Transsylvania

Péter Pázmány’s Process of Enquiry. His Family, Catholicisation, Missions. (With the Papers of the Pázmány–Tholdy Archives) (CVH II/6), revealed, translated and with accompanying study and documents edited by Péter Tusor, Budapest–Rome 2017. pp. 462. + 3 suppl. (2 pictures, 1 map) Digital supplements: http://institutumfraknoi.hu/repositorium/frascati

The volume is decisively of biographical, prosopographical and genealogical nature. The source that serves as its basis combines traditional historical genres, occasionally with microphilological thoroughness. By being connected with the illustrious historical discourse of the Pázmány-research it presents how and in what measure the processus informativus, this unique and important sequential type of source of the Vatican, can be exploited and give an excess to the existing researches and Hungarian sources. Nonetheless, the perspectives that the Italian private archives can offer in order to make Hungarian history better known (and understood) are presented.

The possibility of the further scientific exploitation is primarily connected to the Pázmány-research, as well. The specified and modified data of certain careers and the family circumstances can be reflected in his literary work. It remains the task of the history of literature to re-read the works of Pázmány – following the method of Miklós Őry – and to find bases along newer biographical results, or even to raise objections. The same is held to our observations concerning his literary work.

The analysis of the archive of the Pázmány–Tholdy family, revealed through research, their documents’ richness in data and the nature of the historian’s narrative, which relies upon those data and radically diverges from the text of the verbal-analysis proves that the process and the family archive practically “talk at cross purposes”. The one does not cover the lack of the other. Moreover, they complement each other. The famous phrase of László Fejérpataky: “The history of Hungary cannot be written without the knowledge of the archives of Italy and mainly the Vatican”, is current, however, not primarily due to the loss of data in Hungary, since that is irrecoverable. The phrase is relevant, because the archives of Italy (could) preserve such data for us that can be unreachable in Hungary even under ideal source conditions.

The volume is of interest of both the professional and wider circle of readers due to the revealment of primary sources and the conducted basic research. The testimony of the witnesses (for example of such well-known persons that Bálint Lépes and Lőrinc Ferenczffy) of September 1616 about Pázmány and his career to the archbishopric chair can be read in the volume also in Hungarian translation. Their words reveal the family of Pázmány, his catholicisation, his studies in Kolozsvár and his missionary and polemical activity. In the presentation of Pázmány’s role appears the world of transition from Reformation to Counter Reformation from a so far unknown aspect. The documents of the newly revealed Pázmány-Tholdy family archives lead us to the ambiance of Várad of the 1570s and 1580s. The everyday life of the nobles of this country of Calvinist majority, that had been since some decades already Protestant, comes alive due to the documents of the Protestant Pázmánys and the Catholic Tholdys. That milieu, in which Pázmány lived as a child and returned occasionally as a student of Kolozsvár before at the age of 18 he left forever his fatherland. The ancestors of the Pázmánys, the lawsuits between members of the family, the masterfulness and gaining of estates of the ambitious father, Miklós, and the financial conditions of the family are also outlined. In connection with the investigation of a murder case the decaying estate and the inhabitants of Panasz, who were mostly the serfs of the Pázmánys, evoke the world of the village. The most interesting Hungarian language sources can be found in the Appendix in their full length. In addition to the genealogical, biographical and family history data they prove us also that the religious movements of the mid-16th century left the late-medieval, humanist-legal culture of Várad fundamentally untouched and they did not bring any basic change in the family strategies motivated by the possibilities of social rise.

-----------------------

Kánoni kivizsgálás Pázmány Péterről. Családja, katolizálása, misszionálása. (A Pázmány–Tholdy archívum irataival) (CVH II/6), feltárta, fordította, kísérő tanulmánnyal és dokumentumokkal közreadja Tusor Péter, Budapest–Róma 2017. 462 p. + 3 melléklet (2 kép, 1 térkép). Digitális képmellékletek: http://institutumfraknoi.hu/repositorium/frascati

A kötet meghatározóan biográfiai, proszopográfiai és genealógiai jellegű. Az alapjául szolgáló forrás természetéből fakadóan hagyományos történeti műfajokat ötvöz, esetenként mikrofilológiai alapossággal. A Pázmány-kutatás nagy múltú történeti diskurzusához kapcsolódva azt mutatja be, hogy a kánoni kivizsgálási eljárás jegyzőkönyve, e sajátos, fontos szeriális vatikáni forrástípus hogyan és milyen mértékben hasznosítható, ad többletet az eddigi vizsgálatokhoz és a hazai forrásokhoz. Valamint hogy az olaszországi magánlevéltárak milyen perspektívákat kínálnak a magyar történelem jobb megismerése (és megértése) terén.

A további hasznosítás lehetősége is elsődlegesen a Pázmány-kutatáshoz kapcsolódik. A pontosított, módosított életpályaadatok, családi körülmények visszatükröződhetnek irodalmi alkotásaiban. Az irodalomtörténet feladata marad, hogy Őry Miklós módszerét követve újraolvassa Pázmány műveit és támpontokat találjon az újabb biográfiai eredmények mentén, netalán ellenvetéseket támasszon. Ugyanez áll az írói munkásságára vonatkozó megfigyelésekre.

A Pázmány–Tholdy család kutatás során feltárt archívumának feldolgozása, iratainak adatgazdagsága, a rá alapuló történészi narratívának a jegyzőkönyv-elemzés szövegétől gyökeresen eltérő jellege azt bizonyítja, hogy a jegyzőkönyv és a családi levéltár gyakorlatilag „elbeszélnek egymás mellett”. Az egyik nem feledtetheti a másik hiányát. Sokkal inkább kiegészítik egymást. Fejérpataky László híres mondása: „Egyáltalában Magyarország történelmét az olaszországi, s első sorban a vatikáni levéltárak ismerete nélkül megírni nem lehet”, következésképpen nem az itthoni adatpusztulás miatt érvényes elsősorban. Ezt semmi nem pótolhatja. Sokkal inkább amiatt, mert Itália archívumai olyan információkat őriznek, őrizhetnek meg számunkra, melyek idehaza még ideális forrásviszonyok között is jószerével elérhetetlenek lennének.

A kötet, eredeti forrásfeltárása, alapkutatás jellege mellett nemcsak a szakmai, hanem a szélesebb olvasói kör érdeklődésére is számot tarthat. A Pázmányról, az érseki székig megtett életútról szóló 1616. szeptember végi tanúvallomások (például olyan ismert személyeké, mint Lépes Bálint, Ferenczffy Lőrinc) magyar fordításban is olvashatóak. A kortársak szavaiban megidéződik Pázmány családja, katolizálása, a kolozsvári tanulmányai, térítői, hitvitázó tevékenysége. Pázmány szerepének egykorú bemutatásában a reformáció/ellenreformáció átmenetének világa jelenik meg eddig ismeretlen tükörben. A családi levéltár, az szintén újonnan feltárt Pázmány–Tholdy-archívum iratai az 1570-es, -80-as évek Váradjának és környékének világába vezetnek el. Az ekkorra már egy-két évtizede protestáns, református többségű vidék középnemességének mindennapjai elevenednek meg a protestáns Pázmányok és a katolikus Tholdyak iratainak köszönhetően. Az a miliő, melyben Pázmány Péter gyerekként élt, kolozsvári diákként vissza-visszatért, mielőtt 18 évesen végleg elhagyta volna szülőföldjét. Feltárulnak előttünk a Pázmányok ősei, a családon belüli perek, a feltörekvő apa, Miklós birtokszerzései, hatalmaskodásai, a család anyagi viszonyai. Egy gyilkossági eset nyomozása kapcsán a hamarosan elpusztuló birtok, Panasz lakói, többségükben a Pázmányok jobbágyai idézik meg a falu világát. Az érdekesebb, magyar nyelvű források a függelékben teljes szövegükben is megtalálhatóak. A genealógiai, életrajzi és családtörténeti adatokon túlmenően azt is bizonyítják számunkra, hogy a 16. század derekának vallási mozgalmai alapjaiban érintetlenül hagyták Várad késő-középkori humanista-jogi jellegű kultúráját, és a felemelkedésre törekvő családi stratégiákban nem hoztak alapvető változást.

A tudomány és az oktatás szolgálatában A tudomány és az oktatás szolgálatában Buday, a római koros régész Buday Árpád erdélyi ró-mai koros régészeti kutatá-sai mindössze egy rövid, de annál intenzívebb időszakra terjednek ki. Legkorábbi tu-dományos publikációi a római felirattanhoz kötődnek, me-lyekben főként az Erdély terü-letéről előkerült feliratos em-lékeket közölte le. 1912-ben pedig megjelentette a Római felirattan című kézikönyvét. A Pósta Béla által vezetett kolozsvári régészeti iskolában a római limes tanulmányozása kiemelt szerepet kapott. Ennek megszervezésével, gyakorlati lebonyolításával és kivitelezésé-vel Buday Árpádot bízták meg. Akárcsak Torma Károly, Buday Árpád is Dacia északnyu-gati limesszakaszával kezdte meg a munkát. 1911 júliusában bejárta a limes Sebesvár (Kolozs megye) és Tihó (Szilágy me-gye) közötti szakaszát, majd az ókori Porolissum (Mojgrád, Szilágy megye) környékét vizsgálta át a római határvédelem szempontjából. Bár megfigyelései sok esetben helyesnek bi-zonyultak, a meszesi töltésrendszerről a későbbi kutatások egyértelműen bebizonyították, hogy az nem volt folytonos, hanem számos őrtoronyból állt. Buday vitathatatlan érdemei között szerepel azonban, hogy kísérletet tett a limesrendszer relatív időrendjének megállapítására, és az erődítési rendszer elemeinek pontos megfigyelései is az ő nevéhez fűződnek. Buday fő életcélját a teljes daciai limes kutatásában látta. Behatóbban foglalkozott Dacia délkeleti határának elméleti problémáival, a daciai határvédelem többlépcsős, fokozatos kiépítésével, valamint a Dacia és Pannonia között lévő Duna-Tisza köze déli végében elhelyezkedő római töltésrendszer beazonosítá-sával is. Ásatási jelentései és eredményeinek közlései alapos, rend-szeres és mai szemmel nézve is korszerű feltárásokról árulkodnak. Már másodéves hallga-tóként bekapcsolódott a Pósta Béla által újjá-szervezett régészeti intézetben és a ré-giségtárban folyó munkákba. Az évek során mestere "jobb-keze" lett, és a tudomá-nyos ranglétra szinte minden lépcsőfokát kijárta. 1905-ben házasodtak össze menyasszonyával, Hilf Margittal. A családban "Édinek" becézett felesége hűsé-ges társa volt Budaynak, biztos, harmonikus családi hátteret teremtett számára. Házasságukból négy gyermek született, köztük az ismert grafikus-és fametszőművész, György. Erdély 1918-as román megszállása a Buday család életét is gyökeresen megváltoztatta. Pósta halálát követően, 1919-ben átvette az intézet és a múzeum irányítását, azonban még ebben az évben letartóztatták. A hadbíróság-bár az ügyész a halálra ítélésére tett indítványt-fél év után felmentette. Bu-day Árpádot alacsonyabb beosztásban, de visszavették az in-tézetbe, viszont addigi munkája teljesen ellehetetlenült. Budayt 1924 májusában nevezték ki a Kolozsvárról áttele-pült szegedi egyetem Régészeti Intézetének élére, és még eb-ben az évben át is költözött a családjával a dél-alföldi városba, ahol haláláig vezette az intézetet, de emellett számos egyete-mi tisztséget is betöltött (így a bölcsészkar dékánja is volt). Bu-day kiemelt fontosságúnak tartotta, hogy felkeltse tudománya iránt a nagyközönség figyelmét. Ezért számos ismeretterjesztő előadást tartott, főként a szegedi évei során. A Buday házaspár számára történész fiuk, Kálmán 1936-os tragikus halála hatal-mas csapást jelentett. Feltehetőleg ez is hozzájárult Buday be-tegségének felgyorsulásához, aki végül 1937-ben, 58 évesen, hosszas szenvedés után hunyt el Szegeden. A latin szerzők a limes szót a megjelölt vagy megerősített határszakasz megnevezésére használták. A modern kor történészei e kifeje-zést a Római Birodalom határvé-delmi rendszerével tették egyenértékűvé.

During the campaigns of 2012 and 2013 from Sighișoara – Dealul Viilor site, in the area ‘Necropolis’, a potter’s kiln of the late Avar age (8th century) was identified and investigated. The discovery was made at the foot of a steep hill called Dealul Viilor (Fig. 1), and consisted of an oven pit and the kiln itself (Figs. 2–4). The large oven pit (over 3 m on its E‐W axis and about 5 m long on the NS axis) could not be entirely uncovered, continuing in areas still unexcavated. On the floor of the oven pit (1.20 / 1.35 m depth) which consists of organic material (wood ash), a relatively rectangular shaped furnace was set up with rounded corners. The kiln consists of four components: ware chamber (Fig. 5/a), combustion chamber (Fig. 5/c), firetunnel or praefurnium (Fig. 5/d) and stokers pit (Fig. 5/e). The upper and lower chambers are separated by a firing chamber’s grid floor or sola with several vent holes (fig. 5/b). Thus, the potter’s kiln from Dealul Viilor can be defined as a bicameral one, with vertical ventilation and lateral alimentation. From within the kiln, 235 sherds were collected, documented and statistically evaluated. Most of them (227 of 235) come from pots dated to the 8th century AD (Figs. 6–7 and Pls. 1–7), but several prehistoric pottery fragments belonging to the Wietenberg culture were identified as well (Pl. 8/nos. 63, 64, 71), in addition to material dated to the 3rd and 4th centuries AD (Pl. 8/nos. 37, 38, 55, 62). Most fragments from the 8th century AD material originate from vessels produced on the slow wheel, some decorated with incised horizontal lines made with comb or broom. In the current stage of research, the kiln from Sighișoara – Dealul Viilor is the only such discovery known in Transylvania, and one of the very few in the Carpathian Basin dated to time of the Avar Khaganate (Fig. 8, Appendix 2).