Társadalomtörténet

A "civil társadalom" fogalma jellegzetes interdiszciplináris terület több társada-lomtudomány érdeklődésének metszéspontján. Az eszmetörténészek a mint-egy 250 éve a skót Adam Ferguson által elsőként kifejtett fogalom evolúcióját kutatják, a politikai szociológia képviselői-többek közt-a civil szféra és az állam viszonyának alakulását értelmezik a modern társadalmakban, a társada-lomtörténészek pedig a közélet befolyásolására törekvő, egyre inkább kiszéle-sedő polgári aktivitás múltbéli módjait, szerkezetét, hatékonyságát, jelentősé-gét tekintik vizsgálatuk tárgyának. Írásom ez utóbbi területhez kapcsolódva a rendi társadalom meggyengülésének korszakában, az 1848-as polgári forradal-mat megelőző évtizedekben tekinti át a korai magyarországi egyesületek kelet-kezésének körülményeit, és vet fel eddig nem, vagy csak részben megoldott kér-déseket. 1 Az egyesületek történetének korai korszaka Magyarországon A mai napig is domináns politikatörténeti szemlélet a politikai élet tematizáci-ójának megújulását kezdeményező Széchenyi Istvánhoz, illetve az általa az 1825-27-es országgyűlés idején Pozsonyban szervezett, majd a diéta feloszla-tását követően Pestre "költözött" Nemzeti Casino létrehozásához köti a magyar-országi egyesülettörténet kezdetét. A valóságban azonban az 1817-ben megala-pított Pesti Jótékony Nőegylet (és budai párja) tekinthető az első, modern tí-pusú, a nemzetközi egyesülettörténeti szakirodalom definíciójának is megfelelő hazai egyesületnek. A különbség lényege nem az időközben eltelt évtized, tehát az intézmény "régiségének" mértéke, hanem az, hogy a PJNE a casinóhoz viszo-nyítva még inkább összhangban állt a Nyugat-Európából rohamosan terjedő 1 Az írás alapvetően a 2003-ban megvédett és 2005-ben változatlan címmel kiadott PhD disszertá-cióm anyagára épül (ezért erre külön nem hivatkozom), de tükrözi a megírása óta eltelt másfél év-tized során szerzett egyes kutatási tapasztalataimat, és tartalmazza az ott érintett kérdések tovább-gondolásának eredményeit is.

Az 1956-os forradalom során létrejött vidéki munkástanácsok történetébe ritkán tekinthetünk be a saját maguk által megtermelt iratcsomók révén. Ezeket többnyire megsemmisítették, vagy a vizsgáló hatóságok lefoglalták és idővel elkeveredtek, pedig jelentőségük óriási, hiszen írott formában csak ezekből kaphatunk hiteles – és egykorú – képet a korabeli munkásság hangulatáról, a Rákosi rendszer, illetve a forradalmi időszak megítéléséről, a követelésekről és döntésekről.  Ezért jelentősek a forradalom ötvenéves jubileuma idején a Központi Bányászati Múzeum Dokumentumtárába került – korabeli – halimbai és nyirádi dossziék.

The main goal of this paper is to briefly sketch the relationship between the transformation of Hungarian printed press after the Revolution and War of Independence of 1848–1849 and the appearance of numerous female writers. The analysis is based not only on the texts which were published by female writers in contemporary press, but also on the research of the manuscript archives of the Hungarian Academy of Sciences, the National Széchényi Library and the Petőfi Literary Museum. The focus of my analysis is the literary career of Júlia Szendrey, who is known as the wife of one of the most famous Hungarian poet, Sándor Petőfi.  Only a few people, however, are aware of the fact that she started her own literary career after her husband disappeared in 1849 during the Revolution and War of Independence.
The utilization of the methods and outcomes of literary history and social history intertwined in my approach. My argument will focus on the impact of mass media on each literary career with a special emphasis on different approaches to the notion of crisis.

Magyarország 2010. óta élen jár a családok támogatásában. Megindult egy olyan folyamat, amely hosszú évtizedek után utat nyithat a nemzet újjászületéséhez. Bár a népességfogyás megállítása még egy előttünk álló feladat, az új parlamenti ciklusban eljött az ideje a családok helyének, szerepének újragondolására a társadalmi-gazdasági folyamatokban.
1. Napjaink népesedési mutatói további cselekvésre sarkallnak. A jelenlegi termékenységi szint stabilizálódása vagy csökkenése —  reális feltételezések szerint — az országot egyre meredekebb demográfiai lejtő felé vinné, amely tovább gyorsuló népességfogyással és a lakosság radikális elöregedésével járna.
2. Egyszerű becslés alapján, 70 éves átlagéletkorral számolva, évente 130–140 ezer újszülöttre lenne szükségünk a 9–10 milliós lélekszám fenntartásához, illetve az infrastruktúra és az intézményrendszer gazdaságos működtetéséhez. Ezt a célt kellene elérnünk.
3. A negatív kimenetelű forgatókönyvek számbavétele a népesedés- és családpolitika újragondolását teszi szükségessé. A kedvezőtlen trend megfordításában az időtényező meghatározó jelentőségű. A következő 1–2 évben még lehetőségünk van egy eredményes program megvalósítására.
4. A szülőképes kor felső határán van az utolsó, jelentős létszámú generáció, amely képes lehet a fenntarthatóságot biztosító utódnemzedék (a harmadik hullám) elindítására. A korosztály női tagjainak száma évente várhatóan kb. 5000 fővel csökken.
5. Az eddigi családpolitikai intézkedések, bár növelték a termékenységet, nem vezettek trendváltáshoz.  Egy rövid, közép és hosszú távú, átfogó, sokoldalú nemzeti népesedési, család- és közösségfejlesztési stratégiára van szükség a nemzet jövőjének biztosításához. Egy ilyen terv kidolgozásának most értek meg a feltételei.
6. A téma hazai és nemzetközi szakértői között vannak, akik a népességszám hosszú távú biztosításához a migrációt is kívánatosnak tartják. Mi, a bevándorlás támogatása helyett, fontosabbnak véljük a gyermekvállalási kedv elősegítését.
7. Az elmúlt időszak családbarát intézkedéseinek iránya kedvező, mégis azt kell látnunk, hogy nem érték el a kívánt hatást. A 2010-ben hivatalba lépett kormány nyolc tárgykörben összesen 39 intézkedéssel javította a családok helyzetét, támogatta a gyermeknevelést, a kisbabák világra hozatalát (EMMI 2017: 105), a támogatás összege 8 év alatt több mint a kétszeresére, a GDP-n belüli aránya pedig 3,5%-ról 4,8%-ra emelkedett. Ezen elismerésre méltó intézkedések után a kormányzat előtt még  számos születésösztönző program lehetősége áll.
8. Megközelítésünk két sarokköve az elkerülhetetlen szemléletváltás igénye és a transzdiszciplinaritás. Szakértői műhelyünk, a Barankovics Alapítvány támogatásával, több mint 200 szakember közreműködésével három éve dolgozik a probléma föltárásán és megoldási javaslatok kidolgozásán . Tagjaink a legkülönbözőbb tudományterületekről érkeztek, így elemzéseink a pszichológia, a szociológia, a szociálpszichológia, a közgazdaságtan, a neveléstudomány, a statisztika, a demográfia, a teológia, a filozófia és más szakterületek által feltárt jelenségekre együttesen támaszkodnak.
9. A népesedés kérdése megközelítésünkben nem pusztán „demográfiai” téma, hanem család- és társadalomlélektani, társadalomszervezési, társadalompedagógiai, teológiai feladat, amely a szülőpár és a közösségi védőháló szellemi, lelki állapotától a gazdasági feltételekig a probléma sokrétű megértését igényli.
10. Júniusban megtartott konferenciánk után egy átfogó tanulmánykötettel jelentkezünk, amely hamarosan megvásárolható lesz a könyvesboltokban. Eddig is folyamatosan tettünk javaslatokat a kormány illetékeseinek, amelyek közül számos már beépült az döntési folyamatokba (családok éve, népességkutató intézet, nemzeti konzultáció stb.). 
11. A gyermekvállalást és a családstabilitást befolyásoló tényezőket szélesebb spektrumban értelmezzük az eddigi szakirodalomnál. A személyek és családok döntéseiben meghatározó jelentőséget tulajdonítunk a személyes múlt történéseinek, a családtagok és a családok belső minőségének, a jelen életfeltételeinek, és a jövőben várható eseményeknek.
12. Mivel a szülőképes korosztály létszáma évről évre jelentősen csökken, szakértői műhelyünk a legsürgősebb feladatnak a 35 éves kort betöltött, nagy létszámú generációk megkérdezését látta, annak érdekében, hogy megtudjuk, mire lenne szükségük még egy gyermek vállalásához.
13. Parlamenti megbízásra, a Nézőpont Kutató Intézet közreműködésével 2017-ben reprezentatív vizsgálatot végeztünk. A kutatás megállapításai szerint a 35–44 éves korosztály 25%-a, közel 400 ezer fő egyértelműen szeretne még egy gyermeket. A szükséges intézkedések gyors megvalósítása esetén ez – néhány év távlatában –, a jelenleg várható létszámon felül további nagyszámú újszülöttet (100–120 ezer gyermeket) jelenthetne. 
14. Javaslatainkat rangsorolva egy ütemtervbe illesztettük, kiválasztva azokat, amelyek a legkisebb befektetéssel, a legrövidebb idő alatt, a legnagyobb eredményességgel vezethetők be. Ezek szerint az egyik legerőteljesebb hatás a „Hivatásos Szülők” életpálya modellel, majd a transzferhatások miatt a nyugdíjkiegészítéssel és a „Nemzeti Lakásprogrammal” érhető el.
15. A részletesen kidolgozott „Hivatásos Szülők” életpályamodell szerint azok, akik hajlandók legalább három gyermeket törvényben meghatározandó feltételek szerint vállalni, méltányos jövedelmet kapnának, és képzési folyamatban vennének részt, amelyhez egy lokális családvédelmi támogatás járulna. 
16. Kutatásunk megerősítette, hogy jelentős társadalmi igény van a Hivatásos Szülők életpályamodell bevezetésére. Egyszerre tudunk támaszkodni tehát a kormányzat eltökélt családpolitikájára és a társadalomban meglévő igényekre.

Böröcz József könyve az európai integráció történetének mintegy előzményeként a nyugat-európai államiság több évszázados globális történetét is áttekinti, s ebben a keretben értelmezi az EU létrejöttét és formálódását. A könyv, amely bő egy évtizedes kutatómunka összefoglalója, azt magyarázza meg, hogyan következik az EU kialakulása az azt megelőző, több évszázad történelméből. Az elemzés Magyarország, Kelet-Közép-Európa és Európa globális pozíciójának meghatározására, helyes kontextualizációjának elméleti és empirikus kérdéseire, és ezeken keresztül a világ főbb átalakulási tendenciáinak megértésére irányul.

//

Revised Hungarian edition of _The European Union and Global Social Change: A Geopolitical-Economic Analysis_ (https://www.academia.edu/190682/The_European_Union_and_Global_Social_Change_A_Critical_Geopolitical-Economic_Analysis ).

A Zsil-völgye fogalomnak számít a magyar bányászok körében, 1 de az elmúlt két évtized híradásait figyelmesen szemlélő laikus előtt is ismert a Zsil-völgyi bányász, mint az aktuális román kormány védelmére, vagy ellenében mozgósítható politikai erő, mely híres fafejűségéről és elszántságáról. Én most nem e XX. század végi sztereotípiával, hanem a Zsil-völgy magyar korszakának utolsó éveivel foglalkozom. Teszem ezt Bajkó Andor bányamérnök feljegyzései, 2 a korabeli szaksajtó 3 és a mai szakirodalom segítségével.

A tanulmány két nagyobb egységből áll. Az első felében a papság általános helyzete, a klerikusokat körülvevő miliő kerül bemutatásra, az egyházi struktúra alsó szintjét érintő elméleti és gyakorlati kérdések mentén, majd a feltárt, a hazai plébánosokat általánosságban érintő szempontokat a pécsi püspökség példáján, az egyházmegye forrásain keresztül közelebbről, konkrét esetek révén világítja meg.

E tanulmány arra tesz kísérletet, hogy Magyarország egy sajátos régiójában, a Dél-Dunántúl, illetve Horvátország és Szlavónia határterületén, valamint egy sajátos időszakában vázoljon fel egy birtokosi pályát, valamint birtokosi stratégiát. Igen sok objektív és szubjektív összetevője volt annak, milyen pályát futott be egy köznemes a 18. század első felében. A politikai, gazdasági és társadalmi szempontok együttesen érvényesültek az egyes birtokosi karrierek esetében. Czindery Ignác Ferenc példáján éppen azt lehet bemutatni, hogy a meglévő körülmények (akár országos, akár regionális, akár lokális szinten), illetve a tudatos építkezés milyen sajátos helyzetet volt képes teremteni.

Brennbergbánya a soproni régió egyik különleges gyöngyszeme. Vannak akik természeti értékeit, míg mások – és ők vannak többen – a legrégebbi magyarországi szénbánya hangulatát, emlékeit keresik a hegyek közé bújt településen. A majd két évszázados brennbergi bányászkodásról már többször és többen is írtak, az utóbbi évtizedekben, csak néhányat kiemelve: Becher Nándortól, Kőbányai Ferenctől, Környei Attilától és Reményi Viktortól olvashattunk nagyobb lélegzetű összefoglalókat. 1 Legutóbb pedig már egészen más kontextusban, a magyar zsidó aranyvonat második világháború végi itt tartózkodása miatt került – rövid életű – reflektorfénybe a település. 2 Időről-időre a Központi Bányászati Múzeumot is megkeresik érdeklődők, hazai és külföldi szakemberek, hogy a gyűjteményeinkben található dokumentumok, fényképek, illetve műtárgyak bemutatásával segítsük Brennbergbánya egy-egy még kevésbé ismert részletét feltárni. Az 1956-os forradalom évfordulója kapcsán eléje kívánunk menni az érdeklődőknek, s e folyóirat hasábjain közzé tesszük a múzeumban őrzött, s a bányászok forradalmi részvételének feltárására indított kutatásunk során más közgyűjteményekben fellelt, Brennberg bezárására és újranyitására vonatkozó információkat.

Szendrey Júlia életművét saját imázsa takarja el: írásainak jelentős része kiadatlan maradt, miközben személyéről nemzedékek sora formált markáns véleményt. Pályafutása során olyan társadalmi közegben kellett alkotnia, amelyben rendkívül ellentmondásos volt azoknak a nőknek a megítélése, akik írtak, publikáltak, elismerésre vágytak, vagyis a nyilvánosság terében mozogtak. Alig tizenkilenc éves volt, amikor nagy érdeklődést kiváltó naplópublikációi (Petőfiné naplója; Naplótöredék) megjelentek a korabeli sajtóban, alig huszonkilenc, amikor több évnyi hallgatás után nyilvánosság elé lépett első versével, valamint önálló kötetben publikált Andersen-fordításaival, és harminchét, amikor egy korabeli antológia bevezetője ezt írta róla: "Szendrey Júlia nyitja meg azon időszakot, midőn költőnőink általános irodalmi szinvonalra emelkednek." A későbbi irodalomtörténet-írás második házasságának tényén képtelen volt túllépni, s arról sem vett tudomást, hogy Szendrey Júlia nemcsak múzsa, hanem alkotó is volt, akinek életműve jelentős része nem jelent meg nyomtatásban. Ez a könyv az elmúlt tíz évben feltárt kéziratok felhasználásával új fényt vet Szendrey Júlia irodalmi pályafutására, felülvizsgálja az alakjával kapcsolatban rögzült sztereotípiákat, miközben a női szerepekről folyó 19. századi közbeszédet is elemzi.

„A bányászok közös vonása, hogy mindegyik kommunista.”1 – jelentette ki Kádár János a párt Intéző Bizottságában, 1956 decemberének közepén, röviddel azután, hogy megtörték a fontosabb munkástanácsok hatalmát, és sikerült munkára bírniuk a bányászságot, újraindítva ezzel az ország életét. Bár még messze nem fejeződött be az új hatalom konszolidációja, joggal remélhette, hogy a szociális igények „maradéktalan” kielégítésével és a megtorlás megfelelő ideológiai irányba terelésével – nagyobb részt – megnyerheti magának a stratégiai nyersanyag-kitermelő ágazat – politikailag meglehetősen megosztott – dolgozóit. Fontos volt ez, hisz mind 1956 előtt és után is a nehézipar fejlesztése az elsődleges gazdaságpolitikai célok között szerepelt, és mindezt a hazai nyersanyagbázison tervezték megvalósítani.

Mi volt a közoktatás társadalompolitikai funkciója a Horthy-korszakban? A tanulmány a társadalmi mobilitás ugródeszkájának tekintett középfokú oktatásra fókuszálva vizsgálja e kérdést, a szociológia, az oktatásszociológia, a társadalomtörténet és a neveléstörténet szempontjait is figyelembe véve. A pozitív és a negatív diszkrimináció, a közvetett és a direkt szelekció tervezett és megvalósult formái mellett a döntéseket generáló indítékokat is vizsgálva, elsősorban a kor oktatáspolitikáját nagyban meghatározó Kornis Gyula programadó írásai, a vonatkozó jogszabályok, és az ezeket megelőző szakértői viták alapján. Mindezek megértését egyrészt keletkezésük kontextusának feltárása, másrészt Pierre Bourdieu, a konkrét környezettől független értelmezési keretet is felkínáló, általánosabb érvényű társadalomtudományi alapfogalmai segítik.

A pesti Nemzeti Casino korai története jól ismert a történészek körében, különösen megalakulásának körülményei. A tanulmány az egyesületek társadalomtörténetének bevett vizsgálati technikái mellé kérdőjelet rakva újszerű kérdéseket tesz fel az egyesületi tagfelvétellel kapcsolatban. Hogyan viszonyult az egyesület az új tagok beengedéséhez? Milyennek látszik a Casino vonzereje a már felvett tagok lemorzsolódásának tükrében? Mennyiben mutatkozik más kép a tagságról, ha a Casino által kiadott tagnévsorokat "csupán" reprezentációnak tekintjük? Végül, de nem utolsó sorban: a tagösszetétel a szokottnál komplexebb vizsgálata nyomán milyen kép rajzolódik ki a késő rendi társadalom szerveződéséről?
[=While the early history of the Pest National Casino, and particularly the circumstances under which it was set up, are well known among historians, the study raises new questions concerning the ways new members were admitted. How did the voluntary society approach to intergrating new members? How can we evaluate the attractiveness of the Casino on the basis of the dropping out of members? What picture can be drawn on its social composition if we interpret published membership lists as a means of representation strategy? Finally, what conclusions can be drawn on the organising of ’late estate society’ from a thorough and complex examination of the social composition of the membership?]

Győr, a prosperous middling town in Western Hungary, became the scene of an act of physical aggression in 1831 when a barrister of noble status was hit and wounded by the bailiffs of the town council. The ownership of a valuable town house became questioned after the death of the owner who had no descendants. A last will of its previous noble owner and a barrister came from the countryside to seize it on behalf of the collateral relatives while the town magistrate also claimed the property for the urban community. During the lawsuit, one main charge against the town leaders was that they inflamed their bailiffs “against the nobility”. The article examines how far the brutal incident can be interpreted as a social conflict in the highly heterogeneous urban society of Győr.

Az 1900–1940 közötti Erdély kis és közepes centrumaiban nyomtatott sajtó produktumait elemezve megállapíthatjuk, hogy a nehéz körülmények ellenére is viszonylag gazdag sajtóstruktúra alakult ki, amely nem annyira a jó nevű újságírókkal és a modern újságírás eszközeivel állt az olvasók rendelkezésére, hanem inkább azzal a hittel, hogy az itt élő magyarság történetében kiemelkedő küldetése van.

A tanulmány a 19. század első felében élt, többszörösen börtönviselt, zseniális és sokoldalú marosvásárhelyi mester, Bodor Péter életművét tárgyalja. Összegzi marosvásárhelyi zenélő kútjának építését, bemutatja Erdély-szerte a különféle főúri udvarokban végzett munkáit, marosvásárhelyi házát és kertjét. Egy leltár alapján bizonyítja, hogy elméleti érdeklődéssel is rendelkezett a reáltudományok terén, ugyanakkor meg is próbálja körvonalazni a hidraulika, mechanika, földmérés, az orgonák és zenélő szerkezetek készítése terén mutatkozó szakismereteit. Mindezek alapján hangsúlyozza, hogy tudása az újkori Európa tudományos ismereteivel kölcsönhatásban fejlődött, aligha értékelhető tehát kizárólag egy autochton őstehetség megnyilvánulásaként.

1956 forradalmi eseményei Hevesen véráldozat nélkül, viszonylag békésen zajlottak. Ennek ellenére megdöbbentően súlyos ítéletek születtek, 18 főt ítéltek börtönbüntetésre. Súlyosan esett a latba a résztvevők származása és előélete.
A könyv első fele az 1956 októberétől 1957 tavaszáig terjedő időszak történéseit vázolja főként levéltári források és a megjelent publikációk alapján.
Az eseménytörténet vázlatos bemutatásán túl megismerhető a résztvevők életútja is. A munkástanács elnökének Guba Dezsőt, a szociáldemokrata tanárt választották.
A nemzetőrség főparancsnoka a nemesi családból származó katona, Maczky Béla lett. Érdemük, hogy megfékezték az indulatokat. A forradalom szűkre szabott idejében nem volt lehetőségük a tervezett célok megvalósítására.
1956 annyiféle, ahányan és ahogyan átélték. A könyv második fele társadalomtörténeti szempontból közelít a témához. Szemtanúk beszélnek arról, hogy a különböző élethelyzetekben, pozíciókban hogyan élték át az eseményeket. A riportalanyok között van forradalmár, üldözött kulák, rendőr, hivatali dolgozó, gyermek. Kiválasztásuk igyekszik reprezentálni a helyi társadalom rétegeit. Az interjúkban saját szavaikkal, az ő szemszögükből mondják el, amit az emlékeikben megőriztek.
A könyv tiszteletadás kíván lenni a forradalmárok, ártatlanul elítéltek és mindazok előtt, akik a súlyos következmények elszenvedői voltak.


The revolutionary events of 1956 in Heves happened without blood, relatively peacefully. In spite of this fact the punishment was shockingly cruel. 18 people were sentenced to several years in prison. The origin and the past of the participants were considered as significant feature by the judges.
The first part of the book explores the events between the October of 1956 and the spring of 1957 based on archival sources and published literature. However, the book provides information not only about the historical events, but also about the lives of the participants. Dezső Guba, the social democrat teacher was chosen as the president of the revolutionary board/council. The captain of the home guard was Béla Maczky who had nobiliary origin. Their biggest merit was that they restrained the violence. They did not have the opportunity to accomplish the planned goals in the short period of the revolution.
1956 is as many as the experiences of the people. The second part of the book examines the topic from social historical point of view. The local people speak about their experiences in different life situations and positions. Some of them were revolutionists; others were persecuted wealthy peasants, policemen, official workers and children. They represent the different layers of the local society. In the interviews they introduce their preserved memories from their particular approaches, by their own words.
The book would like to express honour towards the participants of the revolution, the innocently judged people and all the victims of the grievous consequences.

Az elmúlt évtizedek történetírásában egyre inkább megjelenhet a női tapasztalat, ahogy az irodalmi kánon(ok) körüli vitákban is egyre-másra visszatér az írónők avagy női írók újraértékelésének igénye. A budapesti úrinő magánélete című kötet szerzői is fontosnak tartották, hogy könyvük előszavában külön hangsúlyozzák e folyamat jelentőségét: „Az utóbbi évtizedekben bekövetkezett szemléletváltozás után nem hihetjük többé, hogy a történelem csupán a háború és béke ritmikus váltakozása, és nem kicsinyelhetjük le a nők hétköznapjairól szóló történelmet pusztán azért, mert nem (mindig) az élet nyilvános színpadán játszódott, és nem a politikai hatalom gyakorlásáról szólt. A budapesti nők magánéletének történetei nem fűszerezik a várostörténetet vagy nőtörténetet, hanem annak szerves részei.”

Könyvünk legfőbb célja az volt, hogy rámutassunk, milyen nagy szerepe volt a magyar bányászoknak az 1956-os forradalmi eseményekben és az azt követő hónapokban. Jelen zárótanulmány ennek a kiemelkedő aktivitásnak az okait keresi. Nem kíván hősöket kreálni, a bányásztársadalom egészét vizsgálja, de szükségszerűen felvillant egyéni sorsokat is. A felületes szemlélőnek úgy tűnhet, túl nagy hangsúlyt fektettem az előzmények bemutatására. Mindezt azért tettem, mert a szakirodalomból és a feltárt forrásokból egyaránt az tűnik ki, hogy a felfokozott forradalmi aktivitás egyik fő mozgatója az erőszakos társadalom-átalakítás nyomán kialakult átmenetiség-érzés és belső megosztottság volt, ezért írásom kevésbé a forradalomról, inkább annak körülményeiről szól.

A tanulmány arra tesz kísérletet, hogy az 1848 előtti magyarországi egyesületekben a német evangélikus polgárság szerepvállalását felmérje. A szabadkőműves páholyoktól a jótékony nőegyleteken át a pesti casinókig és a természettudományos-orvosi szerveződésekig, illetve a szász városoktól Pozsonyig és Eperjestől Pestig számos egyesületben vizsgálja meg az evangélikusok részvételének súlyát (a vezetőségben, a tagdíjfizető tagságban és a tényleges aktivitást kifejtők körében). Habár egylettípusonként és az egyes városok hagyományait tükrözve a részvételi arányok és mintázatok jelentős eltéréseket mutatnak, összességében mégis a német evangélikusok kiemelkedő aktivitását tapasztaljuk. Ennek okaként a szerző az érdekelt személyek közös kultúráját (külföldi tájékozódását, iskoláztatási szokásait), valamint a köztük előzetesen is meglévő, országos léptékű kapcsolati hálót határozza meg. Ebben az értelemben a tanulmány módszertani kísérletként is értelmezhető, amennyiben az egyesületet társadalomszerveződési alakzatnak felfogva az elemzés során a szokásos, rendi-foglalkozási összetétel vizsgálata helyett a magyarországi késő rendi társadalom egyik karakteres rendies csoportját – mint kulturális fogalmakkal leírható, erős társadalmi ambíciókkal jellemezhető és összetartó országos hálózatot építő tömböt – teszi az egyesülettörténeti vizsgálat tárgyává.

Megjelent: Aetas, 30. évf. (2015) 2. sz. 140-153.

1905. december 3-án, délután fél négy tájban Máriapócson a megrendült hívők szeme láttára harmadik alkalommal kezdett könnyezni a görög katolikus templom gyermek Jézust tartó Máriát ábrázoló kegyképe. A csoda híre pár nap alatt eljutott Firczák Gyula munkácsi görög katolikus püspökhöz, aki vizsgáló bizottság felállítását és a tanúk kikérdezését rendelte el. 1906. január 11-étől kezdődően a vizsgálat le is zajlott, melynek során a tanúk vallomásának felvétele mellett a kegyképet háromtagú szakértői bizottság a helyéről levéve vette szemügyre. A jelenség megítélésében szélsőséges vélemények alakultak ki: sokan csodáról beszéltek, mások pedig tudományosan megmagyarázható esetről vagy egyenesen csalásról. Jelen tanulmányban az esemény forrásainak elemzésére teszek kísérletet. Vizsgálódásom nem csupán arra terjed ki, hogy történetileg rekonstruálja az eseményeket és az azt övező véleményeket, hanem hogy elhelyezze és értelmezze azokat a korabeli mentalitás és társadalmi viszonyok kontextusában.

A könyv az 1968-as magyarországi gazdasági reform hátterét, jogi és gazdaságtörténetét mutatja be. Bemutatja, hogy az elkésett jogi szabályozás milyen következményekkel és  kompromisszumokkal járt, mi történt a polgári és polgári perjog világában. Levéltári dokumentumok, a kor szakirodalma és a korról szóló történeti irodalom feldolgozása segít a korszak történetének megértésében.

Nem elfeledett hírlapi vitáról szól az alábbi esettanulmány, hiszen az már kibontakozásakor, 1885 tavaszi-nyári hónapjaiban is alig nőtt túl néhány, többnyire álnév mögé rejtőző ember magánlevelezésén egy még ugyanebben az évben megszűnő lap hasábjain. Mint Reviczky Gyula és Justh Zsigmond kapcsolatának máig kérdéses epizódja, mint Justh írói pályakezdésének egy zavaró körülménye, és mindenek-előtt, mint a mentalitástörténet egyfajta "evidenciaszakadása" mégis megérdemli a figyelmet. Annál is inkább, mert a tudatformák lappangó változásai könnyebben tetten érhetők a szélsőséges határesetekben, mint a társadalomtudományok "reprezentatív mintájában"-és kell e szélsőségesebb határeset, mint a legendásan nyomorgó, ám a pesszimizmus ellen érveket kereső és a legendásan mulató, ám a pesszimizmusra érveket találó két arisztokrata találkozása egy pesti redakció sötét előszobájában? A vita bemutatásához előzetesen két problémát kell körüljárni, lehetőleg tisz-tázni. Az első a dilettáns fogalma a 19. század második felében. A megelőző, "klaszszikus" században még többnyire a nem hivatásszerűen játszó, kiváló zenészekre használt terminus Baudelaire, Renan, Bourget nyomán, majd Nietzsche által valamelyest módosítva válik az esztétizmus egyik kulcsfogalmává. A flâneur, a dandy és a dekadens szintén bizonytalan körvonalú fogalmaival osztozik abban a tulajdonságban, hogy míg rövidebb alakjában korabeli jelentése szinte hírneves viselőinek véges névsorára korlátozható, addig elvont főnévvé képezve rendre különféle modernségelméletek vezérfogalmává terebélyesedik, hallatlan jelentésbővülésen átesve.

A monográfia a magyar igazságszolgáltatás történetét levéltári dokumentumok alapján rekonstruálja az un. Kádár korszakban. Kitér olyan -- ma már elfeledett -- intézményekre, mint a társadalmi bíráskodás, avagy az ügyvédi karban végzett 1957-es tisztogatás.

Miért alakulhatott ki a Nagytétény külterületéhez tartozó, 1905-ben felparcellázott Baross Gábor-telepen az anyaközségtől eltérő, sőt néha azzal szembehelyezkedő helyi identitás? A településrész infrastruktúrájának, közlekedési lehetőségeinek és intézményrendszerének (elemi iskola, egyházközség) kialakítását vizsgálva három tényezőből álló válasz adható a kérdésre: 1, csak a közigazgatás kötötte össze a telepet az anyaközséggel, nem alakult ki szerves kapcsolat; 2, a telep és Nagytétény társadalma különbözött, a beköltözők nem kötődtek a községhez; 3, a telepen kialakuló helyi mozgalmak a Baross Gábor-telephez kötődést erősítették, és gyakran az elöljárósággal szemben értek el eredményeket.