Vallás

A hivatalos kínai nyilatkozatok szerint a vallások ma virágkorukat élik a Kínai Népköztársaságban. S valóban: az elmúlt negyed évszázadban a magukat hívőnek vallók száma dinamikusan emelkedett, számtalan régi templomot és kolostort felújítottak, egyre több a pap és a szerzetes, jó néhány szerzetesi főiskola, papnevelde létesült, s a legtöbb hívőnek nem kell tartania attól, hogy vallásossága miatt hátrány érheti. Az egyházak képviselői a politikai testületekben is helyet kaptak, igaz, csak a névleges hatalmú szervekben. A vallásszabadság az egyik olyan területe az emberi jogoknak, amelyen Kína valóban hatalmas előrehaladást ért el. Ugyanakkor ez a szabadság nem teljes: a vallási csoportok nem autonóm közösségek, az állam felügyeli, és esetenként korlátozza őket; egyes csoportok pedig illegálisak, ezeknek súlyos üldöztetésben is részük lehet. Egységes kínai valláspolitikáról nem beszélhetünk. Mint oly sok más életterületen is, a törvényes és törvénytelen, az engedélyezett és tiltott szféra között a vallások kezelésében is széles átmeneti sáv húzódik, s a vallások a tevékenységük bizonyos részeit ebben a szürke zóná-ban végzik. A határokat gyakran a helyi vallásügyi vagy közbiztonsági hivatalnokok húzzák meg. A következőkben a mai kínai valláspolitika előzményeit, jogi kereteit és jellegzetességeit ismertetjük vázlatosan.

E tanulmány rendhagyó konklúziót artikulál, midőn a legnagyobb világvallást, a kereszténységet a nietzschei  filozófia értelmezési keretei között vizsgálja, különös tekintettel a politikai vonzatokra. Ezen értelmezés - mint minden a filozófiában - persze vitatható, ám - tekintettel a téma fontosságára -, érdemes a meggondolásra.

Számtalan tanulmány és kutatás bizonyítja, hogy a megfelelő vallásos környezet és a vallásos hit az egészséges személyiség erőforrásává válhat. Empirikus vizsgálatok mutatták ki, hogy a hívő emberek hatékonyabban küzdenek meg kritikus életeseményekkel, konfliktusokkal, illetve hitük által jobban tudják személyiségük rejtett megküzdési sémáit aktivizálni. Az imádságnak bizonyítottan pozitív fiziológiás és pszichés hatásai vannak. jézus Krisztus tanításai pedig az önmagát meghaladó emberi szeretet példájával buzdítja a keresztyéneket arra, hogy szeressék az Urat és felebarátjukat, mint magukat (Mt 22, 37). A mai modern pszichológia is eljutott tehát arra a pontra, ahol elismeri a hit pozitív oldalát és nem csak egyfajta neurózisnak tekinti. Mégis azt lehet tapasztalni, hogy bizonyos hívő embereknél, olyan viselkedési minták kezdenek megjelenni, amelyek a patológia kategóriájába tartoznak. Ha az evangéliumi hit felszabadító jellegű és a kegyelmes Isten megbocsátó képét közvetíti, miért van az, hogy vannak olyan emberek, akik szorongásos vonásokat és depressziót mutatnak? Vajon létezik az, hogy emberek a vallástól betegednek meg, vagy saját személyiségük egy patológiás vonását erősíti fel a vallás?

Végre készen lett a harmadik könyvem! Maga a mű a címének (Vallás és metafizika) megfelelő tartalommal bír. Igyekeztem levonni az első két könyvem tanulságait és továbbvinni a kutatást. A könyv elején erősek a metafizikához kötődő teológiai vonatkozások, a későbbiekben már a vallás- és politikafilozófia is szerepet kap.

Ez az új könyvem, amely végre elkészült. Egyes fejezetei publikálva lettek a Valóság c. társadalomtudományi havilapban, illetve e honlapon is.
Maga a mű tulajdonképpen a disszertációm ("Hogyan áll a dolog a Semmivel?" - A metafizika átfogó kérdésének újraértelmezése) folytatása, magasabb szinten való újraértelmezése a disszertáció problematikájának. E problematika alapvetően a heideggeri ösvényen halad, a Martin Heidegger által elkezdett utat igyekszik továbbjárni. A középpontban a két heideggeri kulcsfogalom, a "lét" és a "semmi" állnak, ám törekvésem hangsúlyozottan nem a heideggeri, netán a sartre-i egzisztencialista felfogás jegyében fogant, hanem  - kontinuitásban szemlélve a filozófiatörténetet - az onto-teológia részleges rehabilitációjaként igyekszik pregnánsan tudományos célját elérni, amely utóbbi így lényegében a vallásra mint olyanra irányul.

E tanulmány - mint a címben is jelzem - vallás és tudomány összeegyeztethetőségét kísérli meg. A metafizikát mint a vallás kérdésében kompetens filozófiai diszciplínát alapvetően Heidegger Hegel-kritikájának kritikai olvasataként, azaz részleges átértelmezéseként használom itt fel ahhoz, hogy három szent szöveget (Ótestamentum, Újtestamentum, Bhagavad Gíta), és egymáshoz való viszonyukat értelmezzem - ami persze a judaizmus, a kereszténység és a hinduizmus általában való értelmezését és egymáshoz való viszonyának tisztázását is jelenti.

Absztrakt
Tanulmányomban a hét főbűn egyikével, a bujasággal foglalkozom. Arra vállalkoztam, hogy a bujaság és a prostitúció közötti kapcsolatot alapkutatás keretében vizsgálat tárgyává teszem, és választ keresek arra a kérdésre, hogy mi volt az a fordulópont, amely az édeni magasságba emelt ókori prostitúciót, a kora-középkor „inkvizíciója” pokoli mélységekbe taszította. Az analízis és a szintézis dialektikus felhasználása segítségemre volt abban, hogy e kérdéskört teljes egészében körül járhassam, és eredmények formájában következtetéseket vonhassak le.
Kulcsszavak: prostitúció, biblia, főbűn, vallás, történelem
Abstract
In my research I deal with the lust, as one of the seven deadly sins. I have tried to research the connection between lust and prostitution, and answer the question: which was the turning point that the „inquisition” of the new-middle ages have tossed the prostitution from the highly eden to the hellish depths. The dialecting using of the analysis and the synthesis have helped me to let go around this question and let draw conclusions as results.
Keywords: prostitution, bible, deadly sin, religion, history

A z újkőkori Nagy Istennő / Nagy Anyaistennő sokáig igen népszerű koncepciója alapvetően a kisméretű meztelen női ábrázolások értelmezésén alapult. A cikk ennek az elképzelésnek a gyökereit, kialakulását, társadalmi hatásait és elvetését (dekonstrukcióját) követi nyomon. A közel-keleti és a délkelet-európai neolitikum (újkőkor) és rézkor (Kr. e. 7‒4. évez-red) anyagi kultúrájának egyik legfeltűnőbb eleme az antropomorf szobrocskák óriási száma, melyek legtöbbször meztelen nőalakot ábrázolnak. Az ilyen, általában kisméretű, területenként és időszakonként rendkívül eltérő kivitelű plasztikákból több tíz-ezer került elő a Közép-Ázsiától a Kárpát-medencéig terjedő régió különböző lelőhelyein. 1 A legtöbbjüket agyagból formálták, majd kiégették, de néhány területen követ és csontot is felhasználtak készítésükkor. Ennek a cikknek nem célja az egyes típusok bemutatása – számos ilyen jellegű összefoglalás létezik, ezért itt csak néhány szem-pontot emelnék ki. E szobrocskák túlnyomó többségben kisméretűek voltak, általános sajátosságuk a sematikus megformálás, melynek során egyes testrészeket kiemeltek ‒ sokszor a nemi jelleget, különösen a vulvát hangsúlyozták erősen, máskor a mellet vagy a feneket (zsírfarú típus), miközben például a karokat épphogy csak jelezték, vagy teljesen elhagyták, és sokszor az arc is igen sematikus. Egyes időszakokban erős plaszticitással formálták meg az alakokat, máskor a test teljesen lapos volt. Az általánosabb, tömör változat mellett a testet gyakran edénnyel kombinálták, és néha csak az arcot jelezték (arcos edények), máskor a mellek utalhattak arra, hogy női figurákról van szó. Az antropomorf ábrázolások túlnyomó többsége tehát jól felismerhetően női alak, de nem ritkák a férfi figurák, sőt a női és férfi jellegzetességek ötvözése sem egyedi (például phallostestű és zsírfarú alak). Egyes típusoknál állati és emberi jellemzőket egyesítettek. Ülő és álló figurák egyaránt előfordulnak, s néhány időszakban felismerhető, hogy az arcot maszk takarja. Egyes alakok felületét simán hagyták, másokat geometrikus motívumokkal díszítettek. Ebből az egyedi jellegzetességek szempontjából korántsem teljes, rövid áttekintésből is egyértelmű, hogy ikonográfiai értelemben rendkívül heterogén jelenségről van szó.

E tanulmány fő üzenete és veleje a következő: 1. Ma már tényszerűségként kezelendő, hogy igaza volt Huntingtonnak, és valóban a civilizációk összecsapásának korát éljük. 2. Ez utóbbi felismerése szükségszerűen vet fel két kérdést: a, a vallások etikai és metafizikai problematizálhatóságának kérdését, b, a posztmodernitás fő dogmája, a pluralizmus általános érvényessége problematizálhatóságának kérdését.

Írásom témája a vallásalapú partnerszelekció és hatásai. Az asszortatív párválasztás népszerű téma a kutatók körében, és a vallás/vallásosság hatásairól is temérdek tanulmány született. Ugyanakkor, a párkapcsolatok tagjainak vallásos hasonlósága ritkán kutatott a kortárs társadalomtudományi irodalomban.
Célom, hogy az elméleti keret ismertetése mellett a vallásos homogámia kutatásában született újabb eredményeket bemutassam.
Az első részben a partnerszelekció elméletével, társadalomtudományi fontosságával és mechanizmusaival foglalkozom. A második részben válogatott empirikus tanulmányok eredményeit ismertetem, melyek a vallásos homogámia alakulásával, valamint a párkapcsolati stabilitásra és termékenységre kifejtett hatását elemzik.

„A valóság a lényeg és az egzisztencia egysége; benne van az igazsága az alaktalan lényegnek és a tartás nélküli jelenségnek, vagy a meghatározás nélküli fennállásnak és a mulandó sokféleségnek. […] A belsőnek és a külsőnek ez az egysége az abszolút valóság. Ez a valóság azonban először is az abszolútum mint olyan, amennyiben mint olyan egység van tételezve, amelyben a forma megszűnt, s egy külsőnek és belsőnek üres vagy külső különbségévé vált. […] Másodszor a tulajdonképpeni valóság. Valóság, lehetőség és szükségszerűség az abszolútum formális mozzanatai vagy az abszolútum reflexiója. Harmadszor, az abszolútumnak és reflexiójának egysége az abszolút viszony vagy inkább az abszolútum mint önmagához való viszony, - szubsztancia.” (Hegel 1979 II: 138. o.)

E tanulmány reményeim szerint sikeresen köti össze a modernitás kezdetétől napjainkig - vagyis az ún. poszt-posztmodernitásig - vezető út fejleményeit és tanulságait a metafizikai kutatásaim főbb eredményeivel. E stúdium legfontosabb gondolata egy bizonyos heideggeri meggondolást követ, miszerint a létfelejtést okozó nihilizmus nem pusztán a modernitás sajátja, hanem az ún. európaiság gyökeréig vezethető vissza, s itt Heidegger nem az ógörög filozófiára, hanem a kereszténységre gondol...

E tanulmányból kiderülhet a kedves olvasó számára, hogy meggyőződésem szerint rendkívüli fontosságú volna komolyan venni a kortárs metafizikai törekvéseket – például szerény személyemét – hiszen ez a munka egyáltalán nem lényegtelen életproblémáink megoldása szempontjából.

Megjelent: Aetas, 30. évf. (2015) 2. sz. 140-153.

1905. december 3-án, délután fél négy tájban Máriapócson a megrendült hívők szeme láttára harmadik alkalommal kezdett könnyezni a görög katolikus templom gyermek Jézust tartó Máriát ábrázoló kegyképe. A csoda híre pár nap alatt eljutott Firczák Gyula munkácsi görög katolikus püspökhöz, aki vizsgáló bizottság felállítását és a tanúk kikérdezését rendelte el. 1906. január 11-étől kezdődően a vizsgálat le is zajlott, melynek során a tanúk vallomásának felvétele mellett a kegyképet háromtagú szakértői bizottság a helyéről levéve vette szemügyre. A jelenség megítélésében szélsőséges vélemények alakultak ki: sokan csodáról beszéltek, mások pedig tudományosan megmagyarázható esetről vagy egyenesen csalásról. Jelen tanulmányban az esemény forrásainak elemzésére teszek kísérletet. Vizsgálódásom nem csupán arra terjed ki, hogy történetileg rekonstruálja az eseményeket és az azt övező véleményeket, hanem hogy elhelyezze és értelmezze azokat a korabeli mentalitás és társadalmi viszonyok kontextusában.

Kutatásom tárgya a Pécsett található új vallási mozgalmak kapcsolata az őket körülvevő társadalommal. A témakör Magyarországon kutatottnak mondható, több hazai kutatás foglalkozik vele, amelyek azonban kvantitatív jellegükből kifolyólag meglehetősen általános eredményekkel szolgálnak, a kisebb vallásos közösségeket egy csoportba (például „egyéb”) sorolva. Célom volt, hogy kvalitatív megközelítéssel részletesebben feltárjam e különleges közösségeknek a pécsi társadalomban elfoglalt helyét. Írásom első felében bemutatom kutatásom elméleti alapjait: a vallás vizsgálatának megközelítését, és az új vallási mozgalmak jellemzőit, típusait. A második részben ismertetem a kutatás részleteit: bemutatom az alkalmazott módszert és a főbb kérdéseket, a megkérdezettek körét, végül pedig összefoglalom a vizsgálat eredményeit.

Az abszolút lét és a rendszerezett valóságértelmezés

Nem igazán konvenció, de az igazság az, hogy a középkorban az e fejezetnek otthont adó könyv (Vallás és metafizika) címében szereplő két szó azonos jelentésű volt egy harmadik szó értelmével, s e szó, vagy fogalom pedig nem más, mint a „tudomány”...

Mint látnivaló, a nihilizmus lényege az istenfelejtés mint olyan. Miért? Mert Isten maga a lét (ipsum esse), mégpedig az ontológiailag differens lét, vagyis azon lét, amely nem létező. Isten tehát nem létező, hanem maga a nem-létező lét. Itt nyilvánvalóan ellentmondok a 'metafizikának', méghozzá Heidegger nyomán, az ő ösvényén járva, a heideggeri koncepciónak megfelelően. Heidegger ua. másként fogta fel a problémát, nem az istenfogalomra, hanem a létfogalomra koncentrált - létfogalma a kései időkben mégis , egyre inkább egy sajátlagos istenfogalommá lényegült át.

Jelen tanulmány - címének megfelelően - a fenti három, a címben szereplő institúció összefüggését vizsgálja annak középkori összefonódottságára való tekintettel; illetve azt is, hogy ez erkölcsi és társadalmi szempontból üdvös volt-e. Ez utóbbi szempont pedig a keresztény etikát és a kereszténység racionalitását általában is problematizálja.

E tanulmány a címben meghatározott szembeállítást igyekszik pregnantizálni oly módon, hogy az megfeleljen a heideggeri fundamentálontológiai megfontolásoknak, különös tekintettel az ontológiai differencia tézisére. A fentebbiek alapján ui. messzemenő következtetések vonhatóak le a világvallásokat illetően.

E tanulmány - a címének megfelelően - egy új, tudományosan plauzibilis metafizika alapvetése révén igyekszik a vallás kérdésében megoldást találni, ami pedig lényegében egy új reformáció szükségességét feltételezi a nyugati civilizáció religiozitását tekintve. Ekképpen itt vallás és tudomány összeegyeztetését is prezentálom.

A könyv címe gazdag jelentéstartalommal rendelkezik. Mit jelent a közösség? Egyrészt, a vallásszociológusok egy kisebb lélekszámú, de összetartó szakmai közösség tagjai. Teremtők, hiszen ők mind valami újat alkottak, valami pluszt tettek hozzá a tudományterülethez. A nagybetűkkel kiemelt " ÉG " az emberiség örök transzcendens felé törekvését képviseli, ami által a " közösség " és a " teremtők " szavak is más dimenzióba kerülnek, hisz az Isten képmását viselő teremtmény közösségekben tudja igazán megérteni, honnan jött, s hová tart. A könyv alcíme Tisztelgés a magyar vallásszociológusok nagy nemzedéke előtt, hiszen nemcsak elismert vallásszociológusok írásait találjuk a könyvben, de az idősebb nemzedék három tagjának köszöntésére is szolgálnak a tanulmányok. A vallásszociológusok szívesen köszöntik jubiláló mestereiket hasonló ünnepi kötetekkel, korábban így született az Úton 2007-ben Tomka Miklós tiszteletére (Hegedűs-Révay 2007), az Ami rejtve van s ami látható című kötet, Gereben Ferenc születésnapjára (Rosta-Császár 2008), a Vallás a keresztény társadalom után a Tomka Miklósra emlékező kötet is (Földvári-Nagy 2012). A szerkesztők, Pusztai Gabriella és Lukács Ágnes az Előszót követően négy nagy fejezetre osztották a könyv tartalmát, melyek címe a következő: Jubilánsaink; Individuális és közösségi vallásosság; Vallásosság és oktatás; Kisebbségben vagy többségben? A Jubilánsaink című fejezetben három olyan szerző tanulmányával találkozunk, akik meghatározták az elmúlt fél évszázad vallási közösségeivel foglalkozó szociológiai kutatások irányát. A három kutató, Gereben Ferenc, Kamarás István, Nagy J. Endre. A szerkesztők, rndhagyó módon az ünnepelteket megszólalásra kérték. Gereben Ferenc írásában egy igen különleges kutatási módszert használ, az öninterjút (Egy művelődésszociológus öninterjúja). A művelődésszociológus –ahogy magát nevezi – úgy érzi, hogy elérte azt a kort, hogy számot adjon eddigi életéről, munkásságáról, ezekről pedig kérdéseket tegyen fel. Ebben a tartalomban pedig az önmagának feltett, irányított kérdésekre válaszol, mint egy valódi interjúban. A következő író Kamarás István volt, ő is életrajzát tárja elénk, rendkívül könnyed és olvasmányos módon. Felsorolja munkatársai nevét, egyrészt így köszönetet nyilvánítva nekik. Kalandos életének és kutatási területeinek sokszínűségéért, a kapott lehetőségekért és életéért hálát ad az isteni Gondviselésének. Nagy Endre tanulmánya a Személytelen Rend szentségéről és a szubjektum lázadásáról szól. Tudományos értekezésében a szerző a társadalom alrendszerinek eldologiasodása, elidegenülése, és a társadalom ellen lázadó individualizmus konfliktusát elemzi. Az Individuális és közösségi vallásosság című fejezetben bemutatott vallásszociológiai kutatások közül az első Földvári Mónika és Rosta Gergely tanulmánya, akik a Fiatal Vallás-és Értékszociológusok Szövetségének másfél évtizedéről írtak. A fiatal szociológusokból álló kör valójában egy tudományos fórum egyetemisták, doktoranduszok és alkotó szociológusok között, akik a vallással és az értékekkel foglalkoznak. Több mint tizenöt éve dolgoznak együtt a Faludi Ferenc Akadémián. Tudományos találkozókat, előadásokat szerveznek. A kör megszervezője és vezetője Gereben Ferenc, akinek tehetséggondozó munkája nyomán egy új vallásszociológus nemzedék indult el a pályán. Bálity Csaba tanulmánya a népegyházi keretek között működő vallásos kiscsoportokkal foglalkozik. A szerző felhívja a figyelmet arra, hogy a felnőtt hittanuló csoportok élete azt mutatja, hogy a társadalom alapszabályai ma is jelentősen építenek a vallásosságra. Sajnos a személyek közötti kapcsolatok hiányát nem helyettesítik azok a gyülekezetek, ahol több százan vesznek részt, ezért írásában keresi az okát annak, hogy miért.

E tanulmány a megszokott témában íródott, ám új adalékokat tartalmaz metafizikai koncepciómmal kapcsolatban. A lényeg a metafizikai kulmináció, vagyis a hegeli metafizika alapvető korrekciója; amely "modifikáció" lényegében a heideggeri metafizikai koncepció továbbvitelét (ám ua. korrekcióját is) jelenti. A klasszikus metafizikai abszolútumfogalmat a schellingi opció irányába módosítottam olyképpen, hogy az a heideggeri ontológiai differenciának is megfeleljen.

Paper deals with the demographic characteristics of the territories of today AP Vojvodina - according to the conscription of Ludovicus Nagy published in 1828. L.Nagy compiled data from the ecclesiastical schemtismuses made by Catholic bishops, which had valuable information concerning the number of inhabitants and their distribution by religious affiliation in every settlement. Data used by L. Nagy are from the years 1826 and 1827.

Egy szerény életvitelű jezsuita lépett a nyilvánosság elé 2013-ban. Bergoglio, az egykori Buenos Aires-i érsek ma Ferenc pápaként szól a tömegekhez. Hangja szelíd, de egyben határozott. Együttérez és irányt mutat: legyen szó társadalmi egyenlőtlenségről, menekültpolitikáról, vallási konfliktusokról. Kijelentéseire az egész világ odafigyel. Köztük az a tizenkét közéleti személyiség, aki tizenkét fejezetben, tizenkét nézőpontból közelíti meg a "reformok pápájának" gondolatait. A könyvben megszólalnak: Bagdy Emőke, Beer Miklós, Fabiny Tamás, Farkas Beáta, Haranghy Csaba, Heller Ágnes, Köves Slomó, Kozma Imre, Oláh Jolán, Tulassay Tivadar, Várszegi Asztrik, Vizi E. Szilveszter  A kötet az első, magyar szerzők által készített teológiai-közéleti könyv Ferenc pápáról, amely a szentatya 80. születésnapjára jelenik meg.

Az Addiktológia - Addictologia Hungarica - a Magyar Addiktológiai Társaság lapja. Ebben a számban a vallásosság mint védőfaktor szerepéről olvashatunk serdülők szerhasználata kapcsán. Egy tanulmány felépülő alkoholbetegel társas támogatási rendszerével foglalkozik. Közlünk egy vitát, ami az empátia szerepével foglalkozik.

Tökéletesek és töredékesek-példaképek Jézustól a kortárs színházig Dolgozatomban két irányba próbálom végiggondolni a megadott témát: milyenek a példaképek egyrészt, és milyen hatással vannak ránk másrészt, mit váltanak ki belőlünk. Hogyan jönnek létre a példaképek, vagy állítják elénk mesterségesen őket. Felszabadítóan vagy bénítóan hatnak-e ránk. Szókincsem és fogalmaim a kortárs művészetből, elsősorban a kortárs színházból, színház-és performativitás-elméletből származnak, másrészt némiképp teológiai fogantatásúak. A kettőt próbálom majd meg házasítani. Egy személyes történettel kezdem. Nemrég egy előadást tartottam; az előadásról felvétel készült, amit engedélyeztem. A pillanat érdekelt, hogy ott és akkor a hallgatósághoz tudjak szólni, ahogy most önökhöz is megpróbálok. Amikor megjelent a felvétel, kommentáromban hozzáfűztem, hogy nem vagyok oda magamtól, az előadásom elején el is mondom, hogy kicsit izgulok. Kétféle reakció, kommentár érkezett. "Te vagy a példaképem", írta valaki, arra célozva, hogy a "nagyok"-annál a pulpitusnál, egy díszes egyetemi előadóteremben nagynak látszottam-sosem vallják be, hogy izgulnak vagy hogy nem elégedettek magukkal. A másik üzenetíró viszont azt javasolta, hogy, szó szerint idézem, "érdemes volna fodrászra és kozmetikusra költeni". A szituációhoz-vagyis a példaképek kétféle lehetőségéhez-még vissza fogok térni. A címben foglalt tökéletes és töredékes példaképeket szeretném szemügyre venni. A tökéletesekhez a virtuózokon és sztárokon keresztül vezet az utam, abból kiindulva, hogy a tökéletesség csakis valamiféle felszín, látszat vagy hamis kép lehet, amelyet előállítunk magunkról, vagyis egy konstrukció.  A kortárs színház ahhoz, hogy értelmezni tudja önmagát, az elmúlt két-három évtizedben újra hozzányúlt egy régi fogalomhoz, a virtuozitáshoz, mivel szüksége volt arra, hogy ezt az emberképet-a virtuóz képét-újradefiniálhassa és ismét elhelyezhesse a színpadon. Mi is a virtuozitás? Minden virtuozitás, gondoljunk a balettre, zenére, operaénekesek, színészek, de akár írók vagy költők virtuozitására, rendkívüli, nem mindennapi, nem általgos tudást, elsősorban technikai tudást jelent. A virtuóz a maga területén, műfajában a tökéletesség képét hozza létre. Azonban aurája fenntartásának érdekében a virtuóz hagyományosan nem mutatkozik e műfajon kívül, csak saját tudásának, nagyságának, az adott műfajban való