Falkosány

Falkosány (Fălcușa)
Közigazgatás
Ország	Románia
Történelmi régió	Erdély
Fejlesztési régió	Északnyugat-romániai fejlesztési régió
Megye	Szilágy
Község	Blenkemező
Rang	falu
Községközpont	Blenkemező
Irányítószám	457276
SIRUTA-kód	142391
Népesség
Népesség	63 fő (2021. dec. 1.)
Magyar lakosság	1
Földrajzi adatok
Tszf. magasság	227 m
Időzóna	EET, UTC+2
Elhelyezkedése
é. sz. 47° 16′ 46″, k. h. 23° 46′ 53″47.279404, 23.781446
Sablon • Wikidata • Segítség

Falkosány (románul: Falcușa) település Romániában, Szilágy megyében.

Fekvése

Déstől északnyugatra, Blenkemező délkeleti szomszédjában fekvő település.

Története

Falkosány nevét 1590-ben említették először Falkosan néven, mint Szamosújvár tartozékát. Mivel neve Szamosújvár tartozékai között 1553-ban még nem szerepelt, valószínűleg 1553 és 1590 között keletkezhetett.

Neve személynévi eredetű, valószínűleg első telepese után kapta, s alapítója vajdája Blenke László , és a Blenke család lehetett, aki 1590 körül Blenke-Polyán vagy Blenkemező határából hasította ki a falu területét.

A hagyomány szerint a Gyál nevű hegytetőn feküdt régen a falu, de vízszűke miatt a 17. század közepe táján jelenlegi helyére költözött.

A keletkezéséről fennmaradt hagyomány szerint a Blenkemezőn lakó Rácz család e helyen tartotta gulyáit és állatait, s az azokat őrző cselédség számára itt építtetett lakóházakat, s a telep házai megszaporodva később faluvá alakult.

1591-ben Báthory Zsigmond a Pólyán határában fekvő Falkusát Tövisi Rácz Péternek adományozta, az iránta a törökkel szemben kifejtett hűségéért és vitézségéért.

1602-ben néhai Rácz Péter fia Ádám végrendeletében utód nélküli halála esetére mostohaapjára Bálintitt Jánosra és anyjára Logofét Szafinára hagyta.

1603-ban a falu Mihály vajda és Basta dúlásai miatt teljesen elpusztult.

1682-ben I. Apafi Mihály Rácz Istvánt itteni birtokrészében megerősítette.

1786-ban özvegy Rácz Antalné, 1811-ben Rácz Antal birtoka volt.

1821-ben galgói Rácz család tagjainak és Ujfalvi Samunak birtoka volt.

1831-ben 117 görögkatolikus lakosa volt, 1857-ben 186 görögkeleti oláh lakosa volt.

1891-ben 293 lakosából 16 görögkatolikus, 277 görögkeleti volt.

A 20. század elején Szolnok-Doboka vármegye Nagyilondai járásához tartozott.

1910-ben 319 lakosa volt, ebből 6 német, 309 román, melyből 313 ortodox, 6 izraelita volt.

Népviselet, népszokások

Az 1750 évi hivatalos összeírás szerint az oláhok lakta hegyek közti falu határa egészen terméktelen volt, lakói baromfitenyésztésből éltek, melyeket a másfél mérföldre fekvő Dés és más szomszédos városok piacain adtak el.

Hegyes határában erdélyi fajta szarvasmarhát, rackajuhot és kevés mangalica disznót tartottak. Rossz talaja és a hideg éghajlata miatt csak a besztercei szilva termett meg.

Házaikat és gazdasági épületeiket közönséges erdei boronából építették, és szalmával fedték. Házi bútorzatuk egy-egy lóca volt.

Ruházatukat gyapjúból és kenderből házilag állították elő: mellrevaló, fehér condra, gyapjú harisnya, bocskor, báránybőr kucsma és szalmakalap volt öltözetük.

Források

• Kádár József: Szolnok-Dobokavármegye monographiája I–VII. Közrem. Tagányi Károly, Réthy László, Pokoly József. Deés [!Dés]: Szolnok-Dobokavármegye közönsége. 1900–1901.