Miklós Mészöly

Az 1948 és 1989 közötti négy évtized kritikáinak tanulmányozásakor rendszerint az ol-vashatatlansag problémáival szembesülök. Hivatkozhatnék természetesen arra, hogy néhány évvel a rendszerváltás után kezdtem irodalmat tanulni az egyetemen, azaz egy olyan időszakban, amelyet az irodalomtudományos tájékozódás radikális megváltozása jellemez, ám ez természetesen nem volna jó mentség akkor, amikor épp az előző korszak kritikatörtenetéről szeretnék némi relevanciára áhítozó megjegyzéseket tenni. A történésznek, éppúgy, miként az antropológusnak, elsődleges és elengedhetetlen munkaeszköze, hogy ismerje az általa kutatott közösség nyelvét. A múlt rendszer kriti­ kájára jellemző nyelvhasználati különbségek szisztematikus vagy eseti feltárása, azaz a korszak nyelvének újratanulása afféle propedeutika, elengedhetetlen előzetes stúdium. Nem mellőzhető a történetileg specifikus nyelvhasználat kérdésé, amennyiben a korszak esztétikai elvárásait, kritikai normáit kívánjuk feltárni, ha a kritika sajátos iroda­ lomszociológiai funkcióira vagyunk kíváncsiak, vagy ha kultúrpolitikai feladataira és in­ tézményes korlátozottságaira akarjuk kiterjeszteni a vizsgálódás szempontjait. Jelen előadás néhány hatvanas évekbeli Meszöly-kritika kontextuális elemzésére vállal­ kozik. Valamennyi szöveg fontos stációja a Mészöly-művek fogadtatásának, az egzisztencia-lizmus-vád előtörténetét es történetét demonstrálják. Igyekeztem úgy válogatni a szövege­ ket, hogy párbeszédbe állíthatóak legyenek egymással, úgy pozicionálni azokat, hogy a kor­ szak túlszabályozott, első olvasatra homogénnek tűnő kritikai nyelvében mégiscsak kirajzo­ lódjanak az egymással szembenálló, egymás érvénytelenítesérp törő diszkurzív pozíciók. Pándi Pál kritikája Az ablakmosóról az Elet és Irodalom 1963. december hetediki szamában jelent meg, a Tagadás tagadása címmel. Gondolom, hogy a jelenlévők között többen vannak olyanok, akikben az évszám kellemetlen emlékeket ébreszt, főleg, ha azt Pándi nevével, a szintén 1963-ban induló Kritika című folyóirat későbbi szerkesztőjével kapcsolatban emle­ getik. Röviden felsorolom Pándi kritikájának közvetlen előzményeit: Az ablakmosót meg megjelenése előtt bemutatja a Miskolci Nemzeti Színház Kísérleti Színpada, Ruttkai Ottó rendezésében, ám a darabot a második előadás után betiltják. A dráma szövege Mészöly kí­ sérő kommentárjával megtoldva a Jelenkor szeptemberi es októberi számaiban jelenik meg, Tüskés Tibort, az akkori főszerkesztőt (többek között ezért) menesztik a laptól néhány hó­ nap múlva. Mészöly körül egyébként nem ez az első politikai botrány. A meséket és az ifjú­ sági regényeket nem számítva Az ablakmosó előtt utoljára öt éve jelent meg kötete, a Sötét je ­ lek, 1957-ben, méghozza Bodnár György, a Magvető Kiadó pár héttel később elbocsátott igazgatójának jóvoltából. Am a Sötét jeleket is tízéves kényszerhallgatás előzte meg, a Vad­ vizek, Mészöly első kötete ugyanis még 1948-ban jelent meg. Az itt olvasható írás szerkesztett változata annak az előadásnak, amely a IX. JAK Tanulmányi Napok " Világirodalom-kritika" témakörében hangzott el 2001. október 6-án Pécsett. (A szerk.) 97

A Saulusról szóló szakirodalom triviális vizsgálatai közé tartozik az újszövetségi Saul ApCsel 9,8 előtti alakjának összevetése a regény főhősével. Nem vitatva a recepció ezen eljárását, a tanulmány arra vállalkozik, hogy kimutassa a Saulus szövegében a bibliai tulajdonnevek és beszédmód tágasabb horizontú jelenlétét. Mészöly már a címadásában is utal erre, hiszen a héber  שָׁאוּל név görög átírásának (Σαούλ) Vulgatában szereplő, római alakját felhasználva, Pál apostol hármas identitásának kicsinyítő tükrét állítja az olvasó elé. Az ApCsel-en kívüli bibliai pretextusok említésénél is fontosabb cél az elbeszélői hangnak azzal a retorikai törekvésével számot vetni, amely temporális ambivalencát teremtve egyszerre archaizál és modernizál a bibliai cselekmény 1960-as évek magyar diskurzusában tartásakor.