1999 Jung Károly - Összefüggések és kapcsolatok

Ethnographia A M a g y a r 110. é v f o l y a m N é p r a j z i T á r s a s á g f o l y ó i r a t a 1999 A tartalomból: Selmeczi K o v á c s A t t i l a : A K o s s u t h ­ c í m e r ­ L e g e n d a é s v a l ó s á g ; Kerezsi Á g n e s : A z o b i ­ u g o r á l d o z a t i s z e r t a r t á s o k legfontosabb j e l l e m z ő i : t ö r v é n y s z e r ű s é g e k , fajták, j e l e k ; Szilágyi Miklós: A z áradások és a gazdálkodás összefüggése az á r m e n t e s í t é s e k e l ő t t ; T r i n g l i I s t v á n : B ű b á j o s é s n é z ő asszonyok l e v e l e s í t ő j e g y z é k e k b e n ; Verebélyi Kincső: Ipolyi Arnold hímzésgyűjteménye 1. s z á m közölte a rendeleteket, álláspályázatokat, gyakorlati tanácsokat adott, só't „olvasói oldallal" is rendel­ kezett. A könyv utolsó fejezetei a bábák szakmai rétegzó'dését, fizetségét, konfliktushelyzeteit veszik na­ gyító alá. Deáky Zita a korábbi csoportosítással szemben még rétegzettebbnek mutatja be a bábák „társadalmát". O a korábbi három csoportot képzettségnek megfeleléíen (paraszt, cédulás, okleveles) hat csoportra bővíti. Megismerhetjük a szülésznőik konfliktushelyzeteit, ellenfeleit is. Az írásból kide­ rül, hogy ezek mögött szakmai érdekellentétek húzódtak. Ezek a problémák megnyilvánulhattak ha­ tóságnak írt panaszlevelek, szakfolyóiratok nyílt írásaiban, szóbeli becsmérlések szintjén. Figyelmet érdemel a könyv illusztrációs anyaga is. A dokumentációs anyag a könyv értékét növeli: álláshirdeté­ sek a múlt századból, bábatanfolyam hirdetései, utasítások bábák számára, minisztériumi beadvá­ nyok, szakfolyóiratok lapjai. A szerző ötvözi a történeti és néprajzi anyagot, egymás mellé helyezi a művelődéstörténeti orvostörténeti, illetve a levéltári és szakirodalmi adatokat. A könyv végén gazdag irodalomjegyzék található, segítségével tovább kutakodhatnak a téma iránt érdeklődők. Deáky Zita kitűnő problémalátással, gazdag kultúrtörténeti szintézissel mutat be egy mindenkit érintő, kihalt hivatást. „Ne tudj olyan sokat, mert bába lesz belőled!" mondja egyik szólásunk. Deáky Zita e téma bábájává vált, és bizton mondhatjuk, „szép újszülött" jött világra keze nyomán. Jung Károly: Összefüggések és kapcsolatok. Újvidék ­ Novi Sad, 1997. 265 p. Forum Könyvkiadó Nagy Janka Teodóra Jung Károly, a neves folklorista, az újvidéki egyetem tanára tanulmányokban, előadásokban, cik­ kekben, esszékben, ismertetésekben megfogalmazott kutatási eredményeinek negyedik kötetét veheti kezébe az olvasó. A népi kultúra köréből tanulmányokat közlő Köznapok és legendák (1992), a nép­ hagyomány területéről válogató Az emlékezet útjain (1993), a szent leveleket, a golyó ellen védő imádságokat, amuletteket elemző) Őrszerek könyve (1994) kiadványoktól ezen, a szerző szándéka szerinti zárőkötet elsősorban abban különbözik, hogy az olvasó, töprengő, kommentáló néprajzkutató léthelyzetébe nyújt betekintést. A kötet témaválasztása és a műfaj tekintetében is eltér az előbbiektől: ezúttal a vizsgálódás kiin­ dulópontját nem saját gyűjtésű szövegek, nem a terepmunka során rögzített megfigyelések és tapasz­ talatok képezik, hanem a kutató levéltári, adattári és irodalmi ténykedésének eredményei, összeha­ sonlító szempontú észrevételei. A változatos műfajú dolgozatokban, amelyek között gazdag jegyzet­ anyaggal ellátott tanulmány, oldottabb hangvételű esszé, rövid könyvismertetés egyaránt megtalálha­ tó, közös, hogy ­ miként a kötet alcíme is utal rá ­ egy peremvidéki népi kultúra jelenségeinek, ese­ ményeinek, szomszédnépi kapcsolatainak elemzése jegyében íródtak. A kötet első fejezetének a ma már csak történetiségében használt fogalomként kezelhető jugosz­ láviai magyar néprajzkutatás a szerző által lényegesnek tartott kérdéseit tárgyaló tanulmányai és esszéi joggal tarthatnak számot megkülönböztetett figyelmünkre. Az Adatok a jugoszláviai magyar néprajzkutatás történetéhez, című írás a teriilet néprajzi kutatásának javarészt feltáratlan, széles kör­ ben kevéssé ismert, az első világháborúig tartó korai időszakára vonatkozóan közöl meglepően gaz­ diig adatokat kéziratban maradt vagy Magyarországon kevéssé hozzáférhető kiadványok alapján. Az 1980­as évekig ívelő történeti áttekintés a tárgyi feltételek és a szakmai erőforrások számbavételét követően a szerző tudományszervezői célkitűzésének megfogalmazásával zárul: a kutatás eredmé­ nyességének zálogát a képzett kutatók intézményes keretek közötti, jól átgondolt, terepi gyűjtők és más érdeklődtek bevonásával végzett munkájában látja. A Magyar folklorisztikai kutatások és kiadványok a Vajdaságban című dolgozat a 1980­as má­ sodik felének eredményeiről számot adva egyrészt számvetés a vajdasági magyar folklorisztika szá­ mára, másrészt tájékozódási lehetőség a magyarországi kutatók részére. A szerző a kutatástörléncti áttekintésben megfogalmazott célok megvalósulásához hangsúlyozottan az intézmények részvételét hiányolja a nagyrészt önkéntes gyűjtők maroknyi csoportja által végzett kutatásokban. A felvázolt helyzetképet tovább árnyalja a rendkívül szűkös publikációs lehetőségek ismertetése és a bibliográ­ fiai áttekintés. A helyzetelemzés egyik legfontosabb elemeként ismét előtérbe kerül, hogy miként határozható meg a vajdasági magyar folklorisztika feladata az egyetemes magyar néprajzi kutatás oldaláról. A válasz: a hátrányok előnyre fordítása, a meglévő előnyök tudatosítása, hasznosítása, melynek kiváló terepe a kapcsolattörténeti témák feldolgozása, az összefüggések és kapcsolatok in­ tenzív kutatása. A magyarországi gyakorlattól eltérően a néprajzi kiadványok számbavételénél is megkülönbözte­ tett figyelem illeti az ifjúság számára készült néprajzi munkákat. A témát bővebben részletező Nép­ költészeti házi<)lvasmiuiy­gyííjtemények a Vajdaságban című írásában a szerző külön is megfogal­ mazza annak fontosságát, hogy a diákok az anyanyelv tanulása közben megismerkedjenek az alapve­ lő néprajzi és népköltészeti fogalmakkal, a legfontosabb folklór műfajokkal. A néprajzkutató által ismertetett népköltészeti háziolvasmány­gyűjtemények a hagyományok átörökítésének, a kulturális közösséghez tartozás megvalósulásának eszközei is. A kutatástörténeti cikkek között kaptak helyet azok a recenziók, amelyek ­ ahogyan éppen Jung Károly fogalmaz Bori Imre egyik publikációja kapcsán ­ „könyvismertetésbe)! esszévé nőtt írások". Az újlaki jogkönyv bemutatása során a kérdés művelődéstörténeti hátterének avatott ismertetése és a forrás néprajzi (elsősorban vallási és jogi) vonatkozásainak áttekintése avatja esszévé az ismertetést. A Doroszló népi hiedelemvilágáról megjelentetett, Tóth Ferenc emlékének ajánlott kutatástörténeti esszében pedig a szerző a magyar néprajzban jól ismert peremterület fogalmát továbbgondolva fejti ki annak fogalom­ és helyzetmeghatározását. A peremterület fogalmát ­ melyből azon jellemzőt emeli ki, hogy egy etnikum népi hagyomány világa az akkulturációs folyamatok következtében a pe­ remterületek irányában kevésbé szürkül ­ továbbgondolva teszi hozzá, hogy „ez azt eredményezi, hogy a perem­ vagy az egészből kívül rekedt területek népi hagyományvilága hosszabb időn át meg­ őrzi az eredeti kultúra, s ezen belül a gondolkodásmódén sajátosságait, ugyanakkor a kívülről jövő hatások ötvözőerejének nyomait is". A Zabosné Geleta Piroska önéletírásáról szóló könyvismertető esetében legfontosabb feladatának a vajdasági és a magyar kutatástörténetben való elhelyezését tartja a műfaji előzmények bemutatásával, és a munkának a népélctkutatók számára is értéket hordozó sajá­ tosságok kiemelésével. Az esszékké vált írások egyik legszemélyesebb hangú darabja a Bori Imre hatvanadik születésnapjára készült, az irodalom­ és kapcsolattörténész néprajzi publikációit áttekintő tisztelgés, mely a gondolkodásmód és módszer tekintetében az idősebb kortárshoz oly közel álló szerzőt saját léthelyzeteivel is szembesíti. A második fejezet tanulmányai elsősorban a szomszéd népcsoportok folklórjának kapcsolódási pontjaihoz kötődnek. Az Isztriában feljegyzett Attila­mondák tíz variánsának első magyar szövegköz­ lésc a folklorista precizitásával elemezve ismertet meg a kérdéskörrel, miként a Szigetvár elestéről szóló újonnan felfedezett horvát hősének közlése során. Számos új adattal szolgál a kutatás számára is Borislav Jankulov délszláv hősdal fordításainak elemzése, illetve ehhez kacsolódóan a kézirat k i ­ adási munkálatai során Jankulov Sebestyén Gyulához intézett, korábban ismeretlen leveleinek közzé­ tétele. A kapcsolattörténeti kutatások jegyében születnek a néphit tárgykörébe tartozó tanulmányok, mint például a garabonciás diák alakjának összehasonlítása egy 19. század elején keletkezett magyar és horvát színmű alapján vagy az ortodox Balkán világában folyt boszorkányüldözés, továbbá a ke­ let­szerbiai vlach eredetű lakosság szertartásos önkívületbe torkolló éves ünnepeinek leírása. A harmadik fejezet rövid lélegzetű könyvismertetései magas szakmai színvonalú hírlapicikk for­ májában szólnak egy­egy megjelent néprajzi alkotásról, elhelyezve azt a néprajzi kutatások sorában, mint például Penavin Olga: A nagycsaládsz.ervez.et Szlavóniában (Kórágyon) vagy a Jugoszláviai magyar népmesék 1­11. munkájának megjelenésekor. Avatottat! ír a szerb népi kultúra hiedelemvilá­ gának érintett területeiről, a taburól, a délszláv szómágia és ráolvasás kérdéseiről is egy éppen megje­ lenő könyv ismertetése kapcsán ­ ismét az összefüggésekre helyezve a hangsúlyt. A magyarországi néprajzi munkák közül is biztos kézzel válogat, Bálint Sándor: A szögedi nemzet vagy Kresz Mária: Magyar jazekasmíívészet könyvét ajánlva egy­egy alaposabb ismertetést követően a szűkebb szakmai és a szélesebb érdeklődői kör figyelmébe. A kötetben megjelentetett írások ­ miként ezeket a könyv függelékében a szerző pontosan adatol­ ja ­ konferenciákon elhangzott előadások, Magyarországon egy­egy konferenciakötetben, folyóirat­ ban, jugoszláviai magyar lapokban és folyóiratokban közölt cikkek, melyek így egymás mellié fűzve: léthelyzetjelcntések. Híradások egy „peremvidéki" néprajzkutató gondolkodásáról, elhivatottságáról. A léthelyzetről, amelyben úgy kell szakmailag igényes munkát végezni, bizonyítani, hogy az bármi­ kor kiállja az összehasonlítást a magyarországi és a nemzetközi kutatásokkal. Ahol nem elég az eredményeket naprakészen ismerni, ismertetni kell és közvetíteni. Egyszerre jelen lenni és helyén lenni, bátorítani és bátoríttatni, egyszóval az egyetemes magyar néprajzkutatás összefüggéseinek rendszerében eligazodó, kapcsolatteremtő értelmiséginek, néprajzkutatónak lenni a „peremvidé­ keken". Hungaro-Slavica 1997. Studia in honorem Stephani Nyomárkay, professoris Universitatis Scientiarium de Rolando Eötvös nominatae, socii epislolarii Academiae Scientiarium et Artium Croaticae. Adjuvantibus P. Milosevits, P. Stephanovic, A. Zoltán, editionem curante A. Hollós, redigit Janusz Baiíczerowski. ELTE Szláv Tanszékcsoportja, Budapest, 1997. 367. p. Égető Melinda A kötettel az 1997­ben 60. születésnapját ünneplő Nyomárkay István egyetemi tanárt, szlavistát a Horvát Tudományos és Művészeti Akadémia levelező tagját köszöntik munkatársai, egykori és jelen­ legi tanítványai, hazai és külföldi tisztelői, barátai. Az 1960­as évek elején Hadrovics László tanítvá­ nyaként indult ünnepelt munkássága során ti magyar és a különböző szláv nyelvek, kiváltképp a ma­ gyar és a horvát nyelv kölcsönhatásainak vizsgálatához kapcsolódik. Ennek megfelelően a dolgoza­ tok a magyar nyelv és a környező szláv népek nyelvének és kultúrájának (bolgár, cseh, horvát, len­ gyel, orosz, szerb, szlovák) kapcsolatával foglalkoznak. A kötet élén az ünnepelt német nyelvű életrajza áll Janusz Baiíczerowski tollából, ezt követően olvashatjuk publikációinak jegyzékét. Acija Alfrevic személyes hangvételű verses köszöntője után népes szerzőgárda sorakozott fel. A 44 dolgozat túlnyomó része kifejezetten nyelvészeti kérdéseket elemez, néhány írás azonban részlegesen vagy egészében filológiai, stilisztikai, történeti, művelődés­ történeti vonatkozású. Ez utóbbiak közül 4 dolgozatot szeretnék kiemelni szakmánk kutatói számára. Benkő Loránd: Anonymus szlávjai címen P. Mester 13. századi gesztájában található nép­ és országnevek közül a különböző szláv népcsoportoknak és ezek lakóhelyének megnevezésére használt terminusokat veszi vizsgálat alá. A krónikaíró ezek többségét korának latin nyelvi alakjaiban használ­ ja ugyan (egyedül a mai szerbekre alkalmazza korabeli magyar nevüket: rác) a szerző azonban megállapítja, hogy hiteles képet nyújt a korszak magyar nép­ és környezetismeretéről. Egyenként veszi sorra a Rutheni, Poloni, Boemi, Carantlúni (Carinthini), Macedoni, Bulgari és a Sckuti termi­ nusokat, felsorolva fontosabb krónikabeli előfordulásaikat, továbbá az e nevekkel jelölt népek területi elhelyezkedését. Néprajzi szempontból igen tanulságos, hogy a 13. századi Magyarországon ruthenmek nevezték a Kárpátokon kívül lakó keleti szlávokal, azaz az egykorú magyar nyelvben orosznak mondott népcsoportot, továbbá az e területről érkezett telepeseket (pl. az Oroszvárnak is nevet adó jövevényeket), de egyszer sem nevezik ruténoknak a mai Kárpátalja területén élő szlávo­ kat. P. mester következelesen poloni néven említi az Északi­Kárpátokon kívül, Boemi néven a ké­ sőbbi cseh és morva területeken, coranthini néven pedig a későbbi szlovéneknek a Mura mentén élő csoportját. A macedónokat és a bolgárokat is nagyjából mai lakóhelyükön helyezi el. A ruténihoz hasonlóan igen figyelemre méltó a scUnti népnév elemzése, melynek során az derül ki, hogy Anony­ mus kizárólag a hazai, vagyis a Kárpát­medencén belül élő szlávokra alkalmazza. Ennek a névnek pedig az egykori magyar nyelvben a tót népnév felel meg, mely összefoglaló neve lehetett az itt élő különböző etnikumú szláv csoportoknak. A szerző megjegyzi, hogy e népnév ebben az értelemben bátran használható a tudományos nyelvben hiszen e korszakban semmiképpen sem vonatkoztatható csak a szlovákokra. eitH u 6JUOŐ című dolgozatában magyar ételek és Hollós Attila: Ifo pyccxux ncnGanuú Gemepcmix borok más szláv nyelvek közvetítésével, illetve közvetlenül a magyar nyelvből való átvételére mutat be néhány példát. A vizsgált 3 étel közül a szerző adatai szerint a 19. század végén vált ismertté a gulyás (első említése 1897: eynaui), melyet sok évtizedes késéssel, csupán Magyarországnak a szovjet blokkba való betagozódása után követett a paprikás (1953: nanpuxaiu), majd még később a