Jemen

The military operation in Yemen is significant departure from Saudi Arabia's foreign policy tradition and customs. Riyadh has always relied on three strategies to pursue its interests abroad: wealth, establish a global network and muslim education and diplomacy and meadiation. The term "proxy war" has experienced a new popularity in stories on the Middle East. A proxy war is two opposing countries avoiding direct war, and instead supporting combatants that serve their interests. In some occasions, one country is a direct combatant whilst the other supporting its enemy. Various news sources began using the term to describe the conflict in Yemen immediately, as if on cue, after Saudi Arabia launched its bombing campaign against Houthi targets in Yemen on 25 March 2015. This is the reason, why author try to answer for following questions: Is the Yemen Conflict Devolves into Proxy War? and Who's fighting whom in Yemen's proxy war?" Research area includes the problem of proxy war in the Middle East. For sure, the real problem of proxy war must begin with the fact that the United States and its NATO allies opened the floodgates for regional proxy wars by the two major wars for regime change: in Iraq and Libya. Those two destabilizing wars provided opportunities and motives for Sunni states across the Middle East to pursue their own sectarian and political power objectives through "proxy war".

Es ist ein Werksverzeichnis der Malerin und Grafikerin Jutta Müller aus Stuttgart. Leider verleugnen ihre beiden Söhne ihre Mutter, sodass ich hier in einer Sackgasse stecke. Vielleicht weiß jemand anderes noch so manches Erwähnenswerte über das große künstlerische Talent zu berichten. Ab etwa Mitte der Sechziger Jahre malte sie beeindruckende Werke!

in: Ulrich Jasper Seetzen (1767 - 1811). Leben und Werk. Die arabischen Länder und die Nahostforschung im napoleonischen Zeitalter. Vorträge des Kolloquiums vom 23. und 24. September 1994 in der Forschungs- und Landesbibliothek Gotha, Schloß Friedenstein. Gotha 1995, S. 39-52 (Veröffentlichungen der Forschungs- und Landesbibliothek Gotha. Heft 33)

Im Januar 1986 weitet sich in der südjemenitischen Hauptstadt Aden ein inner- parteilicher Konflikt der Jemenitischen Sozialistischen Partei (JSP) innerhalb
von Stunden zu einem blutigen Bürgerkrieg aus. Nach nur wenigen Tagen
liegt Aden in Trümmern und mit ihr die internationale Glaubwürdigkeit einer
nun stark dezimierten JSP – ein Umstand, der sich mit besonderer Schärfe auf
die zuvor sehr engen Beziehungen zur DDR und ihrer Staatspartei SED aus- wirken sollte. Die folgende Studie gibt einen Überblick zu dieser ungewöhn- lichen „Staatenfreundschaft“, skizziert die Folgen der Januarereignisse 1986
im Kontext der letzten Phase des Kalten Krieges und wagt abschließend einen
Blick auf die nicht stattgefundene Zukunft von DDR und Südjemen jenseits
ihrer beider Auflösung.

Der Konflikt im Jemen ist ein Bürgerkrieg mit internationaler Beteiligung, der aufgrund seiner Komplexität nur schwer zu lösen ist. Seine Wurzeln liegen in der jüngeren Geschichte des Landes und vor allem im nach den Protesten 2011 gescheiterten Transitionsprozess.

Dr. Eva Hoeck (1917-1995) arbeitet als eine der wenigen Europäer*innen von Januar 1948 bis 1950 als Ärztin in Ta‘iz, im Süden des Nordjemen (Königreich Jemen), zu dieser Zeit Hauptstadt des Landes (siehe Gierlichs 2020: 70-75). Am Ende dieser Zeit beschließt sie, nicht endgültig nach Deutschland zurückzukehren, sondern geht nach einem kurzen Heimaturlaub ab Ende 1950 bis 1957 nach Shibam in den Hadhramaut (Südjemen), ein Gebiet, das damals zum britischen Protektorat gehört, und es bis 1967 blieb.

A síita zaidita vallást követő al-Huthi Mozgalom, illetve annak politikai és félkatonai csoportja, az as-Sabab al-Mu’min, viszonya 2001. szeptember 11. után megromlott a központi hatalommal az Egyesült Államok és Jemen szövetségének köszönhetően a terrorizmus ellen vívott háborúban. A növekvő állam- és Amerika-ellenes tömegtüntetések 2004-ben nyílt fegyveres összecsapásokká alakultak át. A mozgalom 2010 februárjáig hat kisebb háborút vívott a jemeni biztonsági erőkkel és a rendszer iránt lojális törzsekkel. Az arab tavasz során csatlakoztak a tüntetőkhöz, akik követelték Száleh elnök távozását. Kihasználták ugyanekkor a központi hatalom gyengülését is és napjainkra Jemen számos régióját fokozatosan ellenőrzésük alá vonták.

Az 1990-es években több ezer Afganisztánt megjárt iszlamista harcos tért vissza hazájába, Jemenbe. Eleinte hasznos szövetségesnek tűntek Száleh elnök számára, aki felhasználta őket a politikai ellenfelei ellen. 2001. szeptember 11. után jelenlétük azonban teherré vált és Jemen csatlakozott az Egyesült Államok oldalára a terrorizmus ellen vívott háborúban. A tekintélyes amerikai támogatás ellenére azonban az évtized végéig meglehetősen szerény eredményeket tudott felmutatni a szanaai kabinet, amiről úgy tűnt, hogy csak verbálisan kötelezte el magát a küzdelemben. 2009-ben fordulópont következett be, amikor az Al-Kaida az Arab-félszigeten számos merényletet kísérelt meg az Egyesült Államok ellen. Washington ekkor beindította az addig csak Afganisztánban alkalmazott drón-programját és az időközben eltelt közel öt év alatt több száz terrorista gyanús személyt likvidált. A CIA által koordinált bevetésekre nem voltak hatással az arab tavasz jemeni fejleményei, mivel Száleh elnök utóda, Hádi államfő az USA elkötelezett szövetségesének bizonyult az al-Kaidával vívott küzdelemben. A huthi lázadók hatalomátvétele és a kialakult polgárháborús állapotok ugyanakkor egy csapásra semmissé tette az elért eredményeket és megkérdőjelezte az USA terrorellenes küzdelmét Jemenben.

Egy politikai életpályája áttekintése során felvetődik a kérdés, vajon mi teszi lehetővé adott személy számára az uralom megragadását és megtartását. Származása, politikai elképzelései, aktivitása vagy hatalomra jutását követően eredményessége programja valóra váltásában? Utóbbit mennyire determinálják a körülmények adta lehetőségek? És legvégül mindebben mekkora szerepe van a szerencsének?
Abdullah asz-Szallálnak, a Jemeni Arab Köztársaság első elnökének kalandos élete kiváló példa lehet egy ilyen elemzés tekintetében. Látni foguk, hogyan emelkedik fel a sors kegyéből egy olyan – valljuk be az ország hatékony vezetésére alkalmatlan – személy, aki minden előzetes feltételt nélkülözött későbbi magas tisztségeinek betöltéséhez. Ilyen háttér mellett vetődik fel a tanulmány címében feltett kérdés is: mennyit ér meg a hatalom megszerzése és birtoklása?

Jemenben a hadsereg tisztikara csak az 1962. szeptemberi puccs után kapcsolódhatott be az állam vezetésébe. Az ország azonban rövid időn belül két részre szakadt és a kabinetben helyet foglaló személyek lassan a köztársaságot támogató egyiptomi parancsnokok akaratának végrehajtóivá váltak. Helyzetük ezt követően számos fordulópontnak köszönhetően ciklikusan változott 1974-ig, amikor is szilárdan magukhoz ragadták az irányítást, amit egy rövid átmeneti időszaktól eltekintve a mai napig is kezükben tartanak. Célunk ezzel kapcsolatban, hogy tanulmányunkban nyomon kövessük az eseményeket 1962-től a Jement jelenleg is kormányzó Ali Abdullah Száleh 1978-as hatalomra kerüléséig.

Az 1960-as évek elejére az Egyesült Arab Köztársaság és annak vezetője, Nasszer elnök több súlyos kül- és belpolitikai problémával szembesült. Az egyiptomi vezető számára az 1962. szeptemberi jemeni forradalom kiváló lehetőséget jelentett volna korábbi tekintélyének helyreállításához, az események azonban nem elvárásai szerint alakultak. A növekvő polgárháborús részvétel és áldozatok ellenére a jemeni köztársaság gyenge maradt, Kairó külpolitikai helyzete pedig tovább romlott.
A szocialista országok, amelyek az 1950-es évek második felében élesztették újjá a két világháború közötti kapcsolataikat Jemennel, ebben a krízishelyzetben mindvégig kényesen ügyeltek arra, hogy legfontosabb közel-keleti partnerük érdekeit tartsák szem előtt. A jemeni köztársasági rendszer támogatását emiatt 1967-ig Kairó állásfoglalásától tették függővé, mígnem Nasszer a hatnapos háborúban elszenvedett vereség után a jemeni misszió feladásáról nem döntött.

2015. március 25-én egy Szaúd-Arábia vezette nemzetközi koalíció légitámadást indított a jemeni húszi lázadók ellen. Az állítólag Irán támogatását élvező, Anszár Allah (Isten Támogatói) néven is ismert síita csoport 2014 szeptemberében vette át az irányítást a jemeni főváros, Szaná felett, menekülésre késztetve a nemzetközileg elismert Abd-Rabbuh Manszúr Hádi elnököt. Az államfő Áden városában rendezkedett be, ám a húszik március közepén hadjáratot indítottak a dél-jemeni város ellen, amelyre válaszul indult meg a szaúdi vezetésű bombázás. Az így kialakult jemeni válságot leginkább egy kétszintű, vallási köntösbe bújtatott hatalmi harcként értelmezhetjük, amelynek belpolitikai és nemzetközi dimenziójával két külön cikkben foglalkozunk.

Az 1962 szeptemberében hatalomra került új jemeni vezetés elismerése és a vele való diplomáciai kapcsolatok felvétele rövid idő alatt az egyes feleket támogató országok megítélésének függvényévé vált. A tanulmány ezzel kapcsolatos célja, hogy az egyiptomi beavatkozás hátterének bemutatása után ismertesse az egyes arab államoknak, a szocialista tömbnek és a nyugati hatalmaknak a kérdéskörhöz kapcsolódó álláspontját és annak esetleges változását.

Az iszlám hit 13 évszázaddal korábbi térnyerését követően az iszlám számos ága talált Jemenben termékeny talajra, úgymint a síitákon belül a zajditák és iszmáiliták, illetve a szunnitákon belül a sáfiták. Ennek köszönhetően a 20. század közepére vallási tekintetben az ország lakossága alapvetően két részre oszlott; a kisebbségben levő izraelitákra és a többségben levő muszlim hitűekre. Az izraelita közösség nagysága Jemen ekkor több mint 50 000 fő volt. Az 1950-es év végéig azonban ennek a vallási közösségnek mintegy a 99%-a elhagyta az országot és az 1948-ban létrejött Izrael államba vándorolt ki, hogy új otthont alapítson az Ígéret földjén. Az ilyen nagy arányú kivándorlás bekövetkezése nem kizárólag vallási okokkal magyarázható, a problémakör ennél sokkal összetettebb, amelyre e tanulmány keretében szeretnénk rávilágítani.

2015. március 25-én Szaúd-Arábia vezetésével egy nemzetközi koalíció légitámadást indított a jemeni húszi lázadók ellen. A beavatkozás mögött egy tíz országból álló csoportot azonosíthatunk, amelyek között megtalálhatjuk a legfontosabb szunnita arab országokat (így Egyiptomot, a Perzsa-öböl menti monarchiákat, Jordániát vagy Marokkót), de az akciót kívülről támogatta az Amerikai Egyesült Államok és Törökország is. Miközben az események hivatalos szaúdi olvasata szerint a jemeni válság gyökere a szunnita–síita szembenállás, valamint a szélsőségesekkel szembeni harc, a körülbelül egy hónapja tartó beavatkozás körülményei arra engednek következtetni, hogy a bombázás megindítása mögött más, nem hivatalos célok játszottak főszerepet. E motivációk között találhatjuk az „arab tavasz” utáni szunnita
világ vezető pozíciójának megszerzésére irányuló szaúdi törekvést, valamint a januárban hatalomra jutott Szalmán Ibn Abdul-Azíz Ál Szaúd király (és a védelmi miniszteri pozíciót betöltő fia) belpolitikai pozícióinak megerősítését, amely célok eléréséhez a konfliktus szektariánus narratívája megfelelő eszközt biztosít a rijádi vezetés számára. Kétrészes elemzésünk második része a jemeni válság belső dimenziójának vizsgálata után az események nemzetközi szintjének lehetséges értelmezéseit mutatja be.