Francois Hollande

Il s'agit dans cet article de remonter l’histoire radiophonique des « montreurs d’avenir » - c’est-à-dire l’histoire de la médiatisation des « montreurs d’avenir » (médiums, taratologues, géomanciens, chiromanciens, astrologues, voyants, devins, futurologues, prophètes, prospectivistes, augures, oracles, diseurs de bonne aventure, shamans…) - pour montrer que l’« avenir » n’appartient ni au passé – les soi-disant temps obscurs moyenâgeux - ni à l’ailleurs - les soi-disant peuples non occidentalisés – mais qu’il cohabite bien, sans conflit majeur, avec la « modernité » ou « postmodernité » médiatique.
« Retour vers le futur ou l'ascendance radiophonique de Madame Soleil », Radiography, 21 juin 2014, http://radiography.hypotheses.org/1312« Retour vers le futur ou l'ascendance radiophonique de Madame Soleil », Radiography, 21 juin 2014, http://radiography.hypotheses.org/1312

In: Szakmai Szemle, 2015/4, pp. 5-28.

This paper focuses on the reorganization of the French intelligence agencies during the presidency of Nicolas Sarkozy and François Hollande. This study is explaining the reasons of reorganization of the French agencies and what is the latest evolution in the field of security., This paper explains how the civilian and military intelligence services operate together in the new structure. The study is going through the results of the reforms of the intelligence services.
Keywords: DGSE, DGSI, DRM, DPSD, TRACFIN, DNRED

See also the organizational chart created by the author : http://europavarietas.org/files/french_intelligence_services.jpg
---

A tanulmány bemutatja a francia szolgálatoknak az új védelmi fehér könyveken alapuló átszervezését Nicolas Sarkozy és François Holland elnöksége idején. A tanulmány összefoglalja, hogyan jutottak el a francia szolgálatok a reformok szükségességéig, milyen elemeket hoztak az új reformok a biztonság területén. Bemutatja, hogyan fonódnak össze a katonai és a civil hírszerzés szálai az új struktúrában, valamint áttekinti a reformok már kézzelfogható eredményeit az elmúlt időszakban.
Kulcsszavak: DGSE, DGSI, DRM, DPSD, TRACFIN, DNRED

In transmitting President Richard Nixon's orders for a "massive" bombing of Cambodia in 1969, Henry Kissinger said, "Anything that flies on everything that moves".  As Barack Obama wages his seventh war against the Muslim world since he was awarded the Nobel Peace Prize, and Francois Hollande promises a "merciless" attack on the rubble of Syria, the orchestrated hysteria and lies make one almost nostalgic for Kissinger's murderous honesty.

As a witness to the human consequences of aerial savagery - including the beheading of victims, their parts festooning trees and fields - I am not surprised by the disregard of memory and history, yet again. A telling example is the rise to power of Pol Pot and his Khmer Rouge, who had much in common with today's Islamic State in Iraq and Syria (ISIS). They, too, were ruthless medievalists who began as a small sect. They, too, were the product of an American-made apocalypse, this time in Asia.

Fareed Khan makes no claim to the authorship of this commentary.

Esszék François Hollande Franciaországáról (2012-2014)
Europa Varietas Könyvek, ISBN 978-963-89235-3-0
2014

Soós Eszter Petronella politológus, gaullizmus-kutató, az ELTE ÁJK Politológia Tanszék megbízott előadója. A 2013 őszén a Fondation Charles de Gaulle alapítványnál kutatott Párizsban, 2014 óta az Europa Varietas Intézet munkatársa. Főként, de nem kizárólag napi francia belpolitikával foglalkozik Francia Politika Blogján - franciapolitika.blog.hu - melynek bejegyzései alkotják e könyv gerincét. A szerző könnyed stílusban nagy hozzáértéssel kalauzolja el az olvasót a francia belpolitika kulisszái mögé. Széles tablót rajzol a francia közélet legfőbb szereplőit átszövő viszonyrendszerről, a francia politikai napirendet leginkább megosztó kérdésekről és ezek hátteréről a 2012-2014-es időszakban, François Hollande elnöki tevékenységének első periódusában, ugyanakkor részben a 2017-es elnökválasztásra való felkészülés, részben a francia állam jövője szempontjából.A könnyed szakmaiság mellett, mely a mű olvasását kifejezetten élményszerűvé teszi, a szerző könyve igényes magyarázó lábjegyzetekkel - melyek politikatörténeti kintekintést adnak, vagy dióhéjban felvázolják egy-egy fontosabb személyiség életútját - a tudományosság kritériumainak is maradéktalanul eleget tesz.

Türke András István

"Remélem, hogy elemzéseimmel, értelmezéseimmel hozájárulhatok ahhoz, hogy alaposabban, mélyebben és tárgyilagosabban tekintsük a mai Franciaországot, ezt a furcsa, különutas, néha hangos és gyakran bizony meglehetősen érthetetlen kis világot.”

Soós Eszter Petronella

In: Szakmai Szemle 2020/3 pp. 92-116.

Nicolas Sarkozy „hiperaktív” elnökségéhez képest az elnökséget átvevő, szürkébbnek, ugyanakkor konszenzuskeresőbbnek tartott François Hollande elnök külpolitikai ígéretei a mitterrand-i alapokhoz való visszatérést sugallták, koncepciózus, önálló(bb) diplomáciát eredményezve. Hollande egyrészt szakítást ígért a Sarkozy-féle politikával, megígérve az afganisztáni csapatkivonást és a NATO-tagság felülvizsgálatát. Másrészt úgy tűnhetett, hogy egyfajta versenyfutás kezdődött az Egyesült Államokkal, és a francia diplomácia azon igyekezett, hogyan tudna az amerikai törekvésekre „rálicitálni” például Irán, Szíria, Mali vagy az Iszlám Állam (Daech) kapcsán: Egyesek már-már a francia külpolitika „neokonzervatív fordulatáról” írtak. Általánosságban véve előre megállapítható, hogy visszatérés történt a klasszikus francia diplomáciai ügyvitelhez azzal a fontos „kilengéssel”, hogy a korábbiakhoz képest jelentősen megerősödött a hadügyminiszer szerepe az ország diplomáciája területén, a külpolitika militarizálódott. E militarizálódás hatása Afrikában és a Közel-Keleten markáns, kezdeményező szerepet jelentett, számos hadművelettel (még ha nem is minden tervezett művelet valósult meg) Európában viszont – a Sarkozy-korszakhoz képest – jóval szürkébb-gyengébb diplomáciai aktivitást fejtett ki a francia elnök. Jelen elemzés arra keresi a választ, hogy Hollande elnök közismert visszafogott, sokak által szürkének tartott karaktere – főként Laurent Fabius külügyminiszter karakterével kiegészülve – milyen hatást gyakorolt a francia külpolitika és világpolitikai jelenlét egészére. Az elemzés a válságzónákra való fókuszálás, valamint terjedelmi okok miatt nem foglalkozik a francia külpolitika fontos szegmensének számító Közel-Kelet térségének egészével, Kínával és Dél-Amerikával.

Eredeti hely :
https://www.knbsz.gov.hu/hu/publikaciok.html#szsz2020-3

Sebagai negara yang meregulasi praktik prostitusi, Prancis memiliki serangkaian kebijakan dan masalah seputar legalitas Pekerja Seks Komesial (PSK). Setelah penandatangan konvensi Uni Eropa pada tahun 1949, Prancis resmi menjadi negara abolisionis yang melarang praktik muncikari atau transaksi seksual berbayar yang melibatkan pihak ketiga. Hal ini kemudian yang menjadi dasar pembuatan kebijakan pada masa pemerintahan Nicolas Sarkozy dan François Hollande. Karakteristik kebijakan dari kedua masa pemerintahan yang memiliki orientasi politik berbeda memberikan dampak bagi eksistensi PSK. Keputusan Sarokozy untuk mengimplementasikan la Loi pour la Sécurité Intérieure (le délit de racolage)  pada tahun 2003 mengundang kontroversi karena dinilai mengkriminalisasi PSK. Disamping itu, keputusan Hollande untuk menghapus kebijakan Sarkozy dan menerapkan la Loi de Pénalisation de Client de Prostituée  juga tidak menyelesaikan masalah karena mengkriminalisasi pelanggan jasa prostitusi. Berkaitan dengan masalah tersebut, respon dari asosiasi tertentu turut menyuarakan pengaruh serta efektivitas kebijakan dari kedua masa pemerintahan. Meskipun Prancis mengkategorikan prostitusi sebagai kegiatan legal, dalam penerapannya, praktik prostitusi masih menimbulkan polemik berkelanjutan.

Dopo 17 anni i socialisti riconquistano l'Eliseo. Ma, fin dal primo anno, il governo di François Hollande si trova a dover far fronte ad una Francia in caduta libera, prosciugata nella sua credibilità internazionale dal protagonismo di Sarkozy e dalla crisi economica. Hollande abbandona dunque la linea politica del suo predecessore, piena di proclami, per lanciarsi in un'opera di minuziosa ricostruzione delle basi economiche e politiche della grandeur francese, senza rinnegare però i propri principi europeisti e l'attaccamento alla tradizione liberale tutta transalpina del rispetto dei diritti umani. Ma le operazioni in Sahel prima e gli attentati di Parigi poi infrangono le aspirazioni estere pacifiste di Hollande, che sembra rispolverare, almeno nell'apparenza, alcuni dei lati più oscuri di Sarkozy e del gollismo.

Dopo 17 anni i socialisti riconquistano l'Eliseo. Ma, fin dal primo anno, il governo di François Hollande si trova a dover far fronte ad una Francia in caduta libera, prosciugata nella sua credibilità internazionale dal protagonismo di Sarkozy e dalla crisi economica. Hollande abbandona dunque la linea politica del suo predecessore, piena di proclami, per lanciarsi in un'opera di minuziosa ricostruzione delle basi economiche e politiche della grandeur francese, senza rinnegare però i propri principi europeisti e l'attaccamento alla tradizione liberale tutta transalpina del rispetto dei diritti umani. Ma le operazioni in Sahel prima e gli attentati di Parigi poi infrangono le aspirazioni estere pacifiste di Hollande, che sembra rispolverare, almeno nell'apparenza, alcuni dei lati più oscuri di Sarkozy e del gollismo...

By the end of a five-year term that was characterized by an extremely mediatized concentration of executive power in the person of Nicolas Sarkozy, the french presidential campaign of 2012 —that played out in a less intense climate of political mobilization compared to 2007—was nevertheless characterized by a massive participation of public opinion due to the growing articulation between old and new media. The victory of the so-called normal candidate, François Hollande, translated a profound break in the style of presidential communication, characterized by a lesser degree of activism of the new chief of state compared to his predecessor. This strategy reflected Hollande’s strong desire to break with the hyperpersonalization of the Sarkozy presidency, but it also highlighted the difficulties of the new president in managing a constantly changing media environment.

L'imaginaire de la «grande littérature française» peut être mobilisée au service d'une carrière politique. En se concentrant sur les écrits du premier ministre Édouard Philippe, François Demont montre combien la littérature offre un moyen de légitimation symbolique à qui doit apparaître sur la scène du pouvoir comme maîtrisant les compétences langagières et rhétoriques. En l'occurrence, le choix d'É. Philippe de publier des polars – qu'il devient nécessaire de justifier et de contrebalancer a posteriori dans un essai, qui est un genre plus valorisé – témoigne de la volonté de pratiquer la littérature et d'en user en tant que moyen politique de légitimation. En contrepoint de la parole politicienne, la littérature joue ainsi de manière générale, dans le champ politique, le rôle d'un espace utopique où la parole paraît pleine, c'est-à-dire authentique et personnelle.

El 23 de abril pasado los ciudadanos franceses votaron para elegir a su nuevo presidente que será electo para un período de 5 años. Estos comicios tuvieron un contexto fuera de lo común, una Francia acechada por atentados terroristas. Se presentaron once candidatos en estas elecciones, Emmanuel Macron (En marche!) y Marine Le Pen (Front National) fueron los candidatos elegidos para competir en el balotaje presidencial.

As quatro principais candidaturas não transmitem à França os pontos cardeais do futuro próximo. Concordam, porém, num único ponto: querem distância máxima do atual presidente da República.

Separados pela margem de erro nas pesquisas, as candidaturas lutam contra a apatia do eleitorado. Adiante, encontrarão contradições de difícil trato.

Após a Segunda Guerra Mundial, a economia francesa articulou de forma singular nacionalismo e internacionalismo. A manutenção de relações favoráveis com as ex-colônias (que motivou a criação de uma “moeda comum”, o Franco CFA) deu sobrevida ao fornecimento de commodities e mão-de-obra baratas, prologando relações assimétricas. A expansão do processo de integração europeia também contribuiu com a oferta de mão-de-obra, através do influxo de trabalhadores comunitários, que assumiram as tarefas menos nobres numa economia cada vez mais aristocratizada. Após o Tratado de Nice, a maioria deles foi oriunda do Leste Europeu.

A esses benefícios, a França adicionou uma política econômica explicitamente nacionalista, mas concretizada nas instituições internacionais. A manutenção de benesses aos agricultores franceses implicou o fechamento do mercado agrícola da União Europeia a competidores das Américas e Oceania (criando um problema perene para a Organização Mundial do Comércio) . O nacionalismo se estendeu a outras áreas temáticas, associado com investimentos estratégicos em tecnologias aeroespaciais e de comunicações. A França manteve suas armas nucleares fora da estrutura militar da OTAN (de Gaulle, assim, manteve a autonomia do país durante a Guerra Fria) e foi o primeiro país a construir uma rede própria de computadores pessoais na década de 1980 (Minitel).

Dois ciclos de crises do capitalismo liberal nos últimos 25 anos traçaram os limites da estratégia de crescimento francês. A primeira delas (1994-2001) vitimou as economias emergentes e desacelerou as economias do G-7. A criação de uma moeda única foi considerada um porto seguro da integração em meio à crise. O argumento motivou 19 países a aposentar as moedas nacionais, em prol do Euro .

Após 2008, os compromissos de austeridade assumidos com a criação da moeda única vitimaram Portugal, Irlanda, Itália, Grécia e Espanha (os PIIGS). A redução de investimentos em escala global após a desabada das ações imobiliárias nos EUA foi visível em todo o espectro da União, mas afetou especialmente os membros mais endividados e os recém-admitidos do Leste Europeu – estados grandemente beneficiados pelos investimentos do fundo comunitário desde o fim da Guerra Fria. 

Os demais reiteraram seu compromisso com a austeridade. A Alemanha de Merkel tomou a frente e propôs punições, caso os recalcitrantes não atingissem as metas dos programas de reestruturação negociados por Eurogrupo e Troika (formada por Comissão Europeia, Banco Central Europeu, Fundo Monetário Internacional).  Enquanto a maioria do bloco mergulhava em duradouras recessões, uma clivagem normativa separava o bloco entre os que negociavam “bailouts” e os que ditavam as normas de reestruturação.

Ansiedades políticas marcam o calendário eleitoral na França – e também na Alemanha e Reino Unido.

Os três países foram vítimas de atentados terroristas nos últimos meses, em suas capitais. No entanto, andam em descompasso.

A produção das fronteiras comunitárias se tornou um elemento crucial das eleições nacionais. Em controvérsias referentes ao acolhimento de refugiados sírios, precarização do trabalho de migrantes e limitações de direitos para “combater” o terrorismo, crises dão vazão a diferentes desconfortos.

Além do escopo e profundidade da integração, o relacionamento entre diferentes níveis de autoridade política e o status da cidadania num mundo de fronteiras estão em jogo.

Os desconfortos da União Europeia com as eleições nacionais trazem à tona os limites da integração que uniu 28 estados entre o Oceano Atlântico e os Montes Urais.

Diferentes respostas ao terrorismo transnacional são mais um motivo para a viabilidade da Europa como uma comunidade de destino estar na berlinda ao longo de 2017.