Kurrens „szócskák”, friss idiómák Két Cambridge Dictionary: Phrasal Verbs és Idioms szótárak Az angol phrasal verb kifejezés sehogy nem mondható magyarul, ráadásul értelmezése is több – minimum kettő – akad. Azt, hogy idiom, bizton nevezhetjük magyarul is idiómának, s noha nem is két, de huszonkét dolgot is szokás érteni alatta, mégis minden olvasónk tudja, mire gondoljon a hallatán. A CUP viszont végre egy igazán biztos pont. Éppen így hangzik magyarul is: Cambridge University Press. (Igaz, a név egyetemi nyomdát, nem pedig kiadót sugall). Noha elsősorban nem szótárak kiadásáról ismert, az alábbiakban éppen azt vesszük szemügyre, milyen sikerrel birkózik meg a kiadó szerkesztőgárdája a legfrissebb angol phrasal igék (1997) és idiómák (1998) szótárba szedésével. Igyekezni fogunk kerülni a technikai részleteket – bár ez két helyen nem lesz lehetséges. Kezdjük akkor a phrasal szótárral. Minthogy mégiscsak el kell árulnom, miből kínál egy ilyen „phrasal” szótár néhány ezret – esetünkben 4500-nál többet –, ezt a fajta igét „szócskás”-nak fogom nevezni: az átnéz vmit, a néz vkire, a felnéz vkire illetve az elnéz vmit vkinek angol rokonai tehát ilyen „szócskás igék”. Kérem az Olvasót, olvassa el hangosan a fenti négy igét. Ha nem zavarta az, hogy azonosságukon túlmenően ezek valamennyien különböznek is, akkor nyilván nem bánná, ha szótára sem tenne köztük különbséget. Megkockáztathatjuk, hogy ideális angolnyelv-tanulónk ugyanígy nem reklamálna, ha speciális phrasal verb-szótárában e négy eltérő típust vegyesen kapná. Neki ugyanis nem szükséges tudni sem azt, hogy a phrasal verb vagy az idióma fogalom tudós meghatározása sajna bonyolultabb a kelleténél, sem azt, hogy ezeknek milyen „tudományos” elemzései és csoportosításai lehetségesek, hogy az osztályozás milyen nehéz feladat, s az idő haladtával annak miféle alternatív megközelítései bukkannak föl. Minthogy kétséges az is, vajon szoktae ideális nyelvtanulónk szótárak bevezetőit olvasgatni, hogy ilyesfajta információhoz jusson, csak hangosan üdvözölhetjük a CUP szerkesztőinek e döntését. Noha a válogatás és a tálalás nyilvánvaló érzékenységről tesz bizonyságot az efféle nüánszok iránt, az olvasó elé tárt anyagban a szerzők nem tesznek különbséget „szócska”-típusok között: nem beszélnek külön phrasal, külön prepositional, vegyes phrasal– prepositional igékről; a Bevezetőben nem említik a tárgyasságot, mint a csoportosítás egyik lehetőségét; nem kell mentegetőzniük az átmeneti/besorolhatatlan esetek miatt; és ne adj’ Isten egyértelmű címke híján nem kell kihagyniuk – vagy bonyolultan lábjegyzetelniük – az efféle példákat. A Bevezető – az efféle részleteknek természetes helye – szót sem ejt osztályozásról, és ismételjük meg: ezzel szívből egyetérthetünk. Más kérdés, hogy ilyen módon egyrészt a szótár önmaga tárgyát definiálatlanul hagyja (itt az elmélet szenved némiképpen csorbát), másrészt (ez sokkal praktikusabb meggondolás) magukra maradnak azok a potenciális szótárhasználók, akik csupán a cím alapján ítélve valamely másik kiadó hasonló szótára mellett döntenek, olyan mellett, amelyik már címében is egyértelművé teszi, hogy phrasal, prepositional, és phrasal–prepositional igéket egyaránt tartalmaz. Bárhogy áll is a cím kérdése, a szótárak külseje igen gusztusos, a sorozat többi tagjával azonos forma – eltérő színnel – nagyon vonzó. Közös a két szótárban az a tény, hogy a hatalmas Cambridge International Corpusra mint adatbázisra alapulnak, ami a példaanyag autentikus voltát és frissességét egyaránt szavatolja. A két szótár visszafogottsága itt ismét feltűnő. Nem magyarázzák el, miben áll egy ilyen korpusz; erre nekünk sem lesz módunk, be kell érnünk ennyivel: egy óriási adatbázis. Még kevésbé magyarázzák meg, mitől international. (A válasz: attól, hogy ez az adatbázis amerikai és ausztrált angol is tartalmaz). És dicséretes szerénységgel annak méretét sem kürtölik szét – erről csak annyit mondhatunk, hogy egyfolytában növekedik, s már az 1995-ös adat elérte a 100 milliós nagyságrendet. A rövid és velős Bevezetőt mindkét szótárban részletes, de valóban csak a szükséges információt tartalmazó How to use this dictionary – ‘Hogyan használjuk...?’ – rész követi. A két szótárban azonosan épül föl a tartalomjegyzék: a Bevezető és a How to... után következik a törzsszöveg, a Theme Panels (ezekről lásd alább), majd a gyakorlatok megoldásokkal. Rejtélyes viszont, hogy az idiómaszótár tartalomjegyzéke miért nem tud a 110 oldalas Indexről, s hogy mindkét szótár tartalomjegyzékében az oldalkép miért nem segít hozzá, hogy lássuk: a Theme Panels tizenöt témája a Theme Panels címen belül keresendő. A rendelkezésünkre álló hely úgysem engedi meg, hogy néhány szócikkeket egyenként megvizsgáljunk, ám erre szerencsére szinte nincs is szükség: azok olvasóbarát voltához nem férhet kétség. A szócikkek elrendezése mindkét szótárban szellős, jól olvasható; a meghatározások nyelve (amelyben a legegyszerűbb/leggyakoribb kétezer angol szó kap helyet) jól követhető, s ha valamiben netán kétséget hagynának, ott segítségünkre jön a példamondat. A legfontosabbnak ítélt – a korpusz/adatbázisban tetten érhető legnagyobb gyakorisággal előforduló – elemek szürke alátét-színnel vannak kiemelve, körülbelül 4–5 oldalanként egy–kettő. A definíciók akkor és csak akkor mondatformájúak, ha ez indokolt. Ezt ezúttal szemléltetnünk is érdemes, hiszen ha van olyan terület, ahol az átlag nyelvtanuló–szótárhasználó nem könnyen veszi észre a szótárak közötti eltéréseket, akkor az ún. „definíciós stílus”, vagyis a meghatározások – egyazon szótáron belül elvileg szigorúan egységesre kialakított – formája. Mondat-alakú definíciók az ismert egynyelvű angol szótárak közül eddig csak a Collins–Cobuild sorozatban voltak használatosak; nézzük, miképp segítik az olvasót az „szócskák” és az idiómák megértésében. A pull yourself together ‘összeszedi magát’ szócikkben a „normál” meghatározás így kezdődik: to become calm after... [‘ismét nyugodttá válik azt követően, hogy...’]; a mondat-stílusú definíció a pull up szócikkben ezzel szemben így hangzik: if a car pulls up, ... [‘ha egy autó megáll/leáll, ...’]. A mondat-alakú meghatározás a kapcsolódás – itt konkrétan az alany – könnyed megadását segíti elő: ez így sokkal barátságosabb, mint az a megoldás, amely a következőképpen járna el: pull up = to stop [of a car], azaz ‘pull up = megáll [autóról]’. Említésre érdemesek az idiómaszótárban  jelölte kommentárok, amelyek legtöbbje nem pusztán valamely – a definiáló szókészletben érthető módon nem szereplő – szó jelentésével, hanem egy-egy kifejezés történetével ismertet meg. Világos ugyanis, hogy ezek nemcsak a jelentés megértéséhez, az adott idióma megjegyzéséhez segítenek hozzá, hanem a legközelebbi idióma tanulásához is mintegy előkészítik a tanulói gondolkozás talaját, hisz a kultúrának és a nyelvhasználatnak ezen az érdekes határmezsgyéjén nyújtanak információkat. Az ismét telhetetlen maximalista bennem persze több hasonlót várna, de világos, hogy az már egy másik – alkalmasint háromszor ekkora – kötet lenne... A CUP – amelytől már az is merész vállalkozás volt, hogy néhány éve az OUP, a Longman, valamint a HarperCollins kiadó három kitűnően bejáratott hasonló szótára mellé konkurens tanulói egynyelvű/értelmező szótárat jelentetett meg, amelyben 2 számos eladdig kipróbálatlan technikával kísérletezett – ezúttal is bevezet néhány kisebb újdonságot. Kétségkívül üdvözlendő újítása mindkét kötetnek a már említett (15–15 darab) Theme Panel. Rövidke szövegek ezek a szóban forgó témáról – informális/beszélt nyelvi (kvázi-)monológok. Természetesen – és erre nem a bírálatának a szándékával, de figyelmeztetni kell az Olvasót – az így egymás mellé helyezett két Theme Panelből nem szabad azt leszűrnünk, hogy bármely nyelvben azonos mennyiségű „szócskás” ige illetve idióma lenne található. Megkockáztathatjuk, hogy tényleges arányuk legalább 10:1 a „szócskás” igék javára. Erről egyébként az Olvasó is képet alkothat, ha belegondol, hogy egy átlagos passzusban – anyanyelvi szövegének adott hosszúságú szeletében – melyikből van több: igekötős igéből vagy idiómából. A gyakorlatok szükségességéről némi ál-naivitással lehetne ugyan vitatkozni, ám ártalmasnak biztosan nem ártalmasak. Elkelne viszont hozzájuk némi útmutatás arra vonatkozóan, hogy miként kell használnunk őket. Ez burkoltan meg is érkezik, annak a – hátsó borítón is kiemelt – értesítésnek a formájában, amely azt tudatja, hogy a gyakorlatok fénymásolhatók. A (drága és legálisan ugyebár nem reprodukálható) szakkönyvek mégiscsak fénymásolható részeinek a funkciója közismerten a reklámozás – ebben itt a kiadó láthatóan ismét példás tapintattal jár el. Az alábbiakban felsoroljuk a két Theme Panel témaköreit, a két lista összevetése ugyanis érdekes lehet. Dictionary of Phrasal Verbs: 1 egyetértés/ellenkezés 2 számítógépek 3 bűnözés 4 érzelmek 5 étel–ital 6 információadás és -kérés 7 betegség 8 pénz 9 olvasás/írás/tanulás 10 társas kapcsolatok 11 beszéd/beszélgetés 12 gondolkodás 13 utazás 14 időjárás 15 munka Dictionary of Idioms: 1 harag 2 üzleti élet 3 becstelenség 4 boldog(talan)ság 5 egészség 6 segítségnyújtás és -kérés 7 intelligencia/ostobaság 8 érdeklődés/unalom 9 tetszés/nemtetszés 10 pénz 11 hatalom/tekintély 12 emlékezés/felejtés 13 beszéd/beszélgetés 14 siker/kudarc 15 megértés. Ugye megjósolható volt, hogy a pénz mindkettőben szerepelni fog? Az viszont érdekes, hogy ezenkívül csak a beszéd/beszélgetés, illetve a – valójában szinte azonos tematikájú – betegség–egészég a közös tétel. Ha viszont már ennyit elidőztünk a listáknál, elgondolkozhatunk azon is, hogy miért éppen ezek? Míg ugyanis az érthető, hogy életünk bizonyos aspektusaira a nyelv több színes kifejezést tartogat a többinél, abban kételkednünk kell, hogy igekötős igéből is több akadna – teszem fel – a nemiség, az evés–ivás, a tetszés/nemtetszés vagy az ész/butaság kifejezésére, mint a kevésbé látványos dolgokéra. A Theme Panel mint ötlet – amely tizenöt témában afféle mini-tezauruszhoz, fogalomköri zseb-szótárhoz juttatja a szótárhasználót – egyetlen ponton problematikus. A „téma-panel”-monológok ugyanis hiába igyekeznek teljes képet adni az illető területről, ha a téma legfontosabb szavainak némelyikét (legtöbbjét?) óhatatlanul ki kell hagyniuk, hisz azok se nem „szócskás” igék, se nem idiómák. (Hogy nem is igék, azt ne is említsük.) A beszéd/beszélgetés témát tárgyaló két Panelben például éppen a fogalomkör nyilvánvalóan leggyakoribb két igéje, a say ‘mond’ és a speak ‘beszél’ nem szerepel. Ráadásul – amint azt minden angoltanuló megmondhatja – mindketten „nehéz” igék. Annál meglepőbb tehát, hogy a say és a speak nemcsak a „téma- 3 panelekben” nem találhatók, de a Phrasal Verbs szótárban egyikük sem szerepel. (Igaz, az Idioms kötetben egy illetve két idiomatikus kifejezéssel mindkettő jelen van). Végezetül egy kitérő a be ige szótárakbéli hányattatásairól. Ha én mint nyelvtanuló a Happy days are back ‘A boldog napok visszatértek / ismét itt vannak’ mondatot – nyilván a back szó miatt – nem értem, s ezért szótárhoz fordulok, akkor azt a back alatt ütöm fel, miként a Happy days are infrequent ‘A boldog napok ritkák’ nem értése esetén az infrequent szót keresem ki (nem pedig az are üres/nyelvtani állítmányt). Mármost mindennek ellenére a back-es mondatban az átlag angoltanár be back állítmányról, esetleg egyenesen be back igéről beszélne, miközben az infrequent-es mondatban nem jutna eszünkbe be infrequent igéről beszélni (még ha állítmánynak az are infrequent-et gondoljuk is). Gimnazista koromban valóban olyan igék létezéséről értesültem magam is, mint a be about sg ‘szól vmiről’, a be off ‘elmarad’ a be over ‘véget ér és a be up ‘fent van, s ezek szépen belesimultak a más fajta be to ‘kell vmit tennie, be about to ‘készül vmit tenni, be able to ‘képes vmit tenni és társaik közé. Márpedig ha ezek így, a be-vel együtt alkotják az igét, akkor természetes, hogy (akár normál/általános, akár speciális „phrasal verb”-szótárainkban) a be alatt keresendők. Lám, akkori angol–magyar nagyszótáram valóban ismerte is a be about, be off, be over, be up igéket, amelyeket kényelmes dolognak is tűnt így együtt, a be szócikke(i) után összegyűjtve megtalálni. Célszerű volt tudni persze, hogy éppen itt, nem pedig az about, off, over, up alatt kell felütni a szótárat – kissé tehát úgy, mint ha a Happy days are infrequent utolsó szavát a be infrequent alatt keresnénk. Ma már nem örülnék, ha bármely szótár ezeket a be alá sorolná be. Igaz, ma már az Országh-féle szótárakon kívül – a legújabb (frissített, ám lexikográfiai szempontból tökéletesen átdolgozatlan) kiadást is ideértve – szerencsére nem is tesz ilyet egy sem. Cambridge-i „szócskás ige”-szótárunk is a kor – és a logika – kívánalmai szerint jár el, amikor a back-et a back-hez sorolja be. Nem is ez tehát vele a baj, hanem az, hogy erről a problémáról – amelybe most az Olvasó is bepillantott – a szótár nem látszik tudni: a más szótárakat ismerő, illetve a gyakorló nyelvtanárok használatát követő szótártulajdonos kedvéért tájékoztathatna arról, hogy a be-re épülő „phrasal” igéket a másik szó – a „szócska” – alatt keresse. Ha az eddigiekben az Olvasó hiányolta volna a két szótár szerzőjének a nevét, annak az az oka, hogy – miközben a copyright-sor is csak a kiadó nevét tünteti föl – főszerkesztő-féleség egyáltalán nincs megnevezve a (húsz fölötti létszámú) „stáblistában”. Nos, ha a fentiekben el is hangzott néhány tanárosan szigorú megjegyzés, azért ezek bizonyosan nem szégyellnivaló szótárak! Cambridge International Dictionary of Phrasal Verbs CUP, 1997, 381 oldal Cambridge International Dictionary of Idioms, CUP, 1998, 587 oldal 4