Metafizika

E tanulmány rendhagyó konklúziót artikulál, midőn a legnagyobb világvallást, a kereszténységet a nietzschei  filozófia értelmezési keretei között vizsgálja, különös tekintettel a politikai vonzatokra. Ezen értelmezés - mint minden a filozófiában - persze vitatható, ám - tekintettel a téma fontosságára -, érdemes a meggondolásra.

Spinoza is known for his radical views on freedom. In this article, it is explored to what extent this reputation is justified. He integrates human actions in the necessary development of the universe and seems to leave no room for human freedom. The position of God is relevant, since it is Spinoza’s starting-point in general and appears to require an intricate conception of freedom; it may be demanded whether this can be clarified. In the case of man, the difficulty lies primarily in the degree to which Spinoza takes his own characterization of necessity seriously; there seems to be an inconsistency here. The final section provides a possible way out of this conundrum, by focusing on the possible basis of an action.

Végre készen lett a harmadik könyvem! Maga a mű a címének (Vallás és metafizika) megfelelő tartalommal bír. Igyekeztem levonni az első két könyvem tanulságait és továbbvinni a kutatást. A könyv elején erősek a metafizikához kötődő teológiai vonatkozások, a későbbiekben már a vallás- és politikafilozófia is szerepet kap.

Ez az új könyvem, amely végre elkészült. Egyes fejezetei publikálva lettek a Valóság c. társadalomtudományi havilapban, illetve e honlapon is.
Maga a mű tulajdonképpen a disszertációm ("Hogyan áll a dolog a Semmivel?" - A metafizika átfogó kérdésének újraértelmezése) folytatása, magasabb szinten való újraértelmezése a disszertáció problematikájának. E problematika alapvetően a heideggeri ösvényen halad, a Martin Heidegger által elkezdett utat igyekszik továbbjárni. A középpontban a két heideggeri kulcsfogalom, a "lét" és a "semmi" állnak, ám törekvésem hangsúlyozottan nem a heideggeri, netán a sartre-i egzisztencialista felfogás jegyében fogant, hanem  - kontinuitásban szemlélve a filozófiatörténetet - az onto-teológia részleges rehabilitációjaként igyekszik pregnánsan tudományos célját elérni, amely utóbbi így lényegében a vallásra mint olyanra irányul.

E tanulmány - mint a címben is jelzem - vallás és tudomány összeegyeztethetőségét kísérli meg. A metafizikát mint a vallás kérdésében kompetens filozófiai diszciplínát alapvetően Heidegger Hegel-kritikájának kritikai olvasataként, azaz részleges átértelmezéseként használom itt fel ahhoz, hogy három szent szöveget (Ótestamentum, Újtestamentum, Bhagavad Gíta), és egymáshoz való viszonyukat értelmezzem - ami persze a judaizmus, a kereszténység és a hinduizmus általában való értelmezését és egymáshoz való viszonyának tisztázását is jelenti.

A lét, a semmi és az absztrakció Az abszolút kezdet fogalma mint az abszolút absztrakció fogalma (Az abszolút absztrakció fogalmi alternatívái) E tanulmány alapvető célja-egyebek mellett-, hogy a hegeli metafizika megalapozását jelentő ‚abszolút kezdetet', mint e megalapozó kezdet megalapozását jelentő kulcsfogalmat, illetve e kulcsfogalom alter-natíváját vizsgálja. E két fogalom a ‚lét' és a ‚semmi'.

E tanulmány a Heidegger által 1929-es freiburgi székfoglaló előadásában (Mi a metafizika?) megfogalmazott központi problémát, nevezetesen a 'Semmi' fogalmának problémáját veszi górcső alá. Teszi ezt úgy, hogy hangsúlyozottan eltekint a heideggeri egzisztencialista aspektustól, és a fogalmat a hegeli metafizika ún. kezdet-problémájával hozza összefüggésbe.

"Nem a fizikai szervezet a sötétség, hanem az érzéki lénynek kizárólagos értékként vetülése a tudatba, az agyi szerv segítségével: a fizikaiság spirituális szintre emelkedése az agyi szerv útján, amely elragadja a gondolat életét: amelyet a gondolatnak — ha saját, a sötétséget áthatoló mozgásaként akarja újjáteremteni —, szét kell rombolnia."

E tanulmány a hegeli metafizika heideggeri kritikájával foglalkozik, elsősorban Heidegger "Die Negativitaet" c. tanulmánya nyomán. A központi kérdés a klasszikus - a lét értelmére irányuló - kérdésen túl a Heidegger által  az e kérdés gyökerének tartott probléma, a negativitás eredete problémájának vizsgálata. A tanulmány rámutat, hogy - Heidegger intenciója ellenére - a metafizikára reflektáló tudományos (akadémiai) filozófia nem képes elszakadni a Hegelben kulmináló ontológiatörténettől, s hogy emiatt a "tulajdonképpeni Hegel", "A logika tudománya" Hegeljének komolyan vétele és hangsúlyozottan kritikai rehabilitációja elsődleges prioritás kell legyen a kortárs kutatás számára.

Bošković je u sklopu svoje teorije prirodne filozofije, između ostaloga, pisao i o prostoru i vremenu, a ovaj rad se temelji na njegovom poimanju prostora i vremena koje je on iznio kao dodatak u prvom svesku Stayeve Novije filozofije pod brojem 6 i 7, a isti se dijelovi nalaze u njegovoj Teoriji prirodne filozofije kao dopune pod brojem 1 i 2 naslovljene O prostoru i vremenu i O prostoru i vremenu kako ih mi spoznajemo. Prvi dio rada samo će ukratko nastojati prikazati Boškovićevu Teoriju, a budući da je ona obimna to će cilj biti zadržati se na stvarima koje će biti potrebne za razumijevanje njegova shvaćanja prostora i vremena, kojim će se baviti drugi i treći dio rada. Bošković je bio jedan od najvećih hrvatskih umova koji je živio, a zasluge njegove su velike da bi ih se svih dotakao u ovom radu. Svojom je Teorijom bio preteča mnogih suvremenih teorija fizike, od teorije polja do postojanja više paralelnih svemira, a utjecao je i na filozofe koji su slijedili nakon njega.

This dissertation is a study of metaphysics by the way of Heideggers Hegel-critics. The fundamental line of the conception is the connection between Heideggers "nothingness" and Hegels metaphysics as the question of the metaphysical beginning. The language of the study is hungarian.

"Osnutki k zgodovini biti kot metafiziki" (objavljeni v "Nietzsche II.", Pfullingen, 1961; nastalih v letih 1940-1946) spadajo v širši kontekst Heideggrovih spisov, katerih jedro tvori premislek oziroma prevladanje metafizike. Filozofe ki so navezovali na Heideggra, je nedvomno prav ta tema najbolj privlačevala, čeprav ne moremo hkrati reči, da je bila tudi najbolje razumljena; kolikor je v ospredje stopalo vprašanje : kdo in kaj je še metafizično? ne pa: kaj je metafizika? ta tema v principu sploh ni bila razumljena: šlo je za odmislek, ne pa premislek metafizike.

„A valóság a lényeg és az egzisztencia egysége; benne van az igazsága az alaktalan lényegnek és a tartás nélküli jelenségnek, vagy a meghatározás nélküli fennállásnak és a mulandó sokféleségnek. […] A belsőnek és a külsőnek ez az egysége az abszolút valóság. Ez a valóság azonban először is az abszolútum mint olyan, amennyiben mint olyan egység van tételezve, amelyben a forma megszűnt, s egy külsőnek és belsőnek üres vagy külső különbségévé vált. […] Másodszor a tulajdonképpeni valóság. Valóság, lehetőség és szükségszerűség az abszolútum formális mozzanatai vagy az abszolútum reflexiója. Harmadszor, az abszolútumnak és reflexiójának egysége az abszolút viszony vagy inkább az abszolútum mint önmagához való viszony, - szubsztancia.” (Hegel 1979 II: 138. o.)

E tanulmány reményeim szerint sikeresen köti össze a modernitás kezdetétől napjainkig - vagyis az ún. poszt-posztmodernitásig - vezető út fejleményeit és tanulságait a metafizikai kutatásaim főbb eredményeivel. E stúdium legfontosabb gondolata egy bizonyos heideggeri meggondolást követ, miszerint a létfelejtést okozó nihilizmus nem pusztán a modernitás sajátja, hanem az ún. európaiság gyökeréig vezethető vissza, s itt Heidegger nem az ógörög filozófiára, hanem a kereszténységre gondol...

E tanulmányból kiderülhet a kedves olvasó számára, hogy meggyőződésem szerint rendkívüli fontosságú volna komolyan venni a kortárs metafizikai törekvéseket – például szerény személyemét – hiszen ez a munka egyáltalán nem lényegtelen életproblémáink megoldása szempontjából.

E tanulmány rendhagyó konklúziót artikulál, midőn a legnagyobb világvallást, a kereszténységet a nietzschei  filozófia értelmezési keretei között vizsgálja, különös tekintettel a politikai vonzatokra. Ezen értelmezés - mint minden a filozófiában - persze vitatható, ám - tekintettel a téma fontosságára -, érdemes a meggondolásra.

Az abszolút lét és a rendszerezett valóságértelmezés

Nem igazán konvenció, de az igazság az, hogy a középkorban az e fejezetnek otthont adó könyv (Vallás és metafizika) címében szereplő két szó azonos jelentésű volt egy harmadik szó értelmével, s e szó, vagy fogalom pedig nem más, mint a „tudomány”...

Mint látnivaló, a nihilizmus lényege az istenfelejtés mint olyan. Miért? Mert Isten maga a lét (ipsum esse), mégpedig az ontológiailag differens lét, vagyis azon lét, amely nem létező. Isten tehát nem létező, hanem maga a nem-létező lét. Itt nyilvánvalóan ellentmondok a 'metafizikának', méghozzá Heidegger nyomán, az ő ösvényén járva, a heideggeri koncepciónak megfelelően. Heidegger ua. másként fogta fel a problémát, nem az istenfogalomra, hanem a létfogalomra koncentrált - létfogalma a kései időkben mégis , egyre inkább egy sajátlagos istenfogalommá lényegült át.

Dolgozatomban bemutattam az univerzálé-probléma kortárs elemzéseit, megoldási javaslatait és azoknak problémáit. Az elméletek legtöbbikéről az derült ki, hogy tüzetesebb elemzést nem állnak ki: vagy átcsúsznak egymásba, vagy valamilyen abszurditáshoz vezetnek. Az elemzéseket a transzcendens univezálé-realizmus állta ki a legjobban, ezért jobb elmélet híján arra a következtetésre jutottam, hogy talán ez az elmélet reprezentálja a legjobban a valóság ontológiai domborzatát. Esetleg egy ennél alaposabb elemzés más konklúzióhoz vezetne, ez viszont képességeimet jelenleg meghaladja. Ezenfelül a transzcendentizmusnak egy elgondolható és talán hihető metafizikai számadására tettem próbálkozást. A transzcendenciát úgy definiáltam, mint létezők közti koordináta-rendszerbeli különbséget: ennek egy példája a tér három dimenziójának egymáshoz mért viszonya, vagy a testek és az idő viszonya.

E tanulmány vallás és tudomány összeegyeztetését kísérli meg a heideggeri problematika újszerű és szintetizáló analízise révén. A centrális probléma itt is a heideggeri ontológiai differencia és a klasszikus metafizika mint 'ancilla theologiae' disszonanciája, ám itt egy feloldó, problémamegoldó konklúzió is adódik - részben a heideggeri felfogás speciális átértelmezése okán. A tanulmány elején ua. beható vizsgálat alá vetem a katolikus teológia számára a mai napig meghatározó - Aquinói Szt. Tamástól származó - klasszikus metafizikát, méghozzá a heideggeri (és hegeli) metafizikai meggondolások összehasonlító elemzése révén.
Jelen publikáció a korábban már ehelyütt közölt szöveg korrigált és némileg kibővített verziója.

E tanulmány a címben meghatározott szembeállítást igyekszik pregnantizálni oly módon, hogy az megfeleljen a heideggeri fundamentálontológiai megfontolásoknak, különös tekintettel az ontológiai differencia tézisére. A fentebbiek alapján ui. messzemenő következtetések vonhatóak le a világvallásokat illetően.

E tanulmány, mint az új könyvem (Az új metafizika lehetősége - a létfelejtés problémájának feltárása) utolsó fejezete, az 'új metafizika' legfontosabb fogalmainak elemzését és összefüggésrendszerét tárja elénk, mintegy lezárásául metafizikai könyvemnek. A lényeg itt a két fogalom szembeállítása olyképpen, hogy a valóságot mint olyant a 'mindenségként', a végtelenséget pedig a 'Mindenként' határozza meg.

E taulmány a létfogalomnak a címben szereplő kétféle felfogását veszi górcső alá. Az előbbi a metafizikai létfogalom, míg az utóbbi Heideggeré. Igyekszem alaposan körüljárni a témát, és egy tudományos szempontból hiteles továbblépést prezentálni - már ami a heideggeri koncepciót illeti.

E tanulmány - a címének megfelelően - egy új, tudományosan plauzibilis metafizika alapvetése révén igyekszik a vallás kérdésében megoldást találni, ami pedig lényegében egy új reformáció szükségességét feltételezi a nyugati civilizáció religiozitását tekintve. Ekképpen itt vallás és tudomány összeegyeztetését is prezentálom.

E tanulmány újszerűen gondolja újra a heideggeri létkérdést, s ezen újszerűség ua. egyfajta tradicionalizmust is takar - hiszen visszanyúlok az ontológiatörténethez egészen az elejéig. A lényeg a létfogalom dichotómiájának feltárása, s latin terminológiával kifejezve a lét e kettősége a következőképpen fest: véges, általában vett lét: "esse determinatum", ill. "existentia"; ill. végtelen lét, maga a lét (ipsum esse): "esse indeterminatum, ill. "esse purum".

"Za Suareza predmet metafizike je biće ukoliko je realno biće (ens reale). Da bi se to objasnilo, na početku se analizira značenje formalnog i objektivnog koncepta. Suarez nalazi da je primarna karakteristika objektivnog koncepta bića njegovo jedinstvo,
ali to ne implicira da je reč o univoknom pojmu, pošto se na svoja upojedinačenja primenjuje na različite načine. Kada razmatra šta je biće, Suarez pravi razliku između bića uzetog kao particip i kao imenica. Biće kao particip označava sve što egzistira aktualno,
dok kao imenica odnosi se na sve što ima stvarnu suštinu, egzistiralo aktualno ili ne. Stvarnu suštinu određuje kao ono što se ne protivi aktualnom egzistiranju i što nije konstrukt duha. Objektivni koncept bića rezultat je precizirajuće apstrakcije i obuhvata sve stvarne suštine, aktualne ili neaktualne. Kao takav, on je predmet metafizike kao nauke.
Ključne reči: objektivni koncept, formalni koncept, biće kao imenica, biće kao particip, non repugnantia, stvarna suština, precizirajuća apstrakcija."

E tanulmány a megszokott témában íródott, ám új adalékokat tartalmaz metafizikai koncepciómmal kapcsolatban. A lényeg a metafizikai kulmináció, vagyis a hegeli metafizika alapvető korrekciója; amely "modifikáció" lényegében a heideggeri metafizikai koncepció továbbvitelét (ám ua. korrekcióját is) jelenti. A klasszikus metafizikai abszolútumfogalmat a schellingi opció irányába módosítottam olyképpen, hogy az a heideggeri ontológiai differenciának is megfeleljen.

E tanulmány azon szellemi talajtalanságot veszi egy sajátlagos aspektusból górcső alá, amely a nagyon kései modernitásban, azaz korunkban, napjainkban, az ún. poszt-posztmodernitás korában kulminált. Két szempontot érvényesítek itt, 1. az európaiságra egy rejtőzködő és immanens spirituális dichotómia jellemző, 2. a tudományos-technikai civilizáció által generált nihilizmus feloldása nem lehetséges a tradicionalizmus révén, hiszen az európai történelmi múlt mint szellemileg keresztény-platonikus metafizika maga is nihilizmus.

Polazeći od Bahtinove analize fenomena karnevalizacije, u ovom radu se analizira na koji način se u pesništvu Novice Tadića konstituiše slika materijalne stvarnosti. U njegovom stvaralaštvu može se uočiti specifična forma izvrtanja karakteristična za karnevalske forme predstavljanja. Ono polazi od pretpostavljene „zvanične gozbe”,
odnosno od slike sveta koja svoje osnove ima u natčulnom, da bi savremenu stvarnost prikazala kao narušavanje i parodiranje ovakvog ustrojstva, prema principima karnevalske groteske. Opisana logika se postavlja u intertekstualnu relaciju sa romanom Braća Karamazovi F. Dostojevskog, kako bi se ukazalo na postojeće paralele religijsko-karnevalskih konstrukta. U skladu sa time, rad će pokušati da odgovori na pitanje u kojoj meri se u Tadićevom pesništvu karnevalizacija uspostavlja kao strategija otpora, a u kojoj meri ona ostaje na pozicijama koje su kod ranijih autora i same bile predmet kritike.