History of Hungarian Minorities in Romania

This paper is dealing with a special case from the afterwards of World War II, from Cluj. Followed by a short introduction, I published several documents, found in the National Archives of Cluj, which are referring on the "spy" case of Sándor Unghváry. I want to develop this subject in the future nearby, so your suggestions are welcome. However, for reading and udnerstandign the text, you have to understand Hungarian.
Az alábbi , bevezető tanulmánnyal ellátott dokumentumok a Román Országos Levéltár kolozsvári fiókjából származnak, és az Unghváry Sándor-féle kémkedési per előnyomozása adatainak egy részét tartalmazza. A témát szeretném továbbfejleszteni a közeljövőben, egy szintézis jellegű tanulmánnyá,  egyszóval bármilyen hozzájárulás - konstruktív kritikai komment, tartalmi vagy módszertani javaslat, releváns források megnevezése - szívesen van látva. Előre is köszönöm.

A romániai magyar elit hogyan integrálódott a romániai politikai rendszerbe? A magyarok pozíciói a romániai társadalmi rétegződésbe és ezeket hogyan próbálta megváltoztatni Nagy-Románia etnopolitikája? Hogyan lett az elszakadt magyarokból, kisebbségi társadalom?

1990. július 21-én "Átmenet adiktatúrából a demokráciába" mottóval nyitotta meg kapuit
az első Bálványosi Nyári Szabadegyetem. A találkozóötlete még 1989 decemberében Kézdivásárhelyen született, ahola Fiatal Demokraták Szövetségét (FIDESZ) képviselő Németh Zsolt és orvos barátja, Szabó Miklós,valamint a velük utazó BBC-tudósító és nem mellesleg az Angol LiberálisDemokrata Pártot képviselő David Campanale és helyi fiatalok éjszakába nyúlóan beszélgettek arról, mit is kellene és lehetnecsinálni a forradalom utáni helyzetben.

In our study, we examined a significant change of administration and power: what was the impact of the Second Vienna Award of 30 August 1940 on the Faculty of Theology of the Transylvanian Reformed Church in Cluj/Kolozsvár? This historical turn of events was not only a cause for joy, but also a major change and challenge for theological education. We were able to gain insight into the challenges the faculty and its leadership faced in the new situation and the solutions they sought to address them. After the second Vienna Award, the integration of the faculty into the ecclesiastical higher education of the Hungarian state was one of the primary tasks. The academic situation of the students also had to be sorted out, and the Faculty had to face a significant reduction in its staff and the financial crisis. These influences changed the internal and external life of the faculty; consequently, we see that social, administrative and political changes had a particular impact on the functioning of the institute and on the training of ministers. The writings of the theological teachers in ecclesiastical publications have provided a basis for understanding the processes of power change in Transylvania in their ecclesiastical context. They helped to develop a correct vision and to identify the perceived and expected consequences of the decision. Our study also shows that during this period, ecclesiastical and public activities were deeply intertwined.

A trianoni békeszerződés következtében az utódállamokba került magyarság politikai képviseletének megszervezése jelentős feladat volt mind a budapesti kormányzatok, mind a helyi magyar kisebbség számára. A Romániában, Jugoszláviában, Csehszlová-kiában kiépülő új hatalmi struktúrák eltérő mozgásteret adtak a kisebbségek politikai képviseletére. Mivel azonban mindhárom ország erősen centralizált kormányzással bírt, kézenfekvőnek tűnt kisebbségi blokkok létrehozása, hogy minél több parlamenti man-dátumot tudjanak megszerezni. A magyar kisebbségek számára a leginkább járhatónak tűnő út a helyi német kisebbségekkel történő szövetkezés lehetett volna. Ám ahogy már a megfogalmazásból is kitűnik, ez sokkal inkább elvi lehetőség volt, és nem igazán vált gyakorlattá. Románia Magyarországtól elcsatolt részein a magyar–német együttélés már sok év-százados múltra tekintett vissza, de a 19. századtól kialakuló modern nacionalizmus-nak, az 1848/49-es sebtől pedig annak védekező jellegének, majd az egységes Németor-szág létrejöttének köszönhetően ez a kapcsolat korántsem volt feszültségmentes. Ezen előzmények után csak a reálpolitikai folyamatok tisztánlátását nélkülöző emberek cso-dálkozhattak az 1919. január 8-i medgyesi gyűlés eredményén, ahol a szászok kinyilvá-nították csatlakozásukat Romániához. 1 Bár a magyar közvélemény hajlamos volt azt hangoztatni, hogy csak egyes szász vezetők – mindenekelőtt Rudolf Brandsch – árulása vezetett a kialakult helyzethez, mert az erdélyi németek magyar érzelműek. Részben ez valóban így volt, döntően azonban mégsem. Az együttműködést nehezítette még az a körülmény is, hogy a weimari külpolitika a térség német közösségeit arra ösztönözte, * A tanulmány az OTKA PD 112304 számú projekt keretében készült. A szerző az MTA TK Kisebbség-kutató Intézet tudományos munkatársa. 1 Hangsúlyoznunk kell, hogy ekkor csak a szászok nyilvánították ki csatlakozásukat Romániához, 1919 őszére azonban a romániai németek egy közösségként jelentek meg. 1919 szeptemberében a romániai németek közös összejövetelt tartottak Temesvárott, kötelező pártprogramot fogadtak el, amelyben elis-merték a gyulafehérvári határozatokat. Az 1919. november 6-án megtartott 4. sz. segesvári szász gyűlésen a medgyesi nyilatkozatot megerősítették és a temesvári pártprogram szellemében a " nagyromániai néme-tek " számára követelték kisebbségi jogaikat. Lásd: Szász, 1927, 279. A segesvári gyűlés határozatát lásd: Quellen, 1976, 268–271. Hiba lenne azonban mindebből arra következtetni, hogy a romániai németek egységes, valós politikai, kulturális közösséget alkottak volna. Történeti gyökereik különbözőségeiből adódó törésvonalak voltak az erdélyi szászok, a bánáti és a szatmári svábok között. A századfordulóra erősen asszimilálódó szatmári svábok többsége gyanakodva fi gyelte az odaküldött szász vezetők erősen germán nacionalista törekvéseit.

Tanulmányunkban Románia és az Apostoli Szentszék 1927. május 10-én kötött konkordátumát vizsgáljuk. Mivel a két nemzeti történetírás általában nem használja egymás eredményeit, és nem érinti azt a fontos kérdést, hogy a magyar külpolitika hogyan befolyásolta a konkordátum megkötését, annak szövegezését, milyen reakciói voltak a különböző tervezetekre; tanulmányunkban erre
helyezzük a hangsúlyt.

A trianoni békeszerződés következtében az utódállamokba került magyarság politikai képviseletének megszervezése jelentős feladat volt mind a budapesti kormányzatok, mind a helyi magyar kisebbség számára. A Romániában, Jugoszláviában, Csehszlová-kiában kiépülő új hatalmi struktúrák eltérő mozgásteret adtak a kisebbségek politikai képviseletére. Mivel azonban mindhárom ország erősen centralizált kormányzással bírt, kézenfekvőnek tűnt kisebbségi blokkok létrehozása, hogy minél több parlamenti man-dátumot tudjanak megszerezni. A magyar kisebbségek számára a leginkább járhatónak tűnő út a helyi német kisebbségekkel történő szövetkezés lehetett volna. Ám ahogy már a megfogalmazásból is kitűnik, ez sokkal inkább elvi lehetőség volt, és nem igazán vált gyakorlattá. Románia Magyarországtól elcsatolt részein a magyar–német együttélés már sok év-százados múltra tekintett vissza, de a 19. századtól kialakuló modern nacionalizmus-nak, az 1848/49-es sebtől pedig annak védekező jellegének, majd az egységes Németor-szág létrejöttének köszönhetően ez a kapcsolat korántsem volt feszültségmentes. Ezen előzmények után csak a reálpolitikai folyamatok tisztánlátását nélkülöző emberek cso-dálkozhattak az 1919. január 8-i medgyesi gyűlés eredményén, ahol a szászok kinyilvá-nították csatlakozásukat Romániához. 1 Bár a magyar közvélemény hajlamos volt azt hangoztatni, hogy csak egyes szász vezetők – mindenekelőtt Rudolf Brandsch – árulása vezetett a kialakult helyzethez, mert az erdélyi németek magyar érzelműek. Részben ez valóban így volt, döntően azonban mégsem. Az együttműködést nehezítette még az a körülmény is, hogy a weimari külpolitika a térség német közösségeit arra ösztönözte, * A tanulmány az OTKA PD 112304 számú projekt keretében készült. A szerző az MTA TK Kisebbség-kutató Intézet tudományos munkatársa. 1 Hangsúlyoznunk kell, hogy ekkor csak a szászok nyilvánították ki csatlakozásukat Romániához, 1919 őszére azonban a romániai németek egy közösségként jelentek meg. 1919 szeptemberében a romániai németek közös összejövetelt tartottak Temesvárott, kötelező pártprogramot fogadtak el, amelyben elis-merték a gyulafehérvári határozatokat. Az 1919. november 6-án megtartott 4. sz. segesvári szász gyűlésen a medgyesi nyilatkozatot megerősítették és a temesvári pártprogram szellemében a " nagyromániai néme-tek " számára követelték kisebbségi jogaikat. Lásd: Szász, 1927, 279. A segesvári gyűlés határozatát lásd: Quellen, 1976, 268–271. Hiba lenne azonban mindebből arra következtetni, hogy a romániai németek egységes, valós politikai, kulturális közösséget alkottak volna. Történeti gyökereik különbözőségeiből adódó törésvonalak voltak az erdélyi szászok, a bánáti és a szatmári svábok között. A századfordulóra erősen asszimilálódó szatmári svábok többsége gyanakodva fi gyelte az odaküldött szász vezetők erősen germán nacionalista törekvéseit.