❚❆◆❯▲▼➪◆❨❑Ö❚❊❚ ✴ ❈❖◆❋❊❘❊◆❈❊ ❇❖❖❑ Magyar–olasz kapcsolatok Németország árnyékában (1935–1943) Hamerli Petra, Pécsi Tudományegyetem – Università degli Studi di Roma „La Sapienza” A két világháború közötti időszakban Magyarország egyik legfontosabb külpolitikai partnerének Olaszországot tekinthetjük. A két állam kapcsolatai különösen virágzóak voltak az olasz–magyar barátsági szerződéstől (1927) az együttműködést Ausztriával bővítő római jegyzőkönyvek aláírásáig (1934) tartó időszakban. Ezt követően sem lazultak a kapcsolataik, azonban Adolf Hitler kancellári hatalomra jutása (1933) után egyre erőteljesebbekké váltak a közép-európai hegemóniát célzó német törekvések, amelyek eredményeképp Németország olyan mértékű befolyásra tett szert a térségben, hogy a környező államok politikája, egymáshoz való viszonyuk csak a német lépések tükrében vizsgálható. A magyar–olasz kapcsolatok esetében a német ráhatás az olasz gyarmatosítást célzó etióp háborút (1935–1936) követően öltött jelentős méreteket, ugyanis az Anglia és Franciaország által agressziónak minősített akció után Olaszországnak nem maradt más választása, mint a németekkel való viszony szorosabbra fűzése. Így 1936. október 25-én, egy titkos német–olasz egyezménnyel létrejött a Berlin–Róma tengely, aminek eredményeképp Németország politikai lépései a magyar–olasz kapcsolatok alakulására is egyre erőteljesebb hatással voltak. Elsősorban az Olasz Külügyminisztérium Levéltára és a Magyar Nemzeti Levéltár Országos Levéltára dokumentumain, valamint más diplomáciai levelezéseken alapuló kutatásom célja egy monográfia megírása, amelyben részletekbe menően, elsődleges források alapján fogom vizsgálni a jelen tanulmányomban első alkalommal felvázolt szempontok alapján a 1927 és 1943 közötti magyar–olasz kapcsolatokat. Kulcsszavak: magyar–olasz kapcsolatok, Berlin–Róma tengely, bécsi döntések, Független Horvát Állam, olasz külpolitika ■❉❑✷✵✶✼ ✷✷✼ ❚❆◆❯▲▼➪◆❨❑Ö❚❊❚ ✴ ❈❖◆❋❊❘❊◆❈❊ ❇❖❖❑ I. A magyar–olasz kapcsolatok kibontakozása A két világháború között Magyarország egyik legfontosabb politikai partnere Olaszország volt. A két állam kapcsolatainak virágkoraként az 1927 és 1934 közötti időszak tekinthető, amikor a politikai, kulturális és gazdasági kapcsolatok egyaránt elmélyültek. Az 1927. április 5-én aláírt olasz–magyar barátsági, békéltető eljárási és választott bírósági szerződés titkos záradékában a felek megegyeztek abban, hogy kölcsönös támogatást fognak nyújtani egymásnak az őket érdeklő politikai kérdésekben.1 A magyar–olasz diplomáciai kapcsolatok a továbbiakban ennek megfelelően alakultak. Magyarország fő külpolitikai célja a hatalmas területi- és nyersanyag-veszteségeket, valamint katonai korlátokat és nagymértékű jóvátételt kiszabó trianoni békeszerződés aláírását követően a revízió, azaz a békeszerződés felülvizsgálata, módosítása lett. Ebben a Horthy-korszak legjelentősebb magyar miniszterelnöke, Bethlen István (1921–1931) Olaszországra számított. Bethlen politikai koncepciója szerint ugyanis Magyarországot az a veszély fenyegette, hogy a szlávok – akiket a kisantant és a Szovjetunió tömörített – bekeríthetik az országot, amennyiben nem szerzi vissza a Kárpátok védvonalát. A magyar miniszterelnök Benito Mussolini olasz kormányfőnek (1922–1943) is kifejtette ezt a nézetét, nem titkolva, hogy az erre irányuló törekvésekhez a magyar kormány Olaszország segítségére számított, miután az olasz állam is a szlávok természetes ellenfelének volt tekinthető. A végső cél Bethlen szerint egy olasz– magyar–német blokk lett volna, amelyben – azon túl, hogy a miniszterelnök csak Olaszország és Németország együttes támogatása esetén vélte megvalósíthatónak a revíziót – a német és az olasz állam ellensúlyozta volna egymás hegemón törekvéseit Közép-Európában.2 Arra, hogy Bethlen miért vélte úgy, hogy a revíziós törekvésekben Olaszország segítségére számíthat leginkább, kettős a magyarázat. Egyfelől az olasz állam nem kapott meg minden, az 1915-ben aláírt londoni titkos szerződésben neki ígért területet, amellyel az antant rávette a háborúba való belépésre,3 másfelől pedig – különösen Benito Mussolini hatalomra jutása után – Olaszország befolyási övezet kialakítására törekedett a közép-európai és balkáni térségben, valamint a Földközi-tenger vidékén, amelyhez beltengerévé kellett tennie az Adriai-tengert, mint öblöt.4 Ehhez a Szerb–Horvát–Szlovén Királyság – 1929-től Jugoszlávia – gyengítésére volt szükség, amely Magyarország érdekeinek is kedvezett. A magyar revíziós törekvéseket ugyanis főként az utódállamok részvételével szerveződött kisantant akadályozta, amelynek felbomlasztását az egyik tagállam gyengülésével is elérhetőnek vélte a magyar kormány. Ennek tudatában Mussolini többek között Magyarország segítségére számított,5 amikor 1926ban elhatározta, hogy a korábbi éveknél erőteljesebb lépéseket fog tenni Jugoszlávia felbomlasztására, amit a Pietro Badoglio tábornok nevével fémjelzett tervnek megfelelően a délszláv állam körbekerítésével és belső ellentéteinek fokozásával, azaz a horvát és macedón szeparatista csoportok támogatásával kívánt elérni.6 Mind a magyar, mind az olasz kormány tisztában volt a másik fél külpolitikai céljaival. Az olasz törekvések ismeretében került sor Horthy Miklós kormányzó (1920–1944) 1926. augusztus 29-én, a mohácsi csata 400. évfordulóján elhangzott beszédére, amelyben Horthy a jugoszláv–magyar közeledés fontosságát hangsúlyozta. Tekintve, hogy Jugoszlávia és Magyarország éppen folyó tárgyalásait a belgrádi kormány titokban kívánta tartani a másik 1 Magyar Nemzeti Levéltár Országos Levéltára (a továbbiakban: MNL OL). Külpolitikai Osztály Reservált Iratai (K 64). 24. csomó. 23. tétel. 1927. 73 res. pol. 1927. Feljegyzés Barcza és Durini beszélgetéséről, 1927. február 19. 2 Ormos 1971. 140–143. 3 Documenti Diplomatici Italiani. (A továbbiakban: DDI.) Quinta serie, vol. 3. 470. irat. A londoni titkos szerződés szövege, 1915. április 26. 4 Carocci 1969. 13–14. és L.NAGY 1995. 83. 5 Hornyák 2004. 228. 6 Bucarelli 2006. 11. ■❉❑✷✵✶✼ ✷✷✽ ❚❆◆❯▲▼➪◆❨❑Ö❚❊❚ ✴ ❈❖◆❋❊❘❊◆❈❊ ❇❖❖❑ két kisantant-állam előtt, a beszéd a hangzatos, baráti szavak ellenére sem kedvezett a két állam közötti bizalmas viszony kialakulásának. Ennek következtében feltehető, hogy Horthy szavai valójában nem annyira a Jugoszláviához történő közeledést, mint inkább Olaszország figyelmének felkeltését célozták.7 Mussolini a terveknek megfelelően felfigyelt a beszédben elhangzottakra,8 és hamarosan az egykor a Magyar Királysághoz tartozó, majd 1924-ben, az olasz–jugoszláv római egyezménnyel Olaszországhoz csatolt Fiume kikötőjének szabad használatát ajánlotta fel Magyarországnak.9 Ezt követően indult meg a két állam között az a tárgyalás-sorozat, amely kulturális, gazdasági és politikai megbeszéléseket, levelezéseket egyaránt magában foglalt, s amelynek eredménye a már említett barátsági szerződés lett. Ily módon a magyar–olasz kapcsolatok fő pillérei a magyar revízió olasz támogatása, és a jugoszláv-ellenes olasz törekvésekhez történő magyar asszisztálás lett, amely főként az 1929ben, Ante Pavelić vezetésével alakult Usztasa Mozgalom közös támogatásában nyilvánult meg. Ezen túl – főleg gazdasági okokból – jelentékeny szerepet játszott a magyar–olasz viszonyban Ausztria is.10 Adolf Hitler 1933 januárjában bekövetkezett hatalomra jutását követően mind Olaszország, mind Magyarország politikai lépései egyre inkább függő viszonyba kerültek a német lépésektől, így az 1935 és 1943 közötti magyar–olasz kapcsolatok csak Németország árnyékában, a német külpolitikai lépések függvényében vizsgálhatók. A továbbiakban azt ismertetem, hogy Magyarország és Olaszország diplomáciai kapcsolatai milyen szempontokat vetnek fel 1935 (az etióp háború kirobbanása) és 1943 (az olasz királyi csapatok fegyverletétele) között, hangsúlyt helyezve a nemzetközi kontextusra és a Németországhoz való viszonyra is. II. A Berlin–Róma tengelyhez vezető út Hitler 1925-ben íródott, Mein Kampf című könyvében kifejtett politikai nézetei sejteni engedték, hogy az új vezető elődjeinél erőteljesebben fog törekedni arra, hogy kibújjon a versailles-i békében foglalt kötelezettségek alól, sőt Hitler hegemón törekvéseket is megfogalmazott. Ezek főként Közép-Kelet-Európára irányultak, valamint Németország is részt kért a gyarmatosításból.11 Ily módon a náci birodalom és Olaszország alapvető külpolitikai érdekei keresztezték egymást, így Mussolini nem fogadta kitörő örömmel Hitler 7 Lásd az alábbi két tanulmányt: Hornyák 2004./ Mohácsi beszéd; és Vizi 2013. Archivio Storico Diplomatico del Ministero degli Affari Esteri (a továbbiakban: ASMAE). Affari Politici (a továbbiakban: AA. PP). 1919–1930. Ungheria. Busta 1754. Rapporti politici. Telegramma in arrivo N. 5477. Diana Mussolininak, 1926. szeptember 2. 9 Hornyák 2004. 227. 10 Jelen tanulmányban nem célom az 1935 előtti, valóban intenzív magyar–olasz együttműködés bemutatása, amely doktori disszertációm témája, s amelyről már több résztanulmányt írtam. A téma szempontjából a legfontosabbak: Hungarian–Italian Economic Relations, 1927–1934. In: Öt Kontinens: Az Új-és Jelenkortörténeti Tanszék Tudományos Közleményei. 2013/1. 257–270.; Magyarország, Olaszország, a Vatikán és a horvát szeparatisták, 1927–1934. In: Tudoly-Vincze Gabriella (szerk.): XIV. Országos Grastyán Interdiszciplináris Konferencia előadásai. Pécs, PTE Grastyán Endre Szakkollégium 2015. 128–137.; Magyarország és Olaszország kapcsolódási pontjai 1927 és 1934 között. In: Schaub Anita, Szabó István (szerk.): III. Interdiszciplináris doktorandusz konferencia 2014 = 3rd Interdisciplinary Doctoral Conference 2014. Pécs: Pécsi Tudományegyetem Doktorandusz Önkormányzat, 2015. 373-386.; Magyarország szerepe a két világháború közötti, Közép-és Dél-Európa felé irányuló olasz külpolitikában. In: Csiszár Imre, Kőmíves Péter Miklós (szerk.): Tavaszi Szél 2014: Spring Wind 2014. III. kötet. Debrecen: Doktoranduszok Országos Szövetsége, 2014. 134–143.; Olasz propaganda a magyar revízió érdekében, 1927–1936. In: Tavaszi Szél – Spring Wind 2015. Eger, Esterházy Károly Főiskola 2015. 491–506.; Olaszország viszonya a magyar revízióhoz, különös tekintettel Kárpátalja visszacsatolására. Scientia Denique, 2014/1. 40–50.; Rapporti italo–ungheresi tra il 1927 e il 1934. Quaderni Geopolitica 6 – Ungheria: 1000 anni in Europa. 2016/6. 201–212.; The HungarianItalian Support of the Croatian Separatism between 1928 and 1934. West Bohemian Historical Review, 2015/ 1. 51–70. 11 Ormos – Majoros 2003. 347. 8 ■❉❑✷✵✶✼ ✷✷✾ ❚❆◆❯▲▼➪◆❨❑Ö❚❊❚ ✴ ❈❖◆❋❊❘❊◆❈❊ ❇❖❖❑ hatalomra jutását. Gömbös Gyula – bár ő sem tartotta a legkiválóbb politikusnak Hitlert – úgy vélte, hogy az új német vezetéstől talán lehet gyakorlati eredményeket várni a revízió tekintetében,12 ezért örömmel elfogadta a kancellár meghívását, és 1933. június 17-én Németországba látogatott. Bár a berlini találkozón főként a német–magyar gazdasági kapcsolatokról esett szó, és a megbeszélések nem hozták meg a Gömbös által várt eredményeket, Mussolini olyannyira nehezményezte a magyar miniszterelnök eme lépését, hogy Gömbös szükségét érezte annak, hogy Hory András római magyar követ (1927–1935) útján hosszas magyarázkodásba bocsátkozzon, amelynek során igyekezett hangsúlyozni, hogy a berlini látogatás nem befolyásolja a Magyarország és Olaszország által közösen meghatározott politikai irányvonalat.13 Fordulat Mussolini németpolitikájában az 1930-as évek közepén következett be. Ezekben az esztendőkben ugyanis az olasz miniszterelnök – ellentétben az 1920-as évekkel, amikor a közép-európai és a balkáni befolyás megalapozását célozta – egyre inkább afrikai gyarmatbirodalom kiépítésére, s ezzel együtt a Földközi-tenger feletti hegemónia megszerzésére helyezte a hangsúlyt, amiben vélhetően szerepe lehetett annak is, hogy a korábbi törekvései elé Németország térnyerése egyre áthághatatlanabb akadályokat gördített. Az afrikai hódítás jegyében Mussolini 1935. október 4-én lerohanta Etiópiát. Erre azt követően került sor, hogy január 5-én Mussolini és Franciaország miniszterelnöke, Pierre Laval benemavatkozási egyezményt írtak alá, továbbá megállapodtak bizonyos afrikai gyarmatok hovatartozásáról is. A Mussolini–Laval paktum értelmében Olaszország részvényhez jutott Etiópiában, továbbá megszerezhette az egyetlen abesszin vasútvonalat, amely alkalmas volt arra, hogy az Etiópia elleni hadjárathoz a felvonulást és az utánpótlást biztosíthassa. Ebből Mussolini arra következtetett, hogy Franciaország nem fog szót emelni az olasz akció ellen. Számításai nem váltak be, ugyanis Franciaország, Laval állítása szerint, csupán a gazdaságiérdekeiről mondott le,14 így – Angliával együtt – agresszornak minősítette az olasz államot, és szankciókat szabott ki, amelyek főként gazdasági korlátokat jelentettek.15 Az olasz–etióp háború ily módon azt eredményezte, hogy Olaszország mind a Franciaországgal, mind a Nagy-Britanniával való kapcsolatok szorosabbra fűzésének lehetőségét elvesztette, s Mussolini számára az egyetlen potenciális nagyhatalmi szövetséges Németország maradt. Mindazonáltal Abesszínia olasz elfoglalása sikerült,16 Gömbösnek pedig remek alkalmat jelentett a magyar–olasz barátság demonstrálására: „Azért nem fogadtuk el az Olaszország ellen tervezett szankciókat, mert ezt így kívánja tőlünk az az etikai alap, amelyre a magyar külpolitika fel van építve. Amikor ugyanis két félről van szó, egy Afrikában élő állam lakosságáról és a mi olasz barátainkról, az csak természetes, hogy a magyar hűség jegyében – amely mindig vezérlő csillaga volt és lesz a magyar politikának – nem szavazhattunk a mi barátunk: Olaszország ellen.”17 – fogalmazott a magyar miniszterelnök a parlamenti képviselők által üdvrivalgással kísért beszédében. Gömbös az Olaszországhoz való hűség ekképpen történő kinyilvánításán túl valódi örömet is érzett az etiópiai akció miatt, ugyanis úgy vélte, hogy ez a lépés véget vethet Olaszország angol–francia külpolitikai orientációjának, és megalapozhatja a Magyarország által már régóta óhajtott német–olasz megegyezést.18 12 Uo. MNL OL. K 64. 57. csomó. 1933 – 41. tétel. 284 res. pol. 1933. Gömbös Horynak, 1933. június 26. 14 Ormos 1969. 350. 15 Az etióp háború miatti szankciókról – elsősorban brit szempontból – lásd: RÉTI Balázs: A brit haditengerészet és a mediterráneum a korabeli magyar források tükrében (1935–1939). Doktori disszertáció. Pécs, PTE BTK IDI 2003. 16 Ormos 1969. 387–393. 17 Gömbös Gyula: Beszéd a NEP Nagytanácsának gyűlésén, 1935. október 11. Vonyó 2004. 689–690. 18 Juhász 1988. 159. 13 ■❉❑✷✵✶✼ ✷✸✵ ❚❆◆❯▲▼➪◆❨❑Ö❚❊❚ ✴ ❈❖◆❋❊❘❊◆❈❊ ❇❖❖❑ Az eset után Olaszország egyetlen potenciális nagyhatalmi szövetségese Németország maradt, így 1936. október 25-én a két állam titkos egyezményt írt alá a jövőbeni politikai együttműködésükről, amely Berlin–Róma tengely néven vált ismertté. Noha az elnevezést általában Mussolininak szokás tulajdonítani, amiért az 1936. november 1-jén, Milánóban elmondott szenátusi beszédén ezekkel a szavakkal harangozta be a megállapodás tényét, de valójában Gömbös – aki akkoriban a Fajvédő Párt vezetőjeként többnyire a Magyarság című revizionista napilap hasábjain tette közzé politikai nézeteit – már 1927-ben Berlin–Róma tengelyről beszélt, a magyar revíziós sikerek kulcsaként megjelölve azt: „Ami a külpolitikát illeti, úgy látom a helyzetet, hogy a fajvédők által régóta hangsúlyozott elv, hogy Európa külpolitikai egyensúlya Berlin és Róma tengelyében keresendő, most megvalósul. Magyarországra nézve elérkezett a döntő pillanat: vagy csatlakozunk a Berlin és Róma tengelye által meghatározott külpolitikai koncepcióhoz, vagy ellene foglalunk állást egy balkáni orientációval.”19 Gömböshöz hasonlóan elődje, Bethlen is úgy vélekedett, hogy Trianon revíziója tekintetében csak német–olasz–magyar együttműködéssel lehet sikereket elérni, és az 1936-os német–olasz megállapodással ez megvalósulni látszott. III. (Rész) sikerek a revízióra és a Jugoszlávia felbomlasztására irányuló törekvésekben A milánói beszédben Mussolini – miután meggyőződése volt, hogy a magyar revíziós törekvéseket Hitler is támogatni fogja – állást foglalt Trianon felülvizsgálatának szükségessége mellett, kifejtve, hogy Olaszország mostantól gyakorlati lépésekkel is ki fogja nyilvánítani a magyarok iránt érzett baráti érzelmeit.20 Ezt a kijelentést a kisantant-államok úgy értékelték, hogy Olaszország segítséget kíván nyújtani Magyarország felfegyverzéséhez, majd a kisantant elleni fegyveres támadáshoz.21 Ráadásul Alfred Rosenberg, a náci párt egyik fő ideológusa kijelentette, hogy Németország – amelynek Romániával nincs érdekütközése, Jugoszláviával pedig még baráti viszonyt is kész kialakítani – csak Csehszlovákia tekintetében, a Felvidék esetében hajlandó támogatni a magyar revíziós törekvéseket. November 24-én Horthy Miklós első alkalommal meglátogatta Rómában Mussolinit, azonban a német kijelentés miatt a két vezető megbeszélésén nem került szóba a revízió kérdése, csak a magyar–olasz viszony demonstrálására irányult a találkozó.22 1936. október 12-én meghalt Gömbös Gyula, s Magyarország új miniszterelnöke Darányi Kálmán lett. Darányi mérsékeltebb bel-és külpolitikai célokat fogalmazott meg, ellensúlyozandó a Gömbös kormányzásának végén előtérbe került, kizárólagos német orientációt. Ennek ellenére Darányi kinevezése nem eredményezett komoly változásokat a magyar külpolitikában, ugyanis a külügyminiszter, Kánya Kálmán továbbra is az eddigi irányvonalat követte.23 Mindazonáltal Kánya is hajlandónak mutatkozott annak elősegítésére, hogy Magyarország ismét fokozottabban támaszkodjon Olaszországra, és nem zárkózott el a kisantant-államokhoz való közeledéstől sem. Ennek eredményeképp a kisantant három tagja külön-külön felkereste Kánya, kijelentve, hogy megnemtámadási egyezmény aláírása fejében hajlandóak lennének elismerni Magyarország fegyverkezési egyenjogúságát.24 Csehszlovákia és Románia esetében Kánya visszautasította az ajánlatot, de – mivel a jugoszlávokkal 19 Magyarság, 1927. január 1. 3. „Politikusok nyilatkoznak az országgyűlés feladatairól és a külpolitika problémáiról.” 20 DDI. Ottava serie, vol. 5. 342. irat. Colonna Cianónak, 1936. november 3. 21 Uo. 357. irat. De Facendis (prágai olasz követ) Cianónak, 1936. november 5. 22 Réti 1998. 95–96. 23 Tóth 2016. 179. és KEREPESZKI 2014. 67. 24 Juhász 1988. 166–167. ■❉❑✷✵✶✼ ✷✸✶ ❚❆◆❯▲▼➪◆❨❑Ö❚❊❚ ✴ ❈❖◆❋❊❘❊◆❈❊ ❇❖❖❑ időközben az olaszok is megegyezésre törekedtek – Jugoszláviának kifejezte tárgyalási készségét. Az olasz–jugoszláv egyezményt azonban 1937. március 25-én aláírták, amit a kisantant másik két állama nyugtalansággal fogadott, mire a jugoszlávok inkább visszaléptek a magyarokkal való tárgyalástól.25 Így a kisantanttal való megegyezés végül is meghiúsult. Fordulat – két okból is – 1938-ban következett be. Egyfelől a márciusban végbement Anschlussal Németország és Ausztria egyesült, így Németország mind Olaszországnak, mind Magyarországnak közvetlen szomszédja lett, ami tovább erősítette a németektől való politikai függőséget, ugyanakkor Darányi még ebben az évben meghirdette az ország felfegyverzésére egymillió pengőt fordító győri programot. Másfelől 1938 szeptemberében sor került a müncheni egyezmény aláírására, amelynek értelmében a többi nagyhatalom beleegyezett abba, hogy Németország annektálja Csehszlovákia németlakta régióját, a Szudéta-vidéket. Ezzel a csehszlovák állam bomlásnak indult, így sor kerülhetett a Felvidék és Kárpátalja iránt támasztott magyar igények megvitatására is. A közvetlen csehszlovák–magyar tárgyalások nem vezettek eredményre,26 így döntőbíráskodásra került sor, amelynek során Galeazzo Ciano olasz, és Joachim von Ribbentrop német külügyminiszterek hozták meg a döntést, 1938. november 2-án. A döntés értelmében Kassa, Munkács és Ungvár visszakerülhetett Magyarországra, ám Pozsony és Nyitra Szlovákiáé maradt. Olaszország szerepe – azon túl, hogy Ciano javasolta az előbbi három város Magyarországnak ítélését – ebben főként az volt, hogy amikor a magyarok döntőbíráskodásért folyamodtak Németországhoz, akkor Ribbentrop – attól való félelmében, hogy Magyarország ki akarja terjeszteni a követeléseket Kárpátaljára és Romániára is – először ellenezte a döntőbíráskodást. A magyar kormány Olaszország közbenjárását kérte a németeknél, így Ciano ígéretet tett Ribbentropnak arra, hogy Kárpátaljára nem fog kiterjedni a bíráskodás. Ennek hatására Ribbentrop beleegyezett a döntőbíráskodásba, és megszületett a döntés, amely Dél-Szlovákia jelentős részét Magyarországnak ítélte.27 Magyarország azonban Kárpátaljára is igényt tartott, amit elviekben Olaszország támogatott is. Amikor azonban Villani Frigyes római magyar követ 1938. november 11-én előhozakodott Cianónál Kárpátalja visszacsatolásának tervével, az olasz külügyminiszter – miután Mussolini és Ciano felelősséget vállaltak Hermann Göring és Ribbentrop előtt arra, hogy a magyarok Kárpátalja (vagy korabeli elnevezéssel: Ruszinszkó) többi részét nem fogják követelni, ha megkapják a fenti, fontos stratégiai pontokat jelentő városokat – ellenezte az akciót. Kompromisszumos megoldásként azt tanácsolta Villaninak, hogy várjanak néhány hónapot ezzel, amíg Németország engedékenyebbnek mutatkozik a kérdést illetően.28 Ciano megítélése helyesnek bizonyult, ugyanis Hitler 1939 márciusára tűzte ki Csehszlovákia teljes felosztásának időpontját, s engedélyt adott arra, hogy amikor a németek bevonulnak Szlovákiába, akkor a magyar csapatok visszafoglalhatják Kárpátalját. Erre 1939. március 15én került sor. Az eseményről értesülve Villani így számolt be Csákynak: „Kárpátalja megszállásának tartama alatt állandó kontaktusban voltam az olasz külügyminisztériummal, hol a minisztertől az utolsó hivatalszolgáig mindenki szívből örült sikerünknek és csapatainknak kiváló teljesítményét nem győzték eléggé dicsérni. Ciano gróf ma azt mondotta nekem, hogy a Duce a mi /!/ gyarapodásunkkal nagyon meg van elégedve.”29 25 Juhász 1988. 168–169. Ádám 1968. 190–192. 27 DDI. Ottava serie, vol. 10. 343. irat (Ciano és Ribbentrop megbeszélése, 1938. október 28.) és 355. irat (Az I. bécsi döntés szövege, 1938. november 2.). 28 MNL OL. K 64. 83. csomó.33.a tétel. 1938. 1403. res. pol. Villani (budapesti olasz követ) Apornak (a külügyminiszter állandó helyettese) és Kuhlnak (követségi tanácsos), 1938. november 18. 29 MNL OL. K 63. 71. csomó. 7. tétel. 7/7. XXIV. 51 pol-1939. Villani Csákynak, 1939. március 20. 26 ■❉❑✷✵✶✼ ✷✸✷ ❚❆◆❯▲▼➪◆❨❑Ö❚❊❚ ✴ ❈❖◆❋❊❘❊◆❈❊ ❇❖❖❑ A második világháború kirobbanását követően Teleki Pál miniszterelnök felvetette az olasz kormány előtt Erdély visszafoglalását, azonban Mussolini türelemre intette magyar kollégáját annak ellenére is, hogy Teleki hathatós történeti, gazdasági és kulturális érveket sorakoztatott fel Erdély Magyarországhoz tartozása mellett. Mindenesetre a román–magyar tárgyalások megkezdődtek, és a helyzet hasonlóan alakult, mint 1938-ban: a felek nem jutottak konszenzusra, s ismét döntőbíróságért folyamodtak. Ciano és Ribbentrop 1940. augusztus 30án hozott döntésének eredményeképp Észak-Erdély visszakerülhetett Magyarországhoz, a határvonal az olasz javaslat nyomán alakult.30 Ennek fényében elmondható, hogy a magyar–olasz kapcsolatok egyik fő célja, a magyar revízió részben sikeresnek bizonyult, bár erős német befolyással sikerült csak elérni az eredményeket. Az apróbb gyakorlati részleteket azonban az olaszok tarthatták kézben. Már csak Délvidék esetében volt szükség revízióra, amire 1941. április 10-én került sor. A magyar részvételért cserébe Németország Magyarországnak ítélte a Délvidéket, s egyúttal megalakult a Független Horvát Állam (Nezavisna Država Hrvatska, NDH) is, ami Jugoszlávia átmeneti felbomlását eredményezte. Jugoszlávia kezdetben olyan államnak tűnt, amely a tengelyhatalmakhoz fog csatlakozni. Az 1937-es jugoszláv–olasz barátsági szerződést követően 1940. december 12-én a magyar– jugoszláv örökbarátsági szerződés került aláírásra, s 1941 márciusában a Dragiša Cvetkovićkormány csatlakozott a háromhatalmi egyezményhez. Ennek hatására a németbarát politikát ellenző Dušan Šimović vezetésével puccsot hajtottak végre, így Hitler Jugoszlávia lerohanása mellett döntött.31 „A jugoszláv államterület belpolitikai szétverése érdekében minden tekintetben elébe kell menni a horvát függetlenségi törekvéseknek, és a horvátokat mint a tengely barátait kell kezelnünk.”32 – indokolta döntését a német kancellár. Hitler felhatalmazására a Független Horvát Állam 1941. április 10-én megalakult, az usztasa Slavko Kvaternik kiáltotta ki azt. Az NDH valójában bábállam volt, amelynek területén német és olasz csapatok állomásoztak. A magyar kormány nem az Usztasával, hanem Vladimir Mačekkal vette fel újra a kapcsolatot, s őt tartotta az új állam legalkalmasabb vezetőjének Hitler és Mussolini is. Maček azonban inkább az angol orientációt részesítette előnyben, így nemet mondott. Ekkor esett a választás az 1927 és 1934 között hathatós magyar és olasz támogatást élvező Ante Pavelićre. Bár az NDH államformáját tekintve a monarchiák sorát gyarapította – uralkodója 1943-ig, az olasz fegyverletételig a Savoia-házból származó aostai herceg, Roberto (II. Tomislav), majd 1943–1945-ig fia, Amedeo d’Aosta (II. Zvonimir) volt –, az államot ténylegesen Pavelić, mint „Poglavnik” kormányozta, aki állam-és kormányfő, valamint külügyminiszter is volt egyidejűleg. A honvédelmi miniszteri posztot Slavo Kvaternik töltötte be. Az NDH náci mintát követett a belpolitikában, üldözésnek vetve alá az „idegeneket”, különösen a szerbeket és a zsidókat, valamint az úgynevezett „áruló horvátokat”. A leghirhedtebb koncentrációs tábort Jasenovacon működtették, terror alatt tartva az oda hurcolt lakosokat.33 Vélhetően a náci minta is hozzájárult ahhoz, hogy az usztasa bábállam inkább a németek sikerének volt tekinthető, noha a magyar–olasz kapcsolatokat illetően is „sikert” jelentett abból a szempontból, hogy létrehozásával megvalósult a két állam 1927-ben kötött barátságának másik legfontosabb célkitűzése, Jugoszlávia felbomlása. 30 ASMAE. AA. PP. 1931–1945. Ungheria. Busta 30. Fasc. Arbitrato di Vienna. Szám nélkül. At olasz javaslatok térképi ábrázolása. 31 Részletesen lásd: Szakály 2011. 18–22. 32 Sokcsevits 2011. 520. 33 Uo. 520–529. ■❉❑✷✵✶✼ ✷✸✸ ❚❆◆❯▲▼➪◆❨❑Ö❚❊❚ ✴ ❈❖◆❋❊❘❊◆❈❊ ❇❖❖❑ IV. Összegzés Tanulmányommal célom az volt, hogy nemrégiben megkezdett kutatásom szempontjait ismertessem, amely az 1927 és 1934 közötti magyar–olasz kapcsolatokkal foglalkozó doktori disszertációm kibővítésére irányul. Ennek során a két állam viszonyát az 1927-ben aláírt olasz–magyar szerződéstől a Benito Mussolini bukásáig, 1943-ig tartó időszakban vizsgálom. Az 1935–1943 közötti kapcsolatok annyiban különböznek a korábbi évektől, hogy az 1930-as évek közepétől egyre inkább megerősödő, és ennek megfelelően egyre nagyobb középeurópai befolyáshoz jutó Németország politikai lépései fokozott hatással voltak mind a magyar, mind az olasz politikára. Ennek eredményeképp ezeknek az éveknek magyar–olasz kapcsolatai nem vizsgálhatóak Németország lépéseinek ismerete nélkül. Magyarország és Olaszország kapcsolatai alapvetően a magyar revízió, illetve az olasz jugoszláv-ellenes törekvések megvalósítását célozták, amely csak akkor vezetett eredményre, amikor Németország is támogatta, avagy helyesebben inkább saját érdekeihez felhasználta a magyar és olasz célokat. Mind a revízió, mind Jugoszlávia felbomlasztása tekintetében csupán részsikerek könyvelhetőek el. Ez a részlegesség a revízió esetében a visszakapott területek mennyiségében, azaz a kortársak számára is láthatóan megnyilvánult, Jugoszlávia kapcsán pedig utóbb derült ki. A Független Horvát Állam megalakulása ugyan meghozta a délszláv államalakulat felbomlását, azonban ez az állapot a második világháborút követően megszűnt, és Jugoszlávia az 1990-es évekig egységes államként állt fenn. Ekkor azonban már az olasz külpolitika szempontjából ennek nem volt jelentősége. Magyarország ugyancsak a második világháború végéig élvezhette a revíziós részeredményeket, ugyanis az azt lezáró párizsi békeszerződés (1947) a trianoni határokat állította vissza, sőt, mint ismeretes, három faluval csorbították is Magyarország területét. Mindent egybevetve elmondható, hogy bár az 1927-es olasz–magyar barátsági szerződés aláírásakor meghatározott célok látszólag, részben megvalósultak, a sikerhez – amely, mint az utókor számára nyilvánvaló, csak átmeneti volt – szükségesnek bizonyult volt Németország támogatása is. Irodalomjegyzék Levéltár Archivio Storico Diplomatico del Ministero degli Affari Esteri (ASMAE). Affari Politici (AA. PP.) 1919–1930, és 1931–1945. Ungheria. Magyar Nemzeti Levéltár Országos Levéltára (MNL OL). Politikai Osztály Iratai (K 63) és Politikai Osztály Reservált Iratai (K 64). Forráskiadvány Mosca, Rodolfo (a cura di): I Documenti Diplomatici Italiani. Quinta serie, Volume 3. Libreria dello Stato, Roma, 1953. Mosca, Rodolfo (a cura di): I Documenti Diplomatici Italiani. Ottava serie, Volume 5, 10. Libreria dello Stato, Roma, 1953. Vonyó József (szerk.): Gömbös Gyula: Válogatott politikai beszédek és írások. Osiris, Budapest, 2004. ■❉❑✷✵✶✼ ✷✸✹ ❚❆◆❯▲▼➪◆❨❑Ö❚❊❚ ✴ ❈❖◆❋❊❘❊◆❈❊ ❇❖❖❑ Sajtó Magyarság Irodalom Ádám Magda: Magyarország és a Kisantant a harmincas években. Akadémiai Kiadó, Budapest, 1968. Bucarelli, Massimo: Mussolini e la Jugoslavia 1922–1939. Editore B. A. Graphis, Bari, 2006. Carocci, Giampiero: La politica estera dell’Italia fascista. Editore Laterza, Bari, 1969. Hornyák Árpád: A mohácsi beszéd. In: III. Magyar Politikai Földrajzi Konferencia. Az integrálódó Európa földrajza. PTE, Pécs, 2004. pp. 272–276. Hornyák Árpád: Magyar–jugoszláv diplomáciai kapcsolatok, 1918–1927. Forum, Újvidék, 2004. Juhász Gyula: Magyarország külpolitikája 1919–1945. Kossuth Kiadó, Budapest, 1988. Kerepeszki Róbert: A „tépelődő gentleman”. Darányi Kálmán (1886–1939). Kronosz – Magyar Történelmi Társulat, Pécs – Budapest, 2014. Ormos Mária: Bethlen koncepciója az olasz–magyar szövetségről (1927–1931). Történelmi Szemle, 1971. 1–2. sz. pp. 133–156. Ormos Mária: Franciaország és a keleti biztonság, 1931–1936. Akadémiai Kiadó, Budapest, 1969. Ormos Mária – Majoros István: Európa a nemzetközi küzdőtéren. Felemelkedés és hanyatlás, 1814–1945. OsirisKiadó, Budapest, 2003. Romsics Ignác: Bethlen István: politikai életrajz. Osiris Kiadó, Budapest, 1999. Sokcsevits Dénes: Horvátország a 7. századtól napjainkig. Mundus Novus Kiadó, Budapest, 2011. Szakály Sándor: A Délvidék visszafoglalása és a magyar katonai vezetés. Döntés a bevonulásról, 1941. História, 2011. 9–10. sz. pp. 18–22. Tóth Imre: Egy polgári arisztokrata. Kánya Kálmán (1869–1945). Kronosz – Magyar Történelmi Társulat, Pécs – Budapest, 2016. Vizi László Tamás: „Hiszem és remélem, hogy … hamarosan visszatérhet a régi barátság és megértés” Horthy Miklós mohácsi beszéde és a szerb orientáció alternatívája a magyar külpolitikában. In: Közép-Európai Közlemények, 2013. 4. sz. pp. 7–38. ■❉❑✷✵✶✼ ✷✸✺ ❚❆◆❯▲▼➪◆❨❑Ö❚❊❚ ✴ ❈❖◆❋❊❘❊◆❈❊ ❇❖❖❑ Hamerli Petra, doktorjelölt Pécsi Tudományegyetem, Bölcsészettudományi Kar, Modernkori Történeti Tanszék, Interdiszciplináris Doktori Iskola – Università degli Studi di Roma „La Sapienza”, Facoltà di Scienze Politiche, Dottorato in „Storia dell’Europa E-mail: hamerli.petra@gmail.com Témavezető: Dr. habil. Hornyák Árpád, PhD, Pécsi Tudományegyetem – Dott. Alessandro Vagnini, PhD, Università degli Studi di Roma „La Sapienza” Lektor: Dr. Rab Virág, PhD, Pécsi Tudományegyetem ■❉❑✷✵✶✼ ✷✸✻