Majdnem tévedhetetlen egyháztörténet (recenzió)

RECENZIÓ Homoki Gyula Majdnem tévedhetetlen egyháztörténet Nick Page: A kereszténység majdnem tévedhetetlen története, avagy kétezer év szentekkel, vétkezőkkel, idiótákkal és Istentől ihletett bajkeverőkkel, ford. Jakab-Benke Nándor, Kolozsvár, Koinónia, 2018, 540 p. – ISBN: 978-973-165-197-2, 64 RON/5100 Ft Mindenkor nagy bátorságnak és ambiciózus vállalkozásnak tűnhet bárki részéről megírni a keresztyénség kétezer éves történetét. Nem csupán az egyház idő- és térbeli kiterjedtségének nagysága, a történések mögött megbúvó megannyi dokumentálatlan vagy hézagosan napfényre kerülő szándékok szövevényes hálózata miatt, de már csak azért is, mert a vállalkozás két állandó veszéllyel találhatja magát szembe. Egyrészről félő, hogy az alapos kutatás és az egyes történeti eseményekről szóló tengernyi szakirodalom átrágása után – talán némi tiszavirág-életű szenzációt követően – a vaskos krónika csakhamar a teológiai könyvtárak egyik polcára kerülve a feledésbe vész, vagy legalábbis csekély számú érdeklődő életét és szemléletformálását gazdagítja majd. Másrészről pedig fennáll a veszélye annak, hogy az alapjában véve rendkívül jó egyháztörténész vénával rendelkező, ám az egyház felé laza szálakkal kötődő író megelégszik a keresztyénség kétezer éves bűnlajstromának alapos ismertetésével, ezzel együtt pedig elősegíti a szenzációra éhes tömegek további elidegenedését az intézményes egyházaktól. Míg egyik esetben az egyház valami régi rendszer poros maradványa lesz, amelynek története ma már nem nyűgöz le senkit, a másik úton haladva akaratlanul is a vádlottak padján találja majd magát, ahol felelnie kell a mai ember minden egyes vádjára. A színházi rendezőből keresztyén íróvá lett brit Nick Page műve véleményem szerint mindkét veszélynek és kísértésnek sikeren ellenáll. A keresztyénség majdnem tévedhetetlen története, avagy kétezer év szentekkel, vétkezőkkel, idiótákkal és Istentől ihletett bajkeverőkkel már címében is sejteti, hogy nem átlagos, legfőképpen pedig nem unalmas, monoton módon szeretné a keresztyénség történetét az olvasó elé tárni. A mémekkel és poénokkal gazdagon teletűzdelt elbeszélés a kezdetektől – vagyis Jézus passiójától – veszi fel az egyház történelmének fonalát, sikeresen vezet keresztül bennünket a szövevényes patrisztikus vitákon és zsinatokon, közérthetően és figyelmünket megragadva kalauzol át a középkor nyüzsgő történésein, míg a reformáció megannyi irányzatának kimerítő ismertetése után a modern kor keresztyénséget érintő fontosabb eseményeivel ismertet meg. Page stílusa valóban egyedi, és egy pillanatra sem engedi szabadon a figyelmünket: a már megszokott fordulatokat sajátosan mai nyelvezetbe csomagolja. Ennek köszönhetően tudhatjuk meg, hogy Pált a damaszkuszi úton valójában „egy spirituális traffipax” (21.) állította meg, vagy a szentföldi ereklye-kutató vállalkozása miatt „Helénához képest Indiana Jones egy amatőr” (120.), esetleg, hogy a júliustól szeptemberig regnáló V. Leó számára a „pápáskodás egy nyári meló volt” (228.). A megmosolyogtató megfogalmazásokon túl néhol azonban mármár sértő, a vulgaritás kategóriáját kimerítő kifejezésekkel is találkozhatunk, amelyek 2019 – 3 SÁROSPATAKI FÜZETEK 23. ÉVFOLYAM 159 Homoki Gyula már túlmennek a megértetés vagy a figyelem fenntartásának céljain. Mindenesetre – és itt a fordító leleményessége is értékelendő – Page történelemkönyve minden kétséget kizáróan közérthető, frissítő stílusban kívánja a 21. századi ember számára megragadni a sokszor labirintusszerű események lényegét, mellőzve a megértést nem közvetlenül segítő részletek bőséges felsorolását. Mindez azonban nem jelenti azt, hogy a népszerűség és közérthetőség kedvéért a tartalom háttérbe szorulna. Minden fejezetben tetten érhető, hogy a leírt sorok mögött megfelelő mennyiségű és minőségű kutatás van, amely gátat szab a túlzottan szubjektív bemutatásnak. Jóllehet, a könyv egyes részleteinél sokszor egyenlőtlenség fedezhető fel: mintha az objektív kutatási értékeléssel ellentétben a szubjektív „tetszés” fokán mérte volna le az adott korszak, esemény vagy személy jelentőségét. Ez főleg Kálvin kapcsán domborodik ki igazán, amikor is a genfi reformerről úgy szól, mint aki „alapvetően szeretethetetlen, hideg emberi lény” (később hozzáteszi: „egy robot” [386.]) volt, az Institutióról pedig mint amely „rendszeres, logikus, hermetikusan zárt” teológiai mű, amely „éppen ettől a tökéletességétől lesz kissé vérfagyasztó” (385.). Természetesen ez is lehet egy olvasat, azonban inkább az a benyomásom, hogy vagy túlzottan egyoldalú szakirodalomból tájékozódott szerzőnk, vagy a saját ízlése mércéjén akadt fent Kálvin. Ebben az esetben (és nem ez az egyetlen!) kissé óvatosabb megfogalmazásokat és jelzőket illett volna használni, amelyek kisebb mértékben befolyásolhatják azon olvasók ítéletalkotását, akik talán először találkoznak a bemutatott teológusokkal. Page saját vallomása szerint, három fő dolog inspirálta e könyv megírásában: először is, fel akarta kutatni, miért úgy vannak a dolgok az egyházban ma, ahogy, majd ki akarta deríteni, „ki a hibás azért, hogy a dolgok úgy vannak, ahogy”, végül pedig ünnepelni azokat a hősöket, „akik megmutatják, hogy a dolgoknak nem feltétlenül kellene úgy lenniük, ahogy vannak” (8–9.). E három célnak tökéletesen eleget tett a szerző: kellő alapossággal vázolja fel az egyház történetének alapvonalait a kezdetektől napjainkig; kíméletlenül és leplezetlenül mutatja be az egyház történelmének sötét, szégyellnivaló foltjait, azokat a személyeket, akikre „hősként tekintünk, de igazából kicsit sem voltak hősiesek” (9.); mindeközben pedig elénk tárja azokat az alakokat, akik sokszor a perifériáról ugyan, de hűségesen megőrizték, szóval és tettel igyekeztek mindinkább hirdetni a Jézus szándéka szerinti evangéliumot. Nick Page könyve nem akar többet elmondani, mint amit mindnyájan saját bőrünkön is tapasztalhatunk: az egyház története mind a mai napig szentek, vétkesek, urambocsá’ idióták és Istentől ihletett bajkeverők története. Aki nem szigorú egyháztörténészként, hanem érdeklődő laikusként szeretne többet tudni erről a történetről, annak A keresztyénség majdnem tévedhetetlen története egész biztosan jó kiindulópontot jelent majd. 160 SÁROSPATAKI FÜZETEK 23. ÉVFOLYAM 2019 – 3