Sveti Petar na Moru
| Sveti Petar na Moru | |
 | |
| Közigazgatás | |
| Ország |  Horvátország |
| Megye | Zára |
| Község | Sveti Filip i Jakov |
| Jogállás | falu |
| Irányítószám | 23207 |
| Körzethívószám | (+385) 023 |
| Népesség | |
| Teljes népesség | 458 fő (2021. aug. 31.)[1] |
| Földrajzi adatok | |
| Tszf. magasság | 4 m |
| Időzóna | CET, UTC+1 |
| Elhelyezkedése | |
 | |
 é. sz. 43° 59′ 58″, k. h. 15° 22′ 26″43.999341°N 15.373933°EKoordináták: é. sz. 43° 59′ 58″, k. h. 15° 22′ 26″43.999341°N 15.373933°E | |
 A Wikimédia Commons tartalmaz Sveti Petar na Moru témájú médiaállományokat. | |
| Sablon • Wikidata • Segítség | |
Sveti Petar na Moru (1992-ig Krmčina) falu Horvátországban Zára megyében. Közigazgatásilag Sveti Filip i Jakovhoz tartozik.
Fekvése
[szerkesztés]Zárától 18 km-re délkeletre, Biogradtól 10 km-re északnyugatra, Dalmácia északi részén, a Pašman-csatorna partján, Tustica és Turanj között a Brdo nevű hegy alatt fekszik.
Története
[szerkesztés]A mai Sveti Petar na Moru tágas területén fekvő erdei tisztásokat, barlangokat és a Tustica lábánál fekvő területet már a történelem előtti ember is lakóhelyként használta. A legjelentősebb őskori és ókori lelőhely a település utolsó házától ötszáz méterre délkeletre található Buta-barlang, ahol az 1957-ben végzett feltárások során római cseréptöredékek, kannelúrával és hullámvonalakkal díszített töredékek, valamint valószínűleg az újkőkorszakból származó, emberek által megmunkált kőszerszámok kerültek elő.[2] A középkorban ez a terület a rogovói apátság birtoka volt, melyhez tartozó gazdasági épület maradványai Sveti Petar központjában ma is láthatók.[2]
A települést 1607-ben, Szent Péter apostol tiszteletére templomát 1681-ben említik először.[3] Nevét is erről a templomról kapta, de 1941 és 1992 között Krmčinának hívták és már Borelli 1796-os térképén is „Kermczina” néven szerepel. Anyakönyvei szerint egyházilag előbb Zárához, később Turanjhoz tartozott. A település 1797-ig a Velencei Köztársaság része volt, majd miután a francia seregek felszámolták a Velencei Köztársaságot és a campo formiói béke értelmében osztrák csapatok szállták meg. 1806-ban a pozsonyi béke alapján az Első Francia Császárság Illír Tartományának része lett. 1815-ben a bécsi kongresszus újra Ausztriának adta, amely a Dalmát Királyság részeként Zárából igazgatta 1918-ig. A településnek 1857-ben 47, 1910-ben 70 lakosa volt. Az első világháború után előbb a Szerb-Horvát-Szlovén Királyság, majd Jugoszlávia része lett. A második világháború idején a szomszédos településekkel együtt Olaszország fennhatósága alá került. Az 1943. szeptemberi olasz kapituláció után horvát csapatok vonultak be a településre, amely ezzel visszatért Horvátországhoz. A településnek 2011-ben 403 lakosa volt. Lakói egykor főként mezőgazdasággal, állattenyésztéssel, de újabban egyre inkább turizmussal foglalkoznak, mely mára az egyetlen jövedelmező tevékenységgé fejlődött.
Lakosság
[szerkesztés]| Lakosság változása[4][5] | |||||||||||||||
|---|---|---|---|---|---|---|---|---|---|---|---|---|---|---|---|
| 1857 | 1869 | 1880 | 1890 | 1900 | 1910 | 1921 | 1931 | 1948 | 1953 | 1961 | 1971 | 1981 | 1991 | 2001 | 2011 |
| 47 | 0 | 62 | 32 | 51 | 70 | 125 | 142 | 195 | 220 | 280 | 244 | 241 | 267 | 348 | 403 |
Nevezetességei
[szerkesztés]- A település utolsó házától ötszáz méterre délkeletre, a "Pećinska gomila" és a 156 méteres "Gradina" nevű magaslatok közötti szurdokvölgyben, 76 méteres tengerszint feletti magasságban található Buta-barlang. A Butától a tenger felé eső területet Pećinska dragának nevezik. A barlang nyílása egy mészkőbe vájt lépcsőzetes terasz alatt található, mely egy 25 méter mély föld alatti terembe vezet. A barlang közepén levő mélyedést tavannak (azaz padlásnak), a legsötétebb részét mraknak (azaz homálynak) nevezik. (A hegy túlsó oldalán levő nyíláson csak egy kutya fér át.) A barlang az 1960-as évekig a helyi juhászok menedékhelyéül szolgált eső idején. 1957-ben rövid ideig tartó feltárások során a barlang területén és az előtte fekvő részen római eredetű kerámia töredékeket, köztük néhány díszített darabot és az újkőkorszakból származó kőszerszámokat találtak.[2]
- A település Szent Péter apostol tiszteltére szentelt templomát 1681-ben újították meg. Ekkor önálló plébánia központja volt, plébánosát Petar Pedišićnek hívták.[3] Egyhajós épület, homlokzata felett harangépítménnyel. Oltárán Szent Péter ábrázolása látható. Ma a turanji plébánia filiája.
- A település közepén a part mentén tiszta ivóvizet adó kút található, amely a legnagyobb szárazság idején sem szárad ki. A kutat még 1911-ben építették a környék egyetlen tiszta vizű forrása fölé, ahova még a szomszédos falvak népe is eljárt. Innen hordták a vizet fából e célra faragott nagy edényekben, melyeket szamarakkal vontattak. Így nemcsak ivásra és mosásra, hanem még az állatok ellátására is elég ivóvizet tudtak szállítani. A kút úgy van kiképezve, hogy egyik oldalán a mosásra, a másikon az állatok itatására alkalmas.[2]
További információk
[szerkesztés]- Sveti Filip i Jakov község hivatalos oldala (horvátul)
- A község információs oldala (angolul)
- A zárai érsekség honlapja (horvátul)
- Turistainformációk (magyarul)
- Turistainformációk (magyarul)
Jegyzetek
[szerkesztés]- ↑ Popis stanovništva, kućanstava i stanova 2021. – stanovništvo prema starosti i spolu po naseljima. Horvát Statisztikai Hivatal, 2022. szeptember 22.
- ↑ a b c d Opcina-svfilipjakov.hr:Povijest(horvátul)
- ↑ a b Zupe.zadarskanadbiskupija.hr:Turanj Archiválva 2015. július 3-i dátummal a Wayback Machine-ben (horvátul)
- ↑ - Republika Hrvatska - Državni zavod za statistiku: Naselja i stanovništvo Republike Hrvatske 1857.-2001.
- ↑ http://www.dzs.hr/Hrv_Eng/publication/2011/SI-1441.pdf
