kulturális örökség

A kulturális örökség fogalma mind a tudományos és jogi diskurzusokban, mind a különböző nyelvekben is eltérő jelentéssel terjedt el, mégis, az utóbbi négy-öt év-tizedben kultúrpolitikai kulcsfogalommá vált. Ugyanakkor az is elmondható, hogy a kulturális javak megőrzéséről alkotott elképzelések más fogalmi kereteken belül-akár a műemlékvédelem, akár a hagyományőrzés keretein belül-már jóval korábban elindítottak valamiféle örökségről való gondolkodást. Az 1930-as és 40-es évek Gyöngyösbokrétája azáltal, hogy színpadra vitte a paraszti réteg néphagyományait és érdemesnek találta ezek bemutatását és megőrzését, lényegében egy olyan folyamatot eredményezett, amelyet a mai kulturális örökségdiskurzus nyelvén "örökségesítésnek" neveznénk. A belőle kialakult mozgalom a népi hagyományápolás és-alkotás fontos példája. Jelen tanulmányban e korai örökségvédelmi és-építési program elveit vizsgálom, összehasonlítva a mostani trendekkel. Mivel e mozgalom nagy hatással volt a későbbi népi örökségvédelemre, azt a kérdést teszem fel, hogy mennyiben fogható fel a mozgalom örökségvédelmi programként. Melyek voltak azok az elvek, amelyeket követett, milyen tényezők befolyásolták a hagyományőrzést? Valamint, vajon menynyiben tekinthetjük eredetinek a napjaink örökségvédelmi gyakorlatát érő kritikákat, felmerültek-e hasonló problémák a 20. század eleji kezdeményezést illetően? A mozgalom esetében a mai fogalmaink szerinti szellemi örökség volt a meghatá-rozó, hiszen a szokások, a népi hiedelemvilág, a dalok és a tánc álltak az előadások középpontjában, s számos szokást és táncot akkor kezdtek el a bemutatók kedvéért felidézni és újratanulni az idősebb korosztálytól. Ennek az volt az oka, hogy korábban-ugyan a népi hagyománykincs megőrzésére és begyűjtésére már voltak kísérletek-a felgyűjtött hagyományanyag bemutatására és megismertetésére jóval kisebb figye-lem fordult. Így pedig annak birtokosai felé is kevésbé közvetítődhetett a szélesebb társadalmi érdeklődés. Míg a szellemi kulturális örökség fogalma csupán az utóbbi három évtizedben jelent meg (2003: Egyezmény a szellemi kulturális örökség védelméről; 1989: Ajánlások a hagyományos kultúra és a folklór védelmére), addig a hagyományok ápolása és a népi kultúra védelme ennél már jóval korábban megindult világszerte. Az utóbbi hazai eseteként vizsgálható a Gyöngyösbokréta.

Az  ISIL/DAESH  2014  és  2016  közötti  területi  terjeszkedése  során  a terrorszervezet által Irak és Szíria területén véghezvitt erőszakos cselekményekről1online közzétett fényképek és videók sorra sokkolták a nemzetközi közösséget. Ezek az anyagok a gondosan felépített szalafita, szélsőséges ideológiát magas színvonalon és modern technológiák alkalmazásával közvetítették a közösségi médiafelületeken. (Twitter, YouTube, Facebook, Telegram, Surespot, JustPaste.it stb.) Jelen tanulmány azt  vizsgálja,  hogy  napjainkban  a  médiaorientált  terrorizmus  eszköztárában  a kulturális  javak  ellen  elkövetett  támadások  mennyiben  kapnak  nagyobb  helyet  a szervezetek online közvetített propagandáján keresztül.
//
During  the  territorial  expansion  of  ISIL/DAESH  between  2014  and  2016, the photos and videos posted on-line by the organisation depicting their violent acts executed  in  Syria  and  Iraq  have  continuously  been  shocking  the  international community.  These  materials  have  been  transmitting  their  thoroughly  elaborated Salafist, extremist ideology in high quality and with the use of modern technologies, spreadmainly  through  social  media  (Twitter,  YouTube,  Facebook,  Telegram, Surespot,  JustPaste.it  etc.).  The  present  paper  examines  to  which  extent  attacks against cultural property are getting a greater significance in the toolbox of socially-mediated terrorism through the organisations’ online propaganda.

Borsodnádasd hazánk leghátrányosabb térségeinek egyikében, Borsod-Abaúj- Zemplén megyében helyezkedik el. A rendszerváltást követően a település lakosságának mindennapi megélhetési forrását és identitásának alapját jelentő Borsodnádasdi Lemezgyár bezárt, ebből következően az ottélőknek jelentős szociális nehézségekkel kellett szembenézniük.
A település problémáinak lehetséges megoldásaként kezdetét vette a helyi értékek összegyűjtése, amelyekre építve elkezdhették újradefiniálni önmagukat. Tanulmányomban azt a folyamatot szeretném bemutatni, ahogyan a 2000-es évek elején a település lakosai megkonstruálták a molnárkalácssütés hagyományát, bízva abban, hogy az segíthet a város gazdasági életének fellendítésében, a munkahelyteremtésben, valamint a lokális identitás újraépítésében.
A molnárkalácssütés tradíciója más észak-magyarországi településen is létezett, viszont a Lemezgyár működésének köszönhetően a sütéshez elengedhetetlenül fontos sütővasak is készülhettek, ami komoly előnyt jelentett Borsodnádasd számára a hagyomány újjáélesztésében. A 20. század folyamán bekövetkező életmódváltásnak köszönhetően az ostyasütés ismerete az idősebb generációra korlátozódott. A helyi általános iskola két tanára által elkezdett értékmentő munkának köszönhetően a 2000-es évek környékén a lakosok elkezdték újra felfedezni településük örökségét, és tudatos hagyományőrző munka vette kezdetét Sági Tibor helytörténész vezetésével. A sikeres munkának köszönhetően végül ez a tradíció A molnárkalács borsodnádasdi hagyománya névvel 2012-ben felvételt nyert a szellemi kulturális örökség nemzeti jegyzékére.
A témával kapcsolatos szakirodalom feldolgozásán kívül a kutatás részeként két alkalommal részt vettem a Molnárkalács Fesztiválon is, ahol lehetőségem nyílt interjúkat készíteni a fesztiválon bemutatósütést tartó sütőcsoportokkal.