Nora Koller

Esszém a Watergate-botrányhoz sokszor hasonlított, annak inverzeként működő, Clintongate néven is emlegetett WikiLeaks-szivárogtatás alapján vizsgálja a társadalmi nem és a digitális affektuselmélet összefüggéseit. A globális politikai és kulturális térben a hacktivista szervezet hamar ikonikussá, tevékenysége szimbolikussá vált. Ezt jelzik a hozzátapadt jelentések is: a WikiLeaks a közbeszédben és a tudományos diszkurzusban ugyanúgy utal az információhoz való jogra és a transzparencia igényére, mint az alulról szerveződésre, a hatalmi hierarchia elvetésére, a politikai status quo megkérdőjelezésére, és az establishment elutasítására. Míg a Watergate-botrány a Clinton-emailek kiszivárogtatásával hozható összefüggésbe, a fenti, könyvtárbeli jelenet a WikiLeaks korai, idealizált korszakát is szimbolizálja. A szervezet vezetője, Julian Assange megfogalmazásában a WikiLeaks „a világ leginkább üldözött dokumentumainak óriási könyvtára.  Menedéket adunk ezeknek a dokumentumoknak, elemezzük és reklámozzuk őket, és egyre többet szerzünk belőlük.”  Kevés azonban az olyan elemzés, melyben a gender studies szempontjai határoznák meg az információs szabadság és a politika kapcsolatának vizsgálatát. Ennek okaként Barát Erzsébet „a nő kitakarásának szisztematikus gyakorlatát” jelöli meg „a társadalom- és humántudományokban.”  Esszém célja tehát kettős: egyrészt bemutatom és politikai-történeti kontextusba helyezem a Clinton-emailek kiszivárogtatásával kapcsolatos fontosabb eseményeket. Egyidejúleg Barát Hillary Clinton alakjához kapcsolódó politikaelméleti-kultúratudományi esszéi révén a politika társadalmi nemének láthatatlanságára és a femininitás ezzel egyidejű, ebből egyenesen adódó, disszimetrikus és romboló hatású hipervizibilitására fókuszálok.

This essay focuses on trans childhood’s permissive frames of interpretation. Childhood shall be seen as determined by age, the social context, and transition. Childhood is therefore a capacious term which extends to post-adolescence, or the post-secondary school period. It is also situative: even in adulthood, the child role may continuously be reinforced in the family and in inter-generational interactions. In addition, transition undertaken in adulthood may hormonally reproduce the effects of adolescence. The aim of this essay of to explore the ways gender identity and childhood are co-articulated in Hungarian popular cultural phenomena. Two comedy sketches by Tibor Bödőcs represent both gendered ambivalence and the anxieties surrounding the propagandistic construct of transitioning kindergarteners. The discourse of child psychology, as practiced by the trio of Tamás Vekerdy, Péter Popper, and Jenő Ranschburg, also touches upon the idea of a queer or trans childhood. Alexa Bakony’s 2021 documentary, The Colours of Tobi uniquely thematizes trans adolescence in the countryside – and allows for the radical simultaneity of the experience of trans childhood and its representation.

Az esszé a transz gyerekkor megengedő értelmezési kereteit vizsgálja. Értelmezésemben a gyerekkor markerei az életkor, a társadalmi közeg, és a tranzíció. A gyerekkor tehát olyan tág fogalomként definiálódik, mely a poszt-adoleszcenciát, azaz a középiskolát követő éveket is magában foglalja. Ugyanakkor szituatív is, hiszen a családban, a generációk közti kapcsolatban akár felnőttkorban sem oldható fel a gyerekszerep. Továbbá a felnőttkorban megélt tranzíciók többek közt a hormonkezelések hatására megismételt kamaszkorral járnak. A transzneműség és a gyereklét összefüggéseit elsősorban magyar popkulturális jelenségek révén tárom fel. Bödőcs Tibor két szkeccsében megjelenik a társadalmi nem ambivalenciája, ahogy az ún. nemváltó óvodásokat övező, propagandisztikusan gerjesztett félelmek is. A kvír vagy transz gyerekkor érintőlegesen ugyan, de felmerül a Vekerdy Tamás, Popper Péter, Ranschburg Jenő hármasához köthető gyerekpszichológiai diszkurzusban is. Bakony Alexa dokumentumfilmje, a Tobi színei (2021) egyedülálló módon mutatja be a vidéki transz kamaszlétet – egyben lehetővé teszi a transz gyerekkor és az arról való beszéd radikális egyidejűségét.

Mi a szivárogtatás érzelmi ökonómiája? Miről beszélünk akkor, mikor az érzelmeket a
digitális szférában zajló cselekvésekhez társítjuk? Mi a jelentősége annak, ha a WikiLeakset affektív jelenségnek tekintjük?

Dolgozatom a WikiLeaks-jelenséget vizsgálja a digitális affektuselmélet alapján. A
WikiLeaksre mint jelenségre, semmint különálló, homogén kutatási tárgyra tekintek, hiszen a szervezet jelentősége túlmutat önmagán. A globális politikai és kulturális térben a WikiLeaks hamar ikonikussá, tevékenysége szimbolikussá vált. Ezt jelzik a hozzátapadt jelentések is: a WikiLeaks a közbeszédben és a tudományos diskurzusban ugyanúgy utal az információhoz való jogra és a transzparencia igényére, mint az alulról szerveződésre, a hatalmi hierarchia elvetésére, a politikai status quo megkérdőjelezésére, és az establishment elutasítására. Azaz, a szervezet egyszerre több politikai-társadalmi értéket is képvisel.

A WikiLeaks jelentősége és szivárogtató tevékenységének globális hatása
megkérdőjelezhetetlen. A fenti érték-tulajdonítások azonban korántsem axiomatikusak és univerzálisak, hanem kontextus- és szempontfüggőek. A jelenség heterogenitását jelzi, hogy a differenciáló nézetek sem pusztán externáliák, azaz nem csupán arról van szó, hogy a WikiLeaks külső megítélése lenne ellentmondásos. Ellenkezőleg: már a WikiLeaks önmagáról szóló kommunikációja is konfliktusokkal terhelt. Nehéz megítélni, kit takar a WikiLeaks megnevezés: csoportérdekek állnak-e a háttérben, esetleg Julian Assange alapító önálló projektje lenne a szervezet. Eltér a külvilág és a WikiLeaks mikrokozmoszának szervezeten belüli megítélése is. Példa erre az a szócikk, melyet a Reporters Without Borders (’Riporterek Határok Nélkül’) weboldal közöl Assange-ról. A rövid szöveg a sokatmondó, pozitívan túlzó „Information Hero” („Információs Hős”, é. n.) címet viseli. Assange itt a személyes és közösségi-szervezeti tér, azaz a magánszféra és a nyilvánosság egyszerre atavisztikusnak és apolitikusnak hangzó elkülönítése mellett foglal állást: mint mondja, míg az intézmények
átláthatósága fontos, a személyeké nem az. Az alapító saját meglátása szerint tehát
magánszemélyként tevékenykedik egyébként egyértelműen a nyilvánossághoz kapcsolódó szervezetében. Ellentmondásos és megosztó ez az állásfoglalás annak fényében, hogy 2010-ben Assange-t szexuális zaklatásért perelték be Svédországban. A WikiLeaks információszabadságért harcoló, a kiadatást elkerülő alapítója ennek következményeként 2012 óta politikai menekültként él Ecuador londoni nagykövetségén. Etikai szempontból továbbá megkérdőjelezhető a WikiLeaks szerepe a 2016-os amerikai elnökválasztásban, melynek során a szivárogtatások megkárosították Hillary Clinton kampányát.

Feministische Interventionen gegen geschlechtsspezifische Gewalt führten in den letzten Jahrzehnten zu politisch-institutionellen Maßnahmen. Dieser Entwicklung steht eine wissenschaftliche Auseinandersetzung gegenüber, die ihren Blick zunehmend auf Handlungsmacht von *Frauen richtet und die Debatte um queere sowie postkoloniale Sichtweisen erweitert. Die Autor_innen stellen sich der Frage, wie feministische Ansätze die vielgestaltigen Gewaltformen adäquat erfassen können.

Született, él. Fiatal filmes. Háta mögött két rövidfilm és díjak özöne. A szekrény tetején, a befőttek mögötti kartondobozban a Sátántangó és a Blair Witch Project szimpatizál egymással. Készülődik a következő szélesvásznú dolgozat. A Rengeteg, Fliegauf első nagyjátékfilmje, a Berlini Filmfesztivál egyik idei díjazottja, ezekben a percekben debütál a szegedi művészmoziban.

A Savage Grace híre hozzánk hamarabb elért, mint maga a film. De figyelem, kedves várakozók, posztolók, Moore-és LMBT-filmrajongók és torrentben meg fájlcserélő programokban, ritkábban magyar forgalmazóban reménykedők: ezért kár. "Múlt héten éppen paradicsomot ettem, mikor rájöttem, hogy Mami igazából nem halott. Csak nagyon, nagyon titokzatos." Ha egy film ilyesmi stílusban kezdődik, vagy arra számíthatunk, hogy a hátralévő 90 perc költői lesz és érdekesen furcsa és felkavaró, vagy pedig arra, hogy önfeledten szirupos, erőltetett és istentelenül fennhéjázó. Sajnos a Savage Grace az utóbbi kategóriába tartozik.

At the beginning of this academic term, Greater Manchester Police put up two posters at bus stops in the university quarter. The posters were part of the police's Stay Safe campaign: one was a drawing of a boy escaping through a kitchen window with an apparently stolen notebook; the other was of a girl strolling on a sunny Mancunian street.

Annamarie Jagose szerint a szekvencia önmaga alibije; létezésének célja, hogy a temporalitás instrukcióit követve újraképezze azokat a fegyelmező narratívákat, amelyek a heteroszexualitást láttatják a szexuális identifikáció legfejlettebb formájának. A szekvencia fogalmi keretében a homoszexualitás nem-egészen-heteroszexuális diszpozícióként jelentkezik, amelyet nemcsak megkülönböztet a heteroszexualitástól, de annak elfojtott eredeteként is alkot meg. A homoszexualitás így inkonzekvens, azaz: rend/szeren kívüli és jelentőség nélküli fogalomként jelentkezik (Jagose 2002). Ugyanakkor, mint azt „a” nők és a meleg férfiak barátságának, partnerségének trendi sztereotípiája is jelzi, a homo/szexualitások megjelenítése differenciált, és a különbség a társadalmi nem és a szexualitás összefüggésében, azok idődimenziójét és jelentőségét figyelembe véve ragadható meg. Dolgozatunkban a fag hag/my gay best friend trendjét a divat ill. a divat ill. a divatlap nyújtotta egyedi térben, egy speciális szekvencia alapján vizsgáljuk meg: a „Bruce and Javier: The World’s First Gay Divorce” (Vanity Fair, 2006 március) címet viselő fotósorozat kapcsán azt is kutatjuk, hogy miként szervezi a sztereotípia a szekvenciát.

ERRATUM. 3. oldal: A gubóból hernyó lesz, majd báb. Abból kel ki a szépség. A kis Billie is változni akar.” Hasonló a Vörös Sárkány beavatási jelenete is: „Látta a Blake-et? – kérdezi Lecter Will Graham nyomozótól. Majd mintegy önmagának válaszolva így folytatja: „Nem, nézte, de nem látta. Az átalakulás a kulcs. Az embersárkány csúfságát átalakítja az erő.”

What Does a Transfeminist Look Like? Transsexuality, Feminism and Embodiment

In this presentation, I wish to propose a definition of transfeminism as the relationship between trans phenomena, primarily transsexuality, and feminism. This positioning of transfeminism serves as a corrective in that it reintroduces the surgical as a necessary site for transfeminist engagements. The definition is also problematic in that neither transsexuality nor feminism seems to have an automatically available, normative signifying economy; therefore, it appears to remain unclear what (of transsexuality) is related to what (of feminism). However, the term transfeminism does enact a relation, even if it does not do away with the confusion concerning the content of transsexuality and feminism; nor is it imperative that this ambiguity be eliminated. Transfeminism can enact a relation because there is a perceived antagonism between the kind of subjects that trans and feminism claim as their own. Ideally, it is not only that these subjects are posited beside each other in transfeminism; rather, their fundamental interdependence is recognized. My interest lies in fleshing out this interdependence by relying on Gail Weiss’s work on intercorporeality (1999). Importantly, Weiss argues that in constructing our body images, we materially enact others. I will argue that this is the case also, and especially, when trans/sexuality is seen as an embodiment at odds with feminist theory. Do these clashes upset feminist bodies as well as theories? Or is trans to feminism as the body is to theory?


Nora Koller is a doctoral candidate in the Gender Initiativkolleg at the University of Vienna. Her PhD project, entitled “Transfeminist Encounters: Spectacle, Surgery, and Intercorporeality,” asks about the bodily stakes in transfeminist relations.

Nyelv, ideológia és média-Szeged, 2019. október 4-5 Előadásomban a transz* gyerekek vlogolásával foglalkozom, és ennek diszkurzív hátterével; egy transz* vloggert fogok részletesen bemutatni. (A vlogger kifejezés a vlog-ból származik, ami videós blogra utal. A vlogger tehát videó bloggert jelent. Ez egy rendkívül archaikusan ható szóösszetétel, de valójában egy menő kortárs gyakorlatról van szó.) A vlogolás a legszervezettebb formában a YouTube-on történik, de szinte minden közösségi médiafelület ad lehetőséget videók feltöltésére. A vlogging olyan mediatizált, technologizált gyakorlat, mely egyszerre intim és nyilvános: Tobias Raun meghatározása szerint "a vlogokban megkísérlünk kapcsolatot teremteni vizuális szelfünkkel, önreflexiót végzünk, és látjuk, ahogy a szelf átkel a Másik tekintetén." (2014, 4) A következőkben arra keresem a választ, hogy mi a jelentősége a transz* gyerekek videóblogolásának, különös tekintettel a gyerekkorról alkotott elképzelések mobilizálására. A transz* gyerek, ill. transz* fiatal többszörösen meghatározott társadalmi kategóriák; a velük kapcsolatos értékítéletek egyszerre specifikusak és tükrözik a gyerekeket övező általános társadalmi ambivalenciát. Előadásom első két részében ezért a gyerekekkel kapcsolatos elméleti megközelítésekkel foglalkozom. Az előadás harmadik részében, megfelelve a YouTube imperatívusznak, miszerint a felhasználó a média, átadom a szót-már amennyire ezen keretek között lehetséges-Emma Dandelionnak, egy magyar transz* vloggernek.

In critical theory, postmodernism has been celebrated for the collapse of the categories of closure and the liberation of the body from its ultimately static status as a border symbol. As bodies have been reconsidered as flexible zones of difference, places also have come to offer "a further question, another chance, another opening" (Chambers 1990), whereby transsexuality has been hailed as the epitome of this transcendence of the boundaries of body and space (Phillips 2001, HO 2005). Furthermore, given the interrelated, necessary histories of sex reassignment surgery and travel, and of transgender/queer identification and travel, populist representations of transsexuality have relied on the trope of the journey as an allegory for (sex) change. On the one hand, this interpretation has signaled a much-needed positive approach to the understanding of the diverse experiences of sexualized embodiment that are subsumed under the umbrella terms 'transsexuality' and/or 'transgender'. However, the elevation of all things trans as non-referential spatial becoming does not necessarily affirm genderqueer lives: not only does this idea leave pre-modern transhistory without space, but it also ignores the phenomenology of the body in the name of a "naïve trans-tourism" (Einhorn 2002), making it difficult for transpeople to "find their feet" in our lifeworld (Lennon 2006). Drawing on Ewa Einhorn's photo sequence/street performance piece Untitled/She brakes my hurt, this paper will ask how the (gender)queer body might be realized in the tumultuous, not always-already discursive moments of location.

The aim of this course is to introduce students to critical concepts of spectatorship. Movies are more than the sum of scripts and cast members: a meaning of a film, or a given episode, is always socially contingent. Spectators, and the practice of spectatorship, have a pivotal role in the construction of film narratives. What the audience will look at, and how they will see, is to a large extent predetermined by the filmic text. Spectatorship is thus not external to film: the viewing subject and her/his/their pleasures are sometimes taken for granted (as in the case of woman's function to represent sexuality), subtly indicated (forbidden or non-heteronormative pleasures) or foreclosed (racial difference) by the movies. It has been said that Hollywood sells dreams. The aim of this course is to examine the desires that film markets; the points of identification it offers; and the subversive spaces (if any) that it makes possible. Looking at historical and contemporary writings on the gaze, the course encourages students to ask meaningful questions about on-and off-screen pleasures; personification of conflicting desires; the social construction of stardom; wo/man as spectacle; the gaze and power, and the dis/empowerment of the woman who looks; so-called women's films and genres; producers and consumers; ideology and mise-en-scene. Requirements: (1) quotes (10% of overall grade); (2) presentation & in-class participation (15%); (3) end-of-term essay (75%). (1) Students are required to watch the films and read the texts selected for each week, and submit a quote with a short explanation for each text. (2) Students are further required to prepare a 15-minute presentation on a topic of their choice, based on the readings. (3) The end-of-term essay should refer to 80% of the readings. Guidelines to be discussed in class. Attendance: students may miss 3 classes throughout the term.