Macskák a fotóirodalomban
Macskás-kutyás képeket sokan posztolnak szívesen a Facebookon és egyéb
képmegosztó helyeken. Olyannyira népszerű a megosztásuk, hogy szinte jelképévé
kezdenek válni a megüresedett képzabáló fogyasztói társadalomnak, illetve a politikai
inerciának. A macskáknak külön helyük van a fotóirodalomban is, kiváló kiadói fogás
egy-egy gyűjteményes kötet összeállítása különböző írók macskákról szóló írásaikból,
amihez könnyen válogathatóak utólag is macskafotók.
A Colette írásaiból válogatott Macskák
(Lausanne, Marguerat, 1945) című kötet azért
is különleges, mert több magyar fotós képét is
megtalálhatjuk benne (Balogh Rudolf - 20. o,
Munkácsi Márton - 89. o, Vadas Ernő 19, 23,
27, 31, 33, 43, 56, 62, 63, 67, 74, 75, 99 o. - a
képmelléklet listáját lásd itt). Ebben a könyvben
a képek, mintha külön életet élnének Colette
írásai mellett. Az egyes képek alatt szerepel
ugyan időnként Colette műveiből is egy-egy
idézet, de nem kizárólag az ő műveire történik
utalás (szólás-mondásokat is találunk, vagy
más költőktől átvett idézeteket). Vadas Ernő
egy szürkületben a háztetőn sétáló macskáról
készült képéhez például a szerkesztő
Baudelaire egyik versének idézetét illeszti
hozzá a pontos referencia feltüntetése nélkül.
A vállalkozás vagy a téma népszerűségéből adódóan egy második kiadás is
napvilágot látott 1984-ben (Paris, A. Michel),
amelyben már szorosabban összefonódnak
a képek a szövegekkel. Ebben hosszabb
részletek is szerepelnek Colette írásaiból és
kevesebb fotót találunk. Azonban ezek a
fotók között is akad hazai vonatkozású,
méghozzá a magyar származású Ergy
Landau és Ylla képei.
A Colette könyvhöz hasonló, de ifjúsági
könyvként tálalt magyar kiadás a Pomogáts
Béla
szerkesztésében
megjelent Doromboló című könyv (Móra,
1983). Itt azonban a fényképész személye
az állandó, hiszen Eifert János készítette a
színes fotóillusztrációkat, míg a szövegek
több hazai és külföldi neves költők és írók
tollából valók (a teljes listát lásd itt). A
könyv ifjúsági jellegét a fejezetek vicces és
figyelemfelkeltő fejezetcímei (A kandúr
csodatette, A macska mester, Macskainduló, Igaz történetek) igyekeznek biztosítani.
A fotók többnyire lazán kapcsolódnak csak a szövegekhez, de van köztük kifejezetten
illusztratív is, mint például Arany János, A tudós macskája című verse mellé tűzött kép,
ami a háttér kivágásával egybe is olvad a vers terével. Bár valószínűleg két egymás
mögött álló macska van a képen, mégis a vers fényében értelmezhetjük úgy, mintha a
hátrébb álló macska azonos volna a szemben állóval, csak elfordul és talán éppen az
örök vadászmezők felé indul el.
A kötet egyik novellájának a címe Tükör, a cica (Gottfried Kellertől), és bár a selymes
és fényes bundájáról kapta a nevét, de a címet fordítva sem lenne túlzás mondani,
hogy a cica: tükör.
Ebben az értelemben válik Polcz Alaine Macskaregénye (Kalligram, 1995, 2000, 2007,
2016) önéletrajzi írássá. Az írónő ajándékba kapott, talált,
bújós és agresszív, beteg és életrevaló macskáin keresztül
beszéli el saját és környezetének életét. A naplószerű
töredékekből álló szövegbe könnyen beleillenek, könnyen
"összeolvashatóak" a különböző macskáiról készült
fekete-fehér fotók, valamint a szüleiről készült családi
képek. Ahogyan Forgách Kinga írja: a képek értékes
archív felvételeknek is számítanak, az írónőn kívül, az
egyik képen Weöres Sándor is szerepel, illetve több
anekdotában említve van Nádas Péter, akinek az írónőről
készült fotója szerepel a Kalligram kiadású könyvek
fülszövege mellett.1
Amennyiben a macska tényleg egy tükör, a Doromolóban közreadott kezdő Ottlik
idézet alapján talán még van remény, hogy a macskafotó (és azt felhasználó
fotóirodalom) ne csak a tartalom nélküli klikkelgető megüresedésnek legyen a kortárs
szimbóluma, hanem a feltétel nélküli szereteté is:
”Az egyetlen valódi okunk a derűlátásra: a macska. Ezt a kis prémes ragadozót semmi
más módon nem lehetett volna ezer és ezer éven át hozzánk szelídíteni, mint
rendíthetetlen, ellenszolgáltatást nem váró, feltétel nélküli szeretettel.
A szépsége abszolút imádatával – a szabadsága, függetlensége teljes tiszteletben
tartásával.
Ha ez sikerült, az emberiség nem lehet egészen elvesztve.”
Ottlik Géza
Lásd Forgách Kingának a könyvesblogon közzétett ajánlóját. ↩