foka miatt nehezebb volt. Harminc-negyven évvel ezelőttig, ha valaki elhagyta a hazáját, az az esetek nagy részében a végleges elszakadással volt azonos. Az elmúlt évtizedekben a külföldöntartózkodás formái és szándékai megváltoztak, és ezek az új változatok váltak jellemzővé. Napjainkban azonban lehetséges a kapcsolatok folyamatos fenntartása technikai eszközökkel, a sűrű hazalátogatás, a családtagok anyagi támogatását szolgáló rendszeres pénztranszfer, és információk nyújtása a kiutazáson gondolkodóknak. A migráció folyamatainak térbeli hálózatai minden tekintetben sűrűbbé váltak. Népesedés és mobilitás Az emberi természet része az új iránti megismerés vágya, a környezethez való alkalmazkodás, a remény, hogy máshol jobb az élet. Míg a történelem kezdetén az ember térbeli mozgása minden bizonnyal kisebb távolságra terjedt ki, a közlekedési eszközök megjelenésével és modernizálódásával új területek felfedezése és benépesítése kezdődhetett meg, ami kitágította a vándorlás földrajzi terét. Napjainkban a szolgáltatások nagy része helyben is elérhető (pl. call centerek, távtanulás és távmunka) az információáramlás és a mozgás minden vonatkozásban kétirányúvá vált. A migráció kiterjedt az egész világra és tömegeket mozgat meg. A migrációs szándékok összetétele is megváltozott, csökken a végleges letelepedésre, és nő a hosszabb-rövidebb időre kiterjedő külföldi tartózkodásra irányuló törekvés. Ábra 1: Utazások 1700 körül Forrás: http://people.hofstra.edu/geotrans/eng/ch7en/conc7en/map_worldmigration.html Bár fokozódó mobilitásról beszélünk, az emberek döntő része otthon, a szülőhelyén éli le egész életét. Azok aránya, akik részt vesznek a határokat átlépő migrációban, bár országonként eltérő, általában csupán az országok lakosságának a 3-5 százalékát 32 | l. rédei mária teszik ki. Látható az alábbi táblázatból, hogy a Földön dinamikusan növekszik a mobil személyek száma, a népesség azonban jóval nagyobb arányban nő. A mobilak arányát mutató számban a nevezőt jelző össznépesség növekedése gyorsabb, mint a mobilizálódók számának növekedése, ami az emigráló személyek arányát megközelítően stabilan tartja. Akárcsak a GDP–számítás esetében, ez esetben is a teljes lakosság helyett csak a határon belül élő és dolgozó népességet tekinthetjük vetítési alapnak, azaz az arányszám nevezőjének. A mobilitásra váltott érvényes jegyet a szakismeretek jelentik, az iskolázottakban bekövetkező kivándorlási veszteség azonban csak lassan termelődik újra, azonban a velük kapcsolatos külhoni kereslet is szegmentált és korlátozott. A külföldről beáramló munkaerő iránti kereslet lassulásának oka, hogy a befogadó országok védik saját munkaerőforrásaikat, másrészt a mindenkori munkaerő-piaci szükségletek részletesen kimunkált kompetenciaigényeken alapulnak, tehát specializált tudású és lehetőleg fiatal bevándorlóknak nyitnak kaput, akik gyakran saját hazájukban is keresettek. Ennek megfelelően számos országban azonban a ki- és bevándorlást jogi korlátok nehezítik. Táblázat 1: A nemzetközi migrációban résztvevők száma és a világ népessége év 1965 1975 1985 2002 2005 2050 népesség (milliárd fő) 3258 3980 4720 6300 6500 8077 migránsok száma (millió fő) 75 84 105 175 191 230 mobilak aránya (százalék) 2,3 2,1 2,2 2,8 2,9 2,8 Forrás: http://www.iom.int/jahia/webdav/shared/shared/mainsite/about_iom/en/council/96/ Mixed_Migration_Flows_FINAL.pdf Mi az, ami mégis fenntartja a mozgást? A célterületek lakossága öregszik, munkaerőpiaca igényli az új munkaerőt, általában fejlettebb a gazdaság, ami munkaerő keresletet generál. Miközben a célterületeken is van munkanélküliség, azt a szakmunkások iránti kereslet vagy annak hiánya, a 3D1 típusú igény és a munkaerő költsége befolyásolja. A jelen helyzetben egyfelől fokozódik a kibocsátó országok felől érkező demográfiai nyomás, másfelől nő a befogadók emberi erőforrás iránti kereslete a munkaerőpiacon. Tehát a munkaerő keresletének és a kínálatának (térbeli) aránya és szerkezete kulcskérdés. Lehet, hogy egyidejűleg bővül a piaci kereslet és a kínálat, mégis alig csökken a munkanélküliség, mert a munkaerő-piaci megfelelés a részletekben, a képzettségek, helyek és időpontok illeszkedésében rejlik.2 A munkaerőbeáramlás növekedésével adott földrajzi helyen növekvő kínálat 1 2 Dirty, dangerous, difficult A megfelelő ember, a megfelelő helyre és feladatra. a nemzetközi migráció demográfiai és geográfiai aspektusai | 33 jelentkezik, ami a befogadót előnyös helyzetbe hozza, hiszen a helyi igényeknek megfelelően mennyiségben és minőségben válogathat. Erre találunk példákat a nagy történelmi befogadó országokban3, ahova a legnagyobb migrációs utak vezetnek. Ők a földkerekség teljes munkaerő-kínálatából a legjobb ajánlatok közül válogathatnak. A mobilitás összefügg az élettartammal is. A mobilitás életünk egyre hosszabb időszakában jellemző, hosszabb ideig élünk, tovább dolgozunk, több alkalommal vándorlunk. Ma már hétköznapinak számít, hogy a fiatalok külföldön tanulnak, más országban dolgoznak, az idősek is elvándorolnak eredeti lakhelyükről, lakóhelyünkön és munkahelyünkön külföldi szomszédok, illetve kollégák bukkannak fel. A migránsok jellemző életkora 20–40 év között van, ez az időszak tapasztalatok szerint számos más életesemény ideje: a családalapítás és gyermekvállalás, és anyagi gyarapodás időszaka. A migráció tágabb időszaka azonban kockázatos periódus: a kivándorló gyökértelenné válik, helyzetével elégedetlen, otthonából kiszakad, a célterületen új kapcsolati hálót kell építenie. Ha lakóhelyet vagy országot váltunk, az életesemények szokásos rendje és szerkezete a külföldön tartózkodás céljának függvényében megváltozhat. Véglegesen áttelepülés esetén lassan felvesszük a befogadó terület bizonyos demográfiai jellegzetességeit vagy alkalmazkodunk ezekhez. Lehet, hogy e fenti okokból – példának okáért – a gyermekvállalást el kell halasztanunk, de ha az áttelepülést a megszerezhető szociális támogatások motiválják, a gyermekvállalás éppen hogy sürgetővé válhat. A növekvő életkorral nem csak gyakrabban kelünk útra, összességében hosszabb ideig tartózkodunk külföldön, de többféle motiváció is útra indíthat bennünket. Ha életünk során többször jutunk el más országokba, a többféle tapasztalás világpolgári gondolkodásunkat és toleranciánkat erősíti. A tapasztalás, a helyzetek megélése különösen a magasan képzettek esetében fontos. 4 Az iskolázottság terjedése, a képzettség és készségek szintjének növekedése növeli a helyváltoztatás esélyét. Hatnak ránk más országok szokásai, az ott élők értékrendje, életminősége, tárgyi kultúrája, mindaz, amit társadalmi innovációnak nevezünk. Ha valaki elégedetlen az otthoni életével, azt a kérdést teszi fel magának: vajon az én életemben megteremthetőek-e itt helyben a számomra kedvező viszonyok, vagy útra kell kelnem, hogy elérjem őket? Életkor tekintetében fontos, hogy akkor induljunk útnak, amikor az új körülmények még hasznunkra és a befogadók hasznára is lehetnek.5 A karrierkezdés időpontja összefügg az azt megelőző szellemi tőkefelhalmozással, és annak gyors megtérülésére támasztott igénnyel. Vannak országok, többek között Ausztrália, ahol 45 éves kor felett már nem kedvezményezik a migránsok befogadását. A befogadó or3 4 5 Az Amerikai Egyesült Államok, Kanada, Ausztrália és Új-Zéland. A képességek jelentik a mozgásra az érvényes jegyet. A fa idegen környezetben soha sem virágzik olyan szépen, mondja egy közmondás. Azt hogy a honvágy a szülőföldhöz való kötödés mekkora és milyen gyötrő nem tudjuk, de azok a mondások, hogy hamvaimat vigyétek haza, vagy öregkorára valaki visszaköltözik, mutatják ezt. 34 | l. rédei mária szágok figyelembe veszik saját korfájuk alakulását, a születési évjáratok számosságának változását, és ezek hatásait az oktatási intézmények kihasználtságára, valamint a munkaerő-piaci és nyugdíjrendszerre. Szerencsés esetben a külföldről belépőkkel ki tudják egyenlíteni a számosságbeli eltéréseket, ha preferenciát adnak a belépők egyes életkori klasztereinek. Ahogy Castles–Miller (2003) megállapítja, az életminőség és a tőke vonzása mindig útra kelésre motiválta az embereket. Napjainkban azzal, hogy az emberek utazási lehetőségei kitágultak és könnyebben jutnak információhoz, a migráció motivációi is tovább sokasodtak és erősödtek. A tömeges mozgás és a migráns hálózatok is hatással vannak az útra kelést érintő döntésre, a migrációval elért sikerek hírei is nagyobb arányban jutnak haza, mint az erőfeszítéseké és a kudarcoké. A vándorlási adatok gyűjtése a nemzetközi ajánlások ellenére is országonként eltérő, a legtöbb ország számára a befelé irányuló mozgás követése a legfontosabb. Az adatgyűjtés főként a dokumentált tartózkodásra irányul. A megismerést azonban korlátok nehezítik. A tükörstatisztikák elemzései rámutatnak, hogy a fogadók és a kibocsátók adatainak mátrixban történő összehasonlítása mennyire körülményes. A kibocsátó ország statisztikái esetében fontos tudni, hogy az adatfelvétel lakhelyre vagy állampolgárságra irányult-e (gondoljunk a kettős állampolgárságra vagy a honosítás során állampolgárságot szerzett, de valójában nem az adott országban élő személyek tíz-, akár százezreire). A ki- és bevándorlás kérdései egyre inkább közpolitikai kérdéssé és érdekek ütközőpontjává válnak, egyes adatbázisok pedig ezek kiszolgálására készülnek, így a migráció nagyságrendjeit tendenciózusan alul- vagy felülbecsülik. A migrációnak szerteágazó jogi, gazdasági, demográfiai, pénzügyi, biztonsági, kulturális, vallási és emberi jogi vetületei vannak. Fontos kérdés, a migránsok szocializációja, nyelvi kulturális jellemzői mennyire térnek el a célterület lakosságáétól, hiszen a nagyobb különbségek nagyobb alkalmazkodást követelnek meg. A migráció hatásai a puszta szociografikus leíráson túl tárgyai az összefüggéseket kereső, magyarázó, előrejelző tudományos kutatásnak is, amely a migráció hasznos oldalait és a mindennapi együttélés nehézségeit is képes feltárni. A tudományos részterületek, így a demográfia értelmezési tartománya is bővül. Mára a demográfiai látókörébe kerültek a foglalkoztatás, az iskolázottság, a nemzetiségek, a nyelvi kultúra és a vallás leírásai és magyarázó elemzései, és a szakpolitika alakításának feladata is. Ha a demográfiai folyamatok eltérnek az optimálistól, helyi vagy kormányzati intézkedésekkel kell beavatkozni, bár tudjuk, hogy a – szükségképpen reaktív intézkedések – időzítése nem mindig szerencsés6, hatása pedig kontraproduktív lehet. A meghirde6 Pl. a hazai 1953-55 közötti nagy létszámú korosztály 20 évvel később a nélkül is születési csúcsot jelentett volna, ha 1974-76 között nem támogatták volna a három gyermekes családmodell elterjedését. A kínai népesedés politika ’50-es évekbeli demográfiai boomját követően a ’70-es években egy mobilitási növekedés volt tapasztalható. a nemzetközi migráció demográfiai és geográfiai aspektusai | 35 tett célok és eszközök végül az egyéni vagy családi stratégiák szintjén fejtik ki várt vagy váratlan hatásaikat, amelyek – egyebek között – a gyermekszülést, a tanulást és a mobilitás (egyéb) formáit érintik. Ezt nevezzük individuális szubszidiaritásnak. Ábra 2: Második világháború utáni vándorlás a fejlődő térségekből Forrás: http://www.leeds.ac.uk/strikingwomen/skin/images/map_large.jpg A népesedéssel foglalkozó tudományok sokoldalúan foglalkoznak a migrációval. A migráció (komplexitása) kapcsán olyan egyensúlyra törekvő folyamatról beszélünk, amely az intézményes beavatkozástól – például szigorítástól vagy könnyítéstől – függően hatást gyakorol más társadalmi folyamatokra, legyenek azok földrajzi, népesedési vagy más szakpolitikai jellegűek. A migráció – ahogy említettük – egyre átpolitizáltabbá válik, hiszen a globalizáció révén nemzeti és szupranacionális érdekek metszéspontjában áll. Váratlan hullámai és kiszámíthatatlan tömegessége megnehezítik ellenőrzését, ami nemzetbiztonsági kérdéseket vet fel, jóllehet az országok számára elsődleges a biztonság garantálása és a nemzeti haszonelvű stratégiák érvényesítése. Az fent említette kiszámíthatatlanság oka az, hogy a legtöbb célország csak akkor kezdett migrációs stratégia kidolgozásába, amikor már foglalkozást kereső bevándorlók tömege döngette a kapuit, akik számos eltérő kulturális, vallási, nyelvi jelleget hoztak magukkal. Míg a célterületek belső migrációjának jellege, eltekintve a vertikális mobilitás felgyorsulásától, keveset változott, az emberek – a régi modell szerint – a rurális térségekből a városokba, onnan a nagyvárosokba költöztek, a nemzetközi migráció a perifériáról a félperiféria, onnan pedig a gazdasági centrumországok felé mozgott. Ez pedig a fejlett világ országainak érdekei tekintetében legalább egy mini- 36 | l. rédei mária mális konszenzus eredményezett, minden ország közös érdeke az illegális migráció három nem kívánatos kísérőjelenségének, a drog-, fegyver- és embercsempészetnek a megakadályozása. Ahogy a migráció irányításának elvei és a migrációban részt vevő szereplők változtak, úgy finomodott a migráció elemzései is. Kezdetben a mobilitás-elemzések csak két szereplővel, a kibocsátó és a befogadó országgal számoltak. Később a migráció globálissá vált, fizikai akadályok egyre kevésbé nehezítették, a nemzeti bevándorlási szabályok betartatása egyre nehezebbé, a migránsok mozgása egyre célirányosabbá vált. Közben a migrációs rendszer szereplőivé váltak olyan multinacionális vállatok és szervezetek, amelyek érdeke a nemzeti korlátozások felszámolása vagy megerősítése volt, a célországbeli szabályozások homlokterébe egyre inkább biztonsági feladatok léptek. Az egykor – látszólag – kétszereplős migrációs rendszer mára bonyolult, sokszereplős érdekvezérelt hálózati képletté vált, amelyet maradéktalanul átlátni és irányítani lehetetlen. Az elmúlt évtizedekben a migráció kapcsán felmerült a kérdés, miként lehet a tömegeket helyben tartani, vagy hatékonyan szembesíteni a valós lehetőségekkel. Lokális fejlesztésekkel a helyben maradás csupán kismértékben valósítható meg. A védelmi célból létesített műszaki határzárak 7, a határövezetekben migráns enklávék létesítését célzó ötletelés és az illegális migránsok büntetőjogi kriminalizálása sem képesek tartósan megállítani a bevándorlók tömegét. Ha nincs az ellenőrzést lehetetlenné tevő háborús helyzet vagy tömeges kényszermigráció, a migrációpolitikában érvényesülhet bizonyos politikai és gazdasági cél- és haszonelvűség. A második világháborút követően a korábban elszigetelt régiók lakossága számára is – a demográfiai változásoktól nem függetlenül – lehetővé vált a világ mobilitásába történő bekapcsolódás. A régi időkben magas születési és halálozási (arány)szám, valamint alacsony átlagéletkor volt jellemző. A fejlődő régiókban a magas születésszám fennmaradt, a járványok megfékezésével és az egészségügy fejlődésével jelentősen nőtt az átlagéletkor. Míg a mobilitás folyamatosan növekszik, míg a természetes reprodukció helyhez kötött, a fejlett és alulfejlett világ közötti demográfiai olló szétnyílik, de az eltérő népesedési trendek növekvő egymásra utaltságot sejtetnek. Napjaink egyik fő kérdése az, hogy Kínában, Indiában és a szubszaharai Afrikában miként korlátozható a népességrobbanás, illetve az euroatlanti világban hogyan lehet az elöregedés hatásait ellensúlyozni. A fejlett országok a modernitás és jólétiség csapdájában estek, alacsony a termékenység, nő a születéskor várható átlagéletkor. Felborult a korosztályok egyensúlya, egyes korosztályok létszámcsökkenése már veszélyezteti a további reprodukciót, feleslegessé tesz intézményeket és szolgáltatásokat, más korosztályok növekedése pedig új szociális szolgáltatásokat követel. A demográfiai és gazdasági stabilitás fenntartása érdekében tehát masszív és folyama7 Ceuta, Mellila, Berlini Fal, hidegháborús vasfüggöny, USA–Mexikó közötti határ stb. a nemzetközi migráció demográfiai és geográfiai aspektusai | 37 tos, de optimális összetételű bevándorlás szükséges.8 Ezért egyes országok életkori és nemi csoportokra bontott bevándorlási preferenciákat határoznak meg, mások a képzettséget honorálják a bevándorlók szűrésében (Krugman, 2008). Az 1960-as, 70-es és 80-as években a gyarmati országok függetlenné válása után a demográfiai átmenet következtében ezekből nagyarányú kivándorlás indult. A korábbi – köztük a 19. század végi kínai és más – migrációs hálózatok újjáéledtek, hatalmas vándorló tömegek jelentek meg váratlanul. Mivel a migráció számadatai mögött emberek vannak, akik ezer és ezer láthatatlan szállal kötődnek helyekhez és más emberekhez, a migráció aligha is lehet irányított folyamat. Max Frisch, német író 1965-ben elhangzott és azóta elhíresült megfogalmazása szerint „munkaerőt hívtunk és emberek érkeztek”. A németek már akkor tapasztalhatták, hogy a határokon átlépő munkaerő szabad(abb) mozgása egész családokat mozdít meg, a külföldiek családtagjai pedig az állampolgárokkal azonos juttatásokért állnak sorba. A női emancipáció eredményezte változások, a nők önállósága, képzettségének növekedése munkaerőpiaci előretörésükkel járt. A nők bevándorlóként is felértékelődtek. Napjainkra az agyelszívás (brain drain) 60 százalékos női részvételt mutat, a menekültek jelentős része szintén nő, és igen jelentős az embercsempészet során utaztatott nők és kiskorúak aránya is. Az elmúlt ötven évben a nők gyorsuló mobilitásával, különösen a fejlett országokban, a nemi szerepek is átrendeződtek, ami távolról sem volt konfliktusmentes. Globalizáció és a migráció A migránsok általában oda igyekeznek, ahol már élnek rokonaik, barátaik, és lehetőséget látnak a boldogulásra. A családi kötelékeken alapuló kapcsolatok kezdetben segítséget nyújthatnak az eligazodásban, a nyelvi korlátok leküzdésben. Az USA-ban sok bevándorló az angol nyelvtudás hiánya miatt nem kéri az amerikai állampolgárságot. A Kaliforniában található Szilícium-völgy beruházói kínai és indiai tőkével indultak, és honfitársaik közül toboroztak legszívesebben munkatársakat. A bevándorlók térbeli elkülönülése, szegregálódása hatással van a városrészek arculatára, az ingatlanok piaci értékére, az élet minőségére, a mindennapokra. Tehát kimondhatjuk, hogy az etnikai hálózatokhoz kötődő informális kapcsolatok döntőek a migránsok regionális települési stratégiáiban. 8 ADAPT2DC projekt, ami a csökkenő és öregedő lakosság jövőbeni szolgáltatásainak a módosításával foglalkozik. Elérés: http://www.dw.de/europe-faces-the-challenge-of-a-shrinking-agingpopulation/a-15486579 (Letöltve: 2014.02.10.) 38 | l. rédei mária Ábra 3: Indiai és kínai diaszpórák a világon Forrás: http://www.economist.com/blogs/dailychart/2011/11/diasporas A világban meghatározóvá vált a hálózatosodás. A gazdálkodó úgy képes a versenyképes termelési költségeket elérni, ha jó terméket vagy hatékony szolgáltatást kínál, de minimalizálja a termelés, szállítás és munkaerő költségeit (Krugman, 2008; Lengyel, 2003). Az 1970-es évektől a gazdasági globalizáció nyomán új gazdálkodási és gazdasági térszervezési modellek jelentek meg. Az egyes régiókban zajló demográfiai robbanás együtt járt a humán infrastruktúra átalakulásával, az iskolázottság növekedésével, az innovációk terjedésével, a lakhatási komfort és az életminőség általános javulásával, az individualizáció növelte a mobilitásigényt. A technológiai áttöréssel a termelésben előtérbe nyomultak az automatizált technológiák az élőmunka rovására. A globális gazdasági szereplőket multinacionális befolyásuk a migrációs folyamatok irányításában is érdekelt szereplővé tette. Felgyorsult a vállalatok mobilitása és a tőke mozgása is a centrum és a (fél)periféria térségei között. A 90-es évekre a nagy gazdasági és szabadkereskedelmi integrációk (NAFTA, EU, ASEAN) jogi eszközökkel biztosították a tőke, az áruk és szolgáltatások valamint a munkaerő alig korlátozott mozgását. Ennek hatásai a családi otthonokba is jelentkeztek. A kivándoroltak az otthon maradottakat pénz hazautalásával támogatják. A hazautalás mértéke ma már meghaladja a nemzetközi tőkebefektetéseket (FDI), 2012-ben a Világbank adatai szerint a 400 milliárd amerikai dollárt. A pénztranszferek azonban nem csak a családok fenntartását szolgálták, hanem tőkebefektetésként is hasznosulnak. a nemzetközi migráció demográfiai és geográfiai aspektusai | 39 A 20. század végére összekapcsolódtak a tudásteremtés lokális helyszínei és a tudásfelhasználás globális terei. A művelt emberfők előállítása vagy megszerzése fontos tényezővé vált, a szellemi tőke képzése üzletté vált. Régebben a kisméretű zárt gazdaságoknak nem volt érdeke a képzésbe való nagyarányú befektetés, a fejlett és nemzetközivé vált piacgazdaság azonban érdekelté tette a lakosságot a hazai és külföldi tanulásban és készségfejlesztésében. A transzferálható tudással elkerülhető a (fiatalkori) munkanélküliség, a tehetségesek eséllyel pályázhattak a centrumországok munkahelyeire. A térbeli mobilitás a társadalmi mobilitás leggyorsabb csatornájává vált, hiszen a befogadók a legalkalmasabb munkaerőt, a bevándorlók a befogadás legkedvezőbb feltételeit keresik. Ez egyéni és regionális szinten – legalább részben – win-win pozíciókat eredményez. A magasan képzettek esetében a munkaerő-ügynökségek elemzéseket végeznek, hogy kiszolgálják a megbízói igényeket, de az alacsonyan képzettek tömegére is van igény. Az iskolai végzettségen mérve a bevándorlóknak csupán ötöde magasan képzett, a többség képzetlen vagy alacsonyan képzett. A migrációs döntés A migráció során a célterület kiválasztása, az elindulás, a bejutás, és a legalizált tartózkodás, később a beilleszkedés előzetes megfontolásokon, és döntéseken nyugszik. A térbeli mozgás gyorsasága, és sűrűsége, a virtuális tér megjelenése és az információs társadalom kialakulása, a jogi ismeretek terjedése megkönnyíti az előzetes tájékozódást, az otthon és a külföld viszonyainak összevetését. A nagy befogadó országok a bevándorlás befolyásolására on-line személyes kérdező-válaszoló szolgáltatói felületeket 9 működtetnek, amelyek a döntésben résztvevők tudásszintjét emelik, kockázatait mérséklik. A migrációs döntés során maghatározó, hogy a leendő migráns mennyire képes az összegyűjthető információkat értékelni, és saját alkalmazkodóképességét a leendő új környezethez helyesen megítélni.10 Ennek esélye az iskolai végzettség arányában javul vagy romlik. Az elmúlt évtizedekben a migránsok tudatossága nőtt a célterület kiválasztásában, felkészültebbek a várható körülmények tekintetében. Egyre több ország szelektálja a bevándorolni szándékozókat kvóták és preferenciák rendszerével. A migráció a vándorlás folyamatának befejeztével válik statisztikai adattá. A statisztika azonban nem ad választ arra, hogy a migrációt kiváltó megfontolások közül, bár tudjuk, hogy ezek egyfajta határhaszon-számítás keretében interferálnak, melyek voltak a döntőek és miért. Nem ad választ arra sem, mikor nevezhető sike- 9 10 Elérés: http://cgge.aag.org/Migration1e/ConceptualFramework_Jan10/ConceptualFramework_Jan10_ print.html (Letöltve: 2014.02.10.) A Wie das man Schweizer macht? című könyv ad támpontot arra Svájcban, hogy mit is várnak el a helyiek és később, az állampolgársági kérelem során a hatóságok a migránsoktól. Vagy példa lehet a legutóbbi időbe ahogy Nagy-Britanniában mondták, „akarjon brit lenni”. 40 | l. rédei mária resnek a bevándorlás és befogadtatás. Az új migrációs formák közül a rövid időre szóló vállalati áthelyezés, tudományos együttműködés, cirkuláris mozgás, szezonális munka, külföldi továbbtanulás előnye, hogy az új környezet megismerése és az önismeret próbája után bármikor komolyabb következmények nélkül visszafordítható. Említést kell tennünk a kényszermigrációról is. Ez a természeti katasztrófák, háborúk, etnikai konfliktusok, klímaváltozások, politikai üldözések által kiváltott migráció. A kényszermigráció menekülés, ami szükségképpen szorosan kapcsolódik a migráció illegális formáihoz, aminek a befogadó területek minden jogi és rendészeti eszközzel igyekszenek elejét venni. Földrajzi determinizmus A mobilitás hálózatait az ún. földrajzi determinizmus határozza meg. Az országok közötti közlekedés csatornáit, amelyek a migráció ellenőrzési pontjai is, természetföldrajzi és infrastrukturális (repülőterek és határátkelők) tényezők függvényei. A schengeni határokon belül a korábbi határok elválasztó szerepe szűnt meg, így váltak az egykori országhatárok menti térségek ma belső határként aktív kontaktzónává a gazdaság, a munkaerő és a kereskedelem, ingatlanforgalom területén (Kincses–Rédei, 2011). A földrajzi meghatározottság legfontosabb elemei a gazdasági és jóléti különbségek. A jóléti lejtők aljáról a tetejére igyekszenek az emberek, oda, ahol többet kereshetnek ugyanazzal a munkával és sűrűbb a szociális háló. Korábban a befogadó országok többsége igényt tartott a 3D típusú munkákat vállaló munkaerőre is, ez alkotta a migráns munkaerő 80 százalékát (Rédei, 2007). A fennmaradó 20 százalék magasan képzett volt, akikre a technológia, az innováció és a magas hozzáadott értéket termelő gazdaság területein volt és van egyre nagyobb szükség. Bár a gazdasági-pénzügyi válság nyomán a közeli régiókból érkezett és feleslegessé vált bevándorló munkások részben hazatértek a fejlett országokból, a távolról, pl. Ázsiából érkezettek részben a szürkegazdaságba vándoroltak, a bevándorlásra gazdasági és demográfiai okból továbbra is szükség van. De a fejlett Észak és a szegény Dél demográfiai divergenciája miatt egyébként is elkerülhetetlen. A lényegi kérdés a bevándorlás tervezhetősége és irányíthatósága. A migráció folytatódására a fejlett befogadó régiók a tolerancia jegyében eszmeileg is felkészültek, de a fennálló feszültségek enyhítése, az újonnan érkezők támogatása további erőfeszítéseket, szubszidiáris megoldásokat, valamint a kibocsátó területekkel kötött megállapodásokat kíván. Új tendenciák 2015-ben olyan váratlan és tömeges jelenségek történtek, amelyek a korábbi migrációs gyakorlattól, elvektől eltérő gyors válaszokat kívántak. Ismeretes, hogy a migráció első számú prioritása a biztonság és ezzel az ellenőrzés teljesülése. Számos esemény közrejátszott abban, hogy nehezen szétválasztható legyen, a terrorizmus a a nemzetközi migráció demográfiai és geográfiai aspektusai | 41 meneküléstől. A kockázatos élethelyzetben élő emberek radikalizálódása könnyebben elérhető, mint a stabil és elégedett életűeké. Az európai kontinens az elmúlt évekhez képest nagyarányú, sokféle szándékú és eredetű, összetételű migráns népességgel találkozott határainál. A migránsok tudatos (GPS), elszánt populációja, a csupán elveiben elfogadott határellenőrzéssel váratlan helyzetekbe került. Kiemelten fontossá vált földrajzi elhelyezkedés, és az országok nemzeti hatáskörben hoztak döntéseket. A migráció kérdése politikai polarizációt (anti-migrációs gyakorlat) indított el, és kérdései a családok napi beszélgetésébe is bekerült. 2015 több új vonással is jellemezhető év volt. A keleti bejutási csatorna, Görögország és Nyugat-Balkán, azért vált olyan kritikussá, mert ehhez csatlakozott az afgán, iráni, bangladesi és a kelet afrikai áramlat. Ezzel nemcsak eltolódtak a bejutási vonalak, de más kontinensek menekültjeivel is felduzzadtak, így a kérdés sokszínűsége nőtt. A háborús konfliktus, az üldöztetés és a természeti katasztrófák, mint földrengés, sivatagosodás további lokális push tényezők voltak. Az embercsempészet és hozzákapcsolódó tevékenységek nagyüzemivé váltak, a befogadó szolidaritás és együttérzés gyengült, a hatalmas áradatra lassan, bizonytalanul és nem összefogva került sor válaszra. Érvényesült a nem az én „backyardom” típusú, soha nem feltételezett (kerítésépítés, lezárás) kormányzati reagálás. Az emberi áldozatok meghaladták a mozgásban résztvevők számát azzal, hogy sokan meghaltak, szenvedtek, csalódtak, családok indultak el és nem fiatal férfiak, pl. valamiféle életszínvonal image orientálta a célország megválasztását. Koncentrált volt a célterületre eljutás. Nemcsak az ország, de még annak egyes régiói is kiemelt cél-érdeklődést kaptak. Egyes korábban alig ismert határszakaszok váltak krízis helyszínné. A migránsok az otthoni feszültségeket és mindennapokat odahozták, ahol befogadást kaptak. És ez igen eltért a célterületeken megszokottaktól. A menekültek jogi meghallgatási lassú folyamata azzal jár együtt, hogy a kiutasításra, kitoloncolásra akár egy év után kerül sor, ennek során távoli és tömeges szállításra kell felkészülni. És naiv dolog azt hinni, hogy a hazaküldöttek itt megszerzett tapasztalatai, és a befogadást kapott személyek kapcsolatai nem fogják egy későbbi, konfliktus esetén a mobilitást motiválni, csatornázni. Összegzés A migrációs folyamat módosítja a népesség térbeli elhelyezkedését, és összetételét a kiindulás és a megérkezés helyén. Ezzel kapcsolatokat is épít a kibocsátó és fogadó régiók között. A migrációt tartósan megállítani nem lehet, a bevándorlás megfelelő politikával társítva előnyös célokat szolgálhat. A globalizációval nőtt a migrálók száma és aránya mind a kibocsátó, mind a fogadó népességekben. A nyelvi, kulturális és szocializációs különbségek átpolitizálták a migráció kérdését, hiszen a migráció sokoldalú hatást fejtett ki a célterületeken is, különösen a városokban, amelyek így 42 | l. rédei mária új feszültségekkel és feladatokkal szembesültek. Az infokommunikációs eszközök fejlődése megkönnyítette minden szereplő dolgát. A globális mozgásokat a világ egyenlőtlenségei formálják. A célterületek népessége öregszik, stagnál vagy éppenséggel csökken a munkaképes lakosság létszáma. Eközben a kibocsátó országokban gyorsan nő a fiatal lakosság, akiket a fejlett világ szociális kedvezményei, a legjobbakat pedig a fejlett országok munkaerőpiacán folyó verseny és az elérhető karrierek és állások vonzzák. Utóbbiak számára a migráció a társadalmi mobilitás leggyorsabb csatornája, az útra indulók nagyobb hányada azonban képzetlen, ezért beilleszkedésük igen nehézkes. A migránsok kapcsolatot építenek a szülőfölddel, pénzt utalnak haza, közvetítenek tapasztalatokat, innovációt, későbbi külföldi befektetések működtetőivé válhatnak. A migráció a nemzetközi üzletmenet fontos eszköze. A globális gazdaság körülményei között az alacsony munkajövedelmet kínáló országokban gyors növekedés, a magas jövedelmet biztosító országokban alacsony növekedés mutatkozik. A fejlődés az alacsony képzettséget igénylő és alacsony hozzáadott értéket termelő ágazatok helyett magas hozzáadott értéket termelő és magasan képzettséget igénylő technológia-intenzív ágazatokat preferál. A piacvezető vállalatok számos telephelyet létesítenek világszerte, ezzel serkentve a munkaerő mobilitását. A globalizált gazdaság fokozottan szolgáltatás-orientált, a bevándorlók nagy hányada is a célország lakossági szolgáltatásaiba kapcsolódik be, ami viszont fokozott alkalmazkodást követel meg. Évtizedekig Délkelet-Ázsia volt a népesség mobilizációjának központja. Ez a központ ma a szubszaharai régióba és Indiába helyeződik át, de több kutató prognózisa szerint Egyiptom, Pakisztán, és a Fülöp-szigetek is jelentős iskolázatlan tömegeket bocsát majd ki, így csökkentve oktatási és jóléti kiadásait. A munkaerő szabad(abb) áramlása és a családegyesítés joga azonban nem alapozza meg a szociális ellátásokhoz való korlátlan hozzáférést. A migráció globális perspektívában humán erőforrás, amelynek keletkezésében a globális egyenlőtlenségek játsszák a főszerepet, de amely ezek kiegyenlítése felé mutat. A hazautalások például a kibocsátó és célterület közti jövedelmek kiegyenlítődésében játszanak szerepet. A földrajzi mobilitás egyéni szinten kockázatos lépés, egy átmeneti élethelyzet kezdőpontja, amely alaposan átrendezheti a tervezett életesemények rendjét, egyebek között lerövidíti az ifjúkori életszakaszt, viszont egyéni karriereket indíthat útjára, és pozitív tanulságokkal szolgálhat a befogadó társadalom számára is. A stratégiaalkotók a közeljövőben kettős feladat elé néznek. A befogadó országokban a számukra kedvező összetételű migrációt kell serkenteniük, a kibocsátókban pedig erőfeszítéseket kell tenniük a kivándorlók visszahívására és a tőlük várható előnyök kiaknázására. a nemzetközi migráció demográfiai és geográfiai aspektusai | 43 1. 2. 3. 4. 5. 6. Melyek a kibocsátó és a befogadó országokra gyakorolt demográfiai hatások? Sorolja fel a migráció gazdasági hatásait? Mit jelent a földrajzi determinizmus a világ migrációjában? Hozzon példát regionális szinten is! Jellemezze a szabad munkaerő-áramlási terek létrejöttét és annak előnyeit! Beszéljen a migráció globális és regionális kihívásairól? Kik a migrációs folyamat szereplői, mi a feladatuk és céljuk? Ajánlott linkek az interneten www.migrationinformation.org www.oecd.org www.ilo.org www.iom.int econ.worldbank.org www.unhcr.org www.migrationpolicy.org www.unfpa.org Felhasznált irodalom Castles, Stephen – Miller, Mark J. (2003): The Age of Migration: International Population Movements in the Modern World. The Guilford Press, New York. Heller, Ágnes (1993): Ten theses on immigration, civilization, culture, human rights and „houserules”. International Framtider, Vol. 3., No. 2. p. 39. Kincses, Áron (2012): A Kárpát-medence ezredforduló utáni migrációs hálózatának vizsgálata. KSH, Budapest. p. 115. Kincses, Áron – Rédei, Mária (2011): Centrum – perifériakérdések a nemzetközi migrációban, Tér és Társadalom, Vol. 24., No. 4. pp. 301–310. Krugman, Paul (2008): New Deal economics. New York Times, 2008.11.08. Elérés: http:// k r ug man.blogs.ny t imes.com/2008/11/08/new-dea l-economics/?_ php=t r ue& _ type=blogs&_r=0 (Letöltve: 2014.02.10.) Lengyel, Imre (2003): Verseny és területi fejlődés. JATE Press, Szeged. Lutz, Wolfgang (2009): New data on Human Capital. POPNET, IIASA, no. 40. Elérés: http://www.iiasa.ac.at/web/home/research/researchPrograms/WorldPopulation/ PublicationsMediaCoverage/POPNETNewsletter/popnet40.pdf (Letöltve: 2014.02.10.) 44 | l. rédei mária Münz, Rainer 2013): Demography and migration. An outlook for the 21st century. Policy Brief, Migration Ppolicy Institute, No. 4. Elérés: http://www.migrationpolicy.org/research/ demography-and-migration-outlook-21st-century (Letöltve: 2014.02.10.) OECD (2013): International Migration Outlook. Elérés: http://www.oecd.org/els/mig/ imo2013.htm (Letöltve: 2014.02.10.) Rédei, Mária (2007): Mozgásban a világ: A nemzetközi migráció földrajza. Eötvös kiadó, Budapest. 580. p. Elektronikus változat: http://www.afrikatudastar.hu/index.php/magyarafrika-tudas-tar/item/131-mozgasban-a-vilag-a-nemzetkozi-migracio-foldrajza (Letöltve: 2014.02.10.) Rédei, Mária 2001. Demográfia. Eötvös Kiadó, Budapest. További ajánlott irodalom Haggett, Peter (2001): Geography: A Modern Synthesis, 4th Edition. Prentice Hall, New York. Kincses, Áron (2011): A Kárpát-medence országaiból Magyarországra történő vándorlások demográfiai és geográfiai vonatkozásai, 2001-2008. Demográfia, Vol. 53., No. 2–3. pp. 205–233. Kincses, Áron (2011): A szomszédos országokból Magyarországra történő vándorlások területi vonatkozásai, Területi Statisztika, Vol. 14. (51.), No. 3. pp. 245–260. Kincses, Áron – Rédei, Mária (2012): Szerb és ukrán állampolgárok Magyarországon. Afrika Tanulmányok, Vol. 6., különszám. pp. 23–35. A nemzetközi migráció jogi aspektusai, különös tekintettel a legális migráció szabályozására az Európai Unióban Mohay Ágoston Absztrakt Az államok a nemzetközi migráció jelenségére a jog útján is megkísérelnek válaszokat adni. A probléma jellegéből adódóan a nemzetközi jog szintjén is felmerül a népességmozgás szabályozásának igénye, ám a létező szabályozás korántsem teljeskörű. Az Európai Unió – mint szupranacionális együttműködés huszonnyolc európai állam között – kialakította a maga migrációs szabályozását. Ahhoz, hogy átlássuk az uniós szabályozás sajátosságait, meg kell vizsgálnunk a vonatkozó jogalkotás jogalapját, a kapcsolódó jogalkotási szabályokat és az uniós szabályozás eddig megvalósult elemeit. Ezt követően át kell tekinteni, hogy milyen eredmények és hiányosságok figyelhetők meg e szabályrendszer vonatkozásában. Abstract International migration is a phenomenon that states the aim to influence via legal regulation at various levels. At the international level, the regulatory framework is far from complete, yet important international organizations exist in this field as well. As for the European Union, as a sui generis entity, it produces migration law of a different – supranational – character. The EU aims to regulate both legal and illegal migration; its powers in this policy field are shared with the Member States. The extensive body of EU law concerning legal migration has succeeded in regulating numerous issues of this policy area. The EU legislators have also made an effort to not only react to, but to guide migration (most notably via the Blue Card). The EU legislative framework is, however, fragmented and could be improved via recodification. Kulcsszavak: nemzetközi jog; Európai Unió; uniós jog; migráció; legális migráció; bevándorlási politika; vízumszabályozás Keywords: international law; European Union; acquis communautaire; migration; legal migration; immigration policy; visa regulation 46 | mohay ágoston Nemzetközi migráció a nemzetközi jogban Az ENSZ adatai szerint világszerte mintegy 232 millió nemzetközi migráns él, ami a Föld népességének hozzávetőlegesen 3,2 százaléka.1 Könnyen belátható, hogy egy ilyen súlyú társadalmi jelenséget a jognak szabályoznia kell. Az államok szuverenitásukból adódóan meghatározhatják, hogy milyen feltételek mellett engedélyezik külföldiek számára a területükre való belépést, az ott tartózkodást, illetve, hogy milyen feltételekkel távolíthatóak el a külföldiek az államterületről (Bruhács, 1999: 239). Ehhez kapcsolódóan az államok meghatározzák a területükre való belépés (vízum és egyéb engedélyek) feltételeit2, és azt, hogy a bevándorlók milyen jogokkal és kötelezettségekkel rendelkeznek az államon belül. Komplex kérdésről van szó, amely a határőrizet és határrendészet szabályozásától az illegális bevándorlás elleni büntetőjogi fellépésen keresztül a bevándorlók munkavállalásának szabályozásáig terjed. Az államok azt is szabályozzák jogilag, hogy hogyan válhat valaki migránsból állampolgárrá (honosítás). Jogi szempontból kiemelkedő jelentőségű kérdés, hogy legális vagy illegális migrációról van-e szó. Legális migráció során az egyének a szükséges okmányok, „engedélyek” birtokában vándorolnak egyik államból a másikba, illegális migráció esetén pedig ezek hiányában. Ez utóbbi esetben lehet szó átszökésről, vagy embercsempészetről és az azzal összefonódó emberkereskedelemről (Szűcs Lászlóné, 2008: 2). Úgy is illegálissá válhat egy migráns státusza, ha a legálisan biztosított tartózkodási időtartamon túl is egy állam területén marad. A nemzetközi migráció per definitionem több államot érint, jellegéből fakadóan nemzetközi, logikusnak tűnik ezért, hogy az államok egymással együttműködve, nemzetközi szinten próbálják szabályozni a kérdést. A nemzetközi jog elsősorban nemzetközi szerződések vagy nemzetközi szervezetek útján tud jelenségekre reagálni. Olyan nemzetközi szerződést, amely általánosan kívánná szabályozni a nemzetközi migrációt, nem találunk: egyfelől azért, mert a migráció „kiváltó okait” és a migrációs hajlandóságot szabályozni értelemszerűen nem lehet, másfelől a migráció olyan speciális szituációkat, élethelyzeteket is generál, amelyek szabályozása adott esetben „könnyebb”, vagy legalábbis sürgetőbb. Utalni kell arra is, hogy az államok igyekeznek lehetőség szerint megőrizni az önálló szabályozási lehetőségeiket a migráció terén (is) (Klein-Solomon, 2005: 2). Univerzális, és a migrációra általánosan vonatkozó dokumentumként az ENSZ Közgyűlésének egy határozata említhető, amely a nem állampolgárságuk szerinti államban élő egyének jogairól szól – az ENSZ Közgyűlés határozatai azonban nem kötelezőek az államokra, ajánlás jellegűek.3 1 2 3 United Nations: Trends in International Migrant Stock: The 2015 Revision. Elérés: http://www.un.org/en/ development/desa/population/migration/data/estimates2/estimates15.shtml (Letöltve: 2016.02.10.) A vízum egy állam területére való belépésre, ott tartózkodásra, kiutazásra, vagy egy állam területén való átutazásra feljogosító hatósági engedély, amely megjelenthet külön okmány formában, vagy a kérelmező útlevelébe beütött pecsétként. Az ENSZ Közgyűlésének 1985. évi nyilatkozata a nem állampolgárságuk szerinti államban élő egyének jogairól a nemzetközi migráció jogi aspektusai | 47 Számos nemzetközi szerződés született, amelyrk a népességmozgás egyes aspektusaival foglalkoznak: a menekültekkel és a menedékjoggal, az állampolgárság egyes vetületeivel, a hontalansággal, a migráns munkavállalók helyzetével, továbbá nem feledkezhetünk meg azon emberi jogi egyezményekről sem, amelyek érintik a migráns személyek jogait is. 4 Az államhatárokról, ezek rendjéről, a határforgalomról, az embercsempészet és az emberkereskedelem, valamint a gyermekmunka és a kényszermunka elleni küzdelemről szóló nemzetközi megállapodások szintén születtek az államok között.5 A vonatkozó globális szintű (generális sokoldalú) nemzetközi szerződések elsősorban az Egyesült Nemzetek Szervezete (ENSZ), a Nemzetközi Munkaügyi Szervezet és Nemzetközi Migrációs Szervezet égisze alatt születtek. Érdemes kiemelni, hogy a kifejezetten a migráns munkavállalókra vonatkozó egyezmények száma alacsony, és ezeknek államok általi elfogadottsága is alacsony: a vendégmunkások és családtagjaik jogainak védelméről szóló nemzetközi egyezményhez (amelyet az ENSZ Közgyűlése 45/158 számú határozatával fogadott el 1990-ben) még az Európai Unió egy tagállama sem csatlakozott.6 Említhető még a migráns munkavállalókról szóló egyezmény, amelyet a Nemzetközi Munkaügyi Szervezet (ILO) égisze alatt fogadtak el 1949-ben, de a világ államai közül csak 49-en ratifikáltak (Magyarország ebben a megállapodásban sem szerződő fél, az Európai Unió tagállamai közül összesen hét állam ismerte el e szerződés kötelező hatályát).7 Az Európa Tanács keretében 1977ben köttetett a Migráns Munkavállalók Jogállásáról szóló Európai Egyezmény, ezt tíz EU-tagállam ratifikálta, Magyarország nem szerződő fél e megállapodásban sem.8 A nemzetközi jog nem csak nemzetközi szerződésekkel, hanem nemzetközi szervezetek létrehozásával is reagál a nemzetközi közösség előtt álló kihívásokra: kifejezetten e jogterületre szakosodott a Nemzetközi Migrációs Szervezet (International Organization for Migration – IOM), a menekültügy szemszögéből a legfontosabb az ENSZ Menekültügyi Főbiztossága, míg a migráns személyek munkavállalása kapcsán megemlítendő a Nemzetközi Munkaügyi Szervezet tevékenysége is. A Nemzetközi Migrációs Szervezet 1951-ben jött létre, és jelenleg 155 tagállama van, további 11 állam 4 5 6 7 8 Egyes politikai jogoktól eltekintve az alapvető emberi jogok biztosításának kötelessége az államok számára nem csak állampolgáraik irányába fennálló kötelezettség, a jogokat minden, a joghatóságuk alatt álló személynek biztosítaniuk kell. Lásd pl. az Emberi Jogok Európai Egyezménye 1. cikkét: „A Magas Szerződő Felek biztosítják a joghatóságuk alatt álló minden személy számára a jelen Egyezmény I. fejezetében meghatározott jogokat és szabadságokat.” Az egyes nemzetközi szerződésekről összefoglalóan lásd: Karoliny–Mohay, 2009. International Convention on the Protection of the Rights of all Migrant Workers and Members of their Families Az aláírások és ratifikációk állását lásd: http://treaties.un.org/Pages/ViewDetails. aspx?src=TREATY&mtdsg_no=IV-13&chapter=4&lang=en (Letöltve: 2016.02.10.) Migration for Employment Convention – Revised (1949): Az aláírások és ratifikációk állását lásd: http:// www.ilo.org/dyn/normlex/en/f?p=NORMLEXPUB:12100:0:: NO::P12100_INSTRUMENT_ID:312242 (Letöltve: 2016.02.10.) Az aláírások és ratifikációk állását lásd: http://conventions.coe.int/treaty/Commun/ChercheSig. asp?NT=093&CM=0&DF=&CL=ENG (Letöltve: 2016.02.10.) 48 | mohay ágoston pedig megfigyelő státusszal bír a szervezetben.9 Az IOM több mint száz államban tart fenn irodát, 2012-es költségvetése, amelyből különböző programok finanszírozását valósítja meg, közel 1,2 milliárd dollárt tett ki. Az IOM célkitűzése, hogy hozzájáruljon a rendezett, biztonságos és humánus migráció lehetőségének megteremtéséhez. Az IOM főként a migráció szabályozásának támogatásával, a migráció és a gazdasági fejlődés kapcsolatának vizsgálatával, a kényszermigráció problémájával foglalkozik, szorosan együttműködve az államok kormányaival és más nemzetközi, illetve nem kormányközi szervezetekkel. Összességében kijelenthető, hogy a számos releváns szabály létezése ellenére is a nemzetközi migráció szabályozása a nemzetközi jogban hézagos (Berta–Molnár– Töttős, 2012). Az Európai Unió tagállamai az Unión belül közös migrációs politikát alakítottak ki, amely a jelenség számos részterületére vonatkozóan alakított ki szabályozást. Az alábbiakban e szabályrendszert vizsgálom, főként a legális migrációt érintő jogi normákra helyezve a hangsúlyt. A nemzetközi migráció szabályozása az Európai Unióban A szupranacionális Európai Unió sajátos jogi eszközrendszerrel, a „hagyományos” nemzetközi szervezetekhez képest bővebb és mélyebb hatáskörökkel rendelkezik a migrációs politika területén is. A nemzetközi migráció nemzetközi népességmozgást jelent, amely két vagy több államot („kibocsátó” állam, fogadó állam, egy vagy több tranzit állam) érint. Fontos leszögezni, hogy az Európai Unió jogában a bevándorlási politika, a migrációs jog kizárólag az ún. harmadik országok (azaz az Unión kívüli államok) állampolgáraira, vagy hontalan személyekre vonatkozik. Az Európai Unió tagállamainak állampolgáraira, azaz az uniós polgárokra nem a migrációs szabályok vonatkoznak, hanem a személyek szabad mozgásáról szóló rendelkezések, legyen szó akár gazdasági (munkavállalás, letelepedés) célú, akár nem gazdasági indíttatású, tagállamok közötti személymozgásról. A menekültügy kérdéskörét szintén meg kell különböztetnünk a migrációtól: a menekültek speciális, védelmet igénylő helyzetben vannak. A nemzetközi jog alapján az állam védelemben részesíti azokat a személyeket, akik faji, vallási okok, nemzeti hovatartozás, illetve meghatározott társadalmi csoporthoz való tartozás, avagy politikai meggyőződés miatti üldözéstől való megalapozott félelmük miatt az állampolgárságuk szerinti országon kívül tartózkodnak, és nem tudják, vagy az üldözéstől való megalapozott félelmükben nem kívánják annak az országnak a védelmét igénybe venni, amelynek állampolgárai. Az Uniónak célja egy közös menekültügyi rendszer kialakítása is.10 9 10 A tagok és megfigyelők listája elérhető itt: https://www.iom.int/members-and-observers. (Letöltve: 2016.02.10.) Az EUMSz. 78. cikke értelmében az EU közös menekültügyi, kiegészítő és ideiglenes védelem nyújtására vonatkozó politikát alakít azzal a céllal, hogy a nemzetközi védelmet igénylő harmadik országbeli állam- a nemzetközi migráció jogi aspektusai | 49 Az Európai Unió hatásköre a migráció területén Az Európai Unió népességének jelenleg megközelítőleg 3,8 százalékát teszik ki a bevándorlók, 2002 óta évente mintegy 1,5–2 millió fővel nő az EU harmadik országból származó lakóinak száma.11 Az EU-ban az elmúlt évtizedben tapasztalható évi 2 milliós népességnövekedés mintegy 80 százaléka a nemzetközi bevándorlás folyománya (Colette–Münz, 2010: 7). A Bizottság azon az állásponton van, hogy a bevándorlók – főként az európai társadalom elöregedésére tekintettel – jelentősen hozzájárulhatnak az Unió gazdasági tevékenységéhez. A migráció tehát nagy jelentőségű kérdés az EU számára, arra is tekintettel, hogy Európa összességében a világ legnépszerűbb migrációs célpontjának számít.12 Az Unió csak azt, és úgy szabályozhat, amire a tagállamai felhatalmazták, ezért a konkrét részletszabályok előtt az EU jogalkotási felhatalmazását kell áttekinteni. Az Európai Unió nem állam, hanem egy szupranacionális szervezet, amelyet államok hoztak létre. Hatásköre nem korlátlan, hanem származékos és korlátozott: kompetenciája kizárólag arra terjed ki, amire az alapító és csatlakozó tagállamok felhatalmazzák, önmaga számára új hatáskört nem alapíthat (ezt jelenti az átruházott hatáskörök elve, illetve a korlátozott hatalom elve). Fontos ezért megvizsgálni, hogy mióta van az Uniónak (Közösségnek) felhatalmazása a migráció, pontosabban a bevándorlás szabályozására. Az eredeti Római Szerződés (1957), amely létrehozta az Európai Gazdasági Közösséget (EGK), nem rendelkezett migrációs kérdésekről. A tagállamok azonban később felismerték a bel- és igazságügyi együttműködés szükségességét, a Maastrichti Szerződés (1992/1993) már tartalmazott a bevándorlási politikára vonatkozó rendelkezéseket. Az uniós jog akkori konstrukciója eltérő intenzitású együttműködési formákat tartalmazott: az EU első pillére az Európai Közösségre épült, a gazdasági integrációt jelentette, méghozzá szupranacionális 11 12 polgárok mindegyike számára megfelelő jogállást kínáljon és biztosítsa a visszaküldés tilalma elvének tiszteletben tartását. Az EUMSz. előírja, hogy e politikának összhangban kell lennie a menekültek jogállásáról szóló, 1951. évi genfi egyezménnyel és az 1967. évi jegyzőkönyvvel. A témakör részletes kifejtése nélkül csak utalnék arra, hogy az uniós menekültügyi szabályrendszer rendelkezik a menekültként nemzetközi védelemre jogosultként való elismerés feltételeiről és e státusz tartalmára vonatkozó minimumszabályokról, a menekültstátusz megadására és visszavonására vonatkozó tagállami eljárások minimumszabályairól, a menedékkérők befogadásának minimumszabályairól, és speciális rendszert alakított ki a menedékjog iránti kérelem megvizsgálásáért felelős tagállam meghatározására. A Bizottság közleménye az Európai Parlamentnek, a Tanácsnak, az Európai gazdasági és Szociális bizottságnak és a Régiók Bizottságának – Közös bevándorláspolitika Európa számára: elvek, fellépések és eszközök [COM(2008) 0359 végleges], p. 2. 2015-ös IOM adatok szerint 76 millió nemzetközi migráns tartózkodik Európában (Elérés: http://www. un.org/en/development/desa/population/migration/publications/wallchart/docs/MigrationWallChart2015.pdf), ebből az Unió területén mintegy 19,6 millió, harmadik ország állampolgárságával rendelkező személy él (az utóbbi 2014-es Eurostat adat; elérés: http://ec.europa.eu/eurostat/ statistics-explained/index.php/Migration_and_migrant_population_statistics#Migrant_population) (Letöltve: 2016.02.10.). 50 | mohay ágoston szinten; a második pillér a közös kül- és biztonságpolitikát; a harmadik pedig a bel- és igazságügyi együttműködést. Az utóbbi két pillér kormányközi természetű együttműködést jelentett, amelyek terén főszabály szerint egyhangúsággal hoztak döntést a tagállamok, az Európai Parlament hatásköre elhanyagolható, az Európai Bíróság hatásköre pedig erősen korlátozott volt. Az Amszterdami Szerződés (1997/1999) az EU első pillérébe helyezte (akkori terminológiával élve „közösségiesítette”, azaz szupranacionális szintre emelte) a bel- és igazságügyi együttműködés nem bűnügyi elemeit, így a menekültügy, a vízumpolitika, a polgári ügyekben való igazságügyi együttműködés mellett a bevándorlási politikát is. A Lisszaboni Szerződés (2007/2009) módosításainak köszönhetően a pillérrendszer megszűnt, ennek következtében a bel- és igazságügyi együttműködés teljes terjedelmében szupranacionális szintű együttműködéssé vált. A bel- és igazságügyi együttműködést érintő részterületeket az Európai Unió működéséről szóló szerződés (EUMSz.) jelenleg „A szabadságon, a biztonságon és a jog érvényesülésén alapuló térség” címmel szabályozza, az EUMSz. 67. cikke szerint az Unió egy, a szabadságon, a biztonságon és a jog érvényesülésén alapuló térséget alkot, amelyben tiszteletben tartják az alapvető jogokat és a tagállamok eltérő jogrendszereit és jogi hagyományait. E területen az Unió megosztott hatáskörrel rendelkezik, ami azt jelenti, hogy mind az Unió, mind a tagállamok alkothatnak és elfogadhatnak kötelező erejű jogi aktusokat, a tagállamok e hatáskörüket azonban csak olyan mértékben gyakorolhatják, amilyen mértékben az Unió hatáskörét nem gyakorolta (EUMSz. 2. és 4. cikk). Az Európai Unió a bevándorlás és a külső határok ellenőrzése terén a tagállamok közötti szolidaritáson alapuló olyan közös politika kialakítását tűzte ki célul, amely a harmadik országok állampolgáraival (és hontalan személyekkel) szemben méltányos bánásmódot biztosít, feltéve, hogy jogszerűen tartózkodnak valamely tagállamban (EUMSz. 67. cikk). A migrációs politika főbb céljai emellett a migrációs hullámok hatékony kezelése, valamint az illegális bevándorlás és az emberkereskedelem megelőzése és az ezek elleni megerősített küzdelem. A jogalkotási főszabály a migráció terén a rendes jogalkotási eljárás, amelyben az Európai Parlament és a Tanács egyenrangú felekként vesznek részt, a Tanácsban a minősített többségi döntéshozatal a főszabály. A két intézménynek kompromisszumra kell jutnia a jogszabálytervezetről, ellenkező esetben nem születik meg a norma, egyik intézmény sem tudja megkerülni a másikat ezen eljárásban. Az EU migrációs szabályozásra vonatkozó hatásköre nem érinti a tagállamok arra vonatkozó jogát, hogy meghatározzák, harmadik országok hány olyan állampolgárát engedik be területükre, akik a harmadik országból azzal a szándékkal érkeznek, hogy önálló vállalkozóként vagy alkalmazottként vállaljanak munkát.13 A tagállami munkaerő-piacok befogadóképességének megítélése, és ezzel kapcsolatosan a gazdasági célú migráció határok között tartása tehát a tagállamok hatáskörében maradt 13 EUMSz. 79. cikk (5) bekezdés. a nemzetközi migráció jogi aspektusai | 51 (Chalmers–Davies–Monti, 2010: 495). A munkavállalási célú migráció kapcsán lényeges a Tanács azon határozata, amelyben kialakította az ún. közösségi preferencia elvét, amelyet a hatályos jogi helyzethez igazítva uniós preferenciának nevezhetünk: eszerint a tagállamok csak akkor és annyiban teszik lehetővé a munkavállalási célú bevándorlást, amennyiben az álláshelyek nem tölthetőek be nemzeti vagy uniós munkaerővel, illetve már legálisan, állandó jelleggel az Unió területén tartózkodó harmadik országból származó munkavállalókkal.14 Az Európai Unió migrációs joga A fentebb bemutatott primer uniós jogi szabályok által biztosított kereteket az uniós jogalkotó szekunder uniós jogszabályokkal töltötte és tölti ki. Elöljáróban elmondható, hogy egyfelől az Unió migrációs joga nem szabályoz minden, a migrációhoz köthető kérdést (pl. migránsok munkaerőpiachoz való hozzáférése az egyes tagállamokban, migránsoknak járó szociális juttatások), másfelől pedig a szabályozás eléggé fragmentált, nehezen áttekinthető, és tartalmaz inkoherens elemeket és joghézagokat.15 Vízumszabályozás és a Schengeni Térség Noha szűk értelemben nem a migrációs jog része, ahhoz elválaszthatatlanul kapcsolódik a vízumszabályozás. A közös, egységesített vízumpolitika az Amszterdami Szerződés óta tartozik szupranacionális hatáskörébe16, a vízumköteles, illetve vízummentességet élvező államokat a többször módosított 539/2001/EK rendelet határozza meg.17 Azt tehát, hogy mely országokból van szükség vízumra az EU területére való belépéshez (és melyekből nincs), az Unió határozza meg. A vízumot azonban konkrétan a tagállam adja ki. Fontos eleme a közös vízumpolitikának az Európai Vízuminformációs Rendszer (EVR), amelynek célja a tagállamok konzuli hatóságai közötti együttműködés fokozása, és a vízumokat érintő adatok cseréjének megkönnyítése, a tagállamok közötti vízumadatok rendszerének kiépítése és a rövid távú tartózkodásra jogosító vízumokra vonatkozó adatok tagállamok közötti cseréje révén.18 A harmadik országokból a schengeni övezetbe belépők vízumkérelmei adatbázisának elsődlegesen az a célja, hogy azok, akiknek a vízumkérelmét egy tagállam 14 15 16 17 18 Council Resolution of 20 June 1994 on limitations on admission of third-country nationals to the territory of the Member States for employment [HL 1996 C 274] Elérés: http://ec.europa.eu/smart-regulation/impact/planned_ia/docs/2011_home_007_eu_immigration_code_en.pdf (Letöltve: 2016.02.10.) A Maastrichti Szerződés (1992) e területet az EU harmadik pillére, a Bel- és Igazságügyi Együttműködés részeként határozta meg. Az Amszterdami Szerződés (1997) többek között e terültet is áthelyezte az első pillérbe, azaz „közösségiesítette”. HL 2001 L 81. A Tanács 2004/512/EK határozata (2004. június 8.) a Vízuminformációs Rendszer létrehozásáról (HL 2004 L 213); az Európai Parlament és a Tanács 767/2008/EK rendelete (2008. július 9.) a vízu- 52 | mohay ágoston már visszautasította, ne folyamodhassanak kérelemmel egy másik EU-tagállamhoz. A rendszer egyszerűsíti a külső határoknál folytatott ellenőrzést. Az EVR nyilvántart ún. biometrikus adatokat (fénykép, ujjnyomat), szöveges információkat (név, cím, foglalkozás), a vízumkérelem benyújtásának helyét és idejét, és valamennyi olyan döntést, amelyet az érintett tagállam hatóságai a vízumkérelemmel kapcsolatban hozott (elutasítás, engedélyezés).19 Az EVR bevezetése hét fázisban, régiónként történik (az első kijelölt régió Észak-Afrika és a Mashreq országok 20 volt, e térség vonatkozásában 2011-ben indult az EVR alkalmazása), a konkrét időpontokról a Bizottság határoz. Az Unió tagállamai – a személyek szabad mozgásának továbbgondolásaként – megteremtették a „schengeni vívmányok néven is ismert szabályrendszert, melynek belső dimenziója azt teszi lehetővé, hogy az uniós polgárok (gazdasági céllal vagy éppen anélkül) szabadon mozoghassanak a tagállamok között, határellenőrzésektől mentesen. Az eredetileg az integrációs szerződések keretein kívül megindult együttműködésről 1985-ben, a luxemburgi Schengen városában döntött Franciaország, Németország, Belgium, Hollandia és Luxemburg (Schengeni Megállapodás). Az 1990-ben egy Végrehajtási Egyezménnyel kiegészített szerződés 1995-ben lépett hatályba, már az 1991-ben aláíró Spanyolország és Portugália tekintetében is, azóta pedig folyamatosan csatlakoztak hozzá új és új tagállamok. Az EU az Amszterdami Szerződéssel emelte uniós keretek közé a schengeni vívmányokat.21 A schengeni együttműködés jelenlegi formájában 26 uniós tagállam közötti megerősített együttműködésnek minősül.22 A schengeni együttműködés keretében elfogadott legfontosabb szabályok az alábbi területeket érintik: 19 20 21 22 minformációs rendszerről (VIS) és a rövid távú tartózkodásra jogosító vízumokra vonatkozó adatok tagállamok közötti cseréjéről (HL 2008 L 218). Elérés: http://www.euvonal.hu/index.php?op=hirek&id=4161. (Letöltve: 2016.02.10.) A rendszerhez kapcsolódóan született továbbá a Bizottság 2008/602/EK határozata (2008. június 17.) a nemzeti interfészek, valamint a nemzeti interfészek és a központi VIS közötti kommunikációs infrastruktúra kifejlesztési szakaszban alkalmazott fizikai architektúrájának és az azokra vonatkozó követelményeknek a meghatározásáról. (HL 2008 L 194) Keleti arab országok (Egyiptom, Libanon, Szíria, Jordánia, Palesztin Hatóság) Lásd az Amszterdami Szerződéshez csatolt vonatkozó jegyzőkönyvet: Protocol integrating the Schengen Acquis into the Framework of the European Union (HL 1997 C 340/93) A tagállamok közül az együttműködésben nem vesz részt (de egyes elemekben részt vehet és vesz is az Egyesült Királyság és Írország. A többi tagállam részt vesz a schengeni együttműködésben, de Dánia speciális helyzetben teszi ezt: az eredeti nemzetközi szerződések alapján, nemzetközi jogi alapon. Ciprus, Románia, Bulgária és Horvátország az együttműködésben részt vesznek, azonban még nem teljes jogú tagjai a schengeni térségnek – részvételük a Tanács erre vonatkozó döntésétől függ. Izland, Norvégia, Svájc és Liechtenstein nem uniós tagállamként szintén részt vesznek a schengeni együttműködésben, külön nemzetközi megállapodások alapján. A bel- és igazságügyre vonatkozó „változó geometria” szabályrendszeréről lásd: Mohay Ágoston (2014): Opt-out/opt-in megoldások az uniós bel- és igazságügyi együttműködés terén: sokféleség az egységben? Közjogi Szemle 7:(1) pp. 33–43. a nemzetközi migráció jogi aspektusai | 53 • a személyek ellenőrzésének eltörlése a belső határokon; • közös szabályokat alkalmaznak az EU-tagállamok külső határain átkelő személyekre; • harmonizálják a beléptetési feltételeket és a rövid távú tartózkodásra jogosító vízumokra vonatkozó szabályokat; • fokozott rendőrségi együttműködés (beleértve a határokon átnyúló megfigyelés és üldözés szabályait); • fokozott igazságügyi együttműködés gyorsabb kiadatási rendszer és a büntetőügyekben született ítéletek végrehajtásának átadása révén; • a Schengeni Információs Rendszer (SIS) létrehozása és fejlesztése.23 A tagállamok együttműködését a külső határok ellenőrzése terén a FRONTEX segíti.24 A legális migráció szabályozása Az Európai Unió célja az, hogy az illegális migrációt lehetőleg minél inkább megelőzze, a legális migrációt pedig minél jobban kezelje, menedzselje. Számos szekunder norma született, amely a legális migráció különböző aspektusait érinti. Családegyesítés A családegyesítés a családi élet lehetővé tételének eszköze, amely segíthet kialakítani a harmadik országok állampolgárainak a tagállamba való beilleszkedését megkönnyítő társadalmi-kulturális stabilitást, és ez egyúttal a gazdasági és társadalmi kohézió elősegítését is szolgálja.25 A családegyesítés jogát a tagállami alkotmányok ismerik és védelmezik, ám a tagállami jogszabályok eltérő feltételeket tartalmaztak – a 2003/86/EK irányelv célja éppen ezért azon lényeges minimumfeltételek meg23 24 25 A SIS Európa legnagyobb informatikai rendszere, amely a belső határok eltörléséből és a külső határok megszigorított ellenőrzéséből eredő biztonsági kockázatokat hivatott kezelni, elsősorban a hatékony adatmegosztás eszközével. A SIS a Schengeni Térség államai által rögzített, mintegy 50 millió figyelmeztető jelzést (körözést) tartalmaz, amelyek száma havonta körülbelül 3 százalékkal nő. 2013. áprilisában kezdte meg működését a SIS II, a SIS modernizált változata, amelyben már lehetőség van biometrikus adatok kezelésére, új adatkategóriákat is kezel (lopott légi járművek, hajók, konténerek, értékpapírok), és képes egyes felvitt jelzések összekapcsolására (például személyek és járművek). Az európai elfogatóparancs szintén tárolható és megosztható rajta keresztül. (Lásd még adatvédelmi aspektusból: www.naih.hu/schengeni-informacios-rendszer.html) A FRONTEX (azaz az Európai Unió Tagállamainak Külső Határain Való Operatív Együttműködési Igazgatásért Felelős Európai Ügynökség) az EU külső határai integrált igazgatásának javítása céljával jött létre a 2007/2004/EK rendelet által. A külső határok ellenőrzése és őrizete a tagállamok feladata és hatásköre, de a FRONTEX igyekszik megkönnyíteni és hatékonyabbá tenni e feladat ellátást, többek között az operatív együttműködés összehangolásával, integrált kockázatértékelési modell kialakításával, és gyorsreagálású határvédelmi csapatok kiküldésével (utóbbiakra azon tagállamokban lehet szükség, amelyek sürgető és rendkívüli nyomás alatt állnak, például az illegális bevándorlók tömeges beáramlása miatt). A Tanács irányelve a 2003/86/EK családegyesítési jogról (HL 2003 L 251). 54 | mohay ágoston határozása, amelyeket minden tagállamnak biztosítani kell a területén jogszerűen tartózkodó személyeknek a családegyesítéssel összefüggésben. Az irányelv alkalmazásában a családegyesítés fogalma a következő: egy harmadik ország – egy tagállamban jogszerűen tartózkodó – állampolgára családtagjainak a tagállamba történő beutazása és ott tartózkodása a családi egység megőrzése érdekében, függetlenül attól, hogy a családi kapcsolat a családegyesítő beutazása előtt vagy azt követően jött létre. Nemcsak a bevándorláskor már meglévő, hanem újonnan alapított családra is kiterjed így a jogszabály. Az irányelvet akkor kell alkalmazni, ha a családegyesítő személy a tagállam által megadott, egy évig vagy annál hosszabb ideig érvényes tartózkodási engedéllyel rendelkezik, „megalapozott kilátásai vannak a letelepedési jogosultság megszerzésére”26, és e személy családtagjai harmadik ország(ok) állampolgárai. A személy „családtagjának” minősül a házastársa, valamint kiskorú gyermeke (örökbefogadott gyermeke is), feltéve, hogy a családegyesítő szülői felügyeleti joggal rendelkezik, és a kiskorú gyermek az ő eltartottja. A tagállamok engedélyezhetik továbbá a családegyesítést a családegyesítő vagy házastársa első fokú egyenes ági felmenő rokonai esetén, amennyiben az ő eltartottjai, és a származás szerinti országban nem részesülnek megfelelő családi támogatásban; továbbá a családegyesítő vagy házastársa felnőtt, de nem házas gyermekei esetén, ha egészségi állapotuk miatt képtelenek saját magukról gondoskodni. A családegyesítés keretében a tartózkodási engedély mellett a családtagok jogosultak részt venni az oktatásban, illetve munkát vállalni, vagy önálló vállalkozói tevékenységet folytatni.27 A tagállamok diszkrecionális szabályozási körébe tartozik viszont egy ún. átmeneti idő meghatározása, ami maximum 12 hónap lehet. Ez idő alatt korlátozható a munkavállalás és az önálló vállalkozói tevékenység végzése.28 Meghatározott, de maximum öt éves időtartamú tagállami tartózkodást követően a házastárs, az élettárs, és a nagykorú gyermek saját jogán is kérheti a tartózkodási engedélyt. Az irányelv minimumharmonizációt valósít meg, tág tagállami mozgásteret biztosítva. A huzamos tartózkodási engedéllyel rendelkezők A 2003/109/EK irányelv29 a huzamos időre szóló tartózkodási engedéllyel rendelkező migráns személyek státuszával kapcsolatos. Az irányelv célja egyfelől, hogy meghatározza a tagállamok által a „huzamos tartózkodási engedéllyel rendelkező” jogállásnak, valamint az ehhez kapcsolódó jogoknak a harmadik országok olyan állampolgárai számára történő megadásának és visszavonásának feltételeit, akik jogszerűen tartózkodnak a tagállam területén, másfelől pedig, hogy szabályozza az 26 27 28 29 E kevéssé konkrét kitétel értelmezése a tagállamok feladata. Az oktatás magában foglalja az alap-, közép- és felső fokú képzést, vagy szakképzést, és ehhez kapcsolódóan pályaválasztási tanácsadáson, alap-tovább- és átképzésen való részvételre jogosít. Lásd az irányelv 14. cikkét. A Tanács 2003/109/EK irányelve (2003. november 25.) a harmadik országok huzamos tartózkodási engedéllyel rendelkező állampolgárainak jogállásáról (HL 2004 L 16) a nemzetközi migráció jogi aspektusai | 55 ilyen jogállással rendelkező harmadik országbeli állampolgárok számára a tartózkodás feltételeit a huzamos tartózkodási engedéllyel rendelkező jogállást megadó tagállamtól eltérő tagállamban. Az irányelv fogalmai szerint huzamos tartózkodási engedélyre az a harmadik országbeli állampolgár jogosult, aki megfelel az alábbi feltételeknek: • öt éven át folyamatosan és jogszerűen tartózkodik a tagállam területén, • rendszeres jövedelemmel rendelkezik, amely képes fedezni a maga és családja szükségleteit, • teljes körű egészségbiztosítással rendelkezik, • nem jelent fenyegetést a közrendre vagy a közbiztonságra. 30 A tagállamok megkövetelhetik feltételként a megfelelő nyelvismeretet, mint az integrációt elősegítő tényezőt. A huzamos tartózkodási engedéllyel rendelkező személyek egy kedvező, tartós státuszba kerülnek, hiszen a legalább öt évre szóló tartózkodási engedélyük mindig megújítható. Az irányelv szabályozza a másik tagállamba költözés feltételeit is. A huzamos tartózkodási engedéllyel rendelkező személyek számos tekintetben az állampolgárokkal egyenlő bánásmódot élveznek, ilyenek egyebek között a munkavállalásra és önálló vállalkozói tevékenységre való jogosultság, az alkalmazási és a munkavégzési feltételek, az oktatás és szakképzés, a szakmai oklevelek, bizonyítványok és más képesítések elismerése, a társadalombiztosítás, szociális ellátás és szociális védelem, adókedvezmények, az egyesülési és társulási szabadság, a munkavállalókat vagy munkaadókat képviselő szervezet tagságába történő belépés szabadsága, vagy az érintett tagállam teljes területén való szabad tartózkodás, terén. A tagállamok ugyanakkor korlátozhatják is az egyenlő bánásmódot az irányelv alapján: az uniós norma nem garantálja a munkaerő-piaci hozzáférést 31, az oktatásban való részvételhez előírható nyelvtudás, a szociális ellátás és a szociális védelem terén az egyenlő bánásmód az alapellátásra korlátozható. Az irányelv védelmet biztosít a kiutasítás ellen is: csak akkor lehetséges a kiutasítás, ha az illető tényleges és kellően súlyos veszélyt jelent a közrendre vagy a közbiztonságra, és ebben az esetben is figyelembe kell venni, hogy az érintett személy mennyi ideje tartózkodik a tagállamban, mennyi idős, hogy a kiutasítás milyen következményekkel járna rá és a családjára nézve, és milyen a kapcsolata a származási és a tartózkodási helye szerinti állammal. A megerősített védelmet szolgálja a kiutasításról szóló döntés elleni bírói jogorvoslat lehetősége is.32 30 31 32 Lásd az irányelv 5-6. cikkét. 11. cikk (3) bek. a) pont: „A tagállam abban az esetben tarthat fenn korlátozásokat a munkavállalásra vagy az önálló vállalkozói tevékenységekre való jogosultságra vonatkozóan, ha a fennálló nemzeti vagy közösségi jogszabályokkal összhangban e tevékenységek a saját állampolgárai, az EU- vagy az EGT-polgárok számára vannak fenntartva.” Lásd az irányelv 12. cikkét. 56 | mohay ágoston Harmadik országból érkező magasan képzett munkavállalókra vonatkozó szabályok Az EU igyekszik a migrációt irányítani is, ezért a magasan képzett, harmadik országból érkező munkaerőre vonatkozóan speciális szabályokat alkotott. Az Európai Tanács által 2004-ben elfogadott Hágai Program tartalmazta, hogy a legális migráció fontos szerepet fog játszani a tudásalapú európai gazdaság megerősítésében. Az Unió arra törekszik, hogy vonzóbbá váljon a magasan képzett bevándorló munkaerő számára, ezért a Tanács elfogadta a harmadik országbeli állampolgárok magas szintű képzettséget igénylő munkavállalás céljából való belépésének és tartózkodásának feltételeiről szóló 2009/50/EK irányelvet, azaz a „kék kártya-irányelvet”.33 Az irányelv célja, hogy a harmadik országbeli állampolgárok három hónapnál hoszszabb időtartamra, magas szintű képzettséget igénylő munkavállalás céljából történő befogadásának és mozgásának elősegítésével hozzájáruljon az előbbi célkitűzések eléréséhez és a munkaerőhiány megoldásához annak érdekében, és fenntartsa az Unió versenyképességét és gazdasági növekedését.34 Az irányelv – összhangban az EUMSz 79. cikk (5) bekezdésével – nem érinti a tagállamok azon jogát, hogy meghatározzák, hogy harmadik országok hány olyan állampolgárát engedik be területükre, akik magas szintű képzettséget igénylő munkavállalás céljából érkeznek. Az „EU kék kártya” elnevezésű engedély birtokosát valamely tagállam területén tartózkodásra és munkavégzésre jogosítja fel. A kék kártyát igénylő migránsnak (egyebek mellett) tényleges munkaszerződést vagy kötelező érvényű állásajánlatot kell tudnia felmutatnia olyan bérrel, amely az érintett tagállamban a bruttó éves átlagbér legalább másfélszerese (bizonyos szakmákban 1,2-szerese). Harmadik állam állampolgárságával rendelkező diákokra, kutatókra vonatkozó speciális szabályok A harmadik országok állampolgárai tanulmányok folytatása, diákcsere, javadalmazás nélküli gyakorlat, illetve önkéntes szolgálat céljából történő beutazására speciális feltételek vonatkoznak. 35 Az EU egyik kiemelkedő célkitűzésének tekinti, hogy a világ legkiemelkedőbb tanulmányi és szakképzési központjává váljon, e megfontolásnak pedig fontos eleme a harmadik államok polgárainak tanulmányi célú migrációja az Unióban. A tanulmányi migrációt (amely vonatkozhat a felső- és a középfokú oktatásban résztvevőkre egyaránt) az EU átmenetiként kezeli (Lékó, 2009: 57). A tudományos kutatókra vonatkozóan pedig megszületett a harmadik országbeli állampolgároknak az Unió területén folytatott tudományos kutatás céljából való fogadására vonatkozó külön eljárásról szóló irányelv.36 Ezen irányelv lehetővé teszi, hogy har- 33 34 35 36 HL 2009 L 155 Lásd az irányelv preambulumának 7. cikkét. 2004/114/EK irányelv (HL 2004 L 375) 2005/71/EK irányelv (HL 2005 L 289) a nemzetközi migráció jogi aspektusai | 57 madik ország kutatói könnyített eljárással kapcsolódhassanak be európai kutatási programokba, egyúttal támogatja a kutatók visszatérését is, hogy az állampolgárságuk szerinti állam fejlődéséhez is hozzájárulhassanak szakmai képességeik által. 37 A külföldieknek szóló tagállami tartózkodási engedélyek formátumának egységesítése Kiemelkedő fontosságú az Unió számára, hogy az egyes tagállamokban kiadott tartózkodási engedélyek egységes formátuma tartalmazza az összes szükséges információt és magas szintű műszaki szabványoknak feleljen meg, különösen a hamisítás és meghamisítás elleni védelem tekintetében. Ez hozzájárul az illegális bevándorlás és tartózkodás megelőzéséhez, az e jelenségek elleni küzdelemhez is. A formátumnak alkalmasnak kell lennie arra, hogy az összes tagállam használhassa, és mindenki által felismerhető, összehangolt és szabad szemmel is látható biztonsági jellemzőkkel kell rendelkeznie. Ennek érdekében született meg az 1030/2002/EK rendelet a harmadik országok állampolgárai tartózkodási engedélye egységes formátumának megállapításáról. 38 A tagállamok által harmadik országok állampolgárai számára kiadott tartózkodási engedélyeket ennek köszönhetően egységes, kártyaformátumú alakban állítják ki. Tartózkodási engedély alatt értendő a tagállamok hatóságai által kiadott bármely engedély, amely lehetővé teszi, hogy egy harmadik ország állampolgára jogszerűen tartózkodjon a területén (kivéve a vízumokat és a menedékjog iránti kérelem elbírálása időtartamára kiadott engedélyeket). E jogszabályt módosította a 380/2008/EK rendelet, amely kiegészítette a formátum szabályait a biometrikus adatok tárolására vonatkozó rendelkezésekkel. 39 Összevont engedély irányelv Az Európai Parlament és a Tanács 2011-ben azért alkotta meg az összevont engedély irányelvet (2011/98/EU40), hogy egyszerűsítse a migráns munkavállalók helyzetét: az összevont engedély egyetlen közigazgatási rendelkezésben egyesíti a tartózkodási és a munkavállalási engedélyt. További célkitűzése az irányelvnek, hogy az összevont engedéllyel rendelkezők számára meghatározott jogok és ellátások tekintetében egyenlő bánásmód legyen biztosítva. Az irányelv alapján egységes eljárásban kell kiadni az összevont engedélyt, csökkentve az eljárási, adminisztrációs terheket, amelyek a migránsokra nehezednek. 37 38 39 40 Mindkét irányelv kapcsán elkészült egy módosító tervezet a Bizottság részéről. [Javaslat: az Európai Parlament és a Tanács irányelve a harmadik országbeli állampolgárok kutatás, tanulmányok folytatása, diákcsere, javadalmazás ellenében végzett és javadalmazás nélküli gyakorlat, önkéntes szolgálat, valamint au pair munkavégzés céljából történő beutazásának és tartózkodásának feltételeiről. COM (2013) 0151 final] HL 2002 L 157. A rendelet a 97/11/IB tanácsi együttes fellépést (HL 1997 L 7) váltotta fel. HL 2008 L 115 HL 2011 L 343 58 | mohay ágoston Az irányelv személyi hatálya kiterjed az alábbiakra: 1. valamely tagállamban munkavállalási célú tartózkodás iránti kérelmet benyújtó harmadik országbeli állampolgárok; 2. olyan harmadik országbeli állampolgárok, akiknek tartózkodását valamely tagállamban az uniós vagy nemzeti jog alapján munkavállalástól eltérő célra engedélyezték, akik munkát vállalhatnak, és akik tartózkodási engedéllyel rendelkeznek;) 3. olyan harmadik országbeli állampolgárok, akiknek tartózkodását valamely tagállamban az uniós vagy nemzeti jog alapján munkavállalás céljából engedélyezték.41 Az irányelv természetesen nem érinti azt a helyzetet, hogy a munkaerőpiachoz való hozzáférés engedélyezése tagállami hatáskör marad, ezt jól érzékelteti az irányelv azon rendelkezése, mely alapján az összevont engedély iránt benyújtott kérelem elfogadhatatlannak nyilvánítható pusztán a munkavállalási céllal érkezett és befogadott harmadik országbeli állampolgárok nagy számára hivatkozva – ezen az alapon a kérelmet nem is szükséges érdemben elbírálni (8. cikk). A legális bevándorlók szociális helyzete (több tagállam érintettsége esetén) A legális bevándorlók szociális helyzete a migrációs jog egy igen fontos kérdése. Az uniós szabályozás azonban csak egy speciális helyzetre vonatkozik e körben: olyan migránsokra, akik egyik uniós tagállamból egy másikba vándorolnak tovább (unión belüli, másodlagos migráció). A 859/2003/EK rendelet utaló jelleggel szabályoz: az uniós polgárok szociális helyzetét szabályozó jogszabályok alkalmazását terjeszti ki harmadik államok állampolgáraira: az 1408/71/EGK rendelet42 a tagállami szociális rendszereknek az Unión belül mozgó munkavállalókra és családtagjaikra történő alkalmazásáról szól, az 574/72/EGK rendelet43 pedig az e rendelet végrehajtására vonatkozó szabályokat tartalmazza. Ezt megelőzően a harmadik államok polgárai az ezredfordulóig csak az uniós polgár családtagjaként lehettek a rendelet jogosultjai (Gyulavári–Gellérné Lukács, 2005: 59). 41 42 43 Meg kell jegyezni ugyanakkor, hogy az irányelv széles körben kizár saját hatálya alól személyeket (pl. uniós polgárok családtagjai, kiküldetésben lévő harmadik országbeli állampolgárok, vállalaton belül áthelyezett munkavállalók, idénymunkások, stb.) – lásd a jogszabály 3. cikk (2) bekezdését. A Tanács 1408/71/EGK rendelete a szociális biztonsági rendszereknek a Közösségen belül mozgó munkavállalókra és családtagjaikra történő alkalmazásáról (HL 1971 L 149). A rendeletet az uniós tagállamok állampolgárai tekintetében 2010-ben a 883/2004/EK rendelet (HL 2004 L 200) váltotta fel. Azonban továbbra is az 1408/71/EGK rendelet alkalmazandó az Európai Unión kívüli országoknak az EU területén jogszerűen tartózkodó állampolgárai tekintetében. A Tanács 574/72/EGK rendelete a szociális biztonsági rendszereknek a Közösségen belül mozgó munkavállalókra és családtagjaikra történő alkalmazásáról szóló 1408/71/EGK rendelet végrehajtására vonatkozó szabályok megállapításáról (HL 1972 L 74) a nemzetközi migráció jogi aspektusai | 59 Azok a nem uniós állampolgárok, akik egy tagállamban jogszerű lakóhellyel rendelkeznek, de nemcsak egy tagállammal van kapcsolatuk, a 859/2003/EK rendelet alapján az 1408/71/EGK rendelet személyi hatálya alá kerültek. A jogszerű lakóhellyel rendelkezés előfeltételét képezi e rendelkezések alkalmazásának – mindebből következően a nemzeti jogtól függ, hogy mikor rendelkezik egy harmadik országbeli állampolgár jogszerű lakóhellyel, és ettől függenek szociális biztonsági jogai is (Uo.: 60). A harmadik államok polgárainak is meg kell felelniük az uniós polgárokra vonatkozó, a „határon átnyúló elem” szükségességét jelentő feltételnek. A két feltétel konjunktív. (Az Unió egyébként a szociális juttatások terén még a tagállami állampolgárok kapcsán sem törekszik egységes, uniós társadalombiztosítási rendszer létrehozására, célja sokkal inkább a koordináció.) A tagállamokban az ellátások fajtái, jogosultsági feltételei és mértéke eltérőek lehetnek, ez a tagállam döntésétől függ. Idénymunkások bevándorlása Az EU legális migrációs jogának legújabb fejleménye a harmadik országbeli állampolgárok idénymunkásként való munkavállalás céljából történő belépésének és tartózkodásának feltételeiről szóló irányelv.44 A „szezonális”, ideiglenes migráns munkavállalás speciális területe kapcsán az irányelv a beutazásra és tartózkodásra vonatkozóan méltányos és átlátható szabályokat kíván lefektetni, és meghatározza az idénymunkások jogait. Egyúttal biztosítékokat is tartalmaz annak megakadályozása érdekében, hogy az ideiglenes munkavállalás és tartózkodás az engedélyezettnél tovább tartson. Az irányelv implementációja során a tagállamok határozzák meg azon foglalkoztatási ágazatok listáját, amelyek idénymunkáról van szó, a lista módosítható (a Bizottságot tájékoztatni kell). Az irányelv nemzeti átültetésének 2016. szeptember 30-ig kell megtörténnie. Az illegális migráció szabályozása Az illegális migráció önmagában is szertágazó, komplex témakör, amely a büntetőügyi együttműködéssel szorosan összefügg, ehelyütt ezért csak rövid bemutatására szorítkozom. Az Unió legfontosabb célja a prevenció és az embercsempészet elleni küzdelem. Az illegális migráció útját választó személyek kiszolgáltatott helyzetben vannak, e jelenség kizsákmányolására transznacionális bűnözői csoportok „szakosodtak”. Az Unió hangsúlyozottan küzd az illegális migráció ellen, többek között rendőrségek és igazságügyi szervek bűnügyi együttműködése útján. Ehhez kapcsolódóan a migráció legális és illegális formája közötti összefüggéseket (pl. a legális migrációt érintő egységes, relatíve kedvező szabályok is hozzájárulhatnak az illegális migráció csökkentéséhez) sem szabad figyelmen kívül hagyni. Az illegális 44 2014/36/EU irányelv a harmadik országbeli állampolgárok idénymunkásként való munkavállalás céljából való belépésének és tartózkodásának feltételeiről (HL 2014 L 94). A jogszabály 2014 februárjában született meg. 60 | mohay ágoston bevándorlás elleni küzdelem legfontosabb elemeit a külső határok egységes védelme és az illegális bevándorlók hazatelepítése jelenti. Az Unió jogszabályokat bocsátott ki a harmadik országok illegálisan tartózkodó állampolgárainak visszatérésével kapcsolatban a tagállamokban használt közös normákról és eljárásokról, a harmadik országok állampolgárainak kitoloncolásáról hozott határozatok kölcsönös elismeréséről45 (ez lehetővé teszi az olyan kitoloncolási határozat elismerését, amelyet valamely tagállam illetékes hatósága hozott harmadik országnak egy másik tagállam területén tartózkodó állampolgára ellen). A kényszerített visszatéréshez kapcsolódó uniós jogi szabályozáshoz tartozik a légi úton történő kiutasítás céljából történő átszállítás eseteiben biztosított segítségnyújtásról szóló irányelv46, és a harmadik államok kiutasított állampolgárainak két vagy több tagállam területéről történő kitoloncolására szolgáló közös légi járatok szervezéséről47 szóló határozat. Az Amszterdami Szerződést követően az Unió számos országgal kötött ún. visszafogadási megállapodást, amelyek célja az illegálisan az Unió területén tartózkodó személyek hazatérésének, és hazaszállításának megkönnyítése. 48 A Bizottság a megállapodások megkötése érdekében felajánlhat bizonyos ösztönzőket (pl. a vízumok megadásának megkönnyítése, együttműködés a jogalkalmazás területén, pénzügyi és műszaki támogatás nyújtása) ezen államoknak. Az EU igyekszik megerősíteni a jogellenes be- és átutazáshoz, valamint a jogellenes tartózkodáshoz történő segítségnyújtás elleni küzdelem büntetőjogi kereteit is a tagállamok jogában, továbbá a személyfuvarozók vonatkozó felelőssége, és az illegális migránsokat foglalkoztató munkáltatókkal szembeni szankciók kapcsán is születtek uniós normák, döntően irányelvek. Az Unió migrációs jogát befolyásoló egyéb tényezők Az Unió a bel- és igazságügyi együttműködés területén már 1999 óta többéves stratégiai dokumentumok alapján végzi tevékenységét. A szabadságon, a biztonságon és a jog érvényesülésén alapuló térség megvalósítására vonatkozó stratégiai jelentőségű politikai irányvonalakat az Európai Tanács határozza meg. Ilyen dokumentum volt a Tamperei Program (1999–2004), majd a Hágai Program (2004–2009).49 A legutóbb 45 46 47 48 49 2001/40/EK irányelv (HL 2001 L 149). Ehhez kapcsolódik a 2001/40/EK irányelv alkalmazásából adódó pénzügyi aránytalanságok kiegyenlítését célzó kritériumok és gyakorlati szabályok megállapításáról szóló 2004/191/EK határozat (HL 2004 L 60) 2003/110/EK irányelv (HL 2003 L 321) 2004/573/EK határozat (HL 2004 L 261) Ilyen megállapodás van hatályban Albániával, Macedónia Volt Jugoszláv Köztársasággal, Montenegróval, Szerbiával, Bosznia-Hercegovinával, Marokkóval, Makaóval, Sri Lankával, Hong Konggal, Pakisztánnal, Ukrajnával, Algériával, Kínával, Törökországgal és Oroszországgal. Elérés: http://europa. eu/rapid/pressReleasesAction.do?reference=MEMO/05/351&format=HTML&aged=1&language=EN &guiLanguage=en (Letöltve: 2016.02.10.) E programokról lásd: Szalayné, 2009: 11-16. a nemzetközi migráció jogi aspektusai | 61 befejeződött politikai dokumentum a Stockholmi Program (2010–2014) volt50, amely a felelősségvállalás, a szolidaritás és a partnerség Európájáról beszélt a migráció és a menekültügy kapcsán.51 Az ezt követő ún. poszt-stockholmi stratégia név nélkül létező, stratégiai irányvonalakat tartalmazó dokumentum.52 A poszt-stockholmi időszak fontosabb stratégiai céljai között megjelenik a többek között az, hogy nagyobb hangsúlyt kell fektetni az eredményes(ebb) végrehajtásra és konszolidálni kell a már elfogadott hatályos jogi aktusokat és szakpolitikai intézkedéseket, igyekezni kell kezelni az illegális migráció kiváltó okait, és arra kell törekedni, hogy a migrációs szakpolitika a az eddiginél jóval jelentősebb mértékben beépüljön az Unió kül- és fejlesztési politikájába. Egészen más jogi természetű, de szintén releváns dokumentumok az Unió egyes nemzetközi megállapodásai (ezek nagy részét még az EU jogelődje, az EK kötötte). A legális migráció kérdése szempontjából kiemelkedő fontosságúak a társulási megállapodások (ilyen legkorábban Törökországgal született 1963-ban) és az EGTmegállapodás, de relevánsak a partnerségi és stabilitási megállapodások is. E megállapodás-típusok az 1960–1970-es évektől kezdődően elsősorban az adott állammal vagy térséggel folytatandó gazdasági, kereskedelmi és politika kapcsolatokat kívánják fejleszteni és emellett bizonyos szociális vetületekkel is foglalkoztak (pl. munkaerő-mobilitás, szociális biztonság koordinációja) (Gyeney, 2014: 213). Az Unió ilyetén nemzetközi megállapodásai általában az általánoshoz képest valamilyen preferenciális elbánást biztosítanak az Unióval szerződő államokból érkező migráns személyeknek. Harmadik országok állampolgárainak a legelőnyösebb státuszt jelenleg az EGT-megállapodás és a Svájc-EU megállapodás biztosítják, lényegében az uniós polgárokéval azonos jogokat nyújtva a személyek szabad mozgása terén ezen államok polgárainak.53 50 51 52 53 A Stockholmi Program – a polgárokat szolgáló és védő, nyitott és biztonságos Európa (HL 2010 C 115) Fontos adalék a Stockholmi Program történetéhez, hogy az Európai Tanács 2008 októberében elfogadta az ún. Európai Bevándorlási és Menekültügyi Paktumot, amely azt hivatott kifejezni, hogy a tagállamok „a bevándorlás jelentette kihívásoknak és lehetőségeknek megfelelő, igazságos, hatékony és koherens politikát folytassanak.” A közös migrációs és menekültügyi politika alapja a Paktum értelmében a tagállamok közötti szolidaritás és a harmadik országokkal való együttműködés. A Paktum kihangsúlyozza, hogy a közös politikának a migrációs áramlások megfelelő kezelésén kell alapulnia, ami a fogadó ország, a származási ország és a migránsok érdekes is egyaránt. Hangsúlyozni kell, hogy a 2008-as Paktum (amely elsősorban francia kezdeményezésre került ebben a formában az Európai Tanács fóruma elé) egy politikai természetű dokumentum, tehát szintén nem jogilag kötelező norma. A Paktum mindazonáltal a 2009-ben elfogadott Stockholmi Program vonatkozó részeinek alapjául szolgált. Strategic Guidelines for Legislative and Operational Planning for the Area of Freedom, Security and Justice (European Council Conclusions, 26-27 June 2014, EUCO 79/14) Az Európai Gazdasági Térség az Unió tagállamait, valamint Lichtensteint, Norvégiát és Izlandot foglalja magába (Megállapodás az Európai gazdasági térségről, HL 1994 L 1, 572. o.). Svájc és az EU viszonylatában a személyek szabad mozgását az Európai Közösség és tagállamaik és a Svájci Kon- 62 | mohay ágoston Záró gondolatok A nemzetközi migráció szabályozása nehezen kezelhető kihívást jelent a modern államoknak. A nemzetközi jogi szabályozási szint nehézségeit nemcsak a migrációs jelenségek komplexitása, hanem az államok kötelező közös szabályok lefektetésétől való távolságtartása is fokozza. A migrációra vonatkozó fellépés azonban korántsem egységes, köszönhetően annak is, hogy az államokat igen eltérő módon és intenzitással érinti a népességmozgás. A migráció megfelelő szabályozására és menedzselésére mindenképpen szükség van ahhoz, hogy humánus körülmények között, rendezetten és mindenki számára előnyös módon valósuljon meg ez a jelenség – a nemzetközi migráció ugyanis a szabályozás meglététől/hiányától és minőségétől függetlenül jelen van, és valószínűsíthető, hogy intenzitása tovább növekszik az elkövetkezendő évtizedekben.54 Ami az Uniót illeti, látható, hogy igen nagyszámú jogszabály született a migráció legális és illegális változatára vonatkozóan is.55 Ugyanakkor a tagállamok, noha szupranacionális szintre emelték az egész bel- és igazságügyi együttműködést, még mindig vonakodnak bevándorlási szabályaikat egységesíteni, ezért az uniós migrációs jog (főként a legális bevándorlásra vonatkozó jog) leginkább minimumharmonizációt visz véghez (Uo.: 461). Az uniós migrációs jog problémája az is, hogy meglehetősen fragmentált, a számos különböző norma nem minden esetben alkot teljességgel koherens rendszert. A migránsok számára is nehezen átlátható, bonyolult és komplex a szabályozás. E probléma szempontjából előrelépést jelenthetne egy egységes uniós bevándorlási kódex elfogadása, amelyet a Stockholmi Programhoz kapcsolódó cselekvési tervben az Európai Bizottság elő is irányzott, egy világosabb és koherensebb jogi helyzet teremtése érdekében. Ez az egységesített kódex mindazonáltal egyelőre csak egy lehetőség.56 A 2015-ös év az Európai Unió számára hatalmas migrációs és menekültügyi kihívásokat hozott. A jelenség kezelésére vonatkozó egyik első lépésként 2015 májusában a Bizottság elfogadta az Európai Migrációs Stratégiát, amely egy komplex, a migráció 54 55 56 föderáció között a személyek szabad áramlásáról szóló megállapodás rendezi (HL 2002 L 114, 6. o.) Rövid elemzését lásd: Gyeney, 2014: 214-215. Ennek okai között megemlíthetők a növekvő demográfiai különbségek, a környezeti változások, a technológiai forradalom további fokozódása vagy a globális gazdasági rend egyes összefüggése is. Lásd: IOM, 2010: 1; 3. Az elemzett jogszabályok mellett tárgyalás alatt van egy újabb norma: a harmadik országbeli állampolgárok vállalaton belüli áthelyezés keretében történő belépésének és tartózkodásának feltételeit meghatározó irányelvtervezet [COM (2010) 378 végleges] célja, hogy megkönnyítse a vállalkozásokon belüli „szakértelemtranszfert” mind az Unióba irányulóan, mind az Unión belül, és hogy ezáltal hozzájáruljon az EU versenyképességének növeléséhez és kiegészítse az EU 2020 stratégiai céljainak megvalósítása érdekében hozott uniós intézkedéseket. Lásd bővebben: Töttős, 2014: 89-106. Elérés:http://ec.europa.eu/smart-regulation/impact/planned_ia/docs/2011_home_007_eu_immigration_ code_en.pdf (Letöltve: 2016.02.10.) A Bizottság egyelőre még képlékeny tartalmú és bizonytalan sorsú kezdeményezése mellett Steve Peers jogászprofesszor, a Statewatch kutatója készített egy magántervezetet az uniós bevándorlási kódexet illetően. Lásd: Peers, 2012. a nemzetközi migráció jogi aspektusai | 63 és a menekültügy területére vonatkozó javaslatcsomag. A Stratégia foglalkozik a legális migráció kérdéseivel is, az új legális migrációs szakpolitikát a migrációkezelés négy pillérének egyikeként definiálja (az illegális migráció, emberkereskedelem és embercsempészet elleni fellépés, a hatékony határőrizet, és az erős közös menekültügyi politika mellett). Az intézkedési javaslatok e téren az alábbi főbb pontokba tömöríthetők: • Megfelelő vízumpolitika és megfelelően kezelt legális migráció (pl. korszerűbb vízumpolitika és felülvizsgált vízum kódex, „schengeni körutazói vízum” bevezetése, a diákokra és kutatókra vonatkozó új irányelv elfogadása, a Kék Kártya irányelv reformja); • Eredményes integráció (pl. finanszírozás a Menekültügyi, Migrációs és Integrációs Alap mellett az Európai Regionális Fejlesztési Alap és az Európai Szociális Alap által – utóbbi a 2014-2020 közötti időszakban forrásainak 20%-át költi a társadalmi befogadásra, amelybe a migráns-integráció is beleértendő); • A származási országokra vonatkozó fejlesztési politika javítása (pl. a munkaerőmigráció hatékony kezelését szolgáló kapacitásépítés támogatása, a migráns munkavállalók kizsákmányolása elleni küzdelem – a Bizottság e célokra legalább 30 millió eurót biztosít a partnerországoknak). • Nem csak a legális bevándorlást, hanem a migrációs és menekültügyi politika egészét érintő kérdés továbbá a Stratégiában a FRONTEX továbbfejlesztése és a közös határőrizeti rendszer fejlesztése. Fentiekre tekintettel a Stratégia a legális migráció új modelljéről beszél, amely (a Bizottság következetesen képviselt álláspontja szerint) hozzájárulhat a tagállamok munkaerő-piaci és demográfiai nehézségeinek kezeléséhez [COM(2015) 240 final, különösen 16-21. o.]. A szekunder uniós normák mellett figyelemmel kell lenni arra is, hogy ezeket (illetve a társulási megállapodásokat) az Európai Unió Bírósága értelmezi, adott esetben jogfejlesztést is végezve. Ehelyütt terjedelmi okokból csak utalok arra, hogy a Bíróság számos figyelemreméltó ítéletet hozott uniós polgárok harmadik országbeli állampolgárságú családtagjainak „járulékos” (azaz az uniós polgár családtag uniós polgári státuszához kapcsolódó) tartózkodási jogát illetően.57 57 Lásd egyebek mellett a C-200/02. sz. Zhu és Chen kontra Secretary of State for the Home Department ügyet [EBHT 2004., I-9925. o.], a C-34/09. sz. Zambrano kontra Office national de l’emploi ügyet [EBHT 2011., I-01177. o.] és a C-434/09. sz. McCarthy kontra Secretary of State for the Home Department ügyet [EBHT 2011., I‑3375. o.] és a C-256/11. sz. Dereci et al kontra Bundesministerium für Inneres ügyet [A Bíróság 2011. november15-én hozott ítélete, EBHT-ben még nem tették közzé. 64 | mohay ágoston 1. Milyen kormányközi szervezetek foglalkoznak a nemzetközi népességmozgás jelenségével? 2. Mitől függ, hogy az Európai Unió mely kérdéseket szabályozhat, és melyeket nem a migráció terén? 4. Milyen előnyöket jelenthet az ún. összevont engedély a migráns munkavállalók számára? 3. 5. Mi volt az uniós Kék Kártya bevezetésének célja? Hogyan befolyásolhatják az Európai Unió nemzetközi megállapodásai az uniós bevándorlási politikát? Felhasznált irodalom Berta, Krisztina – Molnár, Tamás – Töttős, Ágnes (2012): A migráció nemzetközi és európai uniós jogi szabályozása: a laza univerzális keretektől az átfogó, egységes EU-szakpolitikáig. Migráció és Társadalom, 2012, No. 2. Elérés: http://rendeszet.hu/folyoirat/2012/2/ migr%C3%A1ci%C3%B3-nemzetk%C3%B6zi-%C3%A9s-eur%C3%B3pai-uni%C3%B3sjogi-szab%C3%A1lyoz%C3%A1sa-laza-univerz%C3%A1lis-keretekt%C5%91l-az(Letöltve: 2014.06.10.) Bruhács, János (1999): Nemzetközi Jog II. Különös rész. Dialóg-Campus, Budapest. Chalmers, Damian – Davies, Gareth – Monti, Giorgio (2010): European Union Law (Second Edition), Cambridge University Press, 2010, 495. o. Colette, Elizabeth – Münz, Rainer (2010): The Future of European Migration: Policy Options for the European Union and its Member States (WMR 2010 Background Paper), International Organization for Migration. Gyeney, Laura (2014): Legális bevándorlás az Európai Unióba, különös tekintettel a családi élet tiszteletben tartásának jogára. Pázmány Press, Budapest. Gyulavári, Tamás – Gellérné Lukács, Éva (2005): A legális és az illegális bevándorlók jogai az Európai Unióban, Európai Tükör, 2005. No. 4. IOM (2010): The Future Of Migration: Building Capacities For Change, International Organization for Migration, Geneva. Karoliny, Eszter – Mohay, Ágoston (2009): A nemzetközi migráció jogi keretei, Itt vagyunk! – Európai Integrációs Alap Projekt, Pécs. Elérés: http://ittvagyunk.eu/application/ essay/37_1.pdf (Letöltve: 2014.06.10.) Klein-Solomon, Michele (2005): International Migration Management through Inter-State Consultation Mechanisms, International Organisation for Migration. Elérés: http:// www.iom.int/jahia/webdav/site/myjahiasite/shared/shared/mainsite/microsites/rcps/ expert_paper_rcp.pdf (Letöltve: 2014.06.10.) Lékó, Zoltán (ed.) (2009): A migrációs jog kézikönyve, Complex, Budapest. a nemzetközi migráció jogi aspektusai | 65 Peers, Steve (2012): A proposal for an EU Immigration Code. Satewatch. Elérés: http:// www.statewatch.org/analyses/no-167-immigration-code-steve-peers.pdf (Letöltve: 2014.06.10.) Szalayné, Sándor Erzsébet (2009): Bevándorlási politika az Európai Unióban és Magyarországon, Itt vagyunk! – Európai Integrációs Alap Projekt, Pécs. Elérés: http://www.ittvagyunk. eu/application/essay/91_1.pdf (Letöltve: 2014.06.10.) Szűcs Lászlóné, Siska Katalin (2008): Nemzetközi menekültjog, migráció és menedékjog a magyar és az uniós jogban (kézirat), Debrecen. Elérés: http://www.law.klte.hu/jati/ tanszekek/nemzetkozi/tse/tse_nki_lev_es_nappalieloadas_menedekjog_08-09-1.pdf (Letöltve: 2014.06.10.) Töttős, Ágnes (2014): Merre tart az Európai Unió legális migrációs politikája? Az Európai Unió legális migrációs politikájának hangsúlyeltolódása, különös tekintettel a munkavállalási célú migrációra. Doktori értekezés. Elérés: http://doktori-iskola.ajk.pte.hu/files/ tiny_mce/File/Vedes/Tottos_Agnes/Tottos_Agnes_Ertekezes_nyilvanos_vedesre.pdf (Letöltve: 2014.06.10.) Globalizáció és migráció az emberi jogok szemszögéből Szabó Gábor Absztrakt A tanulmány négy kérdéskör bemutatására törekszik. Az első, a globális népességmozgások általános trendjeinek vizsgálata, elsősorban az előidéző okok feltárása révén. A második, a globális gazdasági modellváltásnak a globális munkaerő-eloszlásra gyakorolt hatásait járja körül. A harmadik a nemzetközi emberi jogi rendszer értékeinek a menekültjog és bevándorláspolitikával kapcsolatos tipikus összeütközéseiről, egyes fogalmak dogmatikai tisztázatlanságáról szól. A negyedik az állampolgárság és a migráció kölcsönhatásairól, valamint a multikulturalizmusról zajló diskurzusba vezeti be az olvasót. Abstract The chapter aims to demonstrate four key issues. First, it analyzes the main general trends of the global flows of people, focusing mainly on the root causes. The second issue is revolving around the effects of global economic model-changes on the global division of labor. The third one is about the contradictions between the idea of international (global) human rights and the migration and refugee law on regional and state level, moreover about some conceptual uncertainties. Dealing with the fourth issue, the chapter tries to give an introduction to the interference between migration and citizenship, and to the multiculturalism debate. Kulcsszavak: globalizáció, határokon átnyúló áramlások, emberi jogok, poszt-fordista modell, egyenlőtlenség, üldöztetés, gazdasági állampolgárság, multikulturalizmus Keywords: globalization, transborder flows, human rights, post-Fordist model, inequalities, persecution, economic citizenship, multiculturalism 68 | szabó gábor Emberek tömegeinek vándorlása hosszú történelmi múltra tekint vissza a világ minden régiójában, de az utóbbi hatvan, hetven év jelentős mértékben felerősítette a különbségeket a fogadó és kibocsátó országok között, elsősorban az Afrikából, LatinAmerikából és Ázsiából a fejlett ipari országokba történő munkaerő-áramlás tekintetében. A „Globális Délről” történő migrációs mozgások egyre változatosabbak, egyre szerteágazóbbak a lakóhely elhagyásának motívumai és a gazdasági indíttatású vándorlás mellett megjelennek egyéb tényezők is. Észak- és Északkelet-Afrika középosztálya például egyik kiváltó okként az iszlám fundamentalizmus felerősödésétől való félelme miatt menekül, míg a Szahara dél felé történő terjeszkedése és egyéb környezeti válságok, katasztrófák az ott élők százezreit teszik „környezeti menekültekké”. A kelet-európaiak és az egykori Szovjetunió lakói számára a nyolcvanas évek végétől megnyíló határok újabb tömegeket késztettek kivándorlásra elsősorban Nyugat-Európa, Észak-Amerika, Izrael, Ausztrália és más térségek irányába. A globális hatalmi és termelési viszonyok alapvetően kihatnak a „keletről” és „délről” kiinduló migránsok közötti versengésre. A migráció terén tapasztalható strukturális változások sokkal inkább az egyéntől független hatalmi-gazdasági tényezők következményei, semmint az egyéni választásé. A munkaerő mobilitása, azaz területi megkötöttségének fellazulása a globális gazdaság és politika meghatározó tényezőjévé vált. A humán tőke határokon átnyúló áramlásai a hatalom és termelés hierarchikus rendszeréhez kapcsolódnak. Az egyre erősödő specializáció és területi szóródás a humán tőke újraelosztásának egyenes következményei. A munkaerő és a hatalom globális eloszlásában elfoglalt területi pozíció és az ehhez kötődő specializáció határozzák meg azt, hogy melyik ország lesz migrációs célpont és melyik kibocsátó. A technológiai forradalom élmezőnyébe tartozó centrumtérségek mágnesként vonzzák a mobil és képzett munkaerőt a világ minden tájáról. Mindez alapvetően határozza meg az egyenlőtlenség a társadalmi és globális igazságosság kérdéseit.1 A termelés globális mértékű újraszerveződése és a migrációs mozgások közötti kapcsolat döntő jelentőségű. A munkaerő globális (újra-)elosztása Az európai tőke a 16. század elejét követő bő háromszáz évben özönlött az Újvilágba. Európa fejlett részeiről emberek milliói vándoroltak ki Amerikába, Afrika egyes részeire és Ázsiába. Ezzel egyidejűleg bűnözők, kalandorok, tanoncok, rabszolgák is növelték a népességmozgást. A nagy volumenű bevándorlás felmorzsolta a bennszülött közösségeket, új, multietnikus és multikulturális közösségekkel váltva fel azokat, ugyanakkor megnyitotta a kapukat a nemzetközi munkamegosztás új formái előtt. 1 vö. Mittelman, 2000: 59. globalizáció és migráció az emberi jogok szemszögéből | 69 Az ipari forradalom következtében nőttek a tengeren túli európai tőkekihelyezések, a kereslet és kínálat megváltozott, beleértve a munkaerő iránti keresletet és kínálatot is. 1815 és 1914 között 60 millió európai távozott az amerikai kontinensre, Kelet- és Dél-Afrikába, illetve Ausztráliába. Ugyanekkor mintegy 10 millió orosz költözött Szibériába és Közép-Ázsiába, 1 millió dél-európai vándorolt Észak-Afrikába, 12 millió kínai emigrált Délkelet-Ázsiába, kb. 1 millió indiai vándorolt ki Kelet- és Dél-Afrikába. 1936–1945 között a népirtó rezsimek és a háború üldözöttjei tömegesen menekültek Európán belül (legnagyobb arányban az Egyesült Királyságba) és Európán kívülre, leginkább az Egyesült Államokba és Kanadába. Az ezt követő évtizedek minden korábbinál nagyobb mértékben gyorsították fel a „népvándorlást”, csak az 1989 és 1992 közötti három évben 50 millióról 100 millióra nőtt a migránsok száma, ami az akkori világnépesség mintegy 2 százalékát tette ki. 2008-as adatok szerint a migránsok száma már több mint 200 millió szerte a világban, ami a világnépesség növekedéséhez képest relatív csökkenést (kb. 1,5 százalék) jelent, így 2008-ban minden hatvanötödik ember tartozott ebbe a kategóriába (IOM, 2008). Kevéssé ismert, hogy a migránsok világméretű eloszlása mennyire egyenetlen. A legtöbben, úgy 35–40 millióan a szubszaharai afrikai térségben élnek, ezt követi Ázsia és a Közép-Kelet hozzávetőleg 15 millió fővel. Szembeötlő, hogy a legtöbb migráns nem távozik saját származásának földrajzi régiójából, becslések szerint 25 millió fő tekinthető belső migránsnak (Internally Displaced Person – IDP) és a mintegy 20 millió hivatalosan regisztrált menedékkérő több mint fele nem a földrajzi régióján (kontinensén) kívül folyamodik menekült státusért. A régiókon belüli migráció üteme messze felülmúlja a régiók közötti migráció volumenét. Mindennek még a megbecsülését is igen nehézzé teszi az illegális határátlépések és tartózkodások statisztikákban pontosan nem szereplő aránya. A régiók közötti migráció jellegzetes iránya a délről észak felé tartó vándorlás, bár jelentősnek tekinthető a dél-dél, és az észak-észak közötti áramlás is. Politikai és gazdasági kényszerek egymást erősítve játszanak szerepet a déli országokból való kivándorlásban. Salvadorból például politikai és gazdasági okok miatt menekülnek tízezrek Mexikóba, mely ráadásul a minden tekintetben még vonzóbb Egyesült Államokkal határos. Hasonló példák sokaságát említhetnénk, akár a törökországi kurdok Németországba áramlását, akár az irakiak letelepedését Norvégiában az 1980-as, 1990-es években. Számos ország tipikusan tranzit és nem végállomás a migráció szempontjából; Magyarország, Szerbia, Görögország, Bulgária, de gyakran még Olaszország is említhető példaként. Termelés és identitás Mindezek a folyamatok részben magyarázhatóak a globalizáció munkaerőpiacra gyakorolt hatásaival, a globális kommunikáció terjedésével, az erőforrások és a javak globális áramlásának elképesztő kiszélesedésével, melyek természetes velejá- 70 | szabó gábor rójának tűnik a munkaerő, és általában az emberek határokon átlépő áramlásának az erősödése. A gazdasági globalizáció következtében egy konkrét termék létrehozása, pl. egy személyautó előállítása a világ számos országában (több kontinensen) folyó részfeladatok összegeként történhet, nem meglepő tehát, ha nem kizárólag a tőke mobil, hanem a munkaerő is. A tőke és a munkaerő mobilitásának arányai ugyanakkor aszimmetrikusak.2 Napjainkban a tőke, a beruházások sokkal nagyobb arányban részei a határokon átlépő áramlásoknak, mint a munkaerő. A tőke mellett a javak és szolgáltatások határokon átlépő áramlása is sokkal akadálymentesebb, mint a munkaerőé. Ebben a tekintetben várhatóan még a globális gazdaság gyors, és folyamatos terjeszkedése sem hoz jelentős változást. Az Európai Unió négy alapszabadsága között ugyan szerepel a személyek (munkaerő) szabad áramlása, de napjainkban éppen a folyamat megtorpanását, az adminisztratív akadályok sokasodását tapasztalhatjuk. Az EU-nál szerényebb volumenű regionális megállapodás, a NAFTA (Észak-Amerikai Szabadkereskedelmi Társulás), kifejezetten korlátozza a személyek szabad áramlását annak ellenére, hogy az USA és Kanada között ez de facto létezik, Mexikó és az Egyesült Államok között pedig az illegális bevándorlás tömeges méretű. Ráadásul az 1994-ben életbe lépett NAFTA megállapodásnak Mexikó esetében a munkanélküliséget növelő hatása volt. Az amerikai olcsó gabona Mexikóba történő szabad beáramlása ugyanis mexikói földművelők tömegeit tette tönkre, melynek hatására sokan nem láttak más megoldást, mint az USA-ba történő betelepülést, bármi áron. Egyértelmű, hogy az egy főre jutó GDP arányát tekintve a globalizáció legnagyobb veszteseinek Afrika és Nyugat-Ázsia tekinthető. 3 Ezekben a régiókban a közvetlen külföldi befektetések (FDI) gyakran hoztak létre olyan állapotokat, melyek az érintett közösség elvándorlását idézték elő. Az olajkitermelés által tönkretett természeti környezet Nigériában, az exportra szánt sügér betelepítésével és elszaporodásával járó ökológiai katasztrófa a Viktória-tóban az erőforrásokkal való felelőtlen gazdálkodás iskolapéldái, és tömegek migrációját kiváltó tényezők. Korunk sajátos paradoxona, hogy míg a helyi közösségeket súlyosan érintő befektetések akadálymentesen megvalósulhattak, addig az általuk (is) okozott kivándorlási hullám egyre erősödő jogi és igazgatási akadályokba ütközik. Figyelemre méltó a termelés és a munkaerő-vándorlás átalakulása a globalizáció korában. Korábban a nagyipari központok vonzották a kevésbé iparosodott térségek munkavállalóit, de az 1960-as évek végétől a tömegtermelés piacán bekövetkező telítődés következtében két jellegzetes stratégia vált jellemzővé: 1. A fejlődő országokban kínálkozó előnyösebb feltételek miatt a tömegtermelés jelentős részét oda telepítették a kapitalista centrumországokból (worldwide sourcing). 2 3 vö. Sassen, 2000: 83-86. 1980-ban az afrikai átlag egy főre jutó GDP 1980-ban 786 USD, 2000-ben 726 USD, míg ugyanez Nyugat-Ázsiában 6718 USD (1980), 3777 USD (2000). Vö. Farkas, 2002: 72. globalizáció és migráció az emberi jogok szemszögéből | 71 2. A klasszikus nagyüzemeket szétdarabolták, és csak a legnyereségesebb ágazatokat tartották fenn (downsizing). Az ún. poszt-fordista (a globalizációt meghatározó) modellben azonban (1970-es évek vége) a termelés rugalmassága és a piaci igényekre való gyors reagálás váltak a siker zálogává, ami egyebek között azzal a következménnyel járt, hogy a tőke hálózatszerűen terül szét kontinensek között, és csupán a jobban képzett, kreatív, ebből következően kisebb számú munkaerőre tart igényt. A tőke tehát hálózatszerűen jelenik meg a perifériákon, de az ott rendelkezésre álló nagy tömegű munkaerőnek csak egy igen kis részének kínál munkalehetőséget. Az Immanuel Wallerstein által kidolgozott centrum-félperiféria-periféria modell fontos értelmezési keretet adhat a globalizáció és a migráció összefüggéseinek vizsgálatához. Wallerstein szerint az egyenlőtlen globális erőforrás-áramlás viszonyrendszerében elfoglalt pozíció határozza meg egy ország státusát a centrumperiféria tengelyen. 4 A poszt-fordista gazdaságba való átmenet azzal járt, hogy a munkaintenzív termelés először energia- és tőkeintenzív, majd technológia-intenzív termeléssé alakult át a tőkés centrum országokban. Ezzel egyidejűleg a félperifériára és a perifériára települt át a munka-intenzív, energia-intenzív és erősen szennyező termelési formák zöme. Ez az átalakulás jelentősen módosítja a munkaerőpiac igényeit mind a centrum, mind a periféria országaiban. Az első és legszembetűnőbb jelenség, hogy a tőke a nehezen szabályozható globális piacon a legmobilabb tényezővé válik, a munkaerő érdekvédelmi egységei, a szakszervezetek alig képesek nemzetközi szinten újraszerveződni, így befolyásuk érezhetően csökken. A szakszervezetek az államokon belül szerveződnek (gyakran azokban is politikai függésben), így a munkavállalók más, kevésbé egységes identitásokhoz (nem, etnikum, rassz, vallás) kötődnek inkább. A hagyományos centrum-periféria modell jelentősen átalakul napjainkban, mivel a centrum-gazdaságokban is kialakulnak alacsony bérezésű, széttördelt foglalkoztatási szektorok, amit értelmezhetünk a centrum periferizációjaként is. Ahogy a „világfaluban” közvetlenül egymás mellé kerül a legfejlettebb, posztmodern életformájú közösség a más kultúrájú, rossz szociális helyzetű tradicionális életformájú közösségekkel, ugyanígy a termelésben is földrajzi közelségben (egy nagyváros különböző zónáiban) lehet jelen a poszt-fordista és a fordista termelés. A migráns munkaerő rosszabbul képzett tömegei az utóbbiban dolgoznak igen nagy számban. Az általuk nagy tömegben biztosított olcsó munkaerő pedig sokak szerint a fogadó ország jómódú polgárai számára biztosít előnyöket, míg a szociális-ellátó rendszer 4 vö. Wallerstein, 2010: 36. 72 | szabó gábor általuk történő terhelése a szegényeket érinti legsúlyosabban, tehát egyenlőtlenséget növelő hatása van.5 A globális tőke legnagyobb mértékben a tőkegazdag térségekbe áramlik, a munkaerő pedig igyekszik a tőke áramlását követni. Vitatható mindezek alapján a Világbank (World Bank) által képviselt álláspont, mely szerint a migráns munkaerő növekedése általánosan csökkenti a jövedelmi egyenlőtlenségeket, mivel enyhíti a túlnépesedés nyomását, a munkanélküliséget a kibocsátó országokban, és a hazautalások javítják az otthoniak anyagi helyzetét. Ráadásul új eszmék, életformák, technológiai tudás, munkakultúra is megjelenhetnek a külföldön dolgozók jóvoltából, különösen, ha egyszer visszatérnek (World Bank, 1990: 93–94). Összességében a migráció előnyei igen egyenlőtlenül oszlanak meg, azoknak az országoknak a potenciálját javítják tovább, melyek amúgy is szerencsésnek tekinthetők. Ha a fogadó országban magasak az átlagos jövedelmek, és az bővelkedik jól képzett munkaerőben, akkor a jól képzettek bevándorlásával tovább nőnek a nemzetközi egyenlőtlenségek. A humántőke külföldről való utánpótlásával a fogadó országok spórolni tudnak a munkaerejük reprodukciójának költségein. A külföldről történő hazautalások nem helyettesítik a fejlődést, különösen, ha azokat nem közvetlenül produktív célokra használják fel, hanem „elfogyasztják”. Különböző régiókban végzett kutatások szerint a hazautalásokat elsősorban lakáscélra, földvásárlásra, hiteltörlesztésre, illetve fogyasztási javakra költötték, melyek áttételesen jelenhetnek csak meg az adott ország gazdaságában. Mindemellett fontos kiemelni, hogy a vendégmunkások által hazautalt összegek meghaladják a nemzetközi segélyprogramokra fordított pénz mennyiségét is. A hazautalások összege már 2004-ben átlépte a 126 milliárd dollárt és a volumene azóta is növekszik. Arról ugyanakkor nincs adat, hogy a nem „látható” csatornákon keresztül mennyi pénz áramlik a kibocsátó országokba, becslések szerint ez akár a fenti összeg duplája lehet (WMR, 2005). A képet tovább árnyalja az ún. agyelszívás jelensége. A perifériákról, a fejletlenebb térségekből a jól képzettek (idegen nyelvet beszélő, piacképes tudású) tudnak legkönnyebben kivándorolni. Ahogy azonban hazánk esetében is látjuk, közülük sokan messze nem a képzettségük szerinti, hanem gyakran csupán fizikai kisegítő jellegű munkahelyet találnak a célországban. Ha mégis sikerül magas kvalifikációt igénylő munkát találni, akkor nem ritka az, hogy az ugyanabban a szférában dolgozó helyi munkavállalókat előzik meg szaktudásban és szorgalomban, ami feszültséget kelt. Amennyiben a fogadó ország migrációs politikájában egyértelműen a magasan képzettek befogadását preferálja, ezzel szinte automatikusan erősíti egyrészt az agyelszívást, másrészt az illegális migrációt. A közepesen képzett munkaerőt az ilyen 5 A brit Új-Munkáspárt belső vitáiban mindez hűen leképeződik. Ed Miliband határozottan amellett érvel, hogy az alacsonyan képzett olcsó migráns munkaerő a brit társadalom alsó harmadának az egzisztenciális helyzetét veszélyezteti. Vö.: Guardian, 2014. globalizáció és migráció az emberi jogok szemszögéből | 73 politika egy „súlycsoportba” helyezi a képzetlen munkaerővel, forrásokat von el az egyes etnikai csoportokra szabott speciális programoktól. Az „agyelszívás” mellett megjelelik az „agyvásárlás” is, melynek jellegzetes terepe az informatikai szektor. Olyan világcégek, mint az IBM, a Hewlett Packard Indiából szerződtetnek új szakembereket a szokottnál jóval alacsonyabb bérekért. Az alacsonyabb szintű szaktudást igénylő adatfeldolgozó munkát pedig áttelepítették Indiába, ahol kedvező infrastrukturális feltételek, és dolgozni vágyó tízezrek várták érkezésüket, mindez persze hátrányosan érintette a centrum országok drágán képzett informatikus munkavállalóit.6 Az agyvásárlás újabb migrációs hullámokat indított el a ’90-es években. Említést érdemel a családjuktól távol élő és dolgozó, zömében tradicionális, falusi közösségekből elvándorolt férfiak példája. Ők a célország nagyvárosaiban életükben először találkoznak olyan „szabados” viselkedési formákkal, mint a homoszexualitás, a nagyvárosi prostitúció, vagy a könnyen beszerezhető drogok széles választéka. A fiatal migráns férfiak körében emiatt megnövekszik a nemi úton terjedő fertőzések veszélye, magukkal viszik és terjesztik a vírust visszatérve eredeti otthonukba, ami lehet, hogy addig kevéssé, vagy egyáltalán nem volt fertőzött térség. Ehelyett a sajtócikkekben, politikai nyilatkozatokban leggyakrabban azzal foglalkoznak, hogy a migránsok „hozzák magukkal” az AIDS-et, ezzel kockázatot jelentenek a fogadó ország szempontjából (Mittelman, 2000: 63). Emberi jogi aspektusok Az államok és az az államok közötti rendszer átalakulása jelentősen befolyásolja nem csak a vándorlás irányait, hanem a letelepedés szabályozását is. Néhány multilaterális egyezmény született ugyan a migráció szabályozására, de bátran kijelenthetjük, hogy a hatékony nemzetközi jogi védelem hiánya a migránsok kizsákmányolását, és számos egyéb konfliktus kialakulását eredményezi. Az ENSZ Közgyűlése 1985-ben elfogadott egy jogi kötelező erővel nem bíró nyilatkozatot a nem állampolgárságuk szerinti államban élők jogairól.7 1990-ben született egy nemzetközi egyezmény a migráns munkavállalók és családtagjaik védelméről, melyhez csupán az államok kevesebb, mint egyharmada csatlakozott.8 A Nemzetközi Munkaügyi Szervezet (ILO) már 1949 óta aktív a munkavállalási-célú migráció méltányos szabályozása terén, de a szabályok érvényesülése csekély. A politikai, vallási, etnikai okokból hazájukban elszenvedett üldöztetés miatt otthonukat elhagyó személyek, azaz a menekültek vonatkozásában az 1951-es Genfi Egyezmények és az 1967-es Kiegészítő Jegyzőkönyv 6 7 8 Vö. Martin–Schumann, 1998: 140. UN General Assembly Resolution 40/144. (Declaration on the human rights of individuals who are not nationals of the country in which they live), A/RES/40/144 , 13 december 1985. International Convention on the Protection of the Rights of All Migrant Workers and Members of Their Families, U.N.T. S., vol. 2220, 3., hatályba lépett: 2003. július 1. 74 | szabó gábor (amely a háború miatt menekülők védelmét is elismerte) számítanak mérvadó jogforrásnak. A menekültügyi egyezmények mintegy 145 állam által ratifikált kötelező normák, érvényesülésük mégis meglehetősen problematikus. Nyilvánvaló a migrációra vonatkozó szabályozás inkonzisztenciája, amihez a fogadó államok gyakran képmutató bevándorláspolitikája társul; ezek vezetői nem győzik hangsúlyozni, hogy a szabadpiac elszánt hívei (természetesen ebből következik, hogy a szabad munkaerőpiacé is), miközben szigorú és bürokratikus akadályokat támasztanak a határaikat érintő munkaerő-áramlással szemben. Ezzel is magyarázható, hogy a szegényebb és gazdag országok közötti migráció volumene ma nem éri el az 1880–1914 közötti, átlagosan évi egymillió fős rekordszintet, amikor Európából óriási tömegek vándoroltak ki a jobb lehetőségekkel kecsegtető USA-ba. Az Egyesült Államok, Ausztrália, Kanada, Nyugat- és Észak-Európa továbbra is tipikus célpontnak számít a szegényebb országok lakói számára, de a korlátozó intézkedések miatt sehol sem éri el az említett rekordszintet (The Commission on Global Governance, 1995: 206). Emberi jogi szempontból a migrációs nyomás egyik tipikusan negatív hozadéka, hogy a gyakorlatban a hatóságok gyakran meg sem próbálnak különbséget tenni a politikai menekültek, menedékkérők és gazdasági bevándorlók között. Ha erre mégis sor kerül, a bevándorlási szándékok motívumai elmosódnak, nem minden esetben egyértelműek az előbbi kategóriák. A gazdasági bevándorlók nagy tömegeitől való félelem következménye, hogy nem vizsgálják kellő alapossággal egyénenként a menedékkérők és menekültek motivációit, kiindulási országuk valós jogi-politikai helyzetét, a bebocsáttatás, letelepedés kritériumait a lehető legszűkebben értelmezik. Akik a „zöld határon” (ami olykor tenger lévén kék) érkeznek, gyakran meg vannak fosztva a menekültügyi konvenciók alapján nekik járó tisztességes eljárás lehetőségétől. Többnyire sem személyüket elfogadható módon azonosító dokumentumokkal, sem nyelvtudással, sem pénzzel nem rendelkeznek, egészségi állapotuk gyakran aggasztó. Jogvédelmet számukra szinte kizárólag elhivatott civil szervezetek (hazánkban más szervezetek mellett például a Magyar Helsinki Bizottság) biztosítanak. Az európai mediterrán térség hatóságaira például elképesztő terhet ró a délről érkező menekültáradattal való megbirkózás feladata. Sem infrastruktúrájuk, sem személyi állományuk, sem kiszolgáló hivatalaik nem alkalmasak a menekültügyi konvenciókban előírtak teljesítésére. A Földközi-tenger Európa legnagyobb temetőjévé vált az Afrikából Európába irányuló migráció tragikus szimbólumaként, az embercsempészek lélekvesztő bárkáin elsüllyedt, szomjan halt emberek tömegeinek nyomasztó emléke az újabb tragédiák megelőzése után kiált. Ami a szűkebb, jogi értelemben vett menedékkérők helyzetét illeti, a szabályozás ebben a vonatkozásban is kritizálható. Az érvényben lévő nemzetközi jogi szabályok szerint menekültjog annak adható, aki az állampolgárságát adó országon kívül tartózkodik, üldöztetésnek lenne kitéve hazájában faji hovatartozása, vallás, nemze- globalizáció és migráció az emberi jogok szemszögéből | 75 tiség, bizonyos csoporthoz való tartozása, illetve politikai nézetei miatt, és mindezt bizonyítani tudja. A korábban elszenvedett üldöztetés ténye megalapozhatja a jövőbeni üldöztetés veszélyét, ami a menedékjog megadásának feltétele. Ugyanakkor, ha a kérelmező még nem szenvedett el ilyen típusú üldöztetést, nem zárható ki, hogy a félelme indokolt. A bizonyítás terhe a kérelmező oldalán nyugszik, az „üldöztetés valós veszélye”, mint kritérium ugyanakkor nem elég egyértelmű. Az üldöztetés fogalmának ugyanis nincs általánosan elfogadott definíciója. Egyáltalán nem tisztázott, hogy a börtönbüntetés, vagy a testi épség elleni fenyegetésen kívül más alapvető emberi jogsérelmek megalapozzák-e ezt a kategóriát. Különösen feltűnő, hogy a gazdasági, szociális és kulturális emberi jogoktól való megfosztás nem indokolja az üldöztetésre való hivatkozást. Így aztán nagyon könnyű mindazokat, akik például az éhínség, vízhiány, oktatásból való kirekesztés elől menekülnek, „gazdasági” menekülteknek tekinteni, megfosztva őket attól a lehetőségtől, hogy menedékjogért folyamodhassanak. Természetesen van igazság abban, hogy a gazdasági, szociális és kulturális emberi jogokat mindenkinek az állampolgársága szerinti országban kell biztosítani, ennek hiányát nem lehet a nemzetközi menekültjoggal orvosolni, és egy méltányosabb nemzetközi rendszer tehet ezért a legtöbbet. De mi legyen azokkal a kétségbe ejtő helyzetben lévőkkel addig, amíg ez nem valósul meg, ha valaha megvalósul egyáltalán? A hatályos nemzetközi menekültjog még további két vonatkozásban mutat feltűnő emberi jogi hiányosságot. 1. Az első az, hogy a nemi hovatartozás miatti üldöztetést nem rendelte egyértelműen a „bizonyos csoporthoz való tartozás”, mint üldöztetést kiváltó ok fogalma alá. A Kasinga-ügyben például az Egyesült Államok bevándorlási hivatala arra hivatkozva adta meg egy togoi nőnek a menedékjogot, hogy őt hazájában nemi szerveinek megcsonkítása (FGM) veszélye fenyegetné, ugyanakkor elutasította egy iráni nő menedékkérelmét, aki nem volt hajlandó burkát viselni, és az ellenszegülés súlyos várható következményeitől félt hazájában.9 2. A másik tisztázatlanság a környezeti menekültek vonatkozásában tűnik aggasztónak. A humanitárius jogvédelem képviselői évek óta ismétlik a kérdést; vajon mennyire „természetesek” a természeti katasztrófák? Például Nepálban gyakran fordul elő földcsuszamlás. Minden jel arra mutat, hogy ez egyrészt a klímaváltozás következménye, de legalább annyira felelős ezért az emberek által végzett erdőirtás. A földcsuszamlás áldozatai rendszerint helyben gazdálkodó földművesek, halászok, napszámosok, akik mindenüket elvesztették, pedig nem jószántukból építették szerény lakóhelyüket kockázatos területekre. További fogalmi zavart okoz az, hogy a mai napig nem tisztázott a természeti katasztrófák és a természeti eredetű konfliktusok közötti különbség. A kormányzati intézkedé- 9 vö. Carey–Gibney–Poe, 2010: 83. 76 | szabó gábor sek növelhetik, vagy csökkenthetik a környezeti katasztrófák káros következményeit. A kubai kormány például egy alulról-felfelé szerveződő hurrikán-előrejelző, és az emberek vészhelyzetben történő kitelepítéséért felelős rendszert hozott létre, mindennek a teljes hiánya mondható el ugyanakkor Haitiről. Szudánban a kormányzat aktív részese a környezeti okokra is visszavezethető konfliktusnak, Kolumbia kormánya kevés hatékonysággal bár, de próbálta megóvni a környezeti konfliktusokban érintettek emberi jogait, máshol a kormányzat teljességgel cselekvésképtelen, mint például Szomáliában.10 A környezeti katasztrófák miatt otthonukat elvesztő emberek hasonló helyzetben vannak, mint a belső konfliktusok, például polgárháborúk elszenvedői. Hasonlóan elveszíthetik otthonukat, családtagjaikat, javaikat és rettenetes traumák sújthatják őket. Jellemző, hogy a természeti csapások az érintettek személyi azonosító dokumentumait is eltűntetik, így ezek híján sem utazni, sem egészségügyi ellátásban részt venni, sem jogi segítséget (pl. kártérítést) igényelni, sem legálisan más országba költözni nincs lehetőségük. Az otthonukat akár polgárháború, akár természeti csapás következtében elhagyni kényszerülő nők fokozottan ki vannak téve szexuális erőszaknak is. Hasonló a helyzet a gyermekek esetében, akár háborús konfliktus, akár természeti csapás az ok, az otthonukat elhagyni kényszerülő gyermekek gyakran lesznek prostituáltak, vagy gyerekkatonák. A menekülttáborokban a szűkös élelmiszeradagokhoz és az ivóvízhez az egészséges és erős férfiak könnyebben jutnak hozzá, mint a gyengébbek (gyermekek, nők, idősek). A természeti csapások elszenvedőit súlyos emberi jogi sérelmek érik; a segítséghez való hozzájutás egyenlőtlen esélyei (diszkrimináció), erőszakos kitelepítés, szexuális erőszak, a hivatalos iratok eltűnéséből adódó jogfosztottság, gyermekek katonai célú toborzása, a kárpótlás elmaradása, kényszerű lakhelykijelölés. Szembeötlő a hasonlóság a háborús üldöztetés következményeivel, a menedékjog mégsem ismeri el a természeti menekült státust. Az ENSZ Emberi Jogi Tanácsa 47 tagja egyhangúan elfogadott ugyan egy határozatot a „klíma-menekültektől” 2008-ban, korábban az ENSZ kidolgozott 30 alapelvet a belső menekültekre (földönfutókra) 1998-ban, a dogmatikai bizonytalanságok éppúgy fennmaradtak, mint az egységes nemzetközi joggyakorlat hiánya. A helyzetet még aggasztóbbá teszi, hogy a legsúlyosabban éppen azok a térségek érintettek, melyeket egyaránt gyakran sújtanak természeti csapások és háborús konfliktusok, és egyúttal a világ legszegényebb országai. A világ tíz legszegényebb országa közül öt mindenképpen ebbe a körbe tartozik: Kongói Demokratikus Köztársaság, Etiópia, Csád, Közép-afrikai Köztársaság, Sierra Leone. A szegénység és a bukott, vagy gyenge államok közötti összefüggés is nyilvánvaló; ahol a leggyengébb a gazdasági-szociális biztonság, ahol az állam általában képtelen alapvető funkcióit ellátni, ott tovább 10 Anton–Shelton, 2011: 667. globalizáció és migráció az emberi jogok szemszögéből | 77 mélyül és kiterjed a nyomorúság, tipikus a strukturális erőszak, melynek elkerülhetetlen következménye a tömeges belső, vagy nemzetközi migráció.11 Mindemellett a migrációs mozgások attól függetlenül növekvő tendenciát mutatnak, hogy jogi eszközökkel szabályozzák-e azokat, vagy sem. Minden szereplő (kibocsátó ország, migránsok, fogadó ország) érdeke, hogy létrejöjjön egy hatékony multilaterális szabályozási rendszer. A fejlődő országok már a GATT12-tárgyalások során hangsúlyozták, hogy új megoldásokkal lehetne a munkaerő-áramlást szabályozni. Ezek közé tartozna például, hogy szerződésekkel, időkorlátokkal kiegészítve lehetne munkaerőt „vásárolni” a fejlődő országoktól. A Nemzetközi Munkaügyi Szervezet már létező egyezményeit ki kellene egészíteni a migráns munkavállalók diszkriminációját és önkényes kiutasítását vagy bebörtönzését hatékonyan tiltó egyezménnyel, illetve egy biztosítási alapon működő szervezettel, ami a munkabérek ki nem fizetése, vagy más diszkriminatív eljárások esetén nyújtana segítséget. Az ENSZ Emberi Jogi Bizottsága, valamint az emberi jogok előmozdítására és védelmére létrehozott albizottsága Gabriela Rodriguez Pizarro személyében egy speciális raportőrt bízott meg a migránsok emberi jogainak felügyeletére. A jelenlegi emberi jogi rezsim nem kezeli megfelelően az emberek határokon átívelő mobilitását. Az emberek szabad mozgásának és letelepedésének elvét alapvetően a vesztfáliai-típusú államközi rendszer keretei között értelmezték a jogalkotók. A szabad mozgás és letelepedés joga eszerint csak azokra vonatkozik, akik egy adott állam területén jogszerűen tartózkodnak, és fenti joguk gyakorlása ennek az államnak a határian belül értelmezhető. Az emberi jogi helyzet tipikus anomáliája, hogy jelenleg (néhány keményebb diktatúrától eltekintve) mindenkinek joga van elhagyni saját hazáját, de nincs joga belépni, illetve letelepedni egy másik államban. A menekültek (nem a szó jogi értelmében, tehát nem csupán azok, akik megkapták a menekült-státust) elvileg kivételt képeznek, de a fentebb kifejtettek miatt a nemzetközi menekültügyi egyezmények alacsony hatásfokkal működnek. Az államok szuverenitása a globalizáció korában számos ponton módosul, mégis, a legtöbbször hallható érv így szól a döntéshozók részéről: ahhoz, hogy a „bentiek” emberi jogait biztosítani lehessen, másokat kívül kell tartani. Szembetűnő ellentmondás mutatkozik a vesztfáliai típusú nemzetközi rendszer eróziója és az egyre szigorodó, migrációt korlátozó szabályok között. A nemzetközi emberi jogi szabályozás egyszerűen elsőbbséget ad az államoknak abban, hogy meghatározzák a külföldiek beléptetésének bármilyen feltételrendszerét. Még az ENSZ Menekültügyi Konvenciója is így jár el, amikor a belépés jogának megadására akkor sem kötelezi automatikusan az államokat, amikor egyébként a menekült-státus megadásának feltételei adottak. 11 12 A legsúlyosabb helyzetű államok; Szomália, Afganisztán, Kongói Demokratikus Köztársaság, Irak, Burundi, Szudán, Dél-Szudán, Közép-afrikai Köztársaság, Zimbabwe. Vö.: Anton–Shelton, 2011: 668. Általános Vám- és Kereskedelmi Egyezmény, utódja a WTO (Kereskedelemi Világszervezet) 78 | szabó gábor Az egyezmény nem számol azzal, hogy olyan államokkal szemben is védelmet nyújtson a kérelmezőknek, melyek nem ismerik el a szabad munkaerő áramlást, mint a gazdasági globalizáció elkerülhetetlen velejáróját. A zöld vagy kék határokon érkezők jó esetben is csupán minimális emberi jogvédelmet kapnak, a hatóságok túlkapásaival szembeni esetleges jogorvoslatnál többre aligha számíthatnak. Ígéretes előrelépés a nemzetközi jogban egyedül az embercsempészet elleni harc vonatkozásában mutatkozik, továbbá a családegyesítés jogi lehetőségének megnyitása nyit újabb vitákat, elsősorban a multikulturalizmus működőképességéről. Az emberi jogok nemzetközi védelmi rendszere meglehetősen bénult a gazdasági globalizáció következményeire való reagálás terén; minimális elvárásként fogalmazhatnánk meg, hogy az államoknak kelljen bizonyítania azt, vajon indokolt-e a határait átlépő áramlások korlátozása. Az emberi jogi rendszer természetesen nem terjeszthető ki a globalizáció minden egyes aspektusának részletes szabályozására, mindenesetre a migráció hatékonyabb szabályozásának hiánya nyilvánvaló, míg a globalizáció más aspektusait más eszközökkel (fejlesztési együttműködés, méltányosabb kereskedelmi egyezmények, civil szervezetek kooperációja stb.) kellene és lehetne kontrollálni. Fokozottan igaz ez a nemzetközi bűnözés egyik felfutóban lévő, igen jövedelmező ága, az embercsempészet, emberkereskedelem hatékonyabb üldözésére. A migráció globális üzletté is vált, és ennek az üzletnek a nagyobb része az illegális szférában zajlik. A nemzetközi jog számára megkerülhetetlen kérdés volna a döntéshozatalban való részvétel meglehetősen egyenlőtlen eloszlása a kormányközi intézményekben. Az emberi jogok jelentős csoportját képezik a politikai döntéshozatalban való részvételhez kapcsolódó jogok (átláthatóság, számonkérhetőség, kisebbségben lévők szempontjainak figyelembe vétele), melyek számos jelentős kormányközi intézményben alig érvényesülnek. A jó kormányzás nyugatias alapelveiként is értelmezhetjük ezeket az elveket, melyeket mint minimális követelményeket a kormányközi intézményekre is ki kellene, lehetne terjeszteni. Az állampolgárság újraértelmezése Az emberi jogi rezsim nemzetközi, az emberi jogok eszméje az egyetemességre épül, az emberi jogok védelmének kötelezettsége mégis alapvetően az államok feladata maradt. Vajon mennyire érvényesíthetők azoknak a migránsoknak az emberi jogai, akiket az adott állam hivatalosan nem ismer el, mint menekültet, vagy állampolgárt? Nyilvánvaló, hogy emberi jogi szempontból ők az egyik legsérülékenyebb csoportot alkotják. Amint fentebb kifejtettük, a visszatelepítés tilalma könnyen sérülhet az üldöztetés fogalmának bizonytalanságai miatt. Az állampolgár versus idegen kettőssége egyrészt a tulajdonon alapuló társadalmi szerződéselméletek (Locke) következménye, hiszen kezdetben sem föld, sem egyéb tőketulajdonnal nem rendelkeztek az újonnan érkező bevándorlók a 17. századi Amerikában (ahol az európai hagyomány élt tovább), így nem voltak az egyenjogú részesei annak a „társadalmi szerződésnek”, globalizáció és migráció az emberi jogok szemszögéből | 79 melyet a tulajdonnal rendelkezők kötöttek. Ez a szemlélet átöröklődött a konzervatív-liberális hagyományban, az állampolgár egyúttal tulajdonos, tehát akinek még ingatlantulajdona sincs, nem lehet egyenlő a tulajdonos polgárokkal. Ennél sokkal komolyabb hatást gyakorol a mai napig a gyarmatosítás öröksége, mely azt a képet ültette el a volt gyarmattartó államok polgáraiban, hogy természetes a munkavégzés típusainak, minőségének, a munkavállalók védettségének rassz szerinti egyenlőtlensége. Végül azokban az európai országokban, amelyeknek nem voltak gyarmataik, egyszerűen a populista politika által erősített xenofóbia, rasszizmus áll annak a hátterében, hogy a munkaerőpiacon a „fehérek” előnyt kell, hogy élvezzenek az „idegenek” előtt, akkor is, ha utóbbiak évtizedek óta a fogadó ország lakói. Számos fejlett nyugati és északi ország politikai kultúrájának a politikailag korrekt (PC) határait átlépő, mégis a közpolitikát mélyen meghatározó attitűdökről van szó. Kétségtelen tény, hogy a migránsok korlátlan családegyesítése megterheli a fogadó országok szociális ellátórendszerét, de a mai napig nem igazolt az az állítás, mely szerint ez a teher nagyobb volna annál, mint amit a migráns munkaerő hozzáad az adott ország gazdaságához, illetve a migránsok adói a költségvetéshez. Több szerző sem fogadja el azt az állítást, mely szerint a migráció pusztán az államok közötti jövedelmi egyenlőtlenségek racionális következménye volna (Maher, 2002: 37). A migrációról szóló szakirodalom gyakran leplezi le ezt a mítosznak tekinthető megközelítést; a migráció okai a nemzetközi rendszer jellegéből, semmint egyéni törekvések összeadódó hatásaiból vezethetők le. Amint fentebb kifejtettük, a gazdasági globalizáció korában a fejlett országok irányába történő vándorlást a nemzetközi befektetések és a termelés poszt-fordista formái is erősítik. A fejlett országokban az informális szektorban a részmunkaidős, illetve az alacsonyan fizetett állásokban egyre meghatározóbb a migráns munkaerő részaránya, ráadásul a tipikusan „migráns-munkaerő” fogalma kulturális és szociális szempontból is megerősítést kap a fogadó országban. A nemzetközi migrációs mozgások sajátos, területiségüktől elszakadt, transznacionális közösségeket, a kibocsátó ország kultúrájával bonyolult kapcsolatokat ápoló diaszpórákat hoznak létre, kettős, vagy többszörös identitásokkal, a kibocsátó- és a célország politikai közösségében való tisztázatlan viszonyokkal. Ebből következik, hogy nem egyértelmű, melyik állam felelős a migránsok emberi jogainak a biztosításáért. Abban a szerencsés helyzetben, amikor az állami szervek nem sértik meg a migránsok jogait, a migránsok ugyanúgy ki vannak téve a piaci szereplők (helyi munkaadók, mezőgazdasági vállalkozók, vagy akár multinacionális vállalatok) visszaéléseinek, melyeket az érintett állam hatóságai nem vesznek komolyan, elmulasztják a szükséges segítség nyújtását. A piaci szereplők által elkövetett, növekvő tendenciát mutató jogsértéseket nehezebb feltárni, mint az állami szereplők cselekményeit, a jelenlegi állam-centrikus emberi jogi rendszer képtelen hatékonyan kezelni ezeket. Tipikus például, hogy az illegálisan egy ország területén tartózkodók a szürke, 80 | szabó gábor vagy fekete gazdaságban dolgoznak, és munkájuk ellentételezését nem kapják meg. Kiszolgáltatottságukat tetézi, hogy személyi dokumentumokkal nem rendelkeznek, vagy azok lejártak, hamisak, érvénytelenek (Milborn, 2008: 79). A szakirodalomban az állampolgárságról szóló vita hűen tükrözi a területi határokhoz kötött állampolgárság bizonytalanságait, például egyfelől az állampolgárságot nyelvi-kulturális alapon nagyvonalúan kiterjesztő (Magyarország és a határainkon kívüli magyarok) lépések, másfelől a GDP és GNP termelésében aktívan résztvevő, a határokon belül élő, de nyelvi-kulturális szempontból „idegennek” minősítettekkel szembeni megkülönböztető intézkedések esetében. Így alakul ki a territoriális határokon belül és azon kívül egy új-típusú tagozódás: 1. „Elsőrendű” állampolgárok, jogaik teljesek, a szociális rendszer átfogó védelmét élvezik. 2. „Másodrendű” állampolgárok, fajuk, kultúrájuk eltér a „többségétől”, diszkriminációnak vannak kitéve. 3. Különböző okok miatt annak ellenére kirekesztettek, hogy részt vesznek a fogadó ország gazdaságában (többnyire a fekete, vagy a szürke zónában pl. romániai mezőgazdasági idénymunkások a Dél-Alföldön), semmiféle jogvédelemben nem részesülnek, emberi jogaik gyakran sérülnek. 4. A territoriális határokon kívüli, kedvezményezett állampolgárok (nyelvi, kulturális, történelmi okok). Az említett sokszintű és bonyolult kapcsolatok ellentmondásait az állampolgárság és az emberi jogok között újabban a „gazdasági állampolgárság” koncepciójának népszerűsítésével próbálják enyhíteni. A gazdasági állampolgárság négy pillére az egyenlőség, a befogadás, a biztonság és a részvétel. Az egyenlőség a jogok érvényesítése terén működő tényleges egyenlőséget jelenti, ami előfeltétele a személyek szabadságának, és az össztársadalmi fejlődésnek egyaránt. A jogegyenlőtlenség nem csak a szegénység és a kirekesztettség következménye, hanem megfordítva, ezek előidézője és elmélyülésük okozója is. A befogadás elvének a lényege, hogy a gazdasági fejlesztéshez kapcsolódó szakpolitikákban, a társadalompolitikában, különösen a szociálpolitikában átfogó, diszkriminációmentes eljárásokra van szükség. A megfelelő szintű létbiztonság alapeleme a demokratikus részvételnek, éppúgy, mint az érdekek artikulációjának, a nagypolitika szintjén való megjelenítésének, azaz a részvételnek a lehetősége. Az adók és vámok átszabása, a tőkemozgások szabályozásának fellazítása, a munkaerőpiac „rugalmasságát” javító szakpolitikák, az élesedő nemzetközi verseny, a szolgáltatásokra, munkabérekre, környezetvédelmi szabályokra vonatkozó szabályok deregulációja egyaránt hozzájárultak a munkahelyek bizonytalanságához és a növekvő gazdasági bizonytalansághoz (APSA, 2012: 55). Egyre több ember függ a készpénzben fizetett bérektől, miközben az államok nagy része ezeket kénytelen megszorítani. Az egyenlőtlenség növekedése mind világszinten, mind az egyes államokon belül nyilvánvaló, az egyenlőtlenségek enyhítését szolgáló erőfeszítések – akár a progresszív adórendszeren, akár egyéb újraelosztó módszereken keresztül történnek – egyelőre nem sok sikerrel jártak. globalizáció és migráció az emberi jogok szemszögéből | 81 A dél-olaszországi Riace példája A drámaian csökkenő lakosságú dél-olaszországi Riace (Calabria) példája figyelemre méltó lehet a fentebb elemzett problémák tükrében. 2004 óta a kétezer lakosú városka megválasztott polgármestere, Domenico Lucano a fiatalok elvándorlását és a népesség csökkenését (ami az 1960-as évektől kezdődően gyorsult fel) zömében afrikai és közel-keleti bevándorlók letelepítésével és integrálásával próbálta pótolni, sikerrel. A város vezetése sajátos hitelprogrammal juttatta hozzá a mintegy 240 embert az alapvető szükségleteihez, amit később különböző jövedelmeikből kellett törleszteniük. A város intézményei és gazdasága újra életre keltek a bevándorlók jóvoltából. Sajnálatos, hogy az olasz bevándorlási szabályok 2013-ban úgy szigorodtak, hogy az ígéretes menedékként működő Riace is elveszett, sok újonnan érkezett kérelmezőn kívül olyanokat is ki kellett utasítani, akik már aktív és értékes részesévé váltak a város életének. Az etnikai integráció 3 fő modellje Amikor a népességmozgások emberi jogi aspektusait vizsgáljuk, ki kell térnünk a fogadó országon belül előidézett szociológiai hatásokra, melynek általában közvetlen jogi következményei vannak. A migrációs hatásokra a fogadó országok a következő, eltérő modellek alkalmazásával viszonyulhatnak. 1. Asszimiláció. Asszimilációról akkor beszélünk, amikor a bevándorló közösség tagjai maguk mögött hagyják szokásaikat, életmódjukat és viselkedésüket a fogadó közösség életmódjához, értékrendjéhez, normáihoz igazítják. Az asszimilációra való törekvés olykor éppen a kisebbséghez tartozó közösségek tagjaiban erős, hiszen ezt látják az elfogadás, a többségi közösségbe való befogadás feltételének. Mindemellett igen erős nyomás nehezedhet az „újonnan érkezettekre” a „korábban érkezettek” részéről, hogy ne használják anyanyelvüket, ne öltözködjenek hagyományaik szerint, minden megnyilvánulásukban olyanok legyenek, mint azok, akik a többségnek tekintik magukat. Az Egyesült Államok, melynek lakossága az indián, illetve a rabszolgaként behurcolt afroamerikaiak leszármazottai kivételével bevándorlók egymást követő generációiból áll, pontosan példázza mindezt. A „WASP” (fehér, angolszász, protestáns) közösség alkotta a legfőbb asszimiláló közeget, bár éppen a vallásszabadság jelentette az egyik legfőbb vonzerőt az USA-ba vándorlók körében, ezért az asszimiláció nem érintette a vallást, a betelepülő írek és olaszok éppúgy katolikusok maradtak, mint ahogyan az Európából menekülő vallásos zsidók izraelita vallásúak. 82 | szabó gábor A muszlim gyökerekkel Európába érkező bevándorlók első generációja körében, leginkább az ötvenes-hatvanas években volt megfigyelhető ez a törekvés, ami a következő generációknál visszafordult. 2. „Olvasztótégely”/integráció. Az olvasztótégely az asszimilációnál tárgyalt egyoldalú beolvadással szemben kölcsönhatást, ötvöződést jelent a fogadó közeg és az érkezők kultúrái között, amolyan egymás mellett és egymással koncepciót. Ebben az esetben a fogadó és az érkező kultúrák ötvözetéből egy újfajta „vegyes” kultúra születik, melyben megtalálhatók mind a bevándorlók, mind a befogadók sajátosságainak egyes elemei. Sokak szerint már-már az olvasztótégely modell szimbóluma lett a brit és az indiai konyha ötvözetét mutató tikka masala, ami nem más, mint csirkehús indiai ízekkel, leöntve masala szósszal, ami pedig a britek ízlését tükrözi. A mai amerikai kultúra számos ponton tükrözi azt, hogy ott nem csak asszimiláció történt, hanem egymásra hatás is, ennek legtipikusabb példája az afro-amerikaiak „népzenéjeként” indult blues, ami termékenyítőleg hatott a jazz, és a rock zene számos változatára, melyek a globális kulturális piacon a legkeresettebb produkciók lettek. A világi, kizárólag az állampolgári jogközösségre építő francia törekvések hűen példázzák mindezt, a kétezres évek elejére azonban egyértelműen látszik, hogy e törekvéseket kevés siker koronázta. 3. Multikulturalizmus. Témánk szempontjából a legfontosabb modellhez érkeztünk. A modell elméleti hátterét a kulturális relativista/pluralista megközelítések adják, melyek lényege, hogy nincs okunk és alapunk különbséget tenni az egyes kultúrák között, mindegyiknek megvan a maga sajátos, belső, kívülállók számára csak részben feltárható értéke. Emberi jogi szempontból éppen az adja a legfőbb támadási felületet a relativizmussal szemben, hogy megnehezíti, sőt, lehetetlenné teszi az egyes kultúrák, valamilyen közös mérce (pl. egyetemes emberi jogok) alapján történő értékelését. A kulturális önazonossághoz való jog, és a belőle levezethető jogok (vallásszabadság, nyelvhasználat szabadsága) éppúgy részei az emberi jogok egyre bővülő rendszerének, mint például a diszkrimináció tilalma, csak az a kérdés, hogy levezethető-e mindebből az elkülönülés, a befogadó (vagy többségi) közösség normáitól való elhatárolódás joga. A multikulturalizmus programja nem megy ilyen meszszire, csupán azt a hitet tükrözi, hogy az egyes, különböző etnikumokhoz kapcsolódó kultúrák teljesen szabadon létezhetnek egymás mellett, ezek a kultúrák egyenlőek, egymástól való elkülönülésük bizonyos mértékig természetes jelenség. Amennyiben a sokféle egymás mellett élő etnikai kultúra képviselői részt vesznek a tágabb társadalom gazdasági és politikai életében, a multikulturalizmus működőképes – állítják a hívei. Az egyes kultúrák közötti feszültség okai ugyanakkor levezethetőek az emberi jogok értékrendjén belülről is, ezt a tényt napjaink európai liberális politikusainak egy része hajlamos figyelmen kívül hagyni. Amennyiben egy befogadó többség azzal globalizáció és migráció az emberi jogok szemszögéből | 83 szembesül, hogy a beáramló kisebbség megkérdőjelezi hagyományosan toleráns, például a szexuális kisebbségekkel (általában a szexualitással), droghasználattal, alternatív életformákkal, világnézetekkel kapcsolatos attitűdjeit, akkor a többség éppen a saját nyitottságra épülő hagyományait érezheti veszélyben, amint azt a hollandiai multikulturalizmussal kapcsolatban kialakult elmélyülő feszültségek is mutatják (a holland Pim Fortuyn politikai fellépése, Ayaan Hirsi Ali harcos kiállása és a vele kapcsolatos reakciók). Európa más országaiban is megfigyelhető egyfajta távolodás; nyilván hosszabb időnek kellett volna eltelni ahhoz, hogy a bevándorlás célországai lakosságának többsége készen álljon például az iszlám világból érkezők őszinte befogadására, csakhogy eközben éppen az iszlámon belül erősödött és erősödik azok befolyása, akik elutasítják a „hitetlenekkel” való bármiféle keveredést, a felvilágosodás és a polgári kultúra értékeinek bármiféle átvételét. Akik az ő köreikben erre mégis hajlandónak mutatkoznak, azokat kiközösítik, így nekik választaniuk kell a kulturális gyökereik és az európai szabadelvűség között, ami feloldhatatlan dilemmát jelent. Szociológiai tény, hogy a legtöbb olyan országban, ahová jelentős számban érkeznek más etnikumú bevándorlók, ott az etnikai különbségek legtöbbször egyenlőtlenségekkel társulnak, a nemzeti közösség legyen bár tisztán állampolgári alapon szerveződő, mégsem fogadja be de facto egyenlő és független tagként a „máshonnan érkezetteket”.13 Ezek az egyenlőtlenségek persze kitartó erőfeszítésekkel enyhíthetők, és így a hagyományos kultúra megőrzése mellett a gazdasági integráció útja is megnyílhat. Ez lehet az oka annak, hogy a legtöbb etnikai kisebbségi csoport vezetője továbbra is a multikulturalizmust tekinti követendő útnak, még akkor is, ha a politika már a legfelső szinten hangoztatja aggályait a koncepcióval kapcsolatban. Gondoljunk csak Angela Merkel német kancellár, vagy David Cameron brit miniszterelnök kijelentéseire, melyek szerint a multikulturalizmus megbukott. Hiába népszerű idea a multikulturalizmus mind a fogadó közösség, mind az európai muszlimok értelmiségi és politikai elitje körében, ha az a hétköznapok valóságán elvérzik. 4. Szegregáció, izoláció. A szegregáció az első három pontban felsoroltak tagadását, vagy kudarcát jelenti. A multikulturalizmus híveként az elkülönülés nem jelent önmagában problémát, ugyanakkor a többi etnikai közösséggel való érintkezés minimálisra csökkenése, vagy megszűnése arra utal, hogy az egyik közösség elzárkózik a másiktól (a többségtől), vagy a többség rekeszti ki tendenciózusan a tőle különbözőeket. Az európai muszlim közösségek egy részére, különösen a radikalizálódó kisebbségükre ez az elzárkózás jellemző, ami Európa szerte nagyban erősíti a bevándorlás korlátozását, vagy betiltását sürgető politikai erőket. 13 v.ö.: Giddens, 2008: 386-387. 84 | szabó gábor Összegzésképpen elmondható, hogy jelenleg sem a globális munkaerő megoszlással, sem a menekültpolitikával és menekült jogokkal, sem a multikulturalizmussal kapcsolatos, lehetséges politikai-jogi megoldások nem tisztázottak. A globalizáció elsuhant a nemzetközi jog mellett, vagy egyszerűen az erősebbek érdekei maguk alá gyűrték azokat az ígéretes eszméket és elveket, melyeket az Emberi Jogok Egyetemes Nyilatkozata, illetve az erre épülő nemzetközi emberi jogi egyezmények védendőnek és erősítendőnek tekintettek. 1. Milyen tényezők befolyásolják azt, hogy melyik ország lesz migrációs célpont, és melyik kibocsájtó? 3. Hogyan befolyásolja az ún. poszt-fordista modell a migrációt? 2. 4. 5. 6. 7. Milyen viszony van az egyes határokat átlépő áramlások között (tőke, beruházás, munkaerő), milyen tendenciák mutatkoznak az ezekre vonatkozó szabályozásban? Hogyan jellemezhető a migráció előnyeinek és hátrányainak globális megoszlása? Milyen szabályozási hiányosságok és eljárási problémák jellemzik a nemzetközi migrációs és menekültjogot? Hogyan befolyásolhatja a migráció az állampolgársághoz kötődő jogok érvényesülését? Milyen modelljei ismertek az etnikai integrációnak/elkülönülésnek? Ajánlott linkek az interneten: www.globalpolicy.org www.ilo.org http://www.iom.int/ http://www.unhcr.org/cgi-bin/texis/vtx/home http://www.cmi.no/ www.cipa-apex.org http://www.worldbank.org/ http://www.en.refugeelawreader.org/ www.warwick.ac.uk/fac/soc/CSGR globalizáció és migráció az emberi jogok szemszögéből | 85 Felhasznált irodalom Anton, Donald K.– Shelton, Dinah L. (2011): Environmental Protection and Human Rights. Cambridge U.P., Cambridge. APSA (2012): Democratic Imperatives: Innovations in Rights, Participation, and Economic Citizenship. Task Force Report, April 2012. APSA, Washington. Brysk, Alison (2002): Globalization and Human Rights. University of California Press, Oakland. Carey, Sabine C. – Gibney, Mark – Poe, Steven C. (2010): The Politics of Human Rights. Cambridge University Press, Cambridge. Farkas, Péter (2002): A globalizáció és fenyegetései. A világgazdaság és a gazdaságelméletek zavarai. Aula Kiadó, Budapest. Giddens, Anthony (2008): Szociológia. Osiris, Budapest. IOM (2008). World Migration Report, 2008. International Organization for Migration. Elérés: http://www.iom.int/jahia/Jahia/cache/offonce/pid/1674?entryId=20275 (Letöltve: 2014.06.10.) Maher, Kristen Hill (2002): „Who Has a Right to Rights?” In. Brysk, Alison (ed): Globalization and Human Rights. University of California Press, Oakland. Martin, Hans-Peter– Schumann, Harald (1998): A globalizáció csapdája. Perfekt Kiadó, Budapest. Milborn, Corinna (2008): Európa: az ostromlott erőd. A bevándorlás fekete könyve. Alexandra Kiadó, Pécs. Mittelman, James H. (2000): The Globalization Syndrome. Transformation and Resistance. Princeton University Press, Princeton. Sassen, Saskia (2000): Elveszített kontroll? Szuverenitás a globalizáció korában. Helikon, Budapest. The Comission on Global Governance (1995): Our Global Neighborhood. Oxford University Press, New York. Guardian (2014): Labour must take tougher line on ‚mass migration’ from Europe, Miliband told. The Guardian, 2014.05.31. Elérés: http://www.theguardian.com/politics/2014/ may/31/labour-tough-line-mass-migration (Letöltve: 2014.06.15.) Wallerstein, Immanuel (2010): Bevezetés a világrendszer-elméletbe. L’Harmattan Kiadó, Budapest. World Bank (1990): World Development Report. Oxford University Press, New York. WMR (2005): World Migration – The Costs and Benefits of International Migration. World Migration Report. Elérés: http://www.iom.int/DOCUMENTS/PUBLICATION/wmr_sec03. pdf (Letöltve: 2014.06.15.) A nemzetközi migráció gender aspektusai Nemi szerepek változása, a migráció feminizációja Bagi Judit Absztrakt Az elmúlt évtizedek során egyre nagyobb figyelmet kap a migráció feminizációjának jelensége. Annak, hogy a gender, azaz a társadalmi nem fogalma bekerült a migrációs kutatásokba, egyik fő oka az, hogy a nők egyre nagyobb arányban vesznek részt a vándorlásban. Nem csak számszerű növekedésnek, hanem egyfajta emancipációs tendenciának is tanúi lehetünk. Míg fél évszázaddal ezelőtt a nők főként passzív követőként jelentek meg férjeik mellett, addig az utóbbi két évtizedben egyre nagyobb részben hoznak önállóan migrációs döntést. Folyamatosan növekszik a nők külföldi munkavállalási célú vándorlása, keresetükből pedig arányában nagyobb összeget utalnak haza, mint a férfiak. Napjainkban nemzetközi szinten a társadalmi nemek szerinti hovatartozás tekintetében azonos a migránsok száma, ám a fejlett államok esetében a női kivándorlók aránya magasabb, mint a férfiaké. Abstract During the last decades the feminization of migration has received increased attention. One of the reasons for implementing gender as a notion into migration research is the fact that the number of women participating in migration is on the rise. Due to this aspect we do not only witness growing numbers but a tendency of emancipation as well. While half a century ago women mostly appeared as passive followers beside their husbands, recently they have had an increasing influence in making decisions regarding independent migration. The number of women labor migrants is increasing who send home a relatively bigger portion of their earnings than men. Nowadays the number of migrants from the two genders is equal but the ratio of women is higher in case of developed countries. Kulcsszavak: migráció feminizációja, társadalmi nem, transznacionális család, családegyesítés, migrációs döntés, hazautalt pénzek Keywords: feminization of migration, gender, transnational family, family reunification, migration decision-making, remittances 88 | bagi judit Bevezető Általánosságban elmondható, hogy egészen az 1960-as évekig a nemzetközi migrációval kapcsolatos elemzések a teljes népességre terjedtek ki, nem tartalmaztak nemek szerinti megoszlással kapcsolatos adatokat. Az 1970-es évekig a migrációs folyamatokat bemutató kutatásokat gazdaságközpontú perspektíva jellemezte, a nők legtöbbször csak „passzív követő” státuszban jelentek meg. Ebben az időszakban ugyanis a vándorlás leginkább a férfiak munkavállalási célú mozgását jelentette, ami családegyesítési és családalapítási migrációt vont maga után (Gödri, 2005: 149). A legtöbb kutatás akkoriban a „migráns és a családja (vagy felesége és gyermekei)” kifejezéssel írt a nőkről, nem azonosította őket különálló személyként. Az 1980-as években ugyan már gyakrabban jelentek meg a nők a migrációval foglalkozó kutatásokban, ám a vándorlásban betöltött szerepük tekintetében továbbra sem következett be jelentős nézőpontváltás. A legtöbb irányzat arra a kérdésre kereste a választ, hogy az egyre nagyobb arányban önálló döntésen alapuló női migráció vajon modernizálja-e a nőket, jelent-e vándorlási hajlandóságuk egyfajta emancipációt (Boyd–Grieco, 2003: 2). A gender fogalmának megjelenése a migrációs kutatásokban több tényező hatásával magyarázható. A társadalomtudományok területén folytatott kutatások rávilágítottak arra, hogy nemcsak a migráns nők száma, hanem a migránsok teljes számához viszonyított aránya is jelentősen megemelkedett. Az elmúlt évtizedekben a társadalmi nemek és a migráció viszonyát elemző vizsgálatok középpontba helyezték a személyes elhatározást és cselekvést, köztük a női migránsok döntéseit, valamint ezek dinamikus kölcsönhatásait a fennálló társadalmi struktúrákkal (Passerini, 2008: 12–13). Egyrészről láthatjuk tehát kutatói oldalról a női migráció profilja iránti fokozott érdeklődést, másrészről szemtanúi lehetünk azoknak a társadalmi gazdasági, politikai és kulturális folyamatoknak, amelyek egyértelműen növelték a nők migrációs hajlandóságát vagy kényszerét. Ezek közé tartozik egyebek között a nők fokozott munkaerőpiaci integrációja és emelkedő képzettségi szintje. Az elmúlt évtizedek során bekövetkezett változások hatására számos tudományterület figyelt fel a nők migrációjának jellegeire, és kezdett el foglalkozni az ezeket érintő kérdésekkel. Az elmúlt egy-két évtizedben sokan írtak a migráció feminizációjáról.1 A kutatások során kifejlődött továbbá az említett gender-központú megközelítés és szempontrendszer, amely egyes részdiszciplínák (szociológia, politikatudomány, közgazdaságtan stb.) bevonásával a két nem közötti pusztán biológiai különbségeken túl árnyaltabb differenciákat is elemzés tárgyává tett (Piper, 2005: 1). Ennek köszönhetően nem csak a kutatók, hanem a nemzetközi szervezetek is nagyobb figyelmet szenteltek a női migránsoknak, az Egyesült Nemzetek Szervezete, valamint a Nemzetközi Migrációs Szervezet már jó ideje rendelkezik gender-központú migrációs stratégiával. 1 Lásd bővebben: Búr–Tarrósy, 2012. a nemzetközi migráció gender aspektusai | 89 Joggal tehető fel a kérdés, miért szükséges a migrációt a társadalmi nemek megoszlásának szempontjából vizsgálni? Elsőként elmondhatjuk, hogy a vándorlás társadalmi és gazdasági okainak nemek szerinti vizsgálata a migrációs folyamatok mélyebb megértését teszi lehetővé, és további különbségeket tárhat fel mind a kibocsátó, mind a célországok tekintetében. Ismeretes, hogy a női és a férfi migránsok között jelentős eltérések és egyenlőtlenségek tapasztalhatók az életkor, az iskolai végzettség, a munkavállalás, a migrációs szándék és más jellegek tekintetében. Az is kijelenthető, hogy nők és a férfiak migrációs tapasztalatai rendkívüli mértékben különböznek, ezért a migráns nők életútját és tapasztalatait is számos kutatás teszi vizsgálata tárgyává. A jelen tanulmány célja, hogy az alapfogalmak tisztázását követően a migráció feminizációjával, illetve gender-aspektusaival foglalkozó nemzetközi és hazai szakirodalom áttekintése révén általános képet nyújtson a nők reprezentációjáról a migrációs folyamatokban, és rávilágítson a női és férfi migránsok számszerű, migrációs szándékot és munkavállalást érintő különbségeire. A gender szempontú migrációs megközelítés A gender szempontú migrációs elemzéssel kapcsolatos elméletek ismertetése előtt a témához kapcsolódó fogalmak tisztázása szükséges: gender, feminizáció, migráció feminizációja. A gender szó szerinti jelentése társadalmi nem, a gender fogalma a biológiai férfi és női nem kulturális és társadalmi értelmezésének tekinthető. Olyan férfiakra és nőkre jellemző viselkedésmintákat, alá- és fölérendeltségből fakadó különbségeket, társadalmi szerepeket jelöl, amelyek a szocializációs és kulturális folyamatok során alakulnak ki valamely társadalomban. Ahogy Butler írja, a társadalomtudósok elemzési tényezőként és dimenzióként beszélnek a társadalmi nemről, ebből adódóan a gender kifejezést olyan jelentésként értelmezhetjük, „amelyet egy (már) biológiai nem által megkülönböztetett test vesz fel” (Butler 2001: 52). A társadalmi nem fogalmához szorosan kapcsolódik a gender mainstreaming definíciója, amely az Egyesült Nemzetek Szervezete (ENSZ) által szervezett Nők IV. Világkonferencián Pekingben került megfogalmazásra. A gender mainstreaming a nemi szempontok különböző területeken (köztük például a nemzetközi statisztikai adatok szemléltetése esetében is) történő érvényesítésének folyamatát, valamint a nemek közötti egyenjogúság megteremtését célozza. A migráció gender aspektusainak vizsgálata során szót kell továbbá ejtenünk a gender inequality-ról, azaz a társadalmi nemeket érintő egyenlőtlenségekről. A bevezetőben utaltunk rá, a későbbiekben pedig részletesebben elemezzük azokat a területeket, amelyeken jelentős egyenlőtlenségek tapasztalhatók a férfi és női migránsok között. 90 | bagi judit A feminizáció sokrétű fogalom, itt használt definíciója azt fogalmazza meg, hogy a migrációs folyamatokban megnő a női résztvevők aránya, és ezzel összefüggésben beszélhetünk feminizációról az oktatás és munkaerőpiac egyes részterületein is. A nemzetközi migráció feminizációja globális trend, amely az 1960-as évek során vette kezdetét, amikor is a nők már nem férjük vagy apjuk migrációs döntéseinek passzív végrehajtóiként, hanem önálló, elsősorban munkavállalási célú vándorlási szándékukat kinyilvánító szereplőként jelentek meg a nemzetközi migrációs színtéren. A nők többsége a munkavállalás kezdetekor a turizmusban, szolgáltatói szektorban, betegápolóként, gyári munkásként helyezkedett el, vagy a szórakoztatóiparban vállalt munkát (Oishi, 2002: 1). A migráció feminizációja során egyrészről nőtt a migrációban részvevők száma, másrészről pedig új munkamegosztási helyzetek jöttek létre a családban. Azzal, hogy a nők munkába álltak, családfenntartóvá is váltak, ami befolyást gyakorolt a tradicionális nemi szerepek átrendeződésére – ahogyan Rédei Mária is jelzi e kötetben. Nemcsak önmagában a női vándorlók száma, hanem a nőknek a migránsok összlétszámához viszonyított aránya is emelkedett, olyanynyira, hogy napjainkban egyes területeken a női migránsok száma már meghaladja a férfiakét. Az ENSZ Gender on the Move2 című kiadványa az alábbi öt fő okot sorolja fel, amelyek a migráció feminizációjához vezettek (UN, 2013: 38–40): 1. Az elmúlt évtizedekben sok szegény ország szenvedte el a neoliberális gazdaságpolitikák és gazdasági szerkezetváltások következményeit, amilyen a társadalmi egyenlőtlenségek fokozódása, egyes társadalmi csoportok perifériára sodródása, munkanélküliség, a feketegazdaság térnyerése, a szociális kiadások megnyirbálása, és a közszolgáltatások, egyebek között az oktatás és egészségügy privatizációja. E folyamatokban megjelent a társadalmi nemek közötti egyenlőtlenség is. Egyre növekszik ugyanis a nők által fenntartott háztartások száma. Ezekben a háztartásokban lényegesen nagyobb szegénység mutatkozik, mint a férfiak által fenntartott háztartások esetében. Kimondható, hogy a növekvő női migráció összefügg a szegénység feminizációjával. 2. A migráció fokozódó feminizálódása számos más gazdasági folyamat eredménye is. A fejlett országok és gazdaságaik a világgazdasági változásokra sok esetben a termelés külföldre helyezésével és úgynevezett exportzónák létrehozásával válaszoltak. A gyártást tehát számos esetben az olcsó munkaerőt kínáló államokba helyezték át, miközben maguk a szolgáltatásalapú gazdaságot fejlesztették. Ez az átalakulás rugalmas és olcsó munkaerőt követel, amely a migráció feminizációjának erősödéséhez járult hozzá. 2 Forrás: United Nations Entity for Gender Equality and the Empowerment of Women. Gender on the Move. Working on the Migration-Development Nexus from a Gender Perspective. Elérés: http://www. unwomen.org/~/media/Headquarters/Attachments/Sections/Library/Publications/GenderOnTheMove_low2b%20pdf.pdf (Letöltve: 2014.07.20.) a nemzetközi migráció gender aspektusai | 91 3. A fejlett országok persze maguk is érzik a válságot, amely komoly kihívást jelent a jóléti állam és a tradicionális, családalapú gondoskodási modellek számára. A nők tömeges fizetett munkaerőként történő alkalmazása az elöregedő társadalom körülményi között komoly hiátusokat okoz a gyermekek, idősek és betegek ellátásában. A legtöbb állam azonban nem képes megfelelően kezelni a válságot, a felelősség és a megoldások keresése a háztartásokra marad. A felső középosztálybeli családok számára kézenfekvő megoldás, ha alkalmazottat vesznek fel családtagjaik gondozására, aki gyakran maga is olyan nő, aki saját gyermekét hagyja otthon, esetleg egy másik női alkalmazott felügyeletére bízva. Ezt a folyamatot, amelyben az egyik nő, hogy reprodukálhassa munkaerejét, feladatait részben egy másik nőnek adja át, globális gondoskodási láncnak nevezi a szakirodalom. 4. A bevándorlási célországok szabályozási környezete általában direkt vagy indirekt módon a nők bizonyos csoportjainak bevándorlását támogatja. Gyakran direkt toborzás révén alkalmaznak betegápoló nővéreket vagy szexmunkásokat, viszont közvetett toborzásnak mondhatjuk, ha csupán szabályozatlanul maradnak olyan gazdasági szektorok, amelyekben spontán és gyorsan növekszik az igény a munkaerőre. Ilyen terület például a házimunka, amely a fejlett országokban egyre inkább a bevándorló nők alapvető foglalkoztatási területévé kezd válni. A tradicionális családi gondoskodási modell válsága, az elöregedő társadalom és más tényezők következtében az olyan elnőiesedett munkakörökben, mint a gyermekfelügyelet, tovább fog növekedni a munkaerőhiány. Mivel azonban az állam gyakran nem vállal felelősséget az ellátás biztosításáért, nem is vetődik fel, hogy aktívan toborozzon migráns munkaerőt ebbe a szektorba. Bár a bevándorló nők munkája iránti igény egyre növekszik, legális státusz megszerzésére gyakran még sincs lehetőségük, így szociális és munkavállalói jogaik is igen korlátozottak. 5. A származási országokban a nemi egyenlőtlenségek és az olyan faktorok, mint a szexuális orientáció diszkriminálása, szintén fontos motívumok lehetnek a nők elvándorlásában. Abból az idealizált elképzelésből kiindulva, hogy a nők hajlamosak saját jólétüket feláldozni családjukért, olykor a családok női családtagot küldenek külföldre. Más nők a családon belüli erőszak, boldogtalan házasságok, kényszerházasságok miatt vagy új párkapcsolatot keresve emigrálnak. Láthatjuk tehát, hogy a migráció feminizációja nem kizárólag pozitív női egyenjogúsági törekvés eredménye. Ugyanis, ahogy arra a bevezetőben utaltunk, a migráns nők sokszor „kétszeres diszkriminációt” szenvednek el a célországban: egyrészt külföldi, másrészt női mivoltuk miatt. Ez adott esetben nem jelent többet, mint kifejezetten alulfizetett munkák elvállalásának kényszerét. Ráadásul sokszor évek telnek el úgy, hogy a hazájukat elhagyó nők újra láthatják otthon hagyott családtagjaikat és gyermekeiket. 92 | bagi judit Prostitúció A migráció bizonyosan több veszélyt rejt magában a nők, mint a férfiak számára. A női migránsok nagyobb eséllyel válhatnak fizikai, szexuális, verbális erőszak, embercsempészek, illetve emberkereskedők áldozatává. A kizsákmányolás egyik formája a – gyakran fiatal – nők, sőt gyereklányok prostitúcióra kényszerítése. Számos kutatás mutatja, hogy szegénységben élő fiatalkorú és felnőtt nők embercsempészek segítségével illegálisan próbálnak bejutni a választott célországba és ott munkát vállalni, ám a csempészek akaratuk ellenére prostituálják őket. Más nők önszántukból jelentkeznek külföldi szexuális célú munkavállalásra, bár esetükben is szerepet játszanak kényszerítő körülmények, például a szegénység. Többségük nem is tudja, a célországban milyen munkakörülményekre számíthat majd (Piper, 2005: 16). Az Afrikára és Ázsiára irányuló kutatások kimutatták, hogy a nők migrációja gyakran együtt jár a családi kötelékek felbomlásával, ami növeli annak valószínűségét, hogy prostitúcióra kényszerülnek, sőt esetleg HIV-fertőzöttekké válnak (Piper 2005: 33). Az ENSZ és az EU jog- és migráció harmonizációs szabályozással igyekszik véget vetni az illegális prostitúcióval összefüggő jogsértő tevékenységeknek (Demir, 2003). Transznacionális család A transznacionális család olyan család, amelynek tagjai nem egy, hanem két különböző országban élnek. Ezekben a családokban gyakori, hogy egyik szülő a gyermekekkel marad, a másik szülő pedig tartósan külföldön tartózkodik munkavállalási célzattal. A transznacionális család fogalma ellentétes a hagyományos nukleáris család fogalmával, amelyben a családtagok egy fedél alatt, illetve egy ország területén élnek együtt. A tradicionális család tagjai, szülők és gyermekek, egy háztartásban élnek, együtt lakó, a megélhetési költségeket megosztó, együtt fogyasztó emberek csoportját alkotják (Andorka, 2006: 395). „[...] A migráns nők lehetnek transznacionális anyák, akik idejüket megosztják ama helyek és országok között, amelyekben dolgoznak, illetve amelyben a családtagjaikkal élnek együtt” (Passerini, 2008: 15). A családegyesítés meghiúsulásának okai általában a következők: különböző migrációs szabályozásokból adódóan csak egyének számára nyílik lehetőség a vándorlásra, illegális migráció esetén a további családtagok kiutazása nem lehetséges, emellett egyes, például mezőgazdasági és háztáji bevándorlók számára fenntartott munkák jellege nem teszi lehetővé a családi együttélést (UN, 2013: 41). Az utóbbi évtizedben megnőtt a szakirodalomban az olyan dolgozatok száma, amelyek, túllépve a nukleáris család fogalmán, a transznacionális élettér szülőkre, a nemzetközi migráció gender aspektusai | 93 illetve gyermekeikre gyakorolt hatását vizsgálják. Fontos szerepet játszanak e kutatások, hiszen a migráció feminizációjának folyamatában számos édesanya érintett. A nők vándorlásának hatására a családban betöltött tradicionális szerepek átrendeződnek, ami pozitív és negatív hatásokkal egyaránt bír. Elmondható, hogy a fejlett információs és kommunikációs technológiáknak köszönhetően a migránsok, szemben az elmúlt évtizedekkel, napjainkban már sokkal inkább képesek a rokonaikkal való kapcsolattartásra. Tény tehát, hogy a családi relációk nem szűnnek meg az országhatárok átlépésével, ám jelentős mértékben átalakulnak. A családtagok közötti interakciók csökkennek, a mindennapi intimitást jelentő tevékenységek, mint például az együtt étkezés, tisztálkodás és alvás kimaradnak, vagy csak az egyik szülő vesz bennük részt. Felvetődik a kérdés: a globális folyamatok térnyerésének következtében a transznacionális családok esetében beszélhetünk-e egyfajta „pszichológiai vagy virtuális család” kialakulásáról (Falicov, 2007: 159). A transznacionális családban élő gyermek számára előnyt jelenthet az apa vagy anya nagyobb gazdasági aktivitása, ám pszichológiai szempontból jelentős károkat szenvedhet el a szülő hiánya miatt. A transznacionális családok esetében végzett vizsgálatok rávilágítottak, hogy a migráns anyák általánosságban kevesebbet keresnek, mégis magasabb az általuk hazautalt pénzek összege. Ugyanakkor ama családok esetében, ahol az anya dolgozik külföldön, a gyermek(ek) nagyobb arányban küszködnek érzelmi problémákkal, mint olyan esetekben, ahol az apa él más országban. Láthatjuk tehát, hogy a gyermekek továbbra is másfajta elvárásokat támasztanak apáikkal és anyáikkal szemben – az anyától várják a gondozást, – tehát a nők (és férfiak) társadalmi nemük szerinti tradicionális szerepei továbbra is mérvadóak (Abrego, 2009: 1071–1072). Családegyesítés Az európai uniós jogszabályok definíciója szerint a családegyesítés irányelvének célja, hogy „meghatározza azokat a feltételeket, amelyek mellett a tagállamok területén jogszerűen tartózkodó harmadik országbeli állampolgárok családegyesítési jogukat gyakorolhatják.”3 Fontos kritérium, hogy a jogszabály nem csak a bevándorláskor fennálló, hanem a később létre jött, azaz újonnan alapított családra is kiterjed (Karoliny–Mohay, 2009: 13). „A családegyesítés kulcsfontosságú kérdés az integrációs politikákban, alapvető elidegeníthetetlen emberi jog”. Az Emberi Jogok Európai Egyezményének 12. cikke és az Emberi Jogok Egyetemes Nyilatkozatának 16. cikke is elismeri a házasságkötés és a családalapítás jogát, valamint a családi élet tiszteletben tartásához fűződő jogot. Az Európai Unió kiemelt figyelmet szentel a családegyesítésnek, valamint a bevándorlók letelepedésében és beilleszkedésében 3 Forrás: Europa.eu. Az uniós jogszabályok összefoglalói. Elérés: http://europa.eu/legislation_summaries/justice_freedom_security/free_movement_of_persons_asylum_immigration/l33118_hu.htm (Letöltve: 2014.06.10.) 94 | bagi judit történő segítségnyújtást is komolyan veszi. Ezzel a céllal alakult meg 2008-ban az Európai Integrációs Fórum, amely a civil, állami és nemzetközi szervezetek e témát érintő tapasztalatcseréjére épül (Bánáti, 2012: 80). Az Unióban a családegyesítés jogával való visszaélés sem ismeretlen fogalom, leggyakrabban érdekházasság kötése vagy hamis szülői elismerő nyilatkozatok révén valósul meg. A visszaélés tehát valós probléma, ám annak mélyreható vizsgálata pontos statisztikák meglétét kívánná meg, ilyenek azonban egyelőre nem állnak rendelkezésre uniós szinten. A migráció feminizációjának következményeként, eltérően a korábbiaktól, amikor kizárólag a férfiak hozták meg a migrációs döntést és kezdeményezték a családegyesítést, ma már többnyire a nők nyújtják be a kérelmeket. Ahogy Rédei Mária írja, korábban a családfő feladata volt az új lakhatás keresése és megteremtése, ám annak következtében, hogy „a nők tömegesen jutnak munkához, a családegyesítésnél nem a férfi, hanem a nő kérelmével lehet jobban megalapozott folyamodványt benyújtani”, ami persze nem vonatkozik azokra az országokra, ahol a nők továbbra is a férfiaknál alacsonyabb rangú félként jelennek meg (Rédei, 2004: 26). A migráció gender-aspektusaival foglalkozó elméletek A migráció gender-aspektusaival foglalkozó különböző elméleteket Oishi tekinti át egyik tanulmányában, így a következőkben – kiegészítendő a Tarrósy István által e kötet bevezető fejezetében összefoglalt elméleti hátteret – az általa alkalmazott struktúrában mutatjuk be ezeket (Oishi, 2002: 4–7): Neoklasszikus közgazdaságtani elmélet Az elmélet alapvetően a nemzetközi migrációra jellemző gazdasági faktorokat – mint például a munkaerő kereslet és kínálat, bérkülönbségek, migráció költségei – foglalja magában. Ide kapcsolódik a sokat vitatott szegénység kérdésköre is. Oishi cáfolja, hogy a GDP és a munkanélküliségi ráta viszonya magyarázná a nemzetközi női migrációt. Tehát nem állja meg a helyét, hogy kizárólag a szegénység a női migráció oka. Annál is kevésbé, mivel számos esetben a kibocsátó országok egy főre jutó GDP-je magasabb, mint a bevándorlási célországoké. Strukturális elmélet A strukturális elmélet a nemzetközi migrációban a periférikus államok centrum-országok általi kizsákmányolását pillantja meg: a fejlődő országok kivándorlói különböző úton-módon kapcsolódnak be a migrációs folyamatokba, és vállalnak munkát a fejlett, iparosodott országok elsődleges, de főleg másodlagos munkaerőpiacán, ahol alacsony munkabérek és kedvezőtlen, esetenként veszélyes munkakörülmények várják őket. Ezt az nézetet vallja Saskia Sassen is (Sassent hivatkozza: Oishi, 2002: 5), aki szerint a vidéki egyedülálló nők iparosodott városokba vándorlását a multinacionális vállalatok elterjedése indította be. Sassen úgy vélekedik, hogy a multinacionális a nemzetközi migráció gender aspektusai | 95 vállalatoknál dolgozó nők kiszolgáltatott helyzetben vannak, hiszen a kedvezőtlen munkakörülmények mellett folyamatosan fennáll elbocsátásuk lehetősége szorult gazdasági helyzet vagy a versenyszférához mérten nem megfelelő teljesítmény esetén. (Mindez természetesen általában, nemtől függetlenül is igaz). Sassen elmélete szerint a vidéki nők először országon belül vándorolnak a városokba, majd ezt követően vállalnak munkát külföldön. Oishi azonban ezzel ellentétes eredményekre jutott, hiszen – mint mondja – a nők számos esetben (ő Sri Lankát és Indonéziát érintően végzett kutatást) vidéki településekről migrálnak közvetlenül külföldre. Háztartási-stratégia elmélet A háztartási-stratégia elmélete szerint a migrációs döntés nem az individuumok, hanem a háztartások révén születik meg. A döntést a család tagjai hozzák közösen, miközben a remélt jövedelem maximalizálására, a kockázatok csökkentésére, valamint az esetleges kudarcok elkerülésére törekszenek (Kouaouci–Pellegrino–Taylor, 2007: 13).4 Oishi ezzel szemben gender-szempontú megközelítésből azzal érvel, hogy tapasztalatai szerint napjainkban a migráns nők döntő többsége saját maga hozza meg a vándorlással kapcsolatos döntést. Felhívja a figyelmet arra is, hogy a kibocsátó országok női migránsainak száma eltérő, illetve a háztartási-stratégia elmélet ama államok esetében sem állja meg a helyét, amelyekből lényegesen kevesebb nő emigrál, mint férfi. Kapcsolati hálók (network) elmélete A kapcsolati hálók elmélete a migránsok személyes, kulturális és társadalmi relációira fókuszál. A kibocsátó országokban élő, migrálni szándékozó személyek ugyanis a családi, baráti, szomszédsági kapcsolatokban vagy éppen már elvándoroltaktól szerzett információkból gyorsan szereznek ismereteket az esetleges célországról. Az elmélet kiindulása szerint a kibocsátó államban élő közösség támogató hozzáállása révén a kivándorolni igyekvők információszerzéssel és vándorlás előtti egyéb teendőkkel kapcsolatos költségei csökkennek. Az elmélet tehát a migráció expanzióját igen, de sem a férfiak, sem pedig a nők migrációs elhatározását és a migrációjuk lefolyását nem magyarázza. Oishi saját kutatási eredményeivel támasztja alá azt a megállapítást, hogy a női migránsok nagyobb mértékben hagyatkoznak személyes kapcsolataikra, mint a férfiak, és külföldi munkakeresésük során is erősebben támaszkodnak barátaik és családtagjaik segítségére. A nők migrációs szándékát meghatározó tényezők Ahogy korábban említettük, a nők számos esetben „másodszereplőként”, azaz feleségként, vagy a férfi céljait támogató társként jelennek meg a migrációs folyama4 Idézi: Taylor, 1986; Stark, 1991 96 | bagi judit tokban. Az utóbbi évtizedekben viszont egyre erősödő trend a nők önálló döntésen alapuló migrációja. „A női migránsokat sokféle motívum vezérli, többek között a jobb anyagi és szakmai lehetőségek, a környezettől elütő politikai és egzisztenciális gondolkodásmód, személyes és érzelmi kapcsolatok, szerelem, kíváncsiság és vágyak” (Passerini, 2008: 29).5 A vándorló nők migrációs motívumait alapvetően két csoportba oszthatjuk. Az egyik csoportba a családi kapcsolatok létrehozásához és fenntartásához fűződő motivációk, a másikba pedig az egyéni szinten megvalósuló emancipációs törekvéshez kapcsolódó motívumok tartoznak. A két típusba tartozó motívumok együttesen „a migráció családi és egyéni szintű nemi indokai” (Melegh–Kovács, 2009: 190). A továbbiakban a nők migrációs szándékát meghatározó döntések és kényszerek bemutatására vállalkozunk a Melegh Attila és Kovács Éva tanulmányában6 felvázolt szempontrendszer alapján (Uo.: 190–193): I. Család és a vándorlás • szerelmi viszony: vizsgálata ugyan nehézkes, de mint kategória nem zárható ki. • tradicionális kötődések: a nők alárendelik magukat a férfi migrációs döntésének, a nők egyéni érdeke teljes mértékben háttérbe szorul vagy nem is jelenik meg. • emancipáció a migráció és a házasság révén: ebbe a kategóriába tartoznak a tudatosan külföldi férjet kereső nők, akik társadalmi nemükhöz kapcsolódva individualista stratégiát választanak, nem a hagyományokat követik, hanem egyéni igényeik beteljesítése érdekében kivándorlási céllal választanak hazájukon kívül élő férfit. • jólét: a családos nők, ha eredetileg egyéni jólétüket akarják is biztosítani, a migrációval, a legtöbb esetben végül mégis férjük és gyermekeik jólétét tartják szem előtt. Ez magyarázza a korábban említett tényt, hogy a külföldön dolgozó nők arányában nagyobb pénzösszegeket utalnak haza, mint a férfiak. II. Individualista karrierorientált stratégia: Akik ezt a társadalmi nemhez kötött stratégiát választják, azok célja első sorban társadalmi státuszuk növelése, illetve tanulmányok folytatása. 5 6 A magyar nyelven megjelent szakirodalmak közül a Melegh Attila – Kovács Éva szerzőpáros mellett a témával a Passerini és munkatársai által kiadott A nők migrációja Keletről Nyugatra. Társadalmi nem, mobilitás és azonosulás a jelenkori Európában c. kötet foglalkozik mélyrehatóbban. A kötet olyan migráns nők beszámolója alapján íródott, akik Bulgáriából és Magyarországról Olaszországba vagy Hollandiába vándoroltak. A Melegh Attila és Kovács Éva által írott Nemek szerint tagolt térben. c. tanulmány a harmadik világból az Európai Unióba érkező migráns nők életútját, migrációs indíttatását és egyéb jellegeit vizsgálja gender-szempontból. a nemzetközi migráció gender aspektusai | 97 Női és férfi migránsok közötti számszerű különbségek a nemzetközi migrációban az 1960–2010 közötti időszakban A női migránsokra vonatkozó első adatok 1960-ból származnak. Abban az évben világviszonylatban minden 100 migránsból7 átlagban 47-48 fő volt nő. Láthatjuk, hogy az elmúlt ötven év során a női migránsok száma egyértelműen növekvő tendenciát mutat. Az 1960 és 2010 közötti adatok tekintetében a migráns nők aránya tízévenként átlagosan 0,48 százalékkal, összegészében pedig 2,4 százalékkal emelkedett. A fejlődő és a fejlett államok esetében jelentős különbség mutatkozik a női migránsok számarányának változásában. Míg 2010-ben a fejlődő államokban néhány százalékponttal visszaesett az 1960-as évekhez képest a női migránsok száma, addig a fejlett világ országaiban ugyanez az adat 3,6 százalékos növekedést mutat. Táblázat 1: Emigráns nők aránya az összes nemzetközi emigráns körében 1960–2010 1960 Világ országai 46,6 Fejlődő világ országai 45,7 Ázsia 46,2 1970 47,2 1980 47,4 1990 2000 47,9 48,8 44,7 45,7 47,9 48,2 49,4 45 44,9 44,8 44,4 Latin-Amerika és a Karib-térség 48,5 48 48,5 51,7 52,4 Észak-Amerika 49,8 51,1 52,6 51 51 Fejlett világ országai Afrika Európa Ausztrália-Óceánia 46,3 47,3 45 46,5 44,4 46,5 45,5 46,5 47,5 47,9 Forrás: Piper, 2005: 3 és Franck–Spehar, 2010: 11 50,8 46,5 49 49,1 50,9 45 2010 49 51,5 45,3 46,8 47,2 44,6 49,7 50,1 50,5 52,3 50,1 51,2 A kontinensek közül Európa és valamint Észak-Amerika esetében a legmagasabb a női migránsok aránya. Észak-Amerikában már 1970-től, Európában pedig 1990-től haladta meg a női migránsok száma a férfiakét. Más térségek közül Ausztrália és Óceánia, valamint Latin-Amerika esetében mértek 50 százalék feletti női emigráns arányt. A pontos számadatokat nézve 1960-ban körülbelül 35 millió, 2010-ben pedig 105 millió nő élt szülőhazáján kívül, valamely más országban (Franck–Spehar, 2010: 11). E számok alátámasztják, hogy nem csak a női migránsok száma, hanem a férfiakhoz viszonyított számaránya is jelentősen nőtt az elmúlt ötven évben. Összességében a legalacsonyabb női migráns arány Afrika esetében mutatkozik. 7 Migránsok alatt jelen táblázat azokat a személyeket érti, akik szülőhazájukon kívül élnek. 98 | bagi judit Munkaerőpiaci részvétel Ahogy arról már esett szó, a migráció feminizációja során a statisztikai adatok nem csak a női migránsok számának egyértelmű emelkedését, hanem a nők külföldi munkavállalási célú migrációjának ugrásszerű növekedését is mutatják. A transznacionális családok tárgyalásánál utaltunk rá, hogy a folyamat nemzetközi szinten is átrendezi a nemi szerepeket, így gyakran a nők kerülnek családfenntartó pozícióba (ILO, 2008: 3). A helyzet mégsem ennyire egyszerű, hiszen számtalan egyéb társadalmi és gazdasági mozzanat árnyalja a nők és férfiak külföldi munkavállalását. Általánosan elmondható, hogy a 2000-es évek terrortámadásait követően egyes célországokban lényegesen szigorúbbá váltak a bevándorlási szabályok. Ezek az államok migrációs politikájuk irányvonalának kijelölése során a gazdasági érdekek és (nemzet)biztonsági megfontolások között egyensúlyoznak. Egyfajta kettősség figyelhető meg: világszerte egyre nagyobb a kereslet az úgynevezett „szabályozatlan munkaerő” (például nem megfelelő munkakörülmények közepette végezhető idénymunka) iránt, ugyanakkor a migráció célországai szigorított szabályokkal igyekeznek visszaszorítani a migrációt, különösen az illegális migrációt. Mégis számos migráns talál módot a szabályok áthágására, ami a célországokban lehetővé teszi az illegálisan érkezők olcsó, de szabályellenes foglalkoztatást és a tűrhetetlen munkakörülmények fenntartását (UN, 2013: 175). Az ENSZ Gender on the Move című kiadványa – ahogy az alább látjuk – négy munkavállaló migráns csoportot különít el. Ezek jelentősen különböznek jövedelem, társadalmi státusz, valamint a befogadó államban gyakorolható jogaik tekintetében (UN, 2013: 176). • Magasan képzett migránsok: a piramis tetején helyezkednek el, üzletemberek, információ kommunikációs technológia területén dolgozó szakemberek és tudósok tartoznak ebbe a csoportba, akik a befogadó ország nyújtotta privilégiumok és kiváltságok élvezői. Ebben a kategóriában kiemelkedő a férfiak száma. • Szakmunkás migránsok: többnyire egészségügyben, ápolás vagy betegellátás területén dolgozó szakemberek. Ebben a kategóriában igen jellemző a feminizáció. A szakmunkás migránsoknak kevésbé nyílik lehetőségük arra, hogy állampolgárságot szerezzenek vagy a családegyesítés jogával éljenek, hiszen őket a befogadó országban korántsem illetik meg olyan jogok és kiváltságok, mint az előző csoport tagjait. • Alacsonyan képezett migránsok: a legális munkavállalói ranglétra alján helyezkednek el, csak szűkös piaci szegmensekben vállalnak alacsony státuszú munkát, ideiglenes munkavállalói engedéllyel rendelkeznek, az előző két csoportnál lényegesen kevesebb lehetőséggel és joggal bírnak a befogadó országban. • Illegális migránsok: a legnépesebb számú, de emberi jogok szempontjából a legsérülékenyebb csoport. a nemzetközi migráció gender aspektusai | 99 Piper úgy véli, hogy a gender-semlegesnek nevezett munkavállaló migránsokat érintő szabályozások valójában különféleképpen hatnak a női és férfi bevándorlókra. Állítását három ponton támasztja alá (Piper, 2005: 3): • a nők és férfiak külföldi munkavállalása gender-szegregációs igényeken alapszik, • a nők és férfiak gazdasági és társadalmi rendszerben betöltött szerepét társadalmi nemük erősen befolyásolja, • a kibocsátó és fogadó országok között jelentős különbség mutatkozhat a nők és férfiak szociokulturális szerepének meghatározását illetően. Összegzés A migráció feminizációjával kapcsolatos fontosabb fogalmak tisztázását, valamint a női és férfi migránsok közötti számszerű, migrációs szándékot, munkavállalást érintő különbségek bemutatását követően láthatjuk, hogy a női vándorlók ugrásszerű növekedése napjainkban is számos kihívást, valamint megoldatlan kérdést rejt magában. A 20. század végén teret nyert, a nemzetközi migrációt gender aspektusból elemző vizsgálatok árnyaltabban képesek feltérképezni és tárgyalni a migráció folyamatait. Az általános összefüggések feltárásán túl napjainkban számos könyv, szakmai folyóirat és az interneten elérhető kiadvány foglalkozik a nők vándorlásának egy-egy kérdésre fókuszáló elemzésével. 1. 2. 3. 4. 5. Mely okokra vezethető vissza, hogy a gender, azaz a társadalmi nem fogalma a migrációs kutatások részévé vált? Mely tényezők határozzák meg a nők migrációs döntését? Mivel magyarázható, hogy a nők nagyobb mértékben veszélyeztettek a migráció során, mint a férfiak? Milyen gazdasági és társadalmi folyamatok vezettek a nők önálló döntésen alapuló migrációs tevékenységének fokozódásához? Napjainkban mely kontinensek esetében előzi meg a női vándorlók száma a férfiakét? 100 | bagi judit Ajánlott linkek az interneten Division for the Advancement of Women Department of Economic and Social Affairs United Nations: http://www.un.org/esa/population/meetings/thirdcoord2004/P01_DAW.pdf European Institute for Gender Equality: http://eige.europa.eu/ European Union. Family reunification: http://ec.europa.eu/dgs/home-affairs/what-we-do/ policies/immigration/family-reunification/index_en.htm International Labour Organisation: Gender Equality: http://ilo.org/global/topics/equalityand-discrimination/gender-equality/lang--en/index.htm International Organization for Migration. Gender, Migration and Remittances: http://www. iom.int/cms/en/sites/iom/home/what-we-do/iom-and-gender/key-documents/gendermigration-and-remittances.html International Organization for Migration’s Gender Equality and Women’s Empowerment activities: http://www.iom.int/cms/iom-and-gender Jolly, Susie – Reeves, Hazel: Gender And Migration Overview Report: www.bridge.ids.ac.uk/ reports/cep-mig-or.doc Sik Endre (szerk.): A migráció szociológiája 1.: http://www.tarki.hu/hu/about/staff/sb/ Migracio_Szociologiaja_1.pdf Sik Endre (szerk.): A migráció szociológiája 2.: http://www.tarki.hu/hu/about/staff/sb/ Migracio_Szociologiaja_2.pdf United Nation Women: http://www.unwomen.org/en United Nation’s Women. Gender on the Move: Working on the migration-development nexus from a gender perspective - See more at: http://www.unwomen.org/en/digital-library/ publications/2013/12/gender-on-the-move#sthash.9oJoO5R5.dpuf United Nations. World Migration in Figures: http://www.oecd.org/els/mig/World-Migrationin-Figures.pdf Women & Global Migration Working Group: http://wgmwg.org/ Felhasznált irodalom Abrego, Leisy (2009): Economic Well-Being in Salvadoran Transnational Families: How Gender Affects Remittance Practices. Journal of Marrige and Family. Vol. 71. pp. 1070–1085. Andorka, Rudolf (2006): Bevezetés a szociológiába. Osiris Kiadó, Budapest. Bánáti, Áron (2012): Családegyesítés az Európai Unióban. Körkép a 7. Integrációs Fórumról. Afrika Tanulmányok. Vol. 4., No. 2. pp. 80–84. Boyd, Monica – Grieco, Elizabeth (2003): Women and Migration: Incorporating Gender into International Migration Theory. Migration Policy Institute. Elérés: http://www.migrationpolicy. org/article/women-and-migration-incorporating-gender-international-migration-theory (Letöltve: 2014.06.06.) Búr, Gábor – Tarrósy, István (2012): Az afrikai vándorlás hátteréről és jellemzőiről. In. Tarrósy, István – Glied, Viktor – Keserű, Dávid (eds.): Új népvándorlás. Migráció a 21. században Afrika és Európa között. Publikon Kiadó, Pécs. pp. 99–114. Demir, Jenna Shearer (2003): Trafficking of Women for Sexual Exploitation: A Gender-Based WellFounded Fear? An examination of refugee status determination for trafficked prostituted women from CEE/CIS countries to Western Europe. Elérés: http://sites.tufts.edu/jha/files/2011/04/a115. pdf (Letöltve: 2014.06.22.) a nemzetközi migráció gender aspektusai | 101 Falicov, Celia J. (2007): Working With Transnational Immigrants: Expanding Meanings of Family, Community, and Culture. Family Process, Vol. 46., No. 2. pp. 157–171. Gödri, Irén (2005): Nők és férfiak a migrációs folyamatkülönböző szakaszaiban. A magyarországi bevándorlás a nemek perspektívájából. In. Nagy, Ildikó – Pongrácz Tiborné –Tóth, István György (eds.): Szerepváltozások. Jelentés a nők és férfiak helyzetéről, 2005. Tárki – Ifjúsági, Családügyi, Szociális és Esélyegyenlőségi Minisztérium, Budapest. pp. 149–164. Elérés: http://www.tarki. hu/adatbank-h/kutjel/pdf/a971.pdf (Letöltve: 2014.06.02.) Franck, Anja K. – Spehar, Andrea (2010): Women’s labour migration in the context of globalisation. Elérés: http://www2.weed-online.org/uploads/women_s_labour_migration_in_the_context_of_ globalisation.pdf (Letöltve: 2014.06.22.) ILO (2008): Women and men migrant workers: Moving towards equal rights and opportunities, International Labour Organisation. Elérés: http://www.ilo.org/gender/Events/ Campaign2008-2009/WCMS_101091/lang--en/index.htm (Letöltve: 2014.05.14.) IOM (2010): Gender, Migration and Remittances, International Organization for Migration. Elérés: http://www.iom.int/jahia/webdav/site/myjahiasite/shared/shared/mainsite/published_docs/ brochures_and_info_sheets/Gender-migration-remittances-infosheet.pdf (Letöltve: 2014.06.20.) Karoliny, Eszter – Mohay, Ágoston (2009): A legális migrációt érintő szabályozás az Európai Unióban. Elérés: http://www.solidalapok.hu/sites/default/files/IDResearch_Itt%20vagyunk!_2.pdf pp. 1-49. (Letöltve: 2014.06.20.) L. Rédei, Mária (2014): A nemzetközi migráció demográfiai és geográfiai aspektusai. In. Tarrósy, István – Glied, Viktor – Vörös, Zoltán (eds.): Migrációs tendenciák napjainkban. Publikon Kiadó, Pécs. pp. 29–43. Melegh, Attila László – Kovács, Éva Judit (2009): Nemek szerint tagolt térben. Bevándorló nők vándorlásának típusai, okai és formái nyolc európai országban. In. Nagy, Ildikó – Pongrácz Marietta (eds.): Szerepváltozások. Tárki, Budapest. pp. 177–196. Oishi, Nana (2002): Gender and Migration: An Integrative Approach. Working Paper 49. Elérés: http://ccis.ucsd.edu/wp-content/uploads/2012/08/wrkg49.pdf (Letöltve: 2014.05.28.) Passerini, Lusia – Lyon, Dawn – Capussotti, Enrica – Laliotou, Ionna (2008): A nők migrációja Keletről Nyugatra. Társadalmi nem, mobilitás és azonosulás a jelenkori Európában. Balassi Kiadó, Budapest. Piper, Nicola (2005): Gender and migration. Elérés: https://www.iom.int/jahia/webdav/site/myjahiasite/ shared/shared/mainsite/policy_and_research/gcim/tp/TP10.pdf (Letöltve: 2014.06.01.) Rédei, Mária (2004): Migráció az ezredfordulón: nagy befogadó országok. Elérés: http://geogr.elte.hu/ ref/REF_Kiadvanyok/Migracio_az_ezredfordulon/RM_migracio_1-48_Eloszo_Fobbtrendek. pdf (Letöltve: 2014.05.28.) Sassen, Saskia. (1988) The Mobility of Labor and Capital: A Study in International Investment and Labor Flow. Cambridge University Press. United Nations Department of Economic and Social Affairs Population Division (2013): World Migration in Figures A joint contribution by UN-DESA and the OECD to the United Nations High-Level Dialogue on Migration and Development. Elérés: http://www.migrationpolicy.org/ article/global-dimensions-female-migration (Letöltve: 2014.05.13.) United Nations Department of Economic and Social Affairs Population Division (2013): International Migration 2013: Age and Sex Distribution. Elérés: http://esa.un.org/unmigration/documents/ PF_age_migration_FINAL_10.09.2013.pdf (Letöltve: 2014.06.20.) Nemzetközi migráció, biztonságpolitika, biztonság Póczik Szilveszter Absztrakt A gyorsuló ütemben egymásra torlódó technológiai forradalmakat betetőző információtechnológiai robbanás a valaha széles e világot „világfaluvá” törpítette, amelyben lokális és regionális folyamatok is globális hatásokkal járnak. E sokszoros kölcsönfüggőség miatt létrejött a kockázat-, illetve biztonságtudatos társadalom, amely a társadalmi mozgásokra elsősorban a biztonság szemszögéből tekint. A biztonság mai új értelmezése öt fontosabb szektort ölel fel, ezek a katonai, a politikai, a gazdasági, a társadalmi és a környezeti területek. A Földön korábban időszakosan működő kisebb és nagyobb migrációs ’szállítószalagok’ ma már egyidejűleg és folyamatosan működnek, és a korábbiakhoz képes összehasonlíthatatlanul nagyobb és strukturálatlanabb embertömegeket szállítanak. Ezért a biztonságtudományra komoly feladatok hárulnak a globális, regionális és lokális társadalmak mikro- és makro-folyamatainak, köztük a nemzetközi migrációnak és részmozzanatainak tanulmányozásában, valamint olyan biztonsági stratégiák kidolgozásában, amelyek a kibocsátó és fogadó területeken az állam, a társadalom, az egyes társadalmi alrendszerek és csoportok valamint az egyéni polgárok biztonságát növelik. A bevándorló etnikai csoportok és az általuk hordozott minőségek számos más tényező függvényében válhatnak a befogadó társadalmakban, különösen a fejlett nyugati társadalmakban demográfiai, szociológiai, gazdasági, társadalompolitikai, külpolitikai, igazgatási és rendészeti (belbiztonsági) vagy éppen katonapolitikai, tehát összességében biztonsági tekintetben releváns problémává, feszültségek és konfliktusok forrásává, ezért a migrációt intenzív nemzetbiztonsági és rendészeti munka kíséri. Másrészről azonban a nemzetközi migráció a nemzeti és nemzetközi biztonságot erősítő tényező. Az intenzív vándorlás lassú kiegyenlítődést eredményez a globális társadalomban és a világgazdaságban, a világgazdasági centrum-országok veszítenek fejlettségi előnyükből, az elmaradottabb területek fejlődése felgyorsul. 104 | póczik szilveszter Abstract Due to the waves of the technological revolution one after the other at an accelerating pace and particularly to the info-technological explosion the ever so wide world became a global village in which local and regional occurrences trigger global impacts. Because of this manifold interdependence, a society with an extremely high degree of risk and security consciousness came to life which views and judges any social occurrences under the perspective of safety and stability. This new concept of safety and security incorporates five main sectors, the military, the political, the economic, the social and the environmental one. The smaller or bigger conveyor belts of trans-regional and transcontinental migration having been moving on Earth earlier periodically are working today continuously and simultaneously and transport great and unstructured masses of migrants, never seen before. This is why the security sciences face serious tasks in studying the micro and macro processes of the global, regional and local societie(s), amongst others the transnational migration, to indite proper security strategies for the state administrations, societies and individual citizens living in the source and target countries of migrants. Depending on several internal and external factors, immigrating ethnic groups and their customs and values might became a relevant problem of demography, social policy, economy, foreign policy, military or even safety and security, and a source of heavy conflicts, particularly in high developed countries of the Occident. This is why migration is followed by an intensive monitoring and administrative work provided by security and intelligence services. On the other hand, international migration is a contributing factor to national and international security. The intense geographic mobilization results equalization in the global society and world economy, i.e. the highly developed regions are losing their developmental advantages whilst the development of backward territories is accelerating. Kulcsszavak: etnokulturális csoport, bevándorlás, kisebbség, nem domináns és nem domináns kultúra, szociálökonómiai illeszkedés, integráció, esélykiegyenlítés, társadalmi értékek, kulturális konfliktus, nemzetközi konfliktus, kirekesztés, szegregáció, közbiztonság, büntetőjog, nemzetbiztonság, titkosszolgálatok, új bűnözési formák, erőszakos bűnözés, vagyon elleni bűnözés, terrorizmus, békefenntartás, közösségi rendészet Keywords: Ethno-cultural group, immigration, minority, dominant/non-dominant culture, socialeconomic integration, affirmative action, social values, cultural conflict, international conflict, exclusion, segregation, general safety, penal law, national security, intelligence services, new forms of crime, violent crime, property crime, terrorism, peacekeeping, community policing nemzetközi migráció, biztonságpolitika, biztonság | 105 Globalizáció és a biztonságtudományok A globalizáció spontán, valamint céltudatosan gerjesztett és – legalább részben – irányított folyamatainak eredményeképpen a belátható és elérhető világ relatív mérete és az abban bonyolódó humán interakciók időtartama a korábbiakkal összevetve rövid idő alatt összezsugorodott, és a jövőben is egyre gyorsuló léptekkel tovább zsugorodik majd. A gyorsuló ütemben egymásra torlódó technológiai forradalmakat betetőző információtechnológiai robbanás a valaha „széles e világot” Marshall McLuhan kifejezésével „világfaluvá” (McLuhan, 2001: 45) törpítette. A globális kapcsolati hálók és az azokon folyó érintkezések sűrűsége, valamint a szereplők, akciók és események interdependenciája is megnőtt, úgyhogy a káoszelméletből ismert pillangószárny-effektus (Hilbor, 2004: 425–427) szisztematikus társadalmi tényezővé lépett elő. Edward Lorenz költői hasonlatával „egy pillangó egyetlen szárnycsapása a Föld egyik oldalán, tornádót idézhet elő a másikon” (Lorenz, 1993: 181–184). Így kevéssé csodálható, hogy a külső, a belső, illetve külsőből belsővé alakuló társadalmi kockázatok mennyisége hallatlanul megszaporodott, szerkezete alapvetően átalakult, elemei a korábbiaknál messze szorosabb kölcsönviszonyba léptek egymással. Ennek következtében létrejött a kockázat-, illetve biztonságtudatos társadalom, amely a társadalmi mozgásokat elsősorban a biztonság szemszögéből vizsgálja , s a biztonságot rendszerezett ismeretanyaggá szervezve a – szükségképpen reflexív és kritikai – tudomány rangjára emeli. A kései modernitásban a klasszikus ipari társadalomból kibontakozó „kockázati társadalom”1 körülményei között az úgynevezett biztonságpolitika helyébe lépő biztonságtudomány(ok)2 feladata a kockázatok és valós veszélyek előrejelzése, felismerése, elemzése, elhárítása, a bekövetkezett katasztrófák felszámolása és a kármentesítés, illetve értékmentés elméleti alapjainak kidolgozása, módszertanának és eszközrendszerének megteremtése, valamint az erre vonatkozó ismeretek és érzékenység széleskörű terjesztése (szenzibilizálás). A biztonságpolitika új értelmezése Már a hidegháború időszakának végére kiviláglott, hogy a hagyományosan a nemzetállamra fókuszáló biztonságpolitikai szemlélet idejétmúlt. A nemzetközi rendszer szereplőinek száma megnőtt, a nemzetközi szervezetek mellé beléptek a nemzetközi térbe a transznacionális nagyvállalatok, egyes nem kormányzati szervezetek (NGO) és más legitim vagy éppen illegitim, formális vagy informális szervezetek, érdekcsoportok, valamint spontán és irányított társadalmi és népmozgalmak. növelve 1 2 Ld.: Beck, 1986. Beck tézise szerint a kockázati társadalom kialakulása a 19. századi ipari áttöréssel összehasonlítható fordulat a modernizáció folyamatában. Ennek során a javak termelésének és elosztásának logikája helyében a tudományos-technikai haladás révén módszeresen termelt műszaki és társadalmi kockázatok létrehozásának és elosztásának logikája lép. Lásd még: Beck, 1988; 1991; Münkler–Bohlender–Meurer, 2010) Ehhez lásd: Bukovics, 2007. 106 | póczik szilveszter az említett hálózatiság bonyolultságát. A globalizáció vívmányai, az államhatárok alacsonyabb ellenőrzöttsége, átjárhatósága, a tőkék, áruk, információk és emberek áramlásának felgyorsulása összekapcsolódott olyan negatív jelenségekkel, mint az etnikai konfliktusok, a legális és illegális migráció, a nemzetközi szervezett bűnözés és terrorizmus, a hagyományos és tömegpusztító fegyverek széleskörű hozzáférhetősége, az erőforrások szűkössége, a kritikus infrastruktúrák sebezhetősége, az éghajlatváltozás, a környezet- és természetpusztítás. Mindez már nem csak egyes államokat, hanem egész államközösségeket, szövetségi rendszereket fenyeget. Eközben fennmaradt a hagyományos államközi konfliktusok és a bukott államok okozta humanitárius krízisek fenyegetése. A legnagyobb nemzetközi szereplők dominanciaigénye nyomán született versengő globalizmus-elképzelések3 jegyében megfogalmazódott a civilizációk összecsapásának koncepciója (Huntington, 1993: 22–49; Huntington, 1996; Póczik, 2011b). E mindenoldalú interdependencia, Ulrick Beck kifejezésével „egyetemes érintettség” (Beck, 2003: 7) és az azzal összefüggő egyetemes szorongás miatt az államok belső és külső biztonsága ma már elválaszthatatlanul összefügg. A (nemzet)biztonság nem azonos többé a védelmi képességek összességével. A biztonság fogalma elszakadt az állam belső és külső önvédelmének szűk tartalmától, és kiszélesedve legalább öt fontosabb szektort ölel fel, ezek a katonai, a politikai, a gazdasági, a társadalmi és a környezeti területek (Buzan, 1999: 5–28). A katonapolitikai terület az állam és lakosság külső támadásokkal szembeni védelmét, az államterület növelését vagy geostratégiai pozíciószerzést, és a konspirált, gyakran biológiai vagy vegyi fegyvert alkalmazó gerilla vagy terrorista hadszervezetekkel szembeni aszimmetrikus katonai akciókat, köztük a terrorizmus nagy földrajzi távolságban elhelyezkedő támogatói elleni távháborút öleli fel. Katonai fellépés előfordulhat különösen veszélyes szervezett bűnözői csoportokkal és szemben is, hiszen a nemzetközi terrorszervezetek szervezett bűnözésből tartják fenn magukat, olykor – politikai céljaikat háttérbe tolva – kifejezetten szervezett bűnöző csoportként tevékenykednek, ahogy egyes észak-afrikai dzsihádista mozgalmak esetében látjuk. 4 Másfelől par excellence szervezett bűnözők nem csak terrorista eszközöket alkalmaznak, hanem körvonalazott eszmevilággal rendelkező politikai terrorszervezetnek álcázzák magukat. A politikai kockázatok és a biztonság erőssége a társadalmi működést fenntartó nemzetközi és állami intézményrendszerek működőképességének függvénye. A nemzeti, regionális és nemzetközi biztonsági fenyegetések jelentős része ezek elégtelen működésének következménye. Az önkorlátozásra képtelen nagyhatalmi politika, az 3 4 Ennek egyik emblematikus dokumentuma például a Fukuyama által először 1989-ben a történelem végéről kifejtett tézis. Ld.: Fukuyama, 1992. Ld.: Póczik, n.a. nemzetközi migráció, biztonságpolitika, biztonság | 107 ahhoz kapcsolódó katonai és nem katonai beavatkozások, és a gyenge vagy bukott államok széthullása nyomán kibontakozó polgárháborúk, etnikai konfliktusok, a hatalomért és erőforrásokért folytatott harcok súlyos nemzetközi, sőt globális konfliktusok kiindulópontjai. Az államkudarcok egész régiók stabilitását veszélyeztethetik, a hatalmi űrbe illegitim szerveződések, magánhadseregek, terrorista alakulatok nyomulhatnak be, és megjelenik a nagyhatalmai rivalitás is. Az államkudarcok a gazdálkodás és ellátás teljes összeomlásával humanitárius katasztrófába fordulhatnak. Súlyos válságot hozhat akár egyetlen erőforrás, energiahordozó, nyersanyag vagy szolgáltatás hiánya, illetve a hozzáférés korlátozottá válása, például a vízhiány5, de nélkülözhetetlen erőforrás a technológiai vívmányokhoz, újításhoz, és beruházási pénzeszközökhöz való hozzáférést is. A nemzetközi pénzpiacok többé-kevésbé politika-független instabilitása is olyan globális válságokat generálhat, mint a jelenlegei gazdasági világválság, amely mögött az amerikai ingatlanhitel-finanszírozás kifulladása állt (Király–Nagy–Szabó, 2008: 573–621). A társadalmi-gazdasági komplexumok egyenlőtlen fejlődése, az eladósodás, a segélyfüggőség, a hiperinfláció szintén súlyos nemzetközi konfliktusok forrásai. A természeti környezet maga is erőforrás, sőt a humán és szociális működés legfontosabb erőforrása, amely minden emberi tevékenységgel alapvető kölcsönhatásban áll, helyi és globális szinten egyaránt. A – részben emberi tevékenységből – fakadó klímaváltozás, annak helyi időjárási és geológiai (szökőárak, földcsuszamlások stb.) következményei, az esőerdők kiirtása, a környezetpusztító nagyberuházások, egyes megújuló és meg nem újuló természeti erőforrások elapadása, a talajszennyezés jelenlegi és várható következményei mind globális társadalmi hatásokkal járnak, humanitárius katasztrófákat, fegyveres konfliktusokat idézhetnek elő. A – természetes és mesterséges – kórokozók által keltett járványok a humánbiztonságot fenyegetik. Következményeik enyhítése csak nemzetközi együttműködésben lehetséges. Ma már nem léteznek elszigetelt társadalmak, az erre tett utolsó kísérletek (például a Mao-korabeli Kína) fenntarthatatlansága már 1960-as években kiviláglott. A „világfalu” globális, regionális és lokális társadalmi és jelenségei hatalmas és sokrétű cirkulációban hatnak egymásra, majd ismételten vissza. A természetes fejlődésből eredő és mesterségesen létrehozott globális társadalmi egyenlőtlenségek kiegyenlítődését mély szociális feszültségek kísérik. A világnépesség demográfiai egyensúlytalansága, a globális szinten jelentkező demográfiai robbanás, egyes régiók súlyos túlnépesedése mellett más – különösen a legfejlettebb – régiókban súlyos nettó népességvesztéssel jár együtt. Ez ellenőrizhetetlen tömegmozgásokat generál, miközben a gazdasági egyensúlytalanság megbillenti a szaktudás természetes eloszlását. A soknemzetiségű államokban rendre etnikai konfliktusok robbannak ki, szeparatizmusok törnek felszínre, teret nyer a (globális) elszegényedés (Calzadilla, 5 Ehhez lásd: Glied, 2009. 108 | póczik szilveszter 2010). Az euroatlanti világ is válságban van. Szembetűnő a demokratikus értékvilág gyengülése. A pénzügyi válság rámutatott, hogy a nemzetközi pénzügyi szervezetek parancsszava felülírja a polgárok igényeit és a jogállami szabályokat, beleértve a tulajdonhoz fűződő jogokat is. A szociális piacgazdaság hanyatlásával a polgárok egyre kiszolgáltatottabbak a nagy multinacionális gazdasági szereplők érdekei szerint oligopolikusan szervezett gazdaságban. A fiatalokat hosszan tartó munkanélküliség sújtja, az időseket szociáldemográfiai okok és pénzügyi szervezetek törekvései miatt nyugellátásaik semmivé foszlása fenyegeti. A multikulturális társadalom illúziója szertefoszlóban van, a bevándorlókat és kisebbségeket kirívó hátrányok érik. A közhit szerint a hatalom ellenőrzésére hivatott médiák erős függőségben álló érdekközvetítőként lepleződnek le, a valóságról torzképeket közölnek6, manipulálnak, sőt rejtett információszerző eszközökkel magántitkokat fürkésznek ki. Szembetűnőek a társadalmi dezintegráció jelei: az identitás- és értékválság, perspektívátlanság, a demográfiai hanyatlás, a munkakultúra romlása, földrajzilag is elkülönülő életmódbeli és etnikai kisebbségek kialakulása, az integráció tudatos elutasítása (Sarrazin, 2010). Kelet-Európa egyes új uniós tagállamaiban csalódás váltotta fel a rendszerváltás fűzött reményeket, helyüket extrémizmusban manifesztálódó társadalmi harag vette át (Póczik, 2014: 72–92; 88–89), amihez a közbiztonság megrendülésének érzete társul. A biztonságtudományok kompetenciája a migrációkutatásban és migrációpolitikában Bár a globalizáció új irányokat szabott a nemzetközi migrációnak, a nemzetközi migráció azonban, amennyiben jelenkori trendjei fennmaradnak, új irányokat szabhat a globalizáció ismert tendenciáinak.7 A biztonságtudományra ezért is komoly feladatok hárulnak a globalizáció időszakában. A biztonságtudományok specifikus feladatai közé tartozik a migrációval kapcsolatos egységes kutatásmódszertan és fogalomkészlet kidolgozása, a rendszeres adatgyűjtés és -feldolgozás, valamint ezek eredményeinek elemzése és publikálása, ezek alapján a migráció globális és regionális tendenciáinak, nagyságrendjeinek, útvonalainak és más jellemzőinek felmutatása, a migráció hatásának elemzése a kibocsátó és fogadó területeken az állam, a társadalom, az egyes társadalmi alrendszerek és csoportok valamint az egyéni polgárok, illetve más migráns egyének és csoportok biztonságra nézve. Ehhez társul annak vizsgálta, hogyan befolyásolják a nem állami szereplők, szervezetek és érdekközösségek a migrációs stratégiák és politikák alakulását, valamint a kivándorlással, a bevándorlók hazatelepítésével kapcsolatos politikák és gyakorlatok összehasonlító elemzése, illetve innovációk, újszerű modellek, 6 7 Ld.: Luyendijk, 2008. Ehhez lásd: Badie–Smouts, 1998; Sassen, 2000. nemzetközi migráció, biztonságpolitika, biztonság | 109 jó gyakorlatok kidolgozása.8 Jelentős biztonságpolitikai vonatkozásokkal bíró külön szakterületet képez a migránsokkal kapcsolatos integrációs, együttélési és konfliktuskezelési stratégiák kidolgozása. Megjegyzendő, hogy a migrációval, szűkebben a bevándorlással kapcsolatban a tudományos elemzések szintjén is ellentmondó nézetek fogalmazódnak meg, amelyekben visszatükröződik egyfajta ideológiafüggőség, megjelennek a nyilvános társadalmi közbeszédben jellemző sarkított álláspontok. A bevándorlás megítélése az Európai Unióban is igen ellentmondásos, szükségszerűsége és pozitív hozadékai ellenére sokan csupán a szegénységből történő menekülés formájának, az Unió egészét és a tagállamokat egyaránt megterhelő, a biztonságot veszélyeztető jelenségnek tekintik. Uniós közös stratégia csak a menekültekkel és a határőrizettel kapcsolatban jött létre, miközben az egyéb migrációs ügyek nemzeti hatáskörben maradtak, hiszen a bevándorlással kapcsolatos egyes nemzeti érdekek között a kis előrelépések ellenére ma nem teremthető összhang. Az Unió migrációval kapcsolatos stratégiai alapdokumentumaiban (Tamperei Program, Hágai Program) és ezek kísérő dokumentumaiban rendre és hangsúlyosan megjelennek a biztonság erősítését, főként a nemzetközi terrorizmus, a szervezetet bűnözés és az illegális bevándorlás és munkavállalás leküzdését célul tűző szövegrészek. A migrációs nyomás csökkentése érdekében az Unió a migránsokat nagy számban kibocsátó területeken fekvő országokkal, különösen afrikai, karib-tengeri és csendes-óceáni államokkal nemzetközi megállapodásokat kötött.910 1 A migráció biztonságtudományi aspektusai – itthon A migráció biztonságtudományi aspektusait vizsgáló egyre izmosabb trend a rendszerváltás után rohamosan modernizálódó magyar társadalomtudományosságot sem kerülte el.10 Már az 1990-es évek elején több szerző foglalkozott a nemzetközi migráció közbiztonsági és szűken vett nemzetbiztonsági aspektusaival (Szabó Kovács, 1992: 66–72; Kőszegvári, 1993: 155–167; Szabó, 1993: 134–154). Ezzel szinte egyidejűleg a Honvédelmi Minisztérium Stratégiai és Védelmi Kutatóintézetében és az Országos Kiemelésű Társadalomtudományi Kutatások, később a KSH Népességtudományi Kutatóintézet keretében indultak hasonló tárgyú kutatások (Kiss–Horváth, 1993-1996). Magyarország csatlakozását az Európai Unióhoz, majd a schengeni határellenőrzési rendszerhez számos, a témába vágó konferencia és publikáció előzte meg, illetve kísérte, amelyek(b)en a migráció és biztonságpolitika jeles kutatói – Ritecz György, 8 9 10 Ld.: Petővári, 2010: 49. Ehhez lásd: Jagusztin–Bodnár, 2008a; 2008b. Ennek tudománytörténetét részletesen tárgyalja Szabó A. Ferenc. Ld.: Szabó A., 2006: 64–71. 110 | póczik szilveszter Hablicsek László, Tóth Judit, Sík Endre, Bólyai János, Tóth Pál Péter stb. – szólaltak meg. A Belügyi Szemle 1999. évi 1. száma kizárólag a migráció és biztonság témájával foglalkozó különszám volt, de még ugyanabban az évben több közlemény is foglalkozott a külföldiek rendészeti problémáival.11 Megszólaltak a témában a Magyar Külügyi Intézet, az ELTE és a Corvinus Egyetem szociológiai intézeteinek, valamint az MTA Nemzetközi Migrációs Kutatócsoportjának szakértői is. Az Országos Kriminológiai Intézetnek a jelen fejezet szerzője által vezetett kutatócsoportja 2008-ban monografikus formában tette közzé a migráció és biztonság témáját érintő eredményeit.12 Nem feledkezhetünk meg a HM Geoinformációs Szolgálatánál folyó kutatómunka eredményeképpen létrejött publikációkról, amelyek honvédelmi és békefenntartási feladatok kapcsán foglalkoznak egyebek között az észak-afrikai migráció részleteivel13, és a kicsi, de eredményesen működő kutatóműhelyekről, amilyen a Pécsi Tudományegyetem oktatói által létrehozott IDResearch Kft, amely jelentős kutató munkát végzett afrikai bevándorlók körében14, és a bevándorlókkal kapcsolatos toleranciára nevelés területén.15 A nemzetközi migráció a fejlett országok biztonságtudományi látószögéből A Földön korábban időszakosan működő kisebb és nagyobb migrációs ’szállítószalagok’ – ahogy az alábbi ábrán látjuk – ma már nem csak hogy egyidejűleg és folyamatosan működnek, hanem a korábbiakhoz képes összehasonlíthatatlanul nagyobb és strukturálatlanabb embertömegeket szállítanak (ld. az alábbi ábrát).1112131415 Az útra kelt embertömegek döntően a válságokkal és konfliktusokkal terhelt hátrányos helyzetű, alul- vagy legfeljebb közepesen fejlett régiók felől a békésebb területek, illetve a világgazdaság fejlettebb és legfejlettebb régiói, végcélként főként az úgynevezett világgazdasági centrum-országok felé mozognak, abban a reményben, hogy ott letelepedést, munkát, megélhetést, nyugodtabb életkörülményeket, jövőperspektívákat, egyszóval biztonságot találjanak maguk és családjuk számára. Biztonsági tekintetben mégis a kibocsátó területekkel határos országokban jelentkezik – különösen a kényszermigrációból (elűzöttek, menekülők) eredően – a legjelentékenyebb teher és fenyegetés, hiszen ezekben az országokban torlódik fel a legnagyobb kivándorlótömeg, annak kapcsán a legmagasabb szintű biztonsági 11 12 13 14 15 Például: Póczik, 1999: 28–44. Póczik–Dunavölgyi, 2008. Ld.: Besenyő, 2011: 51–75; 71. Ld.: Tarrósy–Glied–Keserű, 2011. Ez a munkaközösség működteti a www.ittvagyunk.eu honlapot, és az azon található Immigropoly nevű migrációs társasjátékot. nemzetközi migráció, biztonságpolitika, biztonság | 111 kockázat és a kivándorlók átmeneti ellátásával kapcsolatos költségvonzat (Póczik, 2008: 31–120; 61). A kivándorlók a kibocsátó területeken feszültségeket és konfliktusokat hagynak maguk mögött, ugyanakkor a célországokban számos esetben feszültségeket és konfliktusokat gerjesztenek, gyakran már puszta jelenlétükkel is. Mivel a biztonságnak objektív mérőeszköze nincs, a biztonság felfogása és értékelése biztonságtudományi elemzéseken, esettanulmányokon, becsléseken, kalkulációkon nyugszik, amelyek tartalma és hangsúlya politikai csoportosulásonként eltérhet, és el is tér.16 Annál is inkább, mivel a biztonság objektív mérésének nehézségéhez társul, hogy mára egyre inkább előtérbe kerülnek, sőt egyes szenzitív kérdésekben felül is kerekedhetnek a biztonság szubjektív összetevői. Ezekről pedig tudjuk, hogy diffúz természetűek, számos más irányú félelem, aggodalom, szorongás összegződik bennük. A fejlett világ pártpolitikai szféráiban ezért kétféle narratíva van jelen a bevándorlással kapcsolatban, „a migráció hasznos természetét és szabadságát hangsúlyozó, valamint a migráció kockázatait kiemelő s azt biztonsági oldalról megközelítő attitűd…” (Petővári, 2010: 42–43), de a migrációs diskurzusban egyre meghatározóbb a biztonsági megközelítés. Még inkább így volt ez a hidegháború időszakában, amikor a kommunista diktatúráknak a fogyasztási javak szűkössége miatt tömeges kivándorlással (a rendszerváltás előtt magyar köznyelvben: disszidálás) kellett volna szembenézniük, ha nem éltek volna a határforgalom legszigorúbb ellenőrzésének és a kivándorolni igyekvőkkel szembeni megtorlás eszköztárával17, másrészt a külföldieket, bennük kémet vagy diverzánst gyanítva, a legszigorúbb kontroll alatt tartották. Mai viszonyok között a világ fejlettebb régiói felé irányuló migráció nem annak jelentős részben illegális, jogszabálysértő jellege miatt vet fel kérdéseket, hanem tömeges, ellenőrizhetetlen és irányíthatatlan jellege miatt, amely – legalábbis potenciálisan és perspektívában – a célországok társadalmi stabilitását érinti. Ábra 1: Nagy migrációs mozgások a 21. század elején Forrás: Póczik (2008: 51) 16 17 Ld.: Albrecht, 2010: 17–35. Ehhez lásd: Hertle–Nooke, 2011. 112 | póczik szilveszter A migráció biztonságpolitikai értelmezése tehát nem új jelenség, csupán az utóbbi évtizedekben lezajlott események, társadalmi-politikai mozgások és átalakulóban lévő érdekstruktúrák miatt újra és egyre erősebben kapott hangsúlyt (securitization, nem túl szerencsés magyar fordításban: „biztonságiasodás”), azt a hatást keltve, mintha a migráció biztonságpolitikája – történelmi időben mérve – korábban nem létező, vadonatúj jelenség volna. Hogy ez mennyire nem így van, annak megértéséhez elegendő egyetlen pillantást vetni a Kárpát-medence jelenlegi etnikai térképére. A magyar etnikumú népesség az utóbbi 500 évben egyre inkább visszaszorult, sokhelyütt integrálóból integrálódó helyzetűvé, asszimilálóból asszimilálódóvá vagy asszimilálttá vált, jelentős részben idegen államok uralma alá került, de hasonló folyamatok zajlottak le más területek, egyebek között Koszovó, Bosznia, Macedónia, Kasmír vagy sok más egykori határrégióban is (Póczik, 2008: 31–120). A migráció, tehát a ki- és bevándorlás során egyes népességrészek földrajzilag elmozdulnak, átmenetileg vagy véglegesen települési területet változtatnak. Ennek során bonyolult mozgató és hatásmechanizmusok érvényesülnek, eseménysorok zajlanak. A migrációs eseménysora magában foglalja az új területen történő letelepülést, a honos népességgel kialakuló kapcsolatokat, a bevándorlók belső kapcsolatrendszerének szerveződését, a honos népesség belső viszonyaiban a migráció eredményeként létrejövő változást, a bevándorláshoz való alkalmazkodást, az igazgatási és rendészeti feladatok ellátását, bevándorlás-politika kialakítását stb. A bevándorlás és a bevándorlók által eleinte átmenetinek, majd később egyre inkább véglegesnek tekintett új lakóhelyen való letelepedés eredményeként etnokulturális kisebbségek jönnek létre, amelyek a többségi, domináns népességgel interakcióba lépnek, annak társadalmi folyamataiban egyre intenzívebb részt vesznek és az egyre szorosabb szociálökonómiai illeszkedés (integráció) lépcsőfokain áthaladva honos népcsoporttá válnak vagy asszimilálódnak, de előfordulhat, hogy idővel az egykori többséggel szemben maguk válnak domináns, esetleg ellenséges csoporttá (Póczik, 2011a: 35–51). A bevándorlók és a befogadó társadalom közötti kapcsolatot egyenlőtlen viszonyként és olyan potenciális konfliktusforrásként értjük meg, amely a viszonyrendszer mindkét szereplője számára tartogat kockázatokat. Az etnikai csoportok és az általuk hordozott valóságos minőségek, tulajdonságok és (a rendszerint a befogadó társadalom által) hozzárendelt értéktartalmak az adott befogadó társadalom pillanatnyi anyagi és lelki állapotától függően válhatnak demográfiai, szociológiai, gazdasági, társadalompolitikai, külpolitikai, igazgatási és rendészeti (belbiztonsági) vagy éppen katonapolitikai, tehát összességében biztonsági tekintetben releváns problémává. A bevándorlókhoz való viszonyt a bevándorlással kapcsolatos előnyök és hátrányok összevetése határozza meg. Ez a költség/haszon-elemzés történelmi tekintetben rendszerint elég rövidtávú ahhoz, hogy alig néhány évtized elteltével az adott pillanatban előnynek tekintett minőségek akár súlyos hátrányként lepleződjenek le, nemzetközi migráció, biztonságpolitika, biztonság | 113 vagy fordítva.18 Általános összefüggésként megfogalmazható, hogy minél nagyobbak a két csoport közötti különbségek és a két oldal egymáshoz fűződő elvárásaiban és érdekeiben mutatkozó eltérések, annál kisebb az integráció esélye, és annál nagyobb a konfliktus valószínűsége. Minél szélesebbre nyílik az olló két szára, a domináns népesség vagy annak mértékadó csoportjai annál inkább veszélyként érzékelik az adott bevándorló csoportot és szociális minőségeit. A bevándorló csoportok szociális státusza a befogadó társadalomban általában – legalábbis időlegesen – bizonytalan vagy kiegyensúlyozatlan. Ez a problematikus jelleg akkor válik nyilvánvalóvá, ha az adott etnikai csoport hosszútávon a többségi társadalommal szemben ellenérdekelt közösségként definiálja önmagát, vagy a többség tekinti őt ellenérdekelt közösségnek, vagy ha az adott bevándorló etnikum a befogadókkal szemben szembetűnően erőfölényes vagy súlyosan hátrányos pozícióban van, illetve, ha kiegyensúlyozatlan helyzete következtében egyes területeken aránytalan előnyöket élvez, másokon aránytalan hátrányokat szenved, miközben jelentős létszáma vagy népességbővülése is feszültségeket kelt. Egy bevándorló csoport akkor válik problematikussá, ha a társadalmi (közvéleménybeli, politikai, intézményi) közmegítélés szerint a vele kapcsolatos társadalmi hasznok és költségek egyenlege súlyosan negatív. Az ilyen csoportok léte és jellege ellenérzéseket, elzárkózó magatartást, bűnbak-mechanizmusokat kelt életre. Ezért az állam, annak politikai valamint igazgatási szervezetei joggal támasztanak igényt az érintett országba irányuló migráció ellenőrizésére és irányítására, valamint az ellenőrzés és irányítás céljait, elveit, szabályait és módszereit körvonalazó és a lehetőségekhez mérten tudományosan is megalapozott migrációs stratégia, illetve hosszú távú migrációs politika megfogalmazására, amelyben egy demokratikus társadalmi vita eredményeképpen létrejött konszenzus tükröződik. Ettől a politikai optimumtól azonban igen távol állunk, hiszen közismert, hogy az euroatlanti világban a bevándorlás a legkiélezettebb viták tárgyát képező problematika, amely keresztülmetszi az egyes politikai közösségek viszonylagos véleményegységét is. 18 Az ilyen társadalmi és történetszemléleti szemléletváltásokhoz lásd: Glatz, 2006: 3–5, 26; Portmann, 2006: 8. 114 | póczik szilveszter 2 Részletek Alexandra Fuller: Indián jelen c. tanulmányából (National Geographic. 2012. augusztus. 58-75.o.) Fehér Toll oglala sziú indián idestova 60 esztendős, 800 hektáros farmján él népes családjával a Wounded Knee-patak mellett. …. Kertjükben … sűrűn sarjadt a kender. … A II. világháború idején az Egyesült Államokban még támogatást kapott, aki kendert termesztett … 1970-ben azonban a csekély THC tartalmú ipari kender termesztését is betiltották. Az oglala lakoták vezetői 1998-ban … úgy döntöttek: törzsük termeszthet kendert. „Mi, lakoták éppen úgy önálló nép vagyunk, mint bármelyik ország lakói. Ebből pedig szerintem egyenesen következik, hogy a földemből úgy élek meg, ahogy akarok” – jelentette ki Fehér Toll. Hiába küldött nekik intő üzenetet Robert Ecoffey, az Indiánügyi Hivatal (BIA) Pine Ridge-i főfelügyelője, hiába hangoztatta, hogy az oglala sziúknak is be kell tartaniuk a szövetségi törvényeket, Fehér Tollék elvetettek félhektárnyi ipari kendert. Augusztus végén … a betakarítás előtt, helikopterek jelentek meg az égen, terepjárók özönlötték el a környéket: a Kábítószerügyi Hatóság (DEA), az FBI és a BIA ügynökei véget vetettek a kenderüzletnek. „Kísérlet volt ez arra, hogy végre a magunk lábára álljunk. Önállóságunk próbája volt ez, de úgy látszik, a kormány nem akarja, hogy pénzt keressünk és szabadok legyünk” – vonta le a tanulságot Fehér Toll. … A sziúk a 18. század fordulóján Minnesota nyugati préri-vidékein éltek. … gyalogszerrel üldözték a bölényt, … Amikor 1849-ben Kaliforniában, majd 1874-ben a Black-hegységben is aranyat találtak, a sziúk földjét elözönlötték az aranyásók …. Az addigi területi szerződéseknek ellentmondó törvények születtek, korlátozták a sziúk jogait, elbitorolták ősi földjüket, … a … telepesek gyakorlatilag kiirtották a bölényeket. … Miközben az Államok és a sziúk között létrejött, majd megtagadott szerződésekről beszélgettünk, a Black-hegység is szóba került. Szent helye ez az oglala sziúknak … Az 1868-as Fort Laramie-i szerződés kimondta, hogy a hegy a sziúk tulajdonát képezi; ám … a kormány magáévá tette a területet. Az indiánok … jó évszázadon át harcoltak, próbálták visszaszerezni földjüket. Az 1890-es aszály ínségbe taszította a Great Plains egyre kisebb és kisebb területeire szoruló sziúkat (addigra a Nagy Sziú Rezervátumot már hat kisebbre darabolta a kormány). Egyre … gyakrabban járták a szellemtáncot, a BIA embereit pedig egyre jobban idegesítette, hogy a sziúk csak gyűlnek és gyűlnek a prérin, tanácsot, útmutatást kérni őseiktől és a szellemektől. 1890. december 15-én a rendőrség emberei letartóztatták Ülő Bikát … Az akció véres összecsapásba torkollt: Ülő Bikát és hét társát meggyilkolták … … két hét múlva nemzetközi migráció, biztonságpolitika, biztonság | 115 … az Egyesült Államok 7. lovasezredének különítménye a Porcupine-pataknál rátalált Nagy Láb csapatára. … megpróbálták lefegyverezni őket. … Dulakodás támadt, … a katonák tüzet nyitottak. Mire eloszlott a lőporfüst, holtan feküdt a síkon Nagy Láb és csapata legalább 146 tagja. „Ki akartak irtani, be akartak olvasztani bennünket, megszegtek minden szerződést. Elvették lovainkat, betiltották nyelvünket, szertartásainkat. Szent vezetőinknek bujdosniuk kellett. Szokásaink mégis fennmaradtak, anyanyelvünket is megőriztük” – jelentette ki Fehér Toll. Az 1973-as tiltakozó akció … [sem] … vezetett eredményre: az Egyesült Államok kormánya nem orvosolta a szerződésszegéseket, az indiánok vezetői pedig tovább folytatták korrupt ügyleteiket. A lázadás csak újabb feszültséget, erőszakot szült: 1973 és 1976 között a Pine Ridge Rezervátumban sok gyilkosság történt, az országos átlag tizenhétszeresére rúgott az emberölések száma. Az Egyesült Államok Kongresszusa nagyon későn, 1978-ban fogadta el az indiánok vallásszabadságát kimondó határozatot; addig nem szegett törvényt, aki rítusukat gyakorló indiánokat háborgatott. … Az Egyesült Államok kontra Sziú Indián Nép ügyben 1980. június 30-án a Legfelsőbb Bíróság a földterület 1877-es értéke alapján 17,5 millió dollár kártérítést állapított meg az indiánok javára, valamint csatolta az összeg 103 évi kamatait; így 106 millió dollárra (nagyjából 24,5 milliárd forintra) nőtt a jóvátétel összege. A sziúk azonban nem fogadták el a pénzt. A Black-hegység nem eladó, jelentették ki, és nem is lesz az soha! … Obama elnök 2009-ben aláírt törvénye első ízben fogalmaz meg hivatalos bocsánatkérést „az erőszak, a mostoha bánásmód és a kirekesztés miatt, amelyet az őslakos népeknek kellett elszenvedniük az Egyesült Államok polgáraitól.” Nyaranta legalább ötvenszer tartanak Naptáncot a rezervátumban … kiválasztják a lélekben legérettebb férfiakat, akik elég erősek ahhoz, hogy jelképes értelemben föláldozzák magukat a közösségért, elviseljék az ezzel járó fájdalmakat. A kiválasztottak bőrébe csontpeckeket akasztanak, a peckekre kötelet kötnek, a kötelek másik végét a szent nyárfa ágaira hurkolják. A kiválasztottak ezután íjként megfeszítik testüket, bőrüket fölszaggatva letépik magukat a kötelekről. Bevándorló csoportok okozta feszültségek és konfliktusok a fejlett társadalmakban A mai – önmagukban is rétegzett és különféle céllal érkező – problematikus bevándorló csoportok jelentős részét háborús, politikai, szociális vagy gazdasági okok mozdítják ki eredeti hazájukból. Sok esetben szociális státuszuk eredetileg is bizonytalan 116 | póczik szilveszter vagy alacsony volt, származási helyükön is idegennek minősülő kisebbségiek voltak. A célországba való megérkezésükkor viszonylag szerény társadalmi tőkével19 rendelkeznek. Szellemi, anyagi és megélhetési kultúrájukban, a megélhetés struktúráiban, érték- és szokásrendszerükben elütnek a befogadó közösségtől, nehezen alkalmazkodnak a fejlett társadalmak bonyolult hierarchiáihoz és szigorú munkafegyelméhez. Sokszor vallási tekintetben is elütnek a befogadóktól. Az iskoláztatáshoz való viszonyuk is eltérhet a befogadó társadalométól, a gyermekek korai életkorában az iskoláztatására való felkészítés sem felel meg a befogadó társadalom elvárásainak. Higiéniai viszonyaik20, az egészségügyi ellátáshoz valamint a vagyoni értékekhez való viszony tekintetében is differenciák figyelhetőek meg. Az erőszakhoz való viszony, a fizikai erőszak hierarchiaképző szerepe is különbözhet a kibocsátó és befogadó társadalmakban. Háborús övezetekből érkező bevándorlók gyakran egyfajta erőszakkultúrát hoznak magukkal. Eltérő nemi és életkori szerepeik, családszerkezetük különbözőségei (nagycsaládi, több generációs együttélés, az idősek és a hagyományok megkérdőjelezhetetlen tekintélye, a családok eltartóképességéhez mérten túl sok gyermek, a háztartás és gyermeknevelés szerepeire korlátozott, kiszolgáltatott nő) hátráltatják a beilleszkedést és modernizációs folyamatokat. Mivel nem ritkán vidékies helyekről származnak, az urbánus világban nem ismerik ki magukat: a társadalmi térhez és intézményekhez való viszonyuk eltér a befogadó társadalomban megszokottól, ezért saját társadalmi teret és kvázi intézményi struktúrákat építenek ki, ami térbeli és strukturális elkülönülést, gettó-létet eredményezhet. E problémák megoldása, a beérkezők alkalmazkodásának és modernizációjának, integrációjának elősegítése társadalmi többletköltségekkel jár, amit a befogadó társadalmak nem szívesen vállalnak magukra, még ha az egyenleg másik oldalán jelentős hasznok ígérkeznek is. Intézményi, politikai és nemzetbiztonsági kockázatok, feszültségek A tömeges nemzetközi migráció fejlett célterületei, célállamok és államközösségek, kénytelenek a bevándorlás befolyásolása, tehát korlátok közé szorítása és irányítása (migration flow management) érdekében költséges és bonyolult intézményi struktúrákat létrehozni, üzemeltetni és ezeket folyamatosan modernizálni, fejleszteni. A jogi intézményrendszer magában foglalja a nemzetközi migrációra vonatkozó nemzetközi jog, államközösségi (pl. európai uniós) és nemzetállami jog előírásai mellett a vonatkozó bi- és multilaterális nemzetközi szerződéseket, valamint ez ezekhez csatlakozó eljárásjogi szabályokat és végrehajtási utasításokat. Ezek a szabályozók gondoskodnak a migránsok szegmentálásáról, aszerint, hogy (ki- és) bevándorlásuk legális vagy illegális / irreguláris keretek közt ment-e végbe, illetve a befogadó ál19 20 A fogalomhoz lásd: Füzér–Gerő–Sik–Zongor, 2006: 335-350. Ld.: Haour-Knipe, n.a. nemzetközi migráció, biztonságpolitika, biztonság | 117 lamban milyen státuszra tarthatnak igényt, illetve milyen jogcímen kaphatnak, ha kaphatnak, tartózkodás, letelepedési, munkavállalási és másfajta jogosultságot 21, valamint szociális ellátásokat és támogatásokat. A jogi intézményrendszert rendészeti, közigazgatási és szociális ellátást szolgáló intézményrendszer egészíti ki. A szakirányú rendészeti szervezetek, mint az EU-ban a például a Schengeni Határigazgatási és Információs Rendszer és a FRONTEX valamint az úgynevezett mélységi ellenőrzést végző más rendészeti szervek a nemkívánatos migráció meggátolását, a jogsértők, bűnözők, nemzetközi körözés alatt álló személyek kiszűrését, feltartóztatását, elfogását végzik. Tekintettel arra, hogy a tömeges és irreguláris bevándorlás során nagy számban érkezhetnek bűnelkövetők, terroristák, idegen országok vagy szervezetek érdekében munkálkodó titkos ügynökök, ipari kémek stb., a nemzetbiztonsági és más titkosszolgálatok a bevándorlók körében mindig intenzív munkát folytatnak, a rendészeti szervek ezekkel valamint a bevándorlási és menekültügyi hatóságokkal szoros együttműködve végzik a beérkezők ellenőrzését, elszámoltatását, szükség esetén nyílt és fedett felderítési és nyomozati eljárásokat folytatnak le. A bevándorlók egészségügyi ellátását erre szakosodott orvosi ellenőrző, járványmegelőző és gondozó hálózatok végzik (lásd az alábbi infoboxot), amennyiben rá vannak szorulva, humanitárius és szociális ellátásuk valamint a bűncselekmény áldozataivá váltak utógondozása a befogadó állomásokon (shelterek) történik meg. Bevezetésük a munkaerőpiacra a munkaügyi hivatalok speciális részlegeinek segítségével folyik. A karitatív és szociális ellátásban a hivatalok mellett jelentős szerepet játszanak nemzetközi és nemzeti civil szervezetek is.22 A fenti, távolról sem kimerítő intézményi tablót egészítik ki azok a jogi és intézményi keretek (speciális bíróságok, fegyintézetek stb.), amelyek a nemkívánatos személyek, az ellátásokkal visszaélők, bűnelkövetők vagy más jogsértők származási helyükre való visszajuttatását / kivándoroltatását készítik elő (kiutasítás, kitoloncolás, idegenrendészeti őrizet stb.) 21 22 A vonatkozó magyar szabályozásról átfogóan lásd: Dunavölgyi, 2008.; 2007. évi II. törvény a harmadik országbeli állampolgárok beutazásáról és tartózkodásáról, valamint a jogszabályi háttérhez: 2007. évi I. törvény - A szabad mozgás és tartózkodás jogával rendelkező személyek beutazásáról és tartózkodásáról, 113/2007. (V. 24.) Korm. rendelet a szabad mozgás és tartózkodás jogával rendelkező személyek beutazásáról és tartózkodásáról szóló 2007. évi I. törvény végrehajtásáról, 2007. évi II. törvény a harmadik országbeli állampolgárok beutazásáról és tartózkodásáról, 114/2007. (V. 24.) Korm. r. a harmadik országbeli állampolgárok beutazásáról és tartózkodásáról szóló 2007. évi II. törvény végrehajtásáról, 25/2007. (V. 31.) IRM r. a szabad mozgás és tartózkodás jogával rendelkező személyek beutazásáról és tartózkodásáról szóló 2007. évi I. törvény, valamint a harmadik országbeli állampolgárok beutazásáról és tartózkodásáról szóló 2007. évi II. törvény végrehajtásáról stb. Előbbiek közül széleskörű tevékenységével kiemelkedik a Nemzetközi Migrációs Szervezet (International Organization for Migration – IOM). 118 | póczik szilveszter 3 Ebola Fontosságuk miatt akár külön alfejezetet is szentelhetnénk ez egészségügyi kockázatoknak, azonban egy rövid válogatás az utóbbi idők sajtóhíreiből is meggyőzően bizonyítja ezek aktualitását. Az ebola vírus 1976-os azonosítása óta a 2014-es nyugat-afrikai járvány a legsúlyosabb. Guineából indult 2013 decemberében, és hónapok alatt továbbterjedt Libériába és Sierra Leonéba, majd megjelent Nigériában is. Szenegálból 2014 augusztusában jelentették a vírus felbukkanását. 2014. október 5-ig 8011 megbetegedést jegyeztek fel, ebből 3857 végződött halállal (48,1 %-os halálozási arány). A Nyugat-Afrikai Államok Gazdasági Közössége (ECOWAS), az Orvosok Határok Nélkül, a Nemzetközi Vöröskereszt és az Európai Bizottság segélyekkel és orvosokkal próbálja megfékezni a járvány terjedését. A betegségnek nincsen bizonyítottan hatékony gyógyszere. Kezdeti tünetei nem jellegzetesek, sokszor félrediagnosztizálják, a lázas beteget antibiotikummal, fájdalom- és lázcsillapítókkal, nyugtatókat, hányáscsökkentővel kezelik. A betegség mára az USA-ban és Európában is megjelent. Egy segélyszervezetnek amerikai orvosa és asszisztense Monroviában fertőződtek meg. Augusztusban mindkettejüket hazaszállították kezelésre, az atlantai egyetem kórházába. Miután a ZMapp nevű kísérleti gyógyszert kapták, felépültek. 2014. szeptember 4-én egy másik segélymissziós orvost szállítottak haza kezelésre Libériából, ő szintén túlélte a fertőzést. Azonban hamarosan megérkezett a negyedik, majd az ötödik amerikai állampolgárságú beteg is, akik Libériában kapták el a vírust. Thomas Duncan szintén Libériában kapta el, mielőtt Brüszszel érintésével családjához haza utazott Dallasba. Amikor orvoshoz fordult, antibiotikumokat kapott és hazaküldték. A kórház észlelte a hibát, és visszarendelte a beteget, családtagjait karanténba helyezték. Duncan, miután kb. 80 személlyel érintkezett hazaérkezése után, október 8-án meghalt. Október 12-én a Duncant kezelő egyik egészségügyi dolgozó is megbetegedett, és egy második ápoló tesztmintája is pozitív lett. Vélhetőleg az ápolók védőöltözet nélkül dolgoztak, a labormintákat a kórházi csőpostán továbbították, ami valószínűleg az egész rendszer megfertőzte. Augusztus 12-én elhunyt az első, majd szeptember 25-én a második spanyol beteg Madridban, de egyik ápolójuk is megfertőződött. Egy francia önkéntes egészségügyi dolgozó szintén Libériában fertőződött meg, de egy párizsi katonai kórházban kikezelték. Egy norvég orvos Sierra Leone-ban kapta meg a kórt, de tudunk brit és svájci betegekről is. Németországban a WHO Sierra Leonéban dolgozó szenegáli orvosa lett az nemzetközi migráció, biztonságpolitika, biztonság | 119 első páciens, de a WHO egy ugandai orvos kezelését is kérte Németországtól. Október 9-től az ENSZ egy 56 éves szudáni munkatársát kezelték Lipcsében, aki 14-én elhalálozott. Magyarországot még nem érte el az ebola. Az ÁNTSZ tájékoztatót készített az őszi tanévkezdésre az visszatérő afrikai egyetemisták kapcsán. E szerint kicsi a valószínűsége, hogy diákok hazánkba hurcolnák a betegséget. A nagyszámú afrikai hallgatót fogadó egyetemek felkészültek az esetleges fertőzésre. Óbudán egy maláriás nigériai lány, Debrecenben és Pécsett orvostanhallgatók influenzás megbetegedése okozott riadalmat. Az Egészségügyi Világszervezet (WHO) európai regionális igazgatója szerint elkerülhetetlennek látszik az Ebola terjedése Európában, a jövőben is lesznek importált esetek. Az Európai Unió úgy döntött, megerősíti az utazók és az egészségügyi szakemberek tájékoztatását. Obama amerikai elnök szerint a világ nem tesz eleget az ebola-veszély feltartóztatásáért, az Egyesült Államok azonban minden más országnál felkészültebb az ebola fenyegetésével szemben. Források: Origo. WHO: Elkerülhetetlen az ebola terjedése Európában; Elérte Európát is az ebola; Az USA-ban is megjelent az ebola. Elérés: www.origo.hu (Letöltve: 2014.10.09.) Index. Lipcsében kezelnek egy ebolafertőzöttet. Elérés: index.hu (Letöltve: 2014.10.09.) Magyar Hírlap. Meghalt a Lipcsében kezelt ebolás beteg. Elérés: magyarhirlap.hu (Letöltve: 2014.10.09.) Wikipedia. 2014-es nyugat-afrikai Ebola-járvány. Elérés: hu.wikipedia.org (Letöltve: 2014.10.09.) A bevándorlók előbb-utóbb szükségszerűen az asszimiláció vagy identitásőrzés, illetve az integrációs versus önkéntes elkülönülés (szegregálódás) dilemmája elé kerülnek. Előfordulhat, hogy a bevándorlók idővel az egykori többségi népességgel szemben – akárcsak regionális vonatkozásban is, ahogy ezt Európa nagyvárosainak egyes kerületeiből ismerjük – maguk válnak számbeli többségben lévő domináns csoporttá, ami a másik oldalon a demográfiai térvesztés kockázatát jelenti. A domináns társadalom ellenreakcióját válthatja ki, ha a bevándorló etnikumban annak veszélyét véli felismerni, hogy az módosítja vagy alapvetően megváltoztatja a társadalom jellegzetes – a többség szemében értéknek számító – rasszbeli, etnikai, nyelvi sajátosságait, 120 | póczik szilveszter ugyanis ezek, a kulturális sajátosságokhoz hasonlóan, a társadalmi státusz lényeges és demonstratív elemei. A regionális etnokulturális zárványcsoportok szaporodása vagy növekedése, az általuk képviselt vagy rajtuk keresztül kialakuló versenyhelyzet pedig e hatalmi (domináns) státusz szimbólumait teszik viszonylagossá, ahogy azt a minaretépítés vagy a fejkendőviselés körüli viták szemléltetik.23 Megfelelő feltételek fennállás esetén a bevándorolt és tartósan letelepedett etnokulturális csoportok izmosodó erőcsoportként idővel a kialakult politikai erőviszonyok és intézményrendszer megváltozását igyekeznek elérni. Az Egyesült Államokban ma nem nyerhető választás a színes bőrű és különféle etnikai hovatartozású választók támogatása nélkül. Az új politikai erőcsoportként fellépő etnikai pártok megjelenése engedményekre kényszeríti a politikai játéktér régebbi tagjait, a politikai színpad többszereplőssé válásával éleződhetnek a belső politikai érdekharcok, elmélyülhet a politikai fragmentálódás, a politikai verseny etnikai jelleget ölthet. Ennek ellensúlyozása érdekében az állam kénytelen új együttélési modelleket kidolgozni, vagy ilyeneknek teret engedni, ahogy erre a multikulturális társadalom modellje24 szolgáltat példát. A bevándorolt közösségek eleinte általában a helyi politikában lépnek fel, igyekeznek artikulálni igényeiket, a későbbiekben azonban országos belpolitikai tényezővé válhatnak, és szerepet játszhatnak a jelentős igazgatási döntések meghozatalában is. Az etnokulturális csoportok érdekartikulációja adott esetben a jelentős társadalmi költségekkel kialakított jogrendszer (jogegység) bomlását, idegen jogelemek beépülését, jogkorlátozást vagy többletjogok biztosítását is eredményezheti. Súlyos veszély, ha bizonyos etnokulturális csoportok igényeik kielégítetlensége miatt belső felforgató erők szövetségeseivé válnak. Előfordulhat, hogy valamely ország idegen etnikai csoportok, és rajtuk keresztül idegen politikai érdekek ütközőterepévé válik, amit jól példáz a kurdok és törökök 25, szerbek és albánok közötti villongás Nyugat-Európában, valamint az e csoportok nemzeti törekvéseinek finanszírozására szolgáló szervezett bűnözői aktivitás. A nemzetbiztonsági kockázatokat gyarapítják azok a földalatti kulturális és politikai mozgalmak, valamint fundamentalista vallásközösségi tevékenységek, amelyek hajlamosak politikai erőszak, terrorista eszközök alkalmazására.26 A fontos nemzetbiztonsági kockázatok között kell említenünk a védelmi képességének gyengülését. Adott esetben egyes etnokulturális bevándorló csoportok, miközben élvezik a többségi társadalom védelmét és szolgáltatásait, jelentős 23 24 25 26 Például az Egyesült Államokba bevándoroltakkal és kisebbségekkel kapcsolatos kockázatokról, konfliktusokról és megoldásokról átfogó kép nyerhető a http://usa.usembassy.de/gesellschaft.htm címen. Ld.: Amin, 2003: 13–35. Ld.: Skubsch, 2000. Vö.: Ulfkotte, 2003. nemzetközi migráció, biztonságpolitika, biztonság | 121 kockázataik miatt nem vehetőek igénybe nemzetvédelmi feladatokra. Előfordul, hogy egyes etnokulturális csoportok maguk válnak az állam felbomlasztására, az államterület felszabdalására törekvő centrifugális erővé, illetve idegen hatalom eszközeként a befogadó állam ellen szerveződnek meg. Tehát az etnikai tényező a nemzetbiztonságot és a külpolitikai orientációt erősen befolyásoló, idegen hatalmi érdekek érvényesülését elősegítő, a biztonságot gyengítő tényező lehet.27 Hármas, egyszerre politikai, nemzetbiztonsági és közbiztonsági (ld. alább) kockázatként értékelhetőek azok az újonnan megjelenő, szélsőséges ideológiákat valló politikai csoportosulások, amelyek rasszista vagy szociális alapon a migránsokat és befogadásukat általánosságban támadják, bevándorlókkal szembeni gyűlöletcselekményeket követnek el vagy ilyeneket igazolni igyekeznek, populista propagandájukkal pedig képessé válhatnak széleskörű népszerűség birtokában akár a parlamenti képviselet vagy a kormányhatalom közelébe jutni. Közbiztonsági kockázatok A közbiztonsági kockázatok a kibocsátó társadalmakban normakövetőnek, de a befogadó társadalmakban normaszegőnek minősülő cselekményekből, továbbá az egyenlőtlen társadalmi esélyhelyzettel összefüggő normaszegő magatartásokból adódnak. A normaszegések részben kulturális konfliktusként, részben esélypótló magatartásként magyarázhatóak. A kulturális konfliktusok elmélete két lényegi állítást fogalmaz meg a bevándorló csoportokban előforduló magas bűnözési mutatók magyarázataként. A bevándorlást követő szociális, gazdasági és kulturális bizonytalanság periódusában, majd a kulturális modernizáció és gyors mobilizáció egy-két generációban lejátszódó folyamata során a bevándorló csoport tagjai a kétfajta civilizáció között elterülő szűk mezsgyére csúsznak. Saját eredeti etnikai kultúrájuk, normarendszerük és társadalomszervezetük erodálódik, miközben az új helyzetükhöz való alkalmazkodásuk még fejeződött be. Átmenetileg instabil társadalmi státuszuk és orientációs mintáik identitászavarok és normaszegések forrásává válnak. Hiányos integrációjuk, szocializációjuk, alulképzettségük és alulfoglalkoztatottságuk következtében nem képesek kielégíteni növekvő igényeiket, ezért sokuk törvénytelen eszközökkel igyekszik áthidalni a saját szegényes létmódja és a többségi társadalom viszonyai között húzódó szakadékot.28 A tömeges bevándorlás gyakran együtt jár illegális migrációs és emberkereskedelmi hálózatok, valamint új, kultúra-specifikus bűnözési formák és módszerek megjelenésével. Ezek széles skálán variálódhatnak a kábítószerek használatán és kereskedelmén, újfajta erőszakos cselekményeken keresztül újfajta bűnszervezeti formákig. A bűnözés egyes szegmensei etnikai színezetűvé válnak: egyfelől a bűnöző 27 28 Vö.: Jászi, 1918; 1983. A kulturális konfliktusok elmélete Karl Marx, Max Weber és Georg Simmel szellemi hagyatékából vezethető le, fejlődéséhez lásd: Sellin, 1938; Vold, 1958. Összefoglalóan: Kimmel, 2000. 122 | póczik szilveszter tevékenység szervezésének alapja az etnikai hovatartozás lesz, másfelől a térbeli elkülönülés, valamint a bűnszervezetek rivalizálása következtében az áldozattá válás is etnikai jelleget ölt. Az elkövetői oldalon mutatkozó legfontosabb kockázatok a galeri-bűnözés kialakulása, az erőszakos és vagyon elleni bűnözés, a lokális és nemzetközi szervezett bűnözésbe való bekapcsolódás, a korrupció növekedése, a magas cselekményi és elkövetői látencia, és súlyos etnikai felül-reprezentáció a büntetőeljárásokban és büntetés-végrehajtási intézetekben. Ezt tapasztaljuk az USA-ban az afro-amerikaiak, latinok, indián őslakosok, Ausztráliában az aborigin őslakosság, Franciaországban az észak-afrikai eredetű népesség, és általában az egykori gyarmattartó államokba bevándorolt gyarmati népesség esetében mindenütt. Az áldozati oldalon szétválnak az interetnikai (etnikumok közötti) és intraetnikai (etnikum belüli) cselekmények. A többségi társadalom számára a kisebbség egésze bűnöző, bűnözési félelmeket gerjesztő csoportként jelenik meg, ami a többség fokozódó elzárkózását, a bevándorolta kirekesztését eredményezi. Az oki és következményi hátrányokból az elsődleges és másodlagos diszkrimináció, hátrányos helyzetek láncolata jöhet létre. Az egyes bevándorolt etnikai csoportokkal kapcsolatos problémák által a többségi társadalomban kiváltott ellenszenv spontán vagy szervezett megnyilvánulása az idegenellenesség: gyűlöletbeszéd, gyűlöletcselekmények, rasszista propaganda vagy terror. Ennek ellenhatásaként általában megjelenik az ezek elhárítására, megbosszulására irányuló ellenerő. A hamis sztereotípiák, előítéletek, stigmatizációs mechanizmusok keletkezésének okait, működésük sajátosságait az úgynevezett címkézés-elmélet 29 tette vizsgálat tárgyává. Az idegenellenes előítéletesség az idegent faji vagy etnikai jellegeinél fogva alsóbbrendűként különbözteti meg, ebből eredezteti negatív tulajdonságait, egyebek között a bűnözési hajlamot. Az ezzel kapcsolatos statisztikai adatok mindig többszörös ellenőrzésre szorulnak, mivel a látható különbözőségen nyugvó szelektív észlelés, a kisebbségek jogérvényesítésbeli gyengesége, a bűnüldözésben és igazságszolgáltatásban érvényesülő elfogultság valamint az adatgyűjtő hatóságok beállítódásai torzító tényezőként jelentkezhetnek. Olykor a nemzet- és közbiztonság védelmére hivatott szervezetek az etnokulturális csoportokkal összefüggő biztonsági veszélyekre hivatkozva igyekeznek növelni forrásaikat és ellenőrzési jogosítványaikat, ezért közvetve érdekeltek lehetnek a megbélyegzési mechanizmusok fennmaradásában. Gazdasági feszültségek és kockázatok A nemzeti erőforrások, tőkék és tőkejövedelmek aránytalan és egyenlőtlen megoszlása a többségi és bevándorló csoportok között az utóbbiak hátrányainak növekedését eredményezheti, a munkaerőpiacon pedig egyensúlyi problémákat generálhat. 29 Az elmélet a társadalmi interakciók elméletének egyik leágazása. Ld.: Goffman, 2003. nemzetközi migráció, biztonságpolitika, biztonság | 123 Az alulképzett munkaerő képében megjelenő etnokulturális csoportok részben nem képesek versenyképessé válni a munkaerőpiacon, részben alacsony bérigényükkel túlzott versenyelőnybe kerülhetnek a hazai munkavállalókkal szemben. A munkavállalók képzettsége, szociális és kulturális jellegei befolyásolják a vállalatok és a nemzetgazdaságok regionális és nemzetközi versenyképességét.30 A nagymértékben eltérő kultúrájú, integrációs nehézségekkel küzdő etnokulturális csoportok körében illegális áru-, tőke-, és munkaerőpiacok keletkeznek, amelyeken nagy tömegben cirkulálnak illegális, adózatlan javak és jövedelmek, miközben további vonzóerőt képeznek a szabályozatlan, illegális bevándorlás számára. A bevándorlók által a legális és illegális piacokon megtermelt jövedelmek jelentős része nem forog vissza a befogadó társadalom gazdasági körforgásába, hanem elhagyva az országot idegen piacokon hasznosul, ahogy ez a megélhetési rizikókat csökkentő családi migrációs stratégiák esetében látható. A szociális biztonságot fenyegető veszélyek A szociális biztonságot érintő legfőbb kockázat a befogadó társadalom szociális egyensúlyának megbomlása, a bevándorlók leszakadása vagy aránytalan előnyökhöz jutása, ami részben a szociális gondoskodási rendszerek teljesítőképességével vagy funkciózavaraival függ össze. Ma a fejlett társadalmakban a szociális biztonság szubjektív érzete szinte kizárólag a birtokolt fogyasztási javak mennyiségének függvénye. Mivel azonban a fejlett államok többsége egyben jóléti állam is, az egyén által megszerezhető anyagi javak bősége nem kizárólag az egyéni munkateljesítmény eredménye, hanem a jólétiséget fenntartó állami újraelosztásból származó transzfereknek köszönhető. Az ilyen redisztribúciós rendszerek erősen vonzzák a bevándorlókat, hiszen alacsony jövedelmeik kiegyenlítésére számíthatnak, létszámuk aránytalan megnövekedése azonban azzal a veszéllyel fenyeget, hogy az állam szociális vállalásai teljesítése közben képtelenné válik a korábban megszokott szociális ellátásokat továbbra is biztosítani az őshonos lakossága számára (Petővári, 2010: 65). Ma, a jóléti rendszerek lassú leépülésének időszakában a piacképes szakismeretekkel bíró bevándorlók megjelenése az általános bérszínvonal csökkenését eredményezheti, ezért a munkaadók inkább a bevándorlás támogatásában, a munkavállalók inkább annak visszaszorításában érdekeltek. Az élesedő munkaerőpiaci konkurencia a társadalom egyes csoportjai közötti különbségek hirtelen és aránytalan megnövekedését hozhatja. Ez az érdekérvényesítési képességek, valamint az anyagi és szimbolikus javakhoz való hozzáférés területén a társadalom szétforgácsolódását, az előnyös és hátrányos helyzetűek éles szociális és térbeli elkülönülését, szegregációt, az integrációs és participációs folyamat zavarait eredményezhetik. 30 Vö.: Sarrazin, 2010. 124 | póczik szilveszter Kulturális veszélyek A széles értelemben vett kultúra magában foglalja az általánosan elfogadott köz- és magánéleti viselkedésmintákat, a munka- és piackultúra, a kommunikációs kultúra szabályait, a nemek közötti kapcsolatok érték- és normarendszerét, a technikai eszközök használatának és a társadalmi szolgáltatások igénybevételének ismeretét, röviden az egyéni és csoportos viselkedés mikro és makro szabályainak összességét. Ezek megsértését a migránsokat befogadó közösség egyéni és csoportos szinten fenyegetésként érzékeli, de hasonló mondható el a bevándorló közösségről is. Az ebből eredő feszültségeket foglaljuk össze a közbiztonsági kockázatokat tárgyaló részben már említett kulturális konfliktusok fogalma alatt. Súlyos kockázatokat rejt a kulturális, különösen az oktatási és művelődési szolgáltatásokhoz való hozzáférés egyenlőtlensége és aránytalansága a befogadó társadalom és a bevándorló (etnokulturális) csoport tagjai között. A más etnikai és szellemi kultúrához tartozók a befogadó társadalmi többség számára a fennálló kulturális dominancia megszűnésének képzetét idézhetik fel. A társadalom történelmileg kialakult kulturális sajátosságainak, értékrendjeinek megváltoztatásával fenyegető csoportot az értékmotivált módon viselkedő többség mindig nagyobb kockázatként kezeli, mint a többség számára kevésbé átlátható gazdasági kockázatokat, hiszen a társadalmi különbözőség, az fölé- és alárendeltség viszonyrendszere ezeken keresztül folyamatosan manifesztálódik. A társadalom kulturális szétforgácsolódása, multikulturális össztársadalmi vagy regionális társadalmi képletek kialakulása a többség által értéknek tartott (közelítőleges és látszólagos) unikulturalizmus helyett, legalábbis a hozzászokás és tolerancia kialakulásának periódusában, súlyos kulturális identitásproblémákhoz és konfliktusokhoz vezethet. A kulturális konfliktus sajátos, de rendszerszerűen jelentkező válfaja az a helyzet, amikor a bevándorlók első nemzedéke viszonylag konfliktusmentesen illeszkedik a befogadók társadalmához és kultúrájához, míg második generációja – részben saját (látszólagos) integrációs kudarcai, részben ősei kultúrájának vonzereje miatt – szüleinél mélyebb integráltsága ellenére súlyos konfliktusokba kerül a befogadó társadalommal, vagy annak kultúráját elutasítva elvi (például vallási) alapon egyenesen szembehelyezkedik azzal, amire számos példát találunk az Európába érkezett muszlim bevándorlók második nemzedékében. A kulturális, főleg iskolázottsági egyenlőtlenségek közvetlenül is visszahatnak a befogadó társadalom, gazdasági viszonyaira. Egyes elemzések a bevándorlás hatásai között tartják számon a fejlett európai, például a kiemelkedő német munkakultúra és műszaki ismeretek mérhető hanyatlását, valamint ezzel összefüggésben versenyelőnyeinek csökkenését a nemzetközi konkurenciával szemben.31 31 Vö.: Sarrazin, 2010: 51–102; 151–186. nemzetközi migráció, biztonságpolitika, biztonság | 125 Alkalmazkodás, integráció, biztonsági feszültségek és kockázatok A bevándorlókkal összefüggő kockázatok értékelése a valós versenyhelyzet és a társadalmi viszonyok egészének megítélésbeli különbségeitől függően a befogadó társadalom különböző rétegeiben eltérő lehet. Az idegenek által keltett szociális fenyegetettségérzet a befogadó társadalom egyes csoportjaiban ezek társadalmi státusza és versenypozíciója szerint változik. A befogadó társadalmak alkalmazkodási mechanizmusai a döntéshelyzetben lévő politikai, társadalomszervező és igazgatási tényezők valamint ezek társadalmi bázisainak érdekeitől és vélekedésétől függően széles skálán mozoghatnak. A kockázat- és konfliktuskezelési megoldások eszközrendszerei részben a központi állami és lokális igazgatási intézményrendszeren keresztül, részben a civil társadalom intézményein valamint spontán megmozdulásain keresztül érvényesülnek. A megoldási és szabályozási minták a politikai berendezkedéstől függően változnak, az autoriter, etnocentrikus politikai rendszerek történelmi távlatú, gyors, drasztikus, rendeleti jellegű megoldásokra törekszenek, ami egyes kisebbségi csoportokat akár fizikai létükben veszélyeztethet. A demokratikus jogállamok inkább a konszenzusos-integratív és esélykiegyenlítő megoldásokat részesítik előnyben, hiszen a 20. század második felében a történelmi tapasztalatok nyomán a centralizált nemzetállam gondolatának helyébe a liberális és szociális állameszme házasságából születetett multikulturális pluralista jogállam koncepciója lépett (Takács et al., 2005). A pozitív diszkrimináció (affirmatív intézkedések) célja a társadalmi egyenlőtlenségek intézményes kiegyenlítése a rászorulóknak nyújtott gazdasági, szociális és más kompenzációk segítségével. Ennek következtében azonban újabb feszültségek keletkeznek 32, a társadalom két ellenérdekelt részre bomlik: támogatottakra és nem támogatottakra, önmagukat fenntartani képesekre és a segélyből élőkre. A kettősmérce nem csak a támogatásból kirekesztettekre nézve diszkriminatív, hanem a munkaerő-piacra is hátrányos, mivel kétsebességes intézményrendszert teremt. A pozitív diszkrimináció célcsoportjaiban akadnak, akik visszaélve a lehetőségekkel hatalomra és kiváltságokra törekszenek. A pozitív diszkriminációval szemben megfogalmazott legsúlyosabb, empirikusan is alátámasztott kritika szerint a rendszer nem a rászorulókat támogatja, hanem a hátrányos helyzetűnek minősített csoportok elitjeit privilegizálja, akik amúgy is hozzáférnének az előnyökhöz, így viszont kétszeresen élvezik azokat (Sowell, 2004). A leggazdagabb társadalmak a második és harmadik világból toboroznak különlegesen és magasan képzett szakembereket a hazai képzés által lefedetlen munkaerőpiaci szegmensekben (informatika, technológiai innováció) E transznacionális elitmigráció létszáma alacsony, önmagában nem képez etnokulturális csoportot, beállítódásai erősen kozmopoliták. Mivel jövedelmeik és megtakarításaik jelentős része a kibocsátó területen hasznosul, a kibocsátó és fogadó országok 32 Vö.: Guigou–Chevenement, 1999: 3–72. 126 | póczik szilveszter mérlegében az alulfejlett világ felé visszacsorgó tudástranszferek révén is egyfajta ’win-win’ helyzet érvényesül, bár rizikótényezőt jelenthet a védett ipari és katonai technológiákhoz való hozzáférésük (Hunger, 2000: 7–22). Akad rá példa, hogy etnikailag zárt, fejlett munkakultúrájú csoportok kerültek modern környezetbe, mint például a külföldön letelepedett japán, kínai, koreai és vietnámi közösségek. E zárt, belsőleg erősen strukturált, hierarchizált és szolidáris közösségek mereven ragaszkodnak család- és közösségorientált életmódjukhoz, hagyományos kultúrájukhoz és értékrendjükhöz, térben elkülönülő, kulturális kódokkal körbebástyázott elkülönülő társadalmat teremtenek, amelyek leképezik a kibocsátó terület társadalmi viszonyait, miközben hatékonyan lefedik a munkamegosztásban és iskoláztatásban való részvétellel megnyíló integrációs felületeket. A befogadó társadalom általában kevéssé ismeri e zárványtársadalmak működési mechanizmusait, például a bűnüldözés nem szerez tudomást a közösségen belüli bűnelkövetésről sem, azt a közösség igazságszolgáltatási és konfliktuskezelési rendszerei kezelik. A kifelé érvényesített kommunikációs tabukat az is indokolja, hogy a közösségnek létfontosságú érdeke a makulátlanság látszatának őrzée. Fejlett munka- és gazdálkodáskultúrájuknak köszönhetően rendkívül gyorsan halmoznak fel rendkívüli tőkéket, amelyeket részben a közösségen belül, részben a befogadó társadalom pénzvilágában, részben eredeti hazájukban ruháznak be. E közösségek csak több generációnyi idő alatt, akkor is csak igen lassan indulnak bomlásnak, de a globalizáció hatására egyre több fiatal válik ki belőlük és törekszik a befogadó társadalomba való integrációra, ezért a kvázi kulturális konfliktusok inkább belső nemzedéki konfliktusok formájában vannak jelen (Charney–Yeoh–Tong, 2003). A modernizációban és integrációban kevésbé sikeres bevándorló csoportok körében rendszerint halmozottan mutatkoznak a modernizáció negatív kísérőjelenségei. Az átmenetileg féloldalas modernizáció, a szükséges készségek csupán részleges birtoklása a kevésbé sikereseket a modernitás által létrehozott illegális struktúrákba, nem utolsó sorban a (szervezett) bűnözői világba való beilleszkedés felé tereli. A negatív modernitás útjára lépés esetében fennáll a veszély, hogy az adott periférikus helyzet és ahhoz illeszkedő magatartásforma több nemzedékre meghatározóvá válik. Az integrációban sikertelenek bevándorló csoportok idővel ellentársadalommá válhatnak, amely saját független intézményrendszer kialakítására, izolációra, tudatos szubkultúra-építésre törekszik, sőt, esetleg az őt körülvevő társadalom ellenségeinek szövetségeseként határozza meg sajátmagát.33 33 A probléma hazai vetületéhez lásd részletesen: Póczik, 2003; 1999b; 2004: 53–68. nemzetközi migráció, biztonságpolitika, biztonság | 127 Nemzetközi fellépés, nemzetbiztonsági és rendészeti munka a migráció kezelésében A mai globális világban a bevándorlási célterületekre irányuló szabályozatlan migráció (migrációs nyomás) enyhítésének egyik legfontosabb eszköze a migránsokat tömegesen kibocsátó területek biztonságának növelése, erősítése, mindenekelőtt a regionális konfliktusok, az államcsődök, államkudarcok, a bukott államokban kibontakozó polgárháborúk és az azok nyomán kiszélesedő humanitárius katasztrófák megelőzése, illetve a már bekövetkezett konfliktusok befagyasztása, és a katasztrófák enyhítése, felszámolása. Ennek elemei lehetnek a nemzetközi szervezetekre, szerződésekre és mértékadó nemzetközi jogra támaszkodó diplomáciai, humanitárius, végszükség esetén katonai eszközök. A katonai területen ezt a cél szolgálják a nemzetközi békefenntartó (peace keeping), ritkábban béketeremtő (peace making), együttesen elnevezéssel béketámogató akciók. Az utóbbi két évtizedben ismerkedhettünk meg a humanitárius háború fogalmával, amely egyfelől a tömegkatasztrófa, népirtás, etnikai üldözés vagy tisztogatás és kényszermigráció megelőzésére vagy megszakítására irányuló offenzív katonai intervenciót jelenti, más felől – a fogalom ironikusan önellentmondásos jellegéből adódóan – az emberbaráti indokokra hivatkozó, de cinikus és meztelen hatalompolitikára utal. 34 Az állam, ahogy utaltunk rá, „ígéretet tesz és kötelezettséget vállal a biztonság, vagyis olyan keretfeltételek fenntartására, amelyek lehetővé teszik a polgárok fizikai, szociális és gazdasági biztonságát, megfelelő életminőségük fenntartását, sorsuk előrelátó tervezését”. A mai helyzetben, különösen 2001. szeptember 11. után minden korábbinál sűrűbb szövetű „biztonsági architektúra” épült ki, amely összefüggő rendszerben egyaránt felelős a külső és belső biztonságért, beleértve a közrend védelmét is (Albrecht, 2010: 17–35). Ennek jegyében minden korábbinál intenzívebb titkosszolgálati munka folyik a bevándorolt közösségekben, szaporodásnak indultak azok a rendőri és katonai szakterület között átmenetet képező gyors reagálású alakulatok (mint Magyarországon a Terrorelhárítási Központ – TEK), amelyek a kritikus infrastruktúrák 35 védelmében, valamint terroristák és azok módszereit alkalmazó (nemzetközi) szervezett bűnözői csoportok ellen egyaránt sikerrel bevethetőek. Az egyre hangosabb kritikák ellenére az utóbbi évtizedben rohamos fejlődésen mentek keresztül a biometrikus azonosítást szolgáló, valamint az etnikai profilalkotási módszerek. A biztonság kérdéseire specializált tudásműhelyek eredményeire és a lakosság szubjektív (és gyakran irracionális) félelmeire hivatkozva a biztonságpolitikával gyakorlatban foglakozó hivatali elitek korábban elképzelhetetlen mértékben tágították ki pénzügyi bázisaikat és hatalmi jogosítványaikat, szűkítették a szabadságjogokat, miközben mindennek költségeit a polgárokra hárították. Felismerték, 34 35 Ld.: Goodman, 2006: 107–141. Ehhez lásd: Póczik, 2014: 72–92. 128 | póczik szilveszter hogy a félelmek expanziója a biztonságtudományt a kockázati társadalom szubjektíve konstruált körülményei között a társadalomtudományok egyik alárendelt rendszeréből azok ernyőrendszerévé emelheti (Pap, 2012). Másfelől azonban a hatékony rendészet iránti igény, a megtorló bűnüldözés és büntető igazságszolgáltatás válsága, valamint az a felismerés, hogy a 21. századi bűnözés legnagyobb volumene a leszakadó rétegek kriminalitása lesz, felvetette a kriminalitás mögötti problémák szociológiai és közhatalmi megközelítésének összekapcsolását.36 A bűnözési félelmek és aggodalmak rontják a polgárok életminőségét, összegződik bennük a valós és – a közvetlen szociális környezet által közvetített – áttételes sértetté válás, a lakókörnyezet lepusztulásával, társadalmi rendjének megingásával kapcsolatos aggodalom, a tömegtájékoztatás által gerjesztett morális pánik (Korinek, 1995), ami idegenellenességet, bűnbakképzést, agressziót eredményezhet, a bűnözést etnikumközi feszültséggé transzformálhatja, jóllehet az általában problematikusnak tekintett bevándorló közösségek és a befogadó társadalom viszonya nem általában konfliktusos, sőt az azonos lakóhelyen élők között gyakran inkább szolidaritás mutatható ki. Az igazságszolgáltatás viszont egyfelől eredménytelenül bünteti a szükségszerűen visszaeső hátrányos helyzetűeket, másfelől a politika a többségi társadalomtól, leginkább annak alsó rétegeitől belátást, megértést és türelmet kér: „a megkárosított szegényektől toleranciát vár a náluk még szegényebbekkel szemben” (Korinek, 2006: 247–267). Ez megalapozta azt a következtetést, hogy a rendészetet lokális, közösségorientált módon kell újragondolni, átszervezni. A polgárok bevonása és ellenőrzési funkciókkal való felruházása a rendészeti munkában egyúttal a rendőrség átláthatóvá és demokratikusabbá tételét, civil kontrollját is megkövetelte. A közösségi rendőrségnek alkalmassá kellett válnia a bevándorlókkal kapcsolatos közbiztonsági kérdések kezelésére, hiszen a bűnözési félelem sokhelyütt a bevándorlóktól / kisebbségektől, azok bűnözésétől való félelmet, más oldalról viszont a kisebbségekhez tartozók rendőri diszkriminációját jelentette. A rendészet közösségi felfogásából adódott a bevándorló csoportok közösségként való definiálása és a biztonságpolitikai diskurzusba való bevonása, valamint ama igényének teljesítése, hogy a rendőrség saját közegében reflexív módon vizsgálja és küszöbölje ki munkájából az előítéletességet. Távolról sem állítható, hogy a közösségi rendészet modelljei vitathatatlanul hatékonyak volnának, de okkal feltehető, hogy a bűnözés társadalmi ellenőrzésében a represszió és prevenció optimális arányú alkalmazása eredményt hozhat, a kommunális háttér javíthatja a rendőri motiváltságot, a lakóhelyek rendje közérzetet és közbiztonságot javító preventív tényező lehet. 36 Ld.: Finszter, 2006: 23–38. nemzetközi migráció, biztonságpolitika, biztonság | 129 Biztonsági veszélyek aggregálódása – a 2015. évi migrációs válság tanulságai A 2015-ös év az európai migráció történetében váratlan változásokat hozott, amelyek mind az uniós intézményekre, mind a nemzeti politikákra és államközi kapcsolatokra megrázkódtatásként hatottak. Az úgynevezett migrációs válság azonban távolról sem volt előzmény nélküli, sokkal inkább egy globális feszültség kisülése (Parkes, 2015: 6). Koszovó rendezetlen helyzete a Balkánon, az Arab Tavasz néven ismertté vált politikai változások sorozata Észak-Afrikában, majd az azokhoz kapcsolódó szíriai polgárháború, az ISIS nevű terrorszervezetből kibontakozó Iszlám Állam létrejötte és régiókon átívelő szövetségpolitikában megnyilvánuló terjeszkedése, az afgán belháború elhúzódása, a jemeni polgárháború, Pakisztán belső stabilitásának megingása, valamint az ezekre a területekre irányuló nagyhatalmi beavatkozások már 2013 végén előrevetítették a 2015-ben feltornyosuló migrációs szökőár árnyékát. A migrációs hullámokat Észak-Afrikában feltartóztató Líbia polgárháborúba süllyedésével akadálytalanná vált az északi migrációs útvonal a tengeren Itália felé. A szíriai és iraki háborús helyzet által menekülésre kényszerülő több mint három millió fő elsődleges célállomása Törökország volt, ahonnan sokan a nyugat-balkáni útvonalon Magyarország, Horvátország, Szlovénia és Ausztria érintésével haladtak fő célállomásuk, Németország felé (Kuschminder–Bresser–Siegel, 2015). A menekülők feltartóztathatatlannak tűnő özöne több tanulsággal szolgált. A Frontex, az Európai Unió határőrizeti szerveinek és intézkedéseinek koordinációjáért felelős intézmény saját erőforrások hiányában alkalmatlan feladatainak eredményes ellátására. Az 2013-ban elkezdett földközi-tengeri Mare Nostrum és az azt követő Triton művelet, bár mintegy 100 menekülő életet mentett meg, nem volt képes feltartóztatni a tengeren menekülők tömegét. A Schengeni határőrizeti és információs rendszer ekkora migrációs nyomás esetén nem képes hatékonyan működni. A menekültútvonalakon fekvő államok saját határrendészete nem rendelkezik azokkal a humán, műszaki és pénzügyi erőforrásokkal, amelyekkel feltartóztathatna ekkora, folyamatosan utántöltődő menekülttömeget, gondoskodhatna regisztrációjukról és ellátásukról és ellenőrzésükről, különös figyelemmel a menekülők közé vegyült esetleges terroristák kiszűrésére. A menekültválság fényt derített az egyes EU államok, illetve államcsoportok közötti általános és szakpolitikai ellentétekre. Magyarország, amely mereven ragaszkodott a törvényesség betűjéhez, és a beáramlásnak részben büntetőjogi eszközökkel, részben műszaki határzárral igyekezett gátat vetni, szembe került déli határszomszédaival és a háborús menekülők korlátlan befogadását meghirdető, illetve a menedékkérőkkel kapcsolatos ex lex helyzetet előidéző és fenntartó Németországgal. Utóbbi létszám tekintetében felül nyitott, kvótarendszerű befogadást pártolt, szétterítve a bevándorlókat az Unió minden országában. A Visegrádi Négyek ezzel szemben elutasítják a tömeges befogadást, ezért közösen szembefordultak a „befogadásra hajlandó” uniós magállamok Németország vezette csoportosulásával. Ebben a szembenállásban nem csak a befogadás 130 | póczik szilveszter és elzárkózás politikája csapott össze, hanem a bevándorláspolitika uniós szintű és nemzetállami vagy tartományi szintű alakításának igénye is (Di Fabio, 2015). Az elképzelések kiforratlanságát jelzi, hogy a befogadáspártiak csoportjából, miközben Németország megmakacsolta magát, fokozatosan kihátrált Ausztria, Franciaország és Svédország, viszont felértékelődött, sőt hovatovább a nyomásgyakorló helyzetébe került a migránsokat Európába átemelő Törökország, és leértékelődött a határai biztosítására képtelen schengeni tagállam, Görögország. Eközben alternatív, például Oroszország északnyugati határain átvezető migránsútvonalak nyíltak meg, a migránsok etnikai összetétele, valamint kivándorlásuk valós okainak összetétele jelentősen megváltozott. Korábban többségében szír háborús menekülők érkeztek, de időközben – kihasználva a zűrzavart és az ellenőrzés hiátusait – egyre nagyobb számban jelentek meg pusztán gazdasági és jóléti előnyöket remélők, akik sem háborúnak, sem üldöztetésnek nem voltak kitéve hazájukban. Kiviláglott, hogy a migrációs hullámra felülve más államok, például Irán is igyekszik megszabadulni a területükre szorult, ott tartózkodó menekültektől, továbbállásra ösztökélve őket. Azon túl, hogy a tömegesen és egyre erőszakosabban bevándorolni igyekvők nemzetközi konfliktusokat és jogvitákat generáltak, valóságossá tették a migráció kapcsán elvben felmerülő összes nemzetbiztonsági, közbiztonsági és társadalompolitikai veszélyt. Kezdettől feltételezhető volt, hogy az Európát elárasztó migrációs hullám mögött külhatalmi célok is meghúzódnak, a népmozgást közvetlenül mozgató emberkereskedelmi hálózatok csupán felsőbb utasítások végrehajtói, tehát a jelenség hátterében álló célfolyamatok felderítése csak nemzetvédelmi és titkosszolgálati eszközökkel megoldható. Az Európa egyes országaiban felduzzadt, döntően muszlim migránstömeg közvetve felerősítette a radikális iszlámisták mozgásterét, propagandáját, politikai követelésiek társadalmi bázisát és terrorista aktivitását. Ez alkalmat adott bizonyos, egyebek között szélsőjobboldali színezetű politikai erőknek a migráció és a terrorizmus összemosására, iszlámellenes és rasszista gyűlöletkeltésre, és saját társadalmaikban kifejtett felforgató tevékenységre. A migrációs hullámot tömegesen kísérték az ilyen esetekben megszokott szervezett és közönséges bűncselekmények, mint az emberkereskedelem, okirathamisítás, hatóság elleni erőszak, hatóság megtévesztése, garázdaság, rablás, lopás, gyermekek és nők bántalmazása, különféle visszaélések, szexuális kizsákmányolás, stb. Külön említést érdemel a menekültszállásokon menedékkérő nők és gyermekek ellen elkövetett nemi erőszak eseteinek nagy száma, valamint a 2015 szilveszter éjjel Kölnben és további 16 német városban muszlim bevándorlók által német nők ellen elkövetetett, egyéb bűncselekményekkel párosuló nemi erőszak- és zaklatássorozat. Az esemény egyik értelmezése szerint mindez a nemi szerepek és jelzések félreértésén alapuló interkulturális konfliktus volt, sokkal életszerűbb azonban, hogy muszlim szélsőségesek által jól tervezett és szervezett megfélemlítési akció volt, egyfajta szakítópróba, amely a német és hasonló társadalmak tűréshatárát tesztelte. nemzetközi migráció, biztonságpolitika, biztonság | 131 A Kölnben szilveszterkor lejátszódott események kapcsán terítékre került a rendőrség tehetetlensége, a bevándorló által elkövetett súlyos bűncselekmények eltussolása, az elkövetők hovatartozásának elkendőzése, a bevándorláspárti politika és a médiák által közvetített véleményterror (Sarrazin, 2014), szépítgető beállítás vagy cinkos hallgatás, a bűnözés ugrásszerű megnövekedése. Észak-Rajna – Vesztfáliában a tartományi rendőrség gyorsjelentése szerint 2015-ben az előző évekhez viszonyítva a főként észak-afrikai bevándorlók, marokkóiak, algériaiak és tunéziaiak által elkövetett bűncselekmények száma megduplázódott. A bevándorolt észak-afrikaiak mintegy 30-35 százaléka követ el bűncselekményt.37 Beszédtémává és médiatoposszá vált az iskolások védtelensége a bevándorlók agresszív gyermekeivel szemben, a párhuzamos társadalmak, No-Go-zónák, az ezekben grasszáló gangek, becsületgyilkosságok, nők és gyermekek körülmetélése, illegálisan működő sariábíróságok, és minden más, főként muszlim migránsokhoz köthető negatívum. Így például hangsúlyosan iskolázottsági összetételük, integrálhatóságuk, és beilleszkedésük időtartama, valamint költségvonzata. A pesszimista prognózisok egyenesen a befogadó országok pénzügyi összeroppanását, vagy még ennél is továbbmenve, a jövevények kulturális, vallási és politikai diktatúráját (Houellebecq, 2015), sőt, teljes népességcserét vízionáltak. A nemzetközi migráció, mint a (nemzetközi) biztonságot erősítő tényező Az eddigiekben a biztonságtudomány klasszikus logikája szerint a ki- és bevándorlást kockázat- és konfliktusorientált nézőpontból közelítettük meg. Befejezésül azonban hangsúlyosan szót kell ejtenünk arról, hogy a migráció mind globálisan, mind regionálisan és lokálisan a biztonságot erősítő faktor is. A globalitás korában a nagy embertömegeket mozgató migráció a Föld népességének egyenletes eloszlását, a regionális túlnépesedés levezetését és a regionális népességcsökkenés kompenzációját vetíti előre. Ennek eredményeképpen például Délkelet-Ázsia országai valamint más közepesen és alacsonyan fejlett országok kevésbé szenvednek majd az ott bekövetkezett demográfiai boom nyomásától, míg a fejlett világot évtizedek óta kínzó népességcsökkenés a bevándorlásban találja meg orvosságát, vagyis a demográfiai biztonság mindkét oldalon erősödik. Ennek eredményeként a világ regionális demográfiai fejlődésének trendjei is (közel) azonos irányba mutatnak majd. Az intenzív vándorlás lassú, de jól érzékelhető kiegyenlítődést eredményez a világgazdaságban is, a világgazdasági centrum-országok veszítenek fejlettségi előnyükből, az elmaradottabb területek fejlődése felgyorsul. A fejlettebb és elmaradottabb területek között kiegyenlítődőben vannak a munkabérek, de a munkajogi struktúrák és követelmények 37 http://www.focus.de/politik/deutschland/erschreckende-polizeistatistik-3863-verfahren-innrw-so-gross-ist-das-problem-mit-nafris-wirklich_id_5292808.html?utm_source=facebook&utm_ medium=social&utm_campaign=facebook-focus-online-wissen&f bc=facebook-focus-onlinewissen&ts=201602171829 132 | póczik szilveszter is. Az (átmenetileg) kedvezőbb feltételeknek köszönhetően a beruházási javak, főként az innovációs kapacitások a fejletlenebb területek felé igyekeznek, ahol megteremtik a fogyasztási javakhoz való széleskörű hozzáférés feltételeit, vagyis az individuális biztonság egyik lényeges elemét. A fejlett országokban ma már szinten csak bevándorlók végeznek bizonyos specializált (gyakran alacsony státuszú) munkafolyamatokat, illetve nyújtanak speciális, de a befogadó társadalmak számára létfontosságú szolgáltatásokat. Mindennek előfeltételeként a megamennyiségű adattovábbításra alkalmas globális kommunikációs hálózat már az 1990-es évek közepére készen állt. Mindez a jelenlegi fázisban a gazdasági-kereskedelmi makrorégiók és interregionális együttműködések (EU, Transzatlanti Szabadkereskedelmi és Beruházási Partnerség – TTIP, FÁK, BRICS) és szövetségi rendszerkezdemények keretében megy végbe. Világszinten a civilizációs és kulturális diverzitás viszonylagos csökkenése igazolhatóan csökkenti a nemzetközi konfliktusok valószínűségét, tartósságát és hevességét. Mivel e folyamatok nullaösszegű játszmaként értelmezhetőek, az egyik szereplőnél veszteségként vagy kockázatként jelentkező folyamatok egy másik szereplőnél nyereségként vagy esélyként bukkannak fel, globális szempontból mégis olyan – egyebek között biztonsági – nyereségnek mutatkoznak, amelyek tovább vihetik az emberi fejlődést. (Az alábbi kérdések megválaszolása nem lehetséges csupán a fenti biztonságpolitikai fejezetben foglaltak alapján, ahhoz a hallgatók történelmi és egyéb társadalomtudományi ismeretei is elengedhetetlenek. ) 1. Sorolja fel és magyarázza a bevándorlással kapcsolatos legfontosabb nemzetbiztonsági kockázatokat! 2. Sorolja fel és magyarázza a bevándorlással kapcsolatos legfontosabb nemzetbiztonsági és közbiztonsági kockázatokat! 3. Nevezzen meg legalább két olyan példát az USA történetéből, amelyek a bevándorlók és az őshonos népesség között súlyos konfliktusokhoz vezettek, és ismertesse e konfliktusok mélyebb okait, valamint kimenetelüket! 4. 5. Milyen esélykiegyenlítő intézkedéseket ismer Ön, amelyek eredményesen elősegíthetik a problematikus bevándorló (és kisebbségi) népességek társadalmi integrációját? Ismertesse a Közel-Keletről és Észak-Afrikából Európába vándorló iszlám népesség alkalmazkodási és beilleszkedési nehézségeit, azok biztonságpolitikai összefüggéseit és kapcsolatát a nemzetközi terrorizmussal. nemzetközi migráció, biztonságpolitika, biztonság | 133 Ajánlott linkek az interneten Brookings Institution http://www.brookings.edu/about#research-programs/ Corvinus Külügyi és Kulturális Egyesület http://biztpol.corvinusembassy.com/ Ford Institute for Human Security http://www.fordinstitute.pitt.edu/ Journal on Migration and Human Security http://jmhs.cmsny.org/index.php/jmhs/index International Relations and Security Network (ISN) http://www.isn.ethz.ch/ Institute for Security Studies in South Africa http://www.africaportal.org/partner/institute-security-studies Migration Policy Institute http://www.migrationpolicy.org Migration Policy Institute Podcasts http://migrationpolicy.podbean.com/ UN University - Institute for Environment and Human Security (UNU-EHS) http://www.ehs.unu.edu/ Felhasznált és ajánlott irodalom Albrecht, Hans-Jörg (2010): Biztonság és bűnmegelőzés. Objektív biztonság – szubjektív biztonság. In. Virág, György (ed.): Kriminológiai Tanulmányok, 47. kötet. Országos Kriminológiai Intézet, Budapest. pp. 17–35. Amin, Ash (2003): Multietnicitás és az Európa-eszme. Tér és Társadalom, Vol. 17., No. 2. pp. 13–35. Badie, Bertrand – Smouts, Marie-Claude (1998): A nemzetközi színtér szociológiája. Aula. Budapest. Beck, Ulrich (1986): Risikogesellschaft. Auf dem Weg in eine andere Moderne. Suhrkamp, Frankfurt a.M. Magyarul: (2003): A kockázat-társadalom. Út egy másik modernitásba. Századvég, Budapest. Beck, Ulrich (1988): Gegengifte. Die organisierte Unverantwortlichkeit. Suhrkamp. Frankfurt a.M. Beck, Ulrich (1991): Politik in der Risikogesellschaft. Suhrkamp. Frankfurt a.M. Besenyő, János (2011): „Arab tavasz” – politikai rendszerváltás az észak-afrikai arab államokban. Kül-Világ – A nemzetközi kapcsolatok folyóirata, Vol. 8., No. 4. pp. 51–75. Bukovics, István (2007): A természeti és civilizációs katasztrófák paradigmatikus elmélete. MTA doktori értekezés, Budapest. Gépirat. Elérés: www.drbukovics.hu/modules/jegyzek/ doktar/doktar_195.doc (Letöltve: 2014.07.10.) Buzan, Barry (1997): Rethinking Security after the Cold War. Cooperation and Conflict, Vol. 32., No. 1. pp. 5–28. Calzadilla, Alvaro (2010): Global Income Distribution and Poverty: Implications from the IPCC SRES Scenarios. Working Paper No. 1664. Kiel Institute for the World Economy, November 2010. 134 | póczik szilveszter Charney, Michael – Yeoh, Brenda – Tong, C. K. (eds.): Chinese Migrants Abroad: Cultural, Educational and Social Dimensions of the Chinese Diaspora. World Scientific and Singapore University Press, Singapore. Di Fabio, Udo (2015): Migrationskrise als föderales Verfassungsproblem. Gutachten im Auftrag des Freistaates Bayern. Expertenbericht, München. Dunavölgyi, Szilveszter (2008): A migráció magyar intézményeinek jelenlegi jogi szabályozása. In. Póczik, Szilveszter – Dunavölgyi, Szilveszter (eds.): Nemzetközi migráció – nemzetközi kockázatok. HVG-ORAC, Budapest. Finszter, Géza (2006): A társadalomtudományi kutatások szerepe a bűnmegelőzésben a bűnmegelőzés nemzeti stratégiájának tükrében. In. Póczik, Szilveszter – Dunavölgyi, Szilveszter (eds.): Társadalmi összefogással a lakásmaffia ellen. Tanulmányok, dokumentumok 2002 – 2006. Biztonságos Magyarországért Közalapítvány,Budapest, pp. 23–38. Fukuyama, Francis (1992): The End of History and the Last Man. Free Press, New York – Toronto. Füzér, Katalin – Gerő, Márton – Sik, Endre – Zongor, Gábor (2006): Társadalmi tőke és fejlesztés. In. Kolosi, Tamás – Tóth, István György – Vukovich, György (eds.): Társadalmi riport 2006. TÁRKI, Budapest. pp. 335–350. Glatz, Ferenc (2006): Kiűzés, deportálás, kitelepítés. História, Vol. 28., No. 4. pp. 3–5; 26. Glied, Viktor (ed.) (2009): Vízkonfliktusok. Küzdelem egy pohár vízért. Publikon Kiadó, Pécs. Goffman, Erving (2003): Stigma: über Techniken der Bewältigung beschädigter Identität. Suhrkamp Verlag, Frankfurt. Goodman, Ryan (2006): Humanitarian intervention and pretexts for war. The American Journal of International Law, Vol. 100. pp. 107–141. Guigou, Elisabeth – Chevenement, Jean-Pierre (1999): Les politiques de discrimination positive. [Dossier] Problemes politiques et sociaux, No. 822. pp. 3–72. Magyarul: (1999): A pozitív diszkrimináció változatai. Kisebbségkutatás, Vol. 1., No. 4. Elérés: http://www. hhrf.org/kisebbsegkutatas/kk_1999_04/cikk.php?id=154 (Letöltve: 2014.07.10.) Haour-Knipe, Mary Dr. (n.a.): Migration und HIV/Aids in Europa. International Organization for Migration, Genf. Elérés: http://www.iom.int/en/PDF_Files/Hivaids/hivaids_europe_ ge.pdf (Letöltve: 2014.07.10.) Hertle, Hans-Hermann – Nooke, Maria (2011): Die Todesopfer an der Berliner Mauer 19611989. Ergebnisse eines Forschungsprojektes des Zentrums für Zeithistorische Forschung Potsdam und der Stiftung Berliner Mauer. Zentrum f. zeithistorische Forschung Postsdam. Potsdam/Berlin. Hilbor, Robert C. (2004): Sea gulls, butterflies, and grasshoppers: A brief history of the butterfly effect in nonlinear dynamics. American Journal of Physics, No. 72. pp. 425–427. Houellebecq, Michel (2015): Behódolás. Magvető, Budapest. Hunger, Uwe (2000): Vom Brain-Drain zum Brain-Gain. Migration, Netzwerkbildung und sozio-ökonomische Entwicklung: das Beispiel der indischen Software-Migranten. IMISBeiträge Heft 16/2000. Instituts für Migrationsforschung und Interkulturelle Studien (IMIS), Universität Osnabrück. pp. 7–22. Huntington, Samuel P. (1996): The Clash of Civilizations and the Remaking of World Order, Touchstone Books, London. Huntington, Samuel P. (1993): The Clash of Civilizations? Foreign Affairs, Vol. 72., No. 3. pp. 22–49. nemzetközi migráció, biztonságpolitika, biztonság | 135 Jagusztin, Tamás – Bodnár, Gergely (2008a): Az Európai Unió migrációs politikájának alapjai, In. Póczik, Szilveszter – Dunavölgyi, Szilveszter (eds.): Nemzetközi migráció – nemzetközi kockázatok. HVG-ORAC, Budapest. pp. 121–147. Jagusztin, Tamás – Bodnár, Gergely (2008b): Az illegális migráció elleni küzdelem jogi és politikai eszközei az Európai Unióban. In. Póczik, Szilveszter – Dunavölgyi, Szilveszter (eds.): Nemzetközi migráció – nemzetközi kockázatok. HVG-ORAC, Budapest. pp. 149–179. Jászi, Oszkár (1918): A monarchia jövője: a dualizmus bukása és a Dunai Egyesült Államok. Új Magyarország Rt., Budapest. Jászi, Oszkár (1983): A Habsburg-monarchia felbomlása Gondolat, Budapest. Kimmel, Paul R. (2000): Culture and Conflict. In. Deutsch, Morton – Coleman, Peter T. (eds.): The Handbook of Conflict Resolution: Theory and Practice. Jossey-Bass Publishers, San Francisco. Király, Júlia – Nagy, Márton – Szabó, E. Viktor (2008): Egy különleges eseménysorozat elemzése – a másodrendű jelzáloghitel-piaci válság és (hazai) következményei. Közgazdasági Szemle, Vol. 55., No. 7–8. pp. 573–621. Kiss, Jenő – Horváth, István (eds.) (1993–1996): A közép-európai térség és Magyarország biztonságát fenyegető veszélyek a 1990-es években. OKTK, Budapest. Korinek, László (1995): Félelem a bűnözéstől. Közgazdasági és Jogi Könyvkiadó, Budapest. Korinek, László (2006): Nomádok és letelepedettek – gondolatok a közösségi bűnmegelőzésről. Jogtudományi Közlöny, Vol. 61., No. 7–8. pp. 247–267. Kőszegvári, Tibor (1993): Az ország biztonsága és a menekültek áradata. In. Tamás, Pál – Inotai, András (eds.): Új exodus. MTA TKKI és MTA VGI közös kiadványa, Budapest. pp. 155–167. Kurzweil, Ray (2005): The Singularity Is Near - When humans transcend biology. Penguin Group. New York. Magyarul: (2013): A szingularitás küszöbén. Ad Astra Kiadó, Budapest. Kuschminder, Katie – Bresser, Julia de – Siegel, Melissa (2015): Irregular Migration Routes to Europe and Factors Influencing Migrants’ Destination Choices, Maastricht. Lorenz, Edward (1993): The Essence of Chaos. CRC Press, Seattle. pp. 181–184. Luyendijk, J. (2008): Elkendőzött valóság. Közelkép a Közel-Keletről. Nyitott Könyvműhely, Budapest. McLuhan, Marshall (2001): A Gutenberg-galaxis. A tipográfiai ember létrejötte. Trezor Kiadó, Budapest. Münkler, Herfried – Bohlender, Matthias – Meurer, Sabine (2010): Sicherheit und Risiko. Über den Umgang mit Gefahr im 21. Jahrhundert, transcript Verlag, Bielefeld. Pap, András László (2012): A megfigyelés társadalmának proliferációjától az etnikai profilalkotáson át az állami felelősség kiszervezéséig. Alkotmányjogi és rendészettudományi megközelítések az emberi méltóság, a társadalmi biztonság és az adatvédelem értelmezésekor. L’Harmattan, Budapest. Parkes, Roderick (2015): European Union and the Geopolitics of Migration. Swedish Institute of International Affairs. UI Paper No. 1/2015. Petővári, Bence (2010): A paradigmaváltás esélyei a fejlett országok migrációs politikájában. PhD értekezés. Budapesti Corvinus Egyetem Nemzetközi Kapcsolatok Doktori Iskola, Budapest. Póczik, Szilveszter – Dunavölgyi, Szilveszter (eds.) (2008): Nemzetközi migráció – nemzetközi kockázatok. HVG-ORAC, Budapest. Elektronikus másodközlés elérés: http://www.okri. 136 | póczik szilveszter hu/images/stories/kutatok/poczikszilveszter/ekonyvek/nemzetkozi%20migracio_ masodkozles_2013.pdf (Letöltve: 2014.07.10.) Póczik, Szilveszter (2008): A nemzetközi migráció tendenciái a 20. és 21. században elméleti és történelmi nézőpontból. In. Póczik, Szilveszter – Dunavölgyi, Szilveszter (eds.): Nemzetközi migráció – nemzetközi kockázatok. HVG-ORAC, Budapest. pp. 31–120. Póczik, Szilveszter (n.a.): AL-Mourabitoun: az „Őrök” szervezete Észak-Afrikában. Kézirat, megjelenés előtt a Besenyő János által szerkesztett Afrikai terrorista és szakadár szervezetek kézikönyve című gyűjteményes munkában.. Póczik, Szilveszter (1999a): Külföldi bűnelkövetők Magyarországon a kriminálstatisztika tükrében 1989–1997. Belügyi Szemle, Vol. 5., No. 9. pp. 28–44. Póczik, Szilveszter (1999b): Cigányok és idegenek. Felsőmagyarország Kiadó, Miskolc. Póczik, Szilveszter (2003): Cigány integrációs problémák. Kölcsey Intézet, Budapest. Póczik, Szilveszter (2004): Cigányok Európában – Cigányok Magyarországon. 700 év a társadalom peremén. Európai Tükör, Vol. 9., No. 9.pp. 53–68. Póczik Szilveszter (2008): A nemzetközi migráció tendenciái a 20. és 21. században elméleti és történelmi nézőpontból. In: Póczik Szilveszter-Dunavölgyi Szilveszter (szerk.): Nemzetközi migráció – nemzetközi kockázatok. HVG-ORAC, Budapest,. pp. 31-120. Póczik, Szilveszter (2009): Farkasláb az ajtórésben …? A fasizmusok társadalmi előfeltételeiről történelmi és jelenkori perspektívában. Polgári Szemle, Vol. 5., No. 5. pp. 59–69. Póczik, Szilveszter (2011a): Nemzetközi migráció – biztonságpolitikai, rendészeti aspektusok. In. Tarrósy, István – Glied, Viktor – Keserű, Dávid (eds.): Új népvándorlás - migráció a 21. században Afrika és Európa között. Publikon Kiadó, Pécs. pp. 35–51. Elektronikus közlés elérés: http://www.ittvagyunk.eu/application/essay/127_1.pdf (Letöltve: 2014.07.10.) Póczik, Szilveszter (2011b): Az iszlám forradalom. Publikon Kiadó, Pécs. Póczik, Szilveszter (2014): Régi terrorizmus – újfajta terrorizmus I. Kritikai vizsgálódás a terrorizmus-elméletek körében. Kriminológiai Tanulmányok, No. 51. OKRI, Budapest. pp. 72–92. Portmann, Michael (2006): Magyarok, németek menekülése – Vajdaság 1945–46. História, Vol. 28., No. 4. pp. 8–12. Sarrazin, Thilo (2010): Deutschland schafft sich ab. Wie wir unser Land aufs Spiel setzen. DVA Verlag, München. Sarrazin, Thilo (2014): Der neue Tugendterror. Über die Grenzen der Meinungsfreiheit in Deutschland. DVA Verlag, München Sassen, Saskia (2000): Elveszített kontroll? Szuverenitás a globalizáció korában. Helikon kiadó, Budapest. Sellin, Thorsten (1938): Culture and Conflict in Crime. Social Science Research Council, New York. Skubsch, Sabine (2000): Kurdische Migrantinnen und Migranten im Einwanderungsland Deutschland. PhD. Diss. University of Duisburg-Essen. Sowell, Thomas (2004): Affirmative Action Around the World: An Empirical Study. Yale University Press, New Haven. Szabó A., Ferenc (2006): A nemzetközi migráció és korunk biztonságpolitikai kihívásai. Zrínyi Kiadó, Budapest. Szabó, János (1993): Védelmi szektor és nemzetközi migráció. In. Tamás, Pál – Inotai, András (eds.): Új exodus. MTA TKKI és MTA VGI közös kiadványa, Budapest. pp. 134–154. nemzetközi migráció, biztonságpolitika, biztonság | 137 Szabó Kovács, Judit (1992): A jelenkori népvándorlás kriminogén hatásai. Rendészeti Szemle, Vol. 2., No. 12. pp. 66–72. Takács, Péter et al. (eds.) (2005): Államtan. Az állam általános elmélete. I–II. kötet. Kézirat. Különösen V. rész. XIX. B. fejezet. Tarrósy, István – Glied, Viktor – Keserű, Dávid (eds.) (2011): Új népvándorlás – migráció a 21. században Afrika és Európa között. Publikon Kiadó, Pécs. Ulam, Stanislaw (1958).: Tribute to John von Neumann. Bulletin of the American Mathematical Society, Vol. 64., No. 3., pp. 1-49. Ulfkotte, Udo (2003): Der Krieg in unseren Städten. Wie radikale Islamisten Deutschland unterwandern. Eichborn, Frankfurt a. M. Vold, George (1958): Theoretical Criminology Oxford University Press, New York. Harmadik fejezet A nemzetközi migráció jelensége és tendenciái az egyes földrajzi térségekben Indiai migrációs folyamatok és az indiai diaszpóra Szalai Éva Emese Absztrakt A kínai után az indiai diaszpóra a második legnépesebb a világon. Földrajzilag rendkívül szerteágazó: öt kontinensen, száztíz országban, együttesen több mint 27 millió indiai vagy indiai származású lakos él, éppen ezért gazdasági hatásuk és politikai befolyásuk a kibocsátó, illetve a befogadó állam esetében is figyelmet érdemel. A fejezet az indiai migráció történetét, folyamatát és az indiai migránsok helyzetét tárja fel. Abstract The Indian diaspora is the second largest in the world after the Chinese. Geographically it is widely spread across the globe: on 5 continents, in 110 countries there live more than 27 million Indians or people of Indian origin. Consequently, their political and economic influence gains attention in both the host countries and in India. The chapter offers an overview of the history, progress and situation of Indian migrants in different corners of the world. Kulcsszavak: diaszpórakutatás, diaszpóra, India, minőségi bevándorlás, mennyiségi bevándorlás, spontán és szervezett kivándorlás, csónakosok, el nem kötelezettek mozgalma Keywords: diaspora research, diaspora, India, quality migration, quantity migration, spontaneous and organized migration, boat people, Movement of Non-Aligned Countries Bevezetés A történelemben számos migrációs hullámot ismerünk, amelyek során sok millió ember talált új hazára. Jelen fejezet elsősorban a modernkori migrációs hullámok bemutatására koncentrál, azonban a mai folyamatok értelmezéséhez elengedhetetlen egy rövid történeti áttekintés. A diaszpóra fogalma koronként változott. A kifejezés a görög diasperiein szóból származik, amely a dia (magok), illetve a speriein (elvetés, szétszórás) összetételből áll. Már az ókorban olyan népcsoportokra, közösségekre utalt, amelyek elhagyni kényszerültek szülőföldjüket, majd a világ más tájain szétszóródva, kisebb csoportokban folytatták életüket. 142 | szalai éva emese Kezdetben a görög értelmezés egy adott uralkodó városállam polgárára vonatkozott, aki gyarmatosító szándékkal a meghódított területekre költözött, így integrálva azokat a birodalomba. Az első írásos feljegyzés a héber Biblia görög fordításához kapcsolódik. Ekkor a Diaszpóra szó (nagy kezdőbetűvel) kizárólag az (Izraelből i.e. 587-ben, Júdeából i.sz. 70-ben) elűzött zsidókra utalt, és évszázadokig ez is maradt a szó elsődleges jelentése. Robin Cohen (2008) a diaszpóra fogalmának fejlődését alapvetően négy fázisra osztotta. A klasszikus „diaszpóra” terminológiát kezdetben kizárólag a zsidó diaszpórára használták. Napjainkra, különösen az 1960-as és 1970-es évekre, a szóhasználat kibővült, és egyre inkább szolgált az afrikai, örmény, ír, végül pedig a palesztin kivándorló/menekült közösségek leírására. A kutatások későbbi szakaszában, az 1980-as évektől kezdve, a kifejezés már sokkal általánosabb értelemben, mintegy gyűjtőfogalomként tűnt fel: politikai menekülteket, száműzötteket, bevándorlókat, „hazátlanokat”, etnikai és vallási kisebbségeket értettek alatta. Összességében azokat az embereket vagy embercsoportokat hívták így, akik valamiben különböztek a fogadó ország lakosságától. A diaszpórakutatásokhoz számos egyéb fogalom is kapcsolható. A boat people vagyis a csónakosok kifejezést azokra a menekültekre használják, akik csónakkal – vagy sokszor csak valamilyen összetákolt lélekvesztőn – hagyják el a hazájukat. A hetvenes években a kommunista rezsim elől menekülő vietnamiakat hívták így először. Az Egyesült Államokon kívül Ausztrália, Kanada, Franciaország, Németország, Nagy-Britannia és Japán fogadta be a legtöbb indokínai származású csónakos menekültet. Mára a fogalom kiterjed a Kubából, Haitiről és Dominikáról útnak induló menekültekre is. Európába leginkább Észak-Afrikából érkeznek csónakosok, azon belül is Spanyolországba, Franciaországba és Olaszországba. A diaszpórák kialakulásának több oka lehet, mégis érdemes itt megemlítenünk néhány kapcsolódó fogalmat. Leggyakrabban politikai vagy vallási-etnikai konfliktusok eredményezik a nagyobb méretű kivándorlást. Közülük az utóbbi gyakori velejárója az etnikai tisztogatás. Ezt nem szabad összekeverni a népirtással (genocídium), habár sokszor a kettő egyszerre folyik, ezért a jelentésük összemosódik. A tisztogatás során etnikai hovatartozásuk miatt embereket vagy egy egész embercsoportot erővel vagy megfélemlítéssel arra kényszerítenek, hogy otthonukat elhagyják. Ilyen módon etnikailag homogén közösség létrehozása a cél (pl. a volt Jugoszlávia területén). Az erőszakos kitelepítések során szintén sokan kénytelenek új hazát keresni. A Nemzetközi Migrációs Szervezet (IOM) meghatározása szerint: „ha valaki vagy valakik üldöztetés, elnyomás, természeti vagy emberi erő által előidézett katasztrófa, vagy egyéb, az életüket, szabadságukat és megélhetésüket veszélyeztető okok miatt kényszerülnek menekülésre” (IOM, 2012), azok erőszakos kitelepítés áldozatai. indiai migrációs folyamatok és az indiai diaszpóra | 143 A diaszpórák típusai A kivándorlók eredeti célja – ha nem száműzöttekről vagy politikai üldözöttekről van szó – szegénységük csökkentése, a szociális és gazdasági jólét elérése (IOM, 2007). Azt figyelhetjük meg azonban, hogy a diaszpórák egyre fontosabb szempontként jelennek meg a kibocsátó vagy anyaország politikájában, és a velük kialakított jó kapcsolat központi kérdése lett a fogadó országok nemzetpolitikájának is, valamint nagyban befolyásolja az anyaország és a fogadó állam közti kapcsolatokat is. A kivándorlás a megvalósulás szempontjából lehet spontán, amely gyakran a kormányzat beleegyezése ellenére vagy annak tudta nélkül történik, esetleg politikai okok miatt nem engedélyezi a kivándorlást. Szervezett kivándorlásról akkor beszélhetünk, amikor azt a kormány a demográfiai feszültségek enyhítése érdekében elnézi, vagy kifejezetten támogatja. Elmondható, hogy egy kormány emigrációs politikájában akkor jelenik meg tudatosság, amikor egy diaszpóra jelentősége fontos politikai vagy gazdasági tényezővé kezd válni. William Safran az 1991-es Diasporas in Modern Societies: Myths of Homeland and Return című tanulmányában a diaszpórák hat közös jellemzőjét gyűjtötte össze (Safran, 1991): • elszakadás az anyanemzettől; • a kollektív emlékek és mítoszok megtartása, ápolása; • az az érzés, hogy a fogadó ország nem tekinti őket teljes mértékben a saját közösségének anélkül, hogy elidegenednének az anyaországuktól; • a származási ország iránti nosztalgia: úgy van jelen a tudatukban, mint az igazi és örök haza, ahová egyszer visszatérhetnek; • elkötelezettség az anyaország mellett, biztosítva annak biztonságát és virágzását; • az etnikai identitástudat őrzése (a diaszpóra mint közösség jelenti az anyaországhoz fűződő kapcsolatok fenntartását). A diaszpórák más módon is csoportosíthatók (Cohen, 2008: 39). A zsidó, ír, palesztin, afrikai és örmény diaszpórák alapvetően áldozatnak tekinthetők, létrejöttükben valamiféle trauma és üldözöttség játszott szerepet. Az indiai diaszpóra kialakulása viszont elsősorban a munkaszerződéseknek és a gyarmatosításnak tudható be. A 20–21. században változni látszik: a tömeges kivándorlást egyre inkább felváltja a minőségi, képzett szakembereké. A kereskedésben és a világkereskedelem kialakításában élen járnak a kínai és a libanoni diaszpórák. A hatalmassá váló kivándorlási mozgalmak miatt a diaszpórák formálódása és alakulása ma is zajlik. Mindez a globalizáció kísérőjelensége, ami lehetővé teszi a vállalatok terjeszkedését, a tőke és a képzett munkaerő határokon átívelő áramlását. Talán az összes diaszpóra közül az ázsiait, azon belül pedig a kínait tarhatjuk a legősibbnek. Megjelenése a világ különböző tájain évezredekkel ezelőttre tehető. A modernkori tömeges kínai kivándorlás a 19. századtól 1949-ig tartott. Főbb okai 144 | szalai éva emese az éhínség és az országban dúló háborúk, illetve a politikai bizonytalanság voltak. A kivándorlók java része alacsonyan képzett munkás („kuli”) volt, akik a fejlődő országokban (Amerikai Egyesült Államok, Dél-afrikai Köztársaság, Malajzia stb.) reméltek jobb megélhetést. A második legjelentősebb ázsiai diaszpóra az indiai: mintegy 25 millió főre tehető a száma. Az indiai diaszpóra A kínai után az indiai diaszpóra a második legnépesebb a világon (World Bank, 2011). Földrajzilag rendkívül szerteágazó: öt kontinensen, száztíz országban, együttesen több mint 27 millió indiai vagy indiai származású lakos él (MOIA, n.a. a). Tizenöt országban a számuk meghaladja az ötszázezer főt; Trinidad és Tobago, Guyana és Suriname esetében a lakosság jelentős hányadát ők teszik ki. Bár India különböző részéről és államaiból származnak, eltérő nyelven beszélnek, más-más hivatást és foglalkozást űznek, mégis összeköti őket közös identitástudatuk: indiai származásuk és kulturális örökségük. Ábra 1: Munkaszerződéssel érkezett indiaiak a Spring Garden épületénél, Jamaica, 1880. Forrás: www.nationalarchives.gov.uk/ indiai migrációs folyamatok és az indiai diaszpóra | 145 Történelmi háttér Az indiai diaszpóra mai állapota évszázados migrációs hullámok eredménye, amelyek oka időszakonként változott. Ezek közé tartozott a gyarmatosítás, mint ahogy napjainkban a globalizáció, illetve a világpiac igényei szerinti „munkaerő-gazdálkodás” lehetőségei. Ezért különböztetünk meg „régi” és „új” diaszpórákat (MOIA, n.a. b). Az ún. „régi” diaszpóra-országok közé tartozik Malajzia, Mauritius, Fidzsi-szigeteki Köztársaság, a Karib-térség államai (Trinidad és Tobago, Guyana, Suriname, Jamaica stb.) és Dél-Afrika, ahová a gyarmati idők során – a rabszolgaság betiltása után munkaszerződéssel – tömegesen vándoroltak be indiaiak. Az „új” diaszpóraországok egytől egyig a fejlett államok közé tartoznak, mint például az Egyesült Államok, Egyesült Királyság, Kanada, Ausztrália, Új-Zéland. Ezekben az országokban már jól képzett szakemberek alkotják a diaszpórát. A Perzsa-öböl térségének országaiban lévő indiai diaszpóra egy harmadik csoportot alkot: oda az 1970-es években, az olajárrobbanás idején kezdődött el a közepesen képzett vagy teljesen képzetlen munkások kivándorlása. A „régi” diaszpórák lakóira jellemző, hogy kivándorlásuk végleges volt (Lal, 2006). Az elvesztett szülőhaza fájdalma felülírta az új haza varázsát, a diaszpóra tagjai megragadtak a nosztalgikus múltban, az idealizált anyaországban. Tovább nehezítette a helyzetüket a bevándorlás módja is: nagy részük ugyanis munkaszerződéssel érkezett az új hazába (pl. Trinidad, Fidzsi-szigetek cukorültetvényeire), amelyet azonban soha nem érezhettek a sajátjuknak, hiszen az már „valaki más hazája” volt. Az „új” diaszpórában élőket ugyanakkor egyfajta kettősség jellemzi1: pl. indo-amerikai, hindu-amerikai, stb. A gyökereik révén kötődnek az anyaországhoz (ahol talán még sosem jártak), de születésük révén mégis az új hazához tartoznak, azt tartják szülőhazájuknak, ugyanakkor mégis kívülállónak érezhetik magukat. Alapvetően három kategóriába sorolhatóak a diaszpórákban élő indiaiak. Az első csoportot azok alkotják, akik rendelkeznek indiai állampolgársággal, de határozatlan ideig külföldön tartózkodnak. Ez a jelenség viszonylag új, a második világháború után kezdődött el, de csupán 1973-tól, a Foreign Exchange Regulation Act hatálybalépésétől létezik a Non-Resident Indian (NRI) kifejezés (Mohta–Sinha, 2007: 1112). Jelentős az ilyen státuszú indiaiak száma Délkelet-Ázsiában, a fejlett országokban (USA, Kanada, Egyesült Királyság) és a Perzsa-öböl államaiban. A második a Persons of Indian Origin (PIO), vagyis az indiai származásúak csoportja (Uo.: 1118). Nagyrészük a gyarmati időkben vándorolt ki brit, francia, holland vagy portugál területekre, illetve a világ más-más részeire. A harmadik csoportot a Stateless Persons of Indian Origins (SPIO) alkotják. Ők az ún. hontalanok, akik hivatalosan semmilyen dokumentummal nem tudják igazolni 1 Az angol kifejezés erre a „hyphenated”, ami az „Indo-American”, Muslim-Briton”, „Irish-American” stb. kifejezésekben található kötőjelre utal. 146 | szalai éva emese indiai származásukat. Emiatt az indiai állampolgárságtól automatikusan elesnek, és sok esetben a fogadó ország is elutasítja őket. Mára az ilyen esetek előfordulása Srí Lanka és Mianmar területére szűkült. Táblázat 1: Tengerentúli indiaiak becsült száma (MOIA, n.a. c) Ország Amerikai Egyesült Államok Ausztrália Bahrein Dél-afrikai Köztársaság Egyesült Arab Emirátus Egyesült Királyság Fidzsi-szigetek Réunion (Fr.) Martinique (Fr.) Guyana Hollandia Jemen Kanada Katar Kuvait Malajzia Mauritius Mianmar Nepál Omán Srí Lanka Suriname Szaúd-Arábia Szingapúr Thaiföld Trinidad és Tobago Új-Zéland * Non-Resident Indians ** Person with Indian Origin Tengerentúli indiaiak száma összesen (fő) 2 245 239 448 430 350 000 1 218 000 1 702 911 1 500 000 313 798 275 000 145 000 320 200 201 000 111 000 1 000 000 500 000 579 390 2 050 000 882 220 356 560 600 000 557 713 1 600 500 140 300 1 789 000 590 000 150 000 551 500 107 000 NRI* PIO** 927 283 213 710 350 000 18 000 1 700 000 n.a. 800 200 0 200 6000 11 000 200 000 500 000 579 058 150 000 15 000 3160 112 500 556 000 500 300 1 789 000 270 000 90 000 1500 37 000 1 317 956 234 720 n.a. 1 200 000 2911 n.a. 312 998 275 000 145 000 320 000 195 000 100 000 800 000 n.a. 332 1 900 000 867 220 353 400 487 500 1713 1 600 000 140 000 n.a. 320 000 60 000 550 000 70 000 Az indiai kivándorlás története két nagy periódusra bontható: a gyarmati uralom alatti és a függetlenség elnyerése utáni időszakra (Mohta–Sinha, 2007: 1118–1120). Az indiai migráció főbb célországai között az első időszakban megtalálhatóak a kelet-afrikai országok (Kenya, Uganda, Tanzánia), Dél-afrikai Köztársaság, USA, Kanada, Egyesült Királyság, néhány karibi (Trinidad és Tobago, Guyana, Suriname, Martinique, Réunion) és számos délkelet-ázsiai ország, köztük Srí Lanka, Malajzia és indiai migrációs folyamatok és az indiai diaszpóra | 147 Indonézia. A második időszakban leginkább az Egyesült Királyság, Új-Zéland, Kanada, Ausztrália, USA, Hollandia és a Perzsa-öböl országai váltak célállomássá. Kezdetben az indiai kivándorlás fő oka a kereskedelem volt, főként a fűszerek és nemesfémek kereskedelme. Később, a rabszolgaság betiltásával a brit (1834), francia (1846) és holland (1873) gyarmatokon munkaerőhiány lépett fel, ezért nagyszámú indiait toboroztak, majd szállítottak – többek között – a Brit Birodalom különböző részeire (Uo.: 1115). Sok esetben a toborzók hamis ígéretekkel vették rá a munkásokat India elhagyására, a szerződés részleteit meghamisították, sőt azzal kapcsolatban is megtévesztették őket, hogy melyik országba fognak kerülni. Sokan az utazást sem élték túl az embertelen körülmények miatt, és helyzetük a megérkezésük után sem változott. A kivándorlók eleinte Bengáli államból kerültek ki, később pedig már a nyugati államokból és a hindi nyelvterületekről (Nyugat-Bihar, Uttar Pradesh) és a keleti-délkeleti (Kalkutta, Madrasz) térségekről is. A francia gyarmatok közül Réunion, Martinique és Guadeloupe szigetére, a hollandok Suriname-ba, a portugál gyarmatosítók pedig elsősorban Afrikába toboroztak indiai munkaerőt. Eleinte kizárólag férfiak köthettek munkaszerződést, később azonban emiatt fokozatosan felborult a nemek aránya, és a kialakult feszültségek csökkentésére nőket is toboroztak. A munkaszerződések gyakorlatilag egy újfajta, szerződéses rabszolgaságot honosítottak meg, ráadásul gyakran még annál is mostohább körülmények és feltételek közepette. Hivatalosan 1917-ben szüntették be a toborzásokat. Ábra 2: Sabeer Bhatia, a Hotmail levelezőrendszer megalkotója. 1998-ban adta el a Microsoftnak 400 millió dollárért Forrás: www.rediff.com 148 | szalai éva emese A kivándorlás második szakaszának kezdete India függetlenségének elnyerése idejére (1947) datálható. Ekkor a magasan képzett szakemberek vándoroltak elsősorban az európai országokba, hogy a világháború utáni munkaerőhiányt pótolni tudják (Uo.). Ennek tulajdonítható többek között, hogy mára például a brit egészségügyben domináns szerepet töltenek be az indiai orvosok. Kanadába és az Egyesült Államokba főleg ösztöndíjas diákok kerültek ki, míg Hollandiában a gudzsaráti közösségnek nagy szerepe van a gyémántkereskedelemben. Ettől az időszaktól kezdve jelenik meg az ún. „minőségi bevándorlás”. Mára mérnökök, orvosok, bankárok, informatikusok és az információs technológiában jártas szakemberek teszik ki a bevándorlók jelentős részét. Sokat változott az indiai szakemberek elfogadása és megítélése a fogadó országokban. 2000-ben az Indiai Diaszpóra Főbizottságának jelentésében az alábbi becsült adatok olvashatók: a NASA alkalmazottak 36 százaléka, a Microsoft 36 százaléka, az IBM munkatársainak 28 százaléka indiai származású (Lal, 2006: 74). Az indiai diaszpóra szerepe Az ezredforduló után már markánsan látszanak egy új indiai külpolitika kontúrjai. Az Indian Foreign Affairs Journal2 (IFAJ) az indiai diplomaták szövetségének (Association of Indian Diplomats) negyedévente megjelenő folyóirata. A folyóirat létrehozásának célja az, hogy olyan fórumot kínáljon a kutatóknak, államférfiaknak, diplomatáknak, amelynek keretében véleményt cserélhetnek, tájékozódhatnak, és hogy tapasztalatukkal, eltérő látásmódjukkal kibonthassák az Indiát érintő kül- és biztonságpolitikai kérdéseket. A folyóirat témái jól tükrözik az aktuális indiai külpolitika érdeklődését és érdekeit: India kapcsolata Pakisztánnal, az Egyesült Államokkal, Kínával, Japánnal, a muszlim országokkal, de újabban feltűntek latin-amerikai témák is, például India és Brazília vagy India és Chile kapcsolata. A kétoldalú kapcsolatokon kívül az indiai külpolitikai folyóirat kiemelten foglalkozik az energiapolitikával, az indiai diaszpóra helyzetével (IFAJ, 2008a; IFAJ, 2008b; Desai, 2006), illetve a nemzetközi szervezetekkel, mint például az ENSZ, az Európai Unió vagy a Brit Nemzetközösség (Commonwealth) (Gonsalves, 2006; Mukhopadhyay, 2008; Sachdeva, 2007; Srinivasan, 2007). Külön említést érdemel a folyóirat írásai közül a 2011. március 11-én az indiai diplomaták szövetségének éves kongresszusa, ahol Shri M. Hamid Ansari indiai miniszterelnök-helyettes előadásában felhívta a figyelmet India növekvő befolyására a nemzetközi politikában. Kiemelte, hogy az elmúlt két évtizedben India gazdasága és népessége rohamosan nőtt, népessége 2050-re eléri az 1,8 milliárd főt, és ezzel India a világ második legnagyobb gazdaságává fog válni. Az új külpolitikában fontos szerepet szánnak a diaszpóráknak mind politikai, mind gazdasági téren. 2 A folyóiratról bővebben: Indian Foreign Affairs Journal (IFAJ). Elérés: http://www.associationdiplomats. org/default.htm indiai migrációs folyamatok és az indiai diaszpóra | 149 A diaszpórák politikai szerepe az indiai kormány érdekeinek képviseletében nyilvánulhat meg. A diaszpórák néhány befolyásos tagja mára több fogadó ország magas szintű döntéshozó testületében is jelen van, így megkönnyíthetik a szerződések és megállapodások létrejöttét Indiával, vagy előkészíthetik a kétoldalú találkozásokat, és segíthetnek zökkenőmentes lebonyolításukban. A diaszpórák politikai szervezetei pedig felhasználhatják befolyásukat és lobbierejüket. Erre jó például szolgálnak az USA Kongresszusának indiai származású tagjai, akik 2005-ben előkészítették az Egyesült Államok és India közötti civil nukleáris megállapodást (Mohta–Sinha, 2007: 1118–1120; 1126). Számos esetben előfordult már, hogy a fogadó ország parlamenti képviselői, például Kanadában, az Egyesült Államokban vagy Nagy-Britanniában, az ott élő indiai közösségen keresztül nyerhettek mélyebb bepillantást az indiai belpolitika egyes kérdéseibe (Uo.). Az indiai politikai pártok a választások előtt különös figyelmet fordítanak a diaszpórákban élő állampolgárokra, nem csupán a szavazatok, hanem az anyagi támogatás reményében is. Cserébe az anyaország sokat tesz a fogadó országban élőkért. Mind India, mind a diaszpórák kölcsönös érdekét szolgálja az egymással való jó viszony kialakítása. A diaszpórák gazdasági szerepe is jelentős. India az 1991-es reformokat követően kezdett intenzíven bekapcsolódni a világgazdaságba (Székely-Doby, 2009: 55-59). Növekedése ekkor gyorsult fel: ennek az infrastruktúra fejlesztése, a szegénység elleni harc, az államadósság csökkentése a fő jellemzője. A nyitás következtében megélénkült a külkereskedelem és a külföldi tőke beáramlása az országba, nőttek az ország valutatartalékai.3 „Többé már nem a politikától függ a gazdaság, hanem a gazdaságtól a politika” áll az Indiai Diplomaták Szövetsége „Gazdasági diplomácia” című tanulmányában (Association of Indian Diplomats, 2005). Eszerint az indiai külpolitika meghatározó pontja a kétoldalú gazdasági kapcsolatok fejlesztése és az ehhez szükséges környezet megteremtése, különös tekintettel a nyersanyagokra, valamint az áruk és szolgáltatások piacának bővítésére (Ansari, 2011). A gazdasági diplomácia fő célkitűzései többek között az indiai tőke és befektetések részvételének megkönnyítése és ösztönzése a nemzetközi kereskedelemben, az indiai humán erőforrás mozgásának elősegítése, illetve a külföldi tőke, technológia, és szaktudás befogadására alkalmas hazai környezet biztosítása (Association of Indian Diplomats, 2005). E törekvésekben fontos szerepet szánnak az indiai diaszpóráknak (Mohan, 2006), hiszen a határain túl élő indiaiak jelentik az összekötő kapcsot az ország és a világ többi része között. A diaszpórák jelentősen hozzájárulnak az indiai gazdaság növekedéséhez, segítenek a bilaterális megállapodások (és kereskedelmi kapcsolatok) megvalósításában. Megfigyelhető, hogy legnagyobb számban az informatikusok, 3 Valutatartalékai 1991-ben 6 milliárd dollárt tettek ki, 2008 végére viszont közel 300 milliárdra nőttek (Székely-Doby, 2009: 55-59). 150 | szalai éva emese mérnökök és üzletemberek költöznek külföldre, elsősorban a Brit Nemzetközösség országaiba, azon belül is a Karib-térség államaiba. Trinidad és Tobago lakosságának 40, Guyana 51, Suriname 37 százaléka indiai bevándorló vagy indiai bevándorlók leszármazottja). 4 Az általuk hazaküldött pénzátutalások jelentős szerepet kapnak a gazdasági mutatókban is.5 Mára Indiába érkezik a világon a legtöbb pénzátutalás; ezek a külföldön élő és dolgozó indiaiaktól erednek. Míg 2001–2002-ben az átutalások összege 15,8 milliárd dollár volt, addig 2009–2010-re ez az összeg közel 54 milliárd dollárra nőtt. A részletekről az alábbi táblázat tájékoztat: Táblázat 2: Magánjellegű pénzátutalások Indiába (2001/02 és 2012/13 között)6 Év 2001–2002 2002–2003 2003–2004 2004–2005 2005–2006 2006–2007 2007–2008 2008–2009 2009–2010 2010-2011 2011-2012 2012-2013 Forrás: Reserve Bank of India, 2010 Milliárd USD 15,8 17,2 22,2 21,1 25,0 30,8 43,5 46,9 54,1 55 67,66 70 A diaszpórák gazdasági szerepét az új indiai külpolitika is felismerte, hiszen a gazdasági diplomácia útmutatói külön fejezetben fejtik ki azok konkrét feladatait (Association of Indian Diplomats, 2005: 3). A diaszpórák egyúttal virágzó piacokat is jelentenek, és hozzájárulnak a turizmushoz és az infrastruktúra bővüléséhez (Mohta–Sinha, 2007: 1129). 4 5 6 Az első indiaiak az 1840-es években érkeztek a Karib-térségbe, hogy olcsó munkaerőként dolgozzanak a fehérek cukornád-ültetvényein. Az afrikai rabszolgákhoz képest kevesebb bérért dolgoztak, de 5 év után választhattak, hogy visszatérnek Indiába, vagy ottmaradnak és földet művelnek. Feszültségeket okozott tovább az etnikai és vallási hovatartozás a hindu és muszlim indiaiak, illetve a katolikus afrikaiak között. A múlt századbeli mennyiségi bevándorlást a 21. században felváltotta a minőségi bevándorlás, vagyis az értelmiségiek (üzletemberek, orvosok, mérnökök, stb.) kivándorlása ezekbe az államokba a jobb megélhetés reményében. East Indians of the Caribbean. World Directory of Minorities. Elérés: http://www.faqs.org/minorities/South-and-Central-America/East-Indians-of-the-Caribbean. html (Letöltve: 2011.08.08.) Becslések szerint a pénzátutalásokból befolyó összeg Indiába (27 milliárd USD), Kínába (25,7 milliárd USD), és Mexikóba (25 milliárd USD) áramlik. Asien, 2008. MOIA, 2013 indiai migrációs folyamatok és az indiai diaszpóra | 151 India jelentős fejlődésen megy keresztül az információs és a számítástechnika területén. Mára az „új” diaszpórákat elsősorban magasan képzett szakemberek és kutatók alkotják (Uo.). Ebből következtében fontos a kulturális és tudományos kapcsolatok erősítése India és a diaszpórák országai között. Tudományos intézeteket, kulturális központokat alapítottak, és megkönnyítik a csereprogramokban és az oktatási együttműködésekben való részvételt, mind az oktatók, mind a diákok számára. A kapcsolatok fejlesztése a diaszpórákkal Új fejezetet jelent az indiai külpolitikában a diaszpórákkal tudatos fenntartott kapcsolat és annak fejlesztése. A globalizálódó világ és a liberalizáció új dimenzióba helyezte a diaszpórákat, és segített felismerni a tengerentúlon élő indiaiak fontosságát. A diaszpórákkal foglalkozó intézményeket, kezdeményezéseket hoztak létre, amelyek nagyban hozzájárulnak a kapcsolatok alakításához. 2000 augusztusában Dr. L.M. Singhvit indiai parlamenti képviselő és volt brit high commissioner vezetésével főbizottságot hoztak létre azzal a feladattal, hogy készítsen átfogó tanulmányt az indiai diaszpórákról, abban tárja fel a problémákat, és egyben javaslatokat is tegyen az orvoslásukra.7 A beszámoló huszonegy országot vizsgált szerte a világon (Afrika, a Perzsa-öböl térsége, Izrael, Nagy-Britannia, Európa egyéb országai, USA, Kanada, Dél-Amerika és a Karib-térség országai, Délkelet-Ázsia), és végül globális összegzést is adott. Ez a tanulmány volt az első, amely nagyobb mélységben tárgyalta az indiai diaszpórák helyzetét és kapcsolatukat az anyaországgal. Emellett további intézkedések megszületéséhez, illetve megvalósításához járult hozzá. A kettős állampolgárság kérdése minden ország esetében kényes téma, mivel nem csupán az anyaországra, de a fogadóra is hatással van. A tanulmány leszögezte, hogy indiai állampolgárság csak azoknak adható, akik teljesítik az 1955-ös állampolgársági törvényben lefektetett feltételeket és kritériumokat. Azt is fontos kiemelni, hogy az Indián kívül élő kettős állampolgárságú indiaiak nem kapnak politikai jogokat, és a kormányban sem vállalhatnak feladatot. Ezért a bizottság azt a javasolta, hogy hozzák létre a tengereken túl élő indiaiak egy új csoportját, és egységesen „India tengerentúli állampolgárainak” hívják őket. 2003-ban elfogadták a kettős állampolgárság intézményét elfogadó országok listáját. Néhány országban azonban problémát jelent az indiai diaszpórában élők kettős állampolgársága – elsősorban Trinidad és Tobago, Guyana, Fidzsi-szigetek és a Dél-afrikai Köztársaság esetében. Ezekben az országokban az indiaiak száma olyan magas, hogy néha a teljes lakosság több mint felét ők teszik ki, ez pedig már veszélyeztetheti az őslakosok érdekeit. 7 The Indian Diaspora. Report of the High Level Committee. Elérés:http://indiandiaspora.nic.in/ contents.htm (Letöltve: 2004.10.05.) 152 | szalai éva emese Egy másik kezdeményezés eredményeként január 9-ét hivatalosan is az indiai diaszpórák napjává (Pravasi Bharatiya Divas) tették. Ez a dátum szimbolikus, hiszen Gandhi 1915-ben, 21 év után ezen a napon tért vissza Dél-Afrikából Indiába. Az első ünnepségeket 2003-ban rendezték meg, melyen hatvankét országból, mintegy kétezer indiai vett részt. A plenáris ülések témája egytől egyig az India és diaszpórái közötti együttműködés elősegítése volt, különös tekintettel az ipari fejlesztésekre, befektetésekre a kisebbségi média, az önkéntesség és az egészségügy területén. A külügyminiszter beszédében mérföldkőnek nevezte a rendezvényt India és diaszpórái kapcsolatának történetében. Egy évvel később, 2004-ben pedig Delhiben létrehozták az Indiai Diaszpórák Központját. Az indiai diaszpórákkal külön minisztérium, a Ministry of Overseas Indian Affairs8 foglalkozik. 2004-ben hozták létre, azzal a céllal, hogy állandó összeköttetést biztosítson a diaszpórák és az anyaország között (MOIA n.a. d). A minisztérium főbb funkciói: az Indiából történő ki- és bevándorlás felügyelete, önkéntes programok szervezése Indiában a diaszpórában élő indiaiaknak, a külügyminisztériummal együttműködve adminisztratív központok felállítása a nagyobb létszámú diaszpórákkal rendelkező országokban, ösztöndíjak az NRI/PIO-diákoknak, marketing- és kommunikációs stratégiák fejlesztése a diaszpórákkal való kapcsolatok erősítésére, a diaszpórában élők és dolgozók jólétének biztosítása és figyelemmel követése, stb. A minisztérium éves jelentésében számol be tevékenységéről (MOIA, 2013). Néhány indiai diaszpóra rövid jellemzése • Malajzia: Az 1940-es években Malajzia lakosságának 14 százalékát tették ki az indiaiak, 2000-ben a számuk 1,8 millióra nőtt, és ezzel a lakosság 7,7 százalékát teszik ki (Lal, 2006: 156-167). Nagy részük India déli részéről származik. A bevándorlás három nagy hullámban zajlott, ám mindegyiknek gazdasági okai voltak. A munkaerő áramlását könnyítette, hogy Malajzia és India is Brit gyarmat volt. Az első hullámban munkaszerződéssel érkeztek indiaiak a cukornádültetvényekre. A második hullámban főként észak-indiaiak érkeztek, akiket a maláj rendfenntartó erőkhöz, illetve civil szervekhez toboroztak, míg a harmadik hullámban kereskedők és pénzkölcsönzők érkeztek a déli államokból. A maláj indiai diaszpóra nem volt egységes: vallási (hindu, muszlim, szikh), nyelvi és kasztbeli különbségek jellemezték. Jelenleg az indiai diaszpóra megosztott az indiai kormány diaszpóra-politikáját illetően: úgy érzik, a kormány csak a jómódban élő nyugati diaszpórákkal keresi a kapcsolatok fejlesztését, és a szegényebbeket elhanyagolják, továbbá a kettős állampolgárság lehetőségét is csupán a befolyásos (és az indiai érdekeknek számító) országok diaszpóráinak ajánlják fel. 8 Az Indiai Külügyminisztérium hivatalos honlapja: http://moia.gov.in/accessories.aspx?aid=10 indiai migrációs folyamatok és az indiai diaszpóra | 153 • Szingapúr: a szingapúri cenzus miatt nehéz megbecsülni az indiai diaszpóra számát. 2007-es adatok alapján a lakosság 9 százaléka indiai9. Ez azonban nem a teljes képet tükrözi: indiainak számítanak a nepáli, bangladesi, pakisztáni és Srí Lanka-i származásúak is, mivel Szingapúrban hivatalosan négy csoportba sorolják a lakosokat: kínai, maláj, indiai, és egyéb. Az indiai lakosok számának meghatározásánál nem veszik figyelembe továbbá az ideiglenes munkavállalókat, akik szerződéssel dolgoznak Szingapúrban, általában az IT-szektorban. Az első bevándorlók a 19. század elején érkeztek Szingapúrba (Lal, 2006: 176-188): az angolok ugyanis ekkor látták megfelelőnek az időt, hogy egy biztonságos kikötővárost létesítsenek a régióban, amely az India és Kína közötti kereskedelmet könynyítené meg. 1819-ben jelent meg a gyarmati milícia: a Bengáli Gyalogságból 120 fős szipoly fegyveresek érkeztek a mai Szingapúr területére Sir Thomas Stamford Raffles vezetésével. Származásuk alapján nagy részük azonban nem bengáli volt, hanem Uttar Pradesh-i és Bihor-i államból valók. Habár az indiaiak közössége a teljes lakosság kis hányadát teszi ki, mégis erős befolyásuknak köszönhető Szingapúr fejlődése. Kezdetben fizikai munkások, kereskedők és üzletemberek vándoroltak Indiából Malajziába, míg manapság az elsődleges bevándorlók az IT-szektor szakemberei. • Szaúd-Arábia, Omán, és az Öböl-államok: 2001-ben Szaúd-Arábia, Omán, Kuvait, Bahrein, Katar és az Egyesült Arab Emirátusok területén élő indiaiak száma meghaladta a 3,3 millió főt (Uo.: 222–233). Legnagyobb számban Szaúd-Arábia és az Emirátusok területére koncentrálódik az arányuk. Az 1930-as évekig főleg indiai kereskedők telepedtek le a térségben (elsősorban Dubaiban). Omán, Bahrein és India közötti kereskedelmi kapcsolatok a brit uralom alatt mélyültek el igazán (mindkettő brit protektorátus volt). Miután az 1930-as években felfedezték a térség kőolaj tartalékait és megalakult a Bahrein Petroleum Company, az indiaiak tömegesen vándoroltak ki: a cég irodai és műszaki alkalmazottainak 94, a műszerészek közel 91 százalékát indiai bevándorlók tették ki, és hasonló tendenciát mutatott a térség többi nagy olajvállalata is (pl. Kuwait Oil Company). Az arab-térségben alkalmazott indiaiak legnagyobb részét azonban továbbra is a képzetlen munkaerő, a betanított munkások és a háztartási alkalmazottak jelentették (mára az összes indiai bevándorló mintegy 70 százalékát ők teszik ki). A képzett szakemberekre mindig van igény. A képzetlen munkaerő helyzete rendkívül siralmas: zsúfolt tömegszállásokon laknak, a lakó- és munkahelyük körülményei egyaránt embertelenek, hasonlóak a korábban munkaszerződéssel külföldre került munkásokéhoz. Éppen ezért azt 9 Singapore Department of Statistics, Population Trends 2007. Elérés: http://unpan1.un.org/intradoc/ groups/public/documents/apcity/unpan030879.pdf (Letöltve: 2014.04.20.) 154 | szalai éva emese várják az indiai kormánytól, hogy gondoskodjon a fogadó államban a jogaik érvényesítéséről, és létesítsen helyi érdekképviseleteket. Olyan kétoldalú szerződés megkötését sürgetik India és az arab államok között, amelyben garantálják a minimumfizetést, ingyenes szállást, heti szabadnapokat, repülőjegy hozzájárulást a hazaútra és a baleset biztosítást a betanítás időszakára is. Az indiai diaszpóra Indiába irányuló pénzátutalásainak nagy része ezekből az arab államokból érkezik. • 10 Dél-Afrikai Köztársaság: az itt élő indiai származásúak száma eléri az 1,2 millió főt (Lal, 2006: 242-253). Legtöbbjük KwaZulu-Natal (72 százalékuk) és Gauteng provinciában (20 százalékuk) telepedett le. Az első indiaiak rabszolgákként érkeztek Dél-Afrikába a 17. században Bengálból és a dél-indiai államokból a Dutch East India Company hajóin. 1860 és 1911 között érkeztek a legtöbben munkaszerződéssel, ők a cukornádültetvényeken dolgoztak. A bevándorlók 60 százaléka a déli Tamil Nadu és Andhra Pradesh államokból származott, a maradék az északi Bihar és Uttar Pradesh-ból. 80 hindu, 15 százalék muszlim vallású volt. Az 1870-es évektől nagy számban érkeztek vállalkozók Gudzsarát (Gujarat) államból (saját költségükön): hitelt, munkát adtak a többi indiainak, és nekik köszönhető az oktatási és vallási intézmények létrehozása is. Mivel nem kötötte őket munkaszerződés, bármikor visszatérhettek Indiába, pénzt küldhettek haza, hogy ezzel is segítsék saját településük fejlődését. A munkaszerződések tíz év után lejártak, ekkor választhattak: szabad emberként letelepednek az országban, vagy visszatérnek Indiába. Sokan a maradást választották, egyrészt mert egy évtized alatt családot alapítottak, vagy nehézkesnek vélték az újbóli beilleszkedést az indiai társadalomba. Akik maradtak, földet béreltek és zöldség- és gyümölcstermesztésből tartották fenn magukat. Az indiai kereskedők rizst, fűszereket és egyéb felszerelést importáltak Indiából, a kiskereskedők pedig bonyolult kereskedelmi és hitelrendszeren keresztül szorosan kapcsolódtak egymáshoz. A fehér dél-afrikaiaknak nem tetszett a szabad indiaiak letelepedése: alkohol függőnek és becstelennek bélyegezték meg őket, és szinte mindenben bűnbakként tüntették fel őket. Szorgalmazták az ázsiai bevándorlás szigorítását, számos településen megtiltották az indiaiak letelepedését, és számos módon próbálták ellehetetleníteni a kereskedésüket. 1894-ben tűnt fel Mohandas K. Gandhi, aki válaszul megalapította a Natal Indian Congress (NIC) elnevezésű politikai szervezetet. Gandhi egységre szólította fel az indiaiakat, ugyanakkor egyediségüktől (vallási, nyelvi, területi) sem akarta őket megfosztani. Közös gyökereikre és származásukra, „indiaiságukra”10 hívta fel a figyelmet: a szubkontinensen élők mindig is egy nemzetet alkottak, és A fogalom angolul ‚Indianness’ indiai migrációs folyamatok és az indiai diaszpóra | 155 ehhez a nemzethez tartoznak azok is, akik elvándoroltak és máshol telepedtek le. Az apartheid során (1950–1980 között) 140 ezer indiainak kellett elhagynia az otthonát és elkülönített városokba költöznie. Ezek általában távol estek a korábbi lakhelyüktől, munkahelyüktől, emiatt megnövekedtek az utazási költségek, és sok család szakadt el egymástól a nagy távolságok miatt. A dél-afrikai indiaiak közül vannak egyértelmű nyertesei, ugyanakkor vesztesei is a apartheid korszaknak. Nyertesek azok, akik alkalmazkodni tudtak a folytonos változásnak, éltek a gazdaság liberalizációjával. Az elszigetelődés azokat érte el, akiknek nincs elég tőkéjük egy új élethez, nem elég képzettek, hogy szakemberként a fejlett országok ‘új’ diaszpóráihoz csatlakozzanak, az Indiához való viszonyuk pedig túlságosan törékeny és elhanyagolt ahhoz, hogy visszatérjenek oda. • Trinidad és Tobago (Lal, 2006: 278-286): az első indiaiak 1845-ben érkeztek a szigetre munkaszerződéssel. Mintegy három évtized alatt az indiai bevándorlók száma a trinidadi lakosság egyharmadát tette ki, mára a számuk meghaladja a fél millió főt, ezzel ők váltak a legnépesebb népcsoporttá az országban. A kezdeti időkben a cukornád- és kakaóültetvényeken dolgoztak, ám nagyon hamar kiszorultak a mezőgazdasági szektorból, és manapság főleg az olajiparban és szénhidrogén-kitermelésben vesznek részt. Sokáig Kalkuttából, majd az 1870-es évektől Bihar és Uttar Pradesh államokból vándoroltak ki a legtöbben. A kivándorlásnak számos oka volt, első helyen azonban a 19. században Észak-Indiát sújtó szárazság nyomán kialakult súlyos élelmiszer-hiány áll. Tömegesen érkeztek brit kézműves termékek, és ennek következtében a helyi kisiparosok és kézművesek munka nélkül maradtak, emiatt más megélhetést kellett találniuk. A brit adórendszernek „köszönhetően” egyfajta földesúri rendszer alakult ki, vagyis a hatalmas földterületek néhány gazdag földesúr kezében összpontosultak. Emiatt irreálisan magasra szöktek a földbérleti díjak és az eladósodott tulajdonosok kénytelenek voltak megválni földjeiktől. Mindezek ismeretében nem meglepő tehát, hogy sokan estek áldozatául a csalárd toborzóknak. A kivándorlók között sok özvegyasszonyt is találunk, akik a rájuk nehezedő társadalmi nyomás elől menekültek.11 A kivándorlók jelentős része, kb. 85 százaléka hindu, 14 muszlim és kevesebb, mint 1 százaléka keresztény volt. 11 A sati a hindu hagyományokhoz kapcsolódik, de más, nem-hindu közösségekben is találkozhatunk vele. Lényege, hogy a férj halála után az özvegyeknek egész életükben gyászolniuk kell, csak fehér ruhában járhatnak (Indiában ez a gyász színe), nem házasodhatnak újra, és sok esetben a társadalom is kirekeszti őket. A sati egyik extrém formája, hogy az özvegyek rituális öngyilkosságot követnek el férjük halotti máglyáján, ezzel is bizonyítandó férjük iránti hűségüket és elkötelezettségüket. Habár a sati e formáját már az 1800-as évek elején betiltották, mégis találkozhatunk még a hírekben ilyen esetekkel: India wife dies on husband’s pyre. BBC, 2006.08.22. Elérés: http://news.bbc.co.uk/2/hi/ south_asia/5273336.stm (Letöltve: 2014.06.10.); Indian women still commit ritual suicide. RT.com, 2009.09.10. Elérés: http://rt.com/news/india-ritual-suicide-sati/ (Letöltve: 2014.06.10.) 156 | szalai éva emese Miután lejártak a munkaszerződések, az indiaiak nagy része úgy döntött, nem tér vissza Indiába, hanem letelepednek és földművelésből élnek meg. Az 1920-as évektől változott az indiaiak helyzete: egyre többen költöztek városokba, ahol kereskedni kezdtek, majd a következő évtizedekben a keresztény misszionáriusok tanították őket írni-olvasni. Az 1970-es években (az olajárrobbanás következtében) Trinidadban hatalmas gazdasági bumm ment végbe, és számos indiai család ki is használta ezt a helyzetet. Az 1980-as évekre azonban megtorpant ez a fejlődés, emiatt sokan az Egyesült Államokba vándoroltak (nem csak Trinidadra, hanem az egész Karib-térségre jellemző volt ekkoriban a kivándorlás). India és Latin-Amerika kapcsolata „India következő lépése Latin-Amerika lesz?” – teszi fel a kérdést az Indian Foreign Affairs Journal egyik számában. A kereskedelmen és befektetési lehetőségeken túl a latin-amerikai térség fontos szerepet játszhat az energiabiztonság és élelmiszeranyag ellátás területén. További együttműködés, ugyanakkor versengés képzelhető el a két szubkontinens között a multilaterális nemzetközi intézményekben, illetve a globális kormányzás és a klímaváltozás kérdéseiben. Tekintettel a Karib-térség brit Nemzetközösségi államaiban és Suriname-ban élő nagyszámú indiai diaszpórára, ez a terület külön figyelmet érdemel az indiai külpolitikában. Ugyanakkor elképzelhető, hogy a japán és kínai terjeszkedés után India túl későn érkezett a kontinensre, és emiatt háttérbe szorulhat mind a diplomácia, kultúra, politika, mind az üzleti tevékenység terén. Kétségtelen, hogy a legvonzóbb ok a kontinens kőolaj- és földgázlelőhelyeik, ám ezen túl más érdekek is fűződhetnek India latin-amerikai terjeszkedéséhez. 2000 óta a kétoldalú kereskedelmi kapcsolatok évi 22%-kal nőttek, és a kétoldalú befektetések is növekvő tendenciát mutatnak különösen Chile és Brazília esetében. Elsősorban indiai telekommunikációs és számítástechnikai cégek telepedtek le a régióban, de a latin-amerikai vállalatok is feltűntek már Indiában. India számára a nyersanyag-lelőhelyek mellett nem elhanyagolható Latin-Amerika hatalmas gazdasága, ami jelentős piacot kínál az indiai áruknak. Nem szabad figyelmen kívül hagyni a kereskedelmet akadályozó tényezőket sem, nevezetesen a magas védővámokat (különösen az indiai oldalon), és a kiugróan magas szállítási költségeket (fejlett infrastruktúra hiánya). India kereskedelme a latin-amerikai régióval 1996/97 óta 1072.45 millió USD-ról 2005/06-ra 5365.44 millió dollárra nőtt, ami több mint 400%-os növekedést jelent egy évtized alatt. 2009-ben az indiai áruk elsődleges importőre Brazília volt, ezt követi Mexikó és Kolumbia, míg India számára Brazília, Venezuela, Mexikó, és Chile importált legnagyobb mennyiségben. indiai migrációs folyamatok és az indiai diaszpóra | 157 Táblázat 3: Az indiai lakosság aránya egyes dél-amerikai kis államokban Ország Trinidad és Tobago Suriname Guyana Teljes népesség* 1 2 2 7 505 491 989 74 4 76 8 NRI/PIO** 551 500 140 300 320 200 Százalék 45 28 43 * 2011. júliusi becsült adatok. Forrás: „The World Factbook. Central America and Caribbean”. United States of America. Central Intelligence Agency, https://www.cia.gov/library/publications/the-world-factbook/ geos/td.html, 2012. május 8. ** Forrás: „Estimated Number of Overseas Indias”. Ministry of Overseas Indian Affairs, http://moia.gov.in/ writereaddata/pdf/NRISPIOS-Data.pdf. Letöltés ideje: 2012. május. 8. A ’90-es években kezdett India ismét visszakapcsolódni a világgazdaságba, növekedése is ekkor gyorsult fel: infrastruktúra fejlesztése, szegénység elleni harc, államadósság csökkentése. A nyitás következtében megélénkült a külkereskedelem és a külföldi tőke beáramlása az országba, nőttek a valutatartalékai: míg 1991-ben 6 milliárd USD, 2008 végére közel 300 milliárd USD12 volt. Mivel India gazdasága a legutóbbi válság kirobbanásakor is meglehetősen zárt volt, a bankrendszer szereplői pedig nem álltak közvetlen kapcsolatban azokkal a külföldi pénzintézményekkel, amelyek a válság kirobbanásáért felelősek, a válság is kevésbé éreztette hatásait. Ugyanekkor lépett Latin-Amerika is a gazdasági-politikai stabilizáció útjára. Brazília különösen gyors gazdasági fejlődésbe kezdett, a térség országai közül elsőként írt alá kétoldalú egyezményeket Indiával. 1997-ben az indiai kormány elindította a FOCUS LAC (FOCUS Latin-America and the Caribbean) nevű stratégiai programját azzal a nem titkolt szándékkal, hogy növelje a régióba irányuló exportját. A programot 2008-ig hosszabbították meg, ez idő alatt jelentős növekedést értek el a korábbi évek mutatóihoz képest: 1996/97-ben 478 millió USD-ról 2005/06-ra közel 3000 millió USD-ra nőtt India Latin-Amerikába irányuló exportja. Hozzá kell azonban tenni, hogy India globális exportjában a latin-amerikai térségnek továbbra is elenyésző, 2,88%os, India összes importjában 1,69%-os részesedése volt.13 A MERCOSUR (Mercado Común del Sur, magyarul Dél-amerikai Közös Piac) a délamerikai kontinensen a mai napig a legnagyobb regionális integrációs szervezet. Az EU, NAFTA, és az ASEAN után ez a negyedik legnagyobb integrált piac: több mint 200 milliós lakosságának éves GDP-je 1 milliárd dollár, ebből 190 milliárd dollár kereskedelemből származik. 2004-ben írták alá (2009 júniusában lépett életbe) Indiával 12 13 Székely-Doby András (2009): India és a válság. In: A globális válság: hatások, gazdaságpolitikai válaszok és kilátások. Vol. 6. A válság hatása a meghatározó és a feltörekvő nem európai országokban. MTA Vilaggazdasági Kutatóintézet, Budapest, pp. 55-59. Elérés: http://www.vki.hu/kot/ecostat/06Szekely-Doby-Andras-es-Szilagyi-Judit.pdf (Letöltve: 2016.02.20.) Objective and achievement of Focus LAC Programme. Ministry of Commerce. http://commerce.nic.in/ flac/flac1.htm (Letöltve: 2016.02.20.) 158 | szalai éva emese azt a kétoldalú szerződést, amely az első lépést jelenti a felek közötti szabadkereskedelmi egyezményhez.14 2004-ben a kétoldalú kereskedelem 722 millió dollárt tett ki, míg 2008-ra ez az érték 1320 millió dollárra emelkedett, vagyis több mint 80%-os növekedést jelentett.15 2010-11-ben India 37,6%-kal növelte a MERCOSUR országaiba irányított exportját.16 A térség országai közül Brazíliával legjelentősebbek a kapcsolatai, ide irányul a MERCOSUR-ba érkező exportjának 80%-a. A latin-amerikai régión belül külön említést érdemel a Karib-térség, a dél-amerikai kontinenstől eltérő adottságaival, népcsoportjaival. Abban azonban hasonlóak, hogy a térség országai is fontosnak tartják az integrációt, az egymás közti gazdasági és politikai kapcsolatok fejlesztését, és a többoldalú együttműködések létrehozását, integrációjának mai formájához több fejődési szakaszon keresztül ért el.17 1958-ben hozták létre és 1962 működött a Nyugat-Indiák Föderációja, majd ezt a társulást feloszlatása után 1965-ben követte a Karibi Szabadkereskedelmi Szövetség (CARIFTA). 1972-ben fogalmazódott meg az a gondolat, hogy ez a szabadkereskedelmi egyezmény szabadpiaci egyezményként működjön tovább. Ennek eredményeként jött létre a Karibi Közösség (Caribbean Community, röviden CARICOM). A szervezet alapokmányát 1973. július 4-én írták alá Chaguaramasban (Trinidad és Tobago), és még ugyanabban az évben augusztus legelején életbe is lépett. Jelenleg a CARICOM 15 teljes jogú tagországból,18 5 társult tagból,19 és 8 megfigyelői státuszú országból áll.20 2005-ben jött létre a Petrocaribe nevű szervezet, a CARICOM-mal szorosan együttműködve, illetve kihasználva a közös piac nyújtotta előnyöket.21 A tömörülés célja, hogy biztosítsa a térség nyersolaj-ellátását, így növelve az országok közti szolidaritást, egységtudatot, és az energiabiztonságot. Nem meglepő módon a kezdeményezés a dél-amerikai kontinens legnagyobb nyersolaj-exportőrétől, Venezuelától származott. Az egyezmény 14 15 16 17 18 19 20 21 India and Mercosur: Boosting Trade through Regionalism. CUTS Center for Trade, Economics, and Environment. IBSA 1/2005. http://www.cuts-citee.org/PDF/IBSA-1-India-Mercosur.pdf (Letöltve: 2016.02.20.) India-Mercosur PTA. In: EENI – The Global Business School. http://en.reingex.com/India-MERCOSURFTA.shtml (Letöltve: 2016.02.20.) Singh, Ritesh Kumar (2011): Case for more trade with Mercosur. In: The Hindu Business Online. October 14, 2011. Elérés: http://www.thehindubusinessline.com/opinion/article2537963.ece (Letöltve: 2016.02.20.) A szervezet történetéről, szervezeti felépítéséről szóló bemutatás a hivatalos honlapjáról származik: http://caricom.org/ Barbados, Guyana, Jamaica, Trinidad és Tobago (alapító tagok), Antigua és Barbuda, Bahamák, Belize, Dominika, Grenada, Haiti, Montserrat, St Kitts és Navis, St Lucia, St Vincent and the Grenadines, Suriname. Anguilla, Bermuda, Brit Virgin-szgtk., Cayman-szgtk., Turks és Caicos-szgtk. Aruba, Kolumbia, Curacao, Dominikai Köztársaság, Mexikó, Puerto Rico, Szt. Martin, Venezuela. Petrocaribe. Página Oficial del Ministerio del Poder Popular de Petróleo y Minería. Elérés: http:// www.pdvsa.com/index.php?tpl=interface.en/design/readmenuprinc.tpl.html&newsid_temas=48 (Letöltve: 2016.02.20.) indiai migrációs folyamatok és az indiai diaszpóra | 159 lényege, hogy Venezuelától kedvező áron és feltételek mellett vehetnek nyersolajat az egyezményt aláíró országok, ezzel is elősegítve a térség integrációját. Trinidad, Barbados és Haiti kivételével mindegyik CARICOM tagország aláírta az egyezményt, továbbá Kuba és a Dominikai Köztársaság is, valamint később csatlakozott Honduras és Guatemala. Trinidad esetében a távolmaradás oka az, hogy maga is exportál nyersolajat, és ha aláírta volna az egyezményt, akkor az hátrányosan érintette volna exportlehetőségeit. 2003 novemberében India és a Karibi Közösség egy közös konzultációs és együttműködési bizottság felállításáról döntött.22 India hatalmas felvevő piacnak bizonyul a térség államaiból exportált kőolaj és folyékony földgáz (LNG) tekintetében, ezek importálása teljesen vámmentes Indiában. Ebből is látszik, milyen nagy szüksége van Indiának a nyersanyagra, és mennyire ki van szolgáltatva ilyen téren az azt exportáló országoknak. Valószínűsíthető, hogy ezért szeretne minél szorosabb kapcsolatokat ápolni a latin-amerikai és a karibi országokkal, minden lehetőséget megragadva a kétoldalú kapcsolatok bővítésére és elmélyítésére. Nem olyan meglepő India jelenléte, ha figyelembe vesszük a térségben élő nagyszámú indiai diaszpórát, és a közös történelmi múltat a Brit Nemzetközösségben. Az el nem kötelezett országok mozgalma Az el nem kötelezettek mozgalmának ötlete és ideológiája Jawaharlal Nehrutól, a független India első miniszterelnökétől származik (Uo.). 1955 áprilisában az indonéziai Bandungban 29 ország részvételével konferenciát rendeztek,23 ahol először fogalmazódtak meg a későbbi mozgalom alapjait képező alapelvek: gyarmati felszabadítás, a béke, a kulturális, a gazdasági és politikai együttműködés. Ezt követően 1961-ben Belgrádban sor került az első el nem kötelezett országok mozgalmának konferenciájára. Az állam- és kormányfők közül jelen volt Nehru, Tito és Nasszer is. Együttes javaslatukra elfogadták a szervezet hivatalos kereteit és létrehozták az el nem kötelezettek mozgalmát (Non-Aligned Movement – NAM). A későbbi találkozók a mozgalom legfelső fórumaként szolgáltak, ahol a résztvevő tagországok az elfogadott dokumentumokat követve tevékenykedtek (Tarrósy, 2006: 64). A mozgalom elsődleges célja az volt, hogy alternatívaként szolgáljon a gyarmati 22 23 Agreement Between the Caribbean Community and the Government of India to Establish a Standing Joint Commission on Consultation, Cooperation and Coordination. Elérés: http://www.caricom.org/ jsp/pressreleases/pres157_03.jsp (Letöltve: 2016.02.20.) A résztvevő országok három csoportra oszthatók: szocialista országok (Kínai Népköztársaság, Vietnámi Demokratikus Köztársaság), a Nyugat mellett elkötelezett vagy nyugati orientációjú országok (Fülöp-szigetek, Japán, Pakisztán, Thaiföld, Törökország, Dél-Vietnam, Ceylon, Irán, Szaúd-Arábia, Aranypart, Irak, Jordánia, Libanon, Libéria, Szudán), és a független vagy semleges politikát követő országok (India, Afganisztán, Burma, Kambodzsa, Egyiptom, Indonézia, Laosz, Nepál, Szíria). Tóthné Nagy, 1984: 15) 160 | szalai éva emese sorból függetlenné vált országoknak a hidegháborús tömbök politikájától való elhatárolódására. Az 1980-as évekre azonban megtorpantak az új világrend kiépülése felé mutató folyamatok. Az Észak-Dél megosztottság fő problémája, az életszínvonal-szakadék továbbra is fennállt, sőt egyre tágult és mélyült, így az elmaradott országok még inkább lemaradtak a fejlett államoktól (Uo.: 67). A hidegháború lezárultával pedig úgy tűnt, hogy gyakorlatilag fölöslegessé vált a mozgalom további működése, holott az elmaradottság problémáit a 2000-es évekre sem sikerült megoldani. Szükséges lett olyan pénzügyi mechanizmusok alkalmazása, amelyek támogatják a déliek hosszú távú fejlődési programjait, ezért létrehozták az ún. Új Globális Humán Rendet (NGHO), 24 melynek célja a gazdagok és szegények közötti egyenlőtlenségek felszámolása. Milyen szerep vár az el nem kötelezettek mozgalmára az új világrendszerben, vetődött fel a kérdés. Thabo Mbeki dél-afrikai elnök 2003-ban arra figyelmeztetett, hogy „a mozgalom jövője azon múlik, milyen válaszokat képes adni a globális kihívásokra”. A dél-afrikai elnökség (2004) külön hangsúlyt fordított a Dél-Dél kapcsolatok erősítésének szükségességére, ekkor azonban még nem mutatkozott konkrét megoldás. Ám az 1990-es években a szabadkereskedelem térnyerésekor megmutatkozott, hogy a déli félteke országai (Argentína, Brazília, Kína, India és Dél-Afrika különösen aktívnak bizonyult) közös erővel képesek eredményesen szembeszállni az északi, mezőgazdasági érdekeket tükröző liberális állásponttal. Habár az el nem kötelezettek mozgalmának ideológiája háttérbe szorult az új indiai külpolitikában, továbbra is fontos szerep jutott a harmadik világ iránti szolidaritásnak. Ugyanakkor számos új szerveződésben fedezhető fel az el nem kötelezettség újjászületése. 2003-ban tűnt fel az IBSA (India-Brazil-South Africa), egy informális multilaterális szervezet, amelyet új el nem kötelezett mozgalomként is emlegetnek. Célja a tagok közötti együttműködés, a kölcsönös segítségnyújtás és fejlődés biztosítása. Számos kritika érte a mozgalmat azért, hogy éppen Kínát zárta ki a fejlődő országok koalíciójából. Argentínát ideológiai okokból (az utolsó katonai kormány szimpátiája az apartheiddel), Kínát pedig tekintélyuralmi rendszere és világuralmi törekvései miatt hagyták ki a társulásból. Míg az IBSA a fejlesztési és politikai együttműködést tartja szem előtt, addig egy másik tömörülés, a BRICS (Brazil-Russia-India-China-South Africa), gazdasági intézkedéseket sürget. Úgy tűnik, hogy a két csoportosulás között verseny uralkodik, és mindkettő egyre nagyobb befolyást szeretne magának kiharcolni a nemzetközi fó24 Az Új Gazdasági Humán Rendről bővebben: http://www.acs-aec.org/about/sg/Girvan/Speeches/nworder_ eng.htm és http://jagan.org/articles3.htm (Letöltve: 2011.07.21.) indiai migrációs folyamatok és az indiai diaszpóra | 161 rumokon. Kína szempontjából ez érthető, hiszen India növekvő gazdasága a jövőben sértheti érdekeit. Összegzés A diaszpóra olyan kisebbséget jelent, amely az anyaországtól távol, szétszórtan él a világban, és nem egyezik meg az anyaország határai mentén élőkkel (szomszédságpolitika). A diaszpórák célja az emberiség mindenkori evolúciójában a szegénység csökkentése, a szociális és gazdasági fejlődés voltak, ám ezek a célok mára globális szintre emelkedtek. A diaszpórák integrációja központi kérdése a fogadó ország nemzetpolitikájának, és nagyban befolyásolja az anyaország és a fogadó állam közti kapcsolatokat. Egyre növekszik azoknak a száma, akik Kína világméretű fejlődése és növekedése után a következő gazdasági óriás, India felemelkedésére és ennek világméretű hatásaira hívják fel a figyelmet. India növekedése jelentős, gazdasági és politikai szerepe a világban egyre nő, mindez pedig azt mutatja, hogy figyelmet érdemel. Az indiai diaszpóra mai állapota évszázados migrációs hullámok eredménye, amelyek oka időszakonként változott. Ezek közé tartozott a gyarmatosítás, mint ahogy napjainkban a globalizáció, illetve a világpiac igényei szerinti „munkaerő-gazdálkodás” lehetőségei. Ezért különböztetünk meg „régi” (pl. Szingapúr, Malajzia, Fidzsi-szigetek, Dél-afrikai Köztársaság, és a Karib-térség államai) és „új” diaszpórákat (USA, Egyesült Királyság, Kanada). Az indiai diaszpóra politikai-gazdasági szerepe is jelentős: a pénzátutalások jelentős részét képezik az ország GDP-jének, illetve az indiai diaszpóra a fogadó és az anyaország politikai életét is befolyásolhatja. Összességében elmondhatjuk, hogy a diaszpórák szerepe egyre inkább felértékelődik ebben a globalizált világban. A diaszpóra-kutatás egyelőre rövid múlttal rendelkezik, ám mindig része az adott ország külpolitikájának. Azok az országok, amelyek nagy tengerentúli diaszpórákkal vagy közösségekkel rendelkeznek, könynyebben és szélesebb körben érvényesíthetik nemzeti érdekeiket. 1. 2. 3. 4. 5. Melyek a diaszpóra fogalmának főbb fejlődési szakaszai? Hogyan jellemezné az indiai kivándorlás szakaszait? Mik jellemzik a „régi” és „új” diaszpóra közösségeket? Sorolja fel az indiai diaszpóra politikai-gazdasági szerepeit! Hasonlítson össze két indiai diaszpóra közösséget (a diaszpóra története, aktuális helyzete stb.)! 162 | szalai éva emese Ajánlott linkek az interneten Country Specific Indian Diaspora, http://moia.gov.in/accessories.aspx?aid=11 Federation of Indian Chambers of Commerce and Industry, http://ficci.com Foundation for Indian Diaspora in Europe, http://www.indiandiaspora.eu High Level Committee On Indian Diaspora, http://indiandiaspora.nic.in Indian Council of World Affairs, http://icwa.in/index.html Indian Foreign Affairs Journal, http://www.associationdiplomats.org/publications/ifaj/ifajgeneral.htm International Diaspora Engagement Alliance, http://diasporaalliance.org Ministry of External Affairs, Government of India, http://www.mea.gov.in Ministry of the Overseas Indian Affairs, http://moia.gov.in/index.aspx The Indian Diaspora, http://theindiandiaspora.com Felhasznált irodalom Anderle, Ádám (2002): Spanyol bevándorlók Latin-Amerikában a 19–20. században. In. Anderle, Ádám (ed.): Latin-amerikai utakon. Hispánia, Szeged. Anderle, Ádám (2010): Latin-Amerika története. JATE Press, Szeged. Ansari, Shri M. Hamid (2011): The Challenges to Indian Diplomacy in the 21st Century. Address at the Annual Lecture 2011 of the Association of the Indian Diplomats in New Delhi, March 11, 2011. Asien, Ernesché Rodríguez (2008): Las remesas en el mundo. Elérés: http://www.cadtm.org/ Las-Remesas-en-el-mundo (Letöltve: 2014.06.20.) Association of Indian Diplomats (2005): Economic Diplomacy. Ten-Point Plan for Making It more Effective. The Association of Indian Diplomats. Elérés: http://www.associationdiplomats.org/publications/ifaj/Vol1/ecodiplomacy.htm. (Letöltve: 2012.01.11.) Cohen, Robin (2008): Global Diasporas. An Introduction. Routledge, New York. Desai, Niranjan (2006): India and its Diaspora. IFAJ, Vol. 1., No. 2. Gonsalves, Eric (2006): India and the UN Reforms. IFAJ Vol.1., No. 2. IFAJ (2008a): India’s Energy Security: The External Dimension. Debate. IFAJ, Vol. 3., No. 1. IFAJ (2008b): India’s Diaspora Policy. Debate. IFAJ, Vol. 3., No. 2. IOM (2007): Diaspora y desarrollo – Diásporas como Agentes para el Desarrollo en América Latina y el Caribe. Ginebra (Svájc): Organización Internacional para las Migraciones. Elérés: http://www.iom.int/jahia/webdav/site/myjahiasite/shared/shared/mainsite/media/ docs/news/4diaspora_desarrollo.pdf (Letöltve: 2013.04.03.) IOM (2012): Key Migration Terms: Forced migration. International Organization for Migration. Elérés: http://www.iom.int/jahia/Jahia/about-migration/key-migration-terms/lang/en#Forcedmigration. (Letöltve: 2012.06.10.) Lal, Brij V. (ed.) (2006): The Encyclopedia of the Indian Diaspora. Editions Didler Millet. Mohan, C.Raja (2006): India’s New Foreign Policy Strategy. Draft Paper Presented at a Seminar in Beijing by China Reform Forum and the Carnegie Endowment for International Peace, Beijing, May 26, 2006. Carnegie Endowment for International Peace. Elérés: https://www. carnegieendowment.org/files/Mohan.pdf (Letöltve: 2012.04.20.) Mohta, Madhup – Sinha, Atish (eds.) (2007): Indian Foreign Policy. Challenges and Opportunities. Foreign Service Institute, New Delhi MOIA (n.a. a): India and Its Diaspora. The Ministry of Overseas Indian Affairs. Elérés: http:// moia.gov.in/accessories.aspx?aid=10 (Letöltve: 2012.01.09.) indiai migrációs folyamatok és az indiai diaszpóra | 163 MOIA (n.a. b): To Know Country Specific Indian Diaspora. The Ministry of Overseas Indian Affairs. Elérés: http://moia.gov.in/accessories.aspx?aid=11 (Letöltve: 2012.01.09.) MOIA (n.a. c): Estimated Numbers of Overseas Indians.The Ministry of Overseas Indian Affairs. Elérés: http://moia.gov.in/writereaddata/pdf/NRISPIOS-Data.pdf (Letöltve: 2012.04.30.) MOIA (n.a. d): An Overview. The Ministry of Overseas Indians. Elérés: http://moia.gov.in/ services.aspx?id1=7&idp=7&mainid=6 (Letöltve: 2012.04.30.) MOIA (2013): Annual Report of the Ministry of Overseas Indian Affairs, 2012-2013. Ministry of Overseas Indian Affairs. Elérés: http://moia.gov.in/writereaddata/pdf/Annual_ Report_2012-2013.pdf (Letöltve: 2014.07.01.) Mukhopadhyay, Alok Rashmi (2008): EU India Relations: A Critique by Shazia Aziz Wülbers. IFAJ, Vol. 3., No. 4. Reserve Bank of India (2010): Reserve Bank of India Bulletin, Vol. 64., No. 1. Elérés: http:// rbidocs.rbi.org.in/rdocs/Bulletin/PDFs/JANBL110110_Full.pdf (Letöltve: 2012.04.20.) Sachdeva, Gulshan (2007): India and the EU: Boosting Relations through CECA. IFAJ, Vol. 2., No. 1. Safran, William (1991): Diasporas in Modern Societies: Myths of Homeland and Return. Diaspora, Vol. 1., No. 1. Elektronikus változat elérés: http://www.rhetoricalens.info/ images/Safran.pdf (Letöltve: 2012.04.30.) Schomburg Center (n.a.): In Motion. The Great Migration. The African-American Migration Experience. The Schomburg Center for Research in Black Culture. Elérés: http://www. inmotionaame.org/migrations/landing.cfm?migration=8 (Letöltve: 2012.04.30.) Srinivasan, Krishnan (2007): Rethinking India’s Leadership Role in the Commonwealth. IFAJ, Vol. 2., No. 4. Székely-Doby, András (2009): India és a válság. In. Székely-Doby, András – Szilágyi, Judit (eds.): A globális válság: hatások, gazdaságpolitikai válaszok és kilátások. 6. kötet. A válság hatása a meghatározó és a feltörekvő nem európai országokban. MTA Világgazdasági Kutatóintézet, Budapest. Elérés: http://www.vki.hu/kot/ecostat/06-Szekely-DobyAndras-es-Szilagyi-Judit.pdf (Letöltve: 2012.04.30.) Tarrósy, István (2006): Az el nem kötelezettek mozgalma (1955-2005). In. S. Szabó, Péter (ed): Pécsi Politikai Tanulmányok III. PTE BTK Politikai Tanulmányok Tanszék, Pécs. pp. 63–72. Elérés: http://www.publikon.hu/application/essay/179_1.pdf (Letöltve: 2014.06.20.) Thomas, Hugh (1997): Trans-Atlantic Imports by Region, 1450–1900. In: Thomas, Hugh (ed.): The Slave Trade. Simon & Schuster, New York. Elektronikus változat elérés: http://0.tqn. com/d/africanhistory/1/0/6/M/SlaveryTable002.jpg (Letöltve: 2012.04.20.) Tóthné Nagy, Magdolna (1984): Belgrádtól Delhiig. Az el nem kötelezettek mozgalma. Kossuth Kiadó, Budapest. World Bank (2011): Migration and Remittances Factbook 2011. The World Bank. Elérés: http://issuu.com/world.bank.publications/docs/9780821382189?mode=embed&layo ut=http%3A%2F%2Fskin.issuu.com%2Fv%2Flight%2Flayout.xml&showFlipBtn=true (Letöltve: 2013.03.30.) Adatbankok „Migration and Remittances Factbook 2011”. The World Bank, http://issuu.com/world.bank. publications/docs/9780821382189?mode=embed&layout=http%3A%2F%2Fskin.issuu. com%2Fv%2Flight%2Flayout.xml&showFlipBtn=true. 164 | szalai éva emese „The World Factbook”. United States of America. Central Intelligence Agency, https://www.cia.gov/ library/publications/the-world-factbook/. East Indians of the Caribbean’. World Directory of Minorities. Estimated Numbers of Overseas Indians”. Ministry of Overseas Indian Affairs http://moia.gov.in/ writereaddata/pdf/NRISPIOS-Data.pdf. http://www.faqs.org/minorities/South-and-Central-America/East-Indians-of-the-Caribbean.html, Singapore Department of Statistics, Population Trends 2007. http://unpan1.un.org/intradoc/groups/ public/documents/apcity/unpan030879.pdf. További ajánlott irodalom Ludden, David (2002): India and South Asia: A short history. Oneworld, Oxford. Robb, Peter (2002): A History of India. Palgrave, London and New York. Tinker, Hugh (1974): A New System of Slavery: The Export of Indian Labour Overseas, 1830–1920. Oxford University Press, London. Bates, Crispin (ed.) (2001): Community, Empire and Migration: South Asians in Diaspora. Palgrave, New York. Brown, Judith M. – Foot, Rosemary (eds.) (1994): Migration, the Asian Experience. St Martin’s Press, New York. Cohen, Robin (ed.) (1995): The Cambridge Survey of World Migration. CUP, Cambridge. Clarke, Colin – Peach, Ceri – Verovec, Steven (eds.) (1990): South Asians Overseas: Migration and Ethnicity. CUP, New York. Motwani, Jagat K. (ed.) (1993): Global Indian Diaspora, Yesterday, Today and Tomorrow. Global Organization of People of Indian Origin (GOPIO), New York. Diaspora: A Journal of Transnational Studies, published by University of Toronto Press, Toronto. Rukmani, T.S. (ed.) (2001): Hindu Diaspora: Global Perspectives. Munshiram Manoharlal, New Delhi. Vertovec, Steven (2000): The Hindu Diaspora: Comparative Patterns. Routledge, London and New York. Dabydeen, David – Samaroo, Brinsley (eds.) (1996): Across the Dark Waters: Ethnicity and Indian Identity in the Caribbean. Macmillan, Basingstoke. Fluderlink, Monika (ed.) (2003): Diaspora and Multiculturalism. Rodopi, Amsterdam. Mishra, Sudesh (2006): Diaspora Theory. Edinburgh University Press, Edinburgh. A diaszpóra irodalmából Birbalsingh, Frank (ed.) (2000): Jahiji: An Antology of Indo-Caribbean Fiction. TSAR Publications, Toronto. Dabydeen, Cyril (2000): My Brahmin Days and Other Stories. TSAR Publications, Toronto. Essop, Ahmed (1984): Noorjehan and Other Stories. Ravan Press, Johannesburg. Lahiri, Jhumpa (1999): Interpreter of Maladies. Houghton Milffin, USA. Rushdie, Salman (1991): Imaginary Homelands: Essays and Criticism 1981–1991. Granta/ Viking, London. Migrációs trendek Kínában és Délkelet-Ázsiában Vörös Zoltán Absztrakt A fejezetben a kínai migráció jellemzőit, sajátos megnyilvánulási formáit, valamint az ebből fakadó lehetőségeket és kihívásokat vesszük górcső alá. Kitérünk továbbá a kínai diaszpóra gazdasági szerepére, valamint az óriási méreteket öltő belső vándorlás okaira és következményeire is. Mindemellett figyelmet szentelünk a Kínával szimbiózisban létező régiónak, Délkelet-Ázsiának, nem csupán az ott élő kínai kisebbség elemzése, hanem a térségbeli államok migrációt támogató politikájának bemutatása érdekében. Abstract The chapter gives an overview of Chinese migrations, analyzing their characteristics and specific manifestations. It examines the opportunities and challenges of the migration of the Chinese, addressing not only the economic role of the diaspora, but internal migration as well, focusing on the causes and consequences. Besides, attention is paid to Southeast Asia, a region existing in symbiosis with China, to analyze the Chinese minority living in the countries of the region, as well as to learn about state-supported migration there. Kulcsszavak: Kína, Délkelet-Ázsia, migráció, belső migráció, Fülöp-szigetek, Ázsia Keywords: China, Southeast Asia, migration, internal migration, The Philippines, Asia Bevezetés Kína a nemzetközi migráció egyik főszereplője, ráadásul nem csupán kibocsátó országként van jelen a folyamatokban: a rurális (vidéki) térségekből az urbánus (városi) területek irányába zajló belső migráció soha és sehol nem látott méreteket ölt. Az ország a világ legnagyobb kibocsátó állama, 35-50 millió1 kínai él az ország 1 Pontos statisztikai adatok nem állnak rendelkezésünkre. Több tanulmány az 50 millió körüli számot használja, ideszámolva a délkelet-ázsiai térségben évtizedekkel ezelőtt kivándorolt kínaiakat is, 166 | vörös zoltán határain kívül, a belső migráció pedig 150–200 millió embert érint. A kínai közösségek integrációja térségenként különböző, az Egyesült Államokban (és az Egyesült Királyságban) jelentősek az úgynevezett Chinatown-ok (kínai negyedek), ahol a migránsok sokszor még az utcák képét is a magukéra formálják és egy tömbben élnek. A szakirodalom kiemelt példaként hozza a thaiföldi beilleszkedést: a távol-keleti országban körülbelül nyolcmillió kínai él, de a thai-ok és kínaiak közötti házasságok és a keveredés teljesen megszokott, illetve bevett szokásnak számítanak. A kínai migránsok kapcsán számtalan más tényezőről is beszélhetünk, többek között gazdasági erejükről, hiszen nem csupán óriási likvid tőke felett rendelkeznek, de a hazautalások tekintetében Kína India után a második helyet foglalja el. A külföldön élő kínaiak 2011-ben több mint 60 milliárd amerikai dollár2 értékű pénzt utaltak haza családtagjaiknak. Egy további szempont a szerepüket és elfogadottságukat érinti, ennek kapcsán elsősorban azokat a délkelet-ázsiai országokat kell említenünk, ahol számarányuk alacsony, de gazdasági térnyerésük feszültséget generál a többségi társadalmakban körében. A kínai migránsokat illetően a következőkben kitérünk történelmileg változó helyzetükre, státuszukra, valamint a diaszpórák gazdasági jelentőségére és megvizsgálunk néhány olyan térséget, ahol a kínai migránsok már nagy számban jelen vannak (Délkelet-Ázsia), (gazdaságilag) jelentőssé válhatnak (Afrika), vagy éppen konfliktusokat keltenek az őshonos lakossággal való keveredés folyamán (például Afrika bizonyos államai vagy Oroszországban esete). A belső migráció kapcsán pedig a sokmilliós tömeg vándorlásának okait és a helyzetből adódó kihívásokat vesszük górcső alá. Kínai migráció történelmi metszetben A kínaiak külföldre történő migrációjának több jelentős hulláma figyelhető meg a történelem során. A napjainkban zajló folyamatok egyrészt követik a korábbi mintákat, másrészt segítik Kína külpolitikai-gazdasági céljait. A migráció első kiemelkedő időszaka a Ming-dinasztia idejére tehető. A 14. század környékén a kiáramlás a felfedezések és a kereskedelem elősegítése érdekében jelentősnek számított, bár – amint azt Nyíri Pál is megemlíti – központi támogatást nem élvezett (Nyíri, 2000: 85). A fő célpont ekkoriban a délkelet-ázsiai, részben pedig az indiai-óceáni térség volt. 2 (akiknek a száma a különböző források alapján akár a 30 milliót is meghaladhatja) (Wang, 2012: 2), Kína egyesült államokbeli nagykövetsége 2012-ben ugyanakkor 35 milliós tengerentúli kínai népességről beszélt (Embassy of the People’s Republic of China in the United States, 2012). Valós számuk 50 millió fő környékén lehet. A hazautalások mértékére vonatkozó adatok: Világbank. Elérés: econ.worldbank.org/ (Letöltve: 2014.06.25.) migrációs trendek kínában és délkelet-ázsiában | 167 A migráció következő nagy hulláma még kevésbé volt szervezett. A rossz gazdasági helyzet következtében milliók távoztak külföldre a 19. században, a gyarmatosítás időszakában. A nagy tengeri hatalmak által elnyomott Kína gyengesége és kiszolgáltatottsága miatt a kínai állampolgárok külföldön próbáltak szerencsét, s úti céljaik már nem csupán a környező régiókra korlátozódtak, noha a délkelet-ázsiai térség továbbra is kiemelt maradt számukra. Ez idő tájt rengeteg kínai költözött Ausztráliába, az Egyesült Államokba, valamint Európába, megalapozva ezzel a tengerentúli kínai diaszpórákat. „Kína történelmének nagy részében az állami diskurzus vagy nem tudott mit kezdeni a kivándorlókkal, vagy egyenesen ellenségesen kezelte őket. [...] A kommunista hatalomátvétel után azonban nemcsak a határok zárultak le (ha nem is teljesen hermetikusan), de a külföldön élők hazai rokonaira is rájárt a rúd mint gyanús, osztályidegen elemekre és potenciális kémekre” (Uo.). Migránsok a Kínai Népköztársaság létrejöttét követően A kommunista hatalomátvételt (1949) követően a kivándorlást tiltották, ezért vált Hongkong a kínai tiltott migráció központjává. A város már korábban is kiemelt szerepet töltött a kínai migrációs áramlásokban, a 19. század végétől egyrészt Európába, elsősorban az Egyesült Királyságba főként hongkongiak költöztek, másrészt a Kínai Népköztársaság első évtizedeiben is az akkor még brit fennhatóság alatt álló városon keresztül zajlott a vándorlás. Változó szemlélet A külkapcsolatoknak tulajdonított fontosság függvényében az anyaországot elhagyó kínaiak megítélése a történelem folyamán többször változott. A migrációt támogató kínai politika az 1990-es, 2000-es évektől jelent meg és gyorsult fel igazán, a „Going out” címszóval ellátott kül- és gazdaságpolitikával párhuzamosan. A könnyítésnek köszönhetően családi kapcsolatokon keresztül utaztak (többnyire európai vagy amerikai rokonokhoz) vidéki kínaiak, óriási mértékben megnőtt a kereskedők és befektetők kivándorlása. Ez megfelelt a kínai állam érdekeinek, nőtt a kínai munkaerő külföldre vándorlása is, elsősorban a kínai infrastrukturális fejlesztések, projektek mentén, illetve jelentőssé vált a diákok vándorlása is. A hivatalos kínai statisztikák szerint 2012-ben már majdnem 400 ezer3 kínai döntött a külföldi tanulás mellett, és számuk évről-évre 20 százalékkal nő.4 Mellettük megnevezhetők még azok a kínai migránsok, akik még az „újkori” migráció engedélyezése előtt hagyták el országukat, és többnyire az Egyesült Államokban, Ausztráliában vagy Nyugat-Európában élnek. „Az újonnan érkezettek közösségei párhuzamosan léteznek, de nem olvadnak bele a 3 4 China becoms largest source of overseas student. Xinhua, 2013.08.02. Elérés: http://news.xinhuanet. com/english/china/2013-08/02/c_125110114.htm (Letöltve: 2014.06.15.) Studying abroad: a prevailing trend for Chinese students. CNTV, 2013.08.11. Elérés: http://english. cntv.cn/program/cultureexpress/20131108/101852.shtml (Letöltve: 2014.06.15.) 168 | vörös zoltán korábban elszármazott kínai migránsok nyugat-európai közösségeibe. Az életüket befolyásoló intézmények és folyamatok oly mértékben különböznek a régiektől, hogy identitástudatuk is (mérhetően) másként alakul. Az új migránsok társadalmilag mozgékonyak, műveltek és egyénileg sokkal motiváltabbak, mint a nyugat-európai közösségeket megalapító ún. qiaoxiang-migránsok. A korábban kitelepülőket szűkebb, a hagyományos kivándorlástól gazdaságilag függő otthoni környezet jobban ösztönzi a hagyományok őrzésére és folytatására” (Mészáros, 1998). A kínai diaszpóra jelentősége Délkelet-Ázsia A kínai diaszpóra gazdasági (és ezzel párhuzamosan politikai) jelentőségének növekedése a kormányzat részéről a ’70-es évek közepétől megfigyelhető szemléletváltás óta egyre jelentősebb, a haszon pedig nem csupán a hazautalások összegének emelkedésében mutatható ki, de kereskedelemi és vendéglátóipari tevékenységében is felvázolható. Délkelet-Ázsia ebből a szempontból talán jól példázza a migránsokban rejlő lehetőségeket. Kínát és a délkelet-ázsiai térséget mély történelmi szálak, egyre aktívabb gazdasági kapcsolatok kötik össze, ezek mellett a mindkét fél mindennapjait meghatározó migrációs folyamatokat sem hagyhatjuk figyelmen kívül.5 Történelmi metszetben tekintve a két térség összefonódása nem véletlen: Kelet-Ázsia (Kína) és Délkelet-Ázsia a társadalmi fejlődés azonos útján haladt, elsősorban szoros gazdasági kapcsolatuk, illetve hasonló földrajzi, éghajlati elhelyezkedésük miatt. A térség országainak politikai berendezkedése azonban eltérő volt. Míg Kelet-Ázsiában évezredeken keresztül létezett egy jól meghatározható központi hatalom, „addig Délkelet-Ázsiában a sokszínű etnikai háttér mellett szabdaltabb, egymást váltó, örökösen harcoló birodalmak sorjáztak. A kötődés azonban [már akkor is szoros volt], hiszen létrejött és tartóssá vált a kereskedelmi kooperáció, és ennek is révén a délkelet-ázsiai szellemi és társadalmi fejlődést részben éppen a Kínából érkezett kulturálisvallási, és politikai eszmeáramlatok határozták meg” (Nemes-Sipos, 2009: 54). Kína kapcsolatai a diplomácián és a kereskedelmen keresztül a térség politikai viszonyainak középpontjába emelték a Birodalmat, egyfajta hódoltsági rendszer jött létre6, de soha nem vált abszolút hegemón hatalommá Délkelet-Ázsiában (Ferguson, 2012: 5). A térséget ugyan viszonylag hamar meghódították az európaiak, de a Délkelet-Ázsia és Kína közötti kapcsolat ekkor sem szakadt meg teljesen, amit „mi sem bizonyít jobban, hogy nemcsak a kereskedelem folytatódott szünet nélkül, de a gyarmatosítás itteni kibontakozásától volt datálható a kínai munkások nagy számban történő beáramlása 5 6 A fejezet éppen ezért nem csupán a kínai migrációval, a Kínai Népköztársaság történelmi aspektusba helyezett, napjainkra fókuszáló tendenciáival foglalkozik, hanem a szomszédos régió helyzetébe is bepillantást enged. Guanxi. Ld.: Eszterhai, Viktor (2013): A guanxi az ázsiai államközi kapcsolatokban. Eszmélet, No. 100., pp. 148–166. migrációs trendek kínában és délkelet-ázsiában | 169 is a déli országokba. Ez azóta is [létező], eltéphetetlen, de igencsak ellentmondásos kötődést jelent Kína és a térség között” (Nemes-Sipos, 2009: 55). Erre a kötődésre a későbbiek folyamán még ki fogunk térni. Az európai gyarmatosítók megjelenésével a direkt politikai és gazdasági kapcsolatok megszakadtak Kína és Délkelet-Ázsia államai között, s a második világháborút, valamint a Kínai Népköztársaság megalakulását követően sem a korábbi viszonyok álltak vissza, sokkal inkább a bipoláris világ hidegháborús logikája határozta meg a kapcsolatokat, miközben egy regionális szerveződés, a Délkelet-ázsiai Nemzetek Szövetsége (ASEAN) egyre erősebben határozta meg a délkelet-ázsiai viszonyokat. Az ezredfordulóra (Kelet-Timort leszámítva) az egész térséget felölelő együttműködéssé váló ASEAN lakossága „elérte az 500 millió főt, nemzeti összterméke 685 milliárd amerikai dollárt és kereskedelmi volumene a 720 milliárd amerikai dollárt” (Schmidt, 2005: 19). Az ekkorra gazdaságilag magára találó Peking pedig megfelelő regionális partnerre lelt az együttműködésben, a kommunista veszély elmúlásával Washington figyelme is más felé terelődött. Peking és a délkelet-ázsiai államok közösségének együttműködése egy szabadkereskedelmi egyezményben nyert hivatalos formát, 2010-ben létrejött az ASEAN–Kína Szabadkereskedelmi Övezet, ösztönözve a regionális léptékű együttműködések intenzitását, megalapítva a világ legnagyobb közös piacát. A mindkét fél számára vonzó, potenciális exportpiacok mellett a döntést a tagországokban élő számottevő gazdasági erővel rendelkező kínai diaszpóra is alaposan befolyásolta. Szerepükre és létszámukra a délkelet-ázsiai térséggel foglalkozó résznél kitérünk majd, annyi azonban már itt kijelenthető, hogy a Kína számára hasznot hajtó szabadkereskedelmi övezet a kínai diaszpórák tevékenysége nélkül jóval nehezebben jöhetett volna létre. Afrikai jelenlét Érdemes megvizsgálni Afrika helyzetét is, a kínai gazdasági fejlődéssel párhuzamosan (az 1960-as, ’70-es évek „kalandja” után, melyek során kedvezményes hitelekkel és segélyekkel támogatta Peking az afrikai államokat, diplomáciai együttműködésért cserébe) az ország megjelent a fekete kontinensen is, elsősorban nyersanyagok és a piacok miatt. Az ázsiai óriás egyre erőteljesebb gazdasági jelenléte mellett a bevándorlók is egyre inkább felfedezik a kontinenst, számuk immáron meghaladhatja az egymillió főt, a kétezres évekbeli 100 ezer főhöz képest, bár hivatalos statisztikák nem léteznek, ilyeneket vezetni a migránsok fluktuációja miatt nehézkes is volna. A kínaiak két fő csoportját a kereskedők és befektetők, valamint a munkások alkotják, utóbbiak sok esetben egy-egy projekt elvégzése után vissza is utaznak Kínába. A kínaiakat rengeteg kritika éri a helyi kereskedők és termelők tönkretétele miatt, akik nem tudnak versenyezni a dömpingárukkal, és a kínai beruházások is állandó témát biztosítanak a helyieknek, főleg, mikor azokon leginkább csak kínai munkások dolgoznak. 170 | vörös zoltán Orosz aggodalmak Peking közvetlen szomszédjaként Moszkva aggódva figyeli az újkori kínai migrációt, amely adott esetben Oroszországot is érintheti, mivel az ország a világ második leggyorsabb népességcsökkenési rátájával rendelkezik. A jelenlegi 138 milliós lakosságszám 2050-re mintegy 110 millió főre zsugorodhat. Ennek következtében a munkaképes lakosság súlyos hiányát csakis a bevándorlás enyhítheti majd, Moszkva azonban ebben veszélyt lát, ugyanis az orosz Távol-Keletről fokozódik a belső elvándorlás, vissza a nyugati, fejlettebb területek felé, s míg tíz éve még nyolc millió fő élt itt, mostanra már csak 6,7 millió. Ezzel párhuzamosan egyre jelentősebb Kína demográfiai nyomása, ugyanis a szomszédos kínai tartományok lakosságszáma meghaladja a 300 millió főt. Az országba érkező illegális bevándorlók 14–15 százaléka már kínai, nem véletlen, hogy egyes távol-keleti iparvárosokban Oroszország törvényileg igyekszik gátat szabni a külföldi munkavállalók megjelenésének. Az oroszok a kínaiak esetleges széleskörű munkavállalását gyanakodva szemlélik, az orosz társadalom ugyanis általában xenofóbnak mondható, a bevándorlásra ellenségesen tekintenek. Migránsok érkezése nélkül azonban kétségessé válhat a jövőben az ország gazdaságának fenntarthatósága. Ahogy orosz részről egy kutató, Vladimir Shlapentokh megjegyezte, „az oroszok jelentős része számára Kína ambivalens és nem egészen konzisztens attitűdök tárgya. Ez az ambivalencia annak az ellentmondásos szerepnek köszönhető, amelyet Kína jelenleg játszik és a jövőben játszhat Oroszországban. Kína szomszéd, amellyel szükségszerű a kapcsolatok ápolása. Fontos kereskedelmi partner, szövetséges lehet az Egyesült Államokkal szemben. Ugyanakkor Kína potenciálisan veszélyes ellenfél, amely Szibéria és a Távol-Kelet hatalmas, alig lakott területei felé kacsintgat. A kínaiak bevándorlása Kína csendes expanziójának eszközeként tekinthető, amely az Oroszországot célzó direkt inváziót előzi meg” (Shlapentokh, 2007). Belső migráció Gazdasági helyzet Napjaink legfigyelemreméltóbb nemzetközi folyamatainak egyike Kína gazdasági térnyerése, ami a hetvenes években kezdődött reformoknak köszönhető. Az 1949es kommunista hatalomátvételt követő évtizedekben a kilátástalanság és nyomor csapdájában vergődő ország egészen más képet mutatott, az ország gazdaságilag romokban hevert, lakosságának többször is szembe kellett néznie az éhezéssel, politikai vezetése pedig diktatórikus eszközökkel saját honpolgárai millióit is a halálba űzte. A 21. században viszont gazdasági nagyhatalomként, sokszor meglepően nyitott, reformokat végrehajtó politika irányítással lépett színre. A kínai modernizáció „atyja”, a Kínai Népi Politikai Tanácskozó Testület elnöke, Teng Hsziao-ping [Deng Xiaoping] által kezdeményezett, 1978 óta tartó, a társadalmi struktúrákat érintő reformfolyamatok, illetve az úgynevezett szocialista piacgazdaság létrehozása az el- migrációs trendek kínában és délkelet-ázsiában | 171 maradott, néhol középkori állapotokat mutató Kína robbanásszerű fejlődését hozták. A reformok először a mezőgazdaságot érintették, amely hamarosan képessé vált arra, hogy ellássa a rohamosan gyarapodó népességet. Fontos eleme volt a nyitás politikájának a vidéki ipar fellendítése is, a szövetkezeti tulajdonú gyárak támogatásán keresztül. Jelentős lépés, s a reform egyik legelső és legfontosabb mozzanata volt azon – elkerített – gazdasági övezetek létrehozása, ahol külföldi cégek, befektetők számára teremtettek kedvezményes feltételeket a letelepedéshez (Vörös, 2014: 17). A szocialista piacgazdaság tehát korrigálta a tervutasításos rendszer piaci folyamatokat figyelmen kívül hagyó jellemzőjét, de továbbra is központi kézben hagyta a gazdaság irányításának meghatározó elemeit, például az árfolyam-politikát, amely évtizedekig segítette, s segíti még napjainkban is a kínai gazdaságot. „A modern korban nincs még egy olyan ország, […] amely három évtized átlagában képes lett volna évi csaknem 10 százalékos hazai össztermék (GDP) növekedést felmutatni. Ez az egyedülállóan magas növekedési ütem egy tudatosan kidolgozott modernizációs stratégia és az ennek végrehajtását elősegítő, központilag irányított gazdaságpolitika eredménye, amely az ország iparosítását és egy exportorientált, nemzetközileg is versenyképes kínai ipar kiépítését tekintette elsőrendű feladatnak” (Tálas, 2009: 76). A gazdasági siker egyet jelentett ugyanakkor azzal, hogy Kína a világ gyárává vált, annak minden hasznos és káros következményével együtt. Az olcsó munkaerő és a gyorsan megtérülő költségek miatt vállalatok tízezrei telepedtek meg az országban, és ez a tendencia a munkaerő iránti megnövekedett igényt is magával hozta, melyet hamarosan nem tudtak a városi, urbánus régiók kielégíteni. A vidéki lakosság munkaereje is szükségessé vált a gazdaság pörgetéséhez, ez pedig megindította a belső migrációt. A rurális Kína viszonyainak változása A faluközösségek működő rendszerét a Mao Ce-Tung által diktált kommunista átalakítás során szétrombolták, a kommunák létrehozása felborította a tradicionális földművelést, s a beszolgáltatás rendszere miatt alacsony jövedelmeket, és többször országos éhínséget hozott magával. Az 1980-as évek mezőgazdasági reformja létrehozta a földbérlet rendszerét és az árusítás lehetőségét: a parasztok ugyan nem lettek tulajdonosai földjüknek, de sok esetben örökös bérlői lehettek annak.7 A bizonytalanságok mellett más problémákkal is szembesülnek a rurális Kínában 7 A helyzet ugyan előnyösebbé vált számukra, de korántsem megnyugtató: 2011-ben nagy vihart kavartak a nemzetközi médiában a dél-kínai Wukan településen történt események, ahol a helyi kerületi vezetés a falu földjeit kártérítés ellenében elvette, s egy ingatlanfejlesztőnek adta át. A földművelő parasztok ezért minden megélhetési forrásuktól elestek, az ígért kompenzáció nem érkezett meg és komoly tiltakozó megmozdulások kezdődtek a városban. A rendőri erők körbezárták és ostrom alatt tartották a települést, sőt, a földművesek által küldött tárgyalódelegáció megkínzásáról is érkeztek hírek, végül azonban, nem tudni milyen kondíciókkal, de megegyeztek a felek. 172 | vörös zoltán élők, ugyanis a mezőgazdasági és gépipari technológia fejlődésével egyre kevesebb kézre van szükség a földeken, ezzel párhuzamosan pedig a vidéki országrészekben a szociális háló teljes hiánya figyelhető meg (nincs nyugdíj, orvosi ellátás, sok esetben oktatás sem). E tényezők miatt a vidéki szabad munkaerő az ipar munkaerőigényének emelkedésével párhuzamosan robbanásszerűen növekszik. A belső migránsok státuszának változása Kelet-Kína vonzó természeti adottságai, mezőgazdasági és közlekedés-földrajzi helyzete, a magasabb fokú urbanizáltság, illetve (sőt, elsősorban) a megfelelő jövedelem és a munkalehetőségek miatt tehát a nagyszámú munkaerő a rurális térségekből a városiasodott területek felé indult. Ezt a folyamatot belső migrációnak nevezzük, amely Kínában nyugat-kelet irányú, a középső szegényebb területek felől a fejlett keleti-parti városok irányába történő mozgást jelent. Az 1950-es években az erőltetett iparosítás és a mezőgazdaság kollektivizálásának következtében már megindultak hasonló, milliós nagyságrendű vándorlási folyamatok, ám a gazdasági válság, majd a kulturális forradalom évei alatt erőszakosan visszatelepítették a migránsokat falvaikba. Ettől kezdve szinte megszűnt a belső migráció, ráadásul a hatóságok egy regisztrációs rendszert, úgynevezett hukou-rendszert vezettek be az állampolgárok ellenőrzése céljából. A mai napig fennálló struktúrának az a lényege, hogy minden állampolgárt regisztrálnak a születési helyén, vidéki vagy városi polgárként (mezőgazdasági, illetve nem mezőgazdasági státusz). „A hatóságok az 1960-as és 1970-es években igen szigorúan betartatták az előírásokat, nem csoda, hogy a migráció ebben az időszakban gyakorlatilag megszűnt. Legfeljebb akkor kerülhetett sor vidékiek városba költözésére, amikor ezt valamilyen kiemelt állami beruházás munkaerő-igénye feltétlenül megkövetelte. A háztartás-regisztrációs rendszer hatékonyságát nagyban növelte a széleskörűen alkalmazott jegyrendszer, melyet mindenki csak saját lakóhelyén vehetett igénybe” (Székely-Doby, 2009: 115). Ebben a struktúrában az átjárás nagyon nehéz (bizonyos városok több éves türelmi időszak, vagy jelentősebb munkaerőhiány esetén adnak ki városi regisztrációkat, de a korrupció is működő alternatívát jelenthet), és komoly feszültségeket generál. Ezek megértéséhez a két státusz közötti különbségek bemutatása elégséges: a városiak ellátásáról a danwei gondoskodott, amely városi munkaegységeket, vállalatokat jelent. A danwei funkciói „a foglakoztatás (és ezzel együtt a létbiztonság) mellett […] kiterjedtek az élelmiszerellátásra, az egészségügyi szolgáltatások nyújtására, nyugdíj- és más járulékok kifizetésére, ingyenes alap- és középfokú oktatás nyújtására, valamint olcsó lakások biztosítására” (Uo.: 116). Az élelmiszerellátás kapcsán Székely-Doby András megjegyzi, hogy „a városi danwei tagjai alacsony áron juthattak hozzá a gabonához és más alapvető élelmiszerekhez” (Uo.), ami az egyik legfontosabb kiváltság, és a két csoport közötti szembenállást fokozó mesterséges beavatkozás (Uo.) volt. A vidékiek ellátásáról a kommunák gondoskodtak (volna): bár hasonlóan állami tulajdonban voltak, de anyagi lehetőségeik (töb- migrációs trendek kínában és délkelet-ázsiában | 173 bek között a városiak számára a gabona-beszolgáltatás intézménye miatt) rosszabbak voltak, nem voltak képesek ugyanazokat az ellátórendszereket biztosítani, ráadásul puszta létezésük tette lehetetlenné, hogy évszázados múltuknak megfelelően ismét tulajdonnal, földtulajdonnal rendelkezzenek a vidékiek. Az 1978-as reformpolitikával megindult gazdasági fejlődésnek és a városokban kialakuló munkaerőhiánynak, valamint a vidéki munkaerő-feleslegnek köszönhetően megindult a kereslet és kínálat kiegyenlítése a munkaerőpiacon. Az 1980-as évek óta 150-200 millió kínai vándorolt az urbanizált területekre: a népesség ilyen mértékű mozgása a világ leggyorsabb, eddigi legnagyobb mértékű migrációja. A migránsok azonban, a hukou-rendszer miatt, nem rendelkeznek a városi állampolgárokéval megegyező jogokkal, ingázóknak tekinthetők: úgynevezett lebegő-népességet alkotnak, a városban élnek és dolgoznak, de minden évben két hétre hazautaznak a kínai holdújév ünnepén. Másodrangú állampolgároknak tekinthetőek, sokszor kevesebb bért kapnak az elvégzett munkáért, hátrányban vannak a munkahelyekért folyó harcban, és számukra továbbra sem biztosított a városiaknak járó szociális ellátórendszer. A helyzetet számos probléma is nehezíti, amelyek megoldását nem sokáig halogathatják a kínai hatóságok. A helyzet megoldatlanságából eredő kihívások A gazdasági visszaesés Kínában is szedi áldozatait, státuszából adódóan pedig az elbocsátások a lebegő népességet érintik elsősorban, a hátrahagyott családjukon kívül nem várja őket otthon sem más, csak munkanélküliség. A kormányzat tisztában van a reform szükségszerűségével és a regisztrációs rendszer fenntarthatatlanságával, de ez idáig csupán kisebb változtatásokat eszközöltek a rendszerben: ideiglenes letelepedési engedélyt kaphatnak a vidéki hukouval rendelkezők a kisebb és közepes városokban, amennyiben munkahellyel rendelkeznek, de a rendszer eltörlése nincs napirenden (Taylor, 2011: 8–9). A gyarapodó városi lakosság privilégiumainak megőrzése fontos és politikailag hatásos lépés, ráadásul a lebegő népesség végleges megtelepedésének engedélyezése további problémákat generálna: a szociális ellátórendszer fenntarthatatlanná válna, a migráns dolgozók letelepedése (a korlátok eltörlésének köszönhetően) családjuk érkezését is magával hozná, ami a következő évtizedekben várható további 150–200 millió (sőt, akár 300 millió8) bevándorlóval együtt katasztrofális következményekkel járna a városokban. A lebegő népesség egy másik fontos jellemzője a családi viszonyokban keresendő: többségük férfi, akik családjuk eltartása érdekében vállalnak munkát akár több száz kilométerre otthonuktól. Többségük 1980 után született, fiatalnak tekinthető, akiknek azonban hamarosan haza kell térniük, hogy idős szüleikről gondoskodjanak: ha ez megtörténik, a 8 China’s ‚floating population’ exceeds 221 mln. China.org, 2011.03.01. Elérés: http://www.china.org. cn/china/2011-03/01/content_22025827.htm (Letöltve: 2014.06.10.) 174 | vörös zoltán gazdaság komoly nehézségekkel kell szembenézzen, ha azonban a fiatalok magukra hagyják szüleiket, az amúgy is megtépázott tradicionális családviszonyok felbomlása következtében kialakuló helyzettel az államnak kell foglalkoznia, a nyugdíjrendszer kiépítési vidéken ugyanis csak az elmúlt években kezdődött meg. A lebegő népesség körében emelkedő munkanélküliség növeli az elégedetlenséget, ami tüntetésekben, a rendszer kritikájában jelenik meg, és egyfajta ördögi körként a gazdasági visszaesés áthat és negatívan érintheti a városi lakosság relatív jólétét, életkörülményeik folyamatos javulását is, körükben is elégedetlenséget generálva. A társadalom ilyen mértékű megosztása tehát káros az ország versenyképességére nézve, de a rendszer felszámolása is beláthatatlan következményekkel járna. Szellemvárosok Kínában nagy ütemben zajlanak a központilag tervezett, gigantikus város- és városrész-építések. Ma becslések szerint körülbelül 64 millió lakás állhat üresen szerte az országban, melyben akár 200 millió ember is otthonra találhatna. A várakozások szerint (amelyeket nem csupán a kormányzat, hanem a fejlesztésekben résztvevő ingatlan-cégek is osztanak) Kína „belenő” majd ezekbe a lakásokba, az urbanizáció okozta nyomás következtében ugyanis szükség lesz ingatlanokra, településekre. Az óriási infrastrukturális fejlesztések során nem csupán tömblakásokat, kertvárosi házakat, utakat és közműveket építenek ki, hanem teljes városi egységeket: olyan közintézményeket, parkokat, bevásárlóközpontokat, irodaházakat, hivatali épületeket, sportközpontokat és kulturális intézményeket, amelyek egy város úgymond alapvető tartozékai. Az elkészített városrészekben még a közlekedési lámpák is működnek, a parkokat befüvesítették – lakók azonban csak nem érkeznek. Pedig évente mintegy húsz ilyen város épül az ország szabadon fekvő területein, sokszor nagyobb városok tőszomszédságában. A szenzációsnak is nevezhető városokról 2010-ben készültek beszámolók, a hírportálok, főleg a világ nyugati felén felkapták fejüket az általunk nehezen elképzelhető folyamatokra és egyből a kínai ingatlanpiac kipukkadásáról kezdtek beszélni. Kínában azonban minden egy kicsit máshogy, nem a piaci folyamatoknak és feltételeknek megfelelően működik, noha a nyitás politikájának köszönhetően a központi vezetés ezeket sem hagyhatja már figyelmen kívül. A vezetés ugyanis nem a gyors megtérülés érdekében építette az ingatlanokat, hanem a munkaerőpiac és építőipar fellendítéséért, továbbá a gazdaság sebességben tartásáért. Az érintett szektorok növekedése folyamatos, az ingatlanpiac pedig – köszönhetően természetesen a központi beavatkozásoknak is – nem produkálja a kifulladás jeleit. Sőt, a kínai város-tervezők által megálmodott látványos, letisztult és tiszta terek, elsősorban a poszt-apokaliptikus látványnak köszönhetően, az ország új turistalátványosságaiként kezdtek el funkcionálni. migrációs trendek kínában és délkelet-ázsiában | 175 Ábra 1: A várostervezés szépségei Forrás: examiner.com Ábra 2: Kangbashi múzeuma (Ordos) Forrás: wikimapia.org Az ingatlanok feltöltésében a befektetők persze reménykednek, még ha nem is a rövidtávú megtérülés reményében. A sikeres (és a 21. században elterjedt szóhasználattal élve, élhető) városok ugyanis természetes okok miatt alakultak ki (kereskedelmi útvonalak, folyók stb.) nem pedig tervezőasztalon elkészítve, bürok- 176 | vörös zoltán ratikus döntések alapján, a pusztába/sivatagba telepítve. Fontos probléma még a piaci folyamatok teljes negligálása. Igazi versenygazdaságban ezen városok súlyos csődöt jelentenének az ingatlanszektornak – és ez komoly problémákat okozhat még Kínának is, ha nem is a közeljövőben, de esetleg egy újabb recesszív időszakban a szektor kénytelen lesz szembenézni kintlévőségeivel. Ábra 3: Kangbashi (Ordos) – üres lakóházak, üres utak Forrás: zevariedades.com Két, ilyen híres város Kangbashi és Zhengzhou Új Körzet (New District). Kangbashi a kínai Ordos város mellett épült fel, Belső-Mongóliában, mintegy 160 milliárd dolláros befektetéssel és legalább 300 ezer embernek biztosíthatna otthont, a legoptimistább becslések szerint is azonban csak 20 ezren lakják. Pedig a város mellett gyárakat is építettek, a dolgozók azonban a környékbeli településekről járnak be dolgozni, a hivatali épületekbe járó dolgozók többsége sem a város lakója. Zhengzhou új körzete pedig egy több mint 7 milliós, ősi város, gazdasági és kulturális központ egyik új negyede – üresen. migrációs trendek kínában és délkelet-ázsiában | 177 Délkelet-ázsiai migránsok Kínaiak a régióban9 Ahogyan már érintettük, Kína és Délkelet-Ázsia között nem csupán a kereskedelem, hanem a kínai munkások áramlása is aktív, máig meghatározó kapcsolatot hozott létre, ami feszültségektől itt sem mindig mentes. A kínai etnikum jelenléte ugyanis komoly társadalmi ellenállást, ellenérzést vált ki a legtöbb délkelet-ázsiai államban, noha ottlétüket már inkább századokban, semmint évtizedekben kell mérni. Ennek az ellenérzésnek a fő oka nem is a kínaiak számarányában, sokkal inkább gazdasági (túl)súlyában keresendő, a kínai kisebbség ugyanis „felülreprezentált a délkelet-ázsiai államok gazdasági elitjében. Kínaiak tartják kezükben a gazdasági élet jelentős részét Indonéziában, Malajziában, Thaiföldön, a Fülöp-szigeteken és természetesen Szingapúrban. Ez utóbbiban ugyanis a kínaiak alkotnak többséget. Viszont a többi említett államban nemzeti kisebbséget alkotnak” (Schmidt, 2005: 47). 1. táblázat: A kínai kisebbség számaránya Délkelet-Ázsia államaiban Ország Brunei Mianmar/Burma Kambodzsa Kelet-Timor Indonézia Laosz Malajzia Fülöp-szigetek Szingapúr Thaiföld Vietnám Összesen Kínai kisebbség (fő) 46 560 1 637 540 150 000 – 700 00010 200 00011 8 800 00012 190 000 7 020 000 1 146 000 4 193 000 9 392 792 970 927 33 746 819 – 34 296 819 Ország lakossága (fő) 415 717 55 167 330 15 205 539 1 172 390 251 160 124 6 695 166 29 628 392 105 720 644 5 460 302 67 448 120 92 477 857 630 551 581 Kisebbség aránya (százalék) 11,2 3 1 – 4,5 2 3,5 2,5 – 3 23,7 1 76,8 14 1 5,3 – 5,4 Forrás: Lábjegyzetben megjelölt források, illetve CIA World Factbook 9 10 11 12 A következő sorok megjelentek: Vörös, 2014. A Kambodzsában élő kínaiakról az adatok ellentmondásosak. A CIA The World Factbook 1 százalékra teszi számarányukat, minden más dokumentum és forrás azonban ennél jóval nagyobb, és egyre növekvő számarányról beszél. Annyi bizonyos, hogy a Pol Pot rezsim alatt számuk 61 ezresre csökkent a korábbi 400 ezer fölötti létszámról, és csak az 1990-es évek óta nő ismét létszámuk. Források: Cambodia is under Chinese cultural influence: Hun Xen’s confession. sokheounpang.wordpress.com, 2012.02.01. Elérés: http://sokheounpang. wordpress.com/2012/02/01/cambodia-is-under-chinese-cultural-influence-hun-xens-confession/; A history of the Chinese in Cambodia. The Phnom Pehn Post, 2013.02.08. Elérés: http://www.phnompenhpost. com/special-reports/history-chinese-cambodia; World Directory of Minorities and Indigenous Peoples Cambodia: Chinese. RefWorld, 2008. Elérés: http://www.refworld.org/docid/49749d4443.html East Timor. Nations Online. Elérés: http://www.nationsonline.org/oneworld/timor_leste.htm Racism remains for Chinese — Indonesians. The Jakarta Post, 2012.01.22. Elérés: http://www. thejakartapost.com/news/2012/01/22/racism-remains-chinese-indonesians.html 178 | vörös zoltán Kínaiak Magyarországon A kétezres évek elején elterjedt, és a mai napig városi legendaként él (hazánk mellett Európa más államaiban is) a kínai holttestek eltűnésének, eltűntetésének mítosza. A legenda alapját az utcákon látott kevés kínai öreg és kevés kínai temetés mellett egy hírügynökség által kiadott 2001-es hír adja, mely szerint hazánkban évente 110 kínai hal meg, és ebből száznak a holtteste eltűnik. A széleskörű tévhit szerint a holttestek eltűntetését követően az elhunyt kínaiak papírjaival újabb honfitársaik érkeznek, mondván a magyar szem számára a kínaiak közti különbségek amúgy is láthatatlanok. A városi legendának 2012ben az Urban Legends blog járt utána, Salát Gergely segítségével. Kiderült, a 2001-es hír is egy szenzációhajhász baklövése volt. A kínai halottak számát a magyarországi halálozási adatokból igyekeztek kiszámolni, és miután egy névtelen Malév munkatárs arról tájékoztatta a hírügynökséget, hogy nem szállítottak Pekingbe koporsót, az egyik pesti temetőben csak 8-10 kínai sírt találtak, illetve a rendőrség csupán egy-két alkalommal helyszínelt kínai halálesetnél, úgy gondolták, rengeteg holttestnek egyszerűen csak nyoma vész. Salát ugyanakkor nagyon precízen mutatja be, miért is beszélhetünk tévhitekről: szerinte a „hazai kínai kolónia meglehetősen fiatal, aminek köszönhetően a természetes halálozási ráta rendkívül alacsony. A rendszerváltás környékén ugyanis, amikor tömegesen érkeztek ide kínaiak, többségében vállalkozó szellemű, 20-30-as korosztályba tartozók, és később is viszonylag fiatalok jöttek. A kínaiak ugyanis nem gazdasági vagy politikai menekültként jönnek ide, hanem szerencsét próbálni, vállalkozni, s erre leginkább az aktív korúak hajlandók. Akik húsz éve érkeztek ide, azok kevés kivétellel még ma is csak a 40-50-es éveikben járnak. Ahogy kínai sírokat nemigen látunk, ugyanúgy idős, beteg kínai embereket sem. Másrészt, folytatja Salát, ha egy kínai mégis súlyosan megbetegszik, akkor igyekszik hazautazni Kínába, mert jellemzően jobban bízik a kínai gyógyászatban, mint a magyar egészségügyben. […] Harmadrészt, ha mégis itt hal meg – például autóbalesetben –, akkor hamvait a családja általában hazaszállíttatja. A kínai hagyomány szerint ugyanis mindenki szeretné, hogy a szülőföldjén temessék el, így e kívánság teljesítése afféle családi kötelesség. Negyedrészt, a kínaiak hozzátartozóik holttestével igen tisztelettudóan bánnak. Az őskultusz a társadalom egyik legfontosabb eleme, s ehhez hozzátartozik a halott tisztességes eltemetése és az előírt áldozatok bemutatása a szellemének” (Urban Legends, 2012). migrációs trendek kínában és délkelet-ázsiában | 179 A hírügynökség az említett alacsony átlagéletkor miatt abszurd eredményen alapuló cikkét rövid időn belül törölte, elnézést kért miatta, a köztudatba ugyanakkor már beépült a halottak papírjaival hazánkba migráló kínaiak mítosza… A kínai kisebbség a Fülöp-szigeteken, Kambodzsában és Vietnámban csupán a lakosság egy százalékát teszi ki és mindössze három országban, Bruneiben, Malajziában és Thaiföldön haladja meg arányuk a 4,5 százalékot, „azonban [minden állam esetében] arányukat messze meghaladóan vannak jelen a banki, üzleti, orvosi és egyáltalán az értelmiségi szférában” (Uo.). A probléma éppen emiatt sokrétű: politikai, gazdasági nehézségek idején nem csupán a politika állítja be bűnbaknak a kisebbségeket, a lakosság sem nézi jó szemmel a kínai érdekek előretörését, gazdasági sikerességüket, pláne akkor, ha esetlegesen saját jólétük kárára történik a kínaiak térnyerése. „A mai Délkelet-Ázsiába három szakaszban érkeztek a kínai bevándorlók. Először a Han-dinasztia idején (i.e. 206–i.sz. 220), mikor is a Kínához közel eső Indokína volt a fő célterület, és szárazföldi úton folyt a bevándorlás. A második szakasz a Mingdinasztia idejére tehető, mikor is már a távolabbi területek felé irányult a kivándorlás, főként tengeri úton. E két szakasz közös jellemzője, hogy általában politikai emigránsok hagyták el Kínát, hogy így mentsék életüket. A kínai birodalmi igényeket is szolgálta a kitelepülés, hiszen Vietnám csaknem ezer évig, de Laosz és Kambodzsa is huzamosabb ideig kínai fennhatóság alá került. Valószínűleg Szingapúrt is kínai kereskedők és halászok alapították a Ming-dinasztia korában. A kivándorlás harmadik szakasza a 19. században következett be, már az európai gyarmatosítók hatására, akik ösztönözték a fejlett kézművességgel rendelkező kínaiak megtelepülését délkelet-ázsiai gyarmataikon. A kínaiak olcsó, de hatékony munkaerőt jelentettek, az egyszerű munkásokkal együtt a nagy kínai kereskedőcsaládok is megtelepültek a térségben. A probléma a délkelet-ázsiai államok és Kína között akkor keletkezett, mikor Szun Jat-szen [Sun Yat-sen] meghirdette a ’három népi elvet’, a nacionalizmust, a demokratizmust és a népjólétet. Ez magában foglalta, hogy a kínai kormány minden kínai pártfogója, a kisebbségben élőké is. Ezt a politikát a Kínai Népköztársaság is folytatta, mikor létrehozták a ’Külföldön élő Kínaiak Ügyeivel Foglalkozó Bizottságot’, valamint a KNK első alkotmányába is bekerült, hogy ’a Kínai Népköztársaság védelmezi a külföldön élő kínaiak méltányos jogait és érdekeit...’, ami súlyos konfliktusokhoz vezetett Délkelet-Ázsia államaival, kik ezt a kínai politikát [...] a belügyeikbe való beavatkozásként értelmezték” (Uo.: 47–48). Az ellenérzés és a Kínával fennálló viták ellenére13 a gazdasági együttműködés töretlen, ami a kisszámú, de gazdaságilag annál erősebb kínai kisebbség jelentőségét is mutatja. 13 Ld.: Vörös, 2014. 180 | vörös zoltán Délkelet-ázsiaiak a világban A nemzetközi migrációs folyamatokban kitüntetett szerepet játszik a délkelet-ázsiai térség, a régió államai munkaerő-többletük miatt többnyire kibocsátó-országként vannak jelen a körforgásban, de a folyamatok kuszasága miatt nehéz általánosító megjegyzéseket tenni a térség migrációs tendenciáiról, főleg a régión belüli, sokszor regisztrálatlan migráció miatt. A 21. században a térségen belüli migráció mellett a Közel-Kelet szerepe is megerősödött (vagy tovább erősödött, elsősorban Szingapúr tekintetében): 2006-ban a 712 160 indonéz migráns 54 százaléka, a 733 970 fülöpszigeteki migráns 53,6 százaléka ebbe a térségbe utazott munkavállalás céljából. Ennek ellenére a bevándorlók többsége a régióban igyekszik munkát találni magának, az alacsonyan képzett munkaerő ellen ugyanakkor mindegyik ország komoly korlátozásokat léptetett életbe. A térségbeli államok (többnyire) jól elkülöníthetőek fejlettségi szintjüket, népességük életkorát tekintve. Az UNICEF rendszerezése alapján a kibocsátó országok közé sorolható Kambodzsa, Indonézia, Laosz, Mianmar, a Fülöp-szigetek, Kelet-Timor és Vietnám, magas (és növekvő) számú munkaképes lakosságuk és relatíve alacsony egy főre jutó GDP mutatóik miatt (2000 amerikai dollár alatt). Brunei, Malajzia és Szingapúr ehhez képest többnyire fogadóállamok a térségben, alacsony vagy csökkenő számú munkaképes lakosságuk és magas egy főre jutó GDP mutatóik miatt (4000 amerikai dollár felett). A két csoport között helyezkedik el Thaiföld, ahol mind a két irányú tendencia erősnek mondható (UNICEF, 2008: 117). Ennek megfelelően a régión belüli migrációs tendenciák is felvázolhatóak. A térségben a fő célpont Malajzia és Szingapúr, amelyek a főleg indonéz és fülöp-szigeteki migránsok mellett az egész délkelet-ázsiai régió számára vonzó desztinációk. A másik útvonal fő célpontjai Kelet-Malajzia és Brunei fejlett térségei, a harmadiké pedig Thaiföld, ahova többnyire Kambodzsából, Laoszból és Mianmarból érkeznek migránsok (Asis, 2004: 21). A térségbeli fő kibocsátó államok közül a Fülöp-szigetek migrációs helyzetének bemutatásával jól érzékeltethetővé válik a régió migrációs helyzete, az állampolgárok mindennapjaiban jelenlévő vándorlás kérdése. A fülöp-szigetekiek migrációs hulláma már az 1900-as évek elején megindult, elsősorban munkalehetőségek reményében. Kezdetben mezőgazdasági munkákat végeztek az amerikai kontinensen (elsősorban az Egyesült Államokban), de az évszázad közepén már magasan képzett szakemberek, többnyire orvosok és nővérek követték őket Nyugatra, betöltve a munkaerő-piaci réseket. Az 1970-es, ’80-as években a tengerentúli szerződéses munkások hulláma indult meg, lényegében betöltve a fejlett államokban a szakképesítést nem igénylő munkahelyeket. A fülöp-szigeteki migráció az extrém szegénység, a fejletlenség és a munkanélküliség, valamint az egyenlőtlen földbirtoklás és javak elosztásának eredménye: a társadalom nagy többségével szemben igazságtalan rendszer fennállt a spanyol uralom, majd az amerikai jelenlét alatt egyaránt, és ma is ez mozgatja a belpolitikai folyamatokat. migrációs trendek kínában és délkelet-ázsiában | 181 Noha a Fülöp-szigetek gazdag nyersanyagokban, s az utóbbi évekre a munkaereje is képzettebbé vált, a kormány képtelen megfelelő mennyiségű munkahelyet teremteni, így óriási tömegek dolgoznak külföldön, megélhetést keresve maguknak és hátrahagyott családtagjaiknak. Az ország gazdasága relatíve fejletlen, többnyire a mezőgazdaságra épít, s miután nincs meghatározó iparág, a fülöp-szigetekiek olcsó munkaerőt jelentenek az agráriumban és a multinacionális vállalatoknak. Aktuális adatok szerint körülbelül 12,5 millió fülöp-szigeteki él külföldön14, a világ szinte minden országában, de főként az Egyesült Államokban (3,5 millió), a Közel-Keleten (kiemelkedően Szaúd-Arábiában és Izraelben) (2,2 millió), Délkelet-Ázsiában és Európa fejlettebb államaiban. A 94 millió fős országból tehát a populációjának 13 százalékát kitevő migráns vándorolt ki. Az óriási méretű migránstömeg gazdasági ereje is hatalmas. 2012-ben 24 641 milliárd dollárnyi pénzt küldtek haza a külföldön dolgozók, így a Fülöp-szigetek a külföldi hazautalások tekintetében a harmadik helyen áll India és Kína mögött a világon, éppen csak megelőzve Mexikót. Érdemes megjegyezni, hogy a hazaküldött pénzösszeg évről-évre kiemelkedő mértékben növekszik, míg 2005-ben 13 milliárd dollár volt, 2010-ben már 21 milliárd. Ez a hazautalt több mint 24 milliárd dollár a GDP 9,8 százalékát teszi ki.15 Az ázsiai munkások a közel-keleti országokban az építkezéseken, az IT-szektorban és a szállodaiparban helyezkedtek el. A régióban kiemelkedik Szaúd-Arábia és az Egyesült Arab Emírségek, előbbi országban 1,2 millióan, utóbbiban pedig közel 600 ezren dolgoznak. A harmadik fő célpont a környező délkelet-ázsiai régió fejlett államai, elsősorban Malajzia, Szingapúr, de Hongkong, Japán és Ausztrália is jelentős mennyiségű fülöp-szigeteki bevándorlónak ad munkát. Európa fejlettebb, nyugati térségébe érkezők száma mára meghaladja az egymillió főt, az őt fő célország az Egyesült Királyság, Olaszország, Németország, Franciaország és Spanyolország. A migránsok számának további növekedése várható az elkövetkező években, a munkalehetőség terén ugyanis nincs változás az országban és a fülöp-szigeteki középtávú fejlesztési terv is úgy számol, hogy évente egymillió állampolgára fogja elhagyni az országot. A migráns-dolgozók ügyeiért felelős iroda tájékoztatása szerint 2008-ban átlagban naponta 3700-an emigráltak az országból.16 Az otthoni megélhetési problémák, illetve a sikeresnek mondható migráció következtében egyre több és több ember dönt a kivándorlás mellett. Egy tanulmány alapján a társadalom 30 százaléka ját14 15 16 Filipino migrant workers staying abroad. Inside Asean, 2014.03.22. Elérés: http://www.insideasean. com/opinion-analysis/Filipino-migrant-workers-staying-abroad-133/ (Letöltve: 2014.06.25.) A hazautalások mértékére vonatkozó adatok: Világbank. Elérés: econ.worldbank.org/ (Letöltve: 2014.06.25.) 3,700 Filipino workers leave for abroad daily, OWWA-7 says. Philippine Times, 2012.06.10. Elérés: http://philippinetimesofsouthernnevada.com/news/the-philippines/ph-provinces/3700-filipinoworkers-leave-for-abroad-daily-owwa-7-says/ (Letöltve: 2014.06.20.) 182 | vörös zoltán szik a kivándorlás gondolatával.17 A fülöp-szigeteki migránsokat egyfajta hősként tisztelik hazájukban, tiszteletükre ünnepnapokat illetve ünnepeket is tartanak. A „Fülöp-szigeteki migráns dolgozók napját” minden évben június 7-én ünneplik, mindemellett december hónapot is a tiszteletüknek szentelték és létezik még a Migránsok Vasárnapja és egy számukra alapított díj is. A reptereken speciális sávokat, külön sorokat alakítottak ki a migránsoknak és külön köszöntik őket hazalátogatásukkor. A rohingyák helyzete A muszlim vallású rohingyák a Human Rights Watch információi szerint körülbelül két millió fős népcsoport, főként Nyugat-Mianmarban élnek - létszámuk itt körülbelül 750-800 ezer főre tehető. Helyzetük az emberi jogi szempontból amúgy sem tolerálható országban is kitűnik, évtizedek óta élnek kirekesztve, jogfosztottan, kitéve a többségi népcsoportok által ellenük elkövetett erőszaknak. Helyzetükre a nemzetközi sajtó a 2015-ös európai menekültválság alatt figyelt fel, mikor ismét tömegek indultak útnak a jobb élet reményében. Több tíz-, százezren hagyták el már korábban is „otthonukat”.18 A népmozgás ismételt felfutását sokan a Mianmarban bevezetett új, muszlim-ellenes törvényhez, a születészsabályozási és egészségügyi törvényhez kötik, mely lehetővé teszi a nők gyerekvállalásának korlátozását. Sajnálatos módon az eset megint csak akkor került reflektorfénybe, amikor a környező államok megtagadták a rohingya menekülteket szállító hajók kikötését, melynek köszönhetően több tízezren hánykolódtak víz és élelem nélkül a tengeren. Mianmar is visszautasította a helyzet kezelését, egyúttal azt a feltételezést, hogy a kormányzatnak bármi köze lenne a meneküldáradat megindulásához. A hajókat nem csupán Indonézia és Malajzia fordította vissza, de Ausztrália is kizárta annak lehetőségét, hogy rohingyákat fogadjon be. Számos nemzetközi konferencia került megrendezésre és pénzügyi felajánlás az ügy mielőbbi kezelése érdekében, s bár a délkelet-ázsiai államok befogadóbb hangnemet ütöttek meg az utóbbi hónapokban, rohingyák százezrei élnek menekült17 18 Philippines Migration Proifle. EU External Action Service, 2014. Elérés: http://eeas.europa.eu/philippines/docs/migration_profile_annex3_en.pdf (Letöltve: 2014.06.25.) A Népszava így ír eredetükről: „A vélemények megoszlanak eredetüket illetően, egyes tudósok szerint őslakosok voltak Burma területén, a hivatalos felfogás ugyanakkor bengáli bevándorlóknak tekinti őket. Első ismert nyomaik az 1400-as évekre vezethetők vissza. A rohingya muszlimok az 1800-as években a burmai népesség alig 5 százalékát tehették ki, a britek olcsó munkaerő hiányában ösztönözték bevándorlásukat. Míg 1870-ben a brit népszámlálás 58 ezerre tette a rohingya muszlim népességet, 1911-ben már 178 ezerre duzzadt a számuk. A második világháborúban Burma japán megszállás alá került, Rakhine államban összecsapott a buddhista és a muszlim közösség, tízezrek haltak meg mindkét oldalon. Ezután indult meg az első nagy rohingya menekülthullám, amelyet több másik követett.” In: Népszava, 2015.05.30. Elérés: http://nepszava.hu/cikk/1058728-senkinek-semkellenek-a-rohingyak (Letöltve: 2016.03.10.) migrációs trendek kínában és délkelet-ázsiában | 183 táborokban és idegelenes sátortelepüléseken, nem csupán Mianmarban, hanem új „otthonukban”, a befogadó államokban is. Összegzés A kínai politikában végbement felfogásbeli változás előrevetíti a kínai migránsok további hullámait, a célországok közül pedig kiemelkedhetnek azon államok, ahova a kínai befektetési pénzek is nagy mennyiségben érkeznek. Ezzel és az ország gazdasági és politikai térnyerésével párhuzamosan a diaszpórák is jelentős szerepet játszhatnak Kína külpolitikájában, noha a délkelet-ázsiai események speciálisnak is nevezhetőek a nagyszámú, területileg koncentrált és a kínai érdekek vonzáskörében élő diaszpóra kapcsán. A belső migráció ezzel szemben sokkal több problémát hoz magával, amelyek társadalmi egyenlőtlenségeket és összetűzéseket is generálhatnak. A vidékről érkezők státuszának bizonytalansága, lebegő-létük fenntartása hosszú távon elképzelhetetlen feszültségeket keltene, de egy azonnali lépés, a regisztráció eltörlése, a városokat és a tartományokat állítaná óriási pénzügyi kihívások elé. Szerepük, jelenlétük és munkájuk elengedhetetlen a kínai gazdaság számára, a társadalmi szerkezetre viszont óriási, még megoldatlan kérdésként nehezednek. A Kínát érintő népességmozgások tehát regionális és nemzetközi szinten is kiemelkedőek, a lehetőségek mellett ugyanakkor számos kihívással, nehézséggel is járnak az országra nézve. 1. Miért jelentős a kínai migráció mértéke, a diaszpóra mérete? 3. Mikor és minek következtében következett be változás a kínai migránsokról alkotott kormányzati felfogásban? 2. 4. 5. Milyen kihívásokkal kell szembenéznie a Kínai Népköztársaságnak a belső migráció megoldatlan kérdései kapcsán? Miért speciális Oroszország, illetve Afrika szerepe a kínai migráció kapcsán? Mi jellemzi a délkelet-ázsiai térség migrációs folyamatait? 184 | vörös zoltán Ajánlott linkek az interneten http://www.migrationpolicy.org www.migrationinformation.org www.oecd.org www.ilo.org www.iom.int http://www.ehs.unu.edu/ Felhasznált irodalom Asis, Maruja M. B. (2004): Not here for good? International migration realities and prospects in Asia. The Japanese Journal of Population, Vol. 2., No.1. pp. 18-28. Embassy of the People’s Republic of China in the United States (2012): CASS report: number of overseas Chinese up to 35m. Elérés: http://www.china-embassy.org/eng/qwgz/t297510. htm (Letöltve: 2014.06.10.) Ferguson, R . James (2012): China’s long-term relations with Southeast Asia: Beyond the pivot. Culture Mandala: The Bulletin of the Centre for East-West Cultural and Economic Studies, Vol. 10., No. 1., pp. 5–22. Elérés: http://epublications.bond.edu.au/cm/vol10/iss1/2 Human Rights Watch (2009): Perilous Plight. Burma’s Rohingya Take to the Seas. hrw.org, Elérés: https://www.hrw.org/sites/default/files/reports/burma0509_brochure_web.pdf (Letöltve: 2016.03.10.) Ludvig, Zsuzsa (2008): Oroszország és Kína: a partnerség határai. MTA VKI, Műhelytanulmányok, No. 80. Mészáros, Klára (1998): Kínaiak Európában. Korunk, 1998. augusztus. Nemes-Sipos, Sándor (2009): Az ASEAN és Kína gazdasági kapcsolatainak kibontakozása a 21. század első évtizedében. EU Working Papers, Vol. 12., No. 3. pp. 53–73. Nyíri, Pál (2000): Kivándorolni hazafias? – Peking szerepe a kínai diaszpóra identitásépítésében. In. Sik, Endre – Tóth, Judit (eds.): Diskurzusok a vándorlásról. MTA Nemzetközi Migrációs és Menekültügyi Kutatóközpont – Sík Kiadó, Budapest. pp. 82–90. Urban Legends (2012): Miért nincsenek kínai sírok Magyarországon. urbanlegends.hu, 2012.07.03. Elérés: http://www.urbanlegends.hu/2012/07/miert-nincsenek-kinai-sirokmagyarorszagon/ (Letöltve: 2014.07.20.) Taylor, Guy (2011): China’s Floating Migrants: Updates from the 2005 1% Population. Sample Survey. Migration Studies Unit Working Papers, No. 7. Elérés: http://www.lse.ac.uk/ government/research/resgroups/MSU/documents/workingPapers/WP_2011_07.pdf (Letöltve: 2014.06.12.) Schmidt, Péter (2005): A Délkelet-ázsiai Nemzetek Szövetsége. Egy kevésbé közismert integráció története. Jegyzet. Elérés: http://mek.oszk.hu/02600/02686/02686.pdf Shlapentokh, Vladimir (2007): China in the Russian Mind Today: Ambivalence and Defeatism. Europe-Asia Studies, Vol. 59., No. 1. pp. 1–21. Székely-Doby, András (2009): Urbanizáció és vidékpolitika Kínában. In. Inotai, András – Juhász, Ottó (eds.): Stratégiai kutatások: A változó Kína - I. Kína politikai, társadalmi fejlődésének jelene és jövője. MTA VKI – MeH, Budapest. pp. 113-132. Tálas, Barna (2009): Kína társadalmi-gazdasági fejlődésének távlatai 2030-ig. In: Inotai, András – Juhász, Ottó (szerk.): A változó Kína. Budapest, Akadémiai Kiadó. pp. 71–166. migrációs trendek kínában és délkelet-ázsiában | 185 UNICEF (2008): Situation Report on International Migration in East and South-East Asia. International Organization for Migration - UNICEF. Elérés: http://www.unicef.org/eapro/ IOM_Situation_Report_-_Final.pdf (Letöltve: 2014.06.25.) Wang, Huiyao (2012): China’s competition for global talents: Strategy, policy and recommendations. Research Reports, Asia-PacificFoundation of Canada. Elérés: http://www. asiapacific.ca/sites/default/files/filefield/researchreportv7.pdf (Letöltve: 2014.06.12.) Vörös, Zoltán (2014): Kínai sakkjátszma – Tengeri kereskedelmi útvonalak és az energiabiztonság geopolitikája. Publikon Kiadó, Pécs. Latin-amerikai migrációs körkép Soltész Béla Absztrakt Ötszáz éves történelméből négyszázötven éven keresztül Latin-Amerika mindennapjait a bevándorlás alakította. A hódító spanyol és portugál konkvisztádorok, az őslakos indiánok és a behurcolt afrikai rabszolgák vérkeveredéséből létrejött etnikai mozaikot ázsiai, közel-keleti és európai bevándorlók is színesítették. Az utóbbi fél évszázadban azonban inkább a kivándorlás határozza meg a szubkontinens mindennapjait: a hetvenes és nyolcvanas évek katonai diktatúráit és gerillaháborúit, a nyolcvanas évek adósságválságát és a kilencvenes évek megszorításait követően az ezredforduló környékén tetőzött a kivándorlási hullám Latin-Amerikából. Ma csaknem 30 millió latin-amerikai él a születési országán kívül, jelentős részük az Egyesült Államokban, ahol egyedi, hibrid (chicano) kultúrát hoztak létre. Kulturális, gazdasági és politikai hatásuk az otthon maradottakra is jelentős. Abstract For most of its history, the demographic profile of Latin America was shaped by flows of immigration. Its ethnic mosaic was composed by Spanish and Portuguese conquistadores, indigenous people and African slaves, to which immigrants from Asia, the Middle East and several European countries also added their contribution. In the last half century, however, it is the outward migration that shapes social processes in Latin America. Following the military dictatorships and guerrilla wars of the seventies, the debt crisis of the eighties and the structural adjustments of the nineties, the emigration wave had its peak around 2000. Today almost 30 million Latin Americans live outside their countries of birth, most of them in the United States where they have formed a unique, hybrid (Chicano) culture. Their cultural, economic and political preferences have a significant effect on their countries of origin as well. Kulcsszavak: Latin-Amerika, hibriditás, strukturális reformok, centrum-periféria, gazdasági migráció, chicano, hazautalások Keywords: Latin America, hybridity, structural adjustments, center-periphery, economic migration, Chicano, remittances 188 | soltész béla Bevezetés Latin-Amerikának az amerikai kontinens spanyol és portugál nyelvű országait nevezzük. Mexikótól Chiléig 18 kisebb-nagyobb országban hivatalos nyelv a spanyol, míg portugálul egyetlen amerikai országban, a félkontinensnyi méretű Brazíliában beszélnek. Ezen felül számos kisebb, angol, francia vagy holland nyelvű ország és függő terület található a Karib-tenger medencéjében, amelyeket összefoglaló néven Karib-térségként szokás említeni. Ez utóbbira a jelen fejezet nem terjed ki. Latin-Amerika népessége egy több évszázadon át tartó etnikai és kulturális keveredés nyomán jött létre. A domináns elem azonban mindvégig az európai maradt, ami mind a latin-amerikai államok nyelvében és vallásában, mind pedig az Európához (illetve később Észak-Amerikához) fűződő szoros kapcsolatokban is megnyilvánult. A 20. század közepéig Latin-Amerika folyamatosan fogadta az európai betelepülőket, a második világháború után azonban gazdasági és politikai problémák egész sora miatt a bevándorlás lecsökkent. Nyugat-Európa és Észak-Amerika ugyanakkor páratlan gazdasági fejlődésen ment keresztül (amely nem volt független a fejlődő országokból a fejlett országokba áramló tőkejövedelmektől), Latin-Amerika viszont nem tudott felzárkózni a fejlett országokhoz, hanem egyre jobban leszakadt. A nagy jövedelmi különbségek természetes következményeként megindult a migráció a latin-amerikai országokból az Egyesült Államok, majd pedig Nyugat-Európa felé. Általánosságban elmondható, hogy a latin-amerikaiak kivándorlását elsősorban gazdasági tényezők motiválják, és az úticélok kiválasztásánál a személyes ismeretségek játszanak kiemelkedő szerepet. Más szóval, a latin-amerikaiak többsége dolgozni indul a határon túlra, hogy pénzt utalhasson haza a családjának, és amikor megérkezik külföldre, általában már várja egy ismerőse, aki segít neki, hogy mielőbb munkába álljon. Jelen fejezet célja, hogy e migrációs folyamatok okait, mintázatait és következményeit részletesen az Olvasó elé tárja. Bevándorlókból kivándorlók Kolumbusz Kristóf 1492-es expedíciójával a világtörténelemben páratlan méretű népirtás vette kezdetét. Az indiánok körében véghezvitt vérengzések, az azték és inka magaskultúrák romba döntése és lakóik kényszermunkára fogása, valamint a spanyolok által behurcolt járványok rohamos elterjedése következtében a teljes amerikai kontinens 30 milliósra becsült őslakos népessége egy bő évszázad alatt a tizedére, 3 millió főre csökkent. Latin-Amerikában mindössze a 20. század elejére laktak újra annyian, mint Kolumbusz érkezésekor, beleértve ebbe a két időpont közt eltelt négy évszázadban érkezett összes betelepülő leszármazottait is. Az indián közösségek soha nem heverték ki azt a sokkot, amit a gyarmatosítás okozott a számukra. A kényszermunkát nehezen viselő indiánok helyettesítésére az európaiak Afrikából hurcoltak be rabszolgákat. Becslések szerint a gyarmati korszak három évszázada alatt 12 millió afrikait hajóztak be a gyarmattartó országok kereskedői. A rabszolgák latin-amerikai migrációs körkép | 189 körülbelül egytizede már az átkelés során meghalt. Akik megérkeztek, ültetvényekre kerültek, elsősorban a Karib-térség és Brazília tengerparti részeire, ahol a fő termény a cukornád volt. Az Andok és a Mexikói-felföld ezüst- és aranybányáiban ezzel szemben továbbra is indiánok dolgoztak, míg az egyre nagyobb számban betelepülő európaiak közül kerültek ki a földbirtokosok, egyházi személyek és kereskedők. A három etnikum (európai, afrikai, indián) keveredése új, sajátságosan latin-amerikai népcsoportokat hozott létre. Meszticnek az európai-indián, mulattnak az európaiafrikai, zambónak az indián-afrikai keveredésből született embereket hívják, de a gyarmati korszakban 16 különböző elnevezés létezett a különféle felmenőktől származó etnikai keverékekre (Radcliffe–Westwood, 1996). A latin-amerikai országok függetlenedése a kreoloknak (latin-amerikai fehéreknek) köszönhető, akik nem voltak érdekeltek a rabszolgaság eltörlésében. Arra csak fél évszázaddal később, a 19. század végén került sor. Az ekkor felszabadított feketék közül sokan a városokba költöztek, így számos ültetvényen munkaerőhiány lépett fel. Kivándorlási ügynökök sora indult Európába, hogy az akkoriban szegénynek számító országokból munkásokat toborozzanak. Így került az Újvilágba többmillió olasz, dél-német, lengyel, ukrán, délszláv és zsidó, de több tízezerre tehető a LatinAmerikába érkezett magyarok száma is. Kínából, Japánból és a Közel-Keletről is érkeztek bevándorlók: előbbiek építkezéseken dolgoztak, míg az utóbbiak főként kiskereskedőként találták meg a számításukat. Az utolsó nagy bevándorlási hullám a második világháborúhoz köthető: a háború előtt a nácik elől menekülők, míg a háború után a felelősségre vonás elől menekülő nácik és kollaboránsaik érkeztek a biztonságos búvóhelynek tűnő kontinensre (Durand–Massey, 2010; Solimano, 2008). Az 1950-es években a bevándorlás üteme lecsökkent. A gazdasági nehézségekkel küszködő Latin-Amerika egyre kevésbé számított vonzó helynek a világ többi részéhez viszonyítva. Észak-Amerika, Nyugat-Európa, Ausztrália és a Perzsa-öböl országaival ellentétben Latin-Amerika országainak migrációs egyenlege pozitívból negatívba váltott: több lett a kivándorló, mint a bevándorló. A nettó migrációs ráta alakulását szemlélve (1. táblázat) jól látszanak bizonyos történelmi események hatásai a kivándorlásra. Fidel Castro 1959-es hatalomra kerülése Kubában, vagy az 1973-as katonai hatalomátvétel Uruguayban jelentős menekülthullámot indított útjára. Több közép-amerikai országban, így például El Salvadorban és Nicaraguában a hetvenes és nyolcvanas évek polgárháborúja elől menekülők lépték át a határt, és a migráció akkor sem maradt abba, amikor a háború véget ért: a kivándorlás gazdasági okokból békeidőben is folytatódott. Néhány pozitív példa is akad, például Chile esete, amely a Pinochet-diktatúra bukása és az ország jó gazdasági teljesítménye következtében a kilencvenes évektől kezdve kibocsátó országból bevándorlási célországgá vált (Solimano, 2008). A történelmi eseményeknél, földrengésszerű politikai változásoknál kevésbé látványos, ám annál fontosabb tényezői a kivándorlásnak a demográfia és a gazdasági 190 | soltész béla szerkezetváltozás. Ami az előbbit illeti, a 20. század második felében Latin-Amerikában robbanásszerű népességnövekedés ment végbe, a vidéki területekről a munkát keresők a nagyvárosokba, majd a szomszédos országok nagyvárosaiba áramlottak. A városokban ugyan több volt a munka, mind vidéken, de kiszolgáltatottabbak is voltak a dolgozók: nem volt háztáji termőföld, sem kiterjedt rokonság, hogy kisegítse azokat, akik munka nélkül maradtak. Sokaknak így nem maradt más választásuk, mint továbbvándorolni – ezúttal már az országhatáron túlra (Ávila, 2003). A gazdasági tényezők között a legfontosabb a nyolcvanas évek adósságválsága. A hetvenes években nagyon olcsón lehetett hitelhez jutni a nemzetközi pénzpiacokon, ami kapóra jött az iparosítani, fejleszteni próbáló latin-amerikai országoknak. Több ország is olyan mértékben eladósodott a nyolcvanas évek elejére, amikor a kamatok megemelkedtek, hogy fizetési kötelezettségeiket csak brutális megszorítások és hiperinfláció árán tudták teljesíteni. A gazdasági szerkezetváltozás nyomán a foglalkoztatás bizonytalanabbá vált, az egyenlőtlenségek növekedtek. Milliók vesztették el munkájukat, megtakarításaikat és létbiztonságukat, így számukra sem maradt más megoldás, mint a kivándorlás (Urquidi, 2005). Táblázat 1: Nettó Migrációs Ráta Latin-Amerika országaiban Ország Argentína Bolívia Brazília Chile Costa Rica Dominikai Közt. Ecuador El Salvador Guatemala Honduras Kolumbia Kuba Mexikó Nicaragua Panama Paraguay Peru Uruguay Venezuela Latin-Amerika 1950 1955 3 -2 2 -1 0 -2 0 -6 0 1 -2 -1 -1 -2 -3 -10 0 1 6 0 1955 1960 1960 1965 1 1 -2 -2 0 0 -1 -1 0 0 -2 -2 0 0 -4 -1 0 -1 1 1 -3 -3 -2 -5 -1 -2 -1 -1 -2 -2 -8 -7 0 0 2 0 5 1 -1 -1 1965 1970 1 -2 0 -1 0 -3 0 -3 -2 -6 -3 -6 -2 -2 -2 -6 0 -2 1 -1 1970 1975 2 -2 0 -2 0 -3 0 -5 -4 -3 -2 -4 -3 -3 -1 -4 0 -10 6 -1 1975 1980 1985 1990 1995 2000 2005 1980 1985 1990 1995 2000 2005 2010 -2 1 1 0 0 -1 -1 -1 -2 -2 -3 -2 -3 -3 0 0 0 0 0 -1 -1 -1 -1 -1 1 1 0 0 2 2 2 4 7 4 3 -3 -3 -3 -3 -3 -3 -3 0 0 0 0 0 -1 -1 -9 -10 -11 -9 -14 -12 -9 -7 -7 -7 -8 -7 -5 -3 -2 -3 -3 -5 -6 -5 -3 -2 -2 -1 -1 -1 -1 -1 -3 -5 -1 -2 -3 -3 -3 -3 -5 -3 -2 -4 -5 -4 -4 -6 -8 -5 -6 -8 -7 -1 -1 -1 0 1 1 1 -3 -1 -1 -1 -2 -2 -1 0 -1 -2 -3 -3 -5 -5 -4 -2 -2 -1 -2 -6 -3 6 1 1 0 0 0 0 -1 -2 -2 -1 -2 -2 -2 Nettó Migrációs Ráta: a kivándorlók és bevándorlók egyenlege öt éves időszakonként (per 1000 fő) Jelmagyarázat: fehér: egyensúly vagy bevándorló többlet, világosszürke: enyhe kivándorlás, sötétszürke: erőteljes kivándorlás Forrás: UNData (2013) latin-amerikai migrációs körkép | 191 A latin-amerikai kivándorlás mintázatai A kivándorlás ténye nem volt előzmények nélküli Latin-Amerikában, de korábban a migráció, országtól és történelmi korszaktól függően, két fő jellegzetességet mutatott. Egyrészt a képzetlen agrárnépesség bizonyos országokból szezonálisan a szomszédos országba vándorolt idénymunkára (mexikóiak az Egyesült Államokba, bolíviaiak Argentínába). Másrészt a politikailag aktív városi felső- és középosztály tagjai a már említett katonai puccsok és diktatúrák elől menekülve más latin-amerikai vagy nyugat-európai országokban kerestek menedéket. 1990-ig azonban ezek a népmozgások volumenüket tekintve eltörpültek a belső migráció mellett, vagyis jóval többen vándoroltak az országokon belül, vidékről a városokba, mint az egyes országok között (Durand – Massey, 2010). Táblázat 2: Latin-amerikai országok rezidens és migráns népessége (születési ország szerinti stock adat), fő kivándorlási célországok, GNI (bruttó nemzeti jövedelem) per fő, és a hazautalások aránya a GNI százalékában (2010) Ország Argentína Bolívia Brazília Chile Costa Rica Dominikai Közt. Ecuador El Salvador Guatemala Honduras Kolumbia Kuba Mexikó Nicaragua Panama Paraguay Peru Uruguay Venezuela Összesen Teljes Kivándoroltak Fő kivándorlási népesség (stock) célországok (millió fő) 40,3 956 800 ES, US, CL 9,9 684 600 ES, AR, US 193,7 1 367 100 US, JP, ES 17 633 600 AR, US, ES 4,6 125 300 US, NI, PA 10,1 1 035 800 US, ES, IT 13,6 1 147 800 ES, US, IT 6,2 1 269 100 US, CA, GT 14 871 900 US, MX, BZ 7,5 569 700 US, ES, NI 45,7 2 122 100 US, VE, ES 11,2 1 219 200 US, ES, IT 107,4 11 859 200 US, CA, ES 5,7 728 700 CR, US, ES 3,5 141 100 US, CR, ES 6,3 510 400 AR, ES, BR 29,2 1 090 800 US, ES, IT 3,3 353 400 AR, ES, US 28,4 521 500 US, ES, CO 557,6 27 208 100 GNI/fő (USD) Hazautalások/ GNI (százalék) 7 570 1 620 8 040 9 420 6 230 4 510 3 920 3 370 2 620 1 820 4 930 n. a. 8 920 1 000 6 710 2 270 4 150 9 360 10 150 0,23 6,26 0,28 0,01 2,14 7,5 4,55 17,37 11,82 19,01 1,78 n.a. 2,62 13,38 0,83 3,82 2,1 0,3 0,04 Rövidítések: AR: Argentína, BR: Brazília, CA: Kanada, CL: Chile, CO: Kolumbia, CR: Costa Rica, ES: Spanyolország, GT: Guatemala, IT: Olaszország, JP: Japán, MX: Mexikó, NI: Nicaragua, PA: Panama, US: Egyesült Államok, VE: Venezuela. Forrás: saját összeállítás a Világbank Bilateral Migration Matrix (2010) és Migration and Remittances Factbook (2012) alapján 192 | soltész béla 1990-től azonban a latin-amerikai migrációs minták gyökeresen megváltoztak. A korábbi (ingázó és politikai) migrációs típusok mellett megjelent a migráció új formája. Ez indítékát tekintve elsődlegesen gazdasági, összetételét tekintve pedig már nem csupán a munkanélküli agrárnépesség, hanem a városi alsó- és középosztály tagjait érintette. A kilencvenes években ez a migrációs mozgás szinte kizárólag az Egyesült Államokba irányult, a 2001-es New york-i terrortámadás nyomán azonban az észak-amerikai ország határőrizeti szabályait jelentősen megszigorították. Ennek két következménye lett: egyrészt az ingázó migráció nagyban megnehezedett, ennek következtében az Egyesült Államokban tartózkodó latin-amerikai, elsősorban mexikói migráns népesség, ha tehette, helyben maradt, és nem tért vissza a szülőföldjére. Másrészt a migránsok új, korábban számukra ismeretlen országok felé vették az irányt. A legfontosabb új célországok ekkor éppen gazdasági konjunktúrát éltek át, így liberális migrációs törvényeket hoztak, főként akkor, ha a migránsok felmenői épp az adott országból vándoroltak ki néhány generációval korábban. Emblematikus eset Argentínáé, ahonnan a 2001–2002-es gazdasági összeomlás nyomán rengetegen költöztek Spanyolországba vagy Olaszországba, de például Japán is megnyitotta a határait a japán felmenőkkel bíró brazil és perui migránsok előtt (Durand–Massey, 2010). A 19. század végén Latin-Amerikába vándorló spanyolok, olaszok és japánok leszármazottait könnyített beutazási feltételek várták a nagy- és dédszüleik szülőföldjén, így került többszázezer japán-brazil Japánba, vagy olasz-argentin Olaszországba (Goto, 2006). Jelenleg mintegy 28 millió latin-amerikai születésű ember él a születési országán kívül. Túlnyomó többségük (18,5 millió fő) az Egyesült Államokban lakik, amelyet a sorban Spanyolország (2,5 millió fő) és Argentína (1 millió fő) követ. Legális és illegális migrációs útvonalak A latin-amerikai országokból külföldre igyekvők előtt sokféle legális út áll, noha a híradásokban rendszerint csak az illegális határátlépők szerepelnek. Az egyes regionális integrációs blokkokon belül, mint például a MERCOSUR és az Andoki Közösség, a tagállamok polgárai szabadon mozoghatnak (Soltész, 2011). Kilencven napot meg nem haladó időre a schengeni zónába, illetve az Egyesült Királyságba is beléphetnek a legtöbb latin-amerikai ország polgárai, kivételt csak a leginkább „kivándorlónak” tartott országok, például Ecuador, Bolívia vagy Kuba képeznek. Az Egyesült Államokba azonban egyetlen latin-amerikai ország polgárai sem léphetnek be vízum nélkül. Valóban sokan érkeznek legálisan a célországba, vagy a jogszerű tartózkodási idő lejártával nem utaznak haza, hanem illegálisan ott maradnak, és munkát vállalnak (Tuirán, 2000). Az ő helyzetük rendezésére egyes országokban, például Spanyolországban több alkalommal „amnesztiát” hirdettek: aki jelentkezett a hatóságoknál, ideiglenes tartózkodási engedélyt kapott. Mások a családegyesítési folyamat keretében költöztek ki korábban kivándorolt és tartózkodási engedélyt szerzett házastársukhoz. A migráns közösségek a családegyesítések általánossá válásával latin-amerikai migrációs körkép | 193 szilárdulnak meg, hiszen ekkor már nem „vendégmunkások”, hanem letelepedett családok alkotják a bevándorlók zömét. Általánosságban elmondható, hogy minél képzettebb egy migráns, annál kevesebb akadállyal kell megküzdenie. Az „agyelszívás” néven ismert folyamat komoly kihívást jelent több latin-amerikai ország számára, hiszen a legtehetségesebb fiatalokat tárt karokkal fogadják a külföldi munkaadók, sőt általában az egyetemek is (Didou, 2009). A kevésbé tehetségesek és képzettek azonban, ha az Egyesült Államokban szeretnének dolgozni, számtalan akadállyal találják magukat szemben, kezdve egy konzuli interjúval és szigorú alkalmassági feltételekkel. Akik nem felelnek meg, vagy meg sem próbálják a legális határátlépést, azok a több mint négyezer kilométer hosszú mexikói-amerikai határ valamely pontján próbálnak illegális módon átjutni a túloldalra. Bár a határ majdnem teljes hosszában szögesdrót-kerítések húzódnak, ilyen hosszú szakaszt képtelenség tökéletesen kontroll alatt tartani. A legelhagyatottabb, sivatagos részeken, vagy éjszaka, a határon folyó Rio Grandét átúszva minden évben több százezer migráns jut át a túloldalra. A legtöbben embercsempészek vezetésével vágnak neki az útnak – a „coyote”, ahogy a csempészeket Mexikóban hívják, rendszerint 300 dollár körüli összeget kér azért, hogy elkalauzolja a migránsokat addig a pontig, ahol át tudnak szökni a határon. Több titkos alagút is létezik, amelyeken át az emberek mellett drogot csempésznek az Egyesült Államokba a maffiacsoportok. A migránsok egyik része Mexikóból, másik része a közép-amerikai országokból (El Salvador, Guatemala, Honduras stb.) érkezik a határra, utóbbiak jellemzően tehervonatok vagy kamionok rakománya közé bújva szelik át Mexikót. A helyismeret nélkül, csomagjukban összes megtakarított pénzükkel észak felé tartó migránsok a maffia kedvelt célpontjai: sokan válnak rablógyilkosság áldozatává közvetlenül azelőtt, hogy eljutnának a határra (Durand–Massey, 2001; 2003). Speciális eset a Kubából az Egyesült Államokba tartó „balsero” – tutajos – migránsoké. Az Egyesült Államok gazdasági embargó alatt tartja a Castro-testvérek vezette szigetországot, és a kilencvenes évek közepéig automatikusan menedékjogot biztosított minden kubainak, aki átjutott a 145 kilométer széles Floridai-szoros túloldalára. A házi készítésű tutajokon, csónakokon hánykolódó kubaiak közül azonban sokakat az amerikai parti őrség ment ki a vízből: őket a Bill Clinton által bevezetett „vizes láb – száraz láb politika” értelmében a hajók visszaviszik Kubába, és a menedékjog csak azokat a kubaiakat illeti meg, akik száraz lábbal lépnek az Egyesült Államok területére (López Segrera, 2011). Kettős identitások A 28 millió latin-amerikai születésű migráns túlnyomó többsége, ahogy korábban már szó esett róla, az Egyesült Államokban él, ráadásul meglehetősen koncentrált földrajzi eloszlásban. A csaknem tizenkét millió mexikói elsősorban a délnyugati államokban – Kalifornia, Arizona, Új-Mexikó, Texas – telepedett le, de Chicago is fontos 194 | soltész béla mexikói központtá vált az elmúlt évtizedben. Több mint egymillió kubai él Miamiban és környékén, míg a Puerto Ricó-iak és a dominikaiak többsége New York térségében lakik – különösképpen a híres Spanish Harlem városrészben. A nagyszámú latin-amerikai migráns jelenléte alapjaiban formálta át e területek kulturális és társadalmi viszonyait. A spanyol nyelvű cégtáblák, a latin zene és vizuális kultúra azt az érzést keltette az „amerikai identitás” védelmezőiben, hogy az ország egyes részei ellatinosodnak, elvesztik angolszász jellegüket. „Az utolsó amerikai, aki elhagyja Miamit, hozza magával a zászlót” – szól a konzervatívok gúnyos szállóigéje. A nemrég elhunyt Samuel P. Huntington politikatudós utolsó, Kik vagyunk mi? című könyvében hosszasan elemezte a latin-amerikai bevándorlásban szerinte rejlő veszélyeket. Szemben a korábbi olasz, lengyel, ír és zsidó bevándorlókkal, állította Huntington, a latin-amerikaiak nem mutatnak hajlandóságot arra, hogy elsajátítsák az angol nyelvet és az amerikai társadalom értékeit, ezzel pedig hosszabb távon az Egyesült Államok kulturális egységét sodorják veszélybe (Huntington, 2005). Tény, hogy a latin-amerikai származásúak – számuk már meghaladta az afro-amerikaiakét – túlnyomórészt a spanyol nyelv használatát részesítik előnyben. Huntington állításával szemben azonban a latin-amerikaiak identitását nagymértékben átalakítja az Egyesült Államokban töltött idő. Minél inkább befogadja őket a munkaerőpiac, életvitelükben annál inkább hasonulnak a többségi amerikai társadalomhoz. A már az Egyesült Államokban született mexikói származásúak – a „chicanók” – kultúrája pedig rendkívül gazdag és eredeti, amely folyamatosan remixeli, újraértelmezi mind az angolszász, mind a latin-amerikai kultúra elemeit (Muñoz, 2013). Kialakult a „spanglish” nyelvhasználat: sokan beszélnek úgy, hogy folyamatosan váltogatják az angol és spanyol szavakat, előbbieket a racionális gondolatok és tervek, utóbbiakat az érzelmek kifejezésére használva (Anzaldúa, 1987). Hazautalások: függőség vagy fejlesztés? A migránsok mentalitásának, gondolkodásának átalakulása az otthon maradottakra is visszahat. Általános jelenség, hogy a migránsok pénzzel és fogyasztási cikkekkel támogatják a rokonaikat. A „hazautalások” következtében számos latin-amerikai család anyagi helyzete javult, de egyúttal megjelentek olyan divatok, eszmék, fogyasztási szokások, sőt vallási irányzatok is, amelyek az Egyesült Államokból eredtek, és korábban ismeretlenek voltak Latin-Amerikában (Soltész, 2013). Egy perui antropológus egy, az Andok hegycsúcsai között megbúvó faluban jegyezte fel az alábbi történetet: a falu védőszentjének napjára hazalátogattak a migránsok, akik közül egy csoport Peru fővárosában, Limában élt, egy másik Olaszországban, míg egy harmadik az Egyesült Államokban. Megállapodtak, hogy építenek valamit, ami a falu fejlődését szolgálja, ám mindhárom csoport mást értett fejlődés alatt. A limaiak iskolát akartak építeni, az olaszországiak internet-kávézót, az Egyesült Államokban latin-amerikai migrációs körkép | 195 Magyarország és Latin-Amerika Magyarok már igen korán, a 17. századtól kezdve eljutottak Latin-Amerikába: jezsuita papoktól kalandor szerencselovagon át 1848-as honvédtisztekig terjed a különös lista. Uruguay himnuszát egy magyar zeneszerző, Debály Ferenc alkotta meg, Argentína hadseregét pedig Bem József egykori tábornoka, Czetz János modernizálta. Nagyobb létszámban azonban csak a 20. század elején, az első világháború után és a gazdasági válság idején, majd a második világháború előtt és után, végül pedig 1956-ban érkeztek magyarok a szubkontinensre. Jelenleg mintegy 200 ezerre tehető a magyar leszármazottak létszáma Latin-Amerikában, közülük azonban már csak igen kevesen beszélik a magyar nyelvet. Számottevő magyar kulturális és közösségi élet a két legnagyobb délamerikai városban, São Paulóban és Buenos Airesben maradt fenn napjainkig (Anderle, 2008; Szilágyi, 2003). A Magyarországon élő latin-amerikaiak létszáma ezzel szemben igen csekély (néhány ezer fő) és apró, de jól körülhatárolható csoportokra tagolódnak. Említést érdemelnek a szocializmus alatt tanulni vagy dolgozni érkező, és itt családot alapító kubaiak, illetve a Pinochet-diktatúra elől ide menekült chileiek. A rendszerváltás után tűntek fel az andoki utcazenészek, később pedig a táncés capoeira-oktatók (Letenyei, 2008). Kevésbé látványos, de létszámát tekintve sokkal jelentősebb csoportot alkotnak a multinacionális vállalatoknál dolgozó „expat” (vállalaton belül áthelyezett) migránsok, illetve a diákok, akik közül a brazilok vannak legtöbben, közel 500-an. Az ő magyarországi tanulmányaikat a brazil állam finanszírozza. élők pedig egy kis bevásárlóközpontot. Mivel egyik csoportnak sem volt annyi pénze, hogy a tervét egyedül megvalósítsa, a faluban végül nem épült semmi (Ávila, 2003). A kutatások azt mutatják, hogy egy átlagos család a migránsok által megkeresett és hazautalt pénz mintegy 60 százalékát fogyasztási cikkekre (étel, ital, ruha, műszaki cikkek) költi, 10 százalékát orvosra, 10 százalékát iskolára, 10 százalékát házépítésre, 10 százalékát pedig olyan jótékonysági kiadásokra, mint a templom felújítása, a főtér kikövezése, vagy a temető kerítésének a kifestése. Ritka, hogy a hazautalt pénzből valami olyasmi jöjjön létre, ami gazdasági fejlődést – és ezáltal munkahelyeket – teremt (Baby-Collin et al., 2008). Ráadásul kialakul a „függőség kultúrája”: a külföldről érkező rendszeres jövedelem tudatában a családtagok nem vállalnak munkát, a fiatalok pedig úgy tervezik az életüket, hogy annak aktív szakaszában maguk is migránsként, külföldön igyekezzenek jövedelemre szert tenni (Delgado et al., 2009). 196 | soltész béla Az egyéni hazautalások lényegüket tekintve magánjövedelmek, amelyek felhasználásának orientálására a kormányzat csak korlátozott eszközökkel rendelkezik. Ahogy Peru kormányának nem tiszte eldönteni, hogy egy Peruban élő perui állampolgár mire költse az általa megkeresett pénzt, úgy abban sem illetékes, hogy egy az Egyesült Államokban élő perui állampolgár által megkeresett pénzt mire költse a Peruban élő felesége vagy fia. Sőt, még a személyi jövedelemadó lehetőségétől is elesik (ha a hazautalást próbálná megadóztatni, azzal csak az informális csatornákon keresztül áramló pénzmennyiséget növelné), így az egyéni hazautalásokból közvetlenül nem, csak közvetett módon származik költségvetési bevétel (Orozco, 2005). Az egyéni hazautalásokon kívül azonban léteznek más, gazdasági jellegű erőforrások, amelyek a migránsoktól erednek és a származási országban fejtik ki a hatásukat. Közkeletű vélemény, hogy egy kivándorló akkor teheti a legtöbbet a hazájáért, ha, miután összeszedett némi pénzt és szaktudást, hazaköltözik és vállalkozásba fog. Ezt számos ország adókedvezményekkel, mikrohitelekkel, munkaerőpiaci orientációval próbálja ösztönözni. Ezek közül kiemelkedő példa az ecuadori Cucayo Alap (Fondo Cucayo), amely egyszeri, vissza nem térítendő támogatást nyújt az emigrációból hazatérő kisbefektetők számára (Moncayo, 2011). Azon migránsok számára, akik nem kívánnak/tudnak hazatelepülni, a kollektív hazautalások jelentik az otthon maradottak segítésének módját, vagyis a kivándorlók összeadnak egy nagyobb pénzösszeget, hogy abból a származási településük fejlődését elősegítő projektet finanszírozzanak: például iskolát építsenek, vagy felújítsák az orvosi rendelőt. Mexikóban egy innovatív társfinanszírozási program, a 3x1 Program Migránsoknak (Programa 3x1 para Migrantes) működik, melynek lényege a következő: minden hazaküldött dollárt további egy-egy dollárral egészít ki a települési önkormányzat, a tagállam kormánya és a szövetségi kormány – innen a program neve (3x1) (García de Alba et al., 2006; Aparicio–Meseguer, 2009). Transznacionális nemzetek A migránsok kiemelt gazdasági szerepe miatt Latin-Amerikában és más fejlődő régiókban a kormányok egyre inkább „körüludvarolják” a kivándorlókat, akik számuknál, tőkeerejüknél és kapcsolatrendszerüknél fogva fontos erőforrást jelenthetnek a migránsokat kibocsátó ország számára, de akár keresztbe is tehetnek neki, ha nem éppen szívélyes a viszony. A legtöbb latin-amerikai országnak az ezredfordulóig egyáltalán nem volt migrációs politikája, vagy ha igen, az a korábbi időszakokból örökölt szemlélettel elsősorban a bevándorlásra és a lakatlan területek betelepítésére koncentrált (Argentína), vagy egyes esetekben a szezonális migrációt szabályozta bilaterális egyezmények formájában (Mexikó) (Délano, 2011). Ezzel szemben a migránsok ma már több országban politikai képviselettel is rendelkeznek. A Dominikai Köztársaságban például mindkét nagy párt vezetőjének kampánykörútja New Yorkban kezdődik, ami nem csoda, hiszen onnan érkezik az általuk kapott adomá- latin-amerikai migrációs körkép | 197 nyok legnagyobb része. Az előző elnök, Leonel Fernández is New Yorkban nőtt fel, a dominikai parlamentben pedig olyan képviselők is ülnek, akik a New york-i, floridai vagy spanyolországi „választókörzet” szavazóit képviselik (Vargas, 2011). A latin-amerikai nemzetek tehát a migráció következtében „transznacionálissá”, határokon átnyúlóvá váltak. Az államok polgárainak egy része tartósan külföldön telepedett le, és hazautalt pénzükkel, politikai befolyásukkal és a fejlődésről, haladásról alkotott új elképzeléseikkel a szülőföldjük jövőjét is nagyban meghatározzák (Levitt, 2001). Bár Huntington az Egyesült Államok „ellatinosodása” miatt aggódott, sokan érzik úgy, hogy épp a latin-amerikai országok kezdtek el „elamerikaiasodni” (Capetillo-Ponce, 2007). Akárhonnan is nézzük, tény: a 28 millió migránsnak komoly szerepe van abban, hogy Latin-Amerika és a világ többi része között intenzív kulturális, kereskedelmi és turisztikai kapcsolatok alakultak ki. A migránsok ugyanis két ország, két kultúra között élnek és gondolkodnak, így közvetítő szerepük a globalizációs folyamatok előrehaladtával várhatóan a jövőben még erősebbé fog válni. Összegzés A 21. század elején Latin-Amerika mindennapjainak egyik meghatározó tényezője a kivándorlás. Az Egyesült Államokba (illetve kisebb mértékben Nyugat-Európába, Japánba és néhány gazdagabb latin-amerikai országba) irányuló vándorlást elsősorban gazdasági okok idézik elő. Számos ország társadalmában mélyreható változásokat okozott a migráció, különösképpen a jelentős mennyiségű hazautalt pénz következtében. Mindezek mellett a külföldön élő latin-amerikaiak kulturális és politikai szerepe sem elhanyagolható a származási országaikra nézve. Noha sok szempontból a migráció az országok közti jövedelmi különbségekre adott kényszerválasz, és tömegessé válásával a felzárkózás helyett a függőség felé viheti Latin-Amerikát, fejlesztési hatásai mégis igen jelentősek lehetnek. A kivándorlás által érintett latin-amerikai országok ezért igyekeznek olyan közpolitikákat alkotni, amelyek révén a kivándoroltak tehetnek valamit szülőföldjük fejlődéséért. A migránsok jogi helyzetének rendezése, a migráció körkörösségének elősegítése, valamint a származási ország munkaerőpiaci és befektetési környezetének javítása hozzájárulhatna ahhoz, hogy a migráció mind a kibocsátó, mind pedig a fogadó országok számára összességében inkább pozitív, mint negatív hatásokkal járjon. 198 | soltész béla 1. 2. 3. Milyen gazdasági és politikai folyamatok vezettek ahhoz, hogy a legtöbb latin-amerikai ország bevándorlási célországból kivándorlókat kibocsátó országgá vált? Melyek a legfontosabb, kivándorlókat kibocsátó országok Latin-Amerikában, és melyek a legfontosabb célországai a Latin-Amerikából kivándorlóknak? Milyen politikai, gazdasági és kulturális jelentősége van az Egyesült Államok latin-amerikai származású lakosságának? 4. Nevezzen meg két legális és két illegális módot, ahogy jellemzően a latinamerikai migránsok a célországokba érkeznek! 6. Milyen közpolitikai beavatkozások növelhetik a hazautalt vagy a származási országban befektetett pénz társadalmi hasznosságát? 5. Milyen pozitív és negatív hatásai vannak a Latin-Amerikába áramló hazautalásoknak? Ajánlott linkek az interneten ACP Observatory on Migration http://www.acpmigration-obs.org/ Center for Latin American Studies at the University of Miami https://www.as.miami.edu/clas/ CEPAL – División de Población http://www.eclac.cl/celade/ Conferencia Suramericana sobre Migraciones http://csm-osumi.org/ Elcano Royal Institute http://www.realinstitutoelcano.org/wps/portal/web/rielcano_es FLACSO – Sistema de Información sobre Migraciones Andinas http://www.flacsoandes.org/sima/index.php/sima2 Ibero-American Migratory Movements Portal http://pares.mcu.es/MovimientosMigratorios/staticContent.form?viewName=presentacion IMILA – Investigación de la Migración Internacional en América Latina y el Caribe http://www.eclac.org/celade/migracion/imila/ Instituto de Mexicanos en el Exterior http://www.ime.gob.mx/ Inter-American Dialogue http://www.thedialogue.org/ International Network on Migration and Development latin-amerikai migrációs körkép | 199 http://rimd.reduaz.mx/pagina/indexing Migrantólogos http://www.migrantologos.mx/ Migration and Development Journal http://rimd.reduaz.mx/pagina/seccionesing?id=222 OAS – Migration and Development http://www.oas.org/en/sedi/ddse/pages/cpo_MIDE_01.asp Observatorio Permanente de la Inmigración http://extranjeros.empleo.gob.es/es/ObservatorioPermanenteInmigracion/ Pew Hispanic Center http://www.pewhispanic.org/ Revista Migraciones Internacionales http://www.colef.mx/migracionesinternacionales/ SIEMMES – Sistema de Información Estadística sobre las Migraciones en Mesoamérica http://www.siemmes.una.ac.cr/index.shtml The Latin American Migration Project http://lamp.opr.princeton.edu/ The Mexican Migration Project http://mmp.opr.princeton.edu/ The National Institute of Migration (Mexico) http://www.inm.gob.mx/index.php/page/pagina_principal/en.html Felhasznált irodalom Anderle, Ádám (2008): Magyarok Latin-Amerikában. Rubicon, 2008, No. 1. Anzaldúa, Gloria (1987): Atravesando Fronteras / Crossing Borders. In. Anzaldúa, Gloria (ed.): Borderlands / La Frontera. The New Mestiza. Aunt Lute Books, San Francisco. Aparicio, Javier – Meseguer, Covadonga (2009): The Electoral Determinants of Collective Remittances: The Mexican 3x1 Program for Migrants. IBEI Working Papers, CIDOB, Barcelona, 2009/22. Ávila, Javier (2003): Lo que el viento (de los Andes) se llevó: diásporas campesinas en Lima y los Estados Unidos. In: Degregori, C. I. (ed.) Comunidades locales y transnacionales. Cinco estudios de caso en el Perú. IEP Instituto de Estudios Peruanos, Lima, pp. 167–262. Baby-Collin, Virgine – Cortes, Genevieve – Faret, Laurent (2008): Migrant Remittances and Development in Bolivia and Mexico. A Comparative Study. In. Naerssen, Ton van et al. (eds.): Global Migration and Development. Routledge, New York. Capetillo-Ponce, Jorge (2007): From ‘A Clash of Civilizations’ to ‘Internal Colonialism’. Reactions to the theoretical bases of Samuel Huntington’s ‘The Hispanic Challenge’. Ethnicities 2007, No. 7. pp. 134–136. Délano, Alexandra (2011): Mexico and its diaspora in the United States: Policies of Emigration since 1848. Cambridge University Press, New York. Delgado, Raul et al. (2009): Six Theses to Demystify the Nexus Between Migration and Development. Migración y Desarrollo, 2009, First semester. pp. 27–49. Didou, S. Moviliades (2009): Movilidades académicas y profesionales en América Latina: entre la ignorancia y la polémica. Revista de la Educación Superior, Vol. 37., No. 148., pp. 71–85. Asociación Nacional de Universidades e Instituciones de Educación Superior, México D. F. 200 | soltész béla Durand, Jorge – Massey, Douglas – Zenteno, René (2001): Mexican Immigration to the United States: Continuities and Changes. Latin American Research Review, No. 36. pp. 107–127. Durand, Jorge – Massey Douglas (2003): Clandestinos: Migración México-Estados Unidos en los Albores del Siglo XXI. Editorial Porrua, México D. F. Durand, Jorge – Massey, Douglas (2010): New World Orders: Continuities and Changes in Latin American Migration. The ANNALS of the American Academy of Political and Social Science, 2010, 630. pp. 20–52. García de Alba Tinajero, Maria – Jáuregui Casanueva, Leticia – Nuñez Sañudo, Claudia (2006): Liderazgos y nuevos espacios de negociación en el Programa 3x1 para Migrantes. El caso de Zacatecas. In. Fernandez de Castro, Rafael – Garcia Zamora, Rodolfo (eds.): El Programa 3x1 para Migrantes: Primera Política Transnacional en México? Porrúa, México. pp. 223–248. Goto, Junichi (2006): Latin Americans of Japanese origin (Nikkeijin) working in Japan: A survey. Kobe University, Kobe. Elérés: http://www.rieb.kobe-u.ac.jp/academic/ra/dp/ English/dp185.pdf (Letöltve: 2014.06.12.) Huntington, Samuel (2005): Kik vagyunk mi? Az amerikai nemzeti identitás dilemmái. Európa Könyvkiadó, Budapest. Letenyei, László (2008). Inti Raymi Budapest. Az emigráns Andokbeli identitás szimbolikus reprezentációja Magyarországon. In. Letenyei László (ed): Tanulmányok az Andokról.TeTT Consult, Budapest. pp. 326–340. Levitt, Peggy (2001): The Transnational Villagers. University of California Press, Berkeley. López Segrera, Francisco (2011): The Cuban Revolution: Historical Roots, Current Situation, Scenarios, and Alternatives. Latin American Perspectives, Issue 177., Vol. 38., No. 2., pp. 3–30. Moncayo, Isabel (2011): El plan “Bienvenid@S a Casa”: Estudio sobre la experiencia del Fondo “El Cucayo”. FLACSO Sede Ecuador, Quito – Fundación Carolina, Madrid. Serie Avances de Investigación No. 51. Muñoz, Carlos (2013): The Chicano Movement. Mexican American History and the Struggle for Equality. The Rosa Luxemburg Foundation, New York Office. Orozco, Manuel (2005): Transnationalism and Development: Trends and Opportunities in Latin America. In. Maimbo, S. – Ratha, D. (eds.) Remittances: Development Impact and Future Prospects. The World Bank. pp. 307–32. Radcliffe, Sarah – Westwood, Sallie (1996): Imagining the Nation / ’Race’, State and Nation. In. Radcliffe, Sarah – Westwood, Sallie (eds): Remaking the Nation. Place, Identity and Politics in Latin America. Routledge, New York. pp. 9–53. Solimano, Andrés (ed.) (2008): Migraciones Internacionales en America Latina. Booms, Crisis y Desarrollo. Fondo de Cultura Económica, Mexico D. F. and Santiago de Chile. Soltész, Béla (2011): Latin-Amerika: Integrációk túlkínálata. Fordulat, 2011, No. 4., pp. 124–143. Soltész, Béla (2013): Migránsok: A nemzetközi fejlesztési együttműködés új szereplői? KülVilág, No. 2., pp. 16–34. Szilágyi, Ágnes (2003). Magyarok Brazíliában és Portugáliában, régen és ma. In. Fischer, Ferenc (ed.) Iberoamericana Quinqueecclesiensis 1. Pécsi Tudományegyetem. Latin-Amerikai Központ. latin-amerikai migrációs körkép | 201 Tuirán, Rodolfo (ed.) (2000): Migración México-Estados Unidos. Presente y futuro. Consejo Nacional de Población, México. Urquidi, Victor (2005): Otro siglo perdido: las políticas de desarrollo en América Latina, 1930–2005.El Colegio de México, Mexico D. F. Vargas, Yamil (2011): Dominicanos en el exterior: de la participación a la representatividad. Observatorio Político Dominicano, Unidad de Partidos Políticos. További ajánlott irodalom Alba, Francisco (1999): La cuestión regional y la integración internacional de México: una introducción. Estudios Sociológicos, Vol. 17., No.. 51. pp. 611–631. Aristy, Jaime (2008): Flujos migratorios desde y hacia República Dominicana. In. Solimano, Andrés (ed.): Migraciones internacionales en América Latina: Booms, crisis y desarrollo. Fondo de Cultura Económica, Mexico D. F. and Santiago de Chile. Arteta, Gustavo – Oleas, Daniel (2008): Migraciones internacionales: el caso de Ecuador. In: Andrés Solimano (ed.) (2008): Migraciones internacionales en América Latina: Booms, crisis y desarrollo. Fondo de Cultura Económica, Mexico D. F. and Santiago de Chile. Berg, Ulla (2010): El Quinto Suyo: Contemporary Nation Building and the Political Economy of Emigration in Peru. Latin American Perspectives, Issue 174., Vol. 37., No. 5. pp. 121–137. Brick, Kate – Challinor, A.E. – Rosenblum, Marc (2007): Mexican and Central American Immigrants in the United States. Migration Policy Institute, Washington D. C. Cárdenas, Mauricio – Mejía, Carolina (2008). Emigración, crisis y conflicto: Colombia 1995– 2005. In. Solimano, Andrés (ed.): Migraciones internacionales en América Latina: Booms, crisis y desarrollo. Fondo de Cultura Económica, Mexico D. F. and Santiago de Chile. Deligdisch, Ronaldo (2008): An Analogy Study of the Social Integration of Immigrants: The case of the German Jews in Argentina and Argentine Jews in Israel. Elérés: http://www. israel-sociology.org.il/uploadimages/immigration7.pdf (Letöltve: 2014.05.24.) Dingemans, Alfonso – Ross, César (2012): Free trade agreements in Latin America since 1990: An evaluation of export diversification. CEPAL Review, No. 108. pp. 27–48. Escobar, Augustín, – Bean, Frank – Weintraub, Sidney (1999): La dinámica de la emigración mexicana. CIESAS/Miguel Ángel Porrúa, Mexico, D. F. Garzón, Luiz (2007): Argentinos y ecuatorianos en Barcelona y Milán: trayectorias, dimensión urbana y capital cultural. Universitat Rovira i Virgili, Barcelona. Elérés: http://ddd.uab. cat/pub/papers/02102862n85/02102862n85p195.pdf (Letöltve: 2014.05.25.) Gindling, Thomas H. (2009): South-South Migration: The Impact of Nicaraguan Immigrants on Earnings, Inequality and Poverty in Costa Rica. World Development, Vol. 37., No. 1. pp. 116–126. Hernández, Tulia – Ortiz, Yamileth (2011): La migración de médicos en Venezuela. Revista Panamericana de Salud Pública, Vol. 30., No. 2. pp. 177–181. Hiskey, Jonathan T. – Orces, Diana (2010): Transition Shocks and Emigration Profiles. Latin America. Annals of the American Academy of Political and Social Science, 630(1). pp. 116–136. V. Iglesias, Enrique (2006): Economic paradigms and the role of the State in Latin America. CEPAL Review No. 90. pp. 7–14. Malheiros, Jorge (2007): A Imigração Brasileira em Portugal. Colecção Comunidades, 1, ACIDI, Lisboa. 202 | soltész béla Maurizio, Roxana (2008): Migración y desarrollo: El caso de Argentina. In. Solimano, Andrés (ed.): Migraciones internacionales en América Latina: Booms, crisis y desarrollo.Fondo de Cultura Económica, Mexico, D. F. and Santiago de Chile. McDonogh, Gary W. (2008): Other Worlds, Other Histories: Iberians and Exile. In. McDonogh, Gary W. (ed.): Iberian worlds. Routledge, New York. pp. 243–271. Organization of American States (1954): Caracas Convention on Diplomatic Asylum. Elérés: http://www.oas.org/juridico/english/treaties/a-46.html (Letöltve: 2014.05.24.) Palma, Enrique – Angeles, Alex (2009): Migración y políticas públicas. Una aproximación al Estado de México. In. Baca, Norma – Herrera, Francisco – González, Rocío (eds.): Migración, democracia y desarrollo: La experiencia mexiquense. Instituto Electoral del Estado de México, Toluca. Portes, Alejandro – Bach, Robert (1985): Latin Journey: Cuban and Mexican Immigrants in the United States. University of California Press, Berkeley. Solimano, Andrés – Allendes, Claudia (2007): Migraciones internacionales, remesas y el desarrollo económico: la experiencia Latinoamericana. CEPAL Informes No. 59, División de Desarrollo Económico, Santiago de Chile. Sznajder, Mario – Roniger, Luis (2007): Exile and the Politics of Exclusion in Latin America. Latin American Perspectives Vol. 34., No. 4. pp. 7–30. Tedesco, Laura (2008): Inmigrantes latinoamericanos en España. Real Instituto Elcano, Anuario 2008, América Latina.Real Instituto Elcano, Madrid. Teubal, Morris (2004): Rise and Collapse of Neoliberalism in Argentina: The Role of Economic Groups. Journal of Developing Societies No. 20. pp. 173–190. Vega, Javier (2011): Hacia la construcción de una política integral de gestión migratoria en el Perú. Revista del Observatorio Andino de Migraciones TukuyMigra, Pontificia Universidad Católica del Perú, No. 5. pp. 2–9. Észak-Amerika a nemzetközi migrációban Pólyi Csaba Absztrakt Az Észak-Amerikát földrajzi értelemben alkotó Amerikai Egyesült Államok (USA), Kanada és Mexikó a nemzetközi migráció emblematikus országai. Mai arculatukat a nagyszámú bevándorló és a helyi őslakosság konfliktusos történelme alakította ki, illetve aktív migrációs politikáik formálják ma is. Az USA és Kanada a világ két legnagyobb befogadó állama, miközben a LatinAmerika részét is képező Mexikó az egyik legkomolyabb kibocsátó ország. Az amerikai és mexikói közös határ egyben Földünk egyik leghosszabb migrációs folyosójaként is ismert, amelyen keresztül a legmodernebb ellenőrző rendszerek és védelmi falerődítmények ellenére is megállíthatatlanul érkeznek az illegális bevándorlók százezrei az amerikai álom felé. A 2001. szeptember 11-i terrortámadások átrajzolták az amerikai politikai vezetés és a lakosság közgondolkodását a nemzetközi fenyegetettség, a migráció és a terrorizmus vonatkozásában is. A vizsgálatunk tárgyát képező Egyesült Államok és Kanada bevándorlási politikája többfunkciós közpolitikának tekinthető, amely egyszerre igyekszik biztosítani a nemzetgazdaság munkaerőigényét (különös tekintettel a magasan kvalifikált szakemberek, innovatív kutatók, hiányszakmák képviselői terén), a családegyesítéssel erősíteni a népesedési politikát, etnikailag kiegyensúlyozott multikulturális társadalmat építeni és a szolidaritás jeleként a sokféle okból menekültek egy jelentős csoportjának biztonságos otthont nyújtani. Abstract In geographical terms, the U.S., Canada and Mexico compose North America and these three countries are also emblematic for the international migration. Their current identity has been continuously molded both by their history, including constant conflicts between a large number of immigrants and the local indigenous population, as well as their present days pro-active migration policies. The U.S. and Canada are two of the largest “receiving” countries in the 204 | pólyi csaba world, while Mexico, which is a part of Latin America as well in a social and political sense, is one of the biggest “emitters”. The joint U.S. and Mexican border is also known as one of the world’s longest migration corridors, through which in spite of all the ultra modern controlling systems and security measures, authorities are unable to stop hundreds of thousands of illegal immigrants, who are traveling in search of the American dream. The terrorist attacks of September 11, 2001 reoriented public opinion and the way of thinking of the American leadership and the general public (both local and worldwide) regarding international threats, terrorism and the aspects of migration. This chapter focuses on the immigration policies of the U.S. and Canada, which could be considered multifunctional public policies, since they simultaneously work to ensure the nation’s demand on labor (particularly for highly skilled professionals, innovative researchers, representatives of skills shortages in the area), strengthen population policy through family unification, build an ethnically balanced multicultural society and as a sign of solidarity provide a safe home for a significant group of refugees of different origins. Kulcsszavak: befogadó ország, kibocsátó ország, illegális bevándorló, bevándorlási politika, családegyesítés, munkaerőigény, menekült, terrorizmus, nemzetközi fenyegetettség Keywords: receiver country, emitter country, illegal migrant, migration policy, family unification, labor demand, refugee, terrorism, international threat Bevezetés Az USA és Kanada történelmét, gazdasági és társadalmi fejlődését meghatározó erővel formálta a nemzetközi migráció, történelmileg már kialakulásuktól fogva elválaszthatatlanul kötődnek a benépesítéshez, és ma is a világ legnagyobb befogadó országainak számítanak. Rédei Mária ezt úgy fogalmazza meg, hogy “aki [ezekben az államokban] él az egy bevándorló ország lakója, [ezáltal] napi tevékenységében találkozik a különféle kultúrák és értékek sokszínűségével” (L. Rédei, 2004). Ennek megfelelően az sem véletlen, hogy az ENSZ 1988-ban Torontót nyilvánította az első multikulturális városnak, ahol több mint száz nemzetiség él és a város indián nevének jelentése is „gyülekezőhely”. Magyarics Tamás szerint 1 a világ második legnagyobb területű országa, Kanada ugyanúgy bevándorlók alkotta ország, mint az Egyesült Államok, igaz, ott kisebb a népsűrűség, hiszen csak a déli 100 mérföldes sávot lakják. Liberális bevándorláspolitikája és jó szociális ellátási rendszere a bevándorlás kedvelt célpontjává tette és teszi az 1 Bevándorlók országai, Beck András interjúja Magyarics Tamással, a Magyar Külügyi Intézet igazgatójával. Metropol, 2011.06.15., Elérés: http://www.metropol.hu/kultura/cikk/742816 (Letöltve: 2014. 04.12.) észak-amerika a nemzetközi migrációban | 205 országot. A munkaerőpiac Európához képest jóval rugalmasabb, a konjunkturális és a dekonjunkturális hatásokra is sokkal gyorsabban reagálnak az emberek, ami végső soron a munkaadóknak is kedvez. Kanada előnye az is, hogy a szociális ellátórendszere jóval közelebb áll a nyugat-európai modellhez, és a gyógyszerkassza vagy az egészségügyi ellátás is kevésbé üzleti alapú déli szomszédjához képest. Az USA-ban térségenként más-más probléma merül fel a nemzetközi migráció kapcsán. Floridában a kubaiak, Texasban és Kaliforniában a mexikóiak tömege nagy, de New Yorkban is rengeteg a bevándorló, miközben még az afroamerikaiak és fehérek közötti konfliktusok is fennmaradtak. Kanadában máshol húzódik a törésvonal, ott az angol és a francia nyelvű tartományok közötti szembenállás meghatározóbb. Bár a nemzetállami lét kerete és szűkös eszközállománya nem alkalmas a nemzetközi migráció komplex folyamatának kezelésére, mégis a nemzeti szuverenitáshoz kapcsolódó immanens jellege miatt eddig igazából csak az Európai Unió keretein belül történt érdemi kísérlet a nemzetállami migrációs politikák összehangolására, egy közös migrációs politika alapjainak megteremtésére (Pólyi, 2011: 13-34). Az olyan nagy befogadó nemzetek, mint például az Amerikai Egyesült Államok és Kanada, változatlanul nemzeti hatáskörben igyekeznek elfogadható megoldásokat találni és csak a szomszédsági lét kényszerében törekednek bilaterális válaszok kialakítására. Migrációs helyzet Észak-Amerikában napjainkban Észak-Amerika két fejlett állama a mai napig a bevándorlási célterület. Az Amerikai Egyesült Államok a világ legjelentősebb befogadó állama (45,78 millió fő), éveken keresztül egymillió főt meghaladó új bevándorolóval, 11 millió illegálisan tartózkodóval, komoly reformra szoruló migrációs törvényi szabályozással. Kanada is a TOP10 befogadó ország között van (7,3 millió fő), az OCDE tagállamok közül a legmagasabb a külföldön születettek aránya (20 százalék körül), évente negyedmillió új bevándorlót fogad, menekültek befogadója és jól működő migrációs politikával rendelkezik. A két északi szomszédország a latin-amerikai és karibi bevándorlás kiemelt célpontjai: az USA-ba irányuló bevándorlás 53-55 százaléka, a Kanadába történő bevándorlás 1012 százaléka latin-amerikai országokból származik. A Nemzetközi Migrációs Szervezet (IOM) legfrissebb jelentésében (WMR, 2013) egyre markánsabban jelennek meg a nemzetközi migráció irányainak változásait mutató adatok, amelyek szerint a Dél-Észak csak egy a népességmozgás irányaiból és annak körülbelül 40 százalékát jelenti. Az elmúlt évtizedek nemzetközi változásainak köszönhetően a nemzetközi migráció mintegy 33 százaléka Dél-Dél irányú, amelynek jellemzőit csak mostanában kezdik elemezni a kutatók. Emellett nagyon jelentős, körülbelül 22 százalékos a szintén figyelmen kívül hagyott Észak-Észak irányú vándorlás, és megjelent egy 5 százalékos Észak-Dél irányú migráció is. Észak-Amerika két nagy országa nem csak befogadó a migrációs térképen, hanem részt vesz az egymás közötti áttelepüléssel az É-É és a kivándorlással az É-D irányú vándorlásban is. 206 | pólyi csaba Táblázat 1: A bevándorlók száma Észak-Amerika országaiban, 1990-2013 Külföldön született bevándorlók száma országonként (ezer fő) Befogadó ország 1990 2000 2010 Amerikai Egyesült Államok 23 250 34 810 44 180 Kanada 4 500 5 560 7 000 Mexikó 700 520 960 2013 45 790 7 280 1 100 Forrás: Changing Patterns of Global Migration and Remittances, International Migrants by Country. Elérés: pewsocialtrends.org/2013/12/17/migration-tables Az amerikai kontinensen az ENSZ adatai szerint 61,6 millió bevándorolt él, akiknek túlnyomó része (53,1 millió fő) Kanadában és az USA-ban keresi boldogulását. Ez nagyjából a teljes nemzetközi népességmozgás 27 százalékát jelenti. Az északamerikai kontinens migrációs folyamatainak az elmúlt években tapasztalt egyik legjelentősebb változása a mexikói-amerikai migrációs folyosó kétirányúvá válása. Az Egyesült Államokban központilag határozzák meg az egyes preferenciák segítségével kiadható belépési engedélyek számát és nincs regionális igényen vagy szabályozáson alapuló gyakorlat, mint ahogy az például Kanadában létezik. Táblázat 2: A nemzetközi migráció növekedése és regionális megoszlása A nemzetközi migráció állománya (millió fő) Világ összesen Fejlett országok Fejlődő országok Afrika Ázsia Európa Latin-Amerika Észak-Amerika Óceánia 1990 2000 2010 2013 154,2 82,3 71,9 15,6 49,9 49,0 7,1 27,8 4,7 174,5 103,4 71,1 15,6 50,4 56,2 6,5 40,4 5,4 220,7 129,7 91,0 17,1 67,8 69,2 8,1 51,2 7,3 231,5 135,6 95,9 18,3 70,8 72,4 8,5 53,1 7,9 Éves változás (millió fő) 1990- 2000- 20102000 2010 2013 2,0 4,6 3,6 2,1 2,6 1,9 - 0,1 2,0 1,6 0,2 0,5 0,1 1,7 1,0 0,7 1,2 1,1 - 0,1 0,2 0,2 1,3 1,1 0,6 0,1 0,2 0,2 Éves változás (százalékban) 1990- 2000- 20102000 2010 2013 1,2 2,3 1,6 2,3 2,3 1,5 - 0,1 2,5 1,8 0,9 2,8 0,1 3,0 1,5 1,4 2,1 1,5 0,9 2,2 1,8 3,7 2,4 1,2 1,5 3,1 2,6 Forrás: United Nations, Department of Economic and Social Affairs, 2013. A kibocsátó és befogadó országok jelentős koncentrációt mutatnak, miközben a listán az elmúlt évtizedekben jelentős helycserék történtek. Az egyetlen ország az Egyesült Államok, amely nem csak őrzi vezető szerepét a 10 legnagyobb befogadó ország élén, hanem fölényét meg is duplázta a második helyen álló Oroszországgal szemben. Míg 1990-ben csak kétszer több bevándorló élt a területén, addig 2013-ra az arány négyszeresére nőtt. Kanada az ország stabil gazdasági fejlődésének és a kiszámítható bevándorlási rendszerének köszönhetően is növelte vonzerejét és 2013-ban a világ 8. legnagyobb befogadó nemzete volt. észak-amerika a nemzetközi migrációban | 207 Táblázat 3: A legnagyobb kibocsátó és befogadó nemzetek A 10 legnagyobb kibocsátó ország (millió fő) ország 1990 ország 2013 Oroszország 12,7 India 14,2 Afganisztán 7,3 Mexikó 13,2 India 6,8 Oroszország 10,8 Banglades 5,6 Kína 9,3 Ukrajna 5,6 Banglades 7,8 Mexikó 5,0 Pakisztán 5,7 Kína 4,1 Ukrajna 5,6 Anglia 4,1 Fülöp-szigetek 5,5 Pakisztán 3,6 Afganisztán 5,1 Olaszország 3,5 Anglia 5,0 A 10 legnagyobb befogadó ország (millió fő) ország 1990 ország 2013 USA 23,3 USA 45,8 Oroszország 11,5 Oroszország 11,0 India 7,5 Németország 9,8 Ukrajna 6,9 Szaud-Arábia 9,1 Pakisztán 6,6 EAE* 7,8 Németország 5,9 Anglia 7,8 Franciaország 5,9 Franciaország 7,4 Szaud-Arábia 5,0 Kanada 7,3 Kanada 4,5 Ausztrália 6,5 Irán 4,3 Spanyolország 6,5 Forrás: Connor–Cohn–Gonzalez-Barrera, 2013. Az alábbi táblázatból az is kimutatható, hogy az Egyesült Államok felé irányuló mexikói kivándorlás mérséklődik, miközben afrikai, ázsiai és európai migrációs folyosók jelennek meg, amelyek akár irányt is változtathatnak, mint azt a MyanmarThaiföld kapcsolatrendszer is mutatja. Táblázat 4: A világ legjelentősebb migrációs folyosóinak alakulása, 1990-2013 1990-2000 országok Mexikó-USA Oroszország-Németország India-USA Palesztina-Jordánia Myanmar-Thaiföld Kazahsztán-Németország Puerto Rico-USA India-Egyesült Arab Emirség Kína-USA Vietnám-USA 2000-2010 ezer fő/ országok év 500 Mexikó-USA India-Egyesült Arab 80 Emirség 70 Kína-USA 60 Irak-Szíria 50 50 40 40 40 35 Thaiföld-Myanmar India-USA Románia-Spanyolország Románia-Olaszország Banglades-SzaudArábia Banglades-Egyesült Arab Emirség 2010-2013 ezer fő/ országok év 270 Mexikó-USA 180 110 100 Szudán - Dél-Szudán Palesztina-Jordánia Myanmar-Thaiföld India-Egyesült Arab Emirség 90 Szomália-Kenya 90 80 75 70 70 ezer fő/ év 150 140 130 80 Románia-Olaszország Kína-Dél-Korea Kambodzsa-Thaiföld Lengyelország-Anglia Forrás: United Nations, Department of Economic and Social Affairs, Population Division, 2013. 65 55 45 40 40 35 208 | pólyi csaba Az Amerikai Egyesült Államok migrációs történelme Az USA migrációs történelme 2001-ig alapvetően három szakaszra osztható. Az észak-amerikai bevándorlás első szabad szakasza az 1920-as évekig tartott, jóllehet a bevándorlók érdemi szűrése, szelektálása a Kongresszusban már az 1860-as években elkezdődött, de akkori fő célja a nem kívánatos személyek kiszűrése, és nem a mennyiségi korlátozás volt. Ebben az időszakban, 1892-től a modern történelem legnagyobb bevándorlásának színtere az Ellis Island volt, amelyen keresztül mintegy 12 millió, főleg európai emberérkezett az Egyesült Államokba (Puskás, 1993). A második szakasz a mennyiségi és nemzetiségi alapú korlátozások időszaka. Az első világháború után beinduló bevándorlási hullám miatt az USA kongresszusa 1920. május 19-én elfogadta az első kvótatörvényt (Emergency Quota Act), amely 356 995 főben határozta meg a befogadási plafont (kivéve a nyugati országrészeket, ahol az 1910-es népszámlás adatainak 3 százalékában). Az 1924-es módosításban a felére csökkentették az engedélyezett bevándorlást. A szigorú mennyiségi határokat felállító és etnikai alapú kvótarendszer az 1960-as évekig fennmaradt, sőt a második világháború alatt Amerika határozottan elzárkózott az európai menekültek fogadásától (The Smith Act of 1941). Csak a háborút követő időszakban, 1948-ban és 1950-ben (Displaced Persons Act) fogadtak el törvényt korlátozott számú (202 ezer és 415 ezer) európai menekült befogadásáról. A befogadásellenes közhangulat miatt azonban ezeket a keretszámokat mindkét esetben le kellett vonni az éves bevándorlási keretszámokból. Majd az 1953-ban elfogadott menekült törvény (Refugee Relief Act) emelte fel 205 ezerre a kereteken felül a befogadást, de annak végrehajtását lényegesen meghatározta a hidegháborús időszak válogatási szempontjait 1952-ben megfogalmazó bevándorlási törvény (McCarren-Walter Inmigration Act). A harmadik szakasz kezdetének tekinthető a bevándorlás hármas preferenciális kritériumának, tehát a családegyesítésnek, a munkaerő-piaci igények kielégítésének és menekültek befogadásának megfogalmazása. A Kennedy-érában, a polgárjogi mozgalmak és törvénykezés időszakában 1965-ben fogadták el azt az új bevándorlási törvényt (Immigration and Nationality Act), amely eltörölte az etnikai, nemzetiségi alapú kvótarendszert, és helyette egy hétkategóriás preferenciarendszerrel liberális irányba fordította a szabályozást. A családegyesítés ekkor került központi helyre a mérlegelendő szempontok között, és máig hatóan befolyásolja a bevándorlási politikát. Az Egyesült Államok migrációs rendszere tehát a fent említett három fő elemre épül fel. A bevándorlások 41 százaléka közvetlen rokoni kapcsolatok, 28 százaléka családi, 13 százaléka foglalkozási, 6 százaléka diverzitás alapján került elfogadásra és 8 százaléka előzőleg menekült vagy menedékes státuszban volt. Ez azt jelenti, hogy a bevándorlások közel 70 százalékában az állam nem tudja érvényesíteni belső igényeit. Az 1. ábrán lévő grafikonon jól láthatóan nyomon követhetők a bevándorlási hullámok, amelyeket a felsorolt bevándorlási törvények és módosításaik igyekeztek ellenőrzés alatt tartani. észak-amerika a nemzetközi migrációban | 209 Ábra 1: A bevándorlók számának alakulása 1820 és 2000 között Forrás: INS 2000, L. Rédei, 2004. A bevándorlás éves felső határát 154 ezerről felemelték 290 ezerre, ami azonban nem foglalta magába az amerikai állampolgárok közvetlen hozzátartozóit (férj, feleség, szülők, kiskorú gyerekek). Ekkor határoztak meg először egy 120 ezres kvótát az amerikaközi bevándorlásra. Ez az időszak egybeesett az ún. Bracero-program (a II. világháború utáni mexikói mezőgazdasági munkások szerződtetése) befejezésével és a korábbi európai bevándorlási források áthelyeződésével Latin-Amerikára és Ázsiára. Az 1990-es évek elején a legtöbb engedélyt a jogi feltételek módosulása alapján adták ki, ezeket az országban akár a több éve engedély nélkül tartózkodók kapták meg. A közvetlen rokoni kapcsolat útján megszerzett engedélyek aránya az előző évtized során folyamatosan nőtt, jóllehet nincs éves limitje. A családi alapú bevándorlás hektikusan változott. A foglalkozási alapon kiadott állandó tartózkodási engedélyek aránya 1994-ig háromszorosára emelkedett, majd enyhe csökkenésbe kezdett, és csak 2000-ben növekedett ismét. A menekültek hozzáírása 1989-től fokozatosan gyarapodott, 1996-tól viszont a kezdeti szintre esett vissza, míg a diverzitás alapú bevándorlás estében nem történt különösebb változás. A „humanitárius okokból befogadott migráns” ekkor még elsősorban a kommunizmus elől menekülőket és a közel-keleti országokból származókat jelentette. Az 1986ban elfogadott új bevándorlási reform (Immigration Reform and Control Act – IRCA) fő célja már a felduzzadt létszámú, mintegy 3–5 millióra becsült illegális bevándorlás kezelése volt, amely egy utat nyitott a legális tartózkodáshoz és az állampolgárság 5–7 éven belüli megszerzéséhez. A további illegális bevándorlás megakadályozására kilátásba helyezték a bevándorlók foglalkoztatásának szigorú büntetését. A reformmal a bevándorlás „hátsó kapuját” szerették volna bezárni, miközben a főbejárat változatlanul nyitva állt a legális befogadásra. A határőrizet megszigorítására hozott 210 | pólyi csaba intézkedések végrehajtása majd csak az 1990-es évek közepén kezdődött el érdemben. A törvény biztosította feltételek elősegítették, hogy mintegy 2,7 millió bevándorló legalizálni tudta tartózkodását az országban és megnyílt az út számukra az állampolgárság megszerzésére is. A két további módosítás 1990-ben (The Immigration Act) és az 1996-ban (The Illegal Immigration Reform and Immigrant Responsibility Act – IIRIRA) a képzett munkaerő iránti igény kielégítésére igyekezett jogi hátteret biztosítani. A gazdasági növekedés teremtette munkaerő igények kielégítésére az 1990-es bevándorlási törvénymódosítás 700 ezerre emelte az éves bevándorlási plafont. A törvény egyben megerősítette a hármas preferenciarendszert, ami azután állandó jellemzője az amerikai bevándorlási szabályozásnak. Ebben első helyen szerepel a családegyesítés, aztán a foglalkozás-szakképzettség következik és végül a nemzetiségi sokszínűség fenntartását szolgáló kvóták következnek. A bevándorlás szövetségi szintű szabályozásával szemben elégedetlen államok közül elsőként Kalifornia fogadott el 1994-ben helyi szigorúbb szabályozást (Proposition 187.), amely megtiltotta az illegális bevándorlók számára az állami iskolák, egészségügyi ellátás és egyéb szociális szolgáltatások igénybevételét. Egyben kötelezte az állami alkalmazottakat és a helyi rendőrséget az illegális bevándorlónak látszó személyek bejelentésére. Jóllehet a kaliforniai törvényt szövetségi szinten alkotmányellenesnek találták és ezért soha nem lépett életbe, de a nagyszámú bevándorlót befogadó államok számára ez egyfajta iránymutatásként szolgált és az 1990-es években egy sor hasonló helyi törvényi korlátozást igyekeztek bevezetni. 1 Mi az Egyesült Államok hivatalos nyelve? A helyes válasz nem az angol, hanem az, hogy az Amerikai Egyesült Államoknak nincsen – és sosem volt – hivatalos nyelve. Az Egyesült Államoknak, a bevándorlók országának nincs és soha nem is volt de jure, vagyis jog szerinti hivatalos nyelve. Meg nem nevezett, azaz de facto hivatalos nyelve azonban van, ami természetesen az angol. Ezen a nyelven íródnak a szövetségi szintű törvények, ahogy már az USA alkotmánya is ezen a nyelven íródott az ország alapításakor, az Angliától való 1776-os elszakadás után. Az angolt ráadásul a lakosság 96 százaléka jól vagy nagyon jól beszéli, ennek ellenére 80 millió amerikainak nem angol az anyanyelve és nem is angolul beszél otthon. Az Egyesült Államok különleges nyelvi változatossága pont a bevándorlásnak köszönhető. A legutolsó felmérés szerint az országban 337 nyelvet beszélnek, ezek közül 176 őshonos amerikai indián nyelv. észak-amerika a nemzetközi migrációban | 211 A szigorítás mellett az amerikai gazdaság versenyképességének megőrzése és a magasan képzett szakemberek bevonzására a Kongresszus 2000-ben elfogadta a jövő évszázad törvényét (Twenty-First Century Act), kihangsúlyozva a kutatók könnyített befogadását. Ennek megfelelően a kiadható H1-B vízumok számát 115 ezerre, majd 195 ezerre emelték. Vagyis az Egyesült Államok történelmének leghosszabb tartós növekedését mutató 1990-es évek szakemberigénye erőteljesen hatott a migrációs szabályozásra. Ábra 2: Az USA népessége többségi származás szerint (2000) Forrás: Census-2000-Data-Top-US-Ancestries-by-County.svg A kanadai bevándorlási politika történelmi fejlődése Az ország első migrációs törvényét 1869-ben fogadták el, két évvel azután hogy három brit gyarmat konföderációjából létrejött Kanada, egy négy tartományból álló, szövetségi alapon szervezett domínium (a brit birodalomhoz tartozó, de önálló államapparátussal rendelkező ország). Fő célja az volt, hogy felhatalmazza a kormányt a nem kívánatos bevándorlók távoltartására, a nyugati területek benépesítésének elősegítésére és az USA-ba való kivándorlás visszaszorítására. Ezt követően több olyan módosítást is bevezettek, amelyekkel a kormányzat elősegítette az ország benépesítését. Széleskörű tájékoztatási kampányokat és toborzást folytattak Angliában, az USA-ban, Németországban és több észak-európai országban is a nyugati országrész betelepítésére. Majd amikor ezek az országok emberforrásként kimerültek, akkor Közép- és Kelet Európa felé fordultak. Ezeknek a kampányoknak köszönhetően érkeztek az első telepesek a kontinentális Európából, elsősorban mezőgazdasági munkások képében. 212 | pólyi csaba A 20. század elején foganatosított bevándorlási intézkedések igyekeztek a nemkívánatos ázsiai (kínai, japán és indiai) bevándorlást korlátozni, részben magas fejpénz bevezetésével. Az angolszász gondolkodás alapján igyekeztek távol tartani a nehezen asszimilálódónak tekintett nemzetiségűeket, hogy megőrizzék az éppen születőben lévő nemzet alapvető jellemvonásait. Ezek a korlátozások, amelyek minimalizálták a kulturális, etnikai és ideológiai különbségeket, további újabb elemekkel bővültek és fennmaradtak egészen az 1960-as évekig. Az is figyelemreméltó egyebek között, hogy 1933–45 között Kanada csak mintegy 4–5 ezer európai menekültet fogadott be, szemben az USA 200 ezret, vagy Anglia 70 ezret meghaladó menekültjével. A kanadaiak az 1950-es években újra az európai bevándorlást szorgalmazták, de a hidegháborús időszakban született 1952-es új bevándorlási törvény erőteljes szigorítást jelzett mindazokkal szemben, akiket a klimatikus vagy asszimilációs okokból nem tartottak alkalmasnak a befogadásra (beleértve a vallási és szexuális orientációt is). Egészen 1962-ig kellett arra várni, hogy a nemzetiségi alapú diszkriminációt megszüntessék és a tiltás helyett megkönnyítsék az új bevándorlók befogadását. A változások mögött a gyorsan növekvő gazdaság szakemberigényének kényszerei álltak. Az igazi fordulatot Kanada migrációs politikájában az 1967 októberében bevezetett pontrendszer jelentette, amelyben az iskolázottság, a nyelvi ismeretek és a szaktudás elismerése lett a minősítés alapja az egyes kategóriákban. Az egyes képességek pontszámai ugyan változtak az évek során, de a pontrendszer a mai napig a kanadai bevándorlási politika megkülönböztető jegye maradt. Az 1976-os migrációs törvény a bevándorlókat négy alapvető kategóriába sorolta: egyedülállók, családosok, támogatottak (szponzoráltak) és humanitárius okokból befogadottakra. Egyben kötelezte a kormányt arra, hogy a bevándorlás tervezésére és menedzselésére a tartományokkal egyeztetve éves kvótákat állapítson meg. Kanada az 1969-ben aláírta az ENSZ 1951-es menekültügyi egyezményét és az 1967-es kiegészítő jegyzőkönyvét, és azóta a menekültügy egyik fő támogatója lett. 1972-ben 7 ezer ugandai, 1979-ben pedig 60 ezer indokínai (vietnami, laoszi és kambodzsai) menekültet fogadott be. A kanadai kormány évente azóta is mintegy 15–25 ezer menekültet fogad be és telepíti le őket az ország területén. észak-amerika a nemzetközi migrációban | 213 Ábra 3: A kanadai bevándorlás alakulása 1867 és 2005 között. Forrás: INS, 2000; L. Rédei, 2004. Az Amerikai Egyesült Államok a világ legnagyobb befogadó országa Az USA migrációs törvényének gyakori változásai tulajdonképpen egy folyamatos küzdelem egyes szakaszainak mérföldkövei az illegális bevándorlási megakadályozására. A jelenlegi több mint 11 millió illegális bevándorolt jelenléte azt bizonyítja, hogy ez a küzdelem nem túl sikeres. A túlzott szabályozás nem csak a bürokratikus elemeket növeli, hanem elbizonytalanítja a jogalkalmazókat is. Elegendő ehhez felidézni, hogy 2001. szeptember 11-i terrortámadás kapcsán tartott vizsgálatok megdöbbentő emberi mulasztásokat tártak fel érzékeny területeken alkalmazott illegális bevándorlók esetében. Táblázat 5: Az USA bevándorolt lakosságának novekedése és származási összetétele régiónként, 2011 (millió fő és az összes százalékában) 1990 előttiek 1990-2000 M fő százalék M fő százalék Mexikó* 4,062 34,7 3,600 30,8 Dél- és Kelet Ázsia 3,687 36,2 2,573 25,3 Karib térség 1,687 44,8 0,898 23,8 Közép-Amerika 1,062 34,4 0,809 26,2 Dél-Amerika 0,912 33,8 0,707 26,2 Közel-Kelet 0,563 38,1 0,326 22,1 Egyéb 3,232 43,3 1,843 24,7 Összesen 15,205 10,756 * Kiemelt jelentősége miatt régiók 2000-2005 M fő százalék 2,739 23,4 1,795 17,6 0,620 16,5 0,739 24,0 0,697 25,8 0,235 15,1 1,266 16,9 8,091 Forrás: Motel–Patten, 2013. 2006-tól M fő százalék 1,289 11,1 2,126 20,9 0,562 14,9 0,474 15,4 0,386 14,3 0,351 23,8 1,131 15,1 6,319 Össz. M fő 11,691 10,183 3,769 3,085 2,702 1,475 7,473 40,378 214 | pólyi csaba A fenti táblázat világosan mutatja, hogy az Egyesült Államok folyamatosan nagy létszámú bevándorlót fogad, akiknek integrálása aztán komoly erőfeszítéseket igényel. Az is látható, hogy az 1990–2000 közötti időszak még az USA történelmében is rekordszámú, 10,7 millió bevándorlót vonzott az országba. Az egyes régiókból érkezők száma 22–31 százalékkal emelkedett. A következő öt évben 2005-ig újabb 8 millió fővel növekedett az újonnan érkezők száma. 2006-tól azonban az látható, hogy a vizsgálatunk tárgyát képező közép- és dél-amerikai régióból a bevándorlók növekedési arányszáma 24–26-ról 15 százalékra mérséklődött. A karibi világból érkezők száma 16,5 helyett csak 14,5 százalékkal nőtt 5 év alatt. Az USA (szinoním fogalomként használt) hispán vagy latino származású lakossága 2000 és 2010 között 15,2 millió fővel növekedett, és elérte az 50,5 millió főt. Figyelmet érdemel az a tény, hogy 64 százalékuk már az Egyesült Államokban született és csak 36 százalékuk számít új bevándorlónak. Ez 43 százalékos emelkedést jelentett, miközben néhány más államból elszármazók aránya ennél lényegesen jobban növekedett. A Pew Research Center adatai szerint 2011-ben az Egyesült Államok 311,6 millió lakosának egy igen jelentős része, 51,93 millió fő hispán származásúnak vallotta magát (Motel–Patten, 2013). Ez az ország teljes lakosságának 16,66 százaléka, amivel a legnagyobb etnikai kisebbségnek is számít az USA-ban. A hispán lakosság legnagyobb szeletét, mintegy kétharmadát a mexikóiak teszik ki, számuk meghaladja a 33,5 millió főt. Mexikót a speciális státuszban lévő Puerto Rico (4,9M) követi. Rajtuk kívül még két karibi ország (Kuba: 1,9 millió és a Dominikai Köztársaság: 1,5 millió) és két közép-amerikai állam (El Salvador: 1,9 millió és Guatemala: 1,2 millió) leszármazottai haladják meg a milliós nagyságrendet. Táblázat 6: Az USA hispán származású lakosságának összetétele, származási ország szerint, 2011 Származási ország Összesen Mexikói Puerto Rico-i Salvadori Kubai Dominikai Guatemalai Kolumbiai Spanyol Hondurasi Ecuadori Perui Nicaraguai Venezuelai Argentin Egyéb nemzetiségű Lakosság (millió fő) 51,927 33,539 4,916 1,952 1,889 1,528 1,216 0,989 0,707 0,702 0,645 0,556 0,395 0,259 0,242 2,337 A hispán lakosság százalékban 100 64,6 9,5 3,8 3,6 2,9 2,3 1,9 1,4 1,4 1,2 1,1 0,8 0,5 0,5 4,5 Lopez–Gonzalez-Barrera–Cuddington, 2013. észak-amerika a nemzetközi migrációban | 215 Az erősödő ázsiai bevándorlás ellenére Samuel Huntington professzor az Egyesült Államokat a spanyol ajkú, elsősorban mexikói bevándorlástól féltette. Huntington szerint a korábbi és a mostani bevándorlások között az jelenti a lényeges eltérést, hogy a századvégi hispán bevándorlók nem asszimilálódnak és nem veszik át az angol nyelv és kultúra használatát (Huntington, 2004). A folyamatos, igen jelentős és nagymértékben a déli és nyugati államokra koncentrálódó spanyol ajkú bevándorlók nagy számban tudják megőrizni nyelvüket és kultúrájukat anélkül, hogy az angol nyelv használatára áttérnének. Az új helyzet azt jelenti, hogy az USA-ba érkező emigráció fele azonos és egyetlen nyelvet beszél, a spanyolt. Ennek pedig a professzor szerint hat oka van: a területi szomszédság (a két ország között könnyen átjárható több mint háromezer km szárazföldi határ); számszerű nagysága; illegális jellege, regionális koncentrációja, a bevándorlás folyamatos utánpótlása és nem utolsó sorban a mexikói diaszpóra történelmi jelenléte. A bevándorlók származási országai közül ugyanis egyedül Mexikó az, amelyiktől az USA erőszakos úton elvette területének felét (Texas 1835–56, USA-Mexikó háború 1846–48, Kalifornia és Új-Mexikó). A bevándorló mexikóiak ezeket a „történelmi területeket” részesítik előnyben a letelepedésükkor, sőt gyakran hangoztatják is a „hazatérési érzésüket”. A statisztikai adatok is jelzik a Río Grande mentén kialakuló hispán többséget a határzónában és egyes amerikai elemzők már egyenesen „MexAmerika” és Mexifornia” kifejezéseket használnak. Huntington professzor végső következtetése az, hogy a WASP kultúrát súlyos veszély fenyegeti egy nacionalista mexikói kultúra részéről, amely képzetlenebb, kevesebbet keres és röviden megfogalmazva: értéktelenebb. Ábra 4: Az amerikai bevándorlás területi változásai a legnagyobb városkörzetekben Forrás: http://www.brookings.edu/research/papers/2011/10/13-immigration-wilson-singer 216 | pólyi csaba A Pew Research Center adatai szerint a bevándorlók területi elhelyezkedése nagyon erős területi koncentrációt mutatott, vagyis 60 százaléka öt szövetségi államban összpontosult. Kalifornia 20,2 millió bevándorló otthona (25 százalék), New Yorkban 4,3 millióan élnek (11 százalék), Texasban 4,2 millióan vannak (10 százalék), Floridába 3,7 millióan érkeztek (9 százalék) és New Jersey-ben 1,9 millióan találtak otthonukra (5 százalék). Ugyanakkor figyelmet érdemel a bevándorlók újabb hullámainak erőteljes növekedése Tennesse (90 százalék), Dél-Karolina (88 százalék), Kentucky (82 százalék), Alabama (82 százalék) és Mississippi (74 százalék) államokban (ConnorCohn-Gonzalez-Barrera, 2013). Az amerikai migrációs rendszer működése a 2001. szeptember 11-i terrorcselekmények után Az amerikai bevándorlási rendszert és a bevándorlókhoz való hozzáállást az ezredfordulón egy sokkhatásszerű eseménysor változtatta meg. A 2001. szeptember 11-i terrorcselekmények traumái az Egyesült Államokban komoly szerkezeti változásokat idéztek elő az illetékes állami intézményrendszerben is. Ennek a leginkább látható jele a Belbiztonsági Minisztérium (Department of Homeland Security – DHS) létrehozása volt 22 ügynökség összevonásával. A korábbi bevándorlási hivatalt (Immigration and Naturalization Service – INS) esetében, amely 1941 óta az Igazságügyi Minisztérium része volt, ennek az ellenkezője történt, mert három intézményre bontották a speciális szakfeladatok ellátására (Customs and Border Protection – CBP, Immigration and Customs Enforcement – ICE, U.S. Citizenship and Immigration Services – USCIS) és integrálták a három intézményt a Belbiztonsági Minisztériumba. A CBP feladata az ország összes határállomásán a teljes személy és teherforgalom ellenőrzése és az illegális bejutás megakadályozása. Az ICE a bevándorlás és a vámszabályok betartásának ellenőrzését az ország területén belül végezte, beleértve a foglalkoztatási szabályok ellenőrzését, a letartóztatást és a kitoloncolást is. Az USCIS végzi a bevándorlással kapcsolatos engedélyezési adminisztrációt, beleértve a vízum, a honosítási, a menedék- és menekültkérelmeket is. Az elmúlt években a Belbiztonsági Minisztérium hatalmas erőfeszítéseket tett, hogy a közbiztonság, a határbiztonság és a migrációs rendszer egységének biztosítása érdekében gyökeresen átszervezze a bevándorlási rendszer fegyveres testületét. Az erőket a nemzetbiztonsági és közbiztonsági kockázatot jelentő személyek kiutasítására. illetve kitoloncolására fordítják. 2009-től a Bevándorlási és Vámőrség (U.S. Immigration and Customs Enforcement – ICE) a nagy területi ellenőrzés helyett a nyomozói oldalt erősítette. Az ICE a 2006-os törvénymódosítás alapján egységes protokoll alapján megállapodást kötött az egyes államok és helyi önkormányzatok szervezeteivel a bűncselekményeket elkövető bevándorlók elleni közös fellépésre. Az intézményi átszervezéssel párhuzamosan az amerikai kormány nagy hangsúlyt fektetett olyan átfogó törvények megalkotására is, amelyek nem csak a felté- észak-amerika a nemzetközi migrációban | 217 telezett terroristákat igyekeznek felderíteni és ellenőrzés alatt tartani, hanem az országban élő bevándoroltakat, illetve az országba belépni szándékozó külföldieket is. George W. Bush elnök már 2001 októberében jóváhagyta az Amerikai Hazafias Törvényt (US Patriotic Act), ami a bevándorlással kapcsolatban kiterjesztette a törvényi felhatalmazást a terrorista gyanús elemek felderítésére, kiutasítására és a határvédelem (különösen a kanadai határ) megerősítésére, valamint lehetővé tette a külföldi állampolgárok letartóztatását hét napra, amíg a kormány eldönti, hogy milyen eljárást indít ellene. A 2002-ben elfogadott megerősített határvédelem és vízumreform tovább fokozta az ellenőrzést a vízumkiadásnál, a határátlépésnél és a külföldiek ellenőrzésénél, beleértve az országban tanuló külföldi diákokat is. A terrortámadás körülményeinek kivizsgálására alakult un. 9/11 Bizottság 2004-es jelentése után újabb szigorítások is életbe léptek 2005-ben a bevándorlók által használható iratok, pl. jogosítvány kiállítására vonatkozóan (REAL ID Act). A jelentés hatására folytatták a kaliforniai határzár (fémfalak) kiépítését, és megerősítették az azonnali deportálást a határsértőkkel szemben. Az alábbi táblázat adatai szerint az illegális határsértésen kapott személyek száma folyamatos emelkedést, 2008 és 2013 között 74,8 százalékos növekményt mutatott. Ugyanakkor az elmúlt évi növekedés erőteljes visszaesésről árulkodik, ami jelentheti a határsértők számának csökkenését, vagy a sikeres bejutási technikák fejlődését is. Ábra 5: A kiutasított határsértők számának alakulása 2008-2013 között Forrás: FY 2013 ICE Immigration Removals (2013) 1990 és 2013 között 23 millióról 46 millióra emelkedett az USA-ban élő bevándoroltak száma. 2013-ban a teljes lakosság alig 14 százalékát jelentették, Kanadában pedig a 21 százalékot. Származási helyüket tekintve erős koncentrálódás mutatható ki, hiszen amíg 1990-ben a bevándoroltak 47 százaléka született Latin-Amerika és a Karib-térség országaiban, addig 2013-ban arányuk már elérte az 55 százalékot. 218 | pólyi csaba Az európai bevándoroltak aránya 23-ról 12-re csökkent, miközben Ázsia részaránya 23-ról 26 százalékra nőtt. A Közel-Kelet és Észak-Afrika megőrizte 2 százalékos értékét, miközben a szubszaharai részarány egyről három százalékra nőtt. Mexikó helyzete egészen speciális a nemzetközi migráció szempontjából, hiszen egészen a közelmúltig világcsúcstartó volt a kivándorlók listáján. 1995–2000 között 2,94 millió kivándorló érkezett az USA-ba és 670 ezer vissza. Ugyanakkor az elmúlt évtizedekben az Észak-Amerikai Szabadkereskedelmi Megállapodásnak köszönhetően összeépült gazdasága az USA gazdaságával (és kisebb mértékben Kanada gazdaságával), ami egyfajta stabilitást hozott létre. Az ország gazdasági fejlődése együtt mozog az Egyesült Államokkal, a külkereskedelmének 90 százaléka vele folyik, így azonnal érzékelte a 2008–2009-es pénzügyi válságot. Ennek egyik látható jele a kivándorlás ütemének visszaesése volt. A statisztikai adatok szerint 2005–2010 között 1,37 millió mexikói kivándorló távozott az USA-ba, de ugyanezen időszak alatt 1,39 millióan tértek vissza. Ráadásul folyamatosan nő a Mexikóba irányuló kivándorlás az USA felől is, elsősorban a nyugdíjasok települnek át kedvezőbb megélhetési viszonyokat keresve. 2000 és 2010 között 492 ezerről 966 ezerre nőtt a bevándoroltak száma Mexikóban, az összetétel tekintve pedig 70-ről 77 százalékra emelkedett az amerikaiak aránya. Az USA és Kanada között húzódik a világ leghosszabb, 8891 km hosszú szárazföldi határa, amely több mint 120 szárazföldi határátkelőt, évi 115 ezer légi járatot és számtalan kereskedelmi és egyéb vízi jármű áthaladását jelenti. A két ország határvédelmi együttműködésének új kereteit megfogalmazó megállapodást 2 2011. február 4-én jelentette be Barack Obama elnök és Harper kanadai miniszterelnök. A közösen kidolgozott Határon Túl Akciótervet 2011. december 7-én hozták nyilvánosságra. A Belbiztonsági Minisztérium erre épülő Északi Határ Stratégiája3 (Northern Border Strategy – NBS) az első olyan stratégia, amely egyesíti a politikákat és a gyakorlati végrehajtást az amerikai-kanadai határ mentén. Arra épül, hogy a szabályos áru- és személyforgalom erősíti a biztonságot, ezért a legmodernebb technikai eszközökkel szétválasztja a magas és az alacsony veszélyt jelentő forgalmat és a lehető legkorábbi ellenőrzés megteremtésével kiszűri az illegális határátkelést, valamint a betegségek és veszélyes javak bejuttatását. A Stratégia három fő célja: • elriasztani és megakadályozni a terrorizmust és az egyéb illegális tevékenységet; • biztosítani és elősegíteni a szabályos áru- és személyforgalmat; • megvédeni a lakosságot a természeti és az ember okozta katasztrófáktól. Az illegális bevándorlás évtizedek óta érzékeny társadalmi probléma az Egyesült Államokban. A szövetségi szintű átfogó migrációs reform hiányában az egyes álla2 3 Perimeter Security and Economic Competitiveness, http://actionplan.gc.ca/en/content/perimetersecurity-and-economic-competitiveness DHS Northern Border Strategy, https://www.dhs.gov/dhs-northern-border-strategy észak-amerika a nemzetközi migrációban | 219 mok saját maguk igyekeznek helyi törvényi szabályozással megfelelni a lakossági elvárásoknak az illegális bevándorlás kiszűrésével. A különböző források szerint 2007-ben közel 20 szövetségi államban fogadtak el ilyen korlátozó rendelkezéseket. Korábbi intézkedések megakadályozták például a jogosítvány megszerzését vagy állami oktatási ösztöndíjak elnyerését illegális bevándorlók számára, évek óta pedig a Szociális és Egészségügyi Reform társadalmi vitájának egyik gyújtópontja a bevándorló kérdés. Jóllehet a Belbiztonsági Minisztérium becsült adatai szerint 2009-ben az előző évi 11,6 millióról 10,8 millióra csökkent az Egyesült Államokban élő illegális bevándorlók szám, mégis 2010-ben Arizona állam a közbiztonság megerősítése és a törvények betarttatása érdekében olyan törvényt fogadott el, amely mindenkit arra kötelez, hogy megfelelő személyi azonosságot igazoló dokumentumokat hordjon magával. A törvény arra is kötelezi az állam rendőreit, hogy a közúti ellenőrzés során is gyanú esetén mindenkit ellenőrizzen. 2011-ben Oklahoma, Dél-Karolina és Utah államok is követték az arizonai példát. A szövetségi kormány attól tart, hogy az illegális bevándorlás visszaszorítását célzó intézkedések könnyen a lakosok hatósági zaklatásához vezethetnek, ezért minden ilyen esetben szövetségi eljárást kezdeményeznek alkotmányellenesség megállapítására. Az alábbi térkép azokat az államokat emeli ki, amelyekben az elmúlt években helyi szintű lépések történtek az illegális migráció visszaszorítására. Az átfogó migrációs törvény mielőbbi kidolgozását sürgeti a bevándorlók egyre erősödő befolyása a választások kimenetelére. A legfrissebb adatok szerint a felnőtté váló, vagyis első alkalommal szavazó hispán és ázsiai származású fiatal adja a 2014es választásokon résztvevő új szavazók 19,6 százalékát, az újonnan állampolgárságot kapottak pedig a 14,6 százalékát, együtt pedig a 9,4 millió potenciális új szavazó 35,2 százalékát (Paral, 2014). Ez az arányszám az elkövetkező választásokon tovább fog növekedni. A bevándoroltak eltérő területi koncentrációja miatt egyes államokban már most is lényegesen magasabb, akár 50 százalékot meghaladó arányt is képviselhetnek. Az amerikai Bevándorlási és Állampolgársági Törvényt (The Immigration and Nationality Act – INA) eredetileg 1952-ben fogadták és többször módosították. Még érvényben lévő rendelkezései szerint a szövetségi kormány 2013-ra 675 ezer állandó letelepedést (bevándorlást)4 engedélyezett. Az INA a három fő preferencia (családi alapú, munkavállalási és menekült) mellett a diverzifikációt és a speciális eseteket szolgáló kitételek mellett engedélyez bevándorlást. A családi alapú engedélyek éves száma 470 ezer, amin belül különbséget tesz a tartós letelepedési engedéllyel (zöld kártyával) rendelkezők és az amerikai állampolgárok számára engedélyezett kvóták között. Alapesetben az amerikai állampolgárok közvetlen hozzátartozói (házastárs, 4 How the United States Immigration System Works: A Fact Sheet http://www.immigrationpolicy.org/ just-facts/how-united-states-immigration-system-works-fact-sheet (Letöltve: 2014.06.09.) 220 | pólyi csaba kiskorú gyermekek és szülők) vonatkozásában nincs felső korlát. A bevándorlás engedélyezése névre szóló és minimum jövedelemhez kötött felelősségvállalást (szponzorálást) jelent. Az Egyesült Államok mélyen elkötelezett a nemzetközi menekültügy humanitárius kezelése mellett, azért évente meghatározott számú menekültet fogad be és menedékes tartózkodását engedélyezi. Az engedélyek számát az elnök határozza meg a Kongresszussal való konzultáció alapján. 2013-ban összesen 70 ezer menekült és menedékes befogadását engedélyezték egy földrajzi kvótarendszer alapján. Az elmúlt évben legnagyobb számban a közel-keleti és dél-ázsiai (31 ezer), a kelet-ázsiai (17 ezer) és az afrikai (12 ezer) menekülteket fogadták be. Az amerikai vízumrendszer beépít egy nemzetenkénti felső maximumot, ami azt jelenti, hogy az összes kategóriában engedélyezett bevándorlás egyetlen ország esetében sem haladhatja meg a 7 százalékos részarányt. Egyébként ennek kiegészítése a diverzifikációt szolgáló un. vízumlottó, amit 1990-ben vezettek be. Eszerint azon országok állampolgárai, amelyek esetében az elmúlt öt évben a bevándoroltak száma nem haladta meg az ötven ezret, ezzel a játékkal bevándorlási engedélyt nyerhetnek, évente összesen 50 ezren. Az így bevándoroltak egy év tartózkodás után kérelmezhetik az állandó letelepedést. Évek óta elhúzódó vita folyik a republikánusok és a demokraták között a Bevándorlási Törvény reformjáról, amire magát Obama elnököt a korábbi választási ígérete is köti. Ennek a küzdelemnek egyik epizódja volt 2010-ben a fiatalkorúak kitoloncolását leállító törvény (DREAM Act). A fő kérdés a reform kapcsán az, hogy kapjon-e és milyen feltételekkel tartózkodási engedélyt és állampolgárságot az országban tartózkodó több mint 11 millió illegális bevándorló. A Képviselőházban annak ellenére elhalt a tervezet, hogy a közvélemény-kutatási adatok szerint a lakosság többsége támogatja az új reformkezdeményezést. Az is világos, hogy a megosztó állampolgársági lehetőségről egyébként a hispán bevándorlók hajlandóak lennének lemondani a tartózkodásuk legalizálása mellett. A kanadai bevándorlási rendszer jellemzői az ezredforduló után Kanada5 tradicionálisan befogadó, migrációból építkező ország. A sokféle országból bevándorló emberek változatos kultúrát hoznak magukkal, melyet a kanadai kormány 1971-ben multikulturális politikájával ismert el. Így Kanadában minden etnikai csoport hozzáad Kanada kultúrájához, tehát nincs hivatalos kanadai kultúra, amelyhez mindenkinek alkalmazkodnia kellene. 1972-ben államminiszteri státust hoztak létre a multikulturalizmus ápolására. 1977-ben hozták azt a törvényt, mely 5 Facts and figures 2012– Immigration overview Permanent and temporary residents in Canada, Elérés: http://www.cic.gc.ca/english/resources/statistics/facts2012/index.asp észak-amerika a nemzetközi migrációban | 221 szerint minden faji, nemzeti vagy etnikai megkülönböztetés törvénytelen. Ezek a jogok belekerültek az 1982-es új alkotmányba is. 2001-ben a Bevándorlási és Menekültvédelmi Törvény (Immigration and Refugee Protection Act – IRPA) elfogadásával három kategóriát határoztak meg, amelyek révén a bevándorolni szándékozók állandó letelepedésért folyamodhatnak. A gazdasági kategóriába tartoznak a szakképzett munkások, a beruházó üzletemberek és a családtagjaik. A családosok kategóriájában a szponzorálást vállaló kanadai állampolgárok és az állandó letelepedéssel rendelkezők felesége, férje, partnere, gyerekek, szülei és nagyszülei tartoznak. A harmadik csoportba a védett személyek/ menekültek tartoznak, akiket az állampolgárok és az állam is támogathat, szponzorálhat. Humanitárius és egyéb megfontolásból a kanadai Állampolgári és Bevándorlási Miniszter is adományozhat állandó letelepedést. A fentieken kívül ideiglenes tartózkodási engedély adható munkavállalás és tanulás céljából is. Ábra 6: Az egyes régiókból érkezők megoszlása a bevándorlás jogcíme szerint Forrás: Citizenship and Immigration Canada (CIC), Facts and Figures 2012. A szabályozott bevándorlás a nemzeti gazdasági, társadalmi és kulturális érdekek szolgálatában áll. Az elmúlt nyolc évben átlagosan 240–265 ezer állandó letelepedési engedélyt adtak ki. 222 | pólyi csaba • • • • A kanadai bevándorlás alapelvei a következőek: A fő feladat a gazdasági fejlődés munkaerő szükségletének biztosítása. A demográfiai folyamatok korrekciója. A letelepedettek családegyesítési elvárásainak teljesítése. Szolidaritási és humanitárius elkötelezettségének teljesítése – menekültek befogadása. A Szövetségi Szakképzett Dolgozók Programja (Federal Skilled Worker – FSW Program) a kanadai gazdaság által igényelt szakképzett munkaerő biztosítását jelenti a helyi, regionális és szövetségi igények összehangolásával. Ezt a vállalkozók irányába kiegészíti a beruházásokat vonzó program, a Federal Business Immigration Program. A kormány által elfogadott 2012-es gazdasági akcióterv a rendszer finomhangolását végzi. A tapasztalatok alapján napirendre került az eddig alkalmazott pontrendszer módosítása, amelynél a megcélzott fiatal munkaerő szakmai képzettségét és nyelvi ismereteit fogja magasabbra értékelni. Egy másik intézkedés szerint a szakképzettséget igazoló papírokat már a jelentkezés idején le kell fordítani és hitelesíteni (Új-Zéland és Ausztrália tapasztalatai), a jelentkezők listájáról lehet odahaza válogatni, mint egy menüről. Szakképzett munkaerő-közvetítőket is bevonnak, hogy a gazdaság mai igényeit elégítsék ki. Nagy hangsúly helyeznek a családegyesítésre, amelynek keretében évi 25 ezer közvetlen hozzátartozó befogadását teszik lehetővé. A kanadai kormány folyamatos erőfeszítéseket tesz a bevándorlási rendszer működőképességének fenntartására, legutóbb 2012-ben vezettek be módosításokat (The Protecting Canada’s Immigration System Act, June 2012). A módosítások a menekültkérelmek elbírálásának gyorsítására és az embercsempészet elleni hatékonyabb fellépés biztosítására irányultak. A módosítás egyben jogilag lehetővé tette a biometrikus adatok gyűjtését és rendszerezését is. Kanada a világ egyik legjelentősebb, menekülteket befogadó országa. Példaként említhető 1992-ben 5 ezer boszniai, 1999-ben 5 ezer koszovói, 2006-ban 3900 thaiföldi, 2008-ban pedig 5 ezer bhutáni befogadása. A 2010-es adatok szerint Kanada több mint 140 országból származó üldözöttet és menekültet fogadott be az elmúlt évtizedekben. 2011-ben 24 900 fő kért menedékjogot Kanadában és a kormány 20 százalékkal emelte az áttelepítési programjának költségvetését. Az ENSZ Menekültügyi Főbiztosával szoros együttműködésben minden évben több mint 10 ezer üldözött személy és 12 ezer menekült talál új otthonra Kanadában. Arányait tekintve Kanada fogadja be évente világviszonylatban a menekültek 10 százalékát. 2013-ban a kormány döntése értelmében 14 500 főre emelte a befogadott menekültek számát. A nyitott menekültügyi politikája mellett Kanada ugyanakkor nem fogad be súlyosabb bűncselekményeket elkövető személyeket. A Kanada-Quebec Megállapodás alapján a quebec-i kormányzat választja azokat a menekülteket, akik letelepedhetnek Quebecben, de a Bevándorlási és Állampolgársági Minisztérium hagyja jóvá a listát a bevándorlási törvény előírásai alapján. 2 észak-amerika a nemzetközi migrációban | 223 Multikulturalizmus Előzménye, hogy a második világháború után az ENSZ-ben megjelent az igény egy olyan új ideológiára, mely az emberek/rasszok egyenlőségébe vetett hiten alapul. Ez a változás időrendben három hullámban jelentkezett: az első, dekolonizációs törekvések hulláma, 1948 és 1965 között, a második az amerikai polgárjogi mozgalom küzdelme az 1955 és 1965 közötti időszakban, végül a multikulturalizmusért és a kisebbségi jogokért folytatott küzdelem 1960 után. Will Kymlicka kanadai filozófus, a multikulturalizmus legismertebb és legelismertebb teoretikusának munkája szerint mindhárom hullámot ugyanaz az elképzelés motiválta: az emberek egyenlőségének jegyében megszüntetni a korábbi elnyomó hierarchiákat és új, elnyomásmentes társadalmat építeni – a fő cél tehát mindhárom esetben a liberális-demokratikus állampolgárság megteremtése volt. Ezek a törekvések az egyenlő állampolgárságért egészen pontosan nyolc különböző közpolitikai programban öltenek testet a bevándorlók esetében, melyek alapján Kymlicka és Keith Banting létrehozott egy speciális mutatót, a Multiculturalism Policy Indexet (azaz a multikulturalizmus-közpolitikák mutatóját). Ez a nyolc különböző közpolitika: a multikulturalizmus alkotmányos-törvényhozási szinten való elismerése (a különböző közigazgatási szinteken); a multikulturális tananyag bevezetése az iskolákban; a közmédia és a kereskedelmi médiumok átalakítása az etnikai reprezentálás/elfogadás jegyében; a vallási ruhaviselet mentesítése bizonyos általános szabályok alól; a kettős állampolgárság lehetővé tétele; a kisebbségi szervezetek kulturális tevékenységének állami támogatása; a kétnyelvű oktatás biztosítása (vagy az adott kisebbség anyanyelvi oktatásának támogatása) és a hátrányos helyzetű bevándorlók pozitív diszkriminációja. Az empirikus elemzés pedig azt a meglepő eredményt adja, hogy az elmúlt évtizedekben a multikulturalizmus-közpolitikák alkalmazása enyhén nőtt – míg 1980-ban tizenhét európai ország átlaga 0,7 volt, addig ez a szám 2000-re 2,1-re, 2010-re pedig 3,1-re emelkedett. Azaz míg 1980-ban tizenhét európai országban körülbelül egy közpolitika volt érvényben a nyolcból, addig ez a szám mára háromra nőtt. Vill Kymlicka (2012): Multiculturalism: Success, Failure, and the Future http://www.migrationpolicy.org/research/TCM-multiculturalism-success-failure Ismerteti: Zala Miklós (2013): Vége a multikulturalizmusnak? http://szuveren.blog.hu/2013/06/06/ vege_a_multikulturalizmusnak 224 | pólyi csaba A visszaélések kiszűrése és többek között a magyar roma bevándorlás visszaszorítása érdekében 2012. június 28-án elfogadták a bevándorlási törvény szigorítását (Protecting Canada’s Immigration System Act – Bill C-31), amely 2012. december 15-én lépett életbe. A jogszabály embercsempészet kiszűrésére növelte az illetékes miniszter jogkörét, hogy az irregulárisan érkezőket preventív letartóztatásba helyezzék az ügyek tisztázásáig, megnövelve az embercsempészet büntetési tételeit is. Ugyancsak szigorítást jelent, hogy az irreguláris beutazók öt évig nem folyamodhatnak állandó tartózkodási engedélyért még a szponzorált bevándorlás keretében sem. Érdekes megemlíteni a magyarországi roma menekülthullám6 következményeit, amelyet a 2008-ban feloldott vízumkényszer tett lehetővé. A jelentős számú roma kivándorló (csak 2011-ben 4442 menekült kérelmet adtak be, de alig 20 százalékát fogadták el) szokásai és életvitele feszültségeket okozott a befogadó államban, ami azzal a veszéllyel fenyegetett, hogy visszaállítják hazánkkal szemben a vízumkényszert. A törvénymódosítás életbe lépésével együtt közzétették azoknak az országoknak a listáját is, amelyet az észak-amerikai ország emberi jogi szempontból biztonságosnak ítél. A listán lévő országokból érkező bevándorlók menedékkérelmét ezentúl a kanadai hatóságok gyorsított eljárásban bírálják el (a határon beadott kérelmet 45, a Kanadában élőként beadott kérelmet 30 napon belül kell elbírálni). Ilyen esetben a kérelmező a bírálatig az alapvető és a sürgősségi egészségügyi ellátásra sem jogosult, akit pedig elutasítanak, nem fellebbezhet, és gyorsabban toloncolják ki, mint eddig. A biztonságosnak ítélt 25 EU-tagország között ott van Magyarország is, Románia és Bulgária viszont nem. Az új törvényi szabályozás felhatalmazza a kormányzatot, hogy 2013-tól bizonyos vízumkötelezett országok esetében még a beutazás előtt biometrikus adatokat kérjenek a beutazni szándékozó munkavállalóktól, tanulóktól és utazóktól, ami lehetővé teszi majd a nem kívánatos személyek gyors kiszűrését. 2013-ban több mint 55 ezren kaptak munkavállalási engedélyt, hogy a munkáltatók a számukra leginkább szükséges és hiányolt munkaerőt tudják elérni. A program pontrendszere a fiatalabb, vagyis a 40 év alatti szakképzett jelentkezőkre fókuszál, magasabb pontszámot ad az angol, illetve a francia nyelvtudásra és a kanadai munkatapasztalatra. A Kanadában tanuló és dolgozó külföldiekre vonatkozó program (Canadian Experience Class Program – CEC) keretén belül a kanadai felsőoktatási intézményben diplomát szerzett, helyi munkatapasztalattal rendelkező, vagy már munkavállalási engedéllyel ott dolgozó fiatalok kevesebb itt töltött idő után adhatják be a letelepedési kérelmüket. A 2012-es kvótával gyakorlatilag megegyező 240–265 ezer bevándorlót fogadott 2013-ban is Kanada. A bevándorlók ügye kényes kérdés az észak-amerikai országban: egy friss felmérés szerint manapság a lakosság 56 százaléka gondolja úgy, hogy a 6 Hungarian Roma refugee claimants targeted in CBSA report. Elérés: http://www.cbc.ca/news/ politics/hungarian-roma-refugee-claimants-targeted-in-cbsa-report-1.1212569 észak-amerika a nemzetközi migrációban | 225 bevándorlók hozzátesznek a gazdasághoz. Két évvel ezelőtt még 66 százalék volt ez az arány. Kanadába évente mintegy 200 ezer munkavállaló és 100 ezer diák érkezik átmeneti időre. A kormány elsősorban a képzett munkaerőt képviselő bevándorlókat látná szívesen, számukra a tartós letelepedés lehetősége is biztosított. A jól képzett emberek – szakember és diákok – számára létrehozott bevándorlási program keretében 2009-ben még csak 2500 embert fogadtak, tavaly már hatezret. 2013-ban tízezer fős lehet a program, amelyben az indiaiak, a kínaiak és a Fülöp-szigetekiek képviseltetik magukat a legnagyobb számban. A Kanadába érkező diákok harmada dönt úgy, hogy a diploma után is az országban marad. Ez az egyik legmagasabb arány a Gazdasági Együttműködési és Fejlesztési Szervezet (OECD) tagországainak sorában. 2014 februárjában Kanada bejelentette, hogy beszünteti a kínai befektetői vízumprogramját. A 28 éven át működő program keretein belül a befektetői vízum megszerezhető volt a kanadai kormánynak öt évre nyújtott 800 ezer kanadai dollár (165 millió forint) kamatmentes hitellel és legalább 1,6 millió kanadai dolláros (330 millió forint) vagyon meglétének bizonyítása mellett. Az észak-amerikai ország sok tízezer, az emigrációt fontoló befektetőt veszíthet a program eltörlésével, ami közvetlenül is érinti azt a mintegy 46 ezer embert, aki már benyújtotta kérelmét. A Hurun Kutatóintézet egy korábbi, a vagyonos kínaiakat vizsgáló jelentése azt találta, hogy a kelet-ázsiai ország milliomosainak 64 százaléka már kivándorolt vagy tervez így tenni a jövőben. Elsősorban az Egyesült Államok és a hasonló programot kínáló európai országok húzhatnak hasznot így a kanadai döntésből. Milyen irányba mutatnak a kanadai bevándorlási szabályok módosításai? A fő hangsúly a munkaerő szükséglet biztosítása, figyelve a családegyesítésre és a menekültekre. az elmúlt években jelentős mértékű központosítást hajtottak végre, amelynek keretében kialakítottak 41 országban 61 vízumkiadási pontot, és ezzel párhuzamosan a kérelmek feldolgozását Kanadában végzik el (ezzel is munkahelyeket teremtve odahaza). A központosítás mellett a másik fő irány a szabványosítás az ügyintézésben, aminek szellemében 17 ügyfélbarát protokoll került kidolgozásra és bevezetésre. Különleges figyelmet fordítanak a Kanada-USA kétoldalú határvédelmi és vámegyüttműködésre Összegzés Az Egyesült Államok és Kanada nagyrészt az európai bevándorlásból született országok, amelyek a 19. század végéig alapjában nyitottak voltak az új élet reményében érkezők felé és érdemben csak a saját értékrendjük alapján nem kívánatos személyek távolmaradását igyekeztek biztosítani. Az angolszász és részben franciagyökerű (Quebec Kanadában) nemzetek csak az első világháború utáni időszakban kezdtek a mennyiségi kvóták alkalmazásához folyamodni, de még ekkor is elsősorban Európában folytattak toborzást és csak az európai források 20. század közepi kimerülése után fordultak a világ más régiói felé. A történelmük során kialakult bevándorlási 226 | pólyi csaba politikájuk többfunkciós közpolitikának tekinthető, amely egyszerre igyekezett a családegyesítéssel erősíteni a népesedési politikát, biztosítani a nemzetgazdaság munkaerőigényét (különös tekintettel a magasan kvalifikált szakemberek, kutatók, hiányszakmák képviselői terén), egy etnikailag kiegyensúlyozott multikulturális társadalmat építeni és a szolidaritás jeleként a sokféle okból menekültek egy jelentős csoportjának biztonságos otthont nyújtani. Az USA-ban a 2001. szeptember 11. után elvégzett intézményi átszervezés és a restriktív intézkedések is csak részlegesen tudják kezelni a 10–12 millió illegális bevándorló és a túlszabályozott és rendkívül bonyolult migrációs rendszer problémáit. A szövetségi kormány és a Kongresszus hosszú, évtizedes küzdelmet folytat egy átfogó migrációs törvény létrehozására, de a biztató kezdeményezések mindig elbuktak a pártok és a politikusok rövid választási ciklusokhoz kötődő érdekein. Ennek hatására az egyes szövetségi államok saját hatáskörben hozott szigorító intézkedésekkel igyekeznek védekezni, de ez beleütközik a szövetségi kormány alkotmányos aggályaiba. Kanadában sokszínű nemzeti kultúrákból felépült állam, amelyben nincs hivatalos kanadai kultúra. Az ország önmagát 1971-ben kormányzati szinten multikulturális országként határozta meg, és 1972-ben államminiszteri státust hozott létre a multikulturalizmus ápolására. A szabályozott bevándorlás a gazdasági, társadalmi és kulturális érdekeinek szolgálatában áll. Az elmúlt 8 évben átlagosan 240–265 ezer állandó letelepedési engedélyt adtak ki. Kanada a világ egyik legjelentősebb menekültbefogadó országa, a 2010-es adatok szerint több mint 140 országból származó üldözöttet és menekültet fogadott be az elmúlt évtizedekben. Az ENSZ Menekültügyi főbiztosával szoros együttműködésben minden évben sok ezren találnak új otthonra Kanadában. 1. Milyen helyet foglal el az Egyesült Államok és Kanada a nemzetközi migrációs láncban? 2. Melyek az Egyesült Államok migrációs politikájának fejlődési szakaszai és a befogadás preferenciái? 3. Melyek Kanada migrációs politikájának jellemző vonásai és céljai? 4. Miért az illegális bevándorlás az USA migrációs rendszerének a legnagyobb problémája és milyen szövetségi és helyi törekvések mutatkoznak a megoldására? 5. Hogyan viszonyul Kanada a nemzetközi menekültügy kezeléséhez? 6. Melyek az amerikai és kanadai bevándorlás regionális forrásai és hogyan alakult ez a történelem során? Ajánlott linkek az interneten észak-amerika a nemzetközi migrációban | 227 http://www.migrationpolicy.org/ http://www.immigrationpolicy.org/ http://www.un.org/en/development/desa/population/theme/international-migration/ index.shtml http://www.un.org/esa/population/migration/index.html http://www.oecd.org/migration/ http://www.gcim.org/ http://www.imi.ox.ac.uk/ http://w w w.opensociet yfoundations.org/about/programs/international-migrationinitiative http://www.state.gov/j/prm/migration/ http://www.uscis.gov/ http://quickfacts.census.gov/qfd/states/00000.html http://www.immigrationpolicy.org/just-facts/economic-and-political-impact-immigrantslatinos-and-asians-state-state http://www.springer.com/social+sciences/population+studies/journal/12134 http://www.unhcr.org/pages/4a16aa156.html http://www.unesco.org/most/migration/glossary_migrants.htm http://www.unaoc.org/ibis/about/who-we-are-international-organization-for-migrations/ http://www.ilo.org/migrant/lang--en/index.htm http://imrc.ca/ http://www.canadainternational.gc.ca/ci-ci/Immigration-Immigrer.aspx http://www.immig.ca/ http://www.cic.gc.ca/english/immigrate/index.asp http://www.pewresearch.org/ http://www.brookings.edu/research/topics/immigration Felhasznált irodalom Baranyi, Tímea (2014): 2013-ban csökkent a kitoloncoltak száma az Egyesült Államokban. Elérés: http://kitekinto.hu/amerika/2014/01/02/2013-ban_csokkent_a_kitoloncoltak_szama_az_ egyesult_allamokban/#.U21PsVdvrsc (Letöltve: 2014.06.09.) Bevándorlók országai, Beck András interjúja Magyarics Tamással, a Magyar Külügyi Intézet igazgatójával. Elérés: http://www.metropol.hu/kultura/cikk/742816, (Letöltve: 2014.04.12.) CIC (2012): Immigration Overview – Permanent and Temporary Residents in Canada, Facts and figures 2012. Elérés: http://www.cic.gc.ca/english/resources/statistics/facts2012/ index.asp (Letöltve: 2014.06.09.) Connor, Phillip – Cohn, D’Vera – Gonzalez-Barrera, Ana (2013): Changing Patterns of Global Migration and Remittances. Elérés: http://www.pewsocialtrends.org/2013/12/17/ changing-patterns-of-global-migration-and-remittances (Letöltve: 2014.04.05.) DHS Northern Border Strategy. Elérés: https://www.dhs.gov/dhs-northern-border-strategy (Letöltve: 2014.04.05.) FY 2013 ICE Immigration Removals. Elérés: https://www.ice.gov/doclib/about/offices/ero/ pdf/2013-ice-immigration-removals.pdf (Letöltve: 2014.06.09.) 228 | pólyi csaba How the United States Immigration System Works: A Fact Sheet. Elérés: http://www.immigrationpolicy.org/just-facts/how-united-states-immigration-system-works-fact-sheet (Letöltve: 2014.06.09.) Hungarian Roma refugee claimants targeted in CBSA report. Elérés: http://www.cbc.ca/ news/politics/hungarian-roma-refugee-claimants-targeted-in-cbsa-report-1.1212569 (Letöltve: 2014.06.09.) Huntington, Samuel P.(2004): El Desafío Hispano. Letras Libres, Vol. 6., No. 64., Ciudad de México, pp. 12–20. L. Rédei, Mária (2004): Migráció az ezredfordulón: nagy befogadó országok. Elérés: http:// geogr.elte.hu/ref/REF_Kiadvanyok/Migracio_az_ezredfordulon/RM_migracio_1-48_ Eloszo_Fobbtrendek.pdf(Letöltve: 2014. 05.29.) Lopez, Mark Hugo – Gonzalez-Barrera, Ana – Cuddington, Danielle (2013): Diverse Origins: The Nation’s 14 Largest Hispanic-Origin Groups. Elérés: http://www.pewhispanic. org/2013/06/19/diverse-origins-the-nations-14-largest-hispanic-origin-groups/, 1. ábra, Pew Research Center (Letöltve: 2014.06.09.) Motel, Seth – Patten, Eileen (2013): Statistical Portrait of the Foreign-Born Population in the United States, 2011. Elérés: http://www.pewhispanic.org/2013/01/29/statisticalportrait-of-the-foreign-born-population-in-the-united-states-2011/ Pew Research Center (Letöltve: 2014.02.18.) Paral, Rob (2014): Stepping Up: The Impact of the Newest Immigrant, Asian, and Latino Voters. Elérés: http://www.immigrationpolicy.org/special-reports/stepping-impact-newestimmigrant-asian-and-latino-voters (Letöltve: 2014. 06.09.) Perimeter Security and Economic Competitiveness. Elérés:http://actionplan.gc.ca/en/content/perimeter-security-and-economic-competitiveness (Letöltve: 2014.06.09.) Pethő, András (2010): Tekereg az elmérgesedett bevándorlási vita Obama körül. Elérés:http:// www.origo.hu/nagyvilag/20100517-egyesult-allamok-bevandorlasi-vita-arizona-allamriport-miami.html (Letöltve: 2014.06.09.) Péli, Péter (2010): Melyik világhatalomnak nincs hivatalos nyelve? Elérés: http://www.nyest. hu/hirek/melyik-vilaghatalomnak-nincs-hivatalos-nyelve (Letöltve: 2014.06.09.) Pólyi, Csaba (2004): A mexikói migráció okai és néhány következménye, MTA-ELTE NATO Információs és Kutatóközpont, Kül-Világ, 2004, No. 4. Pólyi, Csaba (2011): Kitekintés és reflexiók a nemzetközi migrációról. In. Tarrósy, István – Glied, Viktor – Keserű, Dávid (eds.): Új népvándorlás: Migráció a 21. században Afrika és Európa közöt. Publikon Kiadó, Pécs. pp. 13–34. Puskás, Julianna (1993): Az Egyesült Államok bevándorlási politikája (1890-1990). Régió - Kisebbség, politika, társadalom. Vol. 4., No. 3. Elérés: http://epa.oszk. hu/00000/00036/00015/pdf/10.pdf, (Letöltve: 2014.03.12.) Singer, Audrey – Wilson, Jill H. (2011): Immigrants in 2010 Metropolitan America: A Decade of Change. Elérés: http://www.brookings.edu/research/papers/2011/10/13-immigrationwilson-singer (Letöltve: 2014.06.09.) United Nations, Department of Economic and Social Affairs, Population Division (2013). International Migration Report 2013. Elérés:http://www.un.org/en/development/desa/ population/publications/pdf/migration/migrationreport2013/Full_Document_final.pdf (Letöltve: 2014.04.06.) észak-amerika a nemzetközi migrációban | 229 United Nations, Department of Economic and Social Affairs (2013). Trends in International Migrant Stock: The 2013 Revision-Migrants by Age and Sex (United Nations database, POP/DB/MIG/Stock/Rev.2013/Age) . Elérés:http://esa.un.org/unmigration/TIMSA2013/ documents/MIgrantStocks_Documentation.pdf (Letöltve: 2014.06.09.) World Migration Report, WMR (2013): Migrant Well-being and Development. Elérés: http:// publications.iom.int/bookstore/free/WMR2013_SP.pdf (Letöltve: 2014.06.09.) További ajánlott irodalom Bernek, Ágnes (ed.) (2002): A globális világ politikai földrajza. Nemzeti Tankönyvkiadó, Budapest. Cseresznyés, Ferenc (2005): Migráció az ezredfordulón. Dialog Campus Kiadó, Pécs. Lukacs, John (2002): Az Amerikai Egyesült Államok XX. századi története (Outgrowing Democracy: A History of the United States in the Twentieth Century, 1984.) Fordította Zala Tamás. Európa Könyvkiadó, Budapest. Pólyi, Csaba (2011): A nemzetközi migráció aktuális kérdései a globális világban. In. Nyusztay, László (ed.): Tanulmányok a nemzetközi migráció köréből. Perfekt Kiadó, Budapest. pp. 15–43. Rédei, Mária (2007): Mozgásban a világ. A nemzetközi migráció földrajza. ELTE Eötvös Kiadó, Budapest. Afrikai migrációs folyamatok Tarrósy István Absztrakt A 2015-ös „migrációs válság” kapcsán nem egyszer lehetett arról hallani a médiában, hogy fekete-afrikaik elözönlik majd Európát, hiszen óriási demográfiai robbanást él meg a kontinens. E riadalomkeltéssel szemben állnak azonban a számok és a tények, melyek arra irányítják inkább a figyelmet, hogy az afrikai migráció nagyon összetett folyamategyüttest takar. Amire érdemes felfigyelnünk: a kontinensen belüli migrációs desztinációk körének bővülése, illetve az afro-ázsiai migrációs dinamika, kitüntetetten pedig a Kína és Afrika számos országa közötti migráció erősödése – mégpedig mindkét irányban. Miközben a Szaharától délre elterülő afrikai területek „oroszlán gazdaságainak” növekedésére figyel az egész világ, és az ázsiai „tigrisek” fejlődéséhez mérik közülük például az egyértelmű növekedési pólusként emlegetett Etiópiát, Botswanát, Angolát, nem beszélve a Dél-afrikai Köztársaságról és Nigériáról, a kontinens egészén izgalmas migrációs tendenciák rajzolódnak ki. Elsősorban az Afrikán belüli, illetve az Afrikába irányuló migráció áll az érdeklődés középpontjában. Természetesen nem hagyható figyelmen kívül a szakirodalomban meghatározó „atlanti szál”, amely a transzatlanti rabszolgakereskedelem generációkon átívelő, és még sokáig kísértő élményét emeli ki. A ma interpoláris globalizmusának szerves részét képezik a világ számos országában fellelhető afrikai diaszpórák: transznacionális kapcsolathálójuk mind a kibocsátó, mind a befogadó országok számára jelentőséggel bír. Éppen ezért kevéssé érthető, miért mulasztották el a tudósok a bipoláris világ felbomlása után a volt keleti blokk országaiban maradt afrikai migráns közösségek feltérképezését. E fejezet többek között az „elhanyagolt” afrikai diaszpórákról is említést tesz, miközben összefoglalja a 21. század első évtizedében tetten érhető afrikai migrációs folyamatokat. A fejezetben közzé tett képek a szerző kutató-terepmunkáin készültek Afrika és Ázsia különböző településein 2006 és 2012 között, többségük a szerzővel együtt utazó, fotográfiában jártas kollégák segítségével. 232 | tarrósy istván Abstract The 2015 “migration crisis” gave rise in the media to exaggerating opinions about the forthcoming flood of sub-Saharan African migrants to Europe, as a consequence of the huge demography boom the black continent has been experiencing. As opposed to this hysteria making, data make us turn our attention to the complexities of African migrations. It is recommended that we watch out for the increase in the number of destinations within the continent, together with the dynamics of Afro-Asian migration trajectories, in particular with regard to Chinese-African migrations – gaining strength in both directions. While the entire world has been following the growing “lion economies” of countries of sub-Saharan Africa, and tends to compare them with the developments of the Asian “tigers”, mentioning Ethiopia, Botswana, Angola, South Africa and Nigeria as best cases for poles of development, exciting migration tendencies are seen across the African continent. Focal attention is paid to internal trajectories, together with processes connected to incoming migrants from different parts of the globe. It is fairly obvious that the “Atlantic connection” cannot be forgotten, as the experience of transAtlantic slave trade still haunts communities, overarching generations of people. In our present-day world of interpolar globalism the African diaspora constitutes an integral part of various societies and the transnational network of African immigrants significantly contributes both to countries of origin and destination. As a consequence, it is not really understandable why scholarship so far has not uncovered the African migrant communities in the former Soviet bloc since the end of the Cold War. This chapter makes mention of these “neglected” diasporas, and at the same time, offers a summary of African migration patterns and tendencies in the first decade of the twentyfirst century. The photos illustrating the flow of arguments were taken during several fieldworks in different African and Asian settlements between 2006 and 2012 either by the author or other colleagues with professional skills in photography. Kulcsszavak: nagy triangulum, rabszolga, belföldön lakóhelyet váltani kényszerült személy (IDP), belső migráns, Kína, urbanizáció, városi mezőgazdaság, cirkuláris migráció, hazautalások, képzett munkaerő, keleti blokk Keywords: great triangle, slave, Internally Displaced Person (IDP), internal migrant, China, urbanization, urban agriculture, circular migration, remittances, skilled labor force, Eastern Bloc afrikai migrációs folyamatok | 233 Bevezetés Amennyiben Afrika – ahogy általánosan elfogadott – az emberiség „bölcsője” és a Föld benépesülésének kiindulópontja, figyelmünket nem kerülhetik el a kontinens jelenkori migrációs sajátosságai. A közhiedelemmel ellentétben a nemzetközi migráció tendenciáit vizsgáló szervezetek jelentései nem utalnak arra, hogy Afrika kiemelkedő mértékben venne részt a nemzetközi vándorlásban. Az ENSZ 2013-as adatai alapján a Föld 232 millió vándorának 8 százaléka afrikai – szemben Ázsia 30, Európa 31, Észak-Amerika 23 százalékos részesedésével (UN Population Division, 2013). Az International Migration Report 2015-ben összesen 244 millió főt jelez, melyből 8,6 százalék található Afrikában. A migrációs eseményekből származó demográfiai deficiteket nézve a 21. század első éveiben az afrikai migrációs veszteség 1 százalék alattira becsülhető, ez Ázsiával összevetve is csekélynek mondható. Az afrikai migránsok száma különböző történelmi időszakokban egyenlőtlen mértékben változott. A migráció egyik kényszerű, egyben tragikus formájának tekinthető rabszolga-kereskedelem már az ókorban is bőségesen juttatott afrikai rabszolgákat különböző emberpiacokra, a 16. századtól azonban Afrika népei az atlanti-óceáni „nagy triangulum” beindításával milliós veszteségeket szenvedtek el. Ábra 1: A nagy triangulum az Atlanti-óceánon Forrás: A http://www.nationalarchives.gov.uk anyaga alapján. 234 | tarrósy istván E folyamat eredményeként a háromszög amerikai területeket felölelő oldalán létszámban is jelentős afrikai származású közösségek alakultak ki. 1518 és 1850 között nagyjából 11 millió afrikait hurcoltak el rabszolgaként a tengerentúlra és Európába. Ma a világ legnépesebb afrikai diaszpórái Brazíliában (85 millió fő fekete-afrikai vagy multietnikus fekete-afrikai származású él a több mint 200 milliós országban), az USA-ban (38 millió fő), Kolumbiában és Haitin (9-9 millió fő), az európai államok tekintetében Franciaországban (több mint 4 millió fő), az Egyesült Királyságban (2 millió fő), illetve Olaszországban (több mint 1 millió fő) találhatóak.1 Az elvándorlás, akár kényszerű, akár (az elvándorló önszántából) akaratlagos volt, az afrikai környezeti krízisekre és gazdasági szorításokra adott kézenfekvő válasz (Parnell–Walawage, 2014: 48). A világ menekültjeinek 20 százaléka, valamint az összes, a belföldön lakóhelyet váltani kényszerült személy (Internally Displaced Person – IDP) 45 százaléka az afrikai kontinensen található (Internal Displacement Monitoring Centre, 2008). A kényszerítő okok, azaz taszító (push) tényezők között találjuk a tiszta ivóvíz hiányát, az ökológiai katasztrófákat, vagy a fegyveres konfliktusokat, polgárháborús helyzeteket. Ábra 2: Az afrikai rabszolga-kereskedelem legfőbb kiinduló- és célterületei, útvonalai Forrás: http://ad4change.org/wp-content/uploads/2011/11/african-diaspora-map1.jpg 1 Adatok forrása: African Diaspora for Change, Elérés: http://ad4change.org (Letöltve: 2014.08.20.) afrikai migrációs folyamatok | 235 Ábra 3: A belföldön lakóhelyüket elhagyni kényszerült személyek legmagasabb létszámadatai a világon Forrás: Az IDMC becslése alapján, 2013 vége Az Afrikán belüli és Afrika és Európa közötti vándorlás nem új keletű. A vándorlás az afrikai népek mindennapi életének velejárója. Például a kelet-afrikai Nagy Tavak vidéke és a Nagy Hasadékvölgy „ökológiai folyosója” évszázadokon keresztül kínáltak kitűnő terepet a különféle népcsoportok vándorlásához. Az e folyosón keresztül a „Szahara elsivatagosodás előtti területeiről származó […] kusita nyelvűek […] egyes csoportjai [délre tartó vándorlásuk során] a mai Dél-Etiópia és Dél-Szudán határvidékén nagymértékben keveredtek az útjukba eső nílusi nyelvű csoportokkal. […] Ebből a népkeveredésből már az 1400-as évekre kialakult egy olyan gazdaságosan működő, tejeltető állattartó pásztorkultúra, amely képes volt együttműködni a vele kapcsolatba került földművelő bantu nyelvű népekkel” (Lamphear, 1993; Régi, 2006). Leginkább az 1960-as és 1970-es években a függetlenségüket a volt gyarmattartóktól elnyerő új afrikai államok lakói indultak meg több hullámban a nyugat-európai országok felé. E vándorok egyik része munkavállalóvá vált, másik része menekült pária maradt. Mára a glóbusz legfiatalabb korfájú kontinensén – a stabil migrációs célpontnak tekinthető észak-afrikai államokat (így pl. Marokkót, Algériát, Tunéziát és Egyiptomot) leszámítva – egyre több szubszaharai ország válik afrikai belső migránsok desztinációjává (pl. Dél-Afrika, Ghána, Kenya, Szenegál, Mauritius, vagy Kamerun és Zimbabwe). Annak ellenére pedig, hogy sokak szerint Afrika maga nem túlságosan vonzó „külső” betelepülők számára, érdekes folyamatok rajzolódnak ki az Ázsiából kiinduló migrációban. Elsősorban az Afrikába érkező kínai migránsok számának emelkedését látjuk. E jelenség hátterében a McKinsey Global Intézet 2010. júniusi jelentése szerint az „oroszlán gazdaságok” progresszív növekedése és Afrika általános globális felértékelődése, gazdasági, befektetési (és megtérülési) lehetőségeinek bővülése, új piacainak vonzereje áll, amely többek között a kínai és más ázsiai, el- 236 | tarrósy istván sősorban indiai és pakisztáni vállalkozókat, kereskedőket is egyre komolyabban és hosszú távon érdekli. Ábra 4: Afrika: a legfiatalabb korfájú kontinens Forrás: ENSZ, 2005, a Ministry of Foreign of Denmark honlapja alapján (um.dk) Ábra 5: A szubszaharai Afrika népességének kor szerinti megoszlása, 2015-ben és 2050-ben Forrás: http://populationpyramid.net A szubszaharai Afrika országainak zömében mutatkozó nemzedéki struktúrát a fejlődő államokra általában jellemző piramis alakú korfával ábrázolhatjuk. Látható a „fiatal korosztályok dominanciája a magas születési arányszám miatt. Az idősebb korosztályok részaránya ugyanakkor elenyésző a rossz életkörülmények, gyenge egészségügyi infrastruktúra és (esetleges) járványok, illetve a gyakori [fegyveres konfliktusok] miatt. A születéskor várható élettartam 45-50 év körülire tehető” (Patkós, 2011). afrikai migrációs folyamatok | 237 Kínaiak Afrikában Nem tudható pontosan, Afrika-szerte és az egyes országokban hány kínai bevándorló él és tevékenykedik, akár időszakosan, akár hosszabb időre berendezkedve. A becslések (pl. Park, 2009) minimum 800 ezer, de inkább 1 millió kínairól szólnak. A Kínai Társadalomtudományok Akadémiája 2013-ban utóbbi becslést tette közzé. Mások azonban a kínaiak reális számát 1 és 2 millió közé teszik. Howard French újságíró – miután hosszú évek óta figyeli a kínaiak afrikai térhódítását – 2014-es könyvében így fogalmaz: „a mai Afrikát járva sokkal inkább lep meg a szinte mindenhol érzékelhető kínai migránsok jelenléte, mint bármikor az elmúlt években” (French, 2014: 6). Megdöbbentő esemény történt a 2011-es líbiai válság, illetve a polgárháború kirobbanásának időszakában. A kínai hatóságok lepődtek meg legjobban, amikor kétszer annyi kínai vendégmunkást kellett kimenteniük, mint amennyit a nagykövetség hivatalos nyilvántartása mutatott. Annak ellenére, hogy az afrikai országok többségében a teljes populációhoz képest a kínaiak jelenléte még mindig elenyésző, kevesebb mint 1 százalék, az elmúlt pár évtized általánosan növekvő tendenciája, illetve néhány állam kiugróan gyarapodó kínai közössége elgondolkodtat e változások következményeiről. A kínai migránsok számaránya három afrikai államban meghaladja a teljes népesség 1 százalékát: Reunionban 3,94, Mauritiuson 3,3, Namíbiában 2,07 százalék (Wang, 2014). Ismereteink szerint az első kínaiak a 17. század közepén, illetve második felében érkeztek a mai Dél-Afrika területére, sokan közülük elítéltként (a Holland Kelet-indiai Társaság által működtetett akkori Batavia (ma Jakarta) gyarmati központ által), de a 19. század elejétől többen szerződött munkásként, főként a transvaali bányák munkaerőigényének fedezésére. Az 1950-es évek Mao Ce-tung által erőltetett „barátság-projektjeire” – például gátépítésekre, stadionok, vasútvonalak megépítésére – politikai nyomásra több tízezer kínai szakember vállalta, hogy Afrikába vándorol. Nem kevesen aztán le is telepedtek az országban. A nagy állami cégek mellett ma egyre több magánvállalkozás, köztük egyéni vállalkozók és kisvállalatok, próbál szerencsét az évek óta jelentős gazdasági növekedést felmutató államokban. Sokan kiskereskedelemmel, magánklinikák működtetésével, farmok és mezőgazdasági beruházások menedzselésével igyekeznek családjaik számára jobb életet teremteni. A mintegy nyolc év alatt megépített és 1976-ben átadott 1860 km hosszú TAZARA vasút Kína egyik kirakat-projektje volt Afrikában. A zambiai rézbányáknál lévő Kapiri Mposhit a tanzániai Dar es-Salaam kikötőjével összekötő vasútvonal létrehozásán több ezer kínai és közel ötvenezer tanzániai és zambiai munkás, a munka csúcsidőszakában 15 ezer kínai és 45 ezer afrikai dolgozott. A tanzániai kormány 2013-ban újabb megállapodást kötött a kínaiakkal új mozdonyok, vagonok, valamint a vasútvonal modernizálása, illetve bővítése érdekében Ruanda és Burundi felé. 238 | tarrósy istván Ábra 6: Kínai klinikai szolgáltatásokat hirdető utcai falfelirat, Kinshasa, Kongói Demokratikus Köztársaság Forrás: Tarrósy István, 2012 Egy 2015-ös terepkutatás2 alkalmával a ruandai főváros, Kigali is számos élénk példát szolgáltatott. A hagyományos kínai gyógyításra szakosodott magánklinikákat ma már nem csak a fővárosban szerződött munkásként nagy beruházási projekteken dolgozó kínaiak veszik igénybe. Egyre inkább térnek be a helyi afrikaiak is a kínai orvos és a neki dolgozó ruandai nővérek segítségét kérni. Ábra 7: Kínai magánklinika Kigaliban, Ruanda Forrás: Tarrósy István, 2015 2 A terepkutatást a Pallas Athéné Geopolitikai Alapítvány (PAGEO) és a Magyar Afrika Társaság (AHU) támogatták. afrikai migrációs folyamatok | 239 Ábra 8: A TAZARA központi pályaudvara Darban, 2011 Forrás: Kalmár Lajos Az 1970-as években Dar es-Salaamban felhúzott, akkor csupán pár ezer főre méretezett focistadion után a 60 ezer fős új tanzán nemzeti arénát is a kínaiak építették. Az ún. stadion diplomácia a mai napig a kínai-afrikai kapcsolatok rendszerének részét képezik. A stadionok építését, ahogyan Fred Mutesa, volt zambiai pénzügyminiszter fogalmazta meg: „baráti gesztusnak tekintik a kínaiak, melyért cserébe szintén baráti gesztusként tőlünk azt várják el, hogy könnyítsük meg a felénk irányuló kínai migránsok beutazását” (In: French, 2014: 75). Az építkezéseknél azonban – a közhiedelemmel ellentétben – a kínai cégek nem kizárólag kínai munkaerőt alkalmaznak. Növekvő létszámban kapnak munkát a helybéliek is utak, szállodák, kormányzati központok munkálatainál. Az infrastrukturális fejlesztések nélkülözhetetlenek az ország belgazdaságának megerősítéséhez. Bár a kelet-afrikai piacot is ellepték az olcsó kínai motorkerékpárok, ezek azonban szerepet kapnak a helyi fiatalok munkához jutásában, hiszen sokak furikáznak vagy szállítanak másokat ilyeneken naponta a nagyvárosok állandósult csúcsforgalmában a bővülő és korszerűsödő úthálózaton. 240 | tarrósy istván Ábra 9: A TAZARA éves forgalmi adatait mutató (krétával írt) tábla a központi pályaudvaron. A tábla feletti falfelületen (balról jobbra) Nyerere, Mao és Kaunda elnökök fotói láthatóak Forrás: Kalmár Lajos, 2011 Hová mennek a kínai migránsok? Hogy hová igyekeznek a kínai migránsok? Oda, ahol üzleti lehetőséget látnak; ahol megjelenik a kínai (állami, tartományi, városi nagyvállalati) tőke, amúgy pedig szinte bárhová, ahol a jobb élet reményét látják maguk és családjuk számára, annak érdekében pedig nem riadnak vissza a nehéz és folyamatos munkától. A család több szintű kötelezettséget jelent a szerencsét próbálni indulóknak: sokszor egyetlen ember, szüleit (2 fő) és a nagyszüleit (4 fő), valamint más rokonait is támogatja, miközben fenntartja önmagát. Tehát annyit kell keresnie, ami elég a nagycsalád (részbeni) eltartására, támogatására. Ez az ún. „4–2–1 probléma” a kínai állam egyke-politikájának következménye. Miután több egymást követő generációban a házaspároknak csak egy gyermek volt megengedett, ma „egy fiatal felnőttnek két idős szülőt és négy még idősebb nagyszülőt kell gondoznia, adott esetben eltartania” (Salát, 2012, Mian, 2007 alapján). „A szülők, nagyszülők ellátásának kötelezettsége ősi kínai hagyomány, amelyet a jelenleg hatályos alkotmány is rögzít, s amelyet jellemzően nagyon komolyan vesznek. Ha valaki nem gondoskodik szüleiről, számíthat környezete megvetésére. Így mind a gyerekek szocializációja, mind a társadalmi elvárások abba az irányba hatnak, hogy a gyermek súlyos áldozatok árán is gondozza szüleit és nagyszüleit” (Salát, 2012). afrikai migrációs folyamatok | 241 Afrikaiak Kínában Kína határozottan sikeres Afrika-politikájának3 hozadéka, hogy mára nagyjából 500 ezerre tehető azoknak az afrikaiaknak a száma, akik Kínába vándoroltak szerencsét próbálni. A főleg tengerparti nagyvárosokba, így pl. a Hong Kongtól 120 km-re északra található Guangzhouba (Kanton), vagy a Shanghaitól (Sanghaj) kb. 5 órás vonatozásra dél-nyugati irányban található Yiwuba (Jivu) érkező afrikaiak kereskedőkként próbálnak érvényesülni. Mivel a kínai kormány Afrika-szerte több ezer ösztöndíjat biztosít fiataloknak, évente afrikaiak újabb és újabb hulláma utazik tanulmányi céllal Kínába. Ezzel párhuzamosan egyre többen fizetős diákként is bekapcsolódnak a kínai felsőoktatási intézmények angol vagy kínai nyelvű diplomaprogramjaiba. Azok, akik kínaiul vállalják a tanulást, az első évben intenzíven sajátítják el a szükséges mandarin nyelvtudást, majd kötelezően legalább 4-es szintű HSK-nyelvvizsgát4 tesznek. A helyi lapok a kantoni vegyes házasságok számának emelkedését is megírták, arról is tudósítva, hogy a bevándorló férjek jogai és vízumkötelezettsége kapcsán még sok a megoldandó kérdés.5 Ábra 10: Nő az afrikai-kínai házasságok száma Kantonban Forrás: CCTV America, 2015. március 1. 3 4 5 A kínai kormány 2006 januárjában publikálta az angolul China’s African Policy című stratégiai dokumentumot. Ld. http://www.focac.org/eng/zt/zgdfzzcwj/t230479.htm Az HSK-nyelvvizsgák rendszerét a Hanban koordinálja. A kínai Oktatási Minisztériumhoz kötődő szervezet felelős a kínai nyelvoktatásért, a Konfuciusz Intézet-hálózat működtetésért világszerte. A nyelvvizsgákról többet ld. http://english.hanban.org/node_8002.htm Ld. többek között Jenni Marsh tudósítását: http://www.scmp.com/magazines/post-magazine/ article/1521076/afro-chinese-marriages-boom-guangzhou-will-it-be-til-death?page=all, valamint a CCTV America riportját: http://www.cctv-america.com/2015/03/01/african-chinese-couples-onthe-rise-in-guangzhou-china 242 | tarrósy istván A 2015-ben nagyjából 2 millió rezidens lakossal rendelkező Yiwu (a 2010-es cenzus adatai szerint 1,23 millióan lakták) Kína meghatározó „nagykervárosa”, ahol szinte Budapest méretű üzlet- és pláza-komplexumot és temérdek portékát találunk. A végeláthatatlan üzletsorokon bevándorló afrikai, közel-keleti és helyi kínai kereskedők kínálják áruikat. E komplexum egyik terjedelmes részén található a pár éve megnyitott Afrika-pavilon. Az ott boltot üzemeltető szenegáli, etióp, és szudáni árusok arról számolnak be, hogy fiatal üzleteiknek hosszú jövőt szánnak, bíznak a sikerben, bár egyelőre döcögnek az üzletkötések. Az ébenfa dísztárgyakkal, nyersfával vagy drágakövekkel kereskedő vállalkozások már ma is jól jövedelmeznek. A boltokba az afrikai ébenfából készült Buddha- és Konfuciusz-szobrok, valamint tanzanitból készített ékszerek legtöbbje valamilyen Yiwuban köttetett üzlet nyomán jut a nagyközönség elé. Ábra 11: Kínai befektetések Afrika-szerte 2010 óta – a becsült ajánlattételi volumenek alapján Forrás: Stratfor, 2012, a Chinese Business Review adataira támaszkodva (http://i.imgur.com/JzfLruv.jpg) 1 afrikai migrációs folyamatok | 243 Külső és belső migráció Afrikában A 2005-ös World Migration Report (idézi Van Moppes, 2006) szerint Afrika külső és belső migrációját a következő jegyek jellemzik: 1. A belső (regionális) és a külső határokon átívelő migráció sok esetben egyfajta stratégiát jelent az ökológiai és gazdasági problémák leküzdésére. 2. Az egyes régiókon belüli egyenlőtlenségek arra ösztönzik az embereket, hogy stabilitást és jobb körülményeket biztosító térségekbe vándoroljanak. 3. Felerősödött az Észak-Afrikán keresztüli tranzitmigráció, amelyben az észak-afrikai területek és települések kapuként szolgálnak. 4. Nőtt a tiltott és irreguláris migráció, elsősorban a fejlett Észak megszorító bevándorlás-politikái miatt. Egyre több az Afrikából becsempészett személy. 5. A szakképzettek és magasan képzettek nagyobb számban vándorolnak a szubszaharai Afrikából a gazdaságilag fejlettebb országokba, akár Afrikán belül is. 6. Bár a nők még mindig alulreprezentáltak, látható az afrikai migrációban egy felívelő „feminizációs” tendencia (Búr–Tarrósy, 2011: 109) Ábra 12: Kínai közvetlen tőkebefektetések szektoronként Afrikában, 2011 vége Forrás: http://en.theorychina.org 244 | tarrósy istván Ábra 13: Yiwu „nagykervárosának” afrikai pavilonjában több kisvállalkozó próbál szerencsét. Ebben a boltban az etióp menedzser fából készült tárgyakat és nyersfát kínál eladásra. Forrás: Nyitrai Miklós, 2012 Urbanizáció és migráció Az 1990-es évek második felétől a „globális Dél” fejlődő térségeiben felgyorsult városiasodás és az azzal járó népességrobbanás napi szinten jelent kihívást a fekete kontinens települései és azok lakosai számára. Az előrejelzések szerint 2025-re a „világ népességének több mint fele olyan városokban él majd, ahol a lakosság létszáma meghaladja az egymilliót. A vidéki településekből a városokba irányuló exodus főként a fejlődő országokra jellemző” (Henriksen, 1995, idézi Tarrósy, 2012), és azzal, hogy a globalizálódással a kommunikáció, a közlekedés, az információcsere mindenhol gyorsabb és olcsóbb lesz, egyre többen hagyják el a rurális területeket, és próbálnak szerencsét a városokban az elkövetkező évek során. Ez számszerűen azt jelenti, hogy az előttünk álló 10 évben ismét több mint 50 millió ember hagyhatja el vidéki otthonát városi újrakezdésért (Parnell–Walawege, 2014: 44). A városokba beérkezők azonban gyakran a városi szegények amúgy is növekvő számát gyarapítják. „A városi szegénység széleskörű elterjedése jellemző a legtöbb afrikai országra, és elmondhatjuk, hogy a kontinens egyes térségeiben a városi népesség kétharmada illegális lakónegyedekben él” (Keserű, 2010: 63). Az informális telepek „általában nélkülöznek mindenféle alapellátást a vezetékes víztől, a szennyvízelvezetésen, csatornázáson át, a hulladékelszállításig. Ez jelentős és egyre fokozódó népegészségügyi problémákat eredményez, melyeknek hatása túlmutat a telephatárokon, mivel ezek a helyek olyan betegségek melegágyai lehetnek, melyek veszélyeztetik a tágabb közösség egészségét is (például tbc, kolera stb.)” (Czirják, 2015: 22). afrikai migrációs folyamatok | 245 Táblázat 1: Afrika leggyorsabban gyarapodó nagyvárosai és népességük alakulása 2020-ig város, ország Kairó, Egyiptom Lagosz, Nigéria Kinshasa, Kongói Demokratikus Köztársaság Abidjan, Elefántcsontpart Nairobi, Kenya Kano, Nigéria Dar es-Salaam, Tanzánia Luanda, Angola Addisz-Abeba, Etiópia Ouagadougou, Burkina faso lélekszám a közigazgatási határon1 belül élőkre nézve a legutolsó népszámlálás alapján (év) A UN WUP adatai alapján (2010) az agglomerációval együtt 2 A UN-Habitat előrejelzései alapján 2020-ban várható lélekszám 7,8 millió (2006) 11 millió 12,5 millió 10,5 millió 14,2 millió 5,5 millió (1998) 8,7 millió 12,8 millió 3,1 millió (2009) 3,5 millió 3,4 millió 4,5 millió 2,9 millió 3,9 millió 7,9 millió (2006) 4,2 millió (2001) 2,1 millió (2006) 4,1 millió 5,5, millió 5,2 millió 2,5 millió (2002) 3,3 millió 5,1 millió 1,5 millió (2006) 1,9 millió 3,5 millió 1,8 millió (2002) 2,7 millió (2007) 4,8 millió 7,1 millió A UN-Habitat 2010-es beszámolója és további ENSZ források, valamint a BBC News Africa cikke alapján összeállította a szerző. A táblázat megjelent: Tarrósy, 2012: 10. Sokan az informális gazdaságban tevékenykednek, és egyszerre több helyen ellenőrizetlen tevékenységekkel jutnak annyi pénzhez, ami az életben maradáshoz is alig elég. A szürke és fekete gazdasági részvétel létfeltétel az afrikai mindennapokban azok számára, akik munkanélküliek, vagy fizetésük kevés családjuk eltartására. Egyesek főállásuk mellett hétvégi pluszmunkát vállalnak lakónegyedükben, például ruhákat varrnak össze potom pénzért. Legtöbben azonban a városi mezőgazdaságot (urban agriculture) választják jövedelem-kiegészítésül, amivel a kvázi farmerek bevételhez jutnak, családjukat pedig minőségi(bb) és biztonságosabb élelemhez juttatják. A városi mezőgazdálkodásban kifejtett tevékenységek a növénytermesztéstől a faültetésen át az állattenyésztésig széles skálán variálódnak. Empirikus megfigyelések szerint a városi szegények túlélési stratégiái közül a városi mezőgazdasági termelés az egyik legéletképesebb (Dongus, 2001). Az erős modernizációs tendenciák ellenére Afrika még mindig elsősorban rurális jegyekkel jellemezhető kontinens. Az erőteljes városiasodást nagyobb részben nem a vidékiek városokba áramlása, hanem elsősorban az eredeti városi népesség számbeli növekedése okozza. Gyakran csupán „technikai urbanizáció” történik, amikor is városkörüli „peri-urbánus” területeket igazgatási úton városokhoz csatolnak, vagy 6 7 A közigazgatási terület definíciója természetesen különbözik az egyes országokban – így beszélhetünk tartományról, megyéről, régióról, stb. Egy adott városhoz egyéb közigazgatásilag értelmezhető egységek is kapcsolódhatnak. Különböző adatbázisok elég nagy szórást mutatnak a becsült teljes populációt illetően. Például néhány város esetében nagy különségekről szólnak a citypopulation.de 2010-es adatai: Kairónál több mint 15 millió főt, Johannesburg esetében 7,5 millió főt, Luanda esetében 3,1 millió főt jeleznek. (Ld. további adatok érdekében: http://en.wikipedia.org/wiki/List_of_metropolitan_areas_in_Africa) 246 | tarrósy istván egykori falvakat várossá vagy városrésszé minősítenek. Az ilyen igazgatási aktusok Afrika éves urbanizációs rátáját átlag 3,3 százalékra emelik. Ez teszi érthetővé, hogy az ENSZ 2050-ig szóló előrejelzése 60 százalékos városiasodási szintet prognosztizál (UN-Habitat, 2009-et hivatkozza Parnell–Walawege, 2014). Ábra 14: Afrika 20 legnagyobb lélekszámú városa (millió fő), 2010-ben és 2025-ben Forrás: http://blog.frontierstrategygroup.com afrikai migrációs folyamatok | 247 Ábra 15: Városi maszájok (maszaik) Dar es-Salaamban Forrás: Kalmár Lajos, 2006 További jellemző afrikai migrációs folyamatok Afrikai migrációját vizsgálva szembeötlik az országhatárok kérdése. A prekoloniális Afrika történetében „az embereknek és a javaknak az árucsere-forgalomhoz kötődő áramlása állandó elemnek tűnik, amit a régiók egymást kiegészítő jellege diktált. Ma az ilyen áramlásokat gyakran a határokat kikerülő egyéni életstratégiák vagy az illegális mobilitás »fekete piacának« nevezik” (Csizmadia, 2009: 52). Bár az 1960-as évektől a politikai függetlenség elnyerésével az új afrikai elitek az uti possidetis, azaz „amit birtokolok” elve alapján elfogadták a gyarmatosítóktól örökölt államhatárokat, a gyarmatosítás előtti állapotok egybefüggő területisége, a határok porózussága, könnyű átjárhatósága megmaradt. A félig vagy egészen nomád állattenyésztő népcsoportok 2016-ban sem azt kémlelik, hol tilos az aktuális államhatár átlépése, hanem az állataik és családjaik jóltartásához szükséges jó legelőket keresik.8 Az egykori gyarmatosítók által sok esetben vonalzóval meghúzott mesterséges államhatárok időszaka előtt a határokon átlépő migráció pl. Nyugat-Afrikában magától értetődő volt. Jóllehet számos biztonsági probléma, pl. a első könyvünk megjelenése idején (2014) is ezrek halálát okozó Ebola-járvány 9 nehezíti az átkelést egyes határszakaszokon, különösen az időszakos munkákat vállaló szezonális migránsok számára evidencia, 8 9 Érdemes felidézni egy akár bő száz évvel ezelőtti kelet-afrikai esetet, melyet Marsai Viktor dolgozott fel: megmutatkozik ugyanis az a mély történelmi gyökérrel rendelkező helyi logika, amely a legeltető nomád népcsoportok (mint szomszédos népek) egymáshoz és egymás területeihez való viszonyulását fejezi ki. Ld.: Marsai, 2014. Ld. a Póczik Szilveszter által írt fejezetben található infoboxot. 248 | tarrósy istván hogy a nagy afrikai rurális élettér területei közti vándorlás csupán egyfajta belső elmozdulás, alig foglalkoznak tehát az államhatárokon való átkelés jogi vonzataival. Ha határfolyó keresztezi útjukat, mint Gambia és Szenegál között az Atlanti-óceán közelében fekvő Kartong településnél, a halászatból és kagylóhalászatból élő családok természetesnek veszik, hogy a határon élnek. A kagylótelepen minden halásznak saját kupaca van kisméretű kagylókból (oyster), melyeknek a héját adja el nagy menynyiségben építkezésekhez. Van olyan vásárló, aki a háza előtti útba vagy járdába építi be a kagylóhéjat, mások szegélyt készítenek belőle, de a héjak között lapuló kagyló is – megfelelően megtisztítva – remek csemegének számít a helyi piacokon. Ábra 16: Kagylótelep a gambiai-szenegáli határon, Kartong Forrás: Kalmár Lajos, 2008 E csoportok életében meghatározó jelentőségű a törzsi és klánbeli szolidaritás, összefogás, kölcsönös segítség, a fiataloknak gondoskodás, az időseknek tisztelet jár, a nagycsaládok és faluközösségek számíthatnak egymás segítségére. A gyengélkedő állam sok országban képtelen megfelelő szolgáltatásokat nyújtani, nincs, vagy alig működik az egészségügy, nincs nyugdíjrendszer. Ez még inkább felértékeli a helyi, térségi, sőt, transznacionális közösségek összetartását. A vándorlással kapcsolatos döntések is közösségi szinten nyernek igazán értelmet, hiszen a döntést, bár azt az egyén hozza meg, egy egész közösség érzi sajátjának, és az egész közösségre is hat vissza. A migráns felelőssége, hogy a közösség javát is szolgálja, elsősorban a haza- afrikai migrációs folyamatok | 249 utalt pénztámogatásokkal. A hazautalások (remittances) mértéke több afrikai ország esetében az adott nemzet gazdaságának egészét tekintve is jelentős. A Nemzetközi Valutaalap adatai szerint (Barajas et al., 2010) vannak afrikai országok, például Nigéria, Sierra Leone, Togo, Szenegál, a Zöldfoki-szigetek, Gambia, Marokkó, Szudán, ahol a hazautalások a GDP arányában 5 és 11 százalék között mozogtak az elmúlt harminc évben. Bár a Nyugat-Európából, leginkább Franciaországból, Spanyolországból, Olaszországból és Belgiumból, az Egyesült Királyságból, illetve az észak-amerikai országokból Afrikába irányuló tranzakciók a teljes fejlődő világba érkező utalásoknak csupán nagyjából 15 százalékát teszik ki, a kivándoroltak jövedelmeinek hazaküldött részei összesítve sokszor kiemelkedő gazdasági hatást képviselnek. A kétezres évek elején a hazautalások nagyobb része Észak-Afrikába irányult az arab térségek fejlettebb pénzügyi szolgáltatásainak köszönhetően. Azóta a bankszektor délebbre is kiépült, messze fejlettebb, mint egy évtizede, így nagyobb pénzvolumen mozgatására képes a szubszaharai Afrikában is. Az arab térség országainak „nemzetközi pénzforgalmát egyértelműen a hazautalások dominálják”, hiszen a kivándorlók európai célországokban és gazdag, „olajállamokban” vállaltak munkát, bár az arab tavasz, ahogy a líbiai konfliktus is mutatta, sokaknak munkahelyük elvesztésével járt. Fekete-Afrika, melynek „világgazdasági és migrációs részesedése alacsony[abb], kevesebb átutalásban részesül” (Barajas et al., 2010). Bár az elvándoroltak hozzájárulásai nem hagyhatók figyelmen kívül az anyaországok gazdaságaiban, ezeket jelentős veszteség éri azzal, hogy a relatíve kisszámú képzett munkaerő elvándorol. A humán erőforrások és szellemi kapacitások veszteségei hosszabb távon is csak nehezen pótolhatóak, ami súlyos társadalmi és gazdasági gond lesz a későbbiekben. Cirkuláris migráció, agyelszívás, feminizáció A különböző formákat és jegyeket valamint igen kevert népességet felmutató afrikai migrációs körképen egymás mellett vonulnak menekültek, lakóhelyüket belföldön elhagyni kényszerülők, a globális munkaerő-piacon szerencsét próbálók, klímavándorok, elszipkázott értelmiségiek, „csempészett” fiatalkorúak és mások. Az Afrikában folyó migráció azonban egyre inkább kétirányú folyamat, ahogy az ázsiai betelepülők példáján láttuk, számos térsége a nemzetközi immigráció célpontja. Az afrikai migráció jelenlegi állása szerint azonban az „afrikai bevándorlók legnagyobb számban nem a fejlett világban, hanem Afrikában vannak” (Hettyey, 2011). „Az Afrikán belüli migráció a munkanélküliség csökkentését is elősegíti, hiszen az a bevándorló, akinek otthon nincs munkája (így nem adózik és fogyaszt), külföldön keresethez jut, fogyasztásával a befogadó ország gazdaságát pörgeti, hazautalásával az anyaországot támogatja” (Uo.). Egyre inkább mindennapi valóság a többirányú, illetve cirkuláris migráció, és nyilvánvaló hasznossága. A cirkularitás folyamatos visszatérést jelent a kibocsátó országba, onnan a vándorlók gyakran újabb desztinációk felé mozdulnak tovább. A célországok köre egyértelműen bővült, 250 | tarrósy istván ez a mai afrikai vándorlások egyik legfontosabb jellemzője. Az afrikai kormányok különösen a kvalifikált, főként magasan képzett munkavállalók, cirkuláris mozgását igyekeznek számos regionális együttműködés keretében elősegíteni, és a tudásbirtokosokat így saját gazdaságaik számára legalább részben „visszaszívni”. Több afrikai szervezet évek óta egy afrikai „agybank” létrehozásán dolgozik azzal a céllal, hogy Afrika képes legyen megtartani, egyes országaiban megfelelő ajánlatokkal helyzetbe hozni képzett intellektusait. Az egyik ilyen összefogás, a 2002-ben megalakított Digitális Afrikai Diaszpóra Hálózat (Digital Diaspora Network Africa) a képzett tudósok, orvosok, mérnökök, közgazdászok, IT-szakemberek megtartását, illetve általában az elvándorolt képzett munkaerő visszaszívását tűzte zászlajára. Maga az Afrikai Unió azzal a kéréssel fordult a világban élő afrikai diaszpórákhoz, hogy hathatós szerepvállalással segítsék a tudások és szakképzettségek visszaáramlását Afrikába. Ahogyan Adepoju (2004, 2008) elmondja, a hagyományosan férfiak által dominált migráció rohamléptékben alakul át. Amíg a múltban a nők otthon maradtak, megteremtve a hátteret ahhoz, hogy férjeik, bátyjaik jobb élet, vagy csak a túlélés reményében munkát találhassanak, addig ma már sok képzett afrikai nő vállalja az esetek többségében hosszú utakat, viszontagságokkal terhes mindennapokat, hátrahagyva férjeiket, hogy azok vigyázzák a családi otthont és neveljék a gyerekeket. „A női migráció viszonylag új jelensége” (Rédei, 2007: 276) „az afrikai nemi szerepek meghatározó változásához járul hozzá” (Adepoju, 2004, idézi Tarrósy, 2011a). A képzett afrikai ápolónővérek migrációja pontosan példázza ezt a jelenséget. Az 1990-es évek végétől látható felívelő tendencia a feminizációra irányította a nemzetközi vándorlást kutatók figyelmét. 1998 és 2007 között 2566 ápolónővér vándorolt Zimbabwéből az Egyesült Királyságba (Nursing and Midwifery Council, NMC, 2007). McGregor (2007) szerint azonban nagy valószínűséggel jóval többen dolgoznak nővérként a privát szektorban, de róluk az NMC-nek nincsenek regisztrált adatai. Yeboah és Mambo (2012) beszámolója szerint a betegápolók erősödő migrációja és kivándorklásuk földrajzi zónájának szélesedése négy okban leli magyarázatát: 1. Az Egyesült Királyság egészségügyi szektorában nővérhiány alakult ki, és a kormányzat által megfogalmazott politika ösztönzi a globális perifériákról származó képzett nők bevándorlását és munkavállalását, hiszen ebben a szektorban erős és folyamatos a kereslet irántuk); 2. Zimbabwében a helyi sanyarú gazdasági, társadalmi és politikai feltételek taszító hatást gyakorolnak a képzett nőkre; 3. A britek egykori gyarmati oktatási rendszerében a betegápolónak tanuló zimbabwei lányok a brittel kompatibilis standardokat és gyakorlatokat sajátítottak el, így diplomáik könnyen honosíthatóak az Egyesült Királyságban; 4. A folyamatos keresletet és utánpótlást a régtől fennálló brit szociális háló előnyei táplálják, ezek ugyanis a volt gyarmatról származó és az egészségügyben munkát vállaló afrikaiak vándorlási költségeit lényegesen csökkentik. afrikai migrációs folyamatok | 251 2 Az „elhanyagolt” diaszpóra: afrikaiak a volt keleti blokkban A Szovjetunió felbomlásáig tartó kétpólusú világ keleti blokkjának országaiban az 1960-as évektől emelkedő számban jelentek meg afrikaiak, akik állami ösztöndíjakat és továbbtanulási lehetőséget nyertek el jónevű egyetemeken. Diplomát szereztek, elsajátították a fogadó ország nyelvét, sokan családot alapítottak, mások hazatértek szülőföldjükre, és szinte kivétel nélkül egzisztenciát teremtettek. A Magyarországon tartózkodó afrikaiak nagy része is főként tanulmányi céllal érkezett hazánkba. 2013-ban a Központi Statisztikai Hivatal (KSH) szerint kevesebb mint 4000 legális afrikai bevándorló élt nálunk. Sokan aktívak vesznek részt civil szervezetek munkájában vagy kulturális egyesületekben, és hídszerepet töltenek be anyaországuk és választott hazájuk kultúrája és társadalma között. Rendszerint jól integrálódtak, jelentős mértékben járulnak hozzá választott hazájuk gazdasági teljesítményének növeléséhez is. Róluk igazából vajmi keveset tudunk, hiszen a nemzetközi migráció szakirodaloma roppant szerényen foglalkozott velük az elmúlt évtizedekben. Elhanyagoltnak tekinthetjük őket abból a megközelítésből is, hogy a többségi, befogadó társadalom – ugyan érzékeli őket – nem igazán vesz tudomást róluk, mint „hozzáadott értéket” képviselő, amúgy a gazdasághoz, de még inkább a sikeres külpolitikához hozzájárulni képes populációról. Különösen egy expanzív és pragmatikus külgazdasági politika számára jelenthet fontos kapcsot az afrikai diaszpóra az anyakontinensen vállalt szerepek definiálásában, illetve az egyes külügyi és külgazdasági akciók megvalósításában. Izgalmas, egyúttal hasznos kutatási területet jelöl ki tehát a volt keleti blokkban élő afrikaiak feltérképezése. Táblázat 2: Demográfiai változások és afrikaiak Magyarországon 2003 és 2013 között 2003 2004 2005 2006 2007 2008 2009 2010 2011 2012 2013 Népesség (millió fő) 10,174 10,116 10,097 10,076 10,066 10,045 10,030 10,014 9,985 9,931 Külföldiek (ezer fő) 115,88 130,1 142,15 154,43 166,03 174,69 184,36 197,8 206,9 143,36 141,36 Afrikaiak 1281 1455 1556 1800 1783 1913 1998 2513 2779 3284 3850 Forrás: Saját szerkesztés a KSH adatai alapján 9,908 252 | tarrósy istván 17. ábra: A Magyarországon élő afrikaiak számának változása 1995 és 2013 között Forrás: Saját szerkesztés a KSH adatai alapján Első afrikai származású parlamenti képviselők Lengyelországban „A lengyel társadalom befogadóképességéről, a kisebbségek iránt tanúsított nagyfokú nyitottságáról árulkodik az a tény, hogy egy kevesebb mint 5000 főt számláló afrikai közösségből bekerülhettem a parlament alsóházába, a Sejmbe,” nyilatkozza a 42 éves John Abraham Godson, aki 1999-ben tanulmányi céllal érkezett Nigériából. Ma már lengyel állampolgárként lengyel feleségével négy gyermeket nevelnek közösen. Rajta kívül van még egy afrikai származású tagja a törvényhozásnak: az 51 éves zambiai Killion Munyama, aki 1982-ben szintén tanulmányi céllal utazott az akkori kommunista Lengyelországba. 1994-ben már doktori fokozattal a kezében kezdte meg oktatói és tanácsadói tevékenységét – elsősorban EU-s pályázatokkal foglalkozik, illetve a poznani közgazdaságtudományi egyetemen tanít. (Ayieko, 2012) Godson, aki 2010 és 2015 között volt parlamenti képviselő (a legutóbbi választások alkalmával nem tudott mandátumhoz jutni), egy 2015 kora tavasszal készült interjúban azt hangsúlyozta a különböző kulturák együttélését firtató kérdés kapcsán, hogy nyitottságra van szükség mind az afrikai, mind az európai oldalon. „Nyitottnak kell lenni, maradni, de egyfajta okos módon. Ad hoc jellegűek a migrációs és integrációs politikák Európában. Sokkal okosabb, inteligensebb, holisztikusabb politikára van szüksége az EU-nak és benne nekünk is. Nem kérdés továbbá, hogy Európa és Afrika jövője – ahogyan a múltja és a jelene is – össze van kötve. Nekünk európaiaknak otthon Afrikában kell segítenünk a fejlődést, támogatni például az afrikai oktatási rendszereket, le- afrikai migrációs folyamatok | 253 hetőségeket, hogy a fiatalok otthon maradva megtalálhassák a számításaikat, családjaik jobban, jól élhessenek. [...] Afrika nem támogatást, segélyt igényel, hanem partnerséget, intelligens partnerséget, együttműködést. Okos, integrált európai politikák segíthetik azt is, hogy az afrikaiak munkát találjanak maguknak otthon, aztán majd turistaként látogassanak Európába.” (Tarrósy, 2015: 67-68). 18. ábra: John Abraham Godson weboldala Forrás: johngodson.pl/ Záró gondolatok Változó politikai konfigurációkat mutató világunk dinamikái egyfelől részben eredményei, másfelől okozói a nemzetközi migrációs folyamatok változásainak. A dinamikák a Globális Dél fejlődő országainak feltörekvő gazdaságaira, illetve a Globális Észak technológiailag és gazdaságilag fejlettebb országainak társadalmi, pénzügyi, demográfiai problémáira irányítják a figyelmet. Az Afrikához kötődő migrációs tendenciák – amellett, hogy általában egyre fontosabb referenciakeretet jelentenek a nemzetközi migráció jelenségeinek kutatásában – az afrikanisztikával foglalkozók számára is új ismeretek, összetettebb, interdiszciplináris megközelítések alkalmazását követelik meg. Annak ellenére, hogy az afrikai népek történelmében mindig jelen volt a vándorlás, és ezzel több tudósgeneráció behatóan foglalkozott, az Afrika-kutatók új generációjának képessé kell válnia arra, hogy túl tudjon látni az egyes afrikai országokon, térségeken belül zajló folyamatokon, hiszen ma az afrikai migrációnak is egyik fontos jellemzője a transznacionalitás. Ugyanakkor a nemzetközi relációk értelmezésekor éppen a népcsoportokhoz kapcsolódó, országokon, régiókon belüli jellegzetességek antropológiai, szociológiai, etnográfiai ismerete is nélkülözhetetlen. A módszertant tekintve pedig, ahogyan Alessandro Triulzi (2013: 55) hangsúlyozza, 254 | tarrósy istván ezen ismeretekre a résztvevők (migránsok) és a „szemtanúk” (fogadó társadalom tagjai) megszólaltatásával, véleményeik rögzítésével, lejegyzésével tehetünk szert. Interjúkra, megfigyelésekre, folyamatos párbeszédre van szükség. A fejezetben legelőször szót ejtettünk a transzatlanti rabszolga-kereskedelem generációkon átívelő történelmi örökségéről, amely a világban található legjelentősebb létszámú afrikai diaszpórák kialakulásához legelsőként járult hozzá. A világpolitikában az egyik legnagyobb izgalommal nyomon követett sino-afrikai kapcsolati dinamika kitüntetett dimenziójának tekinthető interkontinentális migrációt részletesebben vizsgáltuk, egyúttal jeleztük, hogy a volt keleti blokk országaiban élő afrikai közösségekről érdemes lenne többet tudnia akár a külpolitikákat meghatározó döntéshozóknak is. A legújabb kutatásokra utalva továbbá összefoglaltuk a 21. század első évtizedében tetten érhető afrikai migrációs folyamatokat, azok jellemzőit. Mindezek alapján világosan kirajzolódik, hogy a század során további figyelemre méltó politikai, gazdasági, társadalmi kérdések miatt érdemes közelebbről megismernünk a fekete kontinenshez kötődő migrációs folyamatokat. 1. 2. 3. 4. 5. 6. 7. 8. Melyek az afrikai migráció történeti távlatban meghatározó eseményei? A kényszerű elvándorlás esetében milyen „kényszereket” látunk Afrika-szerte? Magyarázza meg a 2000-es években tapasztalható kínai migrációt Afrikában! Mit jelent a „4–2–1 probléma” kifejezés? Értelmezze a migráció és az urbanizáció összefüggéseit Afrikában! Miért lényeges viszonyítási pont a „porózus határ” Afrikában a migrációs folyamatok értelmezése számára? Milyen jellemzői vannak a migráció feminizációjának Afrikában? Miért nevezhetjük a volt keleti blokk afrikai migráns közösségeit „elhanyagolt diaszpóráknak”? Ajánlott linkek az interneten afrikai migrációs folyamatok | 255 http://www.age-of-migration.com http://www.oecd.org/els/mig/imo2013.htm http://www.africaneconomicoutlook.org/theme/developing-technical-vocational-skills-inafrica/tvsd-in-specific-contexts/migration/ http://www.afdb.org/en/topics-and-sectors/initiatives-partnerships/migration-anddevelopment-initiative/afdb-migration-activities/ http://www.un.org/africarenewal/magazine/january-2006/african-migration-tensionssolutions http://allafrica.com/list/aans/post/af/cat/migration/pubkey/publisher:editorial:00010887. html http://www.economist.com/news/books-and-arts/21613162-mass-immigration-chinesepeople-africa-almost-entirely-driven-money Felhasznált irodalom Adepoju, Aderanti (2004): Changing Configurations of Migration in Africa. Migration Policy Institute, Washington, D.C., Elérés: http://www.migrationpolicy.org/article/changingconfigurations-migration-africa. (Letöltve: 2014.07.30.) Adepoju, Aderanti (2008): Migration in sub-Saharan Africa. Current African Issues 37. Nordiska Afrikainstitutet, Uppsala. Ayieko, Odindo (2012): The two blacks in the Polish parliament. Saturday Monitor, 2012.11.11. Elérés: http://www.monitor.co.ug/Magazines/PeoplePower/The-two-blacks-in-the-Polishparliament/-/689844/1616804/-/r0lo4l/-/index.html. (Letöltés ideje: 2014.10.04.) Barajas, Adolfo et al. (2010): The Global Financial Crisis and Workers’ Remittances to Africa: What’s the Damage?. IMF Working Paper, WP/10/24. Elérés: http://www.imf.org/external/ pubs/ft/wp/2010/wp1024.pdf. (Letöltve: 2014.07.25.) Búr, Gábor – Tarrósy, István (2011): Az afrikai vándorlás hátteréről és jellemzőiről. In. Tarrósy, István – Glied, Viktor – Keserű, Dávid (eds.): Új népvándorlás. Migráció a 21. Században Afrika és Európa között. Publikon Kiadó, Pécs. pp. 99–114. Czirják, Ráhel (2015): Urbanizációs válság? Nyomornegyed-probléma London és Nairobi példáján. Afrika Tanulmányok, Vol. 9., No. 3-4. pp. 11-38. Csizmadia, Sándor (2009): Az afrikai államhatároktól a határtalan Afrikáig. In. Csizmadia, Sándor – Tarrósy, István (eds.): Afrika ma. Tradíció, átalakulás, fejlődés. Publikon Kiadó, Pécs. pp. 51–74. Dongus, Stefan (2001): Urban Vegetable Production in Dar es Salaam (Tanzania) – GISsupported Analysis of Spatial Changes from 1992 to 1999. APT-Reports, No. 12. pp. 100–144. French, Howard (2014): China’s Second Continent. How a Million Migrants Are Building a New Empire in Africa. Vintage Books, New York. Henriksen, Jørgen et al. (ed.) (1995): Market orientation of small scale milk producers. Background and global issues. Proceedings of a Workshop. Sokoine University of Agriculture, Food and Agriculture Organisation of the UN, Rome. Hettyey, András (2011): Nem jutnak tovább Afrikánál az afrikaiak. Index, 2011.09.18. Elérés: http://index.hu/kulfold/2011/09/18/nepvandorlas_afrikaban/. (Letöltés ideje: 2014.07.28.) 256 | tarrósy istván Keserű, Dávid (2010): Fenntartható állapotok?! Az urbanizáció Afrikában. In. Tarrósy István (ed.): Fenntartható Afrika. Publikon Kiadó, Pécs. pp. 55–74. Lamphear, John (1993): Aspects of ’Becoming Turkana’: Interactions and Assimilation between Maa- and Ateker-Speakers. In. Spear, Thomas – Richard Waller (eds.): Being Maasai: Ethnicity and Identity in East Africa. Ohio University Press, Athens. pp. 87–104. Mariano Jr., Bernardo (2014): African Migration Trends: Key Facts and Figures. IOM AfricanEuropean Parliamentary Dialogue on Migration and Development. AWEPA Conference Talk, Midrand, South Africa, 3 October 2014. Elérés: http://www.awepa.org/wp-content/ uploads/2014/10/2-Oct-2014-Migration-trends-in-Africa-for-AWEPA-conference.pdf. (Letöltve: 2014.10.10.) Marsai, Viktor (2014): Egy marharablás és következményei Kelet-Afrikában. Afrika Tanulmányok, Vol. 8., No. 3. pp. 47-53. Park, Yoon Jung (2009): Chinese Migrants in Africa. SAIIA Occasional Paper, No. 24. Elérés: http://www.saiia.org.za/type/occasional-papers. (Letöltve: 2014.08.23.) Parnell, Susan – Ruwani Walawege (2014): Sub-Saharan African urbanisation and global environmental change. In. Parnell, Susan – Edgar Pieterse (eds.): Africa’s Urban Revolution. Zed Books, London. pp. 35–59. Patkós, Csaba (2011): A globális népesedés humánökológiája. Educatio Kht., Hallgatói Információs Központ, Budapest. Elérés: http://www.tankonyvtar.hu. (Letöltve: 2014.09.18.) Rédei, Mária (2007): Mozgásban a világ. A nemzetközi migráció földrajza. ELTE Eötvös Kiadó, Budapest. Régi, Tamás (2006): Nomádok között Kelet-Afrikában. Anthropolis, Budapest. Salát, Gergely (2012): Demográfiai folyamatok Kínában. Kommentár, 2012/1. Elérés: http:// kommentar.info.hu/iras/2012_1/demografiai_folyamatok_kinaban. (Letöltve: 2014.08.23.) Tarrósy, István (2011a): Afrikai migránsok a fejlett világban és Magyarországon. Migrációs trendek, integráció, tapasztalatok. OKRI Szemle, 2011/2, pp. 76–89. Tarrósy, István (2011b): Afrikai agyelszívás. A kérdéskör néhány mérvadó aspektusa. Afrika Tanulmányok, Vol. 5., különszám, pp. 46–55. Tarrósy, István (2012): Urbanizáció és fenntartható fejlődés Dar es Salaamban. Afrika Tanulmányok, Vol. 6., No. 2. pp. 4–21. Tarrósy, István (2014): Mozgásban lévő oroszlánok. Afrikaiak vándorúton. A Földgömb, Vol. 32., No. 285. pp. 88–91. Tarrósy, István (2014): African Immigrants in Hungary: Connection with the New National Foreign Policy. Society and Economy, Vol. 36., No. 2. pp. 285–305. Tarrósy, István (2015): John Abraham Godson, a lengyel Obama. Afrika Tanulmányok, Vol. 9., No. 2. pp. 65-69. Triulzi, Alessandro (2013): Listening and Archiving Migrant Voices: How It All Began. In. Engel, Ulf – Manuel João Ramos (eds.): African Dynamics in a Multipolar World. BRILL, Leiden – Boston. pp. 51–66. Van Moppes, David (2006): The African Migration Movement: Routes to Europe. Working papers Migration and Development series, Radboud University, Nijmegen. Wang, Huiyao (2014): Recent Trends in Migration Between China and Other Developing Countries. IOM Workshop presentation. Elérés: http://www.iom.int/files/live/sites/ iom/files/What-We-Do/idm/workshops/South-South-Migration-2014/South-SouthMigration-2014-Presentation-Huiyao-Wang.pdf. (Letöltve: 2014.10.01.) afrikai migrációs folyamatok | 257 Yeboah, Ian E. A. – Tatenda T. Mambo (2012): Geography of Globalized Nursing Markets: Zimbabwean Migrant Nurse Trajectory and Work Experience in the United Kingdom. In. Arthur, John A., Joseph Takougang, Thomas Owusu (eds.): Africans in Global Migration. In Search for Promised Lands. Lexington Books, Plymouth. pp. 135–160. További ajánlott irodalom Afrika Tanulmányok folyóirat 2011. Vol. 5., különszám Bondarenko, Dmitri M. et al. (2002): Postsocialism Meets Postcolonalism: African Migrants in the Russian Capital. Anthropological Journal of European Cultures, Vol. 18., No. 2. pp. 87–105. Castles, Stephen – Mark J. Miller (1998): The Age of Migration. International Population Movements in the Modern World. The Guildford Press, New York. Kane, Abdoulaye – Todd H. Leedy (eds.) (2013): African Migrations. Patterns and Perspectives. Indiana University Press, Bloomington and Indianapolis. Lumumba-Kasongo, Tukumbi (2011): Foreword on „African Migration: Understanding Trends and Traditions”. African and Asian Studies, Vol. 10., No. 1. pp. 1–5. Tarrósy, István (2013): Afrikai szafarin a tigris: Indo-afrikai kapcsolatok a „változó globális térben”. Biztonságpolitikai Szemle, Vol. 6., No. 1. pp. 1–17. Elérés: http://biztpol. corvinusembassy.com/jscripts/tiny_mce/spirit_docs/upload_31/bsz_vol_6.1.pdf. Zeleza, Paul T. (2002): Contemporary African Migrations in a Global Context. African Issues, Vol. 30., No. 1. pp. 9–14. Yehaw, Emmanuel – ’Dimeji Togunde (eds.) (2010): Across the Atlantic. African Immigrants in the United States Diaspora. Common Ground, Champaign, IL. Migrációs kihívások az Európai Unióban Glied Viktor – Keserű Dávid Absztrakt Az európai uniós bevándorlási politika alapelvét évtizedeken át a szolidaritás jellemezte, azonban a 20-21. század fordulóján felgyorsult és 2011-től fokozatosan felerősödő migrációs nyomás következtében a közösségen belül áthidalhatatlannak tűnő konfliktusok alakultak ki 2015-re. Mindez rányomja a bélyegét a szolidaritás eszméjére, és már-már veszélyezteti, illetve erősen feszegeti az Európai Unió egyik alappillérét, a személyek szabad mozgását, valamint a Schengeni Egyezmény jövőjét. A kérdés már nem az, hogy az EU-nak olyan közös, előremutató migrációs koncepciót kellene kidolgoznia, amely a tagállamok közötti kölcsönös szolidaritást és segítségnyújtást erősíti, valamint tompítja a bevándorlás és együttélés okozta kihívásokat, hanem az, hogy egyben marad-e a közösség. A tanulmány első fele a Nyugat-Európába irányuló migráció fél évszázados történetét, az EU-t érintő bevándorlási trendeket tárgyalja néhány tagállam példáján keresztül, a második része pedig a 21. század elején már kialakított és a tárgyalási fázisban lévő szakpolitikai nézeteket mutatja be. Abctract The principle of the European Union’s migration policy was characterized by solidarity for a long time, but by the turn of 20th–21st centuries as a consequence of the accelerated and amplified migration pressure the member states have been missing the common devotion, the fair burden and share of the costs of border control. It disparages the conception of solidarity and endangers one of the European Union’s fundamental rights, free movement of persons. Consequently, the EU should elaborate on a common and progressive migration concept, which enhances the solidarity between member states and reduces the effects of migration. The first part of the study gives an insight into some member states’ examples, and the second part talks about evolving policies. Kulcsszavak: Európai Unió, harmadik országbeli állampolgár, Stockholmi Program, regisztrált utas program, intelligens határellenőrzési csomag, migrációs irányelv, EU-elnökség Keywords: European Union, third-country national, Stockholm Programm, registered travelers programm, smart border management, migration directive, presidency of the EU 260 | glied viktor – keserű dávid Bevezetés Az Egyesült Nemzetek Szervezetének (ENSZ) adatai alapján1 a nemzetközi migránsok becsült száma a 2010-es évekre elérte a 220–240 millió főt, tehát a Föld népességének mintegy 3 százaléka él szülőhazáján kívül. Közülük ma már sokan az Európai Uniót (EU) választják lakóhelyüknek. Az EU egésze fontos bevándorlási célállomássá vált az elmúlt évtizedekben, holott a 20. századot megelőző évszázadokban – Franciaország kivételével – szinte mindegyik európai ország kibocsátó és nem befogadó volt. A fordulat a gyarmati rendszer 1950-es évek végétől kezdődött és az 1960-as években végbement felszámolásának következménye. Ekkor indult az Európába irányuló posztkoloniális migráció. Eleinte a dél- és nyugat-európai klasszikus gyarmattartó államok váltak érintetté, az egykori dél-délkelet-ázsiai, afrikai, karibi-térségi lakosok, akkori kifejezéssel élve a harmadik világ polgárai keresték boldogulásukat az Egyesült Királyságban, Franciaországban, Belgiumban és Hollandiában (Erdei–Tuka, 2011; IOM, 2010). A Földön zajló globális migráció mintegy 30 százaléka irányul csupán NyugatEurópa és Észak-Amerika, azaz a fejlett társadalmi, gazdasági térségek irányába. Az elmúlt két-három évtizedben a fejlődő országok között zajló migráció nagyságrendje is jelentősen és gyorsan növekedett, melyhez többek között a kétpólusú világ megszűnése, a megindult gyors fejlődés, új piacok megteremtése és a közlekedés forradalma is hozzájárult (Guibilaro, 1997). A második világháború végét követő három évtized gazdasági konjunktúrájának köszönhetően korábban nem tapasztalt mennyiségű bevándorló érkezett a nyugateurópai országokba. Az 1973-as olajárrobbanás utáni időszaktól kezdve azonban a bevándorláspolitika fokozatosan szigorodott nyugaton, igaz, tagállamonként eltérő mértékben és ütemben. A kilencvenes években a fejlődő világ és Kelet-Európa irányából érkező migrációs hullámai, 2001-ben az Egyesült Államokat ért terrortámadás és az Európai Unió 2004-es keleti bővítésének következtében újabb szigorítási folyamat vette kezdetét, melyre a 2008-ban kezdődött pénzügyi és gazdasági válság ugyancsak ráerősített. Az újabb és újabb kihívások azonban folyamatosan átírják a prioritásokat, a néhány éve Kelet felé nyitó nyugat-európai munkaerőpiacok szabályozott működtetésére irányuló erőfeszítések, az irányított bevándorlás kialakítására tett lépések ugyanis némiképp háttérbe szorultak az arab tavasz eseményei (2011) és a Közel-Keleten folyó polgárháborúk nyomán elindult menekültáradat (2014/2015) következtében. A nyolcvanas évek végéig is még természetes „falnak” számító földrajzi-domborzati akadályok, hegyek, hágók, folyók, vagy maga a Földközi-tenger a 1 Trends in International Migrant Stock: The 2008 Revision, United Nations, Department of Economic and Social Affairs, Population Division, 2009. p. 11. Elérés: http://www.un.org/esa/population/ publications/migration/UN_MigStock_2008.pdf (Letöltve: 2014.08.20.) Data Online: http://esa. un.org/migration/ (Letöltve: 2014.08.20.) migrációs kihívások az európai unióban | 261 kilencvenes évekre már nem okoztak megoldhatatlan problémát, melyet elsősorban az illegális utakon Európába eljutni vágyók használnak ki. A második világháborút követő időszakban több nyugat-európai ország is elismerte korábbi gyarmatainak lakóit saját állampolgáraiként, de legalábbis előnyben részesítette bevándorlásukat, hiszen az afrikai és ázsiai államok függetlenedését követően a kialakított politikai és személyes kapcsolatok továbbra is megmaradtak, az érkezők letelepedését pedig segítette, hogy ismerték a befogadó ország nyelvét, kultúráját és szokásait. Az 1950-es évek robbanásszerű gazdasági fellendülésének és Európa munkaerőéhségének köszönhetően megindult – kezdetben rotációs alapon – a vendégmunkások áradata, a munkaerőexportot jelentő migráció Nyugat-Európa irányába. Az első hullámok Észak-Afrika, a Közel-Kelet, Suriname és Dél-Ázsia (India, Pakisztán) térségéből Franciaország, az Egyesült Királyság, a Benelux-államok, majd később, más okokból a Német Szövetségi Köztársaság (NSZK), Ausztria, a hetvenes évek végétől pedig Olaszország, Spanyolország és Portugália felé. A volt gyarmattartók mellett újabb európai államok kapcsolódtak be a nemzetközi vándorlási folyamatokba, váltak kibocsátó vagy célországgá. Egyesek, mint az NSZK, Ausztria és a skandináv államok a munkaerőhiány leküzdésére kötöttek bilaterális egyezményeket, így váltak célországgá. E határozott idejű szerződések lejáratát követően a külföldi munkavállaló hazatérhetett, helyét pedig másvalaki vehette át. Mindezt felborította az említett 1973-as első olajválság, amely után az Európai Gazdasági Közösség (EGK) országai fokozatosan korlátozni kezdték a bevándorlást. Az „ideiglenes” jelleggel érkező vendégmunkások viszont tartós letelepedéssel válaszoltak a szigorodó nyugat-európai szabályozásra, majd a családegyesítés2 intézményére támaszkodva otthon maradt családtagjaikat is maguk után vitték, így végleges letelepültekké váltak. Gyermekeik, unokáik már Nyugat-Európában születtek és jogilag teljes jogú állampolgárokká váltak. Más volt azonban a társadalmi megítélésük… 2015 kora tavaszától kezdődően többszázezer fős migrációs hullám érte el a balkáni országokat és Magyarországot. A legkülönfélébb ázsiai és afrikai térségekből, de többségükben Szíriából, Irakból és Afganisztánból érkező migránsok Törökországon, Görögországon, Macedónián, Szerbián és Magyarországon keresztül vándoroltak Nyugat-Európa irányába. Az utakon tömött sorokban érkező emberek az Iszlám Állam és a Szíriában, valamint Irakban zajló véres konfliktusok elől menekülnek milliószámra a szomszédos országokba, majd onnan becslések szerint egy-másfél millióan3 indultak tovább Európa irányába, használva az embercsempészek által az elmúlt évtizedekben 2 3 A családegyesítés napjainkban is az egyik legnépszerűbb migrációs indok, a tartózkodási engedéllyel rendelkező bevándorlók 32 százaléka hivatkozik erre. Az adatok javarészt különböző szervezetek által felvett adatokat mutatnak, ezért eltérnek egymástól. 2015-ben a német EASY rendszerben (Erstverteilung von Asylbewerbern) 1 091 984 menedékkérőt regisztráltak, és az ENSZ is 1,1 millió menekültről ír – UNHCR http://www.unhcr.org/5683d0b56. html (2015. december 30.) 262 | glied viktor – keserű dávid kiépített, Balkánon keresztül vezető utakat. A kétezres években Európát érő migrációs nyomás – egészen 2014-ig – javarészt a dél-európai térségekben volt érzékelhető, a migránsok Afrikából tengeri útvonalon érkeztek. A Közép-Európában megjelenő migránsáradat azonban újabb kihívás elé állította a nemzeti és uniós szintű menekültügyi rendszereket. A közösségi menekültügyi és bevándorlási politika kritikus állapota, illetve a brüsszeli döntéshozatal nehézkessége is jelezte, hogy ez a rendkívül összetett probléma markánsan megosztja az európai társadalmakat, és olyan, mélyen feszülő kérdéseket érint, melyek kezelésére az európai politikáknak egyelőre nincs hatékony eszköze. A közösségi migrációs politika alapelvét sokáig a szolidaritás jellemezte, azonban a 20-21. század fordulóján felgyorsult, és felerősödött migrációs nyomás következtében a tagállamok számos esetben hiányolják a közös elköteleződést, a méltányos „teherviselést” és a határellenőrzésre fordított költségek megosztását. Mindez rányomja a bélyegét a szolidaritás eszméjére, és már-már veszélyezteti, illetve erősen feszegeti az Európai Unió egyik alappillérét, a személyek szabad mozgását. Az EU-nak már a kétezres évek folyamán olyan közös, előremutató migrációs koncepciót kellett volna kidolgoznia, mely a tagállamok közötti együttműködést erősíti és tompítja a bevándorlás okozta kihívásokat (Glied, 2016). Szakértők, politikusok azzal érveltek a közös bevándorláspolitika megteremtésével szemben, hogy a migráció kérdésköre elsősorban nemzetállami kompetencia kell legyen, mivel a bevándorlás földrajzi szempontból egyenetlenül oszlik el Európában, továbbá olyan eltérő társadalmi és gazdasági hatásai vannak, melyeket nem lehet közösségi politikákkal kezelni. Olyan komplex problémakör ez, amelyben a szociális, gazdasági, valamint biztonsági tényezők mellett szerepet kapnak a hagyományok, a társadalmi együttélés és a diplomácia alapkérdései, a szabályozás tehát maximum a harmadik országokból érkező migránsok belépésének jogi procedúráját érintheti, más szintet nem. A Schengeni Egyezmény alapján az Európai Unió területére történő belépéshez minden harmadik országból érkező személynek rendelkeznie kell hivatalos okmányokkal és vízummal (amennyiben más megállapodás nincs érvényben). Mindezek hiányában az illető nem engedhető be a közösség területére, kivéve, ha hivatalosan menekültstátuszért folyamodik (menedékkérő) és a kérelmét pozitívan bírálják el a hatóságok. Az elbírálás és a jogi procedúra a migráns regisztrációjával veszi kezdetét, melyet az EU azon országában kell kezdeményezni, ahol az illető a közösség területére lépett. Ez a hely a 2014-ben kibontakozó migránshullám kapcsán többségében Görögország volt, azonban a válságban lévő dél-európai állam nem volt képes eleget tenni ezen előírásnak, így többnyire Magyarországra, Ausztriára és Németországra hárult ez a feladat. A magyar hatóságok a BÁH (Bevándorlási és Állampolgársági Hivatal) statisztikái szerint augusztus 31-ig 132 ezer főt regisztráltak, de a rendőrség statisztikái szerint ennél jóval többen, közel 400 ezren léphették át az ideiglenes biztonsági határzár (kerítés) szeptemberi megépítéséig a magyar-szerb, a magyar-román és a magyarhorvát határt (Pap – Glied, 2016). A migráció kérdésköre – kiegészülve kapcsolódó migrációs kihívások az európai unióban | 263 témákkal – 2015 tavaszától kezdődően uralta az európai politikai kommunikáció terét. A nagypolitika, felismerve a gyors haszonszerzés lehetőségét, ügyesen pozícionálta a migránsválságot, és olyan további értelmezési síkokat rakott az egyébként is létezők mellé, melyek nyomán újra fellángolt a bevándorlásról és a terrorizmusról szóló vita. A felkészülés és a probléma hatékony kezelése helyett kommunikációs csata folyt, amely olyannyira hiszterizálta a közéletet mind hazai, mind európai szinten, hogy az valósággal maga alá gyűrte a racionális kezdeményezéseket és a korrekt párbeszédet. Ezt azért is kell kiemeljük, mert a migránsválságnak megnyugtató szakpolitikai megoldása jelen körülmények között nincs. Nem létezik olyan politikai döntés, amely valamilyen szempontból – akár emberiességi, méltányossági, akár politikai, vagy diplomáciai oldalról – ne sértene érdekeket és alapjogokat, nemzetközi jogi kérdéseket, vagy vallási alaptételeket. Ez egy olyan folyamat, amelyről nem tudjuk, hogy milyen mélységű, melyik fázisában vagyunk és megoldható-e egyáltalán. Különböző értelmezési síkokkal találkozunk, melyek a migrációt kiváltó tényezőket összemossák a célországokban lecsapódó biztonsági kockázatokkal, a külpolitikai célokat belpolitikai küzdelem részévé teszik, a hatékony válaszok helyett pedig újabb és újabb terméketlen vitákat szülnek. Ebben a párhuzamos valóságban csapnak össze a teológiai megközelítések a pragmatikus biztonságpolitikai kötelezettségekkel. Az európai közösség migrációs folyamatának áttekintése Tudatosan kialakított, irányított bevándorláspolitikáról a második világháború után beszélhetünk Európában. A második világégés olyan politikai átrendeződéseket hozott magával, melyeket kezelni kellett, gondoljunk csak az áttelepítésekre és a dekolonizációs folyamatra. Az Egyesült Királyság, Franciaország, Belgium és Hollandia visszatérő és gazdasági migránsokat fogadott korábbi gyarmatairól. A Német Szövetségi Köztársaságba német etnikumú bevándorlók (elüldözöttek, kitelepítettek) érkeztek Közép- és Kelet-Európából, valamint a Német Demokratikus Köztársaságból. Mintegy 14 millióra tehető azon személyek száma, akik 1945 után tervezetten, vagy kényszerből váltottak országot és telepedtek le egy akkor létező állam területén (Cseresnyés, 2005: 67). Ekkoriban még a legtöbb nyugat-európai ország negatív migrációs mérleggel rendelkezett, ugyanis ezekből a térségekből sokan vándoroltak ki, főként Észak-Amerikába, Kanadába és Ausztráliába, valamint a zsidó származású emberek, a haláltáborok túlélői és leszármazottaik az 1948-ban alapított Izrael Államba (Salt, 2001). A gazdasági fejlettségben meglévő különbségek a migráció kapcsán is kiütköztek az északi és déli periférián lévő területek, valamint a centrumban található, gazdaságilag fejlettebb országok között. Amíg az 1970-es évekig a déli és északi periféria országai munkaerejének egy része is nyugaton keresett boldogulást, a nyolcvanas évekre már maguk is a migráció célországaivá váltak. A munkaerő-piacon jelentkező hiány, mely az 1950-es évek második felében és az 1960-as években tapasztalt, gép- 264 | glied viktor – keserű dávid iparra, nehéziparra, építőiparra alapozott, gyors gazdasági fellendülésből fakadt, több nyugat-európai államot arra késztetett, hogy bevándorlókat toborozzanak munkaerőpiacaik feltöltésére. A toborzások hátterében annak felismerése állt, hogy a háború után a nyugat-európai országok népességnövekedése nem tudott lépést tartani a gazdasági fejlődés ütemével, így terjedt el az 1960-as években a korlátlan munkaerő ellátásra építő gazdasági növekedés elmélet, amely alapján a nyugat-európai országok munkaerőpiacaikra külföldi munkásokat alkalmaztak, akik befogadását és tartózkodását funkcionálisan a gazdasági teljesítménytől tették függővé, magyarán: ideiglenesnek szánták. Ennek következtében nagymértékű volt a Nyugat-Európába tartó munkaerő-vándorlás, mely mind a túlnépesedés jeleit mutató származási országok, mind a munkaerőhiánnyal küzdő befogadó országok számára kielégítő volt. A hatvanas-hetvenes években nagyszámú dél-európai – olasz, spanyol, jugoszláv (szerb, bosnyák, horvát stb.) – munkás választotta Nyugat-Európát, elsősorban a Benelux-államokat és az NSZK-t a jobb élet reményében. Közülük sokan a nyolcvanas évek közepétől hazatértek és végleg, vagy időlegesen – fél évet itt, fél évet ott éltek és dolgoztak – letelepedtek. A volt Jugoszláviában (elsősorban Bosznia területén) a hazatérők, visszatelepülők jobb életszínvonala komoly társadalmi feszültségeket okozott az otthon élők és a nyugati autókkal a házaik előtt parkoló „külföldiek” között. Az NSZK-ban a vendégmunkás programot bilaterális megállapodások alkalmazásával vezették be, melyeket Olaszországgal, Spanyolországgal, Görögországgal, Törökországgal, Marokkóval, Portugáliával, Tunéziával és Jugoszláviával kötöttek. Az NSZK-hoz hasonlóan más gazdaságilag feltörekvő országok is (Ausztria, Belgium, Franciaország, Hollandia, Svájc, Svédország) képzetlen munkások toborzásába kezdtek Dél-Európából. A másik oldalon pedig Írország, Görögország, Olaszország, Spanyolország, valamint Portugália jelentős mennyiségű állampolgárukat vesztették el a gazdasági kivándorlás következtében. Az 1960-as évektől a bevándorlók aránya meghaladta a kivándorlók arányát több nyugat-európai országban: Ausztriában, Dániában, Hollandiában, valamint Norvégiában. A migrációs háló Európa északi és déli része között ötmillió migránst eredményezett 1955 és 1973 között. Azonban amint ezek az államok szembesültek a recesszió fenyegetésével az első olajválság idején, az aktív toborzás véget ért egész Európában (Koller, 2011). Az 1950-1960-as évek gazdasági szerkezetváltása következtében a szolgáltatási szektor közel duplájára nőtt, míg a mezőgazdasági és ipari szektor fokozatosan zsugorodott. Ez az átalakulás hamarosan megjelent a társadalmi berendezkedésben is, hiszen Nyugat-Európa fogyasztói társadalommá vált, államai pedig jóléti államokká alakultak át megnövekedett szociális kiadásokkal. A nyugat-európai gazdaságok költséges fejlesztései és az életszínvonal ugrásszerű növekedése nagymértékben megnövelte az energia és nyersanyag iránti igényeket és felemelt azok árait. A jóléthez hozzászokott dolgozók szakszervezeteik révén magasabb béreket és juttatásokat harcoltak ki maguknak, amit a vállalkozók áremelésekkel kompenzáltak. Megindult migrációs kihívások az európai unióban | 265 egy úgynevezett bér-ár spirál, az infláció fokozatosan emelkedett, a folyamat pedig egyre mélyebb társadalmi különbségeket hozott létre, melyek majd a nyolcvanas évek neoliberális gazdaságpolitikájának költségvetési megszorításai idején éreztették igazán majd hatásukat. Ilyen helyzetben érték Nyugat-Európát a közel-keleti olajtermelő országok által 1973-ban bejelentett intézkedések, melyek következtében a kitermelés, így a világpiacra kerülő nyersolaj mennyisége is csökkent, az árak pedig az addigiak duplájára nőttek. A „korlátlan energia” korszaka szinte egy csapásra véget ért és olyan mértékű technikai forradalom kezdődött, mely a mai napig tart. A hosszan elhúzódó válság strukturális reformokat eredményezett a gazdaságban, hiszen a régi technikán alapuló, magas exportot hozó szektorok hanyatlását hozta magával. Megkezdődött a fizikai munkán alapuló szektorok leépítése, csökkent a nagyipari termelés, bezártak a bányák, leépültek a nyersanyagokat feldolgozó iparágak. A munkahelyek tömeges megszűnése komoly társadalmi feszültségeket okozott, az Egyesült Királyságban, Franciaországban és az NSZK-ban állandósultak a tüntetések, a politika pedig frontális támadást intézett a szakszervezetek letörése érdekében. A munka nélkül maradt fiatalok ezrével áramoltak az egyre nagyobb városokba és a tercier, vagy harmadik szektorban (szolgáltatóipar, vendéglátóipar, bankszektor, kereskedelem stb.) próbáltak meg elhelyezkedni. A nyolcvanas évek elejétől ezen szektor is erőteljesen differenciálódni kezdett, a magas hozzáadott értéket képviselő és a fizikai erőre alapozott, mechanikus munkák mentén. Míg az európai munkavállalók elsősorban az előbbi, a bevándorlók az utóbbi állásokat kapták és később már ezt is keresték. Az olajválság hatására 1973 után a bevándorláspolitikák a korábbi toborzó országokban egyre szigorúbbakká váltak. Legfontosabb intézkedésként a korábbi külföldi munkaerő-toborzási formákat megszüntették, melyek ekkorra már kiterjedtek az egész mediterrán régióra. Annak ellenére, hogy a vendégmunkás programokat meghatározott időtartamra tervezték, a bevándorlók jelentős részénél visszavándorlásra késztetésük kudarcba fulladt. Nemcsak hogy nem tértek vissza hazájukba, de a származási országok folytatták a vízumkiadást a gazdasági bevándorlók családtagjai (házastárs, kiskorú gyermekek) számára. Így az 1973 és 1988 közötti időszakot a családegyesítés jellemezte. A ciklikusan jelentkező gazdasági lassulás, vagy visszaesés hatására a munkanélküliség a befogadó társadalomban is újra megjelent, így a főként ipari és szolgáltató szektorban dolgozó bevándorlók immáron konkurenciát jelentettek az „őslakosok” számára. A bevándorlók, egyre nagyobb létszámuknál fogva növekvő társadalmi feszültségeket eredményeztek, melyek a kulturális konfliktusokban nyilvánultak meg leglátványosabban, azonban a munkahelyekért folytatott versenyhelyzet, nyelvi megértésből származó súrlódások, valamint a szociális ellátórendszer megterheltsége erősebben élezték a konfliktusokat. Felerősödött az idegengyűlölet, a rasszizmus, megjelentek a szélsőséges, nacionalista pártok második hulláma, amely a bevándorlást és a bevándorlókat tekintette a legfőbb problémának. A városok peremkerületeiben hatalmas bevándorló közösségek alakultak ki, akik 266 | glied viktor – keserű dávid hozták magukkal nyelvüket, szokásaikat, hagyományaikat és immáron tudatosan kerülték az asszimiláció nyújtotta lehetőségeket (Zolberg, 2001: 49). Az egyre szélesebb körben megjelenő, idegellenes hangulatot tovább fokozta, hogy az 1970-es évek közepén nagy bevándorló hullám érkezett Indokínából, NyugatAfrikából és Dél-Afrikából észak-amerikai és nyugat-európai célpontokra. Ezt később további hullámok követték Srí Lankáról, Libanonból, Szudánból, Csádból, Ugandából, Közép-Amerikából és Afganisztánból. Az évtized végére a Nyugat-Európába érkező külföldi állampolgárok száma megduplázódott és elérte a 19 milliót (Cseresnyés, 2011). 1988-tól, a hidegháborús enyhülés következtében a Nyugat-Európába történő bevándorlás iránya és összetétele is megváltozott. Az észak-déli irányok változatlanul megmaradtak, de egyre inkább a kelet-nyugati vándorlási irány lett mértékadó, valamint eleinte jobbára menekültáradat, később, a keleti-európai szocialista rendszerek bukását követően munkaerő-áramlás jellemezte. A kelet-nyugati vándorlás egy jelentős részét német nemzetiségűek tették ki, akik célállomása a Német Szövetségi Köztársaság volt. Ez az 1956-os magyar események (mintegy 200 magyar kivándorló két hónap alatt), az 1968-as prágai tavaszt és az 1980-81-es lengyel szükségállapot bevezetését követően a legnagyobb menekülthullámnak számított Nyugat-Európa irányába. 1987-ben 190 ezer menekültet és menedékkérőt regisztrált Európában az ENSZ Menekült Bizottsága, ami 700 ezerre nőtt 1992-ig. Ezt a magas számot a vasfüggöny 1990-es leomlásával, a délszláv-háború kitörésével és a közel-keleti és afrikai fegyveres incidensek számának szaporodásával magyarázhatjuk. Az előbbieket ki kell egészíteni azzal, hogy az 1985-ben életbe léptetett Schengeni Egyezmény is hozzájárult a tömeges Nyugat-Európába vándorláshoz, elsősorban illegális úton. A kilencvenes évek új kihívásokat jelentett a nyugat-európai országok számára. Míg a volt szocialista országok elsősorban tranzitországként, és nem célországként funkcionáltak a migránsok számára, és egyfajta ugródeszkát képeztek a nyugat felé, addig a centrum országaiban egyre nagyobb problémát okozott a milliósra duzzadt bevándorló közösségekre irányuló politikák kialakítása és a különböző szakpolitikák összehangolása. A döntéshozók ekkor még úgy tekintettek a bevándorlókra, mint akik nyitottak az integrációra, alkotó részei a befogadó társadalmaknak. Ez javarészt így is volt, sok bevándorló ekkorra már teljes mértékben asszimilálódott a helyi társadalmakba, már a befogadó országban született, tökéletesen ismerte a nyelvet, beházasodott nyugat-európai családokba és eltávolodott szülei, nagyszülei kultúrájától. A másod- és harmadgenerációs bevándorló családok gyermekei közül azonban sokan újra felfedezték szüleik hagyományát, felelevenítették vallási szokásaikat, egyre gyakrabban látogattak „haza”, a Közel-Keleten, Törökországban, vagy Afrikában lakó rokonaikhoz. A gazdasági válságok hatására egész városnegyedek gettósodtak Európa-szerte, ez pedig nagymértékben a bevándorlók lakta városrészeket érintette. 1992-re már néhány európai állam felismerte, hogy szigorítania kell bevándorláspolitikáján. A német szövetségi parlament például megváltoztatta az alkotmány migrációs kihívások az európai unióban | 267 vonatkozó fejezetét, hogy megfékezhesse a migránsáradatot. Ez a változás lehetővé tette, hogy visszaküldjék azokat az érkezőket, akik az Európai Unió valamelyik tagállamából vagy valamelyik biztonságos harmadik államból érkeztek a már újra egységes Németországba és menekültstátuszért folyamodtak. A szigorúbb bevándorláspolitikáknak köszönhetően a bevándorlók számának növekedése rövid időre mérséklődött az európai országokban 1992 után. A délszláv-háború végeztével, azaz 1995 után a menekültek száma nagymértékben visszaesett. Az Egyesült Királyságban a menekülthullám szintén leapadt a menekülteknek járó jóléti szolgáltatások megszigorításának köszönhetően. A legtöbb európai állam azonban nem hozott több megszorító intézkedést, így Svédország, Dánia, Hollandia, az Egyesült Királyság és Svájc továbbra is nagyszámú menekültet fogadott. Míg a menekültek száma némiképpen csökkent, a legális és illegális migránsok száma összességében folyamatosan emelkedett. A korábbi évtizedek nagyszámú családegyesítései tovább növelték a külföldi népesség arányát, aminek következtében a régi gyarmati hatalmak igyekeztek rendezni (főként szigorítani) állampolgársági kapcsolataikat. Franciaország például nagyobbrészt megvonta az állampolgárságot a tengerentúli tartományok lakosaitól, az Egyesült Királyság viszont bonyolult, többfokozatos jogosultságokat engedélyezett az országban történő letelepedésre. De emellett emelkedett a többi nyugat-európai ország irányába kibocsátó országok száma, kibővítve a korábbi, hagyományos vándorlási útvonalakat (Zimmermann, 2005). Több nyugat-európai hatalom is politikai egyezkedésekbe kezdett a nagy kibocsátó térségek korántsem demokratikus vezetőivel, melynek általában igen egyszerű egyezség lett a vége: gazdasági fejlesztések és támogatások a migráció mérséklése érdekében. Az 1980-as évek végén, valamint az 1990-es évek elején a migrációs mérleg pozitívba lendült át néhány korábbi kibocsátó országban mint Finnország, Írország, később pedig Görögország, Olaszország, Spanyolország, valamint Portugália. Korábban ezekből az országokból vendégmunkások vándoroltak a nyugat-európai országokba, az 1973-as válság után azonban – mint már említettük – megváltoztak migrációs mintáik. Az első bevándorlási hullámmal akkor szembesültek, mikor az észak-európai országokban megszűnt a toborzás az 1970-es évek elején. A vendégmunkások hazatértek a Benelux-államokból, Franciaországból, az NSZK-ból és más nyugati országokból. Olaszországban és Spanyolországban ekkor a bevándorlás többnyire az északról érkező visszavándorlást jelentette. Írországban viszont ez a folyamat a gyors gazdasági fellendülés hatására alakult ki, mely ekkor az országot jellemezte. Az 1970-es évek vége óta ezeknek az országoknak újfajta bevándorlással kellett szembenézniük, mely már nem saját nemzetiségűeket tartalmazott, Olaszországba és Spanyolországba nagyszámú bevándorló érkezett az Európai Unión kívülről: KözépKelet-Európából, a Balkánról, Afrikából és Latin-Amerikából. Írországban a külföldi népesség többnyire az Egyesült Királyságból, Indiából, Pakisztánból, Brazíliából, a csendes-óceáni térségből, valamint Dél-Afrikából származott. 268 | glied viktor – keserű dávid Minthogy Dél-Európában a befogadó ország lakosaival nem azonos nemzetiségűek bevándorlása korábban nem volt jellemző, a bevándorlást kézben tartó intézményi mechanizmusok ekkorra még nem fejlődtek ki rendesen. A bevándorlás politikai szabályozását a többi EU tagállamtól vették át és alkalmazták a bevándorlás kézben tartására, különösen a menekültáradatok esetében. Általánosan a bevándorláspolitikák Olaszországban és Spanyolországban a törvényes belépések arányának növeléséhez, a további illegális bevándorlás megfékezéséhez és a korábban illegálisan letelepedett munkások legalizálásához vezettek. 2005-ben Spanyolországban három hónapos amnesztiát hirdettek a körülbelül hétszázezer illegális bevándorló számára, akik többségében Latin-Amerikából és Észak-Afrikából érkeztek. Azok, akik teljesítették a minimális feltételeket (minimum hat hónapos ott-tartózkodás és munkavállalási engedély az ország területén), törvényes státust nyertek (a családegyesítés lehetőségével), míg a többieknek el kellett hagyniuk az országot. Írországban a bevándorláspolitika viszont csak a menekültáradat kézben tartására koncentrált, melynek eredményeként egy átlátható menedékkérő rendszert építettek ki az országban. Végül nagy szerepe volt az egyre szigorodó nyugat-európai bevándorláspolitikáknak és a schengeni övezet bevezetésének az illegális bevándorlás megerősödésében, hiszen a beutazáshoz engedéllyel nem rendelkezőket kevésbé tartotta vissza attól, hogy ezekbe az országokba akarjanak migrálni. Csupán más, tiltott eszközöket használva igyekeztek eljutni Nyugat- és Dél-Európába. A legjelentősebb embercsempész útvonalak Afrikából, Kelet-Európából, a Balkánról, valamint Ázsiából indulnak ki. Az embercsempész útvonalak közül viszont akadtak közép-európai kiindulópontok is, különösen a délszláv-háborút követően a volt Jugoszlávia területéről és Albániából, illetve manapság Koszovóból. 1999 óta a bevándorláspolitikák középpontjában a gazdasági és demográfiai megfontolások állnak. Az Eurostat jelentései alapján az Unió népességnövekedésének közel négyötödét a nettó migráció teszi ki (Eurostat Report, 2007: 61). Ám a bevándorlás földrajzi szempontból rendkívül egyenetlen. Amíg pl. az Egyesült Királyság, Franciaország, Spanyolország, Olaszország és Írország rengeteg bevándorlót fogad, addig Lengyelországban, Magyarországon, Romániában és a Balti államokban negatív a migrációs mérleg. Franciaország, Dánia és Svédország bevándorlásának több mint felét a családegyesítés teszi ki. Az európai társadalmak nagy része elöregedőben, ami egyrészről a nyugdíjrendszerek radikális újragondolását, másrészről a bevándorlókhoz való viszony újabb megközelítését vonja maga után. A nyugat-európai jóléti államok erős szociális rendszerei a visszájára sültek el a korábbi átgondolatlan munkaerőszerzési bevándorláspolitikák következtében (Zolberg, 2001, 45). A gazdasági és társadalmi feszültségek és világpolitikai változások fokozatos szigorításokhoz, a bevándorlókkal kapcsolatos szabályozás „felkeményedéséhez” vezettek. Míg korábban a multikulturalizmus általánosan elfogadott és politikailag mérvadó minta volt a fogadó és bevándorló társadalom együttélésének leírásához, addig a ké- migrációs kihívások az európai unióban | 269 tezres évek végétől erősödtek azon megállapítások, miszerint ez az együttélési forma megbukott. 2011-ben Angela Merkel német kancellár és David Cameron brit miniszterelnök is azon meggyőződésének adott hangot, miszerint az egymás értékeinek, hagyományainak, vallásának tiszteletben tartására épülő multikulturalizmus elve nem volt képes megteremteni egy „demokrácia-központú” közös identitást, és hozzájárult a szegregált közösségek kialakulásához, amelyek a bűnözés és a szélsőséges, deviáns viselkedési formák melegágyai. A társadalmi együttélésről szóló vita a 2004-es madridi merénylettel, a 2005-ös franciaországi zavargásokkal, a londoni terrortámadással és a 2011-es angliai zavargásokkal párhuzamosan élesedett ki. Bár a politikai korrektség jegyében vezető politikusok ezt nyíltan nem mondták ki, de a „békés egymás mellett élés”-elmélet válsága arra vezethető vissza, hogy az 1990-es években megnőtt a nyugat-európai bevándorlók és bevándorló háttérrel rendelkező állampolgárok száma, és a legnagyobb részük iszlám vallású volt. Az ezen bevándorló közösségekben élő elszigetelt kultúrák, munkanélküli, talajt vesztett fiatalok körében egyre szélesebb körben terjedt az európai-keresztény kultúra (és valljuk be, a fogyasztói társadalom) elutasítottsága és az olyan radikális eszmék terjedése, melyek komoly biztonsági kockázatokat rejtenek magukban. A multikulturalizmus tehát egybehangzó vélemények szerint megbukott, más integrációs-politikai szervező elv azonban nem került kidolgozásra és elfogadásra. Ez pedig tovább mélyíti azt a társadalmi válságot, amely gazdasági recesszió esetén komoly konfliktusokban ölt(het) testet. Nem kétséges, hogy az európai társadalmak fokozatosan elöregszenek, szükség van tehát bevándorlókra, mind gazdasági, mind társadalmi értelemben. A jelenlegi demográfiai problémát már nem lehet az 1950-es és 1960-as évekhez hasonló módon megoldani. A befogadó társadalmak tűrőképessége szűkült a kulturális és gazdasági feszültségekből táplálkozó, csoportok között élesedő ellentétek miatt. Így megnövekedett a politikai pártok körében is a bevándorlásellenes retorika, mint Franciaországban a Nemzeti Front, Németországban a Nemzeti Demokrata Párt, Svédországban a Svéd Demokraták, vagy Svájcban a Svájci Néppárt esetében. Elsőként a szélsőséges jobboldali pártokra volt jellemző, de ma már a nagyobb pártok programjában is jelentős szerepet foglalnak el a bevándorlást szigorító programjavaslatok és azt láthatjuk, hogy a szélsőséges, harmadik hullámos jobboldali pártok egyre nagyobb teret nyernek olyan országokban is – mint pl. Hollandia és Dánia –, ahol addig ez nem volt elképzelhető. Az Európai Unió tagországai számára is egyre sürgetőbbé válik az egységes bevándorláspolitika megalkotása és a szigorodó bevándorlási törvények összehangolása. A kilencvenes években történt politikai változások, a közlekedésben és távközlésben végbement forradalom, továbbá a földrajzi elérhetőség nagymértékben befolyásolta a nyugati országokba átirányuló migránsok számát. A fizikai akadályok, mint kerítések és falak, csak ideig-óráig tudják feltartóztatni az EU-ba tartókat. A fokozatosan szigorodó bevándorlási szabályozások és a közösségi szinten megjelenő, 270 | glied viktor – keserű dávid migrációval kapcsolatos programok már éreztetik hatásukat, ugyanakkor az integrációt elősegítő intézkedések hatékonysága erősen megkérdőjelezhető. Németország széles skálájú belépés előtti szigorító eljárásokat vezetett be (vízum ellenőrzés, a szállító szankcionálása, repülés előtti ellenőrzés a származási vagy tranzit országban) és toloncegyezményt írt alá Romániával és Bulgáriával, amivel a menedékkérők hazatérését kívánta előmozdítani. Ezek az eszközök és a politikai változások a származási országokban jelentősen csökkentették a menekültek és menedékkérők számát. Hollandia bevándorlási hullámának intenzitását is befolyásolta a délszláv-konfliktus, valamint az Irak és Irán között dúló háború 1980 és 1988 között, majd később az 1991-es I. és a 2003ban kezdődött II. Öböl-háború, de ugyanolyan hangsúlyos szerepet kapott alakításában a németországi szigorú intézkedések bevezetése is. Jó példa az unilaterális menedékpolitika bukására az 1992-es német alkotmánymódosítás, melynek eredményeként a menedékkérők más, liberálisabb politikájú országokba vették az irányt. A német alkotmánymódosítás azért lehetett olyan drámai hatással a Hollandiába irányuló menedékkérők hullámára, mivel a holland kormány a korábbi, Szomáliából, Srí Lankáról és Iránból érkező menedékkérőkre alkalmazott megengedőbb menedékpolitikát nem szigorította meg, sőt lehetővé tette sajátos civil szervezésű menedék és regisztrációs központok felállítását, melyek részben kikerültek ellenőrzése alól. Hasonló következményeket tapasztalhatunk a skandináv államokban, 1993-ban Dánia és Svédország vízumkényszert vezetett be a bosnyák származásúakkal szemben, ami a Norvégiába irányuló bosznia-hercegovinai menekültek számának drasztikus emelkedéséhez vezetett. Az Egyesült Királyság elszigetelt földrajzi elhelyezkedésének és a multilaterális egyezményekből való kimaradásának eredményeként, ami izolációs politikájából fakadt, eltérő bevándorlási problémákkal kellett szembesülnie, mint a többi államnak, de nem tudta kivédeni a többi tagállam bevándorlás politikájából adódó következményeket. Ezen felül, bár az első számottevő eszközt, a menedékkérő és bevándorlási fellebbezésről szóló törvényt már 1993-ban életbe léptették, az olyan fellebbezési lehetőségeket tartalmazott, amely lehetővé tette a menedékstátuszhoz folyamodók számára, hogy az eljárás alatt akár öt évig élhessenek az országban. Ez a törvény egyáltalán nem csökkentette a menedékkérők számát, mivel sokkal liberálisabb volt más tagállamok törvényeivel összehasonlítva (Koller, 2011). Az a tapasztalat, hogy a bevándorlók, eltérő mértékben ugyan, de mindig alkalmazkodnak a változó körülményekhez. Az összehangolt bevándorlási és menedékpolitikát sürgetők ezt az érvet hozzák fel véleményük alátámasztására. Ugyanakkor el kell mondani, hogy ezen a területen rendkívül nehéz egységes közösségi szabályozást megteremteni, hiszen a migrációs nyomás, a földrajzi fekvés, a jogi szabályozás, a politikai és társadalmi attitűdök, a pártrendszer és sok más tényező befolyásolja azt. Tapasztalhattuk az egységes gondolkodás teljes hiányát a 2015-ös migránsválság kapcsán is. migrációs kihívások az európai unióban | 271 A 2015-ben indult migránsválság EU-s kezelése A 2015. április 19-i, Földközi-tengeren történt, több száz észak-afrikai migráns halálát okozó katasztrófát követően az Európai Bizottság menekültügyi szükséghelyzetet hirdetett, melynek fókuszában az állt, hogy minden uniós tagállamnak ki kell vennie a részét a menekültáradat kezeléséből. Itt került először szóba az áthelyezési kvóta konkrét számokkal. Összesen hatvanezer menedékkérőt osztottak volna szét az EU-s tagországok között úgy, hogy figyelembe vették a befogadó ország GDP-jét, a lakosságszámot és a munkanélküliség nagyságát. A kvóta csak azokat, a legális úton, Szíriából és Eritreából érkező menedékkérőket érintette volna, akik Görögországba és Olaszországba érkeztek. További húszezer menedékkérő betelepítését javasolta a Bizottság Törökországból, Jordániából és Libanonból. Első körben a projekt költségvetését 50 millió euróban állapították meg. Hogy mennyire nem volt reális az EB helyzetértékelése, azt az is mutatja, hogy a polgárháború és egyéb véres konfliktusok sújtotta térségek szomszédos államaiban összesen közel hatmillió menekült zsúfolódott össze menekülttáborokban és egyhatoduk indult meg Európa felé a balkáni útvonalon, továbbá csak 2014-ben 625 ezer menedékkérelmet adtak be az EU-s tagországok valamelyikében. A 2015. június 25-26-án tartott EU-csúcson fontos döntések születtek a migrációs nyomás kezelésének terén, azonban Donald Tusk és Angela Merkel a kvóta érvényesítésében látták a megoldás kulcsát – melyet a belügyminiszterek tanácsa minősített többséggel szeptember 22-én el is fogadott –, holott az probléma már bőven túlnőtt néhány tízezer menedékkérő elhelyezésén. A következő pontokról4 tárgyaltak az állam- és kormányfők: • a menekülés okainak kezelése (konfliktusok, instabil politikai és gazdasági helyzet, az emberi jogok megsértése és a szegénység) • a biztonságos származási országok meghatározása • előrelépés az irreguláris migránsok visszaküldése és visszafogadása terén • hozzájárulás a szíriai menekültek közvetlen szükségleteinek kielégítéséhez az ENSZ-ügynökségeknek, Libanonnak, Jordániának és Törökországnak nyújtott támogatás révén Kiemelték továbbá, hogy erősíteni kell a Frontex szerepét az illegális migráció visszaszorításában és a közös és hatékony fellépést az embercsempészet elleni küzdelemben. Míg a kvóta elfogadtatása komoly ellenállásba ütközött – Orbán Viktor magyar miniszterelnök egyenesen őrültségnek nevezte azt –, abban egyetértettek az állam- és kormányfők, hogy a megoldást az jelentené, ha lezárulna a szíriai és líbiai polgárháború, a problémák orvoslását tehát a konfliktus gócpontjaiban kell 4 Európai Migrációs Stratégia – http://ec.europa.eu/dgs/home-affairs/what-we-do/policies/europeanagenda-migration/background-information/docs/communication_on_the_european_agenda_on_ migration_hu.pdf. Brüsszel, 2015.5.13. COM(2015) 240 final report 272 | glied viktor – keserű dávid megtenni. Míg Federica Mogherini, az EU külügyi főképviselője az ENSZ Biztonsági Tanácsával egyeztetett az embercsempész hajók megsemmisítésének lehetőségeiről, 2015 nyarán minden addiginál nagyobb migránstömeg érkezett Görögországon keresztül a Balkánra és Magyarországra. Magyarország egy ideiglenes határzár megépítésének bejelentésével válaszolt a problémára, amely parázs vitákat szült, elsősorban nyugat-európai politikusok részéről. Martin Schulz, az Európai Parlament elnöke felhívta a tagországok figyelmét, hogy a menekültáradatot nem lehet kerítéssel megfékezni, továbbá a szolidaritást kell erősíteni, nem pedig a különböző európai döntések alól kihúznia magát egy államnak. Schulz itt elsősorban Nagy-Britanniára, Magyarországra és Görögországra utalt, szavai pedig illeszkedtek abba az EU-konform retorikába, amely tavasz óta lényegében nem volt képes eredményesen fellépni a migránshullám okozta gondok megoldásában. Ebben az időszakban vált radikálisan ketté a migránsok jövőjével kapcsolatos közép-európai/balkáni és nyugat-európai retorika. A nyugati politikusok a hagyományos korrektség jegyében a szolidaritásra és közös megoldási lehetőségekre helyezték a hangsúlyt, míg a frontvonalban lévő országok a migráció megállítását és a határok lezárását követelték. A bonyolult, sokszereplős és számos érdekkülönbséget hordozó konfliktus őszre rendkívüli mértékben megosztotta az európai közvéleményt és muníciót adott a szélsőjobboldali, bevándorlás korlátozását sürgető politikai erőknek. Olaj volt a tűzre Merkel azon nyilatkozata augusztus végén, amely félreértésre adott okot a menekültek körében. A migráció kezelésével kapcsolatos tartományi politikák zavarát érzékelve a német szövetségi bevándorlási és menekültügyi hivatal (BAMF) döntésével összhangban a kancellár kijelentette, Németország nem él azzal a lehetőséggel, hogy a szíriai menedékkérőket a hatályos jogszabályok alapján visszaküldje abba az uniós tagországba, ahol beléptek az EU területére. Ennek következtében „az az érzés keletkezett, hogy amennyiben egy szír Németországba érkezik és igazolni tudja szír állampolgárságát, akkor szívesen látják”. Ennek alapján a szíriai menedékkérők csaknem 100 százaléka megkapta a menekültstátuszt Németországban, más országok állampolgáraira ez azonban nem vonatkozott. Mindennek hatására az a „félreértés” keletkezett, hogy „minden szíriai mehet Németországba”, ami azonban „nem felel meg a jogi előírásoknak, és erről tájékoztattuk már a magyar kormányt” – helyesbített később Angela Merkel. A BAMF vezetője, Manfred Schmidt ezt megerősítette a Spiegelnek adott nyilatkozatában , ekkorra azonban a helyzet már kezelhetetlenné vált a magyar határokon, a magyarországi menekülttáborokban és Budapesten. Nem volt egyetértés a szövetségi kormány migrációs politikájáról Berlinben sem. A német CDU/CSU pártszövetség támogatottsága októberre a 2013-as választások utáni legalacsonyabb szintre süllyedt. A CSU elnöke, Horst Seehofer bajor miniszterelnök emiatt egy tanácskozáson ismét élesen bírálta Berlin menekültpolitikáját, és azt mondta: a CDU és a CSU fennmaradása is veszélybe kerülhet, ha a szövetségi kormány nem módosítja irányvonalát: „A bevándorlást korlátozni kell, különben migrációs kihívások az európai unióban | 273 a fejünkre nő”. 2015 novemberében Németországban végzett felmérések szerint a lakosság több mint fele úgy vélte, Merkel rosszul mérte fel a migránsválság hatásait. Decemberre azonban a kancellár népszerűségvesztése azonban megállt és növekedett azok aránya, akik szerint a német kormány megfelelően kezelte a problémát, Seehofer pedig revideálta álláspontját. Az Európai Bizottság 2015. szeptember 9-én nyújtotta be második javaslatcsomagját a válság enyhítése érdekében. A csomag már 120 ezer, sürgősen áttelepítendő menekült szétosztásáról szólt, elsősorban a három, migrációs nyomásnak leginkább kitett ország (Görögország, Magyarország, Olaszország) vonatkozásában. Az EB sürgette, hogy hozzanak létre egy 1,8 milliárd eurós szolidaritási alapot (Trust Fund for Africa), amely a közös menekültügyi intézményrendszer fejlesztését szolgálja, és a migrációt kiváltó okokat igyekszik megoldani az afrikai kibocsátó országokban. A Bizottság megerősítette továbbá a júniusban elfogadott, „biztonságos országoknak” tekinthető államok listáját (Albánia, Törökország, Macedónia, Bosznia-Hercegovina, Koszovó, Szerbia), valamint a HotSpot rendszer felállításának ötletét (ellenőrzött határátkelő pontok), amely a frontországokban kerülne kialakításra szeptemberoktóber, így gyorsítva a menedékügyi eljárásokat.5 2015. szeptember 14-én kezdődött meg az EUNAVFOR Med haditengerészeti művelet nyílt szakasza, amely előkészítette a földközi-tengeri embercsempészek és emberkereskedők elleni fellépést és lehetővé tette a gyanús hajók átvizsgálását, lefoglalását és átirányítását.6 Október 7-én a művelet kezdetét vette „Sophia” néven, melyet az egyik hajón világra jött újszülött nevéről kapott. Ezzel párhuzamosan az EU továbbra is a migrációs kihívások hosszú távú megoldásáról beszélt, de a prioritások között szerepelt a tranzitzónák kialakítása az áthelyezések és visszaküldések meggyorsítása érdekében, valamint a menekültek élelmezésének megoldása az ENSZ Élelmezési Világprogramjával. Ekkorra már hatalmas szakadék tátongott a migrációval kapcsolatos, nyugati és kelet-európai politikai megnyilvánulások között. Míg Merkel, Hollande és más nyugat-európai vezetők a menekültekkel szembeni humánus viselkedésről és az EU-n belüli szolidaritásról beszéltek, Orbán Viktor magyar miniszterelnök azonnali lépéseket sürgetett és szeptember végén hat pontban foglalta össze a cselekvési tervét: 1. Görögországot engedje át a külső határvédelmét azoknak az európai országoknak, amelyek készek ebben részt venni. 2. kezdeményezni kell a menekültek és a gazdasági bevándorlók szétválasztását még a schengeni övezet határán kívül. 5 6 Refugee Crisis: European Commission takes decisive action - http://europa.eu/rapid/press-release_ IP-15-5596_en.htm (Letöltés: 2016. 01.22.) A műveletet a Tanács májusban hagyta jóvá és június 22-én indította el a katonai akció megtervezését, amely az EUNAVFOR Med elnevezést kapta. http://eur-lex.europa.eu/legal-content/EN/TXT/PDF/?ur i=CELEX:32015D0972&qid=1435825940768&from=EN (Letöltés 2016. 02.01.) 274 | glied viktor – keserű dávid 3. A biztonságosnak tekintett országok listájának európai szinten történő meghatározása. Utóbbival kapcsolatban Orbán szorgalmazta: az uniós tagokat és tagjelölteket automatikusan tekintsék biztonságosnak. 4. Új pénzügyi források érdekében minden tagállam növelje meg egy százalékkal uniós befizetését, és csökkentsenek minden kiadást egy százalékkal. Ez három milliárd eurót jelent egyszázalékonként, és annyiszor kell megismételni, amennyi pénzre szükség van a krízis kezeléséhez. 5. Kiemelt partnerség kialakítása azokkal az államokkal, amelyek nélkül nem lehet kezelni a helyzetet, külön megemlítve Törökországot és Oroszországot, melyek fontos szereplői a szíriai rendezésnek. 6. A kormányfő egy úgynevezett világkontingens, világkvóták létrehozására tett javaslatot – amit a jövő héten az ENSZ-ben is képviselni fog –, vagyis hogy az egész világot vonják be a menekültválság kezelésébe. Itt elsősorban az Egyesült Államok szerepvállalása lehet mérvadó, de Kanada és egyes dél-amerikai országok is jelezték, hajlandók menekülteket fogadni. A javaslatcsomagot ambivalens fogadtatásban részesítette az európai politika. Egyértelművé vált, hogy Törökország nélkül nem lehet a válságot megoldani és az is nyilvánvaló volt, hogy az EU külső határainak megerősítéséhez segítséget kell adni Görögországnak, Olaszországnak és Magyarországnak. A szeptember közepén felhúzott magyar-szerb kerítés Horvátország és Szlovénia felé terelte a migránsokat, akik továbbra is tízezrével érkeztek Ausztriába, Németországba és a skandináv országokba. A nyugati társadalmak alapvetően migránsbarát közhangulatának ősszel bekövetkezett átfordulását érzékelve Angela Merkel és Tusk is amellett foglalt állást, hogy ez EU-nak helyre kell állítania a külső határai feletti ellenőrzést és ténylegesen el kell végezni a migránsok regisztrálását, amint azt a schengeni egyezmény előírja, továbbá hatékonyabb együttműködést sürgettek Törökországgal. A megbeszélésekre november folyamán került sor. Az EU állam-, illetve kormányfői 2015. november 29-én találkozón vettek részt a kisázsiai ország vezetőivel. A találkozó fontos lépés volt az EU és Törökország közötti kapcsolatok továbbfejlesztésében, és a migrációs válság kezeléséhez is nagyban hozzájárult. Az ülést Donald Tusk, az Európai Tanács elnöke vezette. Törökországot Ahmet Davutoğlu miniszterelnök képviselte. A felek a találkozón közös cselekvési tervet fogadtak el a szíriai helyzet következtében előállt menekültügyi válság kezelésére. Az EU és tagállamai bővíteni fogják az együttműködést Törökországgal, és jelentős mértékben fokozzák mind politikai, mind pénzügyi szerepvállalásukat. Az EU vállalta, hogy első lépésben 3 milliárd euró összegben forrást biztosít Törökország számára, így segítve az országot abban, hogy meg tudjon birkózni a jelenleg az országban tartózkodó nagyszámú szír menekült jelentette kihívással.7 7 http://www.consilium.europa.eu/hu/meetings/international-summit/2015/11/29/ (Letöltve: 2016.10.23.) migrációs kihívások az európai unióban | 275 2016 elején, a kézirat lezárásának időpontjában a szíriai és iraki rendezés távolról sem megoldott, tavasszal újabb hatalmas migránshullám érkezett Görögországba és Macedóniába Törökország és a Földközi-tenger irányából. A balkáni útvonalat februárra azonban fizikai akadályokkal lezárták és Törökország is hatékonyabban kezdte meg a tengeri útvonalak ellenőrzését. Ennek következtében az érkező migránsok száma a 2015-ös töredékére esett vissza. Az Európai Unióban élő bevándorlók Az Eurostat legfrissebb adatai alapján 2014-ben az EU-28-ak közel 510 milliós lakosságának mintegy 4,1 százaléka harmadik országbeli állampolgár, ami 20,4 millió fős népességet jelent. Emellett 13,7 millió EU-s állampolgár nem a hazájában, hanem másik uniós országban lakik huzamosabb ideje, azaz legalább 12 hónapot meghaladóan. A legtöbb külföldi, beleértve az uniós állampolgárokat is, Németországban (7,7 millió), Spanyolországban (5,1 millió), az Egyesült Királyságban (4,9 millió), Olaszországban (4,4 millió) és Franciaországban (4,1 millió) él. A fenti öt ország az EU-ban élő bevándorlók 77 százalékát fogadja be, miközben szintén ez az öt állam osztozik az Unió népességének 63 százalékán. Amennyiben a külföldön születettek megoszlását vizsgáljuk, akkor elmondhatjuk, hogy a legtöbb tagországban magasabb a harmadik országbeli migránsok aránya, mint a más EU-s országból érkezett vándoroké, ez alól csupán Magyarország, Írország, Ciprus, Szlovákia és Luxemburg képeznek kivételt.8 Ez elmúlt néhány évben az EU-n kívüli országokból származó bevándorlók aránya stagnál, ami természetesen nem azt jelenti, hogy az EU-ra nehezedő migrációs nyomás alábbhagyott volna, csupán azt, hogy a huzamosabb ideje az Unióban élő, állandó tartózkodási és/vagy letelepedési engedéllyel rendelkező külföldiek állampolgárságot kapnak, így a statisztikai felmérésekben már nem migránsként (legfeljebb migráns hátterűként) szerepelnek. 2012-ben például közel 700 ezer, harmadik országbeli személy kapott uniós állampolgárságot.9 Összességében közel 51 millió olyan személy él az Unió területén, aki más országban született, mint a jelenlegi lakóhelye. Ebből 33,5 millióan származnak harmadik országból, 17,3 millióan pedig az EU valamely más tagállamából.10 Ezen felül, ha azt vizsgáljuk, mely EU-n kívüli országokból érkeztek legnagyobb számban az új hazát keresők, akkor láthatjuk, hogy Törökországból 2,3 millió, Marokkóból 1,9 millió, Albániából 1 millió, 8 9 10 Elérés: http://epp.eurostat.ec.europa.eu/statistics_explained/index.php/Migration_and_migrant_population_statistics (Letöltve: 2014.08.20.) A legnagyobb számban marokkóiak (59 ezer fő), törökök (53 ezer fő), indiaiak (37 ezer fő), ecuadoriak (29 ezer fő) és irakiak (27 ezer fő) kaptak állampolgárságot 2012-ben. Elérés: http://ec.europa.eu/dgs/home-affairs/e-library/docs/infographics/immigration/migrationin-eu-infographic_en.pdf (Letöltve: 2014.08.20.) 276 | glied viktor – keserű dávid Kínából 750 ezer, Algériából pedig közel 600 ezer migráns él az Unió területén11 (Desiderio–Weinar, 2014). Amennyiben csak a fekete kontinensről az EU-ba irányuló migrációt vizsgáljuk, megállapíthatjuk, hogy a szubszaharai Afrikából származó migránsok a második világháborút követő első évtizedekben főként a nehézkes közlekedés, illetve a nagy földrajzi távolságok miatt csak korlátozott számban érkeztek Európába és ÉszakAmerikába, kivándorlásuk a Maghreb országokból Európába irányuló nagyarányú, szakképzetlen munkaerő migrációjával összehasonlítva elenyészőnek volt mondható. Abban az időben egyedül a Zöld-foki Köztársaságból és Nyugat-Mali térségéből származó személyek csatlakoztak az alacsony képzettségű észak-afrikai migráns munkavállalók Nyugat-Európába irányuló vándorlásához (De Haas, 2007). 1980 óta azonban ugrásszerűen megnőtt a nyugat-afrikai térségből kiinduló bevándorlás Európába, s ezzel párhuzamosan az azóta eltelt évtizedekben jelentősen emelkedett az Európai Unióban élő afrikaiak száma. A Nemzetközi Migrációs Szervezet (IOM) és az Eurostat felmérései szerint számuk mintegy 4–4,6 millióra tehető. Ez elsősorban a közlekedés fejlesztésével, az alacsonyabb útiköltséggel, valamint a gyarmati időszakból fennmaradt kulturális, gazdasági és társadalmi kapcsolatokkal magyarázható (Keserű – Radics, 2011). Az IOM adatai szerint közel kétharmaduk még mindig észak-afrikai (algériai, marokkói és tunéziai), csupán kisebb, bár egyre növekvő részük érkezik Afrika szubszaharai térségeiből. A Szaharától délre eső területekről kiinduló migránsok körében messze a nyugat-afrikai bevándorlók alkotják a legnagyobb csoportot, azon belül is a legtöbben Ghánából, Nigériából és Szenegálból érkeztek az EU-ba. Míg a frankofón és luzofón országokból a különleges társadalmi-kulturális (poszt)koloniális kapcsolatok miatt elsősorban Franciaországba és Portugáliába vándorolnak, addig a korábbi angolszász gyarmati területekről származó migránsok nagyobb rugalmasságot mutatnak a célország kiválasztásában (Kohnert, 2007; IOM, 2013). A szakirodalom és a sajtó gyakran foglalkozik az elöregedő Európa kérdésével. Valóban nem elhanyagolható tényező, hogy a korfát tekintve a bevándorlók átlagéletkora jóval alacsonyabb, mint a befogadó országoké. Az Unióban az elmúlt évtizedben tapasztalható évi két milliós népességnövekedés mintegy 80 százaléka a bevándorlás következménye. A gondot az okozza, hogy egyre nagyobb számú és egyre távolabbi országok a kibocsátók, ezáltal az onnan érkező bevándorlók a befogadó társadalmakból egyre inkább kirínak. Az Európai Bizottság azon az állásponton van, hogy a bevándorlók, főként az európai társadalom elöregedésére tekintettel – hiszen nagyrészt fiatal, munkaképes korú, aktív felnőttekről van szó – jelentősen hozzájárulhatnak az Unió gazdaság működéséhez (Mohay, 2011). Az EU népességének átlagéletkora 43 év, ezzel szemben a migránsoké mindössze 11 Elérés: http://epp.eurostat.ec.europa.eu/cache/ITY_OFFPUB/KS-SF-11-024/EN/KS-SF-11-024-EN.PDF és http://epp.eurostat.ec.europa.eu/cache/ITY_OFFPUB/KS-SF-12-031/EN/KS-SF-12-031-EN.PDF (Letöltve: 2014.08.20.) migrációs kihívások az európai unióban | 277 35 év, ez pedig szignifikáns különbség. Hiába hangsúlyozzák a tagállami vezető politikusok, hogy nincs, vagy csak korlátozottan van szükség bevándorlásra, a tények mást mutatnak. Amennyiben a jelenlegi tendenciák folytatódnak (nem számolva a növekvő munkaerőigénnyel és az Unió további bővítésével), úgy a következő évtizedekben fenntartható az EU 510–520 millió fős lakossága, amely bevándorlás nélkül 2060-ra csupán 430 millió főre apadna. Ez pedig, a nemzetközi népesedési trendeket figyelve, további társadalmi-gazdasági és nem utolsó sorban (biztonság)politikai lemaradást és hátrányt okozhat az Uniónak a 21. századot uraló globális erőtérben és versenyben. A bevándorlás tendenciái néhány tagállam példáján Az utóbbi két-három évtizedben olyan új EU-s térségek iránt is megnőtt a letelepedni szándékozók érdeklődése, mint Dánia, Olaszország és Görögország, emellett pedig jelentősen átalakult a nagyvárosok lakosságának összetétele. Napjainkban Amszterdam, Rotterdam, Marseille lakosságának több mint negyedét alkotják külföldi származásúak, illetve etnikai kisebbségek, és arányuk 2020-ra várhatóan meghaladja az 50 százalékot (Liddle, 2007). Emellett az Európai Unió 2004-es és 2007-es bővítésével az új, korábban kommunista közép-kelet-európai tagállamok is potenciális célországokká váltak, illetve válhatnak a jövőben. Azonban fontos megjegyezni, hogy a 2010-es évek közepén ezen országok még mindig inkább tranzitországnak, mintsem befogadó társadalomnak számítanak, bár az utóbbi években némiképp növekvő migrációs nyomással kell szembenézniük, hiszen az Unió külső határát alkotják. A migráció komplexitását – melyet később részletesen is bemutatunk – jól mutatja, hogy a dél-európai országokba érkező irreguláris migránsok számos regularizációs folyamaton estek át, több esetben kaptak amnesztiát, így sokan státuszukat tekintve teljes jogú legális bevándorlókká váltak. Olaszország és Spanyolország óriási erőfeszítéseket tesz a bevándorlók beilleszkedésének érdekében, ezek fókuszában a szélesebb értelemben vett társadalmi integráció mellett kifejezetten a munkaerőpiaci érvényesülésük áll. Az intézkedések az „őslakosok” körében a szolidaritást és toleranciát szorgalmazzák, miközben a migránsoknak szélesebb társadalmi részvételt és munkát igyekeznek biztosítani, azt is bizonyítandó, hogy az illegális toborzást és foglalkoztatást háttérbe szoríthatja egy hatékony munkaerő-piaci stratégia. Olaszországban a megfizethető lakás biztosítása is fontos kérdés, hiszen a sikeres munkaerő-piaci integráció egyik sarokköve a legális lakhely, ezért több helyi módszert is kifejlesztettek a bevándorlók lakhatásának támogatására. A dél-európai országok számára jelentős kihívást jelentenek a feketén foglalkoztatott migránsok; ezek többsége a mezőgazdaságban és háztartási alkalmazottként dolgozik (Keserű – Radics, 2011). A spanyolországi Lleida tartományban (Katalónia) a gazdák egyesülete innovatív modellt fejlesztett ki az ideiglenes bevándorlók számára foglalkoztatásuk minőségi garanciáinak megteremtése érdekében. A kisvállalkozók egymás közt koordinálják a munkafolyamatokat és javítják munkakörülményeket, állást, képzést 278 | glied viktor – keserű dávid és szociális támogatást biztosítanak a migránsoknak. A program további előremutató eleme, hogy a gazdák a kibocsátó országokban fejlesztési projekteket és vezetői tréningeket támogatnak. Azzal, hogy állandó kapcsolatot ápolnak a kibocsátó ország érintett településével, szabályozzák a munkaerő-utánpótlást, miközben a kivándorlók származási közösségeiben uralkodó körülményeken is javítanak. Számos településen nemcsak a foglalkoztatást, hanem önálló vállalkozások létrehozását is ösztönzik. Egy 2006-os felmérés megállapította, hogy Olaszországban a vállalkozások számának gyarapodása főként a bevándorlók alapította vállalkozásoknak köszönhető. Az ebben rejlő lehetőségeket a kereskedelmi kamara is felismerte, és lelkesen támogatja a migráns vállalkozások szaporodását (OECD, 2006). Németország Kezdjük mindjárt az EU legnépesebb és gazdaságilag vezető államával. Közel 82 milliós lakosságával Németország a világ 15. legnépesebb országa, de Európában éppen Németországban az egyik legalacsonyabb a természetes népszaporulat. Az „Európa motorjának” számító német gazdaság a csökkenő munkaerő-kínálat miatt egyre inkább a bevándorlókra támaszkodik. A németek azonban a franciáktól és az angoloktól eltérően a bevándorlás egy sajátos módját támogatják. A multikulturális és asszimilációs politikáktól eltérően a második világháborút követően a szárnyaló nyugatnémet ipar a munkaerőhiányt vendégmunkások alkalmazásával igyekezett orvosolni. Az első munkerőexportot lehetővé tevő kétoldalú megállapodást Olaszországgal kötötték (1955-ben), melyet a hatvanas években további egyezmények követtek Görögországgal (1960), Törökországgal (1961), Marokkóval (1963), Portugáliával (1964), Tunéziával (1965) és Jugoszláviával (1968) (Mühe–Schiffauer, 2012). E szerződések több százezer munkás előtt nyitották meg a munkavállalás lehetőségét az akkori NSZK-ban. A török vendégmunkások száma már a ’70-es évek elejére megközelítette az egymillió főt. Időközben a szabályok lazulása miatt a bevándorlóknak csak kisebb hányada tért vissza szülőhazájába, az egykori szocialista országok demokratizálódása és a délszláv háborúk következtében pedig tovább nőtt számarányuk (Borkert–Bosswick–Heckmann–Lüken-Klaßen, 2007). 2014-ben már 7 millió külföldi állampolgárt regisztráltak Németországban, de az ország lakosságának 15,6 százaléka részben vagy egészben külföldi felmenők leszármazottja. A legnagyobb számban a török állampolgárok, illetve törökök leszármazottai (2,4 millió) vannak jelen, őket követik az EU-s lengyelek (1,3 millió) és az oroszok (1 millió), valamint a szintén uniós olaszok (730 ezer), illetve a harmadik országbeli, köztük szerb és montenegrói (316 ezer) bevándorlók12 (Bendel, 2014). 12 Emellett számos afrikai és ázsiai migráns él Németországban, ők elsősorban Marokkóból (64 ezer), Tunéziából (24 ezer), Ghánából (23 ezer), illetve Vietnámból (91 ezer), Indiából (50 ezer), a Fülöpszigetekről (20 ezer), Kínából (87 ezer) és Japánból (30 ezer) érkeztek. migrációs kihívások az európai unióban | 279 A németországi migráció általános helyzete a fővárosban is leképeződik, napjainkban Berlin közel 250 ezer török állampolgárságú, illetve származású migránsnak ad otthont, akik így Törökországon kívül a legnagyobb török közösséget alkotják a világon. A bevándorlók főként a Kreuzberg, Neukölln, Weeding és Mitte nevű külvárosi kerületekben, laknak. Neukölln 310 ezres lakosságának 40 százaléka, azaz 121 ezer ember nem német állampolgár vagy migráns háttérrel rendelkezik. Berlin-Neukölln kerület tagja az Európai Tanács és az Európai Bizottság által életre hívott „Interkulturális Városokért” nevű kísérleti projektnek, amelynek célja, hogy a kulturális sokszínűséget, a kisebbségek és bevándorlók integrációját erősítse, valamint új ötleteket és gyakorlatokat valósítson meg ezen a téren. A rendszerváltást követő két évtizedben ugrásszerűen megemelkedett a volt szovjet tagköztársaságok valamelyikéből, illetve az afrikai kontinensről a fővárosba áramló migránsok száma. Berlin lakosságának 13,5 százaléka, tehát 459 ezer ember külföldi állampolgár, akik összesen 190 országból érkeztek. Több mint 25 olyan ország nemzetiségei élnek Berlinben, akiknek számaránya megközelíti vagy meg is haladja a 10 ezer főt. Németország új bevándorlási törvénye 2005 óta hatályos. Bár maguk a szabályok nem változtak meg gyökeresen, a jogszabállyal Németország története során először ismerte el hivatalosan, hogy „bevándorlási célország”. A képzett munkaerő és a tudományos fokozattal rendelkezők bevándorlását megkönnyítették, de a képzetlen munkaerő előtt igyekeztek lezárni a határokat. A mai Német Szövetségi Köztársaság területén három jogcímen tartózkodhatnak bevándorlók: vízummal (maximum 90 napos érvényességgel), tartózkodási engedéllyel vagy letelepedési engedéllyel. A munkavállalási engedély ezekhez kapcsolódik, és azoknak a külföldieknek adható, akik valamely engedélytípus kategóriájába besorolhatóak (pl. nagy szaktudást igénylő hiányszakmák esetén), vagy igazolni tudják, hogy foglalkoztatásuk a közérdeket szolgálja. 2007-ben és 2009-ben módosították az állampolgársági törvényt: az első módosítás az uniós irányelvek végrehajtásának megfelelően harmonizálta az állampolgársági tesztet és a nyelvi feltételeket, a második pedig öt évben szabja meg az állampolgárság visszavonhatóságát, ha utólag csalásra, illetve a félrevezetésre derülne fény (Mühe–Schiffauer, 2012). A német bevándorlási szabályok fokozatosan szigorodnak. A 2014 nyarán elfogadott reform szerint uniós, de nem német állampolgár legfeljebb fél évig tartózkodhat az országban hivatalos munkahely nélkül. Olaszország Más dél-európai országokhoz hasonlóan Olaszország is kibocsátó ország volt egészen a nyolcvanas évek közepéig. Ez csak az 1973-as olajválság után változott meg, amikor a nyugat-európai országok fokozatosan bezárták kapuikat a szakképzetlen bevándorlók előtt. 1986 és 2002 között jelentősen megemelkedett az Itáliába bevándorolt külföldiek száma. Napjainkban a 60 milliós Olaszországban 3 millióra tehető az EU-n kívülről származó, legálisan ott tartózkodók száma, ők a lakosság mintegy 5 száza- 280 | glied viktor – keserű dávid lékát alkotják. Ezen felül további 1,2 millió külföldi EU-s állampolgár él az országban (Borkert–Bosswick–Heckmann–Lüken-Klaßen, 2007). A migráció komoly társadalmi feszültségeket generált a politikailag egyébként is instabilnak mondható Olaszországban. A kilencvenes években nagyszámú albán, szerb, török és román érkezett, általában alacsonyan fizetett állásokba. Az Olaszországba vándorlók többnyire 20 és 40 év közötti fiatalok, akik elsősorban gazdasági érdekből, munkát keresve érkeztek. Olaszország erősen vonzza az illegális migránsokat is, akik a hosszú tengeri határszakaszok nehéz ellenőrizhetőségét használják ki. Az olaszok az illegális migráció kezelésében előszeretettel alkalmazzák az amnesztia intézményét, az illegális migránsoknak legális tartózkodásra jogosító okmányokat biztosítanak, így segítve sikeres integrációjukat. A kormányzat eddig öt alkalommal, 1990-ben, 1995-ben, 1998-ban, 2002-ben és 2011-ben hirdetett amnesztiát. Az ország első bevándorlási törvényét 1986-ban fogadták el, de a migránsok integrációját érintő szisztematikus gyakorlati lépéseket csak 1998-ban, az úgynevezett „Turco-Napolitano” törvénnyel tettek. A jogszabály a nyelvi és kulturális különbségek tiszteletben tartását hangsúlyozta, valamint a migránsok beilleszkedését segítő konzultatív testületeket hozott létre (Uo.). Az olasz integrációs politika végrehajtása nem centralizált, a hatáskörök megoszlanak a minisztériumok, alsóbb igazgatási intézmények és regionális hatóságok között. Több kutató szerint viszont éppen a decentralizáció okozza a beilleszkedést célzó intézkedések eredménytelenségét. Az olasz migrációs szabályozást 2002-ben módosította az úgynevezett „Bossi-Fini” törvény, amely kvótarendszert állított fel. A törvény korlátozta az EU-n kívüli országokból érkező álláskeresők beutazását, ahhoz érvényes munkaszerződés meglétét követelte meg. Utóbbiak addig tartózkodhatnak az országban, amíg van állásuk, munkahelyük elvesztése esetén hat hónapon belül új állást kell találniuk, ha maradni akarnak. Emellett a jogszabály megerősítette a regionális hatóságok szerepét a migráció kezelésében (Ambrosini – Caneva, 2012). E szociális és integrációs intézkedések célja az illegális migráció méreteinek csökkentése volt. Végül 2006-ban 170 ezerre növelték a harmadik országbeliek munkavállalási célú beutazására vonatkozó kvótát. A szigorító intézkedéseket főként az egyre nagyobb (észak)-afrikai menekülthullám és az EU bővítése magyarázza. A kétezres években az olasz kormány többször is változtatta a kvótákat, szigorította a bevándorlási szabályokat és kísérletet tett az országban illegálisan tartózkodók hazaküldésére. A Berlusconi-kabinet több romatábort számolt fel Róma és Nápoly környékén. A felmérések szerint a lakosság támogatta a szigorításokat, ugyanis közvélemény-kutatások alapján az olaszok 45 százaléka szerint a migráció komoly problémákat okoz. Az olaszországi migránsok többsége Albániából, Romániából, Marokkóból, a Fülöp-szigetekről és Ukrajnából érkezett, de sokan jöttek Ecuadorból, Kolumbiából és Brazíliából is. A muszlimok száma 1,2 millióra, míg a keresztényeké 1,8 millióra migrációs kihívások az európai unióban | 281 rúg (Ambrosini–Caneva, 2012). A bevándorlók 87 százaléka az északi és középső országrészben él. Ezzel magyarázható, hogy az albánok körében népszerű tengeri belépési pontként szolgáló Bari 325 ezres lakosságának csupán 1,5 százaléka külföldi, ugyanis a vándorok jelentős része a gazdaságilag fejlettebb északi tartományok felé igyekszik. Eltérően a magyar helyzettől a bevándorló közösségek Itáliában nem a fővárosban koncentrálódnak. Olaszországban 700 ezer olyan migráns él, akinek van szavazati joga. Már pártot is alapítottak „Új olaszok” néven. Az idegengyűlöletről főként az észak-afrikai muszlim bevándorlók panaszkodnak, azt állítva, hogy az olaszok rájuk akarják kényszeríteni saját kultúrájukat. Közel 466 ezer albán él Olaszországban, amely sokuk számára ugródeszka az Egyesült Államok felé, ahonnan azonban sokan mégis inkább visszavagy hazatérnének, semmint hogy örökre letelepedjenek a tengerentúlon. Dánia Az 5,5 millió lakosú ország lakosságának 9,8 százaléka migráns, vagy ilyen gyökerekkel rendelkezik, ebből 6,6 százalék harmadik országbeli állampolgár. A bevándorlók a legkülönbözőbb politikai és kulturális háttérrel rendelkeznek, ez pedig az erősen homogén dán társadalmat jelentős kihívások elé állítja. Muszlim vallású bevándorlók egyaránt érkeznek Törökországból, Iránból, Irakból, Egyiptomból, Pakisztánból és Libanonból. A Mohamed-karikatúrák (2005) miatt kirobbant botrány ellenére, amikor egy dán újság vicces rajzokat közölt a Prófétáról, az ország toleránsként tekint önmagára. A bevándorlás főként a dán fővárost érinti. Koppenhága 550 ezres lakosságának 21 százaléka migráns hátterű (7 százaléka valamelyik nyugati országból, 14 százaléka pedig fejlődő országból érkezett), ami jelentős többletet jelent mind az országos, mind az európai uniós átlaghoz képest.13 Dánia az elsők között, Svédország és Írország után biztosított a külföldi állampolgároknak szavazati jogot a helyi önkormányzati választásokon. Bár korábban a dán állampolgárságot a jus sanguinis14 élvéhez kötötték, a bevándorlók leszármazottai már 1776-tól automatikusan megkapták a dán állampolgárságot, aminek megadását azonban 1976-tól bejelentett lakcímhez, 1999-től pedig megfelelő életkörülmények meglétéhez kötötték. Ezt a gyakorlatot szüntette meg a 2004-es állampolgársági törvény, eszerint a migránsok vagy leszármazottaik csak honosítási kérelemmel folyamodhatnak dán állampolgársághoz (Jensen–Nielsen–Brænder–Mouritsen–Olsen, 2012). A honosításhoz szükséges tartózkodási időt 7-ről 9 évre emelték, és kizárták a kérelmezők közül azokat a bevándorlókat, akik az igénylést megelőző öt évben hat hónapnál hosszabb ideig részesültek szociális segélyben, vagy adótartozásuk volt. A kérelmezőnek egy 13 14 Dániában a legnépesebb nem EU-s bevándorlói csoportokat a törökök (32 ezer), irakiak (21 ezer), bosnyákok (18 ezer), libanoniak (12 ezer) és pakisztániak (11 ezer) alkotják. Vér szerinti állampolgárság. Egy állam állampolgárságát tehát megkaphatja az, akinek legalább az egyik szülője az adott állam polgára. 282 | glied viktor – keserű dávid integrációs szerződést is alá kellett írnia, és szigorú nyelvi, illetve állampolgársági teszten kellett részt vennie, ahol is a dán kultúráról, történelemről és társadalomról kapott kérdéseket. Az állampolgársági törvényt legutóbb 2014-ben módosították. Ez elismeri a kettős állampolgárságot, a bevándorlókat a 2015 nyarán életbe lépő jogszabály már nem kötelezi anyaországuk állampolgárságának feladására, ha dán állampolgárságot nyernek. A törvény lehetővé teszi, hogy akik korábban a dán honosítás megszerzése miatt kényszerültek lemondani szülőhazájuk állampolgárságáról, utólag visszaszerezhessék azt.15 Svédország A letelepedni vágyók számára elsősorban a svéd jóléti állam és a magas életszínvonal vonzó. Ám nem volt ez mindig így, a 19. század végén, 20. század elején mintegy 1,3 millió svéd emigrált az Egyesült Államokba jobb élet reményében. A népességrobbanás és a sorozatos alacsony termésátlagok következtében elsősorban az elszegényedett vidéki lakosság vándorolt ki a közép-nyugati amerikai államokba, ahol olcsón lehetett termékeny földterületekhez jutni. A nagymérvű kivándorlás veszélyeit felismerve a svéd kormány a 20. század elején nagyarányú szociális és oktatási programokba kezdett. Ennek hatására a 1920-as évekre gyakorlatilag megszűnt a kivándorlás. E szociálpolitika későbbi folytatása a „Millió program” volt, ennek keretében az állam 1965től 1974-ig közel 1 millió új lakást épített polgárainak. E programoknak, valamint a második világháborút követő általános gazdasági fellendülésnek köszönhetően az 1950-es és 1960-as évek fordulóján indult meg nagyarányú bevándorlás. A szociális intézkedések keretében csökkentették a heti munkaórák számát is. így hirtelen többletkereslet keletkezett a munkaerőpiacon, a svéd vállalatok pedig aktívan kezdték toborozni a külföldi, akkoriban még főként európai munkásokat. A skandináv államok az 1950-es években egymással is megállapodást kötöttek a szabad munkavállalásról. Ezek értelmében a megállapodásban résztvevő országba érkező bármely legális munkavállaló dolgozhatott a többi északi országban is. Fontos feltétel volt azonban, hogy a munkavállalónak már érkezése előtt be kellett szereznie a bármely svéd nagykövetségen igényelhető munkavállalási és tartózkodási engedélyt. Akinek ilyen nem volt, kiutasíthatták az országból. A szinte korlátlan bevándorlás 1967-ig folytatódott, amikortól Svédország erőteljesen szűkíteni kezdte a bevándorlás lehetőségeit, és a hetvenes évek közepére gyakorlatilag meg is szűnt a vendégmunkások beáramlása. Ettől kezdve az ország egy más típusú vándorlás célországává vált. Egyre nagyobb számban érkeztek menekültek főként Szomáliából, a Balkánról és a Közel-Keletről (Roth–Hertzberg, 2012). Az elmúlt fél évszázadban a bevándorlásnak köszönhetően folyamatosan nőtt az ország népessége, ami az alacsony népszaporulattal párosulva 15 Elérés: http://cphpost.dk/news/dual-citizenship-approved-by-danish-parliament.9774.html (Letöltve: 2014.08.20.) migrációs kihívások az európai unióban | 283 egyre inkább egy multikulturális ország kialakulásához vezetett. Az Eurostat becslése szerint Svédországban már 1,3 millió külföldön született személy él, ez a teljes lakosság mintegy 14 százaléka. A bevándorlók kétharmada az Európai Unión kívüli országból, fennmaradó harmaduk pedig más EU-tagállamból származik. A külföldi állampolgárok száma 560 ezer fő (6,4 százalék), melyből 300 ezer fő harmadik országbeli személy.16 Migrációt érintő politikai dokumentumok A konkrét adatok és az ismertetett trendek kapcsán mindenkor fontos tisztázni, legális vagy illegális migrációról van-e szó az adott esetben. Legális migráció során az egyének a szükséges okmányok birtokában vándorolnak egyik államból a másikba, illegális migráció esetén pedig ezek hiányában kelnek útra. Az illegális bevándorlók gyakran átszöknek a határokon, sokszor valósul meg embercsempészet, sőt azzal összefonódva emberkereskedelem is (Karoliny–Mohay, 2010). A migráció legális vagy illegális voltának kérdése abból adódik, hogy az államok meghatározhatják, milyen körülmények fennállása esetén engedélyezik a külföldiek számára a területükre való belépést és ott-tartózkodást, illetve, milyen esetekben távolítható el a külföldi az államterületről (Bruhács, 1999). Jelen tanulmány a legális migránsok és illegális migránsok halmazából csak az előbbivel foglalkozik, bár a két csoport az EU-ba irányuló migráció tekintetében nem minden esetben különül el élesen. Lényeges elemként a Tamperei Program (1999–2004) is kimondja, hogy a legális és az illegális migráció csak együtt kezelhető megfelelő módon, mivel a legális bevándorlással kapcsolatos politika sikere nagyrészt az illegális migráció elleni küzdelem hatékonyságától függ. Továbbá az Európai Tanács által 2004. november 4–5-én elfogadott Hágai Program (2005–2009)17 megállapítja, hogy a migráció területén átfogó megközelítés szükséges, amely átfogja a migráció valamennyi szakaszát, figyelembe veszi a migráció kiváltó okait, a belépési és befogadási politikákat, valamint a beilleszkedési és visszatérési politikákat is (Keserű, 2011). A Hágai Programban visszatükröződik a felismerés, hogy a legális migráció fontos szerepet fog játszani a tudásalapú európai gazdaság megerősítésében. Az Unió igyekszik vonzóbbá válni a magasan képzett bevándorló munkaerő számára, ezért a Tanács elfogadta a harmadik országbeli polgárok magas szintű képzettséget igénylő munkavállalás céljából történő belépésének és tartózkodásának feltételeiről szóló 2009/50/EK irányelvet, az ún. „kék kártya-irányelvet”.18 16 17 18 Elérés: http://epp.eurostat.ec.europa.eu/cache/ITY_OFFPUB/KS-SF-11-034/EN/KS-SF-11-034-EN.PDF (Letöltve: 2014.08.20.) Hágai Program – A szabadság, a biztonság és a jog érvényesülésének erősítése az Európai Unióban. (HL C 53., 2005.3.3., pp. 1-14.) A Tanács 2009/50/EK irányelve a harmadik országbeli állampolgárok magas szintű képzettséget igénylő munkavállalás céljából való belépésének és tartózkodásának feltételeiről. (HL L 155., 2009.6.18., pp. 17-29.) Elérés: http://eur-lex.europa.eu/legal-content/HU/TXT/PDF/?uri=CELEX:32009L0050&from=HU (Letöltve: 2014.08.20.) 284 | glied viktor – keserű dávid Az irányelv célja, hogy a magas képzettséget igénylő munkavállalás céljából érkező harmadik országbeli polgárok három hónapnál hosszabb időtartamú befogadásának és mozgásának elősegítésével hozzájáruljon a munkaerőhiány megoldásához, és fenntartsa az Unió versenyképességét és gazdasági növekedését (Töttős, 2014). Ezzel összefüggésben a 2008-as francia EU-elnökség idején elfogadott Európai Bevándorlási és Menekültügyi Paktum a magasan képzett munkavállalók beáramlásának elősegítését támogató migrációs politikák kidolgozására hívta fel a tagállamokat. A kutatók és diákok befogadását és mozgásuk megkönnyítését célzó lépéseket kell tenniük, amelyek egyúttal csökkentik az ideiglenes vagy körkörös migrációval az agyelszívás káros hatásait. A Paktum a harmadik országok felé partneri viszony kialakítását és erősítését is célozza. Már nemcsak a klasszikus fejlesztéspolitikai eszközök alkalmazására koncentrál, hanem az ideiglenes és a körkörös migrációt előtérbe helyezve a kibocsátó országokkal kialakítandó új együttműködési formákban rejlő lehetőség kihasználását javasolja (egészségügyi, szakképzési, oktatási és foglalkoztatáspolitikai fejlesztések). Leszögezi, hogy a migrációnak be kell épülnie az Európai Unió kül- és fejlesztéspolitikájába (Wetzel, 2011). Fontos kiemelni, hogy a Paktum politikai természetű dokumentum, nem jogilag kötelező norma. A Paktum a 2009-ben elfogadott, 2010–2014-es időszakra irányuló Stockholmi Program – ugyancsak politikai dokumentum – vonatkozó részeinek alapját képezte. A migráció és a menekültügy kapcsán a Stockholmi Program19 is a felelősségvállalás, a szolidaritás és a partnerség Európájáról beszél. A Stockholmi Program szerint olyan átfogó és fenntartható európai migrációs és menekültügyi politikai keret kidolgozása szükséges, amely a szolidaritás jegyében megfelelően és proaktív módon képes kezelni a migrációs áramlásban tapasztalható ingadozásokat, és megoldani az Unió déli és keleti külső határain tapasztaltakhoz hasonló (krízis) helyzeteket. A dokumentum szerint növelni kell a bevándorlási politika és más uniós szakpolitikák közötti koherenciát, különösen a külpolitika, a fejlesztési politika, a kereskedelmi, a foglalkoztatási, az egészségügyi és az oktatási politika területén. Az Európai Bizottság elkészítette a Stockholmi Program végrehajtásáról szóló cselekvési tervet. A bizottsági ütemtervben szerepel többek között egy határregisztrációs rendszer létrehozása, számos már hatályos uniós norma (pl. a Vízumkódex) végrehajtási hatékonyságának nyomon követése, és szükség szerinti felülvizsgálata, a harmadik országokkal folytatott migrációs párbeszéd erősítése, és az EU migrációval kapcsolatos általános irányelveinek fejlesztése, az együttműködés bővítése az EU-n kívüli országokkal (Mohay, 2011). 19 A Stockholmi Program – A polgárokat szolgáló és védő, nyitott és biztonságos Európa. (HL C 115., 2010.5.4., pp. 1-38.) migrációs kihívások az európai unióban | 285 A legutóbbi EU-elnökségek migrációs politikái a jövőre nézve A litván elnökséget megelőzően a 2013 januárjában induló ötödik „eutriót”20 kezdő ír elnökség kiemelkedő eredménye a Közös Európai Menekültügyi Rendszer második fázisának létrehozásához szükséges jogszabályokról történő megegyezés az Európai Parlamenttel. Ez a tagállamok számára közös anyagi és eljárási szabályokat irányoz elő a nemzetközi védelem alatt álló személy jogállásának elnyerésére irányuló kérelmek elbírálásában, az ilyen személyek közelebbi státuszaira (menekült, oltalmazott), valamint az ilyen kérelem elbírálásában illetékes tagállamok meghatározására vonatkozóan. A rendszer számos fontos elemét már korábban elfogadták, a menekültügyi eljárási irányelv, az EURODAC rendelet, a befogadási irányelv és dublini rendelet tervezetéről azonban csak az ír elnökség alatt született megegyezés. Fontos lépés volt a Schengeni Információs Rendszer második generációjának (SIS II) 2013. áprilisi elindítása, amely megkönnyíteni hivatott schengeni térségen belüli szabad mozgást és növelni annak biztonságát (Balleix, 2014). A bel- és igazságügyi együttműködés fontos eleme, hogy a litván elnökség alatt megállapodás született a vízumliberalizáció felfüggesztését (és hatékonyabb vízumviszonossági lépéseket) lehetővé tevő dossziéról, a határok átlépésekor vízumkötelem alá eső, illetve az alól mentesülő harmadik országok felsorolásáról szóló rendelet módosításáról. Ennek eredményeként 2014-től új jogi eszköz épült be az uniós vízumpolitikába.21 Az Európai Bizottság legújabb megállapításai A Bizottság megállapította, hogy Európa egy globalizált és összefonódó világ része, ahol a nemzetközi mobilitás fokozódására lehet számítani. A versenyképesség biztosítása érdekében, az EU-nak – figyelemmel a népesség elöregedésére és a szűkülő munkaerő-kínálatra – ki kell aknáznia a migrációban rejlő lehetőségeket. A Bizottság javasolja a más szakpolitikai területekkel (pl. a kereskedelempolitikával) együttesen érvényesülő szinergiák kiaknázását, a szolgáltatásokat nyújtó magasan képzett szakemberek rövid távú mozgásának lehetővé tételét, valamint vállalkozásokkal és a szakszervezetekkel folytatott párbeszédet a munkaerőmigráció iránti igényekről. Elő kell mozdítani a külföldi képesítések és szakismeretek elismerését, a migránsok hatékonyabb munkaerő-piaci és szociális integrációját a fogadó társadalomba, és szilárdítani kell integráció iránti elkötelezettséget (Balleix, 2014). Az EU-nak, amikor eleget tesz menekültügyi kötelezettségeinek, szolidaritásról és valamennyi tagállam közös felelősségvállalásáról kell tanúságot tennie. Az új közös menekültügyi szabályok koherens és hatékony végrehajtására van szükség. Biztosítania kell, hogy a nagy menekültügyi nyomás időszakaiban is számítani lehessen a segít20 21 Az EU Trió három tagból áll, az Európai Unió Tanácsának megelőző, aktuális és a következő soros elnökéből. Ezáltal a döntéshozatal folyamatosságát igyekeznek biztosítani az EU-ban. Elérés: http://www.europarl.europa.eu/sides/getDoc.do?pubRef=-//EP//TEXT+TA+P7-TA-2014-0169+0+ DOC+XML+V0//HU (Letöltve: 2014.08.20.) 286 | glied viktor – keserű dávid ségnyújtásra. Az ötletek között szerepelt – a szolidaritás egyik példájaként pl. Ukrajna kapcsán – a nemzetközi védelem alatt állók áttelepítése, a menedékkérelmek közös feldolgozása, vészhelyzetben a befogadási helyszínek összevonása. Az EU-nak fokoznia kell a letelepítésre irányuló törekvéseit, mérlegelnie a védelmet kérők számára legális bevándorlási csatornák megnyitását, a humanitárius vízumokra vonatkozó összehangolt megközelítést. E belügyi kérdéseket be kell ágyazni az EU külpolitikájába, hogy lehetővé váljon az uniós szintű migráció-szemlélet fejlesztése, a bevándorlók harmadik országnak minősülő származási és tranzitországaival folytatott együttműködés erősítése, és a migrációpolitika valamint más uniós szakpolitikák szinergiája. Az új schengeni rendszer képes biztosítani, hogy az Unión belül az európai polgárok és gazdasági szereplők ki tudják aknázni a határellenőrzés-mentes forgalom előnyeit. A legálisan utazók lehetőségeinek javítása, az EU vízumpolitikájának korszerűsítése és az intelligens határellenőrzés hozzájárul ahhoz, hogy a schengeni térség vonzóbb úti céllá váljon harmadik országbeli jóhiszemű utazók számára, miközben a térség magas-szintű biztonsága változatlan marad.22 Intelligens határok Az úgynevezett intelligens határellenőrzési csomag (smart border management) célja az EU-ba utazó külföldieket érintő határellenőrzési eljárások gyorsítása, könnyítése és hatékonyabbá tétele. A csomag a tervek szerint a „regisztrált utas programból” (RTP – registered travellers programme) és a határregisztrációs rendszerből (EES – entry-exit system) és a schengeni határellenőrzési kódex módosításából áll majd. Ezek a jövőben könnyítik a gyakran beutazó harmadik országbeli állampolgárok számára a schengeni határok átlépését, és javítják a külső határok biztonságát. Az ír elnökség idején kezdődött meg a javaslatok tárgyalása a tanácsi munkacsoporti szintjén. A litván elnökség kifejezett prioritásai közé tartozott a külső határigazgatás megerősítése. Ezt szolgálta az „intelligens határok” csomag megvitatása, de mind a határregisztrációs rendszer, mind a „regisztrált utas program” körül koncepcionális nézeteltérések alakultak ki. A Bizottság az „intelligens határok csomag” kapcsán újabb megvalósíthatósági tanulmány készítését javasolta, amely magában foglalná egy pilot projekt végrehajtását 2015-ben. Az Európai Parlament a teljes csomag költséghatékonysága, hasznossága és arányossága tekintetében fogalmazott meg aggályokat, miközben a görög elnökség folytatta a rendelettervezetek (a megvalósítási tanulmány által nem érintett) részeinek megvitatását (Carrera–Guild, 2014). A „regisztrált utas program” előzetes szűrésen és átvilágítás után lehetővé tenné a gyakran utazó harmadik országbeli állampolgárok egyszerűsített határellenőrzését. Akik a regisztráció során adataikat a hatóságok rendelkezésére bocsátották, mente22 Az Európai Bizottság sajtóközleményei alapján (2014) Elérés: http://europa.eu/rapid/search-result. htm?dateRange=period&fromDate=10/03/2014&page=14&toDate=16/03/2014&format=HTML&size =10&locale=EN (Letöltve: 2014.08.20.) migrációs kihívások az európai unióban | 287 Mediterranean Task Force A Bel- és Igazságügyi Tanács (BIÜT) 2013 októberében döntött a Task Force Mediterranean felállításáról a déli tengeri külső határral rendelkező tagállamok helyzetének vizsgálata és konkrét cselekvési terv kidolgozása céljából. Öt fő cselekvési irányt határoztak meg: • harmadik államokkal folytatott együttműködés: célzott együttműködés a tranzitországokkal; • megerősített tengeri határőrizet, amely hozzájárul a migránsok életének megmentéséhez; • emberkereskedelem, embercsempészet és szervezett bűnözés elleni küzdelem; • regionális védelmi programok, áttelepítés és legális beutazási csatornák Európába; • segítség és szolidaritás a nagy migrációs nyomásnak kitett tagállamokkal (Balleix, 2014). sülnének az előzetes ellenőrzés alól, és igénybe vehetnék a ma még csak uniós polgárok által használható automatizált határellenőrző kapukat azokon a reptereken, ahol ilyenek megtalálhatóak. A program elsősorban a légi és tengeri határátkelőhelyeken gyorsíthatná a belépést. A határregisztrációs rendszer célja az EU-ba utazó harmadik országbeli állampolgárok be- és kilépési helyének és idejének nyilvántartásba vétele volna. A rendszer a jelenlegi manuális módszer helyett elektronikusan számítaná ki a rövidtartamú tartózkodás engedélyezett időszakát, és figyelmeztetést küldene a nemzeti hatóságoknak, ha az engedélyezett időtartam lejártáig az érintett harmadik országbeli polgár kilépésére nem került sor. Így segítené az Unió területén tartózkodó harmadik országbeliek túltartózkodásának megakadályozását, emellett biometrikus adatokra támaszkodva kiszűrné a hatóságot okmányaik megsemmisítésével vagy meghamísításával félrevezetni igyekvő illegális migránsokat. Új migrációs irányelvek és a Stockholmi Programot követő elképzelések 2010 júliusa óta folyt a harmadik országbeli állampolgárok vállalaton belüli áthelyezés keretében történő belépésének és tartózkodásának feltételeiről szóló, illetve a harmadik országbeliek szezonális munkavállalás céljából történő belépésének és tartózkodásának feltételeiről szóló irányelvtervezetek tárgyalása (Töttős, 2014). Az ír elnökség erőfeszítései ellenére mindkét tervezet esetében a háromoldalú megbeszélések lefolytatása a litván elnökségre, az Európai Parlamenttel történő megegyezés pedig a görög elnökségre hárult. 2014 első félévében végül elfogadták a két 288 | glied viktor – keserű dávid említett irányelvet: a szezonális munkavállalókra vonatkozó irányelvet,23 valamint a nemzetközi szakértelemtranszfer elősegítését célzó, a vállalaton belül áthelyezettekre vonatkozó irányelvet.24 A Bizottság 2013 tavaszán terjesztette elő javaslatát a tanulmányok, diákcsere, javadalmazás nélküli gyakorlat, illetve önkéntes szolgálat céljából érkező harmadik országbeli állampolgárok beutazásának feltételeiről szóló 2004/114/EK irányelv 25 (tanulmányi irányelv) és a harmadik országbeli polgároknak az Európai Közösségekben folytatott tudományos kutatási célú fogadására vonatkozó külön eljárásról szóló 2005/71/EK irányelv 26 (kutatói irányelv) módosítására. A javaslat 27 a két irányelv módosítását, valamint a hatályos irányelvek egyes rendelkezéseinek átdolgozását irányozta elő úgy, hogy kiterjeszti ezek személyi hatályát. Fogadási feltételeket írna elő a harmadik országból származó au pairek és a javadalmazásban nem részesülő gyakornokok esetében (Töttős, 2014). A Stockholmi Program helyére, amely a 2009-2014 között bel- és igazságügyi szakpolitikát meghatározta, új dokumentumra van szükség, amely a szabadságon, a biztonságon és a jog érvényesülésén alapuló térség jövőjére vonatkozó stratégiai iránymutatásokat tartalmaz (Balleix, 2014). A következő programmal szemben elvárás, hogy a jogalkotással szemben a gyakorlati együttműködés erősítése kerüljön előtérbe.28 Fontos előrelépés, hogy az Európai Tanács júniusban elfogadott stratégiai iránymutatásban 29 meghatározta a szabadság, biztonság és jog térségének 2015-2020 közötti fejlesztési irányait (Carrera–Guild, 2014). Az iránymutatás a már korábban elfogadott joganyag hatékonyabb végrehajtását és a konszolidációt állítja előtérbe. A belügyi terület kapcsán kiemeli a migráció kezelése, ideértve a legális migráció 23 24 25 26 27 28 29 Az Európai Parlament és a Tanács 2014/36/EU irányelve a harmadik országbeli állampolgárok idénymunkásként való munkavállalás céljából való belépésének és tartózkodásának feltételeiről. (HL L 94., 2014.3.28., pp. 375-390.) Elérés: http://eur-lex.europa.eu/legal-content/HU/TXT/PDF/?uri=CELEX:3 2014L0036&from=EN (Letöltve: 2014.08.20.) Az Európai Parlament és a Tanács 2014/66/EU irányelve a harmadik országbeli állampolgárok vállalaton belüli áthelyezéskeretébentörténőbelépésénekéstartózkodásánakfeltételeiről.(HLL157.,2014.5.27.,pp.1-22.)Elérés: http://eur-lex.europa.eu/legal-content/HU/TXT/PDF/?uri=CELEX:32014L0066&from=EN (Letöltve: 2014.08.20.) A Tanács 2004/114/EK irányelve a harmadik országok állampolgárai tanulmányok folytatása, diákcsere, javadalmazás nélküli gyakorlat, illetve önkéntes szolgálat céljából történő beutazásának feltételeiről. (HL L 375., 2004.12.23., pp. 12-18.) Elérés: http://eur-lex.europa.eu/ LexUriServ/LexUriServ.do?uri=OJ:L:2004:375:0012:0018:HU:PDF (Letöltve: 2014.08.20.) A Tanács 2005/71/EK irányelve a harmadik országbeli állampolgároknak az Európai Közösség területén folytatott tudományos kutatás céljából való fogadására vonatkozó külön eljárásról. (HL L 289., 2005.11.3., pp. 15-22.) Elérés: http://www.ittvagyunk.eu/userfiles/File/jogszabaly/EU/2005_71_kutatok.pdf (Letöltve: 2014.08.20.) Elérés: http://europa.eu/rapid/press-release_IP-13-275_hu.htm (Letöltve: 2014.08.20.) „The Stockholm programme: what’s next?”, Contribution to the informal meeting of Justice and Home Affairs Ministers, EP Information Paper, Vilnius, 2013. július, 2. o. Elérés: http://www.epc.eu/documents/uploads/pub_3671_the_stockholm_programme.pdf (Letöltve: 2014.08.20.) Politikai prioritások, közösségi politikák végrehajtásának iránya. migrációs kihívások az európai unióban | 289 által kínált lehetőségek kiaknázását, az illegális migrációval szembeni fellépést, a nemzetközi védelem nyújtását és a külső határok őrizetének hatékony kezelését. Úgy tűnik, az eddig név nélküli ún. poszt-Stockholm program irányvonala lassan az utolsó fázisába ér (Töttős, 2014). 2015-2016-ban a legnagyobb migrációs teher Olaszországban, az Égei-tenger és Görögország térségében, a Balkánon, Magyarországon, továbbá Ceuta és Melilla 30 körül koncentrálódik. Kiemelt feladatként jelenik meg tehát a származási és tranzit szerepet játszó harmadik országokkal kialakítandó migrációs és menekültügyi együttműködés. Ennek érdekében a 2014 júliusa és 2014 decembere közötti olasz elnökség prioritásként kezelte a migrációs kérdéseket, amikor az előbb említett poszt-Stockholm programot el kellett fogadtatnia a Parlamenttel. A 2015-ben indult migrációs hullám alapjaiban írta felül a közösségi bevándorlási politika szerves fejlődésének folyamatát. Versenyfutás kezdődött az idővel és bebizonyosodott, hogy az EU egymaga képtelen kezelni a perifériáján kialakult konfliktusokat és azok következményeit. Összegzés A migráció összetett folyamatokat takar, amely különösen igaz az Európai Unióba irányuló bevándorlásra. A tanulmány első fele erre hívja fel a figyelmet, röviden tárgyalva az EU modern kori migrációtörténetét, az Unióban élő harmadik országbeli bevándorlók statisztikai adatait, a legnépesebb bevándorlói csoportokat, az elöregedő Európa demográfiai gondjait, valamint az egyes tagállamok közötti eltéréseket és hasonlóságokat. Ahhoz, hogy mindezt megértsük, átfogó kutatásokra van szükség. A migráció kiváltó okainak, motivációinak vizsgálata éppúgy fontos, mint a származási, tranzit- és befogadó országok gazdasági, társadalmi és politikai struktúráinak együttes értelmezése. Elemezni kell az EU és a kibocsátó országok között megkötött szerződéseket, az Unió legális és illegális migrációra vonatkozó jogi szabályozásait, a témában keletkezett politikai dokumentumokat és elfogadott irányelveket. Rá kell mutatni ezek hiányosságaira és a megoldatlan feladatokra. Helyi, regionális és globális szinten is meg kell vizsgálni az integrációs politikákat, kiemelve a jó gyakorlatokat és a bevált módszereket. Mindezek nélkül egy jövőbe mutató, kiérlelt és működőképes hosszú távú migrációs stratégia és ahhoz illeszkedő jogi szabályozás elképzelhetetlen. A Stockholmi Program is kiemeli a szabadságon, biztonságon és a jog érvényesülésén alapuló térség megteremtésében elért eredmények fontosságát az EU egészére nézve, de a tagállamok feladata is, hogy a bevándorlással kapcsolatos vívmányokat fejlesszék, a megoldásra váró kérdéseket pedig megfelelően kommunikálják. A jelen 30 A témáról részletesen lásd: Corinna Milborn (2008): Európa: az ostromlott erőd – A bevándorlás fekete könyve. Alexandra Kiadó 290 | glied viktor – keserű dávid tanulmány átfogó képet fest a legális migrációt érintő jelenlegi uniós feladatokról. A taglalt dokumentumok felmutatnak visszatérő, politika- és szabályozásformáló elemeket, de kevés olyat kimunkált tartalmat, amely konkrét jogalkotási aktus kiindulópontját jelenthetné. Az Európai Unió nem utolsó sorban a szolidaritás eszméjéből kiindulva jött létre. A legális migrációt érintő politikájában kellő hangsúllyal érvényesülnek a migrációhoz és a bevándorlókhoz kötődő értékek, bár ezeket relativizálhatja a gazdasági válság által meghatározott tartózkodó politika. A poszt-stockholmi folyamat során kidolgozandó új dokumentum, illetve az erre vonatkozó, a Tanács által 2014 júniusában elfogadott stratégiai iránymutatás némi bizakodásra adhat okot, hiszen az iránymutatás a tagállamok előzetes igényeinek megfelelően stratégiai szemszögű, a hatékonyabb végrehajtásra fókuszál. Amikor a Bizottság 2015 májusában bejelentette meghatározott számú nemzetközi védelemre szoruló személy áthelyezési mechanizmusának tervezetét, már lehetett tudni, hogy egy igen érzékeny területre tapintott. A javaslat első kritikái között szerepelt maga a tervezet törvényességének kérdése, a tagállami szuverenitás sérülése, a különböző kultúrák együttélésének lehetséges kudarca, valamint az országok kapacitásainak kérdése is. Jean-Claude Juncker, a Bizottság elnöke hiába figyelmeztette többször is a tagállamokat szolidaritási kötelezettségeikre, az áthelyezési kvóták terve körül azóta is forrnak az indulatok és a migrációs kérdést is csak ideiglenes sikerült rendezni. 1. 2. 3. Mi jellemezte az Európai Gazdasági Közösségbe irányuló migrációt az 1960-as és ’70-es években? Milyen lépéseket tettek többször is a dél-európai országok a bevándorlókkal kapcsolatban? Mely országokkal kötött kétoldalú megállapodásokat Németország? 4. Sorolja fel 1999-től a migrációt érintő legfontosabb politikai dokumentumokat! 6. Melyek voltak a 2015-ös migrációs válság főbb okai és következményei? 5. 7. Mit jelent az intelligens határellenőrzési csomag? Mit jelent az EU Trió kifejezés? Ajánlott linkek az interneten migrációs kihívások az európai unióban | 291 http://www.migrationpolicy.org/ http://www.mipex.eu/ http://citiesofmigration.ca/ http://ec.europa.eu/ewsi/en/index.cfm http://ec.europa.eu/index_hu.htm http://www.iom.int/cms/en/sites/iom/home/about-migration/world-migration.html http://www.global-migration.info/ http://www.migpolgroup.com/ Felhasznált irodalom A Hágai Program – A szabadság, a biztonság és a jog érvényesülésének erősítése az Európai Unióban, HL C 53., 2005.3.3., 1-14. A Stockholmi Program – A polgárokat szolgáló és védő, nyitott és biztonságos Európa, HL C 115., 2010.5.4., 1-38. Ambrosini, Maurizio – Caneva, Elena (2012): New host countries: Germany. In. Zapata-Barrero, Ricard – Triandafyllidou, Anna (eds.): Addressing tolerance and diversity discourses in Europe. A Comparative Overview of 16 European Countries. Barcelona Centre for International Affairs, Barcelona. pp. 207-230. Balleix, Corinne (2014): From Lampedusa to the Post-Stockholm Programme: Difficult European solidarity in the field of migration. European Policy Brief, No. 24. Egmont Institute. Bendel, Petra (2014): Coordinating immigrant integration in Germany. Mainstreaming at the federal and local levels. Migration Policy Institute Europe, Brüsszel. Borkert, Maren – Bosswick, Wolfgang – Heckmann, Friedrich – Lüken-Klaßen, Doris (2007): Local integration policies for migrants in Europe. European Foundation for the Improvement of Living and Working Conditions, Dublin. Bruhács, János (1999): Nemzetközi Jog II. Különös rész, Dialóg-Campus, Pécs. Carrera, Sergio – Guild, Elspeth (2014): The European Council’s Guidelines for the Area of Freedom, Security and Justice 2020 – Subverting the „Lisbonisation” of Justice and Home Affairs? CEPS Essay, No. 13. Centre for European Policy Studies, Brüsszel. Cseresnyés, Ferenc (2005): Migráció az ezredfordulón. Dialóg-Campus Kiadó, Budapest-Pécs. De Haas, Hein (2007): The Myth of Invasion – Irregular migration from West Africa to the Maghreb and the European Union. International Migration Institute, Oxford. Elérés: http:// www.imi.ox.ac.uk/pdfs/Irregular%20migration%20from%20West%20Africa%20-%20 Hein%20de%20Haas.pdf (Letöltve: 2014.06.20.) Desiderio, Maria Vincenza – Weinar, Agnieszka (2014): Supporting immigrant integration in Europe? Developing the governance for diaspora engagement. Migration Policy Institute Europe, Brüsszel. ENSZ (2009): Trends in International Migrant Stock: The 2008 Revision, United Nations, Department of Economic and Social Affairs, Population Division. Elérés: http://www.un.org/ esa/population/publications/migration/UN_MigStock_2008.pdf (Letöltve: 2014.06.20.) Erdei, Nikolett – Tuka, Ágnes (2011): Az Európai Unió migrációs politikája napjainkban. In. Tarrósy, István – Glied, Viktor – Keserű, Dávid (eds.): Új népvándorlás. Migráció a 21. században Afrika és Európa között. Publikon Kiadó, Pécs. pp. 243-257. 292 | glied viktor – keserű dávid Glied Viktor (2015): Behódolás? Európai szélsőséges pártok és a bevándorlás – helyzetkép. In. Tuka Ágnes (szerk.): In. Tuka Ágnes (szerk.): Változó Európa? Kérdések, kétségek, válaszok. Publikon Kiadó, Pécs. Glied Viktor (2016): Európa a feje tetején – Napjaink migráció folyamatairól. In. Credo evangélikus folyóirat. 2016/I. Guibilaro, Donatella (1997): Migration from the Maghreb and migration pressures: current situation and future prospects. ILO. Elérés: http://www.ilo.org/public/english/protection/migrant/download/imp/imp15e.pdf (Letöltve: 2014.06.20.) International Organization for Migration (2005): The World Migration Report 2005 – Costs and benefits of international migration. IOM, Geneva. International Organization for Migration (2010): The World Migration Report 2010 – The future of migration: Building capacities for change. IOM, Geneva. International Organization for Migration (2013): The World Migration Report 2013 – Migrant well-being and development. IOM, Geneva. Jensen, Kristian – Nielsen, Johanne Helboe – Brænder, Morten – Mouritsen, Per –Olsen, Tore Vincents (2012): Old host countries: Denmark. In. Zapata-Barrero, Ricard – Triandafyllidou, Anna (eds.): Addressing tolerance and diversity discourses in Europe. A Comparative Overview of 16 European Countries. Barcelona Centre for International Affairs, Barcelona. pp. 49-76. Karoliny, Eszter – Mohay, Ágoston (2009): A nemzetközi migráció jogi keretei. Itt vagyunk! című kutatás keretében, Pécs. Elérés: http://www.ittvagyunk.eu/application/essay/37_1. pdf (Letöltve: 2014.06.20.) Keserű, Dávid – Radics, M. Péter (2011): Urbanizáció és vándorlás – afrikai útvonalak az Európai Unióba. In. Tarrósy, István – Glied, Viktor – Keserű, Dávid (eds.): Új népvándorlás. Migráció a 21. században Afrika és Európa között. Publikon Kiadó, Pécs. pp. 131-154. Keserű, Dávid (2011): Az Európai Unió migrációs politikájának legfontosabb állomásairól röviden – A Solid program. Afrika Tanulmányok, Vol. 5., No. 3. pp. 122-126. Kohnert, Dirk (2007): African Migration to Europe: Obscured Responsibilities and Common Misconceptions. Working Papers. German Institute of Global and Area Studies, Hamburg. Elérés: http://www.giga-hamburg.de/content/publikationen/pdf/wp49_kohnert.pdf (Letöltve: 2014.06.20.) Koller, Inez Zsófia (2011): Az európai migráció története a második világháborút követően. In. Tarrósy, István – Glied, Viktor – Keserű, Dávid: Új népvándorlás – Migráció a 21. században Afrika és Európa között. Publikon Kiadó, Pécs. Liddle, Roger – Lerais, Fréderic (2007): Az európai társadalmi valóság. Az európai politikai tanácsadó iroda által készített konzultációs dokumentum. Elérés: Millborn, Corinna (2008): Európa: az ostromlott erőd. A bevándorlás fekete könyve. Fordította Niedermüller Péter. Pécs, Alexandra Kiadó Mohay, Ágoston (2011): A nemzetközi népességmozgás jogi szabályozásának lehetőségei – A legális migráció Európai Uniós szabályozásának példája. In. Tarrósy, István – Glied, Viktor – Keserű, Dávid (eds.): Új népvándorlás. Migráció a 21. században Afrika és Európa között. Publikon Kiadó, Pécs. pp. 207-226. Mühe, Nina – Schiffauer, Werner (2012): Old host countries: Germany. In. Zapata-Barrero, Ricard – Triandafyllidou, Anna (eds.): Addressing tolerance and diversity discourses in Europe. A Comparative Overview of 16 European Countries. Barcelona Centre for International Affairs, Barcelona. pp. 77-102. migrációs kihívások az európai unióban | 293 OECD (2006): From Immigration to Integration: Local Approaches. Policy Brief. November 2006. Elérés: http://ec.europa.eu/citizens_agenda/social_reality_stocktaking/docs/ background_document_hu.pdf (Letöltve: 2014.06.20.) Pap, Norbert – Glied, Viktor (2016): The Hungarian border fence and the islam. In. Journal of Muslims in Europe, 2016. (megjelenés alatt) Roth, Hans-Ingvar – Hertzberg, Fredrik (2012): Old host countries: Sweden. In. ZapataBarrero, Ricard – Triandafyllidou, Anna (eds.): Addressing tolerance and diversity discourses in Europe. A Comparative Overview of 16 European Countries. Barcelona Centre for International Affairs, Barcelona. pp. 125-149. Töttős, Ágnes (2014): Merre tart az Európai Unió legális migrációs politikája? – Az Európai Unió legális migrációs politikájának hangsúlyeltolódása különös tekintettel a munkavállalási célú migrációra. Doktori értekezés. PTE-ÁJK Állam- és Jogtudományi Doktori Iskola, Pécs. Wetzel, Tamás (2011): A bevándorlás kérdése Magyarországon. Publikon Kiadó, Pécs Zimmermann, Klaus F. (2005) (ed.): European Migration – What Do We Know? Oxford University Press. Zolberg, Aristide (2001): Újabb hullámok: migrációelmélet egy változó világban. In. A migráció szociológiája, Szociális és Családügyi Minisztérium, Budapest. További ajánlott irodalom Gyeney, Laura (2011): Legális bevándorlás az Európai Unióba, különös tekintettel a családi élet tiszteletben tartásának jogára. Doktori értekezés. PPKE-JÁK, Budapest. Póczik, Szilveszter – Dunavölgyi Szilveszter (2008): Nemzetközi migráció – nemzetközi kockázatok. HVG-ORAC Lap- és Könyvkiadó Kft., Budapest. Rédei, Mária (2007): Mozgásban a világ: A nemzetközi migráció földrajza. Eötvös Kiadó, Budapest Tarrósy, István – Glied, Viktor – Keserű, Dávid (szerk.) (2011): Új népvándorlás. Migráció a 21. században Afrika és Európa között. Publikon Kiadó, Pécs. Ázsia és Európa szorításában – migráció a Balkánon Kitanics Máté – Pap Norbert Absztrakt A Balkán-félsziget évezredeken keresztül hídként szolgált Kis-Ázsia és Európa belsőbb részei között. Igaz ez mind a kulturális áramlások, mind a népességáramlás tekintetében. A „birodalomváltó térként” meghatározható terület a népvándorlás korszakában a 4. század végétől a 13. századig befogadó migrációs karakterrel bírt, majd az oszmán előretöréssel a 14. századtól egészen a 19. századig inkább kibocsátó jellege dominált. A 20. században, főként a Balkán-háborúk, az első és második világháború, a görög és jugoszláv polgárháborúk kapcsán került sor nagymértékű népességmozgásokra, leggyakrabban kényszermigráció keretében. A század második felétől napjainkig tartó „Gastarbeit-jelenség” elsősorban Nyugat-Európa irányába mozgatott meg jelentős tömegeket, miközben az 1990-es évektől vizsgálati területünkön egyre inkább erősödött az a globális, interkontinentális migráció, amely döntően tranzit szereppel ruházta fel a félszigetet. Abstract The Balkan Peninsula has served as a bridge between Asia Minor and the central parts of Europe for thousands of years. This applies to cultural migration and the migration of populations as well. This territory – which can be defined as an “empire changing space” – possessed a character of a migration target from the Migration Period of the late 4th century till the 14th century. Then with the advance of the Ottoman Turks in the 14th century, right till the 19th century its issuing character dominated and served as a territory of origin of migrants. In the 20th century major migrations were related primarily to the Balkan Wars, the First and the Second World War, the Greek and Yugoslav civil wars, typically under the circumstances of forced migration. From the second half of the century to date, the “Gastarbeit” phenomenon caused the movement of masses primarily toward Western Europe, while global and intercontinental migration increasingly characterised the examined regions, issuing a merely “transit area” role to the peninsula. 296 | kitanics máté – pap norbert Kulcsszavak: Balkán, etnikai homogenizáció, tranzit, iszlám, hegyek, völgyek, tenger Keywords: Balkans, ethnic homogenization, transit, Islam, mountains, valleys, sea Bevezetés A Balkán migrációs vizsgálata során ki kell emelnünk, hogy a félsziget évezredeken keresztül hídként szolgált Kis-Ázsia és az európai kontinens belsőbb részei között. A térség jelentős szerepet játszott a kulturális áramlásokon túl a népességáramlásban és Európa benépesülésében is. Ütköző és egyben befogadó területként funkcionált. A migrációs tengelyek kialakulását és működését itt elsősorban a természetföldrajzi viszonyok – tengerek, hegyek, hágók, medencék és (folyó)völgyek – határozták meg. Ezen adottságok migrációval való kapcsolata szempontjából a következőket emelhetjük ki: A tengeri kereskedelmi útvonalak, a tengeren zajló migrációs áramlatok és kulturális cserefolyamatok a görög kolonizációtól kezdve nagy jelentőséggel bírtak. Itt a Fekete-tenger és az Adria szerepét kell elsősorban kiemelnünk. Az előbbi az ókortól a késői középkorig jelentett fontos kapcsolódási irányt a nyugat-eurázsiai steppei népek és a félsziget görög területei, majd Dél-Oroszország és Bizánc között. Az utóbbi, vagyis a kelet-nyugati áramlási irányt biztosító Adria viszonylag egyszerű és hatékony összeköttetést jelentett az Otrantói-szoroson át Dél-Itália felé, de biztosította Velence és ezzel Közép-Európa kapcsolatát Levantéval is. A hegyek, amelyek a félsziget geológiai-domborzati jellegét adják, vizsgálatunk tárgyát tekintve többféle szerepet játszanak. A migrációt, népek vándorlását az elmúlt évszázadokban csak lassítani voltak képesek, de meg nem akadályozták, mivel a folyóvölgyek és hágók általában biztosították az átjárást. A népvándorlás korának viharaiban és az oszmán-török korszakban is biztonságot nyújtottak, időről-időre pedig nagy tömegek vándorlásának kiindulópontjai voltak, de a kulturális áramlásokra, hatásokra gyakorolt gátló szerepük is jelentősnek mondható (Obolensky, 1999). A medencéket vagy alföldeket, mint az élelmiszertermelés központjait, és mint a fontosabb városok és a migrációs csatornák gyűjtőhelyeit kell kiemelnünk. Elég, ha ebben a tekintetben az Al-Duna egészen a Balkán-hegység előteréig húzódó medencéjét, Trákia alföldjét vagy a Vardar alsó folyásának síkságát említjük. A Balkán-félsziget észak-déli, illetve délkeleti irányban hosszú völgyekkel tagolt, amelyek a dunai és dinári, valamint az égei területek közötti kapcsolódást, a központi és a déli medencék közötti összeköttetést biztosítják (Cvijić, 2009). A hosszirányú völgyekben létesült utak közül kiemelt szereppel bírt a rómaiak által létrehozott „Via militaris”, a középkori „Carski put” (Császári út) majd „Isztambuli út”, amely jelenleg is a legfontosabb transzbalkáni korridor. Az útvonal a Morava-Nišava-Marica folyóvölgyeken átívelve a kis-ázsiai és egyben európai kapu Isztambult (Byzantion, ázsia és európa szorításában – migráció a balkánon | 297 Konstantinápoly) Edirnén, Plovdivon, Szófián és Nišen át köti össze Belgráddal. Az út folytatása a Morava-kapun keresztül, a Délvidék lágy altestén át hatolt be hazánk területére, és vezetett, vezet tovább a Duna mentén, majd a Morva-kapun lép ki Bécs, egyúttal Közép-Európa belsőbb részeinek irányába. Szintén a Morava-kapun keresztül hatol a Kárpát-medencébe az az útvonal, amely a Morava-Vardar völgyön keresztül Thesszalonikit, Szkopjén, Nišen át Belgráddal köti össze. Ábra 1: A főbb balkáni migrációs csatornák a római kortól, a napjainkig kiemelt jelentőséggel bíró Isztambul-Belgrád (1) és Szaloniki-Belgrád (2) korridorral Forrás: Saját szerkesztés 298 | kitanics máté – pap norbert Mind a kettő útvonal a római kortól kezdve napjainkig a közlekedési és migrációs áramlások jelentős csatornája, amelyekhez keresztirányú utak csatlakoztak. Ezek közül kiemelhető az Al-Dunát Trákia alföldjével, így végső soron Konstantinápollyal összekötő út, amely a Duna torkolatától a Fekete-tenger partján húzódott Várnát és Meszembriát (Neszebár) is érintve. A másik út szintén az al-dunai térséget és a Trák-alföldet kapcsolta egybe a dunai Novaetól (Szvistov) Nikopolis ad Haemumon és a régi bolgár fővároson Tirnovón, illetve a Sipka-szoroson, a Rózsák-völgyén és a Sredna Gorán át. További jelentős keresztirányú utat képezett a rómaiak által kiépített „Via Egnatia”, amely egyrészt a tengeren biztosította a dél-itáliai kapcsolódást, illetve szárazföldön a Morava-Vardar és a Morava-Nišava-Marica tengellyel való összeköttetést is. Az útvonal az Adria partján fekvő Durrest (Dürrakhion, Durazzo) Elbasanon, a Shkumbi folyó völgyén, Ohridon, Bitolán és Edesszán át fűzte össze Szalonikivel, a part mentén továbbhaladva pedig Konstantinápollyal. Szintén ebbe a sorba illeszthető a „Via de Zenta” (Zétai út, Zetski put), amely Shkodrát és annak adriai előterét a Drin völgyén továbbhaladva Prizren, Lipljan, Novo Brdo, Vranje és Niš érintésével kapcsolta a Morava-Vardar tengelyhez, lehetővé téve ezáltal a „Császári útra” való rácsatlakozást is. A „Zétai út” hasznát elsősorban a szerb és a bolgár területekkel kereskedelmi kapcsolatokat kiépítő velencei kalmárok és a ragusai kereskedők fölözték le. Végül a migrációs és kulturális áramlások szempontjából ki kell emelnünk még egy fontos útvonalat, amely ugyan nem a Balkán-félszigeten kezdődött, de igen nagy hatással volt annak történetére, egyben etnikai jellegének alakulására nézve is. Ez az útvonal a 4. századtól a 13. századig kiemelt jelentőséggel bíró, Kínától, Mongóliától a Fekete-tengerig vezető, majd onnan az Al-Dunáig húzódó, és ott kettéváló, széles „sztyeppei (steppei) országút”. Ezen keresztül számos nép érkezett Európába, közülük többen átlépve a Duna vonalát, a Dobrudzsán átkelve a délre tartó transzverzális úton hatoltak be a Balkán-félszigetre. Más részük az Erdélyi hágókat használta ki, illetve a Duna vonalát tovább követve a Kárpát-medencében lelt hosszabb-rövidebb időre új hazát. A Duna vonala azonban nem csak a Kárpát-medencébe vezetett népeket, de kiegészülve a Száva vonalával, a félsziget északi peremén végighaladva jelentős áramlási és közvetítő csatornát jelentett Kelet-Európa, valamint Észak-Itália között is. Ez utóbbi jelentősége elsősorban a római korban és a népvándorlás korában kiemelkedő (Csüllög, 2012). Szem előtt kell tartanunk a Balkán birodalomváltó-jellegét is (Hajdú, 2002). A térség sajátossága a felaprózottság, a kisállamiság, a fragmentálódás, illetve a területet egybefogó birodalmi korszakok periodikus váltakozása. Elég, ha ebben a tekintetben a Római Birodalom, a Bizánci Birodalom, az Oszmán Birodalom, Jugoszlávia vagy újabban az Európai Unió térszervező szerepére gondolunk. Könnyű belátnunk, hogy a birodalmi térszervezés vagy a kisállamiság túlsúlya más és más hatást gyakorol az áramlási terek, csatornák rendszerére. Az évszázadokon végigtekintve azt láthatjuk, ázsia és európa szorításában – migráció a balkánon | 299 hogy a Balkánt érintő migrációs folyamatok okai lényegében hasonlók a más területeken folyó vándorlásokhoz, szerepet játszott bennük az éhínség, az anyagi motiváció, az érvényesülés és a jobb körülmények iránti vágy, csakúgy, mint, a biztonsági kérdések: legrövidebb idő alatt a legnagyobb tömegeket a Balkánon is a háborús konfliktusok mozgatták meg. Történeti előzmények A római hódítás időszaka elsőként kovácsolta egységbe a Balkánt. A félszigeten élő illír, trák és görög törzsek leigázása után a „Pax Romana” (a római béke) a Kr. u. évszázadokban kiterjedt a terület egészére. A római birodalmi logika másként működött, mint a tengeri migrációt előnyben részesítő görög gondolkodás. A rómaiak nem csak a part menti területeket kolonizálták, de a völgyek és szorosok adta lehetőségeket kihasználva a belsőbb területeket is ellenőrzésük alá vonták. Katonai táborok, szervezett városok hálózatát hozták létre, kereszt- és hosszirányú úthálózatokat működtettek. Jelentős városokat építettek ki a Kis-Ázsia felé kapcsolattartást biztosító Byzantiumtól a szárazföldi belsőbb területek felé a Dunáig. Itt sorakozott Hadrianapolis (Edirne), Serdica (Szófia), Naissus (Niš) és Singidunum (Belgrád), de a rómaiak és az uralmuk alatt élők nagyobb számban telepedtek meg a tengerparti városokban, illetve a Dunán kívül a Száva mentén is. Az egységes Római Birodalom 395-ben vált ketté. A Konstantinápoly központú Kelet-Római Birodalom túlélte a népvándorlás viharait. Kitűnő politikai érzékének és vagyonának köszönhetően változó intenzitással, de évszázadokra fenntartotta befolyását a félsziget tekintélyes területén. Ez nehéz feladat volt, ugyanis a 4. század végétől a Birodalmat erős kihívások érték a nyugati-gót, hun, bolgár, langobárd, gepida, szláv és avar területkövetelők részéről. Ez utóbbiak a szlávokkal szövetségben a 6. század végén minden addiginál nagyobb nyomás alá helyezték a dunai limest, amely a 7. század elején végleg átszakadt. A szlávok elárasztották a Balkánt és megtelepedtek a félszigeten. Ezt követően egymással laza kapcsolatban álló törzsekben éltek számos, Szklavíniának nevezett államkezdemény keretén belül. Az őslakos, romanizálódott illír-trák népesség, valamit az albánok ősei a szláv invázió elől a hegyekben kerestek menedéket. A szlávok beáramlását és letelepedését követően a Balkán történetében új korszak kezdődött. A betelepült szláv lakosság első államát a 7. század végén a steppe irányából behatoló bolgár-türkök szervezték meg. Országuk, amely a 9. század derekától Moesia, Trákia és Makedónia területét egyesítette, a következő időszakban folyamatos küzdelemben állt Bizánccal. A Kárpátokon túli területekről betelepedő szerbek és horvátok az első nagy szláv hullámokat követően, a 7. század elején érkeztek a Balkán-félszigetre. Az utóbbiak tengermelléki államuk és az északabbi Pannon Horvátország egyesítését követően, a 12. század elejétől nyolc évszázadon át perszonálunióban éltek Magyarországgal. A szerbek a 9. századra megalapították Raškát (Rácország) és Zetát (Duklja), amelyek a későbbi Szerbia, illetve Montenegró 300 | kitanics máté – pap norbert elődjének tekinthetők. A következő évszázadokban történetüket az egymással való versengés, a bolgárokkal, Bizánccal majd a magyarokkal folytatott küzdelem határozta meg. A szláv invázió elől a hegyekben menedéket kereső romanizálódott őslakosság, a vlachok szétvándorlása északnyugati irányba már a 11. század elején megkezdődött. Ennek következtében nagy tömegeik jelentek meg Boszniában, Hercegovinában, Montenegró egyes részein, valamint Dél-Dalmáciában, illetve a Dunát északi irányban átlépve Havasalföldön is. Az albánok, mint az illírek erőteljesebb romanizációból kimaradt utódai, a történelmi forrásokban a 11. század első felében bukkantak fel. Ekkor, illetve ezt megelőzően főként Koszovó, Észak-Albánia és Montenegró magasabban fekvő részein éltek. Szállásterületük súlypontja a későbbiekben fokozatosan a mai Albánia irányába tolódott el, a 14. századtól pedig a hegyekből nagy tömegeik ereszkedtek le az alacsonyabban fekvő síkságokra. Mindeközben a 9–11. században, illetve a 13. században ismét megelevenedett a „steppei országút”. Magyarok költöztek a Kárpát-medencébe és indítottak rendszeres támadásokat Bizánc ellen, majd a moldvai-havasalföldi területen megjelenő besenyők, úzok és kunok tették ugyanezt. A 13. században a Balkán-félszigetre is betörő mongolok elől újabb kun tömegek menekültek Magyarországra és a Balkán területére. Ezeket a keleti népeket a Bizánci Birodalom és a Magyar Királyság népei, illetve a Havasalföldet, Moldvát elárasztó vlachok asszimilálták. A steppei népek nagy vándorlása ezzel lezárult, így erőteljesen csökkent annak az északkelet-délnyugati irányú migrációs csatornának a jelentősége, amely évszázadokon keresztül kiemelt fontosságú szerepet töltött be a Balkán-félsziget etnikai és egyben kulturális képének alakításában. A 14. század közepén a Balkán-félszigeten egy új, gyorsan terjeszkedő, a politikai viszonyokat szétziláló és saját érdekei mentén újraformáló hatalom tűnt fel. Az expanzív oszmán állam csapásai alatt a balkáni államok a 14. század végén és a 15. században sorra elbuktak. A törökök előretörése, majd visszaszorulása főként a 16–18. században váltott ki óriási migrációs hullámokat. Ezeknek a migrációs áramlásoknak egy része a Balkánon belül zajlott, más részük átlépte annak határait. A legerőteljesebb áramlási irányok kezdetben a Balkán déli területeiről északi irányba mutattak. Innen a három részre szakadt Magyarország mind a hódoltsági területeken, mind a Királyi Magyarország területén hatalmas tömegeket fogadott be. A betelepedők között legnagyobb számban a szerbek, vlachok (oláhok) és horvátok, kisebb számban pedig katolikus bolgárok és albánok képviseltették magukat. Az utóbbiak a 15. századtól Dél-Itáliába és Szicíliába, majd a 18. században az isztriai Porečbe és az észak-dalmáciai Zadar környékére is nagyobb számban vándoroltak. Egybefüggő balkáni szállásterületük az észak- és közép-albániai szláv népesség háborús veszteségeivel párhuzamosan növekedett. Ezen túl a spontán gazdasági migráció, illetve az oszmánok tudatos telepítési politikája vezetett térhódításukhoz Koszovó és Metóhijában, amely a 18-19. században a nyugat-macedóniai vidékekre is ázsia és európa szorításában – migráció a balkánon | 301 kiterjedt (Gulyás–Csüllög, 2012). Már az oszmán visszaszorulással függött össze, hogy az 1875–78-as válság, illetve a berlini kongresszus hozadékaként a szerb fennhatóság alá került területekről, elsősorban Koszovóba irányuló muszlim, míg a koszovói területről a megnövekedett Szerbiában lecsapódó szerb migrációról beszélhetünk. Az 1912–13-as balkáni háborúkkal a korábbi folyamat megfordult, és megkezdődött a muszlim, köztük az albán lakosság tudatos és szervezett visszaszorításának időszaka. Végül a történeti előzmények tekintetében néhány mondat erejéig ki kell térnünk a cigányságra, a kisebb számú, de annál jelentősebb hatású „görögökre”, illetve a szefárd (közel-keleti és afrikai származású) zsidókra is. Vizsgálati területünkön a 11. században megjelenő cigányság a 14. században már a Balkán középső és északi részén járt, a 15. században pedig biztosan jelen volt a Kárpát-medencében is. Beszivárgásuk a törökkökkel vívott háborúkat követően is folyamatos. A 18–19. században újabb erőteljesebb cigány (oláh, később beás és lovári) migrációs hullámok érkeztek a Kárpát-medencébe, főként a románok lakta területekről (Tóth, 2006). A „görögök” (mint foglalkozás) mind a Balkánon, mind Magyarországon, beleértve Erdély területét is, jelentős kereskedelmi-pénzügyi tevékenységet folytattak, kolóniákat alapítottak. Etnikai összetételüket tekintve többségük a görög kultúrán nevelkedett görögkeleti vlach volt, de nagy számban rácok (szerbek) is voltak közöttük. Jelentős „görög” kereskedőcsoportok működtek Magyarországon is a 18–19. században többek között Pesten, Budán, Vácott, Komáromban, Győrben, Gyöngyösön, Egerben, Tokajban, Miskolcon, Kecskeméten, Brassóban, Temesváron és Újvidéken is. A 19. században asszimilációjuk előrehaladt, gazdasági szerepük pedig erőteljesen hanyatlott, tevékenységüket egyre inkább a zsidók vették át. Bár eddig leginkább Ázsia, Kis-Ázsia és a Balkán viszonylatában vizsgáltuk a migrációs kapcsolatrendszert, illetve a Balkánról északi, északnyugati irányba tartó áramlásokat térképeztük fel, a zsidók kapcsán egy nyugatról a Balkán-félsziget irányába tartó mozgást is meg kell említenünk. A Balkánon a legnagyobb zsidó csoportot ugyanis azok a ladino nyelvű szefárd zsidók alkották, akiknek az Ibériai-félszigetről a mórok kiűzése után a 15. század végén kellett elmenekülniük. Mivel az Oszmán Birodalom területén védelmet remélhettek, ezért nagyobb csoportokban telepedtek be a Balkánra, ahol a következő évszázadokban Szaloniki és Isztambul lett a fellegváruk. Ezeken kívül más jelentős balkáni városokban, kereskedelmi központokban, többek között Bitolában, Szkopjéban, Belgrádban, Splitben, Raguzában és Szarajevóban is nagy számban éltek. Szalonikiben a 19. század végén, huszadik század elején 60 ezer, Isztambulban pedig mintegy 40 ezer fővel képviseltették magukat. Az oszmán uralom időszakában tehát a 15. századtól több százezer fő mozdult el elsősorban észak, északnyugat felé. A migrálók tekintélyes része a Balkánon kívül, a Kárpát-medencében vagy Itáliában talált új hazára. A 17. század végétől kezdődően a törökök kiszorultak a Magyar Királyság területéről, ahová a megfogyatkozott népesség pótlására, valamint a balkáni török megtorlások, illetve a Habsburg-oszmán 302 | kitanics máté – pap norbert háborúk elől menekülve újabb és újabb jövevények érkeztek. A 19. század első felétől megkezdődött az Oszmán Birodalom visszaszorítása a Balkán-félszigetről is. Egyes számítások szerint az 1820-as évektől az 1920-as évekig mintegy ötmillió muszlimot üldöztek el a Fekete-tenger melléki és balkáni területekről, az adott időintervallumon belül pedig csak 1878 és 1913 között 1,7–2 millió iszlám hitű vándorolt vagy menekült a későbbi Törökországba (Mazower, 2004). A 20–21. század, mint a dezintegráció és reintegráció korszaka Az Oszmán Birodalom hosszú hanyatlásával a Balkánon előbb új nemzetállamok alakultak, majd hamarosan megindultak az integrációs törekvések is, amelyek a déli szlávok nagy közös államát célozták meg. A kérdés kezdetben az volt, milyen hatalmi erősorrend alakul ki és mely ország válhat dominánssá a térségben? Bulgária, vagy esetleg Szerbia legyen-e az az állam, amely hegemónná válik, és egyesíti a Balkánfélszigetet, vagy annak nagyobb részét? A Balkán-háborúkban (1912–1913) Törökország csaknem teljesen kiszorult Európából, csak Trákia keleti része maradt fennhatósága alatt. Bulgária az első Balkánháború legnagyobb nyertese a másodikban elvesztette az elsőben szerzett területek nagy részét, a többi állam pedig tovább erősödött. A bolgárok helyzetét azóta is meghatározza, hogy bolgárok lakta vidékek fekszenek határai külső oldalán, a két világháborúba is revizionista célokat követve sodródott bele. Ekkor született meg Albánia (1913), de úgy, hogy az albánok lakta területek jelentős része más államok fennhatósága (görög, montenegrói, majd jugoszláv) alatt maradt. A történelmi Macedóniát úgy osztották fel, hogy később még számos konfliktus alakult ki az identitásában bizonytalan, átalakuló, többféle nemzetiség által lakott történeti régióban. Az első világháború végével az Osztrák-Magyar Monarchia szerbek, horvátok, szláv muszlimok és szlovénok lakta részei és Montenegró területének integrálásával kialakult a Szerbia és a szerbek által dominált nagy szerb-horvát-szlovén állam, a később Jugoszláviának nevezett királyság. A 20. század folyamán ez az állam gyakorolta a félsziget történéseire a legjelentősebb befolyást. Fennállásának évtizedei alatt többször is sor került alapvető reformokra és újrarendeződésre, de a súlyos belső feszültségeket, amelyek az etnikai és vallási megosztottságból, valamint a jelentős területi-fejlettségi különbségekből adódtak, nem sikerült tartósan kezelni. A hidegháború évtizedei alatt a kommunista táboron belül különutasságával tűnt ki, az 1980-as években azonban növekvő belső feszültségekkel kellett szembenéznie, majd az 1990-es években bomlásnak indult. Napjainkra a Balkán történelmének legelaprózottabb államterületi struktúráját produkálta. Az egykori jugoszláv területeken hét független állam alakult: Szlovénia (1991), Horvátország (1991), Macedónia (1991), Bosznia-Hercegovina (1992), Szerbia (2006), Montenegró (2006) és Koszovó (2008). A szerb állam dezintegrációjával párhuzamosan megkezdődött az euroatlanti integráció is a félszigeten. Görögország már 1981-ben, Szlovénia 2004-ben, Bulgária és ázsia és európa szorításában – migráció a balkánon | 303 Románia 2007-ben, Horvátország pedig 2013-ban lett az Európai Unió tagja. A térség többi államának is felkínálták az európai uniós perspektívát, akárcsak a Balkánra „belógó” Törökországnak. Ezeket a viszonylag rövid idő alatt lezajló, nagymértékű változásokat sokirányú népességmozgás követte (Pap, 2010). Ezek közül az alábbiakban csak a legjelentősebbeket soroljuk fel és mutatjuk be. Az első világháborút közvetlenül követő időszakban a legjelentősebb, szimbolikus elemeket sem nélkülöző migrációs esemény a görög-török lakosságcsere volt. Többen a térségbeli etnikai tisztogatások modern kori prototípusát látják benne. Kis-Ázsiában súlyos harcok robbantak ki a török nacionalista mozgalom és a főként görög megszálló csapatok között. A görög hadsereg totális veresége nyomán az ezen a területen évezredek óta megtelepült görög népesség nehéz helyzetbe került és részben menekülni kényszerült. A kemalista török erők ezt a török etnikai homogenizáció erősítésére használták fel. Miután aláírták a görög-török lakosságcsere-egyezményt, mintegy 560 ezer török költözött Törökország új, sévres-i határai közé (350 ezer Görögországból, 110 ezer Bulgáriából, 80 ezer Romániából, 20 ezer Szerbia-Macedóniából). Ezzel egy időben 1410 ezer görög települt át Görögországba kisebb számban Bulgáriából és Oroszországból, főként pedig Kis-Ázsiából. Az erőszakos népességcsere súlyos következményekkel járt nem csak az áttelepülőkre, de azoknak a területeknek a gazdaságára is, amelyeket a népmozgalom érintett. Anatólia és a török égei-partvidék jelentős része iparosok és értelmiség nélkül maradt. Ezzel szemben a kitelepítetteknek Görögország agrárterületein kellett új életet kezdeniük (főként az Égei-Makedóniában), ahol tanultsági, szaktudásbeli erősségeik nem érvényesülhettek. Bulgáriába ebben az időszakban szintén jelentős számban kerültek bolgárok (200 ezer), jórészt Görögországból, Romániából (Dobrudzsából), Szerbiából-Macedóniából, miközben a Délvidékről 80 ezer magyar menekült Magyarországra (Pándi, 1998). A második világháború következményeként szintén jelentős népmozgalomra került sor, Bulgáriából törökök menekültek, Görögországból pedig különböző etnikumú muszlimok költöztek Törökországba. A görög polgárháborút követően a kommunista partizánok a baráti szocialista táborba emigráltak (65 ezer fő). Jugoszlávia területéről több hullámban és nagyobb számban albánok települtek át Törökországba. Ugyancsak Jugoszláviából, a dalmáciai, isztriai területekről Olaszországba menekült a partizáncsapatok elől mintegy 250 ezer, olasz nyelvjárásokat beszélő lakos. A fenti esetek elsősorban politikai okok által motivált kényszermigrációk voltak, több esetben fegyveres kényszerítéssel. A 20. század második felében azonban új formák is megjelentek. Az első ilyen a jugoszláv területekről Nyugat-Európába irányuló munkaerőexport (vendégmunka – Gastarbeit) volt. A vendégmunkások az 1965-ös gazdasági reform nyomán jelentek meg Nyugat-Európában. A gazdasági ésszerűsítések miatt a veszteséges szocialista vállalatok bezárását követően ugyanis százezres tömegek maradtak munka nélkül. A jugoszláv vendégmunkások száma 1971-ben már 769 ezerre emelkedett úgy, hogy ezek mintegy 39 százaléka horvát, míg a többi 304 | kitanics máté – pap norbert nemzetiség részvétele ennél kisebb arányú volt (a reformot leginkább a horvátok és a szlovének vették komolyan). A kiutazók fő célterülete Németország (mintegy 70 százalék érkezett ide), mellette nagyobb arányban Ausztriában és Svájcban dolgoztak, de voltak akik eljutottak Kanadába, Ausztráliába és Új-Zélandra is. Később a más nemzetiségűek (pl. a szerbek) aránya is megnőtt, de a horvátok és szlovénok jugoszláviai számarányához képest nagyobb részvétele mindvégig fennmaradt (Sokcsevits, 2011). A „Gastarbeit”-jelenség napjainkban is megfigyelhető. Így Nyugat-Európában az egykori Jugoszlávia területéről az 1960-as évektől, majd a szerb-horvát-bosnyák háború során, valamint a legújabb időkben migráló horvátok, bosnyákok, szerbek, macedónok, illetve Bulgáriából érkezők tömegei dolgoznak. A rendszerváltásokat követően hasonló módon albánok ezrei mentek munkát vállalni Görögországba, Olaszországba, részben Nyugat-Európába és a tengerentúlra is. Bulgária ebben az időben riasztó mértékű népességfogyást szenvedett el, lakóinak száma az 1980-as 9 millióról a 2011-es népszámlálás szerinti 7,5 millióra csökkent. Ennek a csökkenésnek csak az egyik oka volt a nyugati vendégmunka, de ez is szerepet játszott benne. Az 1990-es évek háborús cselekményeinek hatására szintén nagyobb mértékű migrációra került sor. Az újonnan létrejött nemzetállamok etnikai tisztogatással, vagy a migráció bátorításával érték el a többségi nemzettől különböző, asszimilációra kevésbé hajlamos polgáraik távozását (Bali, 2012). A térségben 3,7 és 4 millió közé teszik a menekültek, otthonukat elhagyni kényszerülők számát, akik közül 600 és 800 ezer között lehettek a más országba távozók. Jelentős volt és részben maradt az IDP-k (Internally Displaced Person – országhatáron belüli menekült) száma is. Az ilyen típusú migránsok Horvátországban, Bosznia-Hercegovinában az 1990-es években, Koszovóban és Macedóniában pedig a kétezres évek elején időszakonként jelentős számban voltak jelen. Napjainkban az UNHCR 1 mintegy 200 ezer IDP-t tart számon Délkelet-Európában, ezek közül 80 ezer a RAE2 csoporthoz tartozik. Jugoszlávián kívül Bulgáriában került sor újból etnikai tisztogatásra, és a bulgáriai törökök, pomákok Törökországba kényszerítésére. 1984 és 1989 között, a Zsivkov-rezsim utolsó éveiben a mintegy 900 ezres (a lakosság 10 százalékát kitevő) török kisebbség erőszakos asszimilációjára történt kísérlet a bolgár „újjászületési” politika jegyében. A politikát feltehetőleg a bolgár etnikumú lakosság növekedésének megtorpanása, várható demográfiai eróziója váltotta ki. A demonstrációkban, véres eseményekben is bővelkedő folyamat végén, a beolvasztási politika sikertelensége nyomán került végül sor 1989-ben mintegy 300–350 ezer fő török nemzetiségű bolgár állampolgár Törökországba történő emigrálására. Ebből a következő években, a zsivkovi rezsim összeomlása után mintegy 150 ezer fő tért vissza szülőföldjére (Pándi, 1998). 1 2 Elérés: http://www.unhcr.org/pages/49e48d766.html (Letöltve: 2014.07.20.) RAE – Roma, Askhali, Egyptian. ázsia és európa szorításában – migráció a balkánon | 305 Balkáni muszlim migránsok, és a magyarországi iszlamizáció A Jugoszlávia felbomlásával járó háborúk idején menekültek ezrei találtak menedéket Magyarországon. Ez a háborús időszak több hullámban eredményezte az iszlám hitűek megjelenését és jórészt menekülttáborokban történő elhelyezését. A bosnyákok azonban nem csak a menekülttáborokban, de jelentős mértékben egyénileg oldották meg magyarországi lakhatásukat. Az utolsó menekültként Magyarországon tartózkodó bosnyákok 2002-ben szervezetten hagyták el az országot. Többen azonban magyar állampolgárként családot alapítva, nem költöztek vissza Bosznia-Hercegovinába, így a magyarországi muszlim közösség tagjaként gyakorolják ma is vallásukat. A 2000-es évek kezdetével, csak részben a koszovói háborús válságnak köszönhetően, egyre nagyobb számban jelentek meg Magyarországon a Koszovó és Macedónia területéről (csak elenyésző részben Albániából) származó speciálisan sütőiparral foglalkozó, többségében iszlám hitű migránsok. Ez a folyamat 2008–2009 tájékán jelentősen felerősödött. Ma Magyarországon a megközelítőleg 1600 pékségből mintegy 400 működik albán tulajdonosi háttérrel. A hirtelen megjelenő és jelentős piaci részesedést szerző pékek és cukrászok jelenléte nem iszlám vallásuk, hanem az európaitól eltérő albán üzleti kultúrájuk (adóelkerülés, élelmiszeripari előírások áthágása, foglalkoztatási szabálytalanságok) miatt került az adóhivatal látókörébe. A balkáni iszlám népesség bevándorlása nem töltött be döntő szerepet az iszlám magyarországi újraszerveződésében. Ennek legfőbb oka, hogy Ausztria és Németország mint migrációs célpont Magyarországnál sokkal jelentősebb szerepet játszott az elmúlt időszakban, így hazánk (legalábbis egy időre) elvesztette attraktivitását a boszniai muszlimok között. Ugyanakkor Bosznia-Hercegovina közelsége, továbbá a tradicionális kapcsolatrendszer miatt politikai, egyházpolitikai tényező tudott maradni. Napjaink balkáni migrációjának néhány jellemzője Az Európai Unió bővítése a balkáni térség irányába megváltoztatta a migráció természetét is. Az uniós lakosság jobb életszínvonala, az EU belső, egységes piaca, a társadalmi biztonság és a szabad mozgás, valamint a költözködés lehetősége együttesen nagy vonzerőt gyakorol a migránsokra. A schengeni határrendészeti és információs rendszer (SIS) azonban egészen 2014-ig jelentős akadályt képezett a betelepedni szándékozók számára. A hidegháborút követően a korábban zárt balkáni társadalmakban liberális, vagy legalábbis liberálisabb, a világ felé nyitottabb struktúrák jelentek meg. A határok is 306 | kitanics máté – pap norbert nyitottabbá váltak egy időre. Ezzel új lehetőség nyílt meg a fejlődő világ lakosai előtt is: egyre többen igyekeztek a Balkánon keresztül eljutni a fejlettebb európai államokba. A globális migráció az 1990-es évektől vált megfigyelhetővé a balkáni területen. Az elmúlt években ez a globális, részben interkontinentális migráció nagymértékben felerősödött. A szíriai, afganisztáni, pakisztáni, iraki konfliktusok, a szubszaharai régió biztonsági és megélhetési problémái és az ezek következtében meginduló tömeges beáramlás, amelynek során 2015-ben már több mint 1 millió migráns érkezett, rendkívüli kihívás elé állította Európát. A menekültkérdés, kezelését tekintve egymástól jelentősen eltérő reakciókat váltott ki. A magyar kormány az elsők között döntött a bezárkózás mellett, műszaki határzárat létesített déli és részben keleti határán. Ezáltal az addig Görögországon, Macedónián és Szerbián át Magyarországra, majd onnan Ausztriába vezető útvonal jelentősen módosult. A migránsok ugyanis ezt követően már Magyarország érintése nélkül Horvátország, majd Szlovénia felé fordulva igyekeztek Nyugatra. A bevándorlás mind a balkáni tranzitállomásokra, mind a befogadó országokra óriási terhet rótt, próbára tette és teszi a közlekedési rendszert, a közigazgatást, a szociális ellátórendszert, de a rendvédelmi szerveket is. A szorgalmazott összeurópai helyzetkezelés egyelőre várat magára. Ennek hiányában egyre inkább előtérbe kerülnek a nemzeti megoldások, amelynek következtében a belső határok felkeményedésének lehetünk tanúi. Mindez pedig már magát a schengeni rendszert veszélyezteti. Ábra 2: A balkáni migrációs útvonal 2013-ban Forrás: Pap–Nagy–Végh–Léphaft, 2013 ázsia és európa szorításában – migráció a balkánon | 307 Ábra 3: A balkáni migrációs útvonal 2016 elején Forrás: Saját szerkesztés, Grafika: Simon Bertalan A Nyugat-Európa és Észak-Európa államai felé tartó migránsok a Balkánra továbbra is csak tranzitállomásként tekintenek. Számukra itt ugyanis nem vonzó a letelepedés, amely alól kivételt talán csak az uniós tag Görögország jelenhet. Mindazonáltal a migrációs folyosókon és a menekülttáborokban sajátos egyéni- és csoportkapcsolatok alakulnak ki, amelyek hozzájárulnak a térség gazdaságához csakúgy, mint a szervezett bűnözés virágzásához. Az ún. „Balkáni útvonal” egy folyamatosan változó, elsősorban a török, a bolgár, a román, az albán és a görög szervezett bűnözés által működtetett illegális kereskedelmi és embercsempész-útvonalhálózat, amelyen a helyi bűnöző csoportok mellett a kibocsátó és célországok szervezett bűnözésének ügynökei is tevékenykednek. A lokális bűnszervezetek és ezek alvállalkozói (sofőrök, taxisok, szállásadók, kommunikációt segítő magánszemélyek) etnikai hovatartozástól függetlenül mindenhol együttműködnek a haszon reményében. 308 | kitanics máté – pap norbert A szervezett bűnözői hálózatok a nagy földrajzi kiterjedésű balkáni útvonalrendszeren alakítanak ki hálózatokat és helyezik át tevékenységük súlypontját egyik helyről a másikra, rendészeti intézkedések hatására. Ez történt például 2007-ben, amikor az albán-görög határról az embercsempészet fő csomópontja áttevődött a görög-macedón határon keresztül a macedón-szerb és a macedón-koszovói térségre. A macedóniai határellenőrzés szigorítása, a migránsok kibocsátó országok szerinti szűrése a valódi menekültstátusszal összefüggésben, napjainkban ismételten az illegális csatornák változását eredményezi, eredményezheti. Ennek hatására Bulgárián és Szerbián, esetleg Románián keresztül a magyar határt elérve, ha egyelőre kisebb csoportokban is, de újra erősödött, erősödhet a tiltott határátlépések száma. Az interkontinentális migráció a „fehér”, „szürke” és „fekete” gazdaság struktúráin keresztül illeszkedik be a balkáni térség társadalmi, politikai és gazdasági szerkezetébe. A Balkán napjainkban a modern és a hagyományos migrációs jelenségek széles tárházát mutatja fel. Klasszikus kibocsátó terület, háborús menekültek kibocsátója, IDP-k vannak jelen több térségben, ugyanakkor befogadó terület (Görögországban) és az ázsiai és afrikai migránsok tranzitterülete is. A modernizációval járó következmények (gazdasági és klímakatasztrófák) mellett megtalálhatjuk a migráció hagyományos okait is, az etnikai homogenizáció politikáját, az elüldözött és másutt kényszerű befogadást kereső migráns csoportokat, amelyek a Balkán egyes részeit kibocsátó, más részeit pedig befogadó térséggé teszik. 1. Melyek a Balkán főbb migrációs útvonalai, milyen természeti tényezők alakították ezeket? 3. Milyen főbb jellemzői vannak a Balkánt érintő migrációs tranzitnak? 2. 4. 5. Melyek a félszigeten a jelentősebb, migránsokat kibocsátó területek és melyek a főbb befogadó országok? Mutassa be az 1990-es évek balkáni háborújának migrációs jellemzőit! Mutassa be a balkáni migránsok etnikai és vallási hátterét! ázsia és európa szorításában – migráció a balkánon | 309 Ajánlott linkek az interneten: Balkan Academic News http://www.seep.ceu.hu/balkans/index.html Migration for Development in the Western Balkans (MIDWEB) project http://tvrmidweb.org/index.php?page=1 Szerb Tudományos Akadémia Balkán Intézet http://www.balkaninstitut.com/eng/language-folklore-migrations-in-the-balkans The UN Refugee Agency http://www.unhcr.org/pages/49e48d766.html. Balkan Monitor http://www.balkan-monitor.eu/files/090626_Gallup_Balkan_Monitor-Focus_On_Migration.pdf Magyar Tudományos Akadémia Történettudományi Intézet Balkán Kutatócsoport http://www.tti.hu/en/events-top/1059-workshop-of-the-hungarian-japanese-joint-balkanresearch-team.html Felhasznált irodalom Bali Lóránt (2012): A horvát-magyar határon átnyúló kapcsolatok jelene és jövője. Underground Kiadó és Terjesztő Kft., Budapest. 212 p. Cvijić, Jovan (2009): A Balkán-félsziget és a délszláv országok: az emberföldrajz alapjai. Kis Lajos Néprajzi Társaság, Vajdasági Művelődési Intézet, Szabadka-Újvidék. 530 p. Csüllög Gábor (2012): Ütközőterek a Balkán történeti térszerkezetében I. Mediterrán és Balkán Fórum, Vol. 6., No. 2. pp. 2–7. Gulyás, László – Csüllög, Gábor (2012): Kosovo’s Territorial Characteristics from the Roman Empire to the Fall of the Medieval Serbian State. West Bohemian Historical Review, 2012, No. 1–2. Pilzeň–Hamburg. pp. 11–26. Mazower, Mark (2004): A Balkán. Európa Könyvkiadó, Budapest. 233 p. Obolensky, Dimitri (1999): A Bizánci Nemzetközösség, Kelet-Európa, 500–1453. Bizantinológiai Intézeti Alapítvány, Budapest. 535 p. Pándi Lajos (1997): Köztes-Európa 1763–1993. Ozirisz Kiadó, Budapest. 803 p. Pap Norbert – Nagy Janka Teodóra – Végh Andor – Léphaft Áron (2013): A magyarországi muszlim migránsok az információs társadalomban. Információs Társadalom, Vol. 13., No. 3–4. pp. 59-78. Sokcsevits Dénes (2011): Horvátország a 7. századtól napjainkig. Mundus Novus Kft., Budapest, 846 p. További ajánlott irodalom Barbara, Jelavich (1996): A Balkán története I–II. Osiris, Budapest. 342 p., 398 p. Erdősi Ferenc (2005): A Balkán közlekedésének főbb földrajzi jellemzői. Balkán Füzetek 3. PTE TTK FI KMBTK, Pécs. 124 p. Hajdú Zoltán (2002): A Balkán-félsziget politikai földrajza. In: Pap Norbert – Tóth, József (eds.): Európa politikai földrajza. Alexandra, Pécs. pp. 185 Kinek a békéje: Háború és béke a volt Jugoszláviában 224. Juhász József – Márkus László – Tálas Péter – Valki László (ed.) (2003): Kinek a békéje: Háború és béke a volt Jugoszláviában. HM Zrínyi Kommunikációs Szolg. Kht., Budapest. 328 p. 310 | kitanics máté – pap norbert Kitanics Máté (2009): Vlachok a balkáni olvasztótégelyben. Balkán Füzetek. Különszám, 1. PTE FI KMBTK, Pécs, pp. 149–154. Kitanics Máté – Pap Norbert (2010): Albánok. Balkán Füzetek 9. PTE TTK KMBTK, Pécs. pp. 16–32. Mendöl Tibor (1948): A Balkán földrajza. Balkán Intézet, Budapest. 107 p. Miklós Péter (2009): A magyarországi bolgárság migrációja a 18–20. században. Magyarország és a Balkán. Balkán Füzetek, Különszám, II. PTE TTK FI KMBTK, Pécs. pp. 241–247. Pap Norbert (2010): Magyarország a Balkán és a Mediterráneum vonzásában. Publikon Kiadó, Pécs. 320 p. Szakály Ferenc (1991): Szerbek Magyarországon – Szerbek a magyar történelemben. In: Zombori István (ed.): A szerbek Magyarországon. Szeged. pp. 10–50. Tóth Péter (2006): A magyarországi cigányság története a feudalizmus korában. Bölcsész Konzorcium, Budapest. 151 p. Az európai iszlám és a muszlim bevándorlás kérdése Kelet-Közép-Európában Pap Norbert – Kitanics Máté Absztrakt A multikulturalizmus kérdése egyike a legjelentősebb vitatémáknak Európában. A muszlim bevándorlás jelentősen befolyásolja napjaink politikáját az európai országokban. Az általunk vizsgált öt közép-európai országban (Magyarország, Lengyelország, Románia, Csehország és Szlovákia) 130 ezer muszlim hívő él. A földrajzilag periférikus helyen élő dobrudzsai törökök és a kelet-lengyelországi tatárok tradicionális kisebbségek, akik már több évszázada ezen országok területén élnek. A többiek migránsok, illetve egy kisebb részük olyan helyi, akik felnőttkorban tértek át az iszlámra. Ezen új közösségek jellemzően a fővárosokban, az egyetemi központokban és a nemzetközi fürdőhelyeken koncentrálódnak. Jelen írás azt vizsgálja, miképpen sikerült beilleszkedniük a többségi társadalomba, illetve milyen konfliktusok alakultak ki ennek folyamán? Az iszlám előírásainak követése és a közösségi igények (imahely, halal food, temetkezés, hitoktatás, vallásos kiadványok publikálása stb.) infrastruktúrát és szervezeti hátteret igényelnek. A tradicionális közösségek és az újonnan érkezők egymással konkuráló, illetve együttműködő szervezeteket és megoldásokat hoztak létre. A többségi társadalmak a mecsetépítési konfliktusok és az öltözködési előírások kapcsán szembesülnek a muszlimok megjelenésével és térnyerésével. Az egyes államokban a nemzeti közösségek eltérően reagálnak a muszlim szervezetek, vallási központok megjelenésére. E különbségek forrása az eltérő történelmi tapasztalat, egyes belpolitikai sajátosságok, vagy a nemzeti identitás bizonyos sajátosságai. Abstract Multiculturalism in Europe has become a debated issue. Muslim immigration in Europe has serious effects on politics in European countries. The number of Muslim believers in the examined five countries (Hungary, Poland, Romania, the Czech Republic and Slovakia) is a total of 130 thousand. The Dobrudja Turks and the Tatars of eastern Poland living at a geographically peripheral place are 312 | pap norbert – kitanics máté traditional minorities, who have been in the area for several centuries. The rest of them are migrants, or a small number of them are locals who have converted to Islam as adults. These new communities are typically concentrated in the capitals, university centres and at the international spa resorts. The present chapter examines how they managed to fit into the mainstream society and respectively what kind of conflicts have evolved with the given society. Following the Islamic regulations and the community needs (places of worship, halal food, funerals, religious education, publishing religious texts etc.) require specific infrastructure and organizational background. Competing or cooperating organizations and arrangements have been established by the traditional communities and the newcomers. The majority of the societies face the appearance and the spatial spread of Muslims in connection with conflicts attached to mosque building and Islamic dress code. In each country the national communities respond differently to the appearance of Muslim organizations and religious centres. The sources of these differences are the diverse historical experiences, some features of internal politics, or certain peculiarities of national identity. The chapter is partly based on an empirical research, which was conducted among the members of a smaller Muslim community in Hungary, in the city of Pécs. Kulcsszavak: Európa, Kelet-Közép-Európa, Eurabia, iszlamofóbia, mecsetviták Keywords: Europe, East-Central-Europe, Eurabia, islamophobia, mosque debates A multikulturalizmus és kérdőjelei Az európai politikai diskurzus tematikáját már hosszú ideje a civilizációs paradigma határozza meg. A világhírűvé vált amerikai politológus, Samuel P. Huntington az 1990-es évek közepén publikálta gondolatait. Ezek szerint a világ nagy konfliktusai a jövőben civilizációs jellegű összeütközések lesznek. Ennek illusztrálására bőségesen merített a nyugati világ és az iszlám egykori és mai konfliktusaiból (Huntington, 1996). Az elmélet nagy vitákat váltott ki világszerte, a 2001-es New York-i ikertornyok és a Pentagon elleni terrorista támadás időszakában széles társadalmi rétegek látták Huntington álláspontját igazolva. Az elmélet és hozzá kapcsolódó vita jórészt ma már tudományos téren látszólag meghaladottá vált, egyszerűsített változata mégis széles körben elterjedt, és önmagában is ható tényezővé vált mind a Nyugat, mind pedig az iszlám világ oldalán. Utalva e kötet bevezető fejezetére, mely a multikulturalizmus egyes modelljeinek válságát, valamint a poszt-multikulturális társadalom realitását is érintette, aláhúzandó, hogy a multikulturalizmus a különböző kultúrák térben és időben egymás mellett az európai iszlám és a muszlim bevándorlás | 313 élését hirdeti. Feltételezi az értékek kölcsönös tiszteletét és elfogadását. Támogatói között erős érvként szerepel a gazdasági fejlődésre gyakorolt kedvező, az innovációt serkentő, megtermékenyítő hatása. Ugyancsak pozitívan erősíti a multikulturalizmus eszméjét a bevándorló társadalmak sikeressége. Az Amerikai Egyesült Államok, Kanada, Ausztrália, Brazília – ha nem is ellentmondás-mentesen, de – sikeresnek tekintett gazdasági és társadalmi együttélési modelleket alakítottak ki. Legalábbis nem kevésbé sikereseket, mint a kulturálisan homogénnek tekinthető Japán, vagy csak a legutóbbi évtizedekben diverzifikálódó Németország és Franciaország. Az egyes térségekben terjedő intolerancia, a vallási radikalizálódás, a szociális feszültségek, a bevándorló közösségekben terjedő bűnözés, az antiszociális magatartási formák terjedése, a sikertelen társadalmi integráció esetei láttán kutatók és politikusok is megkongatták a vészharangot a kulturális diverzitásra épülő társadalmak felett. A legnagyobb feltűnést Angela Merkel német kancellár 2010 októberében elmondott beszéde keltette, mely szerint a multikulturális társadalom kiépítésére tett kísérlet Németországban megbukott. Maga Huntington is foglalkozott a multikulturalizmussal, mint egy olyan jelentős kockázatokat hordozó felfogással, amely a közös amerikai értékeket és kultúrát, illetve az Egyesült Államok helyét tagadja a nyugati civilizációban. A vita szerteágazó és az érintett országokban is zajlik a helyi problémákra és megoldási lehetőségekre fókuszálva. Az iszlám előretörése az európai társadalmakban kevésbé tudományos vitákat is gerjesztett. Főként szélsőjobboldali körökben, az erősödő iszlamofóbia több öszszeesküvés-elméletet szült. A kétezres években publikálta a legnagyobb hatású, ún. Eurabia-koncepciót Bat Ye’or írói álnév alatt Giselle Littman írónő (Bat Ye’or, 2005). Eszerint még az 1970-es években az Európai Közösség és egyes arab államok vezetői megállapodtak Európa iszlamizálásában (és arabosításában) Amerika-ellenes és cionizmus-ellenes célokkal. Az európai szélsőjobboldali mozgalmak tömegtámogatásának megerősödése szorosan összefügg az iszlámmal szembeni gyanakvással, az iszlamofóbia terjedésével. Kontinensünkön az erősödő muszlim bevándorlás indukálja azokat az intellektuális, illetve politikai vitákat, melyek jelen írás homlokterében állnak. Az iszlám elterjedése, és regionális jellemzői Európában Az iszlám 1,6 milliárd hívővel, a kereszténység után ma a második legjelentősebb vallás, híveinek száma a Föld népességének 23,4 százalékát adja. Több irányzata, felfogása is kialakult az évszázadok során. A hívők 80–90 százaléka szunnita, a többi síita, és ugyan kis számban, de vannak további irányzatok is. Hozzávetőlegesen ötven országban képez többségi vallást. Kialakulása az Arab-félszigethez kötődik, onnan terjedt el. Észak- és Közép-Afrikában, valamint Ázsia egyes térségeiben jelenléte meghatározó, de ma már a világon szinte mindenütt találkozhatunk muszlim hívőkkel. 314 | pap norbert – kitanics máté Terjeszkedésük során Európában is megjelentek a hódító iszlám birodalmak. Az Ibériai-félszigeten az Omajjád állam, a Balkánon az Oszmán Birodalom szerveződött meg, és állt fenn évszázadokig, és mindkettő csak később, felszabadító háborúk nyomán szorult ki a kontinensről. Az ibér területeken a muszlimok vallási közösségeit is felszámolták a katolikus királyok, a Balkánon viszont milliós tömegben, helyenként tömbszerűen maradtak muszlimok. A balkáni dezintegrációs folyamatok következtében ma már több, többségében muszlimok által lakott állam is kialakult (Albánia, Koszovó, a csak részben európai Törökország, illetve a muszlimok relatív többségével jellemezhető Bosznia-Hercegovina). A kelet-európai területeken korábban a krími, napjainkban viszont a kaukázusi, továbbá a közép-ázsiai térség játszott kiemelt szerepet az iszlámmal kapcsolatban. A 19–20. században koloniális kapcsolatrendszer, majd a második világháborút követően modern migráció keretében kerültek nagy számban muszlim migránsok Európa jómódú, többnyire nyugati államaiba. A háború utáni konjunktúra megnövekedett munkaerőigénye is szerepet játszott ebben. Elsősorban ezzel magyarázható, hogy napjainkban már több mint 43 millió iszlám hívő él Európában (5,8 százalék), miközben a Pew Institute előrejelzése szerint a számuk 2030-ra elérheti akár az 57 milliót is (7,8 százalék) (Pew Institute, 2011). Jelen tanulmányunkban kiemelt fontossággal bíró, hazánkat is felölelő Kelet-Közép-Európa félperiférikus jellegű területeit eddig csak kevéssé érintette ez a migrációs vonulat. Az iszlám jelenléte Európában sajátos földrajzi mintázatot követ. A magasabb társadalmi arány, a nagyobb hagyományos közösségek a kontinens földrajzi közepétől távolabb alakultak ki. Ebből a szempontból a déli, a migráció első vonalában elhelyezkedő államok, illetve nyugaton a régi gyarmatosító országok, valamint a birodalmi múltú Oroszország és egy-két jómódú, a balkáni és a török migránsok célterületeként megjelenő közép-európai állam az, amelyek figyelmünket felkelthetik. Táblázat 1: A nagyobb európai muszlim közösségek1 Állam Oroszország 1 Egyesült Királyság Németország Franciaország Hollandia Spanyolország Olaszország 1 1990 (1000 fő) 13 634 1172 2506 568 344 271 858 2010 (1000 fő) 16 379 2869 4119 4704 914 1021 1583 2030 (1000 fő) 18 556 5567 5545 6680 1365 1859 3199 Forrás: Pew, 2011. Muszlimok aránya a társadalom egészében (2010) 11,7 százalék 4,6 százalék 5 százalék 7,5 százalék 5,5 százalék 2,3 százalék 2,6 százalék Oroszország eurázsiai állam, részben ázsiai területén élnek a muszlimok. az európai iszlám és a muszlim bevándorlás | 315 Az iszlám Kelet-Közép-Európa országaiban Kelet-Közép-Európa népei az iszlámmal hosszabb ideje állnak kontaktusban. Az egyik legkorábbi kapcsolatot ebben a relációban a magyarok alakították ki, akik mint a népvándorlás aktív részesei, már az eurázsiai sztyeppén érintkezésbe kerültek vele. Sőt, a honfoglalók között 2–5 százalékra tehető a muszlimok aránya, akiknek egy részét azok a kálizok, böszörmények képezték, akik pénzügyi szakértőkként speciális „állami” szolgálatot is elláttak. A később ugyancsak megtelepedett kunok egy része szintén muszlim lehetett. A muszlim közösség fennmaradása a 14. századig követhető, erre az időszakra asszimilálódtak vagy elhagyták a Magyar Királyság területét. Néhány évtizeddel később már egy tisztán keresztény Magyarország ütközött meg az Oszmán Birodalommal és szerzett új tapasztalatokat az iszlámról, mint a törökök vallásáról. A lengyelek és litvánok, csehek, szlovákok és románok kizárólag hódító államok, keletről a tatárok (Arany Horda, majd a Krími Kánság), illetve délről a törökök (Oszmán Birodalom) által közvetített hatásként találkozhattak az iszlámmal először. A mai magyarok és a szlovákok elődei számára a török szomszédság, míg a többiek esetében a tatár befolyás volt a meghatározó. A románok mindkét hatást elszenvedték. A csehek ezekből a folyamatokból jórészt kimaradtak, így számukra a 19. század végén a csekély számú bosnyák migráns megjelenése révén zajlott az első társadalmi méretű találkozás az iszlámmal. A lengyelországi muszlimok részben a régi, mintegy 600 éve a területen élő tatárok leszármazottai. A lengyel társadalomba integrálódott csoportról van szó, akik eredeti nyelvüket évszázadokkal ezelőtt elvesztették, de szokásaikat és vallási identitásukat megőrizték. Szunniták, de nem tűnnek ki szokásaikkal és öltözködésükkel sem a többség közül. Az újonnan érkezett hívők szemükre is vetik, hogy nem péntekenként, hanem vasárnap járnak mecsetbe és az asszonyok nem kendőzik el magukat. Hagyományos szállásterületük észak-keleten van, de migráció révén ma már néhány lengyel nagyvárosban és a tengerentúlon is vannak kolóniáik. A muszlimok másik része (többsége) vagy diákként a szocialista időszakban, vagy azóta érkezett és telepedett le néhány lengyel városban. Számuk a régi tatár muszlimokat legalább kétszeresen múlja felül. A két csoport között érezhető a feszültség, részben a vallásgyakorlat, részben pedig az állami pénzügyi forrásokhoz való hozzáférés különbségei miatt. Az utóbbi csoport létszáma növekedésben van, míg a tatároké stagnál. A lengyel állam és a társadalom pozitívan viszonyul a muszlim csoportokhoz, jóllehet a lengyel társadalom a leginkább vallásos egész Európában. Ugyanakkor a lengyelek magukra jelentős európai hatalomként tekintenek, az iszlámhoz való belső viszonyuk érinti a muszlim országokhoz fűződő kapcsolatukat is, amit álláspontjuk szerint egy felemelkedő és öntudatos középhatalomnak figyelembe kell vennie (Bureš, 2010). A cseh társadalom számára az iszlám viszonylag új élmény. A muszlimok – a kisszámú áttért mellett – szinte mindannyian újonnan bevándoroltakból állnak. A két 316 | pap norbert – kitanics máté legnagyobb cseh város, Prága és Brno mellett az egyetemi központokban és a gazdag közel-keletiek által is látogatott fürdővárosok környezetében van jelen az iszlám. A cseh társadalomnak nem igen lehetnek közvetlen rossz tapasztalatai a muszlimokkal kapcsolatban, mégis jelentős idegenellenesség, elutasítás tapasztalható körükben. Ez véleményünk szerint részben a nyugat-európai frusztrációk beszivárgásából adódhat, de abból is, hogy a cseh társadalomban a legmagasabb a vallásos meggyőződés nélküliek aránya a kontinensen. Így, a muszlimok osztozhatnak a keresztény egyházakkal a vallás elutasítottságában. Főként 2001. szeptember 11-e óta nőtt meg az iszlámmal kapcsolatos érzékenység. A feszültség elsősorban a mecsetépítési vitákban manifesztálódik. A szlovákiai muszlimok száma csekély, Kelet-Közép-Európában a legkisebb. Leginkább Pozsonyban és néhány más szlovák városban összpontosulnak (Kassa, Nyitra stb.). A szlovák társadalom másként viszonyul az iszlámhoz, mint a cseh. Az ellenérzéseket kevésbé nyilvánítják ki, ugyanakkor jellemző, hogy Pozsony Európa egyetlen fővárosa, Szlovákia pedig az egyetlen állama, ahol a legutóbbi időkig nem működött mecset, illetve ahol a létesítését nem engedélyezték. Ezt magyarázhatja, hogy a szlovák identitás igen érzékeny, figyelembe véve, hogy az egyik legfiatalabb európai államról és nemzetről van szó. Erős az elutasítása mindennek, ami kívülről érinti az identitás kérdését. A romániai Dobrudzsában a muszlim jelenlét legalább 700 éves, itt többszöri átrétegződés történt. Tatár és török, muszlim cigány, továbbá szíriai és azeri csoportok is letelepedtek a Duna-delta közelében. Napjainkban Romániában nagyszámú mecset található, és működik egy iszlám teológiai és pedagógiai főiskola is. A muftiátus központja Konstancában van. A dobrudzsai muszlimok számíthatnak a török állam mindenkori erkölcsi és pénzügyi támogatására is. Ezen túl az országban szintén jelen vannak a modernkori migránsok, akik különböző közel-keleti államokból érkeztek és Bukaresten kívül, elsősorban az erdélyi és bánsági városokban telepedtek meg. A magyar társadalomban az ország történelme során többször is megjelentek a muszlimok valamilyen formában, de ezek a periódusok nagyrészt azzal zárultak, hogy az iszlám társadalmi bázisa megszűnt, asszimilálódtak vagy elhagyták az ország területét. Ezeknek a periódusoknak viszont a kulturális, építészeti, irodalmi lenyomata megmaradt, az iszlám újjászületésében pedig szerepet játszottak, ahogy a magyar többségi társadalomnak a viszonyulását is részben meghatározták. A magyarországi muszlimok a saját létszámukat mintegy 32 ezer főre becsülik, ami valamivel magasabb, mint a Pew Institute által közölt adat. Napjainkban a magyarországi muszlim közösség erősen megosztott. Sulok Zoltán szerint (Sulok, 2010) az összes magyarországi muszlimnak valamivel több mint a fele arab országból származó migráns. További jelentősebb csoportot képeznek az irániak és a törökök. A magyar áttértek számaránya – a teljes közösséget figyelembe véve – nem egészen 8 százalékot tesz ki. A közösség kb. 10 százaléka diák, akik jellemzően csak néhány az európai iszlám és a muszlim bevándorlás | 317 évet töltenek az országban, így esetükben egyfajta rotáció figyelhető meg. Létezik ellentét a „magyar muszlimok” és a bevándorlók között. Nem súlyos, de ellentét feszül a török hátterű szervezetek és az arabok között, valamint részben elkülönülés jellemzi a szunnitákat és a síitákat. Érdekes, hogy a két világháború közötti időszak iszlámját is hasonló megosztottság jellemezte (Pap, 2011). A muszlimok zöme Budapesten és néhány vidéki nagyvárosban, Pécsett, Szegeden, Debrecenben koncentrálódik. A közösségre jellemző, hogy fiatalos korszerkezetű, tagjai többsége a középosztályhoz tartozik. Vannak, akik sikeresen illeszkedtek be a helyi közösségbe, pl. a magasan kvalifikáltak, vagy a saját üzlettel rendelkezők. Ugyanakkor a háború elől menekültként érkezők vagy szegény országból betelepültek küzdenek a társadalmi integrációért, a munkahelyek megszerzéséért. Utóbbiak igyekeznek a már megtelepedett muszlim vállalkozóknál elhelyezkedni. Felülreprezentáltak az egészségügyben, a kereskedelemben és a vendéglátásban is. Az egyetemi városokban a muszlim hallgatók azok, akik a helyi közösség alapját adják (Pap, 2013). A magyarországi iszlám (oszmán) építészet emlékeit számon tartják, részt vesznek a gondozásukban, a hazai műemlék mecsetek közül kettőt rendszeresen, két másikat pedig alkalmanként használnak vallási célokra. Táblázat 2: A muszlimok száma és jellege Kelet-Közép-Európában az ezredforduló körül Ország Csehország Magyarország Lengyelország Románia Szlovákia Muszlimok száma (fő) 10 000 30 000 20 000 75 000 4000 Főbb nemzeti csoportjaik Arabok, bosnyákok Arabok, törökök, albánok, Tatárok, csecsenek, arabok, törökök Törökök, tatárok, cigányok, arabok Arabok, törökök Megjegyzés Modern migránsok és áttértek Modern migránsok és áttértek A 600 éves tatár közösség és a modern migránsok A dobrudzsai török, tatár, cigány közösség mellett modern migránsok Modern migránsok Forrás: Yearbook of Muslims in Europe 2011. 318 | pap norbert – kitanics máté Táblázat 3: A muszlimok száma Kelet-Közép Európában 2010-ben és becslés 2030-ra2 Ország Csehország 2 Magyarország Lengyelország Románia Szlovákia KKE összesen Európa Világ Muszlimok száma 2010 4000 25 000 20 000 73 000 4000 126 000 42 967 000 1 618 143 000 Részarányuk a népességből (százalék) 2010 0,1 0,3 0,1 0,3 0,1 0,1 5,8 23,4 Muszlimok száma (fő) 2030 4000 24 000 19 000 73 000 4000 124 000 56 929 000 2 188 874 000 Részarányuk a népességből (százalék) 2030 0,1 0,3 0,1 0,4 0,1 0,1 7,8 26,3 Forrás: Pew, 2011 (Elérés: http://features.pewforum.org/muslim-population/) alapján saját szerkesztés. A különböző adatok, becslések összevetésével megállapítható, hogy a muszlimok számaránya Kelet-Közép-Európában csak ezrelékekre rúg. Az előrejelzések stagnálást, vagy csak igen szerény növekedést jósolnak az elkövetkező húsz évre. Még ha váratlan események hatására a muszlimok létszáma meg is ugrana, egy-két évtizeden belül akkor sem képezhetnek jelentős tömeget. Az iszlamofóbia problémájának emlegetése túldimenzionálás, párhuzamok vonása Nyugat-Európával nem indokolt, a nyugat-európai típusú problémák megjelenésére egyelőre semmi sem utal. Mi az oka annak, hogy a helyi társadalmak mégis jelentősebbnek érzik az iszlám jelenlétét és a muszlimok létszámának növekedéssel kapcsolatban is a megalapozottnál nagyobb növekményre számítanak? Ezzel összefüggésben a következőket vetjük fel: • Feltehető, hogy a muszlim kisebbség jobban „látszik”, mint más kisebbségek, a nők öltözködésével és a férfiak megjelenésével kapcsolatos szabályok miatt. Így valós számuknál nagyobb részarányúnak tűnnek. • A térség országai Nyugat-Európát tekintik fejlődési mintának, a közvélemény azt vélelmezi, hogy az ottani jelenségek, pl. a muszlimok bevándorlása begyűrűzhet hozzájuk is. • A térség lakói jelentős népességfogyással, elöregedéssel kénytelenek számolni, nem csupán a vidéki, de a városias térségekben is. A fogyatkozó népességű városokban az elmúlt években az elveszett lakosok pótlására vagy menekültként meg is jelentek a migránsok. A helyi politikai, közéleti diskurzus azonban a nagyságrendeket gyakran irreális méretűre nagyítja fel, de figyelmen kívül hagyja, hogy hiányoznak azok a reálfolyamatok és feltételek, amelyek a nyugati államok migrációs folyamatait fűtik. 2 A csehországi 4 ezer fős adat bizonyosan nem hiteles, ez a 2001-es népszámlálás adatához áll közel (3700). Az alternatív források megegyeznek abban, hogy a 10 ezer főt meghaladó létszám lehet valós. az európai iszlám és a muszlim bevándorlás | 319 A push-hatások (gazdasági recesszió, munkanélküliség, vállalkozási lehetőségek beszűkülése vagy hiánya, etnikai-vallási feszültségek, fegyveres konfliktusok, üldöztetés, ökológiai problémák stb.), amelyek a migránsokat Európa egyes országai felé terelik, az EU országok jelentős részét célterületté változtatták az elmúlt évtizedekben. A pull-hatások (gazdasági fejlettség szintje, munkalehetőségek megléte, a mobilizáció magas foka, befogadó társadalom stb.) azonban jelentős különbségeket eredményeznek az országok között. A nagy kérdés az, hogy az egyes kelet-közép-európai országokban kialakulnak-e a munkaerőpiacon vagy a kisvállalkozások piacán azok a piaci rések, amelyek Nyugat-Európa egyes részein is vonzzák a migránsokat. A világgazdasági válság a korábbi várakozásokat, illetve azok feltételeit alaposan felborította. Ezért a prognózisok újragondolása elkerülhetetlen. A valódi társadalompolitikai kérdés jelenleg nem az „abszolút számosság”, hanem az, hogy a muszlim hívők milyen mértékben koncentrálódnak térben, településen vagy városrészben? Egy nagyobb térségben oszlanak el, kevésbé észrevehető módon? Vagy 2000–5000 hívő néhány utcában, egy városrészben alkot zárt társadalmat, épít mecsetet, tart fenn iskolát és halal üzleteket stb.? Ha az utóbb említett módon szerveződik, az jelentősebb helyi konfliktusok kialakulását eredményezheti. Vizsgálataink azonban egyelőre nem mutatják zárt települési közösségek (gettó-szerű településrészek) kialakulását Magyarországon. A Yearbook of Muslims in Europe éves jelentései sem adnak hírt erről Kelet-Közép-Európában. Nem lehet azonban kizárni, hogy egy váratlanul bekövetkező politikai, ökológiai vagy gazdasági kataklizma olyan migrációs hullámot indít el a Közel-Keleten vagy Ázsiában, amely ezt a hatást eredményezheti. Az elkövetkező időszak társadalompolitikai feladata a migránsok, köztük a muszlimok társadalomszerveződésének elmélyült vizsgálata, esetenként komparatív módszerekkel, az integrációjukkal kapcsolatos kérdések alapos megvitatása, majd stratégia készítése egy ilyen helyzet kezelésére. A muszlimok vallási és civil szervezetei, a közösségek intézményesülése A hívők – az európai felfogás szerint –, hogy a közös hit szerinti tanítást követhessék, a közösségi szükségleteket biztosíthassák és az érdekeik védelmét elláthassák, szervezeteket (egyházakat) hoznak létre és elismertetik ezeket a létesítés helye szerinti állammal. Az iszlám ugyanakkor ebből a szempontból (is) jelentős különbségeket mutat fel. Nincs szüksége hierarchizált egyházi keretekre, a tanítás pedig viszonylag egyszerűen átadható, nincs szükség nyugati értelemben vett papságra sem, bár vallási műveltségre igen. Ezzel erősen eltér a vallás európai felfogásától, amelyben az egyház/ egyházak szerepe alapvető. Ugyanakkor a közösségnek vannak olyan ügyei, amelyek hatékony kielégítése szervezetet igényel. Ezen okok miatt a muszlimok Kelet-KözépEurópában is, élve az állami szabályozás adta keretekkel, egyházakat hoztak létre. Némileg különös, hogy az elemzett világvallás követői kisegyházi keretek között 320 | pap norbert – kitanics máté rendezték be életüket. Ugyanakkor a muszlim egyesületeknek és alapítványoknak is fontos szerep jut a praktikus közösségi feladatok megszervezésében. Lengyelországban meglehetősen alacsony a bejegyzéshez szükséges létszám, minimum 100 főnek kell a szándékát kifejezni vallási szervezet vagy egyház bejegyzéséhez. Jelenleg négy bejegyzett szervezet működik. A legrégebbi a szunnita MZR (Muzulmanski Zwiazek Religijny w Rzeczpospolitej Polskiej), melyet még 1925-ben alapítottak lengyel-tatár muszlimok. Napjainkban már más, főleg a volt Szovjetunió utódállamaiból és Törökországból származó muszlimok is csatlakoztak hozzá. A másik jelentős szervezet a szintén szunnita Muzulmán Liga (Liga Muzulmanska w Rzeczpospolitej Polskiej) 2001-ben jött létre, főleg a bevándorolt arabok és lengyel áttértek képviseletét látja el. A két szervezet között a viszony jó. A legfőbb muszlim vallási tekintély a mufti, napjainkban Tomasz Miskiewicz lengyel-tatár, az állam is ezt az intézményt ismeri el a muszlimok „hivatalos képviselőjének”. Ezeken túl két nagyon kicsi síita szervezet is létesült, melyeket meglehetősen korán, még 1990-ben jegyeztek be a fővárosban és környékén élő hívők igényei szerint. Ezek a Muszlim Egység Szervezete (Stowarziszenie Jednosci Muzulmanskiej) (Varsó) és az Ahl-ulBayt Iszlám Gyülekezete (Islamskie Zgromad zenie Ahl-ul-Bayt) (Brwinów). Több kulturális profilú, a muszlim közösségi igényeket szolgáló civil szervezet is működik az országban. Négy helyi alapszervezettel (Poznan, Byalistok, Wroclaw és Katovice) is rendelkezik a Lengyelországi Muszlim Diákok Társasága (Stowarzyszenie Studentów Muzulmanskich w Polsce), mely leginkább a Lengyelországban tanuló diákok szabadidős tevékenységét szervezi. Byalistokban került bejegyzésre a Muszlim Kulturális Egyesület (Muzulmanskie Stowarzyszenie Ksztaltowania Kulturalnego). A tatárok kulturális életét a Lengyel Köztársaság Tatár Uniója (Zwiqzek Tatarów Rzeczpospolitej Polskiej) nevű, 1992-ben alapított civil szervezet gondozza. Ezen túl szükségesnek tartjuk megemlíteni a Dunaj Institut Dialogu nevű 2009-ben bejegyzett alapítványt is. Ezen szervezeteknek a tevékenysége főként a vallási nevelés megszervezésére, az iszlámmal kapcsolatos ismeretterjesztésre, valamint muszlim szerzők műveinek lengyelre fordítására koncentrálódik (Nalborczyk–Grodz, 2011). Csehországban tízezer hívő a bejegyzési határ, de ezt a hatóságok nem veszik szigorúan. 2004-ben az UMO-t (Ustredy muslimskych nabozenskkych obci), egy muszlim ernyőszervezetet, a létszámkorlátozás ellenére is bejegyezték. A központi testületében, minden csehországi muszlim szervezet képviseltetheti magát. Négy alapszervezete van (Prága, Brno, Teplice és Hradec Kralové). Állami támogatásra nem jogosult, így a céljait csehországi és külföldi hívők adományai révén tudja csak megvalósítani. További civil szervezetek sorát jegyezték be cseh és bevándorolt muszlimok. 1989-ben indult az a Prágai Iszlám Alapítvány (Islamska nadace v Praze), mely a prágai mecset létesítését tűzte ki célul. 2003-tól kezdődően egy iszlám információs irodát is működtet a fővárosban. A Brno-i Iszlám Alapítvány (Islamska nadace v Brne) 1994-ben kezdte meg működését szintén azzal a céllal, hogy mecsetet az európai iszlám és a muszlim bevándorlás | 321 hozzon létre a második legnagyobb cseh városban. A muszlim szervezetek követte fő irányvonallal elégedetlenek kisebb különálló csoportokat hoztak létre. Ilyen Prágában a Prágai Központi Dzsámi (Prag Merkez Cami). Ezt elsősorban törökül beszélők alapították és törökországi, valamint németországi pénzügyi segítséggel működik. Különös megoldásként, Brno-ban az Alfirdaus nyelviskola (Jazykova skola Alfirdaus) ad keretet egy kisebb csoportnak. Itt arab nyelvtanfolyamot és Korán-kurzust tartanak az érdeklődőknek, de imatermet is biztosítanak. 2005-ben Prágában hozták létre főként török magánszemélyek a Mozaik (Mozaiky) névre hallgató egyesületet azzal a céllal, hogy Fetullah Gülen török vallási vezető gondolatait terjesszék. Fordítási és kiadási tevékenységet folytatnak. A Libertas Independent Agency egyesületet 2007-ben hozták létre részben muszlim magánszemélyek, hogy közösen küzdjenek az iszlamofóbia ellen. Egyben kritikákat fogalmaznak meg a „hivatalos” muszlim vezetők tevékenységével és nézeteivel szemben. A Muszlim Diákok és Fiatalok Uniója a Cseh Köztársaságban (Svaz muslimskych studentu v CR) a külföldi diákok szervezete. Imatermeket működtet diákszállásokon, illetve weboldalt tart fenn. Általában elmondható, hogy ezen szervezetekben cseh áttértek és bevándorlók egyaránt részt vesznek (kivéve értelemszerűen a diákok szervezetét) (Machacek, 2011a). Szlovákiában nincs bejegyzett muszlim vallási szervezet, ugyanis a 2007-es egyházügyi törvény a vallási közösségek és egyházak létesítésére húszezer főben határozta meg a bejegyzésre kerülés feltételeit, ráadásul a tagok személyes adatainak megadásával és azzal, hogy bizonyítaniuk kell a vallás hittételeinek ismeretét. Ez az extrém szigorú szabályozás nem teszi lehetővé a regisztrációt. Ugyanakkor, bár 1999-ben kulturális szervezetként jegyezték be, de létezik egy hivatalosnak tekintett képviseletük, a Szlovákiai Iszlám Alapítvány (Islamska nadácia na Slovensku). Gyakorlatilag mindazt a praktikus funkciót, amit a muszlim közösség igényel, tudja biztosítani. Vallási és kulturális eseményeket szervez, informálja a közvéleményt az iszlámmal összefüggő kérdésekről, segíti a muszlim menedékkérőket az országban, kiadja az Al-Islam című hírlevelet, továbbá weboldalakat tart fenn. Vezetője egy szíriai eredetű szlovákiai arab, Mohamed Safwan Hasna (Machacek, 2011b). 1993-ban jegyezték be a Muszlim Diákok Unióját mint egyesületet, azzal a céllal, hogy segítse a muszlimok életét Szlovákiában és hogy „objektív” információkat adjon a közvéleménynek az iszlámról mint vallásról és kultúráról. Ez volt az a szervezet, amelyből később a továbbiak (pl. a Szlovákiai Iszlám Alapítvány is) kifejlődtek. Egy kevésbé ismert szervezet a Szlovákiai Muszlim Alapítvány, melyről úgy vélik, hogy szalafi vagy neo-szalafi tanok terjesztését végzi. Az Iszlám Irodalom Barátai Egyesületet (Zdruzenie priatel’ov islamskej literatúry) az iszlám kultúra és tradíciók szlovákiai megismertetésére hozták létre. Alapítója Abdulwahab Al Sbenaty, aki további szervezeteket is létrehozott, mint a Közel-keleti Tanulmányok Intézetét (Institut blízkovychodnych studií) 2006-ban és a Muszlim Közösség Szlovákiában (Komunita muslimov na Slovensku) nevű civil szervezetet, mindkettőt Pozsonyban. Viszonylag 322 | pap norbert – kitanics máté új alapítású az Al Huda Alapítvány (Nadácia Al huda), amelyet Mohamad Farah Kassán jegyzett be 2010-ben. A szlovákiai helyzet hátránya, hogy az egyházi státusz elérése nélkül nem jogosultak állami támogatásra és nincs meg az autonóm joguk mecsetalapításra. Részben ezzel függ össze, hogy Szlovákiában csak imatermek léteznek. Romániában a 489/2006-os törvény szerint az iszlám egyike a 18 elismert vallásnak. A román jog az iszlám szervezetét centralizálta. Az iszlám hívőket vallási kérdésekben egyedül a muftiátus képviselheti és kizárólagosan szervezheti a hívők mekkai zarándoklatát. A közösségi ügyeket a Szinódus Tanács (Consiliu Sinodal, törökül: Sura-i Islam) intézi, mely a legfőbb képviseleti intézmény, a főbb muszlim csoportokat és a vallási vezetőket tömöríti. A mufti szerepe kimagaslik a többi tag közül, ugyanis az intézmény hosszabb ideje képviseli a muszlimokat és igen nagy tekintéllyel bír. A román állam pénzügyi támogatásban részesíti a muszlim közösséget. Ezen túl egy sor civil szervezet tevékenykedik Romániában, melyek jótékonysággal, iszlám vallási irodalom fordításával és kiadásával, továbbá az arab nyelv oktatásával foglalkoznak.3 A legaktívabb közülük a Taiba Alapítvány, melynek a jelentőségét az is mutatja, hogy a legtöbb civil szervezet egykor ebből vált ki. 4 Magyarországon a jelenlegi helyzet az 1990. évi IV. törvény alapján alakult ki, majd 2011 végén változás, újraszabályozás következett be. A közelmúltban három jelentősebb szervezet jött létre. Az 1990-es törvényi szabályozás alapján viszonylag könnyű volt a vallási szervezetek alapítása, amely hatással volt a hazai szunnita muszlim szervezetek létrehozására is. A Magyar Iszlám Közösség (MIK) ennél is korábbi, 1988-ban alapította meg Mihálffy Balázs. Az egyház vezetője (elnöke) a magyar Bolek Zoltán, tagjai is jellemzően magyarok. A vallási mellett erős nemzeti elkötelezettség, patriotizmus jellemzi a közösséget. Rendszeresen szerveznek hazai és nemzetközi karitatív akciókat, továbbá muszlim missziókat tartanak fenn a menekülttáborokban és börtön pasztorációt is végeznek. Az Iszlám Diákok Egyesülete mint civil szervezet jött létre, még a MIK előtt egy évvel, 1987-ben. Az egyesület részben közösségi, szervezeti előzménye volt a Magyarországi Muszlimok Egyházának (MME), amelyet 2000-ben hoztak létre. Két alközpontja Szegeden és Pécsett található. Tagja a Federation of Islamic Organisation in Europe-nak. Vezetője a magyar Sulok Zoltán, tagjai között nagy számban találhatók külföldi származású hívők is. A harmadik, legkésőbb létrejött (2003) és egyben legkisebb szervezet az Iszlám Egyház, melynek székhelye a Dar as-Salam mecsetben, Budapesten található. A hívők egy kisebb 3 4 Ilyen a Félhold Iszlám Kulturális Központ Alapítvány (Fundatia Centrul Cultural Islamic Semiluna) Bukarestben, a Taiba Alapítvány (Fundatia Taiba) Konstancában, a Romániai Muszlimok Egyesülete (Asociatia Musulmanilor din Romania) Konstancában, a Muszlim Nővérek Egyesülete (Asociatia Surori Musulmane) ugyancsak Konstancában, a Tuna Alapítvány (Fundatia Tuna), a Romániai Iszlám Kulturális Liga (Liga Islamica si Culturala din Romania) és a Romániai Iszlámra Áttértek Egyesülete (Asociatia Romanilor Convertiti la Islam) Bukarestben. Kivétel a Tuna Alapítvány, mely a Gülen-féle mozgalomhoz kötődik (Vainovski-Mihai I. 2011). az európai iszlám és a muszlim bevándorlás | 323 Viták a mecsetekről Kelet-Közép-Európában A napjainkban zajló, az iszlámot érintő viták tárgyiasult célpontjai a mecsetek, illetve az iszlám kulturális intézmények. Az új mecsetek, különösen pedig a minaretek építése megosztja a nem muszlim társadalmakat az egész világon. Az iszlámhoz kötődő létesítmények a lengyel társadalomban általában nem váltanak ki indulatot vagy ellenzést. Csehország az az ország, ahol a mecsetépítések körül valószínűleg a legtöbb nyílt vita alakult ki. Az újonnan megjelent közösségnek „zöldmezősen” kellett kialakítania működési feltételeit. Az első mecset a helyhatósággal folytatott kemény küzdelmeket követően Brno-ban épült meg 1998-ban. Egy évvel később készült el Prága mellett egy második ilyen létesítmény. Romániában nagyszámú mecset épült még az oszmánli korban. Egy évszázada a számuk még meghaladta a 250-et. Ma 77 működik, nagyrészt Dobrudzsában, de épült újonnan Bukarestben is. Itt nem ismeretesek vonatkozó viták. Szlovákiában az iszlám hívők nem képesek a vallási szervezetek létesítése követelményeinek megfelelni, így mecsetet sem építhetnek. Egy kísérlet volt hasonló funkciójú iszlám kulturális létesítmény kialakítására Pozsonyban, de „városképvédelmi” megfontolások alapján a kezdeményezést elutasították. Magyarország esete több szempontból is sajátos. Az oszmán hódítás korából fennmaradt néhány műemlék dzsámi, ezek közül többen alkalmanként vagy rendszeresen imádkoznak. „Mecsetek” kialakítására lakásokból pl. Budapesten került sor, de ezek nem mutatják a dzsámik jellegzetes formáit, a szomszédság jelentősebb ellenérzését sem váltották ki. Hazánkban nem épült még klasszikus, kupolás-minaretes dzsámi, és a történelmi országterületen is csak a Vajdaságban, Szabadkán (Szerbia) van ilyen. Iszlámellenes tiltakozásra a XI. kerületben került sor, amikor az Iszlám Egyház megkezdte egy új mecset és kulturális központ építését. Az építés végül ellehetetlenült és az önkormányzat műszaki indokokkal visszavonta az építési engedélyt. Összességében a mecsetépítés kapcsán felmerülő vitákat – kimondva, vagy kimondatlanul – a vallási intolerancián, az általános idegenellenességen túl döntően a vélelmezett iszlám szélsőségesség miatti aggodalmak generálták. Mennyire megalapozott ez a félelem? Az eddigi vizsgálatok szerint nem, vagy csak csekély mértékben. Az évszázadok óta a többségi társadalommal együtt élő török és tatár közösség esetében ez jellemzően fel sem merült. A migráns muszlimok nagyrészt fiatal férfiak, akik közül egyesek helyi feleséget is választanak, de mindannyian igyekeznek alkalmazkodni az őket körülvevő vi- 324 | pap norbert – kitanics máté szonyokhoz. Az időnként megjelenő radikálisabb prédikátorok szélsőségesebb iszlám felfogása nem vagy nehezen követhető ezen országokban, így ők nem is maradnak meg ezekben a nagyon kicsi közösségekben. Érdekes azonban, hogy egyes jelek szerint az egykori keresztényből lett áttértek egy része – amint általában az a neofitákra jellemző – szigorúbb felfogást képvisel, mint „az iszlámba beleszületők”. csoportja az MME-ből ment át a szervezetbe. A vallási vezető a vélekedések szerint neo-szalafi tanokat követő, palesztin származású Tayseer Saleh. A 2011-ben elfogadott, új egyházügyi törvény miatt kialakult helyzetben kénytelenek voltak összefogni a muszlim szervezetek, így a két legnagyobb (a MIK és az MME) 2012-ben létrehozta a Magyarországi Iszlám Tanácsot. Jelenleg ez a szervezet (mely nincs bejegyezve) látja el a jogszabályban rögzítettek szerint a muszlimok magyarországi képviseletét. Ugyanakkor a két létrehozó is legitim képviselője a muszlimoknak. A helyzet némileg ellentmondásos, feltehetően további rendezést kíván. Hazánkban is több muszlim civil szervezet alakult. Az egyik legrégebbi a már említett Iszlám Diákok Egyesülete, melyet még az 1980-as évek végén alapítottak a ma főként a Magyarországi Muszlimok Egyházához kötődő személyek. A Dialógus Platform Egyesület, amely a Gülen mozgalomhoz kötődik, 2005-ben jött létre török és magyar tagokkal. A güleni tanítás fordításán és publikációs tevékenységen kívül konferenciákat szerveznek. A Magyarországi Iszlám Kulturális Egyesületet 2008-ban hozták létre török és magyar magánszemélyek. A szervezet a szúfi misztikus szülejmandzsi mozgalomhoz kötődik. Legjelentősebb akciójuk, amely országos hírt kapott, hogy a szigetvári várban kulturális központ létesítését kezdeményezték egymilliárd forint költséggel. Az Aluakf Alapítvány Miskolcon tevékenykedik, ahol imaházat is tart fenn. Kiemelkedik a kiadói tevékenységével a Hanif Kulturális Alapítvány, amelynek gondozásában, magyar fordításban jelentek meg a mára sorozat méretet elérő könyvek. Az alapítvány működését 2012 végén felfüggesztette az ügyészség. A muszlim szervezetek a vizsgált közép-európai államokban részben hasonló problémákkal szembesülnek, ezért a válaszok is hasonlók. Központi szerepet kap az imahely biztosítása, továbbá a vallási tanítás átadása rendezvények, fordítás, publikálás, nyelvtanítás útján is. A létrehozott egyházi vagy civil szervezeteknek ezek alapvető céljai. A nagy többség szunnita, de jelen vannak kis számban síita szervezetek is. A származási, vagy a vallási kérdésekben meglévő különbségek külön szerveződéseket eredményeztek. A török, szúfi hátterű csoportok szervezetileg is különválnak a szunnita többségtől, és nemzetközi hálózatba szervezett egységeket hoztak létre. A migráns és a helyi, konvertált muszlimok változatos módon működnek együtt, teljes elzárkózás nem tapasztalható. az európai iszlám és a muszlim bevándorlás | 325 Összegzés Kelet-Közép-Európa általunk vizsgált államaiban együttesen is csak legfeljebb 130 ezer muszlim él. Ez a 43 millió európai muszlimnak csak elenyésző töredéke. A térség muszlim népességének növekedési kilátásai – a Pew Institute előrejelzése szerint – nem túl kedvezőek, stagnálást, illetve esetenként fogyást is mutatnak a prognózisok. Amennyiben nem adunk hitelt ennek az előrejelzésnek, illetve ha még nem ismert faktorok (pl. menekülthullám) fogják mégis növekedésnek indítani a közösségek létszámát, akkor sem várható, hogy 2030-ra a nyugat-európaihoz hasonló, jelentős szerepet játszhatnak országaink életében. A „Yearbook of Muslims in Europe” kutatócsoport vizsgálatai a Pew által megállapított adatokkal szemben folyamatos, bár nem túl intenzív növekedést mutatnak. Ugyanakkor, mivel az eloszlás igen egyenlőtlen már ma is, és ez a várható szerény növekmény a kevés városi településre koncentrálódik, ott a folyamat eredménye akár látványos módon is jelentkezhet. Új minőséget és társadalmi konfliktusokat a szegregált közösségek megjelenése hozhat a térség nagyvárosaiba, főként a fővárosokba. A szegény menekültek mellett a középosztályba tagozódott családok képezik a kelet-közép-európai muszlim közösségek zömét, akik széleskörű, nemzetközi üzleti, családi kapcsolatrendszerrel rendelkeznek, sokan működtetnek vállalkozásokat. Jól szervezettek, a befogadó társadalmon belül egy többnyire sikeres csoportot képeznek. Számarányuknál nagyobb jelentőséget és befolyást képesek elérni. A növekvő gazdasági és politikai jelentőségű muszlim országokkal való kapcsolatok alakításában döntő szerepet játszhatnak. Az egyes államok muszlimokhoz kapcsolódó politikája jelentős eltéréseket mutat. Befolyásolják a történeti előzmények vagy éppen azok teljes hiánya, ugyanakkor az országokban kialakult politikai kultúrának is fontos szerepe van. Szlovákia kivételével mindenütt lehetőséget adtak a vallási autonómia biztosítására, mint a vallásszabadság alapvető elemére. A közösségi tevékenység az egyházak mellett a civil szervezetekben van. Az iszlámmal kapcsolatban a térségben folytatott viták fókuszában a mecsetek, vagy más iszlám vallási intézmények, kulturális központok állnak. Ezek jellemzően nem országos, hanem helyi viták. Az országos politika napirendjére csak ritkán kerül fel az iszlámmal kapcsolatos kérdés, jellemzően külpolitikai eseményekhez kapcsolódóan. A muszlimok kis létszámú, többségében integrált csoportokat képeznek. Az iszlamofóbia ritkán nyilvánul meg, inkább az általános idegenellenesség az, amivel a muszlim egyének vagy közösségek találkoznak. A térségbeli szélsőjobboldali mozgalmak politikai üzeneteiket jellemzően nem az iszlámellenességre alapozzák, a kommunikációjuk inkább az antiszemitizmussal kapcsolódik össze. A kontinens középső részén elterülő, általunk vizsgált országcsoportot olyan államok veszik körül, ahol az iszlám szerepe jóval nagyobb, akár kiemelkedő is lehet. 326 | pap norbert – kitanics máté A földrajzi távolságok kicsik, a közlekedési rendszerek pedig fejlettek. A különböző nemzetközi rendszerekben már ma is sok muszlim fordul meg ezen országok területén, utazóként. A globalizált gazdaságban és társadalomban a hálózatok szerepe nő. A muszlimok már hosszabb ideje működtetnek bizalmon, vallási-kulturális értékeken alapuló és hatékony hálózati rendszereket. Ez azzal jár, hogy nem lehetséges egy ilyen szűk földrajzi térben függetlenedni azoktól a hatásoktól, amelyek a szomszédságban jellemzőek. Ebbe pedig beletartozik a kontinens előrehaladó, de földrajzi terek szerint differenciálódó iszlamizációja is. A muszlim országok jelentős része növekvő demográfiai, gazdasági és kulturális súlyt képez ma a világban. A vizsgálati térségben a gazdagabb arab országok, illetve Törökország az, amelynek közelsége és a történelmi érintettsége miatt kiemelkedő szerepe lehet Kelet-Közép-Európában. A globális gazdasági és politikai versenyben ennek az országkörnek a súlya jelenleg növekvő. A velük fenntartott kapcsolatokban a helyi iszlám közösségekkel kialakított relációk minősége kiemelt szerepet játszik. Ennek felismerésére térségünkben jó példa Lengyelország. Nem csak a külső, Európán kívüli államokkal, de a kontinensen belüli gazdaságipolitikai kapcsolatrendszerben is növekszik az iszlám által működtetett hálózatok jelentősége. Az általunk vizsgált országok nyugat-európai kapcsolatrendszerében ez új minőséget hozhat. 1. Mutassa be az iszlám terjedését, különösen Európában! 4. Hogyan alakult az első találkozás az iszlámmal Kelet-Közép-Európában? 2. 3. 5. 6. Melyek a multikulturalizmus vita főbb álláspontjai? Melyek a legnagyobb muszlim közösségek Európában? Milyen szervezeti hátteret alakítottak ki a muszlimok Kelet-Közép-Európában? Milyen konfliktusok alakultak ki Közép-Kelet-Európában az iszlám kapcsán? Ajánlott linkek az interneten: az európai iszlám és a muszlim bevándorlás | 327 Pew Institute http://www.pewforum.org/2011/01/27/table-muslim-population-by-country/ Magyarországi Muszlimok Egyháza http://iszlam.com/ Magyar Iszlám Közösség http://magyariszlam.hu/ Oxford Islamic Studies Online http://www.oxfordislamicstudies.com/article/opr/t236/e0395 Iszlám Tanulmányok Intézete, Bécs http://iis.univie.ac.at/en/research/publications/vienna-islamic-studies/ Felhasznált irodalom Bat Ye’Or (2005): Eurabia: The Euro-Arab Axis. Fairleigh Dickinson University Press, New Jersey. Bureš, Jaroslav (ed.) (2010): Muslims in Visegrád. Institute of International Relations, Prague. 102. p. Drobny, Jaroslav (2012): Slovakia. In: Nielsen, Jorgen (ed.): Yearbook of Muslims in Europe. Brill Publisher, Amsterdam. pp. 531–536. Huntington, Samuel P. (1996): The Clash of Civilizations and the Remaking of the World Order. Simon and Schuster, New York. 367 p. Macháček, Štěpán (2011a): Czech Republik. In: Nielsen, Jorgen (ed.): Yearbook of Muslims in Europe. Brill Publisher, Amsterdam. pp. 153–164 Macháček, Štěpán (2011b): Slovakia. In: Nielsen, Jorgen (ed.): Yearbook of Muslims in Europe. Brill Publisher, Amsterdam. pp. 513–520 Nalborczyk, Agata S. – Grodz, Stanisław (2011): Poland. In: Nielsen, Jorgen (ed.): Yearbook of Muslims in Europe. Brill Publisher, Amsterdam. pp. 433–446. Nielsen, Jorgen (ed.) (2011): Yearbook of Muslims in Europe. Brill Publisher, Amsterdam. 752. p. Pap, Norbert (2011): Hungary. In: Nielsen, Jorgen (ed.): Yearbook of Muslims in Europe. Brill Publisher, Amsterdam. pp. 269–276. Pap, Norbert (2013): A pécsi szunnita muszlim közösség. Kisebbségkutatás, Vol. 22., No. 2. pp. 120–133. Sulok, Zoltán (2010): Muslim minority in Hungary. Paper for the Warsaw Symposium for the muslim minorities in Eastern- and Central Europe, 8–10th December 2010, Budapest. pp. 76–85. Vainovski-Mihai, Irina (2011): Romania. In: Nielsen, Jorgen (ed.): Yearbook of Muslims in Europe. Brill Publisher, Amsterdam. pp. 459–470. További ajánlott irodalom: M. Császár, Zsuzsa – Pete, József (2008): A Kárpát-Balkán térség és az iszlám kapcsolatának térbeli és történeti aspektusai. In: Szabó, Valéria – Orosz, Zoltán – Nagy, Richárd – Fazekas, István (eds.): IV. Magyar Földrajzi Konferencia. Debreceni Egyetem, Debrecen. pp. 444–450. 328 | pap norbert – kitanics máté Csicsmann, László – Vékony, Dániel (2011): Muslims in Hungary: A Bridge between East and West? In: Bureš, Jaroslav (ed): Muslims in Visegrad. Institute of International Relations Prague, Prague. pp. 53–67. Lederer, György (1988): A magyarországi iszlám újabb kori történetéhez I. Keletkutatás, 1988 ősz. pp. 29–49. Lederer, György (1989): A magyarországi iszlám újabb kori történetéhez II. Keletkutatás, 1989 tavasz. pp. 53–72. N. Rózsa, Erzsébet (2010): Muszlim kisebbségek Közép-Európában, avagy Közép-Európa különlegessége. In: Rostoványi, Zsolt (ed.): Az iszlám Európában. Aula Kiadó – Budapesti Corvinus Egyetem, Budapest. pp. 405–446. Nalborczyk, Agata S. (2011): Mosques in Poland. Past and Present. In: Górak-Sosnowska, Katarzyna (ed.): Muslims in Poland and Eastern-Europe. Widening the European Discourse on Islam. University of Warsaw, Warsaw. pp. 183–193. Pap, Norbert –Ladányi, Éva (2012): Hungary. In: Nielsen, Jorgen (ed.): Yearbook of Muslims in Europe. Brill Publisher, Amsterdam. pp. 281–288. Rostoványi, Zsolt (ed.) (2010): Az iszlám Európában. Grotius Könyvtár 5. Budapesti Corvinus Egyetem – Aula Kiadó, Budapest. 487. p. Udvarvölgyi, Zsolt (2010): A Magyar Iszlám Közösség megalapítása (1988). Egyháztörténeti Szemle, Vol. 11., No. 4. pp. 133–147. A posztszovjet térség migrációs mintái Faludi Julianna Absztrakt Az egykori Szovjetunió migrációs rendszere a mai napig meghatározza a posztszovjet térség migrációs mintáit. A Szovjetunió felbomlását követően az új államok etnikai konfliktusok, politikai feszültség és háború közepette jöttek létre, melyet a kényszerű migráció, illetve az állampolgárság megszerzésére irányuló etnikai mozgások jellemeztek. Ez utóbbiakat az új államok repatriációs politikái támogatták. Az etnikai kisebbségek jelentős számban hagyták el a térséget nyugati desztinációk felé. A globális munkamegosztás szempontjából a régió kibocsátó szerepben van kelet-nyugati irányban. Az egykori központi tervgazdaság kijelölte a térség fejlődési útját és gazdasági szerkezetét, meghatározva a kibocsátó és fogadó országok mai szerepét a regionális és világgazdaságban. A szegénységgel küzdő, leszakadó államok globális munkamegosztás szempontjából kibocsátó szerepben vannak Oroszország, Kazahsztán, Fehéroroszország és a nyugati államok felé. A posztszovjet térség korábban meghatározó gazdasági, kereskedelmi és kulturális kapcsolatai gyengülni látszanak, a térség dezintegrációja figyelhető meg. Abstract The rise and fall of the Soviet Union shapes the migration patterns of the postsoviet area to today. Ethnic conflicts, wars, political unrest has dominated as a push factor for the first migration waves in the region. Ethnic minorities fled from the former republics toward Western destinations in the wake of the nineties. Ethnic return policies supported population movements within the former USSR. Migration patterns have transformed since toward massive contemporary labour migration, which has its legacies in the former central planning of the USSR defining the development paths and the structure of the economies of the sending and receiving countries of the post-soviet area. States faceing poverty and decline provide their labour force to Russia, Kazakhstan, Belarus and Western destination countries. The former USSR despite of its dense economic and trade ties, after the collapse stepped on the path of desintegration. 330 | faludi julianna Kulcsszavak: posztszovjet, FÁK, kényszerű migráció, repatriáció, illegális migráció, munka migráció, centrum-periféria, feminizáció Keywords: post-soviet, CIS, forced migration, repatriation, illegal migration, labor migration, centerperiphery, feminization Bevezetés: a Szovjetunió migrációs folyamatai Szovjetunió a globális erőtérben A posztszovjet térség migrációs mintái a Szovjetunió gazdasági, kulturális és politikai örökségének ismeretében érthetők meg. Fontos leszögeznünk, hogy a világ bipoláris felosztása (1948–1990) mellett mind a Szovjetunió (ma posztszovjet térség), mind a szovjet befolyás alá tartozó régiók a globális gazdasági vérkeringés részei voltak. A kapitalista világ számára a magántőke szabad áramlását gátló szocialista blokk kialakulása gazdasági kihívást jelentett, melyet a szocializmus hetvenes évekbeli ázsiai, afrikai terjeszkedése még inkább fokozott. A két világhatalom versengése hidegháborúhoz, és a befolyási övezetek felosztásához és növeléséhez vezetett. A bipoláris elzárkózás azonban nem volt kizárólagos, a szocialista államok ugyanis termékeikkel részt vettek a világkereskedelmi keringésben és a globális növekedésben. Európai viszonylatban sem szakadtak meg teljesen a keleti blok országait korábban a Nyugathoz kötő hagyományos kereskedelmi és gazdasági szálak (Böröcz, 2009; Dén-Nagy–Faludi–Ihász-Tóth, 2013). Az államszocializmusra való átállás Európában az 1920-as és 1930-as években nyugati és északi irányú migrációs hullámot indított el (Portes–Böröcz, 1989). A vasfüggönyön átnyúló, elsősorban keletről nyugatra tartó migrációs mozgások leginkább politikai események hatására (pl. 1956) történő kivándorlással írhatók le (Massey et al., 1988). Emellett, az egykori gyarmatokról induló globális mozgás a 20. század utolsó évtizedeiben észak-nyugat irányú volt. A hidegháború enyhülésével az 1980-as évek második felétől lazultak a kiutazási szabályok, és megnövekedett az elvándorlás a szovjet térségből. Az átjárás mellett közel 70 évig alapvetően párhuzamosan létezett a nyugat-európai migrációs rendszer mellett a Szovjetunió migrációs rendszere, annak sajátos folyamataival, körülményeivel (Molodikova, 2007). A szovjet befolyási övezet országai és a Szovjetunió közötti szabad mozgás korlátozott volt, leginkább tanulmányi, katonai célú, illetve a magasan kvalifikált szakemberek munkavállalása jellemezte. A Szovjetunión belüli mozgások A Szovjetunión belüli vándorlások centruma Oroszország volt, előzményei a 19. századi cári hódításokkal és orosz expanzióval összefüggő migrációs fejleményekben gyökereznek. A szovjet állam kezdetekben az internacionalizmus, és a szlijanyije (egybeolvadás) politikája értelmében a szocialista nemzet megteremtését hirdette, mely- a posztszovjet térség migrációs mintái | 331 nek jegyében a modern szocialista államban a különbségek láthatatlanokká válnak. A sztálinista Szovjetunióban azonban számos alkalommal került sor erőszakos etnikai áttelepítésekre, másrészt 1937-től erőteljes ruszifikációs intézkedésekre1 (Sahadeo, 2012). Előbb az iparosítás, majd a második világháború után az újjáépítés hatására megnőtt a munkaerőigény a nyugati orosz nagyvárosokban, amit a (közép-)ázsiai régiókból elégítettek ki. A központi tervgazdaság hatására a munkaerőt is tervszerűen mozgósították. A nagyberuházásokat, főként Közép-, és Kelet-Oroszországban továbbra is leginkább Közép-Ázsiából látták el munkásokkal, rövidtávú, legfeljebb 3 éves szerződések keretében (limitcsiki) (Uo.). 1989-re a legfontosabb – nyugat-kelet, illetve észak-dél irányú – migrációs trendek megfordultak. Déli irányból észak felé orosz etnikumúak és orosz-ajkúak költöztek (a közép-ázsiai tagköztársaságokból), hazatértek a második világháború után deportált krími tatárok, illetve az iparosítás lelassulásával a városba irányuló migráció is megtorpant. Jelentős emigrációs hullám indult el a SZU európai részéből: 235 ezer fő vándorolt ki Izraelbe, Németországba és Görögországba (Roland, 1993). Ábra 1: A Független Államok Közössége és a Balti Államok 1 Ennek jegyében 1937-ben bezárták az önkormányzati nem-orosz iskolákat, kulturális szervezeteket, megszüntették a folyóiratokat. 332 | faludi julianna Posztszovjet migrációs folyamatok A Szovjetunió felbomlásának következményei A szovjet gazdaság összeomlása nem csupán a volt-tagállamok közötti kereskedelem csökkenését hozta, hanem a tervgazdaság koordinációs mechanizmusainak megszűnését is. A volt tagállamok szorosan integrálódtak a szovjet gazdaságba, míg az átmenet széthullást, recessziót hozott, ami a kereskedelmi kapcsolatok ritkulását okozta. Ugyanakkor fontos leszögezni, hogy sem a gazdasági összefonódás, sem a kereskedelem nem szűnt meg teljes mértékben, a szovjet idők gazdasági kapcsolatainak helyébe a FÁK 2 államainak kapcsolatrendszere lépett. A munkaerő Oroszország és Kazahsztán felé irányuló migrációja a gazdaság két fontos pólusát emeli ki a térségen belül. A Szovjetunió felbomlása3 után a belső migráció jelentős része nemzetközivé vált az országhatárok átrendeződése4 és az új államok létrejötte miatt. Az egyes posztszovjet államokat tömörítő Független Államok Közösségén (FÁK) belül az orosz mint közös közvetítő nyelv, a rokonsági kapcsolatok, illetve a gazdasági, közlekedési hálózat, a kommunikációs rendszerek, az oktatási rendszerek hasonlósága és nem utolsó sorban a vízummentesség is elősegítették a belső (munkaerő) áramlást (Molodikova, 2008). A szovjet migrációs rendszer továbbélését a tagállamok közötti integrációs politika, illetve a posztszovjet tagállamok közötti vízummentességet deklaráló, 1994es Biskeki megállapodás biztosította5 . A kilencvenes évek 1991–2000 1991–1996. Ebben az időszakban zajlott az újonnan létrejött államok önálló politikáinak és intézményrendszereinek kialakítása. A korábbi belső migráció külföldi mozgássá fejlődött, ami a vándorlók nyomon követésének intézményi eljárásai feltételeit követelte ki. Fontos kihívás volt ekkor a kényszerű migráció, a háborúk (pl. menekültek áradata Örményországból), fegyveres konfliktusok, illetve a természeti katasztrófák miatt beáramlók kezelése, a repatriációs célú, és az állampolgárság megszerzéséért irányuló etnikai mozgások feltételeinek kialakítása. 1991-92 között jellemző volt a nemzetiségek kiáramlása Oroszországból az újonnan létrejött államokba. A Szovjetunió felbomlása ugyanis olyan folyamat volt, melynek során a volt tagállamok egyesével proklamálták függetlenségüket. E mozgásokat az a félelem hajtotta, hogy az újonnan létrejött nemzetállamokban az eltérő nemzetiségűek eset2 3 4 5 Független Államok Közössége (létrejött 1991. 12. 21). Alapító tagjai: Azerbajdzsán, Belarusz, Grúzia, Kazahsztán, Kirgizisztán, Moldova, Oroszország, Örményország, Tádzsikisztán, Ukrajna, Üzbegisztán. A posztszovjet államok közül Észtország, Litvánia és Lettország nem csatlakoztak. Ukrajna a mai napig nem ratifikálta a FÁK szerződést. Grúzia az orosz-grúz háború következtében kilépett a FÁK-ból 2009. augusztus 18-án. 1991. december 31. a szovjet parlament feloszlatásának dátuma. Számos tagköztársaság már a Szovjetunió „hivatalos” feloszlatása előtt kikiáltotta függetlenségét. A vízummentesség azóta nem terjed ki az EU-hoz csatlakozott balti államokra (Észtország, Litvánia, Lettország), és a FÁK-on kívüli Grúziára és Türkmenisztánra. a posztszovjet térség migrációs mintái | 333 leg elveszítik majd az állampolgárság megszerzésének lehetőségét, sőt talán saját nemzetállamuk állampolgárságát sem szerezhetik meg. Számos köztársaság később valóban megtagadta a kettős állampolgárságot, így az eltérő etnikumúak válaszút elé kerültek. 1993–1995 között csökkent az Oroszországból való kiáramlás, és növekedett az etnikai oroszok, illetve orosz-ajkúak Oroszországba való beáramlása a környező új államokból (Molodikova, 2007; Korobkov–Zaionchkovskaia, 2004). A politikai helyzet stabilizációjának köszönhetően 1996-tól csökkent a migráció mértéke. Az Oroszországon kívül rekedt orosz-ajkúak száma 25 millióra tehető, az oroszországi letelepedés szándékával túlnyomó többségben Közép-Ázsiából (67 százalék) és a Kaukázusból (59,1 százalék) érkeztek (Molodikova, 2007: 59, a Csiszlennoszty naszelenyija alapján). 1997–2000. Ebben az időszakban a repatriációs és letelepedési hullám után a kényszerű migrációt lassan a munka-irányú mozgás váltotta fel, a kibocsátó országok összetétele is változott: a munkaerő jellemzően Ukrajnából, Fehéroroszországból és Moldovából érkezett, illetve megnövekedett Törökország desztinációs szerepe (Molodikova, 2007). A nemzetközi emigráció A Szovjetunió összeomlása és az államszocializmust felváltó kapitalista rendszerváltás gazdasági, társadalmi és etnikai feszültséget indukált, ennekkövetkeztében ugyancsak megindult az emberek vándorlása. Az emigrációs célú népességmozgás már a nyolcvanas évektől elkezdődött, amikor a kelet-európai blokk, illetve a Szovjetunió enyhített az emigrációs feltételeken. Az egykor Németország területéről érkezett etnikai németek állampolgári státuszt kaphattak Németországban. 1988 és 1991 között 1,2 millió etnikai német vándorolt Németországba a Szovjetunióból, Lengyelországból és Romániából. A Szovjetunió területéről elsősorban Oroszországból és Kazahsztánból emigráltak németek. Közel 50 ezer etnikai görög hagyta el az egykori birodalom területét, 30 százalékuk Görögországba, 20 százalékuk a skandináv államokba és más részük Svájcba telepedett át (Massey, 1988: 12). Kényszerű migráció és repatriáció A kilencvenes évek posztszovjet migrációját bevándorláspolitikailag tehát elsősorban a kényszerű migráció, illetve az állampolgárság és a repatriáció határozta meg. A Szovjetunió felbomlását megelőző és követő kezdeti időszak etnikai, fegyveres konfliktusoktól volt terhes (a Dnyeszter Menti Moldáv Köztársaság kiválása Moldovából, Hegyi-Karabahból a fegyveres konfliktus következtében menekültek áradata Azerbajdzsánból, Dél-Oszétia és Abházia kiválása Grúziából, később a háborúkká mélyült csecsen konfliktus). Az orosz hatóságok több ízben is támogatták a repatriálást. Az Orosz Föderáció létrejöttekor 2000-ig lehetővé tette az orosz állampolgárság megszerzését minden 334 | faludi julianna volt szovjet állam lakosa számára, aki Oroszországban kívánt letelepedni. Később, az új évezred megszigorított bevándorláspolitikája mellett is történtek intézkedések a „hazatárés” támogatására, ami elsősorban az elnéptelenedő, illetve lakosságvesztést szenvedett régiók benépesítését szolgálta volna (távol-keleti, észak-keleti területek). Ennek jegyében a magukat orosz etnikumúnak valló, egykoron szovjet állampolgárságú népesség betelepítését támogatták (könnyített állampolgársági eljárás, letelepedés támogatása, egészségügyi, oktatási stb. szolgáltatások biztosítása). A volt szovjet államok között Észtországban, Lettországban, és Kazahsztánban a legjelentősebb az orosz etnikumú és az orosz anyanyelvű lakosság (Kazahsztánban 2010-ben, tehát az elvándorlási hullámot követően 24 százalék volt). A felbomlott Szovjetunió utódállamai az országuk elnevezéseiben utaltak a nemzeti identitásra, miközben etnikai összetételükben alacsony volt az eredeti etnikumú lakosság6. A repatriációs hullám egyik következményeként az egyes tagállamok állampolgársági politikája a saját etnikumú lakosság felé tett kedvezményeket. Kazahsztán pl. automatikusan megadta határain kívül élő kazahok számára az állampolgárságot, annak érdekében, hogy a választásokon növeljék a kazah etnikumúak részvételét és képviseletét. Ugyanakkor megtagadta a kettős állampolgárság lehetőségét, ami népmozgásokhoz vezetett (etnikai lakosság elvándorlása). Mindezek következtében 2001-re 53 százalékra változott a kazah etnikumúak aránya (Korobkov, 2007: 176). A balti államok állampolgársági politikája jelentős számú lakos viszonyainak rendezetlenségét eredményezte. Észtország, Lettország, Litvánia Szovjetunióba való bekebelezése után jelentős számú oroszajkú lakos telepedett le a 20. század második felében. A Szovjetunió egész területéről, de leginkább Oroszországból érkező bevándorlási hullám mögött a viszonylag magas életszínvonal állt. Észtországban csak a már 1940 előtt is állampolgársággal rendelkezők, illetve leszármazottaik kaptak állampolgárságot, a kettős állampolgárság lehetőségét megtagadták, ez pedig rendkívül hátrányos volt az ott élő oroszokra nézve. A helyzet rendezésére 2011-ben 1510 fő számára adtak állampolgárságot (ebből 89 százalék állampolgárság nélküli, és 10 orosz állampolgár volt) (OECD, 2013: 248–249). Vállalkozók és kereskedők A migránsok fontos rétegét alkotják a vállalkozók, akik a fogadó ország gazdaságában nyitnak üzletet, vállalkozást, helyben fizetik meg az adókat. Ez megfigyelhető az etnikai gazdaságban (pl. örmény éttermek), de irányulhat a gazdaság egy bizonyos szegmensének a megszervezésére is. A Szovjetunióban pl. a vágott virág kereskedelmét az azeriek szervezték meg a közép-oroszországi nagyvárosokban, amit az 1980-as években vettek át az ukránoktól és baltiaktól (Sahadeo, 2012). A grúzok és örmények a gyümölcs és zöldségpiacok standjait uralták a kétezres évekig. 6 Például Kazahsztánban 44 százalék volt a kazah etnikumúak aránya, Kirgizisztánban 33 százalék a posztszovjet térség migrációs mintái | 335 Közvetlenül a rendszerváltás előtt és után a kelet-nyugat irányú mozgás egyik kiváltója a kereskedelmi liberalizáció, és a mobilitás növekedése volt. Az első migránsok egyikei kereskedők voltak és időszakos mozgásaik Nyugatról behozott árucikkek keleten való értékesítésére irányultak. A kereskedők egy csoportja a célországokban le is telepedett, így biztosítva a kereskedelmi csatornákat. Ehhez csatlakoztak az idénymunkások, akik leginkább Lengyelországból, Litvániából és Ukrajnából érkeztek a kereskedőkkel egy időben. A kétezres évek. A bevándorláspolitika hatása a térség migrációs mintáira A kétezres évek elejének putyini szigorításai és módosításai az illegális migráció felszámolását, a demográfiai összetétel javítását célozták. Ebben az időben az etnikai jellegű (a saját nemzetállamban való letelepedésre irányuló) mozgás lelassult, a gazdasági migráció (munkahely-keresés) nyert egyre nagyobb teret, ennek központja Oroszország és Kazahsztán volt. 2001–2005. A 2002-ben Oroszországban bevezetett bevándorláspolitikai szigorítások illeszkedtek a 2001. szeptember 11. után az USA, az EU államai, valamint a FÁK többi államában is elfogadott biztonságpolitikai szigorításokhoz. Fontos fejlemény volt, hogy az új szabályozás nem tett különbséget a volt Szovjetunió államaiból érkezők és az egyéb külföldiek között. Ugyanakkor a megnövekedett belső munkaerő iránti igények, és a szigorú szabályozás az illegális bevándorlást erősítette Oroszországban, valamint az illegálisan bevándorló munkavállalók körülményeit nehezítette. A hárommillió illegális bevándorlót eredményező (Molodikova, 2007: 63) jogszabályokon 2003-ban enyhítettek. A magasan képzett munkaerő áramlása általában kisebb arányú az alacsony végzettségűnél. Ez a típusú migráció legális formát ölt, és a fogadó állam kifejezett támogatását élvezi. Ez a réteg abban az esetben migrál, ha helyben nem talál végzettségének megfelelő, és a családja eltartását lehetővé tévő munkát. (pl. orvosok, kutatók stb). A magasan képzett munkaerő helyben tartása érdekében tehát enyhítettek a felsőoktatásban végzettek és munkahellyel rendelkezők tartózkodási és letelepedési feltételein. Ugyanakkor továbbra is rendezetlen maradt kb. egymillió, a határokon kívül rekedt, volt szovjet állampolgár státusza, akik az új szigorú állampolgársági törvény hatálya alá kerültek, szemben az eddigi kedvezményekkel (Molodikova, 2007). 2005–2010. A kétezres évek elejének szigorú bevándorláspolitikája után 2007-től Oroszországban meghirdették a „nyitott ajtók” politikáját, mely a munka irányú migrációt hivatott megkönnyíteni, illetve átláthatóbbá tenni. A szomszédos országokból érkező bevándorlást könnyítő, ám eljárásjogi anomáliákat felmutató, 2007-ben életbe lépett intézkedések az elöregedő Oroszország demográfiai összetételét célozták javítani és eljárásjogi könnyítésekkel az időszakos migrációt elősegíteni (a közbeékelődött korrupció és illegális, illetve féllegális közvetítők visszaszorításával). 336 | faludi julianna A 2004-es bővítés következtében (melynek része volt Észtország, Lettország és Litvánia felvétele) az Európai Unió határai kitolódtak, így egy sor posztszovjet ország, úgymint Fehéroroszország, Moldova, Ukrajna, Örményország és Grúzia az EU keleti határán találta magát. Az újonnan csatlakozott kelet-európai államok integrációja a schengeni határigazgatási rendszerbe vízum- és letelepedési politikájuk szigorításával is járt, ez pedig kihatott a posztszovjet államok állampolgárainak migrációs döntésére is. Az új tagállamok korábban kedvelt kivándorlási célpontok voltak, így azonban az EU országainak szigorú bevándorláspolitikájánál enyhébb feltételeket támasztó Oroszország előtérbe került, illetve az EU-n belül távolabbi (nyugati, északi) célpontokra helyeződött a migrációs áramlás. A schengeni övezeten kívül rekedt FÁK országok válaszlépésként ugyancsak szigorítottak vízumpolitikájukon. Centrum és periféria a posztszovjet térben. Migrációs minták napjainkig A posztszovjet térség államai közötti hangsúlyos gazdasági és társadalmi különbségek, illetve a regionális centrum és (fél)periféria viszonyok kialakulása a cári hódítások idejében gyökerezik. Az Orosz Birodalom expanziója, a megkésett jobbágyfelszabadítás és iparosítás, illetve az európai területek népesedése és urbanizációja, (a megszerzett) ázsiai területek felé irányította orosz kereskedőket, katonákat, telepeseket. Később, a szovjet tervgazdaság a központosított iparosítás mellett kijelölte a mezőgazdasági termelés, illetve az ipari termelés ellátásához szükséges nyersanyag előállítás (földrajzi) helyét. Ennek következményeként az ipari termelés hangsúlya a központra, Oroszország esett, amihez az erőforrásokat a régió (fél)perifériája nyújtotta (Közép-Ázsia, Oroszország keleti részei). A balti államok különleges helyet foglalnak el az európai integrációs folyamat melletti elköteleződésüknél fogva. Életszínvonal tekintetében a Szovjetunió idején, illetve a rendszerváltás után is a posztszovjet térségben kiemelkedtek. Gazdaságuk stabilnak mondható, ugyan növekedés tekintetében alulmaradnak az éllovas Oroszország mögött (ld. ábra: GDP növekedés régiós bontásban). Gazdasági, politikai, kereskedelmi kapcsolataik jellemzően a FÁK térségen kívül szerveződnek. Oroszország a világ 7 migrációs célpontjai között 2010-ben a bevándorlók számát tekintve a 2. helyen állt, a kivándorlás tekintetében a 3. helyet foglalta el. Ez arra enged következtetni, hogy mind a beáramlás, mind a kiáramlás jelentős, Oroszország sok esetben tranzitállamként szolgál a kelet-nyugat irányú migráció számára. A globális erőtérben Oroszország a gazdaságilag feltörekvő államok közé tartozik, a folyamatosan magas GDP növekedést mutató BRICS8 tagjaként. A feltörekvő államok tömbösödése felveti az északi és nyugati centrumok hegemonikus egyensúlyának 7 8 1. USA, 2. Oroszország, 3. Németország, 11. Ukrajna http://siteresources.worldbank.org/INTLAC/ Resources/Factbook2011-Ebook.pdf A rövidítés angolul Brazil, Russia, India, China, South-Africa: azaz Brazília, Oroszország, India, Kína, Dél-Afrika államait tömöríti. a posztszovjet térség migrációs mintái | 337 megroppanását, félperifériából centrumként lépve elő a jövőben. Mindenesetre a posztszovjet régióban Oroszország centrum szerepet tölt be, gazdasági, társadalmi és katonai értelemben egyaránt. A régió gazdasági integrációjának (a balti államok kivételével) legfontosabb politikai intézményeinek túlnyomó többsége Oroszország kezdeményezésére jött létre. Kivétel ez alól a Fekete-tengert környező államokat tömörítő szervezet, illetve a GUAM (Grúzia, Ukrajna, Azerbajdzsán, Moldova) mely az orosz érdekek ellensúlyozását célzó összefogás. Fontos fejlemény a kínai-orosz összefogással létrejött Sanghaji Együttműködési Szervezet. Táblázat 1: A FÁK tagállamainak integrációs szervezetei Ország Azerbajdzsán Belorusz Grúzia Kazahsztán Kirgizisztán Moldova Oroszország Örményország Tádzsikisztán Türkmenisztán Üzbegisztán Ukrajna FÁK 1991 X X (1) X X X X X X X X X Oroszo.KBSZSZ EurÁzsGK Belorusz 1992 2ooo Uniója 1996 (2) X (2) X X BSEC 1992 (1998) X X (2) (3) GUAM 1997 X X X X X X X X X X X SCO 1996 Oroszo., Belarusz, Örményo. vámunió 2010 X X X X X X X X X X X X X (4) X (1) Grúzia az orosz-grúz háborút követően kilépett a FÁK-ból 2009. augusztus 18-án. (2) Azerbajdzsán, Grúzia, Üzbegisztán 1994-ben belépett, majd Azerbajdzsán, Grúzia 1999-ben Üzbegisztán 2012-ben kilépett. (3) 2008. december 12. Üzbegisztán tagságának felfüggesztését kérte. (4) Üzbegisztán kilépett: 2oo5. KBSZSZ: Kollektív Biztonsági Szerződés Szervezete. 1992. Biskek. SCO: Shanghaji Együttműködési Szervezet: További tag: Kína. EurÁzsGK: Euro-Ázsiai Gazdasági Együttműködés. BSEC: Fekete-tengeri Gazdasági Együttműködés. További tagállamok: Bulgária, Törökország, Albánia, Görögország, Szerbia GUAM (Grúzia, Ukrajna, Azerbajdzsán, Moldova) Együttműködés a Demokráciáért és Gazdasági Fejlődésért Forrás: Saját szerkesztés Molodikova 2008: 11 nyomán, bővítve. 338 | faludi julianna Kazahsztán sajátos helyet foglal el a régióban, egyrészről szoros gazdasági kapcsolatokat ápol Oroszországgal, illetve migrációs szempontból még mindig kibocsátó ország Oroszország felé. Jellemzően már nem az etnikai hovatartozás a taszító faktor9, inkább a bizonytalan gazdasági kilátások. 2003-tól jelentősen visszaesett az elvándorlás, Kazahsztán egyúttal befogadó lett: déli szomszédok (Üzbegisztán, Tádzsikisztán, Kirgizisztán) és Kína felől érkezők számára (An–Becker, 2013). 1 Kazahsztán Az 1917-es forradalom előtti kazah társadalom a nomád állattartás köré szerveződött, a vérségi alapú csoportok évente négyszer is vándoroltak a természetes évszakok ritmusában. Az orosz bevándorlás a 17. században kezdődött, a forradalomig két nagyobb hullámban érkeztek: először kozák katonák, később az orosz jobbágyfelszabadítás következményeként a cári adminisztráció kínált parcellákat a föld nélkül maradt parasztok számára az Orosz Birodalom ázsiai részén, enyhítve az európai területekre (városokba) beözönlő migrációs hullámot. 1916-ra Kazahsztán lakosságának 60 százaléka orosz etnikumú volt. A nomád életmód nagyobb területeket kíván, mint a letelepedett mezőgazdasági földművelés. Kazahsztán a 9. legnagyobb területű ország a világon, miközben népsűrűsége alacsony. Az orosz adminisztráció földosztása nem vette figyelembe a nomád útvonalakat, legelőket, ami egyrészt a kazahok letelepedését és a mezőgazdaság kötött formájának elterjedését eredményezte, ugyanakkor súlyos társadalmi és gazdasági megrázkódtatással járt a kazah lakosságra nézve (Aldashev–Guirkinger, 2012). A második világháború után a kollektív bűnösséggel sújtott etnikai németeket költöztették ide. A rendszerváltás utáni főleg etnikai indíttatású elvándorlás, melynek során lakosságának 13 százalékát vesztette el, 2004-re csillapodott, ekkor már pozitív migrációs mérleggel zárt Kazahsztán. Főleg az etnikai ukrán, német, fehérorosz, orosz, tatár kisebbségek emigráltak (Aldashev–Dietz, 2014). 9 1999–2007 közötti adatok alapján. a posztszovjet térség migrációs mintái | 339 Ábra 2: Posztszovjet régiók éves GDP növekedése Forrás: A Világbank adatai alapján saját szerkesztés 2 A térség gazdasági viszonyai és a gazdasági válságok A posztszovjet államok a Szovjetunó összeomlásakor rendkívül nehéz gazdasági helyzetben találták magukat, a termelés zuhant. Napjainkig két fontosabb válság rázta meg a térséget a szovjet gazdasági rendszer összeomlásán túl. Az Ázsiából átgyűrűző ’97-’99-es pénzügyi válság (melynek csúcsa 1998-ban az orosz rubel összeomlása volt), valamint az USA-ból 2007-ben elindult 2008–2009-es világválság. Ez utóbbi első elszenvedője a térségben Kazahsztán volt (erős külső finanszírozottsága miatt), a többi államot 2008 végén érte el a recesszió. 2010re az államok, Örményország és Ukrajna kivételével, visszakapaszkodtak GDP tekintetében a válság előtti termelési szintre (Golovin et al., 2013). A posztszovjet gazdasági kapcsolatok jelentőségét mutatja, hogy a 2008-09es gazdasági világválság idején, Tádzsikisztán, Kirgizisztán, Oroszország, Fehéroroszország és Örményország egy közös válságalapot hozott létre (mely gyorssegélyt kívánt nyújtani költségvetési deficit, likviditási gondok esetére, illetve nagyberuházások támogatását melyek a regionális kohéziót szolgálnák). 2010-ben Oroszország, Fehéroroszország és Kazahsztán vámuniót kötöttek. A volt Szovjetunió államainak technológiai kompatibilitása az ipari termelés terén a szorosabb együttműködés felé mutat. A nemzetközi versenyben meghatározó gazdasági erőként léphet fel egy szorosabb regionális együttműködés, melynek szükségességére a válság és kezelése is rámutatott (Golovnin et al., 2013). 340 | faludi julianna A posztszovjet államok gazdasági növekedésének viszonylagos együttmozgását mutatja a regionális bontású ábra. A kilencvenes évek mélyrepülése után a második évezredre látványos fellendülésnek lehetünk tanúi, ami a nyersanyag árak emelkedésével hozható összefüggésbe. A legutóbbi világválság után a GDP növekedés az egyes posztszovjet régiókban ismét megindult. Az egy főre jutó GDP az össztermelés volumenét fejezi ki, ez alapján látható, hogy a legutóbbi világválság megrázta a legjobban teljesítő államokat. A stabil, de szerényebb növekedésű államok (Észtország, Lettország, Litvánia) magasabb termelékenységet mutatnak. Kirgizisztán, Moldova, Tádzsikisztán, Üzbegisztán, Ukrajna a tartós leszakadás jegyeit mutatják. Ábra 3: Egy főre jutó GDP (2000 USD konstants), inflációval korrigálva Forrás: A Világbank adatai alapján saját szerkesztés A nemzetközi munkamegosztás transznacionális térben szerveződik. Ez azt jelenti, hogy a feltörekvő gazdaságú országokban megnövekszik a munkaerő iránti igény, amit a saját országhatáraikon belül nem tudnak kielégíteni. Legfontosabb migrációs trend a térségben a kétezres években: a munkaerő-áramlás Oroszország és Kazahsztán felé. A kibocsátó országok hagyományosan az alacsony termelékenységű, és a magas szegénységi rátát mutató Tádzsikisztán, Kirgizisztán, Moldova, Ukrajna, Azerbajdzsán, és Üzbegisztán. A gazdasági válság erősen befolyásolta a munkaerő-áramlást. Egyrészt serkentette a periférián elhelyezkedő, kibocsátó országokból való elvándorlást a centrum felé. Másrészt, a várakozások ellenére azok a bevándorlók, akik a fogadó országban elvesztették munkájukat, nem tértek vissza hazájukba, hanem sok eset- a posztszovjet térség migrációs mintái | 341 ben újonnan elhelyezkedtek (a tádzsik bevándorlók csupán 3,6 százaléka döntött úgy, hogy hazatér Oroszországból (Golovnin, 2012: 115). Oroszország és Közép-Ázsia10 között a migrációs szálak hosszú múltra, a cári hódítások idejére nyúlnak vissza. A Szovjetunióban a többnyire orosz területeken megvalósuló nagyberuházásokhoz már korábban is innen pótolták a hiányzó munkaerőt. A munkások brigádokban való szállítása az állami kontrollon kívül is szerveződött, az így rekrutált idénymunkások (sabashniki), leginkább férfiak voltak. Mint az korábban említésre került, az orosz bevándorláspolitika szigorításával, a bevándorlási statisztikák csökkenése mögött az illegális migráció, illegális tartózkodás, valamint nem legális munkavállalás térnyerése áll. Az illegálisan tartózkodók helyzete kiszolgáltatott, nem tudnak szabályos és az érdekeiket védő munkaszerződést kötni, illetve alacsonyabb bérért kényszerülnek sokszor túlórában dolgozni. Az illegális migráció a fogadó ország számára előnytelen hatásai közé tartozik a megszerzett pénzügyi források hazaküldésének nehézkessége (kerülve a banki, pénzügyi szolgáltatásokat), illetve az erőforrások nem hatékony eloszlása, a korrupció, és a „közvetítő” szolgáltatásokat nyújtó (hamis engedélyek, igazolványok) kriminalizált réteg megerősödése, ugyanakkor megemlítve a társadalom stigmatizációját és a bevándorlókkal szembeni negatív attitűdök elterjedését. A nehéz munkakörülmények, és a méltatlan bánásmód több elemzés tárgya. A bevándorlók sokszor mégis vállalják ezeket a kockázatokat, mivel a megkeresett bérük java részét haza küldik 11, családjuk eltartására fordítják. A nehéz gazdasági helyzetben lévő, és magas elvándorlást mutató országok így még súlyosabb függő helyzetbe kerülnek. Ezt illusztrálja Tádzsikisztán esete, ahol a hazai össztermék 35 százaléka származik a kivándorlók hazautalásaiból (ez a legmagasabb a világon, Moldova a 4. helyen 23 százalék). Tádzsikisztán a FÁK egyik legszegényebb12 tagállama, a bevándorlók hazaküldései a szegénység leküzdésében játszanak szerepet. Figyelemre méltó, hogy az aktív korú férfiak közel egy harmada vállal Oroszországban idénymunkát. Grúziából százezrek menekültek el lakhelyükről a háborús konfliktusok miatt. (1992-94, 2008). A lakosság jelentős része (egyharmada) évtizedek óta a szegénységi küszöb alatt él, az ország munkanélküliséggel küzd, így a külföldi munkavállalás fontos megélhetési stratégiává vált. Kétezerig vízum nélkül utazhattak be és vállalhattak munkát a többnyire férfi migránsok Oroszországban, akik leginkább az építőiparban, mezőgazdasági idénymunkákon, és a szolgáltató szektorban helyezkedtek el. A 2008as orosz-grúz háború következményeként Oroszországgal a gazdasági, kereskedelmi kapcsolatok meggyengültek, a bevándorlási statisztikák csökkenést mutatnak. A 10 11 12 A mai közép-ázsiai államok: Kazahsztán, Kirgizisztán, Tádzsikisztán, Türkmenisztán, Üzbegisztán. A Világbank (2011) számításai szerint 2009-ben az alacsony jövedelmű országok GDP-jének 5,4 százalékát tették ki. Tádzsikisztánban a legmagasabb a gyermekek alultápláltsági mutatója (az 5 év alatti gyermekek 6 százaléka 2007-ben) az összes FÁK ország között. 342 | faludi julianna csökkenés egyik oka, hogy az elvándorlás célpontja ma leginkább a Közel-Kelet, Európa és Észak-Amerika felé tolódott, ahova inkább nők érkeznek munkavállalási céllal (ld. később: feminizáció). A másik ok az illegális bevándorlás, és a fekete- ill. szürke gazdaságban való foglalkoztatás növekedése, ami az orosz bevándorláspolitikai szigorítások következményének tudható be. Ez a bérek, valamint a hazaküldések csökkenéséhez vezetett, hosszútávon a migrációs célpontok, és a feminizáció migrációs mintája felé való eltolódáshoz (ld. később). A globális trendeknek megfelelően a posztszovjet térség munkavállalási irányú kivándorlásának egyre fontosabb szereplői a nők, ami egyenlőtlen társadalmi helyzetükből, illetve a kibocsátó országok nehéz gazdasági helyzetéből (magas munkanélküliség, nehéz megélhetési körülmények) fakad. Gyakori minta a családdal (házasságban élő, gyermekkel) rendelkező nők átmeneti külföldi munkavállalása, ami végül tartóssá válik. Az otthon maradt család fontos bevételi forrását jelenti a hazautalt pénz, melyet leginkább nem a helyi gazdaság fejlesztésébe csatornázódik be (pl. üzleti vállalkozás létrehozása, bővítése helyben), hanem az egyéni életutak költségigényeinek fedezetére: a munkanélküli családtagok hiányzó bérének, az elmaradó, nem létező, vagy csekély szociális juttatások pótlására, családi építkezés, gyermekek továbbtanulásának biztosítására. A migráció feminizációja (ugyancsak) a globális munkamegosztás kihívásai mentén alakul. A kelet-európai és posztszovjet kibocsátó országok a távol-keleti és afrikai országok elvándorlóival versenyeznek a munkaerőpiac bizonyos szegmenseiben. 3 A hazautalások A hazaküldések volumene országonként eltérő. A GDP/hazautalások arány azt mutatja meg, hogy az adott ország össztermelésének hány százaléka származik a külföldön szerzett jövedelem transzferéből. A nem banki csatornákon keresztül érkező jövedelem, illetve az illegális migránsok hazaküldései nem szerepelnek az adatok között. A hazaküldések volumene tekintetében a Kelet-Európai és KözépÁzsiai térség országai között a hazaküldéseket fogadók első helyén Oroszország áll (5,6 milliárd USD) (Világbank, 2011). Összehasonlításként a világ legszegényebb országai rangsorában Bangladesh (11,1 milliárd USD), és a világon India áll az első helyen (55,5 milliárd USD). A legfontosabb forrásországok a világ rangsorában a volument tekintve: USA (48,3 milliárd USD), Oroszország (18,6 milliárd USD) a 4. helyen. A GDP arányában a forrás-országok első helyén Luxemburg áll GDP-jének 20 százalékával. Adatok: Világbank, 2011. a posztszovjet térség migrációs mintái | 343 Az alacsonyan fizetett ház körüli, valamint a vendéglátás és a szociális ellátás területén lévő (betegellátás, idősgondozás, gyerekfelügyelet) munkák elvégzését többnyire bevándorlók, köztük számos kelet-európai és a posztszovjet térség orosz-ajkú (ukrán, fehérorosz, moldáv, kazah, orosz) migránsai látják el a nyugati társadalmakban. A migráció feminizációját jól példázza Grúzia esete, ahol az elvándorlók növekvő számban nők, különösen 1999 óta. A migráns nők elsősorban munkavállalási célból vándorolnak, és csak azt követi a tanulási, vagy családegyesítési cél (Hofmann– Buckley, 2013). A vizsgálat szerint a célországok összetétele is a nemi eloszlás változása mentén módosult: a korábban jellemzően a FÁK országokba, különösen Oroszországba irányuló mozgás (pl. férfi idénymunkások) új célpontok, Törökország, és az EU felé tart. A kétezres évek e tendenciáját a migráns nők kedvezőbb munkavállalási lehetőségei határozzák meg az EU országaiban, és Törökországban. Az elemzés szerint a magasabb végzettséggel rendelkezők hajlamosabbak az EU-ba vándorolni, mint Oroszországba, vagy a FÁK államokba. A nők elvándorlásának okaként említik a gazdasági szerkezet átalakulását mind a fogadó, mind a kibocsátó országban. Az alacsonyan fizetett női munkaerőre igényt tartó fogadó országokban a helyi nők a gazdaság egyéb szektoraiban helyezkednek el, üresen hagyva a tradicionálisan „női” foglalkozásokat a bevándorlók számára. Például az öregedő nyugati társadalmak igényt tartanak az időskorúak ellátására, amit a jóléti szolgáltatások csökkentése következtében magánúton kell megszervezni. A kibocsátó országok egy csoportjában kulturálisan nem elfogadott, hogy a nők elhagyják a családi tűzhelyet és külföldre mennek, ám az ázsiai, kelet-európai és dél-amerikai országokban egyre elfogadottabb a nők elvándorlása. Részben magyarázható ez a válások növekvő számával, amikor a nő válik a család fenntartójává. Magyarázó tényező továbbá a nők magasabb végzettsége, és önálló döntéshozatala saját migrációja tekintetében (is). A nők munkavállalási migrációjának egyik közvetett következménye a kibocsátó ország társadalmának átalakulása, egalitáriusabbá válása egyes kutatások szerint. A posztszovjet államokból sokan távoznak ideiglenesen, tanulási szándékkal. A felsőoktatás hallgatói részmunkát vállalnak kint tartózkodásuk fedezésére, leginkább a vendéglátásban. A posztszovjet térségből irányuló tanulmányi migráció célpontjai jellemzően az Egyesült Államok, Kanada, az Egyesült Királyság. Oroszországban a külföldről érkező felsőoktatásban tanulók száma 2011-re megháromszorozódott 2001-hez képest. 344 | faludi julianna 4 Esettanulmány a cselédiparról Svédország hagyományosan az egalitárius és jóléti állam mintája, ahol a nők egyenjogú munkaerő-piaci részvételét a szociális, illetve háztartási szolgáltatások állami szintű megszervezésével biztosítják. A nyugat-európai országokban megfigyelhető trendeknek megfelelően azonban az elmúlt években, a gazdasági válságra adott válaszként Svédországban is erőteljesen visszavágták az államilag garantált jóléti és szociális ellátásokat. Ennek következtében ezen szolgáltatások a piaci alapú ellátási formák felé mozdultak el. Annak érdekében, hogy legálisan működjön ez a piac, Svédországban 2007-ben adókedvezményt vezettek be háztartási szolgáltatásokra. Ezek ellenére a szürkegazdaságban a háztartási munkák informális piaca virágzik Svédországban. A cselédipar dolgozói leginkább a kelet-európai, orosz, mongol, afrikai dél-amerikai bevándorló nők. A takarítási és cseléd munkákat ellátó bevándorló nők két csoportját azonosította Gavanas (2013): 1. magasan képzett nők, akik nem végzettségüknek megfelelően elhelyezkedni, 2. alacsonyan képzett, esetenként szakképzettség nélküli nők. Az orosz-ajkúak körében a kapcsolathálók az orosz nyelv mentén szerveződnek: azaz az elhelyezkedés a posztszovjet térségből érkezők csoportjainak segítségével történik. Fontos szerepet játszanak a közvetítők, hiszen a bevándorlók túlnyomó többsége nem beszéli a fogadó ország nyelvét, amikor munkát keres, illetve nem ismeri a helyi viszonyokat. A bevándorlók a munkát megszervező közvetítő (és a bérüket lefölöző) szervezetekkel állnak szerződésben, sokszor vállalnak feketemunkát is. A ledolgozott órák magas száma mellett nem jut idejük a fogadó ország nyelvének magasabb szintű elsajátítására (megrekednek a „takarító svéd” szintjén), ezért társadalmi mobilitási kilátásaik beszűkülnek. Ezek a bevándorlók így etnikai és gender paraméterek mentén szegmentálódnak, illetve a feketegazdaság egyenlőtlen hatalmi viszonyainak kiszolgáltatottjaivá válnak (interjúalanyok beszámolói szólnak zsarolásról, ingyenes túlórákról, a megállapított bér ki nem fizetéséről, szexuális zaklatásról, illetve szexuális szolgáltatások elvárásáról a takarítás mellett. Ezen utóbbi szolgáltatásokra vonatkozó elvárások etnikai alapon differenciálódnak). Forrás: Gavanas, 2013. a posztszovjet térség migrációs mintái | 345 Összegzés Már a több államból „összekovácsolt” Szovjetunió létrejötte előtt meghatározta a térség mozgásait az Orosz Birodalom expanziója. A szovjet állam az internacionalizmus jegyében a szocialista nemzet megteremtését tűzte ki célul, erőteljes ruszifikációs politikával. A legfontosabb mozgások: többszörös etnikai áttelepítések, a tervgazdaság igényeit kielégítő szakképzett, illetve magasan képzett munkaerő és a tanulmányi célú, felülről szabályozott és korlátozott mozgás volt. A nyolcvanas években felerősödött az emigráció, melynek során több hullámban távoztak etnikai kisebbségek. Ez a folyamat a Szovjetunió megszűnése után folytatódott (legfontosabb célpontok: Németország, Izrael, Görögország). Hetven évig létezett a Szovjetunió sajátos és különálló migrációs rendszere. Felbomlásakor a legmarkánsabban és a leghamarabb a balti államok váltak ki, amelyek az európai integráció jegyében a kibővített EU migrációs rendszerébe tagozódtak be. A kilencvenes években jellemző fegyveres és etnikai konfliktusok, természeti katasztrófa miatti kényszer migráció. Az újonnan megalakított államok repatriációs politikája, illetve az etnikai feszültségek hatására jelentős etnikai mozgások mentek végbe letelepedési szándékkal. A rendszerváltás után az új államok nagy részében magas arányban voltak jelen az orosz-ajkú, és orosz etnikumú volt-szovjet állampolgárok. Egyes országokban az állampolgársági viszonyok a mai napig rendezetlenek, bár történtek lépések a helyzet megoldására. 2000-ig az egykori tagállamok Oroszországgal vízummentességet élveztek, a szovjet migrációs és gazdasági tér divergálása a kétezres évek után egyre erőteljesebben tapasztalható. A második évezred elején a térség legfontosabb migrációs központja, Oroszország, szigorításokat vezetett be, ami az illegális migráció intézményeinek megerősödéséhez vezetett. A posztszovjet térségből és Közép-Kelet-Európa volt szocialista blokkjában a rendszerváltás és a piaci liberalizáció lehetőségeket tartogatott az ingázó kereskedők és vállalkozók számára, akik a kelet-nyugat irányú mozgások fontos szereplői voltak. Az EU keleti bővítésével (2004, 2007) felvett volt szocialista államok egyfajta köztes területként álltak a posztszovjet térségből nyugatra irányuló mozgás előtt, valamint saját, önálló bevándorláspolitikával és vízumrendszerrel rendelkeztek a csatlakozásukat megelőzően. Schengeni csatlakozásuk után ugyan korlátozottan, de továbbra is ellátják a folyosó szerepet a kelet-nyugati mozgás irányában. A térség viszonylagos politikai stabilitása után a kétezres évek második felétől egyre élesebbé váltak a „jegelt” konfliktusok, ami a politikai-gazdasági tömörülések lazulásához (inkább formális szerveződésekké váltak), vezettek. Elmondható, hogy a térség napjainkra mind gazdasági, mind politikai értelemben dezintegrálódik. Egyes országok tartós leszakadása figyelhető meg (Kirgizisztán, Üzbegisztán, Tádzsikisztán, Türkmenisztán, Moldova, Azerbajdzsán), melyek a világgazdaságba munkaerő kínálatukkal kapcsolódnak be. Ezen kibocsátó országok foglalkoztatási szerkezete eltér a fogadó országokétól, melyek hangsúlyosabban támaszkodnak az ipari ter- 346 | faludi julianna melésre. A munka migráció célpontja ezen országokból még mindig a térségben legnagyobb és tartós növekedését produkáló Oroszország, illetve a munkaerőért versenyző Kazahsztán és Fehéroroszország. A migránsok hazautalásai a legszegényebb országok fontos bevételi forrásává váltak, mellyel egyéni szinten a szociális ellátás hiányait, illetve nemzetgazdasági szinten a hazai össztermelés fontos tényezőjévé vált (legszélsőségesebb példája ennek Kirgizisztán). Az eddigi főleg alacsony végzettséget igénylő idénymunkákat végző férfiak mellett, az ezredforduló óta vált egyre jelentősebbé a nők munkavállalási migrációja. A nők elsősorban a cselédiparban, vendéglátásban helyezkednek el, migrációs célpontjuk eltolódott az EU államai, és Törökország irányába (a munkaerő-piaci keresletnek megfelelően). A migráció feminizációja hatással van a kibocsátó társadalmakra, melyekben a nők szerepe újraértelmeződik. A munka keresletét és kínálatát, valamint a push és pull (vonzó és taszító) faktorokat hangsúlyozó megközelítések mellett kiemelendő, hogy a migráció társadalmi jelenség (Portes–Böröcz, 1989). A posztszovjet térség mozgásai ezt számos példával szemléltetik. A kilencvenes évek elejének etnikai mozgásai során fontos szerepet játszottak a rokonsági kapcsolatok. Az újonnan alakult tagállamokban az állampolgárság felvételét mikro szinten sokszor a családok döntéshozatala határozta meg, ahol különösen fontos szerepe volt az egyébként gyakori vegyes házasságoknak. A beáramló munkaerőt fogadó nagyvárosokban a bevándorlók etnikai hálózatai fogadják az újonnan érkezőket, a célpont kiválasztásában és a migrációs döntésben ez is szerepet játszik (orosz-ajkúak közösségei a célállomásokon). 1. 2. 3. 4. 5. 6. Milyen hatással volt a Szovjetunió megszűnése a térség migrációs mintáira? Melyek a kilencvenes és a kétezres évek regionális mozgásainak legfontosabb jellemzői, különbségei? Helyezze el a balti államokat a posztszovjet és az európai migrációs térben! Jellemezze Oroszország helyét a globális erőtérben! Melyek a legfontosabb célállomások a térségből elvándorlók számára? Válasszon egy esetet (kibocsátó- vagy célország) a migráció feminizációjának bemutatására! Tárja fel a jelenség lehetséges okait, következményeit! Ajánlott linkek a posztszovjet térség migrációs mintái | 347 www.worldbank.org http://www.fms.gov.ru/ www.mid.ru www.gks.ru www.migracija.lt http://www.iom.tj/ http://eurasianhome.org/xml/t/default.xml http://www.cisstat.com/eng/ Felhasznált irodalom Agadjanian, Victor – Nedoluzhko, Lesia – Kumskov, Gennady (2008): Eager to Leave? Intentions to Migrate Abroad among Young People in Kyrgyzstan. International Migration Review, Vol. 42., No. 3. pp. 620–651. Aldashev, Gani – Guirkinger, Catherine (2012): Deadly Anchor. Gender Bias Under Russian Colonization of Kazakhstan. Explorations in Economic History, No. 49. pp. 399–422. Aldashev, Alisher – Dietz, Barbara (2014): Economic and spatial determinants of interregional migration in Kazakhstan. Economic Systems. Elérés: http://dx.doi.org/10.1016/ j.ecosys.2013.10.004 (Letöltve: 2014.06.12.) An, Galina – Becker, Charles M. (2013): Uncertainty, Insecurity and Emigration from Kazakhstan to Russia. World Development, No. 42. pp. 44–66. Böröcz, József (2009): The European Union and Global Social Change. A Critical GeopoliticalEconomic Analysis. Routledge, London–New York. Dén-Nagy, Ildikó – Faludi, Julianna – Ihász-Tóth, Dániel (2013): Az Európai Unió geopolitikai és gazdasági értelmezése a világrendszerben. (Böröcz József: The European Union and Global Social Change. A Critical Geopolitical-Economic Analysis). Szociológiai Szemle, Vol. 23., No. 3. pp. 121–129. Gavanas, Anna (2012): Migrant Domestic Workers, Social Network Strategies, and Informal Markets for Domestic Services in Sweden. Women Studies International Forum, No. 36. pp. 54–64. Golovnin, Mikhail – Libman, Alexander – Ushakova, Daria – Yakusheva, Alexandra (2013): Is the USSR dead? Experience from the Financial Crisis of 2008–2009. Communist and PostCommunist Studies, No. 46. pp. 109–122. Hofman, Erin Toruth – Buckley, Cynthia J. (2013): Global Changes and Gendered Responses. The Feminization of Migration From Georgia. International Migration Review, Vol. 47., No. 3. pp. 508–538. Huffman, Samantha A – Veen, Jaap – Hennink, Monique M. –McFarland, Deborah A. (2012): Expolitation, Vulnerability to Tuberculosis and Access to Treatment among Uzbek Labor Migrants in Kazakhstan. Social Science and Medicine, No. 74. pp. 864–872. OSI (1997): Estonia and Latvia. Citizenship, Language and Conflict Prevention, A Special Report by the Forced Migration Projects. Open Society Institute, New York. Korobkov, A. V. – Zaionchkovskaia, Z. A. (2004): The Changes in the Migration Patterns in the Post-Soviet States. The First Decade. Communist and Post-Communist Studies, No. 37. pp. 481–508. 348 | faludi julianna Massey, Douglass S. – Arango, Joaquín – Hugo, Graeme – Kouaouci Ali – Pellegrino, Adela – Taylor, J. Edward (1988): Worlds in Motion. Understanding International Migration at the End of the Millenium. Clarendon Press, Oxford. Melegh, Attila (2011): A Globalizáció és Migráció Magyarországon, Educatio, No. 2. pp. 166–180. Molodikova, Irina (2007): Transformation of Migration Patterns in Post-Soviet Space. Russian New Migration Policy of “Open Doors” and Its Effects on European Migration Flows. Review of Sociology, Vol. 13., No. 2. pp. 57–76. Molodikova, Irina (2008). Patterns of East to West Migration in the Context of European Migration Systems. Possibilities and Limits of Migration Control. Demográfia. English Edition, Vol. 51., No. 5. pp. 5–35. OECD (2013): International Migration Outlook 2013, OECD Publishing. Elérés: http://dx.doi. org/10.1787/migr_outlook-2013-en (Letöltve: 2014.06.13.) Portes, Alejandro – Böröcz, József (1989): Contemporary Migration Theoretical Perspectives on Its Determinants and its Modes of Incorporation. International Migration Review, Vol. 23., No. 3. pp. 606–630. Roland, Richard (1993): Regional Migration in the Former Soviet Union during the 1980s: the Resurgence of European Regions. In. King, Russel (ed.): The New Geography of European Migrations. Belhaven Press, London. pp. 152–175. Sahadeo, Jeff (2012): Druzhba Narodov or Second-Class Citizenship? Soviet Asian Migrants in a Postcolonial World. In: Randolph, John – Avrutin, Eugene M. (eds.): Russia in Motion. Cultures of Human Mobility since 1850. University of Illinois Press, Champaign. pp. 150–172. Wallace, Claire – Vincent, Kathrine (2007): Recent Migration from the New European Borderlands. Review of Sociology, Vol. 13., No. 2. pp. 19–37. World Bank (2011): Migration and Remmittances Factbook. Elérés: econ.worldbank.org (Letöltve: 2014.06.13.) További ajánlott irodalom Gödri, Irén (2010): Migráció a kapcsolatok hálójában. A kapcsolati tőke és a kapcsolathálók jelenléte és szerepe az ezredvégi magyarországi bevándorlásban, Kutatási Jelentések, No. 89. Népességtudományi Intézet. Melegh, Attila – Kovács, Éva – Gödri, Irén (2010): Azt hittem, célt tévesztettem. A bevándorló nők élettörténeti perspektívái, integrációja és a bevándorlókkal kapcsolatos attitűdök nyolc európai országban. Kutatási Jelentések, No. 88, Népességtudományi Intézet. Wallerstein, Immanuel (1979). On the Core-Periphery Structure of the Global Economy. The Capitalist World-Economy. Essays. Cambridge University Press, New York. Penninx, Rinus – Berger, Maria – Kraal, Karen (eds.) (2006): The Dynamics of International Migration and Settlement in Europe. A State of the Art. Amsterdam University Press, Amsterdam. Migrációs helyzetkép Magyarországon Kováts András Absztrakt Jelen fejezet a magyarországi migrációs folyamatokat tárgyalja az 1980-as évek végével kezdődően. Természetesen Magyarország részt vett a globális migrációban azt megelőzően is, akár kibocsátó, akár – jóval kisebb mértékben – fogadó országként. Napjaink aktuális migrációs helyzetképe javarészt érthető és bemutatható az elmúlt csaknem három évtized migrációs folyamatainak ismeretében. Leggyakrabban arra vagyunk kíváncsiak, a jelenség mely elemei magyarázhatók globális vagy regionális migrációs folyamatok részeként, és melyek azok, amelyek „hazai sajátosságok”. A bevándorlók száma és összetétele, a bevándorlás dinamikája, a migránsok társadalmi-gazdasági státusza és szerepe, a kivándorlási folyamatok alakulása, és a többségi társadalom migrációval kapcsolatos attitűdje azok a kérdések, amelyek leggyakrabban szóba kerülnek a magyarországi migráció kapcsán, és amelyek bemutatására e fejezet vállalkozik. Az elemzés során nemzetközi és hazai makrostatisztikai adatokra, valamint az elmúlt évek hazai, migrációs fókuszú társadalomtudományi kutatásainak eredményeire támaszkodunk. Abstract For the past 25 years Hungary has been a net immigration country. The transition from a communist society with planned economy to a democratic market economy in the late 1980s went parallel to the first major immigration wave into the country. Migratory patterns and migration policies since then have developed into a model that is characteristic of many Central and Eastern European countries. Strong immigration of co-ethnics, and blurring boundaries between migration and ethnopolitics, relatively low labour migration into the lower segments of the labour market, characteristic but weak ethnic economies, and a low-profile and restrictive asylum and immigration systems have been the main attributes of migration in contemporary Hungary. As a result of these, the relative socio-economic status of immigrants is better than that of the majority society – which is rather unusual in a European context. 350 | kováts andrás For the past two years the main focus of the migration debate shifted from immigration to emigration as an ever-growing number of Hungarians have left the country for Western-European destinations. Regardless the growing number of emigrants and the obviously positive socio-economic effects of immigration, the public discourse about migration in Hungary is still among the most negative ones in Europe. Kulcsszavak: bevándorlás, kivándorlás, nettó migráció, menekültügy, „push” és „pull” faktorok, etnikai migráció, migrációs hálózatok, etnikai gazdaság, integrációs stratégiák, idegenellenesség Keywords: immigration, emigration, net migration, ”push” and ”pull” factors, ethnic migration, migration networks, ethnic economy, integration strategies, xenophobia A magyarországi migráns népesség a statisztikai adatok alapján Az Eurostat legfrissebb, 2013 januárjára vonatkozó adatai szerint Magyarországon 141 100 külföldi állampolgár él, ez az ország lakosságának 1,4 százaléka. Ha a külföldön születettek számát vizsgáljuk, akkor 423 300 embert találunk, ez az ország lakosságának 4,3 százalékát teszi ki. Az Európai Unió átlagához képest – ahol a lakosság 6,7 százaléka nem annak az országnak az állampolgára, ahol jelenleg él, és 10,1 százaléka egy másik országban született – ezek a számok alacsonynak mondhatók. Regionális összehasonlításban már máshogy fest a kép. Az Európai Unió 15 régi tagállama és a 2004 óta csatlakozott 13 új között nagyon jelentős eltérés mutatkozik a migráns lakosság számarányát tekintve. A régi tagállamokban élő 401 millió lakos 8,1 százaléka külföldi állampolgár, a külföldön születettek aránya 11,9 százalék. Ezzel szemben az elmúlt tíz évben csatlakozott 13 tagállamban élő 105 millió embernek mindössze 1,6 százaléka külföldi állampolgár, és a külföldön születettek aránya is csupán 3,4 százalék (1. és 2. ábra). Magyarország a migráns népesség számarányát tekintve nem tűnik ki az újonnan csatlakozott EU tagállamok közül, az adatok többé-kevésbé összhangban vannak a környező országok hasonló mutatóival. A Magyarországra érkező és itt hosszabbrövidebb időre letelepedő migránsok túlnyomó többsége a környező országokból, elsősorban Romániából érkezik. Magyarország azon kevés EU tagállamok egyike, ahol a bevándorló népességben nagyobb az uniós állampolgárok aránya, mint az EU-n kívülről érkezetteké. Az Eurostat adatai szerint 2013-ban a hazánkban élő külföldi állampolgárok 57 százaléka érkezett egy másik EU tagállamból, a külföldön születettek körében ez az arány még magasabb, 67 százalék. A migrációs trendeket illetően elmondható, hogy a jelenlegi EU tagállamokból érkezettek aránya az elmúlt másfél évtizedben nem változott számottevően, bár fontos szem előtt tartanunk, hogy a migráns népesség számára vonatkozó éves statisztikai adatokat mind a 2011- migrációs helyzetkép magyarországon | 351 es, mind pedig a 2001-es népszámlálás hatására jelentősen korrigálni kellett, ami miatt a tényleges trendek alakulására csak óvatosan következtethetünk. Ábra 1: A külföldi állampolgárok és a külföldön születettek százalékos aránya az EU-15 országaiban Saját számítás az Eurostat adatai alapján Ábra 2: A külföldi állampolgárok és a külföldön születettek százalékos aránya az EU-13 országaiban Saját számítás az Eurostat adatai alapján A migráns népesség nagy része az 1980-as évek második felét követő évtizedekben érkezett Magyarországra. A rendszerváltást megelőző évtizedekben az országra elsősorban a lakosság elvándorlása volt jellemző, bár az államhatár szigorú őrzése és a restriktív útlevélpolitika miatt ez nem öltött tömeges méretet. A kommunista blokk többi országához képest alacsony kivándorlási hajlandóság az 1960-as évek végén kezdődő gazdasági reform és a lehetőségekhez képest kedvező gazdasági helyzet miatt is mérsékelt maradt. Az egyetlen kivétel az 1956-os forradalom és szabadságharc folyamán és annak leverését követően kialakult tömeges kivándorlás, 352 | kováts andrás ekkor körülbelül hét hét alatt 176 ezer ember hagyta el az országot (Hablicsek–Illés, 2007). Becslések szerint 1947-től az 1989-es rendszerváltásig több mint 370 ezer ember vándorolt ki Magyarországról. Ami talán még meglepőbb, hogy az államszocializmus évtizedei alatt az ország nem volt hermetikusan elzárt a bevándorlók elől: ugyanezekben az évtizedekben körülbelül 150 ezer külföldi állampolgár telepedett le itt (Sárosi–Tóth, 2009). A Magyarországra érkezők legnagyobb része családegyesítés céljából, magyar állampolgár házastársaként érkezett, többnyire a kommunista blokk valamelyik – gyakran szomszédos – országából. Voltak még migráns munkavállalók: építőipari és bányamunkások Lengyelországból, szövőgyári munkások Kubából, varrodákban dolgozók Mongóliából, és kisebb számban menekültek is: délés közép-amerikai országokból, valamint Görögországból. Jelentős volt az afrikai és közel-keleti országokból érkezett diákok száma is, egy részük tanulmányai befejeztével is Magyarországon maradt. Egy 2012-ben végzett, Budapesten élő, és az Európai Unión kívüli államokban született migránsok körében végzett kérdőíves adatfelvétel megkérdezettjeinek közel 10 százaléka 1970 előtt, további 15 százaléka pedig 1970 és 1989 között érkezett Magyarországra, amiből szintén arra következtethetünk, hogy a rendszerváltást megelőző évtizedekben is érkeztek Magyarországra bevándorlók, noha a bevándorlás mértéke messze elmaradt az 1989 után tapasztaltaktól. A magyarországi migrációt jellemző trendek a rendszerváltás utáni években alakultak ki, és lényegében változatlanok maradtak egészen a 2010-es évekig. Az 1980-as évek végétől egyre nagyobb számban jelentek meg a Romániából áttelepülő magyar származású migránsok. A mind kilátástalanabb gazdasági helyzet és a romló életszínvonal mellett a Ceauşescu-rezsim etnikai kisebbségekre nehezedő elnyomása késztette menekülésre a romániai magyarok tízezreit. A Romániából érkező magyar menekülők és később bevándorlók száma 1991-ben kulminált, az ezt követő években a romániai politikai és gazdasági helyzet lassú konszolidációja miatt alacsonyabb számon stabilizálódott, de Románia EU csatlakozásáig jelentős maradt. A Romániából érkező magyar menekülthullám lecsengése után szinte azonnal megindult a széteső, és háborús konfliktusba süllyedő Jugoszláviából érkező menekülők áradata. Kezdetben a Horvátországban és Szerbiában élő magyarok és más nemzetiségek, később a boszniai háború során elűzött muszlim bosnyákok, az 1990-es évek végén pedig a koszovói válság hatására menekülő romák és albánok érkeztek jelentősebb számban Magyarországra. A délszláv háború különböző szakaszaiban érkezettek közül egyedül a Vajdaságból áttelepülő magyarok maradtak jelentősebb számban Magyarországon, a többi csoport a viszonylagos konszolidációt követően visszaköltözött, vagy továbbment nyugat-európai vagy tengerentúli országokba. A 3. ábrán látható, hogy a menekülők beáramlása hogyan konszolidálódott az évtized második felére. migrációs helyzetkép magyarországon | 353 Ábra 3: A Magyarországra menekülők számának alakulása származási régiók szerint Saját számítás a Menekültügyi és Migrációs Hivatal adatai alapján Összefoglalóan elmondhatjuk, hogy a rendszerváltás utáni Magyarország migrációs helyzetét a kezdeti években elsősorban a szomszédos országok menekültválságai határozták meg, ez mind a bevándorlásról folytatott társadalmi diskurzusban, mind pedig a migrációs politika alakulásában tetten érhető. A menekültválság hatására hazánk a posztkommunista országok közül elsőként, már 1989 tavaszán csatlakozott az ENSZ Menekültügyi Egyezményéhez, és még ugyanabban az évben létrehozta a Menekültügyi és Migrációs Hivatalt. A menekültügyi fókuszú és krízisorientált működésmód eredményeként a bevándorlás törvényi szintű szabályozása csak 1993-ban jött létre, a menedékjogi törvényre, és a Menekültügyi Egyezmény területi korlátozásának feloldására pedig 1997-ig kellett várni. A korszak intézményi és szakpolitikai működéséről nagyon jó áttekintést ad Nagy Boldizsár (2012) monográfiája. Az 1990-es évek eleji menekültcentrikus társadalmi diskurzus egy másik érdekes lenyomata a TÁRKI idegenellenesség vizsgálata, melyben a lakosság bevándorlókkal kapcsolatos attitűdjeit egy, menekülők befogadására vonatkozó kérdéscsoport segítségével mérik évről évre 1992 óta (Bernát, 2010). Pedig már az 1980-as évek végén megjelennek a menekültek mellett más bevándorló csoportok is. A környező országok magyar nemzetiségű lakosai közül sokan nem menekültként, hanem munkavállalóként, családegyesítőként vagy diákként kerül ezekben az években Magyarországra, és kisebb számban ugyan, de megjelennek bevándorlók távolabbi országokból is: a nyugat európai és észak-amerikai országokból érkezők mellett Oroszországból, Kínából, Vietnamból a Közel-Keletről és Afrikából érkeznek. A bevándorlók egy része munkavállalási, vállalkozási céllal, a piacgazdaságra való átmenet lehetőségeit kihasználva kerül Magyarországra, sokan közülük korábban diákként jártak már Magyarországon. Az Európán kívüli bevándorlók közül a legjelentősebb a Kínából érkezők száma és szerepe: bevándorlásuk 1989-től, a Kínával szembeni vízumkényszer eltörlésétől számítva válik jelentőssé, 354 | kováts andrás és a vízumkényszer 1992-es újbóli bevezetéséig töretlenül erősödik. Az ezt követő években a nehezedő beutazási és tartózkodási feltételek, valamint az egyre kedvezőtlenebbé váló vállalkozási feltételek miatt megkezdődik elvándorlásuk más európai vagy észak-amerikai országokba, és az itt élő kínaiak száma a 2000-es évek közepére jelentősen lecsökken (Nyíri, 2010). A Magyarországon élő kínaiak karakteres transznacionális migráns közösségként vannak jelen, egy jól látható etnikai gazdaságot működtetve, ahol a kis- és nagykereskedelem mellett jelentős a szolgáltatási és az utóbbi időben a gyártási, márkaépítési tevékenység (Nyíri, 2010; Várhalmi, 2013a). A migráns etnikai gazdaság a kínaiak mellett a vietnami és mongol, valamint a török és közel-keleti bevándorlók jellemző belépési pontja Magyarországra. Az 1990-es évek végére nagyjából kialakult a Magyarországot jellemző bevándorlás arculat. A menedékkérők és a valamilyen humanitárius védelemben részesített személyek száma visszaszorult, jelentéktelenné vált. A bevándorlók döntően a szomszédos országokból, elsősorban az ottani magyar etnikumú közösségekből kerültek ki. Az ország Európai Unióhoz való csatlakozása – a várakozásokkal ellentétben – nem hozott számottevő változást a bevándorlási folyamatok alakulásában, nem váltunk vonzóbb célponttá. Jelentősebb változások csak a 2010-es évekkel kezdődtek: a bevándorlók száma ugyan nem esett vissza, sőt, a menedékkérők száma drasztikusan megnövekedett, de a hazai lakosság növekvő elvándorlása, valamint a migránsok egy részének továbbvándorlása miatt a vándorlási különbözet is lecsökkent. Ezt számos tényező együttes alakulása magyarázza. A 2008-as gazdasági válság hatása Magyarországon is jelentősen érződött, a munkavállalási és vállalkozási lehetőségek jelentősen beszűkültek, mind a bevándorló, mind a hazai lakosság számára. Románia 2007-es EU csatlakozásával fokozatosan megnyílt a mediterrán és nyugat-európai államok munkaerőpiaca a román állampolgárságú munkavállalók előtt, amely a Magyarországra irányuló migráció ideiglenes visszaeséséhez vezetett (Kiss–Barna, 2013). A magyar lakosság elvándorlása 2010-től erőteljesen felgyorsult, a vándorlási különbözet csökkenésének elsősorban ez az oka. Az elmúlt 25-30 évben Magyarország vándorlási különbözete mindvégig pozitív volt, azaz évről évre többen érkeztek ide, mint ahányan elhagyták az országot. A bevándorlásnak jelentős fékező hatása van az 1980-as évek elején megkezdődött népességfogyásra: ütemét lassítja, noha teljesen nem tudja kompenzálni (Gödri et al., 2014). A 4. ábra azt szemlélteti, hogy miként alakult a be- és kivándorlás dinamikája a rendszerváltás óta eltelt években. A magyarországi migrációs helyzetképet a 2010-es években egyre erőteljesebben jellemzi a magyar lakosság elvándorlása. A kivándorlási szándék erősödése (Nyírő, 2013) és a kivándorlók számának növekedése (KSH, 2013) a régió többi országában az 1990-es években lejátszódott és azóta állandósult folyamatokat idézi. A magyarországi kivándorlás „megkésettségének” több lehetséges oka is van, ezek alaposabb feltárása még várat magára. A más rendszerváltó országokéhoz képest bőkezű jóléti és családtámogatási rendszerek átalakításának elmaradása, a relatíve könnyen hoz- migrációs helyzetkép magyarországon | 355 záférhető hitelfelvételi és -finanszírozási lehetőségek, az ezredforduló körüli gazdasági konjunktúra ígérete, valamint az idegennyelv-tudás rendkívül alacsony volta a leggyakoribb okok, melyekkel a 2010 előtti évek alacsony elvándorlási hajlandóságát magyarázni szokták. A kétezres években egyedül az orvosok és az egészségügyi dolgozók elvándorlása jelent meg a szakmai és társadalmi diskurzusban (Girasek et al., 2013), napjainkra viszont általánossá váltak a kivándorlásról szóló szakmai és politikai viták. A KSH 2013-as becslése szerint 335 ezer 18 és 49 év közötti magyar állampolgár tartózkodik külföldön (KSH, 2013), az ENSZ globális migrációs statisztikái szerint 527 ezer Magyarországon született személy él a világ valamely más országában, ami 120 ezerrel több, mint 1990-ben volt. Ábra 4: A be- és kivándorlás alakulása 1990 és 2012 között Gödri et al., 2014 alapján saját számítás A magyarországi migrációs folyamatokat illetően összefoglalóan megállapíthatjuk, hogy a bevándorló népesség aránya ugyan elmarad az EU átlagától, ugyanakkor a régió többi posztkommunista államához hasonló. A bevándorlás volumene és dinamikája a rendszerváltás óta nem változott számottevően, a magyar állampolgárok kivándorlása ugyanakkor 2009 óta erősödik. A továbbiakban a Magyarországon élő migráns népesség összetételét, társadalmi-gazdasági helyzetét fogjuk vizsgálni. 356 | kováts andrás Főbb bevándorló csoportok és jellemzőik Az Eurostat adatai szerint a Magyarországon élő bevándorlók többsége Romániából, Szerbiából, Ukrajnából, Németországból, Szlovákiából és Kínából származik. A legtöbben Romániából érkeztek: a külföldi állampolgárok 24,7 százaléka, a külföldön születettek 45,1 százaléka származik innen. A migráns népesség heterogenitására következtethetünk abból, hogy a legnépesebb öt származási csoport együttesen hány százalékát teszi ki az országban élő migránsoknak. E tekintetben Magyarország meglehetősen homogén képet mutat: a külföldi állampolgárok 58,2 százaléka, a külföldön születettek 71,9 százaléka érkezett az első öt származási országból. Ez a tendencia figyelhető meg a régió többi országában is, általában véve elmondható, hogy az újonnan csatlakozott EU tagállamokban élő bevándorlók kisebb számú, ámde homogénebb csoportot alkotnak, mint a nyugat-európai, régebbi bevándorlási célországokban élők. Az 5. ábra ezt a tendenciát szemlélteti. Ábra 5: Az öt legnépesebb származási országból származók együttes százalékos aránya az EU tagállamok bevándorlói között Saját számítás az Eurostat adatai alapján Annak ellenére, hogy a Magyarországon élő bevándorlók többsége néhány európai országból és Kínából származik, a világ legtöbb országából élnek itt bevándorlók. Az ENSZ Népesedési Bizottságának adatai szerint 2013-ban 160 ország volt képviselve az itt élő bevándorlók által, de csak 92 olyan ország van, ahonnan száznál többen érkeztek, és ezek közül mindössze 35, ahonnan ezernél is többen jöttek Magyarországra. Tízezernél több bevándorló csupán a már említett hat származási csoportból kerül ki. A származási országok mellett a Magyarországon élő bevándorlók másik fontos jellemzője az etnikai hovatartozás, nevezetesen az, hogy magyar etnikumúak-e vagy sem. Ahogy azt már említettük, a szomszédos országok lakói közül elsősorban az ott élő magyar közösségek tagjai döntenek úgy, hogy Magyarországra költöznek. migrációs helyzetkép magyarországon | 357 A magyar származás nem jelenik meg a migrációs statisztikákban, így a magyar etnikumúak bevándorlókon belüli arányáról nincsenek pontos adataink, de valószínűsíthető, hogy a Romániából, Ukrajnából, Szerbiából és Szlovákiából áttelepülők többsége magyar nemzetiségű (Gödri, 2010). Kutatási adatok szerint a magyar származás fontos tényező a migrációs döntések meghozatalánál, az etnicitás gyakran a kibocsátó országokban „push” faktorként jelenik meg: a többségi társadalom általi hátrányos megkülönböztetés, a többségi nyelv hiányos ismerete, a gazdaságilag elmaradottabb régiókban élés mind migrációt kiváltó tényezők, és általában jellemzik a határon túli magyar közösségeket. Az etnicitás „pull” faktorként a Magyarországra költözéskor is megjelenik: a nyelvi és kulturális azonosság, a befogadó társadalom viszonylagosan pozitív attitűdje, a bevándorlási és honosítási jogszabályokban és intézményi gyakorlatban megjelenő pozitív diszkrimináció mind vonzerőt jelentenek. A Magyarországra irányuló „etnikai migráció” kialakulásában és fennmaradásában jelentős szerepet játszanak a migrációs hálózatok: a korábbi évtizedek bevándorlói körül kialakult családi, rokoni kapcsolatrendszerek, valamint a magyarországi vagy a határon túli magyar nyelvű felsőoktatási rendszerből a hazai munkaerőpiacra való bejutási lehetőségek sok magyar etnikumú bevándorló számára vonzóbbá teszik Magyarországot, mint a magasabb bérszínvonalú és gyakran jobb munkalehetőségeket kínáló nyugat-európai országok. A határon túli bevándorlók döntéseiben és stratégiájában vegyesen van jelen az etnikai azonosságból fakadó előnyök pragmatikus és szimbolikus megélése: a nyelvi és kulturális azonosság gyakorlati hasznai mellett a nemzethez tartozás szimbolikus-érzelmi átélése is fontos szerepet játszik (Feischmidt–Zakariás, 2010). Más migráns csoportoknál – az alacsony létszámok miatt is – kevésbé karakteres a bevándorlás jellege. A kelet-ázsiai (kínai, vietnami, mongol) bevándorlók esetében az erőteljes etnikai gazdaság a bevándorlás elsődleges mozgatója. A bevándorlók jelentős része vállalkozó, vagy a migráns vállalkozásokban foglalkoztatott. Ennek hatására kevéssé vannak jelen a többségi munkaerőpiacon, kapcsolatrendszerüket illetően is inkább a magyarországi vagy transznacionális etnikai gazdaságokhoz kötődnek. A nyugat-európai nagyvárosok kínai és vietnami közösségeit jellemző térbeli szegregáció Magyarországon kevésbé van jelen, de Budapest nyolcadik és tizedik kerületében kialakulóban vannak a bevándorlók által dominált kereskedelmi és lakónegyedek. A migránsokra általában jellemző fővárosi koncentráció is a kínai és vietnámi bevándorlók esetében a legerősebb: a kínaiak nyolcvan, a vietnamiak több mint kilencven százaléka Budapesten él. Az etnikai gazdaság jelentős, de kevésbé domináns szerepet játszik a török és közel-keleti vagy közép-ázsiai (arab, iráni, afgán) bevándorlók életében is. Ezekre a csoportokra az erős szegmentáltság jellemző: egy részük a többségi munkaerőpiac felső szegmensében helyezkedik el, orvosok, mérnökök, gazdasági szakemberek vagy egyetemi oktatók, kutatók. Sokan közülük még a rendszerváltást megelőző évtizedekben kerültek Magyarországra 358 | kováts andrás diákként vagy szakmai ösztöndíjasként. Más részük az elmúlt egy-másfél évtizedben érkezett és vállalkozóként ruházati, lakberendezési vagy elektronikai kiskereskedelemmel, vagy vendéglátással foglalkozik. A harmadik csoport tagjai többnyire menedékkérőként kerültek az országba, és ha kaptak is valamilyen nemzetközi védelmet, munkaerő-piaci és egzisztenciális helyzetük messze elmarad a másik két csoportba tartozókétól, gyakran az etnikai vállalkozások alkalmazottaiként találnak hosszabb-rövidebb időre munkalehetőséget. Végezetül, különösen a török és iráni migránsok között viszonylag sok egyetemi hallgatót is találunk, e csoport tagjainak többsége tanulmányai végeztével elhagyja Magyarországot, de az is előfordul, hogy munkavállalóként vagy családegyesítőként itt telepednek le. A migránsok többi csoportjával csekély létszámuk miatt nem foglalkozunk. Latin-amerikai diákok, afrikai menekültek és üzletemberek, amerikai és kanadai önkéntesek, nyugat-európai közép- és felsővezetők, holland és német nyugdíjasok, indiai IT szakemberek, koreai és japán mérnökök alkotják többek között azt a rendkívül heterogén csoportot, amely számarányát tekintve a magyarországi migránsok egytizedét sem teszi ki. Munkavállalás és integráció A Magyarországra érkező bevándorlók beutazási és tartózkodási céljait illetően évtizedek óta hasonló tendenciák érvényesülnek: a migránsok legnagyobb csoportja munkavállalási céllal érkezik, ezt követi a tanulás és a családegyesítés. Ez utóbbi jelenthet magyar állampolgárral létesített családi kapcsolatot, de már itt élő bevándorlókhoz is érkeznek házastársak, gyerekek. A Bevándorlási és Állampolgársági Hivatalhoz benyújtott tartózkodási kérelmek típusai jól illusztrálják ezt a folyamatot. A 6. ábrában szereplő adatok Románia EU csatlakozásától számítva és csak az Európán kívüli országokból beutazókra vonatkoztatva mutatják a helyzetet. A munkavállalók aránya fokozatosan csökkent az elmúlt években, a tanulási céllal érkezőké pedig enyhén nőtt. A népszámlálások, adminisztratív nyilvántartások és nagymintás adatfelvételek adatai szerint a migráns népesség foglalkoztatási helyzete jobb a magyar lakosságénál, körükben az átlagosnál magasabb a foglalkoztatási és aktivitási ráta (Hárs, 2013). Egy, a KSH Népességtudományi Kutatóintézet által 2002-ben végzett adatfelvétel is ezt erősíti meg, az itt vizsgált magyar etnikumú bevándorlók foglalkoztatottsági és aktivitási rátája magasabb a nem bevándorló lakosságénál, valamint a munkanélküliségi ráta is alacsonyabb körükben (Gödri–Tóth, 2005). A migránsok mind iskolai végzettségüket tekintve, mind pedig a munkaerő-piaci státusukat tekintve is jobb mutatókkal bírnak, mint a nem migráns magyar lakosság. Az Európai Unió tagállamai körében kivételes jelenségre több magyarázat is kínálkozik. Az egyik az etnikai migráció dominanciája, aminek következtében minimálisak a nyelvi-kulturális különbségekből fakadó munkaerő-piaci kiszorító hatások. A másik a nyugat-európai migrációs helyzetkép magyarországon | 359 gazdaságokat jellemző duális munkaerőpiac hiánya: a Magyarországra érkező bevándorlók nem az alacsonyan fizetett, alacsony presztízsű munkakörökért versenyeznek a hazai elszegényedő rétegekkel. A következő a családegyesítési migráció alacsony részesedése a beutazási és tartózkodási célok között: a jellemzően inaktív státusba kerülő eltartott házastársak és gyermekek kisebb arányban érkeznek Magyarországra, mint a nyugat-európai országokba. Fontos tényező a szigorú bevándorláspolitikai szabályozás: tartózkodási jogosultságot csak az szerezhet, akinek megélhetése, lakhatása és társadalombiztosítása megoldott, márpedig ezt csak jól fizető munkával vagy vállalkozással lehet biztosítani, ennek hiányában nem lehet az országban maradni. Nyilvánvalóan a huzamos tartózkodási jogviszony, vagy az állampolgárság megszerzésével a kiutasítás fenyegetése csökken, majd megszűnik, ugyanakkor a kezdeti lendület csak lassan hagy alább: a bevándorlók általában megőrzik kedvező munkaerő-piaci és gazdasági pozíciójukat. Ábra 6: Tartózkodási engedély iránti kérelmek megoszlása az engedély típusa szerint Saját számítás a Bevándorlási és Állampolgársági Hivatal adatai alapján Egy 2009-ben végzett kutatás adatai szerint ugyanakkor az is kiderül, hogy markáns különbségek vannak a bevándorlók egyes csoportjai között a foglalkoztatási helyzetüket tekintve (Örkény–Székelyi, 2010). A kutatás hat migráns csoportot vizsgált, közülük csak egy volt határon túli (kárpátaljai) magyar, a többi nem magyar anyanyelvű ukrán, kínai, vietnami, török és arab. A kínai, vietnami és török csoportban magas a vállalkozók aránya, a magyar és ukrán etnikumúak körében az alkalmazottként foglalkoztatottak és a fizikai munkát végzők vannak az átlagosnál többen. Az arabok esetében az arányok egyenletesen oszlanak meg. 2011-ben egy kifejezetten a munkaerő-piaci integrációt vizsgáló kutatás készült az EU-n kívülről érkezett bevándorlók körében. A kutatás nem elemzi a migráns munkavállalók foglalkoztatási helyzetét a nem migráns lakossághoz viszonyítva, közöl ugyanakkor adatokat az egyes etnikai-származási csoportok eltérő munkaerő-piaci 360 | kováts andrás státusáról, foglalkoztatási helyzetéről. Fő megállapítása, hogy a bevándorlók munkaerő-piaci helyzetét sokféleség, erős strukturáltság és nagyfokú egyenlőtlenség jellemzi (Juhász et al., 2011). A hazai migráns népesség heterogenitása miatt nehéz érvényes általános állításokat tenni munkaerő-piaci helyzetükre vonatkozóan. Az eltérő nyelvi-kulturális háttér, a munkaerőpiacra való belépés eltérő színterei, valamint a migrációs stratégiák különbözősége miatt egymástól markánsan eltérő mintázatokat figyelhetünk meg, és nem találunk a migráns népesség egészét meghatározó domináns foglalkoztatási mintákat. Ugyanakkor a magyar lakosságénál kedvezőbb munkaerő-piaci helyzet, magasabb képzettség általánosságban jellemzi a bevándorlókat, még ha egyes csoportjaik esetében nem is érvényesül ez mindig. A magyarországi bevándorlás kapcsán fontos szót ejtenünk a migránsok jövőre vonatkozó terveiről is. Itt az országban való letelepedés szándékát, az állampolgárság megszerzésére vonatkozó attitűdöket és a konkrét állampolgárság szerzést, valamint a második generáció, a már Magyarországon született vagy fiatalon idekerült gyermekekkel kapcsolatos nevelési stratégiákat vizsgálhatjuk. A többségi társadalom tagjaival való kapcsolatok intenzitása, az észlelt társadalmi távolság mértéke, az intézményekbe és az emberekbe vetett bizalom alakulása, a nyelvhasználat, a politikai aktivitás valamint a kulturális javak fogyasztása alapján meghatározhatjuk a bevándorlók integrációs stratégiáit (Várhalmi, 2013b). Ezek a stratégiák természetesen egyénenként és családonként nagyon különbözőek lehetnek, a migránsok összességét vizsgálva mégis kirajzolódnak bizonyos karakteres csoportok. A stratégiákat illetően megkülönböztethetünk asszimilációs, transznacionális és szegregációs mintákat. Örkény és Székelyi (2010) már említett elemzésében úgy találta, hogy az Ukrajnából érkezett ukrán migránsokra jellemző leginkább a transznacionalitás, a kárpátaljai magyarok és az arabok körében az asszimilációs stratégia dominál. A török és a kínai bevándorlók inkább a szegregációs stratégiát választják, a vietnamiakra pedig mind az asszimilációs, mind pedig a szegregációs stratégia jellemző. Az állampolgárság megszerzését illetően jelentős különbség mutatkozik a magyarországi bevándorlók egyes csoportjai között. Alapvetően jellemző, hogy a magyar állampolgárságot szerző külföldiek több mint 90 százaléka kedvezményes honosítással, tehát elsősorban magyar származására hivatkozva szerzett állampolgárságot. A honosítási statisztikák a kedvezményes honosításra vonatkozó jogszabályok 2010-es változása után gyakorlatilag értelmezhetetlenné váltak, nem lehet többé megmondani, hogy a magyarországi lakóhellyel nem rendelkező új állampolgárok mekkora hányada élt már korábban is itt bevándorlóként, illetve mekkora hányada költözik Magyarországra a honosítását követően. Mindenesetre az 1990-es és 2000-es években általános volt a tendencia, hogy állampolgárságot elsősorban a magyar etnikumú bevándorlók szereztek (Sárosi, 2011). A honosítással kapcsolatos stratégiák ugyanakkor nem érthetőek meg teljességgel a migránsok transznacionális beágyazottságának és a származási országok állampolgársági politikájának ismerete nélkül. A magyar migrációs helyzetkép magyarországon | 361 állampolgársághoz való viszony egyszerre magyarázható egy érzelmi-szimbolikus kötődéssel és egy pragmatikus, haszonelvű döntéssel – a magyarországi migránsok döntései mögött mindkét motívum felfedezhető (Melegh, 2011). A bevándorlókkal kapcsolatos társadalmi attitűdök A bevándorlók társadalmi helyzetét jelentős mértékben meghatározza a többségi társadalom attitűdje, a bevándorlókkal szembeni egyéni, közösségi vagy intézményi szinten megnyilvánuló kirekesztés és diszkrimináció mértéke. A magyar társadalom befogadó vagy elutasító voltáról egyfelől a lakossági adatfelvételek eredményeiből, másfelől pedig a bevándorlók tapasztalatainak vizsgálatából tudhatunk. A bevándorlókkal, bevándorlással kapcsolatos lakossági attitűdök vizsgálatának legismertebb A bevándorló népesség definiálása A migráns (bevándorló) népesség definiálásának két módja lehetséges. Az első esetben az adott ország területén tartózkodó külföldi állampolgárok számát vesszük alapul. Ilyenkor a három hónapot meghaladó rövid távú, huzamos vagy humanitárius célú tartózkodási engedélyek birtokosait tekintjük bevándorlónak, az állampolgárságot szerző külföldiek kikerülnek ebből a körből. Problematikus lehet, hogy a bevándorlók gyerekei (ha nem kapják meg az ország állampolgárságát) szintén bevándorlónak számítanak, noha már az ország területén születtek. További hibaforrás, hogy az ország területén született, de valamilyen okból állampolgárságot nem kapott személyeket is ide számoljuk, ez államutódlással létrejött országok kisebbségi lakossága esetén jelentős torzításokhoz vezethet, ha a bevándorlók számára a külföldi állampolgárok száma alapján következtetünk. A másik lehetőség, hogy a külföldön születetteket tekintjük egy ország lakosságából bevándorlónak, tekintet nélkül arra, hogy mi a jelenlegi jogi státuszuk. Ebben az esetben migránsnak számítanak az állampolgárságot szerzett külföldiek is, ugyanakkor ide sorolódnak a hazai állampolgárok átmeneti külföldi tartózkodás alatt született gyerekei is. Nem jelennek meg bevándorlóként ebben az esetben az ország területén született külföldi állampolgárságú gyerekek. Az Eurostat által közölt adatokban mindkét számítási mód megtalálható. Statisztikai adatgyűjtés esetén elvben lehetőség van a bevándorlók második generációjának meghatározására, ebben az esetben a szülők születési helye alapján lehet viszonylag jól azonosítani ezt a csoportot. Ha egyik vagy mindkét szülő külföldön született, az adott személyt „migráns hátterűnek” lehet tekinteni. 362 | kováts andrás forrása a TÁRKI már említett idegenellenesség vizsgálata. Ez alapján a magyar lakosság három csoportra osztható: a körülbelül 10 százalékot kitevő „idegenbarátok”, a 40 százalék körüli „idegenellenesek” mellett a lakosság nagyjából fele bizonyul „mérlegelőnek”, azaz bizonyos származási csoportokat beengedne, másokat pedig nem. A magyar etnikumú bevándorlókkal kapcsolatos pozitív attitűd itt is érvényesül: a határon túli magyarok rendre a legkevésbé elutasított csoport a mérlegelők körében. Nemzetközi összehasonlító vizsgálatok alapján Magyarország a bevándorlókkal szemben erősen elutasító európai országok között található (Card et al., 2005; Eurobarometer, 2012). A lakossági attitűdök és vélemények azonban még nem eredményeznek feltétlenül és közvetlenül diszkriminációt. Egy 2012-ben Budapesten is zajlott, 15 európai nagyvárosra kiterjedő kutatás szerint a Budapesten élő migránsok a más európai városokban élőknél lényegesen kevesebb diszkriminációval találkoznak (Huddleston–Tjaden, 2012). A bevándorlók diszkriminációs tapasztalatait vizsgálva megállapítható, hogy a bevándorlók rendkívül heterogén képet mutatnak mind az észlelt diszkrimináció mértékét, mind pedig annak elsődleges (vélt) okát illetően. Az észlelés alapja lehet a látható (bőrszín) vagy hallható (nyelvtudás) másság, vagy a láthatatlan (jogi státus) idegenség. Gyakori színterei az észlelt diszkriminációnak a különféle hivatalok, hatóságok. (Sik–Várhalmi, 2010) Ugyanakkor fontos azt is tudatosítani, hogy a hivatalok működésével kapcsolatos elégedetlenség nem migráns sajátosság: a hivatalok működésével kapcsolatos „procedurális igazságosság” érzete a bevándorlók körében magasabb, mint a hazai lakosok között (Tóth, 2012). A bevándorlókat érő diszkrimináció forrásait és hatásmechanizmusait a TÁRKI vizsgálta egy kérdőívbe ágyazott teszthelyzettel, aminek során különböző migráns csoportok elfogadásával kapcsolatos kérdésekre kellett válaszolniuk a megkérdezetteknek. A kutatásból kiderült, hogy a magyar etnikumú migránsok elsöprő előnyt élveznek az ázsiai, közel-keleti és afrikai bevándorlókkal szemben, tehát a lakosság nem magyar származású migránsokkal szembeni diszkriminációja igazolódni látszik (Simonovits, 2012). Összegzés Az elmúlt huszonöt évben Magyarország bevándorlási egyenlege pozitív volt. A kommunista tervgazdaságról a demokratikus piacgazdaságra való 1980-as évek végi átmenettel egy időben érte el az országot az első nagyobb bevándorlási hullám. A migrációs mintázatok alakulása és az ezekre reagáló migrációs politikák a többi közép-kelet európai országra is jellemző módon alakultak. Az azonos etnikumúak erőteljes bevándorlása, a migrációs- és etnopolitikai határok elmosódottsága, a munkaerőpiac alsó szegmenseibe irányuló migráció elhanyagolható mértéke, karakteres, de gyenge etnikai gazdaságok, és szigorú menekültügyi és migrációs politika jellemzik a mai Magyarország migrációs helyzetét. Mindezek eredményeképp a bevándorlók társadalmi-gazdasági helyzete jobb, mint a többségi társadalom tagjaié, ami meg- migrációs helyzetkép magyarországon | 363 lehetősen szokatlan az európai országok között. Az elmúlt pár évben a migrációval kapcsolatos diskurzus fókusza áttevődött a bevándorlásról a kivándorlásra, mivel egyre többen hagyják el az országot azért, hogy Nyugat-Európában telepedjenek le. Hiába a kivándorlók egyre növekvő száma, és a bevándorlás nyilvánvalóan pozitív társadalmi-gazdasági hatása, a migrációval kapcsolatos közbeszéd és közvélekedés a legnegatívabbak közé tartozik Európában. 1. Hogyan változott a migráns népesség száma az 1980-as évektől napjainkig? 3. 1947-től az 1989-es rendszerváltásig hány ember vándorolt ki Magyarországról? (becslés) 5. Mi jellemzi a Magyarországra érkező bevándorlók beutazási és tartózkodási céljait? 2. 4. 6. 7. Az európai trendekkel összehasonlítva mi jellemzi a magyarországi migrációt? Sorolja fel, mely származási országokból érkezik hazánkba a bevándorlók többsége? Mi jellemző a migráns népesség munkaerő-piaci helyzetére? Melyik kutatás a legismertebb a migránsokkal kapcsolatos társadalmi attitűd mérése tekintetében? Ajánlott linkek az interneten http://epp.eurostat.ec.europa.eu/statistics_explained/index.php/Migration_and_migrant_ population_statistics http://esa.un.org/unmigration/TIMSO2013/migrantstocks2013.htm?msdo http://www.demografia.hu/index.php/kiadvanyok http://tudastar.menedek.hu/ Felhasznált irodalom Bernát, Anikó (2010): Idegenellenesség Magyarországon és a visegrádi országokban. In. Hárs, Ágnes – Tóth, Judit (eds.) (2010): Változó migráció, változó környezet. MTA Etnikai-nemzeti Kisebbségkutató Intézet, Budapest. pp. 263–275. Card, David – Dustmann, Christian – Preston, Ian (2005): Understanding attitudes to immigration: the migration and minority module of the first European Social Survey. 364 | kováts andrás CReAM Discussion Paper No. 03/05. UCL Centre for Research and Analysis of Migration, London. Eurobarometer (2012): The values of Europeans. Standard Eurobarometer Report No. 77. Feischmidt, Margit – Zakariás, Ildikó (2010): Hazatérő idegenek – Az etnikai migráció formái, okai és hatásai a Kárpát-medencében. In. Hárs, Ágnes – Tóth, Judit (eds.) (2010): Változó migráció, változó környezet. MTA Etnikai-nemzeti Kisebbségkutató Intézet, Budapest. pp. 57-86. Girasek, Edmond – Csernus, Réka – Ragány, Károly – Eke, Edit (2013): Migráció az egészségügyben. Magyar Tudomány, Vol. 174., No. 3. pp. 292–298. Gödri, Irén (2010): Bevándorlás és etnicitás – Összefüggések nyomában. In. Hárs, Ágnes – Tóth, Judit (eds.) (2010): Változó migráció, változó környezet. MTA Etnikai-nemzeti Kisebbségkutató Intézet, Budapest. pp.87–124. Gödri, Irén – Soltész, Béla – Bodacz-Nagy, Boróka (2004): Immigration or Emigration Country? Migration trends and their socio-economic background in Hungary: A longer-term historical perspective. Working Papers on Population Family and Welfare, No. 19. Hungarian Demographic Research Institute, Budapest. Gödri, Irén – Tóth, Pál Péter (2005): Bevándorlás és beilleszkedés - A szomszédos országokból Magyarországra irányuló bevándorlás az ezredfordulón. KSH NKI Kutatási Jelentések 80. KSH Népességtudományi Kutatóintézet, Budapest Hablicsek, László – Illés, Sándor (2007): Az 1956-os kivándorlás népességi hatásai. Statisztikai Szemle, Vol. 85., No. 2. pp. 157–172. Hárs, Ágnes (2013): Harmadik országbeli migránsok munkaerő-piaci helyzete. In. Kováts, András (ed.): Bevándorlás és integráció: Magyarországi adatok, európai indikátorok. MTA TK Kisebbségkutató Intézet, Budapest. pp. 42–69. Hárs, Ágnes – Tóth, Judit (eds.) (2010): Változó migráció, változó környezet. MTA Etnikai-nemzeti Kisebbségkutató Intézet, Budapest. Huddleston, Thomas – Tjaden, Jasper Dag (2012): Immigrant Citizens Survey – How Immigrants Experience Integration in 15 European Cities. Brussels, King Baudouin Foundation and Migration Policy Group. Juhász, Judit – Makara, Péter – Makara, Eszter (2011): A munkaerő-piaci integráció kihívásai Magyarországon – A harmadik országbeli bevándorlók beilleszkedésének esélyei és korlátai. Kutatási Zárótanulmány. Panta Rhei Bt, Budapest. Kiss, Tamás – Barna, Gábor (2013): Erdélyi magyarok a magyarországi és a romániai politikai térben. Műhelytanulmányok a romániai kisebbségekről, No. 50. Nemzeti Kisebbségkutató Intézet, Kolozsvár. KSH Népességtudományi Kutatóintézet (2013): A Magyarországon állandó lakcímmel rendelkező 18–49 éves magyar állampolgárok mintegy 7,4 százaléka tartózkodik jelenleg tartósan külföldön. KorFa, Népesedési Hírlevél 13/3. KSH Népességtudományi Kutatóintézet, Budapest Melegh, Attila (2011): „Tettem valamit az asztalra” – az állampolgársághoz vezető út kvalitatív interjúk alapján. In. Kováts, András (ed.): Magyarrá válni – Bevándorlók honosítási és integrációs stratégiái. MTA Etnikai-nemzeti Kisebbségkutató Intézete, Budapest. pp. 199-242. Nagy, Boldizsár (2012): A magyar menekültjog és menekültügy a rendszerváltozástól az Európai Unióba lépésig. Gondolat, Budapest migrációs helyzetkép magyarországon | 365 Nyíri, Pál (2010): Kínai migránsok Magyarországon: Mai tudásunk és aktuális kérdések. In. Hárs, Ágnes – Tóth, Judit (eds.) (2010): Változó migráció, változó környezet. MTA Etnikainemzeti Kisebbségkutató Intézet, Budapest. pp. 147–171. Nyírő, Zsanna (2013): A migrációs potenciál alakulása Magyarországon. Magyar Tudomány, 2013/3. pp. 281–285. Örkény, Antal – Székelyi, Mária (2010): Hat migráns csoport összehasonlító elemzése. In. Örkény, Antal – Székelyi, Mária (eds.): Az idegen Magyarország – Bevándorlók társadalmi integrációja. ELTE Eötvös Kiadó, MTA Etnikai-nemzeti Kisebbségkutató Intézete, Budapest. pp. 49-96. Sárosi, Annamária (2011): Az állampolgárságot kapott külföldiek jellemzése Magyarországon és az Európai Unióban. In. Kováts, András (ed.): Magyarrá válni – Bevándorlók honosítási és integrációs stratégiái. MTA Etnikai-nemzeti Kisebbségkutató Intézete, Budapest. pp. 101-126. Sárosi, Annamária – Tóth, Pál Péter (2009): Mérési lehetőségek a nemzetközi vándorlásstatisztikában. Statisztikai Szemle, Vol. 87., No. 7-8. pp. 712–728. Sik, Endre – Várhalmi, Zoltán (2010): A diszkriminációs tapasztalat forrásai. In. Örkény, Antal – Székelyi, Mária (eds.): Az idegen Magyarország – Bevándorlók társadalmi integrációja. ELTE Eötvös Kiadó, MTA Etnikai-nemzeti Kisebbségkutató Intézete, Budapest. pp. 97–122. Simonovits, Bori (2012): Elutasítók és elutasítottak. In. Sik, Endre – Simonovits, Bori (eds.): Abena, Sára, Chen és Ali esélyei Magyarországon: Migráns esélyek és tapasztalatok. TÁRKI, Budapest. pp. 118–158. Tóth, Lilla (2012): A kollektív cselekvés és a politikai részvétel előfeltételei: igazságosságérzet, identitás, érzelmek, hatékonyság és beágyazottság. In. Göncz, Borbála – Lengyel, György – Tóth, Lilla (eds.): Bevándorlók a magyar társadalom tükrében: Méltóság, igazságosság és civil integráció. Budapesti Corvinus Egyetem, Budapest. pp. 161-190. Várhalmi, Zoltán (2013a): Vállalkozó migránsok Magyarországon. In. Kováts, András (ed.): Bevándorlás és integráció: Magyarországi adatok, európai indikátorok. MTA TK Kisebbségkutató Intézet, Budapest. pp. 89–100. Negyedik fejezet Összefoglalás Összefoglalás Glied Viktor Az emberiség történelmében meghatározó szerepet kap a migráció története. A vándorlást előidéző, kiváltó okok rendkívül változatosak: történelmi helyzetek, politikai és gazdasági változások, különböző intenzitású és lefolyású válságok, háborúk, fegyveres konfliktusok, diplomáciai alkuk és egyezmények, természeti csapások, az épített és természetes környezetben végbemenő átalakulások, klímaváltozás, vagy népesedési anomáliák egyaránt befolyásolták és befolyásolják a migráció jellegét és folyamatát. Mivel emberekről beszélünk, nem hagyhatjuk figyelmen kívül az ösztönök, az egyéni érzések, a psziché bonyolult világát. Az ember társas lény, szeretetre és biztonságra vágyik, ezért közösséget épít, tartozni szeretne valahova, keresi az identitását, ugyanakkor álmokat követ, utazik, világot lát, kockázatot vállal és mindeközben szeretne jobbat, többet, nagyobbat, összességében magasabb jövedelemről és jobb életkörülményekről ábrándozik. Az előbb felsorolt tényezők figyelembe vételével alakulnak ki az ún. toló/taszító és húzó/vonzó hatások, amelyek a migráció folyamatának racionális magyarázatát adják. A klasszikus, de máig elfogadott s hivatkozott elmélet szerint a befogadó vagy célország bizonyos tényezők miatt – a magas(abb) életszínvonal és jövedelmek, a biztonság, munkalehetőségek, emberi jogok tiszteletben tartása, jobb minőségű, elsősorban egészségügyi és oktatási szolgáltatások – bevándorlási szempontból vonzóvá válik. Ha az előbb említett jellemzők mellett olyan okokat is figyelembe veszünk, mint a célterület társadalmának elöregedése, vagy az agyelszívás és tudásfelhalmozás tudatosan kialakított politikája, ezzel párhuzamosan pedig a szomszédos régiók demográfiai többlete, máris keretrendszerben tudjuk értelmezni a migrációs folyamatokat. Mindezeket vizsgálva akár egy szűk történelmi időszak mindössze néhány évtizedes tapasztalataira alapozva is képesek vagyunk migrációs trendeket és tendenciákat meghatározni. Ezek, számos egyéb jellemző mellett, vonatkozhatnak a migrációt kiváltó tényezőkre, a vándorlás folyamatára, útjaira, a kibocsátó és befogadó országok gazdasági, politikai és társadalmi viszonyaira, a migrációval kapcsolatos szabályozásaira, a szakpolitikára és intézményrendszerre, az együttélésből fakadó konfliktusokra és más hatásokra, vagy az integráció folyamatára. A tendenciák meghatározása, történjen az tudományos vagy politikai és gazdasági döntéshozatalt támogató jelleggel, elvezet bennünket a jövőkutatás 370 | glied viktor világába. Mivel kölcsönhatásokról, kölcsönös függőségi viszonyrendszerről van szó, mind a kibocsátó, mind a célterületen történő (politikai, gazdasági, környezeti, szabályozásban végbemenő stb.) változások hatással lesznek a jövőben végbemenő migrációs folyamatokra. A különböző szcenáriók kialakítása segítségünkre lehet a rövid és hosszabb távú trendek meghatározásánál, biztos jövőképet mégsem tudnak nyújtani, hiszen a 21. század felgyorsult világa – akár történelmi jelentőségű – villámgyors változásokon mehet keresztül. Ezek közül az egyik legfontosabb kihívás a sok egyéb tekintetben is gazdasági és ökológiai kihívásokkal küzdő fejlődő országokban végbemenő népességrobbanás kezelése, hatásainak tompítása. A népességnövekedés kétségkívül a globalizáció korának nevezhető 20-21. század egyik meghatározó jelensége, amely tömeges népességmozgásokat, modern népvándorlásokat és ezzel járó éles konfliktushelyzeteket eredményezett és eredményezhet a jövőben is: gondoljunk csak az afrikai kontinens vagy Latin-Amerika elképesztő demográfiai mutatóira, előrejelzéseire, és ne feledkezzünk meg a kínai társadalomban végbemenő aggasztó folyamatokról, vagy India és Délkelet-Ázsia népesedési helyzetéről. Szinte felmérni sem vagyunk képesek, mit hozhat a jövő. Napjaink migrációs tendenciáiból világosan leszűrhető, hogy a világ egyre „zsugorodik”. A közlekedés fejlődésével a távolságok „csökkennek”, ma már nem léteznek földrajzi akadályok, pénz és lehetőségek birtokában bárki számára bármi elérhető. Az információs és kommunikációs technológia fejlődése révén bizonyos szektorokban a távolságok „eltűntek”, a munkát lényegében bárhonnan el lehet végezni számítógép, internetkapcsolat és mobiltelefon segítségével. A munkaerő-piacok tekintetében azonban a távmunka még mindig elenyésző volumenű a személyes munkavégzéshez képest. Ez pedig a „gazdag Nyugatra” és az újonnan kialakuló „Déli gazdasági centrumokba” vonzza a vándorokat. A globális mozgásokat a világ egyenlőtlenségei formálják. A célterületek népessége öregszik, stagnál, a munkaképes lakosság létszáma folyamatosan csökken. Eközben a kibocsátó országokban gyorsan nő a fiatal lakosság, amelyet a fejlett világ szociális kedvezményei vonzanak, legjobbjaikat pedig a fejlett országok munkaerőpiacán folyó versenyben elérhető nagy ívű karrierek és magas állások csábítják. Számukra a migráció a társadalmi mobilitás leggyorsabb csatornája. Az útra indulók nagy hányada azonban képzetlen, beilleszkedésük éppen ezért is igen nehézkes. A világ „vonzó” térségei a második világháborút követően váltak könnyen elérhetővé, Európa, Észak-Amerika, Ausztrália és az utóbbi évtizedekben az afrikai, ázsiai és dél-amerikai térségek gazdaságilag fejlődő régióiba, városi térségeibe özönlenek a migránsok. Az információk és az általuk elérhető erőforrások, a kialakult kapcsolathálók erősen befolyásolják a migrációs döntést, hosszú távon pedig – amint az az 1950-es évektől kezdődően jól látható – ezek a rendszerek tartják működésben a kibocsátó és fogadó ország közötti migrációt. Említettük, hogy az interdependencia-elmélet szerint a nyugati világ és az átalakuló gazdaságok, mint például Kína, szomjazzák a fiatal munkaerőt, enélkül nem képesek fenntartani és összefoglalás | 371 működtetni gazdaságukat. Ugyanakkor a másik oldalon sok esetben a migránsok hazautalásai jelentik az egyetlen bevételi forrást az otthon maradott családtagok számára. E pénzek volumene dollár százmilliárdokban és államok éves gazdasági termelésének jelentős százalékában mérhető… Látszik tehát, hogy a kölcsönös függés fenntartja a jelenlegi migrációs tendenciák – sokak szerint rendkívül problematikus – rendszerét. A nyugati országok a hetvenes évektől kezdődően fokozatosan szigorítják bevándorláspolitikájukat, szűkítik a befogadható migránsok körét: az új politika jegyében továbbra is szükség van ugyan a migráns munkavállalókra, fiatal, produktív emberekre, de már nem bárkire. Egyre fontosabbá válik a bevándorlók háttere, adott esetben vallása, etnikai származása, de legfőképpen képzettsége, végzettsége és nyelvismerete. Hogy mennyire fontos interdiszciplináris szempontból szemlélni a migrációt, arra az együttélésből fakadó konfliktusok szolgálnak jó példával. A migránsok jelenléte – legyenek azok külföldiek, vagy belső vándorok – konfliktussal jár és komoly biztonságpolitikai kérdéseket hoz felszínre. A biztonság mai új értelmezése öt fontosabb szektort ölel fel, ezek a katonai, a politikai, a gazdasági, a társadalmi és a környezeti területek. Látható tehát, hogy a migráció mint következmény, és az együttélés mint társadalmi feszültségforrás lényegében minden létező szakpolitikai területhez kapcsolódik. Leszögezhetjük, hogy a hagyományosan a nemzetállamra fókuszáló politikai döntések ezen a területen biztosan idejétmúltak. A kérdéskört szupranacionális szinten és transznacionális hálózatokban kell vizsgálni, nemzetközi együttműködések keretében kell a felmerült problémákra megoldást találni. Jelenleg azonban, az eltérő érintettségből fakadóan az állami (államközi) szint és a nemzetközi szint még egymással párhuzamosan van jelen a szabályozásokban, és vita folyik arról, miként lehet a bevándorlással kapcsolatos politikákat egységesíteni. A stratégiaalkotók és döntéshozók kettős kihívás elé néznek: a) tompítaniuk kell a globális egyenlőtlenség okozta feszültségeket, mert enélkül az újabb és újabb válságok ellenőrizhetetlen migrációs hullámokat fognak indukálni; b) megoldást kell találniuk az interetnikai együttélésből fakadó konfliktusokra, mert látszik, hogy a politikai válaszok nem elégségesek. Amennyiben a multikulturalizmus eszméje hanyatlik, milyen kohéziós erő adja az alapot az integráció újragondolásához, a sok tízmilliós migráns közösségek és a befogadó társadalom békés együttélésének biztosításához? Név- és tárgymutató 0-9 4–2–1 probléma 240 ,254 9/11 217 belső migráció 166, 171, 172, 183, 243, 332 belső migránsok 172, 235 biztonság 9, 10, 12-15, 22, 23, 35, 38, 48, 74, 78, 101, 103, 104, 108, 109, 125, 127, 270, A, Á 285, 349 adósságválság 190 biztonságpolitika 50, 103, 107, 109, 148, 263 Afrika 12, 24, 25, 36, 41, 52, 68, 69, 70, 74, 76, biztonságtudomány 103, 105, 107, 108, 110, 81, 118, 119, 129, 131-136, 142, 143, 166, 111, 131 220, 231, 234, 235, 239, 243, 245, 249, 250, bolgárok 300, 302, 303 252, 253, 254, 266, 362, 370, 394 bosnyákok 281, 304, 305, 317 Afrikán belüli migráció 249 BRICS 132, 160 agyelszívás (brain drain) 72, 73, 193, 249, bukott államok 106, 107 284, 369 agyvásárlás 73 AIDS 73 albánok 120, 299, 300, 302, 304 Bulgária 69, 224, 254, 302, 303, 304 bűnszervezetek 106, 286 C, Cs államkudarc 107 Castro, Fidel 189, 193 államszocializmus 330 centrum, periféria 12, 30, 38, 71, 187, 330, 336 asszimiláció 19-21, 81, 119, 212, 265, 278, chicano 187, 194 301, 304 Ausztrália 19, 33, 66, 68, 69, 142, 145, 181, 182, 222, 263, 304, 313 Azerbajdzsán 332, 337 cigányok 317 cirkuláris migráció 232, 249 Csád 76, 266 család 15, 16, 35, 38, 41, 54, 64, 73, 88, 90, Ázsia 12, 40, 68, 69, 92, 143, 145, 154, 165-185, 209, 212, 215, 218, 219, 295, 301, 362, 370 91-94, 178, 193, 209, 219, 237, 240 családegyesítés 42, 53, 54, 93, 98, 222, 261, 268, 352, 358 B cselédipar 324, 326 Balkán 129, 261, 267, 268, 271, 272, 282, csónakosok 142 295, 296, 298, 300-308, 314 Balti államok 253, 314, 317, 325, 326 D Bat Ye’or 313 Délkelet-Ázsia 12, 42, 69, 131, 145, 151, 165 befogadó országok 16, 21, 39, 40, 42, 131, demográfiai átmenet 37 231, 264 belföldön lakóhelyet váltani kényszerült személy (Internally Displaced Person – IDP) 69, 232, 234 demográfiai nyomás 32, 162 demográfiai robbanás 38, 107 diaszpóra 16, 20, 38, 79, 141-149, 161, 183, 215, 234, 251 374 | név- és tárgymutató E faluközösség 171 egyensúlyi hipotézis 18, 20 fejlett világ 11, 42, 111, 131, 249, 370 Egyesült Államok (USA) 19, 68, 72, 73, 79, fejlődő államok 35, 70160, 196, 244, 253, 113, 117, 136, 138, 139, 143, 178, 183, 184, 187, 193-198, 200, 201, 203, 204, 210, 215, 216, 262, 293, 323 Egyesült Királyság 52, 69, 145-149, 161, 166, 181, 192, 234, 249, 250, 260, 263, 265, 267, 268, 270, 275, 314, 343 Egyesült Nemzetek Szervezete (ENSZ) 47, 260, 281 félperiféria 12, 71, 337 feminizáció 87-93, 98, 249, 330, 342, 346 Fortuyn, Pim 83 függőségi viszonyok 18 Fülöp-szigetek 42, 159, 165, 180, 181, 225, 278, 280 88, 260 elvándorlás 11, 70, 81, 91, 234, 254, 330, 334, 338, 342, 343, 354 G GATT 77, embercsempészek 74, 92, 193, 261 gazdasági állampolgárság 67, 80 emberkereskedelem 46, 47, 50, 63, 78, 130, 283 gazdasági válság 16, 172, 195, 260, 266, 290, Észak-Amerika 68, 70, 95, 189, 198, 196, 203-209, 218, 224, 249, 262, 263, 276, 342 319, 339, 340, 349, 354 gender 87, 88, 89, 90, 93, 94, 95, 96, 98, 99, Észtország 332, 334 344 Etiópia 12, 76, 231, 235 gender mainstreaming 89 etnikai gazdaság 334, 350, 354, 357, 362 Genfi Egyezmények 73 etnikai homogenizáció 303, 308 Globális Dél 12, 68, 244, 253 etnikai migráció 357, 357, 358 globális erőtér 277, 330, 336, 346 etnikai mozgások 332, 345 EU-elnökség 259, 284 Eurabia 312, 313 globális kapitalizmus 18 globális munkamegosztás 329, 342 globalizáció 11, 14 ,15, 35, 37, 38, 41, 67, 69, Európai Bizottság 62, 271, 276, 279, 284, 70, 71, 73, 74, 77, 78, 79, 81, 83, 84, 105, 285, 286 106, 108, 126, 143, 145, 161, 197, 370 Európai Integrációs Alap (EIA) 22, 394 Görögország 41, 69, 230, 261, 262, 264, 267, Európai Parlament 49, 50, 57, 286, 288 271, 272, 273, 274, 277, 278, 289, 302, 303, Európai Tanács 56, 60, 61, 274, 279, 283, 288 304, 306, 307, 308, 331, 333, 337, 345, 352 Európai Unió 45, 47-55, 56, 62, 64, 68, 93, Grúzia 332, 333, 336, 337, 341, 343 109, 129, 148, 205, 259-280, 289, 298, 303, 305, 350, 352, 358 H Eurostat 268, 275, 276, 282, 350, 356, 361 Hágai Program 56, 60, 109, 283 extrémizmus 109, 387 Haiti 76, 142, 158, 234 harmadik országbeli 48, 55-59, 62, 63, 93, F 117, 259, 275, 278, 280, 281, 283, 286, 287, FÁK 330, 332, 333-337, 341, 343 288, 289 határfolyó 248 név- és tárgymutató | 375 IOM 43, 47, 48, 49, 52, 69, 84, 100, 142, 143, hazautalás 16, 20, 38, 42, 72, 166, 168, 181, 187, 191, 194, 196, 198, 232, 249, 341, 342, 205, 260, 276 iszlám 68, 83, 129, 130, 132, 261, 269, 291, 346, 371 296, 302, 305, 311-326 Hegyi-Karabah 333 iszlám fundamentalizmus 68 hidegháború 36, 105, 111, 160, 169, 212, Izrael 68, 81, 142, 151, 181, 263, 331, 345 266, 302, 305, 330 horvátok 299, 300, 302, 304 J humán (emberi) biztonság 14 Jugoszlávia 142, 264, 268, 269, 278, 298, Huntington, Samuel P. 106, 194, 197, 215, 302,303, 304, 305 312, 313 K I Kanada 19, 33, 69, 70, 74, 142, 145-149, 151, IBM 73, 148 161, 191, 203, 204, 205, 206, 207, 211, 212, IBSA 160 213, 217, 218, 220, 221-226, 263, 274, 304, idegenellenesség 122, 128, 316, 323, 325, 313, 343, 358 350, 353, 362 illegális migráció 36, 46, 53, 59, 61, 63, 72, 92, 98, 106, 121, 135, 192, 219, 271, 280, 283, 288, 289, 330, 335, 341, 345 India 21, 36, 37, 38, 42, 69, 73, 81, 82, 114, 114, 141, 143-161, 167, 181, 187-189, 2014, kapcsolathálók 17, 23, 344, 370 kapitalizmus 18 Karib-térség 97, 145, 150, 151, 156, 158, 161, 188, 189, 213 katasztrófa 40, 41, 68, 70, 75, 76, 105, 107, 127, 127, 142, 173, 218, 234, 271, 308, 332, 345 207, 210, 212, 225, 236, 237, 257, 261, 267, katonapolitika 103, 106, 112 275, 342, 358, 370 Kaukázus 314, 333 informális gazdaság 18, 245 Kazahsztán 329, 332-341, 346 integráció 9, 16, 17, 19, 20, 21, 22, 30, 38, 49, Kelet-Közép-Európa 311, 312, 314-319, 323, 52, 55, 63, 81-84, 88, 93, 94, 104, 108, 109, 112, 113, 116 ,119, 121, 123, 124, 125, 126, 157, 158, 159, 161, 167, 192, 252, 266, 269, 277, 279, 280, 281, 285, 289, 302, 313, 314, 317, 319, 329, 332, 336, 337, 345 integrációs stratégiák 350 intelligens határok 286 interakció 9, 93, 105, 112, 122 interdependencia 14, 105, 106, 112, 370 internacionalizmus 330, 345 interpoláris 9, 14, 231 325, 326 kényszerű migráció 329, 330, 332, 333 képzett munkaerő visszaszívása 250 kereslet 18, 32, 69, 94, 98, 173, 250, 282, 346 keresztirányú utak 298 kettős állampolgárság 34, 151, 152, 223, 281, 333, 334 kettős lojalitás 15, 23, 34 kettős megosztottság 17, 34 kibocsátó országok 21, 29, 30, 32, 42, 68, 72, 94, 95, 180, 198, 262, 273, 277, 284, 284, 308, 333, 340, 342, 342, 343, 345 376 | név- és tárgymutató Kína 36, 37, 69, 107, 126, 141, 143, 144, 148, Lengyelország 207, 252, 268, 311, 315, 317, 150, 153, 156, 159-161, 165-179, 181, 183, 318, 320, 326, 333, 335, 352 189, 207, 212, 225, 234, 235, 237-245, 254, Lettország 332, 334, 336 275, 278, 298, 338, 353, 354, 356, 357, 354, Litvánia 3332, 334, 335, 336, 340 360, 370 kínálat 32, 33, 69, 94, 173, 278, 285, 345, 346 M kirekesztés 19, 75, 104, 115, 122, 361 maffia 193 Kirgizisztán 322, 334, 337, 336, 339, 340, magasan képzettek 33, 39, 72 345, 346 Magyar Helsinki Bizottság 74 kivándorlás 11, 32, 37, 68, 69, 70, 96, 108, 11, Magyarország 47, 69, 80, 109, 127, 178, 195, 130, 141, 142, 143, 145-148, 150, 155, 156, 224, 251, 252, 261, 268, 272-275, 299-302, 161, 168, 179, 181, 182, 187-191, 197, 205, 305, 306, 311, 315-317, 319, 322-324, 349, 207, 207, 211, 218, 264, 276, 282, 230, 336, 342, 349, 350, 351, 354, 355, 363 350, 352-358, 360 mecset 311, 315-320, 322, 323, 325 kockázat 17, 20, 73, 95, 103, 105, 106, 111, menekült 41, 47-49, 69, 73-78, 109, 130, 178, 116, 118, 119-125, 128, 131, 132, 216, 263, 182, 185, 189, 195, 203-205, 208, 209, 212, 269, 313, 341 219, 220, 222, 224, 226, 234, 235, 249, 261, kockázati társadalom 105, 128 kollektív hazautalások 196 konfliktuselmélet 12 Kongói Demokratikus Köztársaság 76, 77, 238, 245 262, 266-268, 270-274, 300, 303, 304-308, 317, 318, 325, 352, 358, 361 menekültügy 47-50, 61-63, 74, 77, 117, 212, 220, 222, 226, 262, 266, 271, 270, 273, 274, 284, 285, 350, 353, 362 környezeti/klíma menekültek 76 mennyiségi bevándorlás 141, 150 közbiztonság 55, 104, 108, 109, 121, 122, MERCOSUR 157, 158, 192 124, 128, 130, 132, 216 Közép-afrikai Köztársaság 76, 77 Mexikó 36, 69, 70, 156, 181, 190, 193, 196, 203, 214, 215, 218 Közép-Ázsia 69, 76, 314, 333, 336, 341, 357 migráció feminizációja 87-93, 98, 342, 346 kritikus infrastruktúrák 106, 127 migrációs döntés 16, 17, 30, 39, 87, 90, 346, Kuba 76, 147, 159, 189-195, 205, 214, 352 kulturális konfliktus 21, 104, 121, 124, 126, 130, 265 357, 370 migrációs hálózatok 9, 16, 350, 357 migrációs hálózatok elmélete 16 kumulatív okok elmélete 15 migrációs szándék 95, 96, 99 L minőségi bevándorlás 141, 148, 150 Moldova 332, 337, 341, 346 Latin-Amerika 5, 18, 68, 97, 148, 156, 157, 158, 159, 162, 187-199, 203, 205, 206, 209, 217, 267, 268, 358, 370, 389, 391, 393 Morava-Vardar tengely 298 multikulturális 68, 124, 125, 220, 222, 226, 278, 282 multikulturális modell 9, 20 multikulturális társadalom 9, 17, 19, 20, 23, 108, 120, 203, 226, 312, 313 O, Ó, Ö, Ő Olaszország 69, 81, 142, 181, 192, 194, 234, multikulturalizmus 9, 20-22, 67, 78, 82-83, 249, 261, 264, 267, 268, 270, 273-275, 277, 220, 223, 226, 268, 269, 311-313, 326, 371 munkamigráció 15, 23 munkaerő 12, 18, 34, 38, 40, 42, 50, 61, 63, név- és tárgymutató | 377 279, 280, 303, 304, 314 Oroszország 60, 130, 166, 170, 274, 303, 314, 330, 332, 334-336, 339, 341-343, 345, 346, 68-74, 77-80, 88, 90, 91, 98, 123, 125, 143, 353 147, 153, 159, 161, 171-174, 179-182, 194, országhatár 22, 40, 93, 190, 247, 304, 332 196, 203, 205, 208, 210, 222, 224, 225, 222, ökológiai folyosó 235 226, 232, 237, 249, 250, 260, 261, 263-266, Örményország 332, 339 268, 276-279, 282, 283, 285, 303, 314, 319, ösztöndíj 219, 251, 358 332, 335, 341-346, 354, 357, 358-360, 370 munkamigráció új gazdaságtana 15, 23 P Pinochet, Augusto 189, 195 N, Ny poszt-fordista modell 67, 84 NAFTA 38, 70, 157 poszt-multikulturális társadalom 9, 17, 20, Nagy-Britannia 39, 142, 149, 151 23, 312 nagy triangulum 232, 233 poszt-multikulturalizmus 21 Németország 19, 69, 118, 129, 130, 181, 262, posztszovjet 329, 330, 332, 333, 336, 337, 267, 269, 270, 272-275, 278, 279, 304, 305, 313, 314, 321, 331, 336, 345 nemzetbiztonság 103, 104, 109, 116, 117, 339, 340, 342-346 prostitúció 73, 92 push és pull faktor 350, 357 120, 127, 130, 216 Nemzetközi Munkaügyi Szervezet (ILO) 47, 73, 77 neoklasszikus közgazdasági elmélet 17, 20, 23 Nepál 75, 159 népességrobbanás 10, 36, 244, 282, 370 nettó migráció 189, 190, 268, 350 R rabszolga-kereskedelem 231, 234, 254 rabszolgaság 145, 147, 189 rasszizmus 20, 79, 265 regionális egyenlőtlenségek 9, 10, 23 regisztrált utas program 259, 286 repatriáció 330, 332-334, 345 Nigéria 12, 70, 118, 231, 252, 276 rohingya 182 Norvégia 52, 61, 69, 264, 270 Románia 52, 80, 224, 268, 270, 280, 303, nukleáris család 92 311, 316-318, 322, 323, 333, 350, 351, 354, Nyugat-Európa 68, 120, 189, 197, 205, 235, 356-358 249, 260, 261, 263-268, 272, 272, 278, 303, rurális térség 30, 35, 172 304, 307, 316, 318, 319, 325, 326, 330, 344, 352, 354, 357, 358 S, Sz „steppei országút” 298, 300 378 | név- és tárgymutató transznacionális politika 16, 17 Salvador 69, 189-193, 214 transznacionális világ 15, 16 Schengeni Információs Rendszer 53 tranzit 48, 69, 266, 270, 273, 277, 289, 296, saját tulajdonú fejlődés 14 Sierra Leone 76, 118, 249 308, 336 siíta 313, 317, 320, 324 tudásbázis (3D) 32, 40 Stockholmi Program 61, 62, 259, 284, 287- Türkmenisztán 332, 341, 345 289 szefárd zsidók 301 U, Ú, Ü, Ű szegmentált munkaerő-piac elmélete 18 Ukrajna 60, 280, 285, 332, 336-338, 357, 360 szegregáció 19, 83, 104, 123, 357, 360 urbánus térség 247 szerbek 120, 299, 300, 301, 302, 304 uti possidetis 247 szervezett bűnözés 106, 122 Üzbegisztán 337, 341, 345 Szibéria 69, 170 V, W Szomália 76, 77, 270, 282 városi mezőgazdaság 232, 245 szezonális migránsok 247 Szovjetunió 68, 251, 320, 329-336, 339, 341, 345, 346 Szubszahara 12, 36, 42, 69, 218, 235, 236, városi szegénység 244 vegyes házasságok 239, 346 vendégmunkás 19, 47, 72, 193, 237, 261, 264, 249, 276, 306 265, 267, 278, 282, 303 szubszidiaritás 30, 35 Via Egnatia 298 szunnita 313, 315, 317, 320, 322, 324 Via militaris 296 Világbank 38, 72, 166, 181, 191, 339-342 T világrendszer-elmélet 11, 18, 20, 23 Tádzsikisztán 332, 337-341, 345 vlachok 300 Tamperei Program 60, 109, 283 Wallerstein, Immanuel 11, 18, 71 tanulási célú mobilitás 17 társadalmi nem 87-93, 96, 99 X, Y tartózkodási szándék 31 xenofóbia 79 TAZARA 237, 239, 240 technológiai forradalom 62, 68 Z terrorizmus 40, 104, 106, 109, 130, 204, 218 Zétai út 298 terrortámadások 203 Zimbabwe 77, 235, 250 tervgazdaság 329, 331, 332, 336, 345, 362 tömegpusztító fegyverek 106 történeti-institucionalista elmélet 18 tradicionális család 91, 92 Transz-Dnyisztriai Köztársaság 333 transznacionális közösség 16 A szerzőkről Bagi Judit Bagi Judit 2013 szeptembere óta a Pécsi Tudományegyetem Interdiszciplináris Doktori Iskola Politikatudományi programjának állami ösztöndíjas Ph.D.-hallgatója. Alap- és mester diplomát szintén ezen az egyetemen, politikatudomány (BA) valamint szociológia (MA) szakon szerzett. Kutatási területe: Női társadalom és politikai képviselet. 2013-ban részt vett Immigropoly Nyári Egyetem elnevezésű, az Európai Integrációs Alap finanszírozásában megvalósuló projektben. 2013–2014 között a Nemzeti Kiválóság Program Eötvös Loránd ösztöndíjasa. Judit Bagi is a Ph.D. student in the Doctoral Programme of Political Science, Interdisciplinary Doctoral School, Faculty of Humanities at the University of Pécs. She received her BSc in Political Science and MA in Social Sciences also at this university. Her field of research is the society of women and women’s political representation. In 2013 she participated in the Immigropoly Summer School project financed by the European Integration Fund. In 2013–2014 she received the scholarship of the Eötvös Loránd National Excellence Programme. Fontosabb publikációi: • Bagi, Judit – Tarrósy, István (2014): Women’s Political Representation and Participation in Rwanda Today In Tomás Machalík, Katerina Mildnerová (eds.): Tradition vs. Modernity in Contemporary Africa: Viva Africa 2013: Proceedings of the VIIIth International Conference on African Studies. Pilsen: Czech Association for African Studies, 2014. pp. 25–45. • (2013): Nők politikai képviselete a Kelet-afrikai Közösségben. Fókuszban Ruanda. Afrika Tanulmányok VII. évf.4. szám pp. 29–42. • (2010): A nők politikai szerepvállalása és az oktatás a szubszaharai Afrikában. Fókuszban a Dél-afrikai Köztársaság In Tarrósy István (szerk.): Fenntartható Afrika. Pécs: Publikon Kiadó. pp. 75–90. 380 | a szerzőkről Faludi Julianna Faludi Julianna jelenleg Trentói Egyetem (Olaszország), illetve a Budapest Corvinus Egyetem phd doktorjelöltje. A migráció és a ruszisztika tanulmányok mellett, tudományos érdeklődése az innováció, szervezetelmélet, gazdaságszociológia, és a kulturális termelés felé irányul. Szakmai tapasztalatot regionális fejlesztési programok tervezésében, végrehajtásában, illetve értékelésében szerzett mind az állami intézményrendszeren belül, mind tanácsadóként. Aktív rádióműsor készítő, szerkesztő, blogszerző, illetve kulturális programok szervezője. Az ELTE Bölcsészettudományi Karán megszerzett MA fokozatai, és a Budapesti Gazdasági Főiskola közgazdasz BA diplomáján túl posztgraduális tanulmányokat végzett jogi, illetve történeti ruszisztika és szovjetológia programokon. Julianna Faludi is currently a phd candidate at the University of Trento, Italy and Corvinus University Budapest, Hungary. Along with migration and Russia studies her academic scholarhsip focuses on (open) innovation and organizational studies, economic sociology, and cultural production. Her professional experience stems from design, implementation and evaluation of regional development programs gained within national governance structures and consultancy. Furthermore her activities and experience cover creative writing, blogging, broadcasting and management of cultural projects. She gained her first MAs at the Faculty of Humanities (ELTE), a BA in Economics (Budapest Business School) followed by postgraduate studies in Law and Sovietology and Russian studies. Fontosabb publikációi: • Faludi, Julianna – Schmidt, Ildikó (2013): Nyelv és munkaerőpiac. Migráció és integráció Dániában. In. Bodolai, Anna Borbála – Kováts, András (eds.): A nyelvtudástól a politikai részvételig. Bevándorlók integrációját támogató programok az Európai Unióban. ICCR, Budapest, • (2014): Demokrácia a populizmus köpenyében. Összehasonlító elemzések a demokrácia és a populizmus viszonyáról, Educatio, No. 1. pp. 435–438. • (2014): From Open Toward User and Collaborative Innovation. An Overview. Budapest Management Review (Vezetéstudomány), forthcoming Oct. 2014 Glied Viktor a szerzőkről | 381 Dr. Glied Viktor, történész-politológus, a politikatudományok doktora, egyetemi adjunktus. 2007 óta oktat a PTE BTK Politikatudományi és Nemzetközi Tanulmányok Tanszékén, számos kutatási projekt résztvevője, vezetője. 2004 óta foglalkozik ökopolitikai és biztonságpolitikai kérdésekkel. Civil szektorral, környezetpolitikával, migrációval kapcsolatos kötetek szerkesztője. Fő kutatási területei: ökopolitika, civil szervezetek, migrációs folyamatok, zöld pártok/mozgalmak, nemzetközi kapcsolatok története. Dr. Viktor Glied, Assistant Professor, historian and political scientist, Ph.D. on political science. He has been teaching since 2007 at University of Pécs Faculty of Humanities Department of Political Science and International Relations. Participant and leader of several research project. Since 2004 he deals with ecopolicy and security policy issues. Editor of civil sector, ecopolicy, migration related volumes. His main research field is: ecopolicy, civil organizations, migration flows, green parties/movements, history of international relations. Fontosabb publikációi: • (2011): Egy afrikai-magyar „közösségről”. In. Tarrósy István – Glied Viktor – Keserű Dávid (szerk.): Új népvándorlás. Migráció a 21. században Afrika és Európa között. Publikon Kiadó, Pécs. • (2013): Social Conflicts in the Shadow of the Paks Nuclear Power Plant. Geographical Localty Studies 2013. Vol. 1. nr. 1. Frugeo, London–Pécs. • Glied Viktor – Barkóczi Csaba (2013): A fenntartható fejlődés elemeinek megjelenése a városfejlesztési stratégiákban a Dél-Dunántúlon. Modern Geográfia. 2013/II. http://www. moderngeografia.eu • (2014): A határtalan város határai – Civilek és az Európa Kulturális Fővárosa-Pécs2010 program. In. Tuka Ágnes – Glied Viktor (szerk.): Pécs a többszintű kormányzás csapdájában. PTE BTK – Publikon Kiadó, Pécs. • (2014): From the green movement to a party – The Effect of the Crisis and Democratic Movements in Hungary. In. Politeja. Pismo WSMiP UJ, Poland Jagello University. 382 | a szerzőkről Keserű Dávid Keserű Dávid a Pécsi Tudományegyetem Bölcsészettudományi Kar Politikai Tanulmányok Tanszékén politológusként végzett. 2009-2012 között az IDResearch Kft. által koordinált, az Európai Integrációs Alap támogatásával megvalósuló migrációsintegrációs témában folytatott kutatások és társadalmi érzékenyítő kampányok munkatársa, majd projektmenedzsere. Jelenleg a Közigazgatási és Igazságügyi Hivatal európai uniós projektjeinek szakmai végrehajtásában és megvalósításában működik közre. Dávid Keserű has graduated as a political scientist at University of Pécs Faculty of Humanities Department of Political Studies. Between 2009-2012 he worked at IDResearch Ltd. as a researcher and project manager of migration and integration related projects. At present days he is a coordinator of European Union projects at Office of Public Administration and Justice. Fontosabb publikációi: • (2012): Növekvő városok – nyomor vs. fejlődés? Afrika Tanulmányok. Vol. 6., No. 2. pp. 23-39. • Keserű Dávid – Radics M. Péter (2011): Urbanizáció és vándorlás – afrikai útvonalak az Európai Unióba. In. Tarrósy István – Glied Viktor – Keserű Dávid (szerk.): Új népvándorlás. Migráció a 21. században Afrika és Európa között. Publikon Kiadó, Pécs. pp. 131-154. • (2010): „Fenntartható állapotok?! – Az urbanizáció Afrikában”. In. Tarrósy, István (szerk.): Fenntartható Afrika. Publikon Kiadó, Pécs. pp. 55-74. Kitanics Máté a szerzőkről | 383 Kitanics Máté 1979. augusztus 3-án született Szekszárdon. 2002-ben mint okleveles humánszervező, 2006-ban mint Balkán-szakértő szerzett egyetemi diplomát Pécsett. Történelem szakon államvizsga előtt áll, ezzel párhuzamosan a PTE TTK Földtudományok Doktori Iskola doktorjelöltje. Kutatói ösztöndíjakkal mintegy kettő évet töltött Zágrábban. Jelenleg a „Mediterrán és Balkán Fórum” folyóirat főszerkesztő-helyettese, a Szulejmán Kutatócsoport és a Japán-Magyar Balkán Kutatócsoport tagja. Máté Kitanics was born in Szekszárd on 3 August 1979. He graduated in Pécs as Human Relations manager in 2002 and as a Balkans expert in 2006. He is graduating at the Institute of History and at the same time he is a doctoral candidate at the Doctoral School for Geography. He has spent about 2 years with different research scholarships in Zagreb. At present he is the deputy editor-in-chief of the “Mediterranean and Balkan Forum” periodical, the member of the Suleyman Research Team and the Japanese-Hungarian Balkan Research Group. Fontosabb publikációi: • Kitanics Máté – Végh Andor (2011): Horvát letelepedés Magyarországon a késő középkorban és koraújkorban. In: Hoppál Mihály (ed.): Népek-maszkok-Európa. A busójárás európai háttere. Európai Folklór Intézet, Budapest. pp. 123–144. • (2012): Las relaciones geopolíticas de las áreas albanesas. Historia Actual Online 10/27. Cádiz (España). pp. 103–116. • (2014): Szigetvár-Turbék: a szultán temetkezési helye a 17–18. századi magyar, német és latin források tükrében. Mediterrán és Balkán Fórum. Vol. 8., No. Különszám. Szülejmán szultán emlékezete Szigetváron. PTE KMBT, Pécs. pp. 91–110. 384 | a szerzőkről Kováts András Az MTA TK Kisebbségkutató Intézet kutatója és a Menedék – Migránsokat Segítő Egyesület igazgatója. Szociálpolitikus, 1995 óta foglalkozik bevándorlással és menekültüggyel. Számos, a bevándorlók integrációjával és a migrációs szakpolitika alakításával kapcsolatos hazai és nemzetközi kutatásban vett részt kutatási partnerként illetve vezető kutatóként. Az általa vezetett Menedék Egyesület több mint negyven munkatárssal, nyolc Magyarországi helyszínen valósít meg programokat. Rendszeresen végez oktatói, szakértői, tanácsadói munkát hazai és európai szervezetek, intézmények számára. Hét könyv és több tucat szakmai publikáció szerzője, szerkesztője. András Kováts obtained degrees in special education and in social policy at Eötvös Loránd University, Budapest. Currently living in Budapest, he has been a researcher of the Institute for Minority Studies of the Centre for Social Sciences of the Hungarian Academy of Sciences. His fields of research are immigration and asylum policies, immigrant integration and welfare policy. For the last few years he has also been involved in consultancy for various governmental and EU bodies dealing with immigration and asylum-related issues. Besides his involvement in adult education programmes he is a lecturer on international migration, labour migration, immigrant integration and migration and asylum policy at various university and adult education programmes. Since 1998 he has been in charge of co-ordinating the activities of Menedék – Hungarian Association for Migrants, first as a programme co-ordinator, later as director. Fontosabb publikációi: • (2013) (ed.): Bevándorlás és integráció: Magyarországi adatok, európai indikátorok. MTA TK Kisebbségkutató Intézet, Budapest. • (2011) (ed.): Magyarrá válni – Bevándorlók honosítási és integrációs stratégiái. MTA Etnikai-nemzeti Kisebbségkutató Intézete, Budapest. Mohay Ágoston a szerzőkről | 385 Mohay Ágoston a Pécsi Tudományegyetem Állam- és Jogtuományi Kar Nemzetköziés Európajogi Tanszékének adjunktusa, a PTE ÁJK Európa Központjának megbízott igazgatója, az Óriás Nándor Szakkollégium elnöke. Főbb kutatási tárgykörei közé tartozik az Európai Parlament hatásköreinek és perképességének fejlődése, a nemzeti parlamentek uniós szerepkörének alakulása, az uniós polgárság sajátos természete és tartalma, a nemzetközi és uniós migrációs és menekültügyi szabályozás rendszere és kihívásai, valamint a nemzetközi jog és az uniós jog viszonya. Tagja a FIDE (Fédération Internationale pour le Droit Européen) Magyar Tagozatának, 2010-ben és 2012-ben a kétévente megrendezett FIDE konferenciára készülő magyar nemzeti jelentés társ-raportőreként tevékenykedett. Tagja az Európai Migrációs Hálózat Magyar Nemzeti Hálózatának. Aktívan publikál magyar, angol és német nyelven, belföldön és külföldön egyaránt. Tudományos közleményeinek száma meghaladja a hetvenet. Ágoston Mohay, PhD, is assistant professor at Department of International and European Law of the Faculty of Law of the University of Pécs. His main areas of research include the powers of the European Parliament and its status in litigation, the rights of national parliaments regarding EU affairs, the status of Union citizenship, EU migration and asylum policy, and the relationship between international law and EU law. He is a member of the Hungarian branch of FIDE, and acted as co-rapporteur in 2010 and 2012 regarding Hungarian national report submitted to the biannual FIDE conference. He has over seventy scientific publications in Hungarian, English and German. Fontosabb publikációi: • Szalayné Sándor, Erzsébet – Mohay, Ágoston (2014): Multilevel Protection of Fundamental Rights in the European Union and in Hungary. In. Szabó, Marcel Szabó – Láncos, Petra Lea – Varga, Réka (eds.): Hungarian Yearbook of International Law and European Law 2013. Eleven International Publishing, The Hague. pp. 403–432. • Mohay, Ágoston (2014): Opt-out/opt-in megoldások az uniós bel- és igazságügyi együttműködés terén: sokféleség az egységben? Közjogi Szemle 2014. No. 1. pp. 33–43. • Mohay, Ágoston – Muhvić, Davor (2012): The legal nature of EU citizenship: Perspectives from International and EU law. In. Drinóczi, Tímea – Zupan, Mirela – Ercsey, Zsombor – Vinkovic, Mario (eds.): Contemporary legal challanges: EU – Hungary – Croatia, University of Pécs & J. J. Strossmayer University of Osijek. Pécs-Osijek. pp. 155–175. 386 | a szerzőkről Pap Norbert Pap Norbert 1969. június 3-án született Tabon, Magyarországon. Egyetemi tanulmányait Pécsett, a Janus Pannonius Tudományegyetemen végezte. Ott szerzett történészi és geográfusi diplomát 1994-ben és 1995-ben. Posztgraduális politológiai tanulmányokat is folytatott az egyetem jogi karán. Pécsett, politikai földrajzi témában doktorált 1999-ben. 2007-ben habilitált. 1998 óta egyetemi oktató, jelenleg a Pécsi Tudományegyetem Politikai földrajzi és Területfejlesztési Tanszékén tanszékvezető egyetemi docense. 1999-ben megszervezte és azóta is vezeti az egyetem KeletMediterrán és Balkán Tanulmányok Központját. Tagja az európai iszlámot kutató “Yearbook of Muslims in Europe” kutatói hálózatnak, mint országfelelős. Norbert Pap PhD has been working in the Institute of Geography of Janus Pannonius University since 1998. At the end of year 1999 the Rector of the university appointed him to be the Director of the Centre for East-Mediterranean and Balkan Studies, a post he has been occupying since then. In 2004 he was appointed as Associate Professor, Head of Department of Political Geography and Regional Development. In December 2007 he habilitated, five of his students have earned a doctor’s degree so far. He crowned his research work with 200 publications, among them are nine books of which he is the writer or co-writer. The number of independent citations is 476. He is President of the Political Geography Sub-Committee of the Hungarian Academy of Sciences. He is member of the editorial board of several book series and several Hungarian and foreign scientific journals. Member as country reporter of the “Yearbook of Muslims in Europe” research network. Fontosabb publikációi: • (2013): Hungary, the Balkans and the Mediterranean. Publikon, Pécs. 210. p. • Pap Norbert – Nagy Janka Teodóra – Végh Andor – Léphaft Áron (2013): A magyarországi muszlim migránsok az információs társadalomban. Információs Társadalom, Vol. 13., No. 3–4. pp. 59–78. • (2010): Magyarország a Balkán és a Mediterráneum vonzásában. Publikon, Pécs. 320 p. Póczik Szilveszter a szerzőkről | 387 Póczik Szilveszter (1957) a történelemtudomány kandidátusa, a debreceni Kossuth Lajos Tudományegyetemen szerzett tanári képesítéssel kiegészített MA diplomát történelem és ugyancsak MA fokozatot német nyelv és irodalom szakon 1983-ban. Eközben tanulmányokat folytatott Németországban a greifswaldi Ernst Moritz Arndt Egyetemen. 1986 és 1988 között a Magyar Tudományos Akadémia Tudományos Minősítő Bizottságának aspiránsa volt. 1987 és 2000 között a Budapesti Közgazdaságtudományi Egyetem Nemzetközi Kommunikációs Intézetének oktatója, tanársegéd, adjunktus, majd egyetemi docens. Eközben 1988 és 1992 között a német Hanns Seidel Alapítvány ösztöndíjasaként vendégkutató volt a müncheni Kortörténeti Intézetben, ahol főként a szélsőjobboldali diktatúrák eszme- és társadalomtörténetét kutatta. Ez alkotta 1994-ben megvédett kandidátusi értekezésének témáját is. 1994 óta az Országos Kriminológiai Intézet tudományos főmunkatársa, projektvezető, 1995 és 1996 között vendégtanár volt a Pannon Egyetemen, eközben tagja volt a Tübingeni Eberhard Karls Egyetem továbbképzési és nyári-egyetemi oktatási munkabizottságának, valamint az egyetem Föderalizmuskutató Intézetében működő szerkesztőbizottságnak is. 1999 és 2001 között a Nyílt Társadalom Intézet, majd a HEUNI nemzetközi tudományos ösztöndíjasa. 1999 projektvezető a Közép-Európai Rendőrakadémia nemzetközi posztgraduális képzési programjában. 2001-ben tanszékvezető a Szolnoki Főiskola Idegen Kultúrák Intézetében, a 2009-et követő években vendégtanár több felsőoktatási intézményben, egyebek között a Zsigmond Király Főiskolán és a Dunaújvárosi Főiskolán. A Európai Terrorizmus-szakértői Hálózat, a Nemzetközi Szervezett Bűnözés elleni Globális Kezdeményezés és a Magyar Kriminológiai Társaság tagja, 2008-tól az Alkalmazott Társadalmi Kutatások Intézete Közhasznú Alapítvány elnök-igazgatója. A kriminológia területén elsősorban a társadalmi és etnikai kisebbségek valamint migráns csoportok bűnözésével és áldozattá válásával, a rasszizmus, politikai extrémizmus, terrorizmus és nemzetközi szervezett bűnözés jelenségeinek kutatásával foglalkozik, rendszeres előadója nemzetközi konferenciáknak és továbbképzéseknek, számos monográfia és tanulmány szerzője, tanulmánykötetek szerkesztője. Szilveszter Póczik, PhD (born in 1957), studied modern history, social sciences, German literature and linguistics at the Kossuth Lajos University of Sciences in Debrecen (Hungary) and the Ernst Moritz Arndt University in Greifswald (Germany) and in 1983 obtained MA degrees, as well as a teacher diploma in both his major specializations. As PhD student at the Scientific Qualification Committee of the Hungarian Academy of Sciences 1986 - 1988 he finished his post-gradual studies. Between 1988 and 1992 as grantee of the German Hanns Seidel Foundation he was guest researcher at the Institute for Contemporary History in Munich (Germany) 388 | a szerzőkről where he pursued researches on ideology and social history of far-right dictatorships and prepared his doctoral thesis. He obtained his PhD degree in 1994. In the period 1987-2000 he was lecturer and later professor at the Institute of International Communication of the University of Ecomonic Sciences of Budapest. Since 1994 he has been senior researcher and project manager at the Hungarian National Institute of Criminology. From 1995 till 1996 he was guest professor at the Pannon University, member of a working and an editorial committee at the Federalism Research Institute of the Eberhard Karls University of Tubingen (Germany). Between 1999 and 2001 he was international research grantee of the Open Society Institute and the HEUNI. In 1999 he was project manager in the post-gradual education program of the MiddleEuropean Police Academy, in 2001 department leader at the Institute of Foreign Cultures of the Economic College of Szolnok, in the years after 2009 guest professor at diverse universities and colleges. He is member of the the European Expert Network on Terrorism, the Global Initiative against Transnational Organized Crime and the Hungarian Society of Criminology as well as chairman and leader of the Institute for Applied Social Research Public Interest Foundation. In the field of criminology he is dealing with research of migration, crime and victimisation of social and ethnic minorities, as well as the phenomenon of political extremism, terrorism and international organized crime. He is regularly presenter in international conferences and courses, author of numerous monographic books and studies, as well as editor of study books. Fontosabb publikációi: • (1995): Fasizmusértelmezések, Biadrukt kiadó, Budapest. • (1999): Cigányok és idegenek. Felsőmagyarország kiadó. Miskolc. • (1995): Moderne Geschichte – Moderne Gesellschaft. (társszerző: Tefner Zoltán). Ein Lehrbuch zum Studium der Sozialwissenschaften und der Diplomatie. Egyetemi jegyzet BKE IOK. Budapest. • (2003): Cigány integrációs problémák. Kölcsey Intézet kiadása, Budapest. • (2006): Társadalmi összefogással a lakásmaffia ellen. (társszerkesztő: Dunavölgyi Szilveszter). BMK, Budapest. • (2008): Nemzetközi migráció – nemzetközi kockázatok (társszerkesztő: Dunavölgyi Szilveszter). HVG ORAC Kiadó, Budapest. • (2011): Az iszlám forradalom. Publikon kiadó, Pécs. Pólyi Csaba a szerzőkről | 389 Közgazdasági diplomáját 1980-ban a Marx Károly Közgazdaságtudományi Egyetem (Corvinus Egyetem), Nemzetközi Kapcsolatok szakán szerezte. Posztgraduális tanulmányokat folytatott a kubai Nyugati Tanulmányok Kutatóintézetében (Havanna – Kuba), a Mexikói Diplomáciai Tanulmányok Intézetében, integrációs ismeretekből az Ecole Nationale d’Administration (ENA) budapesti tanfolyamán, és védelmi stratégiai tanulmányokat a George C. Marshall European Center for Security Studies Garmisch-i központjában Németországban. PhD fokozatot 2006-ban a Pécsi Tudományegyetem Földrajztudományi Doktori Iskolájában kapta (A mexikói migrációs folyamat társadalomföldrajzi meghatározottsága és következményei). Diplomata, legutóbb 2007-2010 között hazánk brazíliavárosi nagykövete volt. A Budapesti gazdasági Főiskola címzetes tanára. Rendszeresen oktat nemzetközi migrációt, világgazdasági, latin-amerikai és diplomáciai témájú tantárgyakat- és ezekben a témákban tanulmányokat is publikál. Csaba Pólyi, Ph.D. in Social Geography, graduated in International Studies at Corvinus University of Budapest in 1980. He is a carrier diplomat and former Ambassador of Hungary to Brazil. In 2006 he finished his Ph.D. studies at the University of Pécs and completed his doctoral thesis on the Mexican migration to the United States of America. Between 2007 and 2012 he was an invited lecturer at the University of Szeged, where he accredited a new course on International Migration. From 2010 he is a part-time Research Fellow at the Budapest Business School. He has several publications on varied topics related to international migration as well as Latin American political and economic development. Fontosabb publikációi: • (2004): A mexikói migráció okai és néhány következménye, MTA-ELTE NATO Információs és Kutatóközpont, Kül-Világ, 2004, No. 4. • (2011): Kitekintés és reflexiók a nemzetközi migrációról. In. Tarrósy, István –Glied, Viktor – Keserű, Dávid (eds.): Új népvándorlás: Migráció a 21. században Afrika és Európa közöt. Publikon Kiadó, Pécs. pp. 13–34. • (2011): A nemzetközi migráció aktuális kérdései a globális világban. In. Nyusztay, László (ed.): Tanulmányok a nemzetközi migráció köréből. Perfekt Kiadó, Budapest. pp. 15–43. 390 | a szerzőkről Rédei Mária Rédei Mária, D.Sc. 1971-ben matematika-földrajz szakon végzett az ELTE-n. Kutatói pályafutását a Városépítési Tudományos és Tervező Intézetben kezdte, ahol regionális népesedési kérdésekkel foglalkozott, továbbá a belső mobilitást vizsgálta. A ’80-as évek végétől a határokon átívelő migráció egyre fontosabb kihívássá vált Magyarország számára is. A szerző 1991 és 1993 között mint tanácsadó, a BM Menekültügyi és Migrációs Hivatalában kezdett dolgozni. 1994-től tudományos koordinátor, 1995-től az ELTE TTK Regionális Földrajz tanszéken egyetemi docens. A migráció különféle aspektusaiban kutat, érinti az agyelszívás és a külföldi hallgatók mobilitásának kérdéseit. Publikációinak sokaságát írta ebben a témakörben, magasan hivatkozott szerző. Jelenleg a Regionális Informatika Kft. igazgatója, regionális fejlesztéssel és a migráció szabályozásának kérdéseivel foglalkozik. Mary Rédei, habil doctor, D.Sc of HAS. MSc. graduated in Eötvös Lorand University in 1971 maths and geography. Her scientific carrier had been started in Urban Development Institute in Budapest, where she prepared several population projections for different regional level, and her interest focused to the questions of internal mobility. At the end of 80’s the movement beyond the border became an issue in regional demography. From 1990 she was appointed OECD national correspondent for this topic. She joined to CSO Demographic Research institute and 5 long was nominated person for COST Social science research coordination and TC member. She was dealing with the skilled migration, internal brain drain, and foreign student mobility. She is a frequently published author, who is deeply involved in different impact of migration. Current position is the managing director of Regional Informatics Ltd., dealing with regional development, population projection, and analysing the demographic regularities and irregularities. Fontosabb publikációi: • (2009): A tanulmányi célú mozgás. Reg-Info Kiadó, Budapest. 160 p. • (2009): Foreigners in Budapest, HUNGARIAN STATISTICAL REVIEW: (13) pp. 31-49. • (2007): Mozgásban a világ: a nemzetközi migráció földrajza. ELTE Eötvös • Kiadó, Budapest. 568 p. • (1993): Migration monography Hungary 1956-1992. In: Widgren J. Recent migration • trends., CDMG, Wien. pp.120-190. Soltész Béla a szerzőkről | 391 Soltész Béla az ELTE spanyol-portugál és a Budapesti Corvinus Egyetem nemzetközi tanulmányok szakán végzett, jelenleg ez utóbbi egyetemen a Nemzetközi Kapcsolatok Doktori Iskola doktorjelöltje. Ösztöndíjasként a spanyolországi Zaragozai Egyetemen, a berlini Ibero-Amerikai Intézetben, a santiagói Chilei Egyetemen és a tolucai Mexiquense Kollégiumban tanult. Szakmai gyakorlatát a Külügyminisztérium Dél-Európa Osztályán töltötte. Kutatási területe Spanyolország, Portugália és Latin-Amerika jelenlegi politikai és társadalmi viszonyai, a nemzetközi migráció, a nemzetközi fejlesztési együttműködés és a globális egyenlőtlenségek. Jelenleg a Központi Statisztikai Hivatalban dolgozik, a „SEEMIG – Managing Migration in South East Europe” c. migrációkutatási és stratégiai projekt helyettes vezetőjeként. Béla Soltész holds an MA degree in Spanish and Portuguese Language and Literature from Eötvös Loránd University, and an MA degree in International Studies from Corvinus University of Budapest. Currently he is a PhD candidate in International Relations at Corvinus University of Budapest, Doctoral School of International Relations. As a scholarship grantee, he studied at the University of Zaragoza, Spain; the Ibero-Amerikanisches Institut, Berlin, Germany; El Colegio Mexiquense, Toluca, Mexico; and the University of Chile, Santiago, Chile. He was a trainee at the Department for Southern Europe of the Hungarian Ministry of Foreign Affairs. His research areas include the social and political processes of Latin America and the Iberian Peninsula, international migration, international development and global inequalities. Currently he is working at the Hungarian Central Statistical Office as the deputy project manager of the ”SEEMIG – Managing Migration in South East Europe” strategic and research project. Fontosabb publikációi: • (2014): Immigration or emigration country? Migration trends and their socio-economic background in Hungary: A longer-term historical perspective (társszerzők: Gödri Irén, Bodacz-Nagy Boróka). Working Papers on Population, Family and Welfare, No. 19, Hungarian Demographic Research Institute (KSH Népességtudományi Kutatóintézet), Budapest. • (2013): Migránsok: A nemzetközi fejlesztési együttműködés új szereplői? Kül-Világ, No. 2. pp. 16-34. • (2012): Clandestino. Egy év Latin-Amerikában. Publikon Kiadó, Pécs. 392 | a szerzőkről Szabó Gábor Szabó Gábor a PTE ÁJK Politikatudományi Tanszékének habilitált egyetemi docense. Jogász MA diplomával, valamint politikatudományból szerzett PhD fokozattal rendelkezik, emellett elvégezte a Bölcsészettudományi Kar filozófia MA szakát is. Külföldi kutatási tapasztalatokat szerzett Dániában, Hollandiában, Belgiumban, valamint gyakorlati tapasztalatokat az Európai Parlament asszisztens-gyakornokaként. Főbb kutatási témái a globalizáció és az emberi jogok viszonya, különösen a fejlődéshez való jog elméleti alapjai és perspektívái, a globalizáció etikai aspektusai, a globális igazságosság lehetősége és határai. Gábor Szabó obtained Law (MA) degree from the Faculty of Law, University of Pécs, where now he has permanent appointment as a habilitated Associate Professor of the Department of Political Theory. He has PhD from Political Theory and also finished an MA program in Philosophy (Faculty of Humanities, Pécs). Previously he worked as a researcher in Denmark, in the Netherlands, in Belgium and also had practical experience as an assistant in the European Parliament. His research interest is around globaliztaion and human rights, the theoretical foundations and perspectives of the human right to development, ethical issues of globalization, global justice. Fontosabb publikációi: • (2010): Szétszakadó világunk. A globalizáció emberi jogi kockázatai. Publikon Kiadó, Pécs. 232 p. • (2012): Fenntarthatatlan fejlődés szemben a létfenntartás emberi jogával. In. Pánovics, Attila – Glied, Viktor (eds.): …Cselekedj lokálisan! Társadalmi részvétel környezeti ügyekben. PTE ÁJK–Publikon Kiadó, Pécs. pp. 57–72. • (2013): Alattvaló, vagy polgár? A demokratikus legitimitásról etikai nézőpontból. Politikatudományi Szemle, Vol. 22., No. 4. pp. 29–47. Szalai Éva Emese a szerzőkről | 393 Szalai Éva Emese a Szegedi Tudományegyetem angol-spanyol nyelv és irodalom szakán végzett. Jelenleg a Budapesti Corvinus Egyetem Nemzetközi Kapcsolatok Doktori Iskolájának doktorandusza. Fő kutatási területe India új külpolitikája, az indiai diaszpóra Latin-Amerikában, és az indiai-latin-amerikai kapcsolatok fejlődése gazdasági-politikai-kulturális szempontból. Éva Emese Szalai graduated in English and Spanish Language and Literate from the University of Szeged, including teacher training in both. She is currently a PhD student at Corvinus University of Budapest, in its International Relations Doctoral Program (2011-2014). Her main research field is India’s new foreign policy, the Indian diaspora in Latin America and the emerging cooperation and relationship between India and Latin America in various aspects. She has traveled to India a number of times participating in study tours. Fontosabb publikáció: • (2012): A diaszpórák szerepe az új világrendben. Külügyi Szemle, Vol. 11., No. 2. pp. 143–164. 394 | a szerzőkről Tarrósy István Ph.D., a politikatudomány habilitált doktora, egyetemi docens a Pécsi Tudományegyetem Politikatudományi és Nemzetközi Tanulmányok Tanszéken, a PTE Afrika Kutatóközpont vezetője. Tulajdonos-vezetője a független IDResearch Intézetnek és kutatási igazgatója számos Európai Integrációs Alap (EIA) által finanszírozott migrációs projektnek, köztük az „Immigropoly – játék a vándorlásról” című projektnek. 2013-14-ben Fulbright- és Magyar Állami Eötvös posztdoktori-ösztöndíjas az amerikai University of Florida Afrika Tanulmányok Központjában. 2010 év végén a Japan Foundation ösztöndíjas kutatója a kiotói Ryukoku Egyetemen. 2000 és 2012 között számos terepkutatást végzett afrikai és ázsiai államokban, köztük Tanzániában, Kenyában, Gambiában, Egyiptomban, a Kongói Demokratikus Köztársaságban, Japánban és Kínában. Vezető szerkesztője az Afrika Tanulmányok folyóiratnak és könyvkritika-szerkesztő a Journal of African History, Politics and Society folyóiratnál. Habilitated Associate Professor of Political Science and Director of the Africa Research Centre, Department of Political Science and International Studies, University of Pécs. He is owner and director of the independent think-tank IDResearch and research director of several European Integration Fund-supported projects including “Immigropoly – the migration game”. Fulbright Visiting Scholar and Hungarian Eötvös Postdoctoral Fellow at the Center for African Studies of the University of Florida, USA in 2013 and early 2014, Japan Foundation Intellectual Fellow at Ryukoku University, Kyoto, Japan at the end of 2010. Between 2000 and 2012 he conducted many field research projects in a number of African and Asian countries, including Tanzania, Kenya, The Gambia, Egypt, the Democratic Republic of Congo, Japan and China. Associate editor of the Hungarian journal of African Studies, book review editor of the Journal of African History, Politics and Society. Fontosabb publikációi: • (2014): In the Wake of TICAD V: Japan–Africa Relations Today. International Journal of Area Studies, Vol. 9., No. 2. pp. 61–81. • (2014): African Immigrants in Hungary: Connection with the New National Foreign Policy. Society and Economy, Vol. 36., No. 2. pp. 285–305. • Tarrósy István – Morenth Péter (2013): Global Opening for Hungary – New Beginning for Hungarian Africa Policy. African Studies Quarterly, Vol. 14., No. 1-2. pp. 77–96. • (2012): Two Giants on the Same Soil: A Closer Look at Afro-Asian Relations via Comparing Chinese and Japanese Involvement in Tanzania. Portuguese Journal of International Affairs, No. 6. pp. 52–63. • (2011): Kelet-Afrika a fejlődés útján [East Africa on the Road of Development]. Publikon Kiadó, Pécs (monográfia). • • a szerzőkről | 395 Tarrósy, István – Hyden, Goran – Szabó, Loránd (eds.) (2010): The African State in a Changing Global Context. Breakdowns and Transformations. LIT Verlag, Berlin. (2005): Need for Non-Alignment in Our Global World? The Non-Aligned Movement Today and Tomorrow. Croatian International Relations Review, Vol. 11. No. 40-41. pp. 157–163. 396 | a szerzőkről Vörös Zoltán Ph.D., a politikatudomány doktora, egyetemi tanársegéd a Pécsi Tudományegyetem Politikatudományi és Nemzetközi Tanulmányok Tanszéken, projektmenedzser a pécsi IDResearch Kft-nél. Kutatási területe Kína, kiemelten a 21. század kihívásaira fókuszálva kutatja azon gazdasági, társadalmi, politikai és környezeti problémákat, melyek megakaszthatják, befolyásolhatják a kelet-ázsiai állam prosperitását. Assistant Lecturer of Political Science at the Department of Political Science and International Studies, University of Pécs. Works at an independent think-tank at IDResearch Ltd. His research topic is China in the 21st century, focuses on the challenges the country has to face, including economic, ethnic, social and environmental problems, as well as in the context of its international relations in the transforming multipolar world. Fontosabb publikációi: • (2014): Kínai sakkjátszma. Tengeri kereskedelmi útvonalak és az energiabiztonság geopolitikája. Publikon Kiadó, Pécs. • (2013): Kína, a regionális nagyhatalom - Multipoláris világrend az unipoláris világrend intézményi struktúráinak megtartásával? In. Grünhut, Zoltán – Vörös, Zoltán (szerk.): Az átalakuló világrend küszöbén. Publikon Kiadó, Pécs. • (2012): An Overview of EU-China Relations: From the Race for Energy Security to the Development of Soft Power and Public Diplomacy In: Chinese-European Cooperation for a Long-Term Sustainability. Corvinus University of Budapest, pp. 1-13. /with Tarrósy István • (2010): Kína: Északi célok – déli dilemmák. In. Glied, Viktor – Nagy, Roland (szerk.): Függésben – Kényszerpályán a jövő? Publikon Kiadó, Pécs. • (2010): Segíti-e a fenntartható fejlődést Kína afrikai szerepvállalása? In. Tarrósy, István (szerk.): Fenntartható Afrika. Publikon Kiadó, Pécs. • (2009): Háborúban a környezetért – a környezettel szemben. Kína vízproblémái a 21. század elején. In. Glied, Viktor (szerk.): Vízkonfliktusok – Küzdelem egy pohár vízért. Publikon Kiadó, Pécs. View publication stats